24. fejezet: Kavarodás

Sziasztok!
Itt is vagyok az új (eseménydús) résszel, igaz már tegnap akartam hozni, de végülis péntek lett belőle.
Nagyon köszönöm a kommenteket az előző részhez és a novellával kapcsolatban is, nagyon jól esett olvasni őket, lányok :)
A novella első fejezetét már hétvégén olvashatjátok, a többit meg az ünnepek alatt.
Jó olvasást! :)

(Sebastian)
Ninával és Kimivel a dobogón állni életem egyik legszebb élménye volt ma délután. Kimivel, aki az F1-es debütálásom óta jó barátom, és Ninával, akivel még csak most kezdjük igazán megkedvelni egymást.
Persze leginkább a régóta várt győzelemnek örültem, hiszen az előző három kiábrándító versenyünk után úgy érzem, végre visszatért az a Sebastian Vettel és az a Red Bull Racing, akiket a tavalyi évben utol sem értek...
Mégis, bármennyire is hálás voltam a csapatnak, ellenállhatatlan vágyat éreztem az iránt, hogy a két barátommal is együtt ünnepeljek.
Azt itt mindenki tudja a paddockban, hogy a mi csapatunk már a kezdetek óta a F1 bulicsapataként ismert, vagyis nálunk vannak mindig a legnagyobb partik futam után. A tavalyi szezonban szinte minden hétvégén süketté tettük az ellenfeleinket vasárnap esténként a boxutca rengetően hangos zenével, de idén sajnos erre még nem volt példa, úgyhogy nem volt kétséges...a szerelőinkkel hatalmas bulit csapunk.
De ez most más. Mert itt van Kimi, a régi, és Nina, az új barátom, akikkel együtt örültünk a dobogón délután, és most együtt fogunk ünnepelni is. Azt hiszem hosszú éjszakának nézünk elébe...

(Kimi)
A dobogón talán azt látta rajtam a közönség, hogy nem vagyok elégedett. Pedig nagyon is az voltam...csak hát ha előtted robog a Red Bullnak álcázott győzelem, természetes, hogy szar érzés, ha nem tudod elérni...
De ma ez volt minden, amit kihozhattunk magunkból, és már az is nagy eredmény, hogy a negyedik futamon dobogóra állhattunk Ninával. Nem titok. Ez volt az egyik legjobb dobogóm a pályafutásom során, mert olyan emberek álltak mellettem, akikkel tényleg meg lehet osztani az örömömet...
De az is nyílt titok, hogy van egy hírem, ami a futamok után következő éjszakát illeti.
Szeretek szórakozni és társaságban lenni, és alapvetően szeretek bulizni is, mert van egy alaphangulat, amikor egy jó estén vehetek részt. Akár indok nélkül is képes vagyok jól érezni magamat egy bulin.
De figyelem! Most van is okom bulizni!

(Nina)
Persze akármennyire is örültünk a délutáni eredményeknek, azért nem kerültünk a mennyországba. Még mindig Bahreinben voltunk, ahol ugyebár nem változott semmi. A bahreini versenyhétvégéért felelős vezetőség konkrétan megkért minket, hogy ne a város egyik szórakozóhelyén ünnepeljünk (!), hanem itt a pályán. Szóval motorhome-parti lesz, gondoltam én, de amikor az interjúáradat után visszaérkeztem a Paddock Clubba, elállt a szám.

- Elnézést, most álmodok vagy ez a helyszín tényleg egy győzelemparti lesz? - kérdeztem meg az éppen mellettem álló Christian Hornertől, aki mosolyogva figyelte a bahreini szervezőket, ahogy felteszik a reflektorfényeket és a büfét pakolják tele piákkal.
- Nem álmodsz, tényleg itt fogunk ünnepelni. - válaszolt elégedett mosollyal.
- Oh...hát akkor jó szórakozást! - köszöntem el, de a Red Bull csapatfőnöke visszatartott.
- Hova mész, kislány? Ti is itt partiztok velünk.
- Ez most komoly? - kerekedett ki a szemem.
- Teljesen. Ez most egy különleges alkalom. Már beszéltem Erickel, hamarosan a ti csapatotok is idejön.
- Hát ez...ez nagyon rendes magától, Mr. Horner. - ámultam el. Hallottam róla, hogy a Red Bull-főnök az egyik legjobb fej a csapatfőnökök közül - de csak Eric után - , de most meg is tapasztaltam.
- Ugyan, semmiség. Bevallom, még én is meghatódtam, amikor te, Sebastian és Kimi ott ölelkeztetek a dobogón. Rég nem láttam ilyen őszinte dobogósokat. - ismerte el. - Természetes, hogy ezek után közös ünneplést szervezünk. Ma mindhárman keményen megküzdöttetek a dobogóért. És ahogy Sebet láttam, rég nem örült ennyire a társainak a pódiumon. - mosolyodott el, mintha egy titkot mondott volna el.
Én is mosolyogtam válaszul, aztán miután Christian tovább intézkedett, értesítettem Heidit, hogy itt hamarosan buli lesz...

A testőröm kíséretében visszamentem a hotelbe, hogy átvegyek valami csinosabb rucit, aztán már száguldottam is vissza a pályára, ahol már nagyban ment a bulizás, mire odaértem.
Először alig tudtam szabadulni, annyian gratuláltak nekem és nem csak a csapatból, mások is.
- Neked is sikerült! - ölelt át Sergio nevetve. - Gratulálok, nagyon jó voltál ma!
- Köszi, Sergio, én is nagyon örülök!
- Amúgy most is jól nézel ki. - dicsért meg.
- Most is? - vontam fel a szemöldököm.
- Csak mert mindig. - mosolyodott el szégyenlősen, amin kuncognom kellett, de végül is jól esett a bókja. - Megérdemlitek ezt az ünneplést.
- Gyere te is! - hívtam, mert már menni készült. - Koccintsuk egyet!
A kiszolgáló pultoknál pincérek adogattak pezsgőspoharakat, amikből már jócskán fogyott az ital, mert szegények nagyon sietősen kapkodták elő az újabb üvegeket. A Lotusos emberek közül kivétel nélkül mindenki rettenetesen boldog volt, csakúgy mint Red Bulléknál és ez a közös buli elég jól indult.
- Megjött a Lotus hercegkisasszony. - bökött meg Kimi, amikor valami más ital után néztem.
- Hm? - néztem rá vissza hülyén. Hercegkisasszony?
- Te vagy. - mosolygott, mintha nem lett volna egyértelmű. - Mindenki így hív most már.
- Király! - koccintottam a finnel, és jól meghúztuk a poharunkat. - Még egy kör?
- Ez költői kérdés volt? - nevetett és ahelyett, hogy töltött volna még egyet, elhozta azt és még egy másik vodkás üveget is, miközben csatlakoztunk a fekete-arany és sötétkék pólósok ünnepléséhez.
Alig beszélgettem pár szót a szerelőimmel és más csapattagokkal, amikor megjelent a kis herceg.
- Sziasztok! - lépett be köreinkbe őszinte boldogság-aurával. Ebbe a srácba szerintem egy csepp szomorúság vagy keserűség nem született. Isten biztos akkor teremtette, amikor az összes angyalát egybegyúrta, hozzácsapva Ádám izmos testét és Éva aranyos mosolyát.
- Üdvözlöm Red Bull hercegúrfi. - hajoltam meg előtti, ahogy egy hercegkisasszonyhoz illik. Sebastian természetesen értetlenül bámult rám, de a többi Lotusos és Red Bullos is jót nevetett a színjátékon. - Én Lotus hercegkisasszony lennék és megtiszteltetés, hogy velem együtt ünnepel ma éjjel.
- Számomra maga a boldogság, milady. - puszilta meg a kezem a szerepéhez illően, amit én nem vártam el, de ahogy megtette, máris zavarba jöttem és el is felejtettem válaszolni. Helyette alig láthatóan elpirultam, de egy ezredmásodperc alatt összeszedtem magam. Mi vagyok én, egy szégyenlős tinilány?
- Még nem is köszöntem, Mr. Jégember. - ölelte át fiúsan Kimit is, aki nem kívánta tovább játszani ezt a kis játékot, hanem belecsapott a közepébe.
- Most bulizunk emberek, vagy drámaórán vagyunk? - kérdezte látszólag komolyan, mire az egész bagázs elröhögte magát. Hiába, Kimi az Kimi, és ha buli van, akkor nincs mese, bulizni kell!
Pár óra múlva már nyoma sem volt hercegkisasszonynak és hercegúrfinak, de még Jégembernek sem. Öntöttük magunkba a piát, dumáltunk, röhögtünk és szórakoztunk, ahogy egy győzelmi partin illik. Talán Heidi és Heikki örültek a legjobban a közös bulizásnak, hiszen ők állandóan egymás torkában kutakodtak, és ahogy a barátnőmet ismerem, ha ő már nincs magánál, akkor az éjszaka további része is izgalmasan alakul majd kettejük számára.
Sebastian, Kimi és én ott folytattuk, ahol délután abbahagytuk. A hangulat a tetőfokon volt, és nem sajnáltuk otthagyni a teli üvegeket a pincéreknél. Egy kora hajnali órában, amikor Kimi váratlanul eltűnt valahová, ketten maradtunk Sebastiannal egy kerti padon a paddock egyik nyugodtabb felén. Én, bevallom, már nem láttam teljesen tisztán, de a kis herceget sem kellett félteni, neki is eléggé csillogott már a szeme.
- Azt hiszem ez életem egyik legjobb vasárnapja volt. - dőltem hátra, de elfelejtettem, hogy olyan padon ülünk, ahol nincs háttámla, úgyhogy lezúgtam a fűbe, de csak nevetni tudtam magamon.
- Jól vagy? - kelt a segítségemre Sebastian és lehajolt a földre, hogy felhúzzon, de eszem ágában sem volt felkelni. Ha a sors úgy akarta, hogy itt találjam magam a fűben, akkor nem állok ellen neki.
- Perszeeee, miért is ne lennék jól? - nevettem és egyszerűen nem bírtam abbahagyni, röhögőgörcsöm támadt.  - Csak...hülye vagyok, ennyi az egész.
- Dehogy vagy! - nevetett rajtam és ledőlt mellém a fűbe. - Milyen fényes az ég!
- Tudod, azok a csillagok, Seb, de ne zavarjon!
- Mit mondtál? - fordult hirtelen felém.
- Mondom, azok a csilla...
- Nem az. - rázta a fejét. - Azt mondtad, Seb...
- Igen, és?
- Még sose mondtad. Csak azt, hogy Sebastian. - mosolyodott el. - Amúgy már észrevettem.
- Most virágnyelven beszélünk? - nevettem.
- Azt vettem észre, hogy már nem is vagy olyan bunkó velem...
- Meglehet. - vontam vállat és kinyújtózkodtam. Éreztem, hogy lassan teljesen átjár a hullafáradtság.
- Nekem ez sokat számít. - folytatta. - Tudod, Nina, már kezdettől fogva bírlak.
- Nem vagy egyedül ezzel. - mosolyogtam.
- Haha. Kicsit nagy az egód, de amúgy elég jó fej csaj vagy. Először mindenki azt hitte, egy fizetős kis cafka jön ide megmutatni magát, de nagyon kellemeset csalódtunk. Tényleg közénk való vagy.
- Ezt jó hallani. - ismertem be, hiszen tényleg jól esett. Főleg, ahogy Seb mondta. Olyan....őszintén.
- Így is van, hidd el. Olyan...különleges lány vagy. Néha olyan, mintha te is csak egy srác lennél közülünk, úgy beszélsz, úgy viselkedsz, úgy vezetsz. - mosolyodott el az utolsó szón. - De aztán egyszer csak felvonod magadra a figyelmet, amikor mindenki rájön, hogy azta, te mégis csak egy jó csaj vagy.
- Szóval jó csaj vagyok? - fordultam oldalra, hogy lássam a szemében, tényleg így gondolja-e.
- Az. - mosolygott. - Szerencsés srác a pasid.
- Jake nem a pasim. - ellenkeztem kissé ingerültebben.
- Jó, persze. - legyintett. - De végülis, örülök, hogy barátok vagyunk, mert...
- Barátok?
- Miért, szerinted nem vagyunk azok? - kérdezte és úgy tűnt, megleptem ezzel a kérdéssel.
- Öhm...nem is tudom. - Még sosem gondolkoztam ezen. Nekem csak Heidi és a motoros fiúk a barátaim...Na jó, most már talán Kimi is az.
- Én azt hittem. - konyult le a szája.
- Jó, talán lehetünk azok, egye fene. - sajnáltam meg.
Seb arca egyből felderült. A szemével a tekintetemet kereste.
- Múlt hétvégén eléggé ki voltál rám akadva. - utalt a kínai vitánkra. - De itt mintha teljesen megváltozott minden, ami minket illet.
- Én...már nem vagyok képes ilyeneken gondolkozni. - ásítottam egy kis sóhajjal keverve. Az alkohol már eléggé ellepte az agyamat, alig tudtam felfogni, mit is mond nekem. A szempilláim is lassan lecsukódtak.
- Nem baj. - Éreztem, hogy megérinti a kezemet, de aztán mégis elhúzta az övét. - Csak azt akartam, hogy tudd, én is vagyok olyan jó fej, mint Kimi.
- Tudom, hogy az vagy. - mosolyodtam el csukott szemmel.
- Akkor örülök. - Hallottam a hangján, hogy mosolyog, de többet már nem szólt. Vagy csak én nem hallottam? Semmi többre nem emlékeztem az estéből...

 (Sebastian)
- ... mert szerintem tényleg lehetünk jó barátok. Mint Kimivel. Vele is tök jóban vagyunk. Meg ugyebár ti is...Ugye?
Odafordultam Ninához, és akkor majdnem megpukkadtam a nevetéstől. Nina elaludt! Édesen szuszogott mellettem a fűben, szeme csukva, a kezével a fűbe kapaszkodott...
- Szóval ennyire unalmas lennék? - kérdeztem tőle suttogva, miközben próbáltam abbahagyni a mosolygást, de nem ment. Nina annyira aranyosan aludt, hogy képtelen voltam levenni róla a szememet. Még a lábait is összehúzta, a hajtincsei pedig az arcába hullottak.Óvatosan megfogtam egy szőke tincset és a füle mögé tűrtem. Nina épp csak megmoccant, de nem ébredt fel.
Hirtelen nem is tudtam mit csináljak. Kedvem szerint hajnalig elnéztem volna, ahogy alszik és amikor felkel, mosolyogva elmesélem neki, mennyire édesen szuszog. De akkor tuti megölt volna, mihelyst magához tér, ráadásul elterjedne rólam, hogy milyen álnok vagyok, hogy itt hagyom szegény lányt a fűben és élvezkedek a látványában.
Úgyhogy cselekednem kellett. Felálltam és extraóvatosan felemeltem Ninát, ahogy csak tudtam.
- Mmmmiii? - mormogott valami álmában.
- Gyere, visszaviszlek. - suttogtam, hátha felébred és nem nekem kell cipelni, de csak belém kapaszkodott egy pillanatra, ami éppen elég volt, hogy a kezembe kapjam és haladni tudjak vele. Amikor odavittem a Lotusos srácokhoz, szerintem valami nagyon rosszat gondoltak rólam.
- Mit csináltál vele? - kérdezett rá rögtön Eric.
- Elaludt, amikor beszélgettünk. - mosolyogtam.
A csapattagok is alig bírták visszatartani a kuncogást, de a főnökön is láttam, hogy nagyon elérzékenyül az alvó pilótalánya láttán. Végül két szerelő vállalta, hogy ágyba juttatja Ninát, úgyhogy átadtam nekik, én meg mosolyogva mentem, hogy elmeséljem Kiminek ezt az aranyos sztorit...

(Nina)
Reggel a hotelszobámban ébredtem, és csak azt éreztem, hogy eszméletlenül zúg a fejem. Fogalmam sincs, hogy kerültem az ágyamba, mert utoljára az rémlett, hogy a fűben fekszek Seb társaságában.
Persze erre is választ kaptam, amikor a csapattal együtt a repülőn utaztunk haza.
Damien elmesélte, hogy Seb még beszélt hozzám egy darabig, amíg észre nem vette, hogy elaludtam. Komolyan. ELALUDTAM!
Mint egy 2 éves kisgyerek délután. Úgy kellett nevetnem, hogy majdnem lefordultam az ülésből. De még nem volt vége a történetnek.
- És utána Seb a kezében hozott oda hozzánk, hogy Lotus hercegkiasszony már az igazak álmát alussza.
- Neeeee. - visítottam. - Ez nagyon ciki.
- Alig bírtuk ki röhögés nélkül. - emlékezett vissza nevetve. - De láttad volna Eric-et. Úgy nézett rád, mintha a kislánya lennél. Megható volt.
- Jaaaaaaaj. - mosolyogtam. Annyira megkedveltem a főnököt és ezt simán el tudtam róla képzelni.
- Hát igen. De Sebastiant sem kellett félteni. Úgy vigyorgott veled a karjában, mint a tejbetök.
- Őt bezzeg nem döntötte le a sok alkohol...
- Kimi volt a mestere.... - magyarázta Damien, ami szerinte egy evidens tény. Van benne valami...
- És hogy kerültem az ágyamba?
- Eric nem akarta, hogy Seb hozzon be, tudod, még mindig azt hiszi, hogy kavartok...
- Sebbel? Úristen, dehogyis! - kuncogtam, visszaemlékezve arra, amikor Eric félreértett még Kínában.
- Hát ő nem bízott benne. - vont vállat. - Tudod...ott van egy hotelszoba...egy édesen alvó csaj...
- Ne is folytasd! Seb nem ilyen!
- Ő is pasiból van. - vonta fel a szemöldökét. - Na szóval Lee-vel meg a testőröddel visszafuvaroztunk és a táskádban megtaláltuk a kártyádat, úgyhogy be is tudtunk jönni.
- Kiraboltatok! - mutogattam rá.
- Inkább hagytunk volna a fűben éjszakára?
- Seb nem hagyott volna ott. - nyújtottam ki a nyelvem gúnyosan.
- Ááá, szóval jobb lett volna, ha az ő kezében hagyunk?
- Jaj, maradj már! - legyintettem. - Nem tudom miért kell felfújni ezt a Csipkerózsika-sztorit. - morogtam, és igazából elég égőnek meg cikinek gondoltam. Vajon mit szólhatott Seb, amikor észrevette, hogy dumálás közben én már szuszogok? Bele se merek gondolni...
Megbeszéltem a csapattal, hogy csak a jövő hétfőn kell a gyárba utaznom, egy nappal a teszt előtt, addig egy hétig szabad vagyok. Ez a két egymást követő versenyhétvége eléggé lefárasztott, úgyhogy alig vártam már, hogy egy kicsit feltöltődjek otthon, a csodálatos Svájcban :)

De még fel sem szálltam a járatomra, amikor megcsörrent a zsebemben a mobilom.
- Szia húgi. - szólt bele a bátyám. - Merre vagy?
- Épp most készülök felszállni Oxfordból. Miért?
- Janine bent van a kórházban. Nemsokára szülni fog! - közölte velem izgatottan.
- Tényleg? - örültem meg. Ez a baba tényleg megvárta a nagynénjét a születéssel! - Odarepülök!
- Oké, várunk! - nyomta ki, a háttérből a sógornőmet hallottam egy gyors köszönésre.
Nagyon megörültem a hírnek, rögtön áttettem a jegyemet egy müncheni járatra, és egy óra múlva már úton is voltam Németország felé. A repülőúton egyáltalán nem voltam álmos - micsoda meglepetés a hajnali bealvásom után - úgyhogy azt próbáltam kitalálni, hogy fiú lesz-e a baba vagy lány...
A leszállás után gyorsan taxit fogtam, fura volt újra németül beszélni, miután Bahreinben agyonhajszoltam az angol nyelvtudásomat. Rohamléptekben értem oda a Városi Kórházhoz, rögtön a nővérkepulthoz siettem.
- Jó napot! Janine Nachle-t keresem, meg tudná mondani, hol kezelik?
- Megkérdezhetem hölgyem, hogy ki keresi? - kérdezte, miközben a számítógépen már kutatta Janine szobaszámát.
- Nina Bradl, a sógornője. - feleltem sietve, mire felnézett és elég meglepettnek tűnt.
- Nina Bradl? - mosolyodott el a nővér. - Engedje meg, hogy gratuláljak, láttam a hétvégi versenyt. Nagyon jó, hogy Németországnak Sebastian Vettel után is van egy ilyen tehetsége.
- Köszönöm. - villantottam egy álmosolyt. Most semmi kedvem nem volt jópofizni, hiszen a sógornőm bármelyik pillanatban szülhet! Ráadásul manapság melyik nővérke néz Forma 1-et?
- Hol találom a hölgyet? - tértem vissza a témára.
- Harmadik emelet, 106-os szoba. - mondta a számot, mire én rögtön ott is hagytam.
- Nina! - örült meg nekem a bátyám, amikor beléptem a megfelelő szobába. Igen, minden bőröndömmel és táskámmal együtt, de megérkeztem Stefanékhoz. - Gyorsan ideértél.
- Nagyon siettem. - fújtam ki magam egy pillanatra. - Hol van Janine? - néztem körbe a szobában, mert sehol sem láttam a lányt.
- A szülőszobában. - mosolygott.
- És te mit keresel még itt? Nem kéne ott lenned? Apás szülés lesz, emlékszel még, bátyó? - toltam kifelé az ajtón, de megállított.
- Nyugi, már megszületett a kisbabánk. - közölte egy újdonsült szülő örömével. - És csak azért nem vagyok most Janine mellett, mert gondoltam megvárlak, hogy tudd, hol vagyunk!
- Jaj, akkor már megszületett a pici? - kérdeztem újra izgatottan, de aztán eszembe jutott, hogy mégiscsak lemaradtam róla. - A francba...
- Nyugi, még apa sem érkezett meg, pedig ő is úton van.
- És fiú lett vagy lány? - kíváncsiskodtam, de nem úgy tűnt, hogy Stefan el akarná árulni.
- Majd meglátod. Azt akarom, hogy apával együtt lássátok! Most úgyis kezelésbe vették a nővérek a babát, úgyhogy addig várjuk meg apát.
- Ez nem igazság. - ültem le a székre és csak akkor pattantam fel, mikor apa benyitott a szobába. - Apa!
- Szia, kicsim. - ölelt át egy puszi kíséretében. - Annyira gratulálok! Olyan büszke vagyok rád, kislányom!
- Köszi apa. - mosolyodtam el és örültem, hogy két hét után újra láthatom az apámat. - Na megnézzük a trónörököst? Már annyira izgatott vagyok.

- Gyertek. - kísért minket mosolyogva Janine-hoz Stefan. Amikor megláttam a pici babát a lány kezében, egyszerűen lefagytam. Janine arcára volt írva az öröm, direkt jó volt ránézni. Ha nagyon érzelgős lennék azt is mondanám, hogy szép pillanat volt őket együtt látni, főleg amikor Stefan odament és megpuszilta a barátnőjét és a babát is. De persze én nem vagyok túl érzelmes egyed...
- Apa, húgi. Bemutatom nektek Benjamin Bradl-t. - emelte fel a fiát a kezében, így pont láttuk, ahogy a baba akkorát ásított, hogy mind a négyen belefértünk volna a szájába. Ezen mi felnőttek, jót nevettünk.
- Na szépen üdvözlöd a tántidat, kisöreg. - simogattam meg a puha pofiját. Ekkor láttam meg, hogy Benjamin az apja szürkéskék szemét örökölte. Nagyon szép szeme volt.
-Ugye milyen aranyos? - lelkendezett Janine az ágyban ülve. - Pedig sokat váratott magára. Már reggel óta várunk rá, most meg már délután 5 óra van. Ehhez képest elég könnyen kibújt.
- De miért pont Benjamin? - kérdezte apa és átvette Stefantól a picit.
- A Benjamin azt jelenti: szerencsegyerek. - magyarázta a bátyám és Janine-hoz bújt az ágyon. - És bár egy nem várt babáról beszélünk, Bennie lett a mi kis szerencsegyerekünk.
- Mostantól megváltozik az egész életetek. - suttogtam. Én személy szerint el sem tudtam képzelni, hogy egy baba miatt feladom az eddigi életmódomat. Az én esetemben duplán rosszat tenne: nem csak az átlagos életemnek, de a pályafutásomnak is véget vetne.
- De nem bánjuk. - ellenkezett a sógornőm és ahogy ránézett a gyerekére, nem is gondoltam volna mást, mint hogy egyáltalán nincs ellenére ez a váratlanul jött pici. - Innentől tényleg más lesz minden. De megoldjuk.
- Már megbeszéltünk, hogy apánál leszel, amikor én versenyzek. - adott egy puszit Stefan Janine homlokára.
- És én minden unokás pillanatomat ki fogom élvezni. - ringatta apa a kis Bennie-t.
 Ahogy így elnéztem őket, mármint a családba lépett kisbabát, a friss anyát, az újdonsült családjáért mindent megadó bátyámat és a fiúunokájának leplezetlenül örülő apámat, hirtelen fura érzésem támadt. Mintha én valahogy nem illenék bele ebbe a képbe. Volt bennük valami közös, ahonnan én hiányoztam...és ez nem volt éppen kellemes érzés, bármennyire is örültem az újabb Bradl-nek.
Apám, a bátyám és közöttem mindig is ott volt a motor- és az autóversenyzés közötti ellentét. Evidens dolog volt, hogy apa nem az én versenyeimre jött ki, hanem Stefan hétvégéire utazott el, mint korábbi híres motorversenyző. Az én világomba ő tényleg nem illett bele, és a bátyámmal mindig is egy húron pendültek.
Apám mindig is oda volt Janine-ért, aki rá is szolgált a szeretetére, de Bennie most újabb apróság lesz, ami elválaszt engem és a családomat egymástól. Amíg apa, Stefan és Janine közösen nevelik a picit, én Svájcban töltöm a mindennapjaimat, vagy járom a világot...a másik családommal.
Ezekkel a gondolatokkal a fejemben babáztam egy kicsit Bennie-vel, amíg véget nem ért a látogatásunk. Megbeszéltük apával, hogy többször megyek hozzá haza Augsburgba, hogy lássam Janine-t és az unokaöcsémet, már amennyire a munkámtól függően az időm engedi.
Fura érzésekkel indultam haza. Megszületett az édes unokaöcsém, akit a szerencse gyerekének neveztek el Bennie-ként, én most mégis úgy érzem, mintha nem lennék elég felnőtt a feladathoz, hogy a nagynénje legyek. Olyan, mintha öcsém született volna, és féltékeny lennék rá....pedig ez lehetetlen.

Mikor reggel az otthonomban felkeltem, már nem gondolkodtam ilyen hülyeségeken. Örültem Bennie érkezésének, mert nagyon aranyos baba és mert újabb fiú taggal bővült a Bradl család, aminek természetesen apám örül a legjobban. Már előre megmondta, hogy csak motorversenyző válhat belőle...
Estefelé eszembe jutott, hogy legutóbb megbeszéltük Jake-kel, hogy a pizzázás után legközelebb moziba megyünk, úgyhogy mivel éppen élveztem a szabadnaposok semmittevését, gondoltam felhívom.

- Igen? - szólt bele egy elfoglaltnak tűnő hang.
- Szia Jake, Nina vagyok. - köszöntem mosolygós hangon. - Otthon vagy már, vagy még a sportcsarnokban tartod az edzést?
- Én itthon vagyok. A kérdés az, hogy te hogy érezted magad azon a kiemelt fontosságú fitnessz-találkozón?
Olyan fura volt a hangja. Ha nem Jake lenne, még azt hinném, gúnyolódik rajtam. El is felejtettem, hogy ilyen hazugságot találtam ki a kínai és bahreini versenyhétvégére.
- Én...igazából jól. - Nem volt ínyemre hazudni, de mit tehettem volna? Ha már elkezdtem ezt a nem fair játékot vele szemben, nem árulhatom el magam. - Figyelj, arra gondoltam...
- Te csak ne gondolj semmire, legalábbis ne velem kapcsolatban, amíg nem mondasz igazat. - kiabált bele a telefonba, én meg természetesen elfelejtettem levegőt venni. Csak azt ne!
- Jake...
- Ne Jakezz addig, kedves F1 hercegnő, amíg a szemembe hazudsz! - nyomta ki egyszerűen én meg ott álltam megdermedve a mobilommal a kezemben.
Ez nem lehet igaz. Megtudta. MEGTUDTA!
Gyorsan felkaptam a dzsekimet és átrohantam hozzá. Nem akarta kinyitni az ajtót, de addig dörömböltem a nevét kiabálva, amíg mégis elő nem bújt a rejtekhelyéről. Cseppet sem volt jókedvű, az látszott rajta.
- Mit akarsz? - förmedt rám, amitől kicsit megijedtem. Még sosem láttam ezt az oldalát.
- Jake, sajnálom, nem akartam, hogy így tudd meg... - kezdtem mentegetőzni.
- Ó, persze! - nevette el magát. - Te, mint szerény F1-es versenyző, EGYÁLTALÁN nem akartad, hogy megtudjam ki is vagy valójában!
- Ez nem igaz! - ellenkeztem. - Elmondtam volna, hidd el...
- Higgyem el? Ez vicces...Az a baj, hogy eddig mindent elhittem neked. Most már nem megy, bocs...
Nem akartam elhinni, hogy ezt mondja...De nem hagyhattam, hogy megalázzon.
- Ha a helyemben lettél volna, te sem azzal indítottad volna az ismerkedésünket, hogy: Helló, Jake vagyok, tudod a Forma 1-ből...
- Szerintem mindig az őszinteség az egyenes út. - vágott vissza. - Akkor is, ha történetesen Forma 1-es versenyző vagy! A szemembe hazudtál egész idáig!
- Nem állt szándékomban, de egyszerűen muszáj volt. - vallottam be az igazságot.
- Muszáj volt? Miért? - tárta szét a kezét. - Valaki megtiltotta, hogy elmond a szomszédaidnak ki is vagy? Benne van a szerződésedben, hogy amíg nem vagy híres, álsztorit kell magadról terjesztened?
- Milyen álsztori? Nem volt itt semmilyen sztori! - csattantam fel. - Csak egyszerűen nem szerettem volna, ha nagy felhajtás lenne körülöttem, mert tudtam, hogy egy idő után az lesz, ha már a F1-ben leszek. És azt sem akartam, hogy nagyképűnek higgyenek a szomszédaim azért, mert úgy mutatkozok be, mint egy F1-es versenyző. Csak egy normális városi lány akartam itt lenni.
- Aha. Úgy, hogy hazugságokkal tiszteled meg a szomszédodat azzal kapcsolatban, hogy az apukádat látogatod meg, vagy fitnessz-konferenciára jársz, amikor tulajdonképpen VERSENYZEL! Nina, komolyan azt hitted, én nem nézek tévét?
- Nem tudtam, hogy szereted az autóversenyzést...- bámultam a cipőm orrát.
- Az egy dolog, hogy fociedző vagyok, de attól még más sportokat is nézek. - magyarázta idegesen. - Joachimmal egy futamot sem hagynánk ki!
Joachim, hát persze! Az a kis kölyök bezzeg nem mondta, hogy Jake is F1 szurkoló!
- Sajnálom. - néztem a szemébe és nem ismertem magamra. Én, Nina komolyan valaki bocsánatáért esedezek? Én, aki maga a megtestesült magabiztosság? Aki sosem jön zavarba és mindig kézben tudja tartani a dolgokat? Igen ez volt a helyzet. Ezúttal én voltam a szenvedő alany helyzetében...
- A bizalmamat játszottad el. - szembesített Jake a ténnyel. Ez így tényleg nagyon rosszul hangzott. Elég rosszul ahhoz, hogy szarul érezzem tőle magamat.
- Én...csak szerettem volna, ha itt nem versenyzőként, hanem magamként ismernek. - kezdtem el végre teljesen őszintén beszélni. - Azt akartam, hogy legyen magánéletem a versenyzésen kívül, ahol ugyanolyan városlakó vagyok, mint ti. Tudtam, hogy egyszer megtudod, hiszen az életemnek része a sajtó és a média, főleg mostanság...Csak azt reméltem, nem mint autóversenyző, hanem egy egyszerű lányként ismersz meg.
Most már minden büszkeségemet elvesztettem Jake-kel szemben, tudtam jól. És azt is, hogy lehet, hogy ezentúl szóba sem akar velem állni, amiért átvágtam. De ha már lebuktam, el kellett mondanom, miért is hazudtam neki.
Amikor azonban a tekintetét kerestem, hogy hogyan reagál, azt vettem észre, hogy Jake mosolygott.

- Megértem. - válaszolta nem kis meglepettségemre. - Azt hiszem meg tudlak érteni.
- Ez most komoly? - csillant fel a szemem.
- Talán. - vonta meg a vállát. - Nem tudom, milyen egy F1-es versenyző élete...De amikor megláttam a nevedet a képernyőn, két dolgot is éreztem. Az egyik az volt, hogy egy baromi nagy hazugságba ringattál magaddal kapcsolatban. A másik viszont az, hogy azta, én büszke vagyok erre a nem kispályás csajra!
- Ezt nem mondod komolyan. - mosolyogtam. Hogy lehet valaki ennyire jó fej azzal, aki a megismerkedésük óta hazugságokkal borította el?
- De. - mosolygott ő is. - Büszke voltam arra, hogy én ismerem ezt a lányt!
Csak álltam ott mosolyogva és nem tudtam erre mit mondani. Most nagyon összezavarodtam. Pár perccel ezelőtt még teljes káosz alakult ki közöttünk, kiabáltunk egymással mint az őrültek, most meg azt mondja, hogy büszke rám? Ezek után?
- Tudom. - nevetett és megsimította a karomat. - Elég vicces most ezt hallanod. De az a helyzet, hogy képtelen vagyok rád haragudni. Ahogy a mellékelt ábra mutatja. - mondta és már én sem voltam képes megakadályozni, hogy egy nem éppen átlagos módon béküljünk ki...