39. fejezet: Nem mindennapi négyes

Sziasztok!
Meghoztam a folytatást, ahogy tegnap megígértem :) Köszönöm az eddigi szavazatokat a hála-ajándékra, azt még nem tudom pontosan, mikor kerül erre sor, de hamarosan :))
Addig is remélem ez a rész is tetszeni fog, mert ez most olyan kikapcsolódó fejezet lett :)
Jó olvasást! :)) 

(Nina)

- Te átkozott nőszemély! - trappoltam le harcra készen az emeletről és egy mozdulattal ott termettem a bejárati ajtónál. Amikor kinyitottam, egy meglepett Heidi és Heikki hőkölt hátra.
- Nina? Hát te mit keresel itt? - nézett rám a barátnőm, de nem is tűnt igazán értetlennek, sőt el is vigyorodott. - Nahát, honnan szedted ezt a szexi cuccot?
- Ó, ne add az ártatlant, te álnok kígyó! - fontam keresztbe a karomat magam előtt és nem törődtem azzal, hogy mindössze Seb pólójában és bugyiban kiabálok a ház előtt.

- Sziasztok! - bukkant fel mellettem Sebastian is, ezzel megzavarva a vitánkat. - Gyorsan ideértetek.
- Mondtuk, hogy sietünk. - szólalt meg Heikki és a csomagjaikkal egyszerűen besétált a házba. Mivel a többiek mentek utána, így kénytelen voltam én is belépni.
- Ne tudjátok meg, milyen ideges lettem, mikor bejelentették, hogy törlik a gépünket. - sóhajtott drámaian Heidi és rögtön ledobta magát az egyik székre Seb konyhájában. - Már azon voltam, hogy....
- Hogy elővedd a lakáskulcsomat és azzal vágd fejbe a légitársaság nagykutyáit? - fejeztem be a mondatát gúnyosan. - Jaj, Heidi minek ez a színjáték? Pontosan tudom, hogy Milánóban aludtatok nálad.
Heidi és Heikki úgy néztek egymásra, mint akiknek pont most esett le, hogy lebuktak előttem.
- Szóval? - tettem csípőre a kezemet várakozóan. - Milyen magyarázattal akartok előállni? Mert ha ez nem lett volna benne a tervetekben, én kénytelen voltam itt tölteni az éjszakát, ahelyett, hogy a kanadai bulit a saját ágyamban pihentem volna ki.
Döbbenten figyeltem, hogy egyszerre tört ki belőlük a nevetés. Még Seb is mosolygott, igaz, ő legalább próbálta leplezni, azzal, hogy valamin ügyködött a konyhapulton.
- Most meg mi olyan baromi vicces? - toporzékoltam türelmetlenül. - Magyarázatot várok!
- Jaj, Nina, tényleg sajnáljuk! - próbált Heidi szóhoz jutni, de valami olyan hihetetlenül vicces volt, hogy alig tudta abbahagyni a vihogást. - De...tényleg nem törölték a gépet...
- Na ne! Magamtól nem is jöttem volna rá! - morogtam cinikusan.
- Igazából tényleg úgy terveztük, hogy egyenesen hozzád jövünk. Csak aztán...Heikkinek hirtelen eszébe jutott, hogy még múltkor amikor nálam töltött pár napot a ti tesztelésetek alatt, nálam hagyta az egyik boxerét, amihez annyira nagyon ragaszkodik, hogy muszáj volt elmennünk érte.
- Igaz, ez Heikki? - kérdezte Seb az edzője felé fordulva, aki inkább a tenyerébe temette az arcát.
- Aha. Legyünk őszinték: azért kellett nekem Sebnél aludni, mert ti nem voltatok képesek kibírni anélkül mindössze pár órát egy napból, hogy ne hancúrozzatok egy kicsit. Igazi barátnő vagy, Heidi, tényleg...
- Jaj, Nina! - állt fel rögtön a barátnőm és még mindig vigyorogva a nyakamba kapaszkodott. - Most ne már, hogy berágj miattam. Tudod, hogy még sosem voltam együtt ilyen brutál pasival. - suttogta az utolsó mondatát a fülembe, hogy a pasik ne hallják. - Belőle sosem elég. És ezt mindenre értem!
- És arra nem gondoltál, hogy én esetleg egy éjszakára hajléktalanná válok, amiért nektek sürgős elintéznivalótok van az ágyban? - néztem rá összevont szemöldökkel. Nem igazán hatott meg a kifogása.
- Bíztunk abban, hogy lesz egy szöszi szomszéd, aki majd megszán és befogad. - mosolygott sejtelmesen.
- Reménytelen vagy, Heidi! - forgattam a szememet, aztán mivel úgy sem lett volna értelme veszekedni tovább, leültem a többiekhez az asztalhoz. - És a közös négyes edzéshetünk is csak kamu volt?
- Nem, azt komolyan gondoltuk. - váltott komolyabb arcra Heikki. - Ööö...ez nem Seb pólója? - akadt meg a tekintete a felsőmön.
- De, okostojás, ez Seb pólója, mivel nem tudtam bemenni a házba, a cuccaimat meg a garázsban, a Porschém csomagtartójában hagytam.
- Elég jól áll neked. - mosolyodott el, és fiús pillantást váltott Sebbel, aki hasonlóképpen derült a megjegyzésén.
- Esküszöm, mindjárt letépem magamról, ha nem hagytok már békén ezzel. - Amikor megláttam a kíváncsi arcokat, inkább kijavítottam magamat. - Természetesen csak túloztam, srácok...
Már nem mosolyogtak annyira. Helyettük Heidi arca derült fel.
- Mi lenne ha Nina mustrálása helyett csinálnánk valami izgit?
- Na neeeeem, felejtsd el Heidi, ma már nem lógtok meg Heikkivel. - intettem nemet a mutatóujjammal. - Különben is, nem edzőhétre készültünk?
- De még mennyire! - csettintett az ujjával. - Előtte viszont elmehetnétek Heikkivel bevásárolni, mivel ha jól tudom, már elég rég voltál otthon, és egy falat kajád sincs.
- Mi? Miért most menjek vásárolni? És miért pont Heikkivel?
- Azért, mert Sebbel nem mehetsz, mert túl nagy felhajtást keltenétek, és a múltkori összeboronálásotok után talán nem lenne jó ómen, ha együtt látnának titeket vásárolgatni. - magyarázta, és be kellett látnom, hogy ésszerűen. - Nekünk pedig Sebbel amúgy is van egy kis elintéznivalónk.
- Igen? - kérdezte Seb meghökkenve. Heidi olyan szúrós pillantást vetett rá, hogy aztán inkább bólogatni kezdett. - Ó, tényleg, el is felejtettem. Tényleg. Van egy kis dolgunk.
- Na ne már! - siránkoztam. - Lemaradtam? Ma tényleg "Készítsük ki Ninát azzal, hogy álsztorikat találunk ki és ezzel hülyére vesszük!" nap van? Avassatok már be kérlek, hadd játsszak én is!
Heikki és Seb jót derült a színpadiasságomon, a barátnőmet azonban nem hatottam meg.
- Nina, értem én, hogy eddig te parancsoltál még Sebnek is, de most már itt vagyok és a kezembe veszem a dolgokat, mint mindig, okés? Szóval most nyomás haza, öltözz fel és irány vásárolni!
- És mégis hogy képzelted, főnök asszony? Hogy Seb pólójában és egy bugyiban hazaflangálok?
- Szerintem sok szomszédunknak tetszene a látvány. - jegyezte meg Seb.
- Istenem, mindent nekem kell megoldanom? - emelte égnek a tekintetét Heidi. - Felveszed a tegnapi farmeredet, amit még a buli után adtam rád, és hazasétálsz a virgácsaidon.
- Milyen virgácsokról beszélsz? - lógattam a lábaimat szórakozottan. - Ja, hogy az enyémekről? Na látod, rájuk már semmilyen edzés nem szükséges. Menj csak te a boltba, én addig megeszem a szőlőmet.
- Milyen szőlő? Na jó, mindegy. Pattanj, kisasszony, Heikki türelme is véges.
- Biztos... - vonta meg a vállát nevetve az említett.
- Igenis, Diktátor asszony, parancsára. - morogtam, de azért készségesen felmentem az emeletre, hogy előkaparjam a farmeromat és a tegnapi felsőmet. Bár továbbra sem értettem, miért olyan sürgős boltba mennem, főleg Heikkivel, de hát Heidi tudja. Ő mindig mindent jobban tud (?).

(Heidi)

- Azt hittem már sosem mennek el. - forgattam a szememet, miután Nina és Heikki végre elhagyták Sebastian házát. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire Nina előkotorta a tegnapi szerelését és hajlandó volt elindulni. Heikkire számíthattam. Már jó előre tudta, hogy testőrködnie kell egy kicsit az én Ninám mellett.
- Elég átlátszó indok az, hogy megromlott az összes ehető étele. - mosolygott Seb szkeptikusan.
- Kit érdekel, a lényeg, hogy rá tudtam venni, hogy menjen el innen. Ugyanis van némi megbeszélnivalónk. - ültem le kíváncsi vigyorral a nappaliba. Seb úgy tett, mintha fogalma sincs, miről akarok vele diskurálni.
- Engem is beavatnál?
- Te is olyan reménytelen vagy, szent ég! - húztam végig a tenyeremet az arcomon. - Szerinted a svájci klímáról akarok veled dumálni? Azt mondd, mi volt tegnap este veled és Ninával?
- Semmi. - tárta szét a kezét ártatlanul. - Ahogy mondom. Semmi sem úgy alakult, ahogy sejtettem.
- Rájött? - kérdeztem parázva. Nina elég figyelmes és élesszemű, de azt reméltem, ezt az akciót nem fogja kiszúrni. Bár az nem lepett meg, hogy nem vette be a repülőgépes esetünket.
- Nem. - nyugtatott meg Seb a fejét rázva. - De teljesen más irányba ment az egész este. És ez annak is köszönhető, hogy az az erőszakos srác a szomszédjából megszállta Ninát, amikor elértünk hozzá.
- Szomszéd? - pörgettem az agyamat, de hirtelen nem ugrott be senki. - Ja, várj csak, Jake volt az?
- Az. - Seb tekintete komorrá vált, úgyhogy sejtettem, hogy Jake beleköpött a levesünkbe. - Nina elküldött a ház hátsó felébe, hogy keressek pótkulcsot, miután rájött, hogy nem vagytok ott nála. Mire visszajöttem, Jake vagy ki az, Nina karját szorongatta és elég nyomatékosan próbálta rávenni, hogy beszéljenek valamiről.
- Micsoda? Lehet, hogy Nina bemondta neki az unalmast?
- Mi van? - értetlenkedett. Ja, persze. Ő mit sem tud arról, hogy Nina és Jake között milyen kapcsolat állt fenn. De talán ezt nem is kéne megosztanom vele. Ha Nina nem tette meg, akkor én sem árulkodok.
- Az most mindegy. És mit tettél, amikor láttad őket vitatkozni? - tereltem el a témát ügyesen.
- A védelmére keltem. - mosolygott büszkén. - Láttam, hogy egy kicsit tart Jake-től, így közbeléptem és miután sikerült lepattintani a csávót, elhoztam ide hozzám. Kicsit duzzogott, de nem is volt olyan nehéz.
- Azt nevezem! - dicsértem meg. Nem is gondoltam volna, hogy Seb ilyen könnyen megoldja. - Na és utána már minden úgy ment, ahogy terveztük?
- Fenéket! - nevetett Seb. - Egészen addig jónak tűnt minden, amíg el nem kezdtünk filmezni. Mert előtte Nina ilyen kinézettel jött le zuhanyzás után, mint ahogy ma reggel is. - Láttam a tekintetén, hogy visszaemlékezik Ninára, és ettől örömteli mosoly húzódott végig az arcán. - Tehát utána minden oké volt.
Szokásosan oltogattuk egymást, mint általában. Pizzáztunk, aztán jót vitáztunk arról, hogy milyen filmet nézzünk. Mivel egyikünk sem engedett, úgy döntöttünk, hogy horrort nézünk, amit véletlenségből Heikki hagyott itt egyszer, amikor filmeket cseréltünk.
- És Nina annyira befosott a filmtől, hogy a remegve a karjaid között talált nyugalmat? - tippeltem reménykedve.
- A reakció pontosan így történt. De nem önként menekült az ölelésembe, hanem, mert a film egy szörnyű emléket idézett fel benne. - szomorodott el.
- Csak nem a.... - akadt el a szavam, amikor eszembe jutott Nina egyetlen igazi tragédiája, vagyis az anyukája elvesztése. Tudtam, hogy a családján kívül, csak nekem mesélte el, mi történt azon a délután, és azt is, hogy sosem szeretett róla beszélni, noha tudta, hogy nem fogja feldolgozni sosem. Mindig csodálkoztam, hogy milyen jól álcázza ezt a veszteséget.
Én teljesen hasonló cipőben járok, hiszen az anyukámat én is éppen 8 évesen veszítettem el, igaz, az én anyám rákban halt meg, és nem olyan szörnyű hirtelenség következtében, mint Nináé. De én mindig és sokkal érzelmesebb voltam a barátnőmnél, így sosem tudtam megérteni, hogy tudja magába fojtani a könnyeket, amikor eszébe jut az anyukája. Engem mindig sokkal jobban megviseltek az emlékek.
- De megint csak csodálkozni tudtam rajta. - folytatta Seb. - Egyszer-kétszer mintha könnyezett volna. Van valami oka annak, hogy ilyen hihetetlen tartása van?
- Áh, ez egyszerűen a stílusához tartozik. - legyintettem. - Sosem szeretett erről beszélni, mert akkor úgy érezte, hogy nem olyan erős, mint amilyen valójában. Szóval érted...ez nem az imidzse miatt van, tényleg elég kemény fából faragták. Én talán kétszer láttam úgy igazán bőgni több éves barátságunk alatt.
- Én nagyon megsajnáltam. Szörnyű, ami vele történt. Én...tuti nem tudnék egy ilyen katasztrófával a múltamban felépíteni egy ilyen karriert. Bár Nina azt mondta, pont az anyukája erősítette meg benne azt, hogy miért is kell ezen az úton továbbmennie. Mondtam is Ninának, hogy én el se tudnám képzelni már a Forma 1-et nélküle. - mosolygott árulkodóan a végére.
- Rómeó, ezzel a tekintettel bármelyik lány a lábad elé vetné magát. - nevettem el magamat, ahogy a kék szemeire és a hihetetlenül cuki mosolyára összpontosítottam.
- Ja. Bármelyik... - hümmögött.
- Ki engedte meg, hogy kételkedj bennem? - emeltem fel a hangomat. Még csak az kéne, hogy feladja! Azt hiszi a sült galamb magától a szájába fog repülni? - Szerinted viccből ajánlottam fel a segítségemet?
- Dehogyis kételkedek benned! - nevetett fel rémülten és okosan maga elé tartotta a kezeit védekezésképpen.
- Hát vésd az eszedbe, Vettel, hogy ha Nina gimi óta szűz sajtósának oda tudtam passzolni a monacói herceg unokaöccsét, akkor a saját barátnőmmel csak elbírok!
- De Nináról beszélünk...
- Jé, tényleg? - kerekedett ki a szemem. - Már azt hittem, hogy valami kitalált barátnőmről van szó. Na ide figyelj, ha csak egy kicsit is nem bízol a képességeimben, nyugodtan magadra hagyhatlak a hódítással.
- Én is csak pasiból vagyok, vagy mi... - motyogta szemtelen vigyorral a képén.
- Ja, egy olyan pasi, aki simán dobja az édes középsulis barátnőjét, de azzal a csajjal, akiért csorog a nyála, nem tud továbblépni a gyerekes civakodásokon. - ismertettem vele a fájó igazságot.
Ahogy sejtettem. Kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, de aztán kínos mosollyal becsukta és nem szólt.
- Na! Ide figyelj, szőke herceg! Ha azt mondtam, hogy Nina össze fog jönni veled, akkor az úgy is lesz! És légy szíves, ne kételkedj bennem! A párkapcsolatok terén én vagyok a többszörös világbajnok! Értve?
- Igenis, főnökasszony, megértettem! - szalutált katonásan, és közben rémült képpel mosolygott rám.
- Ezt akartam hallani. - bólintottam elégedett mosollyal. - Akkor most elmondom, mi lesz a következő lépés!

(Nina)

- Mondtam már, hogy utálok vásárolni? - fújtattam ismét Heikki felé fordulva, amikor megint olyan helyzetbe kerültem, hogy nem találtam a megfelelő terméket a polcon, hiába volt kiírva.
- Egészen pontosan 23-szor. - bólintott Heikki fáradtan. No, igen, azt hiszem már egy csöppet kifárasztottam. Megmondtam, hogy velem nem kell eljönni sehová, egyedül is el tudom intézni a dolgomat! Ha már nem akart engedni és eljött, akkor csak viseljen el!
- Na jó. - fújtam ki a levegőt nyugtatásképpen. - Melyiket vegyem? Azt se tudom mi az a penne. - bámultam az egyik csomagra totál értetlenül.
- Az egy tésztaféle. - mondta gépiesen a megfáradt edző.
- Jó és miért akar mindenáron ilyet Heidi? Vegyen magának, én megmaradok a spagettinél.
- Spagetti tésztából akarsz tésztasalátát csinálni? - derült fel az arca hirtelen.
- Miért ne? Annak legalább tudom mi a neve. Hééé, az a tészta romlott! - mutattam a fura kinézetű tésztacsomagra, amit Heikki éppen a bevásárlókocsinkba dobott.
- Miért lenne romlott?
- Hát zöld a színe! - értetlenkedtem, de a kigyúrt finn erre a tenyerébe temette az arcát és röhögni kezdett.
- Nina, hallottál már ételszínezékről? Ez olyan tészta, ami zöld. Nem romlott. - magyarázta türelmesen.
- Én akkor sem fogok zöld tésztát enni! - döntöttem el, és mielőtt Heikki észrevette volna, visszadobtam a polcra a zöld tésztacsomagot, majd gyorsan továbbtoltam a kocsit. - Te jószagú úristen, most meg mit művelsz???? - pattant ki a szemem.
- Veszek Sebnek Red Bullt. Miért? - meredt rám "ez nem egyértelmű?" pillantással, majd bedobta az öt dobozt a bevásárlókocsiba.
- Na ezt rögtön elfelejtheted. Én nem vagyok hajlandó Red Bullt venni! - tettem vissza a helyére a dobozokat.
- Nina, most civilben vagyunk. - felelte és ismét a kosárba tette a Red Bullokat. - Ne csináld már!
- Hozzál magadnak kocsit, ha Red Bullt akarsz! - vettem ki újra az energiaitalokat, a helyére pedig Burn-t tettem be. Heikki akkorát sóhajtott, hogy betöltötte az egész szupermarketet. Végül a kezében hozta az öt dobozos Red Bullt.
- Mondtam, hogy nem éri meg Heidiért ez az áldozat. - mondtam büszke mosollyal az arcomon.
- Aha. Heidiért...Persze. - motyogta az orra alatt.
- Hát nem miatta csinálod? Fogadjunk, hogy beígért egy szenvedélyes kufircot estére, ha kibírsz egy bevásárlást velem. Csak mondd, hogy igazam van!
Heikki úgy nevetett, ahogy még sosem láttam. Sőt, ha jobban belegondolok, még nevetni sem volt szerencsém látni. Csak egy-két halvány mosoly csúszott ki belőle. Ez valami finnes dolog, gondolom én.
- Istenem, Nina, ha nem lennél, ki kéne találni. - vigyorgott még mindig, miközben pont az édességes polcok mellett haladtunk el. Akaratlanul is megakadt a szemem a Kinder csokin. - Jobb ha meg sem próbálod!
- Nem árulnál be Heidinak... - fordultam felé olyan vigyorral, ami már tudatta vele, hogy fenyegetem.
- Mit forgatsz a fejedben? - Tudtam, hogy Heikki okos pasi. Rögtön levágta a szándékaimat.
- Arra gondoltam... - kezdtem el csavargatni az egyik hajszálamat. - Eljött az ideje, hogy egy kicsit kibánkódjam magam Heidival, hogy ti pasik, milyen disznók vagytok! Úgy gondoltam tartunk egy csajos estét, amikor kisírom magamat a vállán, hogy mennyire megbántódtam attól, hogy nem tudtam otthon aludni és Sebet kellett zaklatnom. Meg amúgy is...valakinek muszáj megcsinálni a tésztasalátát amíg én panaszkodok az élet nagy dolgairól...Viszont így sajnos ugrana a romantikus estétek. Óh, milyen kár!
- Téged az ördög szállt meg, Nina, esküszöm! - veregette meg a vállamat elismerően. Hát...Heikkinek még Heidiénál is erősebb a baráti vállba veregetése. De legalább elértem a célomat! - Most elfordulok, és úgy csinálok, mintha nem is vettem volna észre, hogy bűnözöl, oké?
- Hát persze, fordulj csak el. - vigyorogtam önelégülten, majd amikor Heikki megtette a dolgát, gyorsan lekaptam egy epres, egy mogyorós és egy joghurtos Milkát a polcról, végül még egy Kindert is bezsebeltem.
- Na-na! Nem ennyiről volt szó! - szidott le váratlanul. Ezek szerint leskelődött?
- De hát Sebnek is kell!
- Te...te veszel Sebnek is csokit? - ámult el hirtelen, fogalmam sincs miért.
- Ő sem egy kisangyal, ha erre gondolsz. - vigyorogtam, mert sikerült Sebet is lebuktatni. - Különben meg, ő van oda annyira a Kinderért. Gondoltam, ha már össze lett zárva Heidival, jól jön majd neki.
- De aranyos vagy. - húzta széles mosolyra a száját. Hű, ilyet is tud!
- Ne használd az aranyos szót és engem egy mondatban! - oktattam ki bosszúsan, miközben már a pénztár felé baktattunk a kocsinkkal. - Amúgy meg...van tipped, miért akart Heidi Sebbel maradni?
- Neeeem, fogalmam sincs. - motyogta, de nagyon gyanúsnak tűnt, hogy rögtön pakolni kezdett a kasszás pultra.
- Pff, azt hiszed engem át tudsz ejteni?
- Nézd, Nina, tényleg semmi közöm ahhoz, hogy mi zajlik most náluk. - szabadkozott.
- Aha... - vontam fel a szemöldökömet olyan "látom, hogy ködösítesz!" stílusban. Hatásosnak bizonyult.
- Nem mondok semmit. Nem mondok semmit. - ismételgette, aztán, miután fizettünk, felsóhajtott. - Igazából én sem vagyok beavatva. Nem fogsz belőlem kihúzni semmit.
- Heikki...még mindig áll a csajos traccsparti estére, ha nem mondasz végre valamit!
- Nem! - nézett egyenesen a szemembe, de nem bírta ki, hogy ne mosolyodjon el egy kicsit. - Az a csokira vonatkozott. Szemek hunyok felette, nem szólok Heidinak. De most nem fogom hagyni magamat.
- Oké, nekem így is jó. - pakoltam be a szatyrokat a Porsche csomagtartójába. - De akkor kénytelen leszel Sebnél éjszakázni. Pedig felajánlottam volna a vendégszobát nektek. Ketten. Heidival. Egy egész éjszakára.
- Nem...nem...nem. - mondogatta maga elé továbbra is, amikor beült az anyósülésbe. - Huhh. Oké, akkor ma Sebnél alszok. - sóhajtotta keservesen, mire igencsak meglepődtem.
- Mi? Képes vagy inkább befogni a szádat, ahelyett, hogy Heidival romantikázzatok? - hökkentem meg.
- Nincs más választásom. És mostantól befogom a számat. - ígérte meg, és tényleg, bármivel próbálkoztam, a rövid hazafelé tartó úton meg se mukkant. Hát jó, a csokinál lehet, hogy bevált a fenyítés, de...nagyon komoly elhallgatnivalója van Heikkinek, ha beáldozta a közös estéjüket a barátnőjével. És ez természetesen rohadtul bosszant!
Mire hazaértünk, Heidi és Seb a bejáratnál toporgott. Gonosz vigyorral néztem a barátnőmre.
- Na most ki van kizárva, "törölték a gépünket" kisasszony?
- Csak nem Humor Haroldné házánál kötöttünk ki? - nézegette a házszámot Heidi. - Jaj, Seb, azt hiszem a szomszédba kell mennünk, mi Ninát keressük.
- Gyertek már, ti lükék. - szólt ránk Heikki, mert miután már kinyitottam az ajtót, szabad volt az út a házamba.
- Otthon, édes otthon! - jelentettem ki ünnepélyesen, majd ledobáltam a szatyrokat a konyhapultra.
- Ne is álmodj pihiről, szívem. Ma kezdjük az edzéshetet. - csicseregte Heidi.
- Heikki, már Heidinak se válaszolsz? - néztem rá a némaságot fogadó edzőre, aki már Sebbel együtt a konyhával szemközti nappaliban foglalt helyet.
- Mi van? Miért kéne válaszolnom? - nézett vissza totál értetlenül.
- Én neked szóltam, de hülyelány! - nevetett fel Heidi.
- Ja! És mikor engedtem meg, hogy szívemnek hívj? - ráncoltam össze a szemöldökömet. Nagyon is jól tudta, hogy nem vagyok oda az ilyen becézgetésekért, és csak nagyon gyenge pillanataimban tűrtem meg tőle. - Tudod, mit inkább arra válaszolj, hogy mit tervezel azok után, hogy kizártál engem otthonról, hagytad, hogy Sebnél csövezzek, aztán meg elküldesz a pasiddal vásárolni, miközben te ultratitkos elintéznivalót teljesítesz Sebbel?
- Nem értem, miért találod furcsának ezeket. - pislogott angyalian a barátnőm. - Most egészen pontosan az következik a napirendben, hogy én megcsinálom a tésztasalátát ebédre, ti pedig elmentek edzeni Heikkivel. Amikor jöttünk hozzátok, láttunk egy egész nagy parkot. Futásra pont alkalmas lesz.
- Ne máááár! - dőlt el Seb a kanapémon. - Nem lehetne, hogy délután álljunk neki? Nincs kedvem futni.
- És szerinted ez mióta izgat, kis herceg? - fordult felé Heidi és olyan pillantást vetett szegény Sebre, amivel világosan tudatta, hogy itt ő a főnök és pofa be! - Nagyon ellaposodtatok, főleg Nina, úgyhogy talpra!
Sebbel szenvedős pillantást váltottunk egymással: miért van ilyen sanyarú sorsa a pilótáknak?

Néhány perccel később edzőruhában feszítettünk Walchwil egyik parkjában. Néhányan járkáltak errefelé, a játszótérről pedig gyerekek sikongatását lehetett hallani. Heikki azonban szigorúan nézett ránk.
- Na, a bemelegítés megvolt, most akkor tíz kezdőkör. Nina, neked elég nyolc is, ha nem bírod.
- Most sértegetsz? - háborodtam fel. - Futok neked tizenkettőt is, ha így lenézel. - szegtem fel az államat, aztán kihívóan Sebastianra pillantottam. Az ő szemében is egyből felcsillant a versenyszellem.
- Akkor hajrá! - szólt utánunk Heikki, mire Sebbel kilövő startot vettünk és nekiiramodtunk a földes ösvényeknek. Egy ideig egymás mellett sprinteltünk, aztán hol Seb járt néhány lépéssel előttem, hol én lógtam meg előle. Teljesen természetes volt, hogy egy egyszerű edzőfutásból is versenyt csinálunk, és figyelembe sem vettük azokat, akik kerek szemekkel figyelték, hogy időközben egyszer-kétszer meg-meglökdöstük egymást, csak hogy kibillentsük az egyensúlyából, és ez néha ahhoz vezetett, hogy egyikünk a váratlan lökdöséstől a bokrok között folytatta a futást, mire képes volt visszatérni az ösvényre.
- Rajt-cél győzelem. - kiáltotta boldogan Seb, amikor a tizedik kör után lefékezett Heikki mellett.
A szememet forgatva futottam le még két plusz kört, és mire én is megállhattam Heikki elégedetten fonta össze a karját.
- Milyen érzés, amikor kétszer leköröznek? - vonta fel a szemöldökét, majd összepacsizott Sebbel.
- Diadalittas. - vigyorodtam el. - Ugyanis én plusz két körrel sem izzadtam le annyira, mint Seb. - mutattam a pólójára, aminek hónaljtáján eléggé meglátszott az izzadás jele. Fintorogva figyelte az örömömet.
- Tudod, az izzad meg, aki teljes erőbedobással futott. - vágott vissza. - Én megszenvedtem a győzelemért.
- Hé, nem a pályán vagytok, nyugi már! - szakította meg szóbeli versengésünket Heikki. - Oké, akkor most a változatosság kedvéért most ellentétes irányból kezditek a kört. Akkor legalább nem találok hasonlókat a pólótokban. - fogott az ujjai közé egy bokorlevelet, amit Sebről takarított le.
A következő etapot már nem együtt, hanem egyedül kezdtük meg, és minden körben, amikor a játszótér előtt találkoztunk, "úgy is én érek be előbb" vigyort mutattunk egymásnak. Az utolsó körben ismét hasonlóra készültem, amikor Seb hirtelen megállt előttem és nem engedte, hogy elfussak mellette.
- Kitaláltam valamit. - közölte velem izgatottan és a biztonság kedvéért a két kezével megfogta a felkaromat.
- De én nyerni akarok!
- Úgy is én értem volna be előbb, úgyhogy mindegy...
- Az még nem olyan biztos. - próbáltam kikerülni, de nem engedte el a karomat. - Mit akarsz már?
- Most őszintén? Neked van ehhez kedved? Hogy fussunk köröket, mint anno tesiórákon?
- Hát. Hm. Jó, mi a terved? - kezdtem el kíváncsiskodni, mire a játszótér felé nézett. - Ugye nem?
- De! - vigyorgott, aztán magával húzva elindult a kiszemelt hely felé.
Nem is tudtam, mit kéne mondanom, eléggé meglepett, hogy ki akarja játszani Heikkit. De akkor döbbentem le igazán, amikor beült az egyik hintába és úgy nézett rám, mint aki azt várja, én is így tegyek.
- Azt akarod, hogy menjek vissza oviba? - kérdeztem fura mosollyal, mire bólogatni kezdett.
- Aha. Gyere, már! Néha jó kicsit gyereknek érezni magadat. Egy hintázástól nem lesz semmi bajod.
- Akkor most üljek bele? - mutattam a mellette lévő hintába, mert volt egy olyan összeesküvés-elméletem, hogy hülyére vesz azzal, hogy hintázni invitál, közben ő felpattant és röhögve elrohan a célig.
- Ha akarod ide is ülhetsz. - paskolta meg a térdét vigyorogva, nekem pedig most már muszáj volt elröhögnöm magamat.
- Ne is álmodj róla, hogy beülök az öledbe! - dobtam le magam a hintába, és én is elkezdtem hajtani magamat.
- Egy próbát megért. - mosolygott, aztán azt figyelte, hogy velem egyszerre lendüljön a hinta, amin ismét jót mulattunk. Eszembe juttatta azokat az időket, amikor gyerekként még minden felhőtlennek és egyszerűen nagyszerűnek tűnt. Észre sem vettem, hogy időközben jó néhány kisgyerek csoportosult körénk. Közülük egyikük volt olyan bátor, hogy egyenesen az ölembe ugrott.
- Niiiinaaaa! - visította Winnie és úgy megörült nekem a jelek szerint, hogy pici karjával átkarolta a nyakamat. - Látjátok, mondtam, hogy ő a barátnőm! - nézett a többi kislány felé.
- Szia, Winnie! - köszöntem neki mosolyogva, mire csillogó szemmel rám nézett. - Mi újság?
- Hát mi most itt játszunk! Szünetünk van, és kiengedtek a tanárnénik. - magyarázta, aztán mellém pillantott. - Szia, Sebastian!
- Szia, Winnie! - mosolygott Seb, de akkor hirtelen rá irányult az összes figyelem és a gyerekek hozzátódultak, mindenféle gyerekes "te vagy a kedvencem" "úúú én neked szurkolok" "jaj, te tényleg a Sebastian Vettel vagy!" kijelentések záporoztak felé, és mindenki autogramot kért tőle, ameddig rá nem jöttek, hogy senkinél nincs toll vagy ceruza, így megelégedtek azzal, hogy mindenfélét kiabáltak Sebnek, aki azt se tudta, hová kapjon, kire figyeljen. Én, Winnievel az ölemben mosolyogva figyeltem őket, amíg oda nem jött hozzám egy kislány és furcsán méregetve engem, megkérdezte.

- Te tényleg szereted ezt az...autós izét?
- Persze, hogy szereti, az a munkája, te dilinyós! - oktatta ki Winnie helyettem, mire a kiscsaj fintorogva összefonta maga előtt a karját.
- És mégis mi olyan hű de jó az autókban?
- Hidd el, sok minden. - feleltem. - Az biztos, hogy a Barbie-babáknál sokkal többet ér.
- Én már nem is barbizok. - dobta hátra hosszú haját. Aha. Ilyenekből lesznek a plasztikok, ha felnőnek. Korán kezdi az biztos.Az ölemben ülő Winnie azonban nem hagyta annyiban a dolgot.
- Hát tudd meg, Sophie, hogy Nina ezermillió lánynál is híresebb, még nálad is!
- Kit érdekel? Majd én is híres leszek, mert anyukám megígérte, hogy én leszek a legszebb és leghíresebb modell a világon! - vágott vissza a kis Barbie-lány.
- Nina már most híres és millió rajongója van! A modelleknek nincs rajongója! - védett meg ismét Winnie.
- Márpedig nekem lesz, mert én olyan szép leszek, mint Barbie a Hattyúk tavában! - erősködött a lány, és ez így ment még pár percig, amíg véget nem ért a szünetük. Még hallottam, ahogy a suli felé menet Winnie úgy harcol mellettem a kis Barbie-val, mintha vérre menő csata lenne. Nagyon rendes tőle, az biztos!
- Úgy látom, van egy mini-rajongód. - mosolygott Seb, amikor a gyerekcsorda elvonult és ismét ketten voltunk a két hintában. - Nagyon oda van érted.
- Azért te sem panaszkodhatsz! - nevettem fel, utalva arra, hogy a sok kissrác nem hagyta levegőhöz jutni.
- Már hozzászoktam. - lökte el magát, felkelve a hintából. - Szeretek itt lakni. Tiszta kisvárosi hangulat, nem zaklatnak, de ilyenkor nem bánom, hogy megrohamoznak.
- Hát én sem bánnám a helyedben! - irigykedtem egy kicsit, mert azért rá még is csak nagyobb volt az érdeklődés. Seb felvonta a szemöldökét, aztán hirtelen ötlettől vezérelve elém ugrott a hintához és megfogta a láncot. Mielőtt bármit mondhattam volna, gonosz vigyorral meglökte a hintát, de én is résen voltam és inkább kiugrottam a hintából. De pechemre Seb nem ugrott el a hinta elől, így egyenesen ráborultam, amit egy iszonyatos esés követett, mivel mindketten a földre zuhantunk. Pontosabban csak Seb, mert én rajta értem földet.
- Ez fájt... - nyöszörgött Seb, aztán rám nézett és elvigyorodott.
- Kellett neked meglökni. - morogtam egyenesen az arcába, mivel hassal rajta fekve pont a vigyorgó fejét láttam magam előtt. - Most meg mi olyan übervicces, hm? Nehéz vagyok, mi?
- Én nem a nehéz szóra gondoltam éppen. - tette a karját a feje alá, mintha legalább otthon lennénk a nappaliban és tévézéshez helyezkedne kényelembe. Már éppen készültem valami gonoszat válaszolni erre, de ekkor Heikki tűnt fel mellettünk...és egy mobilt tartott felénk.
- Mosolyt kérek! - mondta vidáman, de mielőtt tiltakozhattam volna, lefotózott minket. - Na ez meg van. És most...Mégis mit csináltok, ha megkérdezhetem? - tette a kezét csípőre és furán meredt az ég felé tekingető Sebre, aki elég szórakozott állapotban még fütyörészgetni is kezdett. Totál kész!
- Ez az idióta átment tízévesnek képzeli magát! - panaszkodtam, remélve, hogy Heikki majd jól leszidja, de erre csak röhögni kezdett. - Már a szigorú edzőkben sem bízhat meg az ember! - morogtam, aztán Seb mellkasába nyomtam a kezemet, hogy fel tudjak tápászkodni róla. Ezzel egy időben a fütyülés helyét egy iszonyatosan fájdalmas nyögés vette át. Elégedetten figyeltem, hogy Seb mennyire szenved, ahogy minden egyes mozdulatomnál rátámaszkodtam, hol az öklömmel, hol a könyökömmel.
- Most fütyöréssz, ha bírsz! - néztem le rá, amikor már talpon voltam, ő viszont siralmas képpel dörzsölgette a bordáit.
- Miért kell neked folyton bosszút állni? - motyogta, és meg sem próbált felállni, kinyújtotta a kezét, amit Heikki készségesen megragadott és egy mozdulattal talpra rántotta Sebet, aki csúnyán nézett rám.
- Akkor azt hiszem, most ideje nekem is megadnom a kegyelemdöfést! - mondta és egy kihívó pillantással el is startolt és futni kezdett.
Rögtön leesett, hogy be fogja fejezni a körét, így hát én is nekiiramodtam és az ellentétes irányban futva próbáltam beérni. Még hallottam, amikor Heikki azt mondta:
- Vajon véletlen, hogy ezek ketten egy városban laknak?
Mire visszaordítottam neki a távolból:
- Mindig is mondtam, hogy mi nem férünk meg egy helyen!

(Heidi)

Már jócskán elmúlt az ebédidő, és a tésztasalátával is elkészültem már, de Nina, Heikki, Seb még mindig nem voltak sehol. Gondoltam, biztosan jól elvannak, így rendet tettem Nina holmijai között a nappaliban, ugyanis volt mit a helyére tenni. Nem is tudom, hogy képes ekkora rumliban élni! Bár ő Nina...néha nem tudom, mit miért tesz, de ha az jó neki, akkor nem tudok mit tenni ellene.
Nem sokkal később csengetésre kaptam fel a fejemet. Azon töprengtem, vajon ki zavarhat másnál ilyenkor, amikor kinyitottam az ajtót és bár ledöbbentett a látvány, egy egészen ismerős arccal találkoztam.