3. fejezet/1.: Előkészületben

Sziasztok! :)
Hát előbbre terveztem a frisst, de úgy alakult, hogy csak most jött, bocsánat érte. Szeretném megköszönni azoknak, akik eddig véleményt írtak, és azoknak is, akik csak elolvasták az eddigi fejezeteket, nagyon remélem, hogy mindenkinek tetszik. Ez a fejezet most is Nina szemszögéből szól, sok minden kiderül róla és a környezetéről, mivel ő fog mesélni :) A következő fejezetben viszont már több párbeszéd lesz, amit tudom, hogy jobban szerettek olvasni :)
Hát sajnálom, de azt se bírom ki, hogy ne írjak néhány szót a tegnapi Olasz Nagydíjról. Én nagyon nem élveztem az egész hétvégét, mert sajnos a Red Bullok nem mentek jól, mondjuk csak Seb érdekel, és ami vele történt a futamon, az már komolyan hihetetlen. Szerintem az a "leszorítás" nem volt szabálytalan, ugyanolyan védekezés volt, mint a tavalyi eset, de mindegy. Imádkoztam azért is, hogy kibírja a motor az utolsó 10 kört, de az a rohadt generátor sajnos felmondott.
És hát Kimi sem szerepelt valami jól, nem tudom hogy az 5. helynek lehet-e örülni.
U.i.: ha tetszett, örülnék 1-2 kommentnek vagy akár csak "tetszik"- "nem tetszik" pipáknak, hogy tudjam, jó irányba haladok-e :)


(Nina)

A december elég sűrű volt még számomra is. Hiába voltam fél lábbal a Forma 1-ben, a GP2 bajnokaként jó néhány kötelezettségem akadt még a korábbi kategóriám képviseletében is.

A december közepén tartott FIA Gálán egyedüli nőként vonultam fel a világbajnoki 1-3. helyezetteknek felállított dobogóra Újdelhiben. Az alsóbb kategóriákban aratott győzelmeim alkalmával is vettem már részt díjkiosztón, de ilyen ceremóniában még nem volt részem. 

 
(Összefoglaló videó az FIA Díjátadó Gáláról)

Egy elegáns, pezsgőszínű ruhában jelentem meg ezen az estén, a bátyám, Stefan kíséretében, így aztán mondanom sem kell, nem kíméltek a sajtósok minket.

Stefan

 Természetesen ott volt az FIA egyes kategóriáinak bajnoki helyezettjei, én Luca Filippivel és Jules Bianchival képviseltem a Forma 1 előszobájának tartott GP2-t, de persze a királykategória első három elitje kavarta  a legnagyobb port a kupaátvételeknél. Sebastian Vettel, Jenson Button és Mark Webber büszkén, elégedetten és profin foglalták el megérdemelt helyüket a dobogón és mindhárman jókedvűen mosolyogtak. A legboldogabb persze a duplázó világbajnok volt, aki fekete öltönyében úgy feszített, mint egy újonc tehetség és úgy vigyorgott, mint egy 10 éves kisfiú, aki mondjuk kapott egy új számítógépes játékot. Ez azért vicces, mert egy olyan kétszeres világbajnokról beszélek, aki idén szétverte az egész Forma 1-es mezőnyt...
Illedelmesen én is megtapsoltam, de magamban megjegyeztem, idén én leszek a legsikeresebb német...

December 9-e óta üldöz a sajtó. Nyilvánosan elemeznek ki mindenféle internetes portálon és az újságokban, de láttam már riportot rólam a BBC-ben is. Latolgatják annak esélyeit, hogy milyen teljesítményt fogok nyújtani, mennyire lesz elégedett velem a csapat és hogy megfelelek-e majd a Forma 1 színvonalának (!). Láttam már olyan cikkeket, amiben a Forma 1 új üstököseként említenek, mások azzal zengik tele a soraikat, hogy vajon milyen protekcióval kerültem be 18 éves a köztudottan férfisportba, és hogy esetleg apám perkált-e a Lotusnak egy bizonyos összeget a szerződésért. De olyan sportoldalra is akadtam, ahol az online olvasók szavazhatnak, hogy hány nagydíjat bír ki velem a Lotus F1 Team... Hát erre most mit mondjak?
De vannak pozitívumok is. Korábbi csapattársaim és főnökeim gratulálnak és kívánnak sok sikert a királykategóriás szereplésemhez, sőt még néhány jelenlegi F1-es pilóta is üzent nekem a sajtón keresztül, mint pl. a honfitársam, Nico Rosberg, vagy a korábbi gokartos riválisom, Jaime Alguersuari. A testvérem motoros barátait illetve versenytársait nem is kell említenem, ők eddig is keresztbe rakott ujjakkal szorítottak értem, kiváltképpen néhány számomra is jó barát a Moto GP-ben. Igen, lehet hogy fura, de én nagyon is jóban vagyok a bátyám társaival, ugyanis rengeteget járok el az ő versenyhétvégéire is, amikor nekem éppen nem kell valahová utaznom. A Moto GP előszobájának tartott Moto 2-es kategóriában ráadásul olyan jófej srácok vannak, akikkel lehetetlen nem összebarátkozni, és hát én se tudtam ellenállni nekik. Csak azt sajnálom, hogy jövőre már Stefan is a királykategóriában folytatja, ahol annyira nem szimpatizálok a fiúkkal...

Annak ellenére, hogy a média napi témája vagyok, nyugalomban, sajtómentesen sikerült megünnepelni a 19. születésnapomat, ami december 19-én van, és ugye ez mágikus szám, meg minden. Csak annyi a baj, hogy én ezekben nem hiszek. Egyszerűen csak örültem, hogy végre átléptem a felnőttkor küszöbét.
Nagyszabású partit rendeztünk Stefan hatalmas otthonában, Münchenben, ahol egyben a születésnapomat, az ő Moto GP-s és az én F1-es szerződésemet is a ünnepelni-valók listájára tűztük. Rengeteg barátunkat, ismerősünket meghívtuk, és óriásit buliztunk a szülinapom éjszakáján. Stefannal tudtuk, hogy a jövő mindkettőnk számára különösen nehéz lesz, újoncként a motoros és formaautós királykategóriában a legkeményebb ellenfelekkel, ezért igyekeztünk kihasználni a pihenőidőként szolgáló december hónap utolsó napjait. A karácsonyt a családdal Svájcban síeléssel töltöttük és szilveszterig a havas országban maradtunk.

Ekkor döntöttem el, hogy Svájcban fogom elkezdeni a 2012-es évet, már ami a lakóhelyemet illeti. Apa eddig nem engedett elköltözni Augsburgból, (annak ellenére, hogy jogilag már nagykorú voltam 18 évesen), de mivel idén májusban leérettségiztem, és már 19 éves vagyok, ráadásul a Forma 1-el járó sajtóövezet miatt Svájc az egyik legbiztonságosabb ország Európában, kénytelen volt áldását adni arra, hogy a lánya bizony már egyedül is tud boldogulni ami a lakhelyét illeti. Ezekkel a tényekkel nem tudott vitatkozni, így hát belement a költözésbe és segítőkészen nézegette velem a szebbnél szebb házakat a kisebb, nyugisabb városokban, míg végül megtaláltuk a számomra legideálisabb házat Svájc egyik csendesebb, de legvarázslatosabb környékén, a Zug mellett található Walchwil városban, annak is egy mesébe illő részén.

A Zug tó mentén található domboldalon fekvő kétszintes, vaníliaszínű, modern, de visszafogott kinézetű, ház elsőre levett a lábamról. Belülről legalább annyira fantasztikus, mint az utcáról nézve. Tágas, megnyugtató színekben pompázó helyiségek, pazar kilátásra nyíló nagy panorámaablakok, szóval elég otthonos.
A ház udvara is elég nagy egy kellemes úszómedencéhez illetve egy beépített pezsgőfürdő jaccuzzihoz, amihez kövekkel kirakott járdán lehet eljutni a gyönyörű bokrokkal és muskátlikkal teli kertben. Van még némi felesleges terep, ahová majd egy teniszpálya építését tervezem, mert ez az egyik kedvenc időtöltésem, A telek amúgy elég csendes és nyugodt környezetben fekszik, olyan festői kilátással, amelybe elsőre beleszerettem. Szomszédok sincsenek, csak a dombos út túloldalán van két nagyobb ház, ahol remélhetőleg nem hangos és zavaró lakók laknak.

A költözködés nem tartott tovább egy hétnél. Apa és Stefan is boldogan segédkeztek a cuccaim pakolásában, bár drága apukám még mindig szomorú, hogy most már az ő kicsi lánya is elhagyja a családi fészeknek számító augsburgi ottthonunkat és követem a bátyám példáját, vagyis: ha ismert sportoló lettél, azonnal költözz el a családodtól, ha jót akarsz nekik és magadnak is. Mondjuk Walchwil egyáltalán nincs messze Augsburgtól, apa akármikor átugorhat hozzám, de én is tudom, hogy ez már nem lesz ugyanaz.
19 éves lettem, bekerültem a Forma 1-be, szerződésem van egy top csapattal, és ezután már saját magamnak kell gondoskodnom a házamról és saját magamról is. Teljesen megváltozott az életem!
Innentől minden más lesz...kivétel nélkül...

Az újév után a 9. napon kezdtem újra a munkára koncentrálni. Mármint a Forma 1-es pályafutásom előkészületén dolgozni. Ekkorra már renden volt az új walchwili házam, ezért úgy döntöttem, ideje meglátogatnom újdonsült csapatomat Enstoneban. Vagyis ez nem is az én ötletem volt...
A barátnőm, Heidi azt javasolta, hogy ha Angliába utazok két legyet is ütök egy csapásra: edzhetek a csapat speciális gépein és szimulátorain, és egyúttal megismerkedhetek az új munkatársaimmal. A feltétel az volt, hogy ő is velem jön. Jó, az fura lenne, ha a barátnőm elkísérne a munkahelyemre, de mivel Heidi egyben a személyi edzőm is, logikus, hogy együtt edzünk. Ahogy már 2 éve. ez egy eléd érdekes történet.

Heidi Ravini

Még kamaszkorba sem léptünk, amikor találkoztunk az olaszországi Monzában, ahol nekem gokartversenyem volt, ő pedig mint a pályatulajdonos lánya, volt jelen az eseményen. Nem igazán érdekelte az autóversenyzés, de azóta volt állandóan olasz származású édesapja mellett, amióta az édesanyja rákbetegségben elhunyt, mikor még Heidi csak 8 éves volt. Mivel az anya németként szerelmes volt hazájába, haláláig Münchenben lakott a család, de a tragédia után Antonio Ravini a gyász elől Milánóba költözött a kis Heidival, aki az anyja második nevét viselve félig német, félig olasz. Szóval az apja egyedüli szülőként mindent megtett, hogy a lánya semmiben se szenvedjen hiányt, és üzletember lévén szerzett vagyonát a gokartpálya építésébe fektette, ugyanis vérbeli olaszként nagyon szerette az autósportokat. A feleségéről elnevezett Severin gokart pálya később annyira virágzott, hogy az európai gokartbajnokságok egyik közkedvelt versenyhelyszíne lett. 
Így kerültem én is erre a pályára, amikor Heidival megismerkedtünk.
Abban a mezőnyben egyedüli lányként versenyeztem (mily meglepő), és a gokartfutamokon általában unatkozó Heidi -saját elmondása szerint- csodálkozva fedezett fel engem az overallos fiúk között. Azt mondta, az első mondat, ami eszébe jutott rólam, az volt:
-,,Úristen, ez a lány normális???"
Azóta tudja, hogy igaza volt akkor is. Én nem vagyok egy normális lány...
A versenyen dobogós lettem és az utána lévő ünnepségen - ahol még az üdítők fogytak literszámra- , a kíváncsi Heidi odajött hozzám és szemtől szembe elmondta a véleményét nekem:
- ,, Most komolyan, te tényleg ERRE pazarlod a szabadidődet? Gokart? Jézusom, ez fiúknak való!"
Enyhén meg voltam döbbenve hogy mégis ki ez a nagyszájú csitri, aki csak úgy beszól nekem, és megkérdőjelezi épeszűségemet. Már akkor is szókimondó voltam, akárcsak ő, tehát ami a szívünkon, az a szánkon alapon rendesen kiosztottuk a másikat, annyira, hogy az apáinknak kellett közbelépnie. Ők azonban barátságosan megismerkedtek, és ezentúl többször is összejártak a hasonló érdeklődésük miatt, ami természetesen azt jelentette, hogy Heidival mi is többet találkoztunk.
Ekkor én 11, ő 14 éves volt, 3 év korkülönbség, de jóval több közös volt bennünk, mint gondoltuk. Amikor egyre jobban megbarátkoztunk egymással, elmeséltem, mennyit jelent nekem a versenyzés és belátta, hogy tévedett. Lassan, de észrevétlenül barátok lettünk, ami azért is esett jól nekem, mert a versenyzés miatt sokat hiányoztam a suliból, ahol a lány osztálytársaim különcként kezeltek, szóval nem igazán voltak barátaim, így nagyon is örültem Heidi barátságának.
Később a barátnőmnek is kialakul egy álma: imádta az aerobikot és rendszeresen edzett is. Végül azonban nem aerobik-bajnok lett, hanem egy saját edzőkomplexum tulajdonosa, amit Milánóban a város egyik legkedveltebb és legsokoldalúbb fitnesz-központja lett.
Mikor 2010-ben a World Series by Renault és a Formula 3-as szezonomat kezdtem meg, Heidi "La Vitalitá" nevű cége pedig már virágzott, először apa fejében fordult meg az ötlet, hogy a barátnőm edzhetne velem és elkísérhetne a versenyhétvégékre is. Heidi majd kicsattant az örömtől, - de nem ám azért, mert azóta az autóversenyzés szerelmese lett - , és az én válaszom ellenére el is vállalta. Kijelentette, ez lesz élete legnagyobb kalandja, és már alig várja, hogy országokat járjon be.

Szóval azóta dolgozunk együtt és azóta én is beláttam, hogy apának ismét igaza lett. Heidi nem csak edzőként áll helyet, de barátnőként támogat és velem együtt küzdött végig minden egyes szezont 2010 óta. Volt amikor ketten ittuk le egymást a győzelmi bulikon, és volt olyan is, amikor ő szedett össze kiskanállal egy-egy rosszul sikerült futam után. Szóval jól kiegészítjük egymást már 2 teljes éve.
Na de ez lesz a harmadik, ami létfontosságúnak ígérkezik. Éppen ezért javasolta Heidi, hogy a csapat főhadiszállásán kezdjük az idei vet, mert azért a Forma 1 mégis más, mint a GP2, rám fér egy alapos téli felkészülés a bevetés előtt.
Mielőtt elmondhattam volna a véleményemet, a barátnőm már le is foglalta a repülőjegyeinket az oxfordi járatra és intézte az érkezésünket a Lotus ügyeletes titkárnőjével. Hiába, mindig tudja, mi a legjobb nekem.
Nekem már csak annyi dolgom maradt, hogy pakoljak edzőruhát és odafurikázzam magam a zürichi reptérre, ahol Heidi várt, hogy újra Enstoneba utazzak, hogy elkezdhessem a Forma 1-es pályafutásom előtti nagyszabású felkészülésemet.