Meghoztam a folytatást, és ezzel kapcsolatban lenne egy kérdésem is. Nem tudom mennyire érdekelne titeket az, ha a futamokat részletesen írnám le, ahogy Nina körről körre teljesít a versenyben, vagy inkább az lenne jobb, ha leírom pár sorban a végeredménnyel együtt? Én személy szerint szívesen megírnám részletesen, de természetesen úgy akarom írni, hogy nektek is tetsszen.
Ezért kitettem egy szavazást bal oldalon (az előzőhöz nagyon szépen köszönöm a pozitív visszajelzéseket), kérlek titeket dobjatok egy szavazatot, mert csak rajtatok múlik! :)Előre is köszönöm, sokat segítene, higgyétek el! :)
Utólag köszönöm szépen a sok-sok pipát is az előző fejezethez, nagyon örültem neki :)
És természetesen ne felejtsétek el, hétvégén nagydíj Amerikában, szerintem nagyon jó verseny lesz, mert elég jól néz ki a pálya! :) Hajrá Sebastian!!! (Y) :)
(Nina)
A verseny előtt már ebédelni sem tudtam. Annyira ideges voltam, mint az első gokartversenyem előtt. Akkor apának el kellett mennie egy közeli boltba, hogy hozzon nekem citromos fagyit, a kedvencemet, mert úgy éreztem, csak attól tudok lenyugodni. Sajnos most ezt nem tehettem meg, így be kellett érnem azzal, hogy kikönyörögtem Kimitől egy csokis jégkrémet, amit ő egy külön kis hűtőben tárolt a kiszolgálórészlegen.
- Tényleg nem értem, miért fosol. - mondta, miközben ő is a hideg édességet ette. - Nekem lenne miért, de én mégsem teszem. Az előttem lévő 6-7 autót erőből lerajtolom.
- De jó neked. - grimaszoltam. - Előttem csak két autó van, csak az a bibi, hogy azok azért jóval gyorsabbak.
- És a vezetőik is kicsit tapasztaltabbak a rajtnál. - egészítette ki Kimi.
- Most akkor bátorítasz vagy tovább fokozod az idegességemet? - néztem rá szúrósan. Nem elég, hogy így is kivagyok már a feszültségtől, még adja alá a lovat...
- Jó, bocs. - legyintett, elnézést kérve. - Látom ideges vagy. Kérsz még egyet? - mutatott a jégkrémre.
- Te komolyan adnál nekem még egyet? - csillant fel a szemem, mert Kimi úgy félti a jégkrémeit, mintha milliókat érő kincsek lennének. - Meghazudtolod saját magadat, Räikkönen! - nevettem fel.
- Egyszer akar normális lenni az ember, akkor is lecseszik. - mormogta maga elé látszólag megbántódva, de persze tudtam, hogy szó sincs erről.
- Oké, bocs, de ezzel most megleptél. - nevettem továbbra is, és megláttam, hogy a finn szájában is megbújik egy mosoly.
- Nem vagyok én olyan kőszívű, mint ahogy sokan gondolják. - mondta és átnyújtott egy újabb jégkrémet, amit kuncogva elfogadtam.
- Hidd el, tudom. - mosolyogtam rá. - Néha nekünk, "leszarokmindent" típusú embereknek is vannak kedvesebb pillanataink. - jelentettem ki, és még én is meglepődtem, hogy milyen értelmes mondat hagyta el a számat.
- Na jó, azért ne essünk át a ló túlsó oldalára. - röhögött fel Kimi.
- Viccelsz? - csatlakoztam hozzá, aztán "koccintottunk" a két pálcikás jégkrémmel.
- A kegyetlen bunkókra! - mondtuk egyszerre és röhögve elnyaltuk a pár perces mennyországot...
A pilótaparádé egészen különleges. Van egy kamion, amire vörös szőnyeg vezeti fel a versenyzőket egy hosszú, nyitott kamionra, ami lassan, de biztosan körbemegy a pályán, miközben a szurkolók éljeneznek, mi, pilóták pedig integetünk nekik, mint a majmoknak, akik banánért hadonásznak az állatkertben. De ez még semmi! Hab a tortán, hogy néhány kivételes riporter még ide is piócaként követ, csak hogy még jobb legyen a hangulat.
Persze felmenni erre a nem mindennapi kamionra érdekes pillanat volt. Ott álltam a Lotusos pólómban (majdnem megsültem) és egy térdnadrágban (Michaela szerint nem húzhatok rövidet, nehogy a kedves versenytársaim figyelmét lekösse a "női kecsességem") és csak figyeltem, hogy oszlanak meg a srácok a platón. Itt egy csoport, ott egy csoport és máris úgy éreztem, mintha egy suliban klikkekre oszlanának a diákok a folyosón óra előtt...
Tanácstalanul fogtam a kezemben az energiaitalos dobozomat, aztán végül kerestem egy üres helyet, rákönyököltem a korlátra és ahogy kell, integettem, vagyis inkább csak himbáltam a karomat.
Meglepve láttam, hogy mennyi Lotus-os öltözetű ember integet vissza. Itt-ott még egy engem ábrázoló kis zászlót is megláttam. Fura mosoly szökött az arcomra, amit szerencsére más nem is látott.
Nem akartam Kimin lógni. Ő éppen Heikkivel beszélgetett finnül, ha jól hallottam, mikor feljöttünk a kamionra. Bírjuk egymást, de tudom, hogy utálja, ha valaki ráakaszkodik. Mondjuk akkor nem tudom, hogy Vettel társaságát minek gondolja, de ő tudja...
Mintha meghallotta volna, hogy valaki gondolatban emlegeti a nevét, varázsütésre megjelent a szőke srác.
- Hát te mit csinálsz itt egyedül? - kérdezte, aztán mosolyogva integetett a közönségnek. Mondanom sem kell, neki jóval több szurkoló integetett vissza, mint nekem...
- Integetek. - feleltem az egyértelmű választ és még mielőtt bármibe is belekezdett volna, leállítottam. - Figyelj, én elhiszem, hogy te ilyen kis rendes, segítőkész srác vagy, de menj nyugodtan oda azokhoz, akikkel jóban vagy, nem kell mindig itt téblábolnod, csak azért, mert én nem akarok senkivel sem társalogni a futam előtt.
Láthatóan meglepte a válaszom, de azért nem úgy tűnt, mintha feladná.
- Csak nem izgul a kis újonc?
- Sebastian Vettel, most állj le, világos? - emeltem fel az ujjam.
- Ezt így kell! - mondta és elferdítette a kezem úgy, ahogyan ő szokta mutogatni a híres Vettelfingert, amikor első lesz.
- Na persze, nem foglak reklámozni! - rántottam el a kezem. - Na sipirc Schumihoz, biztos vár már!
- Szóval már feltérképezted, hogy milyen csoportok vannak. - mosolyodott el, de hiába várt választ tőlem, csak megrántottam a vállam. - Azért elmondom. Figyelj. Ha azt nézzük, hogy német vagy, neked is hozzánk kéne csatlakoznod, vagyis Michaelhez, Timóhoz, Hülkie-hez és hozzám, de ez sem mindig igaz, mert sokszor Kimi váltja fel a két másik srácot, ha nem Heikkivel beszélget.
- Mint például most. - néztem a finnek irányába. - De Rosberg hogy-hogy nincs veletek?
-Áhh, ő Lewisszal haverkodik, Jenson meg ugye alapból Lewisszal van. Paul is velük szokott beszélgetni, mivel ő meg nem jön ki Hülkie-vel. - magyarázta és én már teljesen megkavarodtam.
- Tudod mit, ne is folytasd. - fogtam be a száját, mert még mindig folytatta a dumálást. - Menj oda a kis klikketekhez, engem meg hagyj lógva, oké? - kértem a legaranyosabb nézésemmel.
- Ugye most tudod, hogy nagyon édesen nézel? - vigyorgott, nekem meg egyből elszállt a kedvem a cuki könyörgéstől.
- Menj már innen! - próbáltam eltolni, de persze nem volt egyszerű, hiszen azért elég edzett pasi. A kis csatározásnak köszönhetően sajnos megjelent a Sky Sports riporternője, aki fülig érő vigyorral próbálta kideríteni, mi a fenét csinálunk. Sebastian elkezdett csacsogni, hogy segít nekem beilleszkedni, de mire a nőcske engem próbált megkérdezni, váratlanul megjelent Kimi és az egyik lelátóra mutogatott.
- Nézd, ott! - próbálta irányítani a tekintetemet. - Arra! Látod?!
- Nem, nem tudom mit mutogatsz, Kimi!
- Ott, nézd már! Ott vagyunk! - röhögött és pár másodperc múlva én is találkoztam a saját képünkkel. Négy szurkoló együtt ugrált, miközben egy hatalmas transzparenst lóbált, amin mi ketten vagyunk Kimivel, amikor a hivatalos csapatfotózáson közös fényképet csináltak rólunk. Volt még alatta egy felirat, ami így szólt: 2012 legjobb párosa. Nem bírtam ki, nagyon elnevettem magam rajta. És máris jobb kedvem lett ettől a pillanattól. Köszönöm, első közös rajongóink :)
A rajtrácson azért már kellőképpen feszült voltam. Az autóban ültem és tördeltem az ujjaimat. Konkrétan magamra sem ismertem. Én, aki korábban csak az utolsó pillanatban ült be az autóba, most itt az F1-ben kiidegelem magam. Annyira szerettem volna jól teljesíteni az első futamomon. Meg akartam mutatni, hogy én igenis ide való vagyok és vagyok olyan jó, mint ezek a srácok körülöttem. És pont ettől a nyomástól éreztem magam gyengének...A rajt előtt Eric és Ayao is megjelent az autómnál és bátorítóan megszorították a kezemet, sőt még egy pár biztató szót is mondtak még. De ezzel csak még feszültebbé tettek.
Amikor elrajtolsz az öt vörös lámpa alól, az egy olyan érzés, amikor megszűnik a világ és csak te vagy, az autód és a pálya. Csak az autók motorhangját hallod és a füledben lüktető vért. Ez egy olyan érzés, amikor a szíved úgy dobog, hogy simán kiüthetné a kormányt a helyéről, és amikor a pulzusodat valahol az űrben keresheted. Olyan érzés, ami semmi máshoz nem hasonlítható.
Sajnos annyira beleéltem magam a startolásba, illetve, abba, hogy jól sikerüljön, hogy egy szempillantás alatt szem elől tévesztettem a két McLarent előlem, Schumacher és Rosberg is elment mellettem, sőt, még Vettel is befért mellém, úgyhogy mindjárt a hatodik helyen találtam magam.
- Nem baj, Nina, csak koncentrálj! - szólt a fülemre Ayao, de hallatszott a hangján, hogy ő is feszült lett a béna startom után.- Igyekszem. - válaszoltam gyorsan és próbáltam őrizni ezt a helyet.
Épphogy pár kanyart teljesítettem, amikor az egyik befordulásnál valaki nekem jött, nekem pedig egy négyzetméternyi helyem sem maradt, hogy bekanyarodjak, így lesodródtam a fűbe, ráadásul a jobb első kerekem is kitört, úgyhogy máris tudatosult bennem: életem első F1-es versenye alig 2 körig tartott.
Dühösen szálltam ki az autómból és úgy rángattam le a sisakomat, hogy ha lett volna hangja, tuti visított volna. Egyszerre éreztem bénának, dühösnek és megalázottnak magam, pedig tudtam, hogy a kiesésemről nem én tehetek. Hiszen belém jött az egyik barom!
- Sajnálom. - mondtam a csapatnak, amikor visszasétáltam a boxba. Tisztán láttam a szerelőimen és a pitwallon ülő mérnökökön, illetve Ericen is, hogy nem boldogak, hogy itt látnak.
- Ez van. Maldonado megcsinálta. - motyogta Damien és vigasztalóan végigsimított a karomon.
- Szóval ő volt? - kaptam fel a fejem vérszemet kapva. - Kinyírom ezt a vadállatot!
- Nina, szerintem nyugodj le, jó? - próbált csitítani.
- DE ELCSESZTE AZ ELSŐ VERSENYEM! - kiabáltam, de aztán visszafogtam magam, amikor láttam, hogy közeledik az egyik futamközvetítő kamerás emberke és mohón figyeli a jelenetet.
Odamentem Erichez és tőlük is bocsánatot kértem, bár úgy égtem, hogy elsüllyedtem szégyenemben.
- Ne butáskodj! - mosolygott a csapatfőnököm és Ayao is csatlakozott hozzá. - Tény, hogy jó helyzetben voltunk, de végülis mégiscsak kezdő vagy még. Hidd el, nekik sem volt mindegyiküknek emlékezetes első versenyük. - mutatott a monitorra, ahol éppen Buttont és Hamiltont mutatták.
- Dobogóra akartam állni. - hajtottam le a fejem csalódottan. - De ez a kis...
- Ne! - szólt rám Eric. - Gyere, ülj ide, Kimi már egy csomó helyet feljött!
Hát igen. Így történt, hogy az első futamomon azt figyeltem, hogy nyeri meg a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat Jenson, hogy fut be másodikként Sebastian, harmadikként Hamilton, és hogy küzdi fel magát Kimi a pontszerzők közé, egészen pontosan a 7. helyre. Egyszer még kárörvendően el is vigyorodtam, amikor Maldonado nekicsapódott a falnak az utolsó körben és ezzel tönkretette a saját versenyét is. Legalább ennyi örömöm volt ebben a napban...
~~~
Kesergésre azonban nem volt idő, hiszen utaztunk tovább Malajziába, a soron következő hétvégére, ahol már új remények vártak rám. Amikor viszont megérkeztünk az országba, egyáltalán nem az a napsütéses időjárás és kék ég fogadott, mint Ausztráliában. Olyan volt az idő, mint Németországban szokott lenni, leszámítva a magas páratartalmat. Legalább otthonosan érzem magam...- Tele vannak az újságok "a meglepetésként robbantó, de bebukott autóversenyző lánnyal". - közölte velem Michaela, amikor a motorhome-ban ültünk nem sokkal a hivatalos sajtótájékoztató előtt.
- De hát nem is buktam be! - védekeztem. - Rajtam kívül senki sem látta, hogy az a venezuelai majom ütött ki? Mintha én lennék a hibás!
- Az már a múlt. - állított le a sajtósom. - Most az a fontos, hogy ezen a hétvégén célba érj egy jó helyen és befogjuk a szájukat.
- Te most tényleg többes számban beszéltél? - lepődtem meg, mert most először tűnt úgy, hogy ő is mellém áll a sajtóügyeimben.
- Figyelj, Nina! - emelte rám a tekintetét. - Bármennyire is nem csípem a stílusodat, egy csapat vagyunk. És együtt kell működnünk. És a te sarad jelenleg az enyém is.
- Nincs is saram. - tiltakoztam. - Ez még csak egy futam volt, oké? Majd kijavítom!
- Oké, akkor most kezdheted is. - állt fel és ez azt jelentette, hogy indulnunk kell a tájékoztatóra.
Természetesen én is a nyilatkozók között voltam, és egyáltalán nem kíméltek. Michaela a lelkemre kötötte, hogy higgadtan és értelmesen válaszoljak a riporterek kérdéseire, de néhányuk olyan élesen fogalmazták meg a kérdéseket, hogy az már sértő volt rám nézve. Kit érdekel, ha a megkérdezettek 70%-a szerint nem vagyok való a Forma 1-be? Ott van az a 30% is, azt bezzeg nem is említik...
A sajtótájékoztató után indultunk pályabejárni. Még egy pálya, amit nem ismerek, de jó! Kimiékkel együtt mentünk körbe a pályán és csak úgy, mint Melbourne-ben, a csapattársam, sőt az ő mérnökei is igyekeztek segíteni abban, hogy a pálya minden szegletét memorizáljam. Heidi is velünk tartott, de annyira belemerültem a pálya elemzésében, hogy észre sem vettem, amikor eltűnt. Miben mesterkedik ez a csaj?
- Minden oké? - kérdezte Heidi, mikor este visszamentünk a szállodába.
- Persze, miért ne lenne? - néztem rá értetlenül.
- Elég sok kritikát kaptál ma. - mondta tapintatosan.
- Tudom, de nem zavar. - rántottam meg a vállam. - Most újult erővel vágok neki ennek a hétvégének.
- Helyes. - mosolyodott el a barátnőm. - Ez az igazi Nina, akit én ismerek. - ölelt át.
- Az a Heidi, akit én ismerek, viszont most elmeséli nekem, mi a fene volt az a jelenet a pályán. - vontam kérdőre és ahogyan sejtettem, úgy csinált, mintha fogalma se lenne a dolgokról.
- Milyen jelenet? - adta az ártatlant.
- Először észre sem vettem, hogy már nem velünk sétálsz. De Kimi figyelmét nem kerülte el, hogy mögöttünk a Red Bullosok jöttek...
- És? Nekem mi közöm a Red Bullhoz? - pislogott, de a szája sarkában már megjelent egy kis vigyor.
- Várj, segítek! Hímnemű egyén, szőke hajjal, kidolgozott testtel, Red Bullos cuccban...
- Mit akarsz Sebastiannal? - vágott a szavamba.
- És a neve H-val kezdődik. - adtam meg a végső ultimátumot, amivel egyértelműen lebukott.
- Hihetetlen, hogy mindenről tudsz. - mosolygott ferdén. - Jó, igen, Heikkivel beszélgettem. Akkora probléma ez?
- Probléma? Dehogyis! - nevettem. - Már a szezon elején lecsapsz egy ellenségünkre.
- Heikki nem ellenség, oké? - háborodott fel. - Ő is edző, én is az vagyok, jól elbeszélgetünk, ez miért baj? Mi úgysem értünk a pályához, annyira, mint ti.
- Hm, ebből lesz valami. - mosolyogtam és élveztem, hogy a barátnőmet egyértelműen idegesíti.
- Te csak koncentrálj saját magadra, kislány, oké? - dobta hátra a haját. - Van éppen elég bizonyítanivalód ezen a hétvégén.
És bármennyire is tudtam, hogy igaza van, mégsem tudtam abbahagyni az őt idegesítő vigyorgásomat.
Pénteken aztán úgy ültem autóba, hogy mindent bele, most teljesen a gyakorlásra fogok koncentrálni.
Elszántásom sikeres volt, az első szabadedzésen az 5., a másodikon a 9. helyen végeztem, és annak ellenére, hogy megint egy ismeretlen pályán vezettem, úgy éreztem, menni fog ez nekem a hétvégén.
A sajtótájékoztató után még jó ideig a pályán maradtunk, mert a riporterek nem nagyon akartak elengedni, ezért mire Kimivel elindultunk vissza a motorhome-ba, már besötétedett Kuala Lumpurban.
Éppen arról beszélgettünk, hogy mennyire utáljuk a zaklató újságírókat, amikor az egyik kiszolgálós lány, Sarah szaladt elénk és nagyon ideges arcot vágott.
- Srácok, baj van! - kiabálta lihegve, mert rohant hozzánk. Kimivel összenéztünk és már aggódóan figyeltünk Lee-re.
- Mi a baj? Mondd már! - sürgettem, aztán felnéztem és megláttam a sűrű füstöt a levegőben. - Sarah...mi ez a füst? Ég valami?
- A motorhome-unk. - felelte a lány. - De nem csak ez a baj.
- Hanem? - már szinte kiabáltam, miközben megszaporáztam a lépteimet, hogy odarohanjak az épülethez, ahol a legnagyobb meglepetésemre nem csak a mi csapattagjaink, de pár Red Bullos is rohangált körülötte.
- Heidi is bent van...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése