45. fejezet: Csalódásfeldolgozás

Sziasztok!
Úgy örülök, hogy sikerült összehoznom ezt a mai részt, mert vasárnaptól az érettségi szünetben osztálykiránduláson leszek és előtte még mindenképpen szerettem volna nektek egy részt hozni.
Ez most össze is jött, és nagyon várom, hogy ha szerdán hazajövök és gép elé kerülök, milyen visszajelzések várnak majd ehhez a fejezethez :))
Szeretném jelezni, hogy akinek esetleg van kivetnivalója a történetben, az nyugodtan ÍRJA LE komiban, mert abból csak fejlődni és építeni tudok, és egyáltalán nem sértődök meg rajta! Ha egyetértek a véleménnyel, változtatok is rajta, de semmiképpen sem fogom lehurrogni az illetőt, hogy mit képzel, miket ír nekem.... :D Szóval csak őszintén, kérlek :)
Tehát most pár napig ne várjatok új részt, de garantálom, hogy amint hazajöttem, nagyon fogok sietni a folytatással (megint egy kérdéses szitunál hagytam meg a végét, remélem örültök :D).
U.i.: ha van benne helyesírási hiba, nézzétek el, mert annyira siettem, hogy nem volt időm a teljes szöveget átfutni még egyszer. Elnézést az esetleges hibákért.
Jó olvasást! :))
 
(Heidi)

Még sosem láttam ennyire kikészülve Ninát futam után. Miután tönkrement az autójában valami és kiesett, semmi kedve nem volt végignézni a versenyt a pitwallról, se a boxból, egyszerűen berongyolt a garázsába, nekem dobta a bukósisakját és rögtön az öltözőjébe vonult. Bezárta az ajtót és hiába kértem, hogy legalább nekem nyisson ajtót, azt mondta most senki és semmi sem érdekli, hagyjam lógva. Na ettől a kijelentésétől kicsit beijedtem, de tudtam, hogy olyan messzire azért nem menne el, bár kétség kívül fájhat neki egy majdnem-győzelem elvesztése. Amit mellesleg Fernando nyert meg, Kimi és Schumi előtt, de ez Ninát már a
legkevésbé sem érdekelte. Bár engem sem.
Amikor Nina végre úgy fél óra után kinyitotta az öltözője ajtaját, egy meggyötört arcú lányt láttam magam előtt és korántsem azt az erős és magabiztos barátnőmet, akit én ismerek. Bár amikor észrevett, visszaszökött az arcára az a gúnyos grimasz, amit már megszoktam tőle.
- Gyere ide, te hülyelány! - tártam szét a karomat barátságosan. - Egy jó ölelés sokat segít minden helyzetben.
- Kétlem, hogy ezt a Forma 1-ben is alkalmazni szokták. - sóhajtott csalódottan, de aztán erőtlenül zuhant bele az ölelésembe. Mosolyogva magamhoz szorítottam, és megsimogattam a fejét.
- Tudom, hogy talán nem olyan kellemes, mint Seb ölelése, de talán azért segít megvigasztalni.
- Hát ő most pont nem érdekel! - csattant fel hirtelen, amitől még én is megijedtem, mert rögtön ellökte magát tőlem. - Ahogy semmi és senki más sem! Elegem van mindenből, érted? És most elmegyek! - indult meg, mire gyorsan megfogtam a vállát.
- Nina, fékezd már magad! Nem mész sehová, Michaela mindjárt jön, hogy interjúzni vigyen!
- Interjú? - nevetett fel keserűen. - Höhh! Ha azt akarjátok, hogy elkáromkodjam magam a BBC-nek, akkor persze csak nyugodtan! Mégis mit vártok tőlem?! Nem fogok jópofizni, amikor úgy érzem, megszakadok, mert életem esélye úszott el azzal a rohadt, rohadt, rohadt motorral. - csuklott el a hangja, bár ő túl büszke volt ahhoz, hogy elsírja magát. Azért mégis láttam, hogy elhomályosult a szeme. - Nem, ez most nem fog menni, Heidi. Hagyjatok békén, világos? Én...most elmegyek és ne zavarjatok!
- Nina! - jelent meg hirtelen Eric csapatfőnök. - Nagyon sajnálom, hogy így alakult a versenyünk.
Nina felszívta magát és igyekezett lenyelni a dühét, mert ő is tudta, hogy a főnöke előtt nem feltétlenül kellene lázadnia és siránkoznia. Eric komolyan is nézett rá, de volt benne együttérzés is, mert bátorítóan megszorongatta Nina vállait, és a szemébe nézve próbálta helyrerázni.
- Nina, mindannyiunknak fáj ez a kiesés, de ezt is fel kell tudnunk dolgozni. Ezért vagyunk a királykategóriában, itt csak profik versenyeznek. És ha te is profi akarsz lenni, akkor le kell nyelned most minden keserűségedet és csalódottságodat, ki kell állnod a kamerák és mikrofonok elé és megtenni a kötelező teendőidet. Tudom, hogy mit érzel, de a profik azért profik, mert külön tudják választani az érzelmeiket a feladataiktól. És neked most az a feladatod, hogy eleget tegyél a kötelességeidnek. Rendben?
- Persze, hogy rendben. - bólintott Nina kedvetlenül. - Nem gondoltam komolyan az előbbit.
- Hát persze, tudom én... - mosolyodott el Eric. - Na menj szépen és tudod fel a fejjel! Nem szabad rágódni a csalódásokon, mert minden hibából építeni lehet, és biztos vagyok benne, hogy ez csak egyszeri alkalom volt.
- Egyszeri alkalom...akkor amikor megszerezhettem volna életem első győzelmét. De persze ez csak egy egyszeri alkalom. - gúnyolódott Nina. Csak nem bírta ki!
- Nina, az istenért, 19 éves vagy! Tudod még hány lehetőséged lesz? Akár ebben a szezonban is! Te különben sem az a típus vagy, aki telesírja a párnáját, mert egyszer nem úgy jött ki a lépés, ahogy szerette volna. Jól gondolom? - folytatta a főnöke a bátorító dumáját. Baromi jól csinálja, el kell ismernem!
- Jó, persze, tudom. Megyek nyilatkozni. - morogta Nina kelletlenül, de kötelességtudóan.
- Így kell ezt, látod? És Nina...semmi botrány, rendben? - fordult még vissza kétkedve.
- Megígérem. - bólintott a barátnőm, aztán amikor a főnök visszament a helyére a pitwallra, bánatosan rám nézett.
- Megvársz?
- Persze, hogy megvárlak, hülyelány! - öleltem át bátorítóan. - Jó kislány legyél, nem akarok egy káromkodást sem visszaolvasni az újságokban. Vili?
- Ehh...majd megerőltetem magam. - ígérte meg és megörültem, mert már láttam valami ferde mosolyfélét az arcán. Megsimítottam a hátát, úgy küldtem el Michaelával interjúkat adni.
Amíg rá vártam a médiaközpont előtt, gyorsan küldtem egy üzenetet Heikkinek:
,, Nina teljesen kivan, és most egy igazi barátnős estére van szüksége a jelek alapján, úgyhogy nem hiszem, hogy ma nálad sziesztázunk :) Sebbel mi a helyzet? Ja és kérdezd már meg tőle, mi volt az az ölelgetős akciója Ninával a bokszban!!!! :D Csók, Istennőd!"
Három percet sem kellett várnom a válaszára:
,, Seb próbál nyugodtnak tűnni, de szerintem legszívesebben ordítana egy kiadósat. Ahogy látom, neki is szüksége lesz most egy sörözésre, úgyhogy részemről oké, ha most mellettük leszünk. Én is kérdeztem Sebet, hogy mi volt Ninával, de azt mondta, most nagyon nincs hangulata Nináról beszélni. De nyugi, csak a düh beszél belőle, nem kell komolyan venni. Vigyázz Ninára. Csókollak!"
Úgy szeretem Heikkit! Mindig tudja, hogyan kell kezelni az adott helyzetet! Olyan odaadó és lovagias! Sosem találok még egy ilyen pasit, az is biztos. Milyen kár, hogy ezt az estét ma nem vele tölthetem! De Nina legalább olyan fontos személy az életemben, mint Heikki. És néha nem árt, ha a dolgomnak is eleget teszek. Mert végül is Nina edzőjeként vagyok itt. Bár úgy érzem, ma inkább a barátnőt kell elővennem magamból, ha lelket akarok önteni ebbe a padlóra került lányba.

Ahogy arra számítottam, Nina minden kötelezettsége után csak arra volt hajlandó, hogy a hotelszobájában ücsörögjünk, mert hiába próbáltam rávenni, hogy menjünk el valahová bulizni, állította, hogy ő most nincs olyan hangulatban, hogy bármit is ünnepeljen. Úgyhogy amikor benyitottam hozzá a hotel étterméből rendelt ételáradattal, megkönnyebbülten pillantott rám, mert nyilván örült neki, hogy felfogtam a maradni vágyását.
- Hoztál nekem fagyit? - emelte fel a fejét az ágyáról, amin döglött. Pedig még csak kora este volt, nem értem miért nyomja az ágyát, mint egy depis kamasz. Viszont örültem neki, hogy kicsit felderült az arca a gyümölcsfagyi láttán.
- Nem vagyok vak, látom mennyire súlyos a helyzet. - dobtam le magam mellé az ágyra a tálcákkal együtt.
- Asszem' roncs lettem. - jelentette ki, amire belőlem kibuggyant a nevetés. - Most kinevetsz?
- Bocs, de ez elég gázul hangzott. - szabadkoztam és odaadtam az epres-citromos fagyiját a kikanállal.
- Az egész napom elég gáz....de ez a fagyi talán kicsit enyhíti. - mosolyodott el halványan. - Köszi! De...
- Nincs mit. Tudom, hogy most erre van szükséged, és mivel látom, hogy mennyire el vagy kenődve, hajlandó vagyok elnézni, hogy bűnözöl. - mosolyogtam engedékenyen.
- Mondanám, hogy lehetne gyakrabban ilyen, de ezt a délutánt most kitörölném az életemből. - kanalazta a fagyiját szomorúan.
- Na figyelj ide, Ninám. - fogtam meg a kezét, amin eléggé meglepődött, de amikor mélyen a szemébe néztem, nagyon figyelt. - Én elhiszem, hogy ez most mekkora csalódás neked, és igazad is van, talán most valóra válhatott volna az egyik álmod, de most el kell fogadnod, hogy a sors úgy akarta, ne ma nyerj! Igen, nehéz feldolgozni, de azzal semmire sem mész, hogy egy depressziós módjára nyomod az ágyat. Attól még nem lesznek jobbak az esélyeid a következő futamra és magadnak se teszel jót ezzel az önmardosással!
- Jaj, hagyj már ezzel a hegyi beszéddel, Heidi, hogyan érthetnéd meg, hogy most mi zajlik le bennem? - pattant fel hirtelen az ágyról. - Azt hiszed a fagyival mindent meg lehet oldani? Mert közlöm veled, hogy ennél jobbat kellene kitalálnod, ha nem akarod, hogy egyedül emésszem magam ma este. - adta ki az ultimátumot, majd nagy erővel letette a fagyit a dohányzóasztalra és beviharzott a fürdőszobába.
Ohha, itt nagyobb a baj, mint gondoltam. Megértem, hogy nem jó eldobni pontokat egy kiesés miatt, de hát csak nem akkora tragédia, hogy most magát kell sanyargatnia a dühével! Valamit tényleg ki kellene találnom, hogy ne dobjon ki innen, mert a végén még megint rendel magának valami alkoholt és becsíp egymagában.
Ahogy végiggondoltam, mit mondott, arra jutottam, hogy csak olyan emberrel tudja kibeszélni magát, aki hasonlóan gondolkozik, mint ő. Egy versenyző. Elsőre Kimi jutott az eszembe, de mivel neki egyáltalán nem alakult olyan rosszul a futama a 2. helyével és nem is tudnám elképzelni róla, hogy majd vigasztalni fogja Ninát, rögtön kilőhettem. Ott van Seb is, aki ráadásul ugyanazzal a szenvedéssel küzd, viszont Heikki szerint most semmi kedve Nináról társalogni, így gondolom ahhoz sem fűlik a foga, hogy egymás vállán sírjanak a futam miatt. A boxutcai akciója miatt úgyis lesz még egy beszédem vele...De most ő sem jöhetett a képbe.
Ahogy végigvettem a lehetőségeke, rögtön eszembe jutott a legeslegjobb ember, aki Ninát jobb kedvre derítheti. Izgatottan vettem elő Nina mobilját és tárcsáztam a számot. Megvártam még felveszi a telefont az illető, de nem szóltam bele, hanem egyszerűen benyújtottam Ninának a fürdőszobába, majd vigyorogva a rátapasztottam a fülemet a szobaajtóra. Ez most nem sülhet el rosszul!

(Nina)

- És most mit csináljak ezzel? - kérdeztem már a fürdőszobaajtótól, mert Heidi abban a pillanatban kiszaladt, ahogy a kezembe nyomta a mobilomat. Furán néztem a kijelzőre és kikerekedett a szemem, ahogy megláttam, hogy ki van a vonalban. A fülemhez vettem a mobilt.
- Nina? Hahó! Ott vagy?  - kérdezgette és már semmi kétség nem volt, tényleg ő beszélt bele.
- Marc! Ez most komoly? - kérdeztem meglepetten.
- Szia Nina. - szólalt meg mosolygós hangján és anélkül is tudtam, hogy mosolyog, hogy láttam volna.- Mi újság? Hogy-hogy felhívtál?
Ahogy ezt kimondta, a jóleső érzés mellett fájdalmas bűntudat is átfutott rajtam. Mikor is beszéltünk utoljára, jesszusom? Ég a pofám!
- Nem én hívtalak, Marc, hanem feltételezem, Heidi. - vallottam be, aztán sajnálkozni kezdtem. - Jajj, Marc, olyan régen nem beszéltünk már! Mi van veled?
- Köszi, én megvagyok, de ahogy hallom a hangodból, most éppen nem vagy túl jó passzban. - látott rá rögtön a hangulatomra. Hát persze, hiszen a barátom! - És biztos oka van annak, hogy a legjobb barátnőd engem hívott fel. És ne ködösíts, láttam a futamot...
Ó, hogy a....Heidi okosabb, mint gondoltam. Ez tényleg jó ötlet volt tőle. Sőt, a legjobb. Egy hosszú beszélgetésre készülve, beültem a fürdőkádba és hanyagul kinyújtottam a lábamat.
- Akkor mindent tudsz... - mormoltam a telefonba.
- Nina...először is. Fantasztikusan versenyzel. Tényleg, le a kalappal előtted, én még soha életemben nem láttam lányt ennyi lelkesedéssel és odaadással bármilyen versenysportot űzni.
- Nagyon kedves tőled. - mosolyogtam szomorkásan, mert rettenetesen jól esett ezt hallani Marctól. - De az a baj, hogy még ez is kevés. Ha Fortuna nem áll mellém, nem érem el a kockás zászlót...mint most sem.
- És a kanadai futam? - vetette fel a múltkori versenyt. - Hát az valami szenzációs volt! Még én sem hittem volna, hogy így alakul a vége, de nagyon büszke voltam rád, amikor fent álltál a dobogón.
- Igen, az a futam volt életem egyik legszebbje. - bólogattam, bár ő ezt nem láthatta. - Azt hittem most itt Valenciában überelhetem magamat....hát....nem sikerült.
- És hol van az előírva, hogy mindig mindennek klappolnia kell? Nem váratod el, hogy mindig neked jöjjön ki a lépés, mégha azt is szeretnéd. Tudni kell elfogadni azt is, ha nem megy minden úgy, ahogy tervezzük. Ez a mi életünk, Nina és ez benne van abban a pakliban, amit vállaltunk akkor, amikor elköteleződtünk a versenyzés mellett. - magyarázta és fájdalmas volt rájönni, hogy minden egyes szava igaz volt.
Hogy én ezt miért nem gondoltam ilyen szempontból végig? Mindvégig csak saját magamat sajnáltattam, hogy mennyire szerencsétlen meg peches vagyok, és folyton dramatizáltam, ami nem a legjobb, bármennyire is csalódást keltő a helyzetem.
- Utálom, hogy igazad van. Mindenben. - mondtam és Marc hangján éreztem, hogy mosolyog a túloldalon.
- Én csak azt szeretném, hogy ne csak a rosszat lásd a kiesésedben.
- Csak azt ne mondd, hogy van jó oldala is! - próbáltam nevetni, de még nem ment annyira.
- Márpedig annyi tanulság van benne, hogy ne magadat hibáztasd. És ne mondogasd magadnak, hogy mekkora szerencsétlen vagy, mert nem te voltál az egyetlen, aki emiatt esett ki.
- Áhh, mit érdekel engem, hogy Seb miért esett ki? Még az ő kieséséért is engem hibáztatott! - fújtam fel magam újra, ahogy visszagondoltam a boxutcai rövid beszélgetésünkre.
- Azt meg hogy? - lepődött meg Marc is. - Én azt hittem, nagyon is jóban vagytok.
- Fogjuk rá, hogy egész jó viszonyban vagyunk. - hagytam annyiban. - De még ő is felhúzott azzal, hogy olyanokat vágott hozzám, hogy elege van belőlem, csak azért, mert Alonso nyert.
- Hát ez fura. És vele mennyire vagy jóban? Mármint Alonsóval? - kérdezősködött, de nem bántam, hiszen nagyon nagy lelkiismeret furdalásom volt, amiért olyan régóta nem beszéltünk már.
- Háááát.... - Ezt bonyolult lesz elmagyarázni, de megpróbálom összesűríteni. - Hát tudod, a szezon elején történt köztünk egy...incidens, mármint a pályán kívül, úgyhogy azóta utáljuk egymást. Azaz, utáltuk...Azóta folyton martuk egymást és beszóltunk amikor csak tudtunk. Fernando folyton lenézett és gúnyolódott, én meg nem lepleztem a véleményemet róla, miszerint ő egy arrogáns seggfej. Azóta is így hívom.
- Érdekes a pilóták kapcsolata nálatok... - nevetett szórakozottan a telefonba.
- Na igen. Kanadában orbitálisan nagy veszekedést zavartunk le, itt Valenciában viszont békejobbot nyújtott, bár ki tudja miért. Úgyhogy rendeztük az ellentéteinket és most úgy tűnik, béke van köztünk. Tudsz követni?
- Persze. - nevetett meg mindig. - És Sebastian miért is sértődött meg rád?
- Azért, mert Alonso nyert. Te érted ezt? - kértem ki a véleményét, mert én totálisan tanácstalan voltam.
- Hát...arra gondoltam...nem lehet, hogy....féltékeny Fernandóra? - tippelt, de kinevettem.
- Marc, most komolyan kérdeztem!
- De Nina, én tényleg ezt gondolom! - erősködött.
- Féltékeny lenne? Ugyan miért? - hitetlenkedtem. Egyszerűen irreálisnak tűnt ez a lehetőség.
- Amióta Fernandóval kibékültetek, többet beszélgettetek?
- A pilótabulin ő tanított meg wakeboardozni, majd az időmérő után este megittunk egy koktélt a városban....Ja és ma meg csatlakozott a beszélgetésünkhöz, amikor Kimivel ebédeltünk. - soroltam.
- Na látod! - vágta rá diadalmasan. - Tehát azóta több időt töltöttél Fernandóval és ez nyilván nem tetszik Sebastiannak, aki pedig a barátod, ha jól tudom. Tehát féltékeny arra, hogy Fernandóval a nagy békekötés után több időt töltesz, mint vele, akivel sosem voltál olyan rossz viszonyban.
- Mi??? - zavarodtam össze. - Nem tudlak követni, bocsi. Már miért lenne féltékeny ezért? Kimire sem féltékeny, pedig ő mindkettőnk barátja!
- Szerintem Sebastian egyszerűen azért féltékeny, mert talán nem csak a barátod akar lenni. - közölte az álláspontját, amit viszont szintén nem értettem világosan.
- Azaz...?
- Várj, megpróbálom elmagyarázni a te nyelveden. - fogott bele újra nem kicsit derülve az értetlenségemen. Imádtam, hogy ilyen türelmes tud lenni velem. - Azt akarom, hogy te jöjj rá a dologra.
- Akkor tényleg érthetően magyarázz! - nevettem.
- Igyekszem. Szóval... - kezdett bele másként. - Nem érezted úgy, hogy mostanában egyre több időt tölt veled együtt?
- Öhm... - gondolkoztam el a villámkérdésén. - ....hát Valencia előtt együtt töltöttünk másfél hetet az edzőinkkel. De miért?
- Várj! Öööö...viselkedett néha furán? Úgy értem egyszer tök rendes volt veled, másszor meg leordította a fejedet? - tette fel a következő kérdést.
- Hát nem is tudom...eddig mindig jófej volt velem. Bár most a futam után eléggé kiakadt, össze-vissza szitkozódott, aztán én lepődtem meg a legjobban, mert utána meg elhadarta, hogy "bocsánat, sajnálom..." és megölelt, majd úgy elviharzott, hogy rám se nézett. Most ki érti ezt? - kérdeztem hülyén érezve magamat, hogy Marc-kal pont ilyenekről beszélünk, amikor kb. egy hónapja beszéltünk egymással. De ha ő ezt akarja, akkor nincs más választásom.
- Ahha. Na akkor még mindig nem jöttél rá? - kérdezte szórakozottan.
- Semmi olyanra, amire szerintem te gondolsz. Csak arra, hogy ő legalább annyira kiborult a kiesésén.
- Reménytelen vagy. - nevetett ki.
- Akkor ha ennyire vicces, mondd már meg minek kérdezgettél ilyeneket?
- Mert én minden bizonnyal ezeket csinálnám, ha többet éreznék barátságnál valaki iránt. - mondta ki és akkor hirtelen leesett. Minden. Hogy miért is kérdezősködött. De nem....akkor sem állt össze a kép.
- Marc, szerintem valamit nagyon félreértesz. Sebbel barátok vagyunk, de egyáltalán nem látom és nem is érzem azt rajta, hogy....szóval na...hogy máshogy érezne irántam, érted...
- Akkor jó, végülis én csak fiúból vagyok, honnan tudhatnám mi van köztetek? - ironizált kedvesen.
- Marc, egyszer: nincs olyan, hogy köztünk. Másodszor: értékelem, hogy segíteni akartál, de kicsit eltértünk attól, amiért eleve telefonálunk, nem? - mosolyogtam.
- Az lehet, de már érzem a hangodon, hogy egy kicsikét felderültél. És ez volt a célom. - mondta mosolygós hangon, amitől tényleg már csak jobb kedve lehet az embernek. Igazán sajnáltam, hogy nem élőben beszélgetek vele.
- Marc, te vagy a legjobb barátom! - bukott ki belőlem hirtelen és bármennyire is rossz kedvem volt eddig, most már csak mosolyogni tudtam. - És...most egy önző dögnek érzem magam, amiért nem hívtalak az utóbbi időben, mert igenis hiányzol, amióta nem látlak olyan gyakran, mint a Forma 1 előtt. Úgy sajnálom!
- Nina, természetes, hogy most sokkal elfoglaltabb vagy, hiszen szinte alig van időd otthon lenni, folyton úton vagy. Amikor meg neked nincs versenyed, én vagyok külföldön, így már be kellett látnunk, hogy nem fog ez úgy működni köztünk, mint tavaly vagy az az előtti években. - nyugtatott meg kedvesen. - Ez van, nem tudunk ellene sokat tenni.
- De valamit mégis csak kellene. - ellenkeztem hevesen. - Mert az úgy nem oké, hogy a legjobb barátok nem keresik egymást, csak mert a munkájuk a legfontosabb az életükben. És nem is lehet mindent a F1-re fogni. Nagyon mardos a lelkiismeret, hogy már hetek óta nem láttuk egymást.
- Te is hiányzol nekem. De tudod mit...nemsokára találkozunk!
- Hol? Mikor? - kérdezősködtem belelkesülve.
- Hát az legyen meglepetés! - titkolózott.
- Olyan izé vagy! - nevettem. - Számítsak arra, hogy egyszer csak betoppansz Walchwilbe.
- Ne ott számíts rám. - segített ki kicsit sejtelmesen. - De többet nem mondok. Majd meglátod.
- Utálom, amikor ilyen vagy! Most folyton izgulni fogok!
- Legalább nem szomorkodsz....örülök, hogy nevetni hallak. Akkor most már minden oké, jó? Fel a fejjel!
- Ezt csak neked köszönhetem! - hálálkodtam mosolyogva, majd mielőtt még bármit mondhattam volna, hallottam, hogy a háttérben valaki hívogatja. - Menned kell?
- A csapattal tréningezünk, és nem tetszik nekik, hogy ennyit trécselek. - magyarázkodott nevetve.
- Akkor menj csak! Remélem hamar látlak! Legyél jó! - búcsúzkodtam el Marctól.
- Te is! Vigyázz magadra, Nina! És ne felejtsd el, nyisd ki a szemed! Na szia, Nina!
- Mi? Várj, Marc! - szólongattam, de addigra már lettette, visszahívni meg nem akartam. De...mi a fenét ért az alatt, hogy nyissam ki a szemem? Sosem fogom megtudni.
Amikor kimásztam a kádból, úgy éreztem, mintha kicseréltek volna. A tükörben láttam, hogy az arcom már nem olyan meggyötört, mint pár perccel ezelőtt. Marc csodát tett velem!
- Na mi a helyzet, nagylány? - kérdezte Heidi kérdően az ágyamon lazulva. Éppen fagyit kanalazott.
- Jaj, hagyjuk a felesleges köröket. - mosolyogtam, ahogy elterültem mellette az ágyon. - Azt várod, hogy hálálkodjak, mi?
- Fogalmazzunk úgy, hogy....elvárom! - nevetett, de egy csöppet meglepődött, amikor egy nagy puszit nyomtam az arcára. - Héééé....ez mi volt? Ki vagy te és mit csináltál az én Ninámmal?
- Ez most járt neked, de nagyon. - magyarázkodtam, aztán újra nekiestem az epres-citromos fagyinak. - A fagyiért és Marcért is. Kösz, tényleg.
- Ez a dolga egy barátnőnek nem? A legjobb barátnőnek! - karolt át ölelkezős kedvében.
- Az biztos, hogy nem vagyok híján legjobb barátnak és barátnőnek. - ismertem el.
- Az biztos. Mert mi mindig itt leszünk melletted, ha padlón vagy. Ezt jól jegyezd meg, ha depizni támad kedved! - emelte fel a mutatóujját.
- Depizni? Ugyan már! A legjobb barátnőmmel sokkal jobb elfoglaltságaink vannak. - vigyorogtam rá.
- Én is pontosan erre gondoltam. - nevetett a barátnőm, majd összekoccintottuk a fagyis kelyhünket.
A bűnözés mégiscsak jobb, mint a kesergés. És én nem szeretnék leragadni a rossz emlékekben...

(Sebastian)

- Heidi írt sms-t. - jelentette be Heikki, amikor visszatértünk a hotelbe. - Azt mondja ma Ninával marad, mert kivan szegény lány. Heidi kérdezi, hogy mi volt az a....magánakciód a boxban...
- Kit érdekel most Nina? - csattantam fel. Jó, hogy nem róla beszélünk, amikor én vesztettem el a potenciális győzelmet. Nem is értem, mit van úgy oda, ő csak kiesett, mint már annyiszor a szezon során.
- Azért én is kíváncsi lennék, hogy mi volt a boxban az a szitkozódás, aztán meg a nagy összeborulás... - feszegette tovább a témát az edzőm, mire idegesen megfordultam.
- Ha ennyire kíváncsi vagy rá, menj és kérdezd meg tőle! Ő ácsorgott a pitwallunk előtt, biztos meg tudná magyarázni, miért állt meg. Nekem most semmi hangulatom nincs Nináról beszélni. Egyáltalán nem érdekel.
- Aha, persze.... - mormogta, aztán egyszer csak elhallgatott. Visszanéztem és láttam, hogy a telefonján pötyög.
- Most mégis mit csinálsz?
- Visszaírok Heidinak...megírom neki, hogy nincs hangulatod Nináról beszélni.

- Te normális vagy? - ment fel bennem a pumpa. - Muszáj minden szavamat tolmácsolni a barátnődnek? Esetleg nem jut eszedbe, hogy Heidi meg továbbadja Ninának? Belegondoltál ebbe, Heikki?
- Most mi bajod van, azt mondtad, "egyáltalán nem érdekel" Nina. - pillantott fel a mobiljából mosolyogva.
- Jelen pillanatban tényleg nem. - húztam össze a szemöldökömet. - Szerinted véletlen, hogy Alonso pont akkor nyer, amikor Ninával olyan hű de jóban lettek hirtelen?
- Jaj, Seb, te és a tévképzeteid. - sóhajtotta fáradtan, amikor benyitottunk a hotelszobámba.
- Ez nem tévképzet, Heikki! Fernando csak erre játszik! Ninára!
- Elvakult vagy, Seb....Fernando semmit sem akar Ninától.
- És te azt honnan tudod? Beszéltél már vele? - kértem számon tőle idegesen. - Mert nekem nagyon úgy tűnik, hogy nagyon is a kegyeibe akar férkőzni, mert rájött, hogy az egoizmusa nem elég Ninához.
- Te féltékeny vagy, Seb... - nevetett fel Heikki.
- Nem vagyok féltékeny! - kértem ki magamnak és a hatás kedvéért toppantottam is egyet a lábammal, mielőtt ledobtam volna a sporttáskámat és levágódtam volna a kanapéra. - Elegem van, érted? Elegem van belőle!
- Kiből? Fernandóból, vagy Ninából?
- Mindkettejükből. Fernando az én pechemmel nyerte meg az én futamomat, Nina meg semmibe vesz és inkább jópofizik Alonsóval. Én már fogalmam sincs, mit tegyek, egyszerűen ez már sok!
- Sok, sok....persze. És akkor miért ölelted meg végül, miután kiosztottad a boxban? - kérdezett rá egy olyan kérdésre, amire magam sem tudtam a választ.
- Én...áhh, fogalmam sincs. Rájöttem, hogy azzal nem érek el semmit, hogy ordítok vele. És különben is, nem ő tehet arról, hogy elvesztettem a futamot. És nem akartam, hogy haragudjon rám. Muszáj volt megölelnem.
- Jól is tetted. - dicsért meg végre a sok szapulás után. - De sosem fogsz egyről a kettőre haladni, ha mindig csak ilyen értelmezhetetlen jeleket küldesz felé, nem gondolod?
- Nem tudok semmire sem gondolni, mert minden amit eddig csináltam, fabatkát sem ért Ninánál! - tártam szét a kezem kiakadva. - Már nem tudom mit kéne csinálnom! Ha eddig nem vette észre, akkor már sosem fogja! Áh, én már feladom az egészet.
- Seb, attól, hogy a futamot elvesztetted, még nem kell Ninát a győzelemhez hasonlítanod. - bölcselkedett.
- Nem erről van szó, Heikki. - támasztottam a fejemet a tenyerembe. - Értelmetlen volt egyáltalán belevonni titeket is az egészbe, mert folyton csak piszkáltok, de semmi hasznos ötlettel nem szolgáltok.
- Nem vettél bele semmibe, mi egyszerűen csak észrevettük azt, ami tök egyértelmű. - helyesbített mosolyogva.
- Tök egyértelmű? - nevettem fel keserűen. - Aha, persze. Már akinek...
- Most nehogy azt mondd, hogy feladod az egészet Ninával! Fél év után nem teheted meg ezt!
- Ha fél év alatt nem változott semmi, akkor már most sem fog. - dőltem végig a kanapén és próbáltam lelassítani a légzésemet, ami a stressztől jócskán felfokozódott. - Kész, ennyi volt. Én nem csinálom ezt tovább. Elég volt.
- Most csak a csalódottság beszél belőled, úgyhogy nem is veszlek komolyan. - legyintett.
- Pedig komolyan vehetnéd, mert én nem fogok többet próbálkozni. Ha eddig sem értem el semmit Ninánál, akkor most már reménytelen. Megmaradunk barátoknak, nekem ennyi is elég.
- Mekkora hazugság, te jó ég! - nevetett fel gúnyosan az edzőm, mire hozzávágta egy párnát.
- Szerintem jobb ha befogod! Inkább közöld a barátnőddel, hogy ne aktivizálja magát többet miattam, mert én mostantól nem fogok teperni, Nina azt csinál Fernandóval, amit akar, engem innentől fogva már teljesne hidegen hagy, kivel, mikor, hol és mit csinál. Tényleg. Komolyan. - döntöttem el véglegesen.
- Te tudod... - mosolygott Hekki, de a hangsúlyából ítélve erősen kételkedett bennem.
Pedig ezt most tényleg komolyan gondolom. Számomra innentől kezdve Nina már csak barát. Semmi több.

(Nina)

Valencia után hétfőn a csapattal együtt Enstone-ba utaztunk, mert ráakaszkodtam a mérnökökre, mivel szerettem volna kideríteni, mi is tette tönkre az egész vasárnapomat a kieséssel.
Heidi eredetileg úgy tervezte, hogy visszamegy Milanóba a munkahelyére, de mégis velem maradt, állította ugyanis, hogy pár nap még nem a világ, és a helyettese már úgy is a jobbkeze az edzpkomplexumában. Értékeltem a támogatását, mert most tényleg úgy éreztem, hogy szükségem van több munkára a gyárban, hogy ne legyen megint ekkora csalódás, mint Valenciában.
Az első napot a mérnökök részlegén töltöttem, amikor is kiderült, hogy a generátor hibásodott meg az autómban a valenciai futamon. Nagyon felháborodtam, de a csapatban mindenki, és rögtön értesítettük a
Renault-sokat, mert ezért a hibáért őket kellett felelősségre vonnunk.
A második napot Mike-kal szimulátorozással töltöttem, mert valljuk be, rám fért már egy kis gyakorlás, hiába ismerem Silverstone-t úgy, mint a tenyeremet.
A harmadik napon éppen az edzőteremben feszesítettem magamat, amikor Michaela értesített, hogy jelenjek meg az irodájában, mert sürgős megbeszélnivalónk van.
- Na mi van, csak nem valami gubanc van a rózsaszín-szagú kapcsolatodban? - piszkálódtam, amikor beléptem az ajtón. Michaela lesajnáló pillantást vetett rám az asztala mögül.
- Nem, kedves Nina, közlöm veled, hogy minden rendben van velem és Damiennel? Hát te hogy állsz ilyen téren? - szúrt oda azért nekem is.
- Köszönöm, jól megvagyunk magammal. Dúl a láv, az biztos. - pattantam le a székbe.
- Az remek. De most komolyra fordítva a szót... - vett elő egy mappát, abból pedig egy papírt, aminek a tetején az én nevem állt nagy betűkkel. - Egyeztetnünk kell egy fontos dolgot.
- Nem lehetett volna félkövér betűkkel? - nézegettem a nevemet a lapon. - És ez a betűtípus is túl egyszerű.
- Na jó, erre nem érek rá. - söpörte el a kezemet az asztaláról. Rögtön kiegyenesedtem a székben. - Ez most tényleg lényeges, Nina.
- Na és miről lenne szó? - kíváncsiskodtam. - Van egy új pasi a látótérben?
- Ismétlem, komoly dolog. - nézett rám szigorúan. Hát akkor nem poénkodunk. - Meg kell tárgyalnunk, hogy milyen vendégeket kívánsz meghívni a Brit Nagydíjra!
- A szomszéd kisfiúnak megígértem, hogy VIP belépőt kap. Ő biztosan jön.
- Név? Kor? Igények? - sorolta a kérdéseit készen állva az írásra.
- Joachim Fischer, 12, és szerintem csak azt kötné ki, hogy mindent megszemlélhessen, ami körülöttem zajlik egész hétvégén. - mosolyogtam, ahogy eszembe jutott a kissrác lelkesedése.
- Akkor egész hétvégés a srác. - körmölte le az adatokat. - Egyedül jön 12 évesen?
- Áh, sajnos nem. - sóhajtottam lemondóan. - A szülei kikötötték, hogy csak kísérettel jöhet. Jake Riverty, 24, ő is a szomszédból.

- Oké, akkor ez megoldva. Más?
- Hm...- gondolkoztam el, aztán eszembe jutott valami. Illetve valaki. - Emlékszel még, amikor Monaco után...is úgy össze voltam törve, amiért kiestem? És te küldted azokat a rajongói leveleket.
- Igen, gondoltam, hogy jól fognak esni a bátorító üzenetek. - mosolyodott el visszaemlékezve.
- Jól gondoltad. - bizonygattam mosolyogva. - Az első levelet olvasva már akkor eldöntöttem, hogy meg kell hálálnom azt a feltétlen bizalmat és rajongást, amit attól a sráctól kaptam abban a levélben. Úgyhogy szeretném őt is elhívni, ugyanolyan beosztásban, mint Joachimot és Jake-et.
- Ez nagyszerű ötlet, Nina. - derült fel a sajtósom. - Na és mi a kissrác neve?
- Azt hiszem, Rick volt...Rick...nem emlékszek a nevére... - vallottam be, hiába törtem a fejem.
- Majd utánanézek, ne aggódj! - jegyezte fel magának a lapra Rajongó Rick nevét. - Ennyi?
- Szerintem igen. - bólogattam, mert senki más nem jutott eszembe.
- A bátyád? Na és apukád? - nézett rám kérdőn, de csak legyintettem.
- Áh, őket nem nagyon érdekli az autóversenyzés. Majd a hazai nagydíjamra elhívom őket, szerintem az elég is lesz nekik. Stefan most úgyis babázik, és gondolom apa is mindig Bennie-vel van, ha ideje engedi.
- Tényleg, még nem is gratuláltam az unokaöcsidhez. Gratulálok! - ölelt meg az asztalról áthajolva.
- Kösz...Szerintem ennyi. Akkor megvagyunk? - álltam fel, mert már indulni akartam vissza az edzőterembe.
- Várj csak, Nina, anyukádat nem akarod elhívni? - kérdezte, mire bennem megállt az ütő.
- Mi? Anyu....anyukámat? - akadtam meg a beszédben, mert alig tudtam kinyögni valamit. Persze, Michaela nem tudta, mi is történ Anyával, de most olyan váratlanul kérdezett rá, hogy esélyem sem volt védekezni.
- Aha. Már akartam mondani, hogy napok óta telefonált a gyárba már múlt héten is, és mindig téged keresett.
- Az én anyám? - hökkentem meg. Most megbolondultam vagy mi van?
- Igen, legalábbis úgy mutatkozott be, mint Nina Bradl anyja. Jesszusom Nina, mi a baj? Teljesen elfehéredtél!
Felesleges volt mondania Michaelának, mert teljesen tisztában voltam vele, hogy az összes vér kifutott az arcomból és úgy éreztem, ha nem ülök le, itt helyben elájulok a döbbenettől...