48. fejezet: Egy másnapos problémái

Sziasztok!
Szombatra sikerült a folytatást hozni, szerintem ezzel még időben vagyok. Nagyon örültem a különböző véleményeknek az előző fejezethez és köszönöm is őket!
Remélem a buli utónapját is véleményezitek majd, mert egyesek - különösen Seb - ismét olyan irányt vett a magánéletében, ami szerintem sokaknak nem fog tetszeni :)
Szóval várom a reakciókat ;)
Holnapra pedig sok sikert a fiúknak, nektek pedig jó szurkolást, és akik még gyereknek érzik maguknak, azoknak Örömteli Gyereknapot ^^.
Jó olvasást!

(Nina)

- Nem hiszem el, hogy így kell utánad rohannom. - morogta az illető, és amikor felé fordultam, meglepve tapasztaltam, hogy Heikki az. Hát ő meg mi a fenéért jött utánam?
- Heikki, ugye nem védőbeszédet akarsz elregélni nekem? - kérdeztem és úgy döntöttem, megvárom mit mond, ha már átfutott utánam három utcát. De edzőként persze nem lihegett egy kis futástól. Helyette értetlen tekintettel meredt rám.
- Elárulnád, miért kellett olyan sürgősen elrohannod? - kérdezte számonkérően.
- Azért, mert Seb képes volt tönkretenni a saját buliját azzal, hogy olyat csinált, amit nagyon nem lett volna szabad. Képzeld, hát ezért! - magyaráztam meg logikusan, majd gyors léptekkel továbbmentem.
- Mit nem szabadott volna? - jött utánam és ügyesen tartotta is velem a lépést.
- Lesmárolt! - közöltem vele felháborodva. - Lesmárolt! Érted? Lesmárolt!!!
- Elsőre is megértettem. - bólogatott. - De miért kell így kifordulnod magad ettől?
- Miért? - álltam meg hirtelen és hitetlenkedve néztem rá. - Heikki te észnél vagy? Seb lesmárolt, érted? Szerinted ez nem elég ok arra, hogy faképnél hagyjam a tönkretett bulijával együtt?
- Nina, van fogalmad róla, hogy Seb ezt miért tette? - kérdezte komoly hangon.
- Igen, volt szíves ezt is közölni velem meg Hannával. - bólogattam, mint az idióta, de annyira felgyülemlett bennem újra a düh, hogy képtelen voltam fékezni magamat. - És tudod hogyan? Hogy Hanna jelenlétében bevallotta, hogy MIATTAM szakított vele! Szerinted erre most hogyan kéne reagálnom?
- Hát biztos, hogy nem hisztérikusan elrohanni, mint valami hisztikirálynő! - rótt le, amin még inkább meglepődtem. - Esetleg megkérdezhetted volna, hogy miért is csókolt meg, nem?
- Én nem akarom megtudni! - toppantottam a lábammal. - El akarom ezt felejteni! Semmi értelme nem volt, magyarázat meg nincs erre! Én nem tudom mit gondolt Seb, hogy a karjába omlok-e, de akkor nagyot csalódott, mert mostantól én a közelébe nem megyek, az is biztos!
- Ezt te sem gondolod komolyan, Nina. - nevetett fel, mire kikerekedett a szemem.
- Azt te csak hiszed, Heikki! Annyira azért nem vagyok spicces állapotban, hogy ezt kijelentsem. Tulajdonképpen hála Seb kis magánakciójának, teljesen kijózanított. Na ezt talán megköszönöm neki, mert más mondanivalóm ezek után már nem nagyon van számára. Akár vissza is mehetsz és meg is mondhatnád ezt neki!
- Nina, térj már észhez! - fogta meg a vállaimat és erőteljesen megrázott. - Miért csinált volna rosszat Seb? Végre megtette, amit már korábban meg kellett volna, csak nem volt bátorsága hozzá.
- Mi van?! - hökkentem meg. Ezek szerint már....hát persze! Hiszen már mikor kidobta Hannát! Nem lehet igaz, hogy azóta tervezte ezt a becserkészést! Ekkorát még nem csalódtam benne az biztos!
- Az a helyzet, hogy Seb tényleg miattad dobta Hannát. Belőle már kiábrándult, veled viszont pont fordítva van az állás! És most úgy döntött, végre pontot tesz az i-re és felvállalja az érzéseit!
- Esküszöm, ha még egyszer elkezded ezt a maszlagot, te kapod Seb helyett a képentörölést! - fenyegettem meg ingerülten. - Különben meg honnan tudod ezeket, nagyokos? Ennyire be vagy avatva az ügybe?
- Én és a barátnőd támogattuk Sebet, aki folyton attól parázott, hogy mit fogsz szólni, ha megteszi az első lépést. És tessék, igaza volt: úgy reagálsz, mint egy hisztis liba! Szerinted ez most hogy eshet Sebnek?
Teljesen ledöbbentem Heikki szavain meg a hangsúlyán. Úgy látszik ő ilyen, ha már kicsit alkoholos állapotban van. De a szavai mégis olyan komolyan hangzottak.
- Figyelj, Heikki, engem nem érdekel Seb. Ez most olyan érzés, mintha pofán csaptak volna vizes szivaccsal, ami ráadásul még koszos is. Undorodik tőle az ember! - próbáltam egy hasonlatot mondani.
- Eszement vagy! - nevetett fel Heikki, de nem vidáman, hanem lenézően. - Ha tudnád, hogy...áh, mindegy.
- Mit tudnék? Hm? Szeretném tudni! - követelőztem.
- Mindegy. Lényegtelen. Téged úgysem érdekel semmi és senki, csak az, hogy kiakadhass és jelenetet rendezhess! - vágta hozzám, mire tátva maradt a szám. Hogy mer ilyet mondani? Hogy én jelenetet rendezek?! Majd ha Seb őt smárolja le csak úgy a semmiből, akkor megnézném, milyen fejet vágna!
- Tudod mit? Nem vagyok kíváncsi a szidalmazásodra! - közöltem vele kiabálva. Már elvesztettem az összes türelmemet. Különben is, hogy jön ő ahhoz, hogy kioktasson? - Tartsd meg magadnak a hegyi beszédet, vagy tudod mit? Menj vissza, és vigasztald meg szegény Sebastiant, ha már ő volt olyan magabiztos, hogy elcseszte a buliját a kis próbálkozásával. Ja és üzenem, hogy hatalmas gratuláció neki! - fejeztem be a mondanivalómat, aztán futásnak eredtem, hogy meg se próbáljon ott tartani még egy körre, vagy ne adj isten, visszaráncigálni Sebhez, hogy beszéljük meg a dolgokat. Különben most Heikki sem úgy viselkedett, mint egy békítő angyal, úgyhogy inkább menjen csak vissza, engem meg hagyjon lógva!

Amikor hazaértem, nagy erővel becsaptam a bejárati ajtót. Ki a fene gondolta volna, hogy így végződik ez az este? Arra számítottam, hogy majd jó másnaposan hazatámolygunk Kimivel és úgy könyveljük el a Seb meglepetéspartiját, mint életünk legnagyobb buliját, amit közösen szerveztünk és éltünk meg. Aha! Akkor ezt most hívhatom úgy, hogy pofára esés? Taccsra vágás? Totális csőd? Mert Sebnek hála ez marad majd meg nekem az egész meglepetésbuliból.
Ránéztem a faliórára, hajnali fél 3-at mutatott. Fáradtan sóhajtva ültem le a konyhapulthoz a bárszékre. Hasogatott a fejem és pörgött az agyam. A másnaposság keveredett bennem az idegtépő gondolatokkal.
Egyfolytában egy szó jár a fejemben: MIÉRT? Ha Seb bólintása annak tekinthető, azért futott válságra a kapcsolata Hannával, mert...mert. Áh, ezt még gondolatban is rossz hallani. De a vicc az egészben, hogy Seb velem beszélte meg a Hannával kapcsolatos problémáit és a kétségeit, miszerint már nem biztos a kapcsolatukban, mert már csak barátként tekint rá. Viszont...velem meg pont fordítva lenne a helyzet? Hát ez őrjítő! De nekem akkor miért nem esett le semmi? Nem akar összeállni a kép.
Az elmélkedésemből kopogás ugrasztott ki. Semmi kedvem nem volt kinyitni. Hagyjanak már békén!
- Ki az? - kiabáltam ki nem túl udvariasan.
- Én....Kimi. - üzente kintről a mély hang. Kimi? Hát ez meg?
- Te is csak beszólogatni akarsz? - kérdeztem, még mindig a pultot támasztva. - Mert akkor most mondom, hogy nem vagyok kíváncsi rá!
- Én csak bejönni szeretnék. Ha jól tudom, most nálad csövezek. - jött a fáradt válasz.
Magamban káromkodva elslattyogtam öt lépést az ajtóig. Amikor kinyitottam, egy félmeztelen, ajtófélfának dőlő Kimit láttam. Az arca olyan nyúzott volt, mintha hetednapos lenne.
- Kidühöngted már magad? - kérdezte nyugodtan.
- Kibuliztad már magad? - kérdeztem vissza és hozzá hasonlóan az ajtófélfánál támasztottam meg a fejemet, ami valamiért baromi nehéznek tűnt.
- Az úgy elég fura buli, ha az egyik szervező visítozva elrohan.
- Oké, kösz, hogy már tőled is megkapom. Miért nem mondod mindjárt, hogy hisztis liba vagyok? Heikki szerint legalábbis így viselkedtem. Csak az a probléma, hogy nagy ívben leszarom. - nevettem érdektelenül.
- Én nem pocskondiázni jöttem. - motyogta, majd elmosolyodott. - Bemehetek, vagy szobrozzak itt, amíg ki nem józanodok?
Ezen már muszáj volt elmosolyodnom, bármennyire is idegtépő hangulatban voltam.
- Gyere, te iszákos! - hívtam be, majd becsuktam mögötte az ajtót. - És a pólódat hol hagytad?
- Tudnom kéne? - kérdezett vissza, amikor eldőlt a nappali egyik kanapéján.
- Mondjuk. - ültem le mellé, majd feltettem azt a kérdést, ami már fúrta az oldalamat. - De áruld már el...most komolyan....miért hagytad ott a bulit?
- Eleget ittam. Már így is hasogat a fejem. - próbálta megmagyarázni nevetséges módon.
- Rossz embert akarsz etetni ezzel. - mosolyodtam el. - Na ki vele...ma már úgyis minden az én fejemen borul.
- Jó. - ült fel hirtelen mozdulattal. - Seb arra készül, hogy leigya magát a sárga földig.
- Ez lett volna az eredeti terv, nem? - értetlenkedtem. - Szülinapja van, tegye azt, amit jónak lát.
- Már megtette... - motyogta és jelentőségteljesen a szemembe nézett.
- Kimi, legalább te ne! - álltam fel a kanapéról, mert ismét elöntött az ideg. - Ez egy hiba volt, oké? Nem tudom, mennyire volt Seb a pia hatása alatt, de olyat csinált, amit nagyon de nagyon nem kellett volna!
- Tudod egyáltalán, hogy miért csinálta?
- Nem, de nem is akarom tudni. - fontam össze magam előtt a kezemet durcásan.
- Akkor kérdezd meg, mielőtt dúlsz-fúlsz magadban. - javasolta higgadtan.
- Mi? Dehogyis! Nem fogom megkérdezni! - tiltakoztam fennakadva azon, amit mondott. Kiminek tényleg jót tenne egy pihenés, mert már hülyeségeket beszél!
- Kérdezd csak meg... - ismételte meg.
- Kimi, nem! - mondtam ki jól érthetően. - Értem én, hogy véded őt, de én most akkorát csalódtam Sebben, mint mostanában senki másban. És ez most túl so....
- Nina, az istenért, menj vissza, és kérdezd meg Sebtől! - vágott közbe kicsit erőteljesebb hangon, amire összerezzentem.
- Igen és mégis mit kérdezzek meg tőle? Hogy hogy volt pofája lesmárolni csak úgy?
- Például. - bólintott. - Mert talán ahelyett, hogy itt játszod a hisztikirálynőt, akár meg is kérdezhetnéd arról, hogy mit miért és mióta mennyire meg hogyan és miért most.
- Mi van? - nevettem fel, mert elvesztettem a fonalat. De a reakciója alapján Kimi sem értette, mit beszél.
- Ööö na mindegy....- mosolyodott el kínosan. - A lényeg, hogy menj vissza és kérdezd meg tőle, amit akarsz. És akkor megspórolhatnál egy csomó feszültséget magadnak. Na indíts! - mutatott az ajtóra.
Tanácstalanul emésztettem meg, amit Kimi tanácsolt. Oké, ez így furán hangozhat, de talán kicsit igaza lehet Kiminek. Ha másért nem is, azért mindenképpen visszamehetek, hogy választ kapjak a MIÉRT? kérdésre. És ha nem jól sül el a dolog, talán bepótolhatom azt a beígért pofont, ami kijár neki.
- És te? - érdeklődtem, mert Kimi már megint elterült a kanapén.
- Azt hiszem kimaradok a következő felvonásból. Ha minden jól megy, nem fogom innen hallani a veszekedéseteket. - fogta a fejére az egyik kispárnát, mire elröhögtem magam.
- Kösz a biztatást, Jégember! - fintorogtam, majd belebújtam a cipőmbe és kinyitottam az ajtót.
- Jó kislány legyél, Jéghercegnő! - figyelmeztetett, de a párnába fúródó fejétől már alig értettem a szavait.
Ahogy kiléptem az ajtón, muszáj volt kicsit elmosolyodnom. Kimi a maga módján mindig segíteni próbál. Most is: ki hinné, hogy csak azért jött el a buliból, mert már eleget ivott? Ugyan már! Eljött, mert én elviharzottam és hozzám jött, hogy észhez térítsen. Mindig ott van mellettem és bár tudom, hogy Seb ugyanilyen, vagy talán jobb barátja is, mint én, de velem is egy csomót törődik. Aki csak kívülről ismeri, biztos nem hinné el, hogy az igazi Kimi Räikkönen tud érzelmes is lenni és a barátaiért képes ennyi mindent megtenni. Most konkrétan feladta a bulit azért, hogy visszaküldjön maga helyett. Néha tényleg azt hiszem, hogy ő az igazi bátyám, mert mindig ott terem, ha szükségem van rá. Most is ki vett rá arra, amire még magamat se tudtam? Hát persze, hogy ő. Fura, hogy milyen hatással van rám... Egyszer jó lenne megköszönni neki, hogy pár keményebb szóval képes helyrebillenteni a fejemben lévő zűrzavart.
De most egészen más dolgokon járt az agyam, ahogy elindultam vissza Seb házába. Jó ötlet ez egyáltalán? Most menjek vissza oda, ahonnan az előbb azért rohantam el, mert olyat tudtam meg, amit nem akartam?
Nem, ehhez egyáltalán nem fűlt a fogaim. Az ajtón kilépve már mégsem tartottam annyira jó ötletnek visszamenni a buliba - ha Kimi nélkül egyáltalán még bulinak nevezhető ami ott zajlik.
Letelepedtem lépcsőre és a térdemre támasztva a könyökömet elgondolkozva néztem az utcát. Lehet, hogy már azért nem dühöngök annyira, mert iszonyúan fáj a fejem? Vagy mert Kiminek sikerült elérnie, hogy ne robbanjak fel? Talán mindkettő egyszerre, de egy biztos volt: még mindig azon járt az agyam, hogy MIÉRT?
Eszem ágában sem volt újra Seb elé állni, hogy mégis hogy gondolta ezt az egészet. Ami a legjobban mellbevágott, az a csalódás volt.
Sebbel zűrösen kezdődött a barátságunk, de már a kezdetektől mindig próbált haverkodni velem és tényleg állandóan ott lófrált körülöttünk. Mindig tett arról, hogy mosolyt csaljon az arcomra, emlékszem, annak idején pont ez idegesített benne: az örökös mosolygás. De azóta észrevétlenül megkedveltem és jó barátok lettünk, mégha totálisan ellentétesen látjuk is a világot és más személyiségek is vagyunk. De Kimivel kiegészülve jó kis csapatot alkotunk. Erre most mit csinál? Mindent elbaltáz azzal, hogy olyat tesz, amit remélem utólag megbán és reménykedek abban is, hogy a Hanna-jelenetnél csak kegyes hazugságból kevert bele a szakításába. Mert az nem lehet, hogy tényleg miattam hagyta ott a barátnőjét. Az egyszerűen nem lehetséges!

(Sebastian)

- Hát ez aztán fantasztikus! - nevettem fel őszintétlenül, amikor Nina kiviharzott a házamból, néhány perccel később, miután Hanna is faképnél hagyott ezzel az ajándékcsomaggal. Lenéztem a kezemben lévő zacskóra. Pont nem érdekelt volna, csak mivel túl nagy a kíváncsiságom, muszáj volt felbontanom. Egy fényképalbum volt benne, méghozzá rólunk. Az első fénykép azon az iskolai kiránduláson készült, amikor összejöttünk. Egy kompon állunk, támaszkodunk a korlátnak, mindketten mosolygunk a fotósnak és a szokásos kamaszfej látható az arcunkon, tele pattanással, de életkedvvel. Nehézkesen, de elmosolyodtam a kép láttán, majd ahogy továbblapoztam, újabb képek következtek: az első randink, kirándulások, családi programok, az első futamom, amire ő is elkísért, az első győzelmem a Toro Rossóval, amit vele is ünnepeltem, nyaralások, baráti összejövetelek, a 2010-es vb címemre rendezett parti, ahol együtt örülünk...csupa szép emlék róla és rólam. Az utolsó lapon ez állt Hanna kézírásával: ,, Talán ezek a képek majd emlékeztetnek arra, hogy a mi kapcsolatunk sosem volt olyan, mint a tiniszerelmekből lett kapcsolatok. Sokkal több minden köt össze minket egy puszta szerelmi viszonynál. Talán ezek a képek elgondolkodtatnak ezen, amíg "időt kérsz". Hanna."

Ahogy lapozgattam az albumot, hirtelen rádöbbentem, hogy milyen önző voltam. Csak magamra gondoltam, és arra, hogy hogyan tudnám Nina tudtára adni, hogy mit érzek iránta. Elkönyveltem magamban, hogy már nem szeretem úgy Hannát, ahogyan régen, és el is határoztam magamban, hogy innentől kezdve ő már a múlt, Nina pedig a jövő. Félredobtam a barátnőmet egy olyan lányért, aki elérhetetlen számomra. És ez már nem csak az én tévképzetem, ahogy Heikki mondaná. Most már biztos, hogy sosem lesz köztünk semmi sem.
Hirtelen ötlettől vezérelve berohantam a konyhába, ahol a mobilomat hagytam. A gyorshívóból kikerestem a számot és már csörögtem is. Idegesen szorítottam a kezemben a telefont, de hiába csengett ki többször is, csak nem vette fel. Próbáltam még egyszer, majd még egyszer. Az ötödik próbálkozásomra engedett.
- Mit akarsz, Sebastian? - szólt bele sírástól hüppögő hangon. Már ekkor megsajnáltam. - Még egyszer az eszembe akarod vésni, hogy már nem szeretsz? Mert nincs rá szükségem, megértettem.
- Hanna! - kiabáltam bele a telefonba. - Nem, egyáltalán nem erről van szó. Kérlek hallgass meg!
- Miért? - kérdezte reménytelenül.
- Mert megnéztem az ajándékodat... - néztem le a kis albumra. - És meg kell magyaráznom valamit. Az előbb nem tudom mi ütött belém, nem azt mondtam, amit valójában érzek.
- Nekem elég őszintének tűntél... - motyogta szomorúan. - De nem kell semmilyen magyarázat. Ha már őt szereted, akkor el kell engednem téged. Nem foglak magamhoz láncolni, ha már nem vagy boldog velem.
- Hanna, fejezd be! - hurrogtam le, nem is értem miért, de ezután már esedező hangon folytattam. - Nekem Nina nem jelent semmit....Elküldött a francba, és olyanokat vágott a fejemhez, hogy szerintem soha az életben nem fog megbocsájtani.
- Akkor mi volt az a csók? - érdeklődött. Nem mondhatom meg neki az igazat. Különben is, tudom, hogy az egész egy halálra ítélt bepróbálkozás volt. Heidi hiába ajánlotta, hogy Fernandóhoz hasonlóan egy csókkal tudassam Ninával az érzéseimet, már teljesen nyilvánvaló, hogy én ebben nem vagyok olyan jó, mint Fernando. Legalábbis Ninánál biztosan nem teljesítek olyan jól, mint ő. De ez engem már hidegen hagy.
- Egy baklövés. - közöltem vele és ezzel nem is hazudtam akkorát. - Nézd Hanna, már mindketten eleget ittunk, szinte fogalmunk sem volt, mit csinálunk. Azért mentünk be a fürdőbe, mert le kellett mos...de nem is ez a lényeg. Nekem nem kell több idő, Hanna, tudom, hogy téged szeretlek és nem akarok változtatni a kapcsolatunkon! - buktak ki belőlem a szavak, amikről még nem tudtam, hogy tényleg így gondolom-e.
- Seb, szerinted ezt most mennyire kéne komolyan vennem? Néhány perccel ezelőtt még annak a lánynak a társaságában bevallottad mindkettőnknek, hogy miatta kértél időt és miatta nem vagy biztos a kapcsolatunkban. Most meg felhívsz, hogy ez az egész semmiség volt, és te mégis csak engem szeretsz? - kérdezte, a hangja pedig olyan csalódott volt, hogy legszívesebben ott lettem volna mellette és megöleltem volna, mert tudom, hogy ezzel mekkora fájdalmat okoztam neki. De hajthatatlannak tűnt.
- De ez az igazság. - erősködtem. - Kérlek, gyere vissza, biztos, hogy meg tudjuk beszélni!
- Seb, azt hiszem, ennek most nem lenne értelme. - sóhajtott. - Te már félig becsípett állapotban vagy, én pedig most akkora pofont kaptam tőled, hogy nem tudnék a szemedbe nézni. És most jobb, ha egy ideig nem keresel. Nem tudom, hol rontottam el, de most már biztosan nem vágyok arra, hogy folytassuk. Sok sikert a másik lánynál! - fejezte be a mondandóját, majd köszönés nélkül kinyomta.
- Nem hiszem el! - kiabáltam, amikor a néma telefont levágtam a konyhaasztalra. - A fenébe bele már!
- Seb, mi történt? - rohant be Heidi a konyhába. - Nina miért sietett úgy el?
- Azért, mert megtettem amire kértél! - néztem a szemébe dühösen. - És egyáltalán nem úgy reagált, ahogy megígérted. Konkrétan kijelentette, hogy én többet nem számítok a barátjának és egy szemét vagyok!
- Ó istenem! - csapott a homlokára. - Ezt nem hiszem el...Seb....ne keseredj el, biztosan csak megdöbbent és ez csúszott ki a száján.
- Nekem meg az csúszott ki véletlenül a számon, hogy miatta akartam szakítani Hannával. - folytattam a rémtörténet következő fázisával.
- Hanna? Te jó isten! - döbbent le. - Hát pont jókor jött, meg kell hagyni!
- Jókor. Aha. Most meg nemhogy Nina, de már Hanna sem akar még csak látni sem! - vontam le a következtetéseket a két lány reakciójából. Ez rosszabb, mint volt! - Boldog szülinapot magamnak!
- Jaj, Seb, sajnálom. - jött mellém és együttérzően átölelt. - Tudod, hogy én vagyok, aki a legjobban szurkol nektek Ninával. Nem gondoltam volna, hogy Nina ennyire kiakad. De nincs veszve minden. Hiszen tudod, hogy hat rá a pia, és hát nem volt már szomjas szegénykém...lehet, hogy végig az alkohol beszélt belőle!
- Erre semmi esély! - vágtam gyászos arcot. - Teljesen komolyan hangzott minden egyes szava. Azt hiszem, most már tényleg ideje feladni. Megtettem az első lépést, és ez volt az utolsó is egyben. Ennyi, végeztem!
- Akarod, hogy megpofozzalak? - keményedett meg a hangja. - Utálom, ha ilyen nyápic vagy!
- De most mit tehetnék? - morogtam ingerülten. - Beleordította az arcomba, hogy undorodik tőlem és már nem vagyok nála senki. Ezek után szóba sem fog velem állni!
- Majd azt még meglátjuk! - próbált biztatni. - Utánaküldtem Heikkit, majd lenyugtatja, ahogy a finnekhez illik. Nina most nem beszámítható, nem kell komolyan venni.
- Heidi, nem te hallottad, hogy milyen hangon és miket vágott a fejemhez! - csaptam rá az öklömet az asztalra, mire Heidi összerezzent. - Ne magyarázd be nekem, hogy nem gondolta komolyan satöbbi...A szemembe mondta, hogy akkorát csalódott bennem, mint még senkiben. És Hanna dettó. Szóval tudod mit fogok ezek után csinálni? Elfelejtem őket...egy kis segítséggel. - vettem elő egy újabb üveg vodkát a hűtőből, amit szerencsére Kimiék gondosan megpakoltak.
- Sebastian, tedd le! - ugrott oda Heidi, és megpróbálta kiszedni a kezemből az üveget, de megmakacsoltam magam. - Azt mondtam tedd le! Nem ihatod le magad, csak azért, mert egyszer az életben nem úgy sikerült valami, ahogy a kisherceg megálmodta!
- Szarok az egészre, érted? Semmi sem érdekel. Se Nina, se Hanna....se te és a hülye tanácsaid, amik sose jönnek be. Szülinapom van, és 25 évesen már nem vagyok gyerek, hadd csináljak amit akarok, jó? - rántottam ki a kezéből a vodkát, majd tettetett vidámsággal berontottam a nappaliba. - Ki koccint velem?
- Ééééén, Sebi! - pattant fel rögtön Dasha, a bikinijében és a cuki mosolyával. Egyből mosolyt csalt az én arcomra is. Rögtön koccintottam is vele, majd egyszerre húztunk meg egy-egy vodkás üveget.
- Nem lesz az sok neked, haver? - kérdezte Kimi elterülve az egyik fotelemben.
- Ne sajnáld már tőlem a piát, jó? Egyszer én is kirúghatok a hámból. - nevettem fel, majd még egy nagy kortyot ittam a vodkából. Már értem, Kimi miért űzi ezt olyan gyakran. Baromi jó ez a Finlandia.
- Van valami köze a hirtelen jött részegedési ötletednek ahhoz, hogy Nina elment? - kérdezett rá és szokás szerint teljesen rátapintott a lényegre, de ezt nem kellett, hogy ő és a többiek is tudják.
- Ahhoz van csak köze, hogy szülinapom van. És ha már buli van, akkor bulizzunk! - kiáltottam fel, aztán bekapcsoltam a hi-fit. Kit érdekel, ha a két lány pofára ejtett? Most ők sem ronthatják el a kedvemet!
- Tessék, Seb, ezt is neked adom. - nyújtotta át mosolyogva Fernando a Jägermeisterét, ami a kezében volt.
- Egy kis hazai jót fog most tenni. - örültem meg és rögtön bele is kortyoltam. - Máris jobban érzem magam!
- Igen, már tényleg "jól" vagy. - jegyezte meg Kimi a fejét ingatva, amit nem igazán értettem. Ő hangoztatta, hogy 25 évesen úgy illik ünnepelni a szülinapomat, hogy ne emlékezzek rá. Akkor most mi a problémája?
- Heló. - jött be az ajtón Heikki. Nagy vigyorral odamentem hozzá és átkaroltam a vállát.
- Ó, helóóó, pont jókor jössz. Igyál már velem egyet! Én vagyok a szülinapos! - kínálgattam a Jägert.
- Seb, mit csinálsz? - nézett rám furcsállva. - Ugye nem akarod holtrészegre inni magad a lányok miatt?
- Milyen lányok? - nevettem fel. - Én csak egyetlen csajt látok itt, Dashát és ő legalább képes velem inni!
- Koccintunk még egyet, Sebi? - kérdezte rögtön vihogva, és már fel is állt Fernando öléből.
- Hol hagytad Ninát? - kérdezősködött Heidi Heikkitől, aki morogva levágta magát az egyik fotelbe.
- Sértett kisasszony kijelentette, hogy úgy undorodik Sebtől, mint egy koszos, vizes szivacstól.
- Én is puszilom! - nevettem fel. - Tulajdonképpen már nem is bánom, hogy elment. Legalább nincs bűntudatom.
- Miért lenne bűntudatod? - érdeklődött Fernando furán vigyorogva.
- Heikki, azt kértem, beszélj Nina fejével! Most hol van? - esett kétségbe Heidi.
- Fogalmam sincs, szerintem hazament. - rántotta meg a vállát az edzőm. Ez az, nem csak engem készített ki Nina a reakciójával. -  De az biztos, hogy én nem megyek még egyszer utána. Teljesen elment az esze! Akkora hülyeségeket vágott a fejemhez, mintha én lennék a hibás. Szerintem most te sem tudnád rá hatni, kicsim. Semmi sem hatja meg.
- Akkor úgy kell neki. Én megpróbáltam, ő meg undorodik tőlem. Hát akkor egészségére! - fintorodtam el, majd belekóstoltam az asztalon árválkodó Bacardiba. Na ő biztosan nem sértődik meg, ha hozzáérek...
- Seb még sosem láttalak ilyen partihangulatban. - nevetett velem Andreas és koccintott velem.
- Ja, már éppen ideje volt egy ilyen bulinak. - helyeselt Jürgen is.
- Adjunk ennek az éjszakának még egy jó erős löketet! - emelte fel a poharát Reiner.
- Ez a beszéd, ünnepeljünk! Irány a vodkás jakuzzi! - kiáltottam el magam, mire a német haverjaim rögtön kirohantak a teraszra. Na, legalább ők vevők arra, hogy jól érezzem magam. Nem úgy, mint Fernando, aki Dashával az ölében csak bárgyún vigyorog, Kimi meg olyan furcsán néz rám, mintha most látna életében először. Heidi és Heikki pedig egyenesen bekattantak, amióta a két lány elment. Mindegy, ez már nem az én bajom. Kivettem a hűtőből még pár italt, de amikor visszatértem a nappaliba, Heidi hadonászott a kezével.
- Seb nem hiszem el, hogy ekkora hülye vagy! Azt hiszed a pia megoldja a problémáidat?
- Jaj, Heidi, hagyjál már, rohadtul nincs hangulatom az anyáskodásodra, mert egy tanácsod se jött be eddig, akkor minek fogadjam meg éppen most? - oltottam le, aztán Kimire néztem. - Jössz már?
- Kimi, csinálj már valamit! - toppantott Heidi mérgesen. Mit pattog már ennyire?
- Jó'van már. - tápászkodott fel a fotelből, és először rám nézett, majd Heikkire. - Ne hagyd, hogy a sárga földig leigya magát. Annyira nem bírja a piát.
- Mi az, hogy nem bírom? - akadtam ki, de feleslegesnek tűnt, mert senki se hederített rám.
- Akkor léptem. Szerintem már nem is jövök vissza. - motyogta Kimi, aztán felrángatta magára a felsőjét.
- Lécci, dobj egy SMS-t, ha Nina elől elvonult a vörös köd! - rimánkodott Heidi.
- Nem hiszem, hogy lesz ilyen.
- Kimi, ha valaki, akkor te le tudod nyugtatni. - erősködött Heidi. - Kérlek!
- Mmm...jó, majd meglátjuk. - intett Kimi, majd még az ajtóból visszanézett. - Te meg ne lépd túl a határaidat, haver! - címezte nekem a jótanácsát.
- Nyugi, Kims, csak annyit iszok, amennyit te is innál velem, ha nem lenne fontosabb neked Nina, mint én. - jelentettem ki, kicsit sértetten. Nem elég, hogy a két csaj faképnél hagyott, még ő is elhúz a bulimról?
- Szerintem már most eleget ittál. - vonta fel a szemöldökét, majd becsukta maga mögött az ajtót.

(Nina)

Arra eszméltem fel, hogy valami égeti az arcomat. Amikor kinyitottam a szememet, hirtelen azt se tudtam hol vagyok, de amikor egyenesen a szemembe sütött a nap és ezzel együtt kiégette a retinámat, már feltűnt, hogy nem a hálószobámban vagyok.
Eltakartam a napot a tenyeremmel, így már nem sütött a szemembe és láttam is valamit. Ekkor tűnt fel, hogy nemhogy a hálószobámban nem vagyok, de még a házban sem. A ház előtti tornác lépcsőjén ücsörögtem még mindig, fejemet a kőoszlopnak támasztva.
Pár perc után leesett, hogy nyilván a nagy gondolkozásomban elnyomott az álom, méghozzá a másnapos álom, mert nem csak a nap miatt égett a fejem, de a szörnyű fejfájástól is. Próbáltam másként ülni, mert a seggem teljesen elzsibbadt, de ahhoz sem volt erőm, hogy megemeljem a hátsómat. Reménytelenül döntöttem vissza a fejemet az oszlopnak. Ez a nap is "jól" kezdődik....
- Jó reggelt! - köszönt egy fiúhang, mire összerezzentem. Újra megpróbálkoztam a szemem kinyitásával. Bár ne tettem volna.
- Te meg miért rontod itt a levegőt? - szóltam cseppet sem kedvesen Jake-hez, aki egy zacskót tartott a kezében, miközben fölém magasodott a széles vállaival.
- Hoztam neked egy kis frissítő reggelit. - nyújtotta át a zacskót, amibe belekukkantottam. Sajtos pogácsák és lekváros gombócok. - Gondoltam egy ilyen kimerítő éjszaka után jól esik egy kis napindító finomság.
- Honnan veszed, hogy kimerítő éjszakám volt? - kérdeztem ellenségesen. Nem tetszett ez nekem. Már megint itt van körülöttem. Pont rá nem vagyok kíváncsi most.
- Az emberek általában nem alszanak a házuk előtti tornácon. - mosolygott le rám. - És a gyűrött arcod is elég árulkodó.
- Az még árulkodóbb, hogy már megint engem szadizol. - csuktam le a szememet. Hátha eltűnik...
- Pontosan. Azért árulkodó, mert szeretek a közeledben lenni. - helyeselt jókedvűen. - És pont ezért örülök előre a hétvégének. Holnap megyünk Silverstoneba!
Villámcsapásszerűen jött a felismerés, hogy: jaj anyám! Erről teljesen megfeledkeztem! Szentisten! Rögtön kipattant a szemem és kétségbe is estem.
- Holnap?! Úristen! Milyen nap van ma?
- Szerda. És csütörtökön már nézhetlek, ahogy interjút adsz. Baromi jó lesz ez a hétvége. - ábrándozott.
- A francba! - Összeszedtem minden erőmet és Jake segítségével talpra álltam. - Fogalmam sincs, mikorra kell mennem Angliába. Repülőjegyem sincs. Azt se tudom, mikor vannak járatok. Basszus má'!
- Nyugi, nem kell parázni. Egy csaj, aki állítólag a sajtófőnököd vagy ki, hívott és értesített arról, hogy foglalt
nekünk jegyeket a csapat számlájára. Már megvan a járat is, azt mondta te is velünk utazol majd. - értesített Jake az új fejleményekről. Ó, Michaela egy angyal. Honnan tudta, hogy nem leszek képes én megszervezni a
repülőutat. Még jó, hogy létezik olyanom, hogy sajtós!
- Jó, majd felhívom...asszem, miután kicsit jobban leszek. - nyomtam el egy ásítást. - Kényelmetlen ez az oszlop... - vakartam meg a lezsibbadt arcomat, ami egész végig az oszlopnak préselődött.
- De elég édesen aludtál itt. - szólt be vigyorogva, mire összeráncoltam a homlokomat.
- Te minek bámulsz, ha alszok? - förmedtem rá.
- Ne is haragudj, de az utcán aludni elég szokatlan dolog. Csodálkozok, hogy nem ébredtél fel, amikor kinevettelek. - gonoszkodott tovább.
- Szemét állat! - löktem meg a vállát. - Viheted a reggelidet is, nekem nem kell! Elég volt mára belőled.
- Már előre látom, milyen szép napokat fogunk együtt tölteni. - mosolygott, majd magához vette a péksütis zacskót, amit a kezébe nyomtam.
- Ne is emlékeztess rá! - morogtam. - Csak Joachim miatt csinálom, érted? Eszedbe se jusson trükközni!
- Én? - nevetett fel. - Ugyan, Nina, dehogy trükközök. Egyszerűen csak ki fogom használni minden egyes percét ennek a hétvégének, hogy a közeledben lehetek. És a legszebb az egészben, hogy nem fogsz tudni lerázni. Mert nem rázhatsz le. És ahogy mondtad, Joachim miatt! - húzta gúnyos vigyorra a száját.
- Akkor kérlek, addig legalább szívódj fel! - vágtam vissza egy gyenge próbálkozással, mert hiszen a hétvége ellen már nem tudok tiltakozni. - Annyira nem vagyok kíváncsi rád, mint amennyire levegőnek nézlek majd Silverstoneban. Na csá! - köszöntem el tőle, aztán beléptem az ajtón, csak hogy lerázzam.
A házban csend honolt és már majdnem ordítottam egy kiadósat csak úgy feszültséglevezetésképpen, amikor megláttam egy alvó Jégembert a kanapén. Elmosolyodtam, amikor feltűnt, hogy hassal fekszik a vékony kanapén, egyik karján a homloka pihent, a másik viszont lelógott a földre. Szegény kispárnát teljesen agyonnyomta a feje. A legviccesebb mégis az volt, hogy nyitott szájjal szuszogott. Erős lelkierő kellett ahoz, hogy ne röhögjem el magam.
Helyette a konyhában nekiálltam kávét főzni és közben azon gondolkoztam, hogy vajon mit fog szólni Kimi ahhoz, hogy mégsem tettem azt, amit mondott, vagyis, hogy ahelyett, hogy visszamentem volna a buliba, hogy rendezzem Sebbel a dolgokat, gondolkozás közben elaludtam a ház előtti oszlopnak dőlve. Szerintem inkább ki fog röhögni, mint hogy leszedje a fejemet, amiért nem fogadtam szót neki.
Miután kifőtt a kávé, töltöttem két csészébe és bevittem a nappaliba. Megálltam a kanapé előtt, de háromszor is el kellett fordulnom, hogy ne röhögjem arcba szegény. Hát ez tényleg nem mindennapi látvány!
- Kimi... - szólítottam meg halkan, de mivel erre nem reagált, kicsit meglöktem a karját. Semmi. - Hahó, Jégember, ébresztő! - lökdöstem tovább, de még csak a szuszogás sem maradt abba.

no comment :D

Te jó ég! Kimi egy hétalvó. Hát jó, akkor nem keltem fel. Ennyit mindenképpen megérdemel azok után, hogy otthagyta azért a bulit, hogy ellenőrizzen.
Elterültem a másik kanapén, és csendben iszogattam a kávémat, hogy végre felébredjek egy kicsit. Szar dolog a másnaposság, de Kimivel valahogy kellemesebb lesz kiheverni, úgy érzem. Végül is ő egy profi másnapos, az év 365 napjából szerintem úgy 300-on ilyen állapotban kel fel.
Ahogy Kimit nézegettem, eszembe jutott, hogy felhívjam Michaelát. Rögtön tárcsáztam is a sajtósomat.
- Jó reggelt Nina! - üdvözölt csicsergő hangon. - Jól sejtem, hogy most ébredtél?
- Öhm...mondhatjuk. - mosolyodtam el. - Ugye nem lepődsz meg rajtam, ha azt mondom, a ház előtt ébredtem fel, egy oszlopnak dőlve?
10 másodpercig csend volt a vonal végén. Akkor azt hiszem mégsem tippeltem jól.
- Hááát...nem. - nevette el magát. - Erre azt mondanám, no comment! Ilyen jól sikerült a bulitok?
- Rendhagyó volt az biztos. - mondtam végül egy kis gondolkodás után. Semmi kedvem nem volt elmesélni a sztorit. Még nekem is elég elrettentő, ha visszapörgetem magamban a tegnapi buli eseményeit.
- Örülök, ha jól éreztétek magatokat. - kuncogott bele a telefonba, aztán valami más hangot is hallottam.
- Te, Michaela, mi folyik ott? - kérdeztem gyanakodva.
- Ez csak Damien. - kuncogott továbbra is, majd fojtottabb hangon hallottam, ahogy elhessegeti maga mellől a srácot. - Bocsi. Nemrég ébredtünk fel és kicsit fel van pörögve. Pedig még nem is ivott kávét!
- Üdvözlöm, a kedvenc hiperaktív szerelőmet! - mosolyogtam. Örültem, hogy Michaela és Damien egyéjszakás kalandjából végül több is lett. Ezek szerint jó úton haladnak ahhoz, hogy tartósabb kapcsolat is kialakuljon közöttük. Én mindenképpen drukkolok nekik! - Na de azért hívtalak, hogy megkérdezzem, hogy mikor kell mennem?
- Mármint Silverstoneba? - kérdezett vissza Michaela. - Öööö...figyelj csak, én már leszerveztem nektek az utat. Te, Jake és a kissrác is jöhettek együtt, a holnap délelőtti járattal, amire foglaltam jegyet hármótoknak.
- Hálám üldözzön! - hálálkodtam őszintén. - Nem is tudod most ez mennyire jól jött!
- Tudom, hogy nem könnyű a másnaposok napja. - motyogta árulkodó hangon. Aha, mindjárt leesett, hogy a kanadai afterpartink utáni napra gondol. Ott ő is rendesen ki lett ütve.
- Ma azt hiszem, jobban fog menni a felépülés. Itt van Kimi. - közöltem vele és ezzel egy időben újra az alvó Jégemberre tévedt a tekintetem. - Te...szerintem olyan kiváltságban van részem, amiben nem sokan voltak még. Itt szuszog a kanapémon, nyitva a szája, lóg a karja...nagyon nevettető látvány!
- Fotót? - gonoszkodott egy kicsit a sajtósom. Meg is lepődtem az ötletén.
- Ihletet adtál. Ki fogjuk tenni a gyárban, garantálom!
- Ó, ha már szóba jött a gyár... - komolyodott el a hangja. - Mary értesített, hogy a rejtélyes telefonáló megint jelentkezett.
- Mit mondott? - kérdeztem lélegzetvisszafojtva.
- Hogyha nem beszélhet veled telefonon, hát majd megteszi a Brit Nagydíjon személyesen. De ne ijedj meg, nem kell komolyan venni, ezek csak üres szavak. Odafigyelünk majd arra, hogy mindig legyen veled valaki. - próbált nyugtatni.
- Kösz, ez tényleg nagy biztatás. - morogtam. A fenébe, csak nem áll le ez a telefonbetyár!
- De ne idegeskedj, megoldjuk, megmondtam. Most inkább próbálj meg regenerálódni! Holnap frissen szeretnélek látni, világos? Túl sok dolgunk lesz már csütörtökön, szükség lesz az energiáidra.
- Értettem, főnökasszony! Holnap jelentkezek. Jó napot édeskettesben! - köszöntem el kedvesen.
- Köszi. Te meg add át a Jégembernek, hogy vodkás jó reggelt neki! - poénkodott egy kicsit az elköszönésnél. Mikor letettük, felsóhajtottam. Ha egy probléma megoldódik, tuti, hogy jön másik. Nem elég, hogy Jake ott fogja rontani a levegőt mellettem, még a zaklatóm feltűnésére is számíthatok Silverstoneban. Nagyon jó kilátások. Hogy versenyezzek ilyen körülmények mellett? Ez biztos nem az én hétvégém lesz!
De most félretettem a problémákat, ugyanis megígértem valamit. Beállítottam a kamerát a mobilomon és becéloztam vele Kimi nyitott szájú fejét.
- Jobb ha meg se próbálod... - szólalt meg mély, rekedtes hangon. Ijedtemben leejtettem a telefonomat.
- Basszus, te ébren vagy? Amúgy vodkás jó reggelt, Michaela üzeni. Most telefonáltam vele.
- Hála neked, már igen. És tudom, hallottam. - motyogta, de még mindig csukott szemmel nyomta a fejét a párnába. -Hnyrvnmot?
- Mi van? - kérdeztem vissza nevetve, mert egy kukkot se értettem.
- Hány óra van most? - ismételte meg a kérdését erőteljesebben, de még mindig nem tápászkodott fel.
- Mindjárt 11 óra. - pillantottam rá a telefonomra. - Főztem kávét, kérsz?
- Kávé? - emelte meg a fejét, aztán fel is tornázta magát ülőhelyzetbe. - Na pont az kell nekem. Kösz.
- Nincs mit. Azok után, hogy hozzám jöttél, ahelyett, hogy buliztál volna még, ez a minimum. - mosolyogtam. Jó érzés volt társaságban itthon lenni. Kimivel meg aztán főleg. Örültem, hogy itt van velem szemben.
- Asszem bealudtam, miután elmentél... - túrt bele a hajába, egy kiadós ásítás közepén.
- Öhm... - kezdtem bele egy kis magyarázkodásba. - Kimi...nem mentem vissza Sebhez.
- Mer'? - kérdezte kíváncsi tekintettel.
- Nem tudtam. - vallottam be. - Egyrészt, mert nem akartam, másrészt, mert elaludtam a ház előtt.
- Úgy érted, a te házad előtt? - mosolyodott el, mire kínosan elvigyorodtam.
- Ühüm. És ott is maradtam egészen idáig. Pontosabban fél órája keltett fel az a rohadt meleg nap!
- Hát ez kész! - nevetett. - Akkor azért van ilyen nyomott fejed...
- Meg azért, mert totálisan másnapos vagyok. - tártam szét a kezem. - Te kialudtad magadból?
- Persze. Semmi bajom. - vonta meg a vállát, majd elkezdte inni a kávéját. - Mit terveztél mára?
- Kijózanodást. - mosolyogtam. - Te?
- Milyen nap van ma? - ráncolta össze a homlokát.
- Szerda. - segítettem ki. - És holnap délelőtt már utaznunk kell Silverstoneba. Ebédre ott kell lennünk.
- Akkor muszáj hazamennem pár cuccért. - bosszankodott. - Pedig úgy terveztem, ma lustulok itt nálad.
- Ha akarod elmehetek veled... - ajánlottam fel. - Heidiék úgyis megrohamoznának és semmi kedvem a hülye kérdéseikre válaszolni meg a papolásukat hallgatni. És különben is, tök jó lenne megnézni, hol lakik Kimi Räikkönen! - tettem hozzá a végén egy lehengerlő mosollyal. Tudtam, hogy ezzel célba érek.
- Na jó, nem bánom. Mostanában úgy sincs nagyon társaságom otthon. - mormolta a kávéja felett.
- Ez klassz! - örültem meg. - De ígérd meg, hogy nem kínálsz meg majd semmi alkoholossal. Michaela a lelkemre kötötte, hogy regenerálódnom kell, mert csütörtökön meg fogok szakadni a PR programokban meg az interjúáradatban.
- Nyugi. Elég volt most ennyi részegedést látni. - nézett félre, amit nem igazán értettem, de nem akartam rákérdezni, pontosan mire is gondol. - Délután induljunk csak. Most még túl fáradt vagyok... - nevetett.
- Oké. Nem vagy éhes? Mindjárt ebédidő. És nekem tegnap óta nincs semmi a gyomromban.
- Van még abból az eszelős tonhalas tekercsből? - érdeklődött, mire elnevettem magam. Hihetetlen, hogy ennyire ízlett neki Heidi nekem készített étele.
- Biztosan találunk még egy kis maradékot. - kuncogtam. Hiába vagyunk, másnaposak, hiába gyötör egy rakás probléma és feszültség, ez a nap akkor is a miénk lesz. Kimié és az enyém. Abból pedig rossz nem sülhet ki.