15. fejezet: Sebastian

Sziasztok!
Hát meg is hoztam a következő fejezetet kicsit késve, de most már nem volt probléma :)
És ezúton szeretném megköszönni az 5 rendszeres látogatót, mert ez igenis sokat jelent nekem :) Remélem tetszeni fog ez a rész, ha már ilyen sokat váratott magára ;)

(Nina)

- EZT vegyem fel ma este? - bámultam az szállodai ágyamon fekvő ruhára.

- Hát...ezt tudtam...hozni. - motyogta félénken a kiszolgálós lány, Sarah, akit Michaela bízott meg a szezonnyitó estére való ruha beszerzésére.

- Miért, most mi bajod vele? - kérdezte Heidi és úgy nézett a ruhára, mintha irigyelné tőlem. - Szerintem nagyon szexi leszel benne. Annyira, hogy a végén Bernie-nek be kell hívnia egy takarítót a rendezvényre, aki felmossa majd a srácok nyálát a földről.
Sarah jót nevetett Heidi fanyar viccén, engem azonban nem tudott meggyőzni vele.
- De most komolyan! - fogtam újra a kezembe a ruhát. - Ez annyira nem az én stílusom!
- Ne haragudj, de honnan tudtam volna, milyen a stílusod? - emelte fel egy kicsit a hangját a kiszolgálós lány, de amint ránéztem, kicsit behúzta a nyakát. - Figyelj, ez kiöltözős és a versenyzők általában feketébe vannak öltözve...tudod, szmoking meg nyakkendő. De még sosem volt nő is ezen az esten versenyzőként.
- Jó, értem, de... - túrtam a hajamba tehetetlenül. Mert igaza volt Sarah-nak, de ez a ruha nekem egy kicsit túlzás volt. - Nem lehetett volna kicsit...visszafogottabbat?
Sarah ártatlanul széttárta a kezét.
- Nézd, Nina, gyorsan kellett beszereznem egy ruhát és Michaela két dolgot kötött ki: fekete legyen, hogy annyira ne tűnj ki a többi srác közül...azt mondta, te nem nagyon szereted, ha téged megkülönböztetnek tőlük. A másik pedig, hogy azért elegáns és nőies legyen. Szerintem ez megfelel a célnak.
- Szerintem is. - helyeselt Heidi és felpattant a ruha mellől. - Különben meg úgy sincs más választásod, úgyhogy ugorj bele ebbe a kis ruciba, csinálunk pár hullámot a hajadba és a Forma 1 istennője leszel!
- De jó nekem. - morogtam, de sajnos kénytelen voltam beletörődni, hogy igazuk van.
Így hát tetszett, nem tetszett, felhúztam ezt a fekete csodát, tettem fel egy kis sminket, Heidi behullámozta a hajamat, addig Sarah elkérte Erictől a hétvégére kapott bérelt Nissanom kulcsát, ami nekem természetesen kiment a fejemből ezen a sűrű napon.

- Te jó isten, ebben alig tudok lépni. - mutattam az extra magas magassarkúmra. Hát ez nem a hosszú szárú Nike cipőm, az biztos...
- Befejeznéd végre? - torkollt le Heidi, aki velem ellentétben a saját stílusában öltözött fel a szezonnyitó ünnepségre, ahová éppen igyekeztünk. Mivel ragaszkodtam hozzá, hogy csakis én vezethetek a Langham Hotelig, neki nem kellett magas sarokkal a pedálokat nyomni...
- Hát ez pazar. - mondogattam, amikor megérkeztünk a hotelhez, ahol egy biztonsági őr köszöntött minket és udvariasan be is kísért egy terembe, ahol aztán tényleg leesett az állunk.
- Most esküvőre jöttünk? - kérdeztem Heiditól, mert a terem legalább egy milliárdos pár házassági ceremóniájához volt előkészítve, ahol persze már rengeteg fekete-fehérbe öltözött embert láttam, többségében férfiakat...a legtöbb nő ugyanis inkább pincér volt.
- Ez aztán a luxus. - ámult el a barátnőm. - Hozok pezsgőt, várj meg. - utasított és mire észbe kaptam, már sehol sem volt.



Remek. Egyedül maradtam egy olyan tömegben, ahol alig ismerek néhány embert. Körbenéztem, hátha kiszúrom Eric-et vagy bármelyik ismerősömet, és annyira koncentráltam az arcokra, hogy felugrottam, amikor valaki megérintette a csupasz vállamat.
- Mi a... - fordultam meg, és akkor megláttam magam előtt egy ismerős arcot.
- Szia. Bocs, hogy megijesztettelek. - szólított meg Sergio mosolyogva.
- Öhm...semmi baj. - feleltem, mert fogalmam sem volt, mit kéne mondanom neki...Már az is furcsa volt, hogy megint sikerült összefutnunk a múltkori szállodai eset óta.
- Húúú...hát...elég...jól nézel ki ebben a...ruhában. - nyögte ki, miután végigmért tetőtől-talpig.
- Te is...bár itt mindenki ugyanilyen pingvin-jelmezben van. - dicsértem meg viccelődve, amin jót nevetett.
- Hát igen...ez van. De szerencsére csak egyszer egy szezonban. Év végén mi úgysem megyünk a díjátadó gálára... - húzta el a száját.
- Jövőre talán mi fogunk ott állni. - gondoltam bele elég optimistán.
- És idén? - kérdezte kíváncsian.
- Nem tudom...szerintem még Bernie sem tervezte el pontosan. De ha igen, majd szólj ha tudsz róla valamit.
Sergio megint jót derült rajtam, ami szerintem nem volt nagy poén, de mivel ő jót nevetett, nem szóltam semmit.
- Amúgy...ez az egész hacacáré nekünk miért jó? - kérdeztem egy sokkal aktuálisabb kérdést.
- Semmiért. - vont vállat. - Nekünk csak annyit kell csinálnunk, hogy kiöltözünk, meghallgatjuk Bernie meg a többiek beszédét, aztán szépen sorban felvonulunk, hogy lefényképezhessenek a szponzorok meg a vendégek. Semmi értelme az egésznek. - mondta el a véleményét.
- Az újoncoknak nincs valami különleges kötelezettsége? - tettem fel a kérdést, amire "dehogyis" választ vártam, de egészen mást kaptam.
- Hááát...csak külön is be kell állnotok egy fotóra. Meg ugyanúgy el kell mondanotok, hogy mit vártok ettől a szezontól, mint mindannyiunknak. És csak szólok...azok ott - mutatott a hivatalos vendégeknek tűnő emberek felé. - nagyon figyelnek, mit mondasz.
- Értettem. - néztem még mindig feléjük, aztán megláttam, hogy több versenyző is ott nyalizik a góréknál...
- Itt is vagyok. - jelent meg mellettem Heidi a pezsgővel. - Szia, Sergio. - köszönt a mexikóinak.
- Ööö...szia... - zavarodott össze szegény srác. - Ismerjük egymást?
- Ő az edzőm, Heidi. - mutattam be őket egymásnak. - Hé, te. - néztem Sergio-ra. - A többiek épp most mennek sorba állni. Szerinte jobb, ha megyünk.
 A teremben volt egy emelvény, amire már a legtöbb versenyző felsorakozott, így hát én is odatartottam. Szinte éreztem, hogy néhányan levetkőztetnek a pillantásukkal, mikor betopogtam a magassarkúmmal a fiúk mellé, pontosabban Kimi és Paul Di Resta közé, ahogy a rajtszámaink alapján beálltunk.
- Dögös ruci. - súgta a fülembe Kimi, mire oldalba böktem, hogy fogja már be.
Ezután Bernie, Jean Todt meg a csapatfőnökök tartottak néhány beszédet, hogy mire számítanak idén, aztán mi következtünk. Mikor rám került a sor, egyszerűen, de nagyszerűen kezdtem el beszélni.
- Hogy mit várok ettől a szezontól? Elsősorban egy győzelemre képes autót, amivel sokat tudok elérni. Izgalmas és szoros versenyeket, nem olyanokat, mint tavaly. - gonoszkodtam egy picit. - Sok-sok jó helyezést számomra. És természetesen esélyt, hogy megverhessem az összes ellentétes nemű versenyzőt ebben a mezőnyben...beleértve mind a hat világbajnokot és minden élversenyzőt! Azt hiszem, ennyi...
A rövid, de lényegretörő beszédemet elég nagy taps kísérte, mellettem Kimi elismerően megveregette a vállam, amitől kicsit elmosolyodtam, mert tényleg úgy tűnt, hogy tetszik az embereknek, amit mondtam.

Ezután nekünk, versenyzőknek közösen kellett koccintanunk egy pohár pezsgővel, természetesen fényképezők vakujának kereszttüzében. Hát mit mondjak, volt pár érdekes eset.
A hétszeres világbajnok Michael Schumacher érdekesen méregetett, Fernando Alonso úgy koccintotta hozzá a poharát az enyémhez, hogy közben rám se nézett és nem is mondott semmit, Lewis Hamilton meg inkább a ruhámmal volt elfoglalva, mint a pezsgővel. Kimivel akkorát koccintottunk, hogy majdnem széttört a pohár, Jensonnel arra ittunk, hogy melyikünk fog előrébb végezni a futamon, végül Sebastian is odakeveredett hozzám, aki szokásos mosolyával próbált kedves lenni azzal, hogy az én szezonomra akart koccintani.

Már éppen szóba elegyedtem néhányukkal, amikor a semmiből Michaela jelent meg furcsa mosollyal.
- Elnézést, srácok, de el kell rabolnom a hölgyet! - és már húzott is ki a kis körünkből.
- Hm...Sarah remekül választott. - nézte meg a ruhámat és elismerően ingatta a fejét.
- Csak kicsit stílust tévesztett. - motyogtam. - Na, mit kéne csinálnom? - tértem rá a lényegre.
- Honnan veszed, hogy kell? Lehet, hogy csak beszélgetni akarok veled.
- Jajj, Michaela, te nem tennél ilyet. - mosolyogtam rá negédesen.
- Máris jól kiismertél. - dicsért meg elégedetten. - Lenne itt pár fontos, ismétlem fontos ember, akik előtt kellene egy kicsit jópofizni. Ugye nem nagy kérés ez?
- Miért is lenne az? - sóhajtottam és már követtem is a sajtósomat, aki csupa öltönyös emberhez és az estélyibe öltözött feleségeikhez vezetett. Sablonosabbnál sablonosabb kérdéseket válaszoltam meg nekik, és próbáltam mosolyogva egy ilyen beszélgetéseket kedvelő lány látszatát kelteni...

- Nagyon kifárasztottak? - kérdezte Kimi, amikor visszatértem hozzájuk.
- Ááá...még sosem mondtam ennyiszer egy beszélgetés során, hogy: Igen, én is így gondolom. - sóhajtottam.
- Ne aggódj, lesz ez még rosszabb is. - vigasztalt Sebastian, aki úgy látszik csatlakozott a beszélgetéshez, mióta elmentem. Ez a szmoking rajta...esküszöm, mintha egy kisfiú öltözött volna ki egy esküvőre...
- Hát ja, csak nem mindenki tud félóráig egyfolytában vigyorogni, mint egyesek. - néztem rá szúrósan.
- Mindig így harap? - kérdezte Kimi felé fordulva, aki csak vállat vont és árulkodóan elmosolyodott.
- Mi az, hogy harap? - érdeklődtem. - Vettel, nem vagyok én kutya, világos? Egyébként meg te mindig ilyen könnyen sértődsz meg másokra? Mert akkor...
- De hát nem is sértődtem meg. - nevetett fel.
- ... jobb ha szóba sem állsz velem. - fejeztem be a mondatomat.
- Húha, valaki ma nagyon zabos. - szólalt meg Heikki Kovalainen, akit mindjárt egy figyelmeztető pillantással ajándékoztam meg. - Jó, vedd úgy, hogy nem szóltam semmit.
- Téged bírlak, Heikki. - közöltem vele mosolyogva.
- Szégyelld magad. - mondta Kimi.
- Tudod, hogy téged is. Azt hittem, ez neked már világos, Räikkönen. - húztam fel a szemöldököm, mire ő is ugyanezt tette, de azért elmosolyodott a sajátos stílusában.
- És engem? - kérdezte Vettel.
Én csak vállat vontam, ő meg mosolyra húzta a száját. Hát...ő biztos nem úgy értelmezte, ahogy én gondoltam, de mindegy.
- Heikki, szerzünk még egy pezsgőt? - fordult honfitársa felé Kimi és már el is indultak, de visszaszóltam.
- Héé, nekem is hozzatok egyet!
- Meg nekem is. - tette hozzá Vettel is.
- Na persze. - nevetett Kimi. - Ti még kicsik vagytok ehhez. Megnézem, találok-e málnaszörpöt. - mondta és már el is húztak, otthagyva Vettellel, aki velem ellentétben nevetett a finn lekicsinylő viccén.
- Most min nevetsz? Nem kapunk pezsgőt!
- Dehogynem! Szerzek én neked ha kell. - ajánlotta fel. - Két lépés és egy pincérnőbe botlok.
- Jó, akkor inkább botolj el, oké? Én majd kerítek magamnak pezsgőt! - mondtam és ott is akartam hagyni, de megfogta a karomat és megállított.
- Hé, mi baj van?
- Mi lenne? Semmi. Megtennéd, hogy elengedsz? Még a végén furán néznének ránk.
- Jól van, nyugi. - engedett el. - De mondd már el, miért vagy ilyen ellenséges velem!
- Nem vagyok ellenséges. Nem is ismerlek még, hogy lennék veled ellenséges...
- Hát éppen ez az. - villantott megint egy mosolyt és legnagyobb meglepetésemre angolról németre váltott. - Oké, látom, hogy Kimivel hasonló a stílusotok meg a beszólásaitok és ő is mondta, hogy bír téged. De azért attól nem kell másokkal is úgy beszélgetned.
Úgy néztem rá, mintha nem is hozzám beszélne. Mi a fenéért mond nekem ilyeneket? Én nem kértem. És mit akar ebből kihozni?
- Figyelj, lehet, hogy te vagy most a number one a mezőnyben és én csak egy újonc vagyok itt, de azért nem kell kioktatni oké? - vágtam vissza kicsit sértetten, mert jobb szeretek viccelődni meg piszkálódni, mint komolyan beszélgetni.
Most meg ő nézett rám furán, mintha nem is erre a válaszra számított volna.
- Ööö...én semmi ilyesmit nem akartam. - védekezett és ez máris jobban tetszett. - Nézd csak! - vett le két pezsgőspoharat az egyik tálcáról, amit egy pincérlány kínált nekünk, aki úgy mosolygott Sebastianra, mintha legszívesebben leteperné itt helyben. - Tessék!
- Kössz. - vettem el a poharat és mikor belekortyoltam Kimi és Heikki pont visszaértek.
- Héé, megmondtam, hogy nektek ezt nem szabad! - szólt ránk a Jégember piszkálódva.
- Bocs, apa, de már elmúltunk 18 évesek, szóval semmi beleszólásod nincs a dologba. - vágott neki vissza Vettel, Kimi pedig az apa szó hallattán már vigyorgott.
- Nincs rajtuk semmi sérülés. - súgta Heikki a másik finnek, mi, németek meg értetlenül néztünk rájuk.
- Azt hittük, kinyírjátok egymást. - segített ki minket Kimi.
- Én bírom Ninát, nem akarom kinyírni. - mondta Sebastian és válaszra várva rám nézett.
- Hát...én meg még meglátom. - mosolyodtam el halványan, aztán közösen koccintottunk egyet az idei szezonra.

Pénteken azonban nem volt apelláta, már a munkára kellett koncentrálnunk. Reggel korán a pályára mentem, mert Heidi még nem volt kint és mindenképpen akart egy futóedzést körbe a pályán, mielőtt megtelik versenyautókkal. Úgyhogy már reggel leizzadtam, de az igazi munka csak ezután kezdődött.

 Délelőtt az első szabadedzésen nem villogtam, hiszen életemben először vezettem ezen a pályán, úgyhogy időbe tellett, mire hozzászoktam ehhez az asztalcsíkhoz.16 kört tettem meg és a 16. helyen is zártam.
Délután még több fejlesztést és beállítást próbáltunk ki, de a 14. pozíciónál még mindig nem kerültem előrébb, de annak azért örültem, hogy a listán megelőztem a két McLarent, akik délelőtt még az élen álltak. Ennek ellenére viszonylag elégedett voltam az autóval, és ha a top 10-be nem is kerültem be, mától hivatalosan is én vagyok a Forma 1 legfiatalabb versenyzője, aki valaha bemutatkozott és részt vett szabadedzésen.
Az edzés után Ayao-val még átbeszéltünk néhány dolgot, elmondta mire figyeljek, hol tudnék még többet gyorsulni és még ellátott pár hasonló tanáccsal, hiszen holnap már mindent ki kell hoznom az autóból.
Már délután 5 körül lehetett, amikor Michaelával elmentünk nyilatkozni és legnagyobb meglepetésemre újságírók százai várták, mit gondolok első Forma 1-es napomról meg hasonlók.

Mire mindenkinek és mindenre válaszoltam, már teljesen zsongott a fejem és úgy éreztem szétrobbanok, mikor a paddockban sétáltam vissza a Lotus motorhome-jába.

- Hééé. - kiáltott utánam valaki, és mikor megfordultam, nem akartam elhinni, hogy kit látok. - Várj már meg! - kiabált még mindig, és mivel már így is fájt egy kicsit a fejem, inkább megálltam, csak ne ordítson.
- Hova sietsz, hogy nem tudsz két percet várni? - kérdezte Sebastian, mikor végre beért.
- Áááá...jó téged újra látni Vettel.
- Inkább, Sebastian, ha kérhetném. - mosolygott, mint mindig.
- Mit akarsz, Sebastian? - javítottam ki magam engedelmesen.
- Csak kérdezni, hogy milyen volt a mai nap?
- Nézd meg az eredménylistát, valahol megtalálod a nevem. Ez mindent elmond arról, mennyire voltam ma sikeres. - javasoltam neki.
- Jó, igazad van, de...
- Nekem mindig igazam van. - vágtam közbe, hogy tisztázzam a tényeket.
- Persze. - bólintott. - De figyelj, most nincs itt a sajtó meg Kimi meg senki más, nem kell megjátszanod a "mindenkihez bunkón és elutasítóan szólok" imidzset.
- Te meg mi a fenéről beszélsz? - kerekedett ki a szemem. Hogy mer ilyet mondani nekem? Egyáltalán honnan veszi ezt a dumát?
- Ha nem maradsz önmagad, elszállsz, Nina...
- Úristen, te igazából dilidoki vagy, mi? - kérdeztem röhögve.
- Bírom a humorod. - kacsintott rám mosolyogva.
- Én is. - bólintottam és keresztbe tettem a karomat.
- Mondtam, hogy nem kell előadni az egoista-éned... - jött megint ugyanazzal a szöveggel.
- Már megint ezt szajkózod? - sóhajtottam mosolyogva, mert már legszívesebben faképnél hagytam volna.
- Tudod mit? Inkább csak mosolyogj, úgy természetes vagy.
- Én nem vagyok te, Sebastian, hogy körbemosolyogjam a kamerákat... - mutattam rá okosan.
- De a bátyád sem, aki viszont sokkal kedvesebb és jobb fej nálad.
- Semmit se tudsz róla. - sziszegtem, mert az oké, hogy rólam véleményt mond, de Stefant hagyja ki ebből az egészből. Úgy se tudja, mit beszél...
- De igen, már néhányszor beszéltünk. - bizonygatta. - Tudod, a honfitársak összetartanak.
- Igen, mi összetartunk a bátyámmal. - értettem vele egyet.
- Hát persze. - húzta széles mosolyra a száját.
- Most mit mosolyogsz már megint? - piszkáltam tovább.
- Azt próbálod mutatni, hogy nem szívesen beszélgetsz velem, de érdekes módon még mindig itt állsz...
- Komolyan mondom, a pszichológiában is legalább ilyen sikereket érnél el. - nevettem fel.
- Tehát most megdicsértél. - fonta keresztbe a karját elégedett mosollyal.
- Ezt meg miből szűrted le? - vontam fel a szemöldököm.
- Elismerted az eddigi sikereimet.
- Igazad van, most már inkább tényleg mennem kéne.
- Oh, tehát igazam van. - vigyorgott egyre gonoszabbul.
- Hát nem abban, elhiheted. - legyintettem.
- Jó, akkor van, akit egyáltalán elismersz?
- Nina Bradl elég jó... - gondolkodtam el, Sebastian meg egyszerűen kiröhögött.
- Majd ledolgozzuk az egoizmusodat.
- Ez felejtős, ugyanis a pályán nem érek rá ilyenekkel foglalkozni.
- Majd a paddockban. - erősködött.
- Én csak Kimivel találkozok a paddockban. - jelentettem ki a tényt.
- Akkor velem is fogsz! - mosolygott rám.
- Ugyan miért? Hozzá vagy ragadva Kimihez? - nevettem.
- Nem, csak haverok vagyunk és szoktunk beszélgetni délután. - válaszolta.
- Na persze, akkor inkább átmegyek a HRT-hez szponzorbulira... - nevettem megint, mert kezdett viccessé válni ez az egész beszélgetés.
- Ez jó volt. - nevetett velem Sebastian is, mire én abbahagytam.
- Bírod a humorom. - ismételtem meg, amit nemrég még ő mondott.
- Téged is. - mosolygott rám, és úgy vettem észre, nem csak a szája, de a kék szemei is mosolyogtak. Na persze, mintha a szemmel lehetne mosolyogni...
- Repesek az örömtől, de már így is elég időt pazaroltam rád, úgyhogy most megyek. - indultam el, de aztán vissza is fordultam, amikor Sebastian utánamszólt.
- Akkor majd később találkozunk.
- Álmodban. - legyintettem.
- Kimivel lemegyünk az óceánpartra, gyere már! - hívott a kis programjukra.
- Én nem nyaralni jöttem, hanem versenyezni. - világosítottam fel.
- Tiszta feszült vagy.
- Miért te nem voltál az az első versenyhétvégéden? - néztem rá ő meg vállat vont.
- De, de azért nem szabad ennyire rágörcsölni, Nina. - próbált komolyabban beszélgetni, ahogy velem nem igazán lehet.
- Komolyan mondom, vonulj vissza, mint legfiatalabb kétszeres világbajnok és menj el pszichológusnak! Tehetséged van hozzá!
- Talán a versenyzéshez több. - mosolyodott el.
- Te tudod. - vontam vállat, mert minél hamarabb le akartam zárni ezt a beszélgetést. De ő, Mr. Annyit-beszélek-hogy-rongyos-lesz-a-szám nem így gondolta.
- Na, kezdesz enyhülni.
- Na persze.
- Jó hatással vagyok rád! - döntötte el, amit persze nem hagyhattam szó nélkül.
- Fenéket már Vettel!
- Aranyos vagy, amikor duzzogsz! - mosolygott megint, mintha már nem lett volna elég egy napra ennyi mosoly.
- Aranyos?! - nevettem hisztérikusan. - Hol élsz te, az oviban?
- Édes vagy ilyenkor. - mondta tovább a magáét és már szinte nevetett.
- Na jó, menj csicsikálni, kisfiú, túl sokáig tartottál már fel. - próbáltam elhajtani.
- Ha jól tudom a kislány már háromszor próbált meg elmenni.
- És most el is fog. - fordultam meg ismét, és amikor végre úgy tűnt Sebastian nem fog többet szólni, pár lépés után még visszakiabálta:
- Akkor szia, viszlát a parton! - Mire visszafordultam, már a Red Bull motorhome-ja felé szaladt, miközben minden embernek köszönt és rájuk mosolygott.

Javíthatatlan ez a srác és úgy tűnik nem lehet levakarni. - gondoltam magamban, miközben a mi motorhome-unk felé vettem az irányt. - Szemtelenül végigmosolyogja az egész napot és tényleg, háromszor próbáltam otthagyni, de nem hagyta. Mindig tudta mit kell mondania, hogy nem tudjak elmenni egy-egy csípős válasz nélkül. Akárhogy is, de valami mégiscsak szimpatikus ebben a srácban.
És ahogy ezt magamban megállapítottam, észre sem vettem, hogy egy apró mosoly jelent meg a szám szélén...