46. fejezet: Magánéleti problémák

Sziasztok!
Igen, tudom, hogy ide már kevés a szánom-bánom, ezért bármilyen jajj úgy sajnálom helyett csak annyit írok, köszönöm, hogy ebben a holtidőszakban sem felejtettetek el, hát most így szeretnélek kárpótolni titeket. Tudom, hogy mostanában egyre később érkezik a folytatás, de azon leszek, hogy betartsam a magam által előírt határidőt! Reméljük sikerül ;)
Ezt most kifejezetten hosszú fejezetre írtam meg, remélve, hogy ez egy kis elégtétel nektek ennyi várakozás után. Lesznek magyarázatok a kérdésekre és igaz, hogy talán nem olyan eseménydús, de van benne néhány fontos párbeszéd :) Ja és a 3 főszereplő szemszögét olvashatjátok végig!
Mivel sokat szenvedtem ezzel a résszel (bár elégedett vagyok vele), rettenetesen örülnék a komiknak, és a pipáknak (akkor is ha a rendszer szereti visszacsökkenteni!!!), hogy tudjam, itt vagytok még és olvassátok a történetet! Előre is köszönöm, aki ezt megteszi :))
Jó olvasást! :)

(Nina)

- Michaela... - ültem le ismét a székre, mert kezdett remegni a lábam az imént hallott hírtől. - Biztos vagy benne, hogy az én nevemet mondta az az illető, aki hívogatott?
- Nem ismerek más Nina Bradlt, akinek az anyja direkt őt kérte a telefonhoz, mert sürgősen beszélni akart vele. - mosolyodott el kedvesen Michaela, aztán aggódóan fürkészte az arcomat. - De mi a baj? Történt valami? Már kezdem azt hinni, hogy mindjárt elsírod magad!
Lehet, hogy ő ezt poénnak szánta, de közel álltam ahhoz, hogy kiboruljak. Komolyan a szemébe néztem, hiszen tudtam, hogy el kell mondanom neki. Másképpen nem tudom megmagyarázni, miért reagálok így.

- Michaela, valamit tudnod kell... - sóhajtottam, mire a sajtósom elkomolyodott és már-már kétségbeesetten könyökölt az asztalra.
- Mondd el nyugodtan, bennem megbízhatsz! - bátorított, mire nyeltem egyet és kerek-perec kimondtam.
- Az anyám már 11 éve nem él. - hajtottam le a fejemet és az ölemben pihenő kezemmel babráltam.
- Mi?! Te jó Isten! - motyogta zavartan. - Jaj, Nina, ne haragudj, én nem tudtam....
- Mert ez nem olyan infó, amiről mindenkinek tudnia kell. - pillantottam fel rá. - 8 éves voltam, amikor autóbalesetben meghalt...
- Óh, mélységesen sajnálom... - érzett együtt velem.
- Hát...én is. De kérlek bizalmasan kezeld ezt az infót, mert a családomon kívül egyedül Heidi és Sebastian tud róla. És nem is akarom, hogy többen megtudják, érted?
- Persze, persze, dehogy mondom el. - nyugtatott meg gyorsan. - De...Sebastian miért tud róla?
- Áh, ez most egy másik történet. - legyintettem. - A lényeg, hogy tudni akarom, ki az, aki az anyámnak adja ki magát csak azért, hogy hozzám férkőzhessen! - csaptam le az öklömet az asztalra idegesen.
- Így már teljesen más az egész. - gondolkozott el Michaela. - Végig azt hittük, hogy az anyukád keres. Nem is értettük, hogy miért rajtunk keresztül akar beszélni veled, hiszen nyilván személyesen is elérhetne. De így egészen más minden. Van tipped, ki próbálkozna be így?
- Talán egy rajongó? - jutott eszembe az első lehetőség. - Mert egy megszállott szurkoló biztosan képes lenne ilyenre. Bár fogalmam sincs, hogy van-e megszállott szurkolóm...
- Már hogy ne lenne? - mosolyodott el a sajtósom. - Nézd, egy rajongó bármire képes. Viszont kétlem, hogy egy hétköznapi ember csak így elérje a gyárunkat és téged kérjen a telefonhoz.
- És ha mégis? Te mondtad, hogy bármire képesek!
- Igen, de Nina, egy F1-es csapat központját igen nehéz elérni egy civil ember számára. Látod, mire ide bejutsz, ezernyi biztonsági ellenőrzésen kell átesned. Bár a telefonkönyvben benne lehetünk...
- Mi??? - hökkentem meg. - Mi a fenéért kell a gyár telefonszáma a telefonkönyvbe? Ez nem normális! Ennyi erővel a Föld 7 milliárd embere közül bárki, ismétlem BÁRKI lehetett! - akadtam ki és észre sem vettem, hogy közben felálltam a székből. Michaela nyugodtan utasított, hogy üljek vissza.
- Nyugi, Nina, egyelőre le kell nyomoznunk a számot, amin hívtak. De ebben nem tudok segíteni. Maryt kellene megkeresned, a titkárnőt, ő fogadja a hívásokat.
- Jó, akkor jössz velem? - ugrottam ki a székből újra. A sajtósom fáradtan sóhajtott.
- Oké, nem bánom, bár ezermillió dolgom lenne még....
- De te vagy a sajtósom! - fűztem tovább.
- Igen, azt hiszem most segítenem kell ebben a személyes ügyben. - beszélte meg magával a dolgot, majd elindultunk felkeresni a titkárnőt.
- Jó napot, Mary! - köszöntem a középkorú hölgynek a titkárságon. - Tudna nekünk segíteni egy bizalmas problémában?
- Persze, Nina, mondd csak, mit szeretnél? - tette le a telefont, amibe éppen beszélt. Kedves és segítőkész nő, mindig vidáman köszönt, valahányszor bejöttem a gyárba, úgyhogy bíztam benne, hogy segíteni fog.
- Öhhm...nem haragszik, ha megkérdezem, most ki hívta? - mutattam rá a vezetékes telefonra gyanakvóan.
- Kimi sajtósa kereste Kimit, hogy megérkezett-e már. De nemet kellett mondanom. - mosolygott egyértelműen Kimire hollétére utalva. - Miben segíthetek?
Michaelával leültünk a titkárnővel szemben és nagyjából felvázoltuk, hogy mi a problémánk. Ahhoz, hogy Mary megértse, miért ilyen aggasztó a telefonos betyár hívásai, el kellett mondanom az igazat anyáról, amit éppenséggel nem szerettem volna, de most kivételt kellett tennem. Az egyik legszemélyesebb "titkomat" két héten belül három ember tudta meg, mind a családomon kívül. Nagyszerű.
Szegény Mary vagy fél órát sajnálkozott, hogy "egy ilyen fiatal kislánynak még szüksége van anyára és milyen szörnyű, hogy holmi autós huligánok képesek ilyen családanyákat a sírba vinni", mire végre rá tudtunk térni a tényleges problémára.
- Mindenképpen egy női hang volt. - kezdte leírni a telefonálót a titkárnő.
- Akkor Jake-et kilőhetem... - szóltam közbe, mire Michaelának érdeklődően kikerekedett a szeme.
- Ő az aki majd jön Silverstone-ba? Minek zaklatna akkor?
- Igen ő jön, de...szóval...mindegy, a lényeg, hogy nem lehet ő. - szedtem össze magamat, mert azért ebbe a témába nem szívesen avattam volna bele a sajtósomat, a titkárnőt meg főleg nem. Még a végén az egész magánéletemet kiteregetem, másnap pedig már a büféslányok kérdezgetnek Jake-ről. Még csak az kéne!
- Egy fiatalabb, 30-as éveiben járó nőre tippelek. - folytatta Mary. - A hangja elég...hm...talán a frusztrált a legjobb szó rá. Szóval frusztrált volt és folyton azt hajtogatta, hogy sürgősen szeretne veled beszélni.
- És milyen időközönként próbált meg elérni? - kérdezősködtem tovább. Azért ez elég ijesztő.
- A két hetes szünetben úgy ötször hívott....naponta.
- Micsoda??!! Ez egy megszállott!!! - ragadtatta el magát Michaela. - Nekem csak annyit mondtál, hogy néhányszor hívott!
- Tudom, mert azt gondoltam egy idő után leáll. De nem. Minden nap hív. Először kedvesen kérte, hogy hívjalak a telefonhoz, de miután elmagyaráztam, hogy Nina Bradlt nem kérhetik csak úgy, ismeretlenül - mert hogy a nevét sem volt hajlandó megemlíteni, csak azt, hogy az anyukád -, azóta követelőzik, hogy joga van beszélni veled, mint a lányával és ha kell, más eszközökhöz folyamodik, amennyiben nem teremtjük meg mi a kapcsolatot közte és közted. - mesélte a titkárnő a telefonbetyár riasztó jellemzését.
- Ez egy pszichopata! - nyögtem ki az első eszembe jutó gondolatot. - Ki mer az anyám címén zaklatni?
- Nyugi Nina, megoldjuk jó? - simogatta meg a vállamat Michaela. - Te csak ne aggódj! Elintézzük.
- Akkor az lenne a legjobb, ha már most elkezdenénk. - sürgetőztem Mary felé fordulva. - Le kellene nyomoznunk a számot, amiről a drágalátos anyám hív. Megoldható ez?
- Én nem értek ehhez, de majd szólok valakinek. A webmesterünk csak ért ehhez. - fordult rögtön a telefonhoz a titkárnő és tárcsázta a részleg számát. Michaela közben rám nézett.
- Nina, most nem hiszem, hogy tudunk itt bármit is tenni. Menj vissza edzeni, ahhoz értesz.
- De Michaela! Valaki az anyám nevével szórakozik! Mégis hogyan edzhetnék nyugodtan? - idegesedtem fel.
- Hívjam Heidit? - vette elő a mobilját a zsebéből. - Ő majd lenyugtat...
- Ne hívd! - vettem ki a kezéből a telefont. - Heidi nem az anyám, hogy folyton mellettem legyen...Így is eleget veszek el az életéből, hadd élje most a sajátját. Csak nem fog miattam iderepülni Milánóból.
- Már visszament? Hiszen tegnap még itt láttam. - lepődött meg.
- Az tegnap volt. Ma délelőtt elrepült, mert nem engedtem, hogy tovább raboljam az idejét. Edzeni egyedül is tudok. - makacskodtam.
- És ha akad egy társad is? - kérdezte egy férfihang mögülünk és amikor megfordultunk, meglepett mosoly futott végig az arcomon.
- Kimi! Jókor jössz! - sétáltam oda hozzá.
- Ennyire hiányoztam? - nevetett fel a Jégember.
- Erica már nagyon hiányol! - figyelmeztette Mary, aki időközben befejezte a telefonálást, de most újra tárcsázott, gondolom, Kimi sajtósát, hogy előkerült a finn.
- Le mertem fogadni. - forgatta a szemét Kimi, majd rám nézett. - De miért is jöttem jókor?
- Kéne egy olyan edzőtárs, aki eltereli a figyelmemet. - válaszoltam sóhajtva.
- Valami gáz van? - ráncolta össze a homlokát és úgy tűnt, inkább Michaelától várta a választ, mint tőlem. Hű, de rohadt jól ismer. Tudja, hogy a sajtósom előbb mondana el valamit rólam, mint én magam.
- Ninának van egy telefonos zaklatója, vagy úgy is mondhatnám 'álanyukája'. - magyarázta el rögtön Michaela a problémát, mire Kimi kék szemei kikerekedtek.
- Tényleg jókor jöttem. - állapította meg a finn, majd fél kézzel megveregette a hátamat. - Na gyere kicsi Nina, akkor csináljunk egy kis figyelemelterelést!
- Lehetőleg ne alkoholizálással! - kiáltott utánunk Michaela, Mary pedig kuncogni kezdett. Kimi ügyet sem vetett rá, csak maga után húzva a bőröndjét dumált nekem.
- Mióta vagy itt?
- A futam után rögtön ide jöttem. Te még ünnepeltél akkor mi?
- Egy második helyért. Ugyan már! Max. ha te vagy második, akkor ünnepelnék. - fordult felém egy ferde mosollyal, amit viszonoztam, már csak azért is, mert jól esett tőle, amit mondott. - Szóval ki ez a zaklató?
- Kettőt és könnyebbet! - nevettem fel, ami aztán egy sóhajba fulladt. -  Valaki az anyámnak adja ki magát és folyton hívogatja a titkárnőt, hogy beszélni akar velem. Röviden egy megszállott pszichopata.
- A számból vetted ki a szót. - röhögött. - De azért nem parázol ugye?
- Végül is csak egy telefonbetyár üldöz azzal, hogy más eszközökhöz folyamodik, ha nem ér el. Ugyan miért kéne paráznom tőle? - nevettem fel gúnyosan.
- Nem kell félned. - mondta Kimi nyugodt hangon. - Valószínűleg azért fenyegetőzik ilyenekkel, mert feltétlenül autogramot vagy fényképet akar tőled. Nekem is volt pár hasonló balekom. Az egyik fotóssal például úgy jártam, hogy felökleltem, miután a pofámba dugta a hülye kameráját.
- De Kimi, nekik ez a dolguk. - hitetlenkedtem nevetve.
- Aha, csak közben rátaposott a hátizsákomra! - magyarázta a kamerás szörnyű tettét. - Hát meg is adtam neki ami jár. Akkorát esett a rajtrácson, hogy el kellett fordulnom a röhögéstől.
- Mindig is tudtuk, hogy nem vagy ép ember Kimi. - bokszoltam bele a vállába szórakozottan.
- Ez azért túlzás, kicsi Nina. - vigyorgott önelégülten. - Inkább fogadd meg a tanácsomat!
- Oké, majd telefonon keresztül felpofozom az álanyámat, jó?
- Büszke leszek rád! - nyugtázta Kimi, amikor leadta a bőröndjét, majd ahelyett, hogy az edzőterembe mentünk volna, rávett, hogy együnk valamit az ebédlőben.
Egy szendvics közben részletesebben elmeséltem Kiminek, hogy miért olyan fájó nekem az, hogy valaki az anyámnak adja ki magát, és ugyan ő lett a 4. ember, aki ebben a két hétben megtudta az igazságot a csonka családomról, de abszolút nem bántam, mert Kimi azon emberek egyike, akikben teljes mértékben megbízok.
- Mi lenne ha valami vidámabb témáról beszélnénk? - vetett fel a témaváltás ötletét, amit díjaztam is.
- Ki vele, Kimi, most bármiről szívesebben dumálok, mint erről. - könyököltem az asztalra kíváncsiskodva.

- Oké. Na...szóval ugye beszéltünk arról, hogy megcsináljuk Seb buliját...
- Amíg Fernando magára nem vállalt mindent. - jutott eszembe Alonso közbeavatkozása az ötletelésünkbe.
- Ugye nem hiszed, hogy ha ő azt mondja, majd ő megcsinál mindent, akkor az úgy is lesz? - vonta fel a szemöldökét.
- Részemről oké lenne, ha én csak a pezsgőt viszem és megjelenek. - mosolyogtam.
- Akkor ezt jobb ha elfelejted. - mutogatott fenyegető vigyorral rám. - Ez a majom csak megint arra játszik, hogy tegye a szépet mindenkinek. Aztán learatja a babérokat. Nem. Egy ilyen bulihoz profira van szükség.
- És gondolom Kimi Räikkönen szolgálatra kész. -  vigyorodtam el.
- Jól gondolod. - mosolygott féloldalasan. - Szerintem Sebnek utoljára gyerekzsúrja volt távirányítós autókkal meg medencés bulival. Most meg már ha jól tudom....25 éves lesz. Ideje felnőnie egy férfias, belevaló partihoz.
- Ahol málna helyett vodka folyik, üvöltöző kisfiúk helyett részeg pasik, copfos kislányok helyett félmeztelen csajok, nyikorgó gyerekdalok helyett bulislágerek, lufik helyett lézerfények, medencés buli helyett jakuzzi parti. Valahogy így? - vázoltam fel egy Kimi-féle parti alapötletét. Szerencsére büszkén mosolyodott el.
- Néha félelmetes, hogy mennyire az én agyammal gondolkodsz. - ingatta a fejét értetlenül.
- Még a végén kiderül, hogy rokonok vagyunk. - poénkodtam.
- Nem lennék meglepve. A csomagolás is hasonló, a gondolkodásunk meg egyértelműen ugyanarra hajaz. Akár a húgom is lehetnél...
- Egy Räikkönen elég a F1-ben. És szerintem az egész világnak. Lányba annyira nem menő ez a név, nem? - viccelődtem tovább és rögtön éreztem, hogy mennyivel oldottabb hangulatba kerültem. Mint általában mindig amikor Kimi társaságában vagyok. "Elkimisedek"...
- Nina Räikkönen? Hm...hát nem t'om. Elmegy finn névnek. De azért maradj csak a Bradl-nál. - mosolygott.
- Még szép! Azért egy Bradl se bulizik kevésbé finoman, mint egy Räikkönen, vagy tévedek?
- Ha Seb buliján is azt a formádat hozod, mint Montreálban, akkor inkább el se gyere! - heccelt szórakozottan.
- Mer'? - hökkentem meg. Tudtommal egész jót buliztunk a kanadai dobogós helyemet ünnepelve.
- Mert a piától olyan...aranyos lettél. - fintorgott az aranyos szó kimondása után.
- Én? Ehh...Kimi, tudod, hogy utálom ezt a szót! - morogtam. - Mégis mi alapján jutott ez a szó eszedbe?
- Hát nem t'om. - vonta meg a vállát. - Csak akkor folyton hízelegtél és dörgölőztél, mint egy macska. És kislányosan kuncogtál meg csuklottál. Ezt szerintem aranyosnak nevezik.
- Furán bókolsz, Kimi, meg kell hagyni. - bukott ki belőlem a nevetés.
- Ez nem bók volt. - jelentette ki fapofával. - Csak figyelmeztettelek, hogy...áh, tudod mit? Sebnél viselkedj pont ugyanígy, ha lenyomsz pár alkoholos piát! Örülni fog neki.
- Most hogy jött ide Seb? - ráncoltam össze a homlokomat. Kimi néha tényleg gyorsan tud váltani ahhoz képest, hogy alapból mennyire lassú észjárása van.
- Az ő buliját akarjuk megszervezni nem? - értetlenkedett.
- Ja. Persze. - húztam el a számat. - Szervezzek neki bulit, amikor olyan lehetetlenül viselkedett velem vasárnap a futam után. Minden vágyam, tényleg...
- Már megint mit műveltetek? - emelte a plafonnak a tekintetét. Gondolom eddig is ezt csinálta fél éven keresztül ha megtudta, hogy megint egymásnak feszültünk Sebbel. Biztosan élvezi.
- Semmi különöset. Csak miután átsétáltam a boxutcán, elmentem a Red Bullosok mellett, Seb pedig odajött és leordította a fejemet, amiért elvesztette a futamot és Alonso biztosan azért nyert, mert velem jópofizik mostanában, és persze ez is az én hibám. Amikor pedig az arcára olvastam a magamét, morogva bocsánatot kért és megölelt. Aztán meg mintha mi sem történt volna, faképnél hagyott úgy, hogy rám se nézett. Te most érted ezt? - tártam szét a kezemet értetlenül.
- Seb olyan srác, aki nem tudja leplezni az érzéseit és mindig nyíltan fel is vállalja...legalábbis legtöbbször.
- Nem értem mire célzol ezzel... - vontam össze a szemöldökömet. Mi a fenétől lett ilyen bölcselkedő hirtelen?
- Lényegtelen. - legyintett lazán. - Szerintem csak kiakadt, amiért kiesett, ennyi az egész. De attól még nem kell magadra venned. Inkább dobj már be valamit, hogy hogyan csináljuk ezt a buliszervezést.
- Komolyan tőlem kérsz tanácsot, Kimi? Te vagy a partiarc, nem én! - nevettem.
- De én csak megyek bulizni, nem szervezek. Ha nálam van a buli, akkor csak piát várhatnak el tőlem a haverok, a többit ők intézik. Nemhogy örülnél, amiért téged is megkérdezlek a szervezésről...
- Ó, milyen nagylelkű vagy! - fintorogtam gúnyosan. -Úgyis mindegy nem? Fernando azaz Mr. Partiszervíz mindent tud, ami egy jó bulihoz kell, akkor meg nem hiszem, hogy az én véleményem számítana.
- Te Nina... - komolyodott el az arca egy pillanat alatt. - Értem én, hogy most ekkora a béke köztetek, de azért nem gondoltam volna, hogy hirtelen ennyire jópofának fogod tartani.
- Megőrültél? - lepődtem meg Kimi szavain. Őszintén nem tudom, miért gondolja ezt. - Alonso nekem még most is egy seggfej. Egy arrogáns és öntelt seggfej, aki mindenkit lenéz magán kívül. Egyszerűen csak nyugodtabb vagyok, amióta nem kell rá pazarolni a káromkodásaimat. Helyette megkapták a spanyol sportbírók... De nem, szó sincs arról, hogy mostantól majd puszipajtások leszünk. Hülye vagy?
- Nem mintha engem különösebben érdekelne... - rántotta meg a vállát érdektelenül. - Felőlem életre szóló barátságot is köthetsz vele, semmi közöm hozzá.
- Itt azért még nem tartunk, Kimi, ne dramatizáld túl a dolgokat. - forgattam a szememet. Fogalmam sincs, hogy miért hozta fel ezt, mikor ő is nagyon jól tudja, hogy a malajziai afférunk óta rühellem Alonsót és ez attól nem fog megváltozni, hogy fegyverszünetet kötöttünk. Így neki is jobb, nekem is, csak úgy tűnik Sebnek és Kiminek van ellenvetése, hiába próbálják elsimítani. Én ezt nem értem...
- Az nem az én stílusom. Térjünk inkább vissza a bulira. - javasolta és ezzel én is egyetértettem. Fura volt olyan szituban lenni Kimivel, amikor nem egy húron pendülünk. Sokkal jobb, ha olyan témáról beszélünk, amiben egy véleményen vagyunk. És a bulizás éppenséggel egy volt a sok ilyen téma közül.
Kimivel úgy döntöttünk, hogy július 3-ára, azaz pontosan Seb szülinapjára időzítjük a meglepetésbuliját. Nekem ugyan fura volt, hogy nem az előző üres szombatra tesszük, de Kimi szerint nem kell ahhoz hétvégének lennie, hogy együtt bulizzunk. És nyilván nem kötök bele, mert ő csak tudja.
A finn vállalta az italfogyasztást, rám pedig a kaját bízta, mikor nagyon jól tudja, hogy nem tudok főzni meg semmi kajaelkészítéssel kapcsolatos dologhoz nem értek. Ki is röhögött, amikor kiosztotta rám a feladatot, de szerencsére nem gondolta komolyan, hogy én főzzek, úgyhogy megegyeztünk pizza-rendelésben. Kimi szerint úgy sem a kaja, hanem inkább a pia fog töménytelen mennyiségben fogyni. Főleg ha rajta múlik...

A délután nagy része végül azzal ment el, hogy Kimivel elszórakoztattuk magunkat. Először a buliszervezés kapcsán álltunk elő a leghihetetlenebb ötletekkel, mint pl. süssem bele magam a szülinapi tortába, mert Seb biztosan örülni fog neki (bár fogalmam sincs, hogy miért, szerintem inkább szívrohamot kapna, mert véletlen belém szúrja a kést...), vagy hogy Fernandót jól le kéne itatni, hogy aztán az udvarban részegedjen tovább, mi meg bulizhassunk nyugodtan nélküle. Ez utóbbinál megjegyeztem, hogy azért ennyire nem kéne bunkónak lenni vele, és hogy ha rajtam múlik, biztosan velünk fog bulizni, ha már ő is részt vállal a szervezésben, Kimi viszont erre megint azzal a durca szöveggel jött, hogy nevezzem ki őt a legjobb barátomnak, mert már úgyis annyira oda vagyok érte.
Hogy ezen a témán végre túllépjünk, javasoltam, hogy inkább szimulátorozzunk, és bár Kimi kicsit húzta a száját, mert ugyebár nem szeret virtuálisan versenyezni, végül belement, és úgy szórakoztattuk egymást, amíg Michaela meg nem jelent az ajtóban.
- Nina, nagyon zavarlak? - kérdezte hadarva még a kilincset szorongatva. - Csak mert sikerült lenyomoznunk, honnan telefonált a titokzatos rajongód.
- Honnan??? - pattantam fel a szimulátor üléséből és az sem érdekelt, hogy közben véletlenül elrántottam a kormányt és az autóm virtuálisan Kimiének ütközött, mivel éppen egymást előzgettük oda-vissza.
- Hééé...ez azért... - méltatlankodott a finn. - Boxutca-áthajtásos, most!
- Ajj Kimi, haggyá' már! - intettem le a csapattársamat, aki felröhögött. - Szóval? Honnan hív az az őrült?
- Úgy azonosítottuk be, hogy a hívások Konstanzból érkeznek, tehát Németországból. - világosított fel a sajtósom.
- De hát az a Boden-tónál van!!! És ha kinyomozza, hogy hol lakok?! - estem hirtelen kétségbe, hiszen Konstanz egyáltalán nincs messze a svájci határtól, és onnan is csak másfél óra lehet az út Walchwilig.
- Egyelőre csak annyit tudunk, hogy a hívásai rendszeressé váltak. - próbált nyugtatni Michaela. - Azon gondolkoztunk Roberttel, a webmesterünkkel, hogy nem akarsz-e beszélni vele, hátha akkor leáll.
- Én beszéljek vele? - döbbentem le. Ez az eshetőség eszembe sem jutott. Még hogy egy őrült rajongóval beszélni? Adjam meg neki azt, amire vágyik? - Nem hiszem, hogy ez jó ötlet, Michaela.
- De ezzel csökkentenénk annak esélyét, hogy esetleg bedühödik és azokhoz a bizonyos más eszközökhöz folyamodna. - próbált rávilágítani a megelőzésre. - Mellesleg lehet, hogy csak egyszerűen beszélni akar egy hírességgel és ilyen úton próbálkozik.
- Én azért nem írnék le egy olyan embert, aki már a gyár telefonszámát is kinyomozta...
- Éppen ezért kellene beszélned vele, ha már ennyi erőfeszítést megtett egy pár szóért veled. - mosolyodott el. - Na? Nem hiszem, hogy olyan komoly lenne.
- Nem komoly?! Michaela, az anyám nevével jelentkezik be és szó szerint követel a telefonhoz! - emeltem fel a hangomat kissé hisztérikusan, de kisebb meglepetésre nem a sajtósom, hanem Kimi válaszolt.
- Hééé, csigavér, kicsi Nina...ne hisztériázz, megoldjuk. - próbált nyugtatni, de ez most baromira nem ment.
- Kimi, van fogalmad arról, hogy egy mániákus rajongóm az anyámként zaklat??? - fordultam felé, mert úgy tűnt, egyáltalán nem érzékeli a helyzet súlyosságát.
- Értem én, ne ordíts! - állt fel az ülésből. - Szerintem egyszerűen ne vegyük figyelembe.
- De Kimi, naponta hív és keresi Ninát. Egész napra lefoglalja a vonalunkat.
- Akkor változtassunk számot. - állt elő az újabb ötletével a Jégember, de ezen már nekem is mosolyognom kellett.
- Egy őrült rajongó miatt nem cserélhetjük le a számunkat, amin keresztül tarthatjuk a kapcsolatot a szponzorokkal és a vendégeinkkel! - mosolygott lenézően Michaela. - Ne hülyéskedj már!
- Akkor meg egyszerűen mondjátok meg neki, hogy ne szórakozzon ilyesmivel, mert tudjuk, hogy nem ő az anya és ennyi. - vont vállat a finn. - Nem értem, mit problémáztok ezen ennyit. Szard már le Nina!
- Kimi, nekem nem csak egy semmiség az, hogy az anyám nevével akarnak elérni. - vallottam be komolyan.
- Persze, bocs, tudom. - karolta át a vállamat együttérzően, ami kicsit könnyített rajtam. - De az lenne a legrosszabb, ha engednél neki. Ne beszélj vele! Egyszer csak megunja. Ti pedig utasítsátok el, ahányszor hív.
Michaela tanácstalanul nézett rám, mintha valami szemkontaktus alapján azt üzente volna: "Szerinted ezt most komolyan kéne vennünk?" Mivel én sem láttam jobb megoldást, bólogatni kezdtem.
- Szerintem nincs más választásunk. Biztos, hogy nem fogok vele beszélni! Ez egy hazug áruló!
- Na ezt már szeretem. - veregetett hátba Kimi és amikor rá néztem, barátságosan kacsintott egyet. Elmosolyodtam rajta.
- Olyan aranyosak vagytok együtt. - örömködött Michaela minket nézve, mire mi egyszerre kezdtük el forgatni a szemünket. - Bocsánat, öhm....szóval azt akartam mondani, hogy...kiegészítitek egymást.
- Ez azért már jobban illik ránk. - bólogattam elégedetten és csak mosolyogni tudtam azon, hogy Kiminek sincs ellenvetése a jelző ellen.

Vasárnap hazautaztam, mert a Seb-szülinapi-bulija projekt előtt még szerettem volna kipihenni az elmúlt hetet, amit végigedzettem és végigszimulátoroztam Enstone-ban. A gyárban a mérnökök már szó szerint kirugdostak a megbeszéléseikről, mert állandóan bekotnyeleskedtem hozzájuk csak azért, mert a kiesésem után úgy éreztem, ez egy jel volt arra, hogy több időt kéne a gyárban töltenem, hogy részt vehessek a "belső munkálatokban" is, hátha akkor majd többet tudok az autóról és legközelebb szerencsém lesz. Egy ilyen fárasztó hét után felüdülés volt újra itthon lenni. De nem egyedül érkeztem haza...
- Van konyhád??? - röhögte el magát Kimi, amikor beléptünk a házba és körbenézett. - Hát ezt nem hiszem el!
- Minden normális házban van konyha Kimi... - motyogtam, miközben lepakoltam a boltban vásárolt cuccokat a konyhapultra. Na igen, a vásárlás sem volt egyszerű. Hazafelé direkt megkértem Kimit, hogy maradjon a kocsiban, mert az oké, hogy engem már megszoktak az emberek és Sebastianra sem néznek már "sztárként" ha a közértbe megy, de egy, itt nem túl gyakran megforduló Kimi Räikkönen azért elég nagy felhajtás lenne a sarki boltban. Kicsit morogva ugyan, de azt is megtette a kedvemért, hogy lehajtsa a fejét az anyósülésről, csakhogy ne legyen felismerhető. Igaz, hogy utána meg százszor megkaptam, hogy miért bújtatom, mintha szökött rab lenne...Persze azon kívül, hogy szórakoztató volt a szitu, hálás is voltam neki, amiért szót fogadott. Álmomban sem gondoltam volna, hogy tényleg lehajtott fejjel nézi majd a lábtörlőt!
- De te nem tudsz főzni! - röhögcsélt továbbra is, és kicsit meglepődtem, mert ez nem éppen az ő stílusához passzolt. - Minek sütő, amikor azt sem tudod, hogy kell beindítani?
- Honnan veszed, hogy nem tudom? - hökkentem meg. Jó, említettem már neki, hogy nem vagyok éppen egy konyhatündér, de azért ez már túlzás! Igenis tudok pizzát sütni!
- Onnan, hogy itt kábé minden olyan állapotban van, mint ahogy megvetted....mikor is költöztél ide?
- Újév után.
- Akkor fél éve hozzá sem nyúltál semmihez. - állapította meg és igen jól szórakozott rajtam. - Te jó ég...fél éve rendeled a kaját mi? Melyik pizzériának vagy törzsvásárlója? Vagy te a salátabárokra esküszöl?
- Fújd fel magad, Räikkönen! - könyököltem oldalba, mire fensőbbségesen nevetni kezdett.
- A lényegre tapintottam, mi? - piszkálódott tovább.
- Igenis szoktam főzni! - védtem meg magam mosolyogva. - Salátával például már próbálkoztam....és a spagetti is megy. Heikki megtanított tésztasalátát csinálni!
- De a legtöbbször azért pizza fogy a háznál. - lesett bele a kukámba, amiben kiszállított pizzadobozok préselődtek egymáson. Hoppá, lebuktam!
Amikor meglátta, hogy nézek rá, köhécselve próbálta leplezni a nevethetnékjét.
- Biztos vagy te benne, hogy kibírjuk egymás mellett keddig? - tettem fel az ártatlan kérdést.
Kimi ugyanis úgy tervezte, hogy nem utazik haza Seb bulijáig, így legalább együtt tudunk működni. Én örültem neki, ugyanis olyan jól elvoltunk Enstone-ban, és különben is túlságosan szeretem a társaságát ahhoz, hogy visszautasítsam azt, hogy pár napot itt töltsön velünk.
- Imádlak heccelni. - adta meg a számára helyes magyarázatot, aztán egy teljesen más hangsúlyon megkérdezte. - Te...visszaszívok mindent. Ez a kaja istenien néz ki.
- Kaja?! Milyen kaja? - kaptam fel a fejem a hűtőből, de persze rögtön be is vágtam a kobakomat, amitől egy ordenáré ordítás szakadt ki belőlem. Kimi kinevetett, aztán kivett a sütőből egy jénai tálat, amiben tonhalas tekercset véltem felfedezni. Azt se tudtam hová kapjak! Hát ez meg hogy a fenéből varázsolódott ide???
- Hm, azt mondja, egyem meg! Szinte már könyörög nekem! - közölte velem színpadiasan a finn és rögtön elkezdte nyitogatni a szekrényeket tányérok után. - Ez most mindenért kárpótol! Isteni vagy, Nina!
- Kimi....öhm...ezt nem én főztem. - vallottam be mosolyogva.
- Akkor a sütőd ilyen okos?
- Dehogy! Ha jól tippelek Heidi főzhette ezt nekem. Az ő egyik specialitása a tonhalas tekercs.
- Nem hiszem el, hogy az ő szelleme még ide is elér... - motyogta Kimi, miközben elővette az evőeszközöket és leült az asztalhoz. Na igen, ő otthon érezte magát! - Te nem eszel belőle, ha már ilyen rendes volt és főzött nekünk?
- Nekem. - helyesbítettem, de persze én is szedtem magamnak és odaültem a finnel szemben az asztalhoz, aki már jóízűen falatozott. - Már csak az a kérdés, hogy mit keresett itt nálam? És egyáltalán: hogyan jutott be? - gondolkoztam el.
- Szerintem inkább az, hogy most hol van...? - nézett fel a kajából. Na igen, ez már a tíz milliós kérdés.

(Sebastian)

- Megyek már... - morogtam, amikor valaki egyenesen rákönyökölt a csengőmre. Tippem sem volt, ki lehet az ilyenkor, mert általában nem szoktak hétvégén zavarni, és mivel most érkeztem vissza Milton Keynesből, egyáltalán nem volt kedvem semmi máshoz, csak lazításhoz. Már el is terveztem, hogy azt a pár napot, amit még Heikki nélkül élvezhetek a szülinapom előtt, "F1 2011-zéssel" töltök, mert kedden úgy is hazamegyek Heppenheimba, hogy a családdal legyek.
Most amikor kinyitottam az ajtót, a döbbenettől hátra is hőköltem. Egy meglehetősen ideges arccal néztem farkasszemet.
- Sebastian Vettel! - toppantott Heidi az ajtóban. - Mondd csak, nem félemlítettelek meg már eléggé?
- Áhh, Heidi, úgy örülök, hogy itt vagy! - varázsoltam magamra a szokásos mosolyomat, csakhogy ellensúlyozzam a lányból áradó dühöt. - Mi szél hozott ide hozzám? Gyere csak be, jó, hogy itt vagy!
- Még szép, hogy bejövök! - fújtatott, majd energikus léptekkel be is trappolt a házamba. Kerek szemekkel csuktam be utána az ajtót, aztán még meglepettebben néztem, ahogy otthonosan levágja magát a nappalim kanapéjára és úgy bámul rám, mintha egyben fel akarna nyársalni. Te jó isten, mit vétettem már megint?!
- Elárulod, miért vagy ilyen pipa? - kérdeztem a lehető legszelídebben, de mielőtt leültem volna mellé, udvariaskodtam egy kicsit. - Ó, bocsánat. Kérsz valamit...mondjuk inni? Elég piros a fejed...
- Nem kérek semmit, csak magyarázatot! - közölte velem ellentmondást nem tűrő hangon. Szó nélkül leültem a kanapéra és várakozóan néztem rá, mert őszintén nem tudtam, mi a fene ütött most belé. - És most ugyebár arra vagy kíváncsi, miért vagyok ilyen pipa....de aranyos vagy! - mosolyodott el negédesen. - Hát miattad vagyok pipa te agyalágyult! -rivallt rám hirtelen, amitől úgy éreztem, egy tornádó süvít végig a nappalin.
- Atyaisten, nyugodj már le! - tettem magam elé védekezően a kezeimet. Ez megőrült?!
- Nem nyugszok le, Sebastian Vettel, amíg el nem mondod nekem, hogy mi az ördögöt gondoltál, amikor Heikkinek kijelentetted, hogy feladod az akciót!
- Akciót? Milyen akciót? - értetlenkedtem, mert csak arra tudtam koncentrálni, hogyha Heidi felkapná a kispárnát, én tudjak védekezni ellene egy jó reflexszel. - Fogalmam sincs miről beszélsz.
- Fogalmad sincs, mi? Hát Nináról beszélek, te fafej! - ordított ismét a képembe, mire már elfogyott a türelmem, és én is felemeltem a hangomat.
- Na jó, most hagyd abba az ordítást, mert az én házamban csak én ordíthatok, világos? Másrészt meg...Heikki már megint mindenről beszámolt neked? Soha többet nem osztok meg vele semmit!
- De igenis ordítani fogok, ha ilyen hülyeségeket csinálsz, lükepék! - bokszolt bele a karomba, amit reflexből visszahúztam és azon igyekeztem, hogy ne adjak ki semmilyen fájdalmas hangot. Hogy lehet ilyen erős egy lány? Van egy ütése az biztos! De miért pont én vagyok a bokszzsákja? - Szóval? Miért mondtad ezt?
- Mit is?
- Hogy lemondasz Nináról, kis herceg! - forgatta a szemét lenézően, de legalább már nem ordított. Már csak erőteljesen morgott. Az is jobb, mint az üvöltés. Már kezdett bedugulni a fülem. Nem ehhez vagyok szokva.
- Nem tudom....nem tudom.... - ismételgettem. - Fogalmam sincs már Heidi, hogy mit tegyek. Hogy mit kéne tennem...Már kezdek belefáradni abba, hogy mindent megteszek, amit lehet, de semmi eredmény.
- Ez hülyeség! - mordult fel újra, de mielőtt félni kezdtem volna, hogy most tényleg hozzám vágja a párnát, nyugodtabb hangra váltott. - Seb, mondd, hogy csak a futam utáni csalódottságnak volt köszönhető, hogy ilyen baromság csúszott ki a szádon. Kérlek, fogd erre!
- Heidi, az az igazság, hogy.... - próbáltam magam kifejezni, csak az volt a baj, hogy magam sem tudtam, mit is érzek, vagy mire gondolok. - Igen, elsősorban a kiesésem miatt dühöngtem és utólag sajnálom, hogy olyan pofátlan voltam Ninával a boxutcában, de hát nem bírtam ki, hogy ne olvassak be neki Fernando miatt!
- Mert féltékeny vagy... - nyugtázta Heidi mosolyogva.
- És ha igen? - csattantam fel. Miért jön már ő is a féltékenységgel? - Nem hiszem, hogy fair az a helyzet, hogy én, aki már akkor felfigyeltem Ninára, amikor még csak az első téli teszteken megláttam és azóta is próbálok minél közelebbi kapcsolatot kiépíteni vele, egyszerűen kevesebbnek számítok és érdektelenebb vagyok Ninának, mint Fernando, akit azóta utál, amióta megjelent a mezőnyben és soha nem is kedvelték egymást, most mégis vele lóg, amióta Fernando benyalt neki egy olyan dumával, hogy mostantól ne nyirbálják egymás egóját. Ez szerinted normális? Mert szerintem roppant igazságtalan!
- Seb, az élet igazságtalan... - okoskodott egy megalázó mosollyal. - Komolyan egy ilyen hiszti miatt akarsz csak barát maradni Ninának? Egyelek meg....
- Muszáj úgy kezelned, mintha egy öt éves ovis lennék? - mordultam fel most én. - És egyáltalán miért szóltok bele az én magánügyembe? Egy érett férfi vagyok, aki képes meghozni a saját döntéseit és tudja, hogy mit és hogyan akar! A ti tippjeitek közül mind fuccsba ment, sőt a visszájára fordult, mert nem engem kedvelt meg jobban Nina, hanem Fernandót!
- Érett férfi, saját döntések blablabla... - utánzott a kezével egy csipogó csőrt. - Ne röhögtess már, Seb!
- Ha csak ezért jöttél ide, akkor jelentem, nincs szükségem a kioktatásodra!
- És még te nem vagy öt éves...Már megint durci vagy, Seb... - mosolyodott el kedvesen, de azért láttam benne a gúnyt is. Milyen megalázó! - Most komolyan, áruld már el nekem! Komolyan gondoltad, hogy már csak barát akarsz maradni Ninának? Csak mert se én, se Heikki nem tudjuk ezt elhinni neked.
- Heidi, megmondtam: semmi értelme tovább teperni, ha nincs miért. - tártam szét a kezem. - Eddig mást se csináltam, csak próbáltam közeledni Ninához. És mit értem el fél év alatt. A semmin kívül annyit, hogy néha elmosolyodik, ha egyszer van ideje velem is beszélni. Hűha, ez aztán a teljesítmény! - ironizáltam kedvetlenül.
- És még a nők türelmetlenek... - nevetett fel gonoszan.
- Én nem vagyok türelmetlen! Fél év, Heidi! Ez nem kevés idő, nem gondolod? És még mindig ott tartok, ahol a szezon elején. Ennek az egésznek nincs már értelme...
- Na ezt most fejezd be, Seb! - parancsolt rám, mire összerezzentem. Hihetetlen, hogy milyen tekintélyes hangszíne van. Vajon Heikkit is így parancsolja az ágyába? Akkor meg tudom érteni, miért élnek olyan aktív nemi életet. - Nem értél el semmit? Elmondom, hogy te vagy Nina egyik legközelebbi barátja, amióta a motoros haverjaival nem tartja olyan szorosan a kapcsolatot. Több időt töltött veled az elmúlt hónapokban, mint a legjobb barátjával, akivel évek óta elválaszthatatlanok.
- De azért, mert a F1 miatt nem tudnak találkozni. - mondtam ki a tényt.
- Nem azért...Emlékszel, amikor kieszeltük azt a tervet, hogy nálad aludjon? - állt elő újabb bátorítással.
- Amikor semmi sem úgy sült el, ahogy terveztétek...aha, persze. - forgattam a szememet.
- Semmi sem úgy sült el? Hát én nem hinném! - fonta össze a karját a mellkasán. - Nem is tudom kinek sírta el az anyukája halálát és ki vigasztalta meg, majd másnap vitt neki ágyba reggelit. Fogalmad sincs, hogy ez a  gesztus mennyit jelentett Ninának! Az anyját csak én és a családja tudtuk...eddig. De benned megbízott annyira, hogy megossza veled. Neked tényleg nem jelentett ez semmit?
- De, persze... - motyogtam, mert beláttam, hogy talán igaza van. Emlékszek még arra, ahogy Nina próbálta visszafogni a könnyeit és szilárdan elmondani az anyja halálát, mintha ez egy teljesen természetes dolog lenne. De arra is, amikor bevallotta, hogy jól esett neki az, hogy meghallgattam.
- És akkor már ne is beszéljek arról, hogy azon a héten, amíg együtt edzettünk, folyton egymáson lógtatok!
- Csak edzettünk. - mosolyogtam.
- És versengtetek. - egészített ki szintén mosolyogva. - Na ide figyelj, kis herceg. Korábban azt hittem, Nina sosem fog a motoros barátainál jobb barátokat találni az életben, mert annyira jól kijöttek egymással és úgy éltek ott, mint egy család. De amióta itt vagyunk köztetek, úgy látom, még sosem kötődött annyira senkihez, mint Kimihez és hozzád. Leszámítva persze engem és Marc-ot.
- Az máris két ember. - kötözködtem.
- Te nem érted a lényeget??? - vékonyodott el a hangja, amikor újra felment benne a pumpa. Ajjaj, azt hiszem nem kéne ilyen megjegyzéseket tennem. - Én 11 éves kora óta vagyok Nina legjobb barátnője, Marc is már jó pár éve! De a ti hármasotok, vagyis Nina, Kimi és te annyira kiegészítitek egymást, hogy még én sem versenyezhetek veletek. Néha nézlek titeket, amikor hármasban nevettek, egymás vállát ütögetitek, vagy csak szimplán beszélgettek, hogy olyan összhang van köztetek, amit nem lehet csak úgy hip-hop felépíteni.
- Hát ez szép és jó, csak az a baj, hogy Nina ezerszer jobban bírja Kimit, mint engem. Nem mintha rá is féltékeny lennék...
- Tudod miért bírja Nina annyira Kimit? - kérdezte nyugodtan. - Mert a Jégember pont olyan, mint ő. Saját magát látja benne, mert nagyon hasonló a stílusuk, de közben ő a példaképe is. A hasonló vagy teljesen azonos személyiségű emberek a legtöbbször nagyon jól kijönnek egymással, és velük is ez a helyzet. Te viszont teljesen más vagy. Totális ellentéte Ninának és pont ezért van esélyed nála. Ismered a mondást: az ellentétek vonzzák egymást. És nálad meg Ninánál nagyobb ellentétet keresve se találnék ezen a bolygón.
Muszáj volt elmosolyodnom Heidi megjegyzésén. Talán van abban valami, amit mond, és mivel ő ismerheti a legjobban Ninát legjobb barátnőként, talán hinnem is kellene neki. Az egyetlen baj csak az, hogy ezek csak szavak, amiket Heidi gondol és nem Nina. Honnan tudhatnám, hogy tényleg olyan fontos barátja vagyok-e Ninának, ha nem ő mondja?
- Kedves tőled, hogy próbálsz segíteni, de a tettek mind ellenem szólnak. - sóhajtottam kiábrándultan. - Annyi mindent próbáltam már, és semmi sem vált be. Nina sosem vette a jelet és attól tartok, nem is fogja. Majd megkérdezem Fernandótól, hogy ő hogy csinálta, mert neki elsőre sikerült.
- Már megint Fernando! - nézett fel a plafonra morogva. - Mondjak el egy titkot, Seb? Tudod egyáltalán, hogy miért utálta meg Nina annyira Fernandót?
- Mert már kezdettől fogva unszimpatikus volt neki. - vontam meg a vállam, mert Nina ezt mondta nekem.
- Az csak egy kis töredéke az okoknak. - legyintett Heidi. - Tudod mi volt az igazi első benyomása róla? Amikor egy futam után az afterparty éjjelén Fernando részegen lesmárolta Ninát.
- Miiii?! - döbbentem le egy másodperc alatt. - Fernando.....lesmárolta....Ninát? Mégis mikor???
- Malajziában. - bólintott.
- Malajziában? Úristen....hát ezért. - Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen konfliktus áll a háttérben. Annyira ledöbbentett ez a titok, hogy még azt se tudtam, hogy ez jó vagy rossz hír nekem. Azta!
- Hát ezért. És ezután kezdődött meg köztük az adok-kapok. - magyarázta tovább Heidi. - Ninában már akkor felment a pumpa, de Fernandóban csak akkor tudatosult, mit tett, amikor kijózanodott. És ezek után nemhogy bocsánatot kért volna, de ribancnak nevezte teljesen érthetetlenül. Nina ezen pöccent csak be igazán. Azóta lett olyan ellenséges a viszonyuk.
- Minden veszekedésük és utálkozásuk kiindulópontja. - értettem meg végre. Hihetetlen, hogy én erről ne tudtam! - Ki tudott még erről?
- Én, Kimi és még pár pilótasrác, akik velük buliztak aznap.
- Kimi? Kimi tudott róla és nekem nem mondta el? - lepődtem meg. Hát ezt azért nem vártam tőle, hiszen tudta, hogy én mennyire odavagyok Nináért.
- Talán azért, hogy ne ronts el mindent, mert képes lettél volna számon kérni Fernandót. Hidd el, ezért az arcért megérte, amit most vágsz. - Úgy látszik jól szórakozik rajtam, miközben én egy igen jelentős információt dolgozok fel. Hát ez azért nem fair!
- Pedig bírtam Fernandót. - hümmögtem.
- De nem mondhatod el senkinek! - utasított. - Ha bárki megtudja még a paddockból, kiderülne és abból botrány lenne. Már így is nehéz volt elsimítani az ügyet a fotóssal, akit kárpótolnunk kellett egy VIP jeggyel.
- Az a pasas volt az, aki folyton Ninán lógott Kínában? - nevettem fel. - Hihetetlenek vagytok.
- Csak racionálisak. - billentette oldalra a fejét mosolyogva. - És örülnék, ha te is az lennél és végre befejeznéd a féltékenykedést Fernando ellen, mert kb. annyira rossz emlék maradt benne az a csók Ninával, mint az, amikor 2010-ben elloptad előle a vb címet. Úgyhogy semmi okod féltékenykedni, mert nem éri meg.
- Oké, ebben talán igazad van. - ismertem el és ettől mosolyogni támadt kedvem. - De akkor sem tudok már mást tenni. Mindent kipróbáltam Nináért. Semmi sem jött be.
- Biztos vagy benne, hogy mindent? - vonta fel a szemöldökét, mint akinek jó ötlete támadt. - Mit is mondtál? Hogy vehetnél leckét Fernandótól. Tudod mit? Igazad van. Ezzel már te sem nyúlhatsz mellé!

(Kimi)

Bevallom, egész pöpec kis hely ez a Walchwil. Amióta Seb ide költözött, kicsit távolabb tőlem, nem is igazán jártam erre, mert mindig ő jött hozzám. Viszont el kell ismernem, azért nem rossz város ez. És Nina kérója is egész jó, a kettes számú hálószobájában legalábbis végigaludtam egyhuzamban 12 órát. Még az is lehet, hogy ideköltözök. Ha ilyen jó a kaja, ennyi pia van a hűtőben, és az ágy is luxuskényelmet nyújt, sőt, még két jóbarátom is itt él, rohadjak meg, idecuccolok a kutyákkal együtt.
- Hahó, Jégember, mi lenne ha nem ugranál már most neki az italkészletnek, hanem megvárnád, míg elkezdődik a buli? - térített vissza a valóságba Nina, aki egy létrára állva kötözte fel a lufikat a függönykarnisra.

Őrült nagy mázlink volt, hogy meg tudtuk szerezni Sebtől a lakáskulcsát. A módja nem érdekes, csak az, hogy megvan és amíg a jómadár anyuciéknál ünnepli a szülinapját, mi már birtokba vehettük a házát. Nina és Heidi már délután nekiálltak a díszítésnek, míg Heikki és én átfuvaroztuk az összes létező piát Nina házából, amit vásároltunk. Természetesen én megint nem tehettem be a lábam a szupermarketbe, mert a csajok féltek attól, hogy három F1 pilóta már sok lesz ennek a népségnek, főleg velem együtt. Így viszont kénytelen voltam most letesztelni, mennyire buliképes is a helyi pia.
- Hát ja, Räikkönen, jó lenne ha az ünnepeltnek is hagynál valamit, mert rostos naranccsal éppenséggel nem készültünk. - morgott Heidi is, aki már kezdte magát felidegesíteni azon, hogy belegabalyodott a sok "Boldog 25. Születésnapot, Seb!" feliratos táblába, amiket az összes falra fel akart ragasztani. - Mellesleg hol van Mr. Partiszervíz? Azt ígérte, segít díszíteni is, nem csak bulizni jön. - méltatlankodott és jogosan, mert Fernando még mindig nem tolta ide a képét, pedig "ő aztán tudja mi kell egy jó bulihoz". Van egy olyan érzésem, hogy magára gondolt, ezért nincs még itt.
- Ajj, elegem van már ezekből a szarokból. - ugrott le páros lábbal a létráról Nina és amikor rám villant a tekintete, összefonta maga előtt a karját. - Kimi, ugye nem mondod komolyan, hogy te már gyúrsz?
- A bemelegítés fontos előkészítése egy nagy eseménynek. - emeltem felé a sörös dobozt, ami elég jóízű, de azért ki kellett próbálnom. - És a haverom szülinapja egy ilyen esemény. Egészségedre!
- Jégkrémek? - mosolyodott el.
- Viccelsz? A hűtőben. - mosolyogtam vissza. Még jó, hogy vettünk Magnumokat is. Majd jó lesz a Jägermeister mellé. Ütős kis párosítás, én már csak tudom.
- Torta? - jutott eszébe Heidinak, és rögtön kétségbe is esett, mert ledobta az összes táblát és idegeskedni kezdett. - Jesszusom, hol a torta? Emberek, szülinapi bulira készülünk és nincs meg a torta??? Ááááá!
- Nyugi, kicsim, a torta tálalva. - jelent meg Heikki az ajtóban, és nem csak a torta volt vele, hanem a többi vendég is, akik Seb német barátai voltak, de meglepetésre mögöttük Fernando és a hurkapálca barátnője is belépett Seb rezidenciájába. Rögtön elkaptam Nina pillantását. Erre azért nem volt garancia.
- Csáó, srácok! - kiáltott fel Fernando és rögtön felénk sétált. - Szevasz Kimi, te már melegítesz?
- Ja, mint mindig. Hoztad a csajodat is, mi? - pillantottam fel a botsáskára. - Szerintem még nem találkoztunk. Kimi vagyok.
- Tudom, tudom, és imádod a pezsgőt! Amúgy Dasha a nevem. - vihogott a csaj, majd Fernando vállára hajtotta a fejét mindaddig, amíg meg nem látta Ninát. - Hé, ő meg mit keres itt, szivi? - kérdezte Fernandótól. - Ez is a tervünk része?
- Hééé, picim - sziszegte a barátnőjének a spanyol és kicsit kínosan mosolyogva nézett rám. - Őt még csak most avattam be. Már alig vártam, hogy itt legyek. Egész jól feldíszítettétek a kecót. - nézett körbe.
- Ja, de a segítséged nélkül nem ment volna...
- Jó, bocs, a gyárban kellett lennem. - legyintett "tudod, ez a munkám...." stílusban, és Dasha szájára tette a kezét, aki éppen valami olyat akart mondani, aminek "De hát nem is...." volt az eleje. Fernando most komolyan hülyének néz? Úgy is tudom, hogy nem szimulátorban ült, hanem ezt a ropit döngette. Annyira kielégült fejük van, nem lehet nem észrevenni. - Seb mikor jön?
- Gondolom valamikor mostanában. - néztem a karórámra. Este 7-et mutatott. - Még úgy is van egy kis munka. Be kéne állítani a fényeket, meg beüzemelni a lézervilágítást. Na látod, hagytunk neked is valamit! - varázsoltam magamra egy kedvesnek látszó mosolyt, és elégedetten figyeltem, ahogy Fernando kelletlenül visszamosolyog.
- Ó, rendes tőletek. Gyere drága, nézzük meg, milyen is a lézervilágítás, úgyis kíváncsi voltam rá. - smárolta le Dashát, ahogy megfordultak és elindultak a nappali másik végébe. Ahogy eltávolodtak tőlem, Nina lestoppolta a mellettem lévő helyet a kanapén.
- Majd ne felejtsünk el megágyazni nekik az egyik szobában. Nincs kedvem a nyalakodásukat nézni egész éjjel! - fintorgott, amin jót röhögtem.
- Jó ötlet, már nekem is elegek voltak. Ígérd meg, hogy te sosem leszel ilyen anorexiás!
- Nem tervezem. - vigyorgott. - Mellesleg tudod, én nem illegetem magam kamerák előtt, igazi sportoló vagyok, az izmok pedig nem csak bőrre jönnek fel.
- Ha mégis hánytatni kezdenéd magad, a hajadnál fogva húzlak fel a WC-től. - fenyegettem meg röhögve.
- Gondoltam, hogy nem az a kedves, segítőkész barát leszel, aki összefogja a hajamat. - nevetett ő is.
- Ez így van jól. - mosolyogtam, aztán körbenéztem a nappaliban, ami megtelt ünneplésre készülő barátokkal...és egy mindenkinél idegesebb Heidival. - Jó kis buli lesz ez, érzem. Csak érne már ide Seb...
- Remélem örülni fog neki. Mi mindent megtettünk. Fernando nélkül, de megszerveztük a meglepetését.
- Ha ez ellen valami ellenvetése van, belenyomom a fejét a tortába. - fogadtam meg, mire egyszerre vigyorodtunk el Ninával. -  Itt ma buli lesz, kicsi Nina, és akár tetszik akár nem, kirúgjuk a ház oldalát!
- Gondolhatod, hogy nem én leszek az, aki ellentmond Kimi Räikkönennek! - nevetett izgatottan.
- És Seb sem. Hidd el. Ma semmi sem ronthatja el a szülinapját. Még ő maga sem!

(Sebastian)

Gyerekkoromban odavoltam a szülinapomért. Mindig vártam, hogy nyár legyen, beköszöntsön a július és végre eljöjjön az én napom. Alig vártam az ajándékaimat, amik általában matchbox versenyautók, vagy Michael Schumacher-es szurkolói felszerelések voltak. Szülinapi bulim nem igazán volt, főleg azért, mert általában júliusban mindig versenyidőszak volt és nem értem rá megünnepelni a születésnapomat. Néhány alkalommal sikerült kiruccannunk pár baráttal egy szórakozóhelyre, de az sem volt az igazi.
Egy viszont mindig biztos volt, ha elérkezett a szülinapom. A családdal való szeretetteljes ünneplés. Anyu mindig kitette szívét-lelkét, hogy megsüsse a kedvenc tortámat, elkészítse a kedvenc ételeimet, Apu pedig mindig a nekem legkedvesebb ajándékkal lepett meg. A nővéreim a kedvemért ilyenkor nem mentek el a barátnőikkel találkozni, az öcsém pedig képes volt otthagyni a számítógépet, hogy együtt ünnepelhessen a család.
Ilyen volt ez a mai nap is, amikor Heppenheimba utaztam, ahol most is ugyanaz "az otthon melege" érzés járt körbe, amikor átléptem a küszöböt. Tudtam, hogy ha ide belépek, elfelejtem a problémáimat, legyen szó akár magánéletről, akár a munkáról. Újra gyereknek éreztem magam, amikor még Anyu és Apu szárnyai alatt éltem és a testvéreimmel viaskodtunk a szüleink szeretetéért. Még így, a 25 évem küszöbén is hasonló érzésekkel utaztam haza és nem csalódtam, most is ugyanolyan meghitt és boldog szülinapi köszöntésben volt részem, mint mindig. Anyu rakott krumplit főzött nekem, ami köztudottan a kedvenc hazai ételem, Stephanie és Melanie elhozták a párjukat is, Fabi pedig úgy ugrott nekem, mint akit ezer éve nem látott. Nagyon jól esett az a szeretet, amit otthon kaptam és imádtam, hogy ilyen családom van, mert egy igazán jóhangulatú napot töltöttem velük, ami végülis a születésnapom.
Amikor viszont hazafelé vezettem, eszembe jutott, hogy 25 lettem és a 24. szülinapomhoz képest mennyi minden változott. Tavaly ilyenkor úsztam a sikerben, mert a 2011-es szezon csak az enyém volt. Idén meg mi a helyzet? Kétszeres világbajnokként már kétszer nem szereztem pontot, és 8 versenyből csak egyet nyertem meg, utóbbi ráadásul egy brutális kieséssel végződött. És még csak most jön a rettegett "sosem sikerül nyernem ebben a hónapban" július. Egész jó kilátások...
Ha a magánéletre gondolok, ismét problémák. Például amikor hazamegyek, Hanna már nem fog várni rám, és miért nem? Mert én szakítottam vele. És miért? Pontosabban kiért? Nináért. Aki egyszerűen csak barátként kezel, legalábbis jobbik esetben, mert lehet, hogy inkább megismételni Fernandóval azt a bakis csókot, minthogy velem elképzeljen valami mást is a barátságunkon túl. Szóval itt sem állok valami fényesen.
Ilyen gondolatok jártak a fejemben, amikor megálltam az Infinitivel a házam előtt. Kész röhej vagyok! A szülinapomon ilyeneken jár az agyam egy családias, szeretetteljes nap után. Csődtömeg vagyok, ez már biztos. De ez a nap is eltelik, mert a holnapi már nem az enyém, minden megy majd tovább a rendes kerékvágásban.
A következő pillanatban, amikor lenyomtam a kilincset és beléptem a házamban, azt hittem kiugrik a szívem, mert a szokásos otthoni csöndből hirtelen orbitális ordítás szakadt ki: