Először is sajnálom, hogy csak most hoztam az új részt, de csak ilyenkor lett időm rá, nézzétek el nekem :) Másodszor köszönöm a rendszeres látogatókat ;)
ÉS ismét elnézést, ha valaki nem Sebnek vagy Kiminek szurkol, de ismét nem bírom ki, hogy ne tegyek ki valamit a hétvégi futamról ;)
(Jake)
Másodjára akkor láttam, amikor a srácokkal éppen a hét közepén leesett hónak örültünk a házunk előtt. Joachim és a húga, Winnie nem bírtak magukkal és addig rágták a fülemet, amíg ki nem rángattak hógolyózni. Ez péntek délután történt, pont akkor, amikor ismét megláttam a nemrég ideköltöző lányt, amint beáll a felhajtójára az autóval, aztán ismét nagy szatyrokat pakol ki a csomagtartóból. Úgy emlékeztem, azt mondta egyedül lakik, de el nem tudom képzelni, hogy ez a kis termetű csaj hogy tud ennyit enni.Ami azt illeti alig tudok róla valamit és valamiért titokzatosnak tartottam. Megvette a házat, de eddig színét se láttam itt, aztán rá egy hónapra ideköltözött, úgy tűnik, magányosan éldegél, és múltkor beszéltem vele pár szót. Furdalt a kíváncsiság, hogy milyen is ez a lány, és valamilyen okból érdekelt is, mert úgy érzem, szándékosan ilyen tartózkodó. Ki kell derítenem, mi a titka...
Mivel a gyerekek teljesen el voltak magukkal foglalva, gondoltam észrevétlenül lelépek. Odasétáltam Nina mögé és udvariasan megkérdeztem.
- Segíthetek? - mutattam a szatyrokra, amik még a csomagtartóban hevertek. Nina annyira megijedt, hogy teljesen megremegett és úgy először úgy nézett rám, mintha marslakó lennék. Aztán mintha meg akarna ölni...
- Te normális vagy??!! - vágta hozzám nem túl kedvesen. - A frászt hozod rám! Mit akarsz tőlem?
- Azt kérdeztem, segíthetek-e. - feleltem nyugodtan, és nem hagytam, hogy lekezelően beszéljen velem.
- Én meg azt válaszolom, hogy elboldogulok egyedül is. - jelentette ki és úgy tűnt, megsértődött, amiért megijesztettem. Mintha ott se lennék, elkezdte összeszedegetni a szatyrait és nem is foglalkozott velem.
- Most megsértődtél? - kérdeztem, mikor nem akart tovább társalogni.
Erre felhúzta a szemöldökét és megjelent egy apró mosoly a szája szélén.
- Igen, ha tudni akarod. Engem nem lehet csak úgy megijeszteni, világos?
- Mint a hó. - vigyorogtam. - Na add azt ide, segítek behurcolni. - vettem át a kezéből egy jó nehéz szatyrot. Meg is néztem mi ilyen súlyos benne és kikerekedett a szemem, mikor megláttam az energia ital-mennyiséget.
- Ennyire fárasztó a suli? - kérdeztem nevetve.
- Miből gondolod, hogy suliba járok? - kérdezett vissza, én meg értetlenkedve néztem rá.
- Miért, nem jársz suliba?
Nina olyan fejet vágott, mintha nem lenne egyértelmű a kérdés.
- Csak fogd a szatyrot és vidd be, ha a hős lovagot akarod játszani! - utasított kitérve a kérdés elől és a többi cuccal együtt elindult a házba. Elmosolyodtam. Ez a csaj tényleg titokzatoskodik.
- Akkor dolgozol? - próbálkoztam újra, mikor Nina már sorra pakolta be az energia italos dobozokat a hűtőjébe, én meg a konyhapultra pakoltam ki a szatyrok tartalmát.
-Köszönöm a segítséget! - mondta cseppet sem hálálkodva és szerintem azt gondolta, akkor én el is megyek innen. Csak gondolta.
- Oké. Akkor levelezős főiskolás vagy és éjszaka írod a szakdolgozatokat.
Nina türelme ekkor fogyott el és úgy csapta le az egyik dobozt a pultra, hogy még én is meglepődtem.
- Nem lehetne, hogy nem kérdezősködsz? Neked nem mindegy, hogy mit csinálok?
- Nina, szomszédok vagyunk és csak szeretnék kicsit beszélgetni veled. - nyugtattam le. Vagyis próbáltam.
- Az, hogy szomszédok vagyunk, még nem azt jelenti, hogy fel kell tárnom előtted a magánéletemet! És nem is fogom ezt megtenni! Én se tudok rólad semmit, mégse kíváncsiskodok.
- Tehát ez a baj. - esett le, a lány meg úgy nézett rám, mint aki nem tudja, mire gondolok. - Akkor kezdem én. - Felültem a konyhapultnál lévő bárszékre és mosolyogva figyeltem Nina meglepett arcát.
- Angliában születtem és azért költöztem ide, mert imádom Svájcot. A nővérem pasija lakott ebben a házban, ahol most lakok, de már összeköltöztek, és most Zürichben laknak, ezért mivel én úgyis lakást kerestem, Robert eladta nekem. Egyetemista vagyok, fociedzőnek tanulok és elég jól haladok, mert már én is edzem a kissrácokat a városi focicsapatban másodedzőként. Kb. másfél év élek itt, és tök jól kijövök a Fischer családdal itt a szomszédban, főleg a két gyerekkel, akikkel sokat játszok együtt. Szeretnél még valamit tudni rólam? - fejeztem be mosolyogva. Nina teljesen lefagyott a mondókámtól.
- Öhmm...nem, azt hiszem nem. - mondta és gyorsan elkezdett pakolni zavarában. - De minek mesélted ezt el nekem?
- Mert remélem, hogy így te is mondasz magadról valamit.
Úgy láttam, megértette, hogy egyhamar nem fogom békén hagyni, mert nagyot sóhajtott.
- Figyelj, nem lehetne, hogy majd máskor beszélgessünk ilyenekről? - kérdezte fáradtan.
- Ha most nem akarod. De akkor áruld el, mire kell ez a sok energia ital.
Nina morgott egyet, ami szerintem annak a jele volt, hogy idegesíti a faggatózásom.
- Hát...nagyon szeretem. Szükségem van rá. Már hozzá szokott a szervezetem.
- Hát ez fura. - mondtam. - Sportolsz valamit?
Fogalmam sincs miért, de váratlanul érhette a kérdés, mert hirtelen megfeszült.
- Miért?
- Mert akkor megértem, hogy ilyeneket vedelsz.
Nina vállat vont és megint rendezkedni kezdett.
-Nem tudom, miért nem ihat valaki csak úgy energia italokat. Én szeretem és kész.
- Oké, vettem. - nevettem és úgy gondoltam, ejthetjük ezt a témát. - Akkor nem mondasz semmit magadról?
- Nem. - jelentette ki.
- Jó, akkor legalább annyit, hogy miért költöztél ide! - kértem finoman.
- Mert...mert szeretem Svájcot. És Walchwil nyugis város. Szép a táj. Tetszik a házam.
- Te aztán nem vagy valami bőbeszédű. - mosolyogtam.
- Szerintem örülj neki, hogy egyáltalán szóba állok veled. Most egyáltalán nincs kedvem beszélgetni.
- Akkor egész nap ki se nyitod a szádat? Nem unod magad egyedül?
Nina megint meglepett arcot vágott.
- Azt hittem, te is egyedül laksz.
- Igen - bólintottam. - De én időm nagy részében a Fischer gyerekekkel vagyok vagy a focis srácokkal. De úgy veszem észre, te vagy a házadban vagy, vagy teljesen eltűnsz.
Erre ismét olyan furán összerezzent és nem értettem miért.
- Sok dolgom van mostanában. - adta meg a választ, ami szerinte kielégíthet, de persze rosszul gondolta.
- Oké, felfogtam, hogy nem akarsz semmit elárulni. - adtam fel a harcot egyelőre, mire Nina megnyugodva sóhajtott egyet. - Most mit fogsz csinálni?
- Nem azt mondtad, hogy abbahagyod? - nézett rám gúnyosan.
- Ezt csak meg szabad kérdezni, nem? - nevettem fel.
- Nem tudom. Talán felhívom a bátyámat.
- És mit mondasz neki? - érdeklődtem vigyorogva.
- Azt, hogy a szembeszomszédom zaklat. - nézett nagyon fenyegetően, de én persze vettem a poént.
- Ráérsz még telefonálni. Gyere ki, a gyerekek biztos örülnek neked.
- Én...nem hiszem. Most inkább nem. - próbálta visszautasítani az ajánlatot, de addigra már odadobtam neki a kabátját. Nina morgó hangot adott ki, de azért kelletlenül felhúzta a dzsekit és sálat tekert a nyakára.
- Csak a gyerekekért. - mondta hangsúlyosan, amikor kimentünk a havas utcára.
- Pontosan. - vigyorogtam és örültem, hogy sikerült kicsalogatnom a házából a lányt. Joachim és Winnie úgy szaladtak oda hozzánk, mintha elvesztem volna.
- Hol voltál? - kérdezte kislányos hangon Winnie és mérges szemekkel nézett rám. De még mielőtt válaszolhattam volna, kiszúrta Ninát és rögtön odaszaladt hozzá.- Szia. Te vagy az új szomszédunk, ugye? Én Winnie vagyok ő meg a testvérem, Joachim.
Nina elmosolyodott a kislány izgatottságán.
- Én Nina vagyok és igen, az új szomszéd. Joachimot ismerem, de téged még nem láttalak. Mi a rendes neved? - hajolt le hozzá mosolyogva és láttam, hogy a kislánynak nem tud ellenállni.
- Winnie. - felelte, mintha egyértelmű lenne. Csakhogy Nina erre értetlenül nézett fel rám.
- Tényleg ez a neve. Az anyukája színésznő és az egyik főszerepéről kapta Winnie a nevét.
- Igen. - helyeselt a kislány. - Winnie. Mint a micimackó (Winnie The Pooh).
Ezen mindannyian elnevettük magunkat, és Winnie örült neki, hogy sikerült mindenki arcára mosolyt csalnia.
- Nina, játszol velünk? - kérdezte Joachim. - Mert akkor lehetne fiúk a lányok ellen hógolyócsata!
- Igeeeeeeeen. - ugrándozott a húga is. - Jaaaaaaj deeee jóóó, léécccci léccci lécccci, gyere te is!
Mosolyogva néztem a két gyerek által körbezárt Ninára, aki nem tudott ellenállni nekik.
- Jó, felőlem. - egyezett bele, Joachim és Winnie pedig enyhén besózva rögtön elkezdtek hógolyókat gyúrni.
- Volt más választásom? - kérdezte Nina vállat vonva.
- Nem nagyon. - mosolyogtam és elégedetten néztem, amikor a gyerekek után ő is lehajolt hóért.
Még nem sikerült áttörnöm a jeget. De most csak még kíváncsibb lettem erre a titokzatos lányra...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése