Itt is van a folytatás, egy új szereplővel :) Az őszi szünetben remélhetőleg több frisset tudok feltenni az egy hét alatt, igyekezni fogok. Cserébe kérlek titeket, jelezzetek pipával vagy kommentben, hogy meg vagytok-e elégedve a történettel, mert az oldalmegjelenítésekből ítélve sokan látogatjátok az oldalt és jó lenne ha megajándékoznátok pár véleménnyel :)
Holnapra pedig HAJRÁ SEBASTIAN!!!
- Marc? - kérdeztem teljesen meglepetten, amikor felismertem a parkolónál támaszkodó srácot.
- Már nem is ismersz meg? - nevetett, miközben én odasiettem hozzá és nem törődve a még a parkolóban lézengő emberekkel a nyakába ugrottam. El sem akartam hinni, hogy itt van!
- Mit keresel itt? - kíváncsiskodtam, amikor egy pillanatra elengedtem, de a mosolyom nem szűnt meg az arcomon.
- Téged. - felelte olyan édesen mosolyogva, ahogyan csak ő tud, és ettől máris jobb kedvem lett.- Na, de most komolyan.
- Jajj, ne butáskodj Marc, rád mindig ráérek.Több percre is. - öleltem át szorosan.
- Hiányoztál, Nina. - suttogta a fülembe.
- Te is nekem. - mondtam ki én is, és ettől nagyon jó érzés keringett a testemben. - El sem hiszed, mennyire örülök, hogy itt vagy!
 |
| A háttér nem aktuális, bocsi :) |
- Hát még jó! Kicsit sem számítottam rád, főleg nem ma, főleg nem itt! - nevettem. - De tényleg, hogy jutott eszedbe eljönni ide?
- Hahó, Nina, elfelejtetted, hogy Barcelonában lakok? - emlékeztetett.
- Ja, tényleg. - csaptam a homlokomra, de erről sajnos eszembe jutott más is. - Jajj, Marc, hogy vagy?
- Köszi, jól, most, hogy látom, mennyire örülsz nekem. - vigyorgott kisfiúsan.
- Jajj, te bolond, a sérülésedre gondoltam. Jobban van már?
Marc még a tavalyi Maláj Nagydíj edzésén szenvedett súlyos sérülést, és ennek is "köszönhető", hogy a bátyám rivális nélkül maradt a világbajnoki esélyesek között.
- Ja... - komolyodott meg egy csapásra. - Jobban vagyok...de meg kellett műteni a szememet, mert nem javult a kettős látásom.
- Úristen, Marc. - tettem a szám elé a kezem és megint úgy éreztem, hogy meg kell ölelnem. - Ennyire súlyos volt?
- Ennyire. - mondta szomorúan, de aztán kicsit felvidult. - De múlt héten már teszteltem, és úgy éreztem, már nincs semmi bajom. Vagy legalábbis nem akkora. De attól még most is pihenőidőn vagyok.
- Hát nagyon ajánlom, hogy pihenjél is! - fenyegettem meg az ujjammal. - Mert most, hogy Stefan nincs ott a mezőnyben, neked kell megnyerned a bajnoki címet, másnak oda sem adhatják, különben odamegyek a díjátadóra és ellopom a trófeát.
Marc erre úgy elkezdett nevetni, hogy jól esett nézni. Tulajdonképpen ezt szerettem benne annyira. Hogy bármin tud nevetni, amit mondok neki, és a nevetése olyan, mintha egy 6 éves kisfiút csikizne az apukája.
Amióta ismerem, Marc korától függetlenül mindig kisfiú maradt. Komolyan, mondom, még az öccse is érettebb nála, ami a magánéletbeli viselkedését illeti. Amikor megismertem, úgy 5-6 évvel ezelőtt, már akkor is ilyen volt: vidám, mosolygós, édes arcú, gyerekes viselkedésű, akivel beszélhettem a motorversenyzésről, a háziállatokról, a suliról egyaránt, de ha kellett, meghallgatta a legmélyebb titkaimat, amiket sokszor még az apámnak és a bátyámnak sem mondtam el.
Ez azért lehetséges, mert mióta megismerkedtünk, Marc a legjobb barátom. Amióta bekerült a gyorsasági motoros világbajnokság nagy családjába, rövidesen elválaszthatatlan barátok lettünk.
Mindezt elsősorban a bátyámnak köszönhetem, akit mindig elkísértem a futamokra, ha az nem ütközött az én versenynaptárammal, és rajta keresztül megismertem a legjobb arcokat a versenyzők közül. Ilyen volt Marc is, aki nem csak hogy egy hihetetlenül tehetséges fiatal versenyző, de egy nagyon jó fej srác is, aki szemtelenül beférkőzött a magánéletembe...
- Figyelj csak... - tért magához a nevetésből Marc. - Itt ilyen nyugisan ki lehet jönni a pályáról?
- Nyugisan? - kérdeztem, aztán rájöttem, mire céloz. - Ja, dehogyis. A többiek még a pályán vannak.
- Ezt most nem értem. - gondolkozott el.
Nagyot sóhajtottam. Hát igen, Marc, kellett neked most ezt felhozni.
- Úgy értem, még zajlik a teszt, 5-ig tart. Csak sajnos nekem már véget ért. Összesen 7 kört tettem meg, amíg észre nem vettük, hogy a kasztni bekrepált, úgyhogy ez a nap nekem kuka.
- Ajjjaj. - fejezte ki sajnálatát. - És akkor most mit tudtok csinálni?
- A csapatfőnököm és a mérnökök idehozatják az 1-es számú autónkat Enstone-ból, aminek rendben van mindene, mert azt két hete teszteltük és az okés. Úgyhogy elvileg, holnap azzal folytatom.
- Ez jó hír. - próbált jobb kedvre deríteni. - Tudod mit? Ha már úgyis ilyen rövid lett a napod, elmehetnénk valami helyre enni. Gondolom még nem vacsoráztál.
- Oké, menjünk. - mosolyogtam rá. - De...Ráveszed magad, hogy az én kocsimmal menjünk?
- Ne hülyéskedj! Én most úgysem motorozhatnék. - emlékeztetett, és szó nélkül be is pattant az ideiglenes Nissanba, amit erre a négy napra kaptam. - Mondom, merre menj, tudok egy jó helyet.
- Igenis, Marquez úr, te vagy itthon! - szalutáltam és Marc utasításai alapján el is vezettem a La Poma nevű étteremig, ami szerinte egy nagyon tuti hely. Leparkoltam, aztán bementünk, és rendeltünk egy-egy kiadósabb salátát és szénsavas ásványvizet. Hiába, mindketten sportolók vagyunk...
- És amúgy jól megy a csapatnál? - érdeklődött Marc, mikor megkaptuk az ételünket.
- Aha. A csapatfőnök, mintha az apám lenne, a szerelőim meg tök jó fejek. A csapattársamról nem is beszélve.
- Kérdeztem Stefant a teszten, hogy meséltél-e már róla...öhm..hogy is hívják? - kérdezte zavartan nevetgélve. - Bocsi, nem tudom.
- Semmi baj. Kimi Räikkönen. És amúgy bírom. Jó fej velem. - meséltem róla egész röviden.
Kicsit beszéltem neki még a jerezi tesztekről és arról, milyen jó érzés máris a Forma 1 része lenni, amin végig mosolygott. Aztán ő kezdett el beszélni, hogy ennek az évnek most még elszántabban fog nekikezdeni, mert idén már nem veszítheti el a vb-címet, és ha beleszakad, akkor is meg fogja szerezni. Imádtam, hogy ennyire pozitív és optimista bármilyen helyzetben, és nem egyszer kívántam már, hogy bárcsak rám is ragadna valami ebből, hiszen annyit beszélgettünk már ilyen komoly dolgokról.
Vacsora után úgy döntöttünk, még nem akarunk elválni, úgyhogy elindultunk sétálni a városban.
- Akartam már kérdezni, hogy mennyire zsúfolt a versenynaptárotok? - érdeklődött.
- Hát, idén 20 versenyhétvége lesz, most, hogy az USA-ban is rendeznek futamot. - tájékoztattam. - Ráadásul nem egyszer lesz olyan, hogy közvetlenül egymás után lesz két nagydíj. Elég zsúfolt. Miért kérdezed?
- Hát mert...csak hogy idén is tudsz-e majd járni a mi futamainkra. - mondta és közben kiskutyaszemekkel nézett rám. - Mert tudod, nagyon hiányoznál a csapatból, főleg a győzelmi bulikon. - emlékeztetett.
- Na igen, azok a jó kis bulik. - gondoltam vissza például a tavalyi évre, amikor hol Stefan csapatával, hol meg Marc csapatával buliztunk egy-egy győzelmük után. Mert más nem is nyert nagyon abban az évben...
- A bátyádnak most kell a támogatás a MotoGP-ben. - folytatta. - És Sandro is hiányolni fog, ha nem leszel ott. Sőt, szerintem mindenki.
- Azért nem mindenki. - nevettem. - Például Dani biztosan nem.
Marc egy pillanatra elgondolkozott, aztán ő is elnevette magát.
- Jó, ő talán nem annyira. Pedig hidd el, ő is jó fej srác.
- Nekem sosem tűnik annak. - morogtam. - De mindegy, ne róla beszéljünk.
- Akkor rólad? - kérdezte vigyorogva.
- Miért rólam? - kérdeztem vissza nevetve.
- Hát nem tudom. Például elmesélhetnéd, milyen Svájcban lakni... - vetette fel a témát.
- Ha majd egyszer eljössz, akkor meglátod. - villantottam rá egy szépséges mosolyt.
- Na jó, akkor ne csodálkozz, ha majd egyszer beállítok váratlanul. - nevetett.
- Nem fogok. De adok egy példányt a versenynaptárunkból, hogy tudd, mikor leszek otthon.
- Erről jut eszembe, biztos lesz olyan, amikor nektek is és nekünk is lesz futam ugyanazon a hétvégén. - húzta el a száját arra a gondolatra, hogy most még ritkábban találkozunk majd. - Mert ugye most már a tengerentúli versenyekre is elmész, nem úgy, mint a GP2-ben.
- Pontosan ez a helyzet. - bólintottam és ha csak belegondoltam, hogy ebben az évben mennyi minden megváltozik körülöttem, sóhajtanom kellett.
Először is elköltöztem apámtól, egy másik országba, ahol ezentúl önállóan kell élnem. Vannak szomszédaim, akik előtt egyelőre titokban kell tartanom a kilétemet. Itt a Forma 1, ahol bizonyítanom kell és felvenni a versenyt a csapattársammal meg a többi élversenyzővel. Az év 365 napjából minimum 200-at valami idegen helyen fogok tölteni, és ez azt is jelenti, hogy idén már nem lehetek ott a MotoGP legtöbb versenyhétvégéjén sem a bátyám vendégeként, tehát a srácokkal sem találkozhatok, például Marc-kal.
- Ez most nagyon lányos lesz... - figyelmeztettem, mire elnevette magát. - De hiányozni fog a kis édes fejed, ha nem találkozhatunk annyit, mint az előző években.
- Mi is hiányolni fogunk, elhiheted. - biztosított.
- Úristen, hogy a francba lehet már 8 óra? Nekem vissza kell mennem a hotelbe, mert Eric ki fog nyírni, ha meglátja, hogy a kártyám még ott van a recepción!
- Visszakísérlek. - ajánlotta fel Marc.
- Dehogyis. Most szépen hazafurikázlak, aztán visszamasírozok a hotelbe. - döntöttem el és így is tettem. Mikor Marcot hazavittem, még egyszer visszafordult és jó szorosan megölelt.
- Hát akkor szia Nina! Remélem hamar találkozunk majd! Addig is sok sikert!
- Köszi. Jó éjt, Marc. - integettem neki még egyszer aztán úgy száguldottam vissza a hotelbe mint egy őrült.
A recepción villámgyorsan kikértem a kártyámat utána pedig rohantam a lifthez, de mikor kinyílt az ajtaja, egyenesen belefutottam az ott tartózkodó illetőbe.
- Hééé normális vagy?! - fejezte ki a véleményét Lewis Hamilton cseppet sem kedvesen. - Már nem a pályán vagy. - húzta össze a szemöldökét, de azért egy kicsit mosolygott is, mikor végigmért.
- Bocs. Tényleg. - szabadkoztam. - Csak sietek.
Hát remek, tényleg. Első találkozásom Lewis Hamiltonnal egy ütközésbe torkollik. Mondhatom, fantasztikus. Szépen bemutatkoztam előtte. Most már gondolom, hányasra értékeli az IQ-mat.
- És, hogy-hogy ilyen későn? - kérdezte, mikor már utaztunk a liftben. Eléggé meglepődtem, mert azt hittem többé nem is akar hallani rólam. Odafordultam hozzá és megbizonyosodtam róla, hogy tényleg nekem beszél.
- Későn? Nincs is késő. - feleltem kicsit zavartan.
- De, ahhoz képest, hogy most dolgozunk. - mondta. - Na mindegy, szia! - köszönt el aztán, mert megérkeztünk a 4. emeletre, ahol ő kiszállt. Hát nem volt éppen hosszúéletű ez a beszélgetés...
Mikor én is kiszálltam az én emeletemen, belefutottam Ericbe. Nem volt éppen jó kedvében.
- Nina, hol voltál? Égen-földön kereslek! - mondta idegesen.
- Én csak...a városban vacsoráztam. - zártam rövidre a kérdést, remélve, hogy ez elég lesz.
- Jó, mindegy. - válaszolta meglepettségemre a csapatfőnök. - Figyelj, csomagolj össze.
- Mi? Ki akarsz rúgni? - hökkentem meg.
- Jaj, dehogy, ne butáskodj! Holnap visszamegyünk Enstone-ba.
- De miért?
- A hibás kasztnival nem tudunk mit kezdeni, a másik autó ideszállítása pedig most nem megoldható. Úgyhogy visszautazunk és a gyárban fogjuk megoldani a problémát. - közölte a rossz hírt.
- De hát...akkor Kimi semmit sem fog vezetni. - jutott eszembe, hogy a csapattársam csütörtökön és pénteken ült volna autóba.
- Hát igen, de ez van. - vonta meg a vállát tehetetlenül Eric. - Nekünk most ennyi volt Barcelona.
Csalódottan mentem be a hotelszobámba. Szóval akkor itt végeztünk. 7 körig tartott az e heti tesztelésünk, 3 nap veszik kárba egy nyavalyás meghibásodás miatt. És már csak 4 napot tesztelhetünk még, 2 héttel az Ausztrál Nagydíj előtt. Az lesz az utolsó teszthét. És azt már nem hibázhatjuk el...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése