32/1. fejezet: Monte Carlo-i pörgés

Sziasztok!
Múltkor elfelejtettem megköszönni, hogy már túl vagyunk 10.000 oldalmegjelenítésen, ami nekem igen fontos mérföldkő :) Továbbá nagyon örülök, hogy az elmúlt több, mint egy hétben, amikor nem volt rész, akkor is be-benéztetek a blogra, meg se érdemlem ezt a sok oldalmegjelenítést! :)
És persze köszönöm a 21 rendszeres látogatót és a rendszeres komizókat, hogy vannak, mert miattuk írom ezt a történetet, miattuk van a blog! Köszönöm :)) 

A résszel kapcsolatban...Nem tudom leállítani magam, annyi mindent terveztem erre a napra, hogy muszáj két részben megírnom! Remélem nem bánjátok, sőt, talán örültök is majd neki :)
Szerintem megint van mit komizni, úgyhogy hajrá, várom a véleményeket!
Jó olvasást! :))


(Nina)

- Ébresztő! - kiáltotta valaki reggel, mire úgy felugrottam az ágyból, mintha baseball ütővel csapkodtak volna. Körbenéztem, de senkit se láttam a lakosztályom hálószobájában. Most begolyóztam vagy mi van?
- Nina, nem hallottad? Kelj már fel! - utasított újra a hang, és már felismertem, hogy ez Heidi hangja.
De hiába forgattam a fejemet össze-vissza, sehol sem láttam. Különben is, hogy tudott, volna bejönni?
- Nem szólok még egyszer, kelj fel de nagyon gyorsan, mert el fogsz késni. Egy két há'!
- Na most már elég! - álltam fel morogva és elkezdtem sorra járni a helyiségeket. Fürdőszobától az előszobáig minden átnéztem, de sehol sem találtam a barátnőmet. Kezdett félelmetes lenni!
- 10 perced van elkészülni, drágám! Siess! - szólalt meg újra, és ekkor már a hajamat tudtam volna tépkedni, de akkor megláttam az éjjeliszekrényen a mobilomat, ami folyamatosan villogott, majd besötétült.
Szúrósan néztem rá, de nem ismételte meg előbbi tevékenységét. A kezembe vettem és majdnem elájultam, amikor megláttam, hogy az ébresztő csengett egész idáig Heidi HANGJÁVAL! Idegbajt tudtam volna kapni az idióta barátnőm újabb egetrengető marhaságától! Nem hiszem el, hogy felvette a hangját, hogy majd ez ébresszen fel reggel!
- Még egy ilyen hülyelány nincs a Földön, az is biztos! - nevettem és homlokon ütöttem magamat a mobillal.
Akármennyire is gonosz ötlet volt Heiditól ez a hirtelen ébresztés, tényleg sietnem kellett. Egy gyors zuhany után magamra öltöttem egy kényelmes, de csinosabb viseletet, és már léptem is le a lakosztályból.Úgy látszik, nem csak én voltam késésben, mert a liftben összefutottam a két McLaren-es sráccal.
- Valakinek nagyon sietős! - nézett rám mosolyogva Jenson.
- Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem még vannak programjaim mára, úgyhogy van hová sietnem. - dőltem neki a falnak és már előre sóhajtottam, ahogy végiggondoltam, milyen szörnyűségek várhatnak még rám.
- Jaj, nézd már, az elfoglalt üzletasszony! - lökte meg Jenson Lewis karját. - Nem csak te vagy ebben a mókuskerékben, Nina, megnyugodhatsz. Monacóban a péntek sem olyan, mint máshol. Normális esetben már rég szabadedzenénk.
- Normális esetben nem a barátnőm hangja ordibálna a telefonomól ébresztőként. - jutott eszembe. A fiúk meghökkenve meredtek rám. - Gondolom Heidi felvette a hangját, beállította az ébresztőt és az ő rikácsolására kelhettem fel. Baromira élveztem...
- Ez a csaj kész! - nevettek.
- A barátnőm, mit vártatok? - rántottam meg a vállam mosolyogva.
- Barátnőről jut eszembe. - váltott témát Lewis. - Téged is megkeresett Fernando barátnője?
- Az a hibbant liba? Persze. Azzal vádolt, hogy el akarom tőle venni a drágalátos spanyol csődörét.
- Hol a hiba? - kérdezte Jenson, amit egy jó alapos vállon bokszolással válaszoltam meg.
- Ugyan, Jens, ez még viccnek is rossz. - mondta Lewis is. - A múltkori paintball után még van merszed ilyet kijelenteni?
- A csajok fordítva működnek. - tárta szét a karjait ártatlanul. - Mindig az ellentétét csinálják annak, amit el akarnak érni.
- Akkor nekem több férfi hormonom van, mert az én processzorom nem így működik, jelentem. De az a modell csaj, valami Dasha engem hibáztatott a tegnapi eset miatt. - fordultam Lewishoz.
- Gondoltam, mert tőlem csak annyit kért, hogy legközelebb kopogjak és ha Fernando el akarja venni a mobilomat ne adjam oda neki. Ezt a tanácsát meg is fogadom, elhihetitek. - vigyorgott.
- Áh, te megúsztad ennyivel? Velem nem volt ennyire kedves.
- Ne foglalkozz vele. Ha látja, hogy nem vagy túl sokat Fernando közelében, biztos békén hagy majd.
- Kösz, Lewis, ez igazán jó tanács. Egy nap csak kétszázszor futok vele össze a paddockban.
- De érted, hogy értem, na!
- Kimi is valami ilyesmit mondott. - jutott eszembe. - Na jó, megpróbálok nem kötekedni vele. Egyébként felkerült a twitterre a közös képetek?
- Persze. De te is láttad nem? Hiszen igazoltad, hogy tetszett! - csodálkozott Lewis, de én nem annyira.
- Mintha én foglalkoznék ilyen baromságokkal! Heidi volt az, garantálom. Tegnap este ezen szórakozott.
- Na azért! Meg is lepődtem, hogy tetszik olyan kép, ahol Fernando is szerepel. - nevettek a srácok.
- Ha én csináltam volna, akkor is maximum csak miattad.
- Ó, ez kedves tőled. Köszi! - mosolyodott el Lewis.
- Nincs mit, csoki! Este találkozunk! - köszöntem el, mert tényleg sietnem kellett.
Michaela és Heidi az előcsarnokban vártak rám. Meg is lepődtem, hogy mindketten itt vannak, mert csak a sajtósomra számítottam, hiszen úgy beszéltük meg, hogy délelőtt még van egy-két dolgom.
- Szép jó reggelt, Nina! - köszönt előre Heidi és szokásos erős szorításával megölelt. - Jól aludtál?
- Persze, addig, amíg fel nem keltettél. - néztem rá szúrósan. - Mondd csak, mi a jó francot gondoltál, amikor beállítottad ébresztőnek a saját hangodat?
- Gondoltam megviccellek egy kicsit, na! - nevetett. - Gondolom össze-vissza kerestél, mire rájöttél, hogy nem én vagyok az, csak a mobilod.
Túl jól ismer. Túlságosan is jól.
- Most mit vagy úgy oda? Úgyis tudom, hogy ezt csináltad! Ismerlek.
- Inkább menjünk! - tereltem el a témát. - Drága Michaela mi a mai programunk?
- Khmm...drága??? Mi ütött beléd, Nina? - lepődött meg Michaela.
- Igazán semmi, csak megígértem, hogy kedvesebb leszek. - mosolyodtam el. - Szóval?
- Majd meglátod. - mosolygott titokzatosan. - Szerintem élvezni fogod...

- Én? Hogy ÉN? Főzzek? - köpni-nyelni nem tudtam, amikor a Pirelli gigantikus motorhome-jában besétáltunk egy helyiségbe, ahol a Pirelli reklámszakembere elmagyarázta miért is kellett idejönnöm.
- Nyugalom, Nina, semmi bonyolultat. Egy egyszerű ételt kell elkészíteni Jenson Button-nal.
- Jenson-nel? - kerekedett ki a szemem. Reménykedtem benne, hogy ő legalább ért valamit a főzőcskéhez.
- Michaela elfelejtetted mondani nekik, hogy én fikarcnyit sem tudok főzni. - suttogtam a sajtósomnak, amikor még csak a hátteret állították fel a programhoz.
- Sose mondtad, hogy nem tudsz főzni. - védekezett.
- De te tudtad! - mutattam Heidi-ra. - Most totál le fogok égni! - siránkoztam.
- Nem lesz semmi gáz, csináld azt, amit Jenson meg a vezetőtök, és senki semmit sem fog észrevenni. - nyugtatott Heidi, vagyis csak próbált. Ám épp ebben a pillanatban talált be a terembe Jenson is.
- Nina? Úgy látszik megint találkozunk. Nem is tudtam, hogy te is jössz.
- Hát képzeld, mondok valamit, én se. - vontam vállat grimaszolva.
- Elfőzőcskézünk itt kettecskén, ugye? - kérdezte vidáman. De jó neki. Ő biztos tud főzni, velem ellentétben.
- Jenson, be kell vallanom valamit. - hajoltam közelebb hozzá. - Én kábé csak egy saláta elkészítésére vagyok képes és ennyiben kimerül a főzéskészségem.
- Hát hallod, benned tényleg semmi csajos sincs. - nevetett ki. - De ne aggódj, majd megoldjuk valahogy.
- Remélem is.
Jenson-nel beálltunk a főzőpult mögé, mint a nagy, a recepteket a kisujjukból kirázó séfek. És akkor farkasszemet néztem a számtalan újságíróval és fotóssal.
- Enyhén be fogok égni. - jegyeztem meg halkan.
- Ne parázz már, megoldjuk. - nyugtatott Jenson. Ha te mondod....
A Pirelli reklámszakembere köszöntött mindenkit és bemutatott minket a megjelent sajtósoknak. De minek, elvégre miattunk jöttek el nem?
A feladat egy tonhalas steak elkészítése volt kagylóval és cukkinival körítve. Nem valami gusztusos, de állítólag ez a monacóiak egyik legkedveltebb felsőbbrendű étele. Hát, ők tudják, én megmaradok a pizzánál.

Mikor hivatalosan is kezdeni kellett volna a főzést és a sajtósok csak úgy meresztették ránk a szemüket, kérdően néztem séftársamra.
- És mégis hogy akarod ezt kezdeni?
- Az első lépés a hús megsütése. - kotyogott bele a Pirellis tag és már elő is készítette a gázt. Jenson egyszerűen fogta a serpenyőt, beletette a húst és úgy csinált mindent, ahogyan egy igazi mesterszakács tenné.
- Neked is kéne csinálnod valamit. - szólt mosolyogva, mert én csak érdeklődve néztem őt.
- Máris.
Farkasszemet néztem a kagylóval, de valahogy nem vett rá semmi, hogy meg is fogjam. Ilyen undorító dolgot! És ezt ki fogja megenni? Mert én ugyan nem, az olyan biztos, mint ahogy az, hogy én itt állok.
Végül a Pirellis pasi instrukciói alapján elkészítettem a cukkinit és valamit ügyeskedtem a kagylóval is. Igaz, kettőt véletlenül leejtettem a földre, amiért csúnyán néztek rám az emberek, de csak vállat vontam és fogtam másikat. Elég undi volt, de hát csak nem akartam leégni ennyi árgus szem előtt. Jenson eközben elszórakozott a tonhalas steak-kel, sőt lazán megsütötte és utána figyelte az én ügyetlenkedésemet. Végül fél óra alatt összedobtunk egy igen gusztustalan kaját, de sikerült szépen kidíszítenem. Ennyivel legalább hozzájárultam a dologhoz.
- Szép munka! - tette a vállunkra a kezét a Pirellis emberke és egy közös fotó erejéig pózolt is velünk.
- El se hiszem, hogy megcsináltad. - dicsért meg Jenson és átölelt. - Látod, tudsz te ha akarsz!
- Ja, lehet. De az biztos, hogy soha többet nem érek kagylóhoz. - remegtem meg, mire felnevetett.
- Akkor este találkozunk! - mondta és elment a McLaren sajtósával. Ezzel viszont eszembe juttatta az estét.
- Na milyen voltam? - kérdeztem Michaeláól és Heidi-tól, amikor kiértünk a Pirelli motorhome-jából.
- Nem égtél le és csak ez a fontos. - mosolygott Michaela. - Egyébként ez azért jobb program, mint egy exkluzív interjú nem?
- Ja, elment. De Jenson eszembe juttatta, hogy este lesz ez a bálszerűség. Elfelejtetted említeni?
- Én azt hittem tudsz erről. - lepődött meg. - Ez annyira nyilvánvaló. De igazad van, figyelmeztetnem kellett volna téged. Elfelejtettem, hogy te nem vagy jól informált.
- Persze, fogd csak rám. - forgattam a szememet. - De visszakapod! Most te jössz!
- Nem tudom, hogy készen állok-e rá. - bizonytalanodott el.
- Jaj, ne csináld már, jó lesz! - lelkesítette Heidi. - Ez itt Monte-Carló, hahó! Lépten-nyomon helyes pasiba botlasz, ilyenkor meg főleg.
- De! Mindenek előtt együnk valamit, mert kajás vagyok. - fogtam meg a hasamat. Ha elmondom Heidi-nak, hogy kihagytam a reggelit a gyorsabb készülődés érdekében, itt helyben megnyúz. - Keressük valami kajáldát.
- Ott a motorhome, ott eszünk. - bökött a fejével a "házunkra" a sajtósom.
- Fenéket, eszünk ott! - kiáltott fel Heidi. - Ott akarsz pasit fogni magadnak? Egyszer az életben kibírjátok, hogy nem a konyhából eszünk. Nyomás egy étterembe!
Michaela próbált ellenkezni, mondván, nálunk direkt nekünk főznek satöbbi, de Heidi ilyenkor hajthatatlan, ha valamit a fejébe vesz. És most egy kihívással áll szemben: pasit kell találni a sajtófőnökömnek!
- Ez jó lesz! - kukkantott be egy helyes kis étterembe.
- Akkor menjünk be! - indult meg Michaela, de Heidi visszahúzta.
- Meg vagy huzatva? A szakáccsal akarsz flörtölni? Még jó, hogy nem megyünk be! Itt ülünk le, ahonnan tudjuk figyelni a járókelő pasikat. - torkolta le szegény Michaelát, aki furcsa grimasszal ült le az asztalhoz.
- Nem lepődtem meg. Itt minden baromi drága. - nézegettem az étlapot. - Rendelek egy kis steak-et.
- Tudod mikor! Szerintem mára amúgy is elég volt a steakből. Majd én rendelek neked salátát. - vette ki az étlapot a kezemből a barátnőm.
- És még én vagyok veled erőskezű? - nevetett fel Michaela. - Akkor Heidi egy hárpia hozzám képest.
- Parancsolsz, drágám? - vonta fel a szemöldökét az említett. - Nem kéne sértegetned a pasikerítődet, vagy különben örökre egy begyöpösödött és magányos apáca maradsz, vili?
- Elnézést! - nevetett, aztán a további nézeteltérések elkerülése végett inkább rendeltünk.
- Hm....guszta. - fintorogtam a kajám láttán. - Nem volt ennél trutyisabb saláta?
- Nina! Úgy viselkedsz, mint egy ötéves. - forgatta a szemét a két csaj egyszerre.
- Külön külön se vagytok semmik. De együtt...félelmetesek!
- De most szexinek és vonzónak kell lennünk. - dobta hátra a haját Heidi és elegáns mozdulattal hátradőlt a széken. - Figyelj, csajszi! - szólt Michaelának. - Söpörd hátra a hajad és néha simíts le egy-két tincset.
- De hát eszek!
- És egyszerre fogod vonzani a pasik tekintetét! - kontrázott rá a barátnőm. - Második lépés. Ha már ilyen rövid nacit vettél fel, mutasd meg a lábaidat! Tedd keresztbe, ahogy én, látod? Nem úgy, így!
Vicces volt nézni, ahogy Heidi a legalapvetőbb női praktikákra tanítja Michaelát, aki egyébként tényleg szép csaj, csak nem tudja kihasználni, mert nem magával, hanem a munkájával van állandóan elfoglalva. De most mintha engedett volna a barátnőm parancsainak, és készségesen követte az utasításait.
- És most! Nézzünk körbe, látunk-e helyes pasit a közelben.
Mindannyian lassan körbenéztünk, de engem nem is érdekelt igazán, csak azért csináltam, mert jó poén.
- Mint például ő? - kérdezte Michaela és a fejével óvatosan egy, az étteremhez közelítő férfi felé bökött.
Odanéztünk Heidi-val és nekem leesett az állam. Egy elég jóképű és jól öltözött férfi sétált felénk, pontosabban az étteremhez.
- Ez egy földre szállt isten. - suttogta Heidi átszellemülten. - Michaela, ő kell neked!
- Száz százalék, hogy van barátnője. És én nem fogok közéjük állni. - tiltakozott a sajtósom.
- Jaj, ne csináld már! Ő kell neked és kész! Megszerezzük, csak bízd ide! - mondta határozottan és felállt. Mindketten csak néztük, mit csinál. Néha tényleg egészen hihetetlen, mennyi önbizalma van Heidinak. Sokkal több, mint bárki másnak, akit ismerek. Nem tudom hány csaj van, aki csak így, lazán oda mer sétálni a kiszemeltjéhez és vidáman csacsogni vele. Mert az én barátnőm ebben a percben ezt tette!

(Heidi)
- Helló! - szólítottam le azt az elképesztően dögös pasit. - Bocsi, zavarhatlak egy percre? Tényleg csak egy perc!
- Szia! - köszönt azzal a sármos mosollyal és ezzel egyből levett a lábamról. Tudtam én, hogy ez az igazi! - Semmi probléma. Talán turista vagy?
- Ami azt illeti igen. Milánóból ugrottam át egy barátnőmhöz. Most itt vagyunk egész hétvégén, most egy kicsit lazulunk így ebédidőben. - böktem a fejemmel a csajokra.
- Azt látom. A lehető legjobb helyet választottátok. Én is imádom ezt az éttermet. Nagyon jól főznek.
- Igen, szerintem is. Szóval az lenne a problémám, hogy a kedves barátnőm igen csak megfigyelt téged és úgy látom tetszel neki. Ő az ott, a hosszú, barna hajú.
- Aha. Hm...helyes lány. - méregette Michaelát mosolyogva. Tehát bejön neki! Ezaz!
- Nos, mivel rendes pasinak nézel ki, nem lenne kedved kicsit beszélgetni vele? Először van Monte-Carlóban és meg akarom mutatni neki, milyen helyes férfiak járkálnak erre.
- Nagyon rámenős vagy, de tetszik. - Uramatyám, ez a tekintet. Ha nem lenne Heikki, egyből lerohannám. Fene egye meg, már megint miken gondolkozok? Hiszen nekem pasim van!!! - És a barátnőd is kedvesnek tűnik. Nem bánom, egy délutáni ismerkedés még belefér. - nézett az órájára. Rolex! Hm, még gazdag is!
- Nagyon hálás vagyok! Egy séta ebben a csodálatos városban? Nagyon örülne neki!
- Benne vagyok. Csak előbb megebédelek, ha nem bánod.
- Ahogy akarod. És köszönöm szépen a barátnőm nevében is. Jó ilyen rendes pasikba botlani. - mosolyogtam.
- Te sem panaszkodhatsz. Szeretem azokat a csajokat, akik tudják mit akarnak. - közölte sejtelmes mosollyal.
- Akkor a barátnőm tetszeni fog. Nagyon határozott csaj.
- Majd meglátjuk. Örülök, hogy találkoztunk, kedves...
- Heidi vagyok. Heidi Ravini. - fogtunk kezet.
- André Grimaldi. Akkor viszlát később! - köszönt el, én pedig majdnem kicsattantam az örömtől. Tervem, miszerint Michaela Monte-Carlóban bepasizik, elindult a siker útján.
 

(Nina)
- Ilyenkor magánál van? - kérdezte halkan Michaela.
- Szerintem születésekor magabiztosság-injekciókkal pumpálták. - poénkodtam, de nagyon is el tudtam képzelni, mert ahogy megláttam, hogy mosolyodik el a pasi Heidi szavaitól, kezdtem elhinni, hogy idejön és akár lesmárolja Michaelát.
De nem ez történt. Mosolyogva elköszöntek egymástól, a pasi bement az étterembe, Heidi pedig boldogságfelhő kíséretében visszatáncolt hozzánk.
- Na? - Michaela nem tudta leplezni türelmetlenségét.
- Nem fogod elhinni! Leszerveztem egy kis találkát ezzel a félistennel! - mesélte vigyorogva.
- Nem hiszem el! - kapkodott levegő után Michaela. - De mégis hogy csináltad?
- Nem volt nehéz. Irtó rendes volt. Mondtam, hogy tetszik neked és ő szívesen beszélgetne veled egy találka keretében. Azt is mondtam, hogy mivel most jársz először Monte-Carlóban, örülne, ha kicsit sétálgatnátok az utcákon. És belement, csak előbb megebédel.
- Úristen! Egy idegennel sétálgassak? - kapott a szájához. - Azt hiszem ez nekem nem okés, Heidi.
- Dehogynem! Minden oké lesz! Figyelj, elmondom mit tegyél és mit ne, és nem lesz semmi gáz!
Heidi újabb tanácsadásba kezdett, Michaela pedig kicsit rágta a szája szélét, de azért figyelt, mintha egy csapatmegbeszélésen lenne. Már pont kezdtem azon tépelődni, hogy mennyire kilógok közülük (már megint), amikor megszólalt a mobilom. Ismeretlen szám. Hm...
- Igen? - szóltam bele.
- Szia, Nina! - hallottam meg Sebastian hangját a túloldalról.
- Seb? Honnan tudod a számomat? Ha jól emlékszem nem adtam meg!
- Kimitől van. Baj, hogy felhívtalak? Zavarlak?
- Nem, most éppen ebédelek.
- Kimi azt mondta, nem vagy az ebédlőtökben. Ő is keresett, azért kérdezett engem, hátha tudok valamit.
- Volt egy kis PR programunk, aztán eljöttünk ebédelni az egyik városi étterembe.
- Jöttetek? Kivel vagy?
- Heidi-val és Michaelával. Miért? - kérdeztem. Mi ez itt, egy rendőrségi kihallgatás?
- Ja akkor jó. Mindegy, nem lényeges, csak úgy kérdeztem. Találtál már magadnak ruhát estére?
- Ó, jó, hogy mondod, teljesen kiment a fejemből. - csaptam a homlokomra. - Most éppen Michaelának kerítünk pasit.
- Micsoda? - nevetett a másik oldalról.
- Ja, ahogy mondom. Heidi elhatározta, hogy becserkészünk egy utcáról vett pasit Michaelának.Már meg is van a jelölt, csak épp ebédel ő is.
- Az szép! Nem semmi barátnőd van!
- Tudom. - mosolyogtam és a két tanácskozó lányra néztem. - Egyébként a ruha egy újabb púp a hátamon. Szerintem most ebéd után elintézzük, legalábbis remélem, mert még a bál előtt szeretnék egy jó fürdőt venni. Úgy érzem hosszú napom lesz.
- Ha gyorsak vagytok, bőven lesz még időd. A bál csak 7-kor kezdődik, legalábbis Britta szerint. Heidiékkal mész?
- Gondolom. Miért ez ilyen kísérős hacacáré?
- A mi esetünkben biztosan nem! - nevetett. - Mert akkor 23 kísérőd lenne!
- Akarod mondani 20. Mert három embert nem tudok elviselni.
- Fernando úgyis a barátnőjével jön, azzal nem lesz gondod.
- Jaj, ne is említsd azt a csajt! Kész vagyok tőle.
- Miért? Történt valami? - Ja igen...ő erről se tud. Pontosabban semmi rosszról, ami Alonsóhoz kapcsolódik.
- Majd este elmondom. De nem csak Alonso-t nem tűrném el. Maldonado, a béna formáját, tuti rálépne a cipőmre, Karthikeyanról meg ne is beszéljünk. Szerintem úgy ahogy van, lebontaná rólam a ruhát, mintha az lenne a karosszériám!
- Szerintem páran megköszönnénk neki! - nevetett gonoszul.
- Perverz! - nevettem én is, de aztán észrevettem, hogy Heidi idegesen kalimpál előttem. - Bocs, most leteszem, az akció folytatódik. Majd este találkozunk!
- Sok sikert! Biztos találsz valami neked való fiús estélyit vagy hasonlót! - heccelt röhögve.
- Ezt nem felejtem el, Vettel, este még megtalállak! - fenyegetőztem, majd kinyomtam a telefonom. - Na?
- Na végre, hogy letetted, te pletykás tyúk! Idő van! - állt fel Heidi. Michaelára néztem, aki egy csöppet bizonytalannak tűnt, de mintha ő is céltudatos lenne. - A terv a következő. Michaela elmegy randizni ezzel a macsóval, mi pedig addig elintézzük a ruha-gondodat, vili?
- Jaj, nem lehetne, hogy előbb megnézzük miként alakul a randi? Kicsit kommandózhatnánk. - ajánlottam fel.
- Már csak az kéne! - csattant fel Michaela. - Nem vagyok így is beszarva, még gyertek ti is!
- Bár értékelem a gonosz kis bújkálós tervedet, Nina, most az egyszer szemet hunyok felette. Nyomás shoppingolni, csajszi! - kiáltotta ellentmondást nem tűrő hangon.
Kevés ember van, akinek hagyom, hogy irányítson. Alapvetően olyan ember vagyok, aki a saját szabályaival játszik és a maga feje után megy. De Heidi mindig is olyan hatással volt rám, hogy bármikor rám tudott parancsolni, és nem tudtam ellenkezni vele. Nem tudom, hogy ez az ő határozott személyiségének az előnye, vagy az én személyiségem hátránya...
- Ne feledd, amiket mondtam! - fogta meg Michaela kezét Heidi és mélyen a szemébe nézett. - Ne izgulj, pislogj csábosan, rágj bele néha az ajkadba és mosolyogj édesen, ahogy eddig gyakoroltuk.
- Tiszta ovisnak érzem magam. - morgott a sajtósom, de azért mosolyogva hozzátette. - Oké, vettem!
- Ez a beszéd! Látod, már jön is a lovagod! Na sok sikert, csajszi! Csak ügyesen!
Az étteremből pont akkor sétált ki nagy lazán a világosbarna öltönyös pasi, aki mosolyogva figyelt minket. Michaela magabiztosan kacsintott egyet felénk, aztán amikor a pasi odament hozzá, már láttuk, hogy minden oké lesz köztük. Heidi úgy döntött, nekünk ideje olajra lépni.
- Nézd csak, mennyi gyönyörűség! - sikoltotta az üzletben, ahová betértünk ruhát nézni. - Hát nem csodásak?

- De, baromira. - sóhajtottam. Nem az van, hogy nem szeretek vásárolni, de jobban szeretek olyan helyeken nézelődni, ahol érdekel is, amit látok. Szerettem volna az első ruhát megvenni, amit megláttam, mert nem akartam sok időt pazarolni. Így hát elővettem egy világoskék, oldalvarrású koktélruhát. - Ehhez mit szólsz?
- Normális vagy? Neked nem áll jól az oldalvarrás! - oktatott ki és előhúzott egy másik, bőrszínű, enyhén fodros rövid, pántnélküli ruhát, ami alig takart valamit. - Na ez már valami! Csodásan mutatnának benne a lábaid!
- Nem veszek fel ilyet, Heidi! - közöltem vele lazán. - Tudhatnád, hogy ez nem az én színem! És ezek a fodrok, jesszus! - szörnyülködtem.
- Akkor mit szólsz ehhez az elegáns A vonalúhoz? - mutatott egy újabb pasztellszínű ruhát.
- Nem! - fontam össze a karomat. - Nem esküvőre megyek! De nézd, itt egy Lotus színű fekete-arany ruha!
- Jaj ne már, hogy egy bálon is a csapatodat akarod képviselni. - nézett rám lesajnálóan. - Ha nem akarod mutogatni a lábad, itt ez a hosszú kék. Na?
- Jó a színe, de ki mondta, hogy nem akarom mutogatni a lábamat? Meg fogok sülni ebben!
- Hát akkor tessék, drágám! Egy cuki rózsaszín-fekete összeállítás?
- Utálom a rózsaszínt! - zsörtölődtem. Nem hiszem el, hogy jó néhány év alatt erre sem jött rá!
- A kéket szereted, nem? Ez jó lesz? - mutatott egy újabb darabot.
- Ebben nem mehetek egy bálra! - ellenkeztem.
- Ez a csipkés sárga?
- Nem!
- Na és ez a csodás sötétkék?
- Nem!
- De ez a piros csipkés irtó dögös, Nina!
- De NEM! Hány évesnek nézel te, 50-nek? - háborodtam fel. - Szerintem még a hercegné is fiatalosabb ruhában fog megjelenni!
- Na jó, de ennek a zöldnek már muszáj tetszenie! - nézett rám morcosan, de csak a fejemet ráztam. Nem tehetek róla, nekem nem azok a stílusú ruhák jönnek be, mint neki! Persze ő meg jobban tudja, nekem mi áll jól és nem bírná ki, ha nem olyan ruhát választanánk, amit ő ajánlott. Nehéz helyzet, az biztos!
Végül egy órás keresés és próbálgatás után végre találtunk egy egész szép ruhát, amihez néhány kiegészítőt is beszereztünk. Szerintem az eladók nagyot sóhajthattak, amikor elhagytuk az üzletet mindössze egy órás ordítozás és ruhapakolgatás után. De a lényeg, hogy megcsináltuk. Van ruhám a bálra, már csak az a lényeg, hogy egyszer el is jussak oda. Borzasztó ez a pörgés Monte-Carlóban!

A maratoni ruhavásárlás után Heidi hajlandó volt visszaengedni a szállodába, hogy kicsit kipihenjem a nap eddigi fáradalmait. Ő maga még ott maradt a városközpontban (városközpont? Monte-Carlo maga a városközpont!), hogy lássa, miként alakulnak a dolgok Michaela és a sármos pasi között.
Jómagam vettem egy kellemes fürdőt és hajat mostam, hogy teljes pompámban lássanak az emberek. Na jó, semmi feltűnést nem kívánok kelteni, de azért ez mégis a herceg bálja lesz, valahogy csak ki kell néznem.
Amint kiléptem a fürdőből, csörgött a mobilom. Egy izgatott Michaela hangját véltem felfedezni a vonal túloldalán.
- NINA! - kiáltott bele köszönésképpen én meg egyszerűen eldobtam a telefont.
- Na mi van, te "pasihajkurász"? - kérdeztem, amikor újra bele tudtam szólni a mobilomba.
- Imádlak! Téged és Heidit is! - örömködött. - Ez a pasi valami isteni! Ilyen nincs még egy, az biztos!
- Jól sikerült a randi? - érdeklődtem, bár egyértelmű volt a válasz.
- Tökéletesen. Rengeteget beszélgettünk, miközben végigjártuk a várost. André egy isten, komolyan mondom! Később beültünk egy bárba egy italra és annyira udvarias volt. Kérdezgetett rólam, Heidi tanácsára mondtam, hogy egy francia ruhaszalont vezetek, tudod, terelésképpen a Forma 1 miatt.
- És bevette?
- Be ám! Ő meg elmesélte, hogy a Casino résztulajdonosa és nap, mint nap ott lóg, és kaszinózik.
- Akkor tényleg nem egy szegény koldus!
- Nagyon nem! És az a mosoly. El se hiszem, de teljesen levett a lábamról! Azt hiszem, nagyon tetszik nekem!
- Örülök, hogy örülsz és boldog vagy, meg hogy jól sikerült minden. - jópofiztam. - De ha ne haragszol, most le kell tennem. Tudod, készülök az estére, és ott tartok, hogy egy törölközőben telefonálok veled.
- Ó, ne haragudj, kiment a fejemből. Annyira megbabonázott ez a pasi! Na hagylak, készülj csak! Pápá!
Tényleg, őszintén örültem, hogy sikerült egy kis boldogságot csempészni Michaela magányos, robotoló életébe, és büszke is voltam magamra, hogy hadjáratot indítottam a begyöpösödése ellen. Az ő boldogsága egyben az én sikerem is. Jó érzés jót tenni másokkal, azt hiszem...

Este 6 körül Heidi kopogott a lakosztályom ajtaján, amin meglepődtem, mert tegnap este egyszerűen besétált és birtokba vette. Már teljes harci díszben nyitottam ajtót, úgyhogy nem volt váratlan a sikítozása.
- VÁÁÓÓ! Te édesjóúristen, tudod te milyen gyönyörű vagy ebben a ruhakölteményben? Anyám, mindenki meg fog őrülni érted! Bomba jól mutatsz ebben a ruhában, csajszi!
- Oké, oké, oké, de most már mennünk kéne nem gondolod? - intettem le, miközben szemügyre vettem az ő szerkóját. Egy dögös fekete ruha volt rajta, de hozzá képest ez túl visszafogott. Gyanús.
- Tudom, mire gondolsz, nem ilyenre számítottál. De Heikki szerint ebben vagyok a legdögösebb és ő a pasim, csak tudja, nem?
- Te tudod... - vontam vállat.
- Na de előbb csinálunk egy képet és feltesszük a twitteredre.
- Na nem! Én nem fogok semmilyen ké...
- Mosolyogj! - nyomta az arcomba az Iphone-ját, úgyhogy muszáj volt jó képet vágnom. - Így ni, most gyorsan feltolom a netre. Kész is. Indulhatunk bulizni! - kiáltott fel, mire csak mosolyogva sóhajtottam.

Mire odaértünk a hercegi bál helyszínére, már limuzinokban érkeztek a hírességek. Mellettem lépett be Antonio Banderas, előttünk pedig Hugh Grant nevetett valamin aktuális barátnőjével, szóval tényleg nagy volt a felhozatal. Mondjuk mire is számítottam, hiszen ez a Casino, Monte-Carlo egyik leghíresebb épülete.
Ahogy beljebb merészkedtünk, először egy ismerős arcot sem szúrtam ki. Heidi a többi nő ruhájával volt elfoglalva, úgyhogy nekem kellett bevetnem a sasszemeimet, hogy kiszúrjam, hol van a F1-es szekció. Azonban még mielőtt megtaláltam volna, egy meleg kezet éreztem a csupasz vállamon.
- Nina! - Sebastian volt az és tisztán láttam rajta, hogy enyhén le van döbbenve. - Azta...hát...hűűű!
- Parancsol, Monsieur Vettel? - kérdeztem franciásan és mosolyogva pukedliztem.
- Hát csak...annyit akartam, hogy....fantasztikusan nézel ki. Gyönyörű vagy. - mosolygott rám és nem tudtam nem észrevenni, mennyire csillog a szeme. Talán már Kimivel megbontottak néhány pezsgőt?
- Köszönöm, te is jól mutatsz a szokásos pingvinszerkódban. - böktem meg a mellkasát, aztán észrevettem, hogy nem jól kötötte meg a nyakkendőjét. - Na várj csak, megigazítom. Na most már tökéletes vagy.
- Örök hálám. Látom el vagy tévedve. Ez nem a te világod, mi?
- Ha az lenne, az emberek helyett versenyautók lennének. - fantáziáltam. - Merre vagyunk mi?
- Gyere, odavezetlek titeket. Hallod Heidi? - szólt oda a barátnőmhöz is. - Művésznő!
- Mi? - vette észre Sebet. - Ó, szia, kicsi Seb! Milyen fess vagy ma este!
- Hát...kössz. Gyere, a lovagod már nagyon vár.
Seb segítségével odajutottunk a Forma 1 VIP szekciójához, ahol pingvinruhás versenyzők nevetgéltek egy csoportban. Elég frusztráló, hogy én vagyok egyedül lány, mert enyhén kitűnök a világos ruhámmal de hát ez van!
- Ó, madame! - fordult felém Kimi, egy pohárral a kezében. Jellemző. - Hm...ez tényleg te vagy?
- Oké, Räikkönen, abba lehet hagyni a cikizést, tudom, hogy röhejesen nézek ki. - állítottam le.
- Egyáltalán nem! - mondták kórusban a fiúk, miközben látványosan legeltették a szemüket rajtam.
- De, tudom. De most ki vagyok öltözve, viseljetek el így!
- Szíves örömest tesszük. - mosolygott Seb.
- Kösz, Seb, legalább te rendes vagy velem. - húztam el a számat, bár nem gondoltam komolyan.
- Az emberek általában nem szeretik ha rendes vagyok velük. - jegyezte meg Kimi.
- Tudom, téged így kell szeretni és elfogadni. - csapkodtam meg finoman a vállát. - De meg kell jegyeznem, ez az öltöny kifejezetten erősíti az imázsodat. A megközelíthetetlen macsó.
- Örülök, hogy észrevetted, direkt ezt a hatást akartam elérni. - mosolygott álszenten, mire jót nevettünk.
- Kiasszony, egy pohár Monte-Carlo koktélt? - kínált meg egy elegáns öltözetű pincérfiú.
- Itt már a koktélnak is ez a neve? - vettem el a poharat nevetve.
- Biztosíthatom kiasszony, hogy városunkban léptem-nyomon a Monte-Carlóval találkozik. - mosolygott.
- Észrevettem, mivel bejártam az egész várost. Tényleg van mire büszkének lenniük.
- Örülök, hogy ezt mondja, mert igaza van. És arra is büszkék vagyunk, hogy erre a partira ilyen gyönyörű hölgyek is eljöttek, mint maga, kiasszony.
- Ó, hát, köszönöm. - mosolyogtam és bármennyire is leplezni akartam, sikerült elpirulnom.
- Nagyon szívesen. Ilyen szépséget öröm kiszolgálni. - bókolt továbbra is, én pedig már kezdtem kényelmetlenül érezni magamat, amikor a zenekar elkezdett valami zenét játszani, mire a legtöbben táncolni kezdtek.
- Hadd jegyezzem meg kisasszony, hogy ez a ruha csodásan fest magán. - folytatta az egyértelmű udvarlást a pincérfiú. - Ennél jobban egy ruha sem emelné ki csodás alakját. Ezek a lábak valami lenyűgözőek.
Kissé kétségbeesett pillantással fordultam vissza a fiúk felé, akik javában beszélgettek tovább, mit sem érzékelve abból, hogy mi történik köztem és a pincérsrác között. Csak Sebastian pillantását tudtam elkapni, aki mintha mindent ki tudott volna olvasni a szememből, csak bólintott és odaférkőzött hozzám.
- Tudja, milyen gyönyörű szeme van, kisasszony. - a pincérfiú nem fogyott ki a bókokból, el is felejthette, hogy miért is van itt. - Olyan, mint a kikötőnk tengerének a szí...
- Elnézést, remélem nem zavarok meg semmit. - szólt közbe Sebastian.
- Sebastian Vettel! - ismerte fel a pincér. - Micsoda meglepetés!
- Azt meghiszem. Ha megengedi, elrabolnám a hölgyet. Nina, van kedved táncolni? - nézett rám.
- Örömmel. - mondtam és bár nem ez volt az igazság, a pincér zaklatása helyett bármibe belementem volna.
- Gyere! - fogta meg a kezemet Seb és se szó se beszéd, magával húzott a táncoló tömegbe.

Éppen egy közepesen lassú szám ment, amikor egyik kezével átfogta a derekamat, a másikat pedig az enyémbe csúsztatta. Nem is tudom, milyen érzés lett rajtam úrrá. Egyszerre frusztráló és megnyugtató. Furcsa helyzetben találtam magam és nem tudtam mitévő legyek. Hiszen én nem is tudok táncolni!
- Seb... - néztem fel rá, hiszen fél fejjel magasabb volt nálam. - Kösz a gyors mentést. Reméltem, hogy valaki veszi a jeleket, mert ez a csávó baromira irritált.
- Nincs mit köszönni. - mosolygott a szemembe nézve. - Nem mintha direkt téged figyeltelek volna, de észrevettem, hogy nincs meg az a magabiztos aurád, amit 100 km-ről is érezni.
- Van ilyen aurám? - csodálkoztam. - Én nem is tudtam róla.
- Én szoktam érezni. - vont vállat mosolyogva. - Nina, az a lábam... - szólt rám sziszegve.
- Ó, bocs, de én nem tudok táncolni. - kuncogtam.
- Semmi baj, majd vezetlek. - suttogta kuncogva és tényleg úgy tett, ahogy ígérte, így se-perc alatt össze tudtam egyeztetni az én lábamat az övével.
Így táncoltunk egy ideig, mert akárhányszor vissza akartam menni a srácokhoz, kiszúrtam a pincérsrácot és eszem ágában sem volt addig ellépni Sebtől, amíg ez a pedofil a közelemben van. Nem is értem, hogy lehet ilyen embereket alkalmazni egy ilyen neves helyen, mint a monte-carlói Casino.
Szerencsére egy idő után már nem éreztem kényelmetlenül magam, hozzászoktam Sebhez és utólag már nem is bántam, hogy táncolni hívott, hiszen legalább ezt is megtanultam!
Nem sokkal később a zenekar leállt és megjelent a herceg teljes pompájában. Mellette feszített a hercegné is, és mosolyogva, udvariasan köszöntöttek minden jelenlévőt.
- Hölgyeim és uraim, kedves meghívott vendégek! Nagy örömmel tölt el, hogy megjelentek a hagyományos Monacói Nagydíj megnyitó bálján. Külön köszöntöm a hozzánk erre a hétvégére ellátogató, világhírű Forma 1-es versenyzőket, akiket szombaton és vasárnap élőben láthatnak versenyezni Monte-Carlo utcáin. A vasárnapi futammal kapcsolatban érdekes bejelenteni valóm van! Mint tudjuk, minden évben egy különleges személyt éri a megtiszteltetés, hogy leintse a versenyt a kockás zászlóval a célegyenesben. Idén egy számomra nagyon közel álló személyre szeretném átruházni e kiváltságot. Köszöntsék tisztelettel unokaöcsémet, André Philip Renaldo Grimaldit!
 És akkor azt hittem rosszul leszek. A fent nevezett személy ugyanis nem más volt, mint az a pasi, akit délután Michaelának szemeltünk ki!