21. fejezet: Furcsa üzenetek

Sziasztok :)
Ez egy elég hosszú rész lett, remélem tetszeni fog :) Más hozzáfűznivalóm nincsen, most is számítok a véleményetekre pipa vagy komment formájában :)
Jó olvasást!

(Nina)
- Megjöttem. - jelentettem be az érkezésemkor, miután kicsit kifújtam magam. Alig 3 óra alatt kerestem új járatot Enstone-ba, iderepültem Angliába és egyenesen idetaxiztam a gyár kapujába.
- Végre. - sóhajtott Michaela, mellette pedig megláttam azt a személyt, akit utoljára nagyon mérgesen láttam.
 - Nina, bemutatom név szerint is, Rogert. Roger, Ön pedig nyilván már ismeri Ninát.
- Jó újra látni kishölgy. - fogott velem kezet a Malajziában megismert fotós és úgy vigyorgott rám, mint aznap este, mikor lekapott a fényképezőgépével. Undorító volt a mosolya, ami ráadásul felelevenítette bennem azt a szörnyű afterpartit...
- Magát is. - mondtam cseppet sem kedvesen és udvariasan, és kelletlenül nyújtottam neki a kezemet. - Mélységes köszönetem, hogy nem szólt senkinek az apró incidensünkről. - mosolyogtam ironikusan, és örömmel láttam, hogy nem veszi jó néven, hogy máris cikizem. - Első dolgom lesz Kínában beszélni Fernandóval.
- Nagyszerű. - bólintott és ő is hasonlóan unszimpatikusan mosolygott. - Én pedig beszereztem egy új gépet, látod? - mutatta a csili-vili gépét. - Jaj, ugye nem bánod, hogy tegezlek, mint egy 19 éves kislányt.
- De igenis bánom, amennyiben ezzel a jelzővel illet. - vágtam vissza.
- Akkor rendben. - mosolygott a sajtósomra, aki eddig úgy nézett rám kiguvvadt szemekkel, hogy azt hittem kiesik a helyéről. - Gondolom remek hétvégénk lesz így együtt.
- Együtt? - néztem Michaelára.
- Pontosan. Roger, mint vendégünk, melletted lesz az egész hétvégén.
- Micsoda? - háborodtam fel. - Na neeem. Csak arról volt szó, hogy biztosítjuk magának az ingyenes VIP vendég szerepet, ilyen kérés nem szerepelt a kívánságlistán. - tiltakoztam.
- Sajnálom kishölgy, ilyen az élet. - vont vállat, aztán Michaelára nézett, aki tehetetlenül vállat vont.
- Te kerested magadnak a bajt. - sziszegte a fülembe, amikor kiléptünk az épületből és a fotós pár lépéssel előttünk járt.
- Ez nem igaz, már megmondtam! - sóhajtottam, de nem tehettem semmit, csak durcásan követtem a csapatot.

- Hol voltál ennyi ideig? - köszöntött türelmetlenül Heidi a repülőtéren. - Két, ismétlem KÉT órája várok rád, Nina!
- Ő az oka! - mutattam a csapattagok között lófráló Rogerre.
- Ki ez a helyes pasi? - csillant fel a barátnőm szeme. Legszívesebben lecsaptam volna a kézitáskámmal.
- Helyes? Elmondom neked, ő volt az az idióta fotós Malajziában.
Mondanom sem kell, rögtön megváltozott az arckifejezése...
- Mi? Komoly? - kerekedett ki a szeme, aztán még egyszer végigvizslatta a pasit. - Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit. - rázta meg a haját és felszegett állal elindult a bőröndökkel. Ezzel a hirtelen mozdulattal azonban pont egy szegény kínai nénibe botlott, aki egy méretes kosárral masírozott előttünk.
- Singvinpinkán? - kérdezte szegény asszony, mi meg majdnem elröhögtük magunkat, mert egy árva hangot nem értettünk belőle. Azért még egyszer megkérdezte amit akart, hátha válaszolunk.
- Nyícsákálí? - mondta Heidi, nekem meg már komolyan fájt a hasizmom, annyira kellett nevetnem, hiszen a barátnőm egyetlen betűt nem tud kínaiul. A nénike csak nézett egyet, majd folytatta a beszédét, de mikor látta, hogy tényleg nem értünk semmit, odanyújtotta a kosarát, amiben rengeteg apró süti rejtőzött.
- Hm, fincsi. - nézett bele Heidi és ki is vett egyet magának, majd meghajolt és a kínai asszony kezébe ejtett némi aprópénzt cserébe, aki ezután mosolyogva ment tovább árusítani.
- Ó, ez szerencsesüti. - kiáltott fel Heidi és kettétörte a sütit, amiből kiesett egy apró papírfecni. - Nézd mit ír nekem: ,,Bátorság nélkül nem élet az élet, néha kockáztatnunk kell, hogy elérhessünk valamit."
- Ez mit jelent? - ráncoltam össze a homlokom.
- Majd kiderül. - mosolygott és szerintem az agya már a lehetőségeken kattogott. - És neked mi van?
Kettétörtem a sütit és kibontogattam a papírkát. Ez állt rajta:  
,,Sose zárkózz el azoktól, akik színt hozhatnak az életedbe!"
- Mi ez a hülyeség? - nevettem, amikor elolvastam. - Áh, baromság, nem ér semmit.
- Szerintem...
- Nem. Ba-rom-ság. - zártam le a témát. Miféle idióta kínai vicc ez a turisták megtévesztésére?

Shanghai nagyon nagy város és akkor még finoman fogalmaztam.Először jártam itt, és alapból Kínában, de nem volt szimpatikus. Túl nagy volt a nyüzsgés, túl sok a rossz levegő, a zaj és a tömeg. Mondjuk mit vártam attól az országtól, amiben emberek milliárdjai préselődnek? De ha mégis hihetek abban, hogy Ausztráliát meg Malajziát kedveltem és mégis rosszul szerepeltem a versenyen, ezt a helyszínt meg nem csípem, akkor ezen a hétvégén brillírozni fogok.

 

- Akkor ma mi lesz a programunk? - érdeklődött Roger, amikor besétáltam a motorhome-ba és ezzel halálra ijesztett.

- Héé maga! Hogy mer mögöttem settenkedni? - kiabáltam rá. - Egyébként magának nem tudom, de a hivatalos dolgaimat nem együtt fogjuk csinálni. - tisztáztam a helyzetet.

- Sajnálom, ez a megállapodás. - tárta szét a karjait. - Ez van, veled tartok.

Fogcsikorgatva léptem be Michaela irodájába, hogy én is megtudjam, mi lesz ma délután a program, de ő se tudott jó hírrel szolgálni.

- Itt van a Rexonás nő. És most nem csak vendégként.

- Ez rosszul hangzik. - néztem fel a plafonra. Az a nő egy rémálom...

- Hivatalos kampányfotózás. - olvasta fel a papírról az ítéletet. - Sajnálom Nina, de ők az egyik legfontosabb szponzorunk és te, mint élettől és fiatalságtól sugárzó lány, nagyon is eladható arca leszel a termékeiknek.

- Hát ez óriási. - sóhajtottam. - Maga meg mit nevet? - néztem Rogerre szúrósan.

- Jó kis program mára. Ez tetszeni fog. - dörzsölte a tenyerét.

- Azt már nem! Michaela, ugye... - néztem segélykérően a sajtósomra, aki lebiggyesztette a száját és lassan ingatta a fejét. - Ezt nem hiszem el...komolyan. - süllyedtem le a székbe. Hát lehet ennél rosszabb egy nap?

A fotózáson Eleanor, a Rexona képviselőnője hatalmas mosollyal köszöntött és csupa szép dolgokat mondott rólam: milyen szép, fiatal és sugárzó lány vagyok, ráadásul milyen remek alakkal satöbbisatöbbi.

Roger közben előbányászta a profi fényképezőjét és be is állította a megfelelő helyre. Már csak ez hiányzott.

Ha nem fotózhatott Malajziában azon a rohadt afterpartin, most minden egyes esélyt megragad, hogy képet csináljon rólam ezen a hétvégén. Nagyon oda kell figyelnem, mit csinálok...

A fotózásra felerőltettem egy mosolyt és készségesen helytálltam. Nem volt választás, a Rexona az egyik fő személyes szponzorom. Így hát eljátszottam a modell-lány szerepét.

- Hű, van tehetséged hozzá. - dicsért meg Roger, amikor vége lett ennek a hacacárénak.
- Nem kell nyalizni, maga csak vendég, érezze jól magát, de ne szóljon hozzám, oké? - morogtam oda neki és már készültem is továbbmenni. Mi a fenét akar még tőlem? Megkapta a lehetőséget, hogy itt legyen ezen a nagydíjon, cserébe amiért tönkretettem a fényképezőgépét, egész hétvégén a nyomomban lehet.
- Ahhoz képest, hogy a sajtó milyen helyes lánynak állít be, elég borzalmas vagy. - grimaszolt.
- Maga mindent elhisz a sajtónak? És különben is, mindent megteszek, hogy borzalmasan viselkedjek magával, mert tönkreteszi a hétvégémet a jelenlétével. - mondtam egyenesen az arcába, aztán nagy lendülettel faképnél hagytam és indultam vissza Michaelához.
- Ez neked jött. - nyújtott át egy papírt, amit rögtön el is olvastam. Ez volt rajta

,,Kedves Michaela Silvers! Ezúton értesítem, hogy én, mint Fernando Alonso sajtófőnöke, értesültem a pilótáink malajziai afférjáról, és természetesen nagy lelkű köszönetem, amiért magukra vállalták a szemtanú fotós vendéglátását erre a hétvégére. Remélem, több ilyen baki nem fordul elő a pilótáink között. Köszönettel és tisztelettel: Roberta Mariccio"

- Ez egy vicc. - nevettem fel. - Apró baki? Esetleg nem nekik kellett volna bocsánatot kérni? Pontosabban Fernandónak? - akadtam ki enyhén, mert ebből a levélből csak annyi jött le, hogy örülnek, amiért nem nekik kell lekenyerezni a fotóst. Hát igen, ez a Ferrari kérem szépen...
- Az. - ismerte el Michaela is. - De mit tudsz tenni?
- Elbeszélgetek ezzel a szoknyapecérrel.
- Tudhattam volna. De nagyon vigyázz, nehogy ordítozni merj nekem, különben takaríthatok utánad.
- Nem leszek hülye, ígérem, anyu. - mosolyodtam el. - Viszont lehetne, hogy Roger most lekopjon rólam?
- Elküldöm enni. - bólintott én meg hálásan küldtem felé egy mosolyt.
Kimentem a motorhome-ból és hát mit látok? A paddockban együtt sétál a hat világbajnok, valamin nagyon nevetve. Karba tett kézzel bevártam őket.
- Szia Nina, de rég láttalak. Szinte kicsattansz a jókedvtől. - köszönt Sebastian a nem túl rózsás hangulatomon poénkodva. Rá se néztem, csak arra a bizonyos illetőre.
- Fernando, beszélhetnénk?
Azt a pillantást fényképezni kellett volna. Úgy mért végig, mintha valami pórnépből lennék. Abbahagyta a dumálást Lewisszal és vállat vont.
- Mi a gond? - kérdezte nagyon lazán, de láttam, hogy a szeme megvillant. Nagyon jól tudta, mi a gond.
A fiúk látva az arckifejezésemet közös erővel továbbmentek. Fernando rám se hederített.
- Nem gondolod, hogy mondanod kéne valamit? - tértem rá a dologra.
- Nem tudom, miről beszélsz...
- Ó, dehogynem tudod. - nevettem. - Oké figyelj értem én, hogy félistennek hiszed magad, de azért annyira leereszkedhetnél a földre, hogy kinyögj egy bocsánatot esetleg, ha többre nem is futja.
- Most sértegetsz? - sziszegte és közelebb jött egy lépést, hogy más ne hallhassa a beszélgetésünket.

- Igen képzeld. Ha már te megaláztál, én is megtehetem, nem?
Azt hiszem leesett neki. Körülnézett, aztán teljesen közel hajolt.
- Nagyon figyelj ide, mert erről többet nem vagyok hajlandó beszélni, érthető?
- Elhiheted, nekem se ez a kedvenc témám...
- Részeg voltam. Nem tehetek róla, túl sok volt a feszültség és így tudtam kiadni magamból. Elváltam, aztán meg itt szarakodunk a Ferrarival. Végre nyertem. Muszáj volt magam mögött hagyni ezt az egészet.
- És ehhez az kellett, hogy nyilvánosan lesmárolj? - kérdeztem, és alig bírtam visszafogni magam, hogy bemossak neki egyet. Hát én voltam a magánéleti gondjainak a "feledtető tárgya?"
- Fogalmam sincs, miért pont téged. - nézett rám lesajnálóan. - Semmi nincs benned. Ráaádásul pocsékul csókolsz. Te voltál ott, ennyi. Mondtam már, részeg voltam. Bocs.
- Megérdemelnéd, hogy ezt világgá kürtöljem, hogy lerántsam a leplet a tökéletes Fernando Alonsóról!
- Akkor miért nem teszed? - vigyorodott el.
- Mert saját magamat járatnám le, hogy ilyen pasival smároltam. - ajándékoztam neki egy lesajnáló pillantást.
- Ribanc. - mondta a szemembe.
- Mocskos dög. - dobtam vissza a labdát és ahogy illik, nőiesen otthagytam. Még egy ilyen alakot, mint ő, nem hordott a hátán a föld. Soha többé nem állok vele szóba, az is biztos...

- Mi van veled? - kérdezte Heidi a vacsoránál. - Tiszta nyúzott vagy.
- Beszéltem Alonsóval. - sóhajtottam.
- És hogy ment?
- Leribancozott.
- Ó. - mondta együttérzően. - Erre te?
- Egy mocskos dögnek neveztem. - vigyorodtam el.
- Na azért! - nevetett fel a barátnőm. - Fura lett volna, ha annyiban hagyod.
- Hát ja. Még egy bocs-ot is kierőszakoltam belőle, pedig láttam rajta, hogy egyáltalán nem érdekli már.
- Férfiak. - legyintett Heidi, aztán egészen más arcszínre váltott. - Apropó, pasik. Képzeld, Heikki küldött egy SMS-t. Holnap este meghívott vacsorázni.
- Alakul, alakul. - mosolyogtam. Látszott a barátnőmön, hogy odavan Sebastian edzőjéért, és nem holmi kalandnak gondolja, tényleg komolyan tetszik neki. Sugárzott az arcáról az öröm, ha róla beszélt.
- Remélem tényleg komolyodik. És azt hiszem lépni fogok egyet az ügy érdekében. Tudod, ahogy a szerencsesütim mondta. Kockáztatnunk kell, hogy elérhessünk valamit.
- Te komolyan hiszel ebben a szerencsesütiben? - csodálkoztam.
- Persze, miért ne? Nekem teljesen aktuális lehet ez az idézet. Lehet, hogy Heikkire célzott azzal, hogy bátornak kell lennem.
- Szerintem meg ne az a hülye papír miatt csábítsd el!
- Jaj, most miért vagy ilyen? A tiédben mi is volt írva?
- Mit tudom én, szerintem már kidobtam. - rántottam meg a vállam. Nem hiszek én ebben. Csak arra jó, hogy az ilyen idős kínai nénik aprópénzt gyűjtsenek. Semmi valóságalapja sincs...
- Ne máár. Akkor tuti valami rossz fog történni veled.
- Jaj, Heidi, ne fesd az ördögöt a falra! - forgattam a szemem. Már csak az hiányzik, hogy tényleg egy hülye papírdarab miatt érjen valami pech.
- Kár, hogy nem hiszel benne. - folytatta. - Lehet, hogy az az egy sor megváltoztatna valamit.
- Na persze. - legyintettem nevetve. Még hogy megváltoztat valamit? Az én életem papírfecnik nélkül is épp eleget változik. Ez az oka annak, hogy nem tudom kordában tartani...

Pénteken délelőtt nagyon vizes volt a pálya, hiszen egész éjjel zuhogott az eső. Én sem aludtam jól, volt, hogy nyitott szemmel figyeltem az esőcseppeket az ablakon. Órákon át.
Így hát nagyon örültem, hogy az első fél órában nem is kellett kimennem a pályára, csukott szemmel próbáltam összekapni magamat. Amikor végül már köröztünk egyet-kettőt, akkor is nagyon nehéz volt a pályán tartani az autót, úgyhogy mentálisan is teljesen tropára mentem, annyira koncentráltam. Az ügyeskedésem a 17. helyre lett elég. Kimi az egész edzésen a DRS-én bosszankodott, a szerelőcsapata pedig addig javítgatott rajta, hogy a végén már ki sem jött, így utolsóként zárt.
Délután már valamivel jobban ment, mert rengeteg kört megtettünk a száradó pályán, de a tempónk még így sem volt meg a hideg időben. Kimi a 13. lett, én meg a 15., úgyhogy volt még mit javulnunk holnapra.
- Helyzet? - kérdezte Kimi a boxban az edzés után. A srácokat néztük, ahogy pakolnak.
- Mi lenne? Csak szarakodunk, nem vetted észre? - húztam el a számat. Lelkiekben már ott volt a lehetősége annak, hogy megint egy kiábrándító hétvégén leszek túl, hiszen az autónk úgy működött, akár egy fostalicska. Az előző két versenyen legalább ment valahogy. De most...
-Nekem mondod? Az enyém szarabb, mint a tiéd. - súgta vigasztalóan, hogy azért a főnök meg ne hallja. - Se a DRS nem működik, se a szervókormány. Nuku. De most vége az edzésnek, úgyhogy nem erről kell beszélnünk. Mi van vele?
- Vele? - néztem rá értetlenül.
- Azzal a fotóskrapekkal. - bökött a fejével a szerelőket fotózó Rogerre. - Jól viselkedik?
- Miért? - nevettem. - Szerinted mit csinálna? Fotózik ezerrel és követ mindenhova.
- Nem zaklat nagyon? - faggatott tovább.
- Neeem. De miért érdekel ez téged, Kimi? Nem veled játszik piócásat, nyugi.
- Ha zaklatna, csak szólj. - mutatott magára.
A gesztusától hihetetlenül elmosolyodtam. Kimi olyan rendes velem. Most konkrétan apukásat játszik...
- Jajj, Kimi, ez rendes tőled, de nyugi, én is seggbe tudom rúgni, ha valami gondom van vele. - nyugtattam meg.
- Oké. - bólintott Jégember módjára és ezzel részéről le is zárta az ügyet. - Láttam Fernandót is rendesen elintézted...
- Talán hallgatóztál? - gyanúsítottam meg gúnyosan mosolyogva.
- Csak láttam a csávót dühöngve végigcaplatni a paddockon. - nevetett. - Kicsit volt csak ideges.
- Ja, véletlen az is kicsúszott a száján, hogy ribanc vagyok. - rántottam meg a vállam, Kimi meg elképedt.
- Komolyan ezt mondta? - A hangja teljesen komoly és megdöbbent volt. Most nem viccelt.
- Aha. De cserébe egy mocskos dögnek tituláltam.
- Még Ő ribancozik le téged?- ragadt le az előző mondatomon. - Van pofája? Na jó, azt hiszem ehhez nekem is lesz egy-két szavam.
- Kimi, erre semmi szükség már leszedtem a fejét és egyikünk sem akarja tovább húzni ezt az egészet. - próbáltam lenyugtatni, mert nagyon beindult.
- Jaj, Nina, te hogy bírod nézni, hogy lealázott és akkor még téged állít be felelősnek. Hát a rohadt életbe, nem ő piált be és esett neked? - morogta dühösen, csaknem hangosan. - Még ő mondja, hogy ribanc vagy?
- Részeg volt, én meg nem voltam elég erőszakos...
- Azért törted darabokra a fotós gépét...
- Rajta töltöttem ki a mérgem. - mosolyodtam el. - De én is tudom, hogy ő volt az oka mindennek, és tudom, hogy igazságtalan, de nem hajlandó bevallani magának, mert ez ártana a bazinagy hírnevének...
- Az is ártani fog, ha leordítom a fejét.
- Kimi...
- Ne kimizz itt nekem, jó? - lett teljesen ideges. - Nem bánhat veled úgy, mint egy prostival, akit egyszer lesmárol, aztán meg leribancozza, mert nem tudott védekezni ellene. Azt hiszem kéne egy kis fejmosás ennek az egokirálynak...
- Kimi ebbe most légyszíves ne szólj bele, jó? - lettem én is ingerültebb. Én már lezártam ezt az ügyet és Kiminek semmi oka újra felbolygatni, még akkor se, ha ő ott volt és mindenről tisztán tud.
- Már késő, kislány. Én intéztem el az ügyet a fotóssal, szóval van némi szerepem abban, hogy most nem ország-világ előtt kell magyarázkodnod.
- Már megköszöntem. - emlékeztettem. - És nagyon szépen kérlek, ne csinálj hülyeséget. A Ferrarinál amúgy sem látnak szívesen.
- Leszarom! - tárta szét a kezét. - Majd a hotelben megvárom azt a szarházit.
Felesleges lett volna bármit is mondanom tiltakozásul. Kimit nem lehetett megállítani. Egyrészről jó érzéssel töltött el, hogy így törődik velem, másrészről viszont nem akartam, hogy beavatkozzon abba, amiből már egyszer kisegített. De láttam rajta, hogy elhatározta magában, hogy helyreteszi Alonsót és különben is, ki vagyok én, hogy megakadályozzam Kimi Räikkönent a terveiben?
Nem is beszéltünk többet, Kimi ment a dolgára, én meg elkezdtem lehámozni magamról a szerkentyűket, amikor Roger lépett mellém.
- Szóval ti ilyenek vagytok Kimi Räikkönennel?
- Milyenek?
- Először panaszkodtok, aztán nevetgéltek, majd kulturáltan vitatkoztok, amíg egyikőtök el nem indul a saját dolgára?
- Maga miért figyel meg minden egyes mozdulatot? Nézze a szerelőket, milyen ügyesek, ők tényleg érdekes látvány, ahogy szerelik az autónkat. Mi csak beszélgetünk, mint más normális emberek.
- ... egy F1-es csapat boxában.
- És?
- Hm...mindegy. Érdekes itt nálatok.
- Tudom, mindig jó a hangulat. - nevettem fel, mert az egyik szerelőm pont ekkor tett be egy AC/DC számot és ettől kezdve e csodás zenétől zengett a boxunk.
- Az. Amúgy kint vár két srác. Az egyik Sebastian Vettel, a másikat nem ismerem.
- Mi?
- Csak tudod ki ő nem? - nevetett Roger. - Ott ácsorognak a box előtt. Nem jöhetnek be, azt üzenték legyek szíves szólni neked vagy Kiminek.
- És akkor miért nekem szól?
- Mert már csak te vagy itt, ha nem tűnt volna fel. - vonta fel a szemöldökét.
- Jó, mindjárt megyek. - sóhajtottam, aztán visszavonultam az öltözőmbe áthúzni a rendes ruhámat.
A boxunk előtt ekkor már nem csak a két szőke fiú, hanem Heidi is ott állt várakozva. Pontosabban a barátnőm nem várakozott...ő Heikkin lógott.
- Na mi van? - léptem oda hozzájuk és felkaptam a kapucnimat. Megint esik, hurrá.
- Köszönést hallottak Nina Bradltől. - jelentette be hangosbemondót utánozva Sebastian.
- Pontosan. Sziasztok. - köszöntem el és el is indultam a motorhome felé, de nevetve elkapta a karomat.
- Jaj, már csak vicceltem.
- Elnézést, nem vettem észre, mikor kellett volna nevetni. - sajnálkoztam.
- Befejeznétek? - csapott közénk Heidi. - Nina, mi a bajod már megint?
- Nekem? Semmi. Egyeseknek kigúnyolhatnékja támadt. - pillantottam Vettel felé.
- Inkább egyesek nem veszik a poént. - vágott vissza.
- Hahó, elég már. - szólt közbe finn nyugodtsággal Heikki, mire azért befogtuk. - Mehetünk?
- Hova? - kérdeztem.
- Vissza a hotelbe. Aztán mi megyünk vacsorázni, ugye? - nézett Heidira, aki átkarolta a finn nyakát válaszul.
- Ó, hát ez csodálatos. - tapsoltam. - De akkor mi a fenének vártatok rám? Én tartsam a gyertyát?
- Nina! - szólt rám Heidi. - Ma bunkó napod van vagy mi a fene?
- Mindig ilyen aranyos, nem?- kérdezte Sebastian a barátnőmtől.
- Vettel, muszáj mindig ironizálnod? Rohadtul idegesítő! - fújtattam. - Egyébként nagyon nem értem, minek vártatok rám, menjetek vacsizni, én meg húzok vissza a szállodába. Szevasztok! - köszöntem el és elindultam a parkolóba az autómért. Hihetetlen, hogy ma minden kis apróság fel tud húzni. Látszik, hogy nem aludtam ki magam. Ma este nem szabad esnie az esőnek...
Hallottam, hogy kiabálnak utánam, de nem törődtem velük, bepattantam az autóba és elfurikáztam a hotelig.
- Szia Nina! - köszönt rám valaki a hallban, mire visszafordultam.
- Ne most, Sergio. - sóhajtottam. - Nagyon nem vagyok jó hangulatban, bocsi.
- Ó. - vont vállat. - Valami baj van?
- Lesz, ha most nem alszom ki magam. Mindenki csak felidegesít. - panaszkodtam szomorúan.
- Nincs kedved beszélgetni? - mosolygott kedvesen.
- Most vissza kell utasítanom, sajnálom. Szerintem egy forró fürdő jót fog tenni nekem.
- Hát, rendben. Akkor remélem segíteni fog. Szia. - köszönt el. Sajnáltam, szegény tényleg csak beszélgetni akart, de félek, most talán minden ártatlan ember fejét leordítanám.
Ledobtam a cuccomat a szobámba és rögtön a fürdőszoba felé vettem az irányt. Amikor az ember ideges, általában hideg zuhanyt vesz, hogy lehűtse magát. Hát én forróvérű vagyok, úgyhogy forró fürdőt vettem és csak áztattam magam a kádban, közben pedig gondolkodtam. Fernandón és Kimin, hogy nehogy valami hatalmas veszekedés legyen köztük miattam és Heidin és Heikkin, hogy vajon hova mehetnek vacsorázni.
Tudom, hogy bunkó voltam velük, de még mindig nem értettem, miért vártak rám a boxunk előtt...

Felöltöztem, aztán csak bámultam ki az ablakon, amíg kopogást nem hallottam. Kinyitottam az ajtót és eléggé meglepődtem amikor megláttam az illetőt.
- Hát te? - néztem az ajtóban ácsorgó Sebastianra. - Mit akarsz? Eszedbe jutott egy újabb egetrengető poén? Bocs, de most nem vagyok kíváncsi rá, oké? - Már kezdtem becsukni az ajtót, amikor a küszöbre tette a lábát és egy mozdulattal belökte az ajtót. - Hééé, mit csinálsz?
- Próbálok normálisan beszélni veled.
- És ha én nem akarok?
- Kérlek... - nézett azzal az igéző kék szemével és fogalmam sincs miért, de valahogy meg tudott fogni vele. Már semmi kedvem nem volt vitatkozni, inkább beengedtem.
- Mit akarsz? - tettem fel a kérdést fáradtan. Csak arra vágytam, hogy beessek az ágyba és elfelejtsem ezt a napot. Leültem az ágyamra és várakozva néztem rá. Még mindig az ajtó előtt állt.
- Csak meg szerettem volna kérdezni, mit csinálsz. Heikki elment, Kimi meg nem veszi fel a mobilját. Fogalmam sincs miért, legalább ezerszer hívtam. Nem tudod hol van?
- Neeem. - füllentettem. Ha elmondom, el kéne mesélnem az egész sztorit. És neki nem fogom!
- Na mindegy. Akkor én... - indult ki az ajtón. De persze mire fellélegeztem, hogy végre egyedül hagy, meggondolta magát. - Figyelj csak...mit csinálsz most?
- Várom, hogy végre kilépj azon az ajtón. - mondtam, de már rá se néztem, a hatás kedvéért pedig még be is ugrottam az ágyba és a fejemre húztam a párnámat.
- Tehát semmit, csak sajnáltatod magad. - Már a hangján is lehetett hallani, hogy mosolyog.
- Menj már el! - kértem.
- Valami baj van? - Éreztem, hogy az ágy lesüpped mellettem.
- Igen. Az a gond, hogy nem hagysz pihenni. Egész éjjel alig aludtam az eső miatt, most meg amikor relaxálni szeretnék, nem vagy hajlandó elmenni.
- Jó, bocs. De Heikki elment, Kimit nem érem el és nem tudok mit kezdeni magammal.
- Élvezd ki, hogy egyedül lehetsz a szobádban. - ajánlottam fel. Ez nekem most még nem adatott meg...
- Társasági ember vagyok. - mosolygott szokásos módján.
- Én meg fáradt ember. - fordítottam el a fejem.
- Meg morcos. De tudok erre egy jó megoldást. - mondta és kotorászni kezdett a farmerzsebében, amíg elő nem húzott valamit. - Nekem ez mindig segít. Az egyik kedvencem
A kíváncsiság hajtott, így hát odanéztem és leesett az állam, amikor megláttam a kezében az egy rudacska Kinder csokit.
- Te voltál. - mutogattam rá.
- Mi voltam? - tettette az ártatlant.
- Te tetted azt a kis cédulát meg a Kinder csokit a házam elé. - világosítottam fel. - Hát persze. Tudtam, hogy észrevettél az utcán, amikor a kocsidhoz mentél. És mivel gyorsabb voltál, mint mi, még azelőtt odatetted a kis meglepetésedet, mielőtt hazaértünk volna. Te küldted a "Lebuktál" papírt, ugye Sebastian?
Nem válaszolt, csak mosolygott, vagy inkább már vigyorgott, és ezzel tulajdonképpen elárulta magát. Nem is tudom mit éreztem, megkönnyebbülést, meglepettséget vagy egyszerűen idegesített az arcára fagyott idióta vigyor, de azon kaptam magam, hogy a párnámat egyenesen az arcába dobtam.
- Hééé, ezt most miért kaptam? - kérdezte és visszadobta a párnát az ágyra.
- Mert zaklatsz! Minek küldözgetsz cetliket? Miért találsz meg állandóan, amikor én nem is vagyok kíváncsi rád? Most meg miért nem mész el? Azt hiszem eléggé kinyilvánítottam, mennyire nem vagy itt kívánatos személy.
- Jajj, Nina, most miért kapod fel a vizet? Az a cédula csak vicc volt. - És még volt képe nevetni. Hihetetlen.
- De miért buktam le?
- Egy városban lakunk. - mosolyodott el még jobban. - Hogy szúrtad ki ezt a helyet?
- Hát nem miattad, azt elhiheted.
- És a pasid is itt lakik?
- Pasim? - vontam fel a szemöldököm. Miről beszél ez?
- Hát az edzősrác. Akivel láttalak múltkor egyik este. - magyarázta. Ó, tehát Jake-re gondol.
- Nem a pasim. De különben sincs semmi közöd hozzá. És jobb lesz, ha most elmész.
- Tényleg ezt akarod? Lehet, hogy 5 perc múlva visszajövök, mert halálra unom magam.
- Kimi és Heikki hogy tud téged elviselni? - nevettem fel hirtelen. - Olyan idegesítő vagy.
- De miért? - Látszott rajta, hogy ezt még senkitől sem hallotta, teljesen meglepődött.
- Állandóan vigyorogsz. Pont úgy, mint most. - mutattam rá, mire megpróbálta letörölni ezt az arckifejezését, de nem bírta elnyomni a mosolyát. - És mindig zaklatod az embereket. Pont, mint most. Hiába mondom, hogy menj már el, még mindig itt ülsz arcodra fagyott mosollyal. És nem tágítasz innen, amíg ki nem doblak, mert most már tényleg kezdesz nagyon idegesíteni. A semmiért jöttél, semmi érdekeset nem mondasz, hülyeségeket beszélsz, de itt ülsz és azért se hagysz pihenni. Ez szerinted nem idegölő?
- Ez hihetetlen. - volt a reakciója.
- Ugye, én megmondtam, csak nem hisze...
- Nem. - szakított félbe. - Amikor megérkeztem Shanghaiba, egy kínai nénitől vettem egy szerencsesütit. És valami olyan volt benne, hogy lehet, hogy lesz olyan ember, aki másmilyennek ismer meg, mint a többiek, de sokszor pont ő képes meggyőzni abban, hogy tényleg az az ember vagyok, akinek lennem kell.
- Csak azt ne mondd, hogy te is hiszel ebben a szerencsétlen sütiben. - nevettem.
- Először nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. De most látom csak be, mekkora igazság van benne.
- Ebben a baromságban?
- Szinte mindenki, akit itt ismerek, azt mondja, milyen mosolygós, barátságos és közvetlen ember vagyok. Ők a többiek. És itt vagy te, aki pont ezt nem tartja jónak bennem. De igazából csak megerősítesz abban, hogy tényleg ilyen embernek kell lennem.
- Ez nekem magas. - álltam fel. - De bebizonyítom neked, hogy tényleg semmi értelme ennek a hülyeségnek.
Átkutattam minden nadrágomat és felsőmet, mire végül a sporttáskámban megtaláltam azt a semmit sem érő papírfecnit. Már eléggé megviselt volt, de tisztán látszott rajta az a jelentéktelen idézet.
- Tessék. - adtam oda Sebastiannak. - Ez az enyém. Semmi jelentősége nincs.

Sebastian lassan elolvasta, szerintem kétszer is, aztán megint elmosolyodott.
- Szerinted nincs olyan ember, aki színt hoz az életedbe? - kérdezte és közben felvonta a szemöldökét.
- Nincs. - jelentettem ki.
- Hát jó. - vonta meg a vállát, aztán felállt. - Azért szerintem gondolkodj el ezen a kérdésen. Talán mégis van benne igazság. - mondta, kezembe nyomta a papírt és titokzatos mosollyal az arcán kisétált a szobámból...