32/2. fejezet: Monte-Carlo-i pörgés

Sziasztok!
Ez lenne a második része a 32. fejezetnek, és azért ugyanaz a cím, mert erre is ez illik :) Köszönöm a kommenteket, örülök, hogy elégedettek vagytok az események alakulásával :) 
A szavazással kapcsolatban köszönöm mindenkinek, aki voksolt, most egy újabb szavazás során kérlek válasszatok férfi főszereplőt, hogy kiről szóljon a novella! Nekem így előre három sráchoz van alapötletem (azért ez a 3 mert szerintem nekik van a legtöbb rajongójuk az olvasók között), de tőletek függ, hogy melyikük sztoriját kezdjem el a közeljövőben. Ha a "Sztoritól függ" lehetőségre szavaztok, mindháromhoz írok egy-egy bevezetőt, hogy könnyebben tudjatok dönteni :)
A részhez véleményeket most is várok, akár pozitív, akár negatív! :))
Jó olvasást! :)

(Nina)

- Nina. Nina! - legyezett a szemem előtt Sebastian, amikor még mindig pislogás nélkül bámultam André Grimaldit. - Mi bajod van?
- Ez a pasi.... - nyekeregtem.
- Jól néz ki? - sóhajtott mosolyogva. - Vicces. Még sosem láttam, milyen amikor neked tetszik egy pasi.
- Mi? Dehogyis, normális vagy?! - tértem magamhoz a kábulatból és rögtön oldalba könyököltem Sebet.
- Aúúú, ezt most miért kaptam? - nyűszített.
- Hülyeségeket beszélsz! Nekem nem jön be ez a ficsúr, maradj már! Azt hittem, ennyire azért már ismersz!
- Jó, de akkor miért bámultad úgy, hogy majdnem kiesett a szemed?
- Mert ez a pasi AZ A PASI, akit délután becserkésztünk Michaela számára! - közöltem vele e roppant fontos tényt. - Délután őt szemeltük ki neki és össze is hoztunk nekik egy találkát. Michaela meg áradozott róla, hogy ilyen meg olyan kedves, erre kiderül, hogy egy hercegi sarj. Ezt komolyan nem hiszem el!
- Azta! - Seb sem jutott szóhoz. - És most mihez fogtok kezdeni ebben az ügyben?
- Beszélnem kell Heidi-val! - döntöttem el és magam mögött hagyva Seb-et, visszatolakodtam a F1-es gárdához. - Kimi! Hol van Heidi? - kérdeztem a finntől, mert a barátnőmet sehol sem láttam.
- Elment Heikki-vel táncolni. - adta meg a választ.
- Akkor ha jól sejtem, nemsokára ő is ideviharzik majd. - mondtam és tényleg csak néhány másodpercet kellett várnom, Heidi, mint egy szélvész tört utat felénk Heikki-vel a nyomában.
- Nina!!!! - ugrott elém izgatottan.
- Tudooom!!! - válaszoltam nevetve. - Ekkora mázlit! Michaela a herceg unokaöccsét fogta ki!
- Aaaanyira jók vagyunk! - csapott bele a tenyerembe és ugrálva megölelt.
- Ööö, lányok...minden oké? - kérdezte Kimi, miközben felvont szemöldökkel nézett ránk.
- Bocs, Kimi, ez olyan csajos ölelés volt. - mosolyogtam. - De képzeld, ezt a pasit hoztuk össze Michaelával!
- Ezt? - kérdezett vissza a finn és André-ra mutatott, aki minden vendéghez odament és szólt pár szót.
- Aha. A herceg unokaöccsét.
- Tényleg csak ennyire tellett tőletek? - nézett ránk lesajnálóan, miután egy grimaszt küldött André felé.
- Jaj ne gonoszkodj már Kimi, Michaela biztosan odáig lesz, hogy egy ilyen férfival ismerkedett össze. Szegény úgy tudja, hogy csak egy gazdag csávó, aki résztulajdonos a Casino-ban, közben meg egy nem akárki!
- Szerintem meg ebből nagy pofára esés lesz. - jósolgatott vészmadár módjára.
- Ünneprontó. - bokszoltam meg a vállát, ahogy szoktam, ha valami gúnyosat mond.
Nem reagált, csak elmosolyodott. Majd meglátjuk, kinek lesz igaza.
- Nina, nem gondolod, hogy Michaelának talán túl nagy felhajtás lenne egy hercegi sarjjal összejönni? - kotyogott közbe Seb. Szegény, el is felejtettem, hogy otthagytam. Hoppá.
- Michaela unta a magányos életét, hogy csak a munkájának élt. Hát ha tényleg sikerülnek a dolgai ezzel a pasival, egyáltalán nem lesz unalmas élete.
- És arra nem gondoltál, hogy ha esetleg összejön neki, akkor feladja a sajtófőnöki munkáját és inkább Monacóban telepedik le, mint mondjuk a herceg szóvivője vagy ilyesmi?
Ez eszembe sem jutott. Lehetséges, hogy Michaela tényleg otthagyná a Forma 1-et, a Lotust és engem?
- Michaela túlságosan imádja a munkáját. - ellenkeztem és egyet is értettem magammal. De eszembe jutott a délutáni telefonálása, amikor olyan lelkesen beszélt arról, hogy mennyire boldog, most, hogy megismerkedett egy ilyen jóképű és rendes pasival. Kezdtem kételkedni, de azért kitartottam a véleményem mellett.
Újra zenét játszottak, de inkább maradtam beszélgetni a srácokkal, és nem próbálkoztam meg újra a tánccal. Észrevettem, hogy Lewis Nicole-lal, Jenson Jessica-val, Fernando pedig Dasha-val és több más versenyző is a barátnőjével érkezett a bálra. Éppen ezért érdeklődve néztem Kimire.
- Te Jégember, tudom, hogy nem szeretsz feltűnősködni, de nem szeretted volna elhozni a feleségedet?
- Mert, kellett volna? - Teljesen meglepődött a kérdésemen.
- Hát...csak úgy veszem észre, itt az a menő, ha a partnerrel jön az ember. - néztem körbe.
- Nagyon jól tudod, hogy én nem vagyok "menő". - fintorgott. - Egyébként meg miért kéne azt csinálnom amit a többiek?
- Csak egy kérdés volt. És te, Seb? - néztem a másik fiúra, mivel Kimi elment egy újabb pohár koktélért.
- Nem szoktam feltűnősködni. - zárta rövidre és most kísértetiesen hasonlított Kimire. - És most különben sem vagyunk olyan jóban.
- Már megint fasírtban vagytok? - érdeklődtem, mert emlékeztem, hogy még Walchwil-ben a sütizős délutánon is azért maradt a cukrászdában, mert a barátnőjével veszekedett és nem akart hazamenni.
- Még mindig. - javított ki. - Mostanában nincsenek is jó pillanataink. Szerintem ellaposodtunk, de nem akarom elmondani neki, mert akkor ki fog borulni. Majd meglátjuk, mi lesz. - mesélte, de nem tűnt túl szomorúnak vagy csalódottnak. Mintha arról beszélt volna, hogy megvegyen-e egy sütit vagy ne.
- Ha a helyedben lennék, én vagy szakítanék vele, ha már úgy érzem, nincs további jövője a kapcsolatunknak, vagy ha szeretném menteni a menthetőt, kiengesztelném valahogy. Egy romantikus vacsorával....egy hétvégi wellnesszel vagy hasonló, érted. - tanácsoltam bölcsen.
- Erre nem számítottam tőled, Nina! - lepődött meg Seb és szélesen elmosolyodott. - De köszi szépen!
- Csak annyit mondok, egy pasifüggő barátnőm van. - mosolyogtam és pont sikerült elkapnom Heidi-t és Heikki-t, amint éppen egymásra simulva táncolnak. - Szerinted is tök jó párost alkotnak?
- Azt tudom, hogy Heikki odáig van Heidi-ért. Sokszor beszél róla. Azt mondja, nem csak egy király munkát nyert a Forma 1-el, hanem egy bomba csajt is. - nevetett Seb.
- Heidi is hasonlókat áradozik nap, mint nap. - nevettem fel én is. - Jó látni, hogy ilyen boldogok együtt.
- Aha. Szerintem is. Már csak az lenne a nagy durranás, ha...vagyis. Na..semmi. - hagyta abba a mondatát.
- Mi? Mondd már el! - kértem kíváncsian.
- Hát...ha még össze is házasodnának és tényleg összekötnék az életüket. Tudod, összeköltözés, gyerekek...
- Hát...aha. - Nem értettem, miért lenne ez nagy durranás, de hát ő tudja.
Az említettek egyik fele, azaz Heidi ebben a pillanatban odaszállingózott hozzánk csupa mosoly arccal.
- Életemben nem volt még ilyen fantasztikus pasim. - kezdte szokásos dicshimnuszát, mire csak mosolyogtam.
- Ezt már sokszor mondtad, Heidi. Most mi jót tett veled Heikki?
- Most elment hozni egy italt, de amúgy azt tette, hogy istenien táncol és amikor hozzásimulok az egészen mámorító. Egyszerre érzed magad kényelemben és furcsa helyzetben, mert még sosem táncoltatok együtt. Épp ez a különleges benne.
Ahogy ezeket a szavakat mondta, felrémlettek azok a hirtelen jött érzéseim, amikor Sebbel táncoltam. Frusztrált voltam, de azért megnyugtató érzést éreztem. Ez tök fura, de lényegtelen. Hiszen én egyáltalán nem éreztem semmilyen mámorítót, ahogy Heidi mondta. Csak egyszerűen nem az én pályám a két ember lassúzása. Ennyi az egész! És különben is, Heidi és Heikki szerelmesek egymásba. Én meg senkibe.

- Hölgyeim! - szólított meg minket valaki. Amikor odanéztem, ismét jól megdöbbentem. André állt előttünk.
- André! - vigyorgott Heidi. - Annyira örülök, hogy újra látjuk egymást. Pompás ez az este, gyönyörű a Casino és fantasztikus ember a herceg. Minden elismerésem! - nyalizott, amiért kapott tőlem egy fintort.
- Én örülök, hogy ilyen jól érzed magad, Heidi. Megengeded, hogy tegezzelek, vagy hívjalak hölgyemnek? - kérdezte sármos mosollyal. Láttam Heidi-n hogy nehezen, de ellenáll a pasi vonzerejének.
- Kérem tegezzen, Monsieur Grimaldi! Lekötelezne!
- Te is, kedves Heidi, ha viszont tegeznél. - csókolta meg a kezét, mint egy igazi hercegi családtag. - Csodálatosan néztek ki. Bátran kijelentem, hogy a leggyönyörűbbek vagytok az egész bálon.
- Ó, ez nagyon kedves tőled, André! - pirult el Heidi. Te jó isten, nehogy itt elkezdjenek flörtölni! Mi lesz Michaelával? Az nem jelentett semmit ennek a simaképű díszhuszárnak?
- Megkérdezhetem, kedves André, hogy sikerült a délutáni séta Michaela barátnőnkkel? - érdeklődtem.
- Ó, Michaela fantasztikus nő. Vonzó és kedves személyiség. - Ennyi? Ennyit tud mondani? Gratulálok!
- Ő is hasonlókat mondott rólad. Sőt, teljesen el volt ájulva tőled. - szólta el magát Heidi.
- Annyira, mint én tőled? - kérdezett vissza a herceg unokaöccse és úgy nézett Heidi-ra, mintha itt helyben le akarná teperni. Nem tetszett nekem ez az egész. Mintha André szándékosan nyomulna a barátnőmre! - Tetszik ez a magabiztosság, ez az erő, ami sugárzik belőled. Nagyon imponáló, ugye tudod?
- Sokan mondták már. - dicsekedett Heidi, de közben nem vette le a szemét a pasiról.
- Van kedved táncolni egyet? - fogta meg a kezét André.
- Öhm...persze, végülis...nem mondhatok nemet a herceg unokaöccsének, nem? - nevetett fel néhány másodperc hezitálás után, aztán izgatottan mosolyogva rám pillantott és követte Grimaldit.
Heidi akkor ilyen, amikor tetszik neki egy helyes pasi. És André kétség kívül az volt, ha az ő szemével néztem. Viszont elfelejtette, hogy neki pasija van, történetesen egy jóképű adonisz, ahogy ő hívja és a jelek szerint teljesen odavan érte?
- Megjöttünk. - érkezett meg mellém Sebastian és Kimi egyszerre, mindketten két-két pohárral a kezükben.
- Mi bajod? - kérdezte Kimi, miközben átadta az egyik poharát nekem. - Miről maradtunk le?
- Áh, semmi, csak ez a ficsúr elcsavarja Heidi fejét. - húztam el a számat, miközben az egymás társaságát nagyon élvező páros táncát figyeltem. - Hol van ilyenkor Heikki?
- Ott jön. - bökött a fejével Seb az edzője felé, aki tényleg ebben a pillanatban tért oda hozzánk.
- Miért néztek olyan furán? - kérdezte. Szegény teljesen értetlenül bámult ránk, mi pedig szánakozóan rá.
- A barátnőd éppen a herceg unokaöccsével táncolgat. - mondtam ki a fájó igazságot.
Heikki odanézett, sóhajtott egyet, de aztán vállat vont és kortyolt egyet az italából.
- Na mi az? - kíváncsiskodtam meglepve. - Nem szólsz semmit? Hát nem látod, mennyire nyomul az a pasi?
- Nina. - kezdte nyugodt és magyarázó hangon. - Nem az a lényeg, kivel van öt percig, hanem az, hogy kihez megy vissza az öt perc után. És nem utolsósorban, hogy végül kivel tölti az éjszakát.
Kimi és Seb elismerően nevettek Heikki tipikus pasi gondolkodásán, de én nem tudtam.
- Nem hiszem el, hogy ti, pasik ilyen húgyagyúak vagytok! Egy icipicit sem zavar, ha a csajotok éppen más pasi karjaiban hetyeg, miközben nektek itt kell nézni, hogyan akarja meghódítani a pasi?
- Dehogynem. - vágta rá Seb rögtön. - Vagyis...áhh, végül is nekem tök felesleges erről nyilatkozni.
- Szerintem sem kéne! - nézett Seb szemébe Heikki és úgy éreztem, valami pasi kommunikáció révén szemkontaktussal közvetítettek valamit egymásnak.
- Főleg nem ebben a helyzetben. - nevetett Kimi, persze mondanom sem kell, nem értettem min.
- Hahó, én is itt vagyok és semmit sem értek! - toporzékoltam.
- Nem is baj, Nina! Vannak dolgok, amiről nem kell tudnod, oké? - oktatott ki Kimi ferde mosolyával.
- De...ez nem ér! - Tudtam, hogy kihagynak valamiből és ez nagyon nem tetszett!
- El kell viselned, hogy ez most olyan téma, amit csak pasik érthetnek meg. Ugye Seb? - nézett a haverjára, aki aprót bólintott és megint olyan furán néztek egymásra.
- Szia, édesem! - törte meg a csendet a Heikki hátára ugró Heidi, aki kicsattant az örömtől. - Hiányoztam?
- Na mi van, meguntad a szőke herceget? - piszkálódtam vigyorogva.
- Ugyan már, minek nekem André, amikor van saját szőke hercegem? - simult hozzá Heikki-hez.
- Látod, Nina? Ha valakik egymásba vannak esve, azok olyanok, mint két összeillő puzzle. - mondta bölcsen Heikki, miután adott egy puszit barátnője arcára. - Néha más kezébe kerülnek, de mindig visszatalálnak egymáshoz, ha tényleg összetartoznak.
- De bölcs valaki ma... - forgattam a szememet. - Ugye srácok?
De Kimi, Seb, Heidi és Heikki is csak mosolyogva néztek egymásra. Tuti, hogy titkolnak előlem valamit!

Szombaton reggel nehéz volt frissnek lenni egy olyan nap után, mint a tegnapi. A herceg bálja későig elhúzódott, és bár nem vittem túlzásba a koktélozást, azért alaposan elfáradtam az egész napos rohanás során. Reggel a boxban csak győztem vedelni az energiaitalokat. És ezt Eric szemét sem kerülhette el.
- Valaki azt rebesgeti, hogy hirtelen megcsappant az energiaital csomagunk, de ez biztosan csak pletyka...
- Én semmit sem tudok, főnök! - tettem fel védekezően a kezemet, miután a hátam mögé csúsztattam az italt.
- Na jó, nem mintha baj lenne, tudod jól! - mosolygott kedvesen. - Csak ne azon múljon a pole, hogy ki kell menned a WC-re és ezért kihagyod majd a Q3-at!
- Ne képzelj hülyeségeket, főnök! Úgy ismersz, mint aki ezt tenné?
- Nem és nem is akarok csalódni benned, jövő csillaga! - kacsintott, aztán továbbment, hogy ellenőrizze, készen áll-e az autóm a délelőtti szabadedzésre. Bennem azonban megmaradt a jövő csillaga elnevezés, amit rám mondott. RÁM! Jövő csillaga....A jövő csillaga. Olyan jól hangzik, nemde?
Képzelgésre viszont nem sok időm volt, hiszen kezdődött az edzés. Jóleső érzés töltött el, amikor bepattantam az autómba, hiszen tegnap itt pihent az én kis száguldó viperám, azaz az E20-asom, letakarva, egyedül, úgy, hogy senki sem foglalkozott vele. Most viszont az egész szerelőbrigád körbeállta, én pedig boldogan ültem be a volán mögé, hogy mindent kihozzak belőle egy óra alatt.
- Becsatollak, főnök kedvence! - állt elém Damien mosolyogva és bekapcsolta a biztonsági öveket.
- Mi ez hogy főnök kedvence? Ha jól tudom, még mindig Kimi a kivételezett a csapatban! - jegyeztem meg bosszúsan. Nagyon bírom Kimit és azt is tudom, hogy Eric mindkettőnket ugyanúgy kedvel, de mégis rossz azt érezni, hogy a csapatunk első számú vezére Kimi. Én egyelőre csak egy ígéret vagyok, egy másodpilóta.
- Jó, csak kedveskedni akartam. - vallotta be és leguggolt az autó mellé. - Egyébként miújság?
- Velem semmi, de te már kiheverted a füstmérgezést? Esküszöm, a következő áldozat én leszek!
- No problemo, már minden oké velem!
- Ha olaszul támad kedved beszélni, szabad az átjárás egy piros vérbeli olasz csapathoz!
- Haha, jó próbálkozás, de sajna én el vagyok kötelezve a fekete bárányokhoz! - vonta meg a vállát.
- Ahogy én is arra, hogy most megmutassam, mit tud ez a fekete bárány! - mosolyodtam el, mint mindig, amikor megnyílt előttem az út, hogy kimehessek a pályára.
Ilyenkor, a szombat délelőtti edzésen nincs idő már kísérletezni, próbálgatni kell a határokat, hogy mennyire leszünk jók az időmérőn. Szerettem volna minél többet körözni, de Ayao folyton állítgatni akart az autón, szóval kicsivel kevesebb kört tehettem meg mint a többiek, de így is sikerült az ötödik helyen végeznem.
- Jó lesz ez, Nina! - dicsért meg a mérnököm szokásos mosolyával és a vicces húzott szemével.
- Most tényleg megy, én is úgy érzem. - mondtam jókedvűen. - Remélhetőleg még van bennem tartalék.
- Azt én is remélem. - jelent meg Kimi is. - Beszéltem a srácokkal, hogy holnap a futam után aki akar, jöhet hozzám ünnepelni a jachtra, függetlenül attól, hányadikak leszünk a versenyen.
- Váó, ez klassz! - örültem meg a hírnek. Jó volt a tegnapi bál meg minden, de azért mégiscsak egy ilyen zárt körű szeánsz a mi stílusunk. - Még szép, hogy jövök!
- De Kimi, ugye tudod, hogy Ninát tilos leitatni? - kérdezett közbe Ayao.
- Leitatni? Iszik ő, ha akar! - nevetett a finn.
- Tudom, hogy bírjátok Ninát és hát van is miért, de nem kéne elfelejteni, hogy ő még csak 19 és még fejlődőképes. Nem biztos, hogy úgy bírja a piát, mint ti.
- Ayao, nem vagyok kamasz és tudok magamra vigyázni. - szóltam közbe kedvesen, mert értékeltem, hogy a versenymérnököm így aggódik értem. - És ne parázz, a fiúk tudják, hogy kivel állnak szembe.
- Bizony. - bólintott Kims. - Ne aggódj, nem fogunk kárt tenni a szemed fényében.
- Szemem fénye? Inkább Eric-é. Úgy félt téged néha, mintha a lánya lennél, Nina.
- Mintha engem félteni kéne. - forgattam a szememet, de azért mosolyogtam is egy kicsit. Jól esett, hogy a munkatársaimmal ilyen jó viszonyt sikerült kialakítanom és bár utáltam, hogy sokszor kamaszként kezeltek, de éreztem, hogy ők is azért vannak, hogy sikeresen szerepeljek az első Forma 1-es évemben.
És mivel Monte-Carlo-ra az egész világ felfigyel, főleg, ha a Forma 1 is itt vendégeskedik, úgy gondoltam megmutatom, mit tudok. Hol máshol tudatosíthatnám az egész világgal, hogy létezek és versenyzek, ha nem ekkora rivaldafényben?
- Nina, mi ez az ideges tekintet? - kérdezte Damien, már az időmérő előtt. Kedvenc szerelőm most is ott serénykedett körülöttem, most éppen a bukósisakomat hozta az energiaitalos dobozommal.
- Téged nem irritál ez a sok híresség? - néztem körbe. Hol egy brit színészt, hol egy francia séfet láttam elmenni mellettem, akik ugyebár a csapatunk meghívott vendégei, és már találkoztam is velük a vacsorán.
- Nem igazán. Tudom, most nagy itt a figyelem, minden tekintet rátok irányul, és itt még az időmérőt is árgus szemekkel követik. De nem kell izgulnod!
- Kösz a biztatást, most tényleg megnyugodtam! - fújtam ki a levegőt. - Mondj valami inspirálót, kérlek!
- Csütörtökön és ma délelőtt is bitangul mentél. Az első ötben tuti benne leszel, ahogy eddig is. Ne törődj a celebekkel, te azért vagy itt, hogy versenyezz és nem azért, hogy szórakoztasd őket. Szóval legyél olyan, mint mindig. Itt most különösen fontos lesz a jó rajthely, úgyhogy húzz bele!
- Na ez a szónoklat már jobban tetszett! - mosolyogtam rá hálásan, aztán a fejemre húztam a sisakot.

Dübörgött a szívem, mikor kihajtottam az ellenőrző körömre, de megnyugodtam, amikor tudatosult bennem, hogy az izgalom nem ment a vezetési képességeim rovására. Ugyanolyan jól ment a vezetés, mint eddig. 5 perc után viszont megszakították az edzést, mert szegény Sergio megpuszilta a falat, de így is sikerült a harmadik helyre tornáznom magamat. A második szakasz végén kicsit aggódva figyeltem a tabellát. Én a nyolcadik lettem, Sebastian a kilencedik, Kimi pedig a tizedik. Reménykedtem, hogy jobb is lesz ennél.
Az utolsó szakaszban mindent beleadtam, ami csak tőlem tellett, de csak az ötödik legjobb időt sikerült kiautóznom. Egy picit talán csalódott lettem, mert titokban azért jobb pozícióban reménykedtem. De a mérlegelésnél kiderült, hogy voltak nálam csalódottabbak is.
- Kemény lesz innen előre jutni. - nézegette az eredménylistát Sebastian. Aki tavaly pole-pozíciós volt, most csak a tizedik lett. Fordult a kocka, úgy tűnik.
- Ez ma nem a mi napunk volt. - vetett egy pillantást a táblára Kimi. Ő egész idáig szenvedett, és kismillió káromkodást mondott a kormányára, ami már az idei hetedik verzió csak neki. De hát neki semmi se jó.
- Én is jobbra számítottam, de ebből kell gazdálkodnunk. - szóltam hozzá a témához.
- Akkor én mit mondjak? - csatlakozott Jenson. - Hihetetlen, hogy kiestem, Lewis meg 4. lett!
- Ne hidd, hogy olyan könnyű volt. Kínkeservesen meg kellett küzdenem érte. - reagálta le a csoki.
- Nem tudom miről beszéltek srácok, de én most nagyon boldog vagyok! - jelent meg a pole pozíciót megszerző Michael, aki kicsattant a boldogságtól. Volt is miért, utoljára 2006-ban volt ennyire elöl.

- Gratulálunk, szép volt, te vén róka! - gratuláltunk neki sorba, hiszen mindenki örült azért, hogy az öreg megszerezte az első rajtkockát. Kicsit mindannyiunknak a példaképe volt ő és mind felnéztünk rá, hogy még ilyenkor, 43 évesen, az ő megszokott időszakához képest teljesen más erőviszonyok között még mindig fel tudta venni velünk a versenyt. Sőt, most mindannyiunkat lealázott. És pont itt, Monaco-ban.
Mondanom sem kell, milyen öröm volt a pályán. Újságírók és tévériporterek rohanták le a hétszeres bajnokot és mindenki miatta örült. Csak egy kiábrándító hír árnyékolta be az ünneplést: az öt rajthelyes büntetés, amit múltkor Barcelonában szedett össze. És ezért egy kicsit mosolyogtam is. Mert hála annak, hogy előre kvalifikált, ebből én is profitálhatok. Egy hellyel előrébbről startolok. És máris csak egy pozíció a dobogóig!

- Ha tegnap ideges voltam, akkor ma milyen vagyok, fiúk? - kérdeztem a szerelőimtől, akik körbevették az autómat a rajtrácson a futam előtti készülődésnél. A kezem még a kesztyű alatt is remegett. Nem tudom, mi van velem, de utálok ennyire izgulni. Hiszen ez csak egy futam. De mégis Monaco, na!
- Helyzetjelentést akarsz? - kérdezte Lee és jó erősen az arcomat kezdte fürkészni. - Kicsit fehérebb vagy, mint szoktál, de a szád nem száradt ki és a szemed sem kering ide-oda.
- Mi? Ezt meg hogy értsem? - pattant ki a szemem hirtelen.
- Semmi, csak ugratlak, nyugi! - nevetett a szerelőm. - Ez csak egy egészséges izgulás, Nina. Nem éreztél még ilyet soha?
- Én nem szoktam izgulni. - néztem rá szúrósan. - És nagyon nem tetszik, hogy most ez van velem.
- Ne aggódj, minden oké lesz. - nyugtatott Damien is. - Mondjam el a tegnapi imát, vagy egyben maradsz?
- Rendes vagy Damien, de azt hiszem most egy jó nagy ölelésre lesz szüksége. - termett itt egy szempillantás alatt Heidi, az én megmentőm.
- Hát te?
- Na mi van csajszi, izgulunk? - ért oda az autó mellé és jó erősen megölelt, ahogy szokott. - Hé, no para, bízzál már magadban egy kicsikét! A negyedik helyről indulsz, mi történhet? Sebastian meg a kilencedikről és Heikki szerint mégis tök jó kedve van. Te meg remegsz itt, mint a kocsonya.
- Nem tudom miért, egyszerűen zavar, hogy mindenhol sztárokat látok, akik arra várnak, mikor szólhatnak le egy-két versenyzőt vagy akár az egész sportot. - panaszoltam el neki bosszúsan.
- Jaj, Ninám, mióta érdekelnek téged az ilyen celebek és a véleményük? Soha nem számított, ki mit mond, mindig mész a saját fejed után. Ez az alapszabályod. Elfelejtetted?
Hálásan néztem a barátnőmre. Megint kiderült, hogy miért is van annyira szükségem rá. Mert megint csak ő volt képes helyrerázni. Már beláttam, hogy tényleg úgy gondolkodtam, mint egy idióta.
- Egy kicsit. De igazad van, csak futom a saját versenyemet és nem érdekel, kinek tetszek vagy sem.
- Ez a beszéd, te hülyelány! - szorított magához ismét. - És most nyomás, nyomd le a srácokat!
- Igenis, főnökasszony! - szalutáltam, aztán bepattantam az autóba és lecsaptam a sisakrostélyomat.
Heidi-nak teljesen igaza van. A lényeg, hogy én megfeleljek magamnak. Itt most én tartozok a sztárok közé és nem ők. Ezek a hírességek most csak nézők. Én vagyok a műsorszám. És most kezdődik a show.

És néhány másodperc alatt véget ért. A rajtnál Lewis csigalassan indult el, így gyorsan kellett gondolkodnom, és úgy döntöttem, balról kikerülöm. De épphogy balra húztam a kormányt, Alonso elém kanyarodott, így muszáj volt elrántanom az autót, különben nekimentem volna. Így azonban nem vettem észre, hogy Michael mögöttem van bal oldalon, így az első kerekeink összeértek, az E20-asom pedig kiforgott, hiába fékeztem kockásra a gumikat. Keresztbe álltam a pályán és csak csúsztam, amíg az autó meg nem állt. Láttam elhúzni mellettem a versenytársaimat, Sebastian az orrom előtt loholt el, és csak reménykedni tudtam benne, hogy az a piros alkatrészdarabka nem az ő kocsijáról esett le. Már azt hittem vége ennek a horrornak, amikor valami iszonyú csapást éreztem az autó hátulsó feléről, a visszapillantóból pedig annyit láttam, hogy Kobayashi átugratott rajtam és a falig repült.
- Nina...Nina! - térített vissza a valóságba Ayao hangja, miután teljesen lesokkolódtam. Megint kiestem. Megint elvéreztem a rajtnál. Megint egy jó helyről. Megint csalódnom kellett.
- Nina! - szólított újra a versenymérnököm. - Nina, jól vagy?
- Igen. - szóltam bele a rádióba. - Meg vagyok. De azt hiszem az E20-as ezt nem mondhatja el magáról.
- Igen, látjuk. Ha jelzést adok, szállj ki és ugorj át a falon. - váltott hivatalos hangra.
Néhány másodpercig csak bámultam magam elé. Nem akartam elhinni, hogy egy körig sem jutottam el. És megint miért? Mert előrébb szerettem volna jutni. Ki akartam kerülni Lewist, de Fernando keresztülhúzta a számításaimat, és ezért ütköznöm kellett Michael-el. Hát persze. Már megint Alonso van a háttérben.
- Most! - parancsolta Ayao, mire kivettem a kormány és úgy tettem, ahogy mondta az előbb.
Csalódottan vonultam vissza a boxba. Eric és a többi mérnök szemében is tisztán láttam a csalódottságot.
- Sajnálom. Nem így akartam. - mondtam halkan, és választ sem várva, besétáltam a garázsba.
- Bocs, fiúk. - szóltam oda a szerelőcsapatomnak is, akik hasonlóan szomorú szemekkel néztek.
Nem akartam hallani a válaszukat, csak továbbmentem a pihenőmbe, és ledobtam magam a heverőre. Újra és újra átgondoltam a rajtot, de arra jutottam, hogy nem volt más lehetőségem. Egyszerűen nem volt helyem! De mégis én maradtam ki a játékból. Talán nem véletlen volt olyan rossz előérzetem ma délután. Most aztán jól leégettem magamat. Ezek után ki hiszi el, hogy vérbeli versenyző vagyok. Hát persze, hogy senki...
- Nina! - kopogtattak az ajtómon néhány perccel később. - Engedj be!
- Ki vagy? - szóltam ki nem túl jókedvűen.
- Heidi! És most azonnal nyisd ki az ajtót! - kopogott türelmetlenül.
- Látod, én megmondtam! - nyitottam ajtót morcosan. - Megéreztem, hogy valami rossz fog történni!
- Dehogy érezted! - ült le velem együtt a heverőre és simogatni kezdte a vállamat. - Ezt senki se tudhatta!
- Fogadok, hogy Alonso direkt el akart cseszni mindent! - bosszankodtam.
- Ne fogj már mindent rá! Baleset volt, így alakult. Ezen már nem tudsz változtatni, akkor sem ha duzzogsz.

- Nem is bírok a csapat szemébe nézni. - siránkoztam. - Annyira bíztak bennem, egy jó eredményben. A dobogóra akartam jutni, erre tessék, megint kiestem, autóm összetörve, versenyemnek vége. Ez teljesítmény!
- Na ebből elég volt, Nina! - húzott fel a heverőről ellentmondást nem tűrően. - Elég az önsajnálatból! Most szépen visszajössz a csapathoz és végignézed a futamot, ahogy egy igazi versenyző teszi!
- Az igazi versenyző versenyez, nem pedig nézi a versenyt! - oktattam ki mérgesen.
- De igenis nézi, ha a csapattársa és egyben jó barátja még versenyben van! Szóval emeld fel a seggedet és gyere szépen, nem bírom nézni a siránkozó képedet. - fogta meg a karomat és egészen a garázsig elhúzott.
Nem tehettem mást, leültem és néztem a futamot, amit Mark nyert meg Nico és Alonso előtt. Sebastian a kilencedik helyről szépet javított, egészen a negyedik helyig küzdötte fel magát. Kimi nem produkált egy erős versenyt, a kilencedik lett, és annyira lassú volt, hogy nézni is egy szenvedés volt.
A csapattól bocsánatot kértem, de nagyon rendesek voltak. Azt mondták ők is nagyon sajnálják, mert benne volt a dobogó ebben a hétvégében és azt is elárulták, hogy most jobban is bíztak bennem, mint Kimiben, ami nagyon jól esett. Tudom, kicsit gyerekesen viselkedtem a futam után, de egyszerűen kiborultam.
Mikor véget ért a verseny, Michaela jött értem és mentünk nyilatkozni. Mondhatom fikarcnyi kedvem sem volt most szerepelni, arról beszélni meg főleg nem, hogy mennyire szarul alakultak a dolgok. Egy-egy mosolyt is alig tudtam kicsikarni, egy pár kérdésnél pedig legszívesebben fejbe vertem volna a kedves kérdezőt.
- Ne idegeskedj, az nem old meg semmit. - csitított le Michaela, amikor véget értek az interjúk.
- De ha egyszer ideges vagyok, akkor nem tudok jópofizni. - tártam szét a kezeimet.
- Tudom, de néha van olyan, amikor vidámnak kell tettetned magad, hogy ne kérdezősködjenek annyit.
- Hát nekem ez most nem ment. - vontam meg a vállam, de aztán eszembe jutott valami. - Michaela...
- Azt hiszem tudom mit akarsz mondani... - hajtotta le a fejét. - De semmi szükség rá. Heidi már mindent elmondott.
- Hogy?
- Elmondta, hogy André a herceg unokaöccse és hogy az a ficsúr nem is gondolta komolyan azokat, amiket nekem mondott a találkozásunkkor. Mert Heidi azt mondta, a bálon teljese rányomult és tisztán kivehető volt, hogy jobban tetszik neki, mint amennyire én tetszettem délután. Ugye így volt?
- Úgy tűnt. - bólintottam, de szomorúan vettem tudomásul, hogy ettől csak még letörtebb lett.
- Gondoltam. Mindegy, azt hiszem nekem nincs szerencsém a pasikkal. És egy hercegi sarjjal kezdeni amúgy is esélytelen lett volna.
- Tudod, én azért örülök, hogy nem jöttél össze vele. Nekem nem volt szimpi, egy beképzelt és öntelt macsó.
- Nekem azért bejött. - húzta el a száját. - Mindegy, legalább rájöttem, hogy nem érdemes ismerkednem, jó nekem egyedül is, ahogy eddig.
- Azért megnyugtattál, mert még azt is le tudtam volna képzelni, hogy feladod a munkádat és itt hagysz minket. - vallottam be.
- Micsoda? Egy pasiért adjam fel az életemet? - nevetett fel. - Nina, ezt gyorsan felejtsd el! Nekem egy pasi sem ér annyit, amennyit az egész Száguldó Cirkusz és a csapat!
- Ezt örömmel hallom! - mosolyodtam el. - De tudd meg, Heidi-val nem mondtunk le arról, hogy kerítünk melléd valakit! Ha egyszer megígértük, be is tartjuk.
- Remélhetőleg legközelebb szerencsénk lesz. De addig is verd ki a fejedből, hogy megszabadulsz tőlem!
- Ugyan, ez meg sem fordult a fejemben! - nevettem fel.
- Ó, dehogynem! De nem foglak békén hagyni, még van 15 csodás versenyhétvégénk együtt!
- Igazság szerint még örülök is neki! Most már nem vagy olyan kibírhatatlan. - mosolyogtam rá.
- Én is ezt gondolom rólad! - mondta, aztán egymás nyakába borulva nevettünk egymáson.

A verseny után úgy gondoltam az vidíthatna fel, ha elmennék Kimihez a jachtjára. Ő tudja, hogy kell felejteni, én meg tudtam, hogy kikkel.
- Halihó! - köszöntem be és meglepetésemre nem csak Kimi, de szinte minden srác ott ücsörgött, Sebastian-tól kezdve a McLarenes srácokon át Hülkie-ig minden srác, aki kellett. - Hát ti itt?
- Mondtam, hogy mindenkinek szóltam. - válaszolta Kimi. - Nehogy már csak a győztesek bulizzanak!
- Hát ja, Monte-Carlóban vagyunk! - nevetett Lewis.
- És te? - néztem Sebre. - Miért nem vagy ott a medencés bulitokon?
- Nem én nyertem, mit ünnepeljek? - vont vállat nevetve. - És amúgy sem hoztam másik nadrágot!
Ezen mindenki jót nevetett. A Red Bullnál ugyebár szokás Monaco-ban a medencés ünneplés a saját kis jachtjukon és fura volt, hogy Sebastian nem a csapatát választotta, hanem minket.
Szerencsére a srácok nem nagyon kérdezgették, hogy hogy érzem magam egy ilyen futam után. Megbeszéltük, hogy ki hogy vélekedett erről, de nem csak én akartam elfelejteni ezt a délutánt. Pénteki séftársam, Jenson is kiábrándító versenyt futott, úgyhogy megegyeztünk abban, hogy hanyagoljuk a témát. Inkább arról kezdtük beszélgetni, ki mennyire bírta ezt a pörgést Monte-Carlo-ban és egyet értettük abban, hogy tényleg fantasztikus és különleges volt, de egyben fárasztó és kimerítő is.
Ilyen passzban voltunk most is. Csak ültünk Kimi kanapéin és foteljain és dumáltunk és ittuk literszámra a különböző koktélokat, amikor megrezgett a telefonom a zsebemben. SMS-em jött.

,,Szia húgi, bocs, hogy inkább írok, de ha jól sejtem a srácokkal vagy. Remélem nem vagy rosszkedvű a futam miatt, mert neked nem áll jól a siránkozás! Ne szomorkodj, ilyen megesik, inkább élvezd ki az utolsó napot Monacóban! Remélem hamarosan meglátogatsz. Stefan"

Mosolyogva néztem a telefonom kijelzőjére. Nagyon jól esett, hogy a bátyám írt nekem, hogy gondolt rám. Biztos voltam benne, hogy már nagyon hiányzok neki, és szeretné ha végre odatolnám a képem hozzájuk.

- Nina! - szólt valaki.

- Hm...igen? - néztem fel a telefonomból, amit a zsebembe süllyesztettem.

- Te mit csinálsz, ha majd hazamész? - kérdezte Seb. Ja, hogy most ez a téma.

- Azt hiszem már van egy tippem. - mosolyodtam el és gondolatban már tervezgettem is, hogy mikor látogassak el a Bradl rezidenciára.