37. fejezet: Montreal partihangulatban

Sziasztok!
Csak most tudtam feltenni a folytatást, de az események szerintem kárpótolnak az elmúlt napokért, legalábbis remélem! A végét illetően csak annyit...most előbb jön a novella (ti kértétek!), úgyhogy egyhamar nem fog kiderülni, mi is történik ezután Ninával :)
Na de hadd ejtsek szót erről a reggeli káoszról is! Biztosan felkeltetek páran az elvileg 7 órakor kezdődő időmérőre, ami eléggé kaotikusan alakult, de kezeket fel, ki akkora fanatikus, hogy éjjel 1-kor képes megnézni a Q2-t és Q3-at alvás helyett? Rajtam kívül persze :D
Elég érdekes lesz, szerintem az izgalmak miatt aludni se fogok tudni a reggeli futamig, de végül is, megadja a módját ez a szezonnyitó Ausztrália, nem?
Na jó, ennyit rólam, remélem megajándékoztok jó sok pipával és véleményekkel!
Jó olvasást!

U.i.: bocsi, ezt még muszáj betennem. Egy melbourne-i birka szerint Seb fogja nyerni a futamot, Kimi pedig második lesz. Ezt a felállást azért páran elfogadnánk, nem? :D

(Nina)

Szemem-szám elállt, amikor visszaérve az interjúkról, megjelentem a Paddock Club kültéri övezetében. A Lotus teljes személyzete ott állt rám vigyorogva, egy-egy pezsgővel a kezében, és ujjongani meg tapsolni kezdtek az érkezésemre. Annyira meglepődtem, hogy csak a szám elé kaptam a kezemet, hogy ne sikítsak örömömben.
Mielőtt bármi is elhagyhatta volna a számat, hozzám futottak a szerelőim, nevetve a karjukba kaptak és ünnepélyesen dobálni kezdtek, miközben a "Hip-Hip-Hurrát" ismételgették. Mint az oviban, komolyan...
- Na ki a legsikeresebb lány versenyző? - kiabálta Eric csapatfőnök és a füléhez emelte a kezét "Na halljam!" stílusban.
- NINA! - kiabálták a csapattagok.
- Na ki az, aki ma a győztesen kívül mindenkit lealázott? - tette fel az újabb kérdést Eric.
- NINA! - jött a válasz.
- Na és ki a mi legnagyobb büszkeségünk ma?
- NINAAAAA!
Esküszöm, könnyek szöktek a szemembe, amikor a Lotus teljes helyszínen lévő csapata az én nevemet kiabálta csillogó szemekkel, boldog kiáltással. Úgy éreztem, velem együtt örültek a sikeremnek, a sikerünknek és ezt a felhőtlen érzést nagyon jól esett megosztani velük.
Nem ők ültek az autóban, nem ők hajtották az autót a célig, nem ők álltak fel a dobogóra több száz ezer ember előtt és nem ők kapták a második helyezettnek járó trófeát, mégis, az én sikerélményemet ők is maguknak érezték és jogosan. Mert nekik köszönhetem azt, hogy egyáltalán itt vagyok és azt is, hogy mindig hisznek bennem, akkor is, ha nem úgy teljesítek, ahogy az elvárható lenne. Ez mindennél többet jelent nekem.
Nem volt idő érzelmes gondolatokra, a Lotus ünneplésre szánta az estét! Az első programpont a közös fotózás volt, hiszen meg kellett örökíteni az eddigi legjobb eredményemet a Forma 1-ben! A csapatfotózáson a vigyor az arcomon igazi volt, olyan, amilyet egy majdnem győztes arcán lehet látni, bár abban sem kételkedem, hogy a nem sokkal messzebb ünneplő Lewis mosolyától nem különbözött annyira az enyém, hiszen legalább annyira örültem ennek a délutáni eredménynek, mint ő. Furcsálltam is, hogy meghívott a McLaren ünneplésére, de eszem ágában sem volt odatolni a képem, amíg szét nem ünneplejük az agyunkat a drága csapatommal!

5 percet kaptam átöltözésre. A bukósisakomat már elpasszoltam Heidinak a dobogós ceremónia előtt, de a fekete-arany overall még mindig rajtam díszelgett és bár büszkén viseltem, azért valami kényelmesebbet akartam felhúzni egy hajnalig tartó bulizásra felkészülve. A motorhome-ba szinte ugrálva jutottam el, felettem boldogságfelhő körözött, az az átkozott vigyor az arcomon pedig csak nem akart eltűnni. Hiába, ha egyszer ilyen elégedett vagyok mindennel, ki kell használni!
A pihenőmben semmi más ruha nem akadt, csak egy csapatfelső, a fekete farmersortom és a fekete tornacsukám, amit szokásomhoz híven csak a szállodától a pályáig használok. Nem ünnepléshez való, de legalább hű leszek a Lotus-féle színösszeállításhoz, úgyhogy gyorsan felkaptam magamra a ruhákat és rohantam is vissza a Paddock Clubba, ahol megint leesett az állam a látványtól.
A Paddock Club pazar, elegáns és ultramenő részlegét elöntötték a Lotus-os csapattagok, közöttük pincérek masíroztak gusztusosabbnál gusztusosabb ételekkel és italokkal. Gyerekes kíváncsisággal kerestem meg Ericet, aki már vígan döntötte magába a pezsgőt.
- Főnök, mi ez a hacacáré? Én azt hittem kinti bulit tartunk, mint Bahreinben. - hitetlenkedtem csodálkozva.
- Nina, ez a te estéd, és ezt a csodálatos eredményt módjával fogjuk megünnepelni! - szorongatott meg fél kézzel, mert a másikban a pezsgőpoharát egyensúlyozta. - Előbb egy bőséges vacsora, aztán parti!
- El se hiszem, hogy ezt mind miattam csináltátok! - hálálkodtam, és belülről valami iszonyatosan bensőséges érzés tört rám. Valami egészen hihetetlen boldogság, azért, mert ez a rengeteg csodálatos ember vesz körül, akik képesek voltak egy ekkora cirkuszt rendezni a második helyem tiszteletére. Ezt nem álmodom véletlenül?! Csípjenek meg!
- Megérdemled, kicsi Nina! - mosolygott rám barátságosan Eric, aztán egy asztal felé bökött. - Valakik már nagyon várnak rád, jobb lesz ha mész!
Odafordultam és felcsillant a szemem, amikor megláttam Kimit és Heidit egy asztalnál ülni néhány csapattárssal. Boldogan szökdécseltem hozzájuk és elkapott a szeretet, amikor Kimi arrébb tessékelte az egyik társunkat, csakhogy felszabadulhasson egy hely mellette a számomra.
- Ezt most miért kellett? - fintorgott, amikor leülve a székre, belecsimpaszkodtam a nyakába. A többiek felnevettek a finn reakcióján. Én meg egyszerűen csak vigyorogtam, hogy az érzelemkitörésemmel egy kis bosszankodást csaltam a csapattársam arcára.
- Ez járt neked. - válaszoltam röviden, aztán visszahelyezkedtem az én térfelemre, és onnan figyeltem, mit reagál erre.
- Oké. - tudta le egy visszafogott mosollyal, de a szemében láttam, hogy azért jól esett neki az ölelésem. Lám, lám, a Jégember szívét is fel tudja olvasztani egy kis baráti érzelemkinyilvánítás. Direkt élveztem.
- Nina, ugye tudod, hogy már most címlapon vagy a világ valamennyi újságján. - szólt közbe Heidi, az okostelefonját bújva. - Olyanokat olvasok itt, hogy, idézem: "ez a lány újraírta a női autóversenyzés lehetőségeit" és "nő létére egyetlen srácot kivéve mindenkit lenyomott a kanadai futamon" meg hasonlók. Jó, mi?
- Legalább nem bárgyú szerelmi sztoriban szerepelek. - ingattam a fejemet a Paddock Clubban szóló zenére.
- Látom, már fel vagy készülve az estére. - jegyezte meg Kimi félmosollyal.
- Gondolj arra a pillanatra, amikor megnyerted a világbajnoki címedet. Na én most pont így érzek.
- Azért egy vb cím és egy második hely nem igazán vethető össze! - nevetett ki gúnyosan.
- Ismered a mondást, sok kicsi, sokra megy. És jusson eszedbe, hogy te is azok között vagy, akit ma lealáztam! - figyelmeztettem. - Úgyhogy maximum csak annyit szólhatsz hozzám, hogy "kérsz még pezsgőt?"
- Kérsz még pezsgőt? - kérdezte meg rögtön, én meg jót nevettem, mivel még üresen állt a poharam. - Úristen, jól látom, hogy a lánynak aki meg váltotta a világot, még egyáltalán semmi sincs a poharában? Micsoda bűntett ez, kérem szépen??!!! Ezt helyre kell hoznunk, de sürgősen!
Én meg már könnyeztem a szórakozottságán, de amikor meglátta, milyen sikeres volt a szereplése, ő is elnevette magát rajtam. Még el sem kezdődött a nagy partizás, de mi Kimivel már kezdtünk kész lenni.
- Elég legyen már, ti nagy gyerekek! - szólt ránk Heidi mosolyogva. - Inkább egyetek, szükségetek lesz gyomorra, mert úgy nézem, ha már most ilyenek vagytok pia nélkül, ezt az estét sem ússzátok meg szárazon!

És mint mindig, Heidinak természetesen megint igaza lett. Mert amint befejeztük a vacsorát, a villanyfényt leváltotta a neon, a kellemes háttérzenét az egyik csapatagunk a Lotus féle zeneválogatásra (értsd: ütős slágerek, a rockot és minden egyéb műfajt beleértve) cserélte, a székek és asztalok mellett pedig felszabadult egy kis hely, ahol sokan már kicsit túlpörgött állapotban ropták a megnevezhetetlen stílusú táncot. A csapat legnagyobb része azonban még az asztalnál ült enyhén becsípett állapotban. Senki sem maradt alkohol nélkül, még a kedvenc sajtósom, Michaela sem, akit még sosem láttam ennyire vigyorogni.
- Nina, csodálatos estét okoztál nekem! - ölelte át a nyakamat, amikor éppen megtaláltam. - Még sosem voltam ilyen felszabadult egész életemben!
- Az jó, mert én kábé ugyanezt érzem! - nevetgéltem. - Amióta kiszálltam az E20-asból, egy boldogságfelhő van a fejem fölött. Látod? Ilyen kis kékes-lilás színű és mosolyog! - mutattam a fejem fölé.
- De még mennyire, hogy látom! - ment bele a játékba Michaela és nem tudtam elkerülni, hogy ő is furán nevetett. Gyanúsan furán...
- Mondd csak, mennyit ivott az én munkamániás sajtósom? - érdeklődtem mosolyogva.
- Csak egy-két pohárral, nem akarom túlzásba vinni. - mondta, de mindketten nevettünk rajta, mert tudtuk, hogy ez kamu.
- Akkor nem árt még egy kicsi. Igyunk rám és a csapatra! - kínáltam meg egy nagyon jól összemixelt koktéllal, amiből már ötöt megihattam.
Michaela mosolyogva elfogadta, együtt húztuk le, majd ismét nevetgélve cseverésztünk a buli kapcsán, amíg észre nem vettem, hogy nagyon figyel valakit. Amikor követtem a pillantását, akkor láttam meg, hogy az egyik szerelőmet, méghozzá Damient bámulja.
- Na mi van, miért stírölöd a kedvenc szerelőmet? - húzogattam a szemöldökömet. - Helyes, mi?
- Nem rossz pasi, meg kell hagyni. - bólogatott, de még csak nem is pislogott bele a bámulásba.
- Elmondok egy titkot. - hajoltam közelebb hozzá kuncogva. - Te is bejössz neki.
- Komoly? - kerekedett ki a szeme és végre rám nézett egy kicsit.
- Annyira, mint az a tény, hogy mindketten be vagyunk csípve. - Ezen mindketten jót röhögtünk.
- Hát akkor nincs más választásom, tudtára kell adnom, hogy ez kölcsönös! - kuncogott ő is, én pedig megdöbbenve figyeltem, ahogy feláll és a "tánctéren" művészkedő szerelőm felé veszi az irányt, aki több társával együtt a kán-kánt járta éppen.
Én sem teketóriáztam, villámgyorsan megkerestem Kimit és nevetve ordítottam a fülébe.
- Michaela akciózik, figyeld! - mutattam a sajtósom irányába, aki bizonytalan lépésekkel, de elég céltudatosan közelített a kiszemeltje felé. Mindketten sasszemmel figyeltük, mi fog kialakulni.
Michaelát ismerve arra számítottam, odamegy és ebben az állapotban maximum elmondja Damiennek, hogy ő is hasonlóan helyesnek találja. De még ezt is valószínűtlennek tartottam, ismerve a csaj alapvetően zárkózott személyiségét. Pont ezért döbbentem le teljesen, amikor annak lehettem szemtanúja, hogy az én ambiciózus sajtósom lazán odasétál Damien mögé, megfordítja a vállánál fogja és abban a minutumban lesmárolja.
- A jó francba... - nyögtem ki. Aki látta az esetet, mindenki tapsolni meg húúú-zni kezdett, én viszont tátott szájjal lefagytam.
- Ebből holnap gáz lesz még, úgy érzem. - motyogta Kimi gonosz vigyorral az arcán.
Damien arcán látni lehetett a megdöbbenést, de ahogy egy pillantást vetett a támadójára, széles mosoly húzódott végig az arcán és a második támadást már ő követte el. A szerelőtársai teljesen megőrültek a látványtól, az egész helyiségben legalább a fél bagázs a párocska akcióját figyelte.
- Mi a jó fene folyik itt? - termett mellettünk Heidi. - Nina, úgy érzem, te benne vagy a dologban.
- Én csak biztattam! - büszkélkedtem. - Nézd milyen aranyosak!
- Tudod, hogy ezt szegény Michaela jól meg fogja szívni.
- És ha nem? Legalább lesz egy jó estéje! Ő mondta, hogy felszabadult! - védekeztem nevetve.
- Végül is, mit veszíthet? - változtatta meg az álláspontját a barátnőm.
- A szüzességét? - tette fel a kérdést Kimi, mire nevetésben törtünk ki.
- Jaj, Kimi, ne legyél már ennyire bunkó, kérlek! - szidtam meg könnyek között. - Michaela igenis kemény csaj tud lenni, ha akar. Én csak rásegítettem egy kicsit. Egy icipici füllentéssel.
- Füllentéssel? - kérdeztek rá egyszerre, mire kuncogva bevallottam nekik.
- Damien sosem említette, hogy érdeklődne Michaela iránt, de én azt mondtam szegény csajnak, hogy tetszik neki.
- Nina!
- De hát most mi bajotok van? - Tényleg nem értettem. Olyan jól néztek ki egymás mellett. - Élvezik a szitut.
- Ja, mer' mindketten egy cseppet be vannak piálva. - adta meg a választ Kimi. - Michaeláétól már ez is szokatlan. Damien meg alapból is ilyen lökött.
- Ő a kedvenc szerelőm, ne csúfold! - böktem meg a mellkasát szigorúan, de a vigyor újból kiült az arcomra. Az jutott eszembe, hogy ez olyan, mint amikor az ember behúzza a hasát, de utána amikor elfogy a levegője, ismét kiengedi. Valahogy én is így voltam az idióta mosolygással.
- Szerintem neked már nem kell többet innod, kicsi Nina, ha a McLarenhez is el akarsz jutni. - figyelmeztetett Heidi anyáskodva. Ő is ivott bőven, de ugyanolyan volt, mint máskor. Bírja a piát.
- A kis Jéghercegnő nagyon el lesz ázva ma. - csipkelődött Kimi.
- Mondd ezt még egyszer! - kértem boci szemekkel.
- Mit? - értetlenkedett a finn.
- Azt, hogy Jéghercegnő!
- Jéghercegnő... - ismételte meg készségesen, bár látszott rajta, hogy nem érti, miért. - Most jó?
- Szeretem, amikor ezt mondod. - vallottam be kislányos mosolygással. Amikor Kimi ezt mondta, olyan érzésem lett, mintha Kimi húga lennék. Ő a Jégember én meg a Jéghercegnő. Aranyos, nem?
- Most pontosan úgy nézel, mint Seb, amikor meglát egy jó csajt, de csak bámulni meri, lépni nem. - jegyezte meg a finn.
- Kimi!!! - csapott a kezére Heidi és nagyon kerek szemekkel meredt rá.
- Jó, jó, haggyá' má'! - mondogatta sértetten Kimi és fura pillantást váltott a barátnőmmel. - Nina, neked nem kéne már indulnod arra a flancos Dennis féle ünneplésre?
- Ennyire le akarsz koptatni? - konyult le a szám, mint egy szomorú kiskutyának. - Most csalódtam benned!
- Istenem, nem tesz jót a pia a viselkedésednek. - húzta végig a tenyerét az arcán. - Totál ellányosodsz!
- Kimi, Nina egy lány, akkor is, ha te nem annak tekinted! - húzta fel magát Heidi Kimi megjegyzésén.
- Jaj, ne veszekedjetek már! - fogtam be a fülemet a két kezemmel és azt ismételgettem, hogy: pam-pam-pam-pam. - Inkább megyek és beállok a srácokhoz lejteni egy kis robottáncot. - pattantam fel a helyemről és elvegyültem a Lotus-os felsők között.
- Nina! - kiáltott fel Lee, az egyik szerelőm. - Hééé, skacok, itt a mi ünnepeltünk, kapjuk fel!
És folytatódott a hip-hip-hurrá!-s történet, újból karok emeltek fel a magasba, és ordítoztak nevetéssel vegyítve, csak annyi volt a különbség, hogy ezúttal már jó páran azt se tudták mit csinálnak meg hol vannak.
Én azért nagyon jól éreztem magamat velük, mert lassan fél év alatt a testvéreimmé, a családtagjaimmá váltak és teljesen otthonosan éreztem magam a társaságukban. Mindegyikükkel táncoltam és ökörködtünk, főleg mivel mindannyiunkat felszabadított a sok pezsgő és koktél, amit magunkba döntöttünk.
- Kicsilány, én igazán nem akarok semminek az elrontója lenni, de így se vagy már a toppon és még van egy meghívásod is a mekisekhez. - húzott ki a srácok köreiből Kimi. Meg is lepődtem, hogy mit csinál.
- Kimi, csalódtam benned! Azt hittem, nagyobb partiarc vagy! - nevetgéltem, miközben a karomnál fogva odakísért, ahol előzőleg ültünk.
- Majd ha én nyerek, nem foglak kímélni, jó? - mosolyodott el.
- Szavadon foglak, cimbi. - ütögettem meg a karját barátságosan és közben aranyosan mosolyogtam rá.
- Cimbi... - mormogta a finn sejtelmes mosollyal, közben pedig Heidi is megjelent
- Hagyd Kimi, majd én elkísérem. - oda is nyújtott nekem valamit. Valami gönc lehetett.
- Biztos vagy benne? - kérdezte a Jégember. - Elmegyek én vele.
- Mondom majd én! - nyomatékosított a barátnőm. - Gyere csajszi, kicsíplek és megyünk a mekisekhez!
Kifelé menet a Paddock Clubból még visszafordultam Kimihez, aki egyik kezét felmutatva összekulcsolta a mutató- és a középső ujját. Sok szerencsét? Ugyan mihez Kimi?

 - Figyelj Nina, Kimi figyelmeztetett, a McLaren sokkal kötöttebb csapat, mint mi. - mondogatta ugyanazt a mondatot Heidi, miután átöltöztem egy igényesebb bulicuccba és a McLaren partihelyszínére igyekeztünk, ami ez esetben egy pályaközeli puccos szórakozóhelyet jelentett, amit a csapat kibérelt erre az estére.
- Már mondtad. - nyafogtam. Nem sok kedvem volt odamenni, maradtam volna a Lotus-os társaimmal, akikkel eddig is olyan jól éreztük magunkat. - Egyáltalán hány óra van?
- Hajnali fél 3. - nézett rá az órájára. - De figyelj már egy kicsi! Ott lesz Ron Dennis is, tudod, a...
- A nagyfejes...vágom. - forgattam a szememet. Lehet, hogy picit becsicsentettem, de azért még nem vesztettem el a józan eszemet. A korábbi és jelenlegi csapatfőnökök nevét pedig mindig is kívülről fújtam.
- És nem lenne jó, ha leégetnéd magad előtte. Elég nagy neve van és ha mond valami rosszat rólad, azt mindenki megjegyzi.
- Heidi, kérlek haggyá' már ezzel, leszarom, hogy mit mond rólam! Különben is, ki kíváncsi rá? Én Lewis miatt jöttem és ennyi.
- Akkor ne kíméld a csokit, biztosan örülni fog neked! - kacsintott mosolyogva, mikor megérkeztünk.
A miénkhez képest ez az ünneplés tényleg ég és föld volt. DJ, bárpult, amerikai hírességek, akik nyilván a vendégek voltak, és millió ember! Meg sem tudtam különböztetni a McLarenes krapekokat a többitől. Tök olyannak tűnt ez az egész buli, mintha csak betértem volna egy szórakozóhelyre, ahol egyszer Bruce Willis-nek ütköznék, máskor Rihanna mosolyogna felém a napszemüvege mögül, végül pedig Ashton Kutcher-rel flörtölnék egy kellemes iszogatás során. Nem csoda, hogy elfelejtettem, hol is vagyok.
- Csörögj, ha jöjjünk érted. - térített vissza a valóságba Heidi.
- Jöjjünk?
- Igen. Én és Heikki.
- Nem mész vissza a bulira? - csodálkoztam. - Kimi biztosan számít rád.
- Azt hiszem inkább átnézek Sebékhez, nincs-e nagyon elkenődve a kis német. - Na persze. - Na érezd jól magad! - szorított magához, mire hirtelen pár másodpercig hányingerem lett, de mikor elengedett, elmúlt. Ja igen, ez a barátnőm féle levegőkiszorítós ölelés.
Heidi elindult vissza, én pedig beljebb merészkedtem. Nagyon különcnek éreztem magam, de még mindig az arcomra fagyott mosollyal próbáltam ismerős arcokat keresni. Nem sok időbe telt, amikor megláttam Jessicát, Jenson barátnőjét.
- Jessica! - kiáltottam oda neki, bár az üvöltő zene mellett egércincogásnak lehetett hallani.
- Á, Nina, hát itt vagy! - lépett oda mosolyogva hozzám. - Gyere, már vártunk.
Kedves lány volt, pont Jenson-höz való, de nem néztem nagy partiarcnak. Ennek ellenére két színültig töltött színes koktélt egyensúlyozott a kezében, miközben odavezetett a McLarenes srácokhoz, akik felettébb jól szórakoztak néhány sztárvendég társaságában. Jessica rögtön Jenson köréhez csatlakozott.
- Ó, Nina! - Lewis észrevett és nevetve átkarolt, miközben bemutatott a vendégeinek. Valami amerikai celebek voltak, de nem tűntek ismerősnek. A bemutatkozás után rögtön el is fordultak és egymással beszélgettek.
- Kételkedtem benne, hogy eljössz. - kiabálta a fülembe Lewis a hangos zene miatt.
- Mégis miért?
- Azt hallottam, nagyon jó a buli nálatok!
- Azt meghiszem. - kuncogtam. Próbáltam kicsit visszafogni magamat, mert éreztem, hogy felszabadultabb vagyok a sok koktéltól meg vodkától, amit Kimiékkel ittunk, de itt valahogy feszélyezve éreztem magam a sok nagy arc között. - Klassz a tiétek is. Honnan szerváltatok ennyi sztárt?
- A csapat híres a kanadai afterpartykról. Nyertem már itt egyszer-kétszer. - büszkélkedett. - De ma te is megérdemled, hogy itt legyél. Őszintén szólva meglepődtem, amikor téged láttalak magam mellett Fernando vagy Seb helyett.
- Nem is fejezhetted volna jobban ki magadat, Lewis. - szólalt meg egy másik hang és mikor odanéztem a tulajdonosához, kicsit kikerekedett a szemem. Ron Dennishez volt szerencsém.
- Ron, nem is számítottam rád. - fojtotta el kicsit Lewis a vigyorát, amivel eddig boldogított.
- Ahogy én se arra, hogy lesz egy vendégünk. Egy rivális vendégünk. - nézett mélyen a szemembe a McLaren korábbi főnöke. Nem tetszett nekem ez a pasi, kellemetlen érzés kerített hatalmába. Olyan, mint amikor Alonsóval  állok szembe.
- Személyesen Lewis hívott meg, uram. - szólaltam meg végre én is, majd bemutatkoztam. - Nina Bradl.
- Tudom, tudom... - legyintett, de nem fogadta el a kézfogásomat. - A megváltó.
- Ron... - szólt közbe Lewis.

- Sokan mondogatják nekem, hogy olyan vagy, mint Lewis fiatalabb korában. - folytatta Dennis úr továbbra is engem fixírozva. - És valóban van pár hasonlóság köztetek.
- Uram, nyugodjon meg, nem pályázok Lewis helyére, hiába hasonlítgatnak hozzá. - próbáltam kinyögni magamból egy értelmes mondatot, bár nagyon nehezemre esett, mert nem volt tiszta a fejem.
- Még szép! Ahhoz még kicsit keveset tettél le az asztalra.
- Elnézést, nem a világot akarom megváltani! Ma második lettem és szeretném megünnepelni, de úgy nézem, itt ez nem fog megvalósulni. - pöccentem be egy kicsit és sajnálkozva Lewishoz fordultam. - Sajnálom.
- Tökéletesen megértelek! - fújtatott fojtott dühvel a hangjában, aztán a karomnál fogva elkezdett kifelé kísérni, magára hagyva Ron Dennist. - Figyelj, nem számítottam rá, hogy megjelenik és elkezd pocskondiázni.
- Nem tehetsz róla. - hunytam le a szemem egy pillanatra. - Amúgy is úgy érzem, kezdek tropára menni ma.
- Észrevettem, hogy van már benned egy kevéske alkohol. - mosolyodott el. - Azért örültem, hogy eljöttél, jó volt látni! - Meglepve tapasztaltam, hogy egy puszit nyomott az arcomra. - Elkísérjelek?
- Nem kell, majd hívom a barátnőmet. - fogtam is a telefonomat, amit a csizmámba rejtettem.
- Akkor majd találkozunk, legkésőbb Valenciában! - köszönt el mosolyogva. - Jó bulizást még mára!
- Neked is! - integettem, amikor újra eltűnt a forgatagban. Nagyot sóhajtva tárcsáztam Heidit A McLaren-parti befuccsolt, de még eszem ágában sem volt ágyba bújni. Ez még az én napom!

- Jéghercegnő visszatért! - vigyorgott Kimi, amikor meglátott. Újra a Paddock Clubban, újra a Lotus féle bulin, újra hazai terepen! Minden kellemetlen érzés elszivárgott belőlem, helyét átvette a családias légkör és a partihangulat.
- Örülsz? - támaszkodtam én is neki a falnak, pontosan ugyanolyan lazán és hanyagul, mint ő. Ráadásul az italunk is megegyezett, sőt, ugyanolyan arckifejezéssel meredtünk egymásra.
- Csak annyit mondok: én megmondtam. A McLaren féle bulik túl puccosak. Csak jópofizol és nyalizol a nagyfőnököknek és a celebeknek. - Az arcán látszott az undor és a megvetés, de az alkohol miatt a vigyora nem mosódott el.
- Mint mindig, most is igazad volt. - nevettem fel. - Inkább iszok itt veled, mint, hogy Ron Dennis-szel vitatkozzak, hogy megérdemlem-e amit elérek.
- Ne foglalkozz azzal a vén szivarral. Nem véletlen ment már nyugdíjba. Igenis jogod van ma ünnepelni.
- Azt mondod? - kuncogtam, de aztán nevetnem is kellett, mert csuklani kezdtem.
- Azt. Örülök, hogy te lettél a csapattársam. - vallotta be. Részeg emberek előnye az őszinteség, ismert tény, de nagyon is jól esett ezt hallani tőle. - Melletted úgy érzem magam, mintha középsuliban lennénk és csak buliznánk minden hétvégén, mint régen.
- Megfiatalodsz mellettem, mi? - fojtottam el egy gonosz nevetést.
- Ja, valami olyasmi... Még sosem jöttem ki ilyen jól egyik csapattársammal se. Eléggé bírlak, úgy tűnik.
- Én is téged, Räikkönen! De ez annyira nyálas, nem? - fintorogtam gyerekesen. - Nem hozzánk való.
- Na látod, főleg ezt bírom benned. Hogy totál ugyanaz a véleményed a dolgokról, mint nekem.
- Például arról, hogy a buli alapja a haverok és a pia? - vontam fel a szemöldökömet kihívóan.
- Én se mondhattam volna jobban! Igyunk rád! - emelte meg a poharát.
- Inkább ránk! - koccintottam vele, de még mielőtt ittunk volta, Kimi kijavított.
- Az egész őrült bagázsra! - vigyorgott és amikor körbenéztem egyet kellett értenem vele. Egyet biztosan tudtunk. A Paddock Clubban kész káoszt fogunk magunk után hagyni.

(Heidi)

Hétfőn délelőtt pontosan 10 órakor nyitottam be Nina hotelszobájába. Ezúttal fel voltam készülve, előre kikértem a pótkártyát, mert tudtam, hogy a másnapos barátnőm nem fog tudni magától feltápászkodni.

- Nina, drágám! - húztam le a fejéről a takarót. Nem olyan rég még együtt tettük ágyba Kimivel. Egy agyonbulizott éjszaka után már nem tudott a saját lábán betámolyogni a hotelbe, így igénybe vettük Kimi erős karjait. A finn is elég siralmas állapotban volt, de azt mondta, Nináért még képes bevállalni ezt az áldozatot.
Tulajdonképpen nem tudtam nem észrevenni, hogy Kimi mennyire odavan Nináért. Úgy bánt vele egész este és éjszaka, mintha a húga lett volna. Azok a gyengéd arckifejezések, amiket akkor fedeztem fel rajta, mikor a barátnőmet a kezében tartva hurcolta be a szobájába, nagyon nem rá vallottak, mégis eszméletlenül jól állt neki. Egész más szemmel láttam őt hajnalban. Valószínűleg Nina is, ha nem lett volna kiütve.
- Halihó, hétalvó! - ráztam meg óvatosan a vállát. - Ébresztő, te kis másnapos.
- Heidi? - krákogta, majd lassan kinyitotta a szemét. - Jesszus, már reggel van?
- Bizony, és neked három óra múlva indul a géped.
- Micsoda? - pattant ki a szeme. - Te jó ég! Iszonyatosan zúg a fejem. Adsz valami gyógyszert?
- Tessék, már idekészítettem. - nyújtottam neki a fájdalomcsillapítót és a pohár vizet.
- Hol van Kimi? - kérdezte váratlanul.
- Mégis hol lenne? Alszik. Miért?
- Csak arra emlékszek, hogy utoljára ő volt mellettem. - rázta meg a fejét zavartan. - Dumáltunk, vagy mi.
- Kicsit túllépted a limitet, kislány. - simogattam a fejét. Szegény totál másnapos. - De ne aggódj, Seb vállalkozott, hogy megint veled fog utazni. Különben is van egy hírem. Úgy terveztük Heikkivel, hogy mindketten elmegyünk hozzátok Walchwilbe és közösen fogunk edzeni a következő futam előtt.
- Mi van? - pislogott fáradtan.
- Ne aggódj, már elintéztük. Mi hamarabb oda fogunk érni, ezért örülnék ha odaadnád a lakáskulcsodat, hogy be tudjak menni hozzád. Nálad fogom rontani a levegőt a héten.
- Jó, ott van a táskámban, megtalálod. - dőlt vissza az ágyra és újra magára húzta a takarót.
Hamar meg is találtam és vigyorogva tettem el a zsebembe.
- Na kelj fel, kislány, nemsokára ti is mentek Sebbel. Majd szólok neki, hogy nézzen be hozzád!
- Neee..
- Deee. Majd találkozunk nálatok, estefelé jövünk, mert előbb hozzám is beugrunk pár cuccért. Jó legyél!
- Jól van, csak menj már! - morgott a takaró alatt.
Szegénykém. Szüksége lesz Sebre, mert ilyen állapotban még a repülőtérig sem talál el. De Sebben megbízok, biztosan nem fogja bánni, hogy újra Ninával utazhat.

(Sebastian)

- Na hogy érzed magad? - kérdeztem, amikor már elfoglaltuk a helyünket a repülőnk első osztályán.
Végre kifújhattuk magunkat, közel egy órás rohangálás és huza-vona után. Nina fáradtan és kimerültem süppedt bele az ülésébe és rögtön kényelmes pozíciót keresett magának. Máris alváshoz készülődött.
- Ahogy egy átbulizott éjszaka után egy dobogós versenyző érezheti magát. - mormolta, de csak azért értettem a szavait, mert pont felém fordulva dőlt el az ülésen.
- Heidi mondta, hogy ilyen jól sikerült az este, de nem gondoltam volna, hogy ennyire beleveted magad az ünneplésbe. - mosolyogtam rá, de ezt nem láthatta, ugyanis csukva volt a szeme.
- Seb, ha nem tudnád, életem legboldogabb napja volt a tegnapi és a ma hajnal.
- Örülök, hogy neked legalább igen. - dőltem én is hátra az ülésen. Én vele ellentétben csalódottan láttam a kanadai hétvége végeredményét. Biztosnak hitt győzelem vált köddé, amikor Lewis autója jobban működött az én Abbeymnél. De persze örültem Nina sikerének. Jó érzés volt boldognak látni őt.
- Lenne egy kérdésem... - jelentette be, de továbbra is csukott szemekkel.
- Na mi? - örültem meg. Eddig nem volt túl beszédes kedvében. Kész gyötrelem volt eljutni a hoteltől a repülőtérig. Nina lába nem akart engedelmeskedni a testének, így általában nem túl feltűnően, de fogtam a hátát, hogy el ne taknyoljon.
- Ezúttal hagynál nyugodtan aludni? Iszonyú fáradt vagyok és semmi kedvem dumálni semmiről.
- Ó. Persze. - Nem is próbáltam leplezni a csalódottságomat.
- Kérlek. - tette hozzá kedvesebben és kinyitotta a szemét. Erre már muszáj volt elmosolyodnom.
- Persze, aludj csak!
Hálás pillantást küldött felém, aztán a kettőnk ülését elválasztó puha karfára tette a fejét, így bóbiskolt el néhány perc múlva. Örömmel néztem a szuszogó Ninát és közben hálát rebegtem Heidinak, amiért felkért, hogy utazzunk együtt Ninával. Nem mintha nem ezt terveztem volna eredetileg. De mindenképpen örültem, hogy végül is tényleg így alakult. Most valamiért nem is akartam, hogy túl gyorsan elteljen ez a repülőút...

- Nina, itt vagyunk! - böködtem meg óvatosan a szőke fejét. A felszállás óta zavartalanul aludt mellettem.
- Máris? - nyögte alvástól rekedtes hangon.
- Csak öt és fél óra telt el azóta. - mosolyogtam, miközben már készülődtem a leszálláshoz. - Gyerünk!
- Jó, jó. - tápászkodott fel eddigi alvópozíciójából. - Fú, de nincs kedvem megmozdulni.
- Még mindig pocsékul érzed magad?
- Nem, már jobb. Jól esett ez az alvás. - közölte mosolyogva. Na, ez már haladás.
- Akkor jobb ha igyekszel, mindjárt indulunk.
A megérkezés egyszerűbben alakult, mint a leszállás. Nina ezúttal már rendesen tudott közlekedni mindenféle nyavalygás vagy sóhajtozások nélkül. Egyből visszatért a stílusa, amikor kiértünk a repülőtérről.
- Én a saját kocsimmal megyek. - állt meg egy fehér Porsche mellett.
- Ez a kocsid? - csodáltam meg az autót. - Nagyon dögös.
- Hozzám passzol. - vigyorgott elégedetten. - Kösz Seb, hogy eljöttél velem, egy élmény volt ez az utazás.
- Szívesen máskor is. - Mert, hogy ha rajtam múlik, lesz máskor is. - Megmutathatnád, hol laksz.
- Tessék? - nézett rám meglepetten.
- Szívesen megnézném a házadat.
- Felőlem... - vonta meg a vállát. - Kövess a puccos autóddal. - fintorgott a fehér Infinitimet látva.
Így történt, hogy Ninát követve eljutottunk a házához. Miután beállt a kocsijával a háztól különálló garázsába, én is kiszálltam az Infinitiből.
Elcsodálkoztam, milyen kis takaros házban él, valahogy arra számítottam, hogy egy jó nagy lánylakást találok helyette. De nagyon szép volt a kivilágítása a ház előtti kis kertnek, ami gondolom automatán kapcsolt be, mikor sötétedni kezdett. Már jócskán este volt.
- Na, itt laknék én. - tárta szét a kezét a ház előtt állva.
- Szép. Belülről is megnézhetem?
- Mi vagyok én, idegenvezető? Nem vagy te egy kicsit tolakodó?
- Bocs, csak kíváncsi vagyok, hol élsz. - mosolyodtam el ártatlanul.
- Semmi baj. - enyhült meg ő is. - Heidiék elvileg már úgy is itt vannak. - nyomta le a kilincset az ajtaján, de hiába tolta meg az ajtót, nem akart kinyílni. - Hahó! - kopogott be, de nem jött válasz. - Ezt nem értem.
- Hívd fel, hátha csak késnek. - javasoltam.
Nina így is tett, felhívta a barátnőjét, de nem tűnt túl elégedettnek a válasz után, mert folyton csak ordibált a telefonba. Végül így szólt.
- Nem hiszem el! Azt mondja, a gépüket törölték valamiért, így Milanóban ragadtak. Csak holnap érnek ide. Én meg odaadtam a lakáskulcsomat! Most mi a jó francot csináljak?
- Fogalmam sincs. Nincs pótkulcsod?
- Várj csak, lehet odatettem a hátsó bejárat lábtörlője alá. Megnéznéd? Addig kitalálom mi legyen.
- Persze. - mondtam és már mentem is a ház hátsó szegletébe. Megláttam a lábtörlőt, de kulcsot nem találtam, pedig alaposan átfésültem a környékét.
Visszamentem a ház elejéhez, ahol azonban elég furcsa szitu fogadott. Nina egy ismeretlennel vitatkozott.

(Nina)

Éppen azon agyaltam, mihez kezdjek, amikor megjelent egy alak, akit a hátam közepére sem kívántam, főleg nem most.
- Nina... - szólított meg.
- Jake... - sóhajtottam lemondóan. - Mi a fenét keresel itt az utcán éjnek idején?
- Csak láttam, hogy hazajöttél és gondoltam megnézem miért ácsorogsz itt kint. - felelte ártatlanul. Egy rendes szomszédfiú hatását keltette az otthon hordott rövid ujjúban, melegítőnadrágban, aminek a zsebébe süllyesztette mindkét kezét.
- Na persze. Figyeltél, mi? - gyanúsítottam meg, mert eszembe jutott, hogy múltkor is meglibbent a függöny, amikor hazaértem. Jake mostanában mintha teljesen bekattant volna a elutasításomtól.
- Én? Ugyan dehogy! - nevetett. - Beszélnünk kell!
- Jake, ez nem jó ötlet. Egyszer már tisztáztuk amit kellett. - próbáltam lerázni, de Jake közelebb lépett.
- Nem tisztáztunk semmit. - szögezte le. - Tudom, bunkó voltam, de helyre akarom hozni. Ez még nem lefutott meccs köztünk.
- De igen, az. - ellenkeztem. - És nincs mit helyrehozni. Már végeztem veled, megmondtam.
- Mi az, hogy végeztél velem? - pattant ki a szeme, ahogy egyenesen elém állt. Tekintete megfélemlített.
- Azt jelenti, hogy már semmi keresnivalód nincs itt. - olvastam rá az arcára.
- Na ide figyelj, Nina! - ragadta meg a vállamat, amitől kicsit megtántorodtam. - Nem végeztünk egymással és ezt be is fogom bizonyítani neked. Még sok elintéznivalónk van kettőnknek egymással.
- Nem! - csattantam fel és dühösen lesöpörtem a kezét a vállamról. Nem volt egyszerű. - Jake, hagyj békén!
- Nina, tudom, hogy több van köztünk, mint amennyit bemesélsz magadnak!
- Nem! Állj már le! - hátráltam, de ő egyre közelebb jött.
Ekkor hirtelen éreztem, hogy nekiütközök valakinek és megnyugodva konstatáltam, hogy Seb az illető.
- Nina, ki ez? - kérdezte, miközben határozottan elém lépett.
- Ó, Sebastian Vettel! - húzta gúnyos mosolyra az arcát Jake. - Micsoda megtiszteltetés!
- Seb, menj haza, ez nem a te dolgod. - sziszegtem a fogaim között, de hiába próbáltam eltolni magam elöl, szilárdan a helyén maradt. Elég erős tud lenni, ha akar.
- Így van. - helyeselt Jake gunyorosan. - Ez a kettőnk dolga és még egy kétszeres világbajnok sem szólhat bele. Igazán sajnálom!
- Kivéve, ha ez a kétszeres világbajnok Nina barátja. - hangzott Seb határozott és vészjósló hangja. Még sosem láttam ilyennek. Védelmezőn előttem állt és úgy nézett Jake-re, mintha az bármelyik pillanatban ránk vetné magát.
- Ó, ez aranyos! Nina letagadta, hogy együtt vagytok, pedig még az újságok is megmondták!
- Nem vagyunk együtt! - léptem ki Seb mögül indulatosan. - Nem kell megvédeni. - súgtam neki.
- Mit akarsz Ninától? - szólt Seb újból Jake-hez. - Nem tetszik, ahogy bántál vele az elmúlt percekben.
- Sebastian, ne haragudj, de ez már nem a pálya, ahol te uralsz mindent. - lépett közelebb Jake mosolyogva. Mosolya azonban őszintétlenül villant rám. - Ninával van némi megbeszélnivalónk, ugye, Nina?
Ahogy a kezét nyújtotta felém, hirtelen hátrahőköltem, de némi meglepetésemre Seb gyorsan megfogta a csuklómat. Mit ne mondjak, erős a szorítása!
- Ne merj közelíteni! - sziszegte Jake-nek. - Hagyd békén Ninát!
- Hm... - kezdett el sétálgatni előttünk. - Nagyon nem csípem, ha beleszólnak a dolgomba. Legyen az egy hétköznapi ember, vagy akár egy világbajnok autóversenyző. Nem teszek különbséget.
- Teszek arra mit csípsz vagy sem! - kiabált rá Seb, amitől még én is megrettentem. Ezt az arcát még nem ismertem és nagyon meglepett. Hová tűnt most az a mosolygós fiú? Én csak egy merész és szembeszálló srácot láttam magam előtt. - Most azonnal akadj le Nináról, oké?
- Nyugi, csak kérdezek tőle valamit, utána azt csinálsz vele, amit akarsz. - Mosolya gonoszul villant meg. - Gondolom nem beszélgetni jöttetek haza. Azt tudnátok máskor is.
- Jake, fogd már be! - rivalltam rá ezúttal én és megpróbáltam közelebb menni hozzá, de Seb nem engedte.
- Mi a francot akarsz Ninától? - tette fel a kérdést másodjára is, de hallottam a hangján, hogy már ideges.
- Olyat, amihez semmi közöd. - lépett ismét közelebb a szomszédom, mire Seb most már a karomra fonta a kezét. Nem tetszett ez a védelmezett szerep, de nem akartam ellenkezni a némettel, elvégre ő is az én oldalamon állt. - Nina, beszélhetnénk? Csak egy kicsit. - nézett rám könyörgően, noha tudtam, hogy ez csak álca.

- Nem akarok beszélgetni. - szögeztem le, de őszintén szólva kicsit berezeltem a tekintetétől. Ebben az esetben örültem, hogy Seb mégis itt maradt mellettem.
- Ennyi. Most már hazamehetsz, ebből nem lesz semmi! - mondta higgadtan a honfitársam.
Jake másodpercekig csak nézett. Sebre dühös pillantásokat lövellt, felém pedig kérlelően tekintgetett, de nem mondott semmit. Seb elégedetten bólintott, aztán hozzám fordult.
- Gyere Nina! - indult el a karomat fogva.
- De hát hová?
- Velem jössz. - zárta rövidre és magyarázat nélkül az Infinitijéhez kísért. Kinyitotta az ajtót, és ellentmondást nem tűrően betessékelt az anyósülésre, amíg ő beült a vezetőülésbe. Jake eközben követett a tekintetével, de nem mozdult. Összefont karral figyelte, ahogy kigurulunk az utcából.
- Seb...Mégis hová akarsz most vinni? - kérdeztem egy cseppet dühösen, hiszen nem tetszett, hogy hirtelen úgy döntött, most ő az úr és majd irányítja a dolgokat, mintha egy ide-oda rángatható rongybaba lennék.
- Hozzám megyünk. - felelte az utat figyelve, de aztán mikor épp mondani akartam valamit, felém fordult. - Nem! Nem hagyom, hogy otthon maradj! Most velem jössz és kész!
Durcásan fontam össze a karomat a mellkasomon, és nemtetszésemet fújtatásokkal mutattam ki Seb felé. De bele kellett törődnöm, hogy most ő irányít. És éppen a házába igyekszünk este fél 10-kor...