55. fejezet: Németország varázsa

Sziasztok!
A folytatás igen hosszúra sikeredett, de úgy gondolom megérdemlitek, mert a legutóbbi kommentek teljesen meghatottak, örülök hogy mindenkinek meg tudom mozgatni a fantáziáját :)
Remélem, hogy ez a rész is tetszeni fog, bár ebbe nem került akkora bonyodalom, de azért tudjatok a sorok között olvasni ;)
A következő rész nem tudom mikorra készül el, ugyanis keddtől szóbelizek és nem igazán lesz erőm és időm írni, de nem hagylak olvasnivaló nélkül titeket, hozom az új történet bevezetőjét és talán már az első rész(eke)t is.
Jó olvasást!


(Nina)

Az együtt töltött kellemes napok után mindannyian szétszéledtünk: Sebastian elment a családjához Heppenheimba, Heidi visszament Milánóba, mert állítólag lett valami zűr az edzőtermében, Heikki hű szerelmesként követte, Kimi....ő pedig a nálam töltött lazsálós napok után nagy nehezen rávette magát, hogy hazamenjen összepakolni a Német Nagydíjra. Szegény annyira nem akart menni, hogy szó szerint ki kellett lökdösnöm az ajtón. Tényleg valami nagy baj lehet vele, ha már mostanában lassan több időt tölt nálam csövezve, mint a feleségével az otthonában...De muszáj volt útjára engednem, mert én is elhatároztam, hogy még a német hétvége előtt elutazok apáékhoz, hiszen már hetek óta nem láttam őket, és most itt a remek alkalom, hogy erőszakosan elhívjam őket a hétvégémre.

Amikor megérkeztem a gyermekkori otthonomhoz, nem rohantak el az érzelmek, mert egyszerűen tudtam, hogy már nem ez az otthonom, ahol életem 18 évét töltöttem, hanem a svájci házam, ahol már felnőttként élhetek. Mégis eszembe jutottak azok az emlékek, amikor az előudvarban gokartoztam, vagy a nappaliban bámultam a Forma 1-es futamokat. Önkéntelenül is elmosolyodtam: milyen régen volt már az, amikor apuci kislányaként játszadozhattam és élhettem a gyerekek gondtalan életét. Azóta sok minden megváltozott, nekem pedig gyorsan fel kellett nőnöm. Ezért lehet, hogy így felnőtt fejjel, mégha csak 19 évesen is, de már tök öregnek érzem magam, ha a ház előtt állva nosztalgiázok nem túl rég történt gyerekkoromról.

- Hahó! - nyitottam be az ismerős ajtón és kíváncsian körbekémleltem, hogy apa itthon van-e. Bíztam benne, hogy igen, mert nem szóltam neki előre, hogy jövök, de reméltem, hogy itt találom majd. - Apa?
A nappaliba érve megláttam, ahogy a fotelben ül és a kis Benjaminnal játszik. Amikor beléptem, apának annyira elkerekedett a szeme, hogy félő volt, hogy elejti a gyereket, aki az ölében ücsörgött.
- Nina? Kislányom! - örült meg nekem és a babával együtt felállt, majd ahogy tudott, megölelgetett.
- Szia, apa! - bújtam hozzá, ahogy egy lány az apjához tud. Nagyon hiányzott, már az idejét sem tudom, mikor láttam utoljára. Igaz, hogy a barátaim és a csapatom is egyfajta családot képeznek körülöttem, de azért mégiscsak más, ha az igazi családommal találkozhatok. - Megleptelek?
- Az nem kérdés. - mosolygott apám, amikor elhúzódott tőlem. - Éppen Bennie-re vigyázok, a bátyád és Janine vásárolni mentek. Itt vannak pár napot, úgyhogy kihasználom az időt és babázok.
- Azt jól teszed. - mosolyogtam rá az unokaöcsémre, aztán óvatosan megsimogattam az arcát az ujjammal. - Szia, kiskrapek, hogy ityeg a fityeg?
Bennie nagy kék szemeivel bámult rám, biztos nem tudott hova tenni. Hát tény, hogy nem találkoztunk valami
gyakran, kicsit el is szontyolodtam azon, hogy rám nem mosolyog úgy, mint a nagyapjára.
- Ugye milyen nagy már? Csupa élet ez a gyerek. - büszkélkedett apa, nekem meg az jutott eszembe, hogy annak idején rám is ugyanezt mondta. Kicsit fura érzésem támadt. - Meg akarod fogni?
- Én? - hökkentem meg, aztán amikor apa felém nyújtotta a gyereket, ügyetlenül próbáltam a kezembe venni. - Jézusom! Te jó ég! Jól csinálom, nem fog leesni?
- Nagyon jól áll a kezedben a baba, kicsim, ne aggódj. - nyugtatott meg apa megsimítva a karomat.
- Szia, nagyszemű. - mosolyogtam rá Bennie-re, aki még mindig rám meresztette a szemeit, de békésen ücsörgött a karomban. Különös érzés volt fogni egy ilyen apró emberkét. - Jó dolgod van itt, mi?
- Tényleg, kislányom, minek köszönhetem a látogatásodat? - érdeklődött apa, miközben én az unokaöcsém kis kezét babráltam. - Nem mintha zavarnál, nagyon is örülök neked...
- Csak meglátogattalak. Már elég régen láttuk egymást és hiányoztatok. - néztem rá. - Meg aztán csütörtöktől kezdődik a Német Nagydíj itt Hockenheimban.
- Igen, persze. - bólogatott, aztán természetesen átváltott egy más témára. - Nálunk most éppen szünet van, jövő héten pedig utazunk Amerikába. Tudod, ott mindig parádés versenyek vannak és a hangulat is szuper. Janine és Bennie is jönnek, mert az orvos adott rá engedélyt, hogy repülhessenek. Már az utazás egy kihívás lesz a picinek, de biztosan jól fog majd szórakozni.
- Aha, biztos. - húztam el a számat.
Ezt nem szerettem apában. Hogy neki mindig csak a Moto GP volt a fontos és a bátyám. Mindig csak az ő versenyei, az ő eredményei, az ő csapata, az ő sportága érdekelte, és míg Stefant az elsőktől kezdve mostanáig minden versenyére elkíséri, engem már akkor a saját utamra engedett, amikor éppen felnőttem ahhoz, hogy a gokartedzőmmel járhassak a futamaimra. Nekem ez mindig rosszul esett tőle, de nem igazán róttam fel neki. Egy motorversenyzőnek természetes, hogy a motorversenyzés az élete és ha már a fia is a nyomdokaiba lépett, evidens, hogy az ő pályafutását figyelemmel kíséri és támogatja. Anya volt az, aki kiskoromban rendszeresen elkísért a versenyeimre, de egy idő után ennek is vége szakadt. Azóta volt apa, Stefan a motorversenyzéssel és én egyedül az autóversenyzéssel.
-Apa, figyelj csak, szeretnék tőled valamit kérni. - kezdeményeztem azt, amiért valójában eljöttem ide.
- Mondd csak, kislányom. - biztatott mosolyogva.
- Szeretném ha eljönnétek a Német Nagydíjra. - néztem a szemébe és vártam a reakcióját. Enyhén meglepődött és zavarba jött, nem tudta mit válaszoljon. - Kérlek, apa! Nekem ez nagyon fontos lenne. Az első királykategóriás hazai nagydíjam. Nagyon szeretném, ha ti is ott szurkolnátok nekem a boxban.
- Nem is tudom, kicsim... - vakarta meg a fejét apa, mire felsóhajtottam. Ha rólam van szó, mindig ugyanez a szöveg: nem is tudom...
- Biztosítok nektek helyet, a csapatom végtelenül rendes a vendégekkel és már régóta biztatnak, hogy hívjam el a családomat. - próbáltam meggyőzni, apa pedig elgondolkozva figyelt rám. - Olyan jó lenne, ha ott lennétek. Megismerhetnétek Kimit, Damient és a szerelőimet, Michaelát, Ericet, Ayao-t a csapatból és találkozhatnátok Sebastiannal, Heikkivel és Heidivel is, már olyan régen láttátok őt is! Kérlek!
- Jó, nem bánom, de ezt még megbeszéljük a bátyádékkal is, oké? - ment bele vonakodva, de megelőlegeztem neki a hálás mosolyt és ahogy a gyerekkel a kezemben tudtam, megöleltem.
- Köszönöm, apa, ez nagyon sokat jelentene.
Éppen ekkor lépett be Stefan és a barátnője, Janine is, és ők sem voltak kevésbé meglepve a jelenlétemtől.
- Húgi! - örült meg nekem a bátyám és rögtön odalépett hozzám. A fiával együtt az én nyakamat is átölelte, én pedig boldogan odabújtam hozzá. - Olyan jó téged látni. Ritka vagy, mint a fehér holló.
- Nagyon humoros ma valaki. - húzódtam el tőle mosolyogva, aztán előzékenyen átadtam a gyerekét neki.
Janine-nal is összeölelkeztünk és köszöntöttük egymást. Nem volt sok közös bennem és a reménytelenül romantikus és egyszerű sógornőmben, de jól kijöttem vele. Örültem, hogy a bátyám ilyen barátnőt választott.
Kényelmesen leültünk a nappaliban, miközben Janine kiment a konyhába a temérdek szatyorral és Bennie-vel. Kaptam az alkalmon, hogy végre Stefan is itt van és vele is közöltem a meghívásomat.
- Ez nagyon jó ötlet! - lelkesedett, aminek őszintén megörültem. - Nagyon kíváncsi vagyok már, hogy a húgicám hogyan éli a napjait az autós királykategóriában. És szeretném már látni, hogy milyen fazonokkal vagy körülvéve, beleértve a nagyon híres csapattársadat is. - karolt át mosolyogva mellettem ülve.
- Megígérem, hogy mindenkivel találkozhatsz, akivel szeretnél, Kimi pedig az első lesz, akinek bemutatlak, oké? - löktem oldalba. Alig vártam, hogy összeismerkedjenek, hiszen nem is üthetnének el jobban egymástól, de mindkettejüket nagyon szeretem. Érdekes találkozó lesz, az biztos.
- Szavadon foglak. - pöckölte meg az orromat játékosan.
- Király! - vigyorogtam boldogan, aztán kérdően apára néztem a szemközti fotelben. - Apa?
- Fiam, nem gondolod, hogy kéne ez a hétvége még az amerikai fut.... - próbált kifogást keresni, de Stefan szerencsére közbevágott.
- Apa, tökéletes edzésben vagyok és már alig várom, hogy Amerikába menjünk, de én akkor is el fogok menni Ninához, mert őszintén kíváncsi vagyok az ő környezetére. - szögezte le a szándékait, apa pedig hümmögve sóhajtott. - Ugye te sem akarod kihagyni a hazai versenyét, apa?
- Oké, meggyőztetek. - sóhajtott mélyet, aztán elmosolyodott, mert mindketten odaugrottunk hozzá és megöleltük.
- Kösz apa, kösz bátyó! - mosolyogtam izgatottan. - Alig várom, hogy induljunk!
Közösen megebédeltünk és közben azt szajkóztam egyfolytában evés közben, hogy mi mindent fogunk csinálni a hétvégén. Nagyon örültem, hogy apa is beadta a derekát, és már nem foglalkoztam azzal, hogy milyen nehezen vettük rá. Az a lényeg, hogy a családom ott lesz és ettől nem is kell több a hazai hétvégémen.
Délután, amikor a fiatal szülők aludni vitték a kis Bennie-t, megragadtam az alkalmat, hogy elpanaszoljam apának, amit már nagyon szerettem volna megbeszélni vele.
- Figyelj, apa, van egy kis gond....egy elég frusztráló gond. - néztem a szemébe, hogy lássa, komoly dologról van szó.
- Elvesztettél egy szponzort? A főnököd ki akar rúgni? Összeverted valamelyik versenytársadat és ezért beidéztek az FIA-hoz? - kezdett el találgatni, amin nevetnem kellett, de az utolsónál kicsit megakadtam.
- Nem, apa, nem vertem meg senkit! Honnan vetted ezt? - szörnyülködtem.
- Csak ismerlek, ha túlfűtött indulatokról van szó. - mosolygott és félrebiccentette a fejét.
- Nagyon vicces. - néztem rá összeszűkült szemmel, majd folytattam. - De nem a Forma 1-ről van szó, ez személyes gond.
- Heidivel már nem vagytok barátnők? Elcsábítottad az egyik csapattagot, vagy ne adj isten, pilótatársadat? - kerekedett ki a szeme újabb ötletekkel próbálkozva, de ezeket is mérgesen lereagáltam.
- Apa, mindegyik túl durván hangzik, eszembe sem jutna ilyesmit csinálni! Hagynád, hogy végre elmondjam?
- Persze, ne haragudj! - mosolygott bocsánatkérően.
- Az a helyzet, hogy néhány hete hívogat egy nő, aki az anyámnak adja ki magát és nem száll le rólam. - mondtam ki kerek-perec a problémát, apának pedig leesett az álla.
- Tessék?!
- A gyárban kezdődött az egész. - kezdtem bele, majd részletesen elmeséltem a folyamatot attól kezdve, hogy Michaela megemlítette "az anyámat" egészen a legutóbbi személyes beszélgetésünkig a nővel.
- Ez elég rosszul hangzik. - kommentálta apa elgondolkodva. - Mondta a nevét?
- Valami Katrin...- járattam az agyamat a nő nevén, aztán beugrott. - Megvan! Katrin Rohstein! Ilyesmi...
Apa olyan döbbent képet vágott, hogy gyanús lett. Biztosan ismerősen derengett neki ez a név, mert az arckifejezése elárulta.
- Te ismered, apa? - kérdeztem rá, mire apa sűrűn pislogva annyit mondott:
- Volt egy ilyen nevű....ismerősöm.
- Miféle ismerősöd? - kíváncsiskodtam. - Lehet, hogy tényleg ismer engem ez a nő? Azt hittem, hogy egy pszichopata rajongóm szórakozik!
- Egy régi ismerős. - bökte ki apa zavartan. - Te nem ismerheted, mert akkor még meg sem születtél, amikor még ismerősök voltunk. De biztosan nem ő az, mert tényleg....szóval semmi köze hozzád. Nem is ismerhet.
- Akkor ezt nem értem. - ráztam a fejemet zavartan. - Nem tudnál róla mondani még valamit? Majd legközelebb, ha hív megmondom neki esetleg, hogy te ismered és hátha....
- Ne! - vágott a szavamba. - Nina, tudod már régóta nem beszéltünk és....nem is voltunk olyan jóban.
- Jó, de akkor hogyan állítsam le? Tudod milyen érzés, hogy azt állítja, ő az anyám? Ezzel megsérti anya becsületét és ez nagyon rosszul érint. - vallottam be szomorúan.
- Nem tudom, kicsim... - simította meg a karomat apa, de a gondolatai máshol járhattak, mert csak egy pontot fürkészett a padlón. - De majd valahogy megoldjuk, oké? Ígérem!

Csütörtökig maradtam Augsburgban apáékkal, aztán közösen utaztunk el Hockenheimba. Nagyon izgatott voltam, mert már akkor megcsapott a hazai érzés, amikor beléptem a szállodába és megláttam azt a rengeteg rajongót, akik azért gyülekeztek oda, hogy elcsípjenek minket, főleg németeket. Mivel az autogramosztogatás miatt veszítettem egy kis időt, nem is maradtam sokáig a szállodában, apáékkal együtt villámgyorsan kimentünk a pályára. A becsekkolásnál vidáman mosolyogtam rá az őrökre és a pályára igyekvő csapattagoknak és pilótáknak. Nem tudtam leplezni, mennyire örülök a hazai pályámnak.

Apának, Stefannak, Janine-nak és Bennie-nek izgatottan mutattam meg a paddockot és a már csütörtökön életbe lépő körforgást. Bennie néha megijedt egy-egy túl zajos hangtól, de egyébként ő is nagy szemekkel szemlélődött. A legizgatottabb akkor lettem, amikor bevezettem őket a Lotus motorhome-jába és mosolyogva figyeltem, ahogy érdeklődve körbenéztek. Közben lepacsiztam az összes csapattaggal, akivel összefutottam, így a családom is láthatta, hogy milyen családias hangulat uralkodik nálunk. Mivel tudom, hogy a nagy hajtás előtt általában mindenki az étkezőrészlegen frissíti fel magát, a pihenőszobám bemutatása után rögtön odavezettem őket és nem is csalódtam, rögtön megláttam pár ismerős arcot.
- Kimi! - kiabáltam, amikor megláttam a Jégembert, aki éppen egy kávét szürcsölgetett fáradtan a pultnál az edzőjével, Mark-kal diskurálva. A hangomra rögtön felém kapta a tekintetét és mosolyogva letette a csészéjét. Odamentem hozzá és mosolyogva átkaroltam a nyakát és örömmel vettem, hogy a családom előtt is ugyanolyan szokásosan ölelt meg.
- Csáó, kislány! - üdvözölt ő is mosolyogva, aztán amikor elengedtük egymást, az apámékra nézett.
- Szeretném bemutatni a családomat. - mutattam rájuk és mosolyogva figyeltem, ahogy Kimi meglepő udvariassággal mutatkozott be mindannyijuknak, sőt, a kis Bennie-nek még az orrát is játékosan megpöckölte. A kisfiú érthetetlen módon rögtön megkedvelte a finnt, mert azonnal rámosolygott. Kicsit féltékeny is lettem rá. Ez annyira nem ér!
- Szóval te vagy a híres Jégember. - mérte fel apa Kimit. - Nina már sokat mesélt rólad.
- Tényleg? - pillantott rám kérdően. - Remélem, csak jót!
- Rólad lehet rosszat is? - kérdeztem vissza pimaszul és a vállába bokszoltam.
- Látom teljes az összhang. - kommentált minket Stefan. - Gondolom a munka is zökkenőmentesen megy köztetek.
- Miféle munka? - néztünk össze Kimivel, aztán elnevettük magunkat. Merthogy mi elég sok mindent csinálunk közösen, de dolgozni pont nem.

- Kellemeset csalódtam benned. - szólt apa Kimihez, amikor befejeztük a bohóckodást. - Nem is vagy te olyan Jégember, akinek beállít a sajtó.
- Nem minden esetben. - felelte a finn a vállát vonogatva. - Ha a helyzet úgy kívánja, tudok más is lenni.
Nagyon zökkenőmentesen indult ez az ismerkedés, őszintén örültem neki. Apa elkezdte Kimit kérdezgetni, hogy miért tért vissza és mit gondol most a döntéséről, mire Kimi úgy felelt: minden szempontból megérte. Mosolyogva hallgattam a beszélgetésüket, amíg Stefan egyszer csak nevetve meglökdöste a vállamat.
- Nina, nézd kik látogattak meg rajtunk kívül! - mutatott az étkező részleg másik végébe, és mikor oda fordultam nem akartam elhinni, hogy tényleg őket látom bejönni a lengőajtón.
- Marc! Sandro! - esett le az állam, amikor a két fiú észrevett. Hirtelen ötlettől vezérelve otthagytam apáékat és odarohantam a motoros barátaimhoz. A nyakukba ugrottam és boldogan átöleltem őket. - Hát ti itt?
- Nem megmondtam, hogy hamarosan találkozunk? - kuncogta Marc, mire leesett, hogy mire célzott.
- Te kis aljas! - néztem rá szúrósan, amikor elhúzódtam tőlük. - El sem hiszem, hogy eljöttetek!
- Hagyjuk ki a kedvenc autóversenyző barátnőnk hazai futamát? Frászt! - nevetett Sandro.
- Annyira örülök nektek, fiúk! - öleltem át őket még egyszer, annyira hihetetlen volt, hogy itt vannak.
Rögtön elkezdtem faggatni őket, hogy mikor és hogyan jöttek, mire kiderült, hogy Marc már jó előre felkereste Michaelát a jelenléti szándékával, így ő a csapatunk vendége a hétvégén, Sandro viszont a Red Bullhoz jött, mivel ők is szponzorálják és német révén erre a hétvégére ugrott be. Tényleg elképesztő, hogy a családom mellett még a régi barátaim is megjelentek csak az én kedvemért. Madarat lehetett volna fogatni velem, annyira megörültem a sok ismerősnek a motorhome-ban, nem is tudtam leplezni az örömömet.

Egyedül Michaela rontotta el az összképet, amikor sajnálkozva elráncigált a szponzori kötelezettségeimre hivatkozva. Egy pálya közeli hotelbe mentünk, ahol egy teremben már az előkészületeken dolgozott egy rakás ember. Furcsa tekintettel néztem körbe, nem értettem mit keresünk itt és Michaela is csak annyit árult el, hogy teljes mértékben német lesz az egész program.
Ahogy sétálgatva nézelődtem, megakadt egy srácon a szemem. Meglepetten odamentem hozzá.
- Seb, hát téged is ide rángattak? - fogtam meg a vállát hátulról, mire észrevett és mosolyogva megfordult.
- Nina! Micsoda meglepetés. - örült meg nekem, aztán tanácstalanul megvonta a vállát. - Fogalmam sincs, mi lesz itt, Britta is titkolózik.
Ránéztem a Red Bullos sajtósra, aki most már Michaelával beszélgetett össze-összemosolyogva.
- Szerintem direkt hallgattak el előlünk valamit. - súgtam neki gyanakodva, miközben továbbra is kíváncsian fixíroztuk a körülöttünk pakolászó embereket. Amikor megláttam egy fehér állványt, egyből leesett. - Te, Seb! Ez egy fotózás lesz!
- Jaj, ne már! - siránkozott. - Mostanában hol a Pepe Jeansnek állok modellt, hogy a Geox cipőkben kell vonulnom. Már marhára unom.
- Elhiheted, hogy én is modellnek mentem volna, ha annyira vonzana a reflektorfény. - morogtam.
Több panaszkodásra nem is volt időnk, mert egy tag odahívott minket magához és felvázolta a programot.
- Köszönjük, hogy eljöttetek! Először is hadd jegyezzem meg, hogy csodásan mutattok együtt! Tudtam én, hogy ti lesztek a tökéletes páros a fotózáshoz! - csapta össze a tenyerét nagy vigyorral az arcán, miközben mi Sebbel fura pillantást váltottunk egymással. - Na, akkor elmondom mi lenne a feladatotok. Ez egy reklámfotózás lesz a Német Nagydíj népszerűsítésére, hogy még az utolsó napokban is toborozzuk a nézőket és szurkolókat, mert egy különleges akció keretében még van lehetőségük jegyeket venni és akár nyerni is. Mivel egy szavazásban kiderült, hogy Németország titeket tart a legszimpatikusabb német versenyzőnek és versenyzőnőnek, ezért reklámozzátok ti az akciót. És igazuk volt, annyira helyesek vagytok együtt!
A szememet forgattam, ahogy nyáladzott a pasi. Tuti, hogy meleg....Mikor végre befejezte a mondókáját elküldött minket átöltözni. Amikor megláttam az öltözőmben a ruhát, tátva maradt a szám.
- Te jó ég, ez nagyon rövid! - panaszkodtam, amikor már a német zászló színeiben pompázó ruhában ücsörögtem a sminkesnél. Akárhogy húzogattam lefelé, folyton felcsusszant és félelmetesen sokat mutatott.
- Ne aggódj, nagyon szexi leszel benne! - próbált megnyugtatni a csajszi, miközben a hajamat szögegyenesre vasalta és csupán néhány hullámos loknit hagyott szabadon. - Elhiheted, hogy az összes kocsmában sört vedelő fiatal és öreg pasi dupla műszakot vállal még ma este, hogy jegyeket vehessenek a futamra, ha meglátnak ebben a ruhában a plakátokon.
Engem ez annyira nem nyugtatott meg, de kénytelen voltam beletörődni, hogy a honfitársaim szemei majd az én képemen fognak élvezkedni. Amikor viszont kimentem a fotózás helyszínére, mosolyogva tapasztaltam, hogy Sebastiant is teljes német pompába öltöztették: a pólója és a cipője is fekete-piros-sárga színt kapott, egyedül a farmerja maradt más színű. Ahogy meglátott, leplezetlenül végigjáratta a szemét rajtam.
- Hűűű, elképesztően csinos vagy. - dicsért meg, mire ösztönösen a ruha aljához kaptam a kezemet.
- Nem túl rövid? Elég kényelmetlen. - finnyáskodtam neki is, de ő csak vigyorogva rázta a fejét.
- Dehogy rövid! Pont jó! Az összes pasinak ki fog esni a szeme, ha meglátják majd a képeidet. Én vagyok rá az élő példa, hogy így lesz. Csak nekem még az a kiváltság is jár, hogy élőben láthatom, milyen szép vagy!
- Hagyd abba, zavarba jövök. - legyintettem és próbáltam más irányba nézni, mert féltem, hogy elpirultam.
A fotózás hamarosan elkezdődött, és én eldöntöttem magamban, hogy a lehető leggyorsabban végzek vele.
- Mit csináljak? - döbbentem le, amikor a fotós azt az utasítást adta, hogy emeljem fel a lábamat Seb derekára, én pedig karoljak bele a nyakába, merthogy ez milyen szexi póz. Hát azt hittem, felpofozom. - Nem, ezt nem csinálom meg!
- Nina.... - sutyorogta Seb biztatásképpen. - Nyugi nem lesz semmi gáz, add a lábad!
- Nina! - nézett rám szúrósan Michaela is, én meg úgy éreztem nincs más választásom, úgyhogy nagy nehezen felemeltem a lábamat, de elveszítettem az egyensúlyomat és mielőtt még elértem volna a kellő pozíciót, kicsúszott a lábam alól a talaj. Azt hittem ott esek össze ennyi ember előtt, de szerencsére Seb karjaiban landoltam. Mosolyogva nézett le rám, de látszott rajta, hogy legszívesebben kiröhögne.
- Így! Maradjatok így! Csodaszépek vagytok! - kiabálta a fotós lelkesen és már kattant is a gépe, jött a vaku, én pedig azt sem tudtam, hová kapjak, de mivel nem volt lehetőségem megmozdulni, mert Seb tartott ebben a fura helyzetben, csak kapaszkodtam a nyakába és versenyt mosolyogtam vele a kép kedvéért.
Egy csomó hasonló kép után végre kifújhattam a levegőt: vége! Levedlettem a kívülről egyébként nagyon mutatós ruhácskát, és jól összeborzoltam a hajamat. Pár mozdulat és máris nem vagyok olyan szexi.
- Tuti siker! - örömködött Michaela, amikor Sebék társaságában elhagytuk a hotelt. - Annyira büszke vagyok rád, Nina! Láttam a fintort az arcodon, de odatetted magad és megcsináltad. Ügyes vagy!
- Ha nem egy német akcióról lett volna szó, nem csináltam volna meg...

- Nekem azért tetszett ez a fotózás. Élvezetes volt. - bökött meg Seb vigyorogva.
- Persze, élvezted, hogy játszhatod a szőke herceget, miközben én a kiszolgáltatott miniruhás szajhát játszottam. - néztem rá piszkálódva.
- Játszhatnánk ilyet máskor is. - húzta tovább az agyamat, mire meglöktem a mellkasát.
- Ne is álmodj róla! Soha többé nem húzok ilyen apró göncöt!
- Pedig tényleg lélegzetelállító voltál. - bizonygatta Seb továbbra is mosolyogva. - Az biztos, hogy sokkal lányosabban néztél ki, mint a fekete overallodban. Nekem így valahogy jobban tetszettél!
- Hát, köszi. - mosolyodtam el, mert egy kicsit zavarba jöttem. Ennyi bók így egyszerre kicsit letaglózott.
- Szívesen. - válaszolta és meglepetten tapasztaltam, hogy egy puszit nyomott az arcomra. - Ne vörösödj! - ugratott, rajtam szórakozva.
- Igyekszek... - szorítottam össze a számat, de csak nem ment, Seb viszont jót nevetett rajtam és lazán átkarolt a pályára igyekvés közben.
 Nem is váltunk el, hiszen együtt mentünk be a hivatalos sajtótájékoztatóra, ahol rajtunk kívül még a mezőny német tagjai ültek. Olyan rendesek voltak a srácok, hogy az első sor közepére ültettek, mint egyedüli lányt, mellém Seb ült le, a jobbomon pedig Michael mosolygott rám. Nagyon jól éreztem magam közöttük, meg úgy az egész sajtótájékoztatón is: nem véletlen, a német riporterekkel nem volt nehéz szót érteni, és direkt olyan kérdéseket tettek fel nekünk, amiket egy tipikusan német autóversenyző szívesen megválaszol. Mindenki csodálkozott is, hogy milyen bőbeszédű lettem, mert kivételesen mosolyogva válaszolgattam meg a hozzám intézett kérdéseket és nem szóltam be semmi udvariatlant, ahogy tőlem megszokhatták.
Egyedül egy kérdésen mordultam fel újra, amikor már ki tudja hányadjára azt pedzegették, hogy nem lehet véletlen, hogy teljesen úgy versenyzek a kezdő évemben, mint Lewis, de amikor hozzátették, hogy csak azért nem hagyják már ezt a témát, mert Németország már alig várja, hogy "az ő lányuk" legyen az első női világbajnok. Ez azért megmosolyogtatott: éreztem, hogy itthon vagyok, hogy honfitársak vesznek körbe, ahol kivételesen nem azt kérdezgetik, hogy legközelebb ki lesz az új célpontom, akinek a hátsóját letorpedózom a pályán vagy az, hogy szerintem mennyi esélyem van maradni a jövő évre ilyen eredmények mellett. A németek azt kérdezik, szeretnék-e nyerni itthon, szeretnék-e dobogóra állni, találkoztam-e már a német szurkolóimmal. Van egy kis különbség...Ezért is szeretem ezt az otthoni környezetet.

És persze a rajongókért, akik akkor rohamoztak meg ma másodjára, amikor az autogramosztáskor beengedték őket a paddockba. Rengeteg Lotus öltözetű, német zászlós szurkoló talált meg az asztalnál, ahol természetesen Kimi mellett ülve írtam alá a papírokat. A csapattársamnak általában mindenhol hatalmas rajongótábora van, mindegy hogy Európában vagy Ázsiában voltunk eddig. Mindig irigykedve néztem, hogy mennyien szeretik őt, most viszont én kerültem előnybe, mert az emberek előbb az én soromba, csak aztán az övébe álltak be.
- Nocsak, rajzanak a németek. - mosolygott Kimi aláírás osztogatás közben.
- Csodálkozol? A németek a legkirályabb autósport rajongók, ugye? - kérdeztem körbe a nálunk izgatottan ácsorgó szurkolókat, akik boldogan felkiáltottak és éljeneztek is egy sort. - Látod?

- Oké, Seb és Michael tényleg sok embert vonz ide, de azért ez túlzás.
- Mit mondtál? - néztem rá nevetve, aztán büntetésképpen a vállába bokszoltam. - És velem mi van?
- Á, egy csajért max pár pasi jön el. - legyintett és erősen koncentrált, hogy a magában nevetéstől ne remegjen a keze az aláírásnál.
- De én nem egy átlagos csaj vagyok, Räikkönen! - szóltam le és szándékosan meglöktem, hogy elrontsa a nevének leírását. Sikerült is, mert az utolsó betűtől egy hosszú vékony csíkot húzott. Felsszisszent, majd fogott egy másik lapot, aláírta és a kettőt együtt adta oda a rajongójának, aki boldogan felsikított ettől.
- Nem, te tényleg nem vagy az. - pillantott rám fél másodperc erejéig, aztán ugyanezt eljátszotta velem is.
- Utánozós majom! - ciccegtem, amikor a tollam megcsúszott, majd én is hasonlóan tettem, mint ő és az én szurkolóm is elégedetten szorította magához a két aláírt lapját.
Az embereknek nagyon tetszett a kis játékunk, mert nevetve közeledtek hozzánk a sorban. Éppen egy újabb papírt készültem aláírni, amikor felpillantottam és megláttam két elképesztően aranyos kisgyereket. Megállt a kezemben a toll, ahogy végignéztem rajtuk. Egy kislány és egy kisfiú fogta egymás kezét, feltehetően testvérek voltak, mert mindkettejüknek világosszőke haja és csillogó kék szemük volt. De nem is ez volt a megdöbbentő. A kislány teljesen úgy nézett ki, mint én. A haját az anyukája ugyanúgy csinálta meg, ahogy általában én szoktam hordani, a fején pedig egy olyan sapkát viselt, amilyen az én bukóm néz ki kívülről. Női csapatpóló volt rajta az én nevemmel és rajtszámommal, a nyakában fekete-piros-sárga nyakfüzér. A kisfiú pedig teljesen Kimi kisebb alteregója volt a ruházata és kinézete alapján, ugyanolyan szerelésfajtában, mint a lánytesója. Ha eddig nem döbbentem le eléggé a látványon, akkor ezután sikerült. Mert csak ekkor tűnt fel, hogy a kislány kezére pirossal a Nina, a kisfiúén kékkel a Kimi felirat volt írva, és egymás kezét fogták.
Megszólalni sem tudtam a döbbenettől, de Kimi és a gyerekek sem. Az anyjuk szólított meg minket mosolyogva.
- Sziasztok! Ők a gyerekeim Lisa és Kevin és ti vagytok a kedvencei. Az ő ötletük volt ez, hogy megmutassák, ők a legnagyobb közös rajongóitok. Esetleg megoldható lenne egy közös kép, ha már ilyen meglepetést okoztak nektek? - kérdezte az anyuka kedvesen, a gyerekei pedig izgatottan várták a választ.
- Persze...ez nem is kérdés. - vágtam rá a mini Ninára és Kimire, akik ettől egymásra néztek és ugrálni kezdtek örömükben. Annyira aranyosak voltak, hogy még Kimi sem tudott ellenállni nekik és segített a gyerekeknek felmászni az asztalra, akik nevetgélve az anyjuk felé fordultak, mi meg mögöttük felálltunk és a vállukra tettük a kezünket. Biztosan nagyon jól sikerült a kép, mert az anyuka hatalmas mosollyal és hálával az arcán köszönte meg, hogy ilyen kivételes lehetőségben részesítettük a gyerekeit. Még akkor sem tértem magamhoz, miután a mini rajongóink az aláírásunkkal a kezükben integettek távolodva tőlünk.
- Ez valami hihetetlenül különleges volt. - ujjongtam, miközben visszatértünk az autogramozáshoz.
- Meg kell hagyni, hogy nagyon élethűek voltak. A kissrácon még napszemüveg is volt ebben az időben. Hihetetlen. - csóválta a fejét mosolyogva, mert a mini változata tényleg totál úgy nézett ki, mint ő.
- Az a kislány sokkal szebb, mint én voltam ilyen koromban. De nagyon hatásos az öltözéke.
- Én pont ilyennek képzellek el 8 évesen. - mondta váratlanul Kimi.
- Szerintem meg igazából az a kis Räikkönen aki elment és te vagy egy nagy hasonmása. - viccelődtem.
- Azért jól néztünk ki. - jegyezte meg magában mosolyogva.
- Élethűbben már nem is mutathattak volna be minket. - mosolyogtam vissza rá, de sajnos nem volt időnk tovább beszélgetni a testvérpárról, mert a szurkolók csak úgy özönlöttek. De a nap végére így is az egymás kezét fogó Nina kislány és Kimi kisfiú maradt meg az emlékezetemben a temérdek ember közül...

Pénteken már egy kicsit megszakadt a varázs, mert munkába kellett állnunk. A körülmények nem engedtek arra következtetni, hogy egy jó edzésnapunk lesz, mert akárcsak Silverstoneban, itt sem kegyelmezett nekünk az eső. Én mégis izgatottan sertepertéltem a boxban, mert apa, a bátyám és Marc is itt voltak velem és arra vártak, hogy a pályára mehessek.
- Klassz a sisakod, Nina. Teljesen te vagy. - dicsérte meg a bukómat Marc, amikor a kezében forgatta.
- Direkt ilyen különlegeset kértem erre a hétvégére. Tudom, hogy szép! - mosolyogtam a sisakomban gyönyörködve. Az egészet egy hatalmas német zászló fedte, rajta a szépen díszített nevemmel és rajtszámommal, előtérbe kerülve a német szponzoraimmal, és valami álomszépre sikerült.
- Nem is láttalak még ebben a szerelésben. - nézett végig rajtam, illetve a fekete overallomon és a kesztyűmön, amit éppen felhúzni készültem. - De nagyon tetszel benne, jól áll.
- Tudod, Marc, a fekete vékonyít. - poénkodtam, mire felnevetett.
- Nem mintha rajtad annyit kéne vékonyítani. - bökte meg a derekamat játékosan. - Izgulsz?
- Á, nem, végülis csak először hajtok ki F1-es versenyzőként a hazai pályámra. Egy cseppet sem izgulok. - ironizáltam, de Marc persze csak nevetett. - Azon fogok igyekezni, hogy nehogy a fűben találjam magam nagy izgalmamban. Imádom, hogy Anglia után itt is áznunk kell.
- Ez Németország. - tárta szét a karját.
- De én így szeretem. - mosolyogtam, aztán felhúztam a sisakomat.
Ekkor lépett oda hozzám apa és Stefan, akik eddig a szerelőimet nézték, hogyan készítik fel az autómat.
- Nina, annyira jófejek a szerelőid. - közölte Stefan jókedvűen.
- És profik is. - tette hozzá apa. - Lelkiismeretesen végzik a munkájukat. Megkérdeztem tőlük mi motiválja őket, mire azt felelték, hogy az, hogy te sikereket érj el a pályán. Engem meggyőztek. Jó srácok ezek!
- Megmondtam! - veregettem vállon magamat boldogan. Örültem, hogy apa végre beismeri, hogy a Forma 1 nem egy szemétdomb a motoros királykategóriához képest. Tegnap este a motorhome-ban volt egy közös vacsoránk Kimivel, Eric-kel, pár mérnökkel és apáékkal, és már ekkor láttam rajta, hogy jól érzi magát.
- Akkor most másfél óra tömör vezetés? - érdeklődött a bátyám, miközben belesett a cockpitbe, ahová beültem a kezdésre.
- Igen, és most éppen erre is vágyok. - mosolyogtam rá a sisakrostélyon keresztül.
Apa, Stefan és Marc is sok szerencsét kívántak, aztán meglepetten láttam, hogy a következő ember, aki odaguggolt az autóm mellé, a barátnőm volt.
- Heidi? Hát téged is lehet itt látni? Mégis mekkora zűr volt Milánóban, hogy te csak most tolod ide a képedet? - ripakodtam rá haragosan, mert mint a személyi edzőmnek, igenis kötelessége időben ott lenni, ahol én vagyok.
- Ne haragudj, drága! - fogta meg bocsánatkérően a kezemet. - Volt egy kis...problémám, de már megoldottam félig-meddig. Tegnap késő éjjel érkeztem és ma kicsit elaludtam. Bocsika!
- Jól van, dehogy haragszok! - mosolyogtam rá engedékenyen. - De miért vagy ilyen zavart?
- Nem vagyok, csak siettem. - lihegett. - Jöttem, ahogy tudtam.
- Heikki miatt késtél? - vontam fel a szemöldökömet kérdően.
- Neeeem. - nevetett zavartan. - Igazából őt már hamarabb ide küldtem, mert ezt a gondot egyedül kellett megcsinálnom és most nem értem rá vele foglalkozni. - sütötte le a szemét bánatosan. - Úgyhogy ő volt Seb szüleinél, onnan jött ide. Én vagyok a világ legrosszabb barátnője és edzője, ugye? - pillantott rám szomorúan.
- Dehogyis, hogy mondhatsz ilyet? - karoltam át fél kézzel, amennyire tudtam.
- Nem tudom, bocsi. - rázta meg a fejét, aztán egy puszit nyomott a bukósisakomra. - Sok szerencsét csajszi!
Nem értettem, hogy Heidi miért viselkedik ilyen furcsán, de nem volt időm gondolkozni rajta, mert hívott a kötelesség, vagyis a Hockenheimring.
Az első szabadedzés alatt végig azt az érzést éreztem, amit az a rengeteg német néző váltott ki belőlem, akik a lelátókon ültek. Csodálatos volt hazai közönség előtt körözni, nem is tudtam igazán arra koncentrálni, amire kellett volna. Ayao meg is rótt érte párszor, hogy ne csak a lelátókra figyeljek, hanem a pályára, mert elég gyakran megesett, hogy le-lecsúsztam az ideális ívről. Így történhetett, hogy csak a 10. helyen tudtam végezni az első tréningen, de nem bánkódtam. Egyszerűen annyira extázisban voltam, hogy mihelyst kiszálltam az autóból, rámosolyogtam Ayao-ra, hogy majd délután mindent beleadok.
- Nina, elképesztően vezetsz! - csodálkozott apa, amikor az ebédidőben közösen ettünk az étkezőben.
- Régen volt már az, amikor utoljára kijöttél az egyik versenyemre, mi? - pillantottam rá jelezve, hogy igenis bennem van az a tüske, amit az ő hiánya okot a hétvégéken. Lemondóan sóhajtott.
- Oké, tudom, hogy emiatt neheztelsz rám, de tudod jól, hogy én mindig is a motorokhoz vonzódtam. Viszont el kell ismernem, hogy jobb vagy, mint egynéhány társad. Nagyon sokat fejlődtél kiskorod óta!
- Apa, úgy beszélsz róla, mintha tavaly nem nyert volna bajnoki címet a GP2-ben. - állt mellém Stefan is.
- Látszik, hogy te vagy az apja, Helmut. - mosolygott rám Janine, akinek az ölében az unokaöcsém ivott a cumisüvegéből. Meghitt családi kép a motorhome-ban... - Kár, hogy Carlene már nem láthatja ezt.
Anya szóba hozásával kis csend telepedett az asztalra. Janine zavartan próbálta menteni a helyzetet.
- Bocsánat, ne haragudj, hogy megemlítettem. - tette a kezét az enyémre. - Csak azt akartam mondani, hogy biztosan ő is büszke rád.
- Semmi baj. - mosolyogtam rá halványan, pedig nagyon is zavart, hogy anyáról beszélünk. - Örülök, hogy ti itt vagytok. - néztem végig rajtuk hálásan, aztán észrevettem Marc-ot is, aki éppen most lépett oda hozzánk.
- Bocsi, hogy késtem, csak meglátogattam Sandro-t a szomszédban. Szegénynek nincs annyi ismerőse ott. - magyarázta, majd leült mellém.
- Pont te hiányoztál, Marc! - öleltem át ülve, ő pedig visszaölelt, de azért értetlenül megkérdezte.
- Mit tettem, hogy most ennyire szeretsz?
- Csak azt, hogy itt vagy. - adtam meg a választ. - Tudod mi jutott most eszembe? Szeretnélek meghívni valahová! Mégpedig Londonba, ahova ma este megyek.
- Londonba? Mit csinálsz ott? - érdeklődött Stefan. - A versenyhétvége közepén kiruccansz Angliába?
- Ez egy szponzori megállapodás, de egyben szórakozás is. - vigyorogtam, majd ismertettem a programot. - Az új Batman film premierjére van VIP meghívónk Kimivel hála a silverstone-i reklámfotózásunknak. Egy-egy plusz főt is meghívhatunk, úgyhogy örülnék, ha jönnétek Sandro-val!
- Én benne vagyok, tudod, hogy én is Batman-rajongó vagyok. - fogadta el az ajánlatot a barátom. - És szerintem Sandro is benne van. De Kimi felajánlaná az ő plusz jegyét Sandro-nak?
- Hááát... - gondolkoztam el, mert erre nem is gondoltam előre. - Igazából Sebet akarta elhívni, de rá tudom beszélni, hogy adja át a lehetőséget. Bízd csak rám a dolgot!
- Oké, bízok benned. - kacsintott rám izgatottan. - Alig várom már akkor az estét. Veled közös programot csinálni mindig élvezetes. Mint a régi szép időkben, ugye?
- A számból vetted ki a szót. - bólogattam és úgy éreztem, ez a nap már nem is ígérkezhetne jobbnak.

Azért nem felejtettem el, hogy elsősorban azért vagyok itt, hogy vezessek, így próbáltam kizárni minden mást, amikor délután autóba ültem. A rend kedvéért azért Ayao ellátott némi instrukcióval a kezdés előtt.
- Képzeld azt, hogy abból van sok a lelátón, akit nagyon nem csípsz.
- Fernando Alonsóból? - ugrott be az első tipp, pedig ugye mostanában egész békésen megvagyunk a spanyollal. - Hidd el, belőle van bőven a nézőtéren is. Túl sok a ferraris rajongó.
- Oké, ez nem volt jó példa. - nevetett saját magán a mérnököm. - Akkor képzeld az összes ember a te szurkolód és bizonyítanod kell nekik, hogy miért is szeretnek annyira! Ez már menni fog, ugye?
- Vettem, főnök, igyekezni fogok. - bólintottam mosolyogva, Ayao pedig már ment is a pitwallra.
Nekem van a világon a leghasznosabb mérnököm. A tanácsát megfogadva hibátlanul terelgettem az autót a pályán, és az 5. helyem, amit elértem az edzés végére nem az én lelkesedésemet tükrözi hűen, hanem magát az autó teljesítményét. Emiatt kicsit bosszús voltam, de azt elégedetten láttam, hogy ismét jobb voltam Kiminél.
- Engem a hazaszeretet tuningol a pályán, hát téged? - löktem oldalba, amikor a boxban levettük a sisakjainkat és a kesztyűnket.
- Szabadedzésen? Szar sem. - vonta meg a vállát, mire felnevettem.
- Azért valljuk be, hogy én itt kicsit előnyben vagyok a sok-sok hazai miatt, de téged is nagyon szeretnek ám. Biztos téged is megcsap majd a rajongók szeretete. - próbáltam jobb kedvre deríteni, mert valamiért nagyon morgós hangulatában volt.
- Nem érdekelnek a rajongók pillanatnyilag. - motyogta és rám sem nézett úgy pakolászta a cuccait.
- Oké, beszéljünk másról. - adtam fel a lelkesítést. - Úgyis akartam kérdezni valamit. Elhívtad már Sebet a ma esti premierre?
- Bakker eszembe sem jutott. - csapott a homlokához. - Majd az interjúk után megkeresem és szólok neki.
- Ne! - állítottam le, mire felvonta a szemöldökét.
- Menjünk ketten?
- Neeeem. - nevettem, de rögtön elkezdtem magyarázni, mit akarok. - Szeretném, ha a lennél olyan kedves, hogy megengeded, hogy a két barátomat vigyük magunkkal.
- Milyen barátok? - húzta össze a szemöldökét.
- Marc és Sandro! - informáltam sértetten. Be is mutatkoztak egymásnak, nem értem, hogy nem jegyezte meg a nevüket.
- Ja, hogy azok... - legyintett fáradtan. - Szóval velük akarsz menni?
- Kérlek szépen! - mosolyogtam rá angyalian, mire kicsit megenyhült.
- Jó, nem bánom, nekem mindegy. - vonta meg a vállát, én meg örömömben rögtön átöleltem.
- Kösz Kimi, hidd el, nagyon jól fogjuk érezni magunkat négyesben! - örömködtem izgatottan.
- Biztos vagyok benne... - motyogta, de azért viszonozta az ölelésemet.

(Kimi)

Úgy alakult, hogy az interjúzás után mégsem kellett megkeresnem Sebet, mert Nina keresztülhúzta a számításaimat. Már korábban megígértem neki, hogy a német haverunkat visszük pluszba és hárman megyünk, titokban ugyanis segíteni akartam Sebnek, hogy kicsit közelebb kerüljön Ninához és ugye köztudott, hogy a mozizás közben lehet akciózni fiúk és lányok között.
De az egész terv fuccsba ment, amikor Nina kijelentette, hogy ő a motoros haverjaival menne szívesebben, és bár egyáltalán nem tetszett az ötlet, kénytelen voltam engedni neki.
Sőt, olyan rendes voltam, hogy beengedtem a két srácot a magángépembe, amivel Londonba repültünk. Az alatt a minimális idő alatt már tudtam, hogy nehéz lesz kibírni velük, mert egyfolytában olyan dolgokról trécseltek Ninával, amikről nekem halvány fogalmam sem volt. Mérhetetlenül idegesített a Ninával egykorú Marc, aki úgy néz ki, mint egy fiú moncsicsi, a Sandro gyerek pedig egyfolytában úgy röhögött, mint egy tuberkulózisos kisfiú. De Nina szemlátomást nagyon bírja őket, mert végigdumálták a rövid repülőutat.

Londonban a premier helyszínén jó nagy reflektorfényt kaptunk, és amin meglepődtem, hogy a motoros srácokat is legalább annyira fényképezték, mint Ninát és engem. Annyi vaku villant a szemembe, hogy már azt sem tudtam, hogy fogom a sötétben látni a filmet, de azért csak átjutottunk a sajtótömegen.
Egy elég jó helyet sikerült választanunk, először Sandro, majd Marc ült le, mellé Nina, én pedig a másik szélére. Amikor végre lekapcsolódtak a fények, kifújtam a levegőt. Talán most már a filmre koncentrálnak.
A film elindult, és amikor Nina felé fordultam, láttam, hogy csillogó szemmel tapad a bazi nagy kivetítőre. Elmosolyodtam, hogy milyen gyermeki rajongással tud a megjelenő Batman-re nézni, még a kezeit is összecsapta, amikor elindult egy dal a filmben. De a pillanatot elrontotta, hogy Marc súgott neki valamit, Nina pedig visszasutyorgott valami vicces választ, mert mindketten kuncogni kezdtek, ebből pedig Sandro sem maradhatott ki, úgyhogy ők hárman jót röhögcséltek az elején, én pedig csak bámultam magam elé.
Mit bír annyira Nina ezekben a csávókban? Annyira fárasztóak és gyerekesek, semmi mást nem tudnak csinálni, csak röhögni és a régi közös kalandjaikon nosztalgiázni. Egyik idegesítőbb, mint a másik, de Nina mégis úgy néz rájuk, mint a testvéreire. Ez az egy nyugtatott meg, különben már rég beolvastam volna nekik.
- Kimi... - érintette meg valaki a kezemet, és amikor oldalra néztem, láttam, hogy Nina néz rám érdeklődve. - Mit morogsz? Nem tetszik a film?
- Nem is morgok. - ellenkeztem. Csak hangosan gondolkodtam.
- De igen. - mosolygott rám, mert a vaksötét ellenére ezt szerencsére még láttam. - Nem jön be Christian Bale?
- Nem az esetem. - ingattam a fejemet mosolyogva.
- Na és a szépséges női főszereplők? - bökött a fejével az éppen képen lévő színésznőkre.
- Ők sem. - erősítettem meg.
- Legalább próbáld meg élvezni, jó? - nézett vissza rám kérlelően és láttam, hogy tényleg komolyan kéri.
- Okés, de nem ígérek semmit. - suttogtam.
- Olyan vagy! - csapott rá a kezemre halkan szitkozódva, de amikor rávigyorogtam, ő is így tett.
- Szeretik olyan lenni.
- Én is szeretem, ha olyan vagy. - bólintott mosolyogva. - És szeretem, ha....
- Nina, figyeld már...! - lökte meg Marc haverja és ezzel félbeszakította Ninát, aki újból rá figyelt, és már nem is fejezte be a mondatát, mert nagyon sürgős nevetnivalójuk támadt Marc-kal. Óriási.
Újabb traccsparti vette kezdetét, mire én megint visszasüllyedtem a székbe. Nem is próbáltam a filmre koncentrálni, nem volt hozzá semmi hangulatom.
- Kimegyek a bárba, iszok valamit. - hajoltam oda Ninához, de nem is áldozta rám a tekintetét, csak rávágta, hogy oké. - Hozzak neked valamit? - érdeklődtem.
- Aha, egy nagy adag kólát kérek. - nézett rám végre hálásan, aztán újra Batmanre koncentrált. Már éppen felálltam az ülésemből, amikor Sandro kihajolt Marc és Nina elől.
- Hé, Kimi, hoznál nekem is valamit. Mondjuk egy tonikot, kérlek! - vigyorgott rám a ló pofájával.
- Jaj, én is kérhetek egy üveggel? - jelentkezett Marc is.
- Hát persze, kérésetek számomra parancs. - forgattam a szememet, aztán magamban káromkodva kimentem az épület bárjába, ahol csak néhány ember lézengett. Ledobtam magam az egyik bárszékre és rátenyerelve a pultra vártam, hogy a poharakat rendezgető pultoscsaj végre rám figyeljen.
- Mit hozhatok, Mr. Räikkönen? - mosolygott rám udvariasan, de valahogy nem tudtam viszonozni neki.
- Valami ütőset. - pásztáztam végig a kínálatot és mivel rábíztam a választást, a csaj egy whisky-s koktélt ajánlott, amit még sosem ittam, de most lényegtelen volt, hogy mit iszok, csak kellett valami erősítő. - Kösz.
- Ne haragudj, megkérdezhetem, hogy miért jöttél ki a film közepéről? - érdeklődött, de nem is bántam, hogy letegezett, hiszen kb. egyidősek lehettünk.
- Nem vagyok nagy Batman-rajongó. - válaszoltam kedvetlenül és rögtön megkóstoltam a koktélt. Jó volt.
- Kötelességből vagy itt, mi? - kíváncsiskodott tovább a pultot törölgetve. - Megértelek. Én sem rajongok a filmért, a színészekért meg pláne nem. De nem is ezzel van a bajod, ugye?
Bizalmatlanul pillantottam rá a csajra, de igazából rájöttem, hogy mit veszíthetnék, ha válaszolok neki? Semmit.
- Nem. - ingattam a fejemet és lehúztam még egyet a koktélból. - Van érzéked a választáshoz.
- Köszi. - vigyorgott. - Segíthetek valamiben? Olyan elkenődött vagy. Bár téged így ismer a világ, ugye?
- Nem a világ érdekel most. - ingattam a fejemet a pulton könyökölve. - És kösz, de nem tudsz.
- Oké, nem firtatom. - hagyott fel a kérdéseivel, aztán váratlanul elmosolyodott. - De te tudsz nekem.
Egy fotót kért, mivel gyűjtötték a bárban megforduló híres emberekkel közös képeket, amiket a falakon állítottak ki. Belementem és a kép kedvéért még egy kis mosolyt is kierőszakoltam magamból. Aztán megvettem a kért italokat és visszamentem a vetítésre. Nináék megint éppen kibeszélték, hogy mi történik a filmben, úgyhogy most már türelmetlenül felmordultam. Nina összeráncolta a homlokát, amikor rám nézett.
- Már megint morogsz? Mi bajod van? - érdeklődött halkan, mikor ledobtam magam a székre.
- A világon semmi. Tessék, a haverjaidnak meg add tovább, én nem játszom tovább a pincér szerepét. - tettem az ölébe a piákat, Nina pedig mihelyst továbbította a srácoknak, értetlenül rám nézett.
- Mi van már?
- Mondom semmi! - morogtam és inkább néztem a filmet, csak ne játssza meg, hogy érdeklődik felőlem.
- Kimi, látom, hogy valami bajod van, most miért nem lehet megmondani? - húzta tovább az agyamat.
- Nézd a filmet, azért jöttél a haverjaiddal, nem? - mordultam rá.Nina zavartan megrázta a fejét, majd újból a kivetítőnek szentelte figyelmét.

Amikor végre vége lett a filmnek, a szenvedésem még mindig tartott. Kifelé menet ugyanis összefutottunk a főszereplőkkel, akik persze itt voltak a premieren és Nina rajongva leállt dumálni Bale-lel és társaival. Vagy negyed óráig trécseltek, mire kénytelen voltam megfenyegetni, hogy ha nem jön, itt hagyom őket és majd a bátyja helyettesítheti a holnapi időmérőn. Ez hatott, mert Nina nagy nehezen elköszönt és végre mehettünk a gépemre.
- Kimi, elárulnád, mi bajod volt egész este? - kért számon Nina, amikor a magángépemen Németország felé utazva végre kicsit beszélgethettünk kettesben is, ugyanis a két majom Twitterre tolta fel a premieren készült képeket.
- Egyszerűen nem volt semmi, amihez jó képet vághattam volna, ennyi az egész. - tártam szét a karomat.
- Ennyire azért nem volt rossz a film. - nevetett.
- De minden más az. - vágtam rá, de rögtön meg is bántam. Tuti, hogy Nina teljesen másképp értelmezi majd.
- Mégis milyen minden más? - kíváncsiskodott, aztán lehalkította a hangját. - Az, hogy itt vannak a barátaim?
- Igen! - árultam el végre, mert ha már így rákérdezett, nem tudtam magamban tartani.
- De miért, mi bajod van velük? - értetlenkedett.
- Az, hogy úgy viselkednek, mint a kamasz lányok, akik folyton csak vihognak és trécselnek egymással! Hogy tudtátok így egyáltalán nézni a filmet? Borzasztóan idegesítőek voltak!
- Szóval ez a probléma? Az, hogy mi éppenséggel élveztük a filmet, amíg te csak morogtál és piáltál a bárban? Hát bocs, én azért jöttem, hogy a premiert lássam! - emelte fel a hangját kiakadva.
- Nem ezzel volt a baj... - ráztam a fejemet.
- Hát akkor mégis mivel? - kerekedett ki a szeme kérdőn.
- Azzal, hogy úgy csináltál, mintha én itt se lettem volna, bakker! - fakadtam ki, mire Ninán meglepettséget láttam. Hát persze, ez neki fel sem tűnt. - Pedig ha jól tudom én járultam hozzá ahhoz, hogy a két haverocskád is itt legyen, sőt még a fuvarozó szerepét is bevállaltam. És mégis levegőnek néztetek!
- Ne mondj már ilyeneket! - ellenkezett, aztán ő is felcsattant. - Azt várod, hogy köszönjem meg amiket tettél értünk? Hát köszönöm, most boldog vagy?
- Nem, nem vagyok az! - kiabáltam rá, megfeledkezve arról, hogy a két srác és a pilótám is hall minket.
- Sajnálom, nem tehetek róla! - nevetett fel őszintétlenül.
- De igenis tehetsz! - bizonygattam, de egyszerűen kiröhögött.
- Jó, persze, hibáztass engem, csak mert te nem tudtad velünk élvezni ezt az estét!
- Hát nem is tudtam. - bólogattam, de ezzel nem sikerült meggyőznöm.
- Tudod mit, sajnálom! - mondta és egy kis gúnyt éreztem ki a hangjából. - Bocs, hogy én jól éreztem magamat, miközben te csak duzzogtál egész este. De igazad van, jobb ha ezt csináljuk. Jobb ha megint veszekszünk. - nézett a szemembe, miközben összefonta a karját.
- Akkor sértődj meg! - rántottam meg a vállamat. Nem mintha neki lenne oka rá, de meg is sértődött. A pilótámmal kezdett el beszélgetni, és a visszafelé úton már nem is szólt hozzám. Még egy pozitívum ebben az estében.
Amikor végre megérkeztünk Hockenheimba és leszálltunk a géppel, Marc és Sandro jó hangulatban megköszönték, hogy jöhettek és szállítottam őket. Nem mintha ettől szimpatikusabbak lettek volna. Azt viszont díjaztam, hogy ezután elköszöntek Ninától és külön elmentek a szállodájukba. Ninával ketten gyalog mentünk a miénkbe, mert egy köpésre volt onnan, ahol landoltunk, de úgy tűnt, annyira berágott rám, hogy hozzám sem akart szólni.

- Most tényleg ennyire felhúztad magadat? - kezdeményeztem beszélgetést, mire felmordult.
- Igen, képzeld nem esik jól, hogy lenézed a barátaimat, csak mert jól éreztük magunkat a film közben.
- Nem erről van szó. - próbáltam bizonygatni, de nem hagyta.
- Ó, dehogynem, hogy erről van szó! - csattant fel idegesen. - Az a problémád, hogy nem szimpatikusak neked és idegesít, hogy nekem viszont jó barátaim.
- Örülök, hogy kitalálod a gondolataimat... - ironizáltam.
- Én viszont nem, mert marhára idegesít, hogy így viselkedsz!
- Nem fogok bocsánatot kérni, csak mert nem tudtam jó pofát vágni ehhez az egészhez! - emeltem fel kissé én is a hangomat.
- Nem is kell, nem várom el. - fordult felém Nina csalódottan. - De azt azért megköszönöm, hogy így elrontottad a kedvemet estére. Nagyon jól esik.
Végszóra előrelódult és egyedül ment be a szállodába. Úgy trappolt be a hallba, mint egy dühöngő robot.
- Hisztis liba... - morogtam az orrom alatt, de aztán becsuktam a szememet és kifújtam a levegőt.
Ezt most jól el csesztem. Még sosem voltunk haragban, most viszont nagyon úgy tűnik, hogy Nina rossz néven vette a viselkedésemet. De akkor sértődjön meg! Kit érdekel? A rohadt életbe, hát engem! Valamit tennem kéne...