16. fejezet: Este az óceán partján

Sziasztok! :)
Itt a folytatás, megint kicsit később mint szerettem volna, de jobb későn, mint soha :D
Szerintem elég hosszú rész lett, remélem tetszeni fog :)
És nagyon-nagyon köszönöm szépen az eddigi kommenteket Mercitől, a pipákat mindenkitől, aki pipált és a 7 rendszeres látogatót! :))
Jó olvasást a fejezethez! :)

(Nina)
- Te mit keresel itt? - kérdezte Heidi, amikor visszaértem a hotelbe és egy gyors kopogás után benyitottam a szobájába, ahol ő éppen keresett valamit a bőröndjében.
- Vége a napnak, visszajöttem a pályáról. - jelentettem be és levágódtam az ágyára. - Te mit csinálsz?
- Feltúrom a cuccom. - mutatott a kupacra, amit kidobált már a bőröndből. - De hogy-hogy ilyen korán visszajöttél? Kimi azt mondta, ők ott maradnak a parton még este.
- Igen, és? - vontam vállat. - Sebastian engem is hívott, de én nem nyaralni jöttem.
- És tényleg ki akarod hagyni ezt a csodás óceán partot? Nina, most komolyan, Ausztráliában vagy és nem akarsz egyet csobbanni az óceánban?
- Heidi, VERSENYHÉTVÉGÉN vagyunk, nem csoportos nyaraláson, rémlik? Lehet, hogy Kimiék ott áztatják magukat, de én nem fogok odamenni!
- Ááá. - nevetett fel Heidi, mintha rájött volna valamire. - Értem én a szitut. Kimi meg Sebastian miatt nem akarsz menni!
- Mi? - kerekedtek ki a szemeim. - Dehogy! Heidi, figyelj én azért nem...
- Jó, oké, persze. - intett le és nagy lendülettel előhúzott egy bikini szettet a bőröndjéből. - Végre meg vagy!
- Ugye te nem... - mutattam a bikinire.
- De, de.  Te csak maradj itt, én megyek a partra! Én ki nem hagynám a napsütést és az óceánt!
- Hát jó, de én akkor sem fogok utánad menni!

Fél órával később...

- Ajj, nem hiszem el, hogy megadom magam. - füstölögtem magamban, amikor a pályához közeli óceánparton sétáltam és pont megláttam a két szőke srácot meg még néhány társukat nem messze tőlem.

Az egyikük persze már rögtön kiszúrt, mikor odaértem hozzájuk.
- Csak nem Miss Rám-ne-számítsatok-úgy-se-jövök érkezett hozzánk? - nevetett fel Sebastian, Kimi meg néhány Red Bullos srác pedig gúnyosan nevetve csatlakozott hozzá.
- Ha tudni akarjátok, nem miattatok jöttem. - jelentettem ki. - Heidi nincs itt valamerre? Azt mondta ő is kijön. - néztem körbe, ahol még több ismerős arcot is láttam a paddockból, de a barátnőmet nem láttam.
- Jó kifogás, én is ezt mondanám. - piszkált tovább Kimi, akinek a kezében természetesen egy pohár alkoholtartalmú ital volt. - Amúgy a barátnőd éppen nagyon elfoglalt.
- Ezt meg hogy érted?
- Úgy, hogy eddig itt volt velünk, de nem sokkal ezelőtt elment valamit inni Heikkival.
- Kovalainennel? - lepődtem meg, mert ő nem az a típusú pasi, akit Heidi bír.
- Nem, az új edzőm. - szólt közbe Sebastian.
- Remek. Akkor én megyek is. Majd szóljatok neki, hogy keressen meg! - köszöntem el és már meg is fordultam volna, amikor Kimi utánam szólt.
- Most ne má', hogy elmész!
- Tényleg. - erősített be Sebastian is. - Ha már eljöttél, maradj egy kicsit!
Ahogy rájuk néztem, láttam a mosolyukban azt a kis gúnyt, hogy most ezzel megnyertek, de volt abban is valami, ha már itt vagyok, kicsit élvezhetném is a strandolást.
- Legyen nektek gyereknap! - sóhajtottam és levettem a felsőmet, ami alatt egy Heidi bőröndjéből csórt világos rózsaszín bikinifelső volt, a derekamra kötve meg egy hozzá illő strandkendő. Hát nem az én stílusom, de mivel én nem készültem strandpartira, ez volt az egyetlen lehetőség.
Közben a fiúk gyanúsan elhallgattak, miközben vetkőztem.
- Na mi van, nem tetszik valami? - néztem végig rajtuk, akik már félmeztelenül, fürdőgatyában álltak.
Mindegyik megrázta a fejét, én meg szélesen elmosolyodtam. Vannak apró pillanatok, amikor megéri lánynak lenni a sok, téged árgus szemekkel figyelő fiúk között.

Ittunk a srácokkal egy kört valami ausztrál italból, amit az egyik bárban vettek idefelé jövet, aztán megrohamoztuk a nagy hullámokat verő óceánt is. Látni kellett volna a fiúkat, komolyan, mint az iskolából kiszabaduló gyerekek, úgy rohantak bele a vízbe. Kimi volt talán a legvisszafogottabb közülük. Ő a poharával a kezében lazán levetődött a homokba és bámulta a hullámzó vizet.
- Én nem hiszem el, hogy a csodálatos látvány miatt jöttél ide. - ültem le mellé és nagyot kortyoltam az italomból.
- Na és miért nem? - húzta fel a szemöldökét.
- Te nem ilyen vagy. Azért már ennyire megismertelek. - mosolyogtam.
- Jól gondoltad, tényleg nem azért. - vallotta be. - És ne kérdezd miért, mert nem tudom. Csak jól esik.
- Azért ezt én is meg tudnám szokni. - mondtam őszintén és lefeküdtem a homokba.
- Hát ja. - értett velem egyet a finn, aztán kis csend állt be köztünk.
- Te érzel valami izgalmat egyáltalán a visszatérésed első versenye miatt? - kérdeztem, remélve, hogy válaszol egy ilyen kérdésre.
- Nem igazán. Úgy sikerül, ahogy. Ha jó lesz örülök, ha nem, lesz még 19 másik, ami jól sikerülhet.
- Hűűű de optimista vagy. - nevettem ki.
- Inkább csak realista. - javított ki kicsit mosolyogva. - De gondolom te azért izgulsz.
- Csak annyira, ahogy egy újonc az első versenye előtt tud. - húztam el a számat, mert azért a felszín alatt igenis idegeskedtem a hétvége miatt...
- Akkor jó. De nem kell. Jó vagy. Ezért kerültél ide. - hallottam tőle az első dicséretet, amit nekem címzett azóta, hogy megismerkedtünk. Bevallom, azért simogatta az önbizalmamat ez a kijelentés :)
- Veled egy élmény beszélgetni, Kimi. - nevettem.
- Az jó. Ezt eddig nem sokan mondták. - nevetett ő is.
- Ki mondta rajtam kívül? - kíváncsiskodtam.
- A feleségem, Jenni. Vagy például Sebas. - bökött a fejével a szőke német felé, aki az egyik Red Bullos társával egymást próbálták lenyomni a vízbe.
- Korábban is ilyen jóban voltatok? - faggattam tovább, amíg hajlandó volt beszélgetni.
- Asszem. Már elég régóta. - emlékezett vissza és mielőtt bármit kérdezhettem volna még, eltűnt mellőlem. Legalábbis ezt gondoltam, mert lecsukott szemmel nem láttam. A fülem viszont jól működött, ezért tisztán hallottam, mikor valaki más ült le mellém a homokba.
- Ugye, hogy jó itt? - kérdezte Sebastian.
- Hová tűnt Kimi? - tértem ki a kérdés elől, bár még mindig nem nyitottam ki a szemem, hogy megnézzem, merre ment a finn.
- A vízbe ment. Azt mondta már melege van.
- A Jégember lehűti magát. - költöttem egy szép kerek mondatot, amin Sebastian jót derült.
- Örülök, hogy végül eljöttél. - váltott témát hirtelen.
- Már mondtam, hogy nem miattad. Csak az a lüke edzőm megint mással hetyeg.
- Ha már itt tartunk, jelen esetben az én edzőmmel. - pontosított Sebastian nevetve.
- Akkor meg is mondhatod neki, hogy ne számítson sokra. Heidi nem egy hűséges típus.
- Észben tartom. - mondta és nem is igazán értettem, ezt most mire érti pontosan. - És te az vagy?
- Hát már megbocsáss, de rohadtul semmi közöd hozzá! - nevettem fel kínosan.
- Hoppáá, zavarba hoztalak, mi? - nevetett jókedvűen.
- Mi? Na persze, álmodozz csak Vettel! - legyintettem. - Engem amúgy is nehéz zavarba hozni, de te aztán végképp nem tudnál.
- Hacsak meg nem ismerem a gyenge pontjaidat. - sziszegte fenyegetően.
- Nincs egyetlen gyenge pontom sem, de sok sikert hozzá! - nevettem, bár belül azért tudtam, hogy ez hazugság. Nekem is van gyenge pontom, de az annyira gyenge, hogy rajtam kívül csak egy-két kivételes ember ismeri. És nem is akarom, hogy kiderüljön még más számára is...
- Érdekes lány vagy, Nina. - kezdett bele és nekem ez már előre nem tetszett. - Van egy kialakult stílusod, bevált beszólásaid, valamilyen szinten bunkó hozzáállásod másokhoz...de azért szeretnek az emberek.
- Ezen mi az érdekes? Neked nincsenek barátaid? - nyitottam ki a szemem, mert hajtott a kíváncsiság, hogy megnézzem milyen képet vág. De csak szokás szerint mosolygott mellettem ülve.
- Dehogynem, miért ne lenne? - nevetett. - Ott van például Kimi. Vele tök jól kijövök. De van egy olyan érzésem, hogy ha te is mindig csatlakozol hozzánk, akkor mi is jóban lehetünk.
Nagyot sóhajtottam. Már megint így néz. Megint így mosolyog. És megint ilyen nyálasan beszél...
- Ha azt érted a jóban lehetünk alatt, hogy mindig oltalak, akkor felőlem oké. - vontam vállat.
- Lesz ez még így se, hidd el. - kacsintott. - De akarok még valamit kérdezni.
- Csak ne ilyen nyálasat jó? - hunytam le megint a szemeimet és kinyújtóztam a homokban.
- Holnap lesz az első időmérőd? Nem izgulsz?
- Köszönöm szépen, Vettel, már éppen kezdtem kicsit ellazulni, erre megint eszembe juttatod, hogy holnap egy csomó ember várja tőlem, hogy fogok szerepelni az időmérőn! - torkolltam le morogva.
- Jó, bocsi, csak mivel nem látom rajtad, hogy hogy érzed magad, muszáj megkérdeznem. Izgulsz?
- Áááá kicsit sem.
- Ne izguld túl, nem lesz semmi gáz. Jó az autó, nem? - kérdezősködött tovább.
- Hát ezt inkább nem tárgyalom meg veled. Ellenfelek vagyunk, ismerős? - emlékeztettem.
- Mindegy, tudom, hogy jó, mert Kimi is mondta.
- Kimi!!!!! - néztem a finn irányába bosszúsan. Oké, hogy Sebastian a haverja, de azért ez csapaton belüli titok és pont annak nem kéne elmondani, akit le akarunk győzni.
- És te is jó vagy, nem? - folytatta.
- Különben miért lennék itt?
Sebastian bólintani akart, de aztán eszébe juthatott valami, mert elgondolkozott.
- Ööö...ez azért nem feltétlenül igaz. Nézd meg Karthikeyant. - súgta, mintha az az őrült indiai pont erre járna.
- Na jó, ő a kivétel. - nevettem fel. - De ezért most tuti bosszút áll rajtad.
- Ha utolér, csak tessék. - mondta kicsit egoista módon, ami amúgy nem jellemző rá. - De most rólad beszélgetünk. Tavaly jól mentek az időmérők, nem?
- Volt egy pár pole-pozícióm... - futottam végig a GP2-es szezonomon gondolatban.
- Akkor tényleg nincs miért izgulni. - mosolyodott el szélesen. - Jöhetsz mellém az első sorba.
- Mily' kedves, Mr. Polekirály. - gúnyolódtam rajta.
- Miért? Odaadom a fele királyságom egy királylánynak!
- Jaj, menj már ezzel a nyállal, már mondtam! - grimaszoltam undorodva. - Te jó ég, a barátnőd hogy tudja ezt elviselni?
- Honnan tudod, hogy van barátnőm? - vonta fel a szemöldökét ördögien és hát ezzel kicsit megzavart. Hiszen mindenki tudja, hogy van barátnője, még ha nem is mutogatja.
- Hát...csak úgy. Biztos, hogy van. Miért, talán egyedül uralkodik a szőke herceg?
- Vicces, ahogyan kihozod magad a kínos szitukból. - nevetett ki.
- Most te is kitértél a kérdés elől. - mutattam rá.
- Minek válaszoljak, te úgyis tudsz mindent, nem?
- De, így van. - bólintottam és örültem, hogy végre valami értelmeset is mond.
- Hogy tudja elviselni ezt az egoista stílust a pasid? - kérdezte váratlanul, amire először nem is tudtam reagálni. Hiszen már régóta nincs is pasim. Mondjuk ő ezt honnan tudhatná. Minek kell mindenbe belekérdeznie? Most ebből hogy jövök ki?
- Honnan veszed, hogy van pasim? - válaszoltam azzal, amit nemrég még ő mondott.
- Hát...csak úgy. Biztos, hogy van. Miért, talán egyedül uralkodik a saját magába szerelmes hercegnő?
Komolyan nem tudtam elhinni, hogy ez a srác most konkrétan ugyanazt csinálja velem, mint én vele az előbb. Miért kell ugyanazokat a válaszokat mondani, amiket percekkel ezelőtt még én vágtam hozzá gúnyosan? Azt hiszi, ettől majd nem leszek vele olyan amilyen?
- Figyelmeztetlek Vettel, most kihúztad a gyufát! - emelkedtem fel ülésbe és szúrósan a szemébe néztem.
- Most te is kitértél a kérdés elől. - mosolygott és állta a tekintetemet azzal a varázslatos kék szempárral. Úristen, mikre gondolok? Megárt ez az óceáni friss levegő...
- Szándékosan idegesítesz?
- Csak ellened fordítom a saját fegyvered. - húzta a száját széles vigyorra.
- Te inkább magadat fordítsd meg és hagyjál már békén jó? - próbáltam lerázni finoman.
- Jó szöveg, de te sem akarod, hogy itthagyjalak. - vigyorgott tovább rezzenéstelenül.
- Most már azt is jobban tudod, hogy mit akarok? - kaptam fel egy picit a vizet, mert már tényleg kezdett az agyamra menni ez a szőkefejű.
- Nem. - mondta és lenézett a homokba. - Csak éppen a kezemen támaszkodsz.
Hirtelen lenéztem és a tenyerem tényleg az ő kezén volt. Nyilván akkor támaszkodhattam rá, mikor már annyira felhúzta az agyam, hogy ülőhelyzetbe felültem. Meg se tudtam szólalni, mert nagyon ciki volt, hogy eddig észre sem vettem, hogy a kezem az övén van, azt meg főként nem láttam, hogy ő ezt már előbb észrevette.
Sebastian erre persze annyira elmosolyodott, hogy már Jokert is megszégyeníthetné, de szerencsére ebben a pillanatban érkezett Kimi, én meg gyorsan elhúztam a kezem és felálltam.
- Na mi van németek, ti ilyen jól elvagytok, hogy felénk se néztek? - kérdezte vigyorogva a finn és furcsa pillantást váltottak Sebastiannal.
- Nem értem, hogy lehetsz jóban vele. - mutattam a másik jómadárra. - Kiidegel.
Kimi csak elmosolyodott, aztán mindannyian visszatértünk a hotelbe. Gondoltam benézek Heidihoz, mert színét se láttam azóta, mióta elment, de hiába kopogtam az ajtaján, nem nyitott ajtót. Itt valami bűzlik...

Szombaton reggel ismét bekopogtam hozzá és akkor már végre adott életjelet magáról.
- Már reggel van? - kérdezte álmos hangon és a kócos hajába túrt.
- Te mégis hol a francban voltál? - vágtam hozzá rögtön a kérdésemet, mert ahogy elnéztem, nem sokat aludt. A szobájában még mindig az a rendetlenség uralkodott, mint amikor tegnap este elmentünk.
- Heikkival. - ásított egy nagyot. - Nagyon helyes srác. Ráadásul edző. Tudtad, hogy ettől az évtől ő Sebastian edzője?
- Képzeld, megtudtam, miután Kimi tájékoztatott róla, hogy leléptél vele valahova.
- Jól van már, most ordítsd le a fejem! Már szórakozni sem szabad?
- De, szabad, csak az a gond, hogy fél óra múlva a pályán kéne lennünk és te kicsit sem vagy olyan állapotban. Mit csináltatok tegnap Heikkival? - próbáltam belőle kihúzni valamit, kihasználva, hogy úgy nézett ki, talán másnapos is, nem csak fáradt.
- Elmentünk egy bárba, miután a parton megismerkedtünk és elhívott egy italra. Nagyon jó volt. Beszélgettünk egy csomót. Irtó jófej és aranyos srác. - áradozott róla.
- Szívesen hallgatnám még, de már mondtam, hogy sietnünk kell, úgyhogy emeld a segged és nyomás zuhanyozni!
- Hééé! - nyújtózott egy nagyot. - Ki mondta hogy ilyen korán kell kimennünk?
- Éppenséggel bizonyos Heidi Ravini, amikor megszabta, hogy mindennap körbefutjuk a pályát!
- Jaa, tényleg. - csapott a homlokára. - Jó, igyekszek.
Majdnem 40 percbe tellett, mire végre elkészült és kimehettünk a pályára. Még éppen futhattunk egy kört a pályán, mielőtt elkezdődött a harmadik szabadedzés.
Nem tudom mi történ az autómmal tegnap óta, de valahogy megtáltosodott, mert az egy órás edzés végén a 2. helyen végeztem az eredménylistán, és 1 tizedmásodperc sem volt köztünk Lewis Hamiltonnal.
A egész csapat nagyon pozitívan várta az időmérőt, és egy kicsit én is elhittem, hogy egy jó rajthelyet tudok majd elérni az első időmérő edzésemen.

- Még egyszer mondom, ne izgulj, minden rendben lesz, oké? - ismételte meg már sokadjára Ayao az autóm mellett guggolva, amikor már teljes harci díszben vártam, hogy kiengedjenek a pályára. - Jól megy az autó, te is remek formában vagy, csak ne izguld túl. Senki sem harapja le a fejed, ha nem érsz el jó pozíciót, nyugi!
- Jó, értettem. - sóhajtottam. Jól esett, hogy a versenymérnököm ennyire foglalkozik velem, csak már úgy éreztem, kezd mindenki egy tapasztalatlan kiscsajnak tartani, aki életben először ül versenyautóban...

- Akkor nyomás! - mondta mosolyogva és bátorítólag rákoppintott a bukósisakom tetejére, majd a szerelőim kiengedtek a pályára.
- Tehát a legfontosabbak. 22 fokos a levegő, a pálya 28, szél nem jellemző. - sorolta az adatokat, mikor már a felvezető körömön jártam. - Figyelj, mert többen is csúszkálnak a pályán.
- Rendben. - mondtam és el is kezdtem rögtön egy gyors kört. Megkönnyebbülésemre ugyanolyan jól feküdt a pálya, mint délelőtt és nagyon jól éreztem magam az autóban. A Q1-et harmadikként zártam, de amikor visszajöttem a boxba, Eric mégis ráncolta a homlokát, hiszen Kimi sajnos kiesett, mert a versenymérnöke nem szólt rá, hogy gyorsítson be, hogy legyen még egy mért ideje, miután egy hiba miatt elvette a gázt.
- Sajnálom, csapattárs! - néztem rá és tényleg őszintén sajnáltam, mert nagyon nem erre számítottunk.
- Mindegy. - vont vállat, de látszott rajta hogy nagyon bosszús. - Remélem legalább felérsz valahova. - mosolyodott el és azt hiszem ezzel sok szerencsét kívánt a Q2-re :)
A második szakaszban épphogy elkezdtem körözni, mikor megláttam a piros zászlókat, amiket azért lengettek, mert Alonso a sóderágyban kötött ki és a pályabírók nem voltak hajlandók kitolni az autóját. Kb. 5 perc múlva újra szabad volt a pálya, és a mért köröm amit utána futottam elég volt az 5. biztos továbbjutó helyre. A Q3-ban szokás szerint mindenki egyszerre ment ki a pályára, hiszen ilyenkor már kevesebb időnk van. Igyekeztem mindent beleadni a körömbe és szerencsére egyszer sem hibáztam bele, úgyhogy elégedett voltam és lesz ami lesz alapon megkérdeztem Ayao-t a rádión, hogy milyen voltam.
- NINA HARMADIK VAGY! - kiabálta boldogan, nekem meg egyből széles mosoly jelent meg az arcomon. - Szép munka, nagyon jó kört mentél! - dicsért tovább, én meg alig akartam elhinni, hogy tényleg ilyen jól sikerült az első időmérőm.
Miután visszaálltam a parc fermébe, hirtelen azt sem tudtam, merre menjek, teljesen összezavarodtam. Aztán egy világoskék inges férfi gratulált, majd odavezetett a mérleghez, ahol az eredménylistát is láttam.
- 1.25.302. - olvastam le a saját időeredményem és annyira jó érzés volt látni a nevemet, ami legnagyobb meglepetésemre Hamilton és Button neve után következett.
- Wow, gratulálok Nina! - lépett mellém Jenson és megveregette a vállam. - Tudtam, hogy gyors vagy, de ezt azért nem gondoltam volna.
- Nem sokkal maradtam el tőled. - mutattam az eredményjelzőre.

- Én is csak 1 tizedre voltam Lewistól. - húzta össze a szemöldökét, aztán összepacsizott a csapattársával, aki éppen ekkor ért oda hozzánk.
- Gratula kislány! - mosolygott rám Hamilton. - Senki se gondolta volna hogy idáig eljutsz, de szép volt.
- Kössz. - húztam el a számat. Ez most dicséret akart lenni vagy gúnyos lenézés?
- Na Jenson, két éve nem voltunk az első sorban. - nevetett a másik McLarenesre nézve. - Most hol vannak a Red Bullok?

Amíg mindketten ezen vigyorogtak kárörvendően, én megnéztem, hogy hol állnak és alig akartam elhinni, hogy Vettel csak a 6. helyen zárt. Tényleg, mi a fene történt velük?

A közös fotózás után felmentünk az interjúszobába, ahol természetesen előbb a két srácot kérdezték, aztán engem rohamoztak meg a kérdéseikkel. Nem győztem ismételni, hogy mennyire örülök ennek és mennyit köszönhetek a csapatnak, és remélem, hogy holnap is ilyen jó eredményre leszünk képesek, de aztán újra megkérdezték, hogy mit várok a holnapi futamtól.
Erre csak annyit válaszoltam, hogy: - Nem tudom. Fogalmam sincs. Csak szeretnék befutni a célba és egy jó helyezést elérni. Remélem sikerülni fog!