Live For Enjoyment 8.

Sziasztok!
Megígértem, hogy sietek, már itt is van a folytatás :) Köszönöm a sok-sok pozitív visszajelzést, örülök, hogy ez a novella is elnyerte a tetszéseteket, bár már lassan véget ér Amber története.
A fordulópontot ez a rész tartalmazza...remélem most is megleptek pipákkal, komikkal, mert nagyon várom!
És nagyon nagyon nagyon köszönöm, hogy már 28-an olvassátok rendszeresen a történeteimet :)
Köszönöm, hogy vagytok! :))
Jó olvasást!


Természetesen szinte egy percet sem aludtam az éjszaka folyamán. Hol azon filóztam, valójában miért is formálódott át ennyire az életszemléletem mindössze egyetlen éjszaka alatt, hol pedig azon morfondíroztam, hogy vajon a barátaim tényleg ilyen lassú felfogásúak, vagy szimplán nem akarják meghallani, ahogy róluk, vagyis rólunk panaszkodok.
A legtöbbet mégis Kimin gondolkoztam, elvégre ő az oka ennek az egész kialakult kalamajkának, amibe belekeveredtem. Ha ő nem tesz próbára és nem  húzza két napig azt a felejthetetlen együttlétet, talán sosem találkoztam volna olyan férfivel, akiért bizonyítani és küzdeni kell, ahhoz, hogy elérjek valamit. Korábban fél óra sem kellett, hogy valaki felajánlja nekem az ágyát...ő csak két együtt töltött este után szánta rá magát arra, hogy lefeküdjön velem. Tényleg, vajon csak azért tette ezt a lépést, hogy lerázzon már magáról, vagy komolyan gondolt mindent, amit még este, aztán később reggel mondott?
Azt mondta, undorítónak tarja a körülöttem lévő dolgokat, de engem kicsit sem. Amikor pedig megkérdeztem, miért is feküdt le velem, azt válaszolta: Gyönyörű vagy. És hogy szerinte nem vagyok egy lotyó, bármilyen környezetben is élek. És amikor visszaemlékeztem a szavaira, szinte sírni tudtam volna.
Sokan mondták már rám, hogy szép, gyönyörű, szexi, dögös vagyok, fantasztikus alakkal, vadító ajkakkal, hihetetlen csóktechnikával...de azt sosem hallottam semelyik partneremtől, hogy azért töltött volna velem egy éjszakát, mert nem olcsó ribancnak, hanem nőnek tart. És ahogy Kimi bánt velem tegnap éjjel, arra utalt, hogy ő valóban nőként nézett rám, aki elég alkalmasnak bizonyult arra, hogy szeretkezzen vele. Különben mi másért adta volna azt a burkolt fürdőszobai útbaigazítást? Nálam kevésbé kitartó és céltudatos lányok biztos, hogy sóhajtva pizsibe bújtak volna és csalódottan álomra hajtották volna a fejüket. De Kimi tudta, hogy én nem az a típus vagyok. Ezért is várt rám a zuhanyzóban.
Már az együtt töltött éjszakánk gondolatára is könnyes lett a szemem. Utáltam sírni, nálam az egyértelműen a gyengeség jelét mutatta, és mivel én egy erős és határozott csajnak ismertem meg magamat, sosem akartam gyengének mutatkozni se magam, se más előtt. Amióta eljöttem Kimitől, mégis megállás nélkül homályos lesz a szemem, és ebben erősen közrejátszanak a közös élményünk, ami egyértelműen felejthetetlenre sikerült a jelek szerint. Nem mintha el akarnám felejteni. Valószínűleg életem legszebb szeretkezése volt a tegnapi.
Ahogy végiggondoltam a dolgokat, arra jutottam, hülyén viselkedtem. Igen, Kimi tényleg nem érdemelte meg, hogy ilyen aljas módon kihasználjam, viszont azt sem, hogy egy hisztis liba módjára magára hagyjam, miután ilyen csodálatos együttléttel ajándékozott meg két napi szenvedtetés után. Talán tegnap is várt rám a klubban, hátha megjelenek és meg tudjuk beszélni a dolgokat. Én meg itt sírom a párnámat miatta, ahogy Aaron is megjegyezte, méghozzá jó gúnyosan. De most ő és a többiek érdekeltek a legkevésbé. Elhatároztam, hogy másnap megkeresem Kimit, hogy tisztázzam vele a dolgokat.

Mivel azonban egész éjszaka ébren vergődtem az ágyamban, hol sírva, hol zaklatottan sóhajtozva, csak hajnalban tudtam végre nyugodtan aludni. Így amikor egy zombinál is megviseltebb arccal ránéztem az éjjeliszekrényen fekvő mobilomra, szinte felsikítottam.
- Ilyen nincs! - Az óra kereken delet mutatott, én pedig úgy éreztem, máris késésben vagyok a terveimmel.
Úgy rángattam magamra néhány ruhát, mintha üldöznének. Kirohanva a hálószobámból, rögtön Lance-be ütköztem.
- Hé, bébi, hová ilyen sietősen? - kérdezte érdeklődve. - Hű, de nyúzott vagy!
- Te hogy-hogy ébren vagy? - Bármennyire is sietni akartam, nem tudtam elmenni amellett, hogy az általában beszívott Lance haverom délben mosolyogva sétálgat, ráadásul nem alsógatyába, hanem felöltözve (!).
- Atlanta azt mondta, egyszer kivételt tehetnék a gyors készülődésben. - magyarázta, miközben elnyomott egy ásítást. - Úgyhogy már 10-kor talpon voltam. Ritka alkalom.
- Te is jobb, ha igyekszel, szívem! - sétált el előttünk Atlanta, melltartókkal megrakott kezeivel.
- Hová mentek? - Nem értettem, miért ilyen aktív mindenki, amikor valószínűleg hajnalban vagy reggel keveredtek haza, már ha jól sikerült a buli.
- Mindannyian megyünk. - pontosított. - Méghozzá a következő állomásunkra!
- Úgy érted....mármint elutazunk Svájcból? - kérdeztem olyan vékony hangon, hogy egy egért is lealázhattam volna a cincogással.
- Úgy értem, drága... - vágta hozzám az egyik melltartómat, amit az övéi között talált. - Úgyhogy csomagolj!
- Mi van???? Nem úgy volt, hogy egy hétig maradunk? És mi van a síeléssel? Még nem is voltunk! - tettem fel a kérdéseket hadarva, mert teljesen kétségbeestem.
- Ez a hely dögunalom. - válaszolta Lance lustán.
- Pontosan. Tegnap egy másik klubban voltunk, semmi izgi nincs ebben a rohadt városban. Minek maradjunk, amikor nem tudjuk szétbulizni az agyunkat? - kérdezte színpadiasan Atlanta. - Síelni meg Tirolban is tudunk, ugye Lance?
- Még szép!
- De....nem erről volt szó!!! - Még mindig úgy bámultam, mint akinek kiesik a szeme a döbbenettől.
- Jaj, Amber, pont te sírsz most, aki tegnap teljesen kifordult magából? - nézett rám lesajnálóan vörös
barátnőm. - Hidd el, szívem, te is helyrejössz majd, ha olasz macsók között találod majd magadat! Ez a sápadt fejű pasi jól fejbe kólinthatott téged, akkora hülyeségeket beszéltél tegnap!
- Hát ezt nem hiszem el! Ti tényleg azt hiszitek, hogy meghülyültem?
- Miért mégis minek neveznéd azt, amit tegnap műveltél? - jelent meg Jersey is szokásos rosszindulatával.
- Na rád pont nem vagyok kíváncsi, Lotyók gyöngye! - néztem rá gyűlölködve.
- Hm...kár. - nézegette a körmét, miközben nekidőlt a falnak. - Pedig szívesen megosztottam volna a tapasztalataimat a tegnapi éjszakámról. Gondoltam véleményt cserélhetnénk a pasink technikájáról.
- Te....te képes volt alá feküdni??? - Már szinte izzott az arcom a dühtől.
- Méghozzá első próbálkozásra sikerült. - büszkélkedett vigyorogva. - Bár...nála azért még Lance is jobban teljesít!
- Mi van? - pillantott rá Lance, de nyilván csak a nevét hallotta ki az egészből.
- Tudod, Jersey, eddig is egy büdös ribancnak gondoltalak...de ezek után rád se bírok nézni, annyira undorodok tőled. Csodálom, hogy te nem undorodsz magadtól, ha tükörbe nézel! - köptem oda neki, minden türelmemet elveszítve.
- Valaki így dolgozza fel a vesztét. - tárta szét a kezeit ártatlanul. - De sebaj! Talán az olaszok között nagyobb szerencséd lesz, Blondie!
- Tudjátok mit? - néztem végig a barátaimon, olyan undorodó tekintettel, amilyennel még sosem tekintettem rájuk. - Azt hiszem nekem ennyi elég is volt az egész európai tortúrából. És belőletek is! Az a leggázabb, hogy csak most jövök rá, milyen barátok is vagytok ti. Megmondjam? Semmilyenek!
És egy szánakozó mosoly után beléptem a szobámba, magam mögött becsapva az ajtót. Hallottam, hogy felnevetnek rajtam, és kigúnyolnak, de már egy cseppet sem érdekelt. Ugyanúgy elkezdtem hajigálni a bőröndbe a ruháimat, ahogy ők. Csak nekem egészen más volt az úti célom.
Amikor a bőröndjeimmel kiléptem a szobámból, a többiek is már felfegyverkezve tömörültek az előszobában. Mindannyian egy emberként kapták fel a fejüket, amikor melléjük érkeztem.
- Lenyugodtál, Am? - kérdezte Aaron és egy pillanatra azt a kedves mosolyát láttam rajta, amivel annak idején levett a lábamról. - Indulunk.
- Tudom. - bólintottam mosolyogva. - De én nem Tirolba megyek, barátaim. Megmondtam, semmi értelme, hogy más országba utazzak, most már egészen máshogy látom az egész életemet és ezt annak az embernek köszönhetem, akiket ti szerencsétlennek meg hasonlóknak hívtatok. Nem is értem, eddig, hogy hogy nem esett le egyikünknek sem, hogy miért is élünk csak a szórakozásnak, az élvezeteknek. Hiszen már nem vagyunk kamaszok! Mindjárt betöltjük a 30-at és mi még mindig a tinikre jellemző életet éljük, nem veszitek észre?
Üres és értetlen arcokat láttam csak az egykori barátaimon. Mire is számítottam?
- Persze, hogy nem? - mosolyodtam el lenézően. - De tudjátok mit? Én meghagyom nektek ezt az életmódot, menjetek csak, bulizzátok szét az agyatokat és feküdjetek le annyi pasival és csajjal, ahánnyal csak bírtok. Én inkább kimaradnék belőle. Vagy van esetleg valaki, aki csatlakozna?
Senki sem jelentkezett, továbbra is úgy néztek rám, mint amikor anno a tanárokat figyeltük azzal a "Ez meg mi a szarért jártatja a száját egész órán feleslegesen?" tekintettel.
- Letti? - néztem arra a lányra, akit közelebb éreztem magamhoz, és jobban a barátnőmnek tartottam, mint a másik két csajt. Scarlett viszont ugyanolyan sajnálkozó pillantást vetett rám.
- Am...mi lett veled? - kérdezte halkan és látszott rajta, hogy őszintén nem értette, miről is beszélek.

- Benned csalódtam a legnagyobbat, Letti. - néztem a szemébe. - Azt hittem, mi tényleg barátnők vagyunk, akik számíthatnak egymásra. Én legalábbis így néztem rád. De úgy tűnik, végig egyoldalú volt ez az érzés.
- Sajnálom. - hajtotta le a fejét, amitől még inkább nőtt bennem a csalódás iránta.
- Én is, Letti, én is. - ingattam a fejemet szomorúan.
- Hát, Blondie ez hatalmas szónoklat volt! - tapsolt megvetően Jersey. - Komolyan, még az elnök sem csinálta volna jobban? Tudod mi kéne még, hogy tökéletes legyen? Egy elegáns elvonulás innen!
- Ahogy mondod! Már itt sem vagyok! Ég veletek, pancserek! - köszöntem el tőlük hasonlóan megvető mosollyal, de a csalódás súlyát nyilván csak én éreztem a mosoly mögött. Mert az egykori barátaim mozdulatlanul hagyták, hogy kisétáljak az ajtón...és egyúttal az életükből is.



- Kérem a Zürich A8 016-os járatának utasait, kapcsolják be a biztonsági öveket, a repülőgép felszállásra készülődik. - hallottam meg a repülő hangosbemondóját néhány órával később.
Sóhajtva tettem eleget a kérésnek, ahogy az első osztályon a felszálláshoz készültem. Szomorúan tekintettem ki az ablakon, ahogy egyre magasabbra szállt a gép, így beláttam Svájc azon részét, ami úgy tűnik, megváltoztatta az életemet. Pontosabban azon részét, ahol az az illető él, akinek az érdeme ez a változás.
Már-már kinevettem magamat, hogy Kimi neve szóismétlésként hangzik fel újra és újra a fejemben, de képtelen voltam kitörölni a gondolataim közül.
Mostanra azonban kettős érzésekkel gondoltam vissza a Jégemberemre. Elevenen élt bennem minden egyes pillanat, ami a megismerkedésünket, majd annak beteljesülését övezte. Az első találkozás, amikor a telefonját érdekesebb társaságnak tartotta, mint engem. Az első élcelődések, amelyeket egymás ellen követtünk el. Az utalgatások, amelyek meghatározták rövid viszonyunk mérföldköveit. Holnap találkozunk! illetve A WC és a fürdő rögtön balra van, gondolom megtalálod! Még most is mosolygásra késztetett Kimi ravaszsága, amivel konkrétan újabb randira, majd az ágyába hívott.

A közös éjszakánkra nincs is megfelelő szó. Annyi jelzővel illettem már, hogy nem igazán tudtam, melyik illene rá a legjobban. Csak azt tudtam biztosra, hogy sosem fogom elfejteni, mert még most is éreztem ajkának ízét, keze érintését, ragaszkodó ölelését...
Mindezt azonban beárnyékolja egyetlen név: Jersey. És amikor arra gondoltam, hogy Jersey egy nappal később ugyanabban az ágyban feküdt Kimivel, mint én, és Kimi ugyanúgy kényeztette és szerette azon az éjjel, mint engem, nem csak a hányinger kerülgetett, hanem a sírás is. Jersey-n már nem is csodálkoztam. Ő felrúgta az egyességünket, és úgy gondolta, még egyet rúg belém, ha már így is szétestem. Iszonyatosan fájt azonban, hogy Kimi azok után, amiket nekem mondott reggel, lefeküdt azzal a csajjal, aki a ribancélet megtestesítője. Vajon így akart elégtételt venni rajtam? Hogy megbosszulja, amiért otthagytam és szó nélkül kiléptem az életéből két napi flörtölés majd szeretkezés után?
Lehetséges, én viszont ugyanúgy megbántva éreztem magamat. És bármennyire is szerettem Őt abban a szűk három napban, tisztában voltam azzal, hogy ennek a történetnek itt és most vége van. Hiszen ő is csak egy volt a sok közül, amit már olyan sokszor említettem. Az utolsó a hátra hagyott életemből.

Magam is furcsának találtam, hogy alig egy hónap után újból a las vegas-i villánk előtt álltam, amelyet a barátaimmal közös európai körút miatt hagytam hátra. Nevetnem kellett, hogy egy mindent megváltoztató csalódás miatt vagyok most újra itt, otthon.

- Szívem? - Anya egyértelműen meglepett arccal nézett fel rám elegáns medencés teraszunk egyik ülőhelyéről. - Hogy hogy itthon vagy?
- Hazajöttem, anya! - ültem le mellé a kényelmes bőrfotelbe. - Egyedül, mielőtt megkérdeznéd.
- Mi történt drágám? Európában nem olyan jók a pasik, ugye? Megmondtam neked, szívem, ott nem ilyen magas a színvonal, mint nálunk.
- Jaj, anya! - sóhajtottam fel ingerülten. - Elegem van az egész pasi dologból! Minden pasiból elegem van!
- Kicsim, jól vagy? - fürkészte az arcomat aggódóan. - Akkor mondtad ezt utoljára, mikor Aaront először láttad más csajjal hetyegni.
- Ne is említsd azt a seggfejet! Meg egyik pancsert sem, akit még régen a barátaimnak hittem. Elegem van belőlük és mindenből ami eddig az életem része volt! Vedd tudomásul, anya, hogy új életet kezdek, mert baromira elég volt már az élvezethajkurászás. Mostantól új életbe kezdek, és teljesen más Amber Millenhall válik majd belőlem, akkor is, ha még csak 28 vagyok és nem 30! Eldöntöttem és így gondolom.
- Meglepsz, kicsim, de nagyon elégedett vagyok veled. - mosolygott az anyám elégedetten.
- Szóval segítesz nekem ebben? Egy új életben? - kérdeztem és talán életemben először most hálás voltam neki, hogy egyáltalán létezik. Egészen fura érzés.
- Hát persze, drágaságom. - ölelt át bátorítóan. - Erre a döntésre vártam 10 éves korod óta.

Anya nem beszélt a levegőbe. A maga módján próbált segíteni nekem az új élet megvalósításában. A következő napokban mást sem csináltunk, csak azt terveztük, mihez kezdjek a stílusváltásommal. Először is egy új lakóhelyet kerestünk nekem, ahol nekiállhatok felépíteni a saját, önálló életemet. Anya bármennyire is szerette volna, hogy még velük maradjak a villában, támogatta, hogy végre a saját lábamra álljak. Egyelőre úgy éreztem, elég nagy változás lesz egy teljesen új házba költözni, Las Vegast nem akartam elhagyni, hiszen beleszerettem ebbe a városba, mivel születésem óta itt éltem. Így egy hozzám való nagyobbacska házat vettem apám és anyám segítségével, amit hamarosan a saját ízlésem szerint rendeztünk be. Anyám révén munkát is találtam a cégében, én reklámoztam az új kozmetikumokat, a keresetemből pedig igyekeztem felépíteni a saját életemet, és be kellett vallanom, hogy sokkal jobban élveztem a saját pénzemet hasznos dolgokra költeni, mint az anyámék pénzét ruhákra és sminkcuccokra pazarolni.

De bármennyire is jól éreztem magamat kívülről, belülről még mindig megmaradtak a sebek, amiket még Svájcban szereztem Kimi és a korábbi barátaim révén. Az, hogy mi történik Jersey-ékkel kicsit sem érdekelt, de a Jégember alaposan befészkelte magát a gondolataimban, rengeteget filóztam azon, vajon jól döntöttem-e, hogy szó nélkül hagytam el, amikor ő megadta nekem mindazt, amire eddig egy pasi sem volt képes.
Lelki gyötrődéseim alaposan kihatottak a szervezetemre is, ugyanis egyre gyakrabban éreztem görcsölést a hasamban, és nagyon sokszor látogattam meg a WC-t is rosszullét okán. Mindezt annak az életvitel változásnak tulajdonítottam, amin most túlestem, ugyanis amióta letelepedtem és megállapodtam az önálló életem mellett, nem volt szabad percem, amit különös módon élveztem is.
Mikor azonban már a 29. születésnapom is elmúlt márciusban, a rosszulléteim már mindennaposak lettek, így kénytelen voltam felkeresni a családi orvosunkat, Dr. Walkinst.
- Ms. Amber, régen láttam már magát errefelé! - köszöntött mosolyogva, amikor meglátogattam a rendelőjében.
- Nos, igen, Dr. Walkins, talán a 12 évesen bekövetkezett mandulaműtétem idején járhattam Önnél utoljára.
- Igen, az emlékezetes eset volt a pályafutásomban. Most mi okból keresett fel?
Részletesen elmeséltem neki a panaszaimat, miután megosztottam vele, miféle változáson mentem keresztül újév óta. Közben pedig Dr. Walkins alaposan megvizsgált, végül mosolyogva közölte a hírt.
- Ms. Amber, örömmel közlöm Önnel, hogy kisbabát vár!
Döbbenetemben nem is tudtam megszólalni. Az orvos nevetve legyezett előttem a kezével.
- Ne mondja, hogy ennyire váratlanul érte!
- De....de...Dr. Walkins! Én...én szedek fogamzásgátlót!
- Nocsak! - lepődött meg ő is. - Esetleg van most is magánál belőle?
- Persze. - Gyorsan megkerestem a táskámban a dobozát és odaadtam a dokinak. - Látja?
- Látom, látom. - mosolygott, ahogy nézegette a dobozt. - Viszont az a rossz hírem, hogy ez csupán a tavalyi év decemberéig bírt hatással.
- Micsoda?? - hökkentem meg, és úgy markoltam meg az orvosi ágyat, hogy vörös lett az összes ujjbegyem.
- Ahogy mondom, Ms. Amber! Ön egy egészséges magzat kismamája. - örömködött helyettem is.
Én ugyanis csak egyetlen tényt tudtam magamban ismételni: e fatális hiba okozója és egyben a baba apukája minden kétséget kizáróan Kimi! És ahogy erre gondoltam, minden vér kiszaladt az arcomból...