50. fejezet: Szakadatlan kötelék

Sziasztok!
Remélem az első rész-előzetessel sikerült kedvet csinálnom a részhez, mert ez most nem csak hosszú lett, de érzésem szerint élménydús is, legalábbis Nina számára mindenképpen :) Egyébként ez a rész is teljes egészében az ő szemszöge, de meg is van az oka, mert most benne zajlanak le a legfontosabb dolgok.
A cím...nos ezt több mindenre is céloz, értelmezzétek, ahogy akarjátok.
Szeretnék kicsit kitérni arra, hogy ez a kerek 50. fejezet csak azért jöhetett létre, mert ti, akik most már 38-an vagytok rendszeres olvasói a blognak és Nina történetének, mindig elláttok mindenféle dicsérettel, ami engem folyamatosan arra ösztönöz, hogy van értelme csinálnom ezt, mégpedig pont azért, mert ilyen nagyszerű olvasóknak írhatok, mint ti :)) Oké, ez kicsit érzelgős, de nézzétek el nekem...ez az első blogom és nagyon sok boldogságot hoz az életembe, mind Nina és az ő kacifántos történetének írása, mint ti, akik mindig olyan sok kedves szóval illettek meg :)
Szóval köszönöm, hogy vagytok!
És akkor most már tényleg elég...jó olvasást! :))

(Nina)

- Köszöntjük kedves nézőinket és hallgatóinkat. Akik itt tartózkodnak Silverstone-ban, láthatják, hogy "gyönyörű időnk" van, konkrétan leszakadt az ég, mint általában Angliában, csak most annyi a bibi, hogy tönkreteszi a mai edzésnapunkat. A kedves hallgatóknak elmondanám, hogy olyan komoly a katasztrófa, hogy a pálya úszik az esőben, a boxutcában toporzékolnak a csapatok. Mindjárt kezdődik az első edzés, de erősen esélyes, hogy az eső elmossa a mai napunkat, hacsak nem esik meg a szívén ez a sok vezetésre vágyó versenyző. - motyogtam szórakozottan, ahogy a garázsunk "küszöbén" ülve néztem az esőt, ami elmosta a boxutcát. A fejesek már a pitwallon ültek, felkészülve arra, hogy esetleg lezavarhatunk egy normális szabadedzést, de nekem az a gyanúm támadt, hogy a mai napunk egyértelműen kuka lesz.
- Azért még ne legyél ennyire reménytelen. - próbált derűlátóbb lenni Damien, aki mellettem támasztotta a falat, hanyagul nekidőlve a garázs oldalának. A szerelőcsapatom már felkészítette az autót, csak arra vártunk, hogy a FIA engedélyt adjon az edzés kezdésére. - Ez az eső nem annyira komoly még.
- Szerintem azzal többet érek, ha eljárom az antieső táncot, nem? - dobtam fel egy jó ötletet.
- Ha egyáltalán létezik ilyen. - nevetett a szerelőm. - Viszont az eső két szempontból is rossz nekünk. Egyrészt, mert nem tudjuk tesztelni az új fejlesztéseket. Másrészt, mert esőben sosem megyünk jól.
- Akkor ez mindenképpen egy szép nap lesz. - ironizáltam mosolyogva, ám ebben a pillanatban szólt hátra Ayao a pitwallról, hogy elkezdődött az edzés és legyek szíves beülni az autóba.
- Milyen gumin vagyok? - kérdeztem a versenymérnökömet a felvezető körömön. - Baromira csúszik a pálya.
- Extrém esősön. - válaszolt a kérdésemre Ayao. - Tudjuk, hogy nagyon nagy a víz a pályán, de muszáj felmérnünk, hogy mennyire van értelme körözgetni. Úgyhogy nagyon vigyázz magadra és az autóra, oké?
- Értettem. - nyugtáztam és olyan óvatosan próbáltam bevenni a kanyarokat, amennyire csak lehetett. Nagyon nehéz volt az ideális ív közelében tartani a Lotust, de azért futottam néhány kört, hogy Ayao és Eric örüljenek. Szinte mindenki kijött bemelegítő köröket futni, de sokan már az első próbálkozásra elhagyták a pályát, vagy végigcsúsztak a vizes füves részeken. Én is láttam, hogy teljesen értelmetlen vezetni, mert még ahhoz is túl kritikus a pálya, hogy az intermediate gumikat megkockáztassuk, de Ayao biztatott, hogy annyi kört teljesítsek, amennyi még belefér és de annak ellenére, hogy egyszer megfutottam a leggyorsabb köridőt, nem láttam túl sok értelmét annak, hogy feleslegesen pazaroljuk az üzemanyagot és az esőgumikat.
- Jól van, Nina ma ennyi volt. - veregetett vállba Ayao, amikor 13 kör után végleg kiszálltam az autóból.
- Jé, első lettem? - kérdeztem, mert amikor ránéztem az eredményjelzőre, az én nevem állt az élen.
- És te mentél ki a legtöbb körre is. Legalább ennyi pozitívum van ebben a délelőttben. - mosolyodott el. - Nem tudom mennyire fog javulni délután a helyzet, de akár arra is készülhetünk, hogy egyszer se megyünk ki.
- Szerintem sem érdemes kockáztatni. Teljes aquaplaning van az egész pályán. - magyaráztam az észrevételeimet. - Mintha az 1000 m-es gyorsat úsznám komolyan. Ha engem kérdezel, nem lesz ez jobb ma már.
- Meglátjuk. - bólintott még reménykedve, aztán belebújt a telemetriákba, hátha ebből a vajmi kevés körből ki tud valamit következtetni. Bírom az optimizmusát, csak kár, hogy most inkább realistának kéne lennie.

Amikor átmentem a motorhome-ba ebédelni, láttam, hogy a paddockban Seb és Heikki is arrafelé sétál, bár szerencsére nem vehettek észre, hiszen jóval előttem mentek. Azért ösztönösen lelassítottam a lépteimet egy kicsit. Nem akartam beszélni vele. Amióta megtörtént közöttünk az a bizonyos valami, mindig feszengve éreztem magam, ahányszor szóba jött a neve, megláttam vagy összefutottunk, mint tegnap. Ahhoz képest, hogy milyen jóban lettünk, most úgy éreztem valami megtört a barátságunkban. Nem gondoltam már olyan haraggal rá, csak egyszerűen nem értettem, miért csinálta. Mert akkor most nem kéne ilyen szarul éreznem magam, valahányszor meglátom. És nem kéne bujkálnom előle, mint pl. most is.
- Nina, végre itt vagy már! - örült meg nekem Joachim, aki a boxból nézte végig az edzést, és amíg én a mérnökökkel egyeztettem, visszajött a motorhome-ba Jake-kel és a többi vendégünkkel.
- Ennyire hiányoltál, öcsi? - borzoltam meg a haját, majd leültem mellé és Jake mellé az asztalhoz.
- Fúúú, annyira bitang jó volt ez a szabadedzés! - fejezte ki az érzelmeit kamaszosan.
- Szóval tetszett? - mosolyodtam el a lelkesedésén. Legalább ő feldobja kicsit ezt a borús napot.
- Mi az hogy! Annyira durva volt a garázsban figyelni a szerelőket! Én is szerelő akarok lenni felnőtt koromban. És a te szerelőcsapatodban akarok dolgozni. - jelentette be ünnepélyesen.
- Addigra én már kiöregszek a versenyzésből. - nevettem.
- Ne hülyéskedj már, Nina. Addigra már te leszel a F1 királynője. - próbált bókolni Jake mosolyogva, de lenéző pillantást vetettem rá.
- Mondtam már, hogy fejezd be ezt a szánalmas nyalizást. Nem érsz el vele semmit.
- Azt majd meglátjuk. - somolygott.
- Na és a pitwallon is ültél? - kérdezősködtem Joachimtól, aki megint pislogva figyelte a feszkót közöttünk Jake-kel. Szegény tökre bírja a szomszédját és nyilván nem érti, hogy én miért nem jópofizok úgy vele. Hát igen, azok az idők már elmúltak. Most amúgy leginkább senkivel se jópofizok.
Az ebéd alatt végig Joachimot kérdezgettem, aki boldogan mesélt a délelőtt átélt élményeiről. Neki legalább volt ebben a témában mondanivalója.
- Szia Nina! - hallottam meg magam mögött egy lányhangot. Amikor hátranéztem, meglepve láttam, hogy Eric lánya, Amanda mosolyog rám.
- Helló, Amanda. Te is befutottál? - köszöntöttem kicsit furcsállva, hogy itt van. - Monacóban és Valenciában se láttalak.
- Tudom, de hát a hazai nagydíjat csak nem hagyom ki. Még akkor sem, ha ilyen gáz az időjárás. - húzta el a száját, majd Joachimra és Jake-re pillantott. - Ó, heló. Leülhetek?
- Persze, gyere csak! Mizu? - érdeklődtem, amikor Jake volt olyan szíves és a helyére engedte Amandát. Neki valamilyen okokból sürgősen ki kellett mennie a mosdóba. Elégedetten figyeltem, ahogy magunkra hagy. - Ja egyébként ő Joachim, a szomszédom és most a vendégem erre a hétvégére. Joachim, ő meg Amanda, Eric csapatfőnök lánya. - mutattam be őket egymásnak. Joachim mosolyogva figyelte a lányt. Amanda ezzel ellentétben csak kedvesen rámosolygott, aztán rám nézett és elkezdett mesélni, hogy mostanában miért nem jelent meg nálunk a hétvégéken. Állítása szerint ugyanis az anyja mostanában teljesen őrült az új pasija miatt és nem akarta magára hagyni azzal, hogy inkább lelép az apjához egy másik országba. Monacóba amúgy sem jött volna el, mert Eric szerint túl nagy a nyüzsgés ott és nem tud rá kellően figyelni.
Joachim természetesen neki is elmesélte, hogy miket élt át tegnap délután és ma délelőtt, amire Amanda mosolyogva bólogatott, de láthatóan nem érdekelte annyira, mert egyszer félbeszakítva feldobott egy új témát.
- Nina...tudod az anyám most nem nagyon tud másra koncentrálni, csak arra, hogy rendbe hozza a fura viszonyát az új pasijával. A barátnőim pedig túl szubjektívek és nem tudom eldönteni, hogy jó-e az nekem, amit ők mondogatnak. Szóval...kikérhetem a tanácsodat valamiben?
- Ez elég komolyan hangzik. És nem vagyok jó a komoly dolgokban. - nevettem, de mikor láttam, hogy szegény lány tényleg olyan kétségbeesetten nézett rám, sóhajtva és könyörgően néztem Joachimra.
- Figyu, öcsi, megtennéd, hogy most kicsit magunkra hagysz?
- Jó, de mit csináljak? - kérdezte tanácstalanul.
- Nézz körül a pihenőmben! - ajánlottam fel ezt a nem mindennapi lehetőséget, mire a kissrác szeme fel is csillant. - Felmész az emeleten és mindjárt balra. De nehogy jobbra menj, mert az Kimié!
- Értettem, Nina! - szalutált lelkesen, aztán úgy tűzött ki az ebédlőből, mintha kergetnék.
- Nagyon helyes kisfiú. - mosolygott Amanda Joachim után nézve.
- Tudom. - helyeseltem, aztán komolyra fordítottam a szót. - Na de mondd csak, mi nyomja a lelkedet!
- Hát...elég nehéz helyzetben vagyok. - préselte össze a száját.
- Ez nálam sem újdonság. Ki vele, ha a tanácsomat kéred. - biztattam.
- Szóval az a szitu, hogy van egy srác a suliban... - kezdett bele, mire észrevétlenül sóhajtottam egyet. Érezhettem volna, hogy fiú van a dologban. - Nem az osztályunkba jár, de azon a folyosón van a termük, ahol a miénk is. És...hát tudom, hogy belém van esve. - kuncogott.
- Óha! - nevettem.
- Tudom, ez így hülyén hangzik, de tényleg így van. - magyarázkodott. - Már egy ideje kerülget és minden alkalmat megragad, hogy beszélgessünk, sőt, van amikor csak úgy vesz nekem a büfében kólát vagy kekszet. Szóval érted...feltűnően bejövök neki. És igazából nem panaszkodhatnék, de ő az egyik leghelyesebb srác a suliban, Nagyon jól néz ki.
- Akkor mi a probléma?
- Az, hogy bármennyire is helyes, és a barátnőim bármennyire is odavannak érte, én nem érzek iránta semmit. Illetve, jól elvagyok vele, de nem akarnék járni vele. Annyira nem kötődök hozzá és nem is akarok.
Ahogy bővebben kifejtette a témát, egyből a Seb és a köztem lévő viszonyra gondoltam. Milyen hihetetlen, hogy pontosan ugyanígy érzek Sebbel én is. Nem akarok semmi többet tőle, mint ami most van. És az az egészben a legdurvább, hogy Amanda pont ilyen problémával küzd és pont tőlem várja a megoldást.
- A csajok szerint hülye vagyok, ha nem jövök vele össze. - folytatta a kezét tördelve. - De nekem eszem ágában sincs járni vele, csak azért, mert én bejövök neki és mindenki szerint tök jó páros lennénk!
- Aha....megértem. - bólogattam és az asztalt bámultam.
- Szerinted mit kéne csinálnom? - kérdezte aztán kíváncsian. - Mert totál tanácstalan vagyok. Apámnak meg csak nem szólok pasitémáról. Úgy is azt mondaná, hogy ha nem jön be, ne is próbáljam meg a sráccal.
- Szerintem se. - vágtam rá, mire Amanda mintha meglepődött volna a válaszomon.
- Tényleg? Vagyis...hát jó.
- Nem akarom osztani az észt, mert nekem nincs nagyon jártasságom ebben a szituban... - ferdítettem el egy kicsit az igazságot, mert Amanda problémája kísértetiesen hasonlított a Sebastian-ügyre. - De én nem engednék a srácnak, ha nekem nem tetszik, csak jól érzem magam vele.
- Aha...én is így gondolom. Tök hülyeség lenne belemenni egy olyan kapcsolatba, ami eleve esélytelen.
- Igazad is van. - erősítettem meg, mert én is tökéletesen egyet értettem vele.
- Akkor kösz, hogy te is erre biztatsz. - jelent meg az arcán egy megkönnyebbült mosoly. - És azt is köszi, hogy meghallgattál. Gondolom, hogy nem érdekelnek az ilyen hétköznapi gimis lányos szerelmi témák, de hát muszáj volt valakivel kibeszélnem ezt. Tökre kedvellek, Nina, olyan rendes vagy! - ölelt át. - Hé, mi a baj?
- Velem? - pislogtam párat, mert észre sem vettem, hogy fura arcot vágok. - Semmi. Jó, hogy segíthettem.
- Biztos, hogy minden oké? Olyan...szomorúan nézel. - állapította meg aggódó tekintettel.
- Áhh, ez csak az eső miatt van. Rohadtul lehangol ez az időjárás. És az sem segít, hogy nem tudtam vezetni normálisan. Az általában lenyugtat, de most nem vagyok valami jó passzban. - vontam meg a vállamat.
- Angliában vagyunk, nem tudunk az eső ellen mit tenni. - próbált mosolyra deríteni, majd teljesen más hangon odasúgta. - Hé, ki az a srác?
Értetlenül néztem rá, mire a hátam mögé bökött. Megfordultam és láttam, hogy Michaela mosolyogva kísér be az ebédlőbe egy kamaszkorú fiút, aki érdeklődve nézett végig a Lotusos csapattagokon és a helyiségen.
Nem is volt ismerős a srác, fogalmam sem volt ki lehetett. Amikor észrevettem a VIP jegyet a nyakában, akkor kezdett derengeni valami, de amikor Michaelával együtt megérkeztek a mi asztalunkhoz, már tudtam.
- Sziasztok, lányok! Nézzétek kit hoztam! - tette a fiú vállára a kezét a sajtósom, aki csodálkozva nézett ránk. - Bizony, ő itt Rick, a no.1 rajongód, Nina.
- Komolyan? - kérdeztem, de aztán rögtön vigyorogni kezdtem. - Szia Rick, üdv az istállóban.
- Ööö, köszi. Klassz itt lenni. Tök jó, hogy végre élőben láthatlak. Kösz a meghívást. - darálta le egy szuszra, aztán amikor rájött, hogy kicsit zavarba jött, elröhögte magát. - Bakker, bocsi, csak eléggé
ráizgultam erre a találkozásra. Szóval Rick Harmony vagyok, és tényleg a no.1 rajongód. - nyújtotta a kezét amit jól megráztam, de úgy gondoltam, neki, mint a legnagyobb rajongómnak, kijár egy jó nagy ölelés.
- Jaj, Rick, ha tudnád mennyire örültem a levelednek. - veregettem hátba mosolyogva. - Baromi jól esett
főleg Monaco után. Akkor kaptam meg azt a levéláradatot, hála az én drága sajtósomnak. - pillantottam Michaelára, aki büszkén mosolygott ránk. - És a tiédet olvastam el legelőször. És nagyon tetszett, amit írtál.
- Hát ennek örülök. - vigyorgott, és olyan vicces volt, hogy még mindig zavarban érezte magát. - De annak még jobban, hogy most itt lehetek. Komolyan mondom, egy egész hétvége a Lotus csapattal, veled és Kimivel? Komolyan, ilyen tuti dolog még sosem történt velem. Minden percét élvezni fogom.
- Teszünk is róla, hogy így legyen. - kacsintottam rá. - Figyu, csak most gondolok bele, hogy a kamaszok lassan ellepik a home-ot. Itt vagy te, Amanda...ja igen, bocsi. - jutott eszembe, hogy még nem ismerik egymást. - Rick, ő Amanda, Eric csapatfőnök lánya. Amanda, te meg most megismerted Ricket.
- Aha. Hali! - köszönt mosolyogva a fiúnak, miközben egy kicsit mintha elpirult volna. Hohó!
- Helló. - köszönt vissza Rick is még mindig izgatottan vigyorogva.
- Szóval Amanda itt van a maga 16 évével. Te hány éves, vagy Rick?
- Én is 16. - válaszolta büszkén.
- Na akkor két sweet sixteen kamaszunk van, plusz itt van még az én kis 12 éves szomszédfiúm, Joachim.
- Rólad nem is beszélve. - kotyogott közbe Michaela. - Azért a 19 éveddel még te is a tizenévesek táborát erősíted.
- Csak kicsit több élettapasztalattal. - vontam fel a szemöldökömet.
- Bizonyára. - bólogatott Michaela, de úgy tűnt, nem igazán akar hinni nekem.
Az ebédszünetben jól elbeszélgettem Amandával és Rickkel, de elsősorban az angol fiút kérdezgettük mindenféléről, de persze én elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy miért éppen én vagyok a kedvence. Nagyon jól éreztem magam a két kamasz társaságában, mintha kicsit megfiatalodtam volna a közelükben. El is felejtettem, hogy kint milyen szar idő van és milyen nyomott nap. Mintha kicsit visszatért volna az életkedvem. De nem tartott túl sokáig.

- Ez aztán rohadt jó! - fejeztem ki magam a lehető legkulturáltabban, amikor a második szabadedzés kezdete után fél órával még mindig ott ácsorogtunk a boxutcában Kimivel és néztük az esőt, ami még jobban zuhogott, mint délelőtt.
- Én szerintem ki sem megyek már, inkább alszok egyet az interjúk előtt. - motyogta Kimi. - Tényleg, erről jut eszembe, féken tarthatnád a kissrácodat.
- Milyen kissrácomat? - értetlenkedtem.
- A szomszéd gyereket. - utalt Joachimra. - Benyitott a pihenőmbe, amikor ebéd után ejtőztem egyet.
- Basszus, pedig mondtam, hogy balra menjen, az én pihenőmbe! - nevettem fel. - Ne haragudj rá, tudod, hogy te vagy a kedvence!
- Ez az egy szerencséje van a kölyöknek. - mosolygott féloldalas Kimi-mosollyal, amiből tudtam, hogy nem neheztel Joachim kis bakijára. - Amúgy jól láttam, hogy van még egy kamasz srác?
- Aha, ő Rick, a legnagyobb rajongóm. - meséltem neki büszkélkedve. - Én hívtam meg a hétvégére.
- És akkor miért Eric lányával jópofizik most is? - bökött a fejével a garázs hátsó végébe, ahol Amanda és Rick egymással sutyorogtak és mosolyogtak.
- Gondolod, hogy Ricknek bejön Amanda? - kérdeztem suttogva, hogy más ne hallja.
- Azt gondolom, hogy talán megint sikerül összehoznod egy párost. - biccentett mosolyogva. - A kérdés már csak az, hogy ha rólad van szó, miért nem vagy ebben annyira profi?
- Most akkor mire is akartál utalni virágnyelven? - fontam össze a kezeimet a mellkasomon gyanakvó tekintettel.
- A világon semmire! - legyintett, aztán visszament a garázsba, mert Simon, a versenymérnöke intett neki, hogy ideje készülődni. Zavartan néztem utána. Remélem, hogy ez nem megint egy finomkodó utalás akart lenni egy olyan dologra, amire most rohadtul nem akarok gondolni.
Inkább odamentem Ayao-hoz, hogy megtudjam, mikor kell beülnöm az autóba. De én lepődtem meg a legjobban, amikor közölte velem, hogy semmikor.
- Mi? De hát Kimi már elindult a felvezetőjére! - mutattam a boxutcából kikanyarodó Lotusra.
- Igen, Kimiék még próbálkoznak, mert ők délelőtt kevesebbet mentek, mint mi. - magyarázta a mérnököm. - De nekünk most teljesen felesleges kimenni. Az időjárás nem fog javulni az előrejelzések alapján, vagy csak kis mértékben.
- De nem már, Ayao! - csattantam fel. - Én miért nem mehetek ki?
- Nina, nem hiszem, hogy sok értelme lenne. - nézett rám, mint egy anyuka, aki megpróbálja elmagyarázni a kislányának, hogy télen nem ehet háromgombócos fagyit.
- Oké, akkor csak egy kört adj, hogy én is fel tudjam mérni a helyzet súlyosságát! - szegtem fel az államat.
- Húha, de nagy szavak. A helyzet súlyossága. - csúfolódott Simon.
- Simon te fogd be és figyelj a pilótádra, mert elalszik a pilótafülkében. - utasítottam a mérnököt, majd újra Ayaohoz fordultam. - Szóval?
- Azt a harcias mindenedet! - nevetett fel, majd megadóan legyintett. - Oké, nem bánom. Esőgumikat az akaratos lánynak! - kiabált be a szerelőcsapatomnak, akik végre kicsit felderültek, mert eddig semmi lényeges dolguk nem akadt.
Amikor kimentem a pályára, már éreztem, hogy sokkal rosszabb a helyzet, de csak azért sem akartam bevallani a mérnökömnek, hogy neki volt igaza. Elvégre egy pilótának van joga ahhoz, hogy saját maga döntse el, mennyire vezethető az autó egy eláztatott pályán. Így makacsul végigúsztam az egy kört, majd a pitwallhoz mentem.
- Na? - húzogatta a szemöldökét Ayao magabiztos mosollyal.
- Ja, lehet, hogy jobb, ha spórolunk a gumikkal az időmérőre. Túl esőáztatta a pálya, nem lehet rajta vezetni.
- Versenymérnök-pilóta, 1:0. - nevetett Simon.
- Te még mindig fogd be! - szóltam rá makacsul. - Fogadjunk, hogy Kimi se bír majd sokkal többet. És ugyanezeket fogja mondani, mint én!
Simon csak röhögcsélt, Ayao meg legyintett, hogy ne is törődjek vele, majd javasolta, hogy nyugodtan maradjak a garázsban, vagy menjek vissza a motorhome-ba, mert már úgysem kell csinálnom semmit. Mit ne mondjak, ez volt eddig életem legrövidebb péntekje. Legalábbis akkor még azt hittem...

- Na végre itt vagy, te fekete bárány! - lepett meg Heidi a pihenőmben, amikor visszaslattyogtam a motorhome-ba, mivel semmi tennivalóm nem volt. Igyekeztem kihasználni azt a kis időt, amíg az edzés tart, mert utána úgyis a szokásos pénteki interjúk következnek. Arra meg ki kell pihenni magamat.
- Jaj, muszáj ilyen hangosan? - nyögtem fáradtan. - Éppen relaxálni próbálok.
- Akkor ezt most elfelejtheted. - csukta be az ajtót a kis szobában. - Ugyanis valamit meg kell beszélnünk!
- Mi? Neee már! Most nincs se kedvem, se hangulatom ehhez, jó?
- Nina, ismerhetnél már annyira, hogy én nem hagyom csak úgy a levegőben a dolgokat. - ült le mellém a
kanapéra, ahol elterültem. Igyekeztem elbújni a párna mögé, de erőszakosan elvette tőlem.
- És ezt a nagy dolgot muszáj most megdumálni? Már csak alig fél órám van az interjúkig. - pillantottam rá a digitális órára.
- Az pont elég lesz arra, hogy leordítsam a hajadat. - váltott komolyabb hangra.
- Jézus, most mit tettem? - tettettem rémültséget.
- Nem most, Nina. Múltkor. Amikor saját magadat szégyenítetted meg mindenki előtt a bulin!
- Jaj, ne Heidi, ugye most nem Seb bulijáról akarsz beszélni? - fúrtam bele a fejemet egy másik kispárnába, de mint az elődjét, ezt is a szoba másik sarkába vágta, csak hogy végre rá figyelhessek.
- De bizony, hogy erről! - erősködött. - Azt hitted, majd elfelejtem és szó nélkül hagyom?
- Azt hittem, végre egyszer belátod, hogy az én magánügyem nem a te életed. - vágtam vissza fáradtan.
- Akkor óriásit tévedtél, én ugyanis az életed része vagyok, akár tetszik, akár nem! - jelentette ki ellentmondást nem ismerően. - És most itt az ideje, hogy megbeszéljük azt, amiről nem akarsz beszélni.
- Ott a pont. Nem akarok róla beszélni. - villantottam rá egy álmosolyt. - Most akkor békén hagysz?
- Úgy látom, nagyon nem értesz, Nina. - nézett a szemembe. - Miért akarod magadban tartani az egészet?
- De mit, Heidi? - egyenesedtem ki, mert éreztem, hogy ez nem lesz könnyű menet. - Engem rég nem érdekel, hogy mi történt ott, nem volt akkora megrázkódtatás, mint azt hiszed.
- Akkor nem így reagálnál most. - mosolyodott el érthetetlen okokból.
- Nem érdekel az egész. Hagyjál már ezzel békén! - adtam világosan az értesítésére, hogy unom a témát.
- Egyet árulj el nekem! Miért vágtál Seb fejéhez olyan durva dolgokat, hogy undorodsz tőle, meg számodra ő megszűnt létezni, mint barát? Hogy lehettél ennyire érzéketlen bunkó? - kérte számon már felidegesedve.
- Talán azért, mert elkövetett egy olyan hibát, amit nagyon nem szabadott volna!
- Egy csók? Most komolyan, Nina! Ezen kellett annyira kiakadni? Van fogalmad róla, mennyire lejárattad magad azzal a hisztivel, amit bemutattál?
- Kicsit sem érdekel, hogy mit gondoltok a kirohanásomról. - nevettem fel érdektelenül. - Akkor, abban a pillanatban így tudtam reagálni. Te talán tudtál volna parancsolni az érzelmeidnek?
- Milyen érzelmek? Az, amelyik azt sugallja, hogy így meg úgy küldd el a francba Sebastiant, aki végre valahára összeszedte a bátorságát és megtette az első lépést? - hadarta átszellemülten.
- Milyen első lépés? - kerekedett ki a szemem. - Ja, hogy erre ti biztattátok? Te és Heikki, ugyebár! Igen tudok róla, hogy ti voltatok a háttérbrigád Seb mögött, mert Heikki dühösen el is mondta ezt nekem, amikor elhordott mindennek, csak azért, mert nem úgy léptem a társasjátékotokban, ahogy elterveztétek! Hát köszönöm szépen, igazi barátnő vagy, Heidi! - kiabáltam önkívületben és eszembe sem jutott, hogy a vékony falakon keresztül bárki hallhatja, mit mondok. De annyira felhúzott megint ezzel a témával, hogy nem bírtam féken tartani magamat.
- Nina, istenem, te mindig csak magadra tudsz gondolni? - kérdezte és látszott rajta, hogy kicsit sem vette magára az előbbi "dicséretemet". Egy picikét sem rémült meg tőlem. - Belegondoltál abba, hogy Seb hogyan viselhette azokat a szavakat, amikkel dobálóztál? Hogy sosem lesztek többé barátok meg hasonlók!
- Ezek után mégis hogy legyen köztünk minden rendben, minden olyan, mint eddig? Lesmárolt, érted? És ez azt jelenti, hogy átlépett egy bizonyos határt, amit nagyon nem kellett volna!
- Miért mondod ezt? Azt hittem bírod Sebastiant! - nézett rám félig dühösen, félig szomorúan.
- Bírom is, de tudod, hogy csak barátok vagyunk és ennél több sosem lehet köztünk, ahogy egyik pilótatársammal vagy más fiú barátommal sem! - emlékeztettem a legfontosabb elvemre.
- De tudod, mennyire megbántottad azokkal a vádaskodásokkal? Amikor elmentél, teljesen lerészegedett!
- Tudom, Fernando már mesélte... - közöltem vele, hogy már tudom ezt az infót.
- Fernando??? - pöccent be ismét. - Esküszöm, te nem vagy normális! Amióta Fernandóval ilyen nagy haverok lettetek, teljesen máshogy viselkedsz Sebbel! Fogadjunk, hogy miatta volt az a kirohanásod is!
- Jézusom, Heidi, ne kombinálj már ennyire! - nevettem fel. - Fernandónak rohadtul semmi köze ehhez! Azért akadtam ki ennyire Seb magánakcióján, mert egy banális baklövés volt tőle! És ezt nem tudom, hogy valaha csak úgy elfelejtsem neki, mert ezzel elég rendesen megtörte a barátságunkat!
- Hogy mondhatsz ilyet? Nina, te most észnél vagy amúgy? - kocogtatta meg a fejemet. Azt hiszi, vicces.
- Teljességgel jól vagyok. És örülnék, ha nem oktatnál már megint, ura vagyok a magánéletemnek!
- Azt nem hinném! Most is olyan sületlenségeket beszélsz, hogy az agyam eldobom tőled!
- Akkor ki lehet menni, ha nem tetszik valami! - mutattam lazán az ajtóra. - Nem kötelező itt papolnod!
- Nina, esküszöm, rád se ismerek. - ingatta a fejét, de csak azért sem indult meg. - Amikor úgy elrohantál a buliról, akkor is olyan értetlenül álltam a helyzet előtt. Azt kérdeztem magamtól, hogy most komolyan az én barátnőm csinálja azt, amit annyira elítél?
- Mégis mit? - kíváncsiskodtam.
- A hisztit! Úgy viselkedtél, mint egy hisztikirálynő! - jelentette ki lenézően.
- Ezt most azért mondod, mert belerondítottam a tervetekbe? - kerekedett ki a szemem. - Hát bocs, de nem tetszett a rám osztott szerep. De Seb igazán jót alakított!
- Nem arra értem, hogy elcseszted az egész....várjunk csak. - akadt el a szava. - Mit mondtál az előbb?
- Hogy nem tetszett a rám osztott szerep. - rántottam meg a vállamat.
- Nem...az után....mi van Sebbel? - kérdezett rá még egyszer.
- Azt, hogy jól alakította a szerepét. - ismételtem meg még egyszer, bár nem értettem, hogy miért érdekli.
- Szóval jól csókol... - biccentette félre a fejét és az előbbi idegesség helyett már egy nagyívű mosoly virított az arcán. Ó, tudhattam volna, hogy ez furdalta az oldalát.
- Ez most hogy jött ide? - próbáltam terelni a témát.
- Te hoztad szóba! - vigyorgott. - Szóval...jól csókol?
- Nem kezdő, de ezen nem is kell csodálkozni. - vontam vállat.
- Ó, szóval jó volt! Hoppá, ez sok mindent megváltoztat! - jött izgalomba, de hamar letörtem a lelkesedését.
- El kell keserítselek, de semmi sem más ettől. - ráztam a fejemet. - Seb és én már nem vagyunk ugyanazok a barátok, akik eddig voltunk.
- Mert mindig ott lesz felettetek az a pillanat, amikor nem barátként viselkedtetek egymással. - fejezte be a mondatomat mosolyogva. Hát én ezt nem egy mosollyal együtt gondoltam, de ő a romantikus agyával nyilván így fogta fel. Akárhogy is, valamennyire igaz volt.
- Pontosan. Emiatt már semmi sem lesz ugyanolyan, ahogy régen. - bólintottam magam elé nézve. Azért bármennyire is nehezteltem még Sebre a baklövéséért, el se tudtam képzelni, hogy mi lesz ezután velünk. Akármikor és akárhol összefutunk - ami valljuk be, elég gyakran meg fog történni - , levegőnek nézzük egymást, vagy kínosan elfordítjuk a fejünket, hogy ne kelljen feszült helyzetben találnunk magunkat? Nem, Seb biztos nem lenne erre képes. Elvégre már akkor is folyton odakotnyeleskedett, amikor még egyáltalán nem bírtam. És azóta már elképzelhetetlen, hogy csak úgy kisöpörjem az életemből. Különben hová lenne a mi hármasunk, Kimivel és vele, ha Seb már nem lesz többé a barátom? És azt hiszem, ehhez még Kiminek is lenne egy-két szava. Ha csak a Batman-filmes dologra gondolok, ő sem szeretné, ha Sebbel haragban lennénk. Lehet, hogy ezt az egészet újra át kéne gondolnom? A fenébe, ez komplikáltabb, mint gondoltam!
- Seb tegnap az interjúk után odajött hozzám és meg akarta velem beszélni a dolgokat. - hoztam szóba a tegnap délutánt, miközben az ujjaimmal babráltam. Nem tudom, most miért jutott ez eszembe, de úgy éreztem, jó ha valakinek kikérem a véleményét. És hiába veszekedtünk az előbb Heidival, most talán mégis hajlandó a barátnőmként viselkedni.
- És téged ismerve jól leordítottad a fejét, és elküldted a búsba, mintha akkora vétkes lenne, akit el kéne ítélni egy ártatlan csók miatt. - drámázott, mire kicsit elnevettem magamat.
- Azért nem volt olyan ártatlan az a csók....pontosan tudta, hogy mit akar.
- Szóval azt tudjuk Sebről, hogy jól csókol, nem kezdő és ráadásul tudja is, hogy mit akar...akkor meg mi a fene bajod van vele? - tárta szét a karját. Látszólag fogalma sem volt, hogy miért nem estem Seb karjaiba.
- Azért, mert a barátom és nem a....pasim. - fintorogtam. - De már megint eltértél a témától!
- A téma még mindig Seb, csak te inkább tereled a komoly szavakat. - világított rá, amiben lényegében igaza is volt. - Na de folytasd, hallgatlak!
- Azt mondta, hogy nem érti miért akadtam ki annyira és szeretné megbeszélni. De ahogy mondtad, elhajtottam. Nem tudom mit kéne beszélnünk ezen... - vontam vállat tehetetlenül.
- Nina, most komolyan...Szerintem vagytok annyira jóban Sebbel, hogy adhatnál neki egy esélyt, hogy elmondja, mit miért csinált. Ennyit megérdemelne ő is és a barátságotok is. - mondta türelmesen és nyugodtan. Örültem, hogy már nem kiabál velem. Utáltam, amikor anyáskodva leordította a fejemet.
- Ő is ezt mondta. - emlékeztem vissza. És sajnos magam előtt volt Seb szomorú és értetlen arca is.
- Hát akkor meg? - mosolyodott el, aztán megfogta az ölemben pihenő kezemet. - Nina...én tudom, hogy benned is van egy picike szív és te is pontosan tudod, hogy sokkal több hátránya lenne, mint előnye, ha ezentúl véget vetnél a barátságotoknak. Belegondoltál abba, hogy akkor ezek után, hogy élnétek át a versenyhétvégéket? Ugye, hogy semmi értelme. És különben is: ennyi miatt?
- Az az ennyi engem elég durván érintett. - morogtam. Nehogy már semmiségnek vegyen egy baráti csókot!
- Azért remélem, hogy belülről pozitívan, és csak kívülről mutatod magad ilyen romantika-ellenesnek. - húzta az agyamat vigyororgva.
- Pontosan tudod, hogy tényleg romantika-ellenes vagyok!
- Akkor meg felejtsd el ezt az egészet és békülj ki Sebbel! - tanácsolta. - Hidd el, te is jobban érzed majd magadat tőle!
- Jó, talán igazad van. - egyeztem bele, de felemeltem az ujjamat. - De csak azzal a feltétellel, hogy többet nem pesztráljátok a hátam mögött olyasmikkel, hogy....na, szóval tudod mire gondolok. - célozgattam a kis akciójukra Heikkivel kiegészülve. Heidi mosolyogva beharapta az ajkát, de azért rábólintott.
- Megígérem. Majd meglátjuk, mire mentek egymással! - nevetett.
- Tudod mikor mondjál ilyeneket! - fogtam meg egy kispárnát és belefúrtam a képébe. Azért tudja már, hol a határ!

Ahhoz képest, hogy igazán nem volt miről beszélgetnünk az újságírókkal, elég sok kérdést tettek fel nekünk az esőzésről, a járhatatlan pályáról és a látvány nélkül maradt szurkolókról. Mikor Michaelával végre kijutottunk a riporterek hadából, kicsit szitkozódtam is amiatt, hogy mára elég volt ez a nagy hűhó az esővel meg mindennel együtt és ha ma lefekszek, holnap már verőfényes napsütésre akarok ébredni.
- Nina, ugye nem felejtetted el, hogy ma még van egy jelenésed? - szakított félbe a sajtósom, amikor visszafelé igyekeztünk a home-ba, mert természetesen megint ömlött az eső és már lassan az ernyőnk is átázott a jelentős mennyiségű víztől.
- Ne már! Mi van még mára? - nyafogtam. Szerettem volna a hotelszobámba menni, rendelni steaket vagy valami angol specialitást és tévét nézni. Egy ilyen nyomott nap után jól esett volna bemondani az unalmast és belülről nézni az esőt.
- Nem hiszem el, hogy megint nem figyeltél, amikor mondtam! - forgatta a szemét Michaela. - Ma van a királynő hétvégemegnyitó partija, ahová hivatalos az egész mezőny, téged is beleértve!
- MI? - akadtam ki. - Már megint egy unalmas, puccos és magamutogatós bál? Hát ezt nem hiszem el! És én miért nem tudok róla?
- Fogalmam sincs, mert én már a gyárban figyelmeztettelek! - gurult méregbe a sajtósom. Hoppá, megint sikerült felhúznom. - És nem érdekel, hogy mit gondolsz róla, ez II. Elizabeth partija, aki éppenséggel azért tart partit, mert pontosan 50 éve uralkodik Angliában. És jó lenne, ha ezt tiszteletben tartanád, hülye német!
- Jaj, de hazafias valaki! - nevettem ki Michaelát, aki olyan mérgesen sorolta el II. Elizabeth dicsőségét, hogy élvezet volt nézni. - Jól van már, ne vedd ennyire a szívedre!
- Bocs, de utálom, ha valaki semmibe veszi, hogy Anglia mennyire különleges abban a tekintetben, hogy nálunk még mindig királynő uralkodik, II. Elizabeth ráadásul már 1962 óta a trónon van és éppen ezért....
- Jó, köszönöm elég volt, már a suliban is utáltam a törit. - szakítottam félbe kuncogva. - Azt mondd meg inkább, hogy most honnan szerváljak valami báli göncöt!
- Na látod, pontosan számítottam arra, hogy ezt az alkalmat is elfelejted. - jelent meg egy mosoly az arcán. - Úgyhogy még a hét elején hozattam neked egy ruhát. Remélem tetszik annyira, hogy felhúzd.
- Nem mintha nagyon tudnék válogatni. - húztam el a számat.
- Pontosan erről beszélek. Úgyhogy akár tetszik, akár nem, ezt fogod ma viselni és kész! - tapsolt egyet.
- Igenis, főnök! - szalutáltam mosolyogva, aztán elnevettem magam, amikor Michaela úgy bólintott, mint egy hadvezér. Kár, hogy nem nagyon lázadhattam. Ugyanis már megint neki kellett kihúznia a csávából.

- Miért van, az, hogy engem folyton világosba öltöztettek? - tettem csípőre a kezemet, amikor Michaelával és Heidival a ruhámat próbáltuk.
A sajtósom egy elég bonyolult szabású, de elegáns ruhát választott nekem. Igazából a méret teljesen megfelelt, egyedül csak azzal volt problémám, hogy már megint világos árnyalatban fogok kitűnni mindenki közül. Nem elég, hogy a bőröm rikít és a hajam is tiszta világos, még a ruhámmal is ki kell emelni a fehérségemet.
- Azért, mert a sötét csak sápítana. - okoskodott Heidi és megigazította a hajamat.
- És ez a szabásvonal tökéletesen áll rajtad. - örömködött Michaela. Teljesen odáig volt, hogy pont jó ruhát sikerült hozatnia nekem. Láthatóan megkönnyebbült, amikor felhúztam magamra, a tökéletesen passzoló anyagot. - Feketében különben is úgy néznél ki, mintha temetésre mennék. És ez közel sem lesz az, mert...
- Mert II. Erzsébet királyné istenkirály és a fekete színű ruhával biztosan megsérteném. - élcelődtem egy kicsit, mire a sajtósom arca lángba borult.
- Nina, ne húzd ki a gyufát, különben holnap időmérő előtt azzal fárasztalak, hogy elmesélem, mit csinált II. Erzsébet 50 év alatt hazánkkal... - fenyegetőzött, de amikor rémülten nevetni kezdtem, máris elvigyorodott. - Én is így gondoltam. Szóval semmi kifogásod a ruha ellen, sminked is megvan, hajad is tökéletes. Mehetsz.
- Mi? Ti nem jöttök? - hökkentem meg. Heidi Ausztráliában és Monacóban is elkísért.
- Nem, ide most csak ti, a csapatfőnökök, meg Bernie papa és a hasonló nagykutyák vannak meghívva. Úgyhogy ma egyedül mész, kislány! - ölelt át Heidi bátorítólag. - Elviszlek a bejáratig, oksi?
- Jó, menjünk. - bólintottam.
Ezúttal hagytam, hogy Heidi vezesse a Renault-t, mert a magassarkú, amit a lányok rám erőltettek, épp elég gondot okozott, mert sehogy sem akart benne menni a lépegetés. Mielőtt Londonban kiszálltam volna az autóból, Heidi megfogta a kezemet és búcsúzóul a lelkemre kötötte, hogy mit vár tőlem.
- Tudod, megbeszéltük! - mosolygott kedvesen, majd előtört belőle a gonosz fenyegetőzés. - És nekem nehogy megint jelenetet rendezz, mert akkor életed végéig Hisztikirálynőnek foglak hívni és tudom, hogy ezzel az őrületbe kergetnélek!
- Jól van már, anyu, hidd el, büszke leszel rám. - mosolyogtam vissza. - Aztán használd ki a szabad estéteket Heikkivel!
- Meglesz. - pirult el. - De honnan...?
- Azt hitted, nem tudom? Lassan már gyerek is jöhetne ennyi erővel, nem? - viccelődtem vele, mert tudtam, hogy ezzel végre én is kicsit húzhatom az agyát.
- Jól van, megvolt a visszavágó, most nyomás! - csukta be az ajtót szemérmesen vigyorogva, majd egy levegő puszit küldve elhajtott.
Kifújtam a levegőt és beléptem az épületbe, ahol a fogadást tartották. Elég pazar hely látszatát keltette már elsőre is, de amikor beljebb merészkedtem, tényleg minden csillogott és villogott, ahogy az egy királynői partihoz illik. Miután pár biztonsági őr szemügyre vett és rájöttek, hogy meghívott vagyok, fel is térképezhettem a társaságot, bár először csupa pingvinjelmezbe öltözött pasit és hosszú estélyit viselő nőt láttam, akik ide-oda masíroztak egy-egy pohár itallal, amit egyenruhába öltözött pincérek kínálgattak. Én is elfogadtam egyet, aztán körbenéztem, hátha látok pár ismerős arcot. Éppen meg akartam indulni egy irányba, amikor két kart éreztem meg a csupasz vállamon.
- Szia. - suttogta valaki a fülembe és amikor maga felé fordított, láthattam, hogy Fernando az.
- Jesszus, mióta hobbid az, hogy ijesztgess ártatlan embereket? - távolodtam el egy kicsit tőle.
- Csak láttam, milyen elveszett vagy, gondoltam örülsz egy ismerősnek. - vigyorgott, aztán láthatóan végigmustrált a tekintetével. - Hű nem semmi, ahogy kinézel! Igazán kitettél magadért!
- Nem kell ez az udvarias szöveg, én is utálom magam szerelésben. - néztem végig magamon. - Amúgy merre van a kis barátnőd? Még a végén megint megvádol azzal, hogy rád mászok.
- Ó, most éppen Nicole-lal beszélget. - válaszolta és még mindig az a sunyi mosoly virított az arcán. - Én éppen a királynőtől jövök. Nagyon rendes néni, jót beszélgettem vele.
- És értett is valamit a töredékes angoltudásodból vagy csak a béna akcentusodat tudta figyelni? - piszkálódtam, de úgy tűnt, nem nagyon vette magára.
- Hiába gúnyolódsz, lekenyereztem Elizabeth-et, de rendesen.
- Hát, persze, a spanyol macsóságod még a 100 éves nyeszlett angol uralkodókat is meghatja. - fintorogtam.
- Na de, Nina. II. Elizabeth még közel sincs 100! - nevetett. - Egyébként pedig tényleg olvadozott tőlem.
- Akkor gondolom nem bánod, ha én inkább szilárdan szeretném még túlélni ezt az estét. - mosolyodtam rá álszenten, aztán megindultam. Majd vissza is fordultam, mert fogalmam sem volt, merre mehetnék.
- Gyere. - karolt belém, mintha megesne rajtam a szíve és mosolyogva odavezetett egy vidám társasághoz, akikben azonnal felismertem az én jól összeszokott pilótacsapatomat.
- Meghoztam az egy szem lányt. - jelentette be ünnepélyesen Fernando, mire a srácok felém fordultak....és azzal a lendülettel tetőtől-talpig végig is mértek.
- Azta, de jól nézel ki, Nina. - dicsért meg Jenson.
- Öltözhetnél így mindennap, kislány. - bókolt Lewis is.
- Még a végén kiderül, hogy lányból van. - mosolyodott el Kimi a maga macsós megjegyzése után, amit természetesen derült nevetés követett. Én nem vettem magamra, mert most kivételesen tényleg lánynak éreztem magamat.
Ott volt a mezőny apraja nagyja és természetesen a híres pilótabarátnők is, mint Nicole, Jessica, Vivian, Raffaella, Catherine és a többiek. Mindannyian jókedvűen beszélgettek és pezsgőztek, úgy tűnt tényleg jó a hangulat. De ahogy egy óvatlan pillanatban Sebastianra pillantottam, miközben Lewisszal és Nicole-lal beszélgettem, láttam, hogy ő nem olyan felszabadult, mint szokott és ráadásul feltűnően került minden szitut, amiben hozzám kellett szólnia vagy ilyesmi. Többek között Kimivel, Felipével, Hülkie-vel és Michaellel trécselt egy társaságban, de a szokásos mosolygós srác most inkább tűnt visszafogottnak, mint jókedvűnek.
Hozzá hasonlóan én is kicsit feszélyezve éreztem magamat. De bármennyire is tudtam, hogy tényleg beszélnünk kell, nem akartam én kezdeményezni. Így hát megvártam, amíg egy körben kezdünk beszélgetni Kimivel és még néhány fiúval. Most is meggyőződtem róla, hogy Sebet is legalább annyira frusztrálja a helyzet, mint engem. De csak azért is, kivártam, hogy ő nyisson elsőként
- Jól nézel ki ma este, Nina. - próbált beszélgetést kezdeményezni egy kis mosollyal.
- Kösz. - húztam mosolyra a számat fél másodperc erejéig.
- Jó választás volt ez a ruha. - folytatta a beszélgetést rövid mondatban, mire én bólintottam.
- Michaela és Heidi érdeme. - vontam meg a vállamat, de Seb ezt is csak egy mosollyal reagálta le. Nyitotta a száját, hogy mondjon még valamit, de aztán inkább visszacsukta. Ezzel szemben Kimi, aki összeráncolt homlokkal figyelte a fura és rövid társalgásunkat, rögtön megmondta a véleményét.
- Most komolyan, meddig akarjátok még ezt csinálni?
Egyikünk sem szólt semmit, csak hol egymásra, hol Kimire néztünk. Ennél kínosabb már nem is lehetett volna.
- Nina, értem én, hogy jó a megbántott hercegnőt játszani, de őszintén... - nézett a szemembe komolyan Kimi. - Mire jó ez neked?
- Mit tudom én! - rántottam meg a vállamat, aztán Sebre pillantottam, aki reménykedve elmosolyodott.
- Most már hajlandó vagy végre megbeszélni? - érdeklődött.
Annyira ciki volt már ez a feszkó, hogy kínomban majdnem elnevettem magamat, de sikerült egy fura mosollyá kicsinyítenem ezt az érzést. Kimi arca máris felderült, hasonlóképp, mint Sebastiané, aki félrenézett valamit keresve, majd felém nyújtotta a kezét.
- Na? Benne vagy?
Kimire néztem, aki apró bólintással jelezte, hogy egyszer az életben ne legyek már ennyire makacs, hanem engedjek egy kicsit ki. Szavak nélkül is értettem, hogy mi bújik meg a bátorító mosolya mögött. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy odalépjek Seb felé, de a kezét azért nem fogtam meg, csak követtem, merthogy elindult.
- Most hová...?
- Egy nyugis helyre. - válaszolta, de továbbra is csak menetelt. - Meglátod.
Amikor átverekedtük magunkat a kiöltözött tömegen, az épület egyik kinti bejáratához jutottunk el, ami egyenesen a kerthelyiségbe vezetett, ami kb. akkora lehetett, mint öt másik ház udvara. A csillagos, és ezúttal esőmentes ég alatt az egész luxuskert ki volt világítva a legfényűzőbb pompával, a szökőkutakból különböző ívekben sugárzott a víz és hangulatos virágsorok, kényelmesnek tűnő padok, valamint sétányok csalogatták ki a fülledt puccos épületből a meghívott felső tízezer tagjait. Tényleg fantasztikus látvány volt, én is eltátotta a számat, amikor kiléptünk, de ezzel nem volt vége. Seb csak az egyik szökőkútnál állt meg, amiből kék színű vízsugarak csaptak fel, majd gyűltek össze a mederben. Brutál jól nézett ki, megérte legalább ezért a látványért kijönni.
- Durva, mi? - kérdezte Seb, amikor leült a peremére és játékosan belenyúlt a vízsugárba.
- Eléggé. Bár nem is vártam mást a királyné partijától. Ez is olyan pazar, mint ez az egész kóceráj.
- Nekem azért még hiányzik valami, hogy jól érezzem magam... - pillantott fel rám jelentőségteljesen. - Az, hogy ne kelljen kínosan éreznem magam azért, mert te kínosan érzed magad. - nevetett az összegubancolódott mondatán. - Szóval értesz...de örülök, hogy végre sikerült rábírnom téged pár szóra.
- Seb, hagyjuk már ezeket a felesleges jópofizást. - sóhajtottam, majd a ruhámmal óvatoskodva leültem mellé a szökőkút peremére. - Engem is legalább annyira zavar ez a feszkó köztünk, mint téged.
- Örülök, hogy végre rájöttél! - mosolygott. - Jó lenne, ha megbeszélnénk végre, mert ez így nagyon nem jó.
- Most úgy csinálsz, mintha nem is te tehetnél az egészről! - akadtam fenn a hangsúlyán.
- Úgy csinálok, mint aki szeretné megérteni, miért akadtál ki a bulin annyira. - helyesbített és most már békén hagyta a vizet és csak rám figyelt.
- Én pedig arra szeretnék választ kapni, hogy miért? - fejtettem ki az én problémámat.
- Akkor egy sínen vagyunk. - bólintott mosolyogva. - Kezdjem én?
- Jó lenne. - fontam össze magam előtt a kezemet. Úgy érzem, csak most jön a neheze a dolognak.
- Fázol? - kérdezte aggodalmaskodva, amikor meglátta, hogy körbefonom magamat a karommal.
- Nem, csak mondd már! - türelmetlenkedtem. Szerencsére vette az adást és egy nagy sóhaj után belekezdett.
- Nina, egyrészről tényleg sajnálom, hogy úgy történtek a dolgok, ahogy. Nem így akartam, de te is tudod...már kicsit az alkohol befolyása alatt álltunk. Bár ez semmi sem volt ahhoz képest, ami számomra utána jött.
- Tudok róla, hogy holtrészegre ittad magad. - szúrtam közbe, mire csodálkozva rám meredt.
- Honnan? - kíváncsiskodott.
- Az most mindegy. - legyintettem, mert valahogy azt éreztem, most nem jönne ki jól, ha szóba hoznám Fernandót. Abban a bizonyos szituban is eléggé kiakadt rá, nem kell még adni alá a lovat. - Folytasd!
- Jó. Tehát tényleg sajnálom, hogy így...lerohantalak. Nem igazán tudom már, hogy ez tudatos volt-e vagy sem, de így utólag én nem bántam meg. - mosolyodott el. - Nem tudom, te hogy vagy vele, de...
- Én úgy vagyok vele még mindig, ahogy akkor voltam. - söpörtem el a reményeit kegyetlenül, de hát ez volt az igazság. - Seb...bármennyire is be voltunk már csípve, nem foghatsz mindent az alkoholra! Igenis tehetsz róla, hogy átlépted azt a bizonyos határt, amit egy barátságban nem tűrhet meg az ember.
- Nem is akarok mindent arra fogni. Éppen ezt akarom elmagyarázni. - hadarta már nem mosolyogva, hanem komolyan.
- Seb....kérlek....nagyon szépen kérlek! - könyörögtem neki összetett kézzel. - Most ne valami szerelmi vallomás jöjjön, jó? Kérlek!
Seb rám nézett, aztán félre, a szökőkútra. Nem tudtam, mi zajlik le a fejében, de láttam, hogy erősen járatja az agyát, mert az állkapcsa is folyamatosan mozgott. Végül aztán morogva így szólt.
- Dehogyis! Nem kell ilyesmitől félned. Szó sincs ilyesmiről.
- Akkor minden oké. - fújtam ki a levegőt, mert az elmúlt néhány másodpercben kicsit megemelkedett a vérnyomásszintem. - De akkor magyarázz már el valamit, kérlek! Miért mondtad azt Hannának, hogy miattam kértél időt tőle? Vagyis, jobban mondva, miattam szakítottál vele? Ugye, nem is gondoltad komolyan?
- De. - vágta rá ezúttal gondolkozás nélkül, amin meg is lepődtem. - Azt tényleg úgy gondoltam.
- De hát miért? - tettem fel azt a kérdést, amire már a buli óta választ akarok kapni.
- Azért, mert miattad jöttem rá, hogy már nem vagyok szerelmes Hannába. - jelentette ki kerek-perecen, de mielőtt megijedhettem volna, már folytatta is. - Nem, nem úgy ahogy gondolod, nyugodt lehet a lelked. - mondta kicsit gúnyolódva, nem is értettem miért ilyen haragosan mondja. - Azért, mert amióta megjelentél a mezőnyben és olyan sok időt töltünk együtt, észrevettem, hogy élvezem, hogy egy ilyen élettel teli, vidám, olykor makacs, de nagyon szerethető lánnyal barátkozhatok. - mosolyodott el végre és mintha az arca is megenyhült volna kissé. Egy kicsit megsajnáltam, olyan gyámoltalannak tűnt, de jól esett, amit mondott rólam.
- És ez hogy jön Hannához? - sürgettem a folytatást.
- Onnan, hogy valaha Hanna is ilyen élettel teli volt, mint te. Oké, nem ilyen....fiús beállítottságú és nagyszájú, meg talpraesett, mint te, de én akkor abba a kedves és visszahúzódó lányba szerettem bele. - motyogta és láttam, hogy visszaemlékezik a régi időkre. - De amióta te is megjelentél az életemben, mint egy nagyon jó barát, átértékelődött bennem az egész kapcsolatunk. Hogy már nem is kötődök hozzá annyira és már tényleg csak barátként tekintek rá. Érted? - kérdezte, mert eddig csak bután néztem rá.
- Nem értem, hogy ehhez, hogy jövök én, de oké, megértettem. - vontam vállat megkönnyebbülten. - Van még valami...ugye neked....na, szóval az ami...öhm...kettőnk közt történt, az nem jelentett semmit, ugye? Mert én ahányszor csak visszagondolok rá, az jut eszembe, hogy iszonyatos hiba volt. Te is így vagy vele?
- Hááát...nem is tudom. Valahogy úgy... - fordult el megint, aztán beletúrt a hajába. Ajjaj!
- Azért azt el kell mondjam, hogy smárolásban is legalább annyira jó vagy, mint a vezetésben. - próbáltam kicsit felderíteni, ami célba is ért, mert újra rám nézett és megjelent egy Seb-mosoly az arcán.
- Tényleg? Hát köszi. - vont vállat szerényen. - De csak, mert jó volt a partner.
- Oké, ebbe ne menjünk bele mélyebben. - nevettem. - És ne is beszéljünk róla többet, jó? Én ugyanis gondolkoztam... - komolyodott el a hangom. - Tudom, hogy hülyén viselkedtem ott a bulin...de már kicsit lehiggadtam és átgondoltam a dolgokat.
- Ennek örülök. Nem volt túl jó megemészteni, amiket rám zúdítottál. Csoda, hogy még emlékszek valamire abból az estéből. - vakarta meg a fejét és látszott rajta, hogy szégyelli magát a lerészegedése miatt.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyet fogsz csinálni. Ez nagyon nem vall rád. - ingattam a fejemet.
- Tudom, és nagyon gáz, hogy így akartam kiheverni azt, hogy Hanna is elment és te is olyanokat vágtál a fejemhez....de hát valahogy le kellett vezetni a feszültséget. - nézett bűnbánóan a szemembe.
- Tehát én is hibás vagyok. - húztam félmosolyra a számat.
- Nem hazudok, tényleg az vagy. - bólintott nevetve. - Elég rosszul estek, amiket az arcomba ordítottál.
- Tudom, tisztában vagyok vele. - morogtam. Most következik az én bocsánatkérésem. Ajj! - Most azt hiszem illene is bocsánatot kérnem sok mindenért.
- Hallgatlak. - tette keresztbe a lábát vigyorogva. A fenébe, még meg is nehezíti a helyzetemet. Egészségemre!
- Bocs, hogy egy faragatlan bunkóként viselkedtem. - kezdtem bele. - Tényleg arcátlanság volt olyanokat a fejedhez vágni, hogy undorodok tőled, meg soha többé nem fogok szóba állni veled. De ezt váltotta ki belőlem...pontosabban te váltottad ki! Annyira kiakadtam, hogy teljesen elöntött a düh. Muszáj volt valahogy kiadnom magamból. Csak hát nem éppen nőiesen oldottam meg. Heidi szerint úgy viselkedtem, mint egy hisztikirálynő. - mosolyodtam el szégyenemben.
- Ezt megerősíthetem. Én legalább annyira meglepődtem azon, hogy így reagálsz, mint ahogy te arra, amit én csináltam. - vonta le a párhuzamot. És mélységesen igaza volt.
- Jajj, tudom, ultragáz volt, amit csináltam. - túrtam bele a hajamba. - Ne haragudj, amiért olyanokat mondtam, amit...hát abban a pillanatban komolyan gondoltam, de amúgy nem. Tényleg, bocs. - kértem bocsánatot, bár olyan nehéz volt, hogy majdnem szétfeszült a mellkasom. Utálok bocsánatot kérni!
- Szerintem így már kvittek vagyunk. - mosolyodott el felszabadultam. - Tudtam, hogy rájössz.
- Mire?
- Arra, hogy nem tudnád elképzelni az életedet nélkülem. - vigyorgott önelégülten, mire jól vállon bokszoltam. - Na már megint kezded!
- Megérdemelted. - nevettem, aztán kicsit komolyabbra vettem a figurát. - Jó, való igaz, hogy belegondoltam, milyen lenne a mi hármasunk, ha mi nem vagyunk hajlandók dumálni egymással. Szegény Kimivel mi lenne? Szerintem meg is őrülne, ha köztünk folyton a feszkó menne.
- Nem volt kétségem afelől, hogy Kimi is szerepet játszott a döntésedben.
- Ő az egyik legjobb barátom itt. - ismertem el őszintén mosolyogva, majd rá néztem - Meg te.
- Meg én. - ismételte meg és ahogy ízlelgette, úgy láttam, jól esik a lelkének. Hát annyi ocsmányság után, amit a buliján sóztam rá, ki is járt neki egy kis kedvesség. Jó volt látni az örömöt az arcán.
- Így van. - bólogattam. - És tényleg nem tudom mi lenne, ha ezután nem lennénk többet barátok. Amennyire nem bírtalak a legelején, olyan jó kis barátság alakult ki közöttünk a fél szezon során. És hiányoznál, ha nem tudnálak folyton csesztetni. - löktem meg a karját játékosan.
- Akkor szent a béke? - kérdezett rá csillogó szemekkel. Nagyot sóhajtottam, mielőtt válaszoltam volna.
- De még mennyire!
Seb mosolya egy egész arcra kiterjedő vigyorrá nőtt, majd a megkönnyebbüléstől odahajolt hozzám és szorosan megölelt. Csak egy kicsit lepődtem meg a reakcióján. De ez azért jobban alakult, mint múltkor.
- Hiányoztál, Nina. - motyogta a hajamba. - De örülök, hogy már minden rendben.
- Azt hiszem én is, Seb. - mosolyodtam el és viszonoztam az ölelését. Már minden rendben...