44. fejezet: Újra osztott lapok

Sziasztok!
Magyarázkodhatnék, hogy így meg úgy elmaradtam megint a folytatással, de inkább csak annyit remélek, hogy a hosszú (hosszú? inkább maratoni) fejezetekkel kárpótollak titeket :)
Most több képet és gif-et is találtok, szerintem elég eseménydúsra sikerült, úgyhogy várom a visszajelzéseket, de nagyon! :))
A frissel kapcsolatban: szombatra MINDENKÉPPEN hozom! Most nem lesz lehetőségem tovább húzni, úgyhogy nem kell sokat várnotok!
Végül szeretném megköszönni, hogy most már 36-an (!!!) iratkoztatok fel, rettenetesen örülök neki. Köszönöm! :)
Jó olvasást! :))

(Nina)

Fernando egy vérbeli spanyol bárt adott meg a találkozónk helyszínéül. Persze, mi mást... A millió teendőim - interjúk, néhány rajongónak autogramosztás, akik nem tágítottak a hoteltől, amíg nem firkáltam nekik alá egy papírt valamint egy óráknak tűnő öltözködés Heidival, akinek nem tetszett az egyszerű rövidnadrág-ujjatlan felső párosítás, mert rám erőszakolt egy csinosabb nyakban megkötős piros felsőt fehér sorttal és fehér balerinacipővel - már Valencia belvárosában sétáltam és a napszemüvegem mögül próbáltam észrevenni annak a bárnak a logóját, amit eredetileg megbeszéltünk. Ameddig Heidi és Heikki is velem tartott egy darabig, akik pedig vacsorázni mentek, nem volt különösebb problémám, de amint magamra maradtam, úton-útfélen egy rajongóba botlottam, amin csodálkoztam is, hiszen Spanyolországban általában nem azt az ellenfélt kedvelik, aki köztudottan hadilábon áll a haza kedvencével.
Most viszont pont nem így állt a szénánk. Igen, még nekem is furcsa volt, hogy több hónapos utálkozás után most mégis egy laza iszogatásra hívott és a pláne, hogy én még bele is mentem. Nem tudtam pontosan eldönteni, hogy a kíváncsiság hajtott, hogy megtudjam, miért is létezik itt egy teljesen más Fernando Alonso, mint az elmúlt hét versenyhelyszínen, vagy csak szerettem volna én is magam mögött hagyni ezt a kimerítően veszekedős időszakot.
Amikor megérkeztem a bár elé, Fernando is rajongók gyűrűjében raboskodott. Mosolyogva írta alá az összes spanyolnak az orra elé dugott karokat, papírokat, kártyákat, pólókat, sapkákat és ami éppen akadt a valenciaiaknál. Várakozóan fontam össze a karomat a mellkasomon, amikor megálltam a bejárat előtt.
- Ó, bocs Nina. - pillantott fel Fernando a rajongó fejek fölött, akik most egy emberként fordultak meg és kikerekedett szemmel mértek végig.
- Csak nyugodtan, spanyolok szeme fénye! - legyintettem lazán, de reménykedésem, miszerint láthatatlan maradok Alonso jelenlétében, nagyon hamar meghiúsult, ugyanis engem is megrohamoztak, még ha egy kicsit furán bámulva is.

- Oké, oké, elég lesz, köszönjük. - jelent meg egy fehér inges csávó, aki finoman leakasztotta rólunk a sereget, majd mosolyogva fordult felénk. - Köszöntünk titeket, az Aquariumban! - udvariaskodott angolul, mire kuncogni kezdtem a bár neve hallatán. A pasi elég furán nézett rám, csak amikor letoltam a napszemüvegemet és a kezemet nyújtottam bemutatkozásképpen, akkor mosolyodott el újra.
- Kérhetnék esetleg egy közös képet rólatok? Kitennénk a falra. - mutatott a bár egyik részére, ahol tényleg egy egész falrész tele volt hírességek fotóival, akik jól felismerhetően a bárban vendégeskedtek egyszer.
- Muszáj? - kérdeztem, de ezzel egy időben Fernando már rá is vágta, hogy igen és rendeltetésszerűen a vállamra tette a kezét, amitől kicsit megborzongtam, mert nem túl jó emlékeket ébresztett bennem.
- Csak nem félsz tőlem? - sziszegte vigyorogva, amikor a "fotósunk" a fényképezőgépét állítgatta.
- Álmodban. - szűrtem a fogaim között, mert már csak ennyire volt időm, utána rögtön egy fogkrémreklám-mosolyt kellett magamra varázsolni. Gyönyörű kép lett, mondhatom. A "két jó barát" egy képen...
Mikor a serénykedő felszolgáló végre a munkájának tett eleget és hozott nekünk két koktélt, várakozóan tekintettem Fernandóra, aki meglepetésemre éppen engem mustrált.
- Csinos vagy. - mosolygott, mert tudta, hogy ezzel teljesen ki tud készíteni.
- Aha, hát ez klassz. De nem bájcsevegni jöttem. - vontam fel a szemöldökömet és a tudtomon kívül csücsörítettem is egy kicsit a számmal. Ezt onnan gondolom, hogy Fernando rögtön megjegyezte:
- Ezt csinálhatnád gyakrabban is, mert elég szexi.
- Ezt inkább a drága barátnődnek mondogasd, oké? - Nehogy már bókoljon nekem azok után, hogy két héttel ezelőtt még elmondott mindennek! - Mellesleg...a kedves Dasha mit szólt ahhoz, hogy nem vele töltöd az estét, hanem konkrétan azzal a "ribanccal", akit szívből utálsz? - szegeztem neki a kérdéseimet rögtön az elején. Jobb, ha ezt már most tisztázzuk, mert semmi kedvem ahhoz, hogy a hotelbe érve még magyarázkodjak is egy hisztis tyúknak, amiért "jaj, elrabolom a pasiját".
- Egy, Dasha nem az a féltékeny típus és pontosan tudja, hogy vannak magánprogramjaim, szóval nem vagyunk összeragasztva és ezt ő is tudja. - kezdte megválaszolni a kérdéseket türelmesen mosolyogva. - Kettő. Így utólag talán nem kellett volna ribancnak titulálnom téged. Bocs. - nyögte ki, de valamiért nem igazán tűnt őszintének. - És azért hívtalak el, mert szeretném, ha ez a "szívből utálsz" dolog megszűnne köztünk.
- Nem értelek... - vallottam be őszintén. - Nem tudok kiigazodni rajtad, mert eddig minden egyes szavad, ami hozzám szólt, vagy sértő, vagy bunkó, vagy lealázó, vagy gonosz, vagy lenéző, vagy gúnyos, vagy...
- ....vagy most dicsértem meg éppen a kinézetedet és a csöpp kis szádat. - villantotta ki a fogait egy csöppet nagyképűen, de inkább azon akadtam meg, amit mondott.
- Remélem nem akarsz több koktélt benyomni, mert nem ismételném meg azt a malajziai esetet. - figyelmeztettem inkább komolyan, mint poénkodva.
- Aha, szóval ez nyomaszt. - bólogatott "á, most már tudom!" stílusban. - Mindketten hibáztunk akkor...
- Csak te! - helyesbítettem felháborodva. - Én csak ott voltam, felejteni mentem, mert szarul sikerült a futam.
- Én meg ünnepelni akartam és mivel csak magamnak köszönhettem azt a győzelmet, egyedül is ünnepeltem. A többi srác csak csatlakozott hozzám. És ti is Kimivel.
- Aha, csak nem terveztem bele azt is, hogy egy részeg rivális majd nagy örömünneplése közben csak úgy lesmárol, mert nyert, mert mégis egy fos az autója és mert már felesége sincsen. - emlékeztem vissza arra az éjszakára. Fernando meglepetten bámult rám.
- Egész jól beleégett az emlékezetedbe az az este. - vigyorgott önelégülten.
- Miattad, és nem, nem jó értelemben. - szögeztem le, mert már gondolatban vállon is veregette magát. - Akkor utáltalak meg végérvényesen.
- És miért is utáltál úgy amúgy? - kérdezte kíváncsian.
- Mindig is unszimpatikus voltál. Az egód, az önteltséged, a nagyképűséged... - soroltam gúnyosan. - Belegondoltál már abba, hogy miért is akkora az arcod? Látsz te valakit magadon kívül?
- Hogy kérdezhetsz ilyet? Hiszen éppen előttem ül egy majdnem annyira híres lány, mint én. - nevetett fel.
- Na látod, pont erről beszélek! Mindig mások elé helyezed magadat. Arrogáns seggfej vagy!
- Ezt hallottam már tőled párszor... - nézett félre mosolyogva.
- És fogod is, ha komolyan gondoltad ezt a nagy kibékülést. - dőltem hátra a székben. - Vagy mit akarsz?
- Kibékülésnek nem nevezném, mert sosem voltunk haragban. - könyökölt az asztalra és egyenesen a szemembe nézett. - Igazából nem tartalak olyan tehetségtelen kamaszlánynak. Csak iszonyatosan nagy az egód és máris tízszeres világbajnoknak képzeled magad, pedig még fél éve sem vagy a mezőnyben!
- Tudom, hogy nincs baj az egómmal. - mosolyodtam el magabiztosan. - De nekem mindig azt mondogatták, hogy az igazi világbajnokokban megvan a küzdő versenyszellem, a kivételes tehetség, a sajátos versenyzési stílus és az önző egoizmus is. És nekem mindenáron az a célom, hogy egy ilyen karaktere legyek a Forma 1-nek. - fejtettem ki a véleményemet, mire Fernando felhorkant.
- Akkor nem is értem, miért én vagyok az arrogáns bunkó?
- Seggfej. Arrogáns seggfej. - pontosítottam. - Fernando Arrogáns Seggfej Alonso.
- A szüleimtől kapott nevem jobban tetszik. - vigyorgott. - De a lényeg, hogy pont olyan szól be az egoizmusom miatt, aki még úgy tíz lapáttal is többet tesz magára egóból.
- Az én egoizmusomat egészséges önbizalomnak hívják és azért kell, hogy engem is elismerjenek a pasik mellett, mert másképp egy törékeny lánykának néznek, aki ha meglát egy kanyart, már elalél, hogy ő ezt nem tudja bevenni... - grimaszoltam undorodva. - Nem. Én nem ezt a hatást akarom kelteni az emberekben.
- Szerintem már nem kell dolgoznod ezen. A sajtótájékoztatós fellépésed egész keményre sikeredett.
- Szóval hallottál róla? - nevettem fel. Hű, de gyorsan hírem ment. - Áh, csak egyszerűen utálom, ha másokhoz hasonlítanak. Én Nina vagyok és nem Lewis. Nem tehetek róla, hogy ő előbb született meg és előbb sajátította el a vezetési stílust, amit én is szeretek.
- Aha, még ezért is ő a hibás. - bólogatott mosolyogva.
- Ha jól tudom, te is mindenért őt hibáztattad, amikor csapattársak voltatok. - emlékeztettem visszavágva.
- Az még régen volt. Most már sokkal jobb a viszonyunk. - mentegetőzött és belekortyolt a koktéljába.
- Aha, persze, igyál csak, hátha hipp-hopp elfelejtem a témát. - gonoszkodtam. - Mellesleg nem értem, hogy ezek után hogy tud még veled szóba állni, mikor konkrétan kinyírtátok egymást anno.
- Pont úgy, ahogy most te is velem beszélgetsz. - adta meg a választ, ami sajnos igaz volt, de közel sem ugyanaz a szitu, mint Lewisszal. - És látod: el lehet felejteni a kis konfliktusokat. Mindkettőnknek jobb így.
- Talán van benne valami. - húztam végig az ujjam a koktélos pohár peremén. - De nekem akkor is sántít ez az egész. Nem bízok benned. - pillantottam fel rá komolyan.
- Megértem, de nem feleségül akarlak venni, hanem csak tisztázni ezt a konfliktust ami köztünk van már...
- ...Malajzia óta. - segítettem ki.
- Na igen. Szóval azóta. Nézd meg, Lewisszal is már mennyivel jobb a viszonyunk, veled miért ne lehetne?
- Nem tudom. - ismertem el, mert most őszintének tűnt és arra gondoltam, hogy tényleg, mit veszíthetek?
- Akkor meg? - pöckölte meg a poharamat, hogy felhívja a figyelmemet. - Na! Osszunk új lapokat, oké?
- Jó. - mosolyodtam el és az egyezségünk érdekében kezet fogtunk az asztal felett.
Továbbra sem tudom, miként fog ezután alakulni a mi külön történetünk a Forma 1-ben, de most először látom azt a lehetőséget, hogy legalább ezt a gondot megszüntessem. Tudom, hogy Heidi azt mondta, vigyázzak Fernandóval és én is tudom mire képes, de talán most az egyszer hihetek neki. Remélem, nem hiába...

(Fernando)

Amikor nagyjából fél órával később a nagy konfliktuskezelésünk után Nina úgy döntött, hogy visszamegy a hotelbe, elégedett vigyorral vettem elő a mobilomat.
- Szia szivi! - köszöntem bele, amikor Dasha felvette a telefont. Ő az egyik barátnőjével vásárolgatott Valencia sétálóutcáin, de természetesen tudott arról, hogy milyen ügyben vagyok távol tőle.
- Feer! - örült meg a hangon hallatán, mint mindig. - Na mizujs, szivi? Hogy ment a kis szőkével?
- Ó, egyszerűbb volt, mint gondoltam. - nevettem fel. - De hát megmondtam, hogy ha én egyszer kitűzök valamit célul, akkor bármilyen áron el is érem. Nem is hinnéd, milyen könnyű dolgom volt a kiscsajjal!
- Naaaa mesélj már! - kuncogott kíváncsian. Hallottam, hogy a háttérből, a barátnője, Mironda is izgatottan érdeklődik, bár neki halvány fogalma sem volt a dologról.
- Eljöttünk ugye a bárba, amit mondtam, tudod...Úgy jött, mint egy menő szupersztár, napszemüveg, laza lépegetés, felvont szemöldök, szájcsücsörítés. Tudod, ha te nem csinálnád jobban, még komolyan is gondolhattam volna, hogy az ő szájcsücsörítése tényleg szexi.
- Na de Feeer! - nevetett fel a barátnőm. - Ha nem tudnám, hogy egy szuperbomba csaj a csajod, akkor még esetleg féltékeny is lennék!
- Jól van, picim, nem kell aggódnod, mert a közeledbe sem ér! - bókoltam, mert általában ilyenkor megkaptam a jutalmamat a kettesben töltött perceinkben...Hmmm.
- Ez egyértelmű volt eddig is. Na de mondd továáááább!
- Pont akkor ért oda, amikor elleptek a rajongóim...hát tudod, elég sokan vannak mindig, de itt Spanyolhonban rajzanak. Mintha ezen meg kéne lepődnöm! - nevettem fel, hiszen egyértelmű, hogy itt értem rajong minden jó érzésű spanyol és ez így is van rendjén. - Még meg is lepődtem, hogy tőle is kértek autogramot, pedig fele annyit se tett le az asztalra, mint én ilyenkor. Na de mindegy, nem is ez a lényeg.
- A lényeeeget mondd már! - siettetett izgatottan Dasha.
- Bókoltam a külsejének meg összehazudtam minden olyasmit, hogy ő nem is ribanc, meg megbántam azt a sok mocsokságot, amit vele tettem, szóval bájcsevegtem egész végig. - röhögtem saját magam profizmusán. - Azért nem gondoltam volna, hogy ilyen simán fog menni. De innentől nem lesz probléma a kiscsajjal!
- Hát remélem is, mert aki az én pasim útjában áll, annak ellátom a baját! - állt mellém a drágaságom is.
- Szeretlek, szivi! - mondtam ki őszintén, mert büszke voltam, hogy ilyen barátnőm van.
- Én is szeretlek, Fer! Imádom, hogy ilyen macsó vagy! Akkor levetted azt a béna libát is a lábáról, mi?
- De le ám! Figyelj szivi...az biztos, hogy nem fog többet ránk nyitni. Inkább én fogok benyitni az édes kis baráti szövetségébe! - mosolyodtam el gonoszul.
- Miről beszélsz? - Ó, hát ebbe még nem avattam bele, mert csak most találtam ki! Ilyen éles elmét, mint az enyém! Három másodperc alatt felturbóztam az így is tökéletes tervemet.
- Van két srác, akivel Nina nagyon jóban van. Az egyik Kimi Räikkönen, a másik meg az a szerencsétlen tinisztár, tudod Vettel! Meg van? - kérdeztem rá, mert nincs olyan régóta a mi világunkban, hogy tudjam.
- A Rakk...Raiöö...szóval a Kimi vagy mi a neve megvan, ő az a mogorva figura, nem? Na, a Vettel meg az a cuki mosolyú, ugye? - tippelt.
- Cuki mosoly? Te most kivel is vagy együtt édesem? - ment fel bennem a pumpa egy kicsit, de persze a következő pillanatban már ismét elvigyorodtam.
- A világ legsármosabb pasijával. - búgta a telefonba csábosan. - De jól tippeltem azért?
- Aha, látom képben vagy. Szóval Nina nagyon jóban van velük és mivel úgy is ők a legerősebb ellenfeleim, felrobbantom a közös kis harmóniájukat. Hát nem eszelős ötlet ez tőlem?
- Szivi, neked mindig ilyen ötleteid vannak. Imádlaaaaaak! - puszilt bele a mobilba, ami elég jót cuppant.
- Én is téged, drágám. A hotelben megünnepeljük a sikeremet! Jó vásárlást nektek! Csáó! - köszöntem el, aztán kértem még egy kör koktélt, hogy ezt a fene nagy jókedvemet muszáj volt megünnepelnem.
Minden simán fog menni. Nina már nem utál, bár nem is értem, miért utált eddig, hiszen én mindig csak az igazat mondtam róla. Még hogy egoista vagyok? Cöhh, nézzen előbb magára!
De majd megtudja, hogy mire képes Fernando Alonso, ha világbajnok akar lenni. Nem csak őt teszem majd tönkre, de a két cimboráját is, az imidzsét Nina mellett teljesen elvesztő Kimit és a mázlista kiscsászár Sebastiant is a sárba döngölöm, mert idén én, és csakis én leszek a világbajnok!

(Nina)

A futam délelőttjén a szokásos "versenyre való felkészítés meeting" után Kimivel úgy döntöttünk, a Paddock Club kényelmesebb kinti területén ebédelünk, természetesen az árnyékos kempingasztaloknál, ahol hideg energitalokkal hűtöttük magunkat, miközben lazacot ettünk tésztával és zöldségekkel.
- Akkor most szent a béke? - kérdezte Kimi, mert nyilván elmeséltem neki, ami tegnap Fernandóval történt.
- Úgy néz ki. - bólintottam és felnevettem, amikor láttam, hogy a Jégember megkönnyebbülten felnézett az égre.
- Hála az égnek! - sóhajtotta.
- Most tényleg ennyire örülsz ennek? - kérdeztem röhögve.
- Végre nem kell folyton közétek állnom, mint valami békítő apának. - motyogta, miközben a lazaccal bajlódott.
- Felettem nem is kell apáskodni. Köszönöm szépen, van nekem bátyám meg egy apám, másra meg nincs szükségem. - jelentettem ki magabiztosan, és próbáltam nem gondolni anyára.
- A szemembe hazudsz! - mosolygott a finn lekicsinylően.
- Nem hazudok. - erősködtem, de aztán rájöttem, mire gondol és felnevettem. - Ja igen, persze szükségem van egy Kimi Räikkönenre, aki néha leitat, hogy legyen kivel részegedni, rám tapasztja a mosolyfertőzött haverját és oly hősiesen védelmez a gonosz fiútól. Tényleg Kimi, te hiányoztál az életemből!
- Rád tapasztottam Sebet? - vonta össze a szemöldökét és láttam rajta, hogy nem érti ezt. Oké, az egész monológomból csak ennyi maradt meg benne?
- Igen, ő lenne a mosolyfertőzött. Eltaláltad. - bólintottam.
- De mi az, hogy rád tapasztottam? - nevetett. -  Én nem erőltettem semmit, csak...vagyis ennyi. Miről is beszélünk? - tettette a hülyét, mire én is nevetni kezdtem.
- Te mondod mindig, hogy milyen jó, hogy már nem marjuk egymást Sebbel, és végül is ez a te érdemed. Rám tapasztottad! Ezt magyarázom, te lüke!
- Akkor jól csináltam. - húzta féloldalas mosolyra a száját. - Erről jut eszembe...Emlékszel, hogy még csütörtökön mondtad, hogy mi lenne, ha Sebnek lehetne egy szülinapi meglepetésbulija?
- Aha. De ez most hogy jön ide?
- Megcsinálhatnánk. - vonta meg a vállát közönyösen, de amikor a tányérjáról rám nézett, láttam rajta egy csibészes vigyort.
- Kimi Räikkönennek nem volt elég a szombati buli? - vontam fel a szemöldökömet.
- Buliból sosem elég, főleg, ha jó a társaság. - mondta szórakozottan. - Szóval? Benne vagy?
- Szervezzünk egy meglepetésbulit Sebnek? - kérdeztem hülyén mosolyogva. - Ezt komolyan te kérdezted?
- Nem kérdeztem, ez egy felhívás volt. - pontosított. - Megcsináljuk?
- Viccelsz? A bakancslistámon van az is, hogy bulit szervezek Kimi Räikkönennel! - poénkodtam.
- Tudod, hogy utálom, ha a teljes nevemen szólítanak. - morogta a fejét ingatva.
- Tudod, hogy pont ezért csinálom. - biccentettem oldalra a fejemet "cuki" vigyorral az arcomon.
- Hajj, Kicsi Nina....rossz kislány vagy. - pöckölte meg az asztalon pihenő kezemet, mert a folytonos nevetéstől már nem igazán tudtam ebédelni, ezért csak az asztalon feküdtek a kezeim.
- De így szerettek. - pöcköltem vissza nevetve.
- Az biztos. - mondta egy másik hang, és mikor Kimivel felnéztünk, Fernandót láttuk közeledni szokásos Ferrari-style-ban. Furán néztünk össze Kimivel: hát ez meg mit keres itt?
- Csá, téged mi szél hozott erre? - vetette oda neki Kimi "udvariasan".
- Megláttam két jó havert és gondoltam megnézem, mit csináltok. - mosolygott bájologva és a megkérdezésünk nélkül leült mellénk egy harmadik székre. - Szóval? Miről témáztok?
- Ki kell ábrándítsalak, nem rólad. - kezdett el társalogni vele a finn, mire Fernando elmosolyodott.
- Kár, pedig szívesen meghallgattam volna, mit beszéltek rólam. Na mindegy. Nina mesélte már, hogy milyen jól elbeszélgettünk tegnap este? - fordult felém barátságos arccal. Hú. Ritka pillanatok egyike. Akkor mostantól már csak ezt az arcát fogom látni? Hm. Egyelőre ijesztő ez a változás.
- Ja, mesélte. Örülök, hogy jó útra tértél. - dicsérte meg Kimi már kedvesebb hangon, de valamilyen bizalmas pillantással nézett Fernandóra, aki viszont gyorsan rám kapta a tekintetét.
- Mi is örülünk, hogy elástuk a csatabárdot, ugye Nina?
- Aha, de még mennyire. - feleltem fura hangon, mert továbbra sem értettem, hogy most mit keres itt. Bezavart a Kimivel közös ebédünkbe! Oké, hogy már nem vagyunk ősellenségek, de azért nem akarom minden egyes percemet vele tölteni! Főleg nem akkor, amikor Kimivel privát beszélgetést folytatunk.
- Most mit néztek annyira? - kérdezte hol rám, hol Kimire nézve, mert mindketten faarccal figyeltük őt.
- Csak azon gondolkozok, hogy pontosan miért is jöttél ide. - mondta ki őszintén Kimi.
- Van még egy-két percem az ebédig, és mivel megláttalak titeket, gondoltam beszállok a nagy dumcsizásba.
- Dumcsizás... - ismételte meg motyogva Kimi és olyan "not bad face" arcot vágott.
- Arról beszélgettünk, hogy Sebnek nemsokára szülinapja lesz és...
- Nina! - nézett rám villanó szemekkel Kimi, mire értetlen fejjel meredtem rá.
- Ja, hát persze! - derült fel Fernando arca ugyanekkor, mert végre be tudott szállni a beszélgetésünkbe. - És szülinapi bulira gondoltatok? Szerintem örülne neki.
- Pont erről tanácskoztunk. - bólogattam, mire Kimi látványosan arcon csapta magát.
- Hát ez klassz! És meglepetés lenne nem? - lelkesedett be a spanyol, míg a finn továbbra is fintorogva nézett rám. - És hol gondoltátok? Svájcban, ahol lakik? Ott lakik nem? Figyeljetek, én már profi vagyok a meglepetésbuli szervezésben, segíthetek nektek. Van is egy jó ötletem...
Oké, egy kukkot sem értettem az egész helyzetből. Kimi úgy meredt rám, mint aki valami hatalmas baromságot csinált, Fernando meg arról kezdett papolni, hogy ha rá bízzuk a szervezést, tuti siker lesz Seb meglepi partija úgy, hogy nekünk semmit sem kell fáradnunk érte.
Mintha egy teljesen kicserélt Fernando ült volna velünk, totál fesztelenül, gorombáskodás nélkül, sőt lelkesen és barátságosan magyarázott, és mindkettőnk arcáról ugyanazt lehetett leolvasni: Ezzel meg mi van?
Amikor fél órával később rávettük, hogy ideje ebédelni mennie, és eleget is tett fáradt kérésünknek, Kimiből kitört az értetlenség.
- Nina, te megvesztél?
- Mit tettem? - nevettem fel, mert már nagyon kikívánkozott belőlem e felettébb szokatlan beszélgetés után.
- Oké, hogy szent a béke köztetek, de muszáj mostantól folyton a jópofát játszania? Ez a majom rajtunk fog lógni folyton, ha ez így megy tovább! Te meg még adod is alá a lovat!
- Mégis mivel? Mi rosszat mondtam? - lepődtem meg, hiszen tudtommal én sem voltam ellenséges vele.
- Szóba hoztad Seb buliját, te szerencsétlen. - röhögött velem együtt. - Muszáj volt beavatni őt is?
- Most mi bajod van? Legalább rendes voltam vele. És különben is, hadd szervezkedjen, legalább nekünk csak a hangulatot kell garantálnunk.
- És abba belegondoltál, hogy ő is el fog jönni a bulira? - világított rá egy olyan apróságra, ami nem is jutott eszembe.
- Hoppá. - kuncogtam. - Hát nem, de Seb biztos nem bánja majd. Jóban vannak azért nem?
- De, tiszta jó haverok, főleg amióta, elhaklizta 2010-ben a vb címet Fernandótól. Legjobb barátok a köbön. - ironizált mogorván.
- Ne mondd már, hát nincsenek is rossz viszonyban!
- De egy szülinapi bulin általában barátok vannak ott és nem olyanok, akikkel "nincs rossz viszonyban"!
- Jó, akkor most nyakazzál le! - tártam szét a kezem nevetve.
- Megérdemelnéd. - sóhajtott. - Jaj, te! Nem tudnál élni botrány nélkül ugye?
- Nem értem miért mondod ezt. - ráztam a fejemet vigyorogva.
- Ha eddig háborúztál Fernandóval, most átesel a ló másik oldalára. Az ördöggel packázol, Kicsi Nina.
- Nyugi, összejönni azért nem fogok vele. - mosolyogtam. - És különben is ott vagy nekem, hogy megakadályozd, ha mégis erre folyamodnék. Az előbb beszéltünk a védelmező szerepedről, nem?
- Aha. Ki is nyírnálak, ha még egyszer az ő szájában látnálak. - fenyegetett meg. - Éppen elég volt egyszer.
- Nyugi, ennyire azért nem leszünk puszipajtások. - nyugtattam meg mosolyogva. - Főleg a mai nap után. Mert én ma úgy érzem, nyerni fogok. Pont az ő imádott otthonában.
- Nem szavakkal kell győzni, Kicsi Nina.
- Tudom, Kimi, de hidd el, a női megérzésben bízni kell. És nekem ez most minden eddiginél erősebb. - jelentettem ki önbizalomtól telve és mosolyogva figyeltem Kimi arcát, aki próbálta leplezni a kételkedését egy barátságos mosollyal. Höhh! Még nem tudja, hogy mire leszek ma képes!

- Nina, közlöm veled már az elején, hogy ismét meleg van, egészen pontosan 26 fokos a levegő, de az aszfalt már 45 fokos, így nálad a fülkében lehet kb. 35 fok. - tájékoztatott Ayao a felvezető köröm közben.
- Köszönöm a részletes tájékoztatást, igazán hasznomra vált. - mosolyogtam vezetés közben. - De most nem érdekel, hogy sült csirke leszek a futam végére, mert győztesen akarok kiszállni az autóból.
- Örülök, hogy ilyen optimista vagy! - nevetett bele a versenymérnököm a rádióba. - Esélyesek vagyunk az első helyre, de már most jelzem, Vettel nagyon nagy falat lesz. Ultragyorsnak tűnik a tegnap után.
- Mikor nem az? - fintorogtam magam elé. - És Maldonado mennyire van közveszélyes kedvében ma?
- Szerintem nem lesz gond vele. Csak ügyesen a rajtnál, most tényleg minden adott egy erős versenyre!
- Csakúgy, mint Kanadában! - emlékeztem vissza életem eddigi legeredményesebb futamára.
- Az legyen most is a minimum! - spanolt fel még jobban, amikor már a célegyenesen kezdtük felvenni a pozíciónkat. - Sok sikert Nina! Tudod, maradj higgadt a rajtnál, és csak ügyesen! Vigyázz a fékekre!
- Értettem, főnök. - nyugtáztam, aztán többet már nem is szóltam hozzá, mert minden energiámmal a rajtra hangolódtam. Tudtam, hogy most megvan minden esélyem a győzelemre és ezt nem szabad elszalasztanom!
Úgy löktem ki magam a rajtkockából, mintha valami űrhajóban ülnék. Rögtön éreztem az autót, és szinte felsikítottam, amikor már az első kanyarban sikerült lenyomnom Maldonadót, így nem kellett félnem további veszélytől.

A mérnököm meg is dicsért, de utána már Lewisra kellett figyelnem, aki Ayao szerint nem ment rögtön Sebastian után, és sokkal jobb a tempóm a McLarennél. A 10. körben kívülről el is mentem Lewis mellett, és Ayao jelentése szerint a szerelőimnek annyira tetszett az előzésem, hogy úgy tapsoltak, hogy még a pitwallon is lehetett hallani. Jó tudni!
De nem lehettem nyugodt, mert mögöttem jött Kobayashi, aki Isten tudja, hogy került oda, én csak azt tudtam, hogy Seb után kell mennem, mert ha nem érem utol az első kerékcserékig, akkor meg fog lógni és ezt nem hagyhatom!
Hét körrel később Ayao hirtelen rám szólt, hogy most kell mennem a boxba, mert Seb is most jött és a Red Bull taktikáját másoljuk, mert ezzel remélhetőleg meg fogom tudni előzni. Bíztam benne, ezért ugyanabban a körben álltam ki én is új gumikért, amikor Seb, bár még így is jelentős volt a hátrányom. Igyekeztem mindent beleadni, de Ayao utasított, hogy ne hajtsam túl a gumikat, ezért tudomásul kellett vennem, hogy egyre csak nőtt a távolságom Seb Red Bulljához képest, ami viszont frusztrált, mert nem tudtam, mikor lesz végre esélyem, hogy támadhassam is és a pályán küzdjek meg ellene.
Hiába futottam meg több leggyorsabb kört is, Ayao helyzetjelentése szerint még mindig 20 másodperc, azaz egy szűk boxkiállásnyi hátrányom volt Sebtől, így nagyon kezdett elfogyni a reményem a győzelemre.
A 29. körben Ayao ismét rám ijesztett a hirtelen utasításával, miszerint jön a Safety Car, nekem pedig sürgős dolgom van a boxban. Rohantam is az új gumikért, és szerencsére sikerült visszaállnom Seb mögé, de már reménnyel telve, mert ott láttam a Red Bull hátsóját magam előtt és újra hittem az esetleges győzelmemben.
Nagyon koncentráltam, hogy mikor indul meg a biztonsági autós fázis után, de nem tudtam elég jól reagálni ahhoz, hogy megelőzzem őt, így hát vonatoztam mögötte, csakhogy meglepetésemre Ayao tájékoztatott, hogy Alonso jön mögöttem, ami azért volt furcsa, mert a középmezőnyből rajtolt, hogy lehet mégis itt mögöttem?! Ne már, hogy itt is rám talált, mint délelőtt!
Mire felocsúdtam ebből a fura helyzetből, már láttam magam mellett a Ferrarit, ahogy a 2-es kanyarban elhúz mellettem. Ayao próbálta belém sulykolni, hogy más taktikán van, tapadjak csak rá, később meg tudom előzni. A következő körben viszont értetlenül álltam a helyzet előtt, amikor Seb Red Bullját láttam gurulni magam mellett. Rögtön rá is kérdeztem, hogy én lőttem ki fénysebességgel, vagy vele van valami gigszer?
- Mi történt Sebbel?
- Nem tudni, csak azt látjuk, hogy lelassult az autója. - közölte velem Ayao. - Megállt, úgyhogy úgy néz ki, komolyabb a baj...igen, tényleg az, Newey a pitwallra borult. - mesélte kis szünet után.
- Szegény Seb... - motyogtam, de aztán visszaszállt belém a versenyszellem. - Alonso mennyire van tőlem?
- 1,5 másodperc, úgyhogy mindent bele, kicsi lány! - biztatott, mire megmarkoltam a kormányt és tapostam a gázt, ahogy csak a csövön kifért. Láttam magam előtt, hogy lenyomom Alonsót, és rohanok a célig, ahol majd engem ünnepelnek, én kapom a legnagyobb trófeát és nagyokat kortyolok a pezsgőből...de várjunk csak! Héé!....A fenébe! Miért nem tudok váltani? Üresben maradt a váltóm!!!
- Ayao! Hé! - kiabáltam a rádióba kétségbeesetten. - Hibás a váltó! Nem tudok váltani! Ayao!
Hiába nyomogattam a gombot, egyszerűen nem akart váltani, és éreztem, ahogy az autóm fájdalmasan lelassul. Nem, ez nem lehet! Most mégis mi a jó fenét csináljak???!!
- Ayao, mi van a kocsimmal? Mondj már valamit, az istenért! - keseregtem az autóban ülve, de láttam a kijelzőn a nagy semmit, azaz észrevettem, hogy az elektronika is behalt. Nem elég, hogy a váltóm beszart, még a rádióm is megkukult és senki sem hall! A büdös életbe bele!
Az E20-as betegesen lassult le, én meg már sírni tudtam volna dühömben, amikor leparkoltam a pálya szélére.
Egy újabb esély a győzelemre, egy újabb jól alakuló futam, és mégis....egy újabb rohadt nagy csalódás az egészből!

(Sebastian)

Az összes létező német káromkodást elszavaltam, amikor a futam közepén arra kényszerültem, hogy a döglött Red Bullomból kiszálljak! Nem tudom, mikor voltam utoljára ilyen ideges és dühös egyszerre, de a saját magam veresége olyan indulatokat ébresztett bennem, amivel nem igazán tudtam mit kezdeni.
- Sebastian, kérem ugorjon át a kerítésen, mindjárt érkezik a motoros segítség! - mondta a pályabíró, aki a segítségemre sietett, mihelyst leparkoltam Abbeyt a pálya szélére!
- Teszek a motorosra, most vesztettem el a győzelmemet! - rivalltam rá a spanyol pályabíróra, aki minden bizonnyal odáig lesz érte, hogy Alonso vezet és valószínűleg győzni is fog. A jó édes anyukáját!
- Sebastian, kérem nyugodjon meg...
- Nem nyugszok meg, ember! - keltem ki magamból másodszor is, aztán hirtelen felindulásból lerángattam magamról a kesztyűmet és nekidobtam a kerítéskorlátnak. Igazán jól esett!!!
Totálisan leszartam, hogy ott maradt a kesztyű, meg a pályabírót is, aki befogta a csőrét, látva, hogy túl ideges vagyok a hülye kis udvariaskodásához. A fenébe is, most vesztettem el a futamomat! A rohadt életbe már, miért vagyok ilyen peches?!
Dehogy vártam meg a motorost, átugrottam a korlátot és úgy indultam vissza a boxba, hogy minden egyes lépésemnél hozzávertem a magasszárú cipőm alját a rohadt aszfalthoz.
Egyszer vagyok olyan helyzetbe, ahogy 2011-ben olyan sokszor futamot nyertem, de persze 2012-ben már nem sikerülhet így futamot nyerni! Tavaly és tavaly előtt is megvolt a pole és a győzelem, ebben a rohadt szezonban miért nem sikerülhetett?
Én akartam először duplázni ebben az átkozott össze-vissza idényben, és most az egész terv meghiúsul csak azért, mert meghal az autóm! Hihetetlen! Életem legrosszabb futama! Francba veled, Valencia!
Mire visszaértem a boxba, valamelyest sikerült lenyugodnom. Tudtam, hogy ha leveszem a sisakomat, már mindenki látja az arcomat és nem lenne jó, ha azt látná az egész világ, hogy a legkülönfélébb német káromkodásokat mormolom. Úgyhogy nagy levegőt vettem, amikor levettem a sisakomat, úgy vonultam végig a boxutcán és próbáltam nem figyelembe venni a rivális csapatok enyhén mosolygós ábrázatát.

- Jaj, Seb...rohadtul sajnálom! - mondta Christian, amikor odasétáltam hozzájuk a pitwallhoz. Megsimogatta a fejemet és átkarolt, hátha ezzel meg tud vigasztalni, mert most már a düh helyét átvette a keserűség és a csalódottság bennem. Jól esett, hogy a csapatfőnökömet is legalább olyan mélyen érintette ez, mint engem.
- Hát még én! - fújtattam. - Megtudhatom, hogy minek köszönhetően csesződött el...akarom mondani veszett el a futamom és vele a győzelmem? - próbáltam uralkodni magamon, mert a kamerás már a hátamat célozta.
- Egyelőre csak annyit tudunk, hogy valamitől elment a hajtás a motorból, illetve, hogy a rádiókapcsolat is megszakadt. Az egész rendszer tönkrement. - fordult felém fájdalmas arccal Rocky is.
- Az jó, ennyit tudok én is. - morogtam ingerülten. - Meg azt, hogy 25 pontomat hagytam ott a pályán!
- Hol hagytad a kesztyűdet? - akadt meg Christian szeme a csupasz kezemen.
Már éppen válaszolni akartam, amikor a közvetítésben épp most játszották vissza, ahogy nekivágom a korlátnak azt a rohadt kesztyűt. Ez hihetetlen, még ezt is felvették? Ez kész! Bűnbánóan néztem Chrisre és Rockyra, akik mosolyogva ingatták a fejüket.
- Szólunk Charlie-nak, hogy a pályabírók juttassák vissza. - rendezkedett rögtön Adrian. - És szólok a Renault-soknak, hogy vizsgálják meg a motort, mert úgy érzem, itt lesz a baj.
Hiába próbáltunk okoskodni, tippünk sem volt, hogy mitől lehetett ekkora a baj. Az értékeket nem tudtuk összehasonlítani, mert az elektronikai rendszer is összeomlott, ezért semmink nem volt, amivel magyarázhattuk volna az esetet. Christian már éppen nyilatkozni akart küldeni, amikor egészen mást mondott.
- Nézd, ki van itt! - fordult hátra és amikor én is a boxutca egyenesére néztem, láttam, hogy nem csak én vagyok pilótaruhában. Sőt...ez nem Nina bukósisakja? Hogy kerül ide?

(Nina)

Egészen szépen soroltam fel a német káromkodás-repertoáromat, ahogy magam mögött hagyva az E20-t, gyalog trappoltam vissza a boxutcába és úgy forrt bennem a düh, hogy még a rohadt bukósisakomat se voltam hajlandó levenni. Az is lehet, hogy büntetést vagy megrovást kapok, amiért a saját magam lábán jöttem vissza a pályáról és nem a motoros pályabíróval, de egyszerűen nem bírtam a véremmel, úgy éreztem, csak így adhatom ki magamból, amit érzek, hogy tüntetően végigvonulok a pálya szélén és a boxban is.

Egyébként meg leszarom az esetleges megrovást. Ennél szarabbul már úgysem sikerülhet a mai nap.
Kelletlenül vonszoltam magam végig a boxutca egyenesén, amikor rögtön az első pitwallon megláttam Sebastiant a Red Bull fejeseivel. Éppen őt vigasztalták, mert Christian Horner úgy simogatta a fejét, mint egy apa a szomorú kisfiának. Csodálkozva néztem, és észre sem vettem, hogy lelassultak a lépteim.
Először Christian vette észre a bámészkodásomat, majd többen is felém fordultak. Seb utolsóként nézett felém és enyhén csodálkozó arccal meredt rám.
- Nina? - nyögte ki értetlen arccal, de egy tapottat sem mozdult. - Hát te? Mi történt?
Cseppet sem volt kedvem beszélgetni, főleg nem a csodás kiesésemről és a megfosztott győzelmemtől, de mivel ugyanabban a cipőben jártunk Sebbel, gondoltam oké, még megállok egy percre.
- Láthatod. Kiestem. - morogtam, de gondolom semmit sem értett a bukósisakon keresztül, ami még mindig a fejemen volt. Közelebb jött, de legnagyobb meglepetésemre, amikor levettem a sisakomat, így szólt:
- Hát ez katasztrófa! Miután Fernando megnyerte a futamot, helyettem, biztos szívesen dumcsizik majd veled, meg is vigasztalja a kis lelkedet, úgyis olyan jól elvagytok mostanság, nem?
- Seb....miért mondod ezt? - döbbentem meg, miközben kisöpörtem a hajamat az arcomból.
- Még kérdezed? - lépett közelebb ismét. - Kösz, nekem annyi elég volt, hogy elvette azt az időt amit együtt tölthettünk volna, ráadásul még a győzelmet is bezsebeli előttem! Úgyhogy rohadtul elegem van! - sziszegte dühösen, csakhogy más ne hallja. Bár amit én hallottam, azt sem akartam elhinni.
- Miről beszélsz? Én tehetek arról, hogy megnyeri a futamot? - kértem számon ingerülten.
- Nem! - fújtatott. - De elegem van! Mindenből, érted? Belőled, Alonsóból, ebből az egész futamból! És most jön a kedvenc részem, amikor mosolyogva kell a kamerák és mikrofonok elé állnom, és türelmesen magyarázkodni arról, hogy ez csak egy peches futam volt. - mosolygott őszintétlenül és ez megrémített, ugyanis sohasem láttam még ilyennek. Őszintétlenül mosolyogni nem Seb szokása volt.
- Én is kiestem, képzeld, és nekem is ugyanezt kell tennem! - csattantam fel én is. - De az a különbség köztem és közted, hogy én nem téged hibáztatlak mindenért! Minden átkozott hülyeségért!
Seb arcán mintha átfutott volna valami változás, mert fájdalmasan kifújta a levegőt, aztán hirtelen lehajolt hozzám és se szó se beszéd, minden előzmény nélkül körém csavarta a karjait és szorosan megölelt.
- Sajnálom, oké? Bocs! - motyogta, aztán miután elengedett, nem is nézett rám, hanem átfutott a boxutcán a csapata garázsába. Döbbenten néztem utána, hiszen pár másodperc alatt a legkülönfélébb reakciókat láttam rajta. És még én éreztem magam hülyén, mert fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek most azzal az érzéskavalkáddal, ami bennem tombolt....