2. fejezet: Felemelkedés

Sziasztok! :)
Így a suli kezdete után ismét jelentkezek, ezúton is sok sikert az idei tanévhez :)
Én is a gimis éveimet taposom még, és bár sok a tanulnivaló, és húzós az órarendem is,  azért megpróbálok rendszeresen, egy héten többször is frisset hozni :)
Ami a Belga Nagydíjat illeti, hát Spa eső nélkül is hozta az izgalmakat, mondjuk a mi "drága" Maldonadónk és Grosjeanunk is rásegített egy kicsit. Én az első kört leszámítva élveztem a futamot, nagyon örültem a három dobogósnak, kiváltképp Seb előremenetelésének, mert ez sok pontot jelent a bajnokságban :)
Na de ennyi elég is volt, jó olvasást a részhez :)

(Nina)

- Üdv Lotus F1 Team, Nina Bradl megérkezett! - köszöntöttem angolosan az Enstone-ban székelő csapat gyárépületét, miután óvatosan kiszálltam a taxiból, vigyázva, hogy el ne csússzak a magassarkú bokacsizmámmal a jégen. A taxisofőr mosolyogva sok szerencsét kívánt (mintha bármit is számítana, hiszen nem ma döntik el a NAGY dolgot, de legalább kedves volt), majd búcsút intett és elhajtott.
Szóval tényleg itt vagyok! - néztem körbe a fehér épületen és önkéntelenül is elmosolyodtam annak ellenére is, hogy belül majd szétmart az idegesség, kívül meg szétfagytam a mínusz fokokat mért havazós időben. Szorosabbra húztam a téli dzsekim övét, majd vettem egy nagy lélegzetet és előre léptem a főhadiszállás modern, elektronikusan vezérelt bejárati kapujához, ahol egy feketébe öltözött mosolygós férfi várt.
- Jó napot, Bradl kisasszony, üdvözlöm a Lotus F1 Team központjában! - udvariasan kezet nyújtott, aztán én is üdvözöltem, kevésbé nyálasan.- Engedje meg, hogy bevezessem a gyárépületünkbe.
Én pedig természetesen megengedtem, de amikor beléptünk az ajtón, teljesen megfeledkeztem a kísérőmről. Engem nem szoktak túlzottan meghatni az épületek, de amint átléptem ezen az ajtón, megrohant egy különösen jó érzés, ami ismét mosolyra késztetett. Megcsapott az autó-alkatrészek csörömpölése, a motorzaj, és még néhány csapattag nevetését is hallottam kiszűrődni valahonnan.
Aztán arra gondoltam, vajon milyen érzéssel fogom elhagyni ezt a helyet? Mérhetetlen csalódottság fog bennem előtörni vagy hihetetlen boldogság? Ezen őrlődöm már néhány napja. És amikor tegnap végre annyi átgondolkodott nap után hívást kaptam a Lotus-tól, ismét nem hagyott alább az aggódásom.

Ahelyett hogy közölték volna velem, hogy most kellek nekik, vagy mehetek vissza a GP2-be, bejelentették, hogy ezen a december 9-i napon az összes lehetséges jelöltet behívják a csapat központjába és majd csak itt, egy külön megbeszélésen fogják ismertetni velük a jövőjüket. Hát kössz...
De legalább örülhetek, hogy egyáltalán benne vagyok ebben a kalapban, az öt utód címjegyzékében, különben már rég ejtettek volna. Ez is valami. De én nem egy akarok lenni az öt közül, hanem AZ AZ EGY, aki feljebb lép arra a bizonyos listára, amin eddig csak Kimi Räikkönen neve szerepel. A másik mező még üres. Nem Räikkönen érdekel, (nem vagyok tőle elájulva, mint sok lánytársam), hanem a Lotus másik ülése, ami még vár valakire...

Így hát amikor értesültem erről a "Most tudod meg, hogy elég jó vagy-e hozzánk vagy mehetsz vissza a bemelegített ülésedre és üldögélhetsz a kis-kategóriás babérjaidon" konferenciáról, habozás nélkül foglaltam repülőjegyet az oxfordi járatra. Most pedig íme, itt vagyok Enstone-ban, kabátban, fehér garbóban, beige színű szövetnadrágban és bokacsizmában. Irritál minden egyes lépés a magassarkú csizmában, sóvárgok a hússzú száras versenyzőcipőm után és most legszívesebben beülnék az otthoni garázsban parkoló Porschémba és száguldoznék vele pár kört, hogy legyőzzem ezt az elviselhetetlen idegességet.

Egy mély sóhajjal félrepakoltam a nyomasztó gondolataimat és körülnéztem az épület előcsarnokában. Rengeteg ajtó nyílt különböző folyosókon, a falakon pedig számos keretbe foglalt kép függött, ünneplésekről, hivatalos fotózásokról és az autókról. Amikor a kísérőmmel egy nagy és széles üvegszekrényhez értünk, önkéntelenül is megálltam s vágyakozva olvastam a trófeákon szereplő győztesek nevét, akik a Renault színeiben nyertek kupákat számos versenyhelyszínen. A két legszebb trófea kiemelt helyet kapott. Csillogó szemekkel bámultam a 2005-ös és 2006-os világbajnoki címek tárgyi bizonyítékait.
A látvány annyira megbabonázott, hogy ebben a pillanatban éreztem a legerősebben, hogy nekem jövőre a Forma 1-ben kell versenyeznem, méghozzá a Lotus képviseletében! Elkapott a vágy a királykategória, a leggyorsabb formulaautók a legkeményebb versenyek, a győzelmek és a világbajnoki cím után. Minden eddiginél határozottabban éreztem, hogy AKAROM ezt az ülést, és ez a lehetőség hatalmasat lendítene a pályafutásomon. Amikor idén megnyertem a GP2 bajnokságát, már tudtam, higy a Forma 1-nél nem adhatom alább. Elvégre ez az előszoba vagy mi a szösz, én meg ugye ott már bajnok lettem, mit keresnék ot másodjára is? A királykategória a jövőm és foggal körömmel harcolni fogok érte!

Az a fajta ember vagyok, akinek nincsen B terve. Kitűzök magam elé egy célt, és minden erőmmel azon vagyok, hogy elérjem. Ha az A terv nem jön be, elbuktam, kész vége. Szeretek kockáztatni, de ezen most a karrierem múlik, amiért sok-sok éven át küzdöttem, míg elértem idáig és innen már nem léphetek vissza. Éppen ezért nem kötöttem szerződést a 2012-es szezonra a GP2-es DAMS csapatommal, akikkel bajnok lettem. A pályafutásom a levegőben lóg és a Lotus F1 Teamtől függ, hogy milyen sorsa lesz. Én tisztában vagyok a képességeimmel és hogy a Lotus mit vár el az utódtól. Nagyon akarom ezt az ülést. Túl sok munkám van abban, hogy idáig eljutottam. Nem bukhatok el a Forma 1 előtt. Hisz ez az álmom.

- Kisasszony, attól tartok el fog késni, ha tovább gyönyörködik a trófeáinkban! - figyelmeztetett mosolyogva a Lotusos pasi én meg egy bólintás után követtem tovább, amíg egy széles, fehér ajtónál meg nem állt, ami előtt négy srác várakozott. Az érkezésünkkor mindannyian felénk kapták a fejüket.
- Várjanak itt, hamarosan bejöhetnek! - szólt a férfi és eltűnt az ajtó mögött és otthagyott a másik négy sráccal, akik meg fürkésztek és akiket tulajdonképpen már ismertem. Alex Rossi és Robert Wickens a World Series by Renault-ban voltak az ellenfeleim, Richie Stanaway és Kevin Korjus pedig idén kerültek a WSR-be, amikor én már a GP2-ben versenyeztem, de mivel korban közel állnak hozzám, kisebb kategóriákban már szerepeltünk együtt. Közülük Alexszel elég jó kapcsolatban voltunk, noha már majdnem egy éve nem is beszéltünk. Most mindhárman elegáns ingekben feszítettek és idegességüket próbálták leplezni. Alex viszont rám nézve elvigyorodott, mikor mellé léptem.
- Nocsak, Bradl, nem hittem volna, hogy itt találkozunk, miután elfelejtettél meghívni a győztes bulijaidra!
Alex Rossi semmit sem változott! Még mindig fanyarul bunkó! Hát igen, rossz pénz nem vész el!
A megjegyzésére csak kellemesen legyintettem. - Ami a bulikat illeti, hidd el, nélküled is fantasztikusak voltak, ami pedig a jelen, hát nekem azért van itt keresnivalóm, nem úgy mint egyeseknek. - néztem rá gúnyos mosollyal. Alex ciccegett egy sort, majd nevetve átölelt.
- Hiányoztál kislány!
- Hát amíg, te hiányoltál én összeszedtem egy bajnoki címet...
- Ahogy én is - szólt közbe Robert a szokásos csendes, kedves hangján.
- Gratulálok, Rob, hallottam a befutóról! - fogtam kezet a WSR idei bajnokával. Alex a fejét csóválta.
- Bezzeg a régi haveroddal csak gúnyolódsz. Pedig sajnos így nem hívhatlak meg a ma esti partimra, ahová a jövő évi csapattársam, Kimi Räikkönen is hivatalos. - hencegett nagyképűen, én meg jókedvűen kinevettem.
- Csak ne rúgj be előre a medve bőrére! A 10-es számú Lotus ülését az én formás seggemre tervezik. - nyújtottam ki a nyelvem rá, amin az eddig egymással beszélgető Richie és Kevin is jót derültek. Alex szokásához híven csak felhúzta az egyik szemöldökét aztán lesöpört valami képzeletbeli láthatatlant a bal válláról. Javíthatatlanul macsó és egoista, de én így bírom őt.

Ebben a pillanatban nyílt a széles ajtó, megjelent a kísérő és egyenként betessékelt minket a terembe, ahol már Lotusos pólóba öltözött férfiak (és egy-két nő) ültek csendben, minket figyelve. A szívem hevesen ugrálni kezdett, amint átléptem a küszöbön és a csapattagok elé álltam, mikor a kísérő bemutatott minket aztán leültetett minket öt egymás melletti székre, amelyek a "zsűrivel" szemben álltak. Uralkodtam magamon és a remegő kezemen és leültem a középső székre, balomon és jobbomon a két-két fiúval. Alexszel találkozott a pillantásunk, de már egyikünké sem baráti pimaszságról árulkodott: mindketten teljes mértékben izgultunk. Mikor a konferencia terem teljes csendbe borult, az asztalfőn helyet foglaló Gerard Lopez felállt és jelentőségteljesen végignézett rajtunk.
- Köszöntöm mindannyiótokat itt a Lotus F1 Team központjában, Gerard Lopez vagyok. - üdvözölt minket.
- Először is szeretném leszögezni, hogy mindannyian megérdemelten ültök most itt a csapat előtt és bármilyen a döntés is rátok nézve, ne feledjétek, ti vagytok a Lotus utánpótlásának öt legtehetségesebb pilótája. De közületek csak egy lehet Kimi Räikkönen csapattársa, ami természetesen roppant nehéz döntés volt. Mivel mind az öten jogosan pályáztatok az ülésre, megérdemlitek hogy itt ülhessetek a csapat előtt. - jelentette be mosolyogva. Komolyan, az angol királynő nem beszél ennyire udvariasan! Ez az ember aztán ért a rizsáláshoz! Ha nem hallom hamarosan azt a nevet, felborítom azt a biztosan jó drága tárgyalóasztalát! - morogtam magamban. A vérnyomásom már valahol a fellegekben járhat. Hm.
- Na de azt hiszem már kellőképpen felcsigáztalak titeket, ideje átadnom a szót a csapatfőnökünknek!
Jó döntés Lopez, látom félted az asztalodat! 
Eric Boullier szemüvege mögül barátságosan nézett végig rajtunk.
- Örülök, hogy mind eljöttetek, és felhívnám a figyelmeteket a mai döntésünk valakinek merőben nagy lehetőséget ad! A többieknek viszont nincs szomorkodni-valójuk, hiszen kivétel nélkül mind jogosan tartoztok hozzánk. Valamelyikőtök ma azonban már arra is méltónak érezheti magát, hogy élesben is a csapat tagja legyen!
UTÁLOM az időhúzást, de ez már túlmegy minden határon! Igyekeztem mosolyogni és végig Eric Boullier szemébe nézni, de az idegesség és az aggodalom már kezdett úrrá lenni a testemen. Sose izgultam még ennyire...
- Közületek választani igazán nehéz feladat. - folytatta a monológot Boullier. - Öt szenvedélyes, tehetséges és céltudatos versenyzőpalántából kellet megtalálnunk a legjobbat és hogy tudjátok napok óta ülünk és tanácskozunk. De végre kiderült, ki kell nekünk.
Úgy látszik észrevette, hogy kezd vörösödni a fejem. Remek! Ahogy végignéztem az ellenfeleimen elégedetten nyugtáztam, hogy ők is legalább ennyire be vannak parázva. Ez így igazságos, nem?
- Nos tehát, még mielőtt elmondanám, ki is az a szerencsés, mindegyikőtökről mondanák még pár szót. Kezdeném az egyetlen női jelöltünkkel. Nina! - A nevem hallatára összerezzentem.
- Nina. - emelte rám a tekintetét a főnök. - Igazán büszke lehetsz magadra, hogy most itt lehetsz. Nem csak mert ilyen fiatal vagy, de azért is, mert köztudott, hogy nőként enyhén szólva is nagyon nehéz érvényesülni a Forma 1-ben meg egyáltalán az autóversenyzésben, te mégis már idáig eljutottál, ami az bizonyítja, hogy nagyon tehetséges vagy. - Ez mind szép és jó, kedves Boullier, de rátérhetnénk a lényegre? Vagy az én vagyok? :)
- Azok után, hogy a fiatalok tesztjén együtt dolgozhattál a csapattal, a tárgyalásunkon a mérnökök egyaránt egy-egy bajnokhoz hasonlítottak. Jelenlegi bajnokokhoz - pontosított mosolyogva, mire én is viszonoztam. Az azért nem baj, ha dicsér, simogatja a lelkem rendesen...és egy kicsit el is feledtette velem, mennyire izgulok. Kicsit visszagondoltam Abu Dhabi eseményeire, amíg a "szónok" Alexről kezdett dicshimnuszokat zengeni. Szóval...Sajnos a mi, GP2-es futamunkat nem tartották meg a Yas Marinán  amit nagyon sajnáltam, mert nagyon szeretem a pályát, de végül is az egész hétvégén ott voltam a Lotusnál a szintén tesztelő Alexszel, Roberttel és Kevinnel és a boxból néztük az eseményeket, majd a következő héten a teszten már mi is autóba ülhettünk. Hát mondanom sem kell, egy Forma 1-es autó mennyivel másabb mint a miénk, pedig külsőre és hangra is nagyon hasonlítanak. De élvezet volt vezetni egy egész napon keresztül. Ráadásul a mérnökökkel is jól összeismerkedtem, szóval gördülékenyen ment a munka. De régen volt...

Közben viszont Eric mindenkiről mesélt néhány dolgot. Nos, Robert közülünk a legidősebb a maga 23 évével, de a legtöbb tapasztalattal is. Ő 2011-ben a World Series by Renault-ban lett bajnok, és tényleg egy nagyszerű versenyző. Alex Rossi is ebben a kategóriában versenyzett, de időnként vezetett a Forma 1-es Caterham csapatnál péntekenként, szóval neki kicsit több F1-es tapasztalat van, és a reményét is erre alapozta. Richie Stanaway és Kevin Korjus pedig a két zöldfülű. Jó versenyzők, de kicsit balhésak és ráadásul elég tapasztalatlanok. Na jó kimondom: szerintem semmi esélyük. Tehát vagy Alex, vagy Robert, vagy én. Legyek pozitív? Áááá, nekem az nem megy...inkább hallgassuk Boullier-t.
- A döntésünkben szerepet játszott az eddig elért eredményeitek, a tapasztalataitok, a Renault utánpótlás során végzett munkátok, a fiatalok tesztjén a teljesítményetek és a főbb embereink rólatok alkotott véleményei. - aztán elkezdte sorolni a "főbb embereket", akik közül már párat ismertem Abu Dhabiból.
- És ezek alapján tanácskoztunk, összehasonlítottunk titeket és végül sikerült döntenünk. - jelentett be ünnepélyes mosollyal. Én inkább annak örültem, hogy elértünk eddig a pillanatig. Csak negyed órája beszél...
Nekem pedig lepergett előttem a pályafutásom főbb képei. Az a nap, amikor először gokartba ültem a kertünkben és nekimentem a kerítésnek. Az a pillanat, amikor először versenyeztem, az az érzés, amikor megnyertem a Bayern-kupa bajnoka címet. Az az időszak, mikor a Formula Renault bajnokaként egyszerre versenyeztem a WSR-ben és a Formula Renault-ban. És az az élmény, amikor a csapatom a magasba emelt, mikor megszereztem a GP2-es bajnoki címemet. Igen, valóban sok küzdelem árán jutottam el idáig, és mára ezek csak emlékképekként élnek bennem, pedig minden egyes percükre emlékszem. Most mégis hirtelen jelentéktelennek tűnik minden kisebb bajnoki cím, amit megszereztem. Mert, a fenébe is életem nagy lehetősége előtt állok! Illetve jelen helyzetben ülök. De a lényeg ekkor tudatosult bennem.

- Most már nem húzom tovább az időt, nem tudom nézni, mennyire izgultok - nevetett rajtunk Eric, mi meg kínosan mosolyogtunk vissza rá olyan pillantásokkal, mint "Az istenért, mondd már ki a nevet!"
- Tehát közös megegyezésünk és szavazásunk eredményeként...
Nyugi Nina, nem dől össze a világ, ha nem téged választanak. - próbáltam hazudni magamnak.
- ... a Lotus F1 Team új versenyzője...
Ha nem sikerül, visszamegyek a GP2-be....címvédőként. Ahová még nem sokan tértek vissza eme megtiszteltetéssel, de majd én elindítom a sort.
- ... nem más, mint...
És megint megalázom az egész férfimez...
- Nina Bradl! - hallottam messziről Eric Boullier hangját.
- TESSÉK???!! - álltam fel öntudatlanul, a hangom értetlenül csengett. Nem, az nem lehet, hogy az én nevemet mondták ki. Nem elég, hogy vesztes vagyok, még hallucinálok is?
- Nina, gratulálok, téged választottunk Kimi mellé a jövő évre! - mosolygott Eric barátságosan és hozzám lépett a kezét nyújtva, hogy gratuláljon. Megszólalni nem tudtam a meglepettségtől. NORMÁLIS VAGYOK?
Az előbb még a GP2-s címvédésemről hadováltam magamnak, ebben a pillanatban meg Eric Boullier már gratulál nekem, mint jövő évi versenyzőjének? Ez...ez...egy valóra vált álom.
- Kö...köszönöm. - ráztam meg a csapatfőnök kezét, mire a teremben lévők mosolyogva tapsolni kezdtek. A szívem majd kiugrott a helyéről, és a pulzusom már rég az egekbe szökött, de kit érdekel? Forma 1-es versenyző vagyok! :)
- Hát... - hebegett Eric. - Azt hittem, hogy sikítani kezdesz, vagy ujjongsz vagy tudom is én, mint általában a lányok szoktak. Szkeptikus pillantást vetettem rá.
- Csakhogy én nem vagyok egy átlagos lány, különben nem lennék itt főnök. - válaszoltam frappánsan. A konferenciateremben ülők mind jót derültek ezen a szólásomon. Eric is vette a poént és elmosolyodott.
- Nem, te mától a Forma 1 mezőnyének egyetlen női versenyzője vagy, ha aláírod a szerződést.
- Hát azt még meglátjuk. Még meggondolom. - biccentettem, persze nem gondoltam komolyan egy percig se, de a többiek díjazták a nem éppen udvarias, de humoros beszólásomat.
- Jajj, te lány. - fordult hozzám Alex és lazán átölelt. - Gratulálok, megérdemled. Büszke vagyok rád, kislány! - Látszott rajta a csalódottság, de éreztem, hogy ezt őszintén mondja. Nagyon jól esett ezt hallani.
- Én is. - állt fel Robert is. - Gratula, most itt is megmutathatod, mire képes egy lány!
- Köszönöm srácok, tényleg. - mosolyodtam el és próbáltam átérezni a helyzetüket. Nem ment. Én, önző egoista csak saját magamra tudok gondolni. Szerencsére Eric nem így tett.
- Alex, Robert számotokra is lenne valami. - szólt a két srácnak a francia férfi. - Alex, neked fel tudjuk ajánlani a Caterham teszt és tartalékpilóta szerepét ha vállalod.
- Hát persze. - örült meg Rossi. Nem úgy, mint én, de kicsit felvidult.
- Rob, számodra pedig Nina ülését tudjuk felajánlani a GP2-ben.
- Ez remek! Vállalom. - egyezett bele Wickens is és úgy látszik, elégedett a "részével".
De a legboldogabb természetesen én voltam a Lotusnál, Enstone-ban, sőt az egész világon. Mert egy álmom vált valóra. És ezt a pillanatot sosem fogom elfelejteni.

Még aznap aláírtam a szerződést a főnök irodájában, ami egy évre, tehát a 2012-es szezonra szól. Egyelőre. Évi fizetésem 1 millió dollárra fog rúgni, ami azért szép kis summa. Nem mintha ez érdekelne, de akkor is.
Aznap délután hatalmas mosollyal utaztam vissza Németországba. És csak akkor engedélyeztem magamnak egy őszinte, boldog sikítást, mikor azt olvastam az internetes sportoldalak szalagcímén:

NINA BRADL LESZ KIMI RAIKKÖNEN CSAPATTÁRSA A LOTUS F1 TEAM-BEN!