27. fejezet: Én és az éneim

Sziasztok!
Meghoztam az újabb részt és remélem, hogy nem gond, hogy ennyi nap után. Próbáltam magamat utolérni, de a hét elég sűrű volt, így most lettem kész vele. 
A cím igazából 'Nina és a több énje' dolgot tükrözi, mert talán már észrevehető, hogy Nina minden ismerősével másképpen viselkedik, mégis megmarad ugyanannak a természetnek :)) Ebben a részben szerintem ez eléggé megmutatkozik.
Köszönöm szépen a kommenteket az előző részhez, és bízok benne, hogy most is várhatok tőletek véleményeket ;)
Jó olvasást! :)

(Nina)

Pénteken este fáradtan értem haza. Ez a sok utazás szellemileg és testileg is lefáraszt, az időeltolódásokról nem is beszélve, szerencse, hogy most az európai szezon következik, úgyhogy utóbbival nem lesz gondom.

Amikor a házamhoz érkeztem, valami szokatlant találtam a lépcsőn. Furcsa, de kíváncsi tekintettel vettem a kezembe a rózsaszín virágokkal teli csokrot. Vajon ki rakhatta ide? Mert az biztos nem tudja, hogy ki nem állhatom ezt a színt és hasonlóan vélekedek a virágokról is. Nem illik hozzám és a stílusomhoz, túl lányos és aki autóversenyző, az nem lányos. Miközben forgattam a kezemben a csokrot, visszaemlékezve elmosolyodtam, hogy valahányszor születés- vagy névnapom volt, egy rokonom sem adott soha virágot. Helyette mindig táblacsokit kértem és ez máig sem változott. Ekkor már tudtam, hogy valaki olyan lehetett a feladó, aki ezt nem tudja rólam. Mert nem ismer még annyira, olyan régóta...
Csak rá kellett néznem a kis cédulára, ami a csokorban volt elrejtve és tudtam, hogy nem más küldte ezt nekem, mint a kedves szomszédom, Jake. A kis cédulán azt írta, hívjam fel, mihelyst hazaérek, mert fontos dolgot szeretne mondani.
Frászt! Biztos nem olyan fontos, hogy amikor pénteken este hullaként érek haza Mugellóból, azzal szórakozzak, hogy felhívjam. Ezt nagyon benézte, mert nekem ma csak egyetlen programom lesz: alvás. Bármi is az a nagyon fontos, ráér holnapig...

A szombatot az emberek olykor munkával, olykor laza pihenéssel kezdik. Én az utóbbit terveztem mára, azonban valaki "diszkréten" megakadályozott ebben, amikor addig csengetett délelőtt 10 óra körül, amíg a világ összes káromkodását elhadarva letrappoltam a lépcsőn egy szál bugyiban és egy topban. Mikor kinyitottam az ajtót, a postás állt előttem elég kidüllesztett szemekkel. Gondolom nem erre számított.
- Öhm...Jó reggelt! - szólalt meg és igyekezett elszakítani a combomról a tekintetét.
- Már nem az. - néztem rá szúrósan. - Nem gondolja, hogy mások még alszanak ilyenkor?
- Elnézést kérem, Bradl kisasszony, csak tudja, maga olyan ritkán van itthon, és...
- Igen, tudom. És miért riasztott fel ilyenkor? - sürgettem, mert egy csomagot láttam nála és mint ismeretes, nem szeretek várakozni és elég kíváncsi természet vagyok.
- Egy csomagot hoztam. Külön kérésre személyesen kell átadnom és aláírást is kérnék. - talált rá a hangjára és fontoskodva elővett egy hivatalosnak kinéző papírt és egy tollat, amivel aláírhattam. Gyorsan odafirkantottam a nevemet és a csomaggal együtt már készültem visszabújni a házba, de a postás nem mozdult.
- Van még valami? - fordultam vissza.
- Esetleg kérhetnék egy autogramot? - nézett rám kérlelve. Ennyire félnek tőlem az emberek? Kb. 20 évvel idősebb nálam ez a tag és mégis szinte térden csúszik az aláírásomért. Mintha tartana a reakciómtól, vagy mi.
- Nem probléma. - feleltem és még egyszer leírtam a nevemet egy kis cetlire. - Viszlát! - köszöntem el, majd egy mosoly után végre hagyott visszavonulni. Iszonyatosan kíváncsi voltam már a csomagra, amit kaptam.
Nem volt rajta se cetli, se kártya, még egy név se a dobozon, így szinte feltéptem a csomagolást. A dobozban egy általam már olyan jól ismert belépőjegy csomagját találtam. A VIP jegy a Moto GP következő, Le Mans-i versenyhétvégéjére szólt, de amin meglepődtem, hogy nem a bátyám csapatától jött, hanem a Catalunya csapattól....ahol éppenséggel Marc versenyez.
Elmosolyodtam, hogy rég nem látott barátom milyen módon próbál emlékeztetni, hogy egy évtizede nem találkoztunk. A csomagban csak egy apró üzenetet találtam, a jegy hátoldalán: Megjelenés kötelező!
Nevethetnékem támadt: ez a fiú tudja, hogyan kell elcsábítani a versenyükre! Persze nem volt kétséges, hogy elmegyek-e, hiszen a szezonnyitójuk óta nem láttam a motoros gárdát és hiányzott a társaságuk.
Gondosan elraktam a jegyet a nappali polcára, nehogy elkeveredjen...Még szükségem lesz rá!

Miután az egész napot pihenéssel töltöttem, este egy pihentető adatfeldolgozásra készültem. Ayaotól megkaptam a barcelonai pálya tavalyi adatait és bár rengetegszer versenyeztem már ezen a tradicionális pályán, F1-es szemmel még szükségem volt a kielemzésére. De a tervem már akkor fuccsba ment, amikor ismét csengettek. A papírokkal a kezemben nyitottam ajtót és meg sem lepődtem, hogy Jake állt előttem.
- Szia! - köszönt olyan sármosan és nekitámaszkodott az ajtófélfának. - Tehát már hazajöttél.
- Igen, jól látod, ez nem a hologramom, amit azért küldtem ide, hogy este 6-kor dumáljon veled. - köszöntöttem kicsit csípősen, de azért hozzátettem. - Mi járatban, kedves szomszéd?
- Gondoltam van kedved csinálni valamit. - mosolygott csábítóan, amire már muszáj volt elmosolyodnom.
- Te sosem unatkozol ugye? Mindig kell egy program, mi?
- Most is akad egy éppenséggel! Vacsoráztál már?
- Bocs, de nincs kedvem most elmenni sehova...- sóhajtottam és meglobogtattam a papírjaimat. - Éppen az adataim kiel...
- Á, szóval ráérsz! Remek! Fischerék meghívtak minket vacsorára.
- De Jake...
- Ezt az ajánlatot már nem lehet visszautasítani! - szólt közbe. Ismét. - Nem is gondolod, milyen befolyásos emberek a szülők. Örökre megharagszanak rád, ha nem jössz el erre a vacsorára.
- Ajjjjjjjhhhh....És még egyszer: aaaaaajjjjjjhhhhh - mérgelődtem. Hihetetlen, hogy Jake helyettem igent mondott egy vacsorameghívásra. Könyörgöm, nekem olyan életem van, ahol alig vannak nyugis esték és végre amikor egyszer magammal foglalkozhatnék, beszervez egy programot. Nem hiszem el, hogy az újdonsült kapcsolatunk elején máris irányítani akar. - Egy pillanat! - sziszegtem és becsaptam az orra előtt az ajtót. Kelletlenül felrohantam az emeletre, hogy magamra kapjak valami intelligensnek kinéző ruhát a szabadidő-együttesem helyett. Kb. 3 perc alatt kész lettem, bezártam a házat és szúrósan néztem Jake-re.
- Ezt nehezen fogod kiküszöbölni.
- Miért is? - karolt át mosolyogva. Ó, szóval ő ilyen lazán veszi a dolgokat.
- Mert ma a papírjaimmal lett volna randim. - oktattam ki, miközben átmentünk az utca túloldalára.
- Ó, hát majd megpróbálok túltenni rajtuk. - húzott magához egy puszira. Höhh, mintha ezzel ki tudna engesztelni. Na persze. Férfiak.
Jake bekopogtatott a kívülről gyönyörű ház ajtaján, majd egy jóképű, inget viselő férfi nyitott ajtót.
- Sziasztok, már vártunk titeket! - köszöntött minket mosolyogva, Jake-kel kezet fogott, aztán jöttem én.
- Nina Bradl. - mutatkoztam be illendően. Valami azt súgta, hogy ez a pasi ilyen tisztelettudó viselkedést vár el mindenkitől, akivel szót vált. Viszont ehhez mégsem illet az a barátságos, közvetlen mosoly, amit felém intézett.
-Azt hiszem te egyike vagy azoknak, akiknek nem kell bemutatkozniuk, hogy tudják ki vagy. - fogott velem kezet udvariasan. - Gerhard Fischer vagyok, de szólíts csak Gerd-nek kérlek. Örülök, hogy végre találkozunk, mert a gyerekeim már ódákat zengenek rólad.

Gerd és Beate

- Komolyan? - Őszintén meglepődtem, hiszen alig volt alkalmam Joachimmal, de főleg Winnie-vel ismerkedni. Ezek szerint jó benyomást tettem rájuk. - Egyébként én is örülök a találkozásnak, bár azt hiszem, más időpont jobb lett volna. - néztem gúnyosan Jake-re.
Gerd már éppen kezdett megijedni, hogy bezavart az időrendembe, de megnyugtattam, hogy erről csak a szomszéd srác tehet, így bekísért a házba, ami belülről is hasonlóan szép és rendezett volt, mint kívülről.
- Hát itt vagy? - lépett elém egy nő. Egy elég szép nő, látszott rajta, hogy törődik magával és stílusosan öltözködik. - Annyira örülök, hogy végre láth...
De mire befejezte volna a mondatát, az egyik szobából egy F1-es autót megszégyenítő gyorsasággal egy kislány süvített ki, kitárt kezekkel, egyenesen felém.
- Ninaaaaaaaaaaaaa! - kiabálta és a kezeim közé ugrott, nem kis meglepetésemre.
- Winnie! - szólt rá az anyja, és leszedte rólam a kislányt, aki hatalmas szemekkel meredt rám. - Bocsáss meg, Nina, kicsit hiperaktív a lányunk.
- Már ismerem. - mosolyogtam, aztán be is mutatkoztam. - Nina Bradl.
- Beate. - mosolygott vissza és máris szimpatikusnak tűnt. Az egész család olyan harmonikusnak tűnt, mindenki boldog, tipikus 'nagy, boldog család' hatást keltett bennem a két fiatal szülő és a berobbanó lurkók.
- Cső Nina! - lépett be Joachim is, aztán a fülembe kezdett suttogni. - Nem mondtam ám el Jake-nek a titkunkat, de attól tartok megtudta a dolgot...
Ettől annyira kellett nevetnem, hogy Jake és a szülők is ferdén néztek rám. A kissrác viszont vigyorogni kezdett, az anyja kérdésére, miszerint mit suttogott nekem társaságban, ahol nem illik, annyit mondott.
- Anya, ez a mi titkunk, Ninával!
Ez pedig olyan aranyos volt tőle, hogy adtam neki egy öklöst hálám jeléül, amit viszonzott is.
- Most már bizalmasok vagyunk? - kérdezte, mire bólintottam. A többiek kukkot se értettek az egészből.

Winnie

- Ööö...hát akkor vacsorázzunk! - jelentett be csicseregve Beate és bekísért minket az ebédlőbe, miközben Winnie rám akaszkodott és mindenfélét mesélt nekem.
- Jaj, olyan ügyi voltál múltkor! Láttunk ám a tévében és én annyira de annyira szurkoltam neked! És képzeld el, hogy minden barátnőmnek elmeséltem, hogy te itt laksz nálunk és a barátnőm vagy!
- Nem is a barátnőd. - piszkálta a bátyja, miközben leült az asztalhoz.
- De igeeenn. - nyafogott Winnie és mivel Joachim nem bírta ki, hogy ne szóljon vissza, intenzív oda-vissza szócsata alakult ki köztük.
Jake-kel csak összemosolyogtunk, míg a szülők próbálták lenyugtatni őket. Beate felszolgálta a vacsorát, ekkor már a két gyerek is lehiggadt és egyből falni kezdték az ételt.

- Szóval hallottuk híredet. - dobott fel témaként Gerd. - A gyerekek imádják a Forma 1-et, amióta Jake rászoktatta őket. Nekem sajnos nincs időm nézni, de jó látni, hogy így odavannak érted a gyerekeim.
- Nem tudom mivel érdemeltem ki. - nevettem.
- Hogy mivel? - nézett rám Beate kérdően, de mosolyogva. - Nagyon kedves lány vagy, most már én is látom és tényleg nem semmi, ahogy vezetsz. Én el se tudnám magamat képzelni egy ilyen autóban.
- Én imádom ezt csinálni. - ábrándoztam. Most is legszívesebben az E20-asomban ülnék és vezetnék.
- Minden elismerésem a tiéd. - kezdett el dicsérni Gerd is. - Egy ilyen világban, ahol férfiak dominálnak, üde színfolt egy ilyen talpraesett és céltudatos lány.
- Köszönöm. Ez kedves Önöktől.
- Kérlek, tegeződjünk. Elvégre szomszédok vagyunk. - kérte Beate, aztán mesélni kezdtek magukról. Még jó, mivel jóformán semmit se tudtam róluk, csak idecsöppentem a házukba egy vacsorára, hála Jake-nek. De nagyon kedves embereknek tűnnek. Gerd egy multinacionális cég vezérigazgatója, a nap minden percében elfoglalt, de a gyerekeivel roppant apukás és látszik, hogy odáig van a családjáért. Beate-ról megtudtam, hogy ünnepelt színésznő és a legnagyobb bern-i színházban játszik, ezért sokat van távol a családjától, de imádja a munkáját. Éppen ezért legtöbbször Gerd van itthon a gyerekekkel, ezért Jake nagy segítséget jelent, amikor az apa nincs itthon, de vigyázni kell a gyerekekre.
Ezután én is meséltem kicsit a családomról, de csak a legfontosabbakat és igyekeztem ügyelni arra, hogy a fájó pontot ne hozzam szóba. Elmondtam, hogy apám és a bátyám is motorversenyzők és, hogy emiatt kissé külön világban élünk, de talán a most megszületett Bennie unokaöcsém révén többet lehetünk együtt.
- És mi van veletek? - nézett felváltva rám és Jake-re Beate.
Direkt nem szóltam semmit, vártam Jake reakcióját. Elvégre ő tehet erről az egészről. Az ő ötlete volt.
- Nos...jelenleg barátok vagyunk. - kezdte. - Közeli barátok.
- Nem hiszem én azt! - nézett össze a két szülő.
- Jake azt mondta, szeretné, ha Nina a barátnője lenne. - kotyogott közbe Winnie, miközben a sütijét ette. Én meg csak bámultam Jake-re. Talán mégis többet gondolt a barátság extrákkal dolognál?
- Winnie! - szólt rá Jake és teljesen zavarba jött. - Úgy értettem, hogy jó barátok legyünk. Csak mivel Ninának sokat kell utaznia, nem sokszor találkozunk.
- Meg vannak ennek az életnek a hátrányai is. - hümmögött felém nézve Gerd, de nem bólogattam. Hiszen nekem a Forma 1-ben NINCS semmilyen hátrány. Úgy szeretem ezt az életet, ahogy van.
- Erről szó sincs. - vettem át a szót. - Egyszerűen csak arra van időm, amire szakítok. Ma este is éppen a következő versenyemre akartam készülni, mikor Jake betoppant. - vallottam be őszintén.
- Nina! - szólt hozzám hitetlenkedve Jake, de félig-meddig nevetett is. - Ezt kihagyhattad volna.
- Igazán sajnálom, drágám. - szólt közbe Beate. - Ha ezt tudom, akkor máskor hívunk meg.
- Nem, semmi baj. - mosolyodtam el. - Élveztem ezt a vacsorát és istenien főzöl. Tanulhatnék tőled.
- Szívesen megtanítalak. - ajánlkozott fel. - Már ha itthon vagyok.
- Már ha én is. - nevettem, de nem akartam visszautasítani az ajánlatát, hiszen éppenséggel nem vagyok egy konyhatündér és csak az olyan egyszerű salátákat tudom elkészíteni, amilyen receptekkel Heidi bombáz.
- Erről jut eszembe... - szólt közbe Joachim. - Melyik versenyedre mehetek el veled?
- Tessék? - nézett a fia felé egyszerre Gerd és Beate is. - Hová mész?
- Kötöttünk egy megállapodást. - kezdtem el én magyarázkodni a kissrác helyett. - Megegyeztünk, hogyha nem kürtöli szét a városban, hogy ismer engem, akkor elintézem, hogy ott legyen az egyik versenyemen.
- Akkor nem baj, ha Jake mégis megtudta? - nézett rám Joachim.
- Mi van? - fordult felém Jake is, mint aki nem érti, hogy jött ő ide.
- Joachim már előbb felismert, mint te. És megígértettem vele, hogy nem mondja el neked.
- Ez...szemétség. - szitkozódott. - Hogy bírtad ki, hogy ne mond el, öcsi?
- Nehezen. - vallotta be a fiú. - De iszonyatosan szeretnék elmenni Ninához! Találkozhatok Räikkönen-nel is!
- Na álljunk csak meg egy percre! - szólt közbe az apja. - Mi erről semmit se tudunk.
- Még nem is aktuális. Csak az európai futamokra tettem ígéretet. - nyugtattam meg.
- És már eldöntöttem, hogy Monte-Varlót választom. - ujjongott Joachim.
- Azt már nem! - szólalt fel Beate is. - Tudod te, mekkora felhajtás van ott? Ninának biztosan lesz elég kötelezettsége. Az a város nem való egy ilyen kisfiúnak.
- De anyaaaa! Nem vagyok már pólyás. - durcázott be a fia.
- Hé, nyugalom. - tettem a kezem a vállára. - Majd valamelyik közeli helyszínre eljöhetsz, ha anyukádék elengednek. Mit szólsz Valenciához?
- Az tutira uncsi.
- Akkor a Silverstone?
- Na az már baró! - mosolyodott el, és a szüleire nézett, akik csak sóhajtva vállat vontak.
- Most mit tegyünk egy ilyen rajongó szívű fiúval? - simogatta meg fia fejét Beate, mire Joachim kamaszosan tiltakozni kezdett, de mi csak jót mosolyogtunk rajtuk.
Az este nagyon jól telt, kellemesen elbeszélgettem a Fischer szülőkkel és gyerekeikkel. Nagyon kedves emberek és úgy érzem jó szomszédok leszünk.
- Láttam ám, hogy jól érezted magad! - lökött oldalba Jake, amikor elköszöntünk Fischeréktől és kiléptünk az utcára.
- Rendes emberek. - vontam meg a vállamat és rendületlenül mentem tovább a házam felé.
- És hallottad...szívesen látnak minket máskor is.
- Élni is fogok a lehetőséggel. De most már ideje lelépned. - mutattam a házára jelentőségteljesen.
- Örülök, hogy eljöttél. - mosolygott továbbra is. - De legközelebb kettesben csinálunk valamit.
- Repesek az örömtől.
- Én is így gondoltam. - vigyorgott, majd egy hirtelen mozdulattal a számra nyomott egy puszit. - Jóéjt, Nina!
És ezután nagy peckesen, elégedett fejjel besétált a házába.Azt hiszi nyert...de a harc csak most kezdődik....

Következő hét csütörtökén már Barcelonában voltam. A napsütötte, tengerparti, világhírű spanyol városban, ahol végre már a nagy Räikkönen is méltóztatott eljönni. Szokásához híven ferde mosollyal ült le mellém az ebédlőben, mikor én éppen jól megérdemelt ebédemet fogyasztottam, miután egész délelőtt autogramokat osztogattam azoknak a hotel előtt ácsorgó rajongóknak, akik nem hagytak két lépést lépni.
- Csak nem a Jégembert látom? - pislogtam gyorsan. - Ááá, biztosan csak képzelődök, ő valahol otthon ül, amíg a csapattársa gürcöl a csapatnak.
- Jó újra látni Nina. - dobta le magát. - Látom élvezted a tesztet.
- Azt a két napot, amikor használhattam az autómat, igenis is élveztem. Mert az első napot éppenséggel Jerome lopta el tőlem.
- Mi bajod Jerome-mal? Szerintem nincs gond vele.
- Csak akkor, ha a seggét az ÉN Lotusomban pihenteti. Egyébként tényleg oké a srác. - mosolyodtam el. - De te, miért nem jöttél? Nem is mondtad, hogy kihagyod.
- Nem csípem Olaszországot. - felelte egy vállrántás kíséretében.
- A Ferrari miatt?  - utaltam arra, hogy ugye 2009-ben páros lábbal és jó pár zsák pénzzel rúgták ki őt a szupersztár Alonsóért.
- Na persze. - nevetett fel gúnyosan. - Igazából Jenni versenyére mentem el. Lovagol.
- Még nem is említetted a feleségedet soha. - lepődtem meg.
- Tudod ezt hívják magánéletnek, kislány. - húzta fel a szemöldökét és idegesítően vigyorgott rám.
- Nagyon elegem van már abból, hogy mindenki kislánynak nevez. - vicsorogtam rá.
- Ki az a mindenki?
- Eric, Damien, te, Seb....
- Ja, igen. - vágott közbe a sorolásomba. - Seb mondta, hogy voltatok vacsorázni Mugellóban.
- És? - rántottam meg a vállamat. - Na várjunk csak. Te előbb találkoztál Sebbel, mint velem? A saját csapattársaddal? Most megsértődtem. - fontam össze a karomat felháborodva.
- Nem, még nem láttam itt. Csak felhívott, mikor jött haza a repülőn.
- Á, értem, szóval ti olyan puszipajtások vagytok, akik felhívják egymást, mihelyst történt valami hihetetlenül különleges esemény velük. Komolyan, rosszabbak vagytok, mint két nyálas tizenkét éves barátnő.
- Egyáltalán nem erről van szó. - mosolygott titokzatosan, ami tényleg azt sejtette, hogy ez nem csak egy szimpla élménybeszámolós telefonbeszélgetés volt.
- Hanem? - kíváncsiskodtam.
- Semmi közöd hozzá. - vigyorgott, nekem meg már főtt a fejem attól, hogy élvezi, hogy kínozhat ezzel.
- Oké, ezt megjegyeztem, Räikkönen. De tudd meg, hogy ezzel a húzásoddal ne számíts arra, hogy a futamon esetleg csak megforduljon a fejemben, hogy elengedlek, mert jobbak a gumijaid.
- Ilyenre nem fog sor kerülni. Mivel nem is leszel előttem. - nevetett.
- Gondolj csak arra, hogy hányszor vertelek meg télen ezen a pályán a szimulátoron. - vigyorogtam büszkén.
- Te meg arra gondolj, hogy kétszer nyertem már ezen a pályán. Élőben! - suttogta az utolsó szót, ami tényleg ütött. Francba bele, hogy tud mindig a legjobban kijönni az ilyen helyzetekből???
- Hamisíthatatlan vagy. - vetettem oda neki, kicsit sértődötten, de azért mosolyogva.
- Ahogy te is, kislány! - állt fel az asztaltól elégedett fejjel. Hát igen. Ezt a csatát is ő nyerte!
Kimi már éppen indulni készült - állítása szerint az egyik szerelőjével fogadtak, hogy melyikük tud előbb megenni teli hassal 5 jégkrémet és ezt ebéd utánra tervezték eldönteni - , amikor Eric közelített az asztalunk felé. De nem egyedül jött, egy szőke hajú, mosolygós kamaszlány sétált mellette.
- Á, látom már befejeztétek a kajálást. - üdvözölt minket csuda nagy jókedvvel.
- Ja. - válaszolta Kimi, még mindig a szék mellett állva.
- Mi a gond, főnök? Valami rosszat tettünk? - néztem visszatartott nevetéssel Eric-re. Igaz, én semmi rosszról nem tudok, de a főnök éles szeme és igen jó érzékű füle mindent észrevesz.
- Dehogyis. Csak szerettem volna nektek bemutatni a lányomat. - mosolygott rá a lányra. - Ő itt Amanda.
Nekem konrétan leesett az állam. Valahogy sosem gondoltam volna, hogy Eric-nek családja, vagy gyerek van, pedig tökre elképzelhető róla. Velünk is úgy bánik, mintha a fogadott gyerekei lennénk. De amikor végigfuttattam a szememet ezen a csupa-mosoly, szőke lányon, akkor esett le igazán, hogy Eric-nek is van más fontos is az életében a csapat mellett.
- Helló! - szólította meg Kimi, és udvariasan bemutatkozott. Nem mintha muszáj lett volna megtennie, elvégre a lány csak ért valamit a Forma 1-hez, ha már az apja csapatfőnök.
- Sziasztok! - mosolygott ránk a lány. - Amanda Boullier, és rettentően örülök, hogy találkoztunk.
Valamiért Sebastian jutott róla eszembe, miközben én is bemutatkoztam neki. Kedves, barátságos és a szájáról le sem lehet törölni a mosolyt. Kíváncsi vagyok, ha találkoznának, mosolygáson kívül mit csinálnának.
- Jajj, Nina, el sem hiszed, mennyire jó egy csajszit látni a pasik között. - kezdett el lelkendezni. - Én már akkor a rajondó lettem, mikor apa otthon elmondta, hogy te leszel az új pilótájuk.
- És azóta is azzal dicsérget, hogy milyen jól tettem. - tette hozzá Eric.
- Ahha. Hát...ez kedves. - mondtam jobb ötlet híján.
- És tökre várom, hogy lássalak élőben is versenyezni. Kár, hogy apa csak az európai futamokra hoz el.
- Jól is teszi. - felelte Kimi Eric-kel összenézve.
- Szóval akkor itt leszel a nyomunkban, mi? - mosolyogtam a lányra.
- Valami olyasmi. - nevetett fel, Kimivel pedig persze csak tettettük a színpadias sóhajtást. Amanda nagyon szimpatikus lány, még néhány percig tartó beszélgetésünk alatt ezt le tudtam szűrni, amíg Michaela nagy robajjal el nem ráncigált az irodájába.
- Sajtóhírek. - szólalt meg az asztala mögött ülve, miközben papírokat rángatott elő a fiókjaiból. Amióta ismerem, az az asztal a mindene. Ha nem kísér el a sajtótájékoztatókra, mindig itt lóg. Uncsi egy élete lehet.
- Pontosabban?
- The Sun: A versenyzőlány pontot tett az i-re, felállt a dobogóra Bahreinben. - olvasta fel az első lapon írtakat.
- Ez fantasztikus. - véleményeztem a hallottakat.
- Daily Mirror: A Forma 1 hercegnője bebizonyította tehetségét, a tinédzserlánynál még sosem ért el jobb eredményt nő ebben a sportban. Lenyűgöző!
- Megható. - töröltem le egy nem létező könnycseppet az arcomról.
- The Guardian: A bahreini dobogón a győztes Sebastian Vettel és a visszatérése óta legjobb eredményét elérő Kimi Räikkönen mellett az újonc Nina Bradl-t is kitörő tapssal éljenezték. Már nyugodtan nevezhetjük a Forma 1 csiszolatlan gyémántjának.
- Elképesztő. - nézegettem a körmeimet.
- Bild: A mi lányunk! Nina Bradl Vettel-en és Räikkönen-en kívül az összes férfit lealázta Bahreinben.
- Nem gondoltam volna! - tettettem meglepettséget.
- Marca: Két botlása után a Forma 1 újdonsült lányversenyzője robbantott: világbajnokokkal az oldalán ünnepelhette első dobogós helyezését.
- Neeeee, ez most komoly? - tátottam el a számat.
- NINA BRADL! - dobta le a papírokat az asztalra a sajtósom. - Direkt csinálod ezt?
- De hát mit? - néztem rá ártatlanul.
- Én vadásztam az újságokat, internetes honlapokat az ilyen szalagcímek után, hogy örülj ezeknek a dicséreteknek és legyen önbizalmad. - sziszegte és nagyon mérgesen nézett rám. - Te pedig mivel hálálod meg? Hogy játszod itt a színésznőt, pedig tudom, hogy érdekel!
- Nem érdekel, Michaela! Egyáltalán nem!
- Mi? De hát miért nem? - lepődött meg.
- Mert nem az újságoknak versenyzek. - csattantam fel. Ez már nem színjátszás volt. - Leszarom, melyik rohadt újság mit ír rólam. Amikor jó vagyok, az egekig dicsérnek, amikor meg kiesek, pocskondiáznak! Nekem nem kell a véleményük, nekem csak az számít, hogy a csapatom és a közeli barátaim, családtagjaim elégedettek legyenek velem. És legfőképpen én megfeleljek magamnak! És nem vagyok sem a Forma 1 hercegnője, sem csiszolatlan gyémántja, legfőképpen nem tinédzserlány, ahogy írták! Én csak önmagam vagyok, egy versenyző a 24 közül, aki éppenséggel lány és szeretne valamit elérni. Ennyi az egész!
Michaela döbbenten fogadta a reakciómat, de azt hiszem én még jobban megdöbbentem, amikor ő reagált.
- Oké. Rendben. Megértettem. És teljesen igazad van.
- Most ezt komolyan mondod?
- Teljesen. - mosolyodott el félszegen. - Lehet, hogy kicsit túlzottan komolyan veszem ezt a sajtó-ügyet.
- Ki vagy te és mit tettél a sajtósommal? - nevettem fel, mert nem akartam elhinni, hogy ezt tényleg Michaela Silverstől, a munkamániás sajtófőnök mondja.
- Nagyon vicces. - tért vissza a szokásos tekintete. - Annyit megígérhetek, hogy nem fogom az orrodra kötni ezeket a szalagcímeket. Még akkor se, ha csak jót akarok.
- Ezt szerettem volna hallani. - mosolyogtam rá, ő meg vissza.
- De csak egy feltétellel. - emelte fel az ujját. - Ha nagyon szépen viselkedsz a sajtótájékoztatón!
- Tudtam, hogy van valami hátsó szándékod! - löktem meg a vállát. - De úgy lesz, anyu!

A sajtótájékoztatón be is tartottam a szavamat. Faggattak az újságírók, de rendesen, és az sem tudott kihozni a sodromból, hogy az első sorban, középen ülő hazai sztár, Alonso mellé ültettek. Aki tulajdonképpen ontotta magából az unszimpatikusságot a mondataiból, fogalmam sincs, miért szeretik annyira a riporterek hallgatni őt. Talán azért, mert mindenre válaszol, nem úgy, mint én?
Mondjuk mögöttem Kimi sem törte magát, ő ugyanolyan faarccal nyilatkozott, mint általában.
Alonso másik oldalán Sebastian ült és amikor éppen nem mosolyogtatta meg az újságírókat a humoros megjegyzéseivel, próbált szemkontaktusba lépni velem, azzal, hogy Alonso háta mögött felém nyúlva próbálta megkopogtatni a hátamat, csakhogy az ő keze sem ért ám odáig. Persze az is rásegített, hogy olyankor hirtelen mindig valami mondanivalóm támadt a kérdésekkel kapcsolatban, így Seb kísérletei kudarcba fulladtak.
De amikor kijöttünk a sajtóközpontból, már nem tudtam kicselezni.
- Hola, Nina! - köszöntött spanyolul. Nagyon örültem neki, mondhatom....

- Sajnálom, de csak az angol vagy a német verziót értem. - vontam vállat.
- Bocs, megfertőzött Barcelona.
- Vettem észre.
- Már megint oltjátok egymást? - lépett közbe Kimi.
- Nem, tök jól elvagyunk. - mosolygott Seb.
- Ez csak a szokásos üdvözlés. - mosolyogtam én is.
- Te, hallod, haver. - nézett Kimi napszemüvegén keresztül Sebre. - Még mindig él ez a barcelonai szokás?
- Aha. Gondolom, idén is lesz.
- Bocs, újonc a terepen. - jelentkeztem, mint egy kisiskolás. - Beavatnátok?
- Európában úgy csináljuk ezt a pilóta-bandázást, hogy aki hazai pályán van, az szervez programot péntek estére. - szánt meg Sebastian végre.
- Aha. Tehát...
- Most Fernando van soron. - fejezte be a mondatomat. -És már bevett szokás, hogyha Spanyol Nagydíj, akkor paintball-parti van. Szerintem most is lesz majd, ha....
- .... Fernando értesít mindenkit. - jelent meg hirtelen Alonso a semmiből. Komolyan, ez már félelmetes.
- Jó az időzítés. - vetette oda neki Kimster.
- Kösz, haver. - rázott kezet vele Alonso. - És igen, Seb, már beszerveztem a meccsünket.
- Király! - ujjongott.
- Majd szólok Felipének, Lewisnak, Jensonnek, meg a többieknek. Megtennéd, hogy értesíted Mark-ot?
- Persze. - bólintott Seb. - De...Nina is jöhet, ugye? - bökött a fejével felém. Hahó, én is itt vagyok ám!
- Ő lány, Seb! - mondta olyan gúnyosan és lenézően, hogy leesett az állam. - Nem hiszem, hogy tudna ellenünk harcolni. - emelte rám a tekintetét és sütött róla a gúny.
- Na ide figyelj, Alonso. - léptem közelebb és az ujjamat a piros kis pólójára nyomtam. - Fogadjunk, hogy azért nem akarod, hogy ott legyek, mert porig aláználak.
- Jó poén, tényleg. - tettetett nevetést.
- Nem viccnek szántam.
- Pedig ezt nem lehet másként értelmezni.
- Fernando, most miért ne jöhetne? - szólt közbe Seb, gondolom megsajnált. Mintha rá lennék szorulva...
- Igaz, miért is ne? - vonta fel a szemöldökét vigyorogva. - Elvégre valakinek veszítenie is kell!
- Majd meglátjuk ki lesz az, Sr. Önelégült. - sziszegtem az arcába.
- Rendben. Gyere csak. Ha le akarod égetni magadat. - mosolygott rám negédesen és megsimogatta a vállamat, ami után kedvem lett volna egy hatalmas pofont lekeverni neki, de addigra hátat fordított és elment.
- Mi volt ez? - kérdezte Seb. - Mióta nem bírjátok ti egymást?
Kimire néztem, aki ugyanolyan tekintettel nézett vissza rám. Seb nem tudja, mi történt köztünk Malajziában, de nem is kell megtudnia, elvégre semmi köze hozzá. Elég ha látja, hogy döngölöm a földbe Alonsót a paintball meccsen.
- Az nem lényeg. Inkább azt figyeld, hogy fogom lealázni a spanyolok hősét. - mosolyogtam és őszintén reméltem, hogy nem kell csalódnia bennem...