57. fejezet: Túl sok(k)

Sziasztok!

Köszönjük, Kimi! :)

Le sem tudom írni, mennyire hálás vagyok és milyen jó érzéssel tölt el az, hogy már 50-en követitek a blogot! :)) Amikor megláttam, hogy elértük ezt a kerek számot, öt percig vigyorogtam :D Szóval szerettem volna megköszönni, fogadjátok ezt a részt hálám jeléül!
Nem is írnék sokat a tartalomról, remélem nincs benne sok hiba, várom a véleményeket :))
Jó olvasást!
U.i. : Bocsi, ezt nem bírtam ki. Kimisek, mit szóltok ehhez? A finnünk villantott :D 



(Kimi)

Elgondolkozva élveztem a hotelszobában beállt csendet. A kiskölyök már az igazak álmát aludta, Nina pedig egy hang nélkül pihentette a fejét a vállamon, ahogy a padlón, a hátunkat a falnak döntve ücsörögtünk.
Nem volt valami jó napom, de most, miután Ninával sikerült megbeszélnünk a dolgokat, kicsit felszabadultabb lettem, jelen pillanatban pedig különösen jól éreztem magamat.
Nem sokat filóztam azon, hogy elvegyem-e a szobapincértől a rendelt kaját és betörjek-e a csapattársamhoz ilyen esti órákban. Úgy gondoltam, mégiscsak én vagyok a férfi, nekem kéne előzékenynek és udvariasnak lennem, még ha alap esetben biztos, hogy nem foglalkoznék az illemmel. De egész nap néznem kellett Nina gyászos és feszült arcát, és bármennyire is szarul esett, amikor leugatott még a nap elején, nem is gondolkoztam azon, hogy jobban teszem, ha én kezdeményezem a békítő beszélgetést. Szerencsémre Nina arcán már egy csepp rosszkedv sem látszott, amikor benyitottam hozzá és a reakcióiból ítélve neki is hiányzott az, hogy szokásunkhoz híven együtt lógjunk a pályán és azon kívül is. Meg sem lepődtem, hogy két perc sem kellett ahhoz, hogy minden helyreálljon köztünk. És még a gyerekkel is elszórakoztunk!
Észre sem vettem, hogy közben jobban magamhoz szorítottam a vállamon pihenő Ninát, aki úgy simult hozzám, mint a pólóm. De feltűnően egyre jobban rám nehezedett és ez kezdett kicsit fura lenni. Amikor már enyhe szuszogást is hallottam oldalról, már biztos voltam benne, hogy Nina mindjárt elalszik.
Óvatosan megpróbáltam elhúzódni tőle, bár azt még nem tudtam, hogyan paterolom majd az ágyába. Viszont a tervem már ekkor megdőlt, az álomszuszék ugyanis álmosan mocorogni kezdett.
- Kimi...hova mész? - kérdezte alig hallhatóan és láttam, hogy még csukva van a szeme.
- Mindjárt benyomod a szunyát, kicsi Nina. - suttogtam a vigyorgásomat visszafojtva. - Hagylak aludni...
- Neee... - morogta, és ahelyett, hogy küzdött volna az álmosság ellen, az egyik karját átdobta a hasamon és belém kapaszkodott. - Ne menj még! - kérte félálomban.
- Nem lehet... - motyogtam magam elé bosszúsan, de Nina megakadályozta, hogy elhúzódjak tőle.
- Kérlek... - susogta halkan és amikor még jobban átölelt az egyik karjával már éreztem, hogy nem leszek képes itt hagyni. Magamat ostorozva félretűrtem az arcomba tévedt hajtincseit, amik rémesen csikiztek.
- Van fogalmad róla, mennyire megnehezíted a dolgomat? - morogtam inkább magamnak, mint neki, aztán becsuktam a szememet és vettem egy mély levegőt. Amikor pedig kifújtam, a karommal, amivel átkaroltam Ninát, közelebb húztam magamhoz. Ha aludni akar, akkor aludjon! Én meg leszek a hűséges párna...

Aludtam én már padlón, de akkor enyhén szólva ki voltam ütve. Most is, csak éppen másképpen, mert végeredményben ugyanúgy a padlón találtam magam reggel, igaz, nem egyedül.
Nina ébresztett fel, aki megérezve a reggeli órákat, nem tudott nyugton maradni és fészkelődni kezdett. A feje a mellkasomon pihent és annak ellenére, hogy már korántsem abban az ülőhelyzetben voltunk, mint este, még mindig átölelt a karjával. Az ébredés legfájdalmasabb pillanatát okozta azzal, hogy az addig békésen körülöttem nyugvó karjával megmozdult, a könyökét pedig egyenesen a gyomorszájamba nyomta.
- A jó édes ****! - szakadt ki belőlem egy káromkodás, amivel végleg felébredtem.
- Te jó isten, mi ez a.....KIMI? - nyögött egyet, amikor észrevette, hogy engem részesített meglepetésben enyhén szólva kellemetlen mozgolódásával. A hangja meglepettnek tűnt, ahogy feltápászkodott ülőhelyzetbe. - Hát te?
- Hát én. - sziszegtem a lassan múló fájdalomtól. Már majdnem idéztem neki a tegnap este mondott szavait, de aztán meggondoltam magam. - Elaludtál a földön ülve, rémlik?
- Igen. - bólogatott zavartan. - De te? Miért maradtál itt?
- Jobb lett volna, ha itt hagylak a földön aludva, miközben a kölyök is alszik? - választottam egy másik opciót. Ezt a verziót úgy is jobban elhiszi, mint azt, hogy konkrétan nem engedett el mellőle...
- Áh, igazad van, olyan jól aludtam, hogy tuti nem keltem volna fel, ha Bennie sír. - túrt bele a hajába kínosan vigyorogva. - De szívesen alkalmaználak párnának, annyira kényelmes volt rajtad aludni!
- Legalább te nyugodtan aludtál. - mosolyodtam el. - Ilyen erőszakosan szorítod magadhoz a párnádat is?
- Nagyon nyomorgattalak? - harapta be az ajkát zavarában. - Bakker, bocs! Nem vagyok egy párnához ragaszkodó típus, de ezek szerint hiányzott valami puha és kényelmes ezen a kemény padlón.
- Egy élmény volt betölteni ezt a szerepet. - mosolyodtam el, de inkább odaszúrtam neki egy kicsit. - Ezek szerint nem párnához, hanem hozzám ragaszkodó típus vagy...már ameddig fel nem kelsz és gyomorszájba nem vágsz....
- Jaj, Kims, ne haragudj! - tette megint a fejét a mellkasomra nevetve, amolyan bocsánatkérésképpen. - Látod, mennyire ragaszkodok hozzád? Ilyen ez a Kimi-szindróma, én megmondtam!
- Sose fogsz kigyógyulni belőle? - kíváncsiskodtam és a szemébe néztem, hogy tudjam, igazat mond-e.
- Ha akarnék, biztos menne, de a tüneteim még túl erősek, ahogy a mellékelt ábra mutatja. - nevetett és ahogy felemelte a fejét, megpaskolta a helyet a mellkasomon, ahol az előbb feküdt.
- Éppen elég fájdalmat okoztál már nekem, most már elég lesz! - toltam el a karját, mire játékosan pöckölgetni kezdte a hasamat. Hát ő ezek szerint szó szerint értette, amit mondtam.
- Csak próbállak felderíteni, ha már nekem köszönheted ezt a kényelmetlen éjszakázást. - mosolygott bocsánatkérően. Kicsi Nina, a kényelmetlenség pont nem érdekelt ebben a helyzetben....
- Túléltük. - legyintettem, aztán feltornáztam magam ülőhelyzetbe. Nina vigyorogva mérte fel a nyúzott arcomat. Hogy javítson egy kicsit a helyzeten, megigazgatta a hajamat, majd elégedetten figyelte az eredményt.
- Most már úgy nézel ki, mintha ágyban aludtál volna. Senki észre sem fogja venni, milyen atrocitás ért!
- Hálás köszönet a jótékonykodásért. De ezt nem úszod meg ennyivel! - húztam gonosz vigyorra az arcomat, és mielőtt bármerre is menekülhetett volna, elkaptam és jó szorosan körbezártam a karjaimmal.
- Kims, mit csinálsz? - kérdezte kuncogva.
- Ilyen érzés volt, amikor összenyomorgattad a bordámat. - szorítottam meg még jobban vigyorogva. Oké, enyhe túlzás volt, amit a bordáimról mondtam, de kíváncsi voltam, ő hogy reagál.
- Én feleennyire sem vagyok erős, ne hülyéskedj! - próbált kibontakozni az ölelésemből, de nem engedtem. Túlságosan élveztem a helyzetet, amikor már nem én voltam a kiszolgáltatott, mint , hanem én irányítottam a dolgokat. Nina nevetve keresett kiutat, de nem hagytam, hogy meglógjon. Ha éjjel ő nem engedett, akkor most rajtam a sor.
- Kimi, nem csinálhatod ezt! - vette könyörgőre a dolgot, amikor feladta, hogy képes lesz ellenem harcolni.
- Ugyan, miért nem? - vigyorogtam rá felsőbbrendűen. Tetszett ez a felállás, nagyon is.
- Mert...- nézett el más irányba, majd visszafordult. - Mert Bennie felébred, ha kiabálok.
- Hát akkor ne kiabálj, szenvedj csendben! - mosolyodtam el még szélesebben.
- Na jól van Jégemberkém, ha ilyen erőszakos kedvedben vagy ma, akkor kénytelen leszek más eszközökhöz nyúlni. - húzta el a száját gonoszul, majd a lábával veszélyes helyre célzott. Abban a szent minutumban elengedtem. Még csak az hiányozna, hogy teljes erőből tökön rúgjon! A futam alatt meg majd nyögdécselhetnék a mérnököm legnagyobb örömére. Ezt azért nem kockáztathattam meg.
- Látod Kimi, megvannak ellened a megfelelő fegyvereim. - vigyorgott rám diadalmasan, amikor felállt.
- Sajnos tökéletesen tisztában vagyok vele. - morogtam az orrom alá felállás közben, mire Nina heccelve meglengette előttem a lábfejét, hogyha netán eszembe jutna még egy szorongatás, tudjam, mire számíthatok. Oké, azt hiszem megint nem úgy értelmezte a dolgokat, ahogy én gondoltam. Még szerencse!
- Te...Kimi. - vált komollyá a hangja, amikor az ágyára tévedt a tekintete. - Hol az unokaöcsém???
- Honnan kéne tudnom? - masszíroztam meg az arcomat és a tarkómat. Mégis csak kényelmetlen volt ez az éjszaka. - De ne parázz már, a bátyádék biztos bejöttek érte és elvitték. Szerintem már rég boldogítja őket.
- Úgy érted, bejöttek és elvitték? - szörnyülködött. - Te jó ég! És ha megláttak minket a földön fetrengeni?
- Akkor biztos azt gondolták, hogy kifáradtunk a bébiszitterkedésben. - válaszoltam logikusan.
- Persze! - nézett rám szúrósan. - Az lesz az első gondolatuk, hogy milyen édes, hogy a baba mellett mi is elaludtunk! Hát akkor te még nem ismered a családomat. Ők semmit sem úgy gondolnak, ahogy elsőre tűnik! Biztos vagyok benne, hogy ezt is marhára félreértették. - rogyott le az ágyára. - De jó, már csak ez kellett. Nem volt elég ez az ijesztő reggel, rajtad ébredve...áh, dehogy!
- Ijesztő? - vontam fel a szemöldökömet sértetten. - Jó tudni, hogy ijesztőnek tartasz...
- Csak az élmény volt ijesztő. - helyesbített, aztán édesen rám mosolygott. - Jaj, Kims, előre várom, hogy apám már azzal fog köszönteni, hogy te leszel az új apja a gyerekemnek. Ha már Sebet nem fogadtam el...
- Tegnap úgy is jól ment a kölyközés. - húztam ki magam büszkén.
- Az biztos. A segítséged nélkül szerintem egész éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam volna. - kuncogott, visszaemlékezve a tegnapi bénaságára. - Így viszont volt egy kényelmes, padlón alvós éjszakám.
- Majd ha elveszlek, gyakran csinálunk ilyet, jó? - ültem le mellé az ágyra és szórakozottan rá mosolyogtam.
- A nászéjszakával kezdve. - ment bele a játékba. - Átviszel a küszöbön, aztán ott is maradunk éjszakára.
- Tetszik az ötlet. - karoltam át a vállát, aztán ahogy elképzeltem a jelenetet, felnevettem. - Meg kéne sürgetni ezt az esküvőt!
- Állok elébe! - röhögte el magát Nina is, és a szemét törölgetve nekem dőlt. Nem is indulhatott volna jobban a nap. Enyhén más a hangulat, mint tegnap ébredés után...

(Nina)

Hihetetlenül indult a mai nap. Kimi mellett ébredni tényleg egy élmény volt. Azaz, nem is mellette, hanem rajta. Szegény, meg tudtam érteni, hogy miért masszírozta folyton a fejét és a tarkóját, egész úton a pálya felé, ahová természetesen közösen mentünk ki ezek után. Szándékosan nem akartam apámékkal találkozni korán reggel, mert nem akartam szembesülni azzal, hogy számon kérik rajtam, mit keresett Kimi nálam, ráadásul olyan félreérthető helyzetben.
A vicc az, hogy nem emlékszek, mikor és hogyan aludtam el, az utolsó kép bennem az, amikor kijelentem Kiminek, hogy hivatalosan is ő a legeslegjobb barátom. És innentől kezdve már csak az a pillanat él bennem, amikor a finn reggel felnyögött, mert teljes erővel belekönyököltem a gyomrába. Kisebb képszakadás...
- Kims, lehetne, hogy erről ne beszélj senkinek? - kérdeztem óvatosan, amikor már becsekkoltunk és a motorhome felé gyalogoltunk.
- Miért? - vigyorodott el gonoszul.
- Hát mert... - gondolkodtam hangosan. - Azért, mert marha ciki, hogy képes voltam ülve elaludni. Ráadásul arra sem keltem fel, amikor állítólag ki akartál menni.
- Honnan veszed, hogy ki akartam menni? - kérdezett vissza, aztán gyorsan hozzátette. - Mondtam már, hogy az unokaöcséd miatt nem hagytalak álmodban a földön.
- Mindegy, így is úgy is vérciki a dolog. - mosolyogtam kínosan. - A szerelőim tuti, hogy ezzel szívatnának egész évben. Emlékszel, amikor Bahreinben Sebbel beszélgetve elaludtam a fűben?
- Rémlik valami. - dünnyögte.
- A Csipkerózsika címet elég nehéz volt levakarni magamról. Nem akarom még egyszer lefutni ezt a kört. Elég, hogy a bátyám látta! - túrtam bele a hajamba zavartan. - Majd neki is lakatot kötök a szájára.
- És ha az enyémen nem lesz az? - fordult felém felvont szemöldökkel. Ajjaj, rosszat sejtek!
- Kimi, nem tennéd! - váltottam meggyőző hangra. - Hiszen legjobb barátok vagyunk, vagy nem? És mint ilyenek, kénytelen leszel megvédeni a becsületemet és nem beszélni róla.
- És mint a becsületed megőrzője, milyen bónuszt kapok ezért? - kezdett alkudozni.
- Nem tudom, mit ajánlhatnék fel... - nevettem. - Talán van egy elrejtett jégkrémem a mélyhűtőben.
- Komolyan egy jégkrémmel akarsz lekenyerezni? - röhögte el magát sértetten.
- Mi mással szolgálhatnék? - tártam szét a karomat, amikor beléptünk a motorhome-ba.
- Csapjunk egy görbe estét a csodás hazádban! - javasolt egy egészen elfogadható opciót.
- Ez minden? - vontam fel a szemöldökömet. - Hát, ha túlélem a futamot, akkor benne vagyok.
- Nincs mitől félned, ennél rosszabb pozícióban biztosan nem érsz célba. - veregette meg a hátamat.
- Kösz a biztatást, csapattárs! - fintorodtam el, amikor beérkeztünk a motorhome központjának számító étkező részlegre, ahol reggelire vártak. Rögtön megpillantottam a bátyámékat, akik családias körben derűsen beszélgettek egy asztalnál. Amikor megláttak minket bejönni, Stefan arcán félreérthetetlen mosoly jelent meg.
- Jó reggelt, Bradl família! - köszöntem az asztalukhoz érve, mire mindannyian jókedvűen visszaköszöntek.
- Kipihented magad, kislányom? - kérdezte apa, amikor megsimogatta a hátamat. - Ma már sokkal jobb színben....és idegállapotban vagy.
- Kössz apa! - forgattam a szememet. Már az ember apja is elmebetegnek gondolja a saját lányát! - Csak kialudtam magam, ez volt mindennek a kulcsa. És ma már szerencsére a nap is süt.
- Tényleg kipihent vagy. - állapította meg Stefan feltűnő vigyorral. - Szóval akkor jót tett az alvás!
- Nekem általában segíteni szokott, próbáld ki te is nyugodtan, csak javasolni tudom. - próbáltam elterelni a témát ártatlanul, de a bátyám túl jól ismer, egyből felismerte, hogy takargatok.
- Hát ha nekem is beszerzel egy ilyen kényelmes alvó alkalmatosságot, akkor nyilván. - vigyorgott.
- Na jó! - ültem le közéjük és örömmel vettem tudomásul, hogy Kimi inkább magunkra hagyott és az edzőjével indult a dolgára. Amilyen hülye, még adta volna apámék alá a lovat. - Mondd csak, ami böki a csőrödet, bátyókám! Ki vele, bírom a kritikát!
- Most egészen pontosan mit akartok egymástól a csapattársaddal? - kérdezett rá kerek-perec.
- Stefan! - csapott rá Janine kuncogva a kézfejére, ami az asztalon pihent. - Ez nem a mi dolgunk.
- A húgomról van szó, csak kíváncsiskodhatok. - fordult ismét felém a bátyám. - Szóval csak véletlen volt, hogy ott találtunk titeket a padlón egymáson fekve, amikor megérkeztünk Bennie-ért?
- Az egy szerencsétlen eset volt. - vágtam rá gyorsan zavaromban. - Miért kell rögtön nekem esni? Nemhogy örülnétek, hogy ilyen jól gondoskodtunk Bennie-ről, teljes kör ellátást kapott egy sírás nélkül!
- Tehát Kimi is besegített a bébiszitterkedésbe? Egyre izgalmasabb a dolog. - csapott le Stefan vigyorogva.
- Fejezd be! - csaptam most én rá a kézfejére, mire szisszenve elvette a kezét. - Attól, hogy most az én versenyhétvégémen vagytok, nem kell mindig engem célkeresztbe venni! Amióta itt vagytok, csak velem vagytok elfoglalva és ennél is rosszabb, hogy nem is a versenyzésemmel. - néztem rá szúrósan.
- Ajjaj, itt valaki megint nagyon bepipult. Csak nem rátapintottam valamire? - heccelt tovább a bátyám.
- Stefan! - szólt rá a barátnője, mivel a gyerekének apja eléggé szemtelen lett. - Hagyd már a húgodat!
- Én is szeretném tudni, hogy akkor most kivel is kell komolyabban számolnom. - szállt be apa is a játékba.
- Na jó, nekem elegem van ebből! - álltam fel sértetten. - Fejezzétek be a kombinálást! Megmondtam: nem fogok egyik versenytársammal sem semmi olyat csinálni, ami ütközik az elveimmel! Hihetetlen, hogy ezt pont ti nem tudjátok felfogni! Jó lenne ha végre nem a barátaimmal, hanem velem foglalkoznátok, ha már elhívtalak titeket a hazai hétvégémre!
- Igenis, főnökasszony! - próbálta elfojtani a mosolyát Stefan, mire összekócoltam a haját. - Hééé!
- Megérdemelted! - vágtam rá. - Ne kutakodj a magánéletembe, amíg rám hagyod a gyerekedet, apafej!
- Kislányom, szerintem a futam előtt is jó lenne alkalmaznod azt a bizonyos hatásos alvótechnikát! - javasolta apa végszóra, mire egyszerre kellett röhögnöm és ordítanom egy kellemeset.
- Kössz apa, hogy helyettem is aggódsz az idegrendszeremért! - hálálkodtam elmenőben, de amint elfordultam, a szememet becsukva kellett visszatartanom a nevetést. Hogy áldhatott meg az isten ilyen őrült családdal? Amikor nincsenek mellettem, hiányolom őket, amikor pedig itt vannak és elvileg támogatniuk kéne a jobb eredmények elérésében, kikészítenek! Ráadásul ilyen hülyeségekkel! Mit akarunk egymástól Kimitől? Vicc...vicc az egész!

(Heidi)

Napról napra jobban gyötör a bűntudat és a szégyen, amit saját magamnak köszönhetően érzek mostanság. A legrosszabbkor! Ninának a hazai versenyhétvégéjén arra lenne szüksége, hogy a barátnője - aki egyben az edzője is, csak sajnos elhanyagolja a kötelezettségeit - szívvel-lélekkel ott legyen mellette, vele küzdjön és

szurkoljon, hogy minél eredményesebben tudja zárni ezt a hétvégét. Eddig sem alakult jól számára a dolog, így még inkább hibásnak érzem magam, hogy nem voltam mellette. Pedig a szőke barátnőm bármennyire is erős és magabiztos lányként tünteti fel magát, ugyanolyan szüksége van a lélekbeli támogatásra, mint másnak.
Nem akartam ráragasztani a pocsék hangulatomat, ezért kerültem annyit az utóbbi napokban. Heikkivel sem
tudtam sokat egy légtérben maradni, mert az ő közelében még inkább mardosott a bűntudat. Így egyetlen emberrel tudtam társalogni, anélkül, hogy bármit is tisztáznom kellett volna a hangulatommal kapcsolatban: Kimi. Mert ha vele beszél az ember, nem kell, hogy elpanaszolja búját-baját, vele egy laza beszélgetés is mosolyt tud csalni az arcomra, és hálás is voltam neki az utóbbi napokban, hogy ezt megadta nekem.
Most viszont úgy éreztem, elérkezett az ideje annak, hogy összeszedjem magam és a verseny napján tényleg azt az énemet hozzam, amelyikre Ninának szüksége van. Így az ebédlőben mosolygós arccal vártam őt vissza a csapatmeetingről, ahonnan elkínzottan menekült. Először meglepődött, hogy várom őt, de aztán mosolyogva leült elém.
- Jaj, Heidi, el sem hiszem, hogy rám vársz! - pillantott rám hálásan, de azért láttam a szemében egy kis gúnyt is. Amit totálisan meg is érdemeltem.
- Figyu, drága, sajnálom, hogy kicsit elhanyagoltalak. - fogtam meg a kezét az asztalon, hogy lássa, milyen komolyan gondolom, amit mondok. - Tudom, hogy nem volt hozzám méltó, de....most így jött ki a lépés. Az élet nem fenékig tejfel, és néha el kell viselnünk, ha valami nem pont úgy történik, ahogy éppen szeretnénk.
- Most akkor mire is célozgatsz ezekkel a közhelyekkel? - kíváncsiskodott célratörően. Pont ezt akartam elkerülni. Megfogadtam, hogy senkinek sem mondom el a dolgot, hátha sikerül megúsznom. Pillanatnyilag ezt tartottam a legjobb ötletnek. Nem háborgathatom Ninát ilyen magánéleti gondokkal, ami őt is érinti, amikor sorozatban két versenyhétvégéje is lesz. Tudom, hogy ha zűrösek a mindennapjai, akkor azok kihatnak a versenyeire is, és ezt semmiképpen sem akartam.
- Csak arra, hogy nem éreztem valami jól magamat. Csináltam egy hülyeséget, ami miatt most szarul érzem magam, de ennyi. - hagytam annyiban a dolgot.
- Nem akarsz róla beszélni? - kérdezte tapintatosan.
- Nem. - ráztam meg a fejemet, aztán halványan elmosolyodtam. - Mostantól csak arra koncentrálok, ami a feladatom. Hogy bátorítsalak és támogassalak téged!
- Hiányoztál, régi Heidi! - mosolygott rám azzal a mosolyával, amivel tényleg csak kivételes embereket ajándékozott meg. - Én is pocsékul vagyok, de csak mert minden összeesküszik ellenem. A pályán és azon kívül is!
- Na mesélj drága barátném, hadd foglalkozzak a te problémáiddal? - hajoltam előre kíváncsiskodva. Az mégiscsak jobb, ha Nina gondjain járatom az agyamat, mint a saját baklövésemen. Ez majd elnyomja a bűntudatot és hátha sikerül elterelni a gondolataimat.
- Mivel kezdjem? - nevetett fel olyan hangon, amiből tudtam, hogy hosszú lesz a beszélgetés.
- A legdurvábbal! - javasoltam, mire rögtön beszélni kezdett.
- Ma Kimi mellkasán ébredtem. - húzta zavart vigyorra a száját, mire meglepett arcot vágtam.
- Nem mondod? - tátottam el a számat. - Mi történt???
- Ne gondolj semmi olyanra! - figyelmeztetett, aztán össze-vissza kezdett hablatyolni. - Úgy volt az egész, hogy eléggé összekaptunk péntek este, Londonból hazafelé jövet, aztán tegnap jóformán egész nap nem szóltunk egymáshoz, én még le is oltottam, amiért beszélni akart velem, de én nem értem rá, mert...jaj, az meg egy másik téma.
- Maradj csak ennél! - állítottam meg, mielőtt belekezdett volna abba a bizonyos másikba.
- Áhhh, hihetetlen az egész! - birizgálta a haját, ahogy visszaemlékezett. - Az időmérő teljesen taccsra vágott, meg apáék is kiborítottak, így az volt az első dolgom, hogy a szállodai szobába mentem. Stefanék hozták Bennie-t, hogy felvidítson és egyedül hagytak vele estére. Elmenőben még megígérték, hogy rendelnek nekem kaját...igaz, azt ma reggel ettük meg Kimivel. - jutott eszébe és el is nevette magát. - Na de a lényeg, hogy miután dumáltunk rólunk és rájöttünk, hogy hiba volt ilyen hülyeségen összeveszni, én bemondtam az unalmast és elaludtam Kims vállának dőlve! Ő meg kénytelen volt ott maradni, mert nem akart egyedül hagyni az alvó gyerekkel. Reggelre viszont már mindketten a padlón feküdtünk, én konkrétan rajta.
- Istenem, de aranyosak lehettetek! - csaptam össze a tenyeremet, ahogy elképzeltem a két szőkét egymáson. Kimi a világ legédesebb pasija: képes volt ottmaradni Ninával a gyerek érdekében és elviselni, hogy ez a nőszemély párnának használja. Szegény, mibe fájhatott ez neki!
- Az, persze. - forgatta a szemét Nina. - Az ébredés olyan kellemesen alakult, hogy szegény Kimit hasba döftem a könyökömmel. Még fel is sikoltottam, mert nem számítottam a jelenlétére. Megértem, hogy miért káromkodta el magát abban a minutumban. - kuncogott visszaemlékezve a reggelére.
- Szegénykém, elég sok megpróbáltatás érte akkor. - sajnálkoztam szegény finn miatt. El sem tudom képzelni, milyen érzés lehetett neki végigszenvedni ezt az éjszakát.
- Emlékezetes élmény volt az biztos. - bólogatott mosolyogva. - De apáék már is kikezdtek miatta, mert Stefanék láttak minket a padlón horpasztani legmélyebb álmunkban, mikor reggel jöttek Bennie-ért. Istenem, most Seb őt veszik célkeresztbe! Annyira rémesek! - húzta végig a tenyerét az arcán.
- És ha van okuk rá? - vontam fel a szemöldökömet vigyorogva.
- Heidi! - nézett rám csúnyán. - Ne kezdd te is!
- Meg sem szólaltam. - emeltem fel védekezően a kezemet. - Mit mondtál Sebről?
- Az a másik téma. - közölte, majd ebbe is szépen belefogott.
Mesélt a szombat reggel megjelent cikkről, a sajtósok tehetetlenségéről és Seb reakciójáról is. Látszott, hogy teljesen kiakasztotta a dolog, nagyon hevesen magyarázta el a történteket. Amikor felnevettem azon, hogy az apja őt, Sebet és a születendő gyereküket egy családként könyvelte el, konkrétan leugatott.
- Heidi, hogy nevethetsz ilyeneken! Tudod jól, hogy egyszer követtem el azt a hibát, hogy közelebbi viszonyba kerültem egy versenyző barátommal és tanultam is az esetből. - utalt egy korábbi botlására, amikor az egyik motoros barátját "ajándékozta meg" egy éjszakával egy ütős győzelmi parti után. A dolog nem végződött jól, a srác pihenőjében reggel mindketten megrémültek attól, ami kettejük között történt, és ezután szinte teljesen megszakadt köztük a baráti viszony. A fiúka ráadásul akkor pont fasírtban volt a barátnőjével, de azóta újra összejött vele és boldogan élnek. Nina akkor fogadta meg, hogy ilyet többet soha!
- Szerintem nem kellene ilyen szigorúnak lenned magadhoz. - próbáltam finomítani, ahogy belegondoltam, hogy eshetett Sebnek az a lehordás, amit Ninától kapott. Úgy érzem megint ápolnom kell a kicsi német lelkét. De csak miután Kimivel is egyeztettem, hogy ne nehezítse már meg a dolgunkat.
- Baj, hogy ragaszkodok az elveimhez? - kérte ki magának magabiztosan. - Baj, hogy ragaszkodok a barátaimhoz és nem akarom, hogy mások miatt kellemetlen helyzetbe kerüljenek?
Hát én éppenséggel nem gondolnám, hogy kellemetlen helyzetben éreznék magunkat, de ezt inkább nem mondtam ki hangosan. Akkor itt már vér folyna az ebédlőben.
- Arra nem gondoltál, hogy esetleg nem is Seb tehet arról, hogy apukád olyan jókedvében volt tegnap? - kezdtem kicsit lelkiismeret furdalásba kergetni a lányt, mert nagyon magára terelte a szót.
- Tudom, hogy nem ő tehet róla. - mondta nyugodtabb hangon. - De annyira égtem apa miatt, és csak így tudtam kimenteni magamat a cikis szituból.
- Akkor nem gondolod, hogy esetleg bocsánatot kéne kérned Sebtől? - vontam fel a szemöldökömet, és elégedetten vettem észre az arcán megjelenő bizonytalanságot.

- Oké, talán igazad van. - gondolkozott el és szokása szerint ilyenkor alig láthatóan csücsörítette a száját. - Kimit sikerült pénteken megbántanom, Sebet pedig szombaton. Mi jöhet még ma?
- Egy közös program jót tenne mindhármótoknak. - ajánlottam látszólag minden hátsó szándék nélkül, de gyakorlatilag egy járt a fejemben: nem maradhat kettesben egyik fiúval sem, mert abból csak veszekedés sülhet ki. Ha viszont összeállnak, mint a hírhedt három muskétás, akkor kölcsönösen jól jönnének ki belőle.
- Ez jó ötlet. - csillant fel Nina szeme. - Kiminek úgyis tartozok egy görbe estével mára, mert lakat van a száján a ma reggel történtek miatt.
Alig láthatóan elmosolyodtam, amikor belegondoltam, hogy Kimi amúgy sem nagyon híresztelte volna el senkinek a Ninával történt incidenst. De okos dolog volt tőle, hogy megzsarolta Ninát ezzel a kiruccanással.
- Akkor vonjátok be Sebastiant is, és akkor akárhogy alakul a futam, nektek már jó napotok lesz!
- Jaj, még a futam is visszavan. - esett transzba a verseny említésére. - Nem tudom, mire leszek ma képes.
- Én tudom, hogy mindent meg fogsz tenni a hazai szurkolókért és csak ez a fontos. - bátorítottam kedvesen mosolyogva. - Bízz magadban és nem lesz semmi gáz, hidd el nekem!
- Most érzem csak, mennyire hiányoztál az elmúlt napokban. - harapta be a száját elérzékenyülve a barátnőm, én pedig az asztal felett megöleltem. Nagyobb szüksége van rám, mint gondoltam. Egy gyámoltalan kislány van itt, akit gatyába kell ráznom a futamra.
- Ne viccelj, te vagy az én Ninám, és ígérem, hogy mostantól én leszek a barátnők és az edzők gyöngye!
- Mindig is az voltál! - bókolt, amikor visszaült a helyére. - De most tényleg szükségem lesz a biztatásra!
- Ne aggódj, Dr. Heidi ismét rendel! - mosolyogtam és azt hiszem ezzel magamat is próbáltam biztatni.

(Nina)

- Kívánjatok sok szerencsét! - kértem biztatásra várva a családomtól, mielőtt kimentem volna a boxból.
- Sok sikert, kislányom. - ölelt meg apa szorosan. - Tudod, még sosem voltam ilyen büszke rád! Úgy versenyzel, mint a világbajnokok körülötted! Fel a fejjel, és törj előre!
- Köszi apa. - néztem rá hálásan, mert nagyon jól estek a szavai és a legfontosabb, hogy elnyertem a büszkeségét, amiért már sok éve küzdök, de most már úgy tűnik, megtört a jég.
- Húgi, ahogy nálunk nem szokás mondani: nyomd tövig a pedált, ahogy csak bírod! - bátorított Stefan is, ahogy jól magához rántott egy testvéries ölelésre. - Mutasd meg, hogy milyen egy igazi Bradl!
- Igenis, bátyókám. - szalutáltam engedelmesen, aztán miután Janine-tól is kaptam pár biztató szót, megöleltem Bennie babát, hátha szerencsét hoz a kiskölyökből áradó nyugodtság.
- Nina... - lépett elém Marc is, akit egész délelőtt nem láttam, de most szokásosan mosolyogva minden jót kívánni jött.
- Marc...bocs a tegnapiért, nem akartalak titeket úgy lerohanni... - motyogtam bűnbánóan.
- Nem baj, megértelek. - ölelt át kedvesen mosolyogva. - De most szeretném ha odatennéd magad és megmutatnád a hazai közönségednek, hogy mit is tudsz! Mi innen drukkolunk neked!
- Köszönöm. - pillantottam rá hálásan. Akármennyire is igaznak éreztem még, amit tegnap őszintén megmondtam Marcnak a barátságunkról, tudtam, hogy nem mondhatok le róla ilyen könnyen, hiszen évekig voltunk együtt jóban-rosszban. Hálás voltam neki, amiért nem neheztelt rám és ellátott pár bátorítással.
Igazság szerint mégis Heidi tudott úgy felkészíteni lelkiekben a futamra, hogy a rajtrácsra már úgy tudtam felállni, hogy magabiztos voltam. Bíztam magamban, az autómban, a csapatomban. Bíztam a képességeimben, a szurkolóimban, a hazai pályámban. Bíztam egy jó eredményben, abban, hogy meg tudom mutatni, milyen fából is faragtak és bíztam egy lehetetlen küldetésben, hogy odaérek a pontszerző helyekre.
- Guten Tag, én kedves Ninám! - szólt bele Ayao a rádióba a felvezető körön, nem kis meglepetésemre az anyanyelvemen. Alig bírtam visszatartani a nevetést. A japán mérnököm még az angolt is törte, a német kiejtése pedig egyenesen borzasztóan hangzott, de értékeltem az igyekezetét.
- Jól van, Ayao, tudod, hogy kedvellek, de ne rontsd el a pillanatot! - viccelődtem.
- Csak próbállak jó hangulatban a rajtrácsra küldeni. - motyogta, de mielőtt még megbánta volna az előbbi kedvességét, gyorsan rászóltam.
- Jaj, nem úgy gondoltam, rendes tőled, hogy próbálsz tuningolni. De örülnék ha adatokkal szolgálnál!
- Igenis! - nevetett bele a vonalba, aztán sorolni kezdte a pálya adatait és a körülöttem állók gumiválasztását.
Amikor megérkeztem az 5 helyes hátrasorolás után nekem jutott 19. helyre, - aminek még örülnöm is kellett,
mert egy helyet így is nyertem Rosberg büntetésének hála, aki mögém került - , lehunytam a szememet és próbáltam visszaidézni Heidi szavait és az önbátorító gondolatokat. Aztán kinyitottam a szememet és már a piros lámpákra koncentráltam. Amikor pedig kialudtak, elrajtoltam életem első F1-es hazai futamán.
A startot briliánsan sikerült elkapnom, a kezdeti lendületből rögtön négy autót gyűrtem le és az első kanyarban már az ötödik előzésemre készültem, amikor egy barom, - mint később kiderült Senna - rám csúszott a féktávnál és lebombázta az autómat. Iszonyú düh öntött el, ahogy megláttam a defektes kerekemet, hiszen vissza kellett masíroznom a boxba, rengeteg törmeléket hagyva magam után.
Hiába próbált Ayao és Eric is biztatni, hogy ezzel a taktikával majd sikerül a többiek elé vágnom, ezek után már egyszerűen nem ment a versenyzés. Hiába a közönség, hiába a kezdeti motivációm, az első körös teljesítményem után következő kiábrándító defekttel elúszott a versenyem, és ezek után hiába próbáltam már előretörni és küzdeni, esetlenül köröztem a mezőny hátsó fertályában. Az 50. körben még ki is csúsztam a kavicságyba, ami tényleg az utolsó csepp volt a pohárban. Végül amikor tizennyolcadikként, körhátrányban átszeltem a hockenheimi célvonalat, csalódottan elkönyveltem magamban életem legborzasztóbb versenyét.

Amikor beértem a boxba, mindenki egy emberként rohant le, hogy kifejezze, mennyire sajnálja, hogy nem sikerült ez a nap. A csapatfőnök, a mérnököm, a szerelőim mind együttérzően átöleltek és vigasztalni próbáltak, de senki sem tudta elkergetni felőlem a borús esőfelhőket. Igaz, Hockenheimban verőfényes napsütésben ünnepelhettek a dobogósok, én viszont úgy éreztem magam, mintha egy heti eső zúdult volna rám abban a pillanatban, amikor ránéztem az eredményjelző táblára és tudatosult bennem, hogy nem ámítás, tényleg ilyen pocsékul szerepeltem ma. Az összes német káromkodást elszavaltam magamban, ahogy lerogytam az egyik tárolóra a bukósisakkal a kezemben. Néztem a hatalmas német zászlót a bukómon, és azokra a szurkolókra gondoltam, akik csütörtökön rohamoztak meg. Akkor még tele voltam lelkesedéssel és bele sem gondoltam volna, hogy ilyen rosszul teljesítek majd. A hazai pályámon. Ez fájt a legjobban.
- Hé, kislány! - jelent meg Heidi előttem és vigasztalóan átkarolta a nyakamat. - Ne kenődj el, nem áll jól neked a pityergés!
- Nem sírok. Odáig azért nem süllyedek. - motyogtam magam elé, bár tényleg kedvem lett volna kiengedni magamból a csalódottságot egy kiadós bömböléssel. De az nem az én stílusom, még akkor sem, ha most különösen lenne okom ilyesmire.
- De ne keseregj! - simogatta a fejemet anyáskodva. - Nincs semmi baj, jövő héten te leszel a sztár!
- Persze. - nevettem fel erőtlenül. - De jövő héten már nem itthon versenyzek. Nem a honfitársaim előtt.
- Nekik most ott van Seb. Hadd ünnepeljék őt a dobogón! Következő hétvégén pedig majd a te nevedet skandálják, hidd el nekem! - mosolygott rám, aztán megfogta az arcomat és felemelte. - Fel a fejjel, csajszi!
- Én is ezt mondom. - érkezett meg Kimi is, levetve a bukósisakját. Megállt mellettünk a tárolónál.
- Kösz a biztatást, de ezzel most nem megyek semmire. Elcsesztem ezt a napot, úgy ahogy van. - húztam el a számat keserűen.
- Mióta vagy te ilyen pesszimista? - hordott le a finn meglepően élesen. - Amióta ismerlek, dőlt belőled az egoizmus és hetekig azt hallgattam, hogy így meg úgy jobb vagy nálam. És most tényleg saját magadon siránkozol? Hazai futam, blablabla....ember, nekem még olyanom sincsen!
- Jaj, Kims! - nevettem fel a mondanivalóján. Teljesen más taktikával próbálkozott, mint Heidi, mégis mosolyra tudott deríteni. Pedig az ő versenye sem alakult olyan fényesen, mégis inkább velem foglalkozott.
- De tudod mit? - folytatta a felderítésemet. - Ha hazai futam kell, akkor legyél jó az én hazai futamomon!
- Az előbb mondtad, hogy nincs olyanod. - vontam fel a szemöldökömet.
- Finn hazámban nincs is, de Magyarország olyan, mintha otthon lennék, mert annyi hazai szurkolóm jön ki. Ráadásul a magyarok tesóink is, szóval tényleg hazai feelingje van. - magyarázta. - Szóval ha neked az kell, hogy hazaiak előtt szerepelj jól, akkor ott mutasd meg, ki vagy, és hidd el, jobb is lesz, mintha itt győztél volna!
- Esélytelen, de azért kösz. - vontam vállat mosolyogva, mert azért értékeltem, hogy igyekszik feldobni.
- Hihetetlen vagy kicsi Nina, hogy képes vagy elhagyni magad ilyen semmiségért. - csóválta a fejét nemtetszését kifejezve. - "Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!" Szóval jobb ha nem játszod itt tovább a hattyú halálát, mert lehet, hogy a Hungaroringen már dobogóra állsz és gáz lenne, ha kisírt szemekkel kéne felállnod oda.
- Igazad van. - mosolyodtam el és ahogy magamban megemésztettem a szavait, egyre szélesebbre húzódott a vigyor az arcomon. - Basszus, ez nem ér! Miért van neked mindig igazad?
- Elég gáz, hogy még én is leszerepelek melletted. - fonta össze a karját csalódottan Heidi. Hát igen, egyértelműen Kimi módszere vált be jobban.
- Csak ismerem magamat. - vonta meg a vállát Kims, és ezzel már mindent elmondott.
- Hálás köszönet az önismeretedért. - ugrottam le a tárolóról és amikor kinyújtottam felé a karomat, a finn mosolyogva a karjaiba zárt. Ekkor már tényleg nem volt semmi kesergésre való ok.

(Heidi)

Egy cseppet sem lettem irigy vagy féltékeny Kimire. Hiába vagyok Nina legjobb barátnője, van amit még én sem tudok tökéletesen. Ehhez most Kimi kellett, aki pontosan ismeri már Ninát annyira, hogy tudja, mikor mire van szüksége. És most hihetetlenül jól ráérzett arra, hogy a barátnőnknek nem vigasztalásra van szüksége, hanem további bátorításra. Egy picikét azért mégis irigyeltem a finnt. Fél év alatt sikerült olyan jól kiismernie ezt a csajszit, amihez nekem évek kellettek. Bensőséges kapcsolat az övék, az már egyszer biztos.
Ahogy elnéztem őket, mégis késztetést éreztem arra, hogy közbeavatkozzak.
- Jól van, ennyire azért nem vagy rászorulva a pátyolgatásra. - tettem Nina vállára a kezemet, mire vigyorogva elhúzódtak egymástól. Mindketten a szemüket forgatták.
- Persze, hogy nem. Köszi mindkettőtöknek, igazi barátok vagytok. - nézett ránk hálásan a barátnőnk, aztán új arcszínt vett fel magára. - De most már elég az érzelgős dumákból, nem is akarok többet ma a versenyzésre gondolni.
- Éppen ideje lesz körbenézni egy kicsit, milyen kocsmáitok vannak, ha már olyan híresek vagytok róla. - csillant fel Kimi szeme.
- Megígértem a lazulást estére, úgyhogy megyünk is. - döntötte el Nina mosollyal az arcán.
- Szóljatok a haverotoknak is, mert úgy érzem, ő is el lesz kenődve. - juttattam a barátnőm eszébe, hogy Sebastiant is be kell avatniuk az esti programjukba. - Elég büntetésgyanús volt az egyik előzése...
- Jaj tényleg! Legyél már olyan rendes, hogy szólsz Heikkinek, hogy értesítse Sebet! - kért meg Nina. - Mi addig úgyis nyilatkozni megyünk, és ha igaz amit mondtál, Sebnek még a stewardoknál is jelenése van.
- Akkor sose jutunk ki a városba. - bosszankodott Kimi. Jellemző, csak a bulizáson meg a pián jár az esze.
- Majd én elintézem Sebastiant, ti csak menjetek a dolgotokra! - tapsoltam egyet és Nina már el is köszönt, mert Michaela már sürgetően nézett a kis csoportunkra, de amikor a Jégember is le akart lépni, visszarántottam a karjánál fogva.
- Nem tetszik valami? - vonta fel a szemöldökét kérdően.
- Hallottam a reggeli kalandotokról. - néztem rá jelentőségteljes pillantással.
- Nina elmesélte? - vigyorgott szokásához híven féloldalasan. - A kis bestia, pedig ő tiltakozott az ellen, hogy nehogy beégessem ezzel az ismerőseit.
- Tudhatnád, hogy nekem mindent elmond, mégha te olyan profin értesz is ahhoz, hogyan fröcskölj vizet az arcára, ha már a kiszáradás szélén áll. - költöttem gyorsan egy hasonlatot az előbb akciójára.
- Tudtommal nincs is a kezemben semmi folyadék. - mutatta a tenyerét vigyorogva.
- Ne legyél már ilyen értetlen, jégkirályfi! - csaptam rá a kezére szigorúan, mire felröhögött. - Szeretném ha vigyáznál magadra, mielőtt még megégetnéd a jeges bőrödet.
- Te csak ne félts engem, jó? - vált komollyá a tekintete szinte egyetlen másodperc alatt.
- Akkor jobb lesz, ha meggondolod minden egyes lépésedet! - javasoltam egyértelmű célzattal.
- Tudom, mit csinálok. - bólintott.
- És ha egyszer elveszíted az eszed? Jobb ha meggondolod, mit csinálsz, mert nem akarok balhét!
- Tudok magamra vigyázni, tyúkanyó. - vágta hozzám fintorogva.
- Szeretném ha ma este Ninára is vigyáznál! - kötöttem a lelkére. - Nem kell, hogy még szarabbul legyen a nap végére. Nem hiányzik most még egy lerészegedés, mert ki tudja mit csinál az emberek szeme láttára!
- Ne aggodalmaskodj már, evidens, hogy nem itatom le....vagyis itatjuk, ha Seb is jön. - helyesbített.
- Még szép, hogy jönni fog! - bólogattam hevesen. - Kicsit megtorpantunk ugyanis a tervünkben, vagy ezt már el is felejtetted?
- Nem. - ingatta a fejét bosszankodva. - De ne parázz már, csak egy laza szórakozós estét terveztünk!
- Ember tervez, isten végez! - figyelmeztettem a mondásra. - Csak nehogy fordítva süljön el!
- Na jó, mára már tényleg elég volt a jótanácsaidból! - nevette el magát és indulni készült.
- Räikkönen! - szóltam még utána, mire megtorpant. - Észnél legyél, értetted?
- Nyugi, mára nem terveztem részegedést. - vigyorgott gúnyosan, majd ő is ment a dolgára.
A kis sunyi, pontosan tudta, hogy nem arra értettem. De amilyen önfejű, úgyis csak saját magára fog hagyatkozni és pont ettől félek. Ha ész nélkül cselekszik, még a végén megütheti magát. És az nem csak neki lesz fájdalmas. De bízok benne....elvégre mi mást tehetnék?

(Sebastian)

- Ez már tényleg vicc... - nevettem el magamat, amikor kijöttünk az FIA épületéből. - Úgy néz ki, mostanában ki vagyok pécézve. Van rajtam egy "Vettelt büntessétek!" tábla? - mutattam magamra, Christiantól és Brittától kérdezve. Mindketten hamiskásan mosolyogtak rám.
- Seb, ne bosszankodj, ez most így alakult. - veregette meg a vállamat a főnököm. - Tény és való, hogy nem a legjobb módját választottad annak, hogy megelőzd Jensont. De most már el kell fogadnunk a helyzetet.
- Christian, Németországban vagyunk! - világítottam rá a tényre, ami a leginkább elszomorított. - Alap esetben is neheztelnék a büntetésemre, de most, hogy elveszik a második helyemet a hazai pályámon, duplán fájdalmas.
- Azért örülhetsz, hogy felálltál a dobogóra. - vigasztalt Britta. Ja, tényleg ez volt az egyetlen pozitívum benne.
- Ha most visszamehetnék... - zártam ökölbe a kezemet. - Ha még egyszer ott lehetnék az autóban, tuti, hogy máshogy próbálkoznék. Jenson gumijai már úgyis tropára mentek, és az utolsó előtti kanyarban lett volna esélyem beférkőzni mellé féktávon, mert ott jobban gyorsítottam ki minden körben és így....
- Seb, ne kínozd már magadat! - nevetett fel Christian. - Amilyen maximalista vagy, az hihetetlen! Tényleg, tudod, hogy többek között ezt becsülöm benned annyira. De most már lényegtelen. Mostantól a következő futamra kell koncentrálnunk.
- Igazad van. - sóhajtottam. Ezen már nem tudok változtatni. De máson még igen. - Britta, azért még elintézzük, amit kértem tőled?
- Persze. - bólintott a sajtósom kedvesen. Christian kíváncsiskodva nézett hol rám, hol a nőre.
- Miben mesterkedtek? - érdeklődött.
- Csak egy kis sajtói eligazítás...pontosabban helyesbítés. - magyarázta Britta titokzatoskodva.
- És ez a te ötleted volt, Seb? - csodálkozott a csapatfőnököm.
- Aha. - bólogattam büszkén. - Tudod, hogy ki nem állhatom a sajtót, de ezt a lépést most meg kell tennem. Ha nem is magamért, de másért igen.
- Azt hiszem, tudom mire gondolsz. - karolta át barátságosan a vállamat. - Hát sok sikert! Hátha egyszer az életben hálás lesz neked a Lotus-lányka.
- Én is ebben reménykedek. - mosolyogtam, majd Brittával el is kanyarodtunk a sajtóközpont felé. Hát akkor vágjunk bele!

(Nina)

- Mikor jön már? - pillantottam rá újból az órámra. - Sosem fog ideérni?
- Szerintem az FIA-sok már rég kicsinálták. - morogta türelmetlenül.
A szálloda halljában vártunk Sebastianra, akinek elvileg szólt Heikki, hogy legyen itt este fél 8-ra, de kerek 8 órakor még mindig nem mutatta színét sem. Kimivel kezdtük kicsit elveszteni a türelmünket.
- Az olyan, mintha Seb lenne. - hunyorogtam a tömeges szállodalakók között kiszúrva egy szőke, rohanásban lévő srácra. - De biztos csak képzelődök. Még csak fél órát késett, úgyse jönne ilyen korán.
Kimi röhögve oldalba bökött. Már kellőképpen fáradtak voltunk, ezért ment ilyen jól a poénkodás.
- Sziasztok, bocs a késésért! - termett hirtelen előttünk a várva várt honfitársam. Meglepetten láttam, hogy ő volt az a srác, akit az előbb felismertem. Azért a látásom még rendben van, úgy tűnik.
- Megdolgoztattak a stewardok, mi? - köszöntötte Kimi fiúsan "összevállalva" a haverját.
- Áh, nem más dolgom volt. - legyintett, aztán miután kifújta a levegőt, rám nézett és odanyújtott egy lapot. - Ezt neked hoztam. Gondoltam, örülnél neki.
Kíváncsi szemekkel bámultam rá, majd a ziláltan összehajtogatott papírlapra. Nem bírva magammal rögtön kibontottam és amikor elkezdtem olvasni, mi áll benne, nem tudtam, hova kapjak.

Vettel színt vallott a versenyzőlánnyal való kapcsolatáról!

Miután a napokban történt közös fotózásuk után újra egy párként tekintettek a Forma 1 kétségkívül összeillő fiatal versenyzőire, Sebastian Vettelre és Nina Bradl-re, a háromszoros világbajnok személyesen vállalta a véleményét a megjelent cikkekről.

,,A kérdésre, hogy mi van köztem és Nina között, azt tudom válaszolni, hogy: barátság. Se több, se kevesebb." - kezdte a nyilatkozatát a Red Bull versenyzője, aki szokásaival ellentétben önként vállalta az interjút. - Nem hiszem, hogy maguknak többet kellene belelátniuk a kapcsolatunkba, mint amennyi tényleg valós. 

Kérdésünkre, hogy milyennek tartja a Forma 1 legújabb csillagát, így válaszolt a fiatal világbajnok. "Nina egy nagyszerű versenyző, helye van köztünk. A Lotus hatalmas tehetséget fogott vele, hiszen megvan benne minden, ami egy top pilótához kell." - dicsérte a mindössze 19 éves versenyzőlányt. Hozzátette, hogy a rosszmájú megjegyzések teljesen alaptalanok Nina Bradl-t illetően: ,,Ez a kezdő szezonja, egy nem akármilyen csapatban. Nem értem, miért kritizálják. Ha majd beérik, mind félhetünk tőle, akik a mezőny elején körözünk."

Sebastian nem is akarta tagadni, hogy magánemberként is jó kapcsolatot ápol Ninával: "Igen, talán mondhatom, hogy barátok vagyunk - remélem ebben ő is egyetért velem (nevet). Sok időt töltünk egymással a szabadidőnkben és a versenyhétvégéken is, de ez nem azt jelenti, hogy komolyabb kapcsolatban lennénk. Egyszerűen kedveljük egymást és jól érezzük magunkat egymás társaságában".

Megkérdeztük, hogyha esetleg mégis kialakulna köztük több, és Németország a személyükben ünnepelheti az álompárost, értesítené-e a sajtót: "Biztos vagyok benne, hogy a közreműködésem nélkül is fény derülne rá (mosolyog). De ne reménykedjenek!"

- Seb....hát...te komolyan...? - hebegtem az olvasás után. - Én nem is tudom mit mondjak...

- Egy bocsánatkéréssel kiegyeznék... - mosolygott kisfiúsan és elégedetten nézte, ahogy még egyszer átfutom a cikk szövegét.

- Nem találok szavakat, beccszóra. - fejeztem ki a hitetlenségemet, aztán megembereltem magamat és összehajtogattam a papírt. - Tényleg tartozok egy bocsánatkéréssel. Ne haragudj, hogy leugattalak.

- Igazából már megszoktam. - nevetett a fejét vakarva. - De nem haragszok.

- Veled is egy tuskó voltam. - öleltem át bocsánatkérésképpen, amit jókedvűen viszonzott is. - Kösz szépen!

- A cikket? Semmiség volt. - legyintett, amikor elhúzódtunk egymástól. - Tudtam, hogy örülsz majd neki. Igazából már akkor lépnem kellett volna, amikor megkerestél a motorhome-unknál.

- Az nem szombat reggel volt, amikor úgy kiviharzottál a home-ból? - kérdezett közbe Kimi.

- De igen. - bólogattam. - Megláttam azt a rágalmazó cikket rólunk és már rohantam is.

- Mindent értek. - morgott bosszankodva. Nem értettem, mi a baja. - De most, hogy végre letudtuk, indulhatnánk már? Baromira szórakozáshiányom van. A mutatóm már erősen veszélyes állapotot jelez.

- Nyugi már, Kims, tudok egy-két jó helyet errefelé. - veregette vállon Seb, amikor elhagytuk a szállodát.

Fogtunk egy taxit és rövid autókázás után megálltunk egy kocsmaszerű helyen. Odabent jó hangulat uralkodott, kellemes élőzene szólt, a vendégek jó hangulatban iszogattak, és nem csaptak túl nagy felhajtást, amikor három F1-es versenyző belépett a helyiségbe. Rögtön leültünk egy nyugisabb helyre, Sebbel pedig rendeltünk magunknak innivalót. Kimi kisebbségben érezhette magát, mert egy szót sem tudott németül.

Hamar találtunk témát magunknak, rögtön jókedv beszélgetés vette kezdetét, miközben sört iszogattunk a kellemes sarokban. A futamról szándékosan nem ejtettünk túl sok szót, se én, se Seb nem voltunk túl elégedettek az eredménnyel, Kimi meg már rég leszarta, hogy mit csinált ma a pályán.

Egészen addig nem volt probléma ezzel az estével, amíg el nem fogyott előlem a sör. Mivel elég nagydumásak voltunk, nem hagyhattam, hogy kiszáradjak a beszélgetés közben. De hiába integettem a csaposnak, csak nem akart odajönni, így kénytelen voltam kimasírozni a pultig.

- Újabb kört kérek. - könyököltem rá a pultra, miközben rendeltem. Szegény csapos elég elfoglalt volt, nagy volt a forgalom a kocsmában, csak úgy rakosgatta egymás után a poharakat. A nagy hangzavarban alig hallotta, mit kértem tőle. - Mondom három sört kérek.

- Bocs kislány, de megvagy már 18? - kérdezte nevetgélve.

- Az előbb is itt voltam, csak akkor a szőke srác rendelt. - magyaráztam bosszúsan. - Egyébként meg 19 éves vagyok, ha érdekli.

- Személyidet láthatnám? - könyökölt ő is a pultra velem szemezve.

- Nézze, ha tudja ki vagyok, akkor minek a személyim? - érdeklődtem türelmetlenül.

- Miért kéne tudnom, hogy ki vagy? - kérdezte röhögve. - Bocs, de halvány gőzöm sincs, ki vagy kislány.

- Ez most komoly? - döbbentem le. Azért arra számítottam, hogy Németországban csak megismer az ember. - Nina Bradl vagyok.

- És akkor most ismernem kéne téged? Ne tarts fel kislány, jó? - nézett rám lesajnálóan. - Mutasd a személyidet, vagy nincs sör!

- Ezt nem hiszem el! - csaptam rá a pultra idegesen. - Uram, az előbb is rendeltem a másik két haverommal együtt, most miért nem hiszi el, hogy nagykorú vagyok?

- Mi a baj, főnök? - jelent meg mellettem egy csávó, akinek még a szeme sem állt jól, de meglepetésemre angolul beszélt. Ahogy ránéztem, ő is szemmel láthatóan végignézett rajtam, majd megnyalta a szája szélét. - Micsoda kis maca került hozzánk.

- Szállj le rólam, oké? - pillantottam rá megvetően. - Uram, adja a sört, vagy nem fizetjük ki az előzőt sem!

- Na most aztán már elég legyen a szemtelenkedésből! - dühödött be a csapos.

- Biztosan meg tudjuk valahogy oldani. - vigyorgott mézes-mázosan a mellettem álló pasi és közelebb lépett hozzám. - Figyu cica, van gazdád?

- Menj innen te mocsok! - löktem el mellőlem undorodva.

- Milyen harcias tyúk vagy te! - röhögött ordenáré módon, amikor pedig megfogta a karomat, én pedig elrántottam, megvillant a szeme. - Hééé, azért vegyél vissza az arcodból, cicukám!

- Te vegyél vissza magadból! - csaptam rá a kezére, ami megint csak közeledett hozzám.

- Ne legyél már ennyire akaratos! Olyan kis édes pofid van, nem illik hozzád ez az ellenállás! - hízelkedett és egyre közelebb jött hozzám. Ijedten hátráltam tőle, amíg valakinek neki nem ütköztem háttal.

- Jobb ha most visszatakarodsz a helyedre, ha jót akarsz magadnak! - csattant fel egy éles hang és döbbenten figyeltem, hogy Kimi állt meg mellettem. Szikrázó szemekkel utasította a támadómat eltávra.

- Nézz csak oda, há' nem Räikkönen áll itt előttem? - hitetlenkedett a pasi. - Mi van, véded a pipidet, haver?

- Egy: nem vagyok a haverod! - ragadta meg a zaklatóm ingjét és közel az arcához suttogott neki. - Kettő. Ne merd így nevezni a lányt, világos? És rohadt gyorsan húzz vissza oda, ahonnan jöttél, mert nem állok jót magamért!

Rémülten néztem, ahogy Kimi erőszakosan megfenyegeti az ismeretlent, miközben két kar hátulról megfogta a vállamat. Megkönnyebbülten néztem hátra Sebre, aki halványan rám mosolygott. Jól esett a támogatása, mivel már majdnem odaléptem Kimihez, hogy ne erőszakoskodjon nyilvános helyen.

- Jó'van, meghagyom nektek ezt a hisztis lotyót. - rántotta ki magát a csávó Kimi fogságából. - Nyomjátok hármasban, biztos nagy élmény lesz. Szőkék... - vágta még hozzánk elmenőben.Kiminek ökölbe szorult a keze, de mellé léptem és leállítottam.

- Ne csinálj hülyeséget! - kértem finoman, mire csillapodni kezdett.

- Húzzunk innen! - döntötte el, és mi Sebbel nem tiltakoztunk. - Ezek után ne várja, hogy fizessünk! - nézett még vissza a finn a csaposra, aki dermedten bólogatott, így nyugodtan távozhattunk a kocsmából.

Ahogy kiléptünk, Kimi előreiramodott, bár fogalmunk sem volt, hová megy. Seb velem maradt és a vállamat átkarolva sétáltunk. Most az egyszer nem bántam, de aggódva néztem az előttünk loholó Jégemberre. Az út alatt egyikünk sem szólt egy szót sem. Kimi magányosan lépdelt előttünk, én nem akartam beszélni, mert még mindig a történtek hatása alatt álltam, Seb pedig miután látta, hogy jól vagyok, csak mellettem maradt. Végül így tértünk vissza a szállodába. Már nem volt akkora forgalom, nyugodtan felsétálhattunk a szobáinkba.

- Sajnálom, hogy így alakult az este. - mosolygott rám bánkódva Seb, amikor megérkeztünk a szobám elé.

- Hát én is. - bólintottam szomorkásan. - Az egész nap volt valami fényes, de ez nem hiányzott a végére.

- Én is jobbra számítottam. Sosem volt semmi problémám ezzel a kocsmával. De ide se jövünk többet.

- Az biztos. - motyogtam és a fal mellett ácsorgó Kimire pillantottam, aki még mindig szótlanul ácsorgott.

- Kims, minden oké? - kérdeztem óvatosan, mire a finn lassan bólintott egyet maga elé. - Akkor jó.

- Pihend ki magad, jó? - szólt hozzám újra Seb. - Ha elutazunk Magyarországra, elfelejtjük ezeket.

- Szeretném hamar kitörölni a fejemből ezt a napot. - értettem vele egyet.

- Jó éjszakát, Nina! - adott egy puszit a homlokomra búcsúzóul. - Aludj jól!

- Oké. Neked is jóéjt, Seb! - köszöntem el tőle, de egyikünk sem ment sehová. Mindketten aggódva néztünk Kimire.

- Kims, gyere! - hívta a haverja, mire a finn ellökte magát a faltól és még futólag rám nézett.

- Aludj kényelmesen ma éjjel! Jóéjt! - búcsúzott el röviden, majd Sebbel együtt elindultak a folyosón.

Fura érzésekkel néztem utánuk. Jót akartak nekem, fel akartak vidítani, ezért indultunk bele az éjszakába, aztán mi lett belőle? Kész kabaré! Szégyenkezek a honfitársaim miatt, de közben iszonyúan büszke vagyok, hogy két ilyen baráttal áldott meg a sors, akik megvédtek egy mocsoktól. Persze, hogy hálás vagyok értük!

De Kimin nem tudok napirendre térni. Sikerrel járt a beavatkozása, mégis teljesen befordult magába az incidens után. Mi a fene ütött belé?

Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, úgy éreztem ezzel együtt a német hétvégét is lezárom. Jobban indult, mint vártam, rosszabbul végződött, mint ahogy elképzeltem volna. Túl sok minden történt ebben a néhány napban...túl sok(k).