30. fejezet: Átértékelés

Sziasztok!
Ez a rész megint kitérő a Forma 1-ből és előre is elnézést azoktól, akik nem kedvelik annyira a motorsportokat - teszem hozzá én sem vagyok nagy rajongó, de Nina szempontjából MÉG nagy jelentőséggel bír a motoros királykategória környezete. Úgyhogy kérlek nézzétek el, hogy megint átcsúsztunk egy másik világba, ahol viszont Ninában megint átértékelődnek dolgok, ahogy a cím is mutatja. Remélem azért szívesen olvassátok, komikat, pipákat remélek tőletek :)
A folytatással kapcsolatban vegyétek számításba, hogy esetleg késni fogok, mert szombaton szülinapom lesz és ugye ilyen esetben egész hétvégén ünnepelni kell! :D Előre is bocsi ezért!
Na jó olvasást! :))

(Nina)

Minél előbb szerettem volna beszélni Jake-kel. A Heidi-val történt beszélgetésünk után szükségesnek éreztem, hogy tisztázzuk, mit is óhajt ebben a furcsa kapcsolatban. Nem akartam komolyat, de felszíneset se és kíváncsi voltam, Jake vajon mit tervez ezzel a helyzettel. Azt tudtam, hogy én nem vagyok belé szerelmes. Számomra ő egyszerűen csak egy jó pasi, aki figyelmes és látszólag érdeklem őt. De nem akartam komolyabb dologba belebonyolódni, az meg egyenesen megrémisztett, hogy Heidi szerint Jake ebben a barátság extrákkal kapcsolatban azt találta előnyösnek, hogy lefeküdjön velem. De nekem eszem ágában sincs hasonlót tenni! Éppen ezért kell tisztáznunk a dolgokat!
Nem kellett sokat várnom, hogy észrevegye, már visszajöttem Barcelonából. A hazaérkezésem másnapján, kedden már csengetett is az ajtómon.
- Gyere be! - kiabáltam ki a konyhaablakon keresztül. Éppen főzőcskéztem és nem volt kedvem ajtót nyitni.
- Sziaaa. - köszönt Jake elnyújtva az a betűt, majd mosolyogva odalépett a konyhapulthoz. - Te mit csinálsz?
- Kísérletezek némi élelem elkészítésére. - mondtam, de aztán kegyesen hozzátettem. - Főzök, te fafej, szerinted minek néz ez itt ki?
- Öhm. Egy adag színes valaminek. - kukkolt bele a tálba, amiben éppen különféle zöldségeket kevergettem.
- Saláta, Jake. Tudom, hogy nem vagyok egy konyhatündér, de el kell magamat tartanom és bármennyire is hihetetlen, még én is eszek.
- Már hiányzott ez a sok szarkasztikus beszólás. - jött közelebb és szorosan a karjaiba zárt. Nem mondom, jól esett, hogy valaki azt mondta, hiányoztam neki, de azért ettől még nem felejtettem el, mit akartam.
- Ha meg akarsz fullasztani, remekül csinálod. - szóltam be neki mosolyogva, mire végül elengedte a derekamat. - Mellesleg így hogy főzzek? Már majdnem kész, te meg itt hátráltatsz!
- Elnézést, főnökasszony! - emelte fel a kezeit ártatlanul és édesen mosolygott. - De ugye ne menjek el?
- Nem, beszédem van veled. - Lehet, hogy nem erre a válaszra számított, de mindegy is. Így is, úgy is megmondom neki, amit akarok, utána meg eldönti, mit óhajt tenni. - Szerinted ez akkor így most kész?
- Én nem értek ehhez, Nina. - fintorgott. - Én is szoktam salátát enni, de az azért tartalmaz némi húst is.
- Az is van, de most egyelőre ezzel kell foglalkoznom. - ráncoltam a homlokomat. Bonyolult dolog ez a főzés, és teljesen egyértelmű, hogy ez nem nekem való! Nagyjából összekevertem-kavartam némi paradicsomot, paprikát, répát, meg zöldsalátát, hozzáöntöttem valami löttyöt és egy furcsa keverék jött ki belőle. Ez is Heidi receptje volt, gondoltam csak nem lehet túl rossz.
Gyorsan beletettem a husit, és újból összekevertem. Szép kis egyveleg lett belőle, még a kinézetétől is undorodtam, de amikor megkóstoltam, meglepően finomnak találtam. Jake mosolyogva elnézte, ahogy megeszem, mert állítása szerint ő már ebédelt. Na persze, ki hiszi el? Egyszerűen csak ránézett a kajámra és elment minden kedve az evéstől. De nálam ez van, ezt kell szeretni vagy, el lehet húzni.
- Szóval, mint már említettem, szeretnék beszélni veled. - mondtam ismét, amikor leültünk a nappaliba.
- Huhh, ez nagyon komolyan hangzik. Csak nincs valami baj?
- Hát azt nem tudom. Arról lenne szó, ami most köztünk van. - böktem ki kerek-perec. Felesleges húzni.
- Mi van köztünk? - mosolygott rám sármosan és átkarolta a vállamat a kanapén.
- Hát épp ez az, hogy én sem tudom.- emeltem fel egy kicsit a hangomat, pedig nem is voltam ideges. - Oké, hogy barátság extrákkal, de az extrák alatt mit értesz?
- Ezt. - mondta és egy puszit nyomott az arcomra. - Aztán ezt. - adott egy hosszabb csókot. - És végül...
- Nem, azt hiszem nincs végül. - szakítottam félbe. Vajon mit akart mondani? Nem nehéz kitalálni.
- Most mi bajod van? - húzódott vissza. - Valami rosszat mondtam?
- Csak le akarsz fektetni ugye?
- Mi?
- Azt kérdeztem, csak azért kell ez a barátság extrákkal címszó, hogy lefeküdhess velem?
- Nina, ezt honnan veszed? - Teljesen meg volt lepve, de azért mosolygott. - Ilyen rossznak hiszel?
- Nem tudom mit higgyek. Csak ismerem ezt a játékot. A pasik nem akarnak semmi komolyat, jó nekik az ilyesmi laza kapcsolat, aztán ha lefektetik a csajt, hirtelen elpárolognak, kösz, nekem ennyi elég volt dumával.
- Hát kössz szépen! - nevette el magát. - Szóval te is ilyennek gondolsz? Rosszfiúnak?
- Azt nem tudom, Jake, hogy neked is ilyen szándékaid vannak-e? - néztem a szemébe, választ várva.
- Nézd, Nina. - váltott ő is komoly hangra. - Azóta tetszel, amióta megismerkedtünk és nem véletlenül vagyok rád tapadva. Szeretek veled lenni, mert másabb vagy, mint a többi csaj, de most komolyan nem értelek. Én azt hittem, neked is tetszik ez a dolog, ami most köztünk van.
- Nem vagyok benne biztos...
- Te azt mondtad nem akarsz semmi komolyat. Hát én sem! Mi lenne, ha kicsit több időt töltenénk együtt, akkor majd meglátjuk mi legyen ebből.
- Talán megpróbálhatjuk. - mérlegeltem a dolgot. - De egy valamit leszögezek. Nem érzek irántad semmi olyat, amit 'szeretlek'- kel lehetne kifejezni. És nem is vagyok szerelmes beléd. Csak jó pasinak tartalak és egy olyan srácnak, akivel jól érzem magam, ha együtt csinálunk valamit. Éppen ezért nem gondolom, hogy le kéne feküdnünk. Érthető ez így?
- Teljesen világos. - mosolygott. - De ezt szabad?
- Mit? - kérdeztem, de azzal válaszolt, hogy egy jó erős csókot nyomott a számra. Ez váratlan volt.
- Akkor megbeszéltük? - nézett rám a mandula szemeivel. Mi a fenéért ilyen magabiztos? Azt hiszi egy csókkal eléri, hogy minden kételyem elszálljon?
- Egyelőre. - mosolyogtam és újra a konyhába indultam. - Kérsz valamit inni?
- Gondolom energiaitalból van bőven.
- Az az enyém. Neked a víz is jó lesz. - döntöttem el nevetve. Kivettem az innivalókat a hűtőből, aztán visszamentem a nappaliba. Jake az egyik polcom előtt állt és nagyon nézett valamit.
- Ez mi? - kérdezte és felém mutatott egy kártyát. A Marc-tól kapott belépőjegyem volt az.
- A VIP jegyem a Moto GP következő hétvégéjére. - mondtam gépiesen.
- Ez mekkora király! Nem cserélünk életet? - kérdezte és még mindig a jegyeimet nézegette nagy szemekkel.
- Kösz, de a tiéd nekem túl unalmas lenne. Én szeretem, ha minden pörög körülöttem.
- Azt látom. Hazajössz a saját versenyedről és mész a bátyádéra. Szép, mit ne mondjak. Én bármit megtennék, hogy így egymás utánban végignézzek egy F1-es és egy Moto GP-s futamot élőben.
- Szereted a motorversenyzést? - csodálkoztam. Még sose mesélt róla és igazából arról sem, hogy miért szokta nézni a Forma 1-et. Lehet, hogy csak miattam? Az elég vicces lenne...
- Szeretem? - szakadt el végre a tekintete a jegyekről. - Imádom. Kiskorom óta ez és a foci a kedvenc sportom.
- Valóban? - kérdeztem gyanakodva. Most egy kicsit megsértődtem. Hogy lehet bármit is jobban szeretni, sőt imádni a Forma 1-nél. Nekem ez ismeretlen érzés.
- Persze. Kamaszkorom óta istenítem Valentino Rossit, de még egy futamra se jutottam ki élőben. Egy aláírás nekem mindennél többet jelentene.
Valamiért az az érzésem támadt, hogy igazat mond. Tudom milyen az, amikor valakinek így csillog a szeme.
- Figyu, Jake. Én...Szeretnél eljönni velem? - kérdeztem meg nagy nehezen. Nem is tudom mi ütött belém, de gondoltam örülne neki, ha eljöhetne. De persze volt egy kis hátsó szándékom is. Talán ha egy hétvége alatt többet vagyunk együtt, jobban kiismerem és rájövök, hogy oké ez köztünk, vagy nem oké.
- Nina, ezt most komolyan mondod? - Már megint ez a szemcsillogás...A végén még elgyengülök. Ne már!
- Nem, csak vicceltem. - nevettem ki, de pár másodperc múlva abbahagytam. - Na jó, komolyan gondolom.
- Akkor most kénytelen leszel ezt elviselni tőlem. - ugrott oda hozzám, majd átölelt és egy hosszú, örömteli csókban részesített. Tisztán éreztem, hogy most nagyon fel van dobva.
- Hát persze, hogy eljövök! Ez az egyik álmom! Köszönöm! - Sütött róla, mennyire örül és ezt jó volt látni.
- Szívesen. - mosolyogtam. - Akkor tedd szabaddá a hétvégédet! Csütörtökön indulunk.

Csütörtökön dél előtt már csomagoltam a Porschém csomagtartójába. Csak egy fél bőröndnyi cuccot vittem, hála annak, hogy most elég csak rendes, hétköznapi ruhákat pakolni, nem úgy, mint amikor a fél bőrönd a Lotus-os öltözékekkel van tele.
- Kész vagyok. - jelent meg Jake is, némi plusz táskával. Betettem az ő cuccait is, aztán már éppen készültem beülni a kocsiba, amikor egy gyerekhangot hallottam meg. Joachim rohant oda hozzánk.
- Hééé, ti meg hová mentek?
- Le Mans-ba. - újságolta el Jake leplezetlen izgatottsággal. Mintha direkt cukkolni akarná szegény gyereket.
- Most komolyan, Nina? - nézett rám gyanakodva, de miután én is bólintottam, mérgesen toppantott egyet. - Ne máá', nem hiszem el, hogy oda mentek! Én mikor mehetek már valahová? Öcsém, ez annyira nem fair!!!
Aranyos volt, ahogy dühöngött, majdnem nevettem is rajta, de a vigasztalás hasznosabbnak tűnt.
- Figyelj csak ide, Joachim. Ha hazajöttem, elmegyek hozzád és megbeszéljük anyukáddal meg apukáddal, hogy melyik futamra jössz el, rendben?
- De ez akkor sem ér! Jake miért mehet most veled?
- Mert ő felnőtt. De héé. - hajoltam közelebb a fiúhoz. - Megígérem, hogy nálunk sokkal jobb lesz majd.
- Biztos?
- Kezet rá. - csaptam bele a mancsába, mire kicsit felderült.
- Na jó, de akkor kérek szépen aláírást....- sorolta a motorosok neveit, én meg győztem jegyezni őket.
- Meglesz. Na jó legyél! - köszöntem el tőle és végre valahára elindultunk.
- Akkor melyik járatra is foglaltál jegyet? - fordult felém Jake az anyósülésről. Ez csak természetes.
- A 'Nina vezetni Le Mans-ig' járatra. - vigyorogtam.
- Most komolyan....
- Nem fogunk repülni. - jelentettem ki. Oké, talán kegyetlenség volt nem szólni neki, de eszem ágában sem volt megint repülni. Az életem egy része csak ebből áll, dehogy fogok ilyen kis út miatt a fellegekben utazni. - Az én kis Porschémmal fogunk odautazni. Nem hosszú táv ez, a sajtótájékoztatók végére odaérünk.
- Hétköznapi emberek nyelvén az mit jelent? - kérdezte gúnyosan.
- Délután 5-6. - mosolyodtam el. El is felejtettem, hogy ő nem tudja, mikor van nekünk, versenyzőknek a szenvedő időszak.
A német-svájci-francia határnál léptünk át Franciaországba, ahonnan még 500 km-nyi út vezetett a legendás Le Mans-i versenypályához. A 6,5 órás út alatt remekül elbeszélgettünk Jake-kel, és örömmel hallgattam, mennyire odavan ezért a sportért. Nekem mindig is a Forma 1 volt a nagy szerelem, de érdekes volt egy motorversenyzés-rajongó srácot hallgatni, aki nem tartozik a családomba.

Amikor végre valahára elértük a célt, Jake izgatottan ugrott ki az autóból.
- El se hiszem, hogy itt vagyunk! - kiáltotta és körbenézett. Egyelőre még csak egy szálloda előtt voltunk, de neki már ez is tetszett.
- Hűtsd le magad, ez még csak a szállásunk. Inkább segíts behozni ezt a sok cuccot. - fogtam be egy kis segítségre, mikor bementünk a szállodába. Marc már foglalt nekem szobát, de Jake-nek ugyebár nem, így hát ez még hátravolt. A recepciós azonban nem tudott jó hírekkel szolgálni.
- Hölgyem, sajnálattal közlöm, de az egy ágyas szobáink már mind foglaltak. De Önnek egy lakosztályt tartanak fent, ott biztosan akad hely az úrnak is, ha az Ön vendége.
- Lakosztály? - csodálkoztam. Marc elkényeztet. Ezt feltétlen meg kell köszönnöm neki!
Végül úgy adódott, hogy Jake-kel megosztom a lakosztályt, amire persze ő elégedetten mosolyogva reagált.
A lakosztály nagyon tetszetős volt, el is ámultam, hogy Marc hogy fizethetett be nekem egy ekkora helyet. Nagyon akarta, hogy jöjjek, ez biztos! Nem is akartam vesztegetni az időt, minél előbb szerettem volna vele találkozni. Ki sem pakoltunk, már hívtam is a mobilján. Csak végeztek már a firkászoknál...
- Nina? - szólt bele egy vidám, kisfiús hang.
- Én vagyok. - Annyira jó volt hallani a hangját. Rettenetesen hiányzott már. - Marc, itt vagyok a hotelben. Hogy képzelted, hogy ilyen száz csillagos lakosztályt bérelsz nekem? Elmentek otthonról?
- Nem tetszik? - kérdezte aggódva. Olyan kis naiv! Nem érti a szarkazmust.
- Dehogynem. Lélegzetelállító. De figyelj csak, hoztam valakit. Most ő is itt lakik velem, de kifizeti az ő részét.
- Az nem érdekel, csak az a lényeg, hogy te itt vagy. - hallottam a hangján, hogy mosolyog és ezáltal engem is mosolygásra késztetett.
- Mikor találkozhatunk?
- Mindjárt végzek. Egy fél óra múlva a bárnál a szálloda halljában?
- Ott leszek. De siess ám!
- Repülök. - kuncogott a telefonban, mielőtt kinyomtam volna. Jake-hez fordultam, de nem találtam sehol.
- Szomszéd, merre vagy? - indultam el felfedezőútra. Akkora ez a lakosztály, mint egy ház! És mennyi kisebb szoba! Hát hol a fenében találjam itt meg ezt a szerencsétlent? - Mit csinálsz itt?
Az egyik szobában egy masszázs ágy is található. Azon terült el kényelmesen, mint aki jól végezte dolgát.
- Várom, hogy egy gyönyörű lány megmasszírozzon. - nyújtózkodott.
- És már hívtad is a csajt, vagy csak várod, hogy iderepüljön? - fontam össze a karjaimat. Fél perce sincs, hogy megérkeztünk, a kisvárosi Jake máris a fellegekben érzi magát. Ejnye, de nincs hozzászokva a szállodák fényűzéséhez!
- Rád várok, te nagyszájú! - fordult felém és idiótán vigyorgott.
- Szeretnéd te azt! Inkább neked kéne engem masszírozni, mert idáig vezettem.
- Ha akarod...
- Nem, most nem. Figyelj, találkozok az egyik barátommal. Nagy bunkóság lenne, ha te itt maradnál?
- Melyik versenyző az? - csillant fel a szeme.
- Marc Marquez.
- Húúú, majd össze kell ismertetned vele. Nagyon tehetséges a kiscsávó!
- Ja, tudom. Akkor te csak szórakozz  a masszőrlánnyal, én leléptem. - mosolyogtam rá, és villámgyorsan lerohantam a bárba.

Rendeltem magamnak egy tonikot, de nem telt bele 10 perc, Marc megjelent.
Ugyanolyan kisfiús viselkedéssel közlekedett, mint mindig. Szökkent és mosolygott mindenkire, aki csak ránézett. Furcsa, de róla is Sebastian jutott eszembe, pont mint múltkor Amandáról. Sok ilyen derűs ember van ezen a világon...
- Szia, Nina! - talált meg végre a tekintetével. Az ő szeme is csillogott, és ilyenkor nagyon édes tudott lenni. Odajött hozzám és jó szorosan megölelt. - Már ezer éve nem láttalak. Csinos vagy.
- Ööö...köszi, Marc. - mosolyodtam el. - Jó téged látni. Sajnálom, hogy rég nem voltam, de tudod, nagyon sűrű a szezonunk. Amikor lenne egy hét szünet, akkor is tesztelünk.
- Megértem. - leült egy bárszékre és érdeklődve figyelt. - De most úgy örülök, hogy itt vagy.

Én is örültem neki! Már nagyon hiányzott egy ilyen őszinte baráti beszélgetés és kivel teheted ezt meg a leginkább, ha nem a legjobb barátoddal? Marc-kal meg lehetett beszélni az összes versenyzős dolgot, amit Heidinak hiába is magyaráznék, ezért jó, hogy van egy fiú barátom is, akihez közel érzem magamat.
Először megtudakoltam, mi minden történt eddig itt "Motorosok Világában", majd Marc kérdezett engem, hogy alakulnak a dolgaim a nagyok között. Elmeséltem egytől egyig, hogy két bukással kezdtem az évet, hogy mi történt Malajziában az afterpartin, hogy mennyire rühellem Alonsót, hogy milyen jó haverok lettünk Kimivel és valamennyire Sebbel is, valamint meséltem neki a pilóta-bulikról, amiket nemrég vezettünk be. Marc-nak minden tetszett, és bármit meghallgatott, amit el akartam neki mondani. Igaz, néha belekérdezett, hogy "Az kicsoda?", amikor véletlen úgy említettem Nico-t, hogy Britney vagy visszakérdezett, hogy "És az miért olyan vicces?", amikor azt mondtam, és kötöttünk egy jégkrém-fogadást Kimivel meg a fiúkkal.
Cserébe ő elmesélte, hogy hány versenyt nyert már meg és milyen jól megy neki ez a szezon. Kicsit szégyelltem is magamat, hogy nem hívtam fel néhányszor. Nem vagyok jó barát.
- Úgy sajnálom, Marc. - sajnálkoztam és hibásnak is éreztem magamat. - Nem is akarok magyarázkodni, te is tudod, milyen egy szezon újoncként. Meg amúgy is.
- Semmi baj, neked is megvan a saját életed, meg nekem is. - Olyan aranyos! Mindent megért. Hát ilyen az igazi barát és nem olyan mint én. Rohadtul érzem magam.
- De akkor is. Legalább néha felhívhattalak volna.
- Nem számít. A lényeg, hogy eljöttél és itt is leszel velünk.
Hát van klasszabb srác ezen a világon? Kezeket fel, aki tud jobbat!
- És mi újság a srácokkal? - tértem át egy másik témára.
És akkor Marc belekezdett egy hosszú és beszédes mesélésbe, egyetlen apró részletet sem kihagyva. Elmondta, milyen eredményeket értek el a fiúk a pályán és hogy mikkel szórakoznak minden helyszín paddockjában. Sőt, azt is megemlítette, hogy náluk általános az ilyen versenyzői bandázás és mindhárom kategória versenyzőinek együtt szerveznek programot a versenyhelyszín rendezői. Én ilyenről csak álmodhattam, mikor a GP2-ben versenyeztem. Hiszen nekünk még garázsunk sem volt, azt meg kellett hagyni a Forma 1-eseknek. Mi és a GP3-as pilóták csak a háttérből figyelhettük őnagyságukat. De itt, a motorosok világában minden másképp van és sok esetben jobban is tetszik az övéké, a miénknél...
Nem sokáig élvezhettük még egymás társaságát, mert mindketten fáradtak voltunk az ideutazás miatt, de megbeszéltük, hogy holnap és egész hétvégén mindent bepótolunk, amit az utóbbi hónapban elszalasztottunk.

Pénteken reggel úgy kellett kifordítanom az ágyból Jake-et.
- Hihetetlen, hogy már az első napon elalszol! - fintorogtam és lehúztam róla a takarót. De egy csöppet elállt a lélegzetem a félmeztelen, de iszonyúan kidolgozott testétől. Csak egy boxerben aludt, így szabadon csodálhattam kidomborodó izmait. Ez valahogy váratlanul ért így késő reggel.
- Jézusom, elfelejtettem, hogy itt vagyok. - pattant fel az ágyból, de amikor meglátta az arcomat, szélesen elmosolyodott. - Na mi van, Nina, elvitte a cica a nyelvedet?
- Fogd be! - tértem magamhoz. - És siess, mert nem fogok rád várni.
Szerencsére hamar felöltözött, így időben el tudtunk indulni a pályára. Már korábban is jártam itt, tehát nem jelentett gondot odajutni, annál nehezebb volt bírni Jake-kel.
- Nem is számítanak rám, mi? Azt se tudják, hogy jövök.
- És akkor mi van? Marc-nak mondtam tegnap, ő meg vagy szólt a csapatának, vagy nem.
- De akkor ugye a többiekhez is elviszel? Mert nagyon szeretnék találkozni Rossival.
- Ne hisztériázz már, mindenre kerítünk sort. - nyugtattam le és rutinosan bemutattam a jegyünket a leolvasónak.
Itt szinte mindenkit ismertem és mások is tudták ki vagyok. Mosolyogva köszöntek, én meg vissza nekik, szóval Jake igencsak meglepődött, milyen gyakorlatias vagyok a Moto GP paddockjában.
- Hallod, olyan, mintha nem is a Forma 1-ben, hanem itt versenyeznél.
- Majdnem. - mosolyogtam és már ismerve a csapatok motorhome-jait, lazán odaséltáltam a Catalunya csapat óriás épületéhez.
Egy ismerős arcnak bemutatkoztam és elmondtam miért jöttünk, így kénytelen volt beengedni. A következő pillanatban már egy ismerős helyen voltam, a csapat VIP szekciójában, ahol a vendégeket szokták megvendégelni és ellátni minden széppel és jóval. Marc mosolyogva várt minket.
- Na végre! Mi tartott ilyen sokáig? - kérdezte és odaszökdécselt hozzánk. Egy fél fejjel kisebb volt Jake-nél, úgy nézett fel rá bemutatkozáskor. - Szóval te lennél a vendég.
- Igen és nagyon hálás vagyok, hogy te elhívtad Ninát, mert ő meg így elhívott engem. Örülök, hogy itt lehetek. Imádom ezt a sportot és bírom, ahogy versenyzel. - puncsolt, de aranyos volt látni, hogy úgy kezeli Marc-ot, mintha a szomszéd fiú lenne, nem pedig egy ismert motorversenyző. Bemutatkozott, majd kezet rázott Marc-kal, aki rögtön ezután rám nézett és azt hiszem már nagyon izgatott volt, hogy újra lát.

A nap további részét a csapat garázsában töltöttük. Jake hihetetlenül izgatott volt és érdeklődve néztem. Nekem sosem adatott ez meg, hogy, mint kívülálló nézzek végig akár egy szabadedzést, mert születésemtől kezdve bennfentes voltam. Apámtól mindent megtanultam már kiskoromban, előbb tudtam mi az az ideális ív, mint az, hogy ábécé. Sosem élhettem át, milyen az, ha egy szurkoló testközelből látja a kedvencét. De nem bántam, hiszen így én lehetek az, akit látni szeretnének. Legalábbis a Forma 1-ben.

A Catalunya garázsában nem, de a pályán zuhogott az eső, Jake kedvét azonban semmi sem szegte. Előzetes engedéllyel odamehetett a mérnökökhöz, figyelte őket és csak kérdezett és kérdezett. Én meg csak mosolyogtam rajta, hiszen ezt az oldalát még sosem láttam.
Én, mint versenyző, Marc-ot néztem. Néztem, ahogy veszi a kanyarokat, ahogy szeli a vizet az esőben. Más ez a versenyzés motoron, mint autóban. Itt az ember bármikor leeshet a motorról és olyan sérüléseket szerezhet, amik tönkrevághatják az egész karrierjét. Egy-két szalagszakadás, bokatörés, könyök- vagy vállkificamodás már meg se kottyan ezeknek a srácoknak, szinte mindennapos dolog. De az is benn van a pakliban, hogy ha leesel a motorról és végigcsúszva a betonon és a füvön nekiszáguldasz a falnak, többé nem térsz magadhoz és ennyi volt az életed. Tavaly elvesztett a sport egy nagyon tehetséges versenyzőt, így még manapság sincs garancia arra, hogy nem vesznek kárba életek egy-egy verseny során. És ilyen esős időben meg plána izgul az ember valakiért, aki ott köröz egy jó eredmény eléréséért. Ilyenkor mindig keresztbe tettem az ujjaimat. A bátyámért és Marc-ért, valamint a többi srácért, akik fontosak voltak nekem.

A nap végén, mikor egy kellemes vacsora után visszatértünk a hotelbe, Jake-nek be nem állt a szája.
- Nekem már ez a nap fantasztikus volt, milyen lesz még holnap, meg vasárnap?
- Hidd el, a vasárnapi hangulatot semmi sem tudja tetézni. - mosolyogtam. - Olyankor az egész város versenylázban ég. Kik versenyzőként, kik csapatként, kik szurkolóként.
- És ez az egész csapat olyan jófej! Még azokat a sok adatot mutató táblázatokat is nézhettem...
- Telemetriák. - segítettem ki mindenttudóan.
- Jól van, honnan tudjam? - nevetett fel, aztán váratlanul magához húzott és megölelt. - Nem is tudom, hogy köszönjem meg neked. Valóra váltottad az egyik álmomat.
- Szívesen tettem. - Na ilyet is ritkán hallani tőlem! De vajon mi lehet a másik álma? Rá akartam rákérdezni, de mire észbe kaptam, Jake már a fürdőszobában volt.
Lesz még rá lehetőségem, gondoltam. Majd kierőszakolom belőle.

Szombatra úgy terveztem, azért be kéne néznem Stefanhoz is, ha már itt vagyok, így nem sokkal a délelőtti edzés után hagytam Jake-et Marc-kal beszélgetni, és a bátyám csapata felé vettem az irányt. Amikor azonban beléptem a garázsukba, azt hittem rosszul látok.
- Michael? - néztem rá Michael Schumacherre, aki történetesen éppen a bátyámmal beszélgetett. Mi a fenét keres itt a jó öreg Schumi? Alig akartam elhinni, de tényleg ő volt az! Hát ez kész!
- Nina! - ő sem volt kevésbé meglepve. Stefan csak mosolygott. - Szia, nem is tudtam, hogy te is itt vagy.

- Ezt inkább nekem kéne mondanom. - mosolyodtam el és közelebb mentem hozzájuk. - Mi jót keresel itt, ha megkérdezhetem? Nem igazán vagy járatos vendég errefelé.
- Meghívásra jöttem, a monsteresekhez. Tudod, közös a szponzorunk, aztán most itt vagyok.
- Akkor nem a Tech 3-nél kellene lenned? - Csak mert az a csapat öltözött Monster-es cuccba.
- Csak meglátogattam a bátyádat. - mosolygott és hol Stefanra, hol rám nézett. - Hasonlítotok.
- Nem nehéz elhinni, hogy ő a tesóm. - szólalt meg végre a bátyám is, aztán megölelt. - Húgi, már azt hittem nem is köszönsz be. Az oké, hogy Marc meghív, de azért nem kéne elfelejtened engem se.
- Nem elég neked, hogy egy hétszeres világbajnok van a garázsodban? - nevettem fel, Michael pedig büszkén vigyorgott. Gondolom megszokta, hogy szinte már hozzánőtt a 7-es szám.
- De és ha már itt van, mesélt is egyet s mást, hogy miket csinálsz, húgi.
Furcsa tekintettel néztem Schumira, aki mintha semmiről sem tudna, fütyörészni kezdett.
- Na ki vele, mit mondtál neki?
- Csak azt, hogy mennyire szeretjük, hogy van egy ilyen életrevaló lány is a csapatunkban.
- Na persze, jó kifogás! - nevettem
Jól elbeszélgettünk hárman, aztán amikor Michael elment, kicsit kettesben maradtam Stefannal is.
- Nem jó ez így, Nina. Már egy hónapja nem láttunk és hiányzol nekünk. - mondta komolyan.
- Mintha én tehetnék róla! Nem csak neked van elfoglalt életed, Stefan!
- Tudom, tudom, ne kapd fel a vizet. Mi lenne, ha a következő versenyed után meglátogatnál minket?
- Nem tudom, majd még meglátom, hogy alakulnak a dolgok. - mondtam és sajnáltam, hogy ezt kellett mondani, de sajnos ez volt a helyzet. - Mi van Janine-nal és Bennie-vel?
- Nagyon jól. - derült fel az arca. Mint egy igazi apa! - Most már olyanok vagyunk, mint egy család és bár még bele kell jönnünk ebbe a szülőségbe, egész jól haladunk.
- Akkor örülök. - mosolyogtam. - Hidd el, nekem is hiányoztok. Majd ígérem, valamikor sort kerítek rá és elmegyek hozzátok. - ígértem meg és reméltem, hogy nem csak járatom a számat, de be is fogom tartani.

Az időmérő előtt Jake már nyaggatott azzal, hogy vigyem el egy körútra, mutassam be őt néhány versenyzőnek, de határozottan tagadtam. Tudtam, mi megy most, és ez lehetetlen lett volna.

- Jake, ha az időmérőre készülünk, nem komáljuk, ha egyes VIP vendégek odatolják a pofájukat és áradoznak, hogy mennyire örülnek, hogy találkozhatnak velünk és hogy itt lehetnek.
- De hát ezért jöttem! - akadékoskodott.
- Most vársz a sorodra! Lehet, hogy csak holnap fogsz velük találkozni. Mármint Rossiékkal. De ha nagyon akarod, időmérő után összehozom a srácokat, mármint az én haverjaimat. Ha neked az megfelel.
- Minden jó nekem. - vonta meg a vállát, de azért mosolygott. - Jó, bocs, de nagyon be vagyok pörögve.
És tényleg így volt. Egész időmérő alatt úgy csinált, mintha ő már nagy szakértő lenne és mondta nagy ívben a dolgokat, hogy most ki és miért futotta meg a leggyorsabb kört én meg csak bólogattam. Szerettem volna nézni az állást, de Jake folyton belepofázott, így néha már rá kellett szólnom, hogy hallgasson már és inkább csak figyeljen. Bármennyire is jól szórakoztam a rajongásán és az izgatottságán, már kezdett idegesíteni, hogy mindig rajtam lóg. Azt hiszem ez nem jó előjel a kettőnk jövőjére nézve...
Marc csodásan ment az esős időmérőn, megszerezte a pole-t, aminek együtt örültünk a csapattal. A nagyok időmérőjén Stefan 8. lett, ami nála jót jelent.
- Na milyen volt? - kérdeztem Jake-et. - Az első időmérő, amit élőben láttál.
- Király! De milyen lesz még holnap?
- Nem fogod elfelejteni, az biztos. Na de most gyere, bemutatom neked a srácokat!

Megbeszéltem egy találkozót velük a paddockban, és hát nem kellett csalódnom bennük, mind ott voltak. A nevemet ordították, aztán jól megszorítottak viszontlátási ajándékként. Marha jól esett, mondhatom! Miután összeismertettem velük Jake-et, először mindannyian a pasimnak nézték, és szigorú pillantással kérdezgetni kezdték, de aztán sikerült tisztázni a helyzetet és megbeszéltük, hogy a szálloda bárjában dumálunk egy kicsit. Annyira jó volt újra látni őket, el is felejtettem, milyen jól tudunk együtt szórakozni. Nem olyan volt, mint Kimiékkel, hiszen már évek óta ismertük egymást és majdnem olyanok voltunk, mint egy család.
Jake faggatta őket és aláírásokat zsebelt be tőlük, én pedig meséltem nekik és hallgattam, ahogy ők mesélnek. De akárhogy is próbáltam elfelejteni, valami mégis megmaradt bennem: valami már nem ugyanolyan.
Régebben, amikor nem volt ennyi versenyem, szinte az össze hétvégére eljöttem és úgy éltünk ebben a bandában, mint a testvérek. De most mintha kicsit ez a vonal kitolódott volna a rég látott ismerősök helyzetbe, és ez zavart. De nem tudtam ellene mit tenni, hiszen most már ez az élet rendje. Ők ide, én pedig a Forma 1-be tartozok. Ezen már nem lehet változtatni, ha akarnám se.

A vasárnapi futam előtt volt egy köröm a nagyokkal is. Jake teljesen odavolt, hogy találkozott Valentino-val, meg a többi híres sráccal, alig győzte kérdésekkel, és vagy milliószor elmondta, mennyire bírja őket. Vicces volt látni, hogy valaki hogy tud isteníteni egy sportolót. Elméláztam, hogy vajon nekem is vannak-e ilyen megrögzött rajongóim ennyi idő után? Vajon vannak akik máris szeretnek, tetszik nekik, ahogy versenyzem és kitartanak mellettem akkor is, ha becsúszik egy-két rosszul sikerült futam?
Tudom, nem túl szép dolog, hogy ennyire nem figyelek a vendégemre, de hát már unalmas volt, amin eleinte jót szórakoztam. Már nem izgatott, mennyire rajong Jake, már nem figyeltem a csillogó szemét.
Inkább a futamra koncentráltam, ami már az időjárás miatt is izgalmasnak ígérkezett. Le Mans-ban, mint általában szürke volt az ég és csepergett az eső is, csak hogy nehezebb dolga legyen a fiúknak.
A legkisebb osztályban mindig izgalmas versenyek zajlanak, de esőben mindig parádésan szerepelnek a srácok, így az utolsó percig kiélezett volt a küzdelem. "Itteni" barátaim, Sandro 4., Luis pedig 6. lett.

A Moto 2 rajtja előtt a Catalunya csapat vezetője odajött hozzám azzal a kéréssel, hogy Marc szeretné, ha kimennék a rajtrácsra. Csodálkozva mentem ki az esőbe a motorokat kerülgetve.
- Marc, nekem nem is szabadna itt lennem. - súgtam oda neki totálisan értetlenül.
- Akkor nem, ha te fogod az ernyőmet. - nyújtotta oda a szokásosan a pilóta fölé tartott esernyőt, amit napos és esős időben is használnak. Általában csapattagok vagy családtagok kaphatják ezt a kivételes lehetőséget, nem is értettem, mit keresek én itt. - Megtisztelnél vele.
- Mi van? - nevettem, de azért fölé nyújtottam az esernyőjét. - Marc, te tiszta bolond vagy. Mi vagyok én neked, hogy csicskáztassál?
- Legjobb barát? - nézett rám a cuki szemeivel és a lehengerlő kisfiús mosolyával.
- Meggyőztél. - mosolyodtam el és átöleltem, annyira szépen nézett.
- Meg hogy szerencsét hozz. - tette hozzá. - Kicsit izgulok. Nem tudom milyen lesz így esőben menni.
- Beszélsz hülyeségeket, remekül versenyzel esőben is. Figyelj az ívekre és ennyi. Nem lesz baj!
- Ha te mondod, elhiszem. - nyugodott meg és elkezdte szokásos koncentráló tevékenységét.
De bárcsak ne hitt volna nekem! Ez a futam hatalmas káoszként indult, a rajtnál a negyed mezőny kiesett, később pedig sorban csúsztak ki a versenyzők a vizes pályán. Keresztbetett ujjakkal szorítottam Marc-ért és nem foglalkoztam Jake idegesítő szurkolásával sem, csak koncentráltam, hogy ne történjen vele semmi. De történt, a verseny vége előtt 5 körrel elvesztette az uralmát a motor felett és kicsúszott. Francba.
- Annyira sajnálom. - vigasztaltam, amikor szomorú ábrázattal visszatámolygott a garázsba.
- Volt egy ilyen érzésem már jóval a futam előtt. - sóhajtott. - Most tökre sajnálom, hogy ilyenkor kell itt lenned, amikor nem nyerek. Szerettem volna ha velem ünnepelsz, de világos hogy ebből már nem lesz semmi.

- Marc. - simítottam meg a vállát és leültem mellé egy székre. - Nem azért jöttem, hogy ünnepeljünk vagy hogy lássam a sikeredet. Hanem hogy mint legjobb barátok, együtt legyünk és lássuk egymást. Szorítottam érted, de ez nagyon kemény futam volt, és most így alakult. De majd legközelebb nyersz és világra szóló győzelmi partit tartunk, okés?
- Szavadon foglak! - csapott bele a kezembe és megölelt.
Marc nem is olyan volt, mint egy legjobb barát. Mint egy öcsi, akit támogatni kell, mert nem mindig áll meg a saját lábán. Pedig iszonyat tehetséges és szuper versenyző, mindenki kapva kapna érte, hogy az ő csapatában versenyezzen. Csak kicsit gyámoltalan és nincs önbizalma. Kell neki a támogatás és nagyon jól tudja, hogy tőlem ezt mindig megkapja. Én is úgy érzem, hogy amikor mellette vagyok, teljesen más ember vagyok. Nem szólogatok be, nem jártatom annyit a számat és sokszor mondok neki kedves, szeretetteljes dolgokat, amik baromira nem jellemzőek rám. De amikor Marc-kal vagyok, elfelejtem ki vagyok én, milyen az igazi Nina, ilyenkor olyan, mintha kicseréltek volna. Furcsa érzés...

A királykategória versenye az előző kettővel ellentétben közel sem volt olyan szoros és izgalmas, de így is intenzív szorítás közepette néztük végig Stefan futamát, aki parádésan szelte a kanyarokat az esőben és végül ötödikként futott célba, ami nagyszerű eredmény annak fényében, hogy szinte a fél mezőny kicsúszott.
Jól megölelgettem, és mivel a csapat is nagyon örült ennek a szép helyezésnek, közösen ünnepeltük a szálloda bárjában, ami a hétvége kedvenc találkahelyének bizonyult. Marc, Sandro és a többiek is ott voltak, jót beszélgettünk még egyet utoljára, mielőtt újra minimum egy hónapig nem látjuk egymást.

Hétfőn délelőtt Jake-kel búcsút intettünk Le Mans-nak. Újra a Porschém volánja mögött ültem és száguldva indultunk hazafelé, Walchwil-ba.
- Na meg vagy elégedve, kedves szomszéd? - faggattam Jake-et, mert bár tisztán látszott hogy élete legjobb hétvégéjén van túl, azért gondoltam udvariasan megkérdezem mit gondol.
- Mi az hogy! Először is a szálloda lakosztálya pazar volt, a pálya elképesztő, a versenyzők fantasztikusan jó fejek és te....hát komolyan mondom, szívesen cserélnék veled!
- Miért?
- Egy ilyen motorversenyző a legjobb barátod meg a bátyád is? Ez azért már túl szép, Nina.
- Ebbe bele kell születni. És hidd el, ennek nem csak előnyei vannak.
- Akkor is királyság ez az élet. Bármikor jöhetsz, eszel, iszol VIP vendégként és testközelből figyelsz meg mindent. Azért ez hatalmas ajándék az élettől, valld be.
- Az. - És ezt így is gondoltam, de Jake, mint hétköznapi ember, nagyon nem tudja, milyen hátrányokkal jár az ilyen élet. De persze ez nem is tartozik rá. Nem is érdekli.
Az út további részében a gondolataimba mélyedtem egy időre. Ez az utazás ráébresztett, hogy felesleges játékot játszunk Jake-kel. Nem vagyok oda érte és nem akarok tőle semmit. Részemről nincs miről beszélni, nem akarok se puszit, se csókot, se többet. Egy normális, szomszédbeli barátság mellett voksolok.
- Jake, van egy hírem számodra. - jelentettem ki egy csendszünet után.
- Következőre a te hétvégédre hívsz el? - kérdezte izgatottan, mire muszáj volt nevetnem.
- Neeeem. Majd maximum eljössz, ha Joachim-ot kell elhívnom. De most mást szántam neked.
- Mit? Mondd már! - türelmetlenkedett.
- Részemről ennyi volt.
- Micsoda? - Nem esett le neki.
- Nem akarok semmi többet barátságnál. - néztem rá egy pillanatra vezetés közben. - Mármint köztünk.
- Valami rosszat tettem? - kérdezte és hallottam a hangján, hogy csalódott.
- Nem, csak rájöttem, hogy hiába vagy tök jó fej srác, nekem nincs szükségem senkire. - mosolyodtam el, mert belül éreztem, hogy igazat mondok. - Én remekül megvagyok a csomó fiúbarátommal. És ahogy velük sem, veled sem szeretnék összejönni. Maradjunk csak barátok.
- Nem szívesen mondom ezt, de ahogy akarod. - vonta meg a vállát és kinézett az ablakon. - Mindenesetre köszönöm ezt az élményt. Tényleg hálás vagyok érte.
- Már megköszönted.
- De jegyezd meg! Nem teszek le rólad. Egyszer úgyis meggondolod még magad, hidd el nekem. - fordult felém mosolyogva. Én meg őszintén szólva nem tudtam hová tenni ezt a helyzetet.
Csak annyiban voltam biztos, hogy én ugyan nem bánok meg semmit, ha egyszer elhatároztam valamit. Én döntésem, én felelősségem. És az életemről helyettem senki más nem dönthet!