59. fejezet: Kesze-kusza barátságok

Sziasztok!
Először is elnézéseteket kérem a késésért, aminek igazából annyi volt az oka, hogy elfelejtettem, hogy két napot kell belesűrítenem egy részbe, nem egyet. És hogy miért? Mert ezután következik a 60. kerek rész, amire egyetlen napot szánok: a Magyar Nagydíj vasárnapját! :)
Így ezzel a fejezettel most nem is vagyok annyira elégedett, de bízok benne, hogy nektek azért tetszeni fog és írtok páran véleményt annak ellenére is, hogy a rész vége nem lett megtörve és nem olyan 'jaj mi fog következni?' módon fejeztem be :)
Még egyszer bocsánat, máskor majd előbb figyelmeztetem magamat ilyen esetekben :D
Jó olvasást! :)

(Sebastian)

Nagyon meglepődtem, amikor Nina elfogadta a meghívásomat és úgy döntött, itt marad éjszakára. Nagyon nagy önerő kellett, hogy ne vigyorogjak örömittasan az arcába, de visszafogtam magamat és próbáltam nem túl feltűnően örülni. Őszintén szólva csak egy kicsi reményem volt arra, hogy Nina tényleg velem együtt gondolkozik, de teljesen váratlanul ért, hogy így meghatotta a lakóautóm. Úgy örültem a társaságának.
- Istenem, de kényelmes! - sóhajtott Nina, csukott szemmel az egyik lakókocsis ágyon fekve. Elnéztem a békés arcát, a még félig nedves szőke haját, a tökéletes testét, amit csak egy bikini fedett el. Ó, anyám!
- Örülök, hogy ilyen komfortosan érzed magad. - nevettem, mire az ő szája is mosolyra húzódott.
- Szerintem úgy fogok itt aludni, mint a bunda. Lehet, hogy fel kell keltened, ha oda akarunk érni az első edzésre reggel. - kuncogott még mindig lehunyt szemekkel.
- Ez nem lesz probléma, ugyanis én is egy hétalvó vagyok, de még szerencse, hogy apám is itt van.
- Ja, tényleg. - nyitotta ki egy pillanatra a szemét. - Tök rendes az apád. Minden versenyedre eljön?
- Általában igen. - dőltem neki a falnak. - Az európaiakon kivétel nélkül mindig ott van, de a legtöbb tengerentúlira is elkísér. De láttam, hogy a tiéd is ott volt Hockenheimben.
- Ja, arra is úgy kellett kirángatni. - pillantott fel a plafonra komor képpel. Rögtön éreztem, hogy ez talán kínos téma lehet neki. Azok után, hogy láttam milyen konfliktusba keveredtek pont miattam és a német újságírók miatt, nem is kételkedek abban, hogy nem túl felhőtlen kapcsolatot ápolhat az apjával. - Irigyellek. - mondta egy kisebb szünet után.
- Miért? - hökkentem meg és igyekeztem semmi konkrétat beleképzelni abba az egy szavába.
- Biztos a többi családtagod is olyan, mint az apád. Kedves, barátságos, ordít róla, hogy felelősségteljes és szerető apa, és ráadásul teljesen odáig van érted. - fejtette ki a véleményét panaszos hangon. - Ha az én apám feleennyire érezné fontosnak, hogy mindig mellettem legyen, akkor már boldog lennék.
Hirtelen nagyon megsajnáltam, pedig tudom, és mondta már nem egyszer, hogy rühelli, ha sajnálják.
- Én biztos vagyok benne, hogy a te apádnak is ugyanolyan fontos vagy, mint a bátyád. És ha nem lenne elkötelezve a motorversenyek iránt, tuti, hogy folyton ott lebzselne körülötted. - próbáltam vigasztalni.
- Kedves, hogy ezt mondod. - mosolyodott el halványan, amikor rám nézett. - De nem, szerintem arról van szó, hogy apa egyszerűen jobban szereti a motorokat, mint engem. Csak érted....baromi rosszul esett, hogy úgy kellett könyörögnöm neki, hogy jöjjön el a hazai hétvégémre! Miközben ha Stefannak versenye van, apa már ott toporzékol az ajtóban az indulás előtti napon. Szerinted ez igazságos? - fordult felém és a szemében őszinte sértettséget láttam. Hihetetlen, hogy néhány másodperc alatt a felhőtlen szórakozás után pihenő Ninából egy sértett és csalódott kislány bújt elő. Teljesen mellbevágott ez a váratlanul bekövetkezett hangulatváltozás.
- Nem tudom, nem ismerem annyira az apádat, de ha engem kérdezel, szerintem nagyon is szeret téged. És mint apa, biztos, hogy büszke rád, mint a lányára. - próbáltam felderíteni egy mosollyal, de nem igazán akart hinni nekem.
- Ennek most elég közhely-szaga volt. - fintorgott fájdalmasan, miközben felült és bánatosan összekulcsolta a karját a térdei körül. - Nem is értem miért hoztam most fel ezt....szerintem az apád fura hatással van rám.
- Ezt jól esik hallani. - mosolyodtam el, aztán kis töprengés után átkaroltam a mellettem ülő Ninát, aki erre kíváncsian felém fordította az arcát. - Ugye tudod, hogy ha a családod nincs melletted, akkor ránk bármikor számíthatsz? Pechedre ugyanis mi állandóan ott vagyunk, ahol te. - mutattam rá nevetve.
- Na, ja! - derült fel végre ő is, aztán a nevetése egy halvány mosollyá változott. - De igen, tudom. Olyanok vagytok nekem, mint egy második család. Te, Kimi és Heidi. - nézett rám meghatóan, és erre én sem tudtam másképp reagálni, mint mosolyogva. Őrülten mosolyogva.
- Én is így érzem. - értettem vele egyet és már majdnem hozzátettem, hogy pontosan de az nem lett volna teljesen igaz. - Gyere! - fogtam meg a csuklóját, miközben felálltam. Nina arcra hirtelen meglepetté változott.
- Hová? - érdeklődött, amikor egyenesen kivezettem a lakóautóból a kemping területére.
Már alkonyodott és az ég meg a kilátás is csodálatosan festett ilyen magasságból. Odasétáltam az alacsony kőfalhoz, ami a kempingrész végét jelentette, mert felette az ember jó messzire ellátott és így estefelé már nem csak a színes égbolt, hanem a messzi fények miatt is vérpezsdítő volt a kilátás.
- Wow. - nézett körbe Nina, ahogy rákönyökölt a kőpárkányra. Jól esett látni, hogy elcsodálkozott a tájon.
- Ugye, milyen klassz? - forgattam én is a fejemet és hozzá hasonlóan a könyökömön támaszkodtam. - Nem csak a szállodákból lehet ilyen pazar kilátásban részesülni.
- Ezt most úgy mondod, mintha meg akarnál győzni, hogy lakóautóban jobb megszállni. - vonta fel a szemöldökét mosolyogva.
- Azért, mert még mindig meg vagyok lepve, hogy meg tudtalak győzni, hogy maradj. - mondtam el neki őszintén, de azért hozzátettem. - Bár végül is még leléphetsz. Tudom, hogy hiányzik a csili-vili hotelszobád.
- Francokat! - lökte meg a vállamat nevetve. - Seb, nem azért akarok itt maradni, mert meg tudtál győzni, hanem, mert ki akarom próbálni. És mert szerintem tök menő a csigaházad. - villantott egy nagy vigyort.
- Ohó, micsoda megtiszteltetés! - vigyorogtam vissza rá elégedetten. - De úgy látom, nem csak a lakókocsimtól vagy így lenyűgözve. Bejön, amit látsz, mi?
- Tényleg nem semmi! - bólogatott újból a látképre szegezve a tekintetét.
- Nézd! - fogtam meg az egyik kezemmel a vállát, a másikkal pedig messzire böktem. - Az ott a pálya.
- Mi? Ilyen közel van? - meresztette nagyra a szemeit, miközben én jól szórakoztam újbóli meglepettségén.
- Aha. A Hungaroring.
- De baró! Tényleg, az ott a 14-es kanyar! - ujjongott az ujjával a pálya felé mutogatva. - Jé, egy köpésre vagyunk a pályától! Cöhh, három lépéssel kijutunk reggel, igaz? - bökött meg a könyökével.
- De még mennyire! - nevettem vele együtt én is, bár egyértelmű volt, hogy enyhén túloztunk.
Pár percig csak bámultuk a lassan sötétségbe merülő tájat és nem szóltunk semmit egymáshoz, de engem egyáltalán nem az kötött le, ami elém tárult, hanem az, hogy miközben a kőpárkányon támaszkodtunk, a könyökünk egymáshoz ért és bármennyre is küzdöttem ellene, olyan érzéseket szabadított fel bennem, amiken nehezen tudtam uralkodni. Most olyan szépnek tűnik minden, ahogy itt állunk, szótlanul mosolyogva a hűvös nyári éjszakában, akár romantikusnak is nevezhetném, ha nem Nináról lenne szó. Valami mégis megfogott ebben a pillanatban, mert váratlanul meghallottam a saját hangomat.
- Nina...valamit már el kellene mondanom neked! - És mi tart vissza, hogy elmondd? - kérdezte kíváncsi mosollyal felém fordulva. Istenem, bárcsak ne lenne ilyen nehéz vele. Ha róla van szó, képtelen vagyok kifejezni az érzéseimet, pedig tudom, hogy már régóta meg kellett volna és meg is kellene tennem, különben év végéig egy helyben fogok toporogni.
- Háát...igazából te. - nyögtem ki és nagyot nyeltem, ahogy ránéztem. Bárcsak ne tettem volna!
- Én? - meredt rám úgy, mintha egy ötévessel beszélne. - Szóval én?
- Igen, te! Most is azt csinálod! - bizonygattam, bár természetesen megint félreértette.
- Én? - nevetett fel. - Mit csinálok? Azt várom, hogy mondd el!
- De nem tudom elmondani, ha folyton a szavamba vágsz és...
- De nem is vágok a szavadba! - tátogott értetlenül.
- Most is azt csinálod! - néztem rá összeszűkült szemmel.
- Nem csinálok semmit! Még mindig csak rád várok! - vonta fel a szemöldökét.
- Én meg rád! - fúlt el a hangom, mert ezzel kb. mindent elmondtam, de Ninának persze nem úgy értelmezte, ahogy én. - Tudod mit? Nem is érdekes... - fordultam vissza a táj felé. Nem tudom honnan jött az előbb az a néhány másodpercnyi bátorság, de ez az adok-kapok után már nem éreztem úgy, hol tényleg itt az ideje elmondanom neki, hogy valójában mekkorát hazudtam neki, amikor megmagyaráztam a szülinapi bulimon történteket. Pontosan az az igazság, amit félig illuminált állapotban bevallottam neki és emiatt haza is viharzott, én pedig leittam magam a padlóig. A kibékülésünkkor csak úgy szépítettem az egészet, hogy ő elfogadja, és újra barátok lehessünk. De azóta minden nehezebb, főleg ha kettesben vagyunk. Bakker, rémesen bele vagyok esve ebbe a lányba és ő egyszerűen nem veszi észre.
- Oké, most akkor ne várd, hogy noszogassalak, hogy mégis mondd el! - fordította el a fejét tüntetően.
- Nem is számítottam tőled ilyesmire. - mosolyodtam el. - De tényleg nem olyan fontos.
- Akkor miért mondtad, hogy már el kellene mondanod? - kíváncsiskodott, amivel elárulta magát.
- Hoppá, szóval mégis érdekel! - mutogattam rá győzedelmesen, mire elfintorodott.
- Nem, nem érdekel. - rázta a fejét hevesen.
- De, nagyon is... - cukkoltam tovább és már el is felejtettem, milyen komoly dologról zajlik ez a szócsata köztünk, annyira élveztem. Végül is, ilyen szituációkból alakult ki ez az érzelmem iránta. Nem lehet véletlen.
- Csak nem szeretem, ha valaki belekezd valamibe, aztán félbehagyja, mert nincs mersze kimondani, amit gondol. - nézett a szemembe célozgató pillantásokkal. És ez olyan volt, mint egy arculcsapás. Ezek szerint tök gyáva vagyok, mert nem merem neki bevallani, hogy szeretem? És már mióta? - Most mit nevetsz? - kérdezett rá, amikor a gondolataimmal küzdve elnevettem magamat.
- Ha elmondanám, amit őszintén gondolok, akkor egyenesen az arcomba röhögnél! - csóváltam a fejemet és ezúttal őszintén ki is mondtam, amire gondoltam. Amúgy nem szokásom elhallgatni a véleményemet, de Nina esetében mindig fordul a papírforma. Az lenne a furcsa, ha nem!
- Megpróbálom megígérni, hogy nem röhöglek ki. - alkudozott, továbbra is kíváncsi szemekkel rám nézve.
- A megpróbálom nekem nem elég! - vigyorogtam gonoszul - Én mindig a teljességre törekszek, szóval vagy megígéred, vagy nem mondok semmit.
- Meg...ígérem. - nyögte ki nagy nehezen, majd váratlanul az arcára tapasztotta a tenyereit. - Mondd!
- Ööö...most mit művelsz? - kérdeztem furcsa pillantásokkal méregetve.
- Nem akarom, hogy lásd ha röhögök! - motyogta a kezein keresztül és egy pillanatra kikukucskált a résnyire nyílt ujjak között. - Most akkor mondod?
- Istenem, Nina! - nevettem el magamat és hirtelen ötlettől vezérelve odahúztam magamhoz és átöleltem. - Nem is tudom, mihez kezdenék nélküled!
- Ezt most hogy kell értenem? - kérdezte még mindig az ölelésemben raboskodva.
- Hát csak annyi a lényeg, hogy... - szedtem össze minden bátorságomat, hogy végre férfiasan bevalljam, mit érzek iránta, de ekkor a leglehetetlenebb pillanatban megláttam apámat felénk közeledni.
- Mi van, fiatalok, csak nem romantikáztok az alkonyatban? - nézett ránk nagy mosollyal.
Egy másodperc alatt szétrebbentünk és ahogy először egymásra néztük, totálisan zavarba jöttünk.
- Csak megmutattam Ninának a kilátást. - magyarázkodtam és magam is meglepődtem, hogy milyen magabiztosan szólt a hangom, egyáltalán nem úgy, mint aki az előbb épp szerelmet akart volna vallani.
- Aha, így volt. - mentegetőzött rögtön Nina is. - Csodálatos innen a pálya. - bólogatott, de mivel én már jól ismerem, tudom, hogy alapesetben sosem mondana ilyesmit. Nem hatja meg túlságosan a táj látványa.
- Nyilvánvalóan. - biccentette félre a fejét apa a lakóautó előtt állva. - De ha nem akartok hullafáradtan holnap szabadedzeni, akkor jobb, ha lefekszetek aludni. Én még elmegyek tüzifáért. - indult el visszafelé, mi meg jobb híján végigkísértük a sétálgatását, amíg el nem tűnt a látókörünkből.
- Tüzifa? - fordult felém Nina vigyorogva.
- Csak magunkra akart hagyni. - magyaráztam meg egyértelműsítve apám tevékenységének okát.
- Ó. - gondolkozott el, aztán meglehetően zavartan kijelentette. - Nem sok olyan emlékem van, amikor kettesben maradtunk és hű de klassz dolgok történtek. Leszámítva a londoni királynőfogadást.
- Hát....ööö....ja. - vágtam rá jobb híján, mert nekem a kettőnk között történt dolgokról pont, hogy a hű, de klassz jelző jutott eszembe. Legalábbis ez volt a legenyhébb szinonima. - Ne vedd magadra, amit apám mond... - tettem hozzá, hogy oldjam a hirtelen beállt kínos zavart. - Furcsa neki, hogy most nincs barátnőm.
- Változatlanul bírom az apádat, bármit is mondott az előbb. - kacsintott rám játékosan, mire elvigyorodtam.
- Valóban? - kérdeztem rá.
- Ha mondom. - bólintott, aztán még egy pillantást vetett a pályára, majd ismét rám nézett. - És szerintem igaza van, hosszú napunk volt és jobb lenne eltenni magunkat holnapra. Szeretném már az edzéseken jól kezdeni a hétvégét. Remélhetőleg itt több szerencsém lesz.
- Én is. - mosolyogtam rá, aztán követtem a lakóautóm felé.
Mihelyst belépett, ledobta magát az egyik ágyra és kényelmesen befészkelte magát a legkedvezőbb alvópozícióba. Már azt hittem egy szó nélkül elalszik, aztán hirtelen mégis kipattantak a szemei.
- Hé, Seb! Nem fejezted be, amit akartál! Azaz, tulajdonképpen el sem kezdted! - nézett fel rám szúrósan.
- Most már nem lényeg. - legyintettem, mintha tényleg egy semmiségről lenne szó.
- Nekem nyolc. - vonta meg fekvőhelyzetben a vállát, aztán becsukta a szemeit. - Akkor jó éjt, Seb!
- Neked is, Nina! - mosolyogtam az öt másodperces "elteszem magam holnapra" akcióján, aztán észrevétlenül kisurrantam az ajtón. Apám épp akkor tért vissza a "tűzifagyűjtésből". - Apa!
- Nina már alszik? - kérdezte furcsállva, hogy én még kint ácsorgok a sötétben.
- Aha, elég gyorsan bemondta az unalmast. - kuncogtam. - De te is aztán a legjobbkor tudsz időzíteni!
- Éreztem, hogy megzavartam valamit. - somolygott. - Tetszik neked ez a lány, fiam. - állapította meg.
- Jó tudni, hogy legalább neked leesik. - sóhajtottam a lakókocsinak dőlve.
- Reménytelen eset? - érdeklődött apa bizalmasan.
- Én sem tudom. - vontam meg a vállamat tanácstalanul. - Passz. Az egyik pillanatban úgy érzem, majd megőrülök, hogy a tudtára adjam, mit érzek iránta, a másikban viszont elbizonytalanodok, mert attól félek, elveszítem, ha megtudja az igazságot. Egyszer már megégettem magam, még egyszer nem akarom.
- Tehát már bepróbálkoztál nála?
- Igen, és az nem sikerült túl jól. - emlékeztem vissza. - Fogalmazzunk úgy, hogy nem várt következményekkel járt. Nina semmi többet nem lát bennem, mint egy jó barátot. És nem tudom, hogy ez valaha fog-e változni, mert semmi jelét nem látom egyelőre ennek. Ja és azt sem tudom, hogy mikor leszek képes neki elmondani, hogy kb. már fél éve totál belezúgtam. - húztam el a számat reménytelenül.
- Kisfiam, neked mindig határozott elképzeléseid voltak. És egytől egyig elérted a céljaidat, amiket kitűztél magad elé. Néha kockáztattál is, és néha pofára is estél, de én nem emlékszek olyanra, amikor csak azért nem próbáltál volna meg valamit, mert féltél volna a következményektől. - tette a kezét a vállamra. - Szóval miről beszélünk? Mondd meg ennek a lánynak, amit érzel. Ha érdekel a véleményem, nem veszíthetsz vele semmit, mert az előbb látottak alapján képtelen vagyok elhinni, hogy ha elutasítana, nem lennétek többé barátok. Egy próbát megér, nemde? - kérdezte bátorítóan mosolyogva. Hálásan pillantottam rá az apámra.
- Igen, és teljesen igazad van. - bólogattam és közben elhatároztam magamban, hogy akár tetszik, akár nem, most már nem burkolhatom el többet az érzelmeimet. Ha eljön egy hasonlóan kézenfekvő pillanat, amikor őszintén elmondhatom Ninának, amit most nem sikerült, akkor nem fogok kertelni és bevallom, amit már régóta meg kellett volna tennem. És ebben az elhatározásomban most már saját magam sem tud elbizonytalanítani!

(Nina)

- Áucs! Hát ez hihetetlen! - vakartam a fejemet, amikor pénteken reggel felébredtem. Hát persze, hogy elfelejtettem, hogy nem a tágas szállodai szobában, hanem egy szűk lakókocsiban alszok, ahol a plafon közelebb van, mint gondolnám és természetesen le is fejeltem, amikor kótyagosan ébredezve felültem az ágyban. A fájdalom csak nem akart megszűnni a fejem búbján, pedig már lecsiszoltam a fejbőrömet is, annyira akartam csillapítani az ütközés következményét.
- Nina...mit csinálsz? - kérdezte a mellettem lévő ágyból Seb, aki még csukott szemmel nyafogott nekem a hangoskodásom miatt.
- Bevertem a fejemet! - panaszkodtam fájdalmasan, majd rápillantottam a telefonomra. - Te jószagú úristen! Seb, azonnal kelj fel! - pattantam fel az ágyamról és lerángattam a haveromról a takarót.
- Ninaaaaa! - nyitotta ki rögtön a szemét és szemrehányóan meredt rám. - Mit művelsz?
- Késésben vagyunk, már fél 9 van! - szörnyülködtem és közben felrángattam magamra a tegnap hordott farmersortomat. - Nem azt mondtad, hogy apukád majd felkelt, ha elalszunk? Csak mert nem ébresztett!
- Nyugodj már le! Nem fogunk elkésni - legyintett és újból a párnába fúrta a fejét.
- Seb! Most azonnal felkelsz! - húztam ki a feje alól a párnát. - Ide figyelj, cimbi, nagyon baró volt itt éjszakázni, de nem késhetek el!
- Édes anyukám! - morgott még félálomban, aztán előkotorta a telefonját. - Miről beszélsz, még csak 8 van!
- Nem igaz, az előbb néztem meg és fél 9-et mutatott! - erősködtem, mire Seb fáradtan elém tolta a mobilját. Döbbentem olvastam le róla, hogy tényleg 8 óra van! - Mi...ez....mégis, hogy a jó francba lehet? Ennyire bevertem volna a fejemet?
- Szerintem annyi a bibi, hogy a te mobilod angliai időszámításra van beállítva. - mormogta kioktatva.
- Nem igaz, mert automatikusan szokott átvál...hé! - akadt meg a szemem a mobilja képernyőjén. - Ez a kép...a háttered? - csodálkoztam el, mert az első kép ami felugrott, engem, Kimit és Sebet ábrázolt a bahreini afterpartinkon, amikor már kissé becsípett állapotban egymásba karolva röhögünk.
- Emlékezetes este volt. - válaszolta és bár csukva volt a szeme, a szája elmosolyodott.
- Nekem mondod? - nevettem fel. - De régen volt már! Jó lenne megint együtt a dobogón állni. - méláztam el a képet nézegetve. Mindhárman totálisan boldog arcot vágtunk, jól esett ránk nézni. De aztán ismét rápillantottam az órára és megint pánikba estem. - A francba, nem érünk rá elmélkedni. Induljunk!
Bár tudtam, hogy még bőven van időnk odaérni, hajthatatlan voltam és Seb kénytelen volt olyan gyorsan elkészülni, amilyen tempóval még ilyen kómás elég nehéz lehetett. Éppen zuhanyozni ment, amikor az apukája mosolyogva nézte, ahogy toporzékolva várakozok a lakókocsinak dőlve.
- Hogyhogy ilyen sietős? Ha jól tudom, csak 9-kor kezdődik a szabadedzés, és 10 perc alatt kényelmesen kiértek a pályára. - érdeklődött kedvesen.
- Szeretek időben ott lenni, ahol dolgom van. - magyaráztam meg egyértelműen.
- Te ilyen pontos és fegyelmezett lány vagy. - jegyezte meg fejbólintással. Kíváncsian néztem rá.
- Igen. Mire akart ezzel célozni?
- Igazán semmire. - somolygott és a háta mögé kulcsolta a kezeit. - Nagyon szimpatikus voltál már akkor is, amikor Seb először mesélt rólad. És az újságokban sem csalódok, amikor rólad áradoznak.
- Már amikor nem a magánéletemről cikkeznek előszeretettel. - fintorodtam el.
- Ennyire felháborítanak, amit rólad írnak? - nézett rám meglepetten
- Persze, hiszen állandóan összeboronálnak a fiával! - tártam szét a kezem. Hogy lehet, hogy ő még nem hallott ezekről a híresztelésekről? Seb nem számolt be neki ezekről? - És már kezdem nagyon unni, hogy mi vagyunk kikiáltva a Forma 1 álompárjának, mikor semmi olyat nem teszünk, amiből erre lehetne következtetni.
- Valóban? - kérdezte érdeklődve.
- Persze. - vágtam rá határozottan. - Nagyon jó barátok vagyunk és ezt a sajtó totálisan félreértelmezi. Nem is értem, hogy tudják ennyire elferdíteni az igazságot csak azért, hogy legyen miért megvenni az újságjukat!
- Nem vagyok otthon a sajtóban, de úgy gondolom, hogy ok nélkül nem boronálnak össze senkit sem. - fejtette ki a véleményét. - Biztos volt egy-egy olyan apróság, amiből erre következtethettek.
- Mégis mi?! - ráztam a fejemet értetlenül. - Érdekes módon a legjobb barátommal....vagyis a korábbi legjobb barátommal sosem hoztak össze, pedig sülve-főve együtt voltunk, amikor csak tehettük. És Kimit sem keverik bele a magánéletembe, pedig mi még csapattársak is vagyunk ráadásul! Miért pont Sebet célozták meg a jövőbelimnek? Akkora marhaság az egész! - nevetgéltem butáskodva.
- Mi marhaság? - kérdezte váratlanul Seb, aki most tért vissza a zuhanyzásból. Már cseppet sem volt álmos vagy fáradt, meglehetősen derült és mosolygós arcot vágott, mint amilyen általában.
- Csak arról panaszkodtam apukádnak, hogy mennyire nem értem, miért hoznak fel minket egy párként az újságokban. - avattam be az előbb tárgyalt témába.
- Látod? - nézett Seb az apjára és gondolom valami családi apa-fiú kommunikáció zajlott le közöttük, mert nem értettem, mire érti. - Erről beszéltem neked...
- És én erre válaszoltam neked valamit. - emlékeztette Norbert a fiát, bár nem meglepetés, hogy nem tudtam mire célzott. Kezdtem feszengeni attól, hogy ki vagyok zárva a beszélgetésből, ezért megfogtam Seb karját.
- Menjünk!
- Megyünk! - felelte, aztán elköszönt az apjától és elindultunk a pályára. - Nina...még mindig ennyire zavar az, amikor...khm...rólunk olvasol egy cikket? - kérdezte váratlanul.
- Öhm, kezdjük ott, hogy nem én olvasom ezeket a cikkeket, hanem általában Heidi, és ha nem tőle, akkor az újságíróktól tudom meg, hogy újabban miből vonták le, hogy együtt járunk. - vigyorogtam álszenten.
- És mi lenne ha adnánk egy újabb löketet ennek az egésznek? - kérdezte kihívóan és lazán átkarolta a vállamat, ahogy sétáltunk a pályához közeledve.
- Haha, de jó kedvében van ma valaki. - dobtam le magamról a karját. - Seb, tudod, hogy nagyon bírlak, de ha már múltkor szereztél nálam egy nagyon jó pontot azzal az interjúval, akkor ne akarj most egy pofont kapni, jó?
- Ha annyira lenyűgözött volna a helyreigazításom, akkor nem csak egy bocsi-val hálálkodtál volna. - szúrt oda és valljuk be, jogosan.
- Nem szokásom túlbonyolítani a dolgokat, ha az érzelmeimről van szó. - magyaráztam meg, de azért rámosolyogtam. - De attól még leköteleztél. Azt hittem csak engem érintenek ilyen egetrengetően, ha párként írnak rólunk. És most nem hiszem azt, hogy téged is, mert sosem zavart, ha rólam és rólad kérdezgettek a riporterek. Azzal az interjúval csak nekem akartál jót, igazam van?
- Hát persze! - bólogatott vidáman. - Csakis neked akartam jót, mint mindig.
- Gondolom azért volt mellette egy kis öncélú érv is, hogy meglássam, te se szarod le annyira ezeket a badarságokat. Mert addig egészen úgy tűnt, hogy téged tényleg nem zavar, ha kettőnkről írnak.
- Mert nem is zavar. - vonta meg a vállát. - Akkor sem zavart, amikor Hanna volt a barátnőm. Nem érdekel a sajtó és ennyi. - zárta rövidre. Fura is volt tőle ez a fikarcnyi megjegyzés, de ő tudja.
- Eszembe jutott, hogy miért pont téged képzelnek el a jövőbeli barátomnak. - morfondíroztam, amikor már becsekkoltunk a Hungaroring bejáratánál.
- Tényleg? - lepődött meg. - Na és mire jutottál?
- Semmire. - nevettem, mert tényleg fogalmam sem volt az okáról. - Azt furcsállom, hogy Kimsszel még sosem fordult elő ilyesmi. Mármint, hogy engem meg őt...tudod, szóval barát és barátnőként hírbe hozzanak. - motyogtam, mert már a gondolatától is zavarba jöttem. De láthatólag Sebet is meglepte az elképzelésem.
- Gondolom azért, mert csapattársak vagytok. - mondta rövid gondolkozási idő után.
- Szerintem meg pont ettől kellene. De lehet, hogy csak beleképzelek valamit. - ráztam meg a fejemet. Mi a szarért járatom az agyamat ilyesmiken? Pont annyira érdekelne, ha Kimivel összehoznának, mint amennyire ki vagyok akadva Seb esetében. Azt hiszem még mindig érzem a reggeli ébredés balesetét a fejemen.

Miután elköszöntünk Sebbel, kölcsönösen sok sikert kívánva a mai szabadedzésekhez, rögtön a boxba vettem az irányt, bár a szerelőcsapatom kissé meghökkent a meglehetősen laza öltözékemen.
- Ohó, frissen a strandról? - ugratott Damien, amikor végigmért a nyári top-farmersort-napszemüveg-strandpapucs összeállításomban. A szememet forgatva mosolyogtam vissza rá.
- Majdnem, csak egy kempinges-lakókocsis éjszakázást hagytál ki még. - egészítettem ki.
- Jaj, csak nem Sebastiannál szálltál meg? - csücsörítette dilinyósan a száját. - Olyan romantikus!
- Fogd be! - vágtam erőteljesen hátba, de persze csak poénból. - Egyébként honnan tudod, hogy Sebbel voltam?
- Kimitől.
- Neked mondta? - csodálkoztam. Kimi nincs nagy haverságban a szerelőkkel, főleg nem az enyémekkel.
- Nem, csak reggel behozta a pakkodat a motorhome-ba. - magyarázta mosolyogva. - Először azt hittem a pihenődből jön ki és valami büntetésképpen pucérra vetkőztetett és ezért rabolta el a ruháidat. Áúúúú!
- Ilyet többet még poénból se halljak! - fenyegettem meg, miután ismét rávágtam a hátára egy kiadósat.
- Valaki verekedős kedvében van ma... - nyüszített és a hátát vakargatta.
- Valaki pedig elég perverz gondolkodással kezdi a reggelt. - vágtam vissza szemrehányóan ránézve.
- Valaki meg morcosan. - nézett át a vállam fölött, mire megfordultam.
- Jó reggel, Kims! - köszöntöttem a csapattársamat, aki tényleg elég komor pofát vágott. - Helyzet?
- Semmi extra. - vonta meg a vállát és nekitámaszkodott a tárolódoboznak. - Milyen volt az éjszakád?
- Úgy érted, Sebbel a lakókocsiban? - kérdeztem rá biztos, ami biztos, mert a fejemben közben azt próbáltam találgatni, hogy miért büntetett volna Kimi azzal, amivel Damien hülyéskedett. Jesszus, még a végén én is perverz gondolatokkal a fejemben fogok autóba ülni. Bakker!
- Úgy értem, Sebnél a csigaházában. - helyesbített, bár nem értettem mi a kettő között a különbség.
- Nem unod még ezt a csigaházas dumát? - rötyögtem, mert bármennyire is lapos volt már ez az elnevezés, még mindig mosolygásra késztetett.
- Nem. - szögezte le. - De még nem válaszoltál...
- Ja, tényleg! - nevettem fel szórakozottan. - Hát nem volt semmi különös. Láttam a 14-es kanyart a kempingből, olyan pöpec! Még majdnem sötétben is tök durván látszódott a pálya!
- Tényleg érdekfeszítő élményben lehetett részed. - forgatta a szemét vigyorogva.
- Jó, akkor mire vagy kíváncsi? Arra, hogy baromi kényelmes Seb ágya? Vagy arra, hogy reggel ébredés után bevertem a fejemet a plafonba, mert az túl alacsony a lakóautóban? Vagy arra, hogy Seb apja totálisan olyan, mint Seb öreg alteregója? Vagy arra, hogy úgy kellett noszogatnom Sebet, hogy elinduljunk végre?
- Mit mondtál az ágyáról? - érdeklődött, miközben összefonta maga előtt a karját.
- Kinek az ágyáról? - ráncoltam a homlokomat. Teljesen belefeledkeztem az előbbi mondataimba.
- Na vajon? Biztos, hogy nem Norbert ágyára vagyok kíváncsi! - fogta a fejét az értetlenségem láttán.
- Jó, ma kicsit lassú vagyok agyban, nem kell mindjárt leszedni a fejemet. - védekeztem és hozzá hasonlóan ölbe tettem a kezemet. - Amúgy meg azt mondtam, hogy rég nem aludtam ilyen jót. El fogom lopni Seb ágyát, és beteszem a hálómba, nem is lenne több álmatlan éjszakám. - nevettem gonoszul.
- Ez óriási! - tettetett nevetést, aztán ellökte magát a tárolódoboztól. - Ebédre nem hívott meg?
- Dehogy, estig itt marad a pályán. - ráncoltam a homlokomat értetlenül. - Miért?
- Csak mert akkor ebédelhetnénk együtt, ha nem gondolod meg hirtelen magad. - vonta fel a szemöldökét egy mosolyt megeresztve.
- Ez hülye kérdés, mindig együtt ebédelünk, nem?
- Már amikor. - biccentette félre a fejét mosolyogva - Na addig is ne szerencsétlenkedj a pályán, jó? - intett, aztán ráérősen átcaplatott az ő helyére. - Ja, a cuccod a pihenődben! - fordult vissza még utólag.
- Már értesültem róla. - motyogtam inkább csak magamnak, aztán amikor Kimi eltűnt, Damienre fordítottam a tekintetemet, aki még mindig úgy vigyorgott, mint a tök. - Te meg mi jón mosolyogsz? Elárulod?
- Rajtatok. Elég hebehurgya csapattársak vagytok! - kuncogott a saját poénján.
- Az mit tesz? - érdeklődtem, mert fogalmam sem volt, mire gondolt.
- Tényleg lassú vagy ma reggel! - nevetett. - Na menj, öltözz át, a húzott szemű mérnököd mindjárt ugraszt! - figyelmeztetett, amikor meglátta közeledni a nagykutyákat.
Ezúttal a mai lassúságomat meghazudtolva rohantam el az öltözőmig. Ahogy Kimi mondta, tényleg ott hevert egy komplett ruhacsomag a mini kanapémon, ahol egyébként a nagy rendetlenségben egyből kiszúrtam egy nem odaillő dolgot: egy blokkot egy bizonyos Symbol szórakozóhelyről. A többit sajnos nem értettem, mert magyarul volt írva, de szerencsére a nemzetközi névről és a rendelt italról - ami egy alkoholmentes koktél volt -, sejtettem, hogy egy klub lehet. De nem tudtam, hogy került ide. Talán Kimi hagyta itt? Az edzés után feltétlenül meg kell kérdeznem tőle.

Ahhoz képest, hogy milyen nehézkesen indult a nap, az első szabadedzés nagyon jól alakult számomra. Már az első körökben éreztem a pályát, és nagyon simán mentek a továbbiakban is a vezetés. Ayao is elégedett volt az autó működésével és az én teljesítményemmel, ami ma délelőtt az 5. helyre volt elég, de mindketten egyetértettünk abban, hogy ez több, mint jó a német hétvége után. Csak egy rövid egyeztetés ideig maradtam még a boxban, rögtön átmentem a motorhome-ba, ugyanis a reggelit kihagyva már eléggé követelőzővé vált a gyomrom. Amikor beléptem az étkezőbe, mégsem az éhségtől rándult össze a gyomrom.

- Ti ketten ott! - mutattam a két barátomra, akik a hangomra hirtelen felkapták a fejüket. - Igen, ti! - ismételtem meg és gyors léptekkel odasuhantam az asztalukhoz az étkező sarkába. - Most nem menekültök!
- Nem is akartunk. - vonta fel a szemöldökét Heidi. - Mi a helyzet, Nina? Baj van?
- Bocs, de halvány lila gőzöm sincs, miről beszélsz! - mondta Kimi és tényleg úgy is nézett ki, mint aki nem érti a kirohanásomat. Heidi úgyszintén palástolta a palástolnivalóját.
- Nekem se. - rázta a fejét a barátnőm. - Ülj le, ideje már valami kaját lenyomni a torkodon, ha magadtól nem megy a táplálkozás!
- Ne aggódj itt is maradok! - dobtam le magam a székre. - És addig nem is megyek el, amíg be nem valljátok, hogy mit is titkoltok előlem! Mert a repülőgépes szitu után ne is merjetek hülyének nézni!
Tudtam, hogy erre már másképp fognak reagálni és elégedett mosoly jelent meg az arcomon, amikor láttam, hogy a két 'szövetséges' egy pillanatra összenéz, majd egymásra mosolyognak. Végre leesett nekik, hogy lebuktak.
- Nincs itt semmi titkolnivaló. - jelentette ki Heidi. - Egyszerűen csak elküldtem a fenébe, amiért már megint búval bélelt fejet vágott korán reggel.
- Ja. - helyeselt Kimi is.
- Ugye nem hiszitek el, hogy ezt be is veszem? - néztem rájuk lesajnálóan. - Kérlek, vegyetek már emberszámba, mert most úgy érzem magam, mint egy ötéves, aki nem érti miről hadoválnak a szülei.
- Kicsi Nina, nem is kell mindenbe belefolynod. - vigyorgott rám a finn. - Én sem kérdezem meg, hogy hogyan sziesztáztatok Sebbel, te se kíváncsiskodj arról, hogy miről dumálunk Heidivel.
- Hol itt a párhuzam? - ráztam a fejemet értetlenül.
- Ott, hogy te mindkettőben benne akarsz lenni, de csak egy van belőled...és ebből kifolyólag nem kell ott lenned, ahol nem kéne. - oktatott ki a barátnőm bölcsen, de a szavaiból nem tudtam leszűrni, mi a jó édes francot akart ebből megmagyarázni.
- Hol nem kéne lennem? - érdeklődtem.
- A beszélgetésünkben. - mondták egyszerre, amitől kicsit bepipultam.
- Na ne röhögtessetek! - nevettem fel kínosan, de amikor láttam az arcukat, elment a kedvem a nevetéstől. - Jó, ha ennyire zavarok, akkor már itt sem vagyok! - álltam fel, de Kimi megfogta a karomat.
- Ne vegyél már mindent ennyire komolyan, kicsi Nina! - vigyorgott rajtam szórakozva.
- Te csak ne 'kicsininázz' nekem jó? - rántottam ki a karomat a kezéből. - Ha nem akarjátok, hogy itt legyek, akkor tessék, elmegyek! Beszélgessetek nyugodtan, tőlem aztán! Csak Kimi... - fordultam a finn felé, aki még mindig derűsen mosolygott rám. Mi olyan rohadt vicces, úgy őszintén? - ...akkor légy oly kedves, és ne tervezz máskor velem ebédelni, ha Heidivel akarsz dumálni, jó? Ja és tessék! - nyomtam a kezébe a blokkot, amit az öltözőmben találtam. - Szerintem a tiéd. Véletlen nem ti rendeltétek azt a két alkoholmentes koktélt ebben a klubban? Dehogynem! Mert úgy látom, nem csak itt élvezitek egymás társaságát egy jó kis lelkizős beszélgetés keretében. És még meg is fordult a fejemben, hogy 'jajj szegény Kimi, most egyedül kell visszamennie Budapestre'! Látom annyira mégsem voltál egyedül! Már azon sem lepődök meg, hogy nem számoltál be erről! Csak azt nem értem, hogy véletlen volt-e az, hogy odatetted a blokkot a ruháim közé?
Legalább az utolsó kérdésre választ vártam volna, de se Heidi, se Kimi nem szólt egy árva szót sem.
- Nekem így is jó! - villantottam egy őszintétlen mosolyt. - Megyek és ebédelek a srácokkal! - böktem a fejemmel a szerelőfiúk felé, akiknek az asztalától vidám társalgás hallatszott. - Ott majd biztosan szívesen látnak, nem úgy, mint a ti beszélgetésetekben. - emeltem ki az utolsó szót fintorogva. - Jó étvágyat! - köszöntem el felpaprikázva. Durcásan letettem a szerelőim asztalára a kajámat, és feltűnően huppantam le a székre. Most már remélem boldogok. Én nem fogok zavarni. Titkolózzanak, ha jól esik nekik, mit érdekel engem? Az ő dolguk. Én meg majd igyekszek tudomást sem venni róluk, ahogy kérték!

- Baj? Nem, csak tudni akarom, hogy mit szövetkeztek ti ketten. - néztem hol rá, hol Kimire összeszűkült szemmel, mire ők értetlenül egymás felé fordultak amolyan "te tudod miről beszél?" üzenettel. - Neeeeem, ne is próbáljatok meg ködösíteni, úgy is tudom, hogy van valami, amiről ti folyton diskuráltok, de én nem tudok róla és ez már kezd baromira zavarni. - jelentettem ki makacsul, és rosszul voltam azoktól az ártatlan tekintetektől, amiket felém mutattak.

(Heidi)

- Utálom, amikor ezt csinálja! - temettem az arcomat a tenyerembe.
- Fura, mert én meg imádom! - vigyorgott szélesen Kimi az asztalunktól dühösen távozó Ninát figyelve.
- Én meg azt imádom, hogy nem vagy képes türtőztetni magadat és még adod is alá a lovat a hülye megjegyzéseiddel! - néztem rá csúnyán. - Mi az, hogy "te se kíváncsiskodj, miről dumálunk Heidivel"?
- Az igazság. - felelte magától értetődően.
- Nem! Butaság! - javítottam ki. - Nina már így is sejti, hogy van amiről mi tudunk és ő nem, erre az ilyen utalgatásaiddal még jobban húzod az agyát!
- Ő is húzza az enyémet! - vágott vissza sértetten.
- De megbeszéltük, hogy nem fogsz visszaélni ezzel! - emlékeztettem szigorúan.
- Nem is akarok. - dőlt hátra lazán.
- Tegnap este még nem ezt mondtad. - biccentettem oldalra a fejemet, mire égnek emelte a szemét.
- Tegnap este akkor volt, ma meg ma van. Ennyi. - vonta meg a vállát, de amikor látta, hogy a kutató tekintetemmel vizslatom az arcát, megadta magát. - Megígértem, hogy nem folyok bele, Seb most úgyis beizzította magát.
- És jól is teszi, ha végre újra akcióba lendül! - helyeseltem nagy bólogatásokkal. - Itt az ideje, hogy pontot tegyünk ennek az ügynek a végére, mielőtt már mindannyian belefáradnánk.
- A vessző szóba sem jöhet. - morogta inkább csak magának, mint nekem.
- Nem, a vessző szóba sem jöhet! - ismételtem meg határozottan. - Jobb lesz, ha mi csak hátradőlünk és várjuk a végeredmény!
- Türelemjáték. - mondta ki egy szóban, amit én egy mondatban.
- Pontosan! - bólintottam helyeselve. - És nem szeretném, ha bárki is veszítene, világos?
- Mint az éjszaka! - vigyorodott el Kimi, kiharcolva ezzel, hogy újra leszedhessem a fejét!

(Nina)

- Mi a helyzet, duli-fuli? - súgta a fülembe Damien, amíg a többi szerelő hangos röhögések közepette meséltek egymásnak valami überizgi sztorit. - Mi akasztott ki ennyire?
- Nem mi, hanem ki...azaz kik. - szemeztem szigorúan a kajámmal és kedvetlenül elkezdtem falatozni.
- Mi a franc ütött beléjük, hogy így elhajtottak? - kérdezősködött kíváncsian.
- Csak beszélgetni akarnak. Nélkülem! - emeltem ki ezt a nagyon fontos szót, majd felháborodottan fordultam Damienhez. - Most szerinted nem bunkóság, hogy 'mi most beszélgetnénk' címszóval elküldenek a francba?
- Őszintén? Egy kicsit sem bunkóság. - rázta a fejét nevetve, én pedig meglepve néztem rá.
- Mer'? Mindig együtt ebédelünk, most miért lettem hirtelen ennyire zavaró tényező?
- Szerintem csak annyiról van szó, hogy elkezdtek beszélgetni valamiről ketten, és nem akartak belevenni a témába. Ilyen egyszerű. Miért akarsz odapofátlankodni hozzájuk? Nem vagytok összekötve se Heidivel se Kimivel.
- Oké, ez igaz, de attól még együtt szoktunk ebédelni. - fanyalogtam a kajámban turkálva. - És az edzés előtt Kimi meg is kérdezte, hogy eszünk-e majd együtt. Erre meg elküld a búsba, hogy ne folyjak bele a beszélgetésükbe. Hát ez azért egy kicsit szarul esik. Főleg, hogy úgy érzem, titkolnak előlem valamit.
- Én meg úgy érzem, hogy tök gyerekesen viselkedsz. - lökdöste a vállamat mosolyogva. - Minek ekkora patáliát csapni, csak azért, mert egyszer az életben nem dughatod bele valamibe az orrodat?
- Nem erről van szó. - mormogtam az orrom alatt, de közben megvilágosodtam és gondoltam, hogy a kedvenc szerelőmnek igaza lehet. Elég badarság megsértődni azon, hogy Heidinek és Kiminek vannak olyan témái, amikbe egyszerűen nem szeretnének beavatni. Én sem mesélek el sok mindent Kimsnek, amit a barátnőmmel beszélünk meg és ez fordítva is igaz. - Vagy mégis. - mondtam ki végül Damiennek.
- Na látod...probléma megoldva, most már ne vágj ilyen elkenődött képet! - pöckölte meg az orromat játékosan és szemmel láthatóan élvezte, hogy ő volt az igazság megmondója.
- Tiszta hülye vagyok! - ráztam a fejemet nevetve, ezután pedig már vidáman falatoztam a szerelőimmel.

A második szabadedzés után valahogy mégsem csattantam ki az örömtől. Csak kilencedikként végeztem az eredménylistán, ami részben annak tudható be, hogy hosszú etapokat teljesítettünk, amik során jól muzsikált

az E20, de az egykörös tempóban viszont mintha visszafejlődtünk volna délelőtthöz képest, úgyhogy ki is adtam a munkát a szerelőcsapatomnak, akik az utolsó fél órában igyekeztek mindent visszaállítani, ami délelőtt még megvolt az autómban. Ennek ellenére a versenymérnököm sugárzó arccal lépett oda hozzám.
- Jól néz ki, Nina, nagyon jól néz ki. - ismételgette Ayao.
- A futamon biztosan jól fogunk szerepelni, nagyon bejön a többkörös tempóm, de az időmérő miatt még aggódok egy kicsit. - tájékoztattam.
- Szerintem nincs semmi aggódnivalód! - csapott rá a vállamra bátorítóan. - Remekül vezetsz ezen a pályán és most gyorsak is leszünk, megígérhetem! Ma lazulj rá a holnapra, mert vidámak leszünk a kvali végén, bízd csak ide! - kacsintott, ami majdnem ugyanaz az ő esetében, mintha csak egyszerűen nézne. Jót kuncogtam magamban erre a gondolatomra.
- Akkor ma nem kell maradnom a meetingen? - kérdeztem reménykedve, de erre a fejét kezdte csóválni.
- Azért annyira nem vagyok kegyes ma....de ígérem, gyorsan végzünk!
És tényleg így történt, alig fél óra múlva már a paddock forró aszfaltján flangáltam, amikor valaki hátulról két kézzel rácsapott a hátamra, amitől ijedtem felugrottam.
- Ezt a fejet! - röhögött Seb, amikor mellém somfordált. - Hééé, nem kértem visszavágót! - védekezett, amikor elkezdtem csapkodni a vállát.
- Ne ijesztgess, jó? Egyáltalán miért követsz ilyen csendben?
- Csak akartam szólni, hogy ma este is lesz programunk. - mosolygott izgatottan.
- Már megint mit találtál ki? Aquapark és lakókocsi kombó? Betoljuk a mobilházadat a csúszdás medencébe? - tippeltem, mire nevetve legyintett.
- Dehogy! Fernandónak vasárnap lesz a szülinapja és pilótabuli helyett szervezett egy iszogatós estét az egyik budapesti klubban. - vázolta fel az esti programot.
- Jellemző. - húztam el a számat. - Fernando megint reklámozza saját magát.
- Azt hittem jóban vagytok! - hökkent meg a kissé a kijelentésemen.
- Azt azért nem mondanám. Inkább azt, hogy megvagyunk egymás mellett békével. - helyesbítettem. - De változatlanul nem bírom az egóját. Az enyémnek már nincs is helye a paddockban!
- Az biztos, hogy a ti egótok vetekszik egymással! - cukkolt nevetve. - De a lényeg, hogy akkor este azért eljössz ugye? Mert a pilótabulikon ott a helyed, mégha ez kicsit más céllal is valósul most meg.
- Persze, hogy jövök! - bólogattam beleegyezően. - Ayao úgyis arra biztatott, hogy lazuljak rá a holnapra.
- Szerintem egy versenymérnök nem ivászatra gondol, ha lazulni küld. - nevetett.
- Jogos, de még jó, hogy elmúltam 18, szóval azt csinálhatok, amit akarok!
- És remélem így felnőttként akarsz jönni bulizni, mert ha kell, én rángatlak oda a Symbol-ba!
- Symbol? - ismételtem meg a nevet és ahogy koncentráltam, eszembe jutott, honnan is ismerős. A blokkról, amit a ruháim között találtam. Meg akartam kérdezni tőle, hogy tud-e arról, hogy tényleg Kimié lehet-e a blokk, de aztán inkább megtartottam a kérdést magamnak. - A többiek tudnak már róla?
- Elvileg igen, én már értesítettem, akiket láttam, már csak te hiányoztál a listámról. - vigyorgott rám.
- Oh, akkor igazán nagy megtiszteltetés, hogy már engem is kipipáltál! - forgattam a szemet, aztán lelassítottam a lépteimet, mert már megérkeztem a motorhome-unk elé. - Akkor este?
- Akkor este! - bólintott mosolyogva és miután én eltűntem a bejárati ajtón, ő is ment a saját home-jába.

Estére nem igazán öltöztem ki, kedvem sem volt bajlódni a készülődéssel, így a hajamat leengedve hagytam,  és még táskát sem vittem magammal, egyszerűen a zsebembe süllyesztettem a pénztárcámat és taxival utaztam el a címre.
- Nina, már azt hittem elfelejtettünk meghívni! - köszöntött egy barátságos hang, amikor beléptem a klubba és alig akartam elhinni, hogy Fernandóval álltam szemben. Nem is rejtettem véka alá a meglepettségemet.
- Hát ha rajtad múlt volna, lehet, hogy tényleg nem lennék itt! Miféle köszöntés ez?
- Ne butáskodj, téged kihagyni egy ilyen alkalomról? - karolta át lazán a vállamat és a fülembe súgta. - Te, azt hallottam, hogy jövőre te lehetsz a csapattársam, mert Felipét ki fogják rúgni nálunk. Na mit szólsz?
- Fernando mennyit is ittál már? - nevettem az arcába és lesöpörtem a karját a vállamról, ahogy a pult felé indultam. A többi pilóta már javában átadta magát a bulihangulatnak.
- Elvárnék azért egy kis tiszteletet, ha már kibéreltem ezt a placcot ma estére! Péntek van, bulinap, egy csomó zsozsómba került, hogy csak mi sajátítsuk ki a klubbot! Még egy jókívánságod sincs hozzám? - kérdezte tettetett sértődöttséggel.
- Azt jókívánom neked, hogy lehetőleg ma ne legyél részeg, mert nem szeretek a közeledben lenni, amikor ilyen állapotban vagy. - figyelmeztettem félig komolyan, aztán rákönyököltem a pultra és nézegetni kezdtem az itallapot, amire szerencsére angolul is rá voltak írva az italok nevei. - Mellesleg hol a cicababád?
- Azt mondta, kikérdezi a táncoló csajszikat a trükkjeikről. - lesett körbe a barátnője után kutatva, aztán amikor megakadt a szeme Dashán, összepréselte a száját. - A büdös francba, már megint Seben lóg!
- Sebizik a csaj? - kuncogtam, mert jól emlékeztem még arra, hogy Seb szülinapi buliján folyton ezzel idegesítette Fernandót. És szemmel láthatólag a spanyolnak most is erős féltékenységi rohama támadt.
- Persze, de mit eszik rajta? - forgatta a szemét dühösen. - Tudod mit? Ha nem száll le a srácról, visszajövök hozzád, akkor majd meglátjuk, ő hogyan reagál arra, ha más csajjal vagyok!
- De nehogy már velem akard féltékennyé tenni! - háborogtam, de ekkor Fernando már gyors léptekkel faképnél is hagyott és a csaja után loholt. Ciccegve fordultam vissza a pulthoz.
- Szia, a nevem Liza. - mosolygott rám derűsen a pultoslány. Csodálkozásomtól kikerekedett a szemem. Nem szoktam meg, hogy a pultosok bemutatkoznak. És az is meglepő volt, hogy tökéletes angollal szólalt meg. - Amíg választasz valamit, megkérdezhetem, hogy te vagy Fernando Alonso barátnője?
- Nem! - nevettem fel. - Csak versenytársak vagyunk, jobbára békés körülmények között.
- Oh, értem, akkor bocsi a feltételezésért. - kért bocsánatot zavartan. - Áh, megvan ő az a lány! - pillantott át a vállam felett, ahol Alonso éppen eszmecserébe kezdett Dashával. - Igaz, végül is együtt jöttek, csak már akkor is olyan paprikás volt köztük a hangulat. Szerintem fogalmuk sincs, hogy értem, miről beszélnek.
- Ami azt illeti, engem is megleptél...Liza. - jutott eszembe a neve, aztán mivel úgy éreztem illendő nekem is bemutatkoznom, odanyújtottam a kezemet. - Én meg Nina vagyok. És egy citromos vodkát kérnék.
- Máris, Nina. - villantott egy széles mosolyt ismét, aztán profin keverni kezdte az italomat. - És te? - pillantott fel, de furcsállva vettem észre, hogy nem is rám, hanem a mellettem álló személyre.
- Finlandiát. - könyökölt a pultra Kimi, aztán mikor a lány felvette a rendelését, felém fordult. - Szia kicsi morcos Nina. - vigyorgott idegesítően, mire én felvontam a szemöldökömet.

- Szia 'maradjunk inkább a simán Nina névnél' Kimi! Ugyanis nem vagyok morcos, ahogy a mellékelt ábra mutatja. - húztam hirtelen széles vigyorra a számat.
- Ennek örülök. Kezdtünk parázni attól, hogy beléd bújt a kisördög.
- Áh, az csak egy pillanatnyi kirohanás volt, semmi jelentősége. Bocs érte! - néztem rá bűnbánóan, de nem olyan kioktatóan, amolyan 'látod, megint nekem volt igazam!' stílusban fogadta, ahogy vártam.
- Ouhh, tényleg? Szóval pillanatnyi kirohanás... - ismételte, miközben elvette a pultoscsajtól a Finlandáját.
- Aha, és nem kell mondanod, tudom, hogy rémesen reagáltam. - húztam el a számat kínosan. - Semmi közöm ahhoz, hogy miről témáztok Heidivel. Kár, hogy néha nem tudom kontrollálni a pillanatnyi viselkedésemet. Ebben van még mit tanulnom. - ismertem el őszintén.
- Ööö...aha, biztos. - bólogatott sután, ami nagyon gyanúsnak tűnt. - De igazad volt, az a blokk tőlem van.
- És tényleg Heidivel iszogattatok itt tegnap? - kortyoltam bele az italomba.
- Ja. - vágta rá a vodkás üveget babrálva.
- De azt mondtad tegnap délután, hogy már nincs kedved megkeresni Heidit. - emlékeztem vissza.
- Ja, csak közben...összefutottunk a szállodában és....hát mivel engem okolt azért, amiért nem mentetek sziesztázni a medencébe, követelte, hogy kárpótoljam egy itallal. És itt kötöttünk ki. - magyarázta meg.
- Áh, így már értem! - bólogattam mélyeket. - De minek tetted a ruháim közé a blokkot? És egyáltalán miért te hoztad a ruhakupacomat, ha találkoztál Heidivel? Meg is mondhattad volna neki, amit üzentem.
- Ja igen. - túrt bele a már meglehetősen hosszúkás hajába. - Hát azt elfelejtettem, és akkor jöttem rá, hogy kellett volna neki mondanom, amikor már a szobámban voltam és megtaláltam a zsebemben a kártyádat.
- És a blokk?
- Passz, nem t'om hogy került oda, de nem én voltam. - tette fel a kezeit ártatlanul.
- Jó, most már úgy is lényegtelen. Semmi értelme nem volt a kiakadásomnak így se úgy se. - vontam vállat mosolyogva, Kims pedig a vodkás üvegét forgatva bólogatott, amikor valaki halálra ijesztett azzal, hogy a fülembe ordított, túlordítva a hangos zenét.
- Fernando azt üzeni, hogy kövesd Dasha példáját! - rötyögött Lewis, amikor lehorgonyzott mellettem.
- És ezt muszáj volt a fülembe ordí....neeeeem! - hagytam félbe a szemrehányásomat, amikor megláttam, hogy Fernando csaja éppen a rudaknál illegeti magát a táncoló lányokkal együtt. - Fernando bekaphatja!
- Én csak továbbítottam az üzenetet. - vonta meg a vállát mosolyogva a csoki, aztán ő is rendelt innivalót.
- Fernando élvezkedik a szülinapjában. - pártolt mellénk Jenson is és amikor a kijelentésére mindannyian megint a spanyol felé fordultunk, mi is megbizonyosodhattunk róla, hogy Dasha és a táncosok látványában gyönyörködve feszít egy bőrfotelben, miközben a csajok körbetáncolják. Néhány srác is közel hozzá figyelte a táncbemutatót.
- Én nem is hiányzok onnan. - horkantam fel büszkén, de amint végignéztem a srácokon, összeráncoltam a homlokomat. - Nem, felejtsétek el! Én nem süllyedek le arra a szintre!
- Valahogy nem is nézném ki belőled. - helyeselt Jenson.
- Kösz, Jens, bíztam benned. - veregettem vállon, aztán közösen lehúztuk az italunkat. - Még egy kör?
- Naná! - felelték a fiúk és a pultoslány már keverte is a következő menetet.
- Ez a csaj kikészít! - sóhajtott Sebastian, aki ebben a pillanatban csatlakozott iszákos társaságunkhoz.
- Dasha 'sebiiiii' Kapustina? - heccelte Kimi, mire Seb felmordult.
- Ja, bakker, nem képes leakadni rólam ezzel az idióta becézgetésével. Fernando már majdnem leüvöltötte a fejemet, hogy miért állok szóba vele! Mintha én nyomulnék magamra, komolyan!
- Szerintem jól járnál Dashával. - cukkoltam, mert szórakoztatott, hogy ennyire idegesíti a csaj. - Bár idomokkal nem igazán rendelkezik, de az ilyen akcióival biztos minden este elszórakoztatna.
- Sebasnak nem kellenek nagy idomok a lenyűgözéséhez. - szólt közbe Kimi vigyorogva a haverjára.
- Egyáltalán nem érdekelnek az idomok. - javította ki komoly arccal, de erre a srácok pedzegetni kezdték, hogy Hanna sem volt egy cicis csaj, de annyira lapos sem, úgyhogy megértik Seb beállítottságát.
- Nem beszélhetnénk másról? - vágtam közbe, mert már nekem kezdett kínossá válni, hogy Seb volt barátnője a téma. Nem értem, ő hogyhogy nem állította le a társait. De amikor megszólaltam, egy hálás pillantást küldött felém, úgyhogy ezzel le is tudtuk a témát és végre egy kellemes társalgás vehette kezdetét.
Az este nagyon jól alakult, a fiúkkal jót dumáltunk és közben jólesően iszogattunk. Nem volt gáz, hogy nem is foglalkozunk a szülinapossal, mert Fernando jól elszórakoztatta magát a csajaival. Csodálkoztam is, hogy Dasha hogy bírhatja, hogy a pasija ugyanúgy flörtöl és szórakozik a másik három lánnyal, mint vele. Úgy tűnik ő nem féltékeny típus. Örültem is neki, mert nem akartam én lenni Fernando féltékenységkeltési eszköze, és mivel Dasha nem is indult el ilyen irányba, ezért nyugodtan élvezhettem tovább az estét és ennek hála beigazolódott amit Ayao javasolt nekem mára: lazuljak!

Szombaton reggel egy csepp másnaposságot sem éreztem, hála annak, hogy mindannyian mértéktartóan ittunk tegnap este a Symbol-ban. Sőt, teljesen frissen ébredtem és mentem ki a pályára, amikor pedig a harmadik szabadedzés előtt autóba kellett ülnöm, úgy éreztem, ma szárnyalni fogok.
- Örülök, hogy megfogadtad a tanácsomat! - dicsért meg Ayao, amikor a délelőtti tréning végén a hetedikként intettek le, közvetlenül Kimi mögött. - De talán kicsit túllazultad a tegnapot...
- Lesz ez ennél még jobb is, ne aggódj! - legyintettem. - Délutánra begyújtom a rakétáimat, majd meglátod!
- Szeretném látni! - bólogatott figyelmeztetően és amikor ezt a fontos dolgot megbeszéltük a szemkontaktusunkkal, visszamasíroztam a boxba, ahol éppen Kimi vette le a sisakját.
- Na mi van, Jégember, már megint párosban nyomjuk? - löktem meg a vállát szórakozottan.
- Nem értem, mire célzol, én egyedül dolgozom. - mondta rám sem figyelve.
- Most pont úgy csinálsz, mintha egy titkosügynök lennél! - kuncogtam a komolyságán, amin elmosolyodott.
- A nevem Räikkönen. Kimi Räikkönen. - ment bele a játékba, mire jutalmul megtapsoltam.
- Ez az alakítás akár Pierce Brosnanét vagy Daniel Craig-ét is alázta volna! - dicsértem meg nevetve.
- Felettébb elégedetté tesz e nemes bók. - hajolt meg hálásan, belőlem meg kitört a röhögés, mert ez annyira nem jellemző Kimire. Ő is jót nevetett azon, ahogy én nevettem. Reggeli móka a boxban!
- Akkor ma ebédelünk együtt? - kérdeztem rá, mert én már eléggé kajás voltam.
- Nem hinném. - rázta meg a fejét, ahogy lebontotta magáról a versenyzői kellékeket.
- Miért nem hinnéd? - csodálkoztam.
- Heidi szeretne veled dumálni, és én vagyok annyira diszkrét, hogy nem rondítok bele mások beszélgetéseibe. - nézett a szemembe egyértelmű célzással, amit egy szemforgatással viszonoztam.
- Jó, oké, vágom. - legyintettem aztán rögtön mentem is az étkezőbe, ahol a barátnőm tényleg rám várt.
- Megjött a kis méregzsák! - húzta el a száját gonoszul.
- Nem kérem a bókjaidat, inkább lökd, hogy mit akarsz velem megdumálni! - utasítottam, ahogy leültem és magam elé tettem a mai ebédemet, amit rögtön falni kezdtem. Heidi nagyot sóhajtva elkomolyodott.
- Nina, elmondanád, hogy miért is akadtál ki pontosan azon, hogy Kimivel beszélgettünk és nem akartunk belevonni a témába?
- Csak egyszerűen zavart, hogy én nem vehetek részt a beszélgetésetekben. - vallottam be őszintén.
- És nem kreáltál valami fura agyszüleményt az okos fejeddel? - fürkészte az arcomat.
- Dehogy! Mire akarsz kilyukadni? - hajoltam közelebb, mert szagot fogtam. Heidi talán el akarja mondani, miről diskuráltak Kimivel tegnap? Repesve várom!
- Semmi különösre. - vonta meg a vállát mégis. - Csak azt hittem, már arra gondoltál, hogy ööö...nem tudom, nem tudok a te agyaddal gondolkozni. - adta fel végül nevetve.
- Még szép! Egyébként nincs olyan éles fantáziám, mint neked. - juttattam eszébe ezt a fontos tényt.
- És nincsenek is romantikus elképzeléseid. - folytatta tovább a sort mosolyogva.
- Várj csak! - ráncoltam össze a homlokomat, aztán vigyorogni kezdtem. - Te! Ha a helyemben lettél volna, azt képzelted volna, hogy Kimi és közted van valami?
Heidi elvörösödött, ebből gondoltam, hogy biztosan ilyesmire célzott. Azta, én erre tényleg nem gondoltam volna!
- Talán, de mindegy is, mert nekem már van egy finnem, akit Heikkinek hívnak és nagyon szeretem. - jelentette ki, mintha nekem nem lenne egyértelmű. Olyan fura képet vágott, mintha bizonygatná akarná a szerelmét Heikki iránt.
- De nekem eszembe sem jutott, hogy magamban összeboronáljalak Kimsszel. - csóváltam a fejemet. - Mivel mindkettőtöket a legjobb barátaimnak tartalak, és tudom, hogy ti is bírjátok egymást, ezért fel sem merült bennem, hogy olyan témáról beszélgessetek.
- Még szerencse! - nevetett fel vékony hangon. - Ugyanis Heikki nekem mindennél fontosabb, főleg most, hogy úgy érzem, már nem is lehetne ennél erősebb a kapcsolatunk! - trillázta feltűnően boldogan.
- Jó, ezt eddig is tudtam, nem kell az orrom alá dörgölni. - forgattam a szememet unottan. - Tudod, hogy nem vagyok kíváncsi a kapcsolatotok részleteire.
- Én viszont már nagyon kíváncsi lennék a te kapcsolatod részleteire. - csücsörített vigyorogva, és ekkor már éreztem, hogy kezd rossz irányba fordulni a beszélgetésünk.
- Milyen kár, hogy kapcsolatom hiányában nem tudsz min csámcsogni! - tapsikoltam tettetett örömmel.
- Örülnék, ha már lenne valakid! - tudatta velem kedvesen.
- Én meg örülnék, ha nem folynál bele a szerelmi életembe!
- De hát nincs is szerelmi életed! - nevetett ki gonoszul.
- Hát pont ezért! - bólogattam hevesen, Heidiből meg kitört a nevetés. És szerencsére ezzel le is rendeztük a témát és beszélgethettünk végre olyan fontos dolgokról, mint a mostanában elmaradozó közös edzéseink.

Az időmérő előtt így még gyorsan beiktattunk egy paddock-körbefutást, aminek persze nem örültem, de Heidi ragaszkodott hozzá, hogy ha panaszkodok a fizika felkészültségem miatt, akkor most szenvedjek meg érte. Így egy cseppet kifulladva futottam be a boxba fél órával a kvali előtt.
- Te jó ég, mindjárt nekiállok szalonnát sütni! - töröltem le az izzadságot a homlokomról, mert a boxban kb. olyan hőség volt, hogy nyugodtan körbeülhettünk volna mályvacukorral és szalonnaszeletekkel.
- Ne parázz, csak 50 fok lesz az autódban. - osztotta meg velem ezt a biztató infót Damien.
- Marhára köszönöm a lelkesítést! - csapkodtam meg a vállát, aztán felhúztam a sisakomat.
- Gyerünk kislány, csapj a lovak közé! - kocogtatta meg a bukómat vigyorogva, én meg azzal háláltam meg neki, hogy egy kézfogással összecsaptunk.
Amikor kimentem a pályára, úgy éreztem menni fog! A fenébe is, most jól megy! Nem úgy, mint Németországban, ahol hazai pályán voltam és biztatott a hazai közönség. Az első etapból ugyan a 13. helyen jutottam tovább, de nem aggódtam, remekül muzsikált az autó és Ayao is azzal nyugtatott, hogy nagyon jó a tempóm és csak így tovább. A második szakaszban is tövig nyomtam a gázt, de ez akkor is csak a 9. helyre volt elég, amikor már kezdtem mégis kényelmetlenül érezni magamat, amiért hiába adok bele mindent, egyszerűen nem jön ki az, amit szeretnék. A Q3-nak már úgy vágtam neki, hogy minden mindegy. Én megteszem ami tőlem telik, a többit már nem írhatják az én számlámra.
- Mi a helyzet? - érdeklődtem a versenymérnökömtől a rádión, amikor az első mért köröm után átfutottam a célvonalon.
- Jelenleg te vagy az első. - közölte meglepetten, gondolom most olvasta le az adatot. Nekem már ez is elég volt, hogy kezdjem beleélni magam a pole lehetőségébe, ezért görcsösen kapaszkodtam a kormányba. - Hamilton átvette a vezetést. - informált öt másodperccel később kicsit lemondóbban, mire kénytelen voltam nagy levegőt venni és a friss gumikkal egy újabb körre indulni. - Hamilton az első még mindig, Vettel nem tudta felülmúlni az idejét, ezért második, te jelenleg ötödik vagy. - tudatta velem a jelenlegi állást Ayao, majd hozzátette. - Szabad a pálya, előtted már nincsenek, úgyhogy nyomd tövig a gázt, kislány!
- Megpróbálom! - préseltem össze a számat és már kis híján beleharaptam az alsó ajkamba, annyira beleéltem magam a vezetésbe. Nem szabad a pole-ra gondolnom, nem szabad a pole-ra gondolnom, csak ezt ismételgettem magamban, és amikor átszeltem a célvonalat, a lehető legnyugodtabban szóltam bele a rádióba. - Na? Mennyire voltam elég?
- MÁSODIK HELY, NINA! - örömködött a mérnököm és hangosan ujjongott a rádió túloldalán.
- Úristen... - néztem magam elé döbbenten. Hát nem pole, de életem legjobb időmérős eredménye!
- Gratulálok, kicsilány! - ölelt át Lewis, a pole-pozíciós a mérlegelésnél. - Jó kis kört pirítottál a végére!
- Kösz, csoki! - veregettem meg amolyan "versenyzősen" a hátát, de amikor megnéztem, mennyivel maradtam el tőle, kikerekedtek a szemeim. - Oké, azt hiszem jobb lett volna, ha oda sem nézek!
- Áh, csak majdnem fél másodperc! - legyintett vigyorogva, és ekkor már nem gratulációból vertem hátba.
- Jól van, te akartad! Ha harc, hát legyen harc! - léptem elé kihívóan vigyorogva.
- Alig várom! - nézett a szemembe és állta a tekintetemet. - Előzz meg ha tudsz!
- Ne aggódj, meg fogom próbálni. - sziszegtem neki határozottan és így szemezgettünk egymás versenyzői magabiztosságát tuningolva, amíg a harmadik helyezett közbe nem avatkozott.
- Gratula, Lewis, megérdemelted! - fogott kezet Seb a csokival, aztán felém fordult. - Most bepipultam rád, Nina! - mosolygott sértetten. - Hogy mertél megfosztani a második helytől?
- Merészségből nálam nincs hiány! - fontam össze a karomat magam előtt.
- Az biztos. - nevetett Lewis és Sebre nézett. - Hallod, azt mondja, majd a futamon beelőz! Ezen a pályán, heh!
- Képzeld el, csokikám, hogy tavaly nyertem már itt és nem pole-ból! - tudattam vele a korábbi sikeremet.
- Csakhogy ez már nem a GP2, kicsilány!
- Annál szebb lesz a győzelem! - biccentettem félre a fejemet, a fiúk pedig jobbnak látták, ha nem kötnek belém, úgyis hajthatatlan vagyok.
Ez a második hely feltuningolt és életem első f1-es szezonjában először megcsillan a lehetőség az első győzelmemre. Mindent meg akarok tenni, hogy a német hétvégét feledtetni tudjam magammal és a rajongóimmal is. Azt akarom, hogy ez a Magyar Nagydíj maradandóan emlékezetes legyen!