Először is bocsánat a kisebb késésért, de ez a rész többször is megfogalmazódott és kicsit hezitáltam, hogy melyik változatot tegyem közzé. Hát ez lett a nyertes :)
Továbbra is várom a pipákat és esetleg kommenteket, mert nem nagyon kapok visszajelzést :(
(Nina)
A második tesztnapom is körülbelül ugyanúgy zajlott le, mint az első. Ha ilyen lehetséges, Jerezben ma kicsit többet sütött a nap és talán 1-2 tized fokkal "melegebb" is volt, de amúgy minden a tegnapi kerékvágásban ment.
Annyi különbséggel, hogy ma nem futottam üres tankos köröket, így csak ötödikként végeztem az eredménylistán, amin egyébként úgy sorakozott fel velem együtt még hat pilóta, akiket félelmetesen csak alig fél másodperc választott el. A csapatnál néztünk is egy nagyot, mikor kiszámolgattuk, hogy hány századok (vagy éppen ezredek) döntöttek a jobb helyezésekről...
A hétvégén Enstone-ban maradtam, hogy a mérnökökkel együtt kiértékeljük az első teszthét történéseit, így csak hétfőn utaztam vissza Svájcba, ahol máris egy kérdő pillantású ismerőssel találkoztam a feljárómon
- Szia, Nina! - üdvözölt Jake és még mindig felvonta az egyik szemöldökét. - Már kerestelek...
- Igen? - néztem rá ártatlanul. - Na és miért?
- Ami azt illeti, gondoltam van kedved körülnézni itt a városban, mint újonc walchwili lakos.
Bevallom, majdnem kinevettem, de uralkodtam magamon.
- Te városnézésre akartál vinni? - fojtottam el a mosolyomat.
- Miért, ez olyan közhelyes? - nézett rám értetlenül.
- Nem...csak... - Persze értelmes választ nem tudtam neki adni. Most mondjam, hogy bocs, de én nem érek rá holmi császkálásra meg ilyesmikre? Oké, néha bunkó vagyok, de azért ennyire nem. Inkább csendben maradtam és a csomagtartómból elkezdtem kirángatni a bőröndömet. Amit Jake persze egyből kiszúrt.
- ... csak itthon sem voltál. - fejezte be a mondatomat, én meg egy apró pillanatra zavarba jöttem, mert hát lebuktam. Szép volt, Nina, minek kellett kivenni azt a rohadt bőröndöt a kocsiból éppen most?
- Akkor már értem, miért nem nyitottál ajtót. - mosolygott mégis, cseppet sem szemrehányóan.
- Hát igen. - vontam vállat lazán. - Nem voltam itthon.
- Aha, oké. De akkor valamikor ráérsz? Persze csak ha van kedved.
- Végülis. - egyeztem bele. - Holnap jó?
Jake elvigyorodott, amiből gondoltam, hogy tetszik neki az ajánlatom.
- Oké, jéghercegnő. - mondta, de mire ráripakodhattam volna a megnevezésemen, már el is tűnt a kocsim mellől. Úgyhogy kénytelen voltam elviselni egy újabb rám aggatott "becenevet".
- Jééé, most kinyitottad az ajtót. - tettetett meglepettséget, amit annyival díjaztam, hogy nagy lendülettel felkaptam a táskám és behúztam magam mögött az ajtót és a garázskulcsomat kerestem, amikor Jake rám szólt.
- Most mit csinálsz?
- Nem egyértelmű? Ha nem találom meg a kulcsot, nem nyílik ki magától az ajtó. - forgattam a szememet, de ő erre lefogta a kezemet.
- Nem! - Szerintem elég furán nézhettem rá, mert a parancsoló hangja egyből visszatért a normális hangszínre. - Én úgy terveztem, hogy gyalog megyünk. Úgy az igazi a városjárás.
Akartam neki morogni valamit erre, de úgy döntöttem legyen neki gyereknap, úgyhogy nagy sóhajjal elindultam vele az utcán lépdelve.
- Szóval merre jártál ilyen sokáig? - érdeklődött könnyed hangon, de engem nem tudott megtéveszteni. Tudtam, hogy kíváncsi.
- Az apámnál jártam. - hazudtam. - Németországban lakik.
- Értem. Gyakran jársz hozzá?
- Eddig nála laktam. - mondtam ezúttal az igazat. - De gondoltam most meglátogatom, mert régen láttam. - hazudtam újra. Ha most azonnal nem terelem más irányba a beszélgetést, annak nem lesz jó vége. - És te nem szoktál visszamenni Angliába a családodhoz? - kérdeztem, bár nem igazán izgatott.
- Havonta elrepülök hozzájuk, de a nővéremmel többet találkozok, mivel ők is itt laknak Svájcban. - mesélte, aztán mikor odaértünk a városközpontba, elhallgatott, mert meglátott egy kis kávéházat.
- Figyelj csak, úgyis mindjárt besötétedik. Mi lenne ha meghívnálak egy italra?
- Felőlem. - vontam vállat és követtem a kávézó kinti teraszának egyik asztalához, ahol rögtön a kezünkbe vettük az itallapot. Én egy forró cappuchinót rendeltem, (bár Heidi tuti megölne mert ilyen cukros italt iszok), Jake pedig egy sört. Miután a pincér kihozta az italunkat, rögtön beindult a beszélőkéje.
- Szóval...a családunkról beszélgettünk ugye? - tette fel a kérdést inkább csak azért, hogy emlékeztessen, nem felejtette el, mi volt a téma.
- Aha. - mondtam unottan a cappuchinómat kevergetve. - Mit akarsz tudni?
- Honnan veszed, hogy tudni akarok valamit? - hökkent meg. - Csak dumálunk.
- Igen, de a te valamiért mindig olyan témához kanyarodsz, aminél valamit ki tudsz szedni belőlem.
Jake erre úgy nézett rám, mintha egyáltalán nem is erre készül volna. Persze, tudja, kit verjen át...
- Nézd Nina, én nem akarok semmit kiszedni belőled. Csak ismerkedni. Ez minden. Amúgy tetszik, hogy ilyen öntörvényű vagy. - mosolygott.
- Nem is vagyok öntörvényű. - ellenkeztem.
- És elég nehéz eset vagy. Megmondjam milyen vagy még, vagy leharapod a fejem? - nevetett, mikor szikrázó pillantásokat lövelltem felé.
- Honnan tudnád, nem is ismersz. - morogtam és ittam egy kortyot a gőzölgő cappuchinómból.
- De nem is hagyod, hogy megismerhesselek, nem veszed észre?
- Figyelj, Jake. - könyököltem az asztalra, olyan "na figyelj, most komoly leszek" stílusban. - Nem elég neked, hogy csak normális szomszédok vagyunk, akik köszönnek egymásnak, ha találkoznak, néha kisegítik egymást kajaügyben, esetleg együtt hógolyóznak a szomszéd gyerekekkel? Értékelem, hogy próbálsz rendes lenni velem, de köszönöm, nem vagyok rászorulva másokra.
Jake erre láthatóan nagyon megdöbbent.
- Azt tudtam, hogy nem vagy egy társaságkedvelő ember, de hogy zárkózott is vagy....
Na ezen meg én akadtam ki kissé.
- Nem vagyok zárkózott! Miért baj az, ha valaki nem akarja kidumálni az életét egy félidegennek?
- Jól van, Nina, nyugi. - csitított, mert páran bentről már érdekesen néztek felénk. Akkor kicsit elvonult a vörös köd, és rájöttem, hogy nem kéne így kiakadni.
- Oké. Bocs. - szabadkoztam, és hogy ne kelljen beszélnem, inkább elkezdtem lassan kortyolgatni a cappuchinómat és közben a várostéren sétálgatókat figyeltem, amíg Jake újra meg nem szólalt.
- Ma fociedzésem volt a srácokkal. - kezdte mesélni. - Minden hétköznap 2-től fél 5-ig tart az edzés és ugye már mondtam, hogy én csak a másodedző vagyok, de egyre több szerepem van a csapat vezetésében. Úgy kb. 20-25 gyerek jár edzésre, a legtöbb ilyen Joachim-korú, tehát 11-12 éves, de van 9 és 13 éves is, attól függően, hogy ki mennyire ügyes. De van lányfocistánk is, nem is egy. Egyiküket nemrég neveztem ki középcsatárnak. Szegény lány úgy örült, azt sem tudta, hova köpjön. Enyhén maximalista, de amúgy rém tehetséges kiscsaj. Imádja a focit és sokszor a srácokat is lemossa a pályáról. Igazi harcos.
Ahogy Jake beszélt erről a focista kislányról, felrémlett bennem, hogy olyan, mintha rólam beszélne. De ez lehetetlen! Egyrészt nem is ismer annyira, másrészt meg honnan tudná, hogy rám is illik minden megfogalmazása: maximalista, tehetséges (és egoista), imádja a sportot, amiben van és a srácok ellen küzd. Persze ő ezt nem tudhatta, de így vakon is félelmetesen ráérzett a dolgokra...
- Ezt...most miért meséled el nekem? - kérdeztem óvatosan, mert tényleg halvány fogalmam sem volt róla.
- Nem akarok erőszakoskodni. - mondta nyugodtan. - Ha nem akarsz beszélni magadról, nem kényszerítelek. De ismerkedni csak úgy lehet, ha valaki beszél. Úgyhogy ha te nem beszélsz, akkor gondoltam legalább meghallgatsz.
- Oké. - sóhajtottam egy nagyot. - Energiaital-függő vagyok. 12 éves koromban ittam először és azóta nem tudok leszokni róla. Nincs kedvencem, szeretem a Red Bullt, a Monstert és minden normálisabb márkát. Aztán...Imádom az akciófilmeket. Főleg az autósüldözőset. Egyik külön kedvencem a Batman, mert egyrészt nagyon jó film, másrészt talán ez az egyetlen, amiben a gonosz főhőst is bírom. Joker nagyon nagy arc!
- Ugye? - lelkesedett Jake. - Én is nagyon bírom, mikor "nyekereg".
Aztán eszébe jutott, hogy miként is vetődött fel ez a téma.
- Azért ez is valami. - mosolygott. - Legalább már tudom mi lesz legközelebb.
- Miért, Jokernek öltözve fogsz éjszakánként ijesztgetni? - poénkodtam. - Mert sajna annak már nem dőlök be...páran már megtették.
- Nem erre gondoltam. Legközelebb moziba megyünk, beülünk valami akciófilmre és minimum 5 doboz Red Bullal a kezünkben! - nevetett az ötletén, de főleg azon, ahogy ránéztem.
- Na persze! - legyintettem nevetve.
- Oké, ha akarod. Veszek neked egy giga nagy popcornt és ha nem tetszik a film, megdobálhatsz vele.
- Hm...ez már csábító ajánlat. - vigyorogtam. - Majd még meggondolom.
Jake elégedetten hátradőlt és szélesen elmosolyodott.
- Azt hiszem, mégis sikerrel járt ez az este...
És bár én nem teljesen így gondoltam, el kellett ismernem, hogy végül is jól éreztem magam vele...
Annyira persze azért nem, hogy elmondjam, a jövő héten megint felszívódok. Azt meg végképp nem, hogy miért.
A csapattal ezúttal Barcelonába utaztunk és már előre örültem, amikor megtudtam, hogy a jerezi teszttel ellentétben most ÉN fogom először vezetni az E20-t az első két napon és nem Kimi.
- Nina, kész vagy? - szólt a fülemre a rádión Ayao az első nap reggelén, amikor kihajtottam az installációs körömre a boxból. - Elmondom a fontos infókat. A levegő 0,5 fokos, a pálya alig több, 1 fokos, úgyhogy ügyelj a gumik melegítésére.
- Értettem. - zártam rövidre és igyekeztem Ayao utasításai szerint megtenni az első körömet. Ezután bejöttem a boxba, és egy negyed óráig csak nézegettem, ahogy a többiek szép lassan futják a köreiket, amíg a szerelőim az autón dolgoztak.- Akkor egy bemelegítő és egy gyorskör. - adta ki a parancsot a versenymérnököm, mikor visszaültem a vezetőülésbe. - Ismétlem, figyelj, hogy jól felmelegítsd a gumikat!
- Oké, oké. - mondtam és neki is kezdtem a körömnek, de valami nem stimmelt, annak ellenére, hogy az időeredményen a harmadik legjobbnak felelt meg. Egyelőre úgy gondoltam, csak a beállítás nem jó.
- Ayao, a hátsó szárnyon állíthatnának a fiúk- szóltam a rádión a levezető körömön.
- Átadom. - jött a válasz. A boxban a srácok nem csak a szárnyon, kicsit mindenhol állítgattak, remélve, hogy ezúttal jól fogom érezni magam az autóban. A többiek ezidő alatt néhány körös etapokat mentek, elég biztató időkkel, úgyhogy már kicsit idegesen néztem a monitorra.
- A terv ugyanaz. - mondta Ayao a következő felvezető körömnél. - Használd a DRS-t továbbra is, meglátjuk, hogy azzal volt-e baj.
Nem szóltam semmit, csak vezettem, de most még annyira se érezte komfortosan magam, mint az előbb.
- Ayao, valami nem stimmel. Az autó nem úgy reagál, ahogyan kéne. - szóltam neki morgolódva, mire sóhajtva ismét behívott a garázsba. A szerelőcsapat ismét nekifogott az átvizsgálásnak, és kb. negyed óra múlva Michael, a szerelőcsapatom vezetője rá is jött az okára.
- A kasztni a baj. - jelentette ki borúsan. - Az 2-es E20-on sérült a váz, ez okozza a nem megfelelő reagálást.
- Hát ez nagyon jó. - morogtam. - Akkor most mi lesz? - fordultam Ayaohoz.
- Hívom a gyárat. - vette kézbe a mobilját. - Szólok Eddie-nek, hogy készítse az 1-es E20-t, holnapra elhozzuk és akkor azzal tudunk tesztelni. - mondta el a tervét, de látszott rajta, hogy ő is ideges.
Hát igen...Jerezben tök jól teljesítünk, most meg 7 kör után a kasztni felmondja a szolgálatot. Remek!
Mivel ebédszünet után már semmi dolgom nem volt - és a csapat is kicuccolt a boxból - , Michaela elrángatott nyilatkozni, úgyhogy mindenkinek fancsali képpel mesélhettem a sikertelen napunkról.
Még véget sem ért a mai tesztnap, amikor délután úgy döntöttem, visszamegyek a szállodába és kidühöngöm magam, mikor a pályáról kilépve a versenyzőknek fenntartott parkolóban valaki rám köszönt.
- Helló, Nina!
És amikor odanéztem, hogy ki zavar ilyen állapotomban, nem akartam elhinni, hogy az az illető áll nem messze tőlem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése