28. fejezet: Adrenalinbomba

Sziasztok!
Itt is lenne az új fejezet, ami meg kell mondjam, az egyik kedvencem lett :) Remélem nektek is legalább annyira tetszeni fog, mint amilyen élvezettel én ezt összehoztam!! :D
Folytatás péntek-szombat körül várható, igyekezni fogok! Komikat ismét köszönöm, ide is várok mindenféle véleményeket! :)
U.i.: láttátok már az új Lotus E21-et? Végre valami életjel a F1-ről! Hiányom van, de nagyon! :D
Jó olvasást! :))


(Nina)

A csütörtöki pályabejárás ezúttal elég rendkívülire sikeredett, mivel Kimin, a mérnökökön és rajtam kívül Eric lánya is körbejárta a barcelonai aszfaltcsíkot. Eleinte csendben figyelte, ahogy a versenymérnökök magyarázzák nekünk a legfontosabb adatokat a pályáról, később aztán megrohamozott a kérdéseivel. Mint kiderült, Amanda elég érdeklődő lány, ugyanis a pénteki nap reggelén szintén ott várakozott az autóm mellett és kíváncsi tekintettel figyelte az eseményeket. Úgy tűnik ez a lány totálisan hasonló vénákkal rendelkezik, mint az apja, ha ennyire érdeklik az itt zajló dolgok.
Az első edzésen alig ültem autóban, mivel több új alkatrészen is dolgoztak a szerelőim. Az első egy órában szinte ki sem mentem a pályára, csak azt figyeltem, hogy ügyeskedik a szerelőcsapatom az E20-ason.
- Miért szabadedzés, ha nem is edzel? - kérdezte Amanda, aki ugyebár ott lebzselt körülöttünk.

- Hát ez az. Ott kint kéne edzenem, mint a többiek. - pillantottam a közvetítő monitorra, ami éppen az egyik Williamst mutatta. - De ez csak délelőtt van, ha most mindent sikerül megcsinálni, délután száguldozhatok.
- Annyira jó neked! - lelkendezett. - Én is bírnám ezt az életet.
- Nem is értem, Eric, hogy bírta ki, hogy ne versenyeztessen, ha ennyire érdeklődsz az autók iránt.
- Ááá, nem nekem való. - sóhajtott mosolyogva. - Apa féltett volna ettől. És különben sincs tehetségem hozzá, úgyhogy lényegtelen. Nekem elég az is, ha ezt élőben átélhetem. Azért is örülök, hogy apa legalább az európai futamokra elhoz magával. Mert egész évben alig látom. Imádja a munkáját.
- E felől szemernyi kétségem sincs. - mosolyodtam én is el. Január óta a főnök szinte alig szakadt ki a gyárból, ha éppen nem volt versenyhétvégénk. Nagyon nagy az elvárás idén a csapatunktól és Eric tényleg szeretne mindent megtenni, hogy ebben az évben a Lotus sikeres legyen. - De anyukád nem tart ilyenkor veled?
- Anyut nem érdekli különösebben a Forma 1, de egyébként is nagyon elfoglalt, ő is rengeteget dolgozik.
- Ilyen munkamániás családban nem lehet könnyű laza tininek lenni, mi? - kérdeztem nevetve. - Tényleg, hány éves is vagy?
- 16.
- Többnek néztelek. - mértem végig. - Olyan felnőttesen viselkedsz.
- Pedig csak három évvel vagyok fiatalabb nálad. - mutatott rám nevetve és akkor esett le, hogy tényleg!
- Hát ja, csak nekem néha eszembe se jut hány éves is vagyok. - gondolkodtam el. - Nekem elég gyorsan fel kellett nőnöm, igazán kamaszkorom sem volt. De ez ezzel az élettel jár.
- Ha engem kérdezel, a barátnőimmel való plázázást és a szörnyű gimis napokat simán elcserélném veled.
- Már késő. Nem adnám semmiért. - mosolyogtam és azt hiszem egyet is értettem magammal.
Még néhány percet beszélgettünk Amandával, amíg Ayao ki nem küldött a pályára. Nagyon jó fej lány és klassz, hogy vele nem csak a tinilányos őrületekről lehet beszélgetni. Szóba sem hozta Justin Biebert vagy a Vámpírnaplókat! Manapság ritka az ilyen kamaszlány, nemde?

Az első szabadedzést a 7. helyen zártam, ami azért elég kielégítő annak fényében, hogy nem volt sok köröm. Ayao megígérte, hogy délután nem fog megakadályozni abban, hogy annyit menjek a pályán, míg el nem szédülök, úgyhogy nyugodt szívvel sétáltam be a home-ba ebédelni.
- Nina, mi novia! - libbent elém teljesen váratlanul a rég nem látott barátnőm. - Comó estás?
- Elnézést, hozzám beszél, hölgyem? - meresztettem rá a szemeimet. Tessék, már ő is kezdi. Mi van itt, emberek, hirtelen mindenki nemzetiséget váltott? Nekem ne hadováljon spanyolul ha félig olasz, félig német.
- Hiányoztál, Nina! - ölelt át az izmos karjaival, hogy majdnem megfulladtam. - Csak annyit mondtam, te barátném, hogy vagy?
- Ja, az más. - mosolyodtam el, miközben leültünk az egyik asztalhoz. - Szóval előkerültél, elveszett bárány?
- Sajnos igen. - hümmögött, közben pedig elkezdte enni a zöldséges pennéjét. Fúúúoááj! Én azért valamivel jobbat kaptam mára: párolt csirkemell borsóval és minimális rizzsel. Éljen az egészséges kaja!
- Ezt most hogy értsem? - néztem rá összevont szemöldökkel. - Ezek szerint mégse hiányoztam annyira?
- Jaj, dehogynem, te hülyelány! Csak olyan idilli hetünk volt Heikkivel. - emlékezett vissza.
- Idilli? Mi történt veled? Te sosem mondasz ilyen szavakat! Max annyit, hogy baromira tutira jó, rémlik?
- De ez más volt, Nina! - erősködött. - Ez most....olyan volt, mint egy tündérmese.
- És Heikki a szőke herceg, eltaláltam? - támasztottam a fejemet unott arckifejezéssel.
- Pontosan. Ez a kis idő, amit együtt töltöttünk, megerősített abban, hogy ez tényleg nem csak egy fellángolás. És nagyon is jól tudod, hogy nálam ez nagy szó! - emelte fel az ujját, mert éppen valami beszólással akartam boldogítani. - Az élet megdobott az álompasimmal.
- Ez kedves....mintha Heikki egy tárgy lenne, pedig az előbb, még szőke herceg volt. - pótoltam be az előbbi elmulasztott gonosz megjegyzésemet.
- Most miért vagy ilyen fonnyadtképű? - nyafogott én meg kábé félrenyeltem egy borsót, mert röhögnöm kellett a megnevezésemen. Hát de kérem szépen, milyen szó az, hogy fonnyadtképű? Létezik egyáltalán?
Közben már az egész ebédlő engem nézett, mert ott fuldoklottam a rohadt borsó miatt, Heidi meg mintha semmi sem történt volna, csak ette tovább a rohadt pennéjét.
- Köszönöm, kérdésed, még életben vagyok. - szólaltam meg, mikor végre levegőhöz jutottam.
- Megérdemelted. - nézett rám szigorú szemekkel. - Nem tudsz örülni a boldogságomnak, csak azért, mert neked nincs senkid és...
- Na várjunk csak! - vágtam közbe. Ajj, de nagyon nem jó irányba megy ez a beszélgetés. - Képzeld el, nekem sem telt eseménytelenül az elmúlt két hét. - szaladt ki a számon, de ekkor már késő volt. Heidi meg....nos, bekattant.
- Ne már, Nina! Bepasiztál? Összejöttél Sebbel?
- Mi? Sebbel? Hogy jön ő most ide? - Teljesen összezavarodtam. - Miért jöttem volna össze vele? Normális vagy, Heidi!!! Jesszusom!!!!
- Hát csak...öööö...jó, oké, nem mondtam semmit. - Hm. Fura, volt, hogy lenyelte amit mondani akart. Ő, a szájmenéses Heidi sosem csinál ilyesmit. Furaaa....- Szóval mi is történt veled?
- Á, tudod mit, nem lényeg. Mesélj, mi volt Heikkivel!
- Azt már nem, Nina, most szépen elmesélsz nekem mindent töviről hegyire, vagy kiordítom a paddockba, hogy bele vagy esve Fernando Alonsóba!
- Miiiii??? - visítottam, mire többen érdekes tekintettel fordultak felém. - Meg vagy veszve, hülyelány???!!!
- ITT ÉS MOST KIJELENTEM, HOGY NINA BRADL TELJESE....
- KUSS! - nyúltam át az asztalon, hogy befogjam az idióta száját. - Oké, elmondok mindent.
- Na ezt már szeretem, hülyelány. - bólintott elégedetten, aztán kíváncsi szemekkel meredt rám.
- Szóval...emlékszel még a "dögös pasira"? - Gondoltam így emlékszik rá. Ilyen Heidi memóriája...
- Az edzőteremből? - csillant fel a szeme. Oké, tehát megragadt az emlékezetében. - Nem rossz példány.
- Öhm, ja.
- Jááááj, csak nem összejöttetek???
- Az a helyzet, hogy...
- DE! Nem hiszem el, hogy bepasiztál Nina!
- Mi? Nem is...
- Dehogynem! És akkor mostantól....?
- ELMONDHATNÁM VÉGRE?? - kiabáltam bele az arcába, mert teljesen felidegesített a fékezhetetlen kérdezősködésével. Erre aztán elhallgatott és sűrűn pislogó szempillái alatt boci szemeket meresztett.
- Tehát. - sóhajtottam, ezúttal már lehiggadva. - Jake múltkor moziba hívott, amikor visszaértem Svájcba. Még egyszer télen beszéltük meg, hogy elmegyünk, de most akadt rá alkalom. Valami nyálas baromságot néztünk, de aztán elmentünk hozzá és mutatott egy iszonyú baró autós filmet, amit annyira imádok, mert van egy autós, aki...
- Kezdesz átmenni fiúba. - figyelmeztetett mosolyogva. - Nem a filmre vagyok kíváncsi, haló!
- Ja, bocsi. Szóval annyira megtetszett a film, hogy tök jó hangulatom lett tőle és pont akkor, amikor Jake elkezdte ecsetelni, hogy mennyire bír és...
- Íiiijjaaj, de romantikus!!!! - vékonyodott el a hangja. Mellesleg utálom, amikor ezt csinálja...
- Egyáltalán nem az. Elmondta hogy ő többet képzel el közöttünk én meg pont jó passzban voltam és hát történt egy kis baki. Lesmárolt.
- Aztaaa!
- Van rosszabb. Visszacsókoltam. - vallottam be szégyenkezve, de kínosan mosolyogva. Érdekes, hogy így visszanézve nem is értem, mi történt velem, hogy viszonoztam. Valami elpattant az agyamban, az tuti.
- Váááááá, ezt nem hiszem eeeeeeel! - sikított, mint egy óvodás kislány.
- Pedig így van. És azóta továbbléptünk egy szinttel...
- Ezt most komolyan tőled hallom? - csodálkozott. Nem kicsit megleptem ezzel a kijelentéssel.
- Lehet, hogy a gyengébbik énemtől, aki minderről tehet. - gondolkoztam el. Ez így tök jól hangzott, nem? Csak az a baj, hogy az az énem is én vagyok, aki akkor picit felengedett a szokásos Nina stílusból.
- Na és akkor most mi van köztetek? Jake már a pasid?
- A-a. - ráztam meg a fejemet.
- Nem értelek. - nevetett.
- Nyugi, én sem értem ezt a helyzetet. - röhögtem kínomban. Nem áll jól ez a kibeszélő show nekem! - De valami olyasmi van, amit Jake 'barátság extrákkal' dolognak hív.
- Ááá, értem. Nyugi, ez tök jó dolog. Megmaradtok barátoknak, csak többet smároltok és néha lefekszetek egymással. - legyintett, mintha ez semmiség lenne, de nekem ismét megakadt a torkomon egy falat.
- Mi? Úgy érted...néha csak úgy lefekszünk? - Teljesen elképedtem. Eddig ez az apróság eszembe se jutott.
- Miért, azt hitted a randik után majd otthon kirakósoztok? Gondolom, ha Jake szándékai komolyak, tuti megteszi ezt a lépést.
- De én nem szeretem! - fakadt ki belőlem, majd a szám elé kaptam a kezemet. - Úristen! Ebből, hogy belementem ebbe a laza kapcsolatba, azt hiszi, én is belé vagyok esve? Pedig tisztáztuk, hogy semmi komoly.
- Nina, ha egy pasi odavan érted, szinte biztos, hogy megpróbál lefektetni. Tiszta sor. Pasi-logika.
- Ezzel nem számoltam. - vallottam be. - A francba, de én nem érzek iránta olyan sokat. Kicsit több, mint barát, mert néha tényleg képes meggyőzni arról, hogy lehetne köztünk több is. De nem akarok lefeküdni vele! Most mit kéne csinálnom? - néztem tanácstalanul a barátnőmre és ezúttal számítottam a segítségére.

- Ne aggódj, majd együtt kitaláljuk. - mosolygott rám, de ezen megint nevetnem kellett.
Ilyen még sosem volt több éve tartó barátságunk során. Hogy én, Nina kérek tőle pasitanácsot? Ugyan már, ez kész röhej!
De végül is, nagyon jól esett ez a beszélgetés. Csak most vettem észre, mennyire hiányzott a szerelmes barátnőm. Nagyon bírom a srácokat, akik körülvesznek, de igenis szükségem volt már egy ilyen barátnős beszélgetésre. Fura, hogy mennyire jól megvagyunk mi Heidival, hiszen én szinte "elfiúsodok" az állandó pasikörnyezetben, ő viszont a tökéletes nő megtestesítője minden értelemben. És most mégis neki kellett tanácsot adni a fiús lánynak. Valljuk be, ez azért elég vicces helyzet. Kínosan vicces...

Most, hogy visszatért a kedves személyi edzőm is a barátnőmmel, Heidi nem bírta ki, hogy ne szívasson is egy kicsit...csak úgy, barátságból! Szóval amíg nem kezdődött el a második edzés, vagy tízszer végigfuttatta velem a boxutcát, mivel a pályára nem volt szabad mennem. Mindenki mosolyogva figyelt, mint egy szamarat, aki fel alá futosgál valami kajáért. Szép kis látványosság lehettem, mert elég sok embernek csaltam mosolyt az arcára, beleértve a szerelőimet.
- Na mi van, végeztél, kergebirka? - csipkelődött Damien, amikor lihegve visszatértem a boxunkba. A srácok már javában készítették az én kis E20-asomat a tréningre, de én még edzőruhában álldogáltam.
- Nagyon vicces, tényleg, röhög a vakbelem. - vágtam egy fintorgó fejet felé. - Én legalább teszek azért, hogy jól nézzek ki. Ami azt illeti, neked sem ártana egy két kör, cukipoci. - mutattam a hasára, ő meg rögtön odakapta a kezét és vizsgálgatni kezdte a Lotusos felsője alatt.
- Mi bajod van a hasammal, elárulnád? - tette csípőre a kezét sértődötten, én meg jót mulattam rajta.
- Csak annyi, hogy nem az autóm alját nézi. - mondtam még visszafordulva, mert 200 km/h-val rohantam az öltözőmbe, ugyanis alig pár percem volt a kezdésig.
Ayao nem hazudott, betartotta a szavát. A pályán kipróbálhattam az új elemeket, többek között azt az új vezető első szárnyat, amit délelőtt még Kimi tesztelt, de mivel ő még mindig a szervókormányával szarakodott, Eric átrakatta a szárnyat az én autómra, hogy azért valami mégis derüljön ki a fejlesztéseinkből. Nem is pazaroltam a drága időt, annyi kört mentem, amennyit a versenymérnököm engedett, így a szabadedzés végére a 6. hely jutott nekem, amivel többé-kevésbé elégedett voltam. Mondjuk kicsit bosszantott, hogy Kimi előttem végzett az 5. helyen, mivel neki nem feküdtek annyira az új elemeink, de hát a rutin az rutin. Fájó még csak gondolatban is kimondani, de én hozzá képest egy kis pisis kezdő újonc vagyok...
De alighogy ezt elkönyveltem magamban gondolatban, varázsütésre megjelent előttem, már rendes, kockás térdnadrág, Lotus-os ingpóló és Lotus-os sapka kombinációban. Csak a szokásos Kimi-style.
- Van itt valaki? - kopogtatta meg a fejemet, mire feleszméltem egy-két pislantással.
- De van ám! És most megkérdőjelezi, hogy Kimi Räikkönen normális-e. - vágtam vissza mosolyogva.
- Csak nagyon elbambultál. - mosolyodott el ő is, olyan félszegen. - Na készen állsz, hogy a szuszt is kiverd az ősellenségedből?
- Ugyan, kérlek. Az ősellenség túl enyhe kifejezés. - néztem rá lesajnálóan, de persze közben nevetnem kellett, mint általában, amikor Kimsterrel beszélgetek. Ez ilyen bevett szokás nálunk.
- Na de komolyan. - Mintha mi tudnánk úgy beszélni. - Számoltál azzal is, hogy milyen kegyetlenül kikezd majd, ha vesztesz ellene?
- Őszintén bevallom, nem. És tudod, miért nem? Mert ez nem fog bekövetkezni. Nyerni fogok!
- Én is ezt szeretném. - mosolygott és ez már nem a flegma, hanem a barátságos mosolya volt. - Tudod.
- Kösz, Kimi, ezt el is vártam tőled. - veregettem meg a vállát. - Hol találkozunk?
- Seb valami olyasmit mondott, hogy a szálloda előtt legyünk 6-ra.
- Akkor van....fél órám. - mondtam, miután elkaptam az egyik szerelőm, Lee karját, és lecsekkoltam az időt.
- Akkor jobb lesz, ha indulunk. Ki tudja, mennyi idő alatt készülsz el. - villantott rám egy gonosz mosolyt.
- Majd meglátjuk. - néztem rá 'challenge accepted' (kihívás elfogadva) tekintettel, és már indultunk is.

Egészen pontosan 5 perc 36 másodperc alatt váltottam le a Lotus-os együttesemet egy laza szettre - fehér trikó, türkizzöld sort, magasszárú fehér edzőcipő és egy helyes kis karkötő- ennek köszönhetően Kimivel egyszerre léptünk ki az ugyanazon a folyosón elhelyezkedő szobáinkból.
- Hát ez nem jött be, Räikkönen. - tártam szét a kezemet, és közben egy büszke arcot mutattam neki.
- Ja, igen. Bocs. Mindig elfelejtem, hogy igazából egy lány külsőben elrejtett fiú vagy. - gonoszkodott, amivel ismét elérte, hogy agyonbokszoljam a vállát, de látszólag nagyon is élvezte, hogy piszkálhat. Nem mellesleg ez volt talán a legtalálóbb bók, amit valaha kaptam...
Mire leértünk a lépcsőn, már a fél bagázs ott várakozott.
- Klasszul nézel ki, Nina. - dicsért meg Lewis.
- Haha, ezzel nem tudsz bevágódni! - nevettem ki. - Te sem leszel kivétel, mindenkit porrá zúzok.
- Azt, persze. - forgatta a szemét Fernando. Fúúú, de idegesítő ez a tag. Már most! Mi lesz még később. Jesszusom.
- Jaj, Fernando, mintha lesápadtál volna. - léptem hozzá és látszólag aggódva vizsgáltam az arcát. - Ne aggódj, nem foglak annyira bántani. Csak egy icipicit.
- Menj már innen a közelemből. - lökte meg egy kicsit a karom, de ez éppen elég volt néhány fiúnak, hogy kicsit lehűtse a spanyolt.
- Hé, Fer, tartogasd az erődet a meccsünkre. - szólt neki Lewis.
- Szerintem is jobban teszed. Nina elég harciasnak tűnik. - mosolygott rám Nico. Végre egy jó megfigyelő.
- Nyugi, azért nem leszünk veled annyira kemények. - termett mellettem Sebastian szokásos mosolyával.
- Hálás köszönetem, Seb, de ez most nem az ovi, ahol fakockákkal dobálózunk. - oktattam ki, mire a srácok nevetésben törtek ki. - Vegyetek annyira komolyan, mint a pályán.
- Mintha ott annyira komolyan vennénk. - prüszkölt Alonso a nevetéstől.
- Nyugi, én is ezt gondolom rólad. - vicsorítottam rá, aztán mintha mi sem történt volna, édes mosollyal fordultam a többi fiú felé. - Akkor indulhatunk.
- Jövök! - ugrott le az utolsó lépcsőről Sergio, akire eddig vártunk. - Ó, Nina, milyen színes vagy.
- He?
- Jól áll a zöld szín. - bókolt aranyosan, miközben kisétáltunk a parkolóba. - Általában feketében látlak. A Lotus-os cucc miatt.
- Ez most különleges alkalom. - mondtam, aztán csatlakoztam a srácokhoz, akik már a kocsikban ültek.
Alonso elnavigált mindenkit egy kisebb épülethez, ahol neonfényekkel megvilágított táblán a Barcelona Paintball Club felirat díszelgett. Spanyol vezetőnkkel az élen bejelentkeztünk, majd mindenki saját felszerelést kapott. Olyan tapadós, egész testünket befedő ruhánk lett, mint Batman-nek, Pókembernek vagy a Fanasztikus négyes tagjainak. Mondanom sem kell, nekem állt a legjobban és a srácok nem is felejtettek el jó alaposan megnézni a szűk, minden helyen tapadó és a testemre simuló ruhában. Azért mégiscsak én vagyok itt a nő, mellkas tájékán domborodó alakkal, nemde?

Kaptunk egy-egy festékbombákkal megtöltött fegyvert, csizmát és maszkot, aminek hatására kábé úgy néztünk ki, mint egy csoport betörő. Maga a pálya egy kisebb udvaron volt és eléggé leesett az állam, hogy a már besötétedett ég alatt minden fa és egyéb búvóhely UV fénnyle volt megvilágítva, így az egész csatatér egy neon színekben pompázó területre hajazott, de nekem nagyon is bejött. Még sosem voltam ilyen különleges paintball meccsen!

Mikor a többiek még készülődtek, odasomfordáltam Sebastianhoz hogy megtudakoljam, ki mennyire erős ellenfél, hiszen ő, aki évek óta együtt játszik a többiekkel, nyilván tudja.
-A legjobb közülünk biztosan Fernando és Lewis. Fernando hazai pályán van itt, rendszeresen jár ide a haverjaival, szóval sok sikert a legyőzéséhez. - nevetett.
- Kösz, de menni fog. - legyintettem. - Szóval akkor Lewis?
- Lewis elképesztően jó célzó és elég gyorsan tud mozogni. Jenson meg félelmetesen jól tudja meglepni az embereket és nagyon csendben tud közlekedni. Én is elég jó vagyok, minden dicsekvés nélkül, de ezt elmondhatom még talán...Markról meg esetleg még Hülkie-ről is.
- És akik balekok?
- Nicó borzalmas. - nevetett Seb csendben, mert Britney éppen mellettünk igazgatta a fegyverét. - De Sergio se jobb. Heikki sem egy nagy sztár, de ő legalább eltalálja az ellenfeleket. Felipe meg néha bombajó, de általában ő sem nyomja túl jól.
- Kössz, Seb. Talán életben hagylak. - kacsintottam rá.
A klub vezetője pár szóban ismertette velünk a szabályokat - ki nem ismeri, könyörgöm? -, aztán végre kiengedtek a pályára. A vezető becsukta az udvarra vezető kaput, és visszavonult, így mi maradtunk.
- Bemelegítésként jöhet egy csapatjáték? - vetette fel az ötletet Fernando és senki sem ellenkezett. - Akkor válasszunk csapatot! Csapatkapitányok.
- Te és Nina. - vágták rá a srácok. - Úgy is csatározni akartok.
Én és Alonso egymásra néztünk, mint a jó és a rossz, mielőtt megküzdenek. Bólintással jeleztük egyetértésünket.
- Kezdj! - udvariaskodott, de szerintem azt hitte, majd úgyis Kimit - elfelejtettem megkérdezni, ő hogy játszik, hoppácska! - meg Sebastiant választom, mivel úgy sem tudom, kik játszanak jól. De ezt nagyon benézte.
- Lewis! - néztem Hamiltonra, aki mintha meglepődött volna, hogy rá esett a választásom, de egy hatalmas mosoly futott végig az arcán. Alonso ezzel ellentétben iszonyúan összeráncolta a homlokát. Szívtad, pajti.
- Ez most komoly? - jött mellém, mint csapattárs. - Nem is gondoltam volna, hogy engem választasz.
- Üdv a csapatomban, te csoki. - mosolyogtam rá, mert jól esett, hogy így reagált arra, hogy én és nem a haverja, Fernando választotta. - Te jössz. Seggfej -tettem hozzá magamban, miközben ránéztem Alonsóra.
- Kimi. - jelentette ki fennhangon. Ó, szóval alkalmazzuk a 'ellened fordítom a haverodat' taktikát. Oké!
- Jenson. - választottam.
- Seb.
- Heikki.
- Felipe.
- Sergio.
- Nico. - mondta ki az utolsó nevet lehangolóan. Nem gondolta, hogy Britney neki marad. Ezt neked!
Mielőtt elkezdtük volna a játékot, a kis csapatommal felvázoltunk egy stratégiát, ami valahogy úgy nézett ki, hogy Lewis és én támadunk, Jenson és Heikki a csendes gyilkos szerepét játsszák hátrébb, Sergio...hát rá a védekező szerepet osztottuk, de úgy tűnt, ő ezzel is boldog.
Elfoglaltuk a helyünket, a vezető pedig az irányítókabinból bekapcsolt egy csengőt, ami a küzdelem kezdetét jelezte. Lewis-szal egy bokor mögött rejtőzve összenéztünk és bólintottunk: ideje a győzelemért harcolni!
Megindultunk, mint az ágyú és úgy dolgoztunk össze, mintha ezt előre begyakoroltunk volna. Enyém volt a bal oldal, övé a jobb, Jenson és Heikki pedig mögöttünk jöttek. Sergio meg...hát ő valahol hátul somfordált.

Kevesebb mint 5 perc alatt meglett az első áldozatunk: természetesen Nico, aki észre sem vette, hogy hátulról célba vesszük. Egy másodperc leforgása alatt 2-2 lövést kapott a hátába. Lewis-szal összepacsiztunk és már indultunk is tovább vadászni. Perceken belül lelőttük Felipét és Kimit is, aki lehet, hogy egyszerűen csak fáradt volt vagy nem volt kedve Alonsóval szövetkezni, de hagyta magát lefestékezni. Közben értesülünk róla, hogy Sergio társunk kiesett, majd nem sokkal később hallottuk Heikki röhögését is. Hárman maradtunk, de Lewis-szal és Jenson-nel jó kis csapatot alkottunk és sikerült elkapnunk az ügyesen rejtőzködő Sebastiant is, aki viszont ellentámadásba lendült és abban a pillanatban, amikor meglőttük, festékbombát indított Lewis felé, aki már nem tudta elkerülni a becsapódását, így elvesztettem profi csatlósomat. Viszont Seb elesésével már csak egy ellenségünk maradt: Fernando.
Jenson-nel párban indultunk Alonso ellen, akin tényleg látszott, hogy gyakorlott paintball-os, mert mire észrevettem a búvóhelyét, már szem elől is tévesztettem. Úgy osont, mint egy profi, nagyon nehéz volt szemmel tartani. A frászt hozta rám, amikor hirtelen kiugrott egy rejtekhelyről és mellkason lőtte Jensont.
- Már csak mi maradtunk, Nina. Győzzön a jobbik. - sziszegte vigyorogva. - Hagyok egérutat, menj csak!
- Menj a pokolba, Alonso! - köptem oda neki, miközben őzike szökkenéssel változtattam a búvóhelyeimet.
Macska-egér játékot játszottunk és bár ez még csapatjáték volt, mi máris véresen komolyan vettük. Minden idegszálammal arra koncentráltam, hogy a csatatér minden egyes zugát a figyelmem alá vonjam, de persze ezzel együtt rejtőzködni tényleg nem volt egyszerű.
De akkor egyszer csak elkaptam. Kiszúrtam, hol jár, amikor egy fa megreccsent. Elhaladtam a csatatér központjaként szolgáló fa mellett és az egyik vasdoboz fel kúsztam négykézláb, amikor valami placcsant a fejemen. Hidegzuhanyként ért, amikor a neonszínű festék lecsorgott az arcomon.
- Vesztes. - suttogta, és legszívesebben megfojtottam volna, de sehol sem láttam. Aztán egyszer csak leugrott a fáról és vérszomjas vigyorral nézett le rám, mivel én a földön voltam négykézláb. - Gyönyör vagy így.
- Fogd be, te csaló! - rivalltam rá, amikor feltápászkodtam. - Az rohadtul nincs a szabályokban, hogy fára ér felmászni! A vezető sem mondta!
- Alfonso, szabálytalanságot követtem volna el? - nézett a fülke felé mosolyogva, ahol az irányító figyelte az eseményeket. Alfonso határozottan megrázta a fejét. Alonso ismét rám emelte tekintetét. - Így jártál.
- Ezt még megkeserülöd....Alonso! - sziszegtem egyenesen az arcába, de úgy, hogy az arcunk majdnem összeért. - Tisztán foglak legyőzni, te átkozott csaló!
Nem érdekelt, hogy tiszta festék az arcom. Tudtam, hogy direkt csinálta így. Hogy megalázzon. A srácok és mindenki előtt. De innen szép győzni nem? Vert helyzetből. Ezt már megtanultam.
Fernando gonosz vigyorra húzta a száját, miközben a többi srác visszaszivárgott a pályára és gratuláltak a győztesnek. Kimi viszont odajött hozzám.
- Megvagy?
- Persze, csak kicsit megtépázta a büszkeségem. De most visszakapja a magáét! - határoztam el.
- Ezt szerettem volna hallani. Gyerünk, kislány! - veregette meg a vállamat, aztán mint mindenki, ő is elfoglalta a kezdőpozícióját.
Vannak, akik egyszerűen tényleg bénák ebben a játékban. Az elején például azon versenyeztünk, ki lövi le hamarabb Nicót, aki persze csalódottan nevetve ment le a pályáról. De hasonló sorsra jutott Sergio is, majd Felipe is ki lett ejtve. Lewis visszavágott Sebnek az előzőért, én közben lebombáztam Jensont.
Egy ideig Kimit üldöztem, mert Alonso megint láthatatlan lett. De ő majd a végjáték áldozata lesz. Kimit viszont nem volt nehéz leteríteni, mert csak mosolygott egyet és bólintással jelezte, hogy lelőhetem. A következő célpontom ezután Lewis volt. Ő is és én is ugyanolyan taktikával harcoltunk: gyors, pontos, gyilkos támadásmód. Mint az autóval a pályán. Sokan a csapatból ezért is hasonlítanak hozzá. De itt, a paintballban tiszta sor volt, hogy nem lehet tudni ki kettőnk közül a jobb, mert eddig egy oldalon harcoltunk. Most viszont ott álltunk szemtől szemben, csak egy akadály választott el minket. Mindketten mosolyogtunk, vártuk, ki lő előbb. De ekkor legnagyobb meglepetésemre Lewis leengedte a fegyverét.
- Nem tehetek róla. Muszáj látnom. - mondta.
- A halálodat? - kérdeztem vigyorogva, továbbra is célpontba helyezve.
- Azt, hogy legyőzöd Fernandót! - mosolygott, és ezzel engem is mosolygásra késztetett, mert nagyon lovagias gesztus volt tőle. Az oké, hogy Kimi feláldozta magát, mert a barátom, de Lewis? Aki ha jól tudom Fernando spanja valamennyire, és mégis azt akarja látni, hogy legyőzöm? Ez azért igencsak meglepett.
- Kösz, Lewis. Tényleg. - hálálkodtam.
- Menj és mutasd meg, mit tudsz! - bólintott, és ezzel mellkason lőttem. De mosolyogva. Ez azért járt neki.
Így ismét csak ketten maradtunk Alonsóval, ismét ugyanaz a macska-egér játék, mint az előbb, csak ő makulátlanul tisztán én meg festéktől csöpögő arccal. De sebaj, csak az a lényeg, hogy nyerjek.
Nem tudom mennyi idő telt, de nekem végtelennel tűnt, amíg hajkurásztuk egymást. Ha egyszer megcsíptem, a következő pillanatban már nem volt sehol. Máskor ő lőtt el feleslegesen egy bombát, de én kikerültem.
Nehéz küzdelmünk végső pillanata akkor jött el, amikor mindketten láttuk egymást. Ő is, én is biztos rejtekhelyet foglaltunk el, de kiszúrtuk egymást. Nem volt menekülés. Aki gyorsabb vagy pontosabb, nyer.
Valami hatásosat kellett kitalálnom. Valami újat, amit eddig még nem látott. És nem is számít rá.
Percek leforgása alatt órákig tűnő hadműveletet hajtottam végre. Ellőttem egy bombát elterelőként, mire Alonso félreugrott, én azonban abban a pillanatban hason vágódva becsúsztam a búvóhelye mellé és meglőttem a lábát. Már éppen azt hittem, győztem és elhatalmasodott rajtam az örömmámor, amikor észrevettem, hogy a kézfejemen egy neonzöld folt éktelenkedik. Értetlenül néztünk farkasszemet egymással.
- A lány gyorsabb volt. - szólt ki a hangosbemondón Alfonso, az irányító.
Na nálam akkor robbant fel az az adrenalinbomba, ami a szívemmel együtt dobogott azóta, amióta beléptünk a csatatérre. Még mindig festékben úszott az arcom és a kezem is olyan lett, de kit érdekel??? GYŐZTEM!
- 1-1. - vigyorogtam Fernandóra, aki bosszúsan rázta a fejét. Nem tudtam, hogy azért, mert legyőztem, vagy mert a lábám hasaltam. De végül is mit számít az? Ezért az arckifejezéséért azt mondom, megérte! Mert legyőztem. Őt, a paintball-király Fernando Alonsót!