Annak köszönhető ez a gigahosszú rész (megint nem spóroltam a betűkkel), hogy ma sikeresen letettem az első érettségimet és ennek nagyon örülök :)) Másrészt hétvégén Forma 1 és én már olyan hiányban szenvedek, hogy azt lehetetlen leírni. Harmadrészt pedig nektek(!!!), mert a bloglovin segítségével már ismét 42-en követtek, amit nagyon köszönök mindannyiótoknak :)
Nem is írok semmit a részről, aki megosztaná a véleményét, az bátorkodjon komit írni :)
Jó olvasást!
(Nina)
Kiminek igaza volt. Erre másnap reggel, felébredés után jöttem rá.
Bunkóság volt, hogy a film alatt végig csak a barátaimmal beszélgettem, míg ő az italt szolgáltatta nekünk. Nem is foglalkoztam vele. Bár azért nem gondoltam volna, hogy ez rosszul esik neki, mikor mi nap, mint nap együtt vagyunk és beszélgetünk, a motoros srácokkal pedig kéthavonta ha találkozunk és dumálunk egyszer. Ezt azért Kimi is megérthette volna, elvégre Marc és Sandro ugyanolyan barátaim, mint ő. Sőt, őket még régebb óta ismerem és még több minden köt össze, mint Kimivel. De akkor is igaza volt. Nem volt szép tőlem, hogy a srácok mellett szinte semmibe se vettem, pedig végülis neki köszönhettem, hogy mindkét fiú eljöhetett.
Tudtam, hogy emiatt elnézést kéne kérnem tőle, de már reggel éreztem, hogy nehéz lesz elcsípni egy röpke 5 percet beszélgetésre, amikor reggel apával együtt a pályára érkeztem.- Kisasszony, nyilatkozna nekünk? - dugtak elém egy mikrofont, a becsekkolás után.
- Nina, van egy perced ránk? - jött a következő kérdés.
- Mi igaz abból, ami megjelent rólatok az interneten? - érdeklődött újra valaki, bár nem tudtam mire céloz.
- Nem nyilatkozok senkinek, korán reggel van, emberek! - ráztam le őket morogva. Nem indult jól a reggelem, rájöttem, hogy egy ősbunkó voltam tegnap az egyik jó barátommal, hagyjanak békén!
- Nina, mégis mi volt ez? - fogta meg apa a vállamat, amikor az őket is faggatni kezdő újságírók karmai közül kikerültünk. Én határozottan lépkedtem tovább, ő meg próbálta tartani velem az iramot. - Nem intézheted el ennyivel a sajtót! Mit fognak gondolni rólad? Hogy a hazai riportereket is úgy fogadod, mint valami dél-amerikai kannibál?
- Apa, nincs most kedvem ehhez. - sóhajtottam. Jó, hogy nem kioktat arról, hogy hogyan kéne jópofizni ezeknek a kutyáknak. - Tudtommal téged sosem érdekelt, mit írnak rólad. Akkor most miért beszélsz az elveid ellen?
- Tudom, de ez most más! Ez mégiscsak Németország! - tárta szét a karját, mintha ezzel meg lenne magyarázva, hogy miért kellett volna mosolyogva válaszolgatnom az újságíróknak. - Csütörtökön olyan ragyogó arccal tettél eleget a kötelezettségeidnek, most mi ütött beléd?
- Ezt úgy hívják reggeli laposság. - mutattam magamra.
- De hát azt sem tudod, miről akartak kérdezni! Tudod te egyáltalán mi jelent meg rólad az interneten?
- Nem, de nem is érdekel. - rántottam meg a vállamat, aztán kérdőn felé néztem. - Miért, te igen?
- Sajnos én sem, de megkérhetem Stefant, hogy nézzen utána. - próbált meg tenni valamit az ügy érdekében. - Ők még a szállodában vannak, se-perc alatt bekapcsolja a laptopját.
- Ne zavard őket ilyen hülyeséggel! - intettem le rosszkedvűen. Apa is tudja, hogyan csesztessen már korán reggel. - Ha akkora lenne a baj, Michaela úgy is értesít majd, ahogy őt ismerem. - löktem be a motorhome bejárati ajtaját lazán, de abban a szent minutumban le is cövekeltem. Hát igen, nem véletlenül mondják, hogy ne fesd a falra az ördögöt, mert a végén még megjelenik.
- Kisasszony, azt hiszem van egy kis elintéznivalónk. - állt előttem Michaela összefont karokkal.
- Nem tűnsz túl mérgesnek, se zaklatottnak, úgyhogy nem lehet nagy gáz. - mértem fel a helyzetet. Apa mellettem 'én megmondtam' pillantással vigyorgott. A sajtósom elvigyorodott.
- Azt te csak hiszed, kislány. Elnézést, apuka, de ez most halaszthatatlan! - nézett bocsánatkérően apára, majd megfogta a kezemet és egészen az irodájáig húzott.
Fáradtan ledobtam magam az asztala előtti vendégszékre, és rávetettem magam az energiaitalra, ami az asztalán ácsorgott. Michaela szerencsére nem vette észre, a laptopján ügyködött valamin.
- Az álompár szappanopera, 3. epizód. - fordította felém mosolyogva a laptop képernyőjét, amire lustán rápillantottam az energiaitalomat kortyolgatva. Amikor a nevemet megláttam, még meg sem lepődtem, de aztán amikor többet is olvastam, kifolyt a számból az energialötty.
- Mi a jó büdös francot foglalkoznak még velünk?! - ébredtem fel egy pillanat alatt, miközben felháborodottan olvastam végig az engem érintő szöveget. - Ez mi már? Még a németek is kikezdenek?
- Csodálkozol? - vonta fel a szemöldökét a sajtósom lenézően. - Németország imád titeket!
Ahogy egyre mélyebbre jutottam a cikkben, egyre jobban ráztam a fejemet hitetlenségemben.
Németország büszkeségei között izzik a levegő!
Ahogy arról korábban beszámoltunk, lencsevégre kaptuk a Forma 1 kikiáltott álompárját, Nina Bradlt és Sebastian Vettelt a világbajnok otthonában romantikusan tollasozni, majd Vettel edzőjével, Heikki Huovinennel kiegészülve késődélutáni grillpartin szórakozni.
A két Forma 1-es versenyző most szándékosan állt kamerák elé egy toborzó akció keretében, amiről bővebben itt olvashatnak. Nina és Sebastian együtt pózolt a teljesen hazai hangulatú fotózáson, és a szervezők szerint egyszerűen tapintani lehetett a két fiatal közti vibrálást. Mivel a Lotus és a Red Bull pilótája között izzott a levegő, a fotózás kezdeményezője, Dirk Tannenberg szerint meglepően könnyű volt együtt dolgozni a versenyzőkkel.
A két Forma 1-es versenyző most szándékosan állt kamerák elé egy toborzó akció keretében, amiről bővebben itt olvashatnak. Nina és Sebastian együtt pózolt a teljesen hazai hangulatú fotózáson, és a szervezők szerint egyszerűen tapintani lehetett a két fiatal közti vibrálást. Mivel a Lotus és a Red Bull pilótája között izzott a levegő, a fotózás kezdeményezője, Dirk Tannenberg szerint meglepően könnyű volt együtt dolgozni a versenyzőkkel.
"Nagyszerűen éreztük magunkat." - nyilatkozta az elismert sztárfotós. - "Ninánál és Sebastiannál nem is fotózhattunk volna jobb párost ehhez az akcióhoz. Németország a lehető legjobban választott, ez a két fiatal úgy passzol egymáshoz, mint két puzzle-darabka. Végig profin álltak hozzá a munkához, és a köztük lévő különleges vonzódás miatt zsigerből tudtak egymásra hangolódva pózolni. Lehetetlen volt rossz képet csinálni róluk, annyira érezték, hogy mivel tudnak minket lehengerelni. Nem véletlen, hogy Németország őket választotta, és abban is biztos vagyok, hogy nem sokáig kell arra várnunk, hogy hivatalosan is felvállalják a kapcsolatukat. Remélem lesz még közös munkám velük, egy élmény volt."
- Hát ez kész! - nevettem fel a végére! Hihetetlen, hogy megint mi lettünk a téma, mikor legutóbb Kanadában úgy kiosztottam az ottani kollégákat, mint annak a rendje. - Most mit csináljak?
- Megpróbáljuk elsimítani a dolgokat. - vázolta fel a lehetőségeket, mint profi sajtós. - De kétlem, hogy hinnének már neked. Azért be kell vallanom, tényleg volt valami abban, amit a fotós nyilatkozott.
- Michaela, ne kezdd már te is! - csattantam fel. - Csak azt ne mondd, hogy izzott körülöttünk a levegő, mert akkor ebben a pillanatban kidobom a taccsot egyenesen a papírjaidra. - fenyegetőztem.
- Én nem mondok semmit. - mosolygott jelentőségteljesen, de azért elrakosgatta a papírokat előlem.
- Esküszöm, megölöm egytől egyig az összeset, akik ezen a cikken munkálkodtak! - szorítottam ökölbe a kezemet.
- Csillapodj Nina, kezdesz vörösödni, és úgy számítom, már forr az agyvized.
- Jól számítod! - gúnyolódtam fújtatva. - Nem hiszem el! Az embernek már a saját hazájában sem lehet magánélete! Elcseszik az eddigi jókedvemet, amit csütörtökön és tegnap produkáltam.
- Jaj ne, visszatér a régi Nina? - pillantott rám, de nem mert nevetni.
- El sem tűnt. - álltam fel a székből. - Most jól beolvasok ezeknek a tyúkoknak, hogy ne az én magánéletemből csipegessenek, különben csirke lesz a vacsora!
- Szerintem már rendesen bugyborékol az agyvized! - röhögcsélt Michaela jókedvűen. - Ne aggódj, meglátom mit tehetek, ha nem hisznek nekem, akkor az lesz a legjobb, ha egy kicsit kerülöd Sebastiant.
- MI?! - kerekedett ki a szemem. - Na neeeeem! Nem fogom csak azért levegőnek nézni, mert különben ízekre szaggatnak. A barátaim azért fontosabbak, mint a sajtó! Ne hülyéskedj már!
- Hát persze, a barátságért mindent... - bólogatott rám, de nem igazán tűnt úgy, hogy elhiszi, amit mondok.
- Pontosan. És ha most megbocsátasz, átmegyek a Red Bullhoz és megbeszélem ezt Sebbel! - nyitottam ki az ajtót, de Michael visszaszólt.
- Most belegondoltál abba, hogy útközbe elkapnak a csirkék és csipkedni fognak?
- Ha pedig beszélek Sebbel, egyenesen kukorékolnak majd. - fejeztem be bólogatva. - Igen, tisztában vagyok vele, de akkor sem hagyom, hogy ilyen baromságokat terjesszenek rólunk. És ha te már csak bárgyún vigyorogni tudsz, érdeklődök Brittánál, hogy ő mit tesz ez ügyben. Viszlát! - csaptam be az ajtót.
- Szabadedzésre érj vissza! - kiabálta utánam már a csukott ajtó túloldaláról.
Végigrongyoltam az irodák folyosóján és a kijárat felé csörtettem. Nagyon felidegesített ez a cikk, és minél előbb szerettem volna beszélni Sebbel és a sajtósával. Nem tudom, mi ütött Michaelába, lehet, hogy elbeszélgetek Damiennel is, hogy ne boldogítsa már ennyire a csaját, mert nem tud arra koncentrálni, amire ténylegesen kéne: arra, hogy kimentsen az ilyen cikis sajtós szitukból.
- Nina, figyelj már, az istenért! - kiabált valaki utánam. Visszafordultam, Kimi próbált utolérni.
- Ne most Kims, nem érek rá. - válaszoltam nem túl kedvesen és meg sem álltam, ő azonban követett.
- Kéne dumálnunk, nem?
- Mit nem értesz azon, hogy nem érek rá? - fordultam felé indulatosan. Értetlenül bámult vissza rám.
- Ja, hogy így állunk? Menj ahová akarsz, én nem tartalak vissza. - rántotta meg a vállát és zsebre tett kézzel eloldalgott az ebédlő felé.
Már akkor megbántam, ahogy ráförmedtem, de nem volt időm higgadtan bocsánatot kérni tőle. Sietnem kellett, hogy még az újságírók előtt elérjem a Red Bull motorhome-ját. Kirohantam a hideg levegőre, már lógott az eső lába, de bíztam benne, hogy engem még megvár, ugyanis sietős a dolgom. Amikor odaérkeztem az Energy Station elé, rémülten vettem észre, hogy egy hatalmas csoport csődült az épület elé, de engem még nem vettek észre. Gyorsan kellett gondolkodnom. Pár eszement ötlet - neki kéne rohanni egy esernyővel a tömegnek, egyenesen be kéne sétálni az ajtón, meg kéne állni nyilatkozni - végül a motorhome hátsó bejáratához futottam, majd gyorsan előkapartam a nadrágzsebemből a mobilomat.
- Igen? - szólt bele egy fáradt hang.
- Seb, most azonnal told ki a segged a home-otok hátsó bejáratához! - utasítottam suttogva.
- Nina, mit keresel a home-unknál? - élénkült fel a hangja.
- Elmondom, csak gyere már, te eszement! - szóltam rá idegesen, majd kinyomtam. Jó, hogy nem telefonon diskurálunk majd az állítólagos vibrálós, izzó levegős kapcsolatunkról! Miért ilyen értetlen?
Toporzékolva vártam meg, amíg egy Red Bullos cuccba öltözött szőke pilóta ki nem dugta a fejét a hátsó bejáraton.
- Valami baj van, Nina? - kérdezte aggódva, aztán a csupasz karomra tévedt a tekintete, amivel körbefontam magamat. Hát igen, nem volt éppen jó ötlet rövidujjúban ácsorogni a 15 fokban. - Nem fázol?
- Kit érdekel, nagyon nagy gáz van! - oltottam le, majd behunytam a szemem és egy nagy levegővétel után próbáltam higgadttá válni. - Hallottál arról, hogy újra összeboronáltak minket?
- A fotózás miatt? - kérdezte mosolyogva. - Persze, Britta már értesített és figyelmeztetett is, hogy jobb lenne, ha ezen a hétvégén kicsit hanyagolnánk egymást. Ami nekem konkrétan eszemben sincs.
- Az jó, mert nekem se! - szögeztem le. Végre valaki megérti, hogy nem lehet mindig engedni a sajtónak. - Nem fogok azért a közeledbe sem menni, mert állítólag izzik köztünk a levegő. Elég élénk fantáziájúak ezek a fotósok, nem? - nevettem fintorogva.
- Nekik már csak ilyennek kell lenniük. - vonta meg a vállát. - Csak ennyit akartál?
- Igen, miért ez nem elég? - értetlenkedtem a reakcióján. Látszólag őt egyáltalán nem piszkálta ez a téma.
- Nem ez az első, hogy álompárnak kiáltanak ki minket, Nina. - mosolygott rám kedvesen.
- Éppen ez az! Valahogy le kéne állítanunk őket, de ötletem sincs, hogy mivel akadnának le rólunk!
- Szerintem az lenne az egyetlen lehetőség, ha ezentúl megszakítanánk egymással a kapcsolatot. De ehhez nagyon nem fűlik a fogam. - kötötte az ebet a karóhoz. - De ha még sokáig beszélgetünk, összefagysz!
- Nem érdekel, hogy megfagyok! - dugtam zsebre a kezemet, mert már tényleg reszkettem. - Valamit ki kéne találnunk Seb, nem akarom, hogy rajtunk csámcsogjanak!
- Miért fújod fel ennyire? - sóhajtott, miközben levette a pulcsiját és megpróbálta rám teríteni.
- Vidd innen a bikás pulcsidat, nem fogom felhúzni! - utasítottam el nevetve. - És nem fújom fel, egyszerűen csak kikészít, hogy még a németek is a magánéletemet írják meg a neten.
- Jó érzés, hogy a magánéleted része lehetek. - hintázott a sarkán jókedvűen.
- Oké, látom veled sem lehet szót érteni. - sértődtem meg, és otthagytam a pulcsijával együtt.
Ahogy visszamentem a home-ba, azon gondolkoztam, miért fogja fel egyik sajtós és még Seb sem azt, hogy ennek a cikknek mekkora jelentősége van? Mert konkrétan egy párként emleget lassan az egész német sajtó, de végül is semmi probléma. Ja, de mégis: éppenséggel még tudtommal szingli vagyok. De ez már kit érdekel? Ebben semmi izgalmas sincs...
- Hová tűnt a tegnapi boldogságbomba Nina? - érdeklődött Damien, amikor beültem az autóba a harmadik szabadedzés kezdetekor.
- Londonban maradt. - motyogtam, mert tényleg a mozi óta vagyok ilyen rossz passzban.
- Nem volt jó a film? - kíváncsiskodott a szerelőm a kocsimnál guggolva. - Pedig odavagy Christian Bale-ért!
- Nem ő a hibás. - védtem meg szegény Batmant. - Minden és mindenki összeesküdött ellenem.
- Na azért nem mindenki! - jelent meg egy mosolygós arc mellettem.
- Marc, végre valaki, aki felderít! - örültem meg a spanyol barátomnak.
- Csak sok szerencsét akartam kívánni az időmérőhöz. Hajrá Nina, hazai közönség előtt vezetsz, meg kell lennie a pole-nak! - biztatott vigyorogva.
- Drága Marc, olyan rendes vagy, csak egy a probléma: ez még csak szabadedzés! - nevettem ki Damiennel együtt, szegény meg égett, mint a parázs.
- Ja, tényleg, elfelejtettem! - vakarta meg a fejét. - Tudod, nálunk nem úgy van...De mindegy, azért legyél ügyes, okés?
- Megteszek mindent, ami tőlem telik. - biccentettem, aztán már gurultam is ki a pályára.
Szerencsére az edzés még éppen száraz időben zajlott le, így volt időm bőven gyorsköröket futni, de a tempóm sehol sem volt, csak a 11. helyre futotta, mire eleredt az eső az utolsó percekre. Csalódottan vettem tudomásul, hogy Kimi behozta a hozzám képest mért lemaradását, hiszen ő negyedik lett. Ilyenkor általában meg szoktuk beszélni, hogy kinek milyen az autója, hogy érezzük a pályát stb., ráadásul az ő autójára most először felszerelt dupla DRS-re is kíváncsi lettem volna, de mihelyst átmehettem volna Kimi részlegére, Marc már el is kapott.
- Ez még csak edzés, Nina, ne keseredj el! - próbált jobb kedvre deríteni, de tudtam, hogy ő most nem értheti meg, mi zajlik le a fejemben. Arra lett volna szükségem, hogy Kimivel kivesézzem a tapasztalataimat, de Marc megígértette velem, hogy átöltözés után együtt ebédelünk és majd ő szépen gatyába ráz. Elfogadtam az ajánlatát, hiszen tényleg szükségem volt egy kis plusz erőre, nem éreztem magam elég jól ahhoz, hogy jó eredményt érhessek el az időmérőn. Gyorsan visszaöltöztem egy Lotus-os pulcsiba meg nadrágba és rögtön az ebédlő felé vettem az irányt. Közben apáékkal is összefutottam, úgyhogy apa, Stefan, Janine, Bennie baba, Marc és én leültünk egy közös asztalhoz, ott ebédeltünk.
- Esős időmérőtök lesz. - mondta apa.
- Eléggé úgy tűnik. Silverstone után megint. Úgy imádom! - ironizáltam. - A jóisten még véletlenül sem akarja, hogy ez a napom jól sikerüljön.
- Ne legyél már ilyen pesszimista! - hordott le a bátyám, miközben a kisfiát etette valami bébikajával. Janine élvezettel nézte őket. Tényleg szép látvány volt ez a boldog családi idill. Örültem, hogy itt vannak.
- De mit tudok csinálni? Ez a nap már így se, úgy se lesz jobb. - sóhajtottam kedvetlenül.
- Te lány, mi lesz így veled holnap, amikor versenyezned kell? - lökte meg a vállamat Marc mosolyogva. - Azt hiszem kezelésbe kell vennünk Sandro-val. Mit szólsz egy beszélgetős estéhez? Te választhatsz bárt!
- Nem is tudom, Marc...sok mindent el kell még ma intéznem. - gondolkoztam el. Elsősorban Kimire értettem, másrészt még az internetes cikk miatt is fájt a fejem. Nem hiányzott most egy görbe este.
- Naaaa, kérlek! - kérlelt a barátom boci szemekkel.
- Biztos, hogy jó ötlet futam előtt kimaradni éjjel? - aggodalmaskodott apa.
- Lehet, hogy inkább rá kéne pihenned a holnapra, Nina. - javasolta Janine anyáskodva, miközben a babájára mosolygott.
- De nincs annál jobb regenerálódás, ha a barátaiddal egy kicsit elengeded magadat. - bátorított Stefan.
- Én is erről beszélek! - helyeselt Marc. - Na mit mondasz?
Döntésképtelenségemet egy mély sóhajjal jeleztem. De mint általában, Marc kedvessége meggyőzött.
- Oké, nem bánom. - legyintettem megadóan. - De akkor tényleg én választok helyet!
- Megbeszéltük. - adott egy puszit örömében az arcomra a motoros barátom, mire elmosolyodtam. Nagyon fel akarja dobni a kedvemet, ha így töri magát értem. Igazi barát.
- Elnézést, nem zavarok? - hallottam egy lányhangot és amikor felnéztem, meglepetten néztem Amandára.
- Szia! - mosolyogtam rá. - Hát téged is lehet itt látni?
- Eddig nem nagyon futottunk össze. - mosolygott szégyenlősen. - Zavarhatlak egy picit? Valami fontosat akarok mondani.
- Semmi gond. - álltam fel, majd elnézést kérve otthagytam a családi kört és leültem egy üres asztalhoz Eric lányával, aki izgatottan vigyorogva pislogott rám. Legalább ő boldog ma.
- Na ki vele, mi a vigyorgás tárgya? - biztattam, mert nagyon felcsigázott az izgatottsága.
- Jaj, annyira köszönöm Nina! - kezdett bele hálálkodva, én meg értetlenül pislogtam rá.
- Oké, de mit is? - kíváncsiskodtam.
- El sem hiszed, de Rick és én összejöttünk! - mesélte boldogan és közben a két öklével az arca mellett ujjongott. Tipikus tini lány reakció, ha valaminek örülnek. És neki aztán volt oka örülni.
- Hékás, lenyúltad a number one rajongómat? - képedtem el, mire Amanda sűrűn bólogatni kezdett.
- Úgy néz ki! Jaj, annyira boldog vagyok! És ezt csak neked köszönhetem, imádlak, Nina! - hadarta és nagy lelkesedéssel átölelt. Nem tudtam mire vélni ezt a barátnősködő viselkedést, de jól esett, hogy Amanda ilyen közvetlen velem. Igaz, eddig is az volt, de most kicsit felvidított az ő boldogsága.
- Hát nagyon szívesen, de továbbra sem értem, mi közöm nekem ehhez...
- Rick a te rajongód és ha te nem hívod meg Silverstone-ba, sosem találkozunk és sosem ismerem meg ezt az elképesztő srácot! - magyarázott hatalmas vigyorral az arcán. - Gigamegaübernagy hálával tartozok neked!
- Semmivel sem tartozol, ne hülyéskedj! - legyintettem. - Örülök, hogy így alakult, jól néztek ki együtt.
- Köszi! - vigyorgott szerelmes tiniként. - Miután rávilágítottál arra, hogy nem kell összejönnöm azzal a nyomulós sráccal és összehoztad nekem, hogy megismerjük egymást Rick-kel, most úgy érzem, ha te nem vagy, sosem jövök össze egy ilyen fiúval!
- Azért ne essünk túlzásokba! - nevetgéltem.
- Márpedig így gondolom. Figyelj, arra gondoltam, meg kéne valahogy hálálnom ezt neked. Mit szeretnél?
- Amanda, te megkergültél! - nevettem fel. Hihetetlen, hogy vissza akarja adni, amihez tulajdonképpen semmi közöm. - Nem kérek tőled semmit! Vagy tudod mit? Adj egy kis szabadidőt!
- Mit? - nevetett ki egyszerűen. - Tudom, hogy zsúfolt a hétvégéd, de azért este csak van időd pihenni!
- Nem a pihenésről van szó. - sóhajtottam. - Azzal, hogy nem tudok időt szakítani arra, amire szeretnék.
- Ez nagyon szívzűr-gyanús! - hajolt közelebb kíváncsiskodva, mire felvontam a szemöldökömet.
- Szívzűr-gyanús? - ismételtem meg értetlenül a kifejezését.
- Ezt szoktuk mondani a csajokkal, ha pasiügyről vagy más szívzűrről van szó. - magyarázta el gyorsan. - Na ki vele, most én leszek a lelki szemetesládád!
- Ha már az igazi úgy sem ér rá. - pillantottam szomorúan Heidi felé, aki Kimivel beszélgetett az egyik sarokban. Már akkor kiszúrtam őket, amikor beléptünk a családdal. Égető szükségem lett volna rájuk, hogy beszéljünk néhány szót. Lassan kifújtam a levegőt. - Na jó, a probléma velem van. És Kimivel.
- Micsoda? - nyílt tágra a szeme hitetlenül. - Valami gond van köztetek? Ne mááár!
- De mááár! - erősítettem meg a félelmét. - Tegnap csúnyán összekaptunk. És nem volt időnk megbeszélni.
- Te. - mutatott rám. - És Kimi. - bökött a háta mögé. - Összevesztetek. - rakta össze a mondatot.
- Igen. Melyik részét nem értetted? - értetetlenkedtem.
- Nina! Hát ezt nem tudom elhinni! - kapta a két kezét a fejéhez. Nagyon megdöbbentnek tűnt.
- Most mi van? Úgy nézel rám, mintha zöld ufófejem nőtt volna!
- Világ végének kellett volna lennie, ha ti tényleg összevesztetek tegnap!
- Márpedig tényleg összevesztünk. - bizonygattam. Nem értettem, miért nem fogja fel, pedig okos lány.
- Nina, úgy látom, nem érzed a dolog súlyát. Azt állítod te és Kimi tegnap összevesztetek. - ismételte meg.
- Így van. Mit nem értesz már ezen? - kezdtem elveszíteni a türelmemet. Éppen csak egy mondatot mondtam el neki a problémámból és ő máris leragadt a Nina, Kimi, és összeveszés szavaknál.
- Ez elképesztő! Hihetetlen! Minek kellett ahhoz történni, hogy te és Kimi összekapjatok valamint? - nevetett hitetlenül.
- Egy mozi és két barát. - válaszoltam az igazsághoz híven, de Amanda nem is figyelt rám.
- Ez képtelenség! Ti sosem veszekedtek. Ti ahhoz túl jók vagytok egymáshoz. Biztos félreértetted a dolgot.
- Amanda, ne csináld már ezt! - kaptam fel a vizet kissé, mert már kezdett idegesíteni az értetlensége. - Azt mondtam, hogy tegnap este csúnyán összeszólalkoztunk Kimivel. Fogd már fel végre!
- Bocsi, nem akartam tettetni a hülyét. - vett vissza egy kicsit bocsánatkérően. - Csak egyszerűen nem tudom elhinni, hogy tényleg összevesztetek.
- De miért? - bukott ki belőlem a kérdés, mert már döfködte a kíváncsiság az oldalamat.
- Azért, mert ti egyszerűen nem veszhettek össze! - magyarázta, de látva a furcsálló arcomat, folytatta. - Figyelj Nina, lehet, hogy tévedek és félreismertelek titeket, ami lehetséges, mert nem láttalak titeket a kezdetektől, de apa rengeteg mesélt rólatok és a saját szememmel is megbizonyosodtam róla, hogy ti egyszerűen annyira egy hullámhosszon vagytok Kimivel, mint két uborka a befőttesüvegben.
Elmosolyodtam a hasonlatán, de itt még nem volt vége. Amanda tovább fejtegette a véleményét.
- Ti egyszerűen olyanok vagytok, mint egy ikerpár. Annyira jól megértitek egymást, mintha mindig ugyanarra gondolnátok és kitalálnátok, mire van szüksége a másiknak. Néha még a testvérek között sincs ilyen kapcsolat, nálatok pedig ez alig fél év alatt kőkemény szilárdsággal felépült. Olyan erős és különleges kapcsolat a tiétek, ami két pilóta között egyszerűen képtelenség lenne. Én láttam a korábbi Lotus-pilótákat: Robert és Vitalij például soha egymáshoz sem szólt, pedig nem volt különösebb bajuk egymással. Egyszerűen nem érezték, hogy szükségük lenne egymásra, de nálatok pontosan ez van. Akárhányszor bemegyek a boxba, vagy ide a home-ba, folyton együtt látlak titeket. Apa is ódákat zeng rólatok, mint a legfantasztikusabb pilótapárosról, akikkel valaha dolgozott. És tudod mit mondott? Hogy még ő maga sem tudja megfejteni, hogy mi is köt össze titeket ennyire. Mi, kívülállók nem is láthatjuk azt a köteléket, ami köztetek van Kimivel, de szerintem még ti sem látjátok, mert annyira természetes, hogy ott van a levegőben. Ilyenek nem köttetnek minden nap, ez nem egyszerű baráti kapcsolat, hanem valami egészen különleges!
Ahogy hallgattam Amandát, ahogy meggyőzően beszélt rólunk, csak pislogni tudtam, még a számat is nyitva felejtettem. És közben elöntött a bűntudat. Mélységes bűntudat.
- Szóval érted, miért nem tudom felfogni, hogy összevesztetek? - kérdezett rá kis hatásszünet után Amanda.
- Azt hiszem kezdem kapiskálni... - bólogattam magam elé, aztán felnéztem rá. - Komolyan így gondolod?
- Komolyan. - mosolygott kedvesen. - Szerintem te nem is vagy tisztában azzal, mekkora piszok szerencséd van, hogy van egy ilyen barátod, mint Kimi. Biztos vagyok benne, hogy egyik más barátodhoz sem érzed magad ilyen közel.
- Nekem Marc a legjobb barátom. - ráztam meg a fejemet.
- Az a srác, akinek alig akartál igent mondani egy estit találkozóra, mert olyan béna kifogásokkal jöttél, hogy 'még sok mindent el kell ma intézned'? - biccentette oldalra a fejét gúnyosan. - Ugyan már!
- Te kihallgattad a beszélgetésünket? - lepődtem meg, mire rögtön bűnbánó mosoly jelent meg az arcán.
- Bocsi, de éppen akkor jöttem oda hozzád. - magyarázkodott.
- Semmi baj. - legyintettem, majd komolyan néztem rá. - De azért ne beszélj róla így!
- Most őszintén, Nina...ha Kimi megkérdez, hogy meginnátok-e valamit este valahol, te elkezdenél kifogásokat keresni, vagy rögtön igen mondanál? - tett fel egy jogos kérdést.
- Persze, hogy igent mondanék. - mondtam ki a választ gondolkozás nélkül, majd felsóhajtottam. - Akkor még nagyobb ökör voltam, amiért összevesztünk ugye? Azt akarod mondani, hogy ő a legjobb barátom...
- Ugyan, a legjobb barátság édeskevés a ti különleges kapcsolatotokhoz képest. - mondta csillogó szemmel.
- Jó, oké, vettem az adást, ne fényezd már annyira! - nevettem zavaromban, de tulajdonképpen hálásnak kellett lennem Amandának.
Olyan dologra világított rá, amin még sosem gondolkoztam el. Annyira természetesnek vettem, hogy Kimivel mindig ott ahol éppen tartózkodunk, együtt lógunk, dumálunk, röhögünk, poénkodunk, hogy fel sem fogtam, milyen kötődés alakult ki köztünk. Tény, hogy nagyon hiányozna az életemből, ha nem lenne, de sosem gondoltam úgy rá, mint a legjobb barátomra, hiszen az Marc. Azaz, csak volt Marc. Már rég rá kellett volna jönnöm, hogy amióta már nem vagyunk rendszeresen együtt, a Marc-kal való barátságomat is megsínylette a távolság, ami talán sosem volt olyan erős, mint gondoltam. Azt hittem ő a legjobb barátom és közben észre sem vettem, hogy Kimi időközben csendben a helyére lépett. Vagy még annál is magasabb lépcsőfokra.
Az időmére megpróbáltam kizárni a gondjaimat, ugyanis eljött az idő, hogy először bizonyítsak élesben a hazai közönségemnek. Az első felvezető körömben rápillantottam a lelátókra, tömve voltak és rengeteg német zászlót, illetve Lotus-rajongót láttam, így kellően fel voltam tuningolva az első szakaszra.
- Még nincs eső a láthatáron, de 10 perc múlva jöhet a zuhé. - tájékoztatott Ayao a rádión.
- Értem, most ugye közepessel vagyok kint? - kérdeztem rá, mert nem figyeltem, amikor feltették a srácok.
- Igen, elsőre ezzel próbálkozunk, aztán ha nem megy, bevethetjük a lágyat.
- Nem lesz szükség rá, menni fog. - mondtam magabiztosan.
Az első köreimmel még meg voltam elégedve, be is jutottam a Q2-be, de míg én valahol a középmezőnyben tanyáztam, Kimi megnyerte az első szakaszt. A legidegesítőbb az volt, hogy ugyanazzal a szettel mentünk!
Amikor kihajtottam a második szakasz elején, már esett. Ayao erről is tájékoztatott, de felesleges volt. Kénytelen voltam szembenézni azzal, hogy Anglia után szeretett hazám is megajándékoz a csapadékkal.
- Intermediate-et tettünk fel, mindent bele, kislány, vigyázz magadra! - biztatott a mérnököm.
- Igyekszek. - nyugtáztam, és próbáltam a vezetésre koncentrálni. Nem bírtam a pályán tartani az autót, folyton csúszkált és erős alulkormányzottságot éreztem az E20-ban. Bosszúsan szóltam Ayao-nak.
- Mi van a váltómmal? Nem ugyanolyan finom, mint délelőtt.
- Kicseréltük a szabadedzés után. - nyögte be a mérnököm, mire elképedtem.
- És nekem miért felejtettetek el szólni erről az aprócska dologról? - kértem számon felháborodva.
- Gondoltuk, hátha negatívan befolyásolna, ha tudod, hogy öt hellyel hátrébb indulsz így is úgy is. Ne haragudj, csak neked akartunk jót! - kért bocsánatot esedezve, de ezzel nem lett jobb kedvem.
- Hát ez nagyszerű, így most már biztosan meg lesz a pole. - ironizáltam, miközben elrántottam a kormányt. Remek, már a figyelmem is elterelődik. Ügyetlenül végigbucskáztam a füves részen, mire visszakerültem a pályára. Teljesen elveszettem az irányítást az autó felett, már csak sétálgattam a kopott gumikon.
- A fene gondolta volna, hogy megérzed a váltót... - bosszankodott Ayao. - Gyere be, ez a szett már nagyon csúszkál, lecseréljük esőgumikra. - hívott be a boxba, mire kelletlenül visszaterelgettem a gépet.
A srácok gyorsan feltették az esőgumikat, de már ekkor tudtuk, hogy nincs értelme visszamenni a pályára. Az eső még jobban rákezdett, az időkön már nem lehetett javítani, én pedig kieső helyen álltam. 15. lettem.
- Sajnálom, Nina. - érzett együtt velem a versenymérnököm, amikor csalódottan kiszálltam az autómból a második szakasz végén. Halványan rámosolyogtam, hiszen tudtam, hogy ők mindent megtettek értem.
- Ne szomorkodj, kicsilány, holnap majd nyomod neki tövig! - próbált vigasztalni Eric is, de már nem tudtam örülni semminek. Szomorúan köszöntem meg a szerelőknek a munkáját, aztán elballagtam a mérlegelésre. Azt azért még láttam, hogy Kimi utolsóként felkapaszkodott a továbbjutók sorába.
Az utolsó szakaszt már nem bírtam végignézni, inkább bementem az öltözőmbe, ahol levedlettem magamról az overallt és kedvetlenül belebújtam a Lotus-os pulcsiba. A nadrágra már nem volt erőm, megsemmisülten támasztottam meg a karomat a térdemen, a fejemet pedig a tenyerembe temettem.
- Nina.... - hallottam meg Heidi hangját, de az övé is olyan szomorú és erőtlen volt, mint kb. az enyém.
- Jé, téged is lehet itt látni? Már azt hittem, elfelejtetted, hogy van egy barátnőd, aki történetesen annyira leszerepelt most a hazai közönség előtt, mint annak a rendje. De kösz a kérdésed, jól vagyok!
- Ne haragudj rám, kérlek! - ült le mellém a kis kanapéra, majd bánatos szemekkel rám nézett. - Tudom, hogy szörnyen elhanyagoltam a kötelességeimet, de most nem vagyok olyan passzban, hogy....
- Hogy a barátnőd időmérőjét végignézd? - fejeztem be a mondatát gúnyosan. - Hát tudod mit, jól tetted, hogy nem voltál a boxban. Életem legpocsékabb időmérője volt!
- Úgy sajnálom. - simított végig a hátamon, amikor én újra a kezembe temetkeztem. - Tudom, hogy milyen fontos neked, hogy itt versenyzel és mennyire örülsz, hogy itt van a családod is. Kár, hogy most nem jöttek össze a dolgok...
- Semmi sem jön össze. - pontosítottam, aztán csalódottan felnéztem rá. - Szánalmas vagyok, mi?
- Dehogy vagy szánalmas! - ölelt át halványan mosolyogva. Nem önmaga volt, ezt én is láttam. Ilyenkor az igazi Heidi már rég abbahagyatta volna velem a sajnálkozást és gatyába rázott volna valami lelkesítő szöveggel. Most meg ugyanolyan szar hangulatban próbál vigasztalni, mikor ő is dettó olyan pocsékul néz ki, mint én. Valahogy nem hihető, amit mond nekem.
- Mindegy, ez a nap már nem lehet rosszabb. - sóhajtottam. Csak éljem túl ezt a fél napot, utána ráérek a holnapon görcsölni.
Zombiként nyilatkoztam az összes kérdésre, amit a mérhetetlenül elcseszett időmérőmmel kapcsolatban feltettek. Kimi sem volt jó hangulatban, úgy válaszolgattunk a riportereknek, mint akik éppen egy temetésről jönnek. Az sem segített, hogy zuhogott az eső, nem volt kedvünk itt ácsorogni, és ráadásul tapintani lehetett a köztünk lévő kellemetlen feszültséget. Erőltetnem kellett minden egyes mosolyt, amit az önlelkesítő szavaimhoz toldottam hozzá - mindent a sajtó kedvéért. Ám amikor a magánéletem került szóba, egyszerűen feladtam az egészet és egy szó nélkül sarkon fordultam és otthagytam az egész banzájt.
Michaela jött utánam, próbált lenyugtatni, hogy legalább tisztázzam a dolgokat, de nem volt erőm hozzá, így csak arra tudott rávenni, hogy firkantsak valamit le gyorsan, amit majd a Lotus hivatalos oldalára fel tud tenni, amivel némileg lecsitíthatja a kedélyeket azzal, hogy nem kívánok ebben a témában nyilatkozni.
Ráhagytam a dolgot, most se hangulatom, se energiám nem volt ehhez, szerettem volna minél előbb meghúzódni valahol, ahol nincsenek kutakodó riporterek, eredményjelzők, és öt helyes rajtbüntetések.
A csapatmeeting után végre elhagyhattam a motorhome-ot, így a családdal együtt indultunk a bejárathoz.
- Nina! - állított meg valaki éppen a kapunál. Kelletlenül hátrafordultam, Sebastian ért minket utol.
- Ó, helló, Helmut! - fogott kezet mosolyogva apámmal, Stefant pedig már régi ismerősként üdvözölte. - Stefan, rég láttalak. Áll még az ajánlat? Mikor kapom meg a mocidat?
- Úgy hallottam a főnökeid nem örülnének neki, ha sportmotoron száguldoznál. - nevetett a bátyám.
- Hát ja, ez az én pechem. - vonta meg a vállát csalódottan, de rögtön visszakerült a mosolya. - De a te vezetésedre azért még sort kerítünk valamikor. Legkésőbb, ha a fiacskád felnő. - nézett bele a babakocsiba, ahol Bennie mocorgott nyűgösen. Szegénykének sok volt a mai nap, nem sokat aludt délután és a nagy sürgés-forgást sem díjazta annyira.
Seb odahajolt és megsimította a baba arcocskáját, mire az abbahagyta a nyűgölődést és csodálkozva nézett az ismeretlenre. Seb gügyögni kezdett neki a szülők legnagyobb örömére, Bennie pedig úgy tűnt, örül neki.
- Nagyon szerencsés vagy ám, hogy ilyen apucid meg anyucid van. - egyenesedett fel a babára nézve.
- Köszi. - mosolyodott el az anyukája kedvesen. - Ti még vártok a babával?
- Mi? - ráncolta össze a homlokát Seb.
- A barátnőddel. - bólogatott a bátyám is. - Mi újság Hannával?
- Ó, már nem vagyunk együtt. - esett le Sebnek a tantusz, apáméknál annál nagyobb volt a meglepettség.
- Hogy-hogy?
- Kicsit ellaposodott a kapcsolatunk. - dugta zsebre a kezét. Nem fűlt a foga ahhoz, hogy erről beszéljen. - De még amúgy is fiatalnak érzem magam egy gyerekhez. Tudjátok, van az a mondás, hogy egy gyerek 1 tized lassulás.
- Jó tudni. - mérte fel a helyzetét Stefan elgondolkozva, mire kicsit elmosolyodtam.
- Hát igen, én pedig inkább gyorsulni akarok, mint lassulni. - vigyorgott Seb. - Csak akkor lennék ilyenkor apa, ha valami különleges módon az a bizonyos egy tized pozitívan hatna rám a gyerekkel együtt.
- Például ha egy hasonlóan gyors versenyzőtől lenne a gyerek. - pontosított apa, én pedig egészen addig oda se figyelve bólogattam, amíg mindannyian rám nem bámultak. Akkor esett le, hogy apám most éppen rám célozott!
- Apa, normális vagy?! - háborodtam fel. - A lányod most nőtt ki a kamaszkorból és te már unokát akarsz?
- Én csak vicceltem... - próbálta apa menteni a menthetőt, de már nem tudott leállítani.
- Ott van neked Benjamin, elégedj meg vele! Még csak 3 hónapos, minek nektek újabb baba a családnál?
- Az sosem baj, ha gyarapodik a család... - nevetgélt a bátyám, mire Janine csúnyán nézett rá. - Nyugi, nem akartam semmire célozni, ami minket érint. - puszilta meg a barátnőjét, mire az megnyugodott. De én nem.
- Ha rám gondolsz, akkor te is rohamosan felejtsd el! - toppantottam egyet hirtelen felindulásból. - Emberek, most kezdtem el a pályafutásomat, menjek mindjárt szülésszabadságra? Méghozzá miatta? - mutattam Sebre, mint egy kiállított állatra az állatkertben. Szegény úgy érezhette magát mint egy bábu, amire csak mutogatni lehet, de most pontosan így gondoltam rá. - Apa, hogy mondhatsz ilyen bődületes marhaságot? Hogy mi ketten összehozunk egy gyereket? Aha, persze, majd ha Afrikában hamburgereket osztogatnak az utcán! Legjobb lesz, ha nem velem és vele tervezgeted a családunk következő generációját, mert a végén még nagyot fogsz koppanni. Több versenyző ugyanis nem lesz a családban! - szögeztem le a végére határozottan, hiszen pont ez volt az egyik alapelvem: versenyzővel sosem fogok kavarni!
- Kicsim, én nem akartam semmi ilyesmit... - értetlenkedett apa, de még visszamaradt az utolsó felvonás.
- Ja és még valami! - néztem Sebre egy pillanatra, majd vissza apáékra. - Tudod miért akartak reggel leállítani az újságírók? Mert mi lettünk kikiáltva ma Németország és a Forma 1 álompárjának. Bizony, ekkora emeletes baromságot szedtek össze a mai napra. Szóval ha te is ilyesmit tervezel, akkor csináltass belőlem egy klónt, merthogy mi nem leszünk sosem egy pár az olyan biztos, mint ahogy én itt állok! - toppantottam a lábammal a hatás kedvéért és Seb felé fordultam, aki totál megsemmisülve ácsorgott mellettem.
- Oké...akkor én azt hiszem lépek. - mondta közömbös hangon, majd elköszönt és visszament a paddockba. Kifújva a levegőt azon gondolkoztam, bárcsak itt lettek volna a hülye riporterek, most mind hallották volna, hogy mit gondolok az egész témáról. De sajnos csak egymagunk voltunk és az ellenőrök. A kiabálásomtól az unokaöcsém sírva fakadt, Stefan és Janine döbbenten néztek rám, míg apa vigasztalóan megfogta a karomat.
- Kislányom, szerintem az lesz a legjobb, ha visszamész a szállodába és kipihened magadat, mert hisztérikusan viselkedsz. - fejezte ki a véleményét. Mint egy 'igazi' apa, olyan a vigasztalóképessége.
- Kösz apa, micsoda biztatás! - fintorogtam, aztán úgy döntöttem, egyedül megyek, így lehúztam a plasztikkártyámat a leolvasón és egyenesen bedobtam magam a Nissanba. Egy mély levegő után beláttam, tényleg egy kiadós pihenésre lenne szükségem, de egyszerűen nem engedhetem meg magamnak: Marc és Sandro vár egy beszélgetős estére, Michaelától érdeklődnöm kell az internetes cikk fejleményeiről, beszélnem kéne Heidival, hogy mi a jó fene van vele, és nem utolsósorban Kimivel is lenne egy kis megbeszélnivalóm. Hosszú este lesz. - gondoltam magamban és beindítottam a motort.
Mire visszaértem a szobámba, hullafáradtan dőltem le az ágyamra. Kopogott a szemem az éhségtől, mivel ebédre is alig ment le pár falat a torkomon, de olyan pocsékul éreztem magamat, hogy még a telefont sem tudtam felemelni, hogy a szobaszervizzel hozassak virslit egy kis salátával. Már akkor éreztem, hogy se ahhoz nem lesz erőm, hogy átmenjek Heidihoz, se ahhoz, hogy Michaelát hallgassam a sajtós-ügyben. Se máshoz.
- Jó estét, németek gyöngye! - köszöntött be egy ismerős hang és amikor hassal az ágyon észrevettem, hogy Sandro landolt mellettem, Marc pedig becsukva az ajtót, szintén odapattant mellém, már tudtam, miért jöttek.
- Jaj, srácok, sajnálom, de.... - nyögtem, de félbeszakítottak.
- Te csak ne sajnálkozz, minket nem érdekel, mennyire vagy szarul, most gyere velünk, megiszunk valamit és elmeséljük, mi volt mostanában nálunk, jó? - lökdösött Sandro, mint egy hullát.
- Igen, hidd el, Nina, egyből jobb kedved lesz, ha kimozdulunk egy kicsit. - öntött lelket belém Marc is.
- Nem, fiúk, nem fogok sehová sem menni. - embereltem meg magamat és feltornáztam magam ülőhelyzetbe.
- De most miért? - forgatta a szemét Sandro. - A barátaid vagyunk, nem igaz, hogy nincs kedved eljönni!
- Nincs semmi hangulatom ehhez!
- Éppen ezért jössz és kicsit helyrerázunk! - folytatta a német barátom a lelkesítő szöveget.
- Értsétek már meg, hogy nem akarok menni! - erősködtem magam mellett kiállva.
- Jaj, ne hülyéskedj már, jössz és kész, nem fogadunk el nemleges választ! - nevetett ki Sandro és megpróbált felhúzni az ágyról, de ekkor erőszakosan elrántottam a karomat.
- Fejezd már be! Nem megyek és kész, értsétek meg! - makacsoltam meg magamat. Hihetetlen, hogy semmibe veszik azt, hogy én mit akarok, mégis erősködnek, hogy tudják, nekem mi a jó. Honnan tudhatnák? Ezek szerint nem is ismernek igazán! - Nem hiányzik nekem most se az iszogatás, se a jókedvű beszélgetés, nincs energiám a szobát se elhagyni! Hanyagoljatok ma, jó?
Sandro és Marc meglepetten néztek össze. Gondoltam, hogy rám se ismernek.
- Ki vagy te és mit csináltál a mi Ninánkkal? - ráncolta a homlokát Sandro.
- Azzal a Ninával, aki bármikor szánt a barátaira egy percet, mert fontosak voltak neki. - nézett rám csalódottan Marc. - És sosem beszélt így a legjobb barátjával.
- Megváltoztam és ti is! - adtam meg a választ, de úgy tűnt, ők ezt nem akarják elfogadni. Válasz nélkül kisétáltak a szobámból. Marc még szomorúan visszanézett rám, de elfordultam. Már nem tud meggyőzni.
- Nina, a barátaid éppen most viharzottak el. - jött be még valaki, és a hangból ítélve Janine volt az.
- Igen, megsértődtek, mert nem akartam velük menni. - válaszoltam hasonfekve, és belefúrtam a fejemet a párnába. Hallottam, hogy még valaki bejön az ajtón és hozott magával még valakit, akinek hangja is volt.
- Nina, Marc és Sandro nagyon csalódottak, miért nem mentetek el? - kérdezősködött Stefan is és a fiával a kezében leült mellém az ágyra, ahogy Janine is. Úgy érzem, ők is ugyanazzal a szándékkal érkeztek.
- Mert fáradt vagyok és nem volt hozzá kedvem. Ők meg besértődtek és azt kérdezik, hol a régi Nina? - nevettem hitetlenül. - Közben meg csak nem képesek felfogni, hogy időközben változunk és már nem ugyanolyan a barátságunk, mint régen. Jobban eltávolodtunk egymástól, mint gondoltuk volna.
- Sajnálom. - simította meg a hátamat kedvesen Janine.
- Én is, húgi. Igazából mi is azzal a céllal jöttünk, hogy kicsit feldobjuk a kedvedet. - vallotta be a bátyám, mire érdeklődve felültem.
- De ugye nem akartok elráncigálni valahová? - kérdeztem reménykedve.
- Nem, éppen ellenkezőleg. - mosolygott rám Stefan és odatette elém Bennie-t. - Arra gondoltam, lenne-e kedved egy kicsit az unokaöcsédre vigyázni?
- Hogy én? - lepődtem meg teljesen. - Vigyázzak Bennie-re? Biztos jó ötlet ez?
- Nézd, Nina, mi megbízunk benned. - fogta meg a kezemet Janine, mint egy igazi anya. - Eddig nem találkoztatok olyan sokszor, de tudom, hogy már megkedveltétek egymást és saját tapasztalat, hogy egy felejtős nap után egy ilyen édes baba egyből fel tudja tornázni a kedvedet. Ha van még energiád arra, hogy egy picit kettesben legyél egy 3 hónapossal, akkor szívesen itt hagyjuk veled.
- Komolyan? - kerekedett ki a szemem. Ez váratlan volt. - És ti addig? Elmentek egy romantikus vacsira?
- Hááát, ami azt illeti. - néztek össze árulkodóan vigyorogva. - Csak ha tényleg nincs a terhedre a gyerek.
- Dehogyis, ne vicceljetek! - mosolyodtam el. Stefan és Janine Bennie érkezése óta alig voltak kettesben, és ami azt illeti, én sem voltam eddig jó nagynénije az unokaöcsémnek. - Szívesen vigyázok Bennie-re, semmi probléma, menjetek csak nyugodtan.
- Köszönjük, húgi. - adott egy puszit a fejemre a bátyám. - Nem leszünk túl sokáig, és ha bármi problémád van, nyugodtan hívj fel, és kimentünk.
- Szerencsére nemrég aludt már egy kicsit, úgyhogy nem lesz nyűgös. - tájékoztatott az anyuka, majd elém pakolt egy kisebb babatáskát. - Ebben van pár holmi, cumisüveg, pokróc, cumi, ami kell, de ha már tényleg belefáradtál, fektesd csak vissza a mózeskosárba, biztosan percek múlva aludni fog.
- Nem lesz baj, csak megoldom valahogy. - néztem rá az édesen pislogó babára. - Csak rendeljetek kérlek nekem valami kaját, mert különben összesek az éhségtől!
Amikor a bátyámék nagy nehezen megváltak a gyereküktől és megígérték, hogy hozatnak fel vacsorát, magunkra maradtunk a kissráccal. Kíváncsian nézett fel rám, én pedig visszamosolyogtam rá.
Furcsa ez a helyzet, még sosem vigyáztam babára, igaz nem is bíztak rám soha ilyen kis emberkét. De felelősséget éreztem iránta és megtiszteltetésnek vettem, hogy a bátyámék annyira megbíznak bennem, hogy rám hagyják a három hónapos babájukat. Bár még halvány lila gőzöm sem volt, mit fogok vele csinálni.
- Akarsz játszani? - kérdeztem tőle, mire ugyanaz az arc fogadott, mint néhány másodperccel ezelőtt. Hát oké, erre nem reagál, de ha látja a csörgőjét, hátha megenyhül. - Nézd, micsoda játékszer! - lóbáltam meg előtte a csörgőt, mire a szemével követni kezdte, de nem nyúlt utána, ahogy vártam volna.
- Ja hát persze, nem akarsz itt raboskodni, ugye? - nézegettem a mózeskosarat, amibe beleszuszakolták szegény gyereket. - Na, Nina nénikéd majd szépen kiszabadít innen, jó? - nyúltam oda a picihez, de rögtön visszahúztam a kezemet.
Úristen, hiszen gőzöm sincs, hogyan kell megfogni! Eddig mindig csak kézbe adták, sosem én emeltem fel. Hát biztos nem lehet annyira nehéz, hiszen annyit emelgetik az ilyen kisbabákat. Óvatosan megfogtam a hátát, majd az egyik kezemmel megtámasztottam a fejét. Pontosan belefért a tenyerembe az a rész, amit tartani kellett.
- Jaj de szép baba vagy! - mosolyogtam rá, amikor a magasba tartottam, mint kb. az Oroszlánkirályban. - Jaj, de fintorogsz! Ne fintorogj, nem kell haragudni rám! Tudom, hogy nem az anyád vagyok, de azért igyekszek! - sértődtem meg, mert elég komor képet vágott. - Na jó, gyere te csöppség, csinálunk neked egy saját játszóházat, okés? Figyelj és tanulj, Nina nénikédtől!
Mivel a gyerekkel a kezemben nem tudtam semmit sem csinálni, muszáj volt visszatennem szegényt a mózeskosárba, de ez meg nem tetszett neki és sírni kezdett. Kétségbe estem, úristen, mit művelek? De aztán inkább gyors tempóban kirántottam a pokrócot, leterítettem a padlóra, mert ott csak jobban elférünk, aztán telepakoltam mindenféle játékkal, meg cumival, cumisüveggel és plüssállattal, amit a kisherceg birtokolt.
- Jövök már, ne ríjjá'! - szóltam rá nevetve, amikor Bennie még mindig keservesen sírt. Amikor a kezembe vettem, kicsit megnyugodott. Magamhoz öleltem az apróságot, és ettől egyből jobb kedvem lett. Megsimogattam a fejecskéjét, aztán óvatosan letettem a pokrócra és letérdeltem elé. Nagy ábrándos szemeket vetett rám és amikor felemeltem az első játékát, már majdnem mosolyogni láttam. Fejlődés!
- Kop, kop, szobaszerviz! - kopogtak az ajtón. A legjobbkor, komolyan! Most mégis hogyan tudnék enni?
- Gyere! - szóltam ki, miközben Bennie lábait tornáztattam fel-alá. Hogy lehet ilyen rugalmas egy 3 hónapos?
- A rendelése megérkezett kisasszony! - dörmögte egy ismerős morgós hang. Meglepetten kaptam az ajtóhoz a fejemet és leesett az állam, amikor láttam, hogy Kimi áll a kajámmal a kezemben. - Meglepe...bakker!
- Kimi!!!! - adtam hangot a döbbenetemnek. Szegény Bennie már unatkozott, mert megállt a kezem a levegőben a lábfejével együtt. - Hát te? Mi....mit keresel....itt?
- Ha tudtam volna, hogy közben szültél egy utódot, akkor dupla adagot hoztam volna. - csodálkozott.
- Ez az unokaöcsém, Bennie, rémlik? - emlékeztettem, mert első nap ő is találkozott vele. - Válaszolj!
- Mire? - kérdezte unottan és kérdés nélkül becsukta az ajtót és bejött a szobámba.
- Arra, hogy mi a fészkes fenét keresel itt, azok után.....hát, hogy....- kerestem a szavakat zavartan.
- ...hogy tegnap óta megszűntem létezni számodra? - fejezte be a mondatomat sértetten. - Jó kérdés.
- Én azért örülök neked. - mosolyogtam rá, miközben az ő szája is mosolyra görbült a szoba közepén állva.
- Érdekes, eddig nem igazán jött le, hogy örültél a jelenlétemnek. - vonta fel a szemöldökét.
- Jaj, Kims, ne haragudj, egy őstulok voltam veled, komolyan sajnálom! - mondtam ki őszintén, amit már amúgy reggel óta terveztem, de így kora estére húzódott el. - Akartam már mondani, csak...
- ...csak minden más fontosabb volt. - fejezte be ismét, amit akartam, és a hangja még most is változatlanul csípős maradt. - De nem gond, csak nem szoktam meg, hogy egy szavunk sincs egymáshoz egész nap.
- Esedezem bocsánatodért, ó finnek császára, jégkirályságok ura! - vettem könyörgőre a dolgot, persze poénként értelmezve. Kimi arcán féloldalas mosoly jelent meg. - Nina Bradl őszintén sajnálja, hogy hanyagolt és a moziban bunkón viselkedett veled. Tudja, hogy egy emeletes barom volt, de hiányoztál ma neki.
- Kimi pedig természetesen megbocsájt. - adta meg magát, majd hozzátette. - Szerintem ő is hiányolt téged.
Széles vigyor vonult végig az arcomon és örömmel vettem, hogy Kimi végre megmoccant, sőt odajött és leült mellém a padlóra. Először érdeklődve nézte, hogy miért bámulom, de nem hagytam, hogy túl sokáig gondolkodjon rajta, mert ha már ott volt, nem tudtam ellenállni és jó szorosan odabújtam hozzá.
- Na, most mi ez a hirtelen jött szeretetroham? - kérdezte furcsállva a helyzetet. Hát bevallom, tőlem ez elég szokatlan, de most úgy éreztem, ez jár neki.
- Pótolom a hiányt, ami egész nap felhalmozódott. - magyaráztam röhögve. - Tudod, a Kimi-szindróma már csak ilyen és ha nem akarom, hogy elfajuljon, akkor tennem kell a gyógyulásért.
- Hoppá, milyen komoly tünetei vannak ennek a morgós medvének. - nevetett ő is, majd éreztem, hogy megadóan körém fonja a karjait és magához ölel. Nem is tudom miért, de jól esett. Olyan érzésem volt, hogy pont ez hiányzott így estére a baba mellé. Egy kis szorongatás!
- És mióta mentél át pótmamába? - kíváncsiskodott, amikor elengedtük egymást és újra a babának szenteltük a figyelmünket. Bennie le sem vette a szemét Kimiről, így férfiasan szemeztek egymással.
- Ő próbálkozik azzal, hogy feldobja a kedvemet estére. - mondtam, és megcirógattam a pocakját. - Szerintem tetszel neki. Nézd, hogy néz rád!
- Micsoda kispasi!- dicsérte meg, majd ő is végigjáratta az ujját a hasán. - Biztos kikockásodsz majd, haver, ha nősz egy keveset. Ha az apádból és a nagynénidből indulok ki, te is egy sportember leszel.
- Dehogy, ő egy nyugis gyerkőc. - legyintettem, mert Bennie tényleg csak bámult Kimsre, nem is sírt az idegen láttán. Bár, amikor először találkoztak, akkor is ragyogó mosolyban részesítette. Kimi mázlista! - És különben is, honnan veszed, hogy nekem kockás hasam van? - vontam kérdőre kíváncsian.
- Csak tippelek, de ha akarod ellenőrizhetem. - pillantott a pólómra, de nevetve letörtem a harci kedvét.
- Kimi bácsi, most nem velem kell foglalkozni, hanem ezzel az apró emberkével, nézd, hogy szeret nézni téged! - néztem hol az unokaöcsémre, hol a Jégemberre, akik továbbra is tartották a szemkontaktust.
- Fogalmam sincs, mi olyan érdekes rajtam. - csóválta a fejét.
- Vedd fel!
- Mi? - nézett rám nevetve.
- Vedd fel! Kérlek! - kérleltem, mert nagyon kíváncsi lettem volna, hogyan tud tartani egy gyereket. Hátha tanulok tőle valamit, én még úgyis kezdő vagyok ebben.
- Azt hiszed, béna vagyok, mi? - vonta fel a szemöldökét, majd meglepetésemre tényleg teljesítette a kérésemet és rendkívül profi mozdulattal felemelte a fejénél fogva a babát. Úgy tartotta a kezében, mint egy igazi apa, aki nap, mint nap ezt csinálja. Ránézett Bennie-re, aki egyenesen visszamosolygott rá. Én pedig valahol a padlón kerestem az államat, annyira ledöbbentem a jelenet láttán. - Na, most mi a hézag?
- Kims, valld be, hogy van egy eltitkolt gyereked.
- Ami azt illeti, el kell mondanom, hogy... - poénkodott, de megcsapkodtam a vállát, hogy ne próbáljon meg átverni. - Hé, gyerek van a kezemben, ne ütögess. Most nem egyenlőek az esélyeink, érti?
- Azt nem érti, miért lenni olyan profi gyerekemelgetésben... - fejtettem ki a problémámat.
- Van két unokaöcsém, a bátyám gyerekei. - vallotta be mosolyogva. - És akár hiszed, akár nem, vannak olyan napok, amikor nem vodkát vedelek és lustán fekszek a kanapén, hanem a srácokkal foglalkozok.
- Ez dicséretes. - ráztam a fejemet még mindig a meglepettség hatása alatt. Kimi olyan remekül bánt a kis katonával, mintha legalábbis a nagybátyja lenne, mint a bátyja két fiának. Úgy beszélt hozzá, mintha Bennie legalábbis már kamasz lenne, de az apróságnak tetszett, mert néha felgügyögött valamit és elmosolyodott.
- Nekem miért nem mosolygott? - húztam el a számat.
- Mert te lányból vagy. Ugye bajtárs? - beszélt még mindig az unokaöcsémhez, aki megigézve figyelte őt.
- Áucs, ez most fájt. - fintorogtam.
- Csak az igazságot mondtam. A helyzet az, hogy ez a gyerek pontosan úgy néz, amikor te, ha csodálkozol valamin. - figyelte a csöppség szemét.
- Az lehetetlen, belőlem semmit sem örökölt. - nevettem ki.
- Talán mégis. - hagyta annyiban a finn, aztán felém nézett. - Nézd, szegény már kótyagos, nem kéne elaltatnod?
- Miért nekem? Te olyan jól bánsz vele! Engem nem is szeret. - durcáskodtam, persze csak viccből.
- Ne hülyülj, te vagy a nagynénje, vedd a kezedbe és ringasd vagy mittomén'! - adta át a kezembe, mire ügyetlenkedve magamhoz vettem és a karomba fektettem Bennie-t. - Látod, megy ez!
- Nem hiszem, hogy itt olyan jó helye lenne. - sziszegtem, majd egyenesen fintorogni kezdtem, amikor a baba felböffentett valami fehér löttyöt. - Jaj, de gusztustalan vagy kisherceg, hogy képzeled ezt?
- Úristen, ne akadj már ki rajta, alapvető szükségleteit végzi el. - röhögött rajtam Kims, de a segítségemre kelt, amikor egy fehér törlőkendővel letörölte a pólómról és a gyerek szájáról a trutyit.
- Hálás köszöntet. - pillantottam rá, majd visszanéztem Bennie-re. - Na, mikor kívánsz aludni?
- Járkálj körbe és énekelj neki! - javasolta a Jégember.
- De egy dalt se ismerek....a német himnuszon kívül. - vigyorogtam kínosan.
- Jellemző. - forgatta a szemét.
- Jó, az is jó lesz, végülis hazai gyerek. - döntöttem el és Kimi segítségével feltápászkodtam az aprósággal a kezemben. Elindultam sétálgatva a szobában a német himnuszt dalolva.
- Legalább ne hamisan! - siránkozott a finn, de lepisszeltem.
- Hallgass, legalább már álmosodik. - sutyorogtam szúrósan ránézve, és tovább folytattam a babaaltatást.
Bennie tényleg egy áldás, és Janine-nak is igaza volt. Alig 10 perc alatt benyomta a szunyát, és úgy szuszogott a karomban, hogy még egy F1-es autó motorhangja se ébresztette volna fel. Tátogva kértem Kimit, hogy csinálja meg a mózeskosarat alvó-baba-készenlétre, és amikor elkészült a kicsi vacka, bele is fektettem. Szerencsére semmit sem érzékelt abból, hogy pár szinttel lejjebb került, ugyanúgy aludt tovább.
- Megcsináltam. - ujjongtam halkan és magam is meglepődtem, milyen jó érzésem lett a sikerélménytől.
- Mondtam, hogy menni fog. - mosolygott Kimi, miközben visszaült a padlóra. - Jól áll a kezedben a gyerek.
- Ne hülyéskedj, olyan béna vagyok, totál nagynénik szégyene. - ültem le mellé és nekidőltem a falnak. Fárasztó munka ez az altatás. Igazán nem irigylem Janine-t.
- Nem igaz. Jól csináltad. - dicsért meg a maga módján. - Ha egyszer anya leszel, majd belejössz. Azt már most látom, hogy jól fog állni, ha gyereked lesz. Jól mutattatok.
- Ezt most vegyem bóknak? - vontam fel a szemöldökömet oldalra pillantva.
- Akár. - vonta meg a vállát.
- Jó, de nem akarok anya lenni. - húztam el a számat.
- Mi? Miért? - kérdezte látszólag meglepve.
- Apám kikészített ma ezzel a témával. - emlékeztem vissza bosszankodva. - Azzal poénkodott, hogy milyen vicces lenne, ha nekem és Sebnek lenne egy gyerekünk, mi biztosan nem lassulnánk le a szülőségtől.
- Te és Seb? Plusz egy gyerek? - kerekedett el Kimi szeme, aztán megrázta a fejét. - Bocs, végül is nem is olyan hihetetlen. Lenne egy szép, szőke, kék szemű, német srácotok. Meglesz az utánpótlás.
- Ez még viccek is rossz. - nevettem csendesen. - Ne is beszéljünk róla, jó? Nem akarom még egyszer felhúzni ezen magamat...
- Jó akkor miről beszéljünk? Mert én kíváncsi lennék arra, hogy miért nem ruccantál ki a haverjaiddal, akik olyan keserű képpel mentek ki a szállodából, hogy nem is ismertem rájuk a tegnapi formájuk után...
- Remek, találtál egy újabb témát, ami kihozhat a sodromból. - forgattam a szememet. - Semmi, lepasszoltam az estét. Nem akartam velük menni. Nem volt kedvem és igazság szerint....rá is jöttem valamire.
- Bővebben? - sürgetett, mert erősen gondolkoznom kellett Amanda szavainak felelevenítésén.
- Rájöttem, hogy nem velük már nem ugyanaz a barátságunk. - vallottam be kelletlenül.
- Igen, te már félig felnőttél, ők pedig megragadtak azon a gyerekes szinten, ami már gáz ennyi éves korban. - morgolódott, és tisztán kiéreztem a hangjából, hogy a tegnap estére céloz a gúnyos szavaival.
- Én felnőttem? - bámultam rá értetlenül.
- Azt mondtam, félig. - helyesbített mosolyogva. - De igen. Szerintem ők már nem ugyanazt az énedet ismerik, amit én. És próbálnak lerántani az ő szintjükre, te meg olyan buta vagy, hogy engedsz nekik.
- Ez nem igaz! - háborodtam fel, de rögtön lehalkítottam a hangomat, nehogy Bennie felébredjen. - Éppen az előbb hagytam helyben őket. Az az igazság, hogy igazából veled akartam beszélni.
- Miről? - fonta össze a karjait és várakozóan nézett rám. Ó, mintha nem tudná!
- Először is bocsánatot akartam kérni, de ez már megtörtént....
- A magad módján...
- A magunk módján. - helyesbítettem, és ezzel már mindketten egyetértettünk. - És ma rájöttem valamire, amire Amanda világosított fel.
- Amanda? - gondolkozott el, és tudtam, hogy a fejében próbál a névhez párosítani egy arcot.
- Eric lánya.... - segítettem ki. - Tudod, szőke haj, csinos pofi, megnyerő mosoly.
- Ja, vágom... - bólogatott. - Mit mondott neked?
- Valami fura gondolatmenetet magyarázott el....rólunk. - néztem a szemébe, jelezve, hogy nem poénkodni akarok. Kimi szeme megvillant, mintha meglepné, vagy nem is tudom. - Azt mondta, szerinte köztünk jóval több van, mint egy átlagos barátság, valamilyen....hm, hogy is mondta....valamilyen különleges kapcsolat, ami kb. az ikrek között létezik. Mindig kitaláljuk egymás gondolatait, tudjuk, hogy mire vágyunk, és szükségét érezzük annak, hogy folyton együtt legyünk, dumáljunk, röhögjünk, piszkálódjunk. Vágod, ugye?
- Ja, igen, igen... - bólogatott sűrűn maga elé nézve.
- És azt mondta, olyanok vagyunk, mint két uborka a befőttesüvegben. - emlékeztem vissza kuncogva.
- Milyen szellemes. - mormogta, de kihallottam a leplezett kuncogást.
- De Kims, igaza van, lássuk be! - fordultam felé a kezemmel magyarázva. - Most őszintén válaszolj! Te tudnál nélkülem élni?
- Bakker, mint egy csöpögős filmben. - csapott a homlokára nevetve.
- Jó, tudod, hogy nem úgy értem....de most komolyan! - hívtam fel a figyelmét. - El tudnád képzelni, hogy olyan napokat éljünk meg minden nap, mint ma? Hogy egy szót sem szólunk egymáshoz és majdnemhogy levegőnek nézzük egymást?
Kimi elgondolkozva meredt maga elé, aztán rám fordította a tekintetét és alig láthatóan megrázta a fejét.
- Nem volt kellemes, amikor a pofámba lökted, hogy nem érsz rám.
- Nem is azt mondtam, csak azt, hogy nem érek rá! - javítottam ki.
- Tök mindegy. - rántotta meg a vállát. - Ugyanaz jött le.
- Én nem szeretném, hogy bármikor is ilyen hangulatban éljünk egymás mellett, mint a legfantasztikusabb pilótapáros.
- Ezt meg ki mondta? - kíváncsiskodott.
- Eric. - feleltem mosolyogva. - És azt is mondta Amandának, hogy fogalma sincs, mi köt minket össze, vagy mi az a kapocs, ami a barátságunkat összekovácsolta. Neked van tipped erre?
Kimi válaszra nyitotta a száját,de aztán becsukta és inkább megrázta a fejét.
- Passz, nem tudom, mire gondolt a főnök. De engem nem is érdekel. Ha megy köztünk ez a dolog, akkor lényegtelen, hogy mi az oka, nem? - pillantott rám kérdően.
- Szerintem is. - mosolyogtam és nekidőltem a vállának. - Tudod, Kims, csak egyet szeretnék...
- Mit? - érdeklődött.
- Ne veszekedjünk! - kértem a padlót fixírozva. - Utálok ellened veszíteni...ha már a pályán így is mindig kikapok tőled, legalább a vitatkozásokban ne maradjak alul. Inkább nem is akarok veszekedni! Akkor mindig olyan érzésem van, mintha hasba döfnének, mert valami tiltott dolgot teszek. És tök vesztesnek érzem magam, amikor olyanokkal vágsz vissza, amiben pontosan tudom, hogy igazad van. Az lesz a legjobb, ha nem is veszekszünk! - döntöttem el a monológom végére.
- Nálam nem veszíthetsz, Nina. - motyogta, majd lazán átkarolta a vállamat, ahogy mindketten a falnak döntve a fejünket a plafont bámultuk. - És csak, hogy tudd...én is ezen a véleményen vagyok.
- Akkor jó. - csuktam be a szememet, és hirtelen párnának éreztem Kimi villát, mert kényelmesen belefúrtam a fejemet. - És még valami. 'Asszem' te vagy az új legjobb barátom. Igazából már elvileg régóta, de most már formálisan is. Örülsz?
- Megtiszteltetésnek veszem. - válaszolta, és bár nem láttam, tudtam, hogy mosolyog.
- Esős időmérőtök lesz. - mondta apa.
- Eléggé úgy tűnik. Silverstone után megint. Úgy imádom! - ironizáltam. - A jóisten még véletlenül sem akarja, hogy ez a napom jól sikerüljön.
- Ne legyél már ilyen pesszimista! - hordott le a bátyám, miközben a kisfiát etette valami bébikajával. Janine élvezettel nézte őket. Tényleg szép látvány volt ez a boldog családi idill. Örültem, hogy itt vannak.
- De mit tudok csinálni? Ez a nap már így se, úgy se lesz jobb. - sóhajtottam kedvetlenül.
- Te lány, mi lesz így veled holnap, amikor versenyezned kell? - lökte meg a vállamat Marc mosolyogva. - Azt hiszem kezelésbe kell vennünk Sandro-val. Mit szólsz egy beszélgetős estéhez? Te választhatsz bárt!
- Nem is tudom, Marc...sok mindent el kell még ma intéznem. - gondolkoztam el. Elsősorban Kimire értettem, másrészt még az internetes cikk miatt is fájt a fejem. Nem hiányzott most egy görbe este.
- Naaaa, kérlek! - kérlelt a barátom boci szemekkel.
- Biztos, hogy jó ötlet futam előtt kimaradni éjjel? - aggodalmaskodott apa.
- Lehet, hogy inkább rá kéne pihenned a holnapra, Nina. - javasolta Janine anyáskodva, miközben a babájára mosolygott.
- De nincs annál jobb regenerálódás, ha a barátaiddal egy kicsit elengeded magadat. - bátorított Stefan.
- Én is erről beszélek! - helyeselt Marc. - Na mit mondasz?
Döntésképtelenségemet egy mély sóhajjal jeleztem. De mint általában, Marc kedvessége meggyőzött.
- Oké, nem bánom. - legyintettem megadóan. - De akkor tényleg én választok helyet!
- Megbeszéltük. - adott egy puszit örömében az arcomra a motoros barátom, mire elmosolyodtam. Nagyon fel akarja dobni a kedvemet, ha így töri magát értem. Igazi barát.
- Elnézést, nem zavarok? - hallottam egy lányhangot és amikor felnéztem, meglepetten néztem Amandára.
- Szia! - mosolyogtam rá. - Hát téged is lehet itt látni?
- Eddig nem nagyon futottunk össze. - mosolygott szégyenlősen. - Zavarhatlak egy picit? Valami fontosat akarok mondani.
- Semmi gond. - álltam fel, majd elnézést kérve otthagytam a családi kört és leültem egy üres asztalhoz Eric lányával, aki izgatottan vigyorogva pislogott rám. Legalább ő boldog ma.
- Na ki vele, mi a vigyorgás tárgya? - biztattam, mert nagyon felcsigázott az izgatottsága.
- Jaj, annyira köszönöm Nina! - kezdett bele hálálkodva, én meg értetlenül pislogtam rá.
- Oké, de mit is? - kíváncsiskodtam.
- El sem hiszed, de Rick és én összejöttünk! - mesélte boldogan és közben a két öklével az arca mellett ujjongott. Tipikus tini lány reakció, ha valaminek örülnek. És neki aztán volt oka örülni.
- Hékás, lenyúltad a number one rajongómat? - képedtem el, mire Amanda sűrűn bólogatni kezdett.
- Úgy néz ki! Jaj, annyira boldog vagyok! És ezt csak neked köszönhetem, imádlak, Nina! - hadarta és nagy lelkesedéssel átölelt. Nem tudtam mire vélni ezt a barátnősködő viselkedést, de jól esett, hogy Amanda ilyen közvetlen velem. Igaz, eddig is az volt, de most kicsit felvidított az ő boldogsága.
- Hát nagyon szívesen, de továbbra sem értem, mi közöm nekem ehhez...
- Rick a te rajongód és ha te nem hívod meg Silverstone-ba, sosem találkozunk és sosem ismerem meg ezt az elképesztő srácot! - magyarázott hatalmas vigyorral az arcán. - Gigamegaübernagy hálával tartozok neked!
- Semmivel sem tartozol, ne hülyéskedj! - legyintettem. - Örülök, hogy így alakult, jól néztek ki együtt.
- Köszi! - vigyorgott szerelmes tiniként. - Miután rávilágítottál arra, hogy nem kell összejönnöm azzal a nyomulós sráccal és összehoztad nekem, hogy megismerjük egymást Rick-kel, most úgy érzem, ha te nem vagy, sosem jövök össze egy ilyen fiúval!
- Azért ne essünk túlzásokba! - nevetgéltem.
- Márpedig így gondolom. Figyelj, arra gondoltam, meg kéne valahogy hálálnom ezt neked. Mit szeretnél?
- Amanda, te megkergültél! - nevettem fel. Hihetetlen, hogy vissza akarja adni, amihez tulajdonképpen semmi közöm. - Nem kérek tőled semmit! Vagy tudod mit? Adj egy kis szabadidőt!- Mit? - nevetett ki egyszerűen. - Tudom, hogy zsúfolt a hétvégéd, de azért este csak van időd pihenni!
- Nem a pihenésről van szó. - sóhajtottam. - Azzal, hogy nem tudok időt szakítani arra, amire szeretnék.
- Ez nagyon szívzűr-gyanús! - hajolt közelebb kíváncsiskodva, mire felvontam a szemöldökömet.
- Szívzűr-gyanús? - ismételtem meg értetlenül a kifejezését.
- Ezt szoktuk mondani a csajokkal, ha pasiügyről vagy más szívzűrről van szó. - magyarázta el gyorsan. - Na ki vele, most én leszek a lelki szemetesládád!
- Ha már az igazi úgy sem ér rá. - pillantottam szomorúan Heidi felé, aki Kimivel beszélgetett az egyik sarokban. Már akkor kiszúrtam őket, amikor beléptünk a családdal. Égető szükségem lett volna rájuk, hogy beszéljünk néhány szót. Lassan kifújtam a levegőt. - Na jó, a probléma velem van. És Kimivel.
- Micsoda? - nyílt tágra a szeme hitetlenül. - Valami gond van köztetek? Ne mááár!
- De mááár! - erősítettem meg a félelmét. - Tegnap csúnyán összekaptunk. És nem volt időnk megbeszélni.
- Te. - mutatott rám. - És Kimi. - bökött a háta mögé. - Összevesztetek. - rakta össze a mondatot.
- Igen. Melyik részét nem értetted? - értetetlenkedtem.
- Nina! Hát ezt nem tudom elhinni! - kapta a két kezét a fejéhez. Nagyon megdöbbentnek tűnt.
- Most mi van? Úgy nézel rám, mintha zöld ufófejem nőtt volna!
- Világ végének kellett volna lennie, ha ti tényleg összevesztetek tegnap!
- Márpedig tényleg összevesztünk. - bizonygattam. Nem értettem, miért nem fogja fel, pedig okos lány.
- Nina, úgy látom, nem érzed a dolog súlyát. Azt állítod te és Kimi tegnap összevesztetek. - ismételte meg.
- Így van. Mit nem értesz már ezen? - kezdtem elveszíteni a türelmemet. Éppen csak egy mondatot mondtam el neki a problémámból és ő máris leragadt a Nina, Kimi, és összeveszés szavaknál.
- Ez elképesztő! Hihetetlen! Minek kellett ahhoz történni, hogy te és Kimi összekapjatok valamint? - nevetett hitetlenül.
- Egy mozi és két barát. - válaszoltam az igazsághoz híven, de Amanda nem is figyelt rám.
- Ez képtelenség! Ti sosem veszekedtek. Ti ahhoz túl jók vagytok egymáshoz. Biztos félreértetted a dolgot.
- Amanda, ne csináld már ezt! - kaptam fel a vizet kissé, mert már kezdett idegesíteni az értetlensége. - Azt mondtam, hogy tegnap este csúnyán összeszólalkoztunk Kimivel. Fogd már fel végre!
- Bocsi, nem akartam tettetni a hülyét. - vett vissza egy kicsit bocsánatkérően. - Csak egyszerűen nem tudom elhinni, hogy tényleg összevesztetek.
- De miért? - bukott ki belőlem a kérdés, mert már döfködte a kíváncsiság az oldalamat.
- Azért, mert ti egyszerűen nem veszhettek össze! - magyarázta, de látva a furcsálló arcomat, folytatta. - Figyelj Nina, lehet, hogy tévedek és félreismertelek titeket, ami lehetséges, mert nem láttalak titeket a kezdetektől, de apa rengeteg mesélt rólatok és a saját szememmel is megbizonyosodtam róla, hogy ti egyszerűen annyira egy hullámhosszon vagytok Kimivel, mint két uborka a befőttesüvegben.
Elmosolyodtam a hasonlatán, de itt még nem volt vége. Amanda tovább fejtegette a véleményét.
- Ti egyszerűen olyanok vagytok, mint egy ikerpár. Annyira jól megértitek egymást, mintha mindig ugyanarra gondolnátok és kitalálnátok, mire van szüksége a másiknak. Néha még a testvérek között sincs ilyen kapcsolat, nálatok pedig ez alig fél év alatt kőkemény szilárdsággal felépült. Olyan erős és különleges kapcsolat a tiétek, ami két pilóta között egyszerűen képtelenség lenne. Én láttam a korábbi Lotus-pilótákat: Robert és Vitalij például soha egymáshoz sem szólt, pedig nem volt különösebb bajuk egymással. Egyszerűen nem érezték, hogy szükségük lenne egymásra, de nálatok pontosan ez van. Akárhányszor bemegyek a boxba, vagy ide a home-ba, folyton együtt látlak titeket. Apa is ódákat zeng rólatok, mint a legfantasztikusabb pilótapárosról, akikkel valaha dolgozott. És tudod mit mondott? Hogy még ő maga sem tudja megfejteni, hogy mi is köt össze titeket ennyire. Mi, kívülállók nem is láthatjuk azt a köteléket, ami köztetek van Kimivel, de szerintem még ti sem látjátok, mert annyira természetes, hogy ott van a levegőben. Ilyenek nem köttetnek minden nap, ez nem egyszerű baráti kapcsolat, hanem valami egészen különleges!
Ahogy hallgattam Amandát, ahogy meggyőzően beszélt rólunk, csak pislogni tudtam, még a számat is nyitva felejtettem. És közben elöntött a bűntudat. Mélységes bűntudat.
- Szóval érted, miért nem tudom felfogni, hogy összevesztetek? - kérdezett rá kis hatásszünet után Amanda.
- Azt hiszem kezdem kapiskálni... - bólogattam magam elé, aztán felnéztem rá. - Komolyan így gondolod?
- Komolyan. - mosolygott kedvesen. - Szerintem te nem is vagy tisztában azzal, mekkora piszok szerencséd van, hogy van egy ilyen barátod, mint Kimi. Biztos vagyok benne, hogy egyik más barátodhoz sem érzed magad ilyen közel.
- Nekem Marc a legjobb barátom. - ráztam meg a fejemet.
- Az a srác, akinek alig akartál igent mondani egy estit találkozóra, mert olyan béna kifogásokkal jöttél, hogy 'még sok mindent el kell ma intézned'? - biccentette oldalra a fejét gúnyosan. - Ugyan már!
- Te kihallgattad a beszélgetésünket? - lepődtem meg, mire rögtön bűnbánó mosoly jelent meg az arcán.
- Bocsi, de éppen akkor jöttem oda hozzád. - magyarázkodott.
- Semmi baj. - legyintettem, majd komolyan néztem rá. - De azért ne beszélj róla így!
- Most őszintén, Nina...ha Kimi megkérdez, hogy meginnátok-e valamit este valahol, te elkezdenél kifogásokat keresni, vagy rögtön igen mondanál? - tett fel egy jogos kérdést.
- Persze, hogy igent mondanék. - mondtam ki a választ gondolkozás nélkül, majd felsóhajtottam. - Akkor még nagyobb ökör voltam, amiért összevesztünk ugye? Azt akarod mondani, hogy ő a legjobb barátom...
- Ugyan, a legjobb barátság édeskevés a ti különleges kapcsolatotokhoz képest. - mondta csillogó szemmel.
- Jó, oké, vettem az adást, ne fényezd már annyira! - nevettem zavaromban, de tulajdonképpen hálásnak kellett lennem Amandának.
Olyan dologra világított rá, amin még sosem gondolkoztam el. Annyira természetesnek vettem, hogy Kimivel mindig ott ahol éppen tartózkodunk, együtt lógunk, dumálunk, röhögünk, poénkodunk, hogy fel sem fogtam, milyen kötődés alakult ki köztünk. Tény, hogy nagyon hiányozna az életemből, ha nem lenne, de sosem gondoltam úgy rá, mint a legjobb barátomra, hiszen az Marc. Azaz, csak volt Marc. Már rég rá kellett volna jönnöm, hogy amióta már nem vagyunk rendszeresen együtt, a Marc-kal való barátságomat is megsínylette a távolság, ami talán sosem volt olyan erős, mint gondoltam. Azt hittem ő a legjobb barátom és közben észre sem vettem, hogy Kimi időközben csendben a helyére lépett. Vagy még annál is magasabb lépcsőfokra.
Az időmére megpróbáltam kizárni a gondjaimat, ugyanis eljött az idő, hogy először bizonyítsak élesben a hazai közönségemnek. Az első felvezető körömben rápillantottam a lelátókra, tömve voltak és rengeteg német zászlót, illetve Lotus-rajongót láttam, így kellően fel voltam tuningolva az első szakaszra.
- Még nincs eső a láthatáron, de 10 perc múlva jöhet a zuhé. - tájékoztatott Ayao a rádión.
- Értem, most ugye közepessel vagyok kint? - kérdeztem rá, mert nem figyeltem, amikor feltették a srácok.
- Igen, elsőre ezzel próbálkozunk, aztán ha nem megy, bevethetjük a lágyat.
- Nem lesz szükség rá, menni fog. - mondtam magabiztosan.Az első köreimmel még meg voltam elégedve, be is jutottam a Q2-be, de míg én valahol a középmezőnyben tanyáztam, Kimi megnyerte az első szakaszt. A legidegesítőbb az volt, hogy ugyanazzal a szettel mentünk!
Amikor kihajtottam a második szakasz elején, már esett. Ayao erről is tájékoztatott, de felesleges volt. Kénytelen voltam szembenézni azzal, hogy Anglia után szeretett hazám is megajándékoz a csapadékkal.
- Intermediate-et tettünk fel, mindent bele, kislány, vigyázz magadra! - biztatott a mérnököm.
- Igyekszek. - nyugtáztam, és próbáltam a vezetésre koncentrálni. Nem bírtam a pályán tartani az autót, folyton csúszkált és erős alulkormányzottságot éreztem az E20-ban. Bosszúsan szóltam Ayao-nak.
- Mi van a váltómmal? Nem ugyanolyan finom, mint délelőtt.
- Kicseréltük a szabadedzés után. - nyögte be a mérnököm, mire elképedtem.
- És nekem miért felejtettetek el szólni erről az aprócska dologról? - kértem számon felháborodva.
- Gondoltuk, hátha negatívan befolyásolna, ha tudod, hogy öt hellyel hátrébb indulsz így is úgy is. Ne haragudj, csak neked akartunk jót! - kért bocsánatot esedezve, de ezzel nem lett jobb kedvem.
- Hát ez nagyszerű, így most már biztosan meg lesz a pole. - ironizáltam, miközben elrántottam a kormányt. Remek, már a figyelmem is elterelődik. Ügyetlenül végigbucskáztam a füves részen, mire visszakerültem a pályára. Teljesen elveszettem az irányítást az autó felett, már csak sétálgattam a kopott gumikon.
- A fene gondolta volna, hogy megérzed a váltót... - bosszankodott Ayao. - Gyere be, ez a szett már nagyon csúszkál, lecseréljük esőgumikra. - hívott be a boxba, mire kelletlenül visszaterelgettem a gépet.
A srácok gyorsan feltették az esőgumikat, de már ekkor tudtuk, hogy nincs értelme visszamenni a pályára. Az eső még jobban rákezdett, az időkön már nem lehetett javítani, én pedig kieső helyen álltam. 15. lettem.
- Sajnálom, Nina. - érzett együtt velem a versenymérnököm, amikor csalódottan kiszálltam az autómból a második szakasz végén. Halványan rámosolyogtam, hiszen tudtam, hogy ők mindent megtettek értem.
- Ne szomorkodj, kicsilány, holnap majd nyomod neki tövig! - próbált vigasztalni Eric is, de már nem tudtam örülni semminek. Szomorúan köszöntem meg a szerelőknek a munkáját, aztán elballagtam a mérlegelésre. Azt azért még láttam, hogy Kimi utolsóként felkapaszkodott a továbbjutók sorába.
Az utolsó szakaszt már nem bírtam végignézni, inkább bementem az öltözőmbe, ahol levedlettem magamról az overallt és kedvetlenül belebújtam a Lotus-os pulcsiba. A nadrágra már nem volt erőm, megsemmisülten támasztottam meg a karomat a térdemen, a fejemet pedig a tenyerembe temettem.
- Nina.... - hallottam meg Heidi hangját, de az övé is olyan szomorú és erőtlen volt, mint kb. az enyém.
- Jé, téged is lehet itt látni? Már azt hittem, elfelejtetted, hogy van egy barátnőd, aki történetesen annyira leszerepelt most a hazai közönség előtt, mint annak a rendje. De kösz a kérdésed, jól vagyok!
- Ne haragudj rám, kérlek! - ült le mellém a kis kanapéra, majd bánatos szemekkel rám nézett. - Tudom, hogy szörnyen elhanyagoltam a kötelességeimet, de most nem vagyok olyan passzban, hogy....- Hogy a barátnőd időmérőjét végignézd? - fejeztem be a mondatát gúnyosan. - Hát tudod mit, jól tetted, hogy nem voltál a boxban. Életem legpocsékabb időmérője volt!
- Úgy sajnálom. - simított végig a hátamon, amikor én újra a kezembe temetkeztem. - Tudom, hogy milyen fontos neked, hogy itt versenyzel és mennyire örülsz, hogy itt van a családod is. Kár, hogy most nem jöttek össze a dolgok...
- Semmi sem jön össze. - pontosítottam, aztán csalódottan felnéztem rá. - Szánalmas vagyok, mi?
- Dehogy vagy szánalmas! - ölelt át halványan mosolyogva. Nem önmaga volt, ezt én is láttam. Ilyenkor az igazi Heidi már rég abbahagyatta volna velem a sajnálkozást és gatyába rázott volna valami lelkesítő szöveggel. Most meg ugyanolyan szar hangulatban próbál vigasztalni, mikor ő is dettó olyan pocsékul néz ki, mint én. Valahogy nem hihető, amit mond nekem.
- Mindegy, ez a nap már nem lehet rosszabb. - sóhajtottam. Csak éljem túl ezt a fél napot, utána ráérek a holnapon görcsölni.
Zombiként nyilatkoztam az összes kérdésre, amit a mérhetetlenül elcseszett időmérőmmel kapcsolatban feltettek. Kimi sem volt jó hangulatban, úgy válaszolgattunk a riportereknek, mint akik éppen egy temetésről jönnek. Az sem segített, hogy zuhogott az eső, nem volt kedvünk itt ácsorogni, és ráadásul tapintani lehetett a köztünk lévő kellemetlen feszültséget. Erőltetnem kellett minden egyes mosolyt, amit az önlelkesítő szavaimhoz toldottam hozzá - mindent a sajtó kedvéért. Ám amikor a magánéletem került szóba, egyszerűen feladtam az egészet és egy szó nélkül sarkon fordultam és otthagytam az egész banzájt.
Michaela jött utánam, próbált lenyugtatni, hogy legalább tisztázzam a dolgokat, de nem volt erőm hozzá, így csak arra tudott rávenni, hogy firkantsak valamit le gyorsan, amit majd a Lotus hivatalos oldalára fel tud tenni, amivel némileg lecsitíthatja a kedélyeket azzal, hogy nem kívánok ebben a témában nyilatkozni.
Ráhagytam a dolgot, most se hangulatom, se energiám nem volt ehhez, szerettem volna minél előbb meghúzódni valahol, ahol nincsenek kutakodó riporterek, eredményjelzők, és öt helyes rajtbüntetések.
A csapatmeeting után végre elhagyhattam a motorhome-ot, így a családdal együtt indultunk a bejárathoz. - Nina! - állított meg valaki éppen a kapunál. Kelletlenül hátrafordultam, Sebastian ért minket utol.
- Ó, helló, Helmut! - fogott kezet mosolyogva apámmal, Stefant pedig már régi ismerősként üdvözölte. - Stefan, rég láttalak. Áll még az ajánlat? Mikor kapom meg a mocidat?
- Úgy hallottam a főnökeid nem örülnének neki, ha sportmotoron száguldoznál. - nevetett a bátyám.
- Hát ja, ez az én pechem. - vonta meg a vállát csalódottan, de rögtön visszakerült a mosolya. - De a te vezetésedre azért még sort kerítünk valamikor. Legkésőbb, ha a fiacskád felnő. - nézett bele a babakocsiba, ahol Bennie mocorgott nyűgösen. Szegénykének sok volt a mai nap, nem sokat aludt délután és a nagy sürgés-forgást sem díjazta annyira.
Seb odahajolt és megsimította a baba arcocskáját, mire az abbahagyta a nyűgölődést és csodálkozva nézett az ismeretlenre. Seb gügyögni kezdett neki a szülők legnagyobb örömére, Bennie pedig úgy tűnt, örül neki.
- Nagyon szerencsés vagy ám, hogy ilyen apucid meg anyucid van. - egyenesedett fel a babára nézve.
- Köszi. - mosolyodott el az anyukája kedvesen. - Ti még vártok a babával?
- Mi? - ráncolta össze a homlokát Seb.
- A barátnőddel. - bólogatott a bátyám is. - Mi újság Hannával?
- Ó, már nem vagyunk együtt. - esett le Sebnek a tantusz, apáméknál annál nagyobb volt a meglepettség.
- Hogy-hogy?
- Kicsit ellaposodott a kapcsolatunk. - dugta zsebre a kezét. Nem fűlt a foga ahhoz, hogy erről beszéljen. - De még amúgy is fiatalnak érzem magam egy gyerekhez. Tudjátok, van az a mondás, hogy egy gyerek 1 tized lassulás.
- Jó tudni. - mérte fel a helyzetét Stefan elgondolkozva, mire kicsit elmosolyodtam.
- Hát igen, én pedig inkább gyorsulni akarok, mint lassulni. - vigyorgott Seb. - Csak akkor lennék ilyenkor apa, ha valami különleges módon az a bizonyos egy tized pozitívan hatna rám a gyerekkel együtt.
- Például ha egy hasonlóan gyors versenyzőtől lenne a gyerek. - pontosított apa, én pedig egészen addig oda se figyelve bólogattam, amíg mindannyian rám nem bámultak. Akkor esett le, hogy apám most éppen rám célozott!
- Apa, normális vagy?! - háborodtam fel. - A lányod most nőtt ki a kamaszkorból és te már unokát akarsz?
- Én csak vicceltem... - próbálta apa menteni a menthetőt, de már nem tudott leállítani.
- Ott van neked Benjamin, elégedj meg vele! Még csak 3 hónapos, minek nektek újabb baba a családnál?
- Az sosem baj, ha gyarapodik a család... - nevetgélt a bátyám, mire Janine csúnyán nézett rá. - Nyugi, nem akartam semmire célozni, ami minket érint. - puszilta meg a barátnőjét, mire az megnyugodott. De én nem.
- Ha rám gondolsz, akkor te is rohamosan felejtsd el! - toppantottam egyet hirtelen felindulásból. - Emberek, most kezdtem el a pályafutásomat, menjek mindjárt szülésszabadságra? Méghozzá miatta? - mutattam Sebre, mint egy kiállított állatra az állatkertben. Szegény úgy érezhette magát mint egy bábu, amire csak mutogatni lehet, de most pontosan így gondoltam rá. - Apa, hogy mondhatsz ilyen bődületes marhaságot? Hogy mi ketten összehozunk egy gyereket? Aha, persze, majd ha Afrikában hamburgereket osztogatnak az utcán! Legjobb lesz, ha nem velem és vele tervezgeted a családunk következő generációját, mert a végén még nagyot fogsz koppanni. Több versenyző ugyanis nem lesz a családban! - szögeztem le a végére határozottan, hiszen pont ez volt az egyik alapelvem: versenyzővel sosem fogok kavarni!
- Kicsim, én nem akartam semmi ilyesmit... - értetlenkedett apa, de még visszamaradt az utolsó felvonás.
- Ja és még valami! - néztem Sebre egy pillanatra, majd vissza apáékra. - Tudod miért akartak reggel leállítani az újságírók? Mert mi lettünk kikiáltva ma Németország és a Forma 1 álompárjának. Bizony, ekkora emeletes baromságot szedtek össze a mai napra. Szóval ha te is ilyesmit tervezel, akkor csináltass belőlem egy klónt, merthogy mi nem leszünk sosem egy pár az olyan biztos, mint ahogy én itt állok! - toppantottam a lábammal a hatás kedvéért és Seb felé fordultam, aki totál megsemmisülve ácsorgott mellettem.
- Oké...akkor én azt hiszem lépek. - mondta közömbös hangon, majd elköszönt és visszament a paddockba. Kifújva a levegőt azon gondolkoztam, bárcsak itt lettek volna a hülye riporterek, most mind hallották volna, hogy mit gondolok az egész témáról. De sajnos csak egymagunk voltunk és az ellenőrök. A kiabálásomtól az unokaöcsém sírva fakadt, Stefan és Janine döbbenten néztek rám, míg apa vigasztalóan megfogta a karomat.
- Kislányom, szerintem az lesz a legjobb, ha visszamész a szállodába és kipihened magadat, mert hisztérikusan viselkedsz. - fejezte ki a véleményét. Mint egy 'igazi' apa, olyan a vigasztalóképessége.
- Kösz apa, micsoda biztatás! - fintorogtam, aztán úgy döntöttem, egyedül megyek, így lehúztam a plasztikkártyámat a leolvasón és egyenesen bedobtam magam a Nissanba. Egy mély levegő után beláttam, tényleg egy kiadós pihenésre lenne szükségem, de egyszerűen nem engedhetem meg magamnak: Marc és Sandro vár egy beszélgetős estére, Michaelától érdeklődnöm kell az internetes cikk fejleményeiről, beszélnem kéne Heidival, hogy mi a jó fene van vele, és nem utolsósorban Kimivel is lenne egy kis megbeszélnivalóm. Hosszú este lesz. - gondoltam magamban és beindítottam a motort.
Mire visszaértem a szobámba, hullafáradtan dőltem le az ágyamra. Kopogott a szemem az éhségtől, mivel ebédre is alig ment le pár falat a torkomon, de olyan pocsékul éreztem magamat, hogy még a telefont sem tudtam felemelni, hogy a szobaszervizzel hozassak virslit egy kis salátával. Már akkor éreztem, hogy se ahhoz nem lesz erőm, hogy átmenjek Heidihoz, se ahhoz, hogy Michaelát hallgassam a sajtós-ügyben. Se máshoz.
- Jó estét, németek gyöngye! - köszöntött be egy ismerős hang és amikor hassal az ágyon észrevettem, hogy Sandro landolt mellettem, Marc pedig becsukva az ajtót, szintén odapattant mellém, már tudtam, miért jöttek.
- Jaj, srácok, sajnálom, de.... - nyögtem, de félbeszakítottak.- Te csak ne sajnálkozz, minket nem érdekel, mennyire vagy szarul, most gyere velünk, megiszunk valamit és elmeséljük, mi volt mostanában nálunk, jó? - lökdösött Sandro, mint egy hullát.
- Igen, hidd el, Nina, egyből jobb kedved lesz, ha kimozdulunk egy kicsit. - öntött lelket belém Marc is.
- Nem, fiúk, nem fogok sehová sem menni. - embereltem meg magamat és feltornáztam magam ülőhelyzetbe.
- De most miért? - forgatta a szemét Sandro. - A barátaid vagyunk, nem igaz, hogy nincs kedved eljönni!
- Nincs semmi hangulatom ehhez!
- Éppen ezért jössz és kicsit helyrerázunk! - folytatta a német barátom a lelkesítő szöveget.
- Értsétek már meg, hogy nem akarok menni! - erősködtem magam mellett kiállva.
- Jaj, ne hülyéskedj már, jössz és kész, nem fogadunk el nemleges választ! - nevetett ki Sandro és megpróbált felhúzni az ágyról, de ekkor erőszakosan elrántottam a karomat.
- Fejezd már be! Nem megyek és kész, értsétek meg! - makacsoltam meg magamat. Hihetetlen, hogy semmibe veszik azt, hogy én mit akarok, mégis erősködnek, hogy tudják, nekem mi a jó. Honnan tudhatnák? Ezek szerint nem is ismernek igazán! - Nem hiányzik nekem most se az iszogatás, se a jókedvű beszélgetés, nincs energiám a szobát se elhagyni! Hanyagoljatok ma, jó?
Sandro és Marc meglepetten néztek össze. Gondoltam, hogy rám se ismernek.
- Ki vagy te és mit csináltál a mi Ninánkkal? - ráncolta a homlokát Sandro.
- Azzal a Ninával, aki bármikor szánt a barátaira egy percet, mert fontosak voltak neki. - nézett rám csalódottan Marc. - És sosem beszélt így a legjobb barátjával.
- Megváltoztam és ti is! - adtam meg a választ, de úgy tűnt, ők ezt nem akarják elfogadni. Válasz nélkül kisétáltak a szobámból. Marc még szomorúan visszanézett rám, de elfordultam. Már nem tud meggyőzni.
- Nina, a barátaid éppen most viharzottak el. - jött be még valaki, és a hangból ítélve Janine volt az.
- Igen, megsértődtek, mert nem akartam velük menni. - válaszoltam hasonfekve, és belefúrtam a fejemet a párnába. Hallottam, hogy még valaki bejön az ajtón és hozott magával még valakit, akinek hangja is volt.
- Nina, Marc és Sandro nagyon csalódottak, miért nem mentetek el? - kérdezősködött Stefan is és a fiával a kezében leült mellém az ágyra, ahogy Janine is. Úgy érzem, ők is ugyanazzal a szándékkal érkeztek.
- Mert fáradt vagyok és nem volt hozzá kedvem. Ők meg besértődtek és azt kérdezik, hol a régi Nina? - nevettem hitetlenül. - Közben meg csak nem képesek felfogni, hogy időközben változunk és már nem ugyanolyan a barátságunk, mint régen. Jobban eltávolodtunk egymástól, mint gondoltuk volna.
- Sajnálom. - simította meg a hátamat kedvesen Janine.
- Én is, húgi. Igazából mi is azzal a céllal jöttünk, hogy kicsit feldobjuk a kedvedet. - vallotta be a bátyám, mire érdeklődve felültem.
- De ugye nem akartok elráncigálni valahová? - kérdeztem reménykedve.
- Nem, éppen ellenkezőleg. - mosolygott rám Stefan és odatette elém Bennie-t. - Arra gondoltam, lenne-e kedved egy kicsit az unokaöcsédre vigyázni?
- Hogy én? - lepődtem meg teljesen. - Vigyázzak Bennie-re? Biztos jó ötlet ez?
- Nézd, Nina, mi megbízunk benned. - fogta meg a kezemet Janine, mint egy igazi anya. - Eddig nem találkoztatok olyan sokszor, de tudom, hogy már megkedveltétek egymást és saját tapasztalat, hogy egy felejtős nap után egy ilyen édes baba egyből fel tudja tornázni a kedvedet. Ha van még energiád arra, hogy egy picit kettesben legyél egy 3 hónapossal, akkor szívesen itt hagyjuk veled.
- Komolyan? - kerekedett ki a szemem. Ez váratlan volt. - És ti addig? Elmentek egy romantikus vacsira?
- Hááát, ami azt illeti. - néztek össze árulkodóan vigyorogva. - Csak ha tényleg nincs a terhedre a gyerek.
- Dehogyis, ne vicceljetek! - mosolyodtam el. Stefan és Janine Bennie érkezése óta alig voltak kettesben, és ami azt illeti, én sem voltam eddig jó nagynénije az unokaöcsémnek. - Szívesen vigyázok Bennie-re, semmi probléma, menjetek csak nyugodtan.
- Köszönjük, húgi. - adott egy puszit a fejemre a bátyám. - Nem leszünk túl sokáig, és ha bármi problémád van, nyugodtan hívj fel, és kimentünk.
- Szerencsére nemrég aludt már egy kicsit, úgyhogy nem lesz nyűgös. - tájékoztatott az anyuka, majd elém pakolt egy kisebb babatáskát. - Ebben van pár holmi, cumisüveg, pokróc, cumi, ami kell, de ha már tényleg belefáradtál, fektesd csak vissza a mózeskosárba, biztosan percek múlva aludni fog.
- Nem lesz baj, csak megoldom valahogy. - néztem rá az édesen pislogó babára. - Csak rendeljetek kérlek nekem valami kaját, mert különben összesek az éhségtől!
Amikor a bátyámék nagy nehezen megváltak a gyereküktől és megígérték, hogy hozatnak fel vacsorát, magunkra maradtunk a kissráccal. Kíváncsian nézett fel rám, én pedig visszamosolyogtam rá.
Furcsa ez a helyzet, még sosem vigyáztam babára, igaz nem is bíztak rám soha ilyen kis emberkét. De felelősséget éreztem iránta és megtiszteltetésnek vettem, hogy a bátyámék annyira megbíznak bennem, hogy rám hagyják a három hónapos babájukat. Bár még halvány lila gőzöm sem volt, mit fogok vele csinálni.- Akarsz játszani? - kérdeztem tőle, mire ugyanaz az arc fogadott, mint néhány másodperccel ezelőtt. Hát oké, erre nem reagál, de ha látja a csörgőjét, hátha megenyhül. - Nézd, micsoda játékszer! - lóbáltam meg előtte a csörgőt, mire a szemével követni kezdte, de nem nyúlt utána, ahogy vártam volna.
- Ja hát persze, nem akarsz itt raboskodni, ugye? - nézegettem a mózeskosarat, amibe beleszuszakolták szegény gyereket. - Na, Nina nénikéd majd szépen kiszabadít innen, jó? - nyúltam oda a picihez, de rögtön visszahúztam a kezemet.
Úristen, hiszen gőzöm sincs, hogyan kell megfogni! Eddig mindig csak kézbe adták, sosem én emeltem fel. Hát biztos nem lehet annyira nehéz, hiszen annyit emelgetik az ilyen kisbabákat. Óvatosan megfogtam a hátát, majd az egyik kezemmel megtámasztottam a fejét. Pontosan belefért a tenyerembe az a rész, amit tartani kellett.
- Jaj de szép baba vagy! - mosolyogtam rá, amikor a magasba tartottam, mint kb. az Oroszlánkirályban. - Jaj, de fintorogsz! Ne fintorogj, nem kell haragudni rám! Tudom, hogy nem az anyád vagyok, de azért igyekszek! - sértődtem meg, mert elég komor képet vágott. - Na jó, gyere te csöppség, csinálunk neked egy saját játszóházat, okés? Figyelj és tanulj, Nina nénikédtől!
Mivel a gyerekkel a kezemben nem tudtam semmit sem csinálni, muszáj volt visszatennem szegényt a mózeskosárba, de ez meg nem tetszett neki és sírni kezdett. Kétségbe estem, úristen, mit művelek? De aztán inkább gyors tempóban kirántottam a pokrócot, leterítettem a padlóra, mert ott csak jobban elférünk, aztán telepakoltam mindenféle játékkal, meg cumival, cumisüveggel és plüssállattal, amit a kisherceg birtokolt.
- Jövök már, ne ríjjá'! - szóltam rá nevetve, amikor Bennie még mindig keservesen sírt. Amikor a kezembe vettem, kicsit megnyugodott. Magamhoz öleltem az apróságot, és ettől egyből jobb kedvem lett. Megsimogattam a fejecskéjét, aztán óvatosan letettem a pokrócra és letérdeltem elé. Nagy ábrándos szemeket vetett rám és amikor felemeltem az első játékát, már majdnem mosolyogni láttam. Fejlődés!
- Kop, kop, szobaszerviz! - kopogtak az ajtón. A legjobbkor, komolyan! Most mégis hogyan tudnék enni?
- Gyere! - szóltam ki, miközben Bennie lábait tornáztattam fel-alá. Hogy lehet ilyen rugalmas egy 3 hónapos?
- A rendelése megérkezett kisasszony! - dörmögte egy ismerős morgós hang. Meglepetten kaptam az ajtóhoz a fejemet és leesett az állam, amikor láttam, hogy Kimi áll a kajámmal a kezemben. - Meglepe...bakker!
- Kimi!!!! - adtam hangot a döbbenetemnek. Szegény Bennie már unatkozott, mert megállt a kezem a levegőben a lábfejével együtt. - Hát te? Mi....mit keresel....itt?
- Ha tudtam volna, hogy közben szültél egy utódot, akkor dupla adagot hoztam volna. - csodálkozott.
- Ez az unokaöcsém, Bennie, rémlik? - emlékeztettem, mert első nap ő is találkozott vele. - Válaszolj!
- Mire? - kérdezte unottan és kérdés nélkül becsukta az ajtót és bejött a szobámba.
- Arra, hogy mi a fészkes fenét keresel itt, azok után.....hát, hogy....- kerestem a szavakat zavartan.
- ...hogy tegnap óta megszűntem létezni számodra? - fejezte be a mondatomat sértetten. - Jó kérdés.
- Én azért örülök neked. - mosolyogtam rá, miközben az ő szája is mosolyra görbült a szoba közepén állva.
- Érdekes, eddig nem igazán jött le, hogy örültél a jelenlétemnek. - vonta fel a szemöldökét.
- Jaj, Kims, ne haragudj, egy őstulok voltam veled, komolyan sajnálom! - mondtam ki őszintén, amit már amúgy reggel óta terveztem, de így kora estére húzódott el. - Akartam már mondani, csak...
- ...csak minden más fontosabb volt. - fejezte be ismét, amit akartam, és a hangja még most is változatlanul csípős maradt. - De nem gond, csak nem szoktam meg, hogy egy szavunk sincs egymáshoz egész nap.
- Esedezem bocsánatodért, ó finnek császára, jégkirályságok ura! - vettem könyörgőre a dolgot, persze poénként értelmezve. Kimi arcán féloldalas mosoly jelent meg. - Nina Bradl őszintén sajnálja, hogy hanyagolt és a moziban bunkón viselkedett veled. Tudja, hogy egy emeletes barom volt, de hiányoztál ma neki.
- Kimi pedig természetesen megbocsájt. - adta meg magát, majd hozzátette. - Szerintem ő is hiányolt téged.
Széles vigyor vonult végig az arcomon és örömmel vettem, hogy Kimi végre megmoccant, sőt odajött és leült mellém a padlóra. Először érdeklődve nézte, hogy miért bámulom, de nem hagytam, hogy túl sokáig gondolkodjon rajta, mert ha már ott volt, nem tudtam ellenállni és jó szorosan odabújtam hozzá.
- Na, most mi ez a hirtelen jött szeretetroham? - kérdezte furcsállva a helyzetet. Hát bevallom, tőlem ez elég szokatlan, de most úgy éreztem, ez jár neki.
- Pótolom a hiányt, ami egész nap felhalmozódott. - magyaráztam röhögve. - Tudod, a Kimi-szindróma már csak ilyen és ha nem akarom, hogy elfajuljon, akkor tennem kell a gyógyulásért.
- Hoppá, milyen komoly tünetei vannak ennek a morgós medvének. - nevetett ő is, majd éreztem, hogy megadóan körém fonja a karjait és magához ölel. Nem is tudom miért, de jól esett. Olyan érzésem volt, hogy pont ez hiányzott így estére a baba mellé. Egy kis szorongatás!
- És mióta mentél át pótmamába? - kíváncsiskodott, amikor elengedtük egymást és újra a babának szenteltük a figyelmünket. Bennie le sem vette a szemét Kimiről, így férfiasan szemeztek egymással.
- Ő próbálkozik azzal, hogy feldobja a kedvemet estére. - mondtam, és megcirógattam a pocakját. - Szerintem tetszel neki. Nézd, hogy néz rád!
- Micsoda kispasi!- dicsérte meg, majd ő is végigjáratta az ujját a hasán. - Biztos kikockásodsz majd, haver, ha nősz egy keveset. Ha az apádból és a nagynénidből indulok ki, te is egy sportember leszel.
- Dehogy, ő egy nyugis gyerkőc. - legyintettem, mert Bennie tényleg csak bámult Kimsre, nem is sírt az idegen láttán. Bár, amikor először találkoztak, akkor is ragyogó mosolyban részesítette. Kimi mázlista! - És különben is, honnan veszed, hogy nekem kockás hasam van? - vontam kérdőre kíváncsian.
- Csak tippelek, de ha akarod ellenőrizhetem. - pillantott a pólómra, de nevetve letörtem a harci kedvét.
- Kimi bácsi, most nem velem kell foglalkozni, hanem ezzel az apró emberkével, nézd, hogy szeret nézni téged! - néztem hol az unokaöcsémre, hol a Jégemberre, akik továbbra is tartották a szemkontaktust.
- Fogalmam sincs, mi olyan érdekes rajtam. - csóválta a fejét.
- Vedd fel!
- Mi? - nézett rám nevetve.
- Vedd fel! Kérlek! - kérleltem, mert nagyon kíváncsi lettem volna, hogyan tud tartani egy gyereket. Hátha tanulok tőle valamit, én még úgyis kezdő vagyok ebben.
- Azt hiszed, béna vagyok, mi? - vonta fel a szemöldökét, majd meglepetésemre tényleg teljesítette a kérésemet és rendkívül profi mozdulattal felemelte a fejénél fogva a babát. Úgy tartotta a kezében, mint egy igazi apa, aki nap, mint nap ezt csinálja. Ránézett Bennie-re, aki egyenesen visszamosolygott rá. Én pedig valahol a padlón kerestem az államat, annyira ledöbbentem a jelenet láttán. - Na, most mi a hézag?
- Kims, valld be, hogy van egy eltitkolt gyereked.
- Ami azt illeti, el kell mondanom, hogy... - poénkodott, de megcsapkodtam a vállát, hogy ne próbáljon meg átverni. - Hé, gyerek van a kezemben, ne ütögess. Most nem egyenlőek az esélyeink, érti?
- Azt nem érti, miért lenni olyan profi gyerekemelgetésben... - fejtettem ki a problémámat.
- Van két unokaöcsém, a bátyám gyerekei. - vallotta be mosolyogva. - És akár hiszed, akár nem, vannak olyan napok, amikor nem vodkát vedelek és lustán fekszek a kanapén, hanem a srácokkal foglalkozok.
- Ez dicséretes. - ráztam a fejemet még mindig a meglepettség hatása alatt. Kimi olyan remekül bánt a kis katonával, mintha legalábbis a nagybátyja lenne, mint a bátyja két fiának. Úgy beszélt hozzá, mintha Bennie legalábbis már kamasz lenne, de az apróságnak tetszett, mert néha felgügyögött valamit és elmosolyodott.
- Nekem miért nem mosolygott? - húztam el a számat.- Mert te lányból vagy. Ugye bajtárs? - beszélt még mindig az unokaöcsémhez, aki megigézve figyelte őt.
- Áucs, ez most fájt. - fintorogtam.
- Csak az igazságot mondtam. A helyzet az, hogy ez a gyerek pontosan úgy néz, amikor te, ha csodálkozol valamin. - figyelte a csöppség szemét.
- Az lehetetlen, belőlem semmit sem örökölt. - nevettem ki.
- Talán mégis. - hagyta annyiban a finn, aztán felém nézett. - Nézd, szegény már kótyagos, nem kéne elaltatnod?
- Miért nekem? Te olyan jól bánsz vele! Engem nem is szeret. - durcáskodtam, persze csak viccből.
- Ne hülyülj, te vagy a nagynénje, vedd a kezedbe és ringasd vagy mittomén'! - adta át a kezembe, mire ügyetlenkedve magamhoz vettem és a karomba fektettem Bennie-t. - Látod, megy ez!
- Nem hiszem, hogy itt olyan jó helye lenne. - sziszegtem, majd egyenesen fintorogni kezdtem, amikor a baba felböffentett valami fehér löttyöt. - Jaj, de gusztustalan vagy kisherceg, hogy képzeled ezt?
- Úristen, ne akadj már ki rajta, alapvető szükségleteit végzi el. - röhögött rajtam Kims, de a segítségemre kelt, amikor egy fehér törlőkendővel letörölte a pólómról és a gyerek szájáról a trutyit.
- Hálás köszöntet. - pillantottam rá, majd visszanéztem Bennie-re. - Na, mikor kívánsz aludni?
- Járkálj körbe és énekelj neki! - javasolta a Jégember.
- De egy dalt se ismerek....a német himnuszon kívül. - vigyorogtam kínosan.
- Jellemző. - forgatta a szemét.
- Jó, az is jó lesz, végülis hazai gyerek. - döntöttem el és Kimi segítségével feltápászkodtam az aprósággal a kezemben. Elindultam sétálgatva a szobában a német himnuszt dalolva.
- Legalább ne hamisan! - siránkozott a finn, de lepisszeltem.
- Hallgass, legalább már álmosodik. - sutyorogtam szúrósan ránézve, és tovább folytattam a babaaltatást.
Bennie tényleg egy áldás, és Janine-nak is igaza volt. Alig 10 perc alatt benyomta a szunyát, és úgy szuszogott a karomban, hogy még egy F1-es autó motorhangja se ébresztette volna fel. Tátogva kértem Kimit, hogy csinálja meg a mózeskosarat alvó-baba-készenlétre, és amikor elkészült a kicsi vacka, bele is fektettem. Szerencsére semmit sem érzékelt abból, hogy pár szinttel lejjebb került, ugyanúgy aludt tovább.
- Megcsináltam. - ujjongtam halkan és magam is meglepődtem, milyen jó érzésem lett a sikerélménytől.
- Mondtam, hogy menni fog. - mosolygott Kimi, miközben visszaült a padlóra. - Jól áll a kezedben a gyerek.
- Ne hülyéskedj, olyan béna vagyok, totál nagynénik szégyene. - ültem le mellé és nekidőltem a falnak. Fárasztó munka ez az altatás. Igazán nem irigylem Janine-t.
- Nem igaz. Jól csináltad. - dicsért meg a maga módján. - Ha egyszer anya leszel, majd belejössz. Azt már most látom, hogy jól fog állni, ha gyereked lesz. Jól mutattatok.
- Ezt most vegyem bóknak? - vontam fel a szemöldökömet oldalra pillantva.
- Akár. - vonta meg a vállát.
- Jó, de nem akarok anya lenni. - húztam el a számat.
- Mi? Miért? - kérdezte látszólag meglepve.
- Apám kikészített ma ezzel a témával. - emlékeztem vissza bosszankodva. - Azzal poénkodott, hogy milyen vicces lenne, ha nekem és Sebnek lenne egy gyerekünk, mi biztosan nem lassulnánk le a szülőségtől.
- Te és Seb? Plusz egy gyerek? - kerekedett el Kimi szeme, aztán megrázta a fejét. - Bocs, végül is nem is olyan hihetetlen. Lenne egy szép, szőke, kék szemű, német srácotok. Meglesz az utánpótlás.
- Ez még viccek is rossz. - nevettem csendesen. - Ne is beszéljünk róla, jó? Nem akarom még egyszer felhúzni ezen magamat...
- Jó akkor miről beszéljünk? Mert én kíváncsi lennék arra, hogy miért nem ruccantál ki a haverjaiddal, akik olyan keserű képpel mentek ki a szállodából, hogy nem is ismertem rájuk a tegnapi formájuk után...
- Remek, találtál egy újabb témát, ami kihozhat a sodromból. - forgattam a szememet. - Semmi, lepasszoltam az estét. Nem akartam velük menni. Nem volt kedvem és igazság szerint....rá is jöttem valamire.
- Bővebben? - sürgetett, mert erősen gondolkoznom kellett Amanda szavainak felelevenítésén.
- Rájöttem, hogy nem velük már nem ugyanaz a barátságunk. - vallottam be kelletlenül.
- Igen, te már félig felnőttél, ők pedig megragadtak azon a gyerekes szinten, ami már gáz ennyi éves korban. - morgolódott, és tisztán kiéreztem a hangjából, hogy a tegnap estére céloz a gúnyos szavaival.
- Én felnőttem? - bámultam rá értetlenül.
- Azt mondtam, félig. - helyesbített mosolyogva. - De igen. Szerintem ők már nem ugyanazt az énedet ismerik, amit én. És próbálnak lerántani az ő szintjükre, te meg olyan buta vagy, hogy engedsz nekik.
- Ez nem igaz! - háborodtam fel, de rögtön lehalkítottam a hangomat, nehogy Bennie felébredjen. - Éppen az előbb hagytam helyben őket. Az az igazság, hogy igazából veled akartam beszélni.
- Miről? - fonta össze a karjait és várakozóan nézett rám. Ó, mintha nem tudná!
- Először is bocsánatot akartam kérni, de ez már megtörtént....
- A magad módján...
- A magunk módján. - helyesbítettem, és ezzel már mindketten egyetértettünk. - És ma rájöttem valamire, amire Amanda világosított fel.
- Amanda? - gondolkozott el, és tudtam, hogy a fejében próbál a névhez párosítani egy arcot.
- Eric lánya.... - segítettem ki. - Tudod, szőke haj, csinos pofi, megnyerő mosoly.
- Ja, vágom... - bólogatott. - Mit mondott neked?
- Valami fura gondolatmenetet magyarázott el....rólunk. - néztem a szemébe, jelezve, hogy nem poénkodni akarok. Kimi szeme megvillant, mintha meglepné, vagy nem is tudom. - Azt mondta, szerinte köztünk jóval több van, mint egy átlagos barátság, valamilyen....hm, hogy is mondta....valamilyen különleges kapcsolat, ami kb. az ikrek között létezik. Mindig kitaláljuk egymás gondolatait, tudjuk, hogy mire vágyunk, és szükségét érezzük annak, hogy folyton együtt legyünk, dumáljunk, röhögjünk, piszkálódjunk. Vágod, ugye?
- Ja, igen, igen... - bólogatott sűrűn maga elé nézve.
- És azt mondta, olyanok vagyunk, mint két uborka a befőttesüvegben. - emlékeztem vissza kuncogva.- Milyen szellemes. - mormogta, de kihallottam a leplezett kuncogást.
- De Kims, igaza van, lássuk be! - fordultam felé a kezemmel magyarázva. - Most őszintén válaszolj! Te tudnál nélkülem élni?
- Bakker, mint egy csöpögős filmben. - csapott a homlokára nevetve.
- Jó, tudod, hogy nem úgy értem....de most komolyan! - hívtam fel a figyelmét. - El tudnád képzelni, hogy olyan napokat éljünk meg minden nap, mint ma? Hogy egy szót sem szólunk egymáshoz és majdnemhogy levegőnek nézzük egymást?
Kimi elgondolkozva meredt maga elé, aztán rám fordította a tekintetét és alig láthatóan megrázta a fejét.
- Nem volt kellemes, amikor a pofámba lökted, hogy nem érsz rám.
- Nem is azt mondtam, csak azt, hogy nem érek rá! - javítottam ki.
- Tök mindegy. - rántotta meg a vállát. - Ugyanaz jött le.
- Én nem szeretném, hogy bármikor is ilyen hangulatban éljünk egymás mellett, mint a legfantasztikusabb pilótapáros.
- Ezt meg ki mondta? - kíváncsiskodott.
- Eric. - feleltem mosolyogva. - És azt is mondta Amandának, hogy fogalma sincs, mi köt minket össze, vagy mi az a kapocs, ami a barátságunkat összekovácsolta. Neked van tipped erre?
Kimi válaszra nyitotta a száját,de aztán becsukta és inkább megrázta a fejét.
- Passz, nem tudom, mire gondolt a főnök. De engem nem is érdekel. Ha megy köztünk ez a dolog, akkor lényegtelen, hogy mi az oka, nem? - pillantott rám kérdően.
- Szerintem is. - mosolyogtam és nekidőltem a vállának. - Tudod, Kims, csak egyet szeretnék...
- Mit? - érdeklődött.
- Ne veszekedjünk! - kértem a padlót fixírozva. - Utálok ellened veszíteni...ha már a pályán így is mindig kikapok tőled, legalább a vitatkozásokban ne maradjak alul. Inkább nem is akarok veszekedni! Akkor mindig olyan érzésem van, mintha hasba döfnének, mert valami tiltott dolgot teszek. És tök vesztesnek érzem magam, amikor olyanokkal vágsz vissza, amiben pontosan tudom, hogy igazad van. Az lesz a legjobb, ha nem is veszekszünk! - döntöttem el a monológom végére.
- Nálam nem veszíthetsz, Nina. - motyogta, majd lazán átkarolta a vállamat, ahogy mindketten a falnak döntve a fejünket a plafont bámultuk. - És csak, hogy tudd...én is ezen a véleményen vagyok.
- Akkor jó. - csuktam be a szememet, és hirtelen párnának éreztem Kimi villát, mert kényelmesen belefúrtam a fejemet. - És még valami. 'Asszem' te vagy az új legjobb barátom. Igazából már elvileg régóta, de most már formálisan is. Örülsz?
- Megtiszteltetésnek veszem. - válaszolta, és bár nem láttam, tudtam, hogy mosolyog.
Szia Alexa!
VálaszTörlésÁááá, nem is tudom, hogy mivel kezdjem, annyi minden történt ebben a részben! :D Először is gratulálni szeretnék a sikeres érettségidhez, miből tetted le elsőként? Múlt héten kaptam meg az érettségi bizonyítványomat, szóval tudom, hogy mennyire jó érzés túl lenni az írásbelin, majd a szóbelin is. :))
Na akkor a fejezetről: a végén jöttem rá, hogy a címválasztás 10 pontos volt, hiszen Nina egy nagyon fontos dologra jött rá. Már Kims a legjobb barátja és köztük valóban egy nagyon erős kapcsolat van, és ahogy telik az idő, az ember változik és sokszor új barátokat talál. :)
A mozis eset nem volt túl szép Ninától, de szerencsére másnap reggel ráébredt, hogy nem megfelelően viselkedett Kimivel. Azt hittem, hogy egyből sikerül találkozni vele és megbeszéli vele, de jött ez a cikk..
A sajtó elég szépen tud kombinálni, ezt minden híresség tapasztalhatja. Igen, sajnos már a magánéletét se tudja eltitkolni, emellé pedig társult a fotózás is, amin elég szép kép készültek Sebbel. :P
Az Amandával való beszélgetések mindig fordulatot hoznak Nina életében. Mármint, mikor Amanda szerelmi életéről beszélgettek, aztán most ez. Kimi és Nina, mint két uborka. :DD Na de aztán a későbbi beszélgetés a kisbaba ügyről se volt egyszerű. Elég gázos téma főként azok után, ami történt Nina és Seb között. Csúnyán ráförmedt a kicsi németre, pedig nem is ő volt ennek a témának a felhozója..
Nina helyesen cselekedett, mikor Marcnak és Sandronak elmondta a véleményét a barátságukról. Az idő és a távolság a kapcsolatukra ment és Nina talált egy olyan embert Kimi személyében, akivel sokkal mélyebb kapcsolatot tudott kiépíteni pár hónap leforgása alatt.
Nagyon tetszett a Bennie-re aló vigyázós rész, szegény Ninánk mennyire bepánikolt. :D Kimi megjelenése meglepetésként ért, meg az is, hogy ennyire jól bánik a gyerekekkel. Bár a két keresztfiával gyakorolhatott eleget.
Egyszerűen imádom ezt a párost, mindig mosolygok rajtuk, a csipkelődős megjegyzéseiken meg nagyokat röhögök. :D Ilyenkor vagyok bajban, hogy Nina-Seb vagy Nina-Kimi párost látnék szívesebben. :)
Úristen, most látom, hogy milyen kisregényt írtam. Hát, jó olvasást hozzá. :D
TörlésSzia Kitti :)
TörlésElőször is nagyon örültem a kisregénynek :) Hidd el jobb egy ilyen hosszú kifejtést olvasni mint egy rövidke véleményt. Köszi :)
És a gratulációt is danke schön, ebből következik, hogy németből lettem érett :D Majd jövőre lesz a többivel érdekes ez az érettségizés.
Nem az a durva, hogy mennyi minden történt ebben a részben, hanem hogy egy nap alatt, így lényegében egyetlen napról szólt ez a hosszú rész!
Végre egyszer eltaláltam a címet :) Most én is elégedett voltam vele, hiszen tényleg ez a mondat ölelte fel az egész rész lényegét. Nina eddig is tudta, hogy Kimihez közel áll, de mindvégig az élt a tudatában, hogy a régi barátság erősebb, mint az alig fél éves. Amanda segítségével jött rá igazából, hogy ez már mennyire nem igaz.
Igen, nevezhetjük úgy is, hogy Amanda mindig jókor találja meg Ninát, korábban Sebre, most Kimire világított rá. Ebben csak az az érdekes, hogy alig ismeri Ninát, mégis ennyi mindent lát körülötte.
A környezete és a sajtó megint tett arról, hogy Nina ismét megbántsa Sebet: először a cikk, aztán a közös gyerekről való viccelődés. Nina azért rohant ki, mert pont rossz hangulatban volt és szokás szerint Seben csattant az ostor :/ A sajtó pedig már csak hozzátartozik az életükhöz, Nina viszont ezt elég nehezen kezeli...nem csoda :D
Nina bepánikolása a babavigyázásra okkal is történt, hiszen sosem maradt még egyedül a gyerekkel :D De Kimi besegített neki és így megoldották a dolgot. Ez is bebizonyította, hogy milyen jól működnek együtt és sokkal jobb, ha békében vannak :)
Hogy ezek közül a párosítások közül megvalósul-e egyáltalán valamelyik, az egyre hamarosabban ki fog derülni :)
Köszi, hogy írtál :)
Puszi :*
Szia!
VálaszTörlésNagyon erősre sikeredett ez a rész, nagyon tetszett, ezért gondoltam, hogy azért emellett biztos nem csak pár pipával megyek el.:)
Nagyon jól megfogtad annak a lényegét, hogy hogyan változnak a barátságok. Nagyjából ugyanez van a középiskola és egyetem közötti váltásnál, főleg fél vagy egy év után. Tapasztalat.
Gratulálok a sikeres érettségihez, és jó F1 nézést a hétvégére!
Nagyon várom a folytatást!
Üdv,
E.
Szia :)
TörlésÖrülök, hogy jónak tartottad a részt és azt is, hogy véleményt is írtál :) Igyekeztem a barátságokra építeni ezt a részt, ahogy a cím is tükrözi. Én már megtapasztaltam ezt az effektust egyszer a középiskolába lépve, de egyetértek veled, biztosan ez lesz majd egyetemre menet is. A F1-ben hangoztatják, hogy nincsenek igazi barátságok, hát én most erre is rá akartam cáfolni :)
Köszönöm a gratulációt és hogy írtál, neked is jó F1 nézést!
Puszi
Szia Nagyon jó lett ez az ˝extragigamegaszuper˝ hosszú rész.Nagyon tetszett ahogy Nina és a csöpség elvannak egymással.És hogy Kimi-vel is kibékültek végre!!!.
VálaszTörlésVárom a folytatást.
Üdv.:B:
Szia :)
TörlésÖrülök, hogy tetszett ez az extragigamegaszuper hosszú rész :D
Köszi, hogy írtál!
Puszi
Szia :)
VálaszTörlésElőször én is szeretnék gratulálni az érettségihez. Ügyes vagy és remélem, hogy a hétvége is úgy fog alakulni,ahogyan várod.
Nem volt könnyű hangvételű rész. Ahogyan olvastam,egyre jobban kerültem Ninával együtt a letargikus állapotba, de lehet csak nekem van így. Valahogy most hasonló hangulatunk volt most.
Nina tényleg hibát követett el, de ezt sikerült magától is belátnia. Féltem attól, hogy a harag és a felháborodás Kimi szavain, inkább az ellentettjét váltja majd ki, de nem így történt. Már ekkor tudta Nina legbelül,hogy Kimi sokat jelent számára.
Úgy érzem, mintha tényleg minden összeesküdött volna ezen a napon Nina felett. Megértem, hogy nincs kedve nyilatkozni, és ez nem az a világ, mint a MotoGp, a F1-ben kegyetlenül szétszednek a pletykára éhes hiénák, avagy újságírók.
Lepődjek meg,hogy újra összeboronálták Ninát és Sebet. Sajnos nem tudok, mert azon a fotózáson tényleg izzott köztük a levegő,itt nincs helye tagadásnak. Nina reakcióján,meg igazán nincs meglepő, csak arra leszek kíváncsi meddig fog ennyire szilárdan kiállni az igaza mellett.
Katasztrofális időmérő,de ilyen sötét fellegekkel a feje felett, nem is csodálom.S minderre még rátettek egy lapáttal a családtagok. Igen,azért az a célzásértékű mondat talán nem a legjobbkor hangzott el,viszont Nina egy kicsit túllőtt a célon,amikor leosztotta Sebet, szegény tényleg nem tudott még megpisszenni se a heves reakción. Mondjuk megértem Ninát, na jó ma tényleg ilyen empatikus vagyok.
Amanda tökéletesen rávilágított arra,ami összeköti Kimit és Ninát. Ők valóban olyanok,mint a testvérek. Van köztük valami különleges,amitől ők eggyé válnak.Talán ez a kis löket kellett a végső cél megtételéhez.
Nehezen, de Nina is belátja,hogy már nem ugyanaz a barátok fontossági sorrendje,mint azt ő az elején hitte. A távolság igen is nagy gyilkos tud lenni.
Egy édes és ártatlan kisbabba mindig is jó gyógyír a összezuhant embernek. Elég egy apró mosoly,vagy mozdulat, főleg Nina számára,aki még kicsit ügyetlen a baba témában és máris megjelennek a felhők mögül az első fénysugarak és minden baj elűzője, pedig egy morgós hang lesz.
Beismerem fájt a kicsi lelkemnek,amikor Nina és Kimi összeveszett. A kibékülésük azonban mindent felejtett velem és hogy Bennit is belecsempészted még egy plusz pont jár. Különleges helyzet volt, de talán a legjobb megoldás a békülésre. Imádtam a végét, de tényleg,ezzel talán az áljegyesség vetekedik :)
Nina most megoldott egy problémát, de hátra van neki még nem egy. Remélem,hamarosan sikerül beszélnie Heidivel, mondjuk ott sem számítok semmi jóra, emellett valószínűleg a srácokkal is van egy kis megbeszélnivalója és ki tudja, talán Sebet sem árt kicsit kiengesztelnie a viselkedése miatt.
Gyerünk kislány, nem könnyű a feladat.
Nagyon várom a következőt is.
Puszi:*
Szia :)
TörlésTe jó ég, te sem spóroltál a betűkkel, de nagyon szeretem ezeket a hosszú véleménykifejtéseket olvasni :)
Köszi a gratulációt, de ha úgy alakulnak a dolgok hétvégén, ahogy én szeretném, akkor te megint el leszel kenődve :D De azért aranyos tőled, hogy ezt kívánod :)
Ninával nagyot fordult a kocka az előző napokhoz képest, amikor majd kicsattant az örömtől a hazai érzéstől. Nem tudom, hogy sajnáljam-e, hogy átvetted a hangulatát, mert azért jó tudni, hogy sikerül elérni azt, hogy együttérezz a főhősnőnkkel, ami elég fontos egy írónak.
Tényleg minden összeesküdött Nina ellen. "Jól" indult a reggele is, mert a sajtónak sikerült kikészítenie. Nem is tudta mi borítja ki jobban: az, hogy a magánéletébe turkálnak, vagy az amit megírnak.
Ez az ügy is hozzájárult ahhoz,hogy ilyen időmérőt fusson, ami persze megint nem javított a kedélyállapotán és Seben töltötte ki a csalódott haragját. Szegény srác, mindig ő húzza a rövidebbet Ninánál.
Mivel Heidi nem beszámítható jelenleg, és egy külsős szempontjából még érdekesebb a dolog, ezért választottam Amandát erre a szembesítésre. Mert Ninában ekkor tudatosultak igazán a dolgok.
Fájt a lelkednek? Ez most jól esett :) Meg az is, hogy az eljegyzéssel vetekszik :))
Ahogy írtad, Nina még csak egy emberrel rendezte a sorait (jelen pillanatban a legfontosabbal), de a többiek sem kevésbé fontosak számára. A hazai nagydíja utolsó napja sem lesz eseménytelen :)
Köszi, hogy írtál :)
Puszi :*
Nem tudom kifejezni mennyire szívemet melengető fejezet volt ez! Minden amit ki lehetett hozni, te kihoztad és áááá ezt nem lehet leírni, de hidd el nagyon jól megcsináltad!
VálaszTörlésValamiért rám ragadt ez az ideges állapot.. És eltudtam képzelni, hogy Kimi mit érezhetett akkor amikor visszautasította a beszélgetést és igazán üdítő volt az, amikor Nina kiosztotta az apját és Seb-et. Sőt, nagyon tetszett, bár az nem, hogy megfogadta, hogy sosem lesz versenytárs a barátja.
Az Amanda beszélgetés különösen tetszett. Pontosan leírta azt a szoros kapcsolatot ami kettőjük között van.
Viszont nagyon frusztráló, hogy Heidi beletemetkezik a saját problémájába. Ha így folytatja tovább csúnya vége lesz ennek az egésznek. Valakinek el kellene mondania, de senkivel sem oszthatja meg, mert (szerintem) mindenki úgy gondolja, hogy rossz döntést hozott akkor.
A vége meg fenomenális volt. Abszolút elképesztő és miközben olvastam nem egyszer vettem észre, hogy mosolygok! Örülök, hogy kibékültek. Nagyon furcsa lett volna, ha ők ketten állandóan kerülik egymást.
Gratulálok az érettségihez! Csak így tovább! ;D
Puszi Barbara
Szia :)
TörlésJaj, nagyon aranyos vagy, köszönöm a dicséreteidet! Ez most nagyon jól esik, de tényleg :)
Örülök, hogy megfogott Nina hangulata! Kevés ember volt, akit főhősnőnk ma nem osztott ki, de talán Seb volt az egyetlen, akin úgy csattant az ostor, hogy tulajdonképpen nem is szólt egy rossz szót sem :D
Ninának vannak bizonyos elvei, de kérdés, hogy meddig tudja betartani...
Heidi feltűnően maga alatt van, a barátnőjének mégis szinte minden más fontosabb, mint törődni vele. Hogy elmondja-e majd végis valakinek a titkát, az eléggé kérdéses. Reális, ahogy gondolkodsz.
Örülök, hogy megmosolyogtatott az esti jelenet :)
Köszönöm a gratulációt és azt is, hogy írtál :)
Puszi :*
Szia!
VálaszTörlésSzeretnék Gratulálni a sikeres érettségidhez :) Nem is volt olyan nehéz, igaz? Legalábbis én így éreztem amikor 6 évvel ezelőtt kezembe kaptam a bizonyítványt :)
És tényleg szép hosszú rész lett. Ehhez is gratulálok :)
Ugye milyen jót tesz az embernek, ha tisztességesen kipiheni magát? Ninának kifejezetten jó volt. Reggelre szépen rájött, hogy ő volt a hibás. Nem teljesen, de olyan 70-30% ban :)
És milyen jól eltervezte, hogy szép sorban mindenkivel beszél, de ez a nyavalyás sajtó megint kavart, ami nekünk Kimi drukkereknek jó, de a Seb fanoknak most annyira nem. Szegény lányt, hogyan letámadták ezzel a Német álompár szöveggel. Nem csodálom, hogy felhúzta magát. Akkor még a sajtósa is rátett egy lapáttal. És amikor elhatározta, hogy átugrik a RB-hoz és a folyosón összefutott kedvenc finnjével és közölte vele, hogy nem ér rá, akkor azt hittem itt a vége megsértődik Kimi és nem beszélnek többet.
Seb nem látja át teljesen a helyzetet. Ha ebben a helyzetben Nina mellé áll, például ő nyilatkozik hogy nincsen köztük semmi akkor szerzett volna egy jó pontot a lánynál így viszont csak még jobban felhúzta.
Nina barátairól nem változott a véleményem. Gyerekesek.
Amanda viszont nagy kedvenc lett. Nagyon jól látja a helyzetet Nina és Kimi között. :) És milyen szépen megfogalmazta ezt :)
Apuka, előbb gondolkodhatna mielőtt beszél. Nina 19 éves, most kezdte meg a nagy álmát nem fog most gyerek szülni. És igaza is van. Előbb élje ki magát az emberlánya aztán lehet babázni. És így biztos nem fog megbánni semmit.
Tetszenek Nina elvei, de ez, hogy versenytárssal nem fog együtt lenni, szerintem hamar meg fog dőlni. Remélem a finn lévén. :P
Seb most egy kis ideig vissza vonul és majd egy kis idő elteltével újra lecsap.
Heidi, szegényem nagyon el van kenődve. Miről beszélgettek az étkezőben a finnel? Nem is tudom minek örülnék jobban egy Nina-Kimi párosnak vagy Heidi-Kimi. Most nagy dilemma elé állítottál. Oké még célozgatni se célozgattál rá, hogy ők ketten, de a fejlécen Kimi mellet Heidi áll. :)
Jaj a babázás, de cukki lehetett. És 100% el tudtam képzelni ahogy Nina "szenved" a kiskrapekkal. De aztán jött a felmentő sereg. Olyan édesek voltak.
A kisember igazi hazafi lesz. A német himnuszra elaltatni :) Ez hatalmas volt.
Örülök neki, hogy Kibékültek.
Akkor most Ni Kimi vállát használja párnának? Milyen jó lenne, ha a pociján lenne a buksija Ninának és reggel úgy ébrednének :) :) :P
Nagyon várom a folytatást :)
G.
Szia :)
TörlésKöszönöm a gratulációt! Maga a várakozás és az izgatottság nehezebb volt, való igaz. Én csak jövőre kapok bizonyítványt, most még be kell érnem egy törzslappal, de erre is büszke vagyok pillanatnyilag :) Egy jól sikerült érettségi után pedig nem írásban éltem ki az örömömet, így jöhetett ez a hosszú rész :)
Nina arányai a mozis ügyben elég reálisak :D De a lényeg, hogy rájött, amire rá kellett és elhatározta, hogy mit fog csinálni. A sajtó volt a gátlóerő, és ezzel el is terelte Nina figyelmét a finnjéről. Kimi megsértődik? Hát amikor én a fejével gondolkoztam abban a jelenetben, nem tudtam elképzelni róla, hogy bedurcázik :)
Seb egóját simogatják ezek a cikkek, mivel úgy érzi, egész Németország szerint ők tökéletes párost alkotnának, csak pont az nem veszi észre ezt, akinek kellene. Nina csak mérgelődni tud a témán.
Amanda nem egy hangsúlyos szereplő, éppen ezért hangzott jobban az ő szájából, amit Nináról és Kimiről elmondott. Így hatásosabb volt Ninára, mert meghozta a felvilágosodást a főhősnőnk számára :)
Apuka csak viccelt, mert már ő is hallotta a híreket, csak a lánya megint támadásnak vette a célzását. Éppen az az elv nem tetszik, amit a legszigorúbban állít magának...hát majd meglátjuk ;)
Na ide is eljutottunk: Heidi-Kimi páros? És még a fejléc is! Na jó, ha már a képszerkesztésből is következtetünk, akkor nagyon örülök :)
Nina nem csak idézőjelesen szenvedett, de Kimi pont jókor jött, hogy besegítsen neki és közben rendezzék egymás között, amit kell. Fura is lett volna, ha Nina elkezd dúdolni valami gyerekdalt, nem? :)
És kérlek szépen, ne nézz bele a fejembe, jó? :D
Köszi, hogy írtál :)
Puszi :*
Szia Alexa!
VálaszTörlésA friss résszel kezdhettem a napot. Komolyan, ettől ma végig jókedvű leszek. :)
Örültem, hogy ilyen hosszú részt hoztál. Nina reggelre rájött, hogy nem teljesen volt igaza Kimivel kapcsolatban. Nagyon tetszett a vége. Valahogy sejtettem, hogy Kimi lesz a szobapincér. :D Imádni való volt ez a babás jelenet, mint egy igazi család, komolyan... Nina talán Kimi mellett köt ki a végén? Egyre jobban biztos vagyok benne, hogy Kimsnek mást jelent ez a "különleges kapcsolat" mint Ninának. :D
Jót röhögtem amikor Nina a német himnusszal altatta el a babácskát, igazán rá vall. Amikor az elején bénázott, az tisztára rám vall. Nekem is van kis unokatesóm, és csomó ideig megfogni nem tudtam. :DD
Kiminek igaza van abban, hogy Nina már felnőtt. Marc-ék jófejek, meg minden, de szerintem Nina már jobban érzi magát a kicsit érettebb emberekkel. Remélem azért nem haragudtak meg rá nagyon a fiúk... és Seb se. Elég csúnyán viselkedett vele Nina. Mondjuk ilyen témával kapcsolatban vele nem lehet poénkodni. :D Fogjuk rá a szerencsétlen időmérőre, hogy ilyen volt a barátaival, csak megértik majd ők is.
Ninának a családja eddig nem volt annyira szimpi. Úgy láttam annyira nem szoros a kapcsolatuk. De most megmutatták, hogy ez nem igaz! Még a apukáját is megkedveltem, kifejezetten tetszett az a Nina-Seb gyerekes jelenet, látszik, hogy nagyon szereti Ninát.
Bocsi a zavaros komiért, de még korán van. A lényege az, hogy nagyon tetszett és siess a kövivel! ;) Várom a folytatást!
Puszi :*
Szia Rebi :)
TörlésÖrülök neki, hogy megadtam a kezdő hangulatot a mai napra :))
A felismerés gyorsan jött, a bocsánatkérés már nem annyira, de Nina még ha fura helyzetben is, de sort kerített a tisztázásra. A családiasnak tűnő jelenet miatt gondolod, hogy ők még közelebbi kapcsolatba is kerülnek majd? :) Hogy Kiminek mennyit jelenthet ez a kapcsolat, az ő szemszögéből lehetne igazán látni. Kérdés, hogy leszek-e olyan kegyes, hogy Kimi szemszöget építek bele a folytatásba :D
Nina ügyetlenkedése a gyerekkel saját tapasztalat volt ;)
Na igen, Nina rendezte a dolgát Kimivel, de magára haragította két másik barátját és megsértette Sebet is. Majd kiderül, hogy hogyan oldja meg ezeket a nézeteltéréseket.
Örülök, hogy pozitívan változott a véleményed a családdal kapcsolatban+
Egyáltalán nem volt zavaros, amúgy meg 11.19 hol korán? :D
Mindegy, köszi, hogy írtál!
Puszi :*