29. fejezet: Spanyol Armada

Sziasztok!
Megérkeztem a folytatással, ami most sem lett rövid, de talán még sem olyan szuper, mint az előző, mégis remélem, hogy azért ezt a részt sem hagyjátok majd komi nélkül!
A cím pedig nem takar túl sok mindent, csak tetszik ez a kifejezés és mivel Barcelonában vagyunk, gondoltam megállja a helyét :)) Tiszta bolond vagyok, tudom...
Na jó olvasást! ^^.

(Nina)

Imádok győzni. Akár egy kártyajátékban, akár egy versenyen. A győzelem érzése mindig ugyanolyan felemelő, amikor úgy érzed te vagy az isten, aki mindenki felett áll. Mert mindenkit legyőzött.
Pontosan ilyet éreztem, amikor felálltam és láttam Fernando arcán a bosszúságot. Tudtam, hogy egyenlő az állás, de mégis magamat éreztem a győztesnek. Mert vert helyzetből fordítottam a magam javára. És ez többet számított annál, hogy ő a fáról lőtt le, amiről nem is tudtam, hogy szabályos.
Fernando egy mindent eldöntő csatára hívott ki, amit szíves örömest elfogadtam, csak nagy bánatunkra a srácok azon a véleményen voltak, hogy még egy ilyen küzdelemben már vér folyna.
- A csapatnak még szüksége van Ninára, Fernando. - szólalt meg Kimi hűvös hangján, de amikor ránéztem, elmosolyodott.
- És különben is, már elég késő van. - folytatta Jenson. - Nem akarok semminek az elrontója lenni, de holnap időmérő srácok...
- Ja, igazad van. - helyeselt Nico, majd félszegen mosolyogva hozzátette. - És már ennél jobban nem akarok leégni.
Erre aztán mindannyian felnevettünk és mivel Nico érve elég nyomósnak bizonyult, megköszöntük a vezetőnknek a lehetőséget, aztán elhagytuk a paintball pályát. Mielőtt azonban beszálltunk volna az autókba, egy cetlire lefirkantottam a címet és a klub nevét. Ezermillió százalék, hogy ide még visszajövök.
- Nyugodtan jegyezd meg ezt a helyet. - suttogta a fülembe a hátam mögül Fernando és én kis híján szívrohamot kaptam, mert iszonyúan megijesztett. - Legközelebb nem hagylak nyerni, kislány.
- Tudod, mit Fernando? - fordultam meg és egyenesen a szemébe néztem. - Inkább neked kéne megjegyezned ezt a helyet. Ahol egy lány legyőzött!
Aztán válaszra se méltatva bepattantam az autóba azzal az elégedett érzéssel, hogy porig aláztam...

Szombat délelőtt egy percet sem akartam vesztegetni az időből, ami a harmadik szabadedzést illeti. Meg is mondtam a versenymérnökömnek a szándékaimat, mert ismét olyan hétvégére készültem, mint a bahreini és ahhoz igenis egy jó rajtpozíció kell!
Ayao a szabadedzés után három perccel áldását adta az installációs körre, én pedig engedelmesen kihajtottam, de alig hagytam el a boxutcát, a 10-es kanyarnál éreztem valami morgást az autóban, aztán arra eszméltem fel, hogy az E20-asom megáll alattam minden előzetes jel nélkül.
- Ayao, mi történt? - szóltam idegesen a rádión a versenymérnökömnek. Ez nem jó. Nagyon nem jó.
- Azt hiszem az üzemanyagnyomással adódtak problémáink. - hallottam meg a mérnököm aggodalmas hangját. - Gyere vissza a boxba, meglátjuk mit tehetünk.
Úgyhogy roboghattam vissza a segédmotorossal a garázsba, hátrahagyva a kis Lotusomat. Elöntött az idegesség, hiszen tegnap még semmi probléma nem volt vele, most meg hip-hop felmondja a szolgálatot. És éppen az időmérő előtt! Ez hihetetlen!
- Minek köszönhető ez? - léptem oda a mérnökökhöz és meg sem próbáltam leplezni a csalódottságomat.
- Valami gond akadt az üzemanyagpumpával, de egyenlőre nem derítettük ki, mi okból. - panaszolta Ayao. - Meg kell várnunk, hogy behozzák a kocsit, aztán többet tudunk.
Így történt tehát, hogy amíg a szerelőim teljes gőzerővel próbálták helyrehozni az E20-t, én ott ácsorogtam idegesen toporzékolva és figyeltem az ellenfeleimet a közvetítő képernyőn keresztül.
Az edzést végül Sebastian nyerte, amiből azt vontam le, hogy valószínűleg ez megint egy sima Vettel-pole lesz, amit 2011-ben már oly sokszor láthattunk...
- Az idegeskedés csak árt. - próbált nyugtatni Heidi ebéd közben.
- Tudtommal nem vagyok terhes, se fogyatékos.
- Ami azt illeti, terhes még lehetsz.
- Majd a következő életemben. - legyintettem mosolyogva. Legalább valamivel sikerül elűzni az idegeskedést. - Bár mondjuk ott sem, mert akkor is autóversenyző leszek. Mindig az leszek.
- És ha esetleg mégis összejön Jake-kel ez a dolog kettőtök között? - kérdezett rá arra, amire egyáltalán nem számítottam.
- Szerinted akkor abbahagynám a versenyzést? - kerekedett el a szemem. - Heidi, néha azt hiszem nem is ismersz igazán. És különben is....
- Nem arra gondoltam, te hülyelány! - nevetett a barátnőm. - Hanem arra, hogy még lehetsz terhes, ha...
- Ne is folytasd! - vágtam a szavába. - Először is még 19 vagyok, most komolyan a terhességről beszélünk? És egyébként pedig sosem leszek az, mert nem akarom egy gyerek miatt feladni a karrieremet.
- Na és Jake? - húzta fel a szemöldökét vigyorogva.
- Jaj, hagyd már! Csak egy laza kapcsolatban vagyunk, ami kicsit több, mint barátság, de nem szándékozok vele lefeküdni, ebből pedig az következik, hogy terhes sem leszek tőle.
- Ki lesz terhes? - jelent meg a semmiből Kimi és csatlakozott az asztalunkhoz. Remek, tényleg a legjobbkor.
- Ki beszélt itt terhességről? - adtam az ártatlant mosolyogva.
- Ne is védekezz Nina, végre hallottam valami nem fiúsat a szádból. - nézett rám gúnyosan Kims, Heidi meg jót nevetett a poénján.
- Hahaha. Nagyon vicces valaki.
- A tegnapi után tényleg nem lennék meglepve, ha igazából egy lánnyá operált fiú lennél. - piszkált tovább.
- Tényleg mi volt a paintball-on? - tudakolta Heidi.
- Nem szégyelled magad, Heidi Ravini? - néztem rá szúrósan. - Már rég tudnod kellene, hogy megvertem a nagy Fernando Alonsót egy párharcban!
- Jáááj, de ügyes vagy! - visította. Kimi arcát látni kellett volna, sőt fényképezni. Szegény, azt hittem abban a pillanatban migrénes fejfájást kap, annyira összeráncolta a homlokát, sőt még a szemét is szorosan becsukta.
- Heidi...megkérhetlek, hogy....ne ilyen baromi hangosan visíts a fülembe? - kérte a barátnőmtől.
- Ó, bocs, Kimi. Elfelejtettem, hogy te is itt vagy. - veregette meg a finn vállát Heidi nevetve.
- Kössz. - füstölgött Kimi és azt hiszem jól döntött, amikor inkább a kajával és nem velünk foglalkozott.
- Szóval a földbe döngölted szegényt? - tértünk vissza a témára.
- Mi az, hogy szegényt? Te kinek az oldalán állsz, Heidi? - vontam kérdőre megdöbbenve.
- Jaj, te hülye nem azért mondtam. Csak már mindenhol azt lehet hallani, hogy ti vagytok a F1 két ördöge.
- Ördög? Hm, ez tetszik... - mosolyodtam el. - De mi az, hogy mindenhol ezt lehet hallani?
- Amikor ma jöttünk a pályára hallottam, hogy két Red Bullos erről beszél.
- Én nem is hallottam. - méláztam el. - De örülök, hogy így híre ment a kis csatánknak.
- Viccelsz? Tuti Sebtől tudta meg... - szólt közbe Kimi is.
- Pedig ő nem is tudja, miért is vagyunk ilyen szarban Alonsóval.
- Hogy-hogy? - csodálkozott Heidi.
- Mert nem mondtam el neki?
- De miért nem? Ő is a haverod, vagy nem? Ha Kimi tud róla, ő miért nem tud? - Most meg mi ütött drága barátnémba? Mintha hirtelen valami rohamot kapott volna. Szentséges ég!
- Én ott voltam. - adta meg a választ Kimi. - És Seb enyhén le lenne sokkolva, ha megtudná.
- Ugyan miért? - kérdeztem.
- Hát...mert...na...mert ő bírja Fernandót. - bökte ki kisebb gondolkozás után. Gyanús.
- Hogy lehet bírni azt az önelégült seggfejet? - forgattam a szememet.
- Seb kit nem bír? - nevetett fel Heidi. Igaza van, Sebastian mindenkihez mosolyogva fordul és szerintem nem nagyon van itt olyan ember, aki utálná őt. Max csak a féltékenykedők.
- De most kit érdekel, hogy Seb nem tudja, mitől vagyunk rosszban? - rántottam meg a vállamat. - Mert engem nem és ez csak rám tartozik! És különben is, az már a múlt és már rég nem azért ellenségeskedünk Alonsóval. Neki az a baja, hogy lány létemre mi a francot keresek itt, nekem meg az, hogy akkora az arca, hogy nem férek el tőle.
- Azért te se vagy éppen szerény. - húzott Kimi gonoszan.
- Hogy rólad, Kimi már ne is beszéljünk! - vágtam vissza finoman.
- Jaj, én nem is értem, hogy bírhatjátok egymást, ha egyfolytában csépelitek a másikat. - sóhajtott Heidi.
- Ez van, ha hasonló karakterek egy csapatba vannak zárva. - mosolyogtam a finnre.
- Ja. - jött a válasza, de azért ő is részlegesen elmosolyodott.
- Most nézem, indulnunk kéne! - nézett az órájára Heidi. - Mindjárt kezdődik az időmérő. Gyerünk srácok, siessetek már a kajálással! Hogy tudtok ilyen lassan enni?
- A lassított felvétel csak az ebéd részét képezi. - magyaráztam. - A száguldást későbbre tartogatom...

Az időmérő előtt változatlanul tiszta ideg voltam. Nem tudtam, mennyire sikerült helyrepofozni az E20-t, bár a szerelőim megnyugtattak, hogy elvileg most minden klappolni fog. Csak annyi bibi volt, hogy ma még egy km-t se mentem az autóval és nem tudtam felmérni a pályaviszonyokat, így eleve hátrányból indulok még Karthikeyannal szemben is. Király, remek, mondhatom! Így hogy érek oda az első sorba?!
- Nina! - hallottam meg magam mögött egy lányhangot, amikor a garázsban már overallban, bukósisakkal a kezemben készülődtem. Megfordultam és Amandával találtam szembe magamat.
- Szia csajszi, mi újság? - mosolyogtam rá.
- Velem semmi, de hallottam neked nem sikerült túl jól a délelőttöd.
- Hát, ami azt illeti, pocsék volt. De most tiszta lappal kezdünk és optimista vagyok.
- Akkor jó. - mosolyodott el. - Sebastian mondta, hogy tegnap paintball-ban megverted Fernandót. Gratula!
- Kössz. - vigyorogtam büszkén. Jó érzés volt, hogy ilyen sokan tudnak róla! Legalább megismerik, milyen az igazi Nina Bradl, aki harcias, versenyszellemű és addig küzd a céljáért, amíg el nem éri! - De várjunk csak! Te hogy-hogy beszéltél Sebbel?
- Még reggel összefutottunk a szállodában. - mesélte és közben szégyenlősen mosolygott. Még az arca is elpirult, ami elég árulkodó volt. - Az utóbbi években sokszor láthatott, néhányszor meg is rohamoztam egy két autogramért az osztálytársaim kérésére, de igazság szerint nem beszélgettünk sokat.
- Nem rossz srác mi? - vonta fel a szemöldökömet féloldalasan mosolyogva. Az volt a gyanúm, hogy Amandának tetszik Seb és meg tudtam érteni. Elvégre millió tinilányn bele van bolondulva a srácba.
- Nagyon nem. - somolygott még mindig. - De úgy látom menned kell, apa idefelé integet a pitwallról. - nézett át a vállamon és tényleg, Eric sürgetően hadonászott nekem. - Sok sikert az időmérőhöz!
- Azt hiszem most el is kél egy kis siker az edzés után. - mondtam szinte magamban, és felhúztam a sisakot.

Az első körökben kicsit furcsának találtam az autót, de nyilván kellett egy kis idő, mire felmérem a pályaviszonyokat. Aztán mint egy szárnycsapásra megtáltosodott a kis E21 és az első szakasz végén már a 2. helyen találtam magamat. Nem rossz, nem rossz, mondta Ayao a rádión és én is kezdtem kicsit mosolyogni, mert éreztem az autóban rejlő potenciált. A Q3-ban végül a 4. helyet harcoltam ki magamnak és a sors fintora, hogy pont Alonso mögé, a második sorba. Kimi rögtön mögöttem, az 5. helyet biztosította be. A pole-pozíció Lewis-é lett, mögötte pedig Maldonado végzett, amin szerintem mindannyian megrökönyödtünk.
- Szép volt, Nina! - dicsért meg Ayao.
- Nem első sor, mint vártam, de ez is megteszi. - bólintottam.
- Ne aggódj, úgy gondoljuk van esélyes a dobogóra. Erős a Williams, de szerintem nem fog sokáig elöl körözni, úgyhogy az már biztos harmadik hely lehet. - vázolta fel a terveit.
Én pedig reménykedtem benne, hogy igaza van. Elvégre ő versenymérnök, csak tudja mit beszél, nemde?


De mint tudjuk, ember tervez, Isten szervez, így már este érdekes hírrel szembesültem. Amikor éppen készültem Kimivel visszamenni a szállodába, a pálya bejáratánál valaki nagyon panaszkodott valakinek.
- Ezt komolyan nem hiszem el! - Mint kiderült, Lewis siránkozott, bár fogalmam sincs miért, hiszen övé a pole és az egy dolog, hogy utána leállt az autója, de biztos nem annyira komoly a baj, hogy holnap ne tudna indulni a versenyen. Végtére is, ő egy McLarenben ül.
- Mi van Lewis? - léptünk oda hozzájuk, mert rajta kívül ott volt Jenson is, akinek nyafogott. - Ha nem kell a pole, én szívesen elfogadom.
- Még az is jobb lenne, ha helyet cserélnénk. - húzta el a száját. - De utolsóként fogok indulni.
- MI? - néztünk rá Kimivel. - Megbüntettek?
- Aha. A csapat elcseszett valamit az üzemanyag beállítással. Most meg én szívok az utolsó helyen.
- Hát ez gáz. - mondtam együttérzően, de aztán felcsillant a szemem. - Akkor ez azt jelenti, hogy én indulok harmadikként? Váó!
- Szerintem nem csak te örülsz Lewis büntetésének. - mosolygott Jenson.
- Mert? - kíváncsiskodott Kimi, bár nem túl érdeklődően.
- Gondolj csak bele, ki indult volna mögülem. - füstölgött Lewis rosszkedvűen.
- Neeeee, most komoly Maldonado rajtol az első helyről? - jutott eszembe a venezuelai ördög és ettől nevetőgörcsöt kaptam. - Na az érdekes lesz!
- Ki fogad arra, hogy ott is marad? - nevetett Jenson, amire mindannyian felnevettünk.
- 50 euró, hogy nem fog győzni. - mondta Lewis, majd Jens és én is csatlakoztunk hozzá.
- Hát akkor azt hiszem nekem kéne a másik oldalt képviselni. - rántotta meg a vállát Kimster.
- Te hülye vagy, haver! - mondták a fiúk és én is bambám néztem rá.
- Kimi, abból az 50 euróból egy csomó jégkrémet vehetsz még!
- De 150-ből még többet! - küldött felénk egy féloldalas, ravasz mosolyt, amire mi csak nevetést visszafolytva tudtunk reagálni.
De hála Kiminek, sikerült még érdekesebbé tenni a holnapi futamot. Csakhogy én meg fogom hiúsítani a Jégember terveit, ugyanis Maldonado helyett ÉN fogom elnyerni az első helyért járó kupát. És a 150 eurót is!

Minden adott volt a győzelemhez. Barcelona felett tökéletesen sütött a nap és ahogy itt szokás, jó meleg volt. A pilótaparádén már éreztem, hogy nagyon izgulok. Harmadik helyről rajtolok, és ilyen előkelő helyről csak az első futamomon indulhattam, de akkor elcsesztem, viszont most már okosabb leszek!

- Szia, te kis mázlista. - szólított meg Sebastian, bár a megnevezésemet nem igazán értettem.
- Parancsolsz?
- Kis mázlista vagy. - mondogatta továbbra is. - Egy ellenféllel kevesebb, így már meg van a dobogó, mi?
- Először is, nem én tehetek arról, hogy Lewis csapata elcseszte amit elcseszett. Másodszor az időmérőn úgy lettem 4., hogy délelőtt egy métert sem vezettem és hátrányban voltam. Te hol is végeztél az időmérőn, Seb?
- 8. lettem. - húzta el a száját. - Pedig minden jónak indult még délelőtt, de...
- Nincs de, az időmérő a lényeg és kész. - vágtam közbe, mert túl ideges voltam, hogy a problémáit hallgassam. - Harmadszor pedig még el se rajtoltunk és bármi megtörténhet. - kopogtam le a könyökömön.
- Aranyos, ahogy izgulsz. - mosolygott, mire én csak a szemeimet forgattam.
- Seb, neked minden aranyos meg édes? Ha én lennék a barátnőd, tuti kivágnálak, ha ilyeneket mondasz.
- De szerencsére nem te vagy az, ugye? - vonta fel a szemöldökét.
- Szerencsére nem. - bólintottam.
- Hanem valaki másé...
- Mi van? - néztem rá kerek szemekkel.
- Láttalak múltkor a városban, amikor egy sráccal moziba mentél. - árulta el sejtelmes mosollyal.
- És abból azt vontad le, hogy járunk? - mosolyodtam el. - Te túl romantikus vagy, Seb.
- Meglehet. - mondta és az eget kezdte kémlelni, majd egy kis szünet után így szólt. - Akkor velem is eljönnél moziba egyszer?
- Nem. - jelentettem ki és próbáltam komolyan mondani, de azért sikerült belevinnem egy mosolyt.
- Miért? - csodálkozott.
- Mert akkor azt hinnék az emberek, hogy együtt vagyunk.
- Hoppá, most egyből megváltozott a véleményed! - nevetett.
- Azért mert mi mások vagyunk. Gondolj bele, két F1-es versenyző, történetesen egy lány meg egy fiú együtt megy moziba, akkor tuti nagy dolgokat képzelnének rólunk.
- Látod, Nina, te is romantikus vagy. - lökte meg a karomat Seb és egy percre sem hagyta volna abba a nevetést.
- Miii??? Nem, én nem vagyok az! - tiltakoztam, de persze ezt már nem vette figyelembe és egy elégedett vigyorral inkább a szurkolóinak integetett, minthogy reagáljon amit mondok neki. Jellemző. Ilyenkor hiába mondok bármit is, Sebastian Vettel tudomást sem vesz rólam. Fúúúúú de utálom ilyenkor!!! Egy idegesítő kölyök!

A verseny előtti pillanatokban szokás szerint már az egekben járt a pulzusom, miközben Ayao darálta a legfontosabb adatokat a rádión. Igyekeztem csukott szemmel koncentrálni és felvázoltam magam előtt a rajtprocedúrámat, hogy hogyan, merre induljak. A gondolataimban egyből az élre törtem, útközben kissé megsuhintva Alonso Ferrariját. De csak egy picit, hogy ne büntessenek meg. Maldonado homlok egyenest nekiment a falnak, vele nem volt gondom, mögöttem meg valaki beragadt, így visszatartotta az egész mezőnyt. Szabad utam volt a célig....
Persze a valóságban minden másként történt. Jól indultam, de Kimi még jobban és az első kanyarban sikerült bebújnia mellém. Igyekeztem nem szitkozódásokkal traktálni a mérnökömet, így inkább azon voltam, hogy többen ne kerüljenek elém. Volt egy kis incidensem Sennával néhány kör múlva, amikor is letörött egy kisebb az első szárnyamból, de ezt a williamsesektől már megszokhattam. És hát mi tagadás én sem vagyok egy finomkezű versenyző, be kell vallani. De később a kis brazilnak visszanyalt a fagyi, mert ha jól hallottam amit Ayao üzent a sárga zászlós szakasz alatt, akkor Schumi beletrafált a hátsójába!
De hiába próbálkoztam utolérni a csapattársamat, végül Kimi mögött szeltem át a célvonalat egy igencsak eseménytelen futam után. Láttam a Jégembert előttem, de sosem értem elég közel hozzá. Ez bizony csalódás annak fényében, hogy a Williamsszel eddig bukdácsoló Maldonado meg győzött Alonso előtt. Egyeseknek piszok szerencséje van...nekem bezzeg még mindig nem jött el az időm.

- Szép volt srácok! - dicsért meg minket Eric csapatfőnök, amikor Kimi is visszatért a garázsunkba a dobogós ünneplést követően. - Jó futam volt és sok pontot szereztünk!
- Azt hittük biztos meglesz a dobogó. - néztem össze szomorkásan Ayao-val, aki viszont csak mosolygott.
- Egyikünk sem számított arra, hogy a Maldonado gyerek ilyen hibátlanul megy majd.
- De ünnepeltetni magát se tudja kevésbé. - motyogta Kimi, mire mindannyian odakaptuk a fejünket.
- Ne legyél ilyen rosszindulatú, Kimi! - szidta meg Eric, de ő se bírta megállni, hogy ne nevessen.
- De hát majd' szétszakadt a vállam, amikor fel kellett emelnünk. - panaszkodott és úgy tűnt, tényleg komolyan gondolta. - Öcsém, ez szerintem most istennek képzeli magát.
- Kimi!!!! - szólt rá mindenki egyszerre és közben természetesen nevettünk.
- Ha bementek Frankhez, nehogy ilyeneket szólogass be neki. - figyelmeztetett Paul, a csapat menedzsere.
- Hová megyünk? - fordultunk egyszerre felé Kimivel.
- Tegnap volt az öreg 70. születésnapja és mint a legidősebb és egyik legendás csapatfőnöknek, illene néhány jó szót kívánnotok. Főleg egy ilyen győzelem után.
Szóval így történt, hogy Eric-kel és Kimivel Lotusos pólóban feszítve lazán besétáltunk a Williams ünneplő garázsába. Minden arcon hatalmas mosoly, minden kézben pezsgőspohár, és mindenhol kék színt látni, ahogy körbenéztem. Frank Williams szokásos kerekesszékében ült és fogadta a gratulációkat, éppenséggel Fernandóval beszélgetett. Remek, a legjobbkor jöttünk!
- Köszönöm, Fernando, nagyon kedves vagy, hogy idefáradtál! - hallottam Frank hangját, ahogy közelebb léptünk. - És hadd gratuláljak, csodálatos versenyt futottál te is.
- Köszönöm, én is roppantul élveztem. - vigyorgott nyájasan. Máris hányingerem van tőle.
- Helló, Frank. - szólította meg Eric és kezet fogott Sir Williams-szel. - És ha már itt vagy Fernando, én is hadd gratuláljak, szépen mentél ma.
Fernando ugyanúgy megköszönte, majd azt kezdte ecsetelni, mennyire élvezetes volt felemelni Kimivel a nyakukba Maldonadót. Kimi lenyelte amit legszívesebben kimondott volna és csak mosolygott.
- Sir Williams, én is szeretnék gratulálni. - szólaltam meg végre én is. - Először a születésnapjához, ez már nagyon szép kor és dicséretes, hogy még mindig bírja a strapát, ami a Forma 1-el jár.
- Köszönöm, kedves Nina! - mosolygott rám az öregúr, az arca barátságos volt.
- Másodszor pedig szeretnék gratulálni ehhez a nem mindennapi győzelemhez, Pastor igazán kitett magáért. - Persze ezek csak üres szavak voltak, de szegény Frank talán itt esne össze, ha valami csúnyát mondanék.
- Nagyon kedves tőled. - ismételte meg. - Még nem volt alkalmam elmondani, hogy szerintem te vagy a jövő nagy reménysége ebben a mezőnyben. - hallottam tőle egy váratlan dicséretet. Hoppá, hoppá!
- Ne túlozz Frank! - nevetett Alonso. Na persze, neki most kell közbeszólnia! Azt a nagy pofáját neki!
- Mily kedves tőled Fernando, hogy így megtiszteled a hölgyeket. - mosolyogtam rá negédesen.
- Igaza van a lánynak. - mondta Frank és mosolyogva vettem észre, hogy Kimi is köhécselt egyet vigyorogva. - Még egy kicsit beérik, és oda kell rá figyelnetek. Komoly ellenfél lehet.
- Hát persze, Frank, ha te mondod. - legyintett Alonso, bár tisztán látszott, hogy 'hiszi a piszi' jár a fejében. Visszaszóltam volna neki még valamit, de Eric a vállamra tette a kezét, így tudtam, hogy viselkednem kell, mert valaki miatt el is felejtettem miért jöttem.
Miután lefutottuk a kötelező köröket, hagytuk, hadd ünnepeljenek és visszamentünk a motorhome-ba.
- Srácok, nem láttátok George-ot?- szaladt elénk Marco, az egyik szerelőm.
- Az orvosunkat? - lepődtem meg. - Miért mi a baj, Marco?
- Nézzétek ki a boxba! Ég a Williams garázsa! És Damien meg a többiek segítenek oltani. Kell egy orvos! - mondta idegesen és már el is viharzott.
Kimivel összenéztünk. Még alig pár perce jöttünk el, hogy gyulladhatott ki a garázs ennyi idő alatt?

Persze visszamentünk és tényleg elakadt a lélegzetem. A pálya felett hatalmas füstfelhő gyűlt össze, és emberek rohangáltak össze-vissza tüzet oltani. Teljesen elsokkolt a kép. Mi van ha most én is bent égnék?
- Ez gáz. - kommentálta az esetet Kimi, miközben csak álltunk ledermedve.
- Az. - válaszoltam és a szememmel követtem a rohanó embereket, akik nem csak a Williamshez tartoztak, hanem volt itt HRT-s, Caterham-es, és akkor észrevettem egy Lotus-os tagot is.
- Damien! - kiabáltam a nevét, amikor megláttam, hogy egy másik szerelőm vállán támolyogva lépdel.
- Füstmérgezést kapott. - magyarázta Lee. - Orvoshoz kell vinnünk!
- De hát...minek mentél te oda be? - néztem Damienre, aki egyfolytában köhécselt.
- Csak...se...segíteni akar...tam. - nyögte ki folyamatos köhögés közben.
- Na jó, ne beszélj, inkább gyere. - morogtam. - Kimi, te hová mész? - néztem a finnre, aki elindult valamerre.
- Az mindegy. - mondta és folytatta útját. Csodálkoztam, hogy mi tennivalója akadt most, de hát semmi közöm hozzá, úgyhogy inkább vállat vontam és Lee-vel nagy nehezen eltámogattuk az egyik Nissanig Damient, majd be tuszkoltuk a hátsó ülésre.
- Fogalmam sincs, hol van itt egy kórház. - mondtam Lee-nek, aki már az autóban lévő GPS-t nyomogatta. Mert az természetes volt, hogy én vezetek. Még szép, hogy ő csak az anyósülésen ülhet.
- Keresek, keresek. - darálta a szerelőm, miközben gyorsan keresgette az adatbázisban a lehetséges kórházakat. - A francba, miért olyan bonyolult ez a gépezet? Várjunk, csak itt van egy!
- Na végre! - sóhajtottam, miközben tapostam a gázt, ahogy csak bírtam. - Damien, meg vagy?
De nem válaszolt, hanem eldőlt a hátsó ülésen, viszont láttam, hogy magánál van, mert nyitva volt a szeme.
- Siessünk. - szólt Lee idegesen.
- Azt csinálom! - morogtam és nem sokkal később befaroltam egy barcelonai kórház parkolójába. Gyorsan kivettük Damient az autóból, majd nagy nehezen betámogattuk az épületbe. Egy orvos át is vette, és mivel látta, hogy a társunk jóformán beszélni se tud, mert levegőt se nagyon kap, rögtön kezelésbe is vette.
Lee-vel kint maradtunk a váróban, leültünk és idegesen toporzékoltunk.
- Remélem nem lesz semmi komoly. - mondtam. - Elvégre amikor Malajziában kigyulladt az étkezőnk, Heidi sem kapott olyan sokat.
- Meglátjuk, de bízok benne. - mondta ő is, aztán felvette a telefonját, mert hívták. Egy ideig beszélt rajta, aztán mikor letette komoly arccal nézett rám. - Nina,van egy kis problémánk. Vissza kell mennem
- Mi? De hát miért?
- Eric hívott, azt mondta szükség van rám a pakolásnál. Tudod, én vagy a szállításért felelős szerelő.
- Persze, tudom. Akkor....most itt hagysz? - Nem tetszett a gondolat, hogy itt kell maradnom egyedül.
- Muszáj. De nem hiszem, hogy túl sokáig tartana a vizsgálat, remélhetőleg Damien-nek nem lesz semmi baja. De ha mégis, hívj nyugodtan, majd átruházom másra a munkámat.
- Hát oké. - bólintottam. Mit tehettem volna mást? Lee-nek ez a dolga és ha ott kell lennie én nem akadályozhatom meg a kötelességében. Én meg ugye ráérek, hiszen már délután letudtam a versenyzést.
- Mindenképpen értesíts, ha Damien egyben van. - villantott egy mosoly, miközben elrohant.

Remek! Itt maradtam egyedül a kórházi váróban, ülök, nézek magam elé és várom a füstmérgezéses Damient. Ráadásul még hullafáradt is vagyok a mai nap után. Már igencsak esteledik, egy versenynap után pedig mindig kidőlök...hacsak nem dobogón végzek.
De ma 4. lettem. Eggyel rosszabb hely, mint múltkor, ezt pedig nem érdemes ünnepelni. Kimi biztosan azért nem akart velünk jönni, mert inkább megünnepli ezt a harmadik helyét valamelyik bárban Sebastiannal meg Heikki-vel. Hát persze az biztosan jobb, mint itt ücsörögni Damien-re várva.
Ásítottam egyet, majd lejjebb csúsztam a székben. Idegesített, hogy néhányan az orvosok és nővérkék közül felismertek és furcsálló pillantást vetettek rám. Végülis mit keresnék itt, amúgy?
Ásítottam még egyet és változtattam egy kicsit az ülésmódomon. Éppen ekkor jött be három Williams-es pólós emberke, akik szintén ahhoz a dokihoz mentek, akit mi kerestünk fel. Ők is folyton köhögtek és levegő után kapkodtak. Nyilván hatalmas tűz keletkezett, mert is híján megfullasztotta ezeket az embereket.
Még egy ásítást nyomtam el, és a karjaimat is összefontam. Furcsa, hogy eddig, 5 verenyhétvége alatt másodjára fordul elő, hogy kigyullad valami. A FIA tehetne már valamit a biztonságért.
Vártam, vártam és vártam, de Damien csak nem akart kijönni. Éreztem, hogy kezdek totálkáros lenni, ami nálam annyit jelent, hamarosan bevágom a szunyát. Kezdtek leragadni a szemeim és bár a kórházi szék nem bizonyult túl kényelmesnek, nem tudtam már mit csinálni. Lassan lecsúsztam a székben és elbóbiskoltam.
- Nina. - böködte valaki a vállamat, mire mintha villám csapott volna belém,  felugrottam a székről álló helyzetbe. Nagyon megijedtem. Hogy voltam képes elaludni egy ilyen helyen???!! Te jó isten!!!
- Damien! - öleltem át a srácot, aztán szemügyre vettem az arcát. - Minden oké veled?
- Persze, már jól vagyok. - mosolygott. Fura, hogy fél órával korábban még meg akar fulladni, most meg virít, mint a barcelonai napsütés. - Te...jól láttam, hogy elaludtál itt?
- Nem, csak a kis pontokat néztem a szemhéjam belsején. - morogtam szarkasztikusan. - Nem hogy megköszönnéd, hogy itt vártam rád!
- Köszönöm, drágaságos Nina! - a hatás kedvéért még a kezemet is megpuszilta. Ezen már muszáj volt nevetnem, annyira lovagiasan csinálta. - Na de úgy látom, most viszonoznom kéne a szívességedet. Menjünk vissza a szállodába.
Kivételesen hagytam neki, hogy vezesse a nekem bérelt Nissant, mert olyan álmos voltam, hogy még a szállodában is alig tudtam eltántorogni a szobámig. Damien mindent megköszönt, aztán elvonult a szobájáva, csak úgy mint én. Ruhástól levágódtam az ágyra és a sötétben a plafonnal kezdtem szemezni gondolkodás közben. Alszok egy nagyot, és kipihenem magamat, holnap pedig visszamegyek Walchwilbe és az első elintéznivalóim között lesz egy őszinte beszélgetés. Tisztáznom kell Jake-kel egyet s mást...