49. fejezet: Anglia borúja

Sziasztok!
Ez a rész mintha kicsit rövidebb lenne, mint a szokásos. Viszont úgy gondoltam, hogy itt hagyom félbe, mert....mert csak :) A folytatást viszont mindenképpen hosszabbra tervezem! 
Nem vártam meg a szavazás végét,  mert én is jó ötletnek találom a részelőzeteseket, úgyhogy egy nappal a folytatás előtt már olvashattok egy kis részletet belőle :)
Remélem ez a rész is tetszeni fog, ha igen, ha nem, várom a véleményeket!
Köszönöm szépen, hogy mindig ilyen sokan kommenteltek és hogy immár 37-en olvassátok a blogot. Imádlak titeket!!! :*
Jó olvasást! :))

(Nina)

Kimi nem is lakott olyan messze Walchwiltól, mint gondoltam. Egy ugyanolyan csendes és nyugodt városkában volt az otthona, mint amilyen a miénk.
Az én Porschémmal mentünk, és nem is volt kérdés, ki vezet. Jól is esett, hogy Kimi vonakodva ugyan, de megjegyezte, hogy ugyanolyan szenvedélyesen vezetek az utakon is, mint a pályán és ahhoz képest, hogy nőből vagyok, még tűrhetően is. Na itt megkérdeztem, hogy akar-e még valamit hozzáfűzni ehhez a véleményhez, mert akkor lefékezek és ki lehet szállni. Erre mosolyogva annyit tett hozzá, hogy bírja a vezetési stílusomat. Így végül az autómban maradhatott.
A Räikkönen-ház egyébként sokkal nagyobb és tágasabb, mint az enyém. Látszik, hogy van egy feleség a háznál, mert csodaszép rend uralkodott mindenhol, és tisztán csillogott-villogott minden. Fel is tűnt, hogy hogy-hogy nincs itthon Kimi felesége, de erre elkomorulva azt mondta, hogy mert a lovai társaságában jobban érzi magát. Nem is boncolgattuk tovább a témát, megvártam, amíg Kimi összecsomagol, aztán kiültünk a tetőtéri teraszra és beszélgettünk.

Szándékosan kerültük a Seb-témát. Én egyértelműen nem akartam róla beszélni, Kimi meg tudta ezt és nem is erőltette, hiszen nyilván gondolta, hogy alig fél nappal az eset után nem fogok dicshimnuszt zengeni Sebastianról. Így is akárhányszor felrémlett előttem az a pillanat, nem tudtam hová tenni. Egyszer mérhetetlen dühöt éreztem, mert úgy jött le az egész, mintha egész idáig csak megjátszotta volna a barátságunkat és ezzel becsapott volna. Másszor viszont próbáltam választ találni a kérdésre, ami még mindig ugyanaz volt: miért?
Szerencsére ezt a dolgot nem feszegettük. Helyette Kimi rákérdezett, hogy van-e értelme annak, hogy hazamenjek, mert felőle itt alhatok nála és mehetnénk együtt a magángépével Silverstoneba.
Bármennyire is szerettem volna elfogadni az ajánlatát, sajnos nemeket kellett mondanom, mert eszembe jutott, hogy Joachimmal és Jake-kel egy járaton fogunk utazni Angliába. És bár ehhez kicsit sem fűlt a fogam, nem volt más választásom. Így este eljöttem Kimitől és készülhettem a másnapi találkozásra Jake-kel.

- Hú, ez baró! - fejtette ki véleményét Joachim, amikor felszálltunk a délelőtti Zürich-Northhampton járat első osztályára, ahová a jegyünk szólt. Rögtön lefoglalta az egyszemélyes ülést, így sajnos Jake mellé kellett ülnöm, igaz, legalább egy karfa elválasztott minket. A vigyora viszont mindent elárult arról, mennyire örül, hogy két és fél óráig össze leszünk zárva, ráadásul alig pár centire egymástól.
- Utaztál már máskor is első osztályon, nem? - kérdeztem Joachimtól, akinek ugyebár színésznő az anyja, ráadásul az apja sem egy közmunkás ember.
- De, de sosem ült előttem egy világhírű F1-es versenyző. - mosolygott rám angyalian, mire nekem is felfelé görbült a szám. Azért ilyet hallani elég jó dolog. Főleg egy rajongó kissrác szájából.
- Azért a világhírű kicsit túlzás... - szerénykedtem, de Jake rögtön lereagált.
- Szerintem aki Sebastian Vettellel szűri össze a levet és Kimi Räikkönennel haverkodik, az már mondhatja magát világhírűnek. - jegyezte meg Jake és kíváncsian várta a reakciómat.
- Nem tudom, honnan veszel ilyen baromságokat, de ha megint kezded, kinyitom az ablakot és szabadon távozhatsz. - figyelmeztettem, miközben arra gondoltam, milyen szép is lesz ez a hétvége, ha már most kezdi a szadizást. Ráadásul pont Sebbel jön...istenem!
- Kösz, jó nekem itt melletted. - mosolygott, és mikor kibámultam az ablakon, éreztem, hogy a karja "véletlenül" hozzá ér az enyémhez. Rögtön elfordultam a teljes testemmel az ablak felé. Kezdi.
- A húgod nem hisztizett, hogy ő nem jöhet? - kezdtem társalogni Joachimmal. Ő a 12 éves fejével normálisabb, mint a 24 éves Jake. Ráadásul olyan hálásan néz rám folyamatosan, hogy muszáj rendesnek lennem vele.
- De igen. - bólogatott gonoszan vigyorogva a kissrác. Milyen szép is a testvériség! - Azért csapott otthon patáliát, mert akart találkozni Kimivel, meg Sebastiannal. Amióta sütiztünk négyesben, folyton arról áradozik, hogy neki Sebastian lesz a férje és már meg is hívta az összes barátnőjét az esküvőjére.
- Nagyon szép esküvő lesz! - nevettem fel. - A probléma csak az, hogy mire Winnie megérik a házasságra, Seb már unokázhatna!

- Vettelnek van barátnője, nem? - kérdezett közbe Jake. Rögtön abbahagytam a nevetgélést.
- De. - bólintottam. Vagyis most nem igazán van, de az nem tartozik rá. - Miért?
- Csak úgy. És mit szólt ahhoz, hogy ti négyesben sütiztetek? - kérdezősködött tovább.
- Mit szólt volna? - forgattam a szememet. Muszáj mindenbe belekötnie? Esküszöm, ha nem akad le hamarosan Sebről, befogom a száját! - Neked meg különben sincs semmi közöd hozzá, szóval kuss!
- Most meg mitől lettél hirtelen így felpaprikázva? - érdeklődött ártatlanul.
- Biztosan nem te tehetsz róla. - ironizáltam, aztán úgy döntöttem levegőnek nézem. - És miket szeretnél feltétlenül csinálni a hétvégén? - fordultam ismét Joachimhoz, aki izgatottan sorolni kezdte az igényeit.
- Az első mindenképpen az lesz, hogy találkozni akarok Kimi Räikkönennel. Neki szurkolok, amíg te nem jöttél be a mezőnybe, mert azóta ti ketten vagytok a kedvenceim. Aztán Sebastiannal is találkoznék megint, mert amíg Kimi nem volt, neki drukkoltam és múltkor is olyan jó fej volt velünk. Tök jó arc.
- Jófej....tök jó arc... - motyogta maga elé Jake rosszmájúan. Rá se hederítettem.
- A Red Bullhoz nem tudom mennyire van engedélyünk, de ha fanatikus rajongó fejet vágsz, biztos megesik rajtat a szívük. - mosolyogtam biztatóan. - Na és még?
- Tök menő lenne, ha megnézhetném a pitwallt. - csillant fel a szeme. - Mindig érdekelt, hogy mit csinálnak ott. És annyira szeretném kipróbálni a csapatrádiót. Majd beszélhetek veled az egyik szabadedzésen?
- Ha rá tudod venni Ayao-t, akkor részemről oké. - vontam meg a vállam. Tetszett, hogy ilyen izgatott.
- Ki az az Ayao? - vonta össze a szemöldökét értetlenül Jake.
- Hát a versenymérnöke! - vágta rá Joachim, még mielőtt válaszolhattam volna. Mindketten meglepődtünk, hogy milyen gyorsan és ráadásul milyen szemrehányóan reagált.
- Bocs! - védekezett Jake nevetve.
- Ez annyira alap. - forgatta a szemét a fiú. - Én mindenkit tudok ám. Soroljam a főnököket?
- Majd nekik villogj a névsorral, jó? - nevettem én is. Szerintem az egész Lotust kívülről fújja, hiszen ha jól vettem ki a szavaiból, most mi vagyunk neki az álomcsapat. Jó tudni, hogy van egy ilyen rajo....
- Jut eszembe, lesz egy társad is, akit meghívtam. - mosolyodtam el.
- Nem mondod? Az a személy itt ül melletted. - pislogott nagyképűen Jake.
- Ki a fene beszélt rólad? - mértem végig lenézően. - Téged különben sem hívtalak meg, csak bekotnyeleskedtél a megállapodásunkba, ami csak és kizárólag Joachimra és rám tartozik.
- Jól na, de akkor ki lesz a társam? - kíváncsiskodott a kissrác.
- Egy 15 éves angol srác, Rick a neve és állítólag a no.1 rajongóm. - írtam le röviden a fiút, akire már én is kíváncsi voltam. Nem tudom, hogy mára jön-e, de ha igen, mindenképpen megismerkedek vele.
- Na ahhoz nekem is lesz egy két szavam. - fonta össze a karját Joachim. - Nem tudom mit szól majd ahhoz, hogy az ő kedvence az én szembeszomszédom.
- Azért meg fogtok férni egymás mellett ugye? - mosolyodtam el.
- Hát persze. - bólintott megenyhülve. - Majd együtt szorítunk érted, és akkor tuti, hogy nyerni fogsz!
Elmosolyodtam Joachim lelkesedésén és izgatottságán, de én valahogy nagyon nem éreztem, hogy nyerni fogok. Abban mindenesetre derűlátó lettem, hogy Joachimnak ez lesz élete egyik legizgalmasabb hétvégéje. Legalább neki, mert nekem túl sok lesz a kevésbé jó tényező...
Az út további részében igyekeztem Joachimra figyelni, aki úgy sorolta fel azokat, amiket meg akart tenni a támogatásommal a hétvégén, mintha olvasná. Jake csak mosolygott rajta, én viszont egy idő után belefáradtam a hallgatásba és inkább az ablakon kinézve próbáltam erőt gyűjteni ehhez a négy naphoz, mert úgy érzem nem lesz egyszerű sétagalopp, ha csak pl. Sebre, Jake-re vagy a telefonos zaklatómra gondolok...

Amikor megérkeztünk Northhamptonba, tudtam, hogy a parkolóban várni fog rám egy Renault, de arra nem számítottam, hogy egy komplett tömeg jelenik meg, a nevemet kiabálva és papírokat nyújtogatva felém. Most az egyszer nem engedtem a szurkolóimnak, mert tudtam, hogy késésben leszek és akkor a főnökeim lenyakaznak. Ráadásul Angliába érve illendően köszöntött az időjárás: szakadt az eső a teljesen sötét égből. Ez után kétség sem fért hozzá, hogy jó helyen járunk. Hát akkor üdv, Anglia!

Gyorsan bepattantunk a Renault-ba, természetesen én az anyósülésre. Joachim teljesen el volt ájulva, hogy külön kocsit kapok minden versenyhétvégére, és folyton kérdezgetett, hogy mikor mivel mentem eddig, mire azt a kiábrándító választ adtam neki, hogy vagy Renault-t vagy Nissant használok.
Silverstone nem messze található Northhamptontól, és direkt sajnáltam, amikor fél óra autóút után megérkeztünk a pályára. Ösztönösen a paddock felé vettem az irányt a bőröndjeimmel együtt, és egy kicsit meg is feledkeztem a fiúkról. Engem nyilván beengednek jegy nélkül is, de mindenki mást szigorú ellenőrzés alatt tartanak, így meg kellett állnom a becsekkolás előtt, és felhívnom Michaelát, aki rögtön ugrott és kijött elénk a VIP belépőjegyekkel a kezében.
- Helló, svájciak! - köszöntött minket feltűnő vidámsággal. - Te vagy Joachim, ugye?
- Aha. - bólogatott a fiú izgatottan és már a paddock felé tekintgetett. - Már annyira be vagyok sózva! Mikor megyünk be?
- Máris! - mosolygott a sajtósom, aztán Jake-re nézett. - Te meg akkor csak Jake lehetsz.
- Üdvözletem, Sajtóskisasszony! - hajolt meg előtte Jake színpadiasan. Te jó ég, mi ez a nyálprocedúra?
- Öööhh...hát örülök, hogy megismerkedtünk. - jött zavarba egy kissé Michaela a kézfogásnál. Jake jót derült a poénján. - Na szerintem mehetünk is, mert valaki már nagyon izgatott, úgy látom. - borzolta össze Joachim haját, aki morcosan megrázta a fejét, de amint Michaela felmutatta a jegyeiket, tátva maradt a szája.
- Húúú, apám, ez nagyon menő! - csodálkozott rá a VIP feliratra, és büszkén a nyakába akasztotta. Miután Jake is eleget tett ennek, be is engedtek minket a paddockba. Mindketten a kamionokat és a motorhome-okat bámulták, miközben mi Michaelával átvettük, hogy milyen feladataim lesznek a mai nap folyamán.
- Előrébb hoztuk a programot. - jelentette elsőként a jó hírt. Legalábbis azt hittem ekkor még, hogy jó hír.
- És mivel kezdünk? - tettettem érdeklődést.
- Kérlek szépen, összeismerkedsz a Tumbler-rel. - mondta ki az elsőre hihetetlennek tűnő programomat.
- Batman kocsijával??? - emelkedett meg a hangom. - Ez most komoly?! Nem szivatsz?
- Nem. - nevetett a hirtelen jött izgatottságomon, majd elmagyarázta, hogy miért is hozta ezt szóba. - Ezen a hétvégén A sötét lovag felemelkedését reklámozzuk, mert ugye szponzori kapcsolatban vagyunk a céggel. És mivel most lesz a premier Londonban, a mi autóinkon is hirdetjük majd a filmet. És ennek keretében Kimivel délben részt vesztek egy fotózáson, az E20-sal és a Tumbler-rel.
- Hát ez nagyon király! - örültem meg. Végre egy értelmes PR program!
- A sisakotokon és az overallotokon is látható lesz majd a Batman logo, szerintem elég jól néz ki, de majd meglátod. - mosolygott sejtelmesen.
- Na ez tök jó! És mikor is lesz, ez mit mondtál?
- Most délben. Úgyhogy ha akarsz még ebédelni valamit, akkor tűzés a motorhome-ba. Kimi szerintem már bent van. - sürgetett, amitől rögtön meg is indultam, de végül is nem mentem tovább, mert eszembe jutott, hogy vendégeim vannak. A fenébe, hogy fogom én ezt bírni? Teljesen le vagyok kötve, sosem mehetek majd szabadon oda, ahová szeretnék! Az a kevés szabadságom is elveszik, amit nem az autóban és mikrofonok előtt töltök. Rohadt jó. És még ez a hülye eső sem akarja abbahagyni a szakadást.
- Hé, Nina, a Red Bullnak miért van háromszor akkora házuk, mint mindenki másnak? - kérdezte Joachim.
- Azért, mert Mateschitz bácsi energiaital palotát építtetett nekik. - válaszoltam kicsit gonoszkodva.
- Az Energy Station tényleg elég fényűző. - jegyezte meg Michaela. - Még külön neve is van. Így hívja mindenki.
- És a tiéteknek mi a neve? - kíváncsiskodott Joachim továbbra is.
- Fekete lovak istállója. - vágtam rá rögtön, mire Michaela felnevetett. A Lotust ugyanis mindenki a szezon "fekete lovának" titulál, az istálló meg a lóból következik.
Amikor beléptünk az eső elől a motorhome-ba, látszott, hogy tényleg sietős a dolga mindenkinek. A szerelők vizes ruhában mászkáltak ki-be, a mérnökök pedig szokásosan papírokba fordulva sétálgattak a folyosókon.
- Itt éltek? - kérdezte Joachim, miközben mindenkinek megvillantotta a VIP belépőjegyét.
- Szállodákban alszunk, de amúgy ja. Ez a mi mozgó otthonunk. - mosolyodtam el.
- Elég szűk. - jegyezte meg Jake.
- Hát a te egódnak biztosan. - kontráztam rá.
- Hé, hé, VIP vendégekkel nem viselkedünk így. - torkollt le Michaela, Jake meg bólogatva vigyorgott.
- Nehogy már kioktass. - suttogtam a sajtósomnak. - Tudod te mekkora állat ez?
- Hallottam ám... - szólt Jake mögöttünk.
- Figyelj, velük kell ebédelnem, vagy dumálhatok Kimivel? - kérdeztem rá Michaelától.
- Tegnap egész nap vele voltál! - lepődött meg. - Mit akarsz most ilyen sürgősen tőle? Ennyire hiányzik?
- Elviselhetetlen hiányt érzek. - pislogtam sűrűn a poén kedvéért. - Szóval?
- Nina...nem hiszem, hogy egy ebéd annyira megerőltető lenne. Utána úgyis annyi programod van, akkor majd lepasszolhatod. Különben is hogy néz már ki, hogy hozod a vendégeidet és utána rögtön lelépsz?
- Jól van már. - forgattam a szememet. Nincs semmi bajom Joachimmal, Jake-kel viszont már annál inkább.
- Gyertek. - invitáltam be őket az ebédlőbe, ahol már sokan evéshez láttak. Egy asztalnál kiszúrtam Heidit, ahogy Kimivel beszélgetett. Szerencsére nem vettek észre, így külön leültem a két fiúval.
- Húú Nina, nagyon királyságos ez az ebédlő. Mi a menü? - kíváncsiskodott Joachim, aztán amikor elé került az ebédje, csodálkozva kinyitotta a száját. - Wow, ez nagyon jól néz ki! Imádom a steak-et. De....az mi?
- Gondolhatod, hogy én nem olyan szaftos kajákat eszek. - fintorogtam mosolyogva, amikor az én kajámra vándorolt a tekintete. Hát igen, nekem csak rizs, sült zöldségek és egy falatka sovány hús jutott.
- Ennyire durván éheztetnek? - nevetett Jake sértegetve. - Akkor azért vagy ennyire nőietlen.
- El lehet húzni, ha nem tetszik valami. - fordultam felé idegölő pillantással. - És képzeld, elárulok egy titkot: a nőiesség nem attól függ, mennyi kaját burkolsz be.
- Te és a nőiesség? - ízlelgette a kaját és a szavaimat egyaránt. - Igazad van, hogy is felejthettem el, hogy tudsz igazán nőies is lenni? Hiszen volt pár jó pillanatunk együtt, nemde?
- Ezt most fejezd be, világos? - villant rá a tekintetem, amivel egyértelműen üzentem neki. - Normális vagy? Joachim előtt minek szajkózod a dumádat? Annyira szánalmas vagy!
- Mit titkoltok előlem? - érdeklődött a kissrác, aki közben teljesen elmerült az ebédlőnkben masírozó Lotusos csapattagokban, akiket ámulattal bámult. Szerencsére nem is figyelt ránk.
- Csak azt, hogy Kimi ott ül az ebédlő másik végében... - motyogtam, mintha nem is lenne fontos, de Joachim erre felkapta a fejét és össze-vissza forgolódott, mire meglátta.
- Azta....nem hiszem el. Ez tényleg ő? De akkor miért nevet ennyire? - csodálkozott.
- Szerintem te még nem ismered az igazi Kimit. De majd kerítünk sort rá, okés?
- Már miért ne lenne okés? Alig várom! - fordult vissza az ebédjéhez mosolyogva.
Amikor befejeztük az ebédet, odakísértem Kimihez mindkettejüket, aki még Heidi társaságában evett egy jégkrémet. Mintha némi meglepettséget láttam az arcán az érkezésünkkor, de az arca ugyanolyan volt, mint szokott. Joachim ezzel ellentétben baromira be volt sózva, mikor vigyorogva mellém állt.
- Na hát akkor essünk túl rajta. Kimi, ő itt a szomszédom Jake és a szomszédom, Joachim, VIP vendégeim a hétvégére. Ez a vörös hajú boszorka pedig a legjobb barátnőm és az edzőm egyben, de egyesek már ismerik. - céloztam Jake-re, aki mosolyogva nézett Heidira.
- Szevasz, öcsi. - nyújtotta a kezét Kimi meglepő barátságos mosollyal. Joachim nem is teketóriázott.
- Csáó, Kimi, el se hiszem, hogy látlak. - rázta meg a kezét. - Fú, hát nagyon úgy nézel ki, mint a képeken.
- Nem mondod? - röhögött fel a Jégember.
- De mondom. - bizonygatta a kissrác. - Figyelj, csak úgy szólok, hogy nagyon nagy rajongód vagyok ám.
- Hú, jó hogy szóltál, biztosan nem felejtem el. - ment bele a játékba Kims, amin mi jót derültünk.
- Tényleg tökre bír. De azt tudnod kell, hogy én vagyok az első számú. - büszkélkedtem.
- Nálam mindenképpen, ha ez megnyugtat. - szólt közbe Jake. És pirospont nekem, amiért nem oltottam le.
- Na és hogy tetszik a Lotus-birodalom, Joachim? - kérdezte Heidi.
- Hát jó, jó, de kicsit szűk, nem? Nem is értem, hogy fértek el ennyien.
- A te szobád biztosan nagyobb a pihenőmnél, meg kell hagyni. - poénkodott Kimi.
- Úgy látom, nem is vagy akkora Jégember, mint amekkorának tartanak. - jegyezte meg Jake. Nem tetszett nekem ez a hang. Nehogy már Kimibe is bele akarjon kötni, ha már Sebastiannal nem hagy békén.
- Mondtál valamit? - nézett rá futólag Kimi.
- Ha Jégember vagy, akkor miért nevetsz ennyit? - fűzte tovább a gondolatát Jake.
- Talán baj, ha nevetni támad kedvem? - vonta fel a szemöldökét Kims. - Nehogy már te mondd meg nekem, jó?
- Én csak annyit akartam kihozni ebből, hogy jobb fej vagy, mint ahogy látszol kívülről. De nekem aztán tök mindegy. - rántotta meg a vállát, mire Kimi furán nézett rá. Oké, nem csak ő. Mi a fenét művel ez a gyerek már megint? Akkora hiba volt elhozni őt ide! Nem is érdemli meg, hogy most itt beszélgessen velünk.

A kicsit kínos beszélgetés után nagyon megkönnyebbültem, amikor Michaela elintézte, hogy Joachim és Jake megismerkedhessen a szerelőkkel és megfigyelhessék, hogyan készítik fel az autót holnapra. Tudniillik, nekem éppen a Tumbler-rel kellett fotózkodnom. Így végre egy kicsit visszakaptam a szabadságomat.

A fotózás nagyon izgalmas volt. Már akkor elájultam, amikor megláttam az új overallt, amin jól láthatóan virított a The Dark Knight Rises felirat, de a bukósisakomtól is hátast dobtam, mert a Batman logóval még durvább és különlegesebb lett.
De a Tumbler tényleg mindent vitt. Amikor még csak fotózkodtunk vele, már akkor is lenyűgözött, hiszen élőben még hihetetlenebb, mint a filmben. Már csak a lapos, szárnyas Batmobil kellett volna ide, és teljes a boldogságom. Ja meg persze azt se bántam volna, ha Christian Bale megjelenne a jelmezében... Legnagyobb meglepetésemre a szponzoraink még azt is megengedték, hogy vezessük a gépet, így Kimivel ketten beültünk a böhöm járgányba, és egy körön át ő, majd egy körig én vezettem végig a pályán. Egy élvezet volt a volánja mögött ülni. Mindig is ki akartam próbálni, és most, amikor megtehettem, le se bírtam törölni a vigyort a képemről. A szponzorképviselők meg is jegyezték, hogy biztosan nagy rajongó lehetek, ha ennyire odavagyok a Batmobilokért. Nem hazudtam nekik, világosan kijelentettem, hogy az összes Batman filmet a premier utáni első mozifilm vetítéseken láttam. Erre az egyik nő mosolyogva átnyújtott két jegyet a premierre.
- Ez most komoly? Az enyém? - kérdeztem meglepve.
- Természetesen. - bólintott kedvesen. - Július 20-án szeretettel várjuk Önt és egy vendégét Londonban.
- Nagyon szívesen megyek. - örültem meg a lehetőségnek, de aztán elgondolkoztam. - Az milyen napra is esik?
- Két hét múlva pénteken lesz az első premiervetítés.
- Pénteken? - néztem rémülten Michaelára, aki mint sajtósom szintén jelen volt.
- De igen, Nina, az a Német Nagydíj. - bólogatott.
- A fenébe. Akkor azt hiszem nem fog menni. - szomorodtam el. - Tudják, a hazai hétvégém, és gondolom millió programom lesz.
- Gondolhatod is. - erősítette meg a félelmemet a sajtósom.
- Ó, ez igazán kár. Akkor gondolom Mr. Räikkönennek sem adhatok. - nézett Kimi felé a nő.
- Hát körülbelül. - felelte a finn egy vállrántással körítve.
- Azért elkínálnám a VIP jegyeket, aztán majd meglátják, hogy mennyire engedi idejük a premierre. Mi szívesen várjuk Önöket Londonban. - küldött felénk egy biztató mosolyt.
Kimivel csak hümmögtünk. Én személy szerint tudtam, hogy a hazai versenyhétvégémen még ennél is több PR vár majd, és az időmérő előtti estén valószínűleg úgy sem engednek el átruccanni Londonba, bármennyire is szeretném megnézni A sötét lovag felemelkedését.
- Ne keseredj már el ennyire. - lökött oldalba Kimi, amikor az újból eleredő eső miatt rövidebbre sikerült Batman-es program után visszamasíroztunk a motorhome-ba. - Egy film még nem a világ!
- De én igenis szeretem a Batmant! - erősködtem. - Az egyik kedvenc filmem. És ilyen lehetőségem eddig sosem volt. Találkozhatnék Bale-lel, Morgan Freemannel, Michael Cainnel, Gary Oldmannel...
- A statisztáktól is kérnél autogrammot? - szakított félbe nevetve.
- Valószínűleg. - gondolkoztam el. - Most képzeld el, milyen jó lehetett börtönőrnek lenni Joker mellett.
- Tényleg kihagyhatatlan élmény. - ironizált a szemét forgatva.
- Persze, hogy az! Ha nem a Német Nagydíj lenne két hét múlva, tuti, hogy elmennék bármi áron.
- Hát akkor mi tart vissza?
- A hazai közönség és a média. - válaszoltam "jaj, hát nem egyértelmű?" pillantást vetve Kimire.
- Engem tuti nem érdekelne annyira, hogy százszor megkérdezzék, hogy milyen érzés hazai pályán versenyezni, ha a kedvenc filmem premierjére mehetnék. - vonta meg a vállát hanyagul.
- Szerinted el kéne mennem? - húztam el a számat.
- Nem tudom, döntsd el te! - hagyta annyiban.
- És a te jegyeiddel mi lesz? - érdeklődtem.
- Valószínűleg helyettesítem vele a WC-papírt, ha abból már nincs és a klozeten ülök. - poénkodott, mire a vállába bokszoltam.
- Ne hülyéskedj már! Elmész?
- Fogalmam sincs. Kéred az enyémeket. Szerintem nem fogom felhasználni. Annyira nem izgat egy maszkos csávó, hogy Hockenheimból átugorjak Londonba.
- És ha ezzel kihúznád magad a média szorításából? - vontam fel a szemöldökömet, mire ő is elgondolkozott.
- Hát talán van benne valami. - mosolyodott el. - De a premieren sem úsznánk meg a fotózásokat, autogramosztásokat meg az egyéb hülyeségeket. Amúgy ezzel most mire célzol?
- Mert akkor összeköthetnénk a kellemest a hasznossal. - vigyorogtam, majd felvázoltam a tervemet. - Én örömködhetnék, hogy premieren nézem A sötét lovagot, te meg elmenekülnél a F1-es médiától, ami ugye nálunk elég durva. Ráadásul ilyen kellemes társaságod lehetne, mint én. Na? Hát nem csábító ötlet?
- Nagyon furfangos akarsz lenni, kicsi Nina, jól érzem? - próbált kételkedő pillantással méregetni, de tudtam én, hogy tetszik neki az ötlet.
- Nem én! Csak reálisan és logikusan gondolkodok. Na mit szólsz?
Gondolkodóba esett, aztán hirtelen olyan fejet vágott, mint akinek felvillant a villanykörte a feje felett.
- Azt mondom benne vagyok...ha megegyezünk a maradék két jegyben. - ajánlotta fel a feltételét.
- Mire gondolsz? Fogalmam sincs, kit kéne meghívnom. - vontam vállat. - Heidi annyira nem szereti.
- Sebast. - vágta rá mosolyogva. Az arcom hirtelen elkomorult.
- Ugye csak viccelsz, Kims? - vontam össze a szemöldökömet. - Biztos, hogy nem hívom meg Sebet.
- Jó, akkor majd az én jegyemmel jön. - döntötte el, mire kitátottam a számat.
- Kimi, ezt nem csinálhatod! Tudod, hogy mit gondolok most Sebről! Nem akarok vele mozizni!
- Nem érdekel a nyavalygásod. - rázott le. - Seb a haverom, és szerintem csípi a filmet.
- És ha nem? Honnan tudnád?
- Igazából lényegtelen, hogy szereti-e. Így is úgy is meghívom és biztosan nem fog nemet mondani. - villantott egy ördögi mosolyt. Hát az hihetetlen! Rögtön átváltottam fenyegető módba.
- Kimi, ha meg mered említeni neki, esküszöm én....
- Igen, te? - várta mosolyogva a válaszomat. - Esetleg nem jössz el a premierre? Na ne!
- Nem, muszáj elmennem. - ingattam a fejemet. A francba, ez bizony zsákutca.
- Direkt csinálod, ugye? - kérdeztem sóhajtva, mire egy sokat sejtető mosollyal elintézte a válaszát.

Délután azzal a hírrel szembesültem, hogy én is be vagyok osztva a hivatalos sajtótájékoztatóra. Nem tudom miért szeretnek ennyire beszéltetni, de lassan már állandó vendég vagyok a hatfős interjúasztalnál.
Viszont most minden eddiginél rosszabb sajtótájékoztatóra számítottam. Ugyanis amikor Michaelával odaértünk a médiaközpont elé, láttuk, hogy Britta kíséretében éppen Seb lép be az épületbe.
- Ó a fenébe, ezt nem hiszem el! - motyogtam szinte magamban, de pechemre a sajtósom meghallotta.
- Mi a baj már megint? Azt hittem örülsz, hogy a svájciakat el tudtam tenni láb alól. - méltatlankodott Michaela, aki néhány perccel ezelőtt még Joachimnak magyarázta, hogy miért nem jöhet be az interjúkra.
- Miért nem mondtad, hogy Sebastian is itt lesz? - kértem tőle számon, bár abban a szent pillanatban meg is bántam. Hiszen Michaelának fogalma sincs, hogy mi történt két napja. Tényleg furán nézett rám.
- Összevesztetek? Vagy miért nem akarsz vele egy légtérben lenni?
- Honnan veszed, hogy....na jó, most tényleg nem vagyunk olyan jó barátok. - vallottam be.
- Nem publikus? - kérdezett rá diszkréten.
- Nem publikus. - hagytam annyiban, majd egy nagy sóhaj után odaléptem a pilóták közé, akik az ülőhelyeknél sorakoztak. Michaela egy biztató mosolyt küldött felém, amikor félreállt a sajtósok társaságába.
Abban a percben éreztem magamon Seb tekintetét, amikor köszöntem a fiúknak. Fernando mentett meg a kínos szitutól, mert befejezte a beszélgetését Lewisszal és Paullal, és mosolyogva odaállt hozzám.
- Csáó! Miért vagy ilyen nyomott? - mérte végig a nem túl boldog arcomat.
- Talán, mert ebben a rohadt esős Angliában vagyunk?
- Pszt, nehogy meghallják a britek. - suttogott, mert mögöttünk Lewis és Paul beszélgetett. - Na de tényleg...
- Tényleg. - bizonygattam. - Első napunk, de már szétázott a pálya. Holnapra már folyni fog az aszfalt.
- Nem lehet, hogy nem is az eső a probléma, hanem az a szőkefejű? - bökött hátra a fejével. Oda se kellett néznem, tudtam, hogy Sebre gondol.
- Nem lehet. - ráncoltam a homlokomat. - Különben is mit érdekel?
- Csak úgy. Ja még akartam valamit. - jutott eszébe valami. - Gratulálni akartam a bulihoz. Brutál jó lett, köszönet a szervezőknek. Bár elég érdekes, hogy mindketten leléptetek a vége előtt.
- Megvolt rá az okom. - titkolóztam. Még csak az kéne, hogy ő tudja. Bár szerintem úgy ordítottam akkor Sebbel, hogy a szomszéd városból is hallották.
- Kár, pedig csak ezután jött a java! - vigyorgott önelégülten. Kérdő pillantást vetettem rá, mire nem is kérette magát, hanem mesélt. - A szülinapos a sárga földig leitta magát.
- Micsoda? - rökönyödtem meg azon, amit mondott. Őszintén ledöbbentem, mert nem gondoltam volna, hogy Seb pont akkor veti bele magát az italozásba, miután Kimivel már nem vagyunk ott. Bár ha jobban belegondolok...lehet, hogy pont azért gyengült el ennyire, mert mi...azaz, én leléptem?
- Ahogy mondom. - bizonygatta Fernando. - Olyan holtrészeg lett a német haverjaival együtt, hogy a végén már az udvarban azt énekelgették, hogy: Nők nélkül jó az élet, mert akkor semmilyen probléma sincsen!
- Te jó ég! - szörnyülködtem. - Ez nagyon nem vall Sebre!
- Ezt váltottátok ki belőle. - vont vállat, mintha ez ennyire egyszerű lenne, de közben furán vigyorgott.
- Miért? - tettettem a hülyét, de Fernando nem kajálta be.
- Na vajon? Szerinted nem hallottuk az ordításodat? Csak tippelni tudok, hogy milyen rossz pontot szerzett nálad. - kajánkodott, amiből sejtettem, hogy valószínűleg tudja. Jaj, ez nem igaz! - És hát Hanna színpadias távozása sem tett jót a kis lelkének.
- Hát...sosem gondoltam, hogy egyszer idáig süllyed. - méláztam el. Ez azért nagyon durván hangzott Sebről.
- De ne aggódj, hajnalra sikerült összeszednünk őt és a barátait Dashával és úgy hagytuk ott őket, hogy már nem tudta volna több kárt csinálni magukban. - büszkélkedett a nemes tettével.
- Hát ez fantasztikus hír lenne, ha érdekelne. De el kell keserítselek, kicsit sem érdekel. - tártam szét a kezem, mire úgy bólogatott, mint aki elhiszi. Hát jó nekem mindegy, de engem többet ne faggasson ebben a témában.
Amikor helyet kellett foglalnunk, Fernando legutóbbi győztes lévén beült az első sor közepére. Lewis melléült, Jenson és Paul viszont a hátsó sorban foglaltak helyet. Seb kicsit tétovázott, de aztán regnáló világbajnok lévén nem volt sok választása, a hátsó sorba nem ülhetett, így ledobta magát Fernando másik oldalán. Én viszont kiharcoltam magamnak a hátsó sor középső helyét a két angol fiú között, akik igazi gentlemanként udvariasan közéjük engedtek. Ezért most kifejezetten hálás voltam nekik.
Az interjú dögunalmas volt, a szokásos kérdéseiket tették fel újra és újra. Engem és Sebet konkrétan a kiesésünkről illetve a generátorról faggattak, ami egyikünknek sem volt ínyére, így hát nem sok választ kaptak tőlünk. Szerencsénkre Fernando ódákat zengett a múltkori győzelméről és a brit srácok sem voltak valami szófukarok, mosolyogva válaszolgatták a kérdéseket. Úgy tűnt, csak mi Sebbel vagyunk ilyen komor hangulatban. Ha tudták volna az újságírók, hogy nem az eső miatta vagyunk ennyire lehangoltak, már rég ízekre szedtek volna. De szerencsémre, mint németeknek feltették a kérdést, hogy mit várunk az EB-n a német válogatottól, és ezzel ki is merültek a rám vonatkozó kérdések.
Az interjúk után olyan gyorsan akartam távozni, amennyire csak lehetett. Nem is álltam le egyik sráccal se beszélgetni, pedig lett volna kedvem Lewisékkal dumálni egy kicsit, de minél előbb el akartam tűnni Seb közvetlen közeléből. Olyan feszengve éreztem magam az egész sajtótájékoztatón, hogy rá se mertem nézni, mert attól paráztam, hogy a végén megérzi és hátrafordul, a szemébe meg nem tudtam volna nézni ezek után.
Úgyhogy Michaelát sem vártam meg, sietős léptekkel elindultam kifelé a médiaközpontból, de sajnos így sem sikerült elég gyorsnak lennem, mert valaki karon ragadott. Ahogy sejtettem, ő állt meg mögöttem.
- Na ezt most felejtsd el! - szóltam rá erélyesen és kitéptem a karomat az ujjai közül. Ügyet sem vetve rá folytattam az utamat, de éreztem, hogy az adrenalin végigjárja a testemet a hirtelen jött ingerültségtől.
- Nina, várj már! - ért be még egyszer és mivel most elém állt, elzárta előlem az utat. Védekezően maga elé emelte az egyik kezét, a másikkal pedig a fejünk fölé emelte a Red Bull Racinges esernyőjét.
- Mit akarsz? - kérdeztem. - Megmondtam, hogy nem akarok veled jópofizni!
- Nem beszélhetnénk meg a múltkorit? - kérdezte kicsit félve. - Tudod....a kettőnk dolgát.
- Milyen kettőnk dolgát Seb? - nevettem fel lenézően. - Nekünk nincs semmilyen kettőnk dolga, világos?
- Jó, tudod mire értettem... - sütötte le a szemét zavarában. - Figyelj, ez így nagyon nem oké, hogy nem is nézünk egymásra, csak mert....
- Ki ne mondd! - fogtam be a száját hirtelen lendülettel. - Mondd te komolyan normális vagy? Itt akarod kibeszélni a magánügyedet, amikor most jöttünk ki az újságírók karmai közül? Te észnél vagy?
- Jó, igazad van. - látta be végre. - De akkor nem beszélhetnénk meg máshol? Mondjuk a paddock pihenőben?
- Nem, Seb, nem beszéljük meg se most, se máskor! - tisztáztam az álláspontomat és olyan ingerültség öntött el újfent, hogy már a kezemmel is hadonásztam. - Nem akarok veled beszélgetni, érted?
- De ezt meg kell beszélnünk, Nina! - kötötte az ebet a karóhoz, és a nyomaték kedvéért még a karomat is megfogta.
- Ne érj hozzám! - sziszegtem, bár legszívesebben üvöltöttem volna vele. Indulatosan félrelöktem a kezét.
- Nina, kérlek! - könyörgött. - Szerintem megérdemelnék annyit, hogy legalább őszintén elmondd, hogy mi a bajod velem meg a múltkori esetünkkel.
- Seb, te nem értesz a szóból? Nem akarok beszélni veled. Semmiről. - magyaráztam el érthetően. - Nem vagyunk kíváncsi a bocsánatkérésedre. Most már úgyis mindegy. - sóhajtottam, mert a nagy magyarázásban elfogyott a levegőm.
- Mi mindegy? A barátságunk neked csak ennyi? - hitetlenkedett. - Ennyit nem ér az egész, hogy megbeszéljük a problémánkat?
- A probléma te vagy Seb. - böktem a mellkasára. - Mert te cseszted el. És ha nem tetted volna meg azt a nagy hibát, most valószínűleg vígan dumálgatnánk a paddock pihenőjében.
- És mi akadályoz meg abban, hogy ez meg is történjen? - kérdezte értetlenül. És naivan.
- Na szerinted? Hát te. - vontam meg a vállam őszintétlenül mosolyogva. - Mert ki tudja, melyik pillanatban döntesz úgy, hogy átléped azt a bizonyos határt és lesmárolsz? Nem szeretném még egyszer kivárni ezt a pontot.
- Talán tényleg nem kellett volna lerohanni olyan hirtelen a múltkor. - nézett le a betonra. - Sajnálom.
- Én is sajnálom, Seb. Én is. - motyogtam szomorúan, aztán kikecmeregtem az esernyője alól és inkább hagytam magam ázni a paddockban, csakhogy elmehessek végre a közeléből. Nem is akartam visszanézni. Ha tetszik neki, ha nem, mostantól fel kell dolgoznia, hogy talán már sosem lesz köztünk olyan nagy barátság mint régen...