42. fejezet: Fertőző furaság

Sziasztok!
Meghoztam a frisst a vasárnapi részletek után :) Hát remélem felkeltettem a kíváncsiságotokat! Most viszont vissza a jelenbe :D A cím talán csak keveset mond el, bocsi érte, mostanában nem jutnak eszembe jobb címek :D
A hosszúsággal megint nincs gond, pedig szerettem volna többet is belesűríteni, de így alakult.
Komit, pipát remélem kaphatok :))
Jó olvasást!


(Nina)

- 'reggelt! - köszönt egy fáradt arcú finn péntek reggel a garázsban. Az első szabadedzésig volt még fél óránk, Kimi ekkor toppant be és a látszat alapján eléggé nyúzott állapotban volt.
- Na mi van, Jégember, Tunyacsápot játszol? - löktem oldalba a csapattársamat, hátha ettől felderül, de ehelyett egy "mi van???" arckifejezéssel találkoztam.
- Mi bajod van?
- Úgy nézel ki, mint Tunyacsáp. - ismételtem meg és a rend kedvéért még el is játszottam a lógó orrú medúzát, de Kimi erre már tényleg úgy bámult rám, mintha megzakkantam volna.
- Az mi? - húzta össze a szemöldökét.
- Hát Tunyacsáp a Spongyabobból. - magyaráztam türelmesen.
- Most akkor melyik? - kérdezte összezavarodottan, de már erős nevethetnékje támadt.
- Istenem, hát Tunyacsáp, a mindig maga elé bámuló, szomorú és keserű medúza a Spongyabob meséből!
- És akkor nekem most tudnom kéne, hogy ki ez a tag? - nevette el magát, amin aztán nagyot sóhajtottam. Végülis, ha nem is úgy, ahogy terveztem, de sikerült felvidítanom. Legalábbis most megjelent valami élet az arcán. Jobb vagyok, mint egy üdítő kávé! Mindig tudtam, hogy a koffein nem ér szart se.
- Most már úgy vigyorogsz, mint Spongyabob! - vontam le a következtetést az arckifejezéséből.
- Akkor az most jó vagy rossz nekem? - értetlenkedett.
- Ahh, tudod mit, legyen annyi elég, hogy mosolyt csaltam a nyúzott képedre, úgyhogy nem kell úgy beszállnod az autóba, mint egy lógó orrú medúza. - fáradtam bele a magyarázkodásba.
- Kösz, szóval egy medúzára hasonlítok. - húzta el a száját vigyorogva.
- Jé, végre leesett! - tapsoltam meg büszkén. - Még nem hallottál a Spongyabobról? Finlandiában nem megy a tévében?
- Most hogy jött ide a vodka a sponbo...valamihez? - Teljesen összezavarodott, de úgy tűnt, nagyon is jól szórakozik. Főképpen rajtam.
- Hú, Räikkönen, de lassú vagy ma reggel. - temettem a tenyeremet az arcomba. - Inkább nem is magyarázkodok, mert a végén még ezen fogsz agyalni a kocsiban is!
- Kicsi Nina, veled ellentétben nekem nincs tele a fejem lógó orrú mesefigurákkal. - mondta lenézően.
- Spongyabobot és Tunyacsápot mindenki ismeri! - védtem meg magamat, de a gúnyos vigyor az arcán nem arra utalt, hogy egyetért velem. - Most egy dedós kicsajnak nézel ugye? - kérdeztem szemrehányóan.
- Aha. - karolta át a vállamat barátságosan. - De fura is lenne az életem, ha nem keserítenéd meg a napjaimat a versenyhétvégéken. - mosolygott abban bízva, hogy ezzel kiengesztel. Hát tévedett!
- Ha ez az a vallomás akart lenni, amikor megmondod, hogy nálam jobb csapattársad még sosem volt, akkor elég bénán hangzott.
- Tőlem ne is várj semmi többet. - vigyorgott, amikor levette a kezét a vállamról és elindult a garázs rá eső részlege felé. Mosolyogva ingattam a fejemet, amikor utána néztem. Kimiből nincs még egy, az is biztos.
- Hahó, ébresztő! - legyezett előttem valaki és mikor feleszméltem, láttam, hogy pont az a célszemély áll előttem, akit amúgy is be kellett cserkésznem.
- Éber vagyok. - jelentettem ki és szélesen rámosolyogtam Damienre. - Jó reggelt, kedvenc szerelőm...
- Ajjaj, miben mesterkedsz, Nina? - nevetett Damien, mert amikor így néztem rá, elég egyértelmű volt, hogy nem mindennapi bánásmódban részesül. - Úgy érzem, nem csak a sisakodat kéred.
- De, azt is. Meg a a cipőmet is lécci, ha már odamész. - szóltam utána, amikor bement az öltözőmbe és hozta a szokásos cuccaimat. Ezt amúgy Heidinak kéne alap esetben végeznie, de köztudott, hogy ő az első szabadedzés kezdetére nem képes felkelni, így általában csak az ebédre fut be. E nemes feladatot ilyen esetekben Damienre ruházom át, mivel ugyebár ő a kedvenc szerelőm. És amíg elment az öltözőmbe és sorban odaadta a cuccaimat, hozzá is kezdtem a küldetésemhez.
- Nagyon ki voltunk ütve a kanadai bulin ugye? - hoztam szóba a témát, de amikor megláttam Damien arcát, rájöttem, hogy talán mégsem kellett volna ennyire egyértelműen felhozni azt az estét. Sosem voltam jó ebben.
- Mire akarsz célozni? - vonta fel a szemöldökét kérdően.
- Hát...csak arra, hogy.... - túrtam bele a hajamba. Jó, oké, nekem nem megy a kertelés! - Oké, rátérek a lényegre! Tényleg olyan forró pillanataid voltak Michaelával a bulin, mint amilyennek mi láttunk titeket?
Damien arca rögtön eltorzult. Nyilván nem számított ilyesmire, így az első valenciai szabadedzés előtt. De én nem az a fajta ember vagyok, akinek ki lehet ismerni a következő lépését. Úgyhogy nem is csodálkoztam, hogy teljesen ledöbbent a kérdésemen. Én még élveztem is, hogy szinte ugyanolyan zavarba jött, mint a sajtósom tegnap délután. Azért némi öööö-zés után azért meg tudott szólalni értelmesen is.
- Hát...nem is tudom. Fura éjszaka volt. - vakarta a fejét és inkább az energiaitalos dobozommal foglalatoskodott, csakhogy ne kelljen rám néznie. De ennyire könnyen nem lehet lerázni engem!
- Oké, akkor, ha elmondom, hogy én buzdítottam Michaelát arra, hogy támadjon le, akkor hajlandó vagy konkrétumokat is közölni velem? - kérdeztem, miközben teljesen magamra húztam az overallt.
- Te? - kapta fel a fejét. - Te voltál? De miért?
- Ki kellett használnom az alkalmat, hogy a munkamániás és begyöpösödött, ráadásul pasi nélküli Michaela egyszer az életben becsiccsentett, jól érzi és el is engedi magát. - ismertem be az okát.
- Hazudnék ha azt mondanám, nem tetted jól. - próbált elnyomni egy árulkodó mosolyt.
- Annyira tudtam! - csettintettem elégedetten. Damien arca sok mindent elárult. - Szóval? Milyen volt?
- Eléggé meglepődtem rajta. - kezdte vigyorogva. - Meg a srácok is. Michaelát nagyon nem ilyennek ismertük meg. Már az is fura volt, hogy amióta melletted sajtózik, mintha vidámabb és nyíltabb lenne.
- Hát ja, a jelenlétem kábé ekkora hatással bír. - vontam vállat lazán, mire a szerelőm nevetni kezdett.
- Na ja, ezt tényleg el kell ismernem. Vitalijjal nem voltunk ekkora haverok.
- Akkor neki nyilván nem is mesélnéd el, milyen volt egy csapattaggal smárolni. - mosolyogtam rá, amolyan "hahó, résen vagyok, nem tereljük a témát" árnyalatban. Rögtön más arckifejezésre váltott.
- Oké, levágtam. - bólogatott, amikor sürgetően néztem rá, miközben a cipőmet kötöttem. - Szóval először kicsit megrémültem, hogy vajon nem fog-e lepofozni, amikor válaszolok a letámadására, de aztán mikor nem ellenkezett, úgy gondoltam, miért ne, tényleg egyszer élünk. - tárta szét a kezét színpadiasan.
- Aha. Ezzel mit is akarsz mondani? - vontam fel a szemöldökömet kérdően.
- Én? Semmit...jó éjszakánk volt. - vágta rá gyorsan. Gyanúsan gyorsan. - Ne nézz rám így!
- Damien, nem hazudok, amikor a kedvenc szerelőmnek titulállak. - hízelegtem az őszinteségéért és a bizalmáért. - Szóval? Ki vele!
- Díjat annak, aki ellenkezni mer veled! - poénkodott, de amikor látta, hogy a lényeget akarom, mert sürget az idő a kezdésig, sóhajtott. - Oké. Nem állítom, hogy ellenemre volt ez az egész.
- Akkor mit állítasz?
- Jesszus, bírónak kellett volna menned! - nevetett fel megint, de egyértelmű pillantást küldtem felé. - Jó, jó, tudom. Szóval....a fenébe, tud a csaj, ha akar.
- Akkor miért nem léptetek tovább a smároláson? - faggatóztam tovább.
- Nem vagyok az a fajta pasi, aki lefektet egy nőt, csak mert spicces állapotban van és kihasználja, hogy egyszer az életben nem viselkedik úgy, ahogy szokott. - kérte ki magának. - Nem lehetne, hogy most hala..
- Nem halasztunk semmit! Folytasd! - parancsoltam, de aztán végül hozzátettem. - Kérlek, kedvenc szerelőm...
- Könyörtelen vagy. - ingatta a fejét mosolyogva. - Igazság szerint élveztem az egészet. Michaela tud jó csaj lenni, ha akar. Elég jó pillanatokat éltünk át. De szerintem már ezerszer megbánta, úgyhogy lényegtelen.
- Nem. - csúszott ki a számon. - Vagyis nem lényegtelen.
- Beszéltél vele már erről ugye? - Oké, átlátott a szitán.
- Már így elszaladt az idő? - lestem a garázsban lévő órára amit azt jelezte, hogy öt perc múlva kezdünk.
- Aha, szóval neked szabad terelni? - jött utánam Damien, amikor már a kesztyűmért mentem.
- Nem erről van szó, csak Ayao meg Eric leszedik a fejemet, ha nem vagyok kész időben. Tegnap sem viselkedtem valami jól a pályabejáráson, úgyhogy most be kell hoznom a lemaradást. - magyaráztam ki magam, ami még véletlenül igaz is volt. - Egyébként pedig mindent megtudtam, amit akartam. - küldtem még felé egy mosolyt, mielőtt a fejemre húztam volna a bukósisakomat, aztán a további kérdései elöl inkább beugrottam az autóba.
Eleve különleges érzés kerített hatalmába, amikor elmerültem az E20-as üregében, hiszen amikor legutóbb kiszálltam belőle, egy fél győzelem érzése lengett körbe. Most viszont megint a nullán állok, úgyhogy ideje nekikezdeni ennek a hétvégének is.

Ahhoz képest, hogy úgy terveztem, a tegnapi pályabejárás lemaradásait majd most élesben pótolom, Ayao megbüntetett és kevesebb kört engedélyezett, mint szerettem volna. Oké, ez nem teljesen igaz, a gond csak annyi volt, hogy az E20-ason kijött valami gigszer a motorban, így sok időt kellett a garázsban töltenem, ami természetesen nem tetszett, de amikor a végeredményt figyeltük, mégis mosolyognom kellett.
- Én értem és örülök is neki, hogy ennyire nagy barátságban vagytok, de ez már kísérteties, hogy állandóan egymás mögött végeztek! - nevetett Eric csapatfőnök a 9.-10. hely láttán. Sajna Kimi volt előbb.
- Csak edzésen. - helyesbített Kimi.
- De tudjátok mi még olyan fura? - kérdezte Simon, a vezető versenymérnök. - Hogy pont a rajtszámaitok a mostani pozíciótok!
- Micsoda csoda! - "lelkesedett" a Jégember és inkább meghúzta az energiaitalos kulacsát.
- Miért rímelsz mostanában? - kérdeztem furán mosolyogva.
- Egy költő veszett el bennem. Gondolom. - rántotta meg a vállát, aztán hirtelen elmosolyodott. - Nem olvastad a versgyűjteményemet, amit az elmúlt két évben kiötlöttem?
- Úgy érted, költöttél? - vontam fel a szemöldökömet gúnyolódva. - Nem, hacsak nem a ralit használtad metaforának az egyik versedben.
- Mindegyiknek az volt a címe. - röhögött lényegében saját magán. - És fogalmam sincs, mi az a metafora.
- Spongyabob után már nincs min csodálkoznom. - mosolyogtam és inkább nem szólogattam be többet, mert Kimi még a végén azt hiszi, tényleg éjjel-nappal ezt a mesét bámultam. Bár...nem is tévedne akkorát.

Az ebédszünetben már rosszat sejtettem, amikor megláttam Heidit és Michaelát egy asztalnál ülni. Ezzel nem is lett volna akkora baj. De a barátnőm nagyon magyarázott valamit, a sajtósom viszont fülét-farkát behúzva nézett farkasszemet az ebédjével, miközben néha felpillantott és félve körbenézett. Te jó ég! Ki ez a lány és hová tűnt a sajtósom?
- ...de kit érdekel, hogy már ezer éve ismeritek egymást? - szónokolt éppen Heidi, amikor odaértem az asztalukhoz. A barátnőmet nem igazán érdekelte, hogy megjelentem, tovább pörölt a megszeppent Michaelával. Még akkor sem vett figyelembe, amikor leültem mellé.
- Hahó! - integettem Heidi szeme elé, aki csak mondta a magáét. - Szerintem jobb, ha kicsit lenyugszol, mielőtt az egész csapat ezen fog csámcsogni. - hűtöttem le a kedélyeket. Mindketten furán néztek rám.
- Kicsilány, most éppen oktatok, ne szólj bele mások szerelmi életébe, amíg neked nincs ilyen. - nézett rám a lekezelő mosolyával a barátnőm. Ööö...oké, most mi rosszat tettem?
- Azzal, hogy nincs ilyen gubancos szerelmi maszlag-életem, megkímélem magam az ilyen megalázó helyzetektől, mint amilyen csapdába, most Michaela is került. - mutattam a szemmel láthatóan zavarban lévő sajtósomra, aki mindenhová mert nézni, csak a szerelők nevetéstől hangos asztala felé nem.
- Miért lennék megalázó helyzetben? - kérdezte szemrehányóan.
- Azért, mert úgy viselkedsz, mintha egy szerelmes tinilány lennél. Nézz már magadra, nem is mersz Damienre nézni. - nevettem fel.
- Ne ilyen hangosan! - suttogta ijedten. - Még a végén meghallja!
- Hát aztán?! Ma úgyis beszéltem vele és tudom, mit gondol rólad. - mosolyogtam mindent tudóan, mire mindkét lány érdeklődve és kíváncsian fordult felém.
- Reggel szóba hoztam ezt a témát Damiennek. - kezdtem mesélni és mosolyogva figyeltem, hogy Michaelát teljesen lázba hozom ezzel. - Azt mondta, nem voltál ellenére és jó pillanatokra emlékszik vissza.
- Komolyan? - jelent meg egy bizakodó mosoly az arcán, de aztán rögtön rendezte a vonásait. - Úgy értem, tényleg ilyet mondott volna?
- Jaj, ne játszd már itt a kemény sajtóst, úgyis tudja már mindenki, hogy nem vagy az. - cukkoltam, mire bűnbánóan forgatta a szemét. - Amúgy Damiennek csak egy baja van: hogy szerinte te már úgy is megbántad az egészet.
- De...én nem is...hú, én meg azt gondoltam, ő gondolja így. - zavarodott össze szegény teljesen.
- Jesszus, egy szappanoperában vagyok, vagy mi? - forgattam a szememet. - Most jön az a rész, amikor megfordulsz 1000 Wattos mosollyal az arcodon, hirtelen ő is megvilágosodik, egymásra néztek, aztán egymás karjaiba borulva, könnyes szemmel suttogjátok egymásnak, mennyire szeretitek egymást?
- Nina, szerintem túl sok romantikus filmet nézel. - nevetett a sajtósom. - Tegnap is valami gyomorban élő pillangókkal jöttél, most meg ez...
- Pont az, hogy én rühellem ezeket, most mégis ezt kell látnom! - panaszkodtam, és ekkor vettem észre, hogy Heidi sejtelmes mosollyal néz rám. - Veled meg mi van?
- Igazán semmi. Csak kíváncsian figyelem, ahogy oktatod Michaelát, közben meg fogalmad sincs, hogy működnek ezek a romantikus dolgok. Úgy csinálsz, mintha profi lennél, pedig tudhatnád, hogy...
- ...te vagy az. - fejeztem be a mondatát unottan. - De én nem oktatok, hanem besegítek. Mert a sajtósomról és a kedvenc szerelőmről van szó és nem csípném, ha folyton ez menne közöttük. Úgyhogy megpróbálok mindent megtenni az ügy érdekében, hogy ne legyen feszkó köztük. Mi a problémád?
- Mióta lettél te ilyen önzetlen? - vonta fel a szemöldökét a barátnőm.
- Amióta nekem köszönheted, hogy megismerted a lovagodat. - vágtam vissza. - Úgyhogy most csönd, és Michaelával foglalkozunk, oké?
- Olyan rendesek vagytok, csajok! - hálálkodott a sajtósom boldogan, amíg mi Heidival összenéztünk.
- Te is arra gondolsz, amire én?
- Az attól függ, te mire gondolsz. - válaszoltam az erre a kérdésre általános választ.
- Hogy nekünk kell a kezünkbe vennünk az ügyet. - mosolyodott el magabiztosan.
- Mi? Ezt meg hogy értitek? - nézett hol rám, hol a barátnőmre Michaela. - Hé, rólam van szó!
- Pontosan ezért fogjuk megmondani mi, hogy mit csinálj. - magyarázta Heidi, mire Michaela nyelt egyet.
- És ez mit takar?
- Nem fogom a közvetítőt játszani közted és Damien között. Úgyhogy nektek kell megbeszélnetek a dolgot.
- De hogy? - rémült meg. - Én nem tudom, mit mondhatnék...biztosan zavarba jönnék és nem tudnék kinyögni semmit. Ha csak eszembe jut, hogy mit csináltunk Kanadában, rögtön elpirulok. Nem is emlékszem, mikor volt ilyen utoljára.
- Valószínűleg a múlt században téged ismerve. - nevetett fel gúnyosan Heidi, és én is csatlakoztam hozzá Michaela kárára. - De nyugi, nem fogunk odalökni hozzá. Én már ki is találtam, mivel fogjuk elcsalni.
- Előre félek ettől az ötlettől. - fogta a fejét Michaela rosszat sejtve.
- De annál jobban fog tetszeni a végeredmény. Bízd ide, a következő futamra már egy szobát béreltek.
- Az biztosan nem fog megtörténni. - nevetett a sajtósom.

- Valószínűleg akkor is ezt mondtad, amikor szakítottál a legutolsó pasiddal és biztos voltál benne, hogy sosem fogsz már senki iránt ilyet érezni. - bölcselkedett Heidi egyértelmű pillantással Michaelára nézve, aki már éppen készült ellentmondani, de aztán rájött, hogy nem tud.
- A francba! Utálom, ha igazatok van! - ismerte el mosolyogva.
- Pedig lassan hozzászokhatnál, mert jobban tudjuk irányítani az életedet, mint te magad. - piszkálta tovább a barátnőm. Michaela csak a fejét ingatta. - De ha hagyod, akkor garantálom, hogy elégedett leszel vele!
Erre már ő se mert nemet mondani, és biztos lehetett benne, hogy ha felajánljuk a segítségünket, és Heidi azt állítja, hogy úgy fog minden történni, ahogy kell, akkor az úgy is fog történni.

A második szabadedzést én nyitottam, mert minden érvet bevetettem a mérnököknek, hogy márpedig délután többet fogok körözni a pályán, mint amennyit délelőtt engedtek, úgyhogy nem is teketóriáztam sokat, főleg, mivel hogy attól féltünk, talán esni is fog, a sűrű felhők ugyanis erre engedtek következtetni. Így hát sok kört tettem már az elején, de mivel az egykörös tempómon nem tudtam javítani, inkább a hosszú etapokra álltunk át, amiben egész jónak mutatkozott az autó, és az adatok szerint én voltam a leggyorsabb a
többkörös menetekben, úgyhogy ebben reménykedhettem.
Az edzés végén nyolcadikként szálltam ki az E20-ból, és amikor az eredményjelzőre néztem, felnevettem.
- Ayao, remélem, most elégedettek vagytok, mert Kimi három hellyel mögöttem van és nem vagyunk szorosan együtt! - közöltem a tényt a mérnökökkel, akik délelőtt még azon poénkodtak, hogy miért járunk folyton párban a listán. Hát most én voltam a jobb!
- Azért holnap mindkettőtöknél többet várunk. - figyelmeztetett a versenymérnököm mosolyogva. Jellemző, a mérnökök azt sem hagyják, hogy egy kis semmiséget is legalább egy negyed sikernek könyveljek el!
- Kicsi Nina, ismered azt a mondást, hogy ne igyál előre a medve bőrére? - állt meg mellettem Kimi.
- Hát persze. - bólogattam. - De nem szokásom előre inni. Miért?
- Mert akkor ma ezt elfelejtheted. - vigyorgott. - Mert ma este előre iszunk az egész hétvégére.
- A pilótabuli, tudom. - mosolyogtam, hiszen tényleg alig vártam, hogy megint összejöjjünk a srácokkal.
- Reméltem is, hogy nem felejtetted el. Amíg ti szerencsétlenkedtek a vízen, én majd iszok helyettetek is.
- Megtisztelsz. - billentettem félre a fejemet mosolyogva. - Milyen partra is kell menni?
- A jachtom itt van a kikötőben, a part meg elég közel van hozzá. Asszem azt mondta, Fernando.
- Oh, ha ő mondta, akkor biztosan ott lesz. - forgattam a szememet.
- Most mi bajod van? - kérte számon a grimaszomat kérdően. - Miért kell mindig valamit keresned, amivel beleköthetsz Fernandóba? Most nem is tett ellened semmit, ha jól tudom.
- Még nem! - helyesbítettem. - Tuti, hogy megint kitalált valamit, amivel ellenem játszhat. Szívből utál!
- Én nem hinném. - mosolygott titokzatosan Kimi. Furán néztem rá.
- Miért nem hinnéd?
- Csak. - felelte szerinte logikusan. - Ha baja lenne veled, akkor nem hívott volna.
- Ez pilótabuli, így is úgy is jöttem volna.
- De Fernando külön megkért, hogy szóljak neked is.
- És akkor miért nem ő szólt? - tettem fel az újabb keresztkérdésemet. Nem értettem Kimit, hogy miért ilyen.
- Meghallgattad volna? - vonta fel a szemöldökét.
- Oké, nem. - ismertem el. - De egyszerűen nem bírom. Ő se engem, de ez már így marad.
- Én nem hinném. - ismételte meg, amit az előbb is mondott.
- Akkor mit hinnél? - akadtam ki már egy kissé, mert üres szavakkal dobálózik, és semmit sem értek.
- Azt, hogy a múltkori után talán beláttátok, hogy semmi értelme veszekednetek folyton, mert csak magatoknak tesztek rosszat. - magyarázta, és tökéletesen leesett, hogy a kanadai hokis incidensünkre utalt.
- Utálom, amikor ennyire titokzatos vagy. - ingattam a fejemet mosolyogva.
- Hozzátartozik az imidzsemhez. - vonta meg a vállát ferde mosollyal az arcán, aztán megfordult és ment a dolgára. Én is így tettem volna, ha Heidi nem ugrik elém, amikor éppen a bukósisakomba pakoltam a fülesemet.
- Nina! Ott van! Most szólj neki! - mutogatott az autóm felé, de totál értetlenül bámultam rá.
- Mi van? Mi van ott?
- Jesszus, hát Damien, te lökött! - forgatta a szemét lekezelően. - Megbeszéltük. Menj oda és szólj neki!
- Ja, kiment a fejemből! Már megyek is, főnökasszony! - adtam át neki a sisakot és az autóm körül sürgölődő szerelősrácokhoz meneteltem. - Hogy álltok srácok?
- Úgy, ahogy egy edzés után általában szoktunk. - felelte mosolyogva Lee.
- Ja, azt látom. - bólogattam és tök hülyén éreztem magamat. - Damien, hová tetted a kulacsomat?
- Most Heidi a soros. - emelte fel védekezésképpen a kezét a kedvenc szerelőm.
- De biztos vagyok benne, hogy te tetted el, mert most nem találtuk. - erősködtem, de hamar elegem lett a játékból és a karjánál fogva elhúztam a fiúktól.
- Nincs semmilyen kulacs, ugye? - mosolygott, mint aki teljesen tisztában van a helyzettel. És így is volt.
- De, valahol biztos. - nevettem. - Akarok valamit kérdezni.
- Michaeláról? - tippelt még mindig mosolyogva. Bólintottam.
- Talált, süllyedt. Totál megőrült, amikor elmondtam, hogy mit gondolsz a múltkori afférotokról.
- Elmondtad neki? - lepődött meg, de mintha inkább örült neki.
- Persze. Nekem mindegy mit csináltok, csak rendezzétek le ezt az ügyet, mert nem bírom nézni, ahogy szemeztek egymással, de be vagytok fosva attól, hogy szóljatok egy szót is egymáshoz. Úgyhogy ideje lenne tenni valamit, és mivel te vagy a pasi, hívjad már el vacsorázni vagy egy italra!
- Ez elég diszkrét kérés volt. - nevetett. - Bár tőled nem is vártam volna mást.
- Most nem rólam van szó, hanem rólatok. - sóhajtottam, aztán a szemébe néztem. - Figyelj jól, kedvenc szerelőm, mert nem mondom többször! - Damien visszafojtott vigyorgással próbált komoly képet vágni.
- Igenis!
- Nagyon bírlak! És Michaelát is! Én voltam az, aki a karjaidba lökte, és végülis miattam alakult ki ez a szitu köztetek.
- A spanyol viaszt nem te szartad? - bukott ki belőle a nevetés. Meglehetősen csúnyán néztem rá.
- Ha már így megemlítetted.... De ajhhh, nincs idő poénkodni. - ráztam meg a fejemet nevetve, aztán ismét komolyra váltottam. - Szóval...látom rajtad, hogy tetszik neked, és neki is tetszel te, úgyhogy minden szép és jó, már csak neked kéne lépni valamit, mert Michaela egyik énje veszekszik a másikkal, hogy ő nem ilyen blablablaa, úgyhogy mivel te épnek és értelmesnek tűnsz ebben a helyzetben, téged kérlek meg, hogy pofozd helyre szegény lányt, hogy visszakapjam a sajtósomat és ne kelljen folyton elpirult, szégyenlős arccal látnom.
- Mondhatok nemet egy ilyen szívélyes és megható kérésnek? - kérdezte és már remegett a szája a vigyorgástól.
- Úgy látom félreértettél: ez parancs volt! - helyesbítettem, persze mosolyogva.
- Akkor ha Michaela kiakadna, amiért randira hívom, rád fogok hivatkozni. - emelte fel a kezét.
- Csak nyugodtan. Már úgyis sportot űz a fejem leordításából. - csaptam bele nevetve. - Csak cselekedj, Damien!
- Számíthatsz rám! És Nina...köszi. A bátorítást Michaelának és a közvetői szerepet is. - hálálkodott.
- Egy csapat vagyunk. - kacsintottam. - De ha holnap előttem fogtok nyáladzani....
- Sosem tennék ilyet! - nevetett és távozóban még nyomott egy puszit az arcomra. - Kívánj sok sikert!
- Egy kalappal! - mosolyogtam utána furán. Heidi rögtön megjelent mellettem és izgatottan faggatott.
- Na? Mi volt? Igent mondott? Mesélj már valamit, na!
- Belement. Önként és dalolva! - adtam neki is egy ötöst a sikerünket megkoronázva.
- Istenkirály vagy! - ölelt át izgatottan a barátnőm.
- Tudom. - mosolyogtam, és reméltem, hogy ennyi "fáradozás" után megérte ez az akció...

Két órával később Kimi, Sebastian, Lewis, Jenson, Fernando, Nico, Sergio, Felipe és én ácsorogtunk a Playa de Levante/Malvarossa nevezetű strand közelében, a kikötőben, ahol Kimi jachtja és még négy motorcsónak imbolygott a vízen. Fernando rögtön érezte a hazai pályát.
- Na srácok, klassz, hogy itt vagytok. Ki tud wakeboardozni? - nézett körbe, mire az én kivételemmel mindenki bólogatott. - Ez most komoly? - vonta fel a szemöldökét, amikor rám nézett. Természetesen lenézően.
- Mintha nem tudtam volna előre. - fontam össze a karomat a mellkasomon. - Direkt ezért szervezted ezt, csakhogy visszavágj a kanadai hoki után. Nem most jöttem le a falvédőről.
Mindenki egy emberként sóhajtott. Apa kezdődik!
- Ha nem bánod, most inkább kihagynám ezeket a köröket, mert baromira szeretném már szelni a hullámokat. - mosolygott idétlenül.
- Vagy inkább felvágni... - mormogtam az orrom alatt. Kimi mellettem valami nevetésfélét hallatott.
- Mondtál valamit? - fordult meg Fernando, mert idő közben már a motorcsónakokat figyelte.
- Csak azt, hogy milyen rendes tőled, hogy leszervezted ezt a csodás programot! Hálám üldözzön!
- Bírom a humorodat. - ingatta a fejét, a fiúk pedig jót derültek rajtunk. Bár azért volt valami fura Fernandóban. Miért nem vágott vissza valami velőset? Ne már, hogy ennyi legyen az össz véleménye!
- Na, akkor sztriptíz srácok, motorcsónakba bele! - vezényelt, mint Napóleon, a fiúk pedig engedelmesen levették a cuccaikat és hipp-hopp egy szál fürdőgatyában álltak mellettem. Húha, ennyi izmos test mellett vajon hogy festhetek?
- Nina, te farmersortban akarsz? - vonta fel a szemöldökét Fernando, amikor mindenki engem nézett, hogy vajon miért nem dobtam le még magamról a ruháimat.
Gúnyosan mosolyogtam rá, miközben levettem a felsőmet és kibújtam a sortomból. Minden férfiszem rám szegeződött, még a motorcsónakok tulajdonosa is felém fordult. Óriási.
- Szokjatok már meg, könyörgöm! - emeltem égnek a tekintetemet, mire a srácok röhögésbe kezdtek.
Mikor végre sikerült leszakadni rólam, csoportokban szálltunk be a motorcsónakokba. Lewis és Jenson az egyikbe, Seb és Kimi a másikba, Felipe és Nico a harmadikba....a negyedikbe pedig Sergio és mellettem Fernando is megtisztelt minket a jelenlétével.
- Most ez komoly? - sóhajottam, amikor a spanyolra néztem.
- Valakinek meg kell tanítania, ha csak nem akarsz egész este itt ücsörögni. - indította be a motort, és bólintással jelezte a többi srácnak, hogy indulhatnak. Siralmasan képet vágtam és Sergiora néztem.
- Ne hagyd, hogy a vízbe fullasszon! - könyörögtem neki. Sergio mosolygott, Fernando már nem annyira.
- Ez éppen nem szerepelt a terveim között, úgyhogy felesleges a segítségét kérned, Nina.
- Beteg vagy? - Nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg. Annyira furán viselkedett.
- Miért lennék? - nézett rám értetlen arccal. Semmi megvető vagy lenéző mosoly? Te jó ég, mi ütött belé?
- Akkor csak otthon hagytad a gonosz vigyorodat, a megalázó beszólásaidat és a felsőbbrendű arroganciádat? - kérdeztem kíméletlenül.
- Elég gáz, hogy ezt gondolod rólam. - nevetett.
- Van okom, hogy ezt gondoljam. - emlékeztettem sötét pillantással.
- Akkor most arra legyen okod, hogy megtanulj wakeboardozni. - reagált le továbbra is a motorcsónak irányításával foglalkozva. Sergio megvonta a vállát, amikor hangtalanul megkérdeztem tőle, mi a jó fene történt Alonsóval. Csak mert felettébb furán viselkedett.
Amikor elértünk egy pontot a tengeren, a többi srác már vízre is szállt. A motorcsónakban ült az egyikük, a
másik meg már felvette a mellényt, a deszkához csatolta a lábát, a vontatókötelet pedig a kezében fogta. Aztán amikor Fernando elordította magát, hogy VÍZBE!, a motorcsónakban ülő elindította a motort, a wakeboard-os pedig leereszkedett a vízbe, és mivel a csónak már elég gyorsan haladt a vízen, képes volt siklani.
Seb, Lewis, és Nico őrjöngés közepette indult neki a wakeboardozásnak, és ahogy figyeltem őket, el kellett ismernem, hogy baromi jól csinálják.
- Ugye, hogy nem is olyan rossz? - kérdezte Fernando.
- Ez klassz, mutasd már meg, hogy kell! - lelkesedett Sergio, mire Alonso elégedett vigyorral elővette a felszerelést.
- Na ezt már szeretem. - bólintott és rögtön el is kezdte magyarázni a kis mexikóinak, hogy mit hogyan, aki pedig úgy hallgatta, mint valami kisiskolás a kedvenc tanárát. Hamarosan sikerült is felállnia a vízre és a harmadik próbálkozásra már tudott is siklani. Még az én szám is tátva maradt, hogy milyen könnyen ment neki.
- Nem olyan bonyolult, mint amilyennek tűnik. - nézett rám Fernando, amikor Sergio mögöttünk kiáltozott a vízen, ő vezette a motorcsónakot, én meg tehetetlenül ültem mögötte.
- Persze, te már csak tudod. - forgattam a szememet. Miért ver a sors azzal, hogy pont vele kell itt ülnöm?
- Most miért kell ez a bunkózás? - fordult hátra. - Nem leszel attól menőbb, hogy állandóan forgatod a két szép szemedet és szitkozódsz össze-vissza!
- Nálad menőbb már úgysem lehet senki, nem? - szóltam vissza.
- Ha te mondod... - Végre valami Alonsós szöveg! - De most nem lehetne, hogy inkább veled foglalkozzunk?
- Velem? - képedtem el teljesen.
- Igen. Pontosabban a kedvesebbik éneddel. - mosolygott. - Tudom ám, hogy van ilyen is,Kimi mondta.
- Óriási. - fújtattam. - És most mégis mit akarsz a nem létező kedvesebbik énemmel?
- Engedelmeddel megtanítani wakeboardozni. Mit szólsz? - fordult ismét hátra a szemembe nézve. Mielőtt bármit válaszolhattam volna, még hozzátette: - Ígérem, nem foglak belefullasztani a tengerbe! Becsszó!
Itt valami nem stimmel! Nagyon nem....
- Nem hiszem, hogy van más választásom. - morogtam, Fernando pedig diadalmasan vigyorogva fordult előre. Nem bírtam ki, hogy ne grimaszoljak a hátára. Tudom ám, hogy valamire készül! Mert ez a Fernando Alonso nagyon nem az a Fernando Alonso, akit én ismerek és szívből utálok!