60. fejezet: Viharos vasárnap

Sziasztok!
Hát akkor itt is van a beígért bűvös 60. :) Ha már az 50. fejezet pont nem jött ki drasztikus fordulatra, akkor most bepótoltam. Biztosan meg fogtok lepődni a végén, ki pozitívan, ki negatívan. Éppen ezért most mindennél kíváncsibb vagyok a véleményetekre, rohamozzatok meg, nem bánom ha hideget kapok vagy meleget :D És ez csak a kezdet. Féljetek a következő fejezetektől :)
U.i.: nézzétek el nekem a hibákat, nagyon siettem vele és csak a fele került átnézésre!
Jó olvasást! :))


(Nina)
 
A tervem, miszerint a lehető leghatékonyabban rápihenek a számomra most extragigamegaultra fontosnak számító vasárnapi napra, már szombat éjszaka megdőlt. Elég volt csukott szemmel feküdnöm az éjszaka közepén, hogy rájöjjek: egy percet sem fogok tudni aludni ilyen rémes külső hatásoktól!
Budapesten olyan bazi nagy vihar kerekedett ki éjjelre, amire talán még az időjósok sem számítottak. Azok után, hogy napok óta gatyarohasztó hőség uralkodik ebben a kis országban, estére besötétedett az ég, majd ijesztő felhők lepték el a főváros egész területét. És persze a szálloda felett csaptak össze leginkább a 'hullámok', mert minden egyes dörgésnél úgy éreztem, hogy rám szakad a plafon. Kint dübörgött a jégeső, ami úgy verdeste a szoba panorámaablakait, hogy kis híján kitört az ablaküveg. Az már csak hagyján, hogy az ezerwattos teljesítményű villámlás a sötétített függönyökön keresztül is kiégette a retinámat, de az ég olyan bődületesen dörgött, hogy már féltettem a dobhártyámat. Amellett, hogy minden egyes löketére összerezzentem.

Utálom a viharokat, főleg az ilyen eszementeket. Mire jó ez egyáltalán? Anyám kiskoromban folyton azzal nyugtatgatott, ha nem tudtam aludni a nyári zivataroktól, hogy ez csak az égiek műve: a kisgyerekek fénykarddal küzdenek egymással, ilyenkor villámlik ; az apjuk rájuk ordít, ilyenkor dörög az ég; az anyjuk meg sír az állandó vitáktól, ilyenkor esik a töménytelen csapadék a felhőkből. Ez az elmélet mindig megnevettetett, ezért sosem okozott gondot az alvás ilyen időjárás közepette, de most már teljesen más a helyzet, mint anno. Egyrészt már nem vagyok gyerek, - elvileg - nem félek a vihartól, és...anya sem él már.
Most sem a félelem miatt nem tudtam huzamosabb ideig lecsukni a szememet és végre eltenni magam holnapra. Ahogy újra és újra dörrent az ég, hallottam a kopogó esőt és láttam a vakító villámokat, csak azon tudott kattogni az agyam, hogy ez talán valami jóslat? Hogy hiába sütött a nap szombaton, vasárnapra mindent elmos az eső? Természetesen én ezt úgy fordítottam le magamban, hogy hiába végeztem másodikként az időmérőn, a vasárnapi futamon szemernyi esélyem sem lesz. És ahogy ez a gondolat beférkőzött a fejembe, már ki is ment a szememből az álmosság. Sosem voltam híve az ilyen baromságoknak, de Heidi elég sokszor vont le következtetéseket külső tényezőkből és nekem is rögtön az ugrott be a mostani időjárásról - ami mellesleg megzavart a holnapra készülő regenerálódásomban -, hogy esetleg ez egy jel. Egy előjel arra, hogy holnap csúfosan el fogok bukni a futamon.
Egy újabb hatalmas dörgés rázott fel a gondolataimból, de annyira, hogy bele is rezzentem. Morogva felültem a terebélyes ágyamban és a térdemre támasztva az államat, átkaroltam a lábamat, miközben az ablakot kémleltem, ahol egy újabb villámcsóva fényével találkozhattam szembe és ettől rögtön csillagokat láttam. Sűrűn pislogtam, miközben elhadartam a német káromkodáslistám összes elemét. Dühösen felpattantam az ágyamról és odameneteltem a hatalmas ablakokhoz, majd elhúztam a sötétítőfüggönyöket, amik eddig sem teljesítettek jó szolgálatot. Szembenéztem a tomboló viharral, ami nemhogy csillapodni, de még tovább fokozódni látszott. Ismét villámlott egyet és alig számoltam el 10-ig, már követte is őt az egetrengető dörgés, aminek hallatán automatikusan elléptem az ablaktól és visszarántottam a függönyt. Pár másodpercig álltam az ablak előtt, összefont karokkal és pislogás nélkül vártam a következő csapást, amire alig kellett várnom, máris ösztönösen visszarohantam az ágyba és magamra húztam a takarómat. Újabb káromkodássorozatot bonyolítottam le, miközben eszeveszetten markoltam a széles takaróm szélét. Nekidőltem a falnak és szitkozódva küldtem el Magyarországot, Budapestet, az éjszakát, a vihart és a hülye gondolkodásomat az anyjába!
Oldalra fordítottam a fejemet és az éjjeli szekrényen megpillantottam a mobilomat. Csodálkozva vettem észre, hogy bekapcsolva maradt, amit az apró piros villogó fényből következtettem ki, ugyanis ha éber állapotban van, mindig villog a kis pötty, ami normál esetben az őrületbe szokott kergetni, de most megmosolyogtatott. Úgy éreztem, nem vagyok egyedül, valaki itt van velem és ő is ébren van. A kezembe vettem a telefonomat és elhatároztam, hogy játszani fogok valami hülye játékkal, ha már aludni nem tudok hála azoknak a pilótáknak, akik délután esőtáncot jártak, csakhogy holnap legyen esélyük. De ahogy kioldottam a képernyőt, szembetalálkoztam két lüke, de annál vidámabb arccal, amin önkéntelenül is elmosolyodtam. Kimiről és rólam készült a fotó a montreali dobogóünneplős bulinkról, amikor már túlságosan jókedvűen emeltünk fel egy pohár lime-os vodkát a fotósnak, aki minden bizonnyal Heidi volt.
Valahogy nem tudtam megnyitni a menüt, magunkat néztem és gondolatban végigpörgettem a legutóbbi dobogós futamomat és az utána következő őrült Lotus-féle partizást. Felejthetetlen éjszaka volt, akárcsak a bahreini kettős dobogós ünneplésünk. Érdekes, Sebastiannak meg az ott készült kép a háttérképe.
Nem is volt már kedvem játszani semmi idiótasággal, mert a háttérképem teljesen elvonta a figyelmemet. Vajon Kimi alszik? Elég jó alvó, ezt már az én otthonomban is bemutatta, de ilyen borzasztó viharban is képes úgy durmolni, mint anno, amikor részegen állított be hozzám és rögtön bemondta az unalmast? Ellenállhatatlan kísértést éreztem arra, hogy felhívjam és megkérdezzem tőle, tud-e aludni ebben az időben, de amikor már éppen előkerestem a nevét a névjegyzékemből, megráztam a fejemet. Az éjszaka közepén csak nem fogom felhívni, lehet sőt biztos, hogy ő is pihenni akar a futamra, és ha képes nyugodtan aludni ilyen ítéletidőben, akkor nem zavarhatom. Gyorsan vissza is raktam a mobilt az éjjeli szekrényre és mielőtt bármi őrültségre készültem volna, betemettem magam a takaróba, belefúrtam a fejem a párnába és akarattal leszorítottam a szemhéjamat. Aludj, Nina, aludj, különben megjárod holnap!
Ebben a minutumban akkorát dörgött az ég, hogy ösztönösen sikkantottam egyet, majd éreztem a gyorsuló szívdobogásomat. Kipattant a szemem és rögtön visszaültem ülőhelyzetbe. Nem bírom, egyszerűen nem!
Újból a kezembe vettem a telefonomat és mielőtt még gondolkodhattam volna, már be is pötyögtem egy üzenetet Kiminek és másodpercek leforgása alatt már megkaptam a sikeres küldés értesítést.
Alszol? Ez állt rövid és főleg kíváncsi üzenetemben.
- Te eszement, hülye állat, mire volt most jó ez? - kérdeztem magamtól és fejbe vágtam magamat az érintőképernyős mobillal. Már abban a percben megbántam, hogy erre vállalkoztam, de már nem volt mit tenni. Csak vártam a visszajelzést, ami nem jött. 2 perc, 5 perc, 10 perc, de nem érkezett válasz.
Kezdtem megkönnyebbülni, hogy nem ébresztettem fel Kimit, de ezzel párhuzamosan egyre jobban megrezzentem minden egyes villámlást követő dörrenésnél. Kezdtem beletörődni, hogy nem alszok ma éjjel.
Az újabb ijesztést viszont már nem a vihar okozta, hanem a telefonom, ami pittyegésbe kezdett az éjjeli szekrényemen. Úgy nyúltam érte, mintha vizeskulacs lenne a sivatagban. Őrülten kíváncsian nyitottam meg a legújabb üzenetemet.
Most már nem.  - írta a küldő, azaz Kimi. Szóval most már nem alszik. Bár a jelentésétől rosszabbul kellett volna éreznem magam, elfutotta az arcomat a mosoly. Nem is gondolkodtam a visszaíráson, rögtön küldtem a válaszomat.
Bocsi, nem akartalak felébreszteni! Azt hittem nem fogsz visszaírni.
Ezúttal már nem váratott magára sokat az újabb SMS, és már a kezemben rezgett meg a telefonom.
15 perce berreg ez a szar, nem volt nehéz felkelni rá. Miért nem alszol?
Nem tudok. Ez a vihar kikészít! - írtam meg őszintén, de nem éppen a következő választ vártam.
Csak nem félsz? - és a vicc, hogy egy nevető smile-t is tett a végére. Csak nem szórakozik rajtam?
Nem, csak elegem van belőle. Nem tudok aludni tőle. - panaszoltam el az SMS-ben.
Gyere át, ha félsz! - írta válaszként, amin csak pislogni tudtam. El sem hiszem, hogy ezt Kimi írta!
Biztos hogy jó helyre küldtem el az első SMS-t? Bocs, ha felébresztettelek, én Kiminek akartam írni.
A legjobb helyre jött. Na átjössz? - kérdezte meg újra írásban egy újabb mosolygós smile-val zárva a sorait. Mosolyogva ráztam meg a fejemet. Hihetetlen, hogy komolyan azt hiszi, fosok a vihartól.
Ne hülyülj, nem fogok bepisilni egy kis esőtől. - válaszoltam, remélve, hogy végre elhiszi az igazságot.
Komolyan engem akarsz hülyíteni? Mondom, hogy gyere! - Hát akkor tévedtem. Átlát rajtam.
Tényleg nem félek a vihartól. Inkább a holnaptól. - magyaráztam meg, hátha ettől majd hisz nekem.
Akkor gyere át és beszéljük meg! - erősködött továbbra is, de eszem ágában sem volt átmenni hozzá.
Nem megyek sehova az éjszaka közepén, Kims! Így sem tudsz aludni tőlem!
Ha már ébren vagyunk, akkor nem mindegy hogy írásban vagy szóban dumálunk? - jött a jogos válasz.
Oké, akkor most hagylak aludni, jó? - készültem lezárni az üzenetváltásunkat. Bevallom, kedvetlenül.
Nem kell, már pihent vagyok. Miért nem jössz át? - kérdezte megint és ez jól esett tőle. Ezek szerint nem is zavarja annyira, hogy az éjszaka közepén felébresztettem és ilyen gáz SMS-ekkel traktálom.
Mert nem. Aludjunk, már így is túllőttem a célon. - "köszöntem el", aztán hogy ellenálljak a kísértésnek, kikapcsoltam a telefonomat és letettem az éjjeli szekrényemre. Most már tényleg aludnom kell!
És úgy látszik Kimi is így gondolta, mert nem érkezett újabb üzenet. Bár a telefonom már így is kikapcsolva volt, nem is jelezhetett volna. Visszabújtam a takaróm alá és erősen próbáltam álomba kergetni magamat, de akárhányszor dörgött az ég, vagy villámlott egyet, megrázkódtam és ezzel saját magamat ébresztettem fel, egészen addig, amíg egyszercsak megláttam egy árnyat az ágyam felé sétálni.
- Jézusom! - sikítottam fel a sötét alakra összpontosítva. - Ki vagy te? Húzz innen, vagy megverlek! - emeltem fel a párnámat, miközben szorosan a falhoz préseltem magamat.
- Nyugi, csak én vagyok! - suttogta egy ismerős hang, a tulajdonosa pedig ledobta magát az ágyamra.
- Kimi! - néztem rá mérgesen a sötétből. - Mit keresel itt? Aludnod kéne, te bolond!
- Most én is túllövök a célon! Amúgy meg te tehetsz róla! - vonta meg a vállát. Hason feküdt velem szemben, a könyökén támaszkodva rám nézett.
- Oké, bocs az ébresztésért, de megmondtam, hogy nem megyek át!
- Ezért jöttem én! - nevetett aztán közelebb tolta a fejét és suttogóra fogta. - Tényleg félsz, ugye?
- Nem! Nem félek! - állítottam szilárdan és törökülésbe tornáztam magamat. - Hogy jöttél be?
- Nyitva volt az ajtód, te meg épp aludni próbáltál. - magyarázta az amúgy teljesen érthető tényeket. - De láttam ám, hogy mocorogni kezdtél, amikor dörgött az ég! Valld be, hogy félsz!
- Mondtam már, hogy nem félek! - erősködtem, de persze ekkor kellett bevillannia a függönyön keresztül az erős villámfénynek, amitől megrázkódtam, hogy a dörgésről már ne is beszéljek.
- Szóval nem félsz. - ismételte meg az állításomat és ekkor már kirajzolódott a sötétből az arca, így láttam, hogy diadalittasan vigyorog.
- Csak attól félek, hogy miattam majd egyikünk sem fog jól szerepelni holnap a futamon. - módosítottam.
- Szerintem meg a vihartól parázol. - ellenkezett továbbra is és úgy látszott, biztos a megérzésében. - De most már nyugi, ha be akar szabadulni az a csúnya villám ide, majd elkapom és visszadobom az égieknek.
- Nem vagy normális! - nevettem, de aztán megembereltem magamat. - Menj vissza és aludj, jó?
- És ha nem akarok? - kérdezte huncutul. - Olyan jól elkényelmesedtem itt.
- Akkor majd én kituszkollak innen. - dobtam le magamról a takarót, felálltam, majd elkezdtem rángatni a karját. Ekkor tűnt fel, hogy egy alsógatyán kívül semmit sem visel. Ő is feltápászkodott ülőhelyzetbe.
- Nálad a pizsama luxus? - kérdezte, a sötétben szemrevételezve a bugyi-melltartó kombót rajtam.
- Te sem vagy túlöltözve. - vágtam vissza csípőre tett kézzel. - Amúgy meg kell dögleni a melegtől.
- Nálam még melegebb van, ha nem bánod itt alszok. - dőlt volna el újra az ágyamon, de nem engedtem, megfogtam a karját és nagy erőfeszítések árán felhúztam.
- De bánom. Már az is baj, hogy átjöttél!
- Te ébresztettél fel! - nézett rám szemrehányóan, de mosolyogva.
- Tudom, és már bocsánatot kértem. Menj és aludj jó? Nem akarom, hogy miattam legyél mosott rongy.
- Ha látom, hogy nem fosol a vihartól, akkor elmegyek. - kulcsolta össze a karját maga előtt.
- Oké, hogy bizonyítsam be? - kérdeztem, remélve, hogy sehogy lesz a válasz és akkor végre nem kell bűntudatosan szenvednem amiatt, hogy Kimi alvás helyett elvonja a figyelmemet a viharról. Amiért amúgy baromi hálás voltam, de ugyanakkor szerettem volna minél hamarabb visszapaterolni az ágyába.
- Állj oda az ablakhoz, húzd el a függönyt és várj minimum három dörgésig. Ha egyiktől sem rezelsz be látványosan, akkor elhiszem neked. - adta ki az ultimátumot, én pedig rögtön odasétáltam az ablakokhoz.
Elhúztam a függönyöket és magam előtt összefonva a karomat szembenéztem a viharral. Erősen koncentráltam arra, hogy még véletlenül se rezzenjek meg egy dörgésnél és ezzel az akaraterővel kiálltam a próbát. Diadalmas mosollyal fordultam meg, magam mögött Kimit találva, aki végig ott állt a háttérben.
- Na? - kérdeztem győzedelmesen.
- Oké, hiszek neked. - bólintott mosolyogva. Az arcát most már tökéletesen láttam az ablakból szűrődő fényben. Kicsit nyúzott arca volt, amitől még jobban lelkiismeret-furdalásom támadt.
- Kérlek Kims, most már menj vissza a szobádba! - néztem rá kérlelő szemekkel. - Erős bűntudatom lesz, ha fáradtan fogsz felállni a rajtrácsra.
- Vicces, hogy így aggódsz értem. - rötyögött szórakozottan.
- Van miért aggódnom. - emlékeztettem őt is és magamat is arra, hogy az én hülyeségemnek köszönhetően állunk most az ablak előtt az éjjeli vihar kellős közepén.
- De nekem már nem kell ugye? Hiszen akkor nem parázol az esőtől.
- Nem, megnyugodhatsz. Na most már vonszold vissza magad, okés? - toltam kifelé, ő pedig végre megindult. Az ajtóig el is jutott, de ott megállt és még visszanézett.
- De most már alszol te is, ugye?
- Próbálok. - bólintottam, de az arckifejezését látva hozzátettem. - Azaz persze, hogy alszok!
- Ezt szerettem volna hallani. - ült ki egy elégedett mosoly az arcára, aztán váratlanul odanyúlt a hajamhoz és játékosan összekócolta. - Na akkor jó éjt, kicsi Nina!
- Neked is Kims! - köszöntem el tőle, aztán becsuktam utána az ajtót.
Visszakecmeregtem az ágyamba és beburkoltam magam a takaróval. Ahogy oldalra fordultam az ablak felé, észrevettem, hogy a függönyt nem húztam vissza és ezért bevilágított a villám fénye. Aztán eszembe jutott, hogy megígértem Kiminek, hogy nem félek, így átfordultam a másik oldalamra, hátat fordítva a viharnak.
Elmosolyodtam az éjjeli szekrényemen pihenő telefonomra nézve. Van az a mondás, hogy az igaz barát az, akit ha éjjel 2-kor hívsz fel, akkor is a szolgálatodra áll. Nos, azt hiszem én büszkélkedhetek egy ilyen igazi baráttal. És ezután már nem is okozott gondot az alvás.

Nem tudom mikor és hogy sikerült elaludnom végül, de sikeres volt a küldetés, mert legközelebb csak reggel fél 10-kor tértem magamhoz. Érdekes módon fáztam, ahogy kitakaróztam, és csodálkozva vettem észre a napsütés hiányát, aminek elvileg az ablakon át meg kellett volna világítania a szobát. Feltápászkodtam az ágyból és az ablakhoz somfordáltam. Leesett az állam, amikor megláttam, hogy kint borús az idő és fúj a szél. Hihetetlen, de a tegnap az időmérő után esőtáncot járó fiúk elérték a céljukat: lehet, hogy tényleg esős futamunk lesz ma és oda a napsütés és a forró aszfalt?
- Jó reggelt, drágám, min agyalsz? - kérdezte Heidi, amikor kiszálltam a Nissanból a pálya parkolójában. A barátnőm Heikkivel jött ki a pályára, így a két szerelmes egymás mellett állva várták az érkezésemet.
- Azon, hogy ezek a rondaságok eltűnnek-e a mai nap folyamán. - kémleltem az eget, ahol csúnya felhők takarták el a napot.
- Az előrejelzések szerint száraz futamotok lesz, kár érte aggódni. - közölte Heikki.
- Az én radarom viszont azt jósolja, hogy nem lesz felhőtlen ez a nap. - jelentettem ki borúsan.
- Jaj, mindig találsz valamit, amin rághatod magadat! - szörnyülködött Heidi és barátnősen átkarolta a vállamat, miközben Heikki kezét fogta és hármasban sétáltunk el a motorhome-ig.
- Egyszerűen rossz előérzetem van. - vontam össze a szemöldökömet, ahogy belöktem a home ajtaját.
Az első utam az étkező felé vezetett; eszméletlen szükségem volt egy energiaitalra és rögtön rá is vetettem magamat egy szerencsésre, amikor az egyik hoszteszlány megkínált a pultnál.
- Szerinted van valami abban, hogy pont a mostani éjjel volt ilyen viharos? - kérdeztem tőle váratlanul.
- Csak nem aggódsz a futam miatt, Nina? - tudakolta mosolyogva Laura....azt hiszem ez a neve. Vagy nem.
- Kicsit beképzeltem magamnak, nem? - nevettem fel lehülyézve saját magamat. - Szerintem csak parázok attól, hogy megint jó helyről fogunk indulni és esetleg ismét elcseszem. Mert ha jól sikerült az időmérőm, mindig bebuktam a versenyt.
- Szerintem nincs mitől félned. - nyugtatott meg a lány. - És ne következtess a viharból. Semmi jelentősége.
- Szerintem sem. - helyeselt mellettem egy pasi, és meglepetten vettem észre magam mellett Kimit, aki szintén kért egy energiaitalt reggeli gyanánt. Szórakozva figyelte, hogy próbálok rájönni, mit keres itt. - Hogy aludtál?
- Kösz, elég jól. - kortyoltam bele az energiaitalomba. - Miután kimentél a szobámból és lett egy perc nyugtom, be is nyomtam a szunyát.
- Ki ment ki kinek a szobájából? - érdeklődött a másik oldalamon helyet foglaló Heidi.
- Kimi az enyémből. - válaszoltam és a szememet forgatva elvettem tőle a narancsot, az almát és a müzliszeletet, amit reggelire adott nekem. Nem volt étvágyam, de kedvem sem Heidivel ellenkezni.
- Räikkönen, mit kerestél te Nina szobájában? - vetett metsző pillantást a barátnőm a finnre, aki védekezően maga elé tartotta a kezét.
- Csak nem tudott aludni és mivel sms-eztünk, gondoltam átnézek. - mentegetőzött, amin normál esetben

csodálkoznék, mert nem Kimire vall, de Heidi ellen nincs más gyógyszer.
- Mi az, hogy sms-eztetek? - kerekedett ki a barátném szeme. - Háló, rémlik, hogy nektek ma versenyeznetek kell? Hogy képzeltétek, hogy sms-ezgettek az éjszaka közepén?
- Vihar volt, nem tudtam aludni. - csatlakoztam be én is, de Heidi le nem vette a szemét Kimiről.
- Räikkönen, ha Nina ma fáradtság miatt nem remekel a futamon, akkor megnyúzlak, értetted?
- Nem lesz semmi gáz, ne fújd fel magad! - hűtötte le a finn minden egyes szót kihangsúlyozva.
- Mindig ezt mondod: nem lesz semmi gáz! - szónokolt Heidi a plafonra emelve a tekintetét. - Aztán ha egyszer mégis gáz lesz, akkor ki menti meg a seggedet? Sosem gondolsz a következményekre?
- Heidi, kérsz te is valami innivalót? - kérdezett közbe Laura, a hoszteszlány, látva a barátnőm pirossá váló arcát, aki erre hevesen megrázta a fejét.
- Nyugi már, kialudtam magamat, nem lesz itt semmiféle következmény. - próbáltam lenyugtatni.
- Ajánlom is. - sziszegte és megint nem kerülte el a figyelmemet, hogy egyenesen Kimire nézett, aki viszont szuszogott egyet, de nem válaszolt.
- Összevesztetek Heikkivel, vagy mi bajod van? - érdeklődtem a barátnőmtől, aki erőteljesen beleharapott az almájába.
- Heikkivel minden a legnagyobb rendben, jó? - jelentette ki fennhangon és tovább foglalatoskodott az evéssel. - Csak miattad aggódok, te hülyelány! Ha te ezzel a felelőtlennel dumálsz az éjszaka közepén...mert felteszem, hogy dumáltatok. - pillantott hol rám, hol Kimire, én pedig egyértelműen bólogattam.
- Persze, hogy dumáltunk.
- Még jó. - reagálta le megkönnyebbüléssel a hangjában. Miért talán azt hitte malmozunk csak úgy unalmunkban az éjszaka közepén? - Szóval, ha dumáltok, akkor nem alszotok. Ha nem alszotok, akkor nem leszel kipihent. Ha nem leszel kipihent, akkor nem tudsz koncentrálni. Ha nem tudsz koncentrálni, nem megy a vezetés. És ha nem megy a vezetés, meg is van az újabb csalódástkeltő futam, nekem pedig szokás szerint össze kell kanalazni téged kiskanállal, hogy ne vedd a szívedre az eredményt.
- Tudom, hogy aggódsz értem, de nem kell, mondom, hogy kialudtam magamat. - villantottam egy derűs mosolyt rá, igazolva az állapotomat, de kétkedve húzta el a száját.
- Majd meglátjuk...de ha a verseny után sírsz nekem, akkor csakis te leszel az oka, Räikkönen! - esett neki ismét Kiminek, akit már őszintén megsajnáltam, mert olyan szúrós pillantásokkal illette szegény finnt.
- Az enyém?! - nevetett fel értetlenül.
- Igen, a tiéd, te fafejű! - állította Heidi.
- Hagyd már békén, miért kell őt bántanod? - vettem a védelmembe a csapattársamat. - Ha rosszul sikerül a futam, akkor azt csak magamnak köszönhetem...vagy valamelyik okosnak, aki esetleg összetöri az autómat, de Kimi nem fogja elrontani a versenyemet, ebben biztos vagyok. - néztem a finnre, aki jóérzéssel rám mosolygott. Én is hasonlóképpen viszonoztam, majd visszafordultam Heidihez. - Tehát fejezd be, jó?
- Majd meglátjuk. - bólogatott maga elé a barátnőm. - Csak nehogy pofára esés legyen a vége!
- Te meg nem vészmadárkodj! - kaptam fel a vizet a pesszimizmusára. - Nem is értelek, tegnap még olyan hű de jól el tudtatok beszélgetni, most meg úgy oltod őt, mintha bármi rosszat tett volna.
- Ártatlan vagyok. - fűzte hozzá Kimi vigyorogva, szándékosan piszkálva Heidit.
- Persze, szentté ne avassalak? - biccentette félre a fejét gúnyosan a barátnőm.
- Befejeznétek? - fordultam hol az egyik oldalamra, hol a másikra. - Komolyan, hihetetlenek vagytok! Az egyik nap még engem küldtök el a jóízű beszélgetésetekből, másnap pedig nekem kell közétek csapni.
- Na vajon ki a közös nevező? - találgatott Heidi, mire morfondírozni kezdtem.
- Én? - tippeltem és közben összeráncoltam a homlokomat.
- Nagyszerű! - tapsolt meg ironikusan mosolyogva, de látva a morgós arcomat, megenyhült. - Csak aggódok érted!
- De ne aggódj, itt az én vezérlőm, mindent kézben tartok. - böktem a fejemre.
- Na persze! - nevetett ki hangosan.
- Hidd csak el! Kipihent vagyok, üde és friss. És úgy fogok versenyezni, mint tavaly! - emeltem fel a hüvelykujjamat, Heidi pedig nyilván tudta, hogy a GP2-ben sikerült megnyernem az egyik hungaroringi versenyt. - Szóval nincs para oké? Most pedig béküljetek ki! - tettem össze a két barátom kezét, amit ők vonakodva elfogadtak és kezet fogva kölcsönösen bólintottak egyet békülésképpen. - Ez így már mindjárt jobban tetszik! - örültem meg a látványnak, amikor elhúzták a kezüket és folytatták a reggelijüket. De volt egy olyan érzésem, hogy nem volt túl őszinte az a feszült pillantás, amit egymással váltottak kézfogáskor. Egyre erősebben él bennem a gyanú, hogy nagyon is titkolóznak valamiért. De vajon mihez lehet köze?

- Boldog szülinapot! - köszöntöttük fel mindannyian egyszerre a születésnapos Fernandót a pilótparádén, amikor a kamionnal a pálya egyik olyan részénél tartottunk, ahol láttak minket a szurkolók. Az egyik tévés riporter megkérte a mezőnyt, hogy az élő adásukban kívánjunk boldog születésnapot a ma 31 éves öregnek.
- Kösz, srácok, tényleg! - legyintett lazán Fernando, de közben önelégült vigyor ült ki az arcára.
Tetszett neki, hogy ilyen felhajtást csaptunk neki a verseny előtti órában. Sorban kezet fogott minden fiútársával, aztán amikor rám került a sor, szélesen elmosolyodott.
- Na veled most mit csináljak? - kérdezte és rémesen élvezte, hogy minden szempár ránk szegeződött.
- Ha fél évre előre akarsz, hát kívánhatsz boldog szülinapot! - ötleteltem, mire a többiek hangosan felkacagtak. Fernando annyira nem díjazta, hogy most én kerültem a középpontba.
- Úgy értem, fogjak kezet veled, vagy mit? Mert egy cseppet bonyolult a helyzet, ha veled van dolgom.
- A férfias kézfogással sosem volt gondom. - feleltem lazán és odanyújtottam a kezemet, amire elég volt csak rápillantania, és már tudtam, hogy nem vesz komolyan.
- Ha nem gond, akkor én viszont kivételt teszek veled. - tolta el a kezemet és kicsit ügyetlenül megölelt. Kicsit furcsának találtam, hogy az egykori legnagyobb ellenszenvesem most ölelget, és ezt meg is mondtam neki.
- Hallod, nem túlzás ez egy kicsit? - kérdeztem rá, bár azért jobban örültem ennek a hála-ölelésnek, mint egy esetleges futó csóknak, amit sajnos már kétszer is volt szerencsém megtapasztalni tőle. Ebben a szituban enyhén ciki lett volna, a társaink és a tévések társaságában.
- Szülinapom van, megengedhetek egy kis kedvességet az egy szem lánykának, nem? - vonta meg a vállát vigyorogva és ahogy körbenézett a srácokon, azok helyeselve bólogattak. Én sem tudtam máshogy tenni.
- Oké, ebben az esetben tényleg boldogat! Ünneplés lesz?
- Viccelsz? - nevetett fel lesajnálóan. - Én leszek az elsőszámú VIP vendég a Symbol-ban az afterpartira.
- Hé, mi is megyünk Nicole-lal! - szólt közbe Lewis kicsit sértetten.
- De neked nincs szülinapod, haver! A pultoscsajszi megígérte nekem, hogy sütnek nekem egy tortát. - dicsekedett Fernando, majd felém fordult. - Hé, Nina, ha már múltkor kivetted magad a buliból, nem akarsz most becsatlakozni a táncos lányokhoz? Jó lenne egy ismerős arcot is látni köztük.
- Elmész te a fenébe, Alonso! - csapkodtam meg a vállát, mire ő nevetve védekezni, a többiek pedig röhögcsélni kezdtek. Pont ebben a pillanatban láttam meg harcias önmagamat az egyik kivetítőn, és a hangos dudaszóból, tapsból és éljenzésből következtetve leesett, hogy ezt már a szurkolók is látták.
- Szép volt! - dicsért meg Kimi, amikor biztonsági okokból arrébb húzódtunk Fernandótól, akit ekkor már a közönség köszöntött fel nagy tapssal, miközben interjúvolták a tévések.
- Hihetetlen, de még most is képes felhúzni az agyamat, pedig elvileg most jóban vagyunk!
- Alonso nem változik, mindig megvolt a maga stílusa. - kommentálta a finn és lazán integetni kezdett az őt hangos morajjal köszöntő közönségének.
- Tényleg odáig vannak érted! - csodálkoztam mosolyogva a rengeteg finn zászlós és Kimis rajongói öltözetű nézőt látva. - Már értem, miért mondtad, hogy ez a hazai futamod. De az ötödik helyednek talán nem örülnének annyira.
- Szerinted én ott akarok maradni? - kérdezte nevetve. - Az tény, hogy onnan indulok, de nincs garancia rá, hogy ott is érek célba.
- Osztom a véleményedet. - csatlakozott be a beszélgetésünkbe Sebastian is, aki hasonló népszerűségnek örvendett a Red Bull-szurkolók körében, ezért az ő keze is folyton a levegőben himbálózott.
- Én annyira nem. - jelent meg Lewis is, és rajta már jót nevettünk. - Ha nem bánjátok, én maradnék a rajtpozíciómban.
- De bánjuk! - jelentettük ki egyszerre és ettől újra nevetés futott végig mindannyiunkon.
- Igazából nem számít. - rántotta meg a vállát a csoki. - Előzzetek meg ha tudtok!
- Csak a végén nehogy elbízd magad! - figyelmeztettem.
- Nem csak pole-ból lehet futamot nyerni. - tette hozzá Seb is, de ekkor három gúnyos arccal találkozott.
- Ezt pont te mondod!
- Van más választásom? - tárta szét a kezét mosolyogva.
- Ami azt illeti, nekem van az az opcióm, hogy megnyerem a futamot. - közöltem, de persze Lewisnak nem tetszett az elképzelésem.
- Álmodj, királylány! - húzta fel az orrát lenézően.
- Egy biztos dobogó mindenképpen megvan, kicsi Nina. - bólintott Kimi, és bár ezt én is tudtam, azért jól esett, hogy a csapattársam szerint is így is-úgy is a pódiumon végzek majd.
- De nem mindegy, melyik fokán! - hangsúlyoztam ki. - Voltam már harmadik és második is, most jöhet az első!
- Inkább nézd csak a hátsómat, kicsilány! - cukkolt továbbra is Lewis, de az elszántság egyre csak nőtt bennem.
- Nem érdekel, én itt nem adom alább a rajtpozíciómnál. - szorítottam össze a számat.
- Akkor ebben egyetértünk. - veregetett hátba a csoki, amit rögtön vissza is kapott tőlem.
- Sajnálom fiúk, de én ma győzelemre keltem fel. - közöltem velük magabiztosan, és okosan elhessegettem az éjszaka még a fejemben élő fura elméletemet, miszerint a vihar megjósolt valamit a mai futamra. Felnéztem az égre, a szikrázó napsütésre és a kellemes szellőre, ami a Lotus-os sapka alatt meglebegtette a hajamat. Most már nincs vihar, csak gyönyörű nyári nap. És ha az idő rám mosolygott a verseny előtt, én is vissza akarok mosolyogni rá a verseny után.

- Jól van Nina, akkor check! - szólított fel Ayao a rádión keresztül, már a rajtrácson állva. A szerelőim már elhagyták az autómat, ami a fantasztikus második rajtkockában parkolt arra várva, hogy Lewis megkezdje a felvezetőkört. - KERS? DRS? Sebességi fokozatok? Kumplung?
- Minden rendben van. - ellenőriztem le a legfontosabbakat, amiket a mérnököm kért.
- Remek. - nyugtázta, éppen amikor a McLaren megindult előttem és utána én is rányomtam a gázra. - A levegő 31 fokos, a pálya pár fokkal több, már teljesen száraz az aszfalt az éjjeli esőzés után. Nem várható csapadék a futam idejére. - informált az adatokkal.
- Értettem. - mondtam, majd leparkoltam az autót a helyemre a célegyenesben.
- Mindent bele, Nina! Esélyünk van egy nagyon szép eredményre, tedd oda magadat! - sorolta el szokásos
biztató szövegét Ayao, amire már nem válaszoltam, mert a kormányt megragadva feszülten ellenőriztem újra a KERS-t és a kumplungot, majd az öt egyelőre még fénytelen lámpára szegeztem a tekintetemet. De hiába vártam, hogy az első felvillanjon, csak nem akart pirossá válni, így kezdtem ideges lenni. Miért telik ilyen lassan az a pár másodperc? Vagy csak én nem látom? Ne már, nem akarok rögtön a rajtnál lemaradni!
De nem, előttem a McLaren is állva maradt és a visszapillantómból láttam Seb Red Bullját is a helyén. Értetlenül néztem fel Charlie Whiting irányítóközpontjába, aki a kezével hevesen mutogatott Lewisnak.
- Ayao, mi történik? - kérdeztem értetlenül a rádióból.
- Még egy felvezetőkör, Nina. - magyarázta meg végre a versenymérnököm, hogy mi az ábra. És tényleg így történt, Lewis megindult előttem, így én is újra nekivágtam egy újabb körnek.
- Történt valami? - érdeklődtem nagy gumimelegítés közepette. Charlie nem szokott csak úgy plusz egy kört adni ajándékba a rajt előtt.
- Schumacher rossz helyre állt fel, valami műszaki gigszer lehet a Mercedesben. - tájékoztatott.
Szegény öregre rájár a rúd amúgy is, még egy ilyen banális hiba a rajt előtt! Őszintén sajnáltam a hétszeres bajnokot, az egész idei szezonja szinte csak peches futamokból állt. Remélem ez azért nem befolyásolja az én versenyemet! Gyorsan ki is zártam a gondolataim közül Michaelt, mert már ismét a célegyenes második rajtkockájában találtam magamat és ezúttal felvillantak a piros lámpák. Majd egyszerre ki is aludtak.
Meg voltam elégedve a rajtommal, elég jól kaptam el, de tehetetlenül néztem, hogy Lewis McLarenje meglódul és máris előnybe került az első kanyarig. Nem is volt lehetőségem őt támadni, mert mellőlem meg Seb lőtt ki a harmadik kockából és le kellett védenem a jobb ívet, hogy én fordulhassak kedvezőbb pozícióból a kanyarba. A küldetésem sikerrel járt, mert szűken be is tettem a Lotusom orrát, Sebnek pedig kívülről kellett védekeznie, mert Jenson McLarenje ott loholt a nyomában. Mikor túléltem az első pár kanyart, megkönnyebbülve vettem észre, hogy a két srác helyet cserélt és ezzel én egy kis lélegzetvételhez jutottam.
- Jól van, Nina, megtartottuk a helyünket. - szólalt meg a rajt óta először Ayao, amikor teljesítettem az első kört. - Fékek, gumik megfelelő üzemi hőmérsékleten. Hamilton 1,6 másodpercre tőled, ezt le kéne dolgozni 1 másodperc alattira a 3. körig, akkor tudod használni a DRS-t.
- Oké, megpróbálom. - válaszoltam és elszántan szemeztem a célegyenesben elsuhanó McLaren farával.
Ha az elszántságom elég lett volna, valószínűleg már a következő kanyarban beszúrtam volna mellé, de mivel a nyers tempója sokkal jobb volt Lewis kocsijának, az én E20-asom nem tudta tartani vele az iramot.
- Nem tudom utolérni. - panaszkodtam a rádión a bűvös 3. körben, amikor már 2,3 másodpercre rúgott a hátrányom.
- Semmi probléma, nyomd a KERS-et és a DRS-t is használd, talán közelebb tudsz kerülni hozzá. - nyugtatott meg Ayao és ezután hagyta is, hogy végezzem a dolgomat. - Remek, most két tizeddel gyorsabb voltál nála. Button 1,5 másodpercre jön mögötted. - jelentette a következő köröm végén, amitől mosolyogni támadt kedvem.
- Elkapom! - ígértem és nyomtam is a gázt, ahogy a csövön kifért.
Közben Ayao megkérdezte, hogy nálam működik-e a KERS-rendszer, mert Kiminél bekrepált és ő csak a fél adagot használhatja el, ha nem akarja teljesen összeomlasztani az eszközt. Szerencsére nálam nem okozott problémát a plusz 80 lóerő használata, de hiába nyitogattam még a hátsó szárnyat is, nem tudtam közelebb férkőzni Lewishoz. Pech, hogy mindkettőnk kerékcseréje lassúra sikerült, így ugyanoda álltunk vissza, ahonnan kiálltunk. Sajnos a következő körökben sem sikerült ledolgoznom azt a minimális távolságot, ami az előzéshez kellett, bár helyem se nagyon lett volna a manőverhez. Ha még ez nem lett volna elég, a csapatom figyelmeztetett, hogy jobban kéne kímélnem a gumikat, mert akkor borul a taktikánk. Kezdtem elveszíteni a reményt a győzelemre, főleg, hogy hiába jöttem ki egy körrel hamarabb új gumikért, mint Lewis, a csoki valahogy mégis elém érkezett vissza a pályára és újra beállt közöttünk az 1 másodperces távolság.
- Most Kimi vezet, de mindjárt jön a boxba. - értesített Ayao a kivezető köröm után, majd hozzátette. - Számításaink szerint a közeledbe tér majd vissza, úgyhogy csak okosan, jó?

- Persze. - jeleztem vissza még mindig feszülten bámulva az előttem kanyargó McLarent, amit az istenért se akart utolérni a Lotusom. Amikor átértünk a célvonalon, hirtelen feltűnt a másik Lotus, ami annyira váratlanul ért, hogy centikkel egymás mellett fordultunk be az első kanyarba. Kimi szorosan mellettem gyorsított ki a kanyarból, de nekem eszem ágában sem volt lassítani, így a külső ívről próbáltam beszuszakolni magam elé, de ekkor legnagyobb meglepetésemre a csapattársam erőszakosan leterelt a pályáról, így esélyesem sem volt harcolni még a pozícióért, főleg, hogy a visszapillantómból már az egyes számú Red Bull közeledett felém fenyegetően. Kénytelen voltam hagyni futni Kimit.
- Mégis mi a hét szentséget művel?! - háborodtam fel a csapatrádión keresztül.
- Nina csillapodj le! - szóltam rám a mérnököm. - Mondtam, hogy vigyázz, erre majdnem összementetek!
- Még én vagyok a hibás?! - kérdeztem vissza ingerülten. - Leterelt a fűre, Ayao! Egyszerűen kiszorított!
- Kellenek a pontok Kiminek. - adott magyarázatot a cseppet sem megmagyarázható esetre.
- Menjen a francba a pontjaival, b*szki! - káromkodtam el magam, amit a pillanat hevének köszönhet a csapatom, akik erre rögtön nyugtatni kezdtek, de egyszerűen vérszemet kaptam és úgy üldöztem Kimit, mint egy őrült. Maldonado biztosan büszke lett volna rám, kb. olyan intenzitással vettem be a kanyarokat, ahogyan ő szokta. Ayao már kétségbeesetten könyörgött, hogy óvjam már a gumikat, mert a végén elfogy.
- Nem érdekel! - förmedtem rá. - Én leszek a második!
Határozott elképzelésem, miszerint a maradék időben még utolérem és visszaadom Kiminek, amit elvett tőlem, hamarosan megbukott, mert ahogy a mérnököm előre figyelmeztetett, rohamosan kezdtek kopni a gumik és már se gyorsulni nem tudtam, se kiállni új szettért, ráadásul mögöttem Seb őrült tempóban közeledett felém, így kénytelen voltam feladni a küzdelmet a második helyért. Kimi amúgy is úgy elhúzott előlem, hogy lassan már 10 másodpercre nőtt a hátrányom az élen álló páros mögött. Végül még a harmadik pozíciót is alig tudtam megtartani, Seb végig üldözött, amíg végül a 69. kör végén le nem intették a futamot.
Amikor kikecmeregtem az autómból, azon imádkoztam, hogy nehogy elkáromkodjam magam, ha leveszem a sisakomat. Őrülten ideges voltam és csak néhány mély sóhaj után tudtam csak visszanyerni az önerőmet. Levéve a sisakomat odamentem a csapatomhoz és udvarias mosollyal fogadtam a gratulációkat, majd amikor Lewis kiörömködte magát a közönség felé, odaléptem hozzá és sportszerűen átöleltem.
- Gratulálok, csoki, fantasztikusan mentél, nem értelek volna utol. - gratuláltam neki jogosan.
- Nem rajtad múlt. - mosolygott rám őszintén, és ezzel tökéletesen egyet értettem vele. - Ez a harmadik hely is nagyon szép, ne kenődj el miatta! Legközelebb legyél kicsit bevállalósabb és akkor majd te nyered meg a csatát! - tanácsolta. - Ha a határon táncolsz egy kis agresszivitással, máris sokkal többet érsz el.
- Kösz, majd igyekszek. - mosolyodtam el az ő elégedettségét látva, aztán megveregettem a vállát. - Te meg élvezd ki a győzelmedet, ha már annyira vágytál rá!
- Nem kell féltened. - kacsintott, aztán odament Kimihez gratulálni. Megfordulva Sebbel találtam szembe magamat, aki negyedik helyezettként csak a mérésre jött.
- Nagyon ügyes voltál, Nina. - ölelt át mosolyogva. - Nem sok kellett, hogy utolérjelek, de hősiesen tartottad magadat. Szép volt!
- Kösz, nem mintha annyira örülnék neki. - húztam el a számat. Együttérzően bólintott, majd ment is a dolgára. Én is a hónom alá fogtam a sisakomat, és egy nézőknek szánt integetés és álmosoly után befelé vettem az irányt, amíg valaki el nem kapta a karomat a parc fermé szélén.
- A csapattársadat csak úgy kihagyod ? - kérdezte mellettem Kimi. Nem tudtam visszamosolyogni rá.
- Ha már ő is cserben hagyott. - biccentettem félre a fejemet őszintétlen mosollyal és előre léptem.
- Miről beszélsz? - vonta össze a szemöldökét. - Az előzéssel volt bajod?
- Veled van a bajom. De tudod mit, gratulálok! - ragadtam meg a kezét és jó lendületesen megráztam. - A verseny előzése a tiéd volt, kicsit sem számít, hogy én voltam a szenvedő fél. Már úgyis megszoktam, hogy ha mi egymás mellé kerülünk, tuti, hogy én jövök ki vesztesként. - szúrtam neki oda sértetten, aztán elléptem tőle és feltrappoltam az emeletre a pódium előtti pihenőbe, ahol letettem a sisakomat és nagyot kortyoltam a vízből. A hajam még összekontyolva is csapzott volt, totálisan kikészített ez a futam. Miközben én szándékosan lefoglaltam magam a vizesüveggel és a sapkával, Lewis és Kimi gratuláltak egymásnak, mielőtt kimentünk volna a közönség elé a dobogóra. Ahogy ráléptem a pódiumra, félretettem a sérelmeimet, és rávigyorogtam a lelkes nézőközönségre, akiktől legalább akkora tapsot kaptam, mint a két fiú. Mosolyogva vettem át a nekem járó díjat és mosolyogva tapsoltam meg a másik két helyezettet. Tudtam, hogy kell

viselkedni a díjátadáskor, és ezért kénytelen voltam leplezni a belső ingerültségemet. Elég volt csak ránéznem Kimire, aki a második fokon állt - ahol nekem kellene - és máris elfutott az idegesség. A pezsgőnyitáskor én rögtön meghúztam az üveget és csak aztán locsoltam el hébe-hóba. Amolyan bocsánatkérésképpen a rádiós hőbölgésemért, lelocsoltam az alattunk ünneplő csapattagokat is, akik boldogan vigyorogtak fel ránk. Örültem, hogy Lewison, Kimin és a McLarenen kívül legalább ők örülnek az eredménynek. Mert rólam ezt nem lehetett elmondani.
A nyilvános futamösszegzésnél nagy taps közepette elmondtam mindent, amit gondoltam a versenyemről, kivéve azt, hogy kikészített Kimi jogosulatlan előzése. Szépítettem, csak mert ezt várták el tőlem.
A hivatalos sajtótájékoztatónál aztán már nem erőltettem tovább a boldog és elégedett álarcot, elkomorodtam és csak tőmondatokban válaszoltam a nekem feltett kérdésekre. Már éppen azon voltam, hogy elkezdek játszani a telefonommal, amit az órával és a csapatsapkámmal együtt bevittem a médiaközpont nyilatkozó termébe, amikor észrevettem, hogy kaptam egy SMS-t.
Nem mondod, hogy megsértődtél? - a küldő Kimi, és egy mosolygós smile a végén. Felmordultam és mivel éppen Lewis mesélte el nagyszerű futamának kezdetét, az asztal alatt lopva megírtam a válaszomat.
Nem mondom, írom, hogy te egy igazságtalan disznó vagy!
Az előzés miatt húzod a szádat, ugye? - érkezett a válasz alig két másodperc múlva. Gyorsan felnéztem, hogy csekkoljam, tényleg Kimi írja-e az üzeneteket. Láttam, hogy ő is felemelte a fejét és a pillantásunk találkozott. Összeszűkült szemmel jeleztem neki a lelkiállapotomat.
Te csak nyilatkozzál második helyezett módjára, világos? Hagyj lógva! - írtam és már éppen zsebre akartam tenni a mobilomat, amikor újra megrezgett a készülék.
Ne csináld már! Tudod, hogy a pályán nincs barátság. - Ez meg miről beszél? Nem is emiatt haragszok!
Akkor miért csodálkozol, hogy most nem akarok jópofizni veled?
Azon csodálkozok, hogy ennyire kiakadtál. Most haragszol rám?
Éppenséggel nem foglak körbepuszilgatni, amiért megaláztál. Igenis haragszok! - válaszoltam és a hatás kedvéért dühösen felpillantottam rá Lewis háta mögött. Vette a jelet, de nem válaszolhatott, mert ekkor már őt kérdezték. Gyorsan elregélte, hogy milyen jól bevált a taktikája, majd én következtem.
- Nina, hogy érzed, ha a csapattársad nem előz meg, te elkaphattad volna Lewist?
- Ha a csapattársam nem előz meg, minimum második lettem volna! - fakadtam ki őszintén. Lewis és Kimi egyszerre fordultak felém és micsoda meglepetés: totál meglepődtek rajtam.
- Kimi a világbajnokságban szerzett értékes pontokat, így nyilván fontos volt neki, hogy megelőzzön.
- Nekem meg fontos lett volna, hogy megtartsam a pozíciómat, de ez persze lehetetlen volt. - fújtattam továbbra is és igyekeztem nem észrevenni a dühös pillantásokkal illető Michaelát, aki figyelmeztetni próbált, hogy viselkedjek. De ekkor újabb kérdést szegeztek nekem.
- És mennyire vagy elégedett ezzel a harmadik hellyel? Főleg Németország után?
- Végül is nem is rossz egy második számú versenyzőtől, mi? - szaladt ki a számon, ezzel felelevenítve egy elhíresült mondást. Fú, most kezdem csak átérezni Mark helyzetét. Lehet, hogy ezentúl vele kéne haverkodnom, ha már ugyanolyan sorsra jutottunk ebben a kegyetlen világban.
A teremben döbbent csend ült ki és hasonlóan döbbent arcok néztek vissza rám. Tudom, hogy nem kellett volna elsütnöm ezt a mondatot, de tökéletesen illett ide, és nem tudtam koordinálni magamat. A riporterek úgy döntöttek, inkább nem faggatnak, ezért újra Lewison volt a sor.
- Miért csinálod ezt? - hallottam meg Kimi hangját, aki a csoki háta mögül hajolt oda hozzám.
- Mer' ehhez van kedvem, úgy ahogy neked leszorítani volt kedvem a futamon! - vágtam hozzá félhangosan, mire Lewisban megakadt a szó, majd zavartan folytatta a szövegelést.
- És pont itt és most akarod kidühöngeni magadat? - kérdezte a finn továbbra is Lewis hátának takarásában.
- Már eleget tartóztattam magamat, nem? - húztam fel az orromat és nagyokat fújtatva elfordultam tőle.
- Bocs! - emelte fel a kezét Kimi, ezzel félbeszakítva a még javában nyilatkozó győztest, és ezzel az egész teremben zavart csend keletkezett. - Mondják meg őszintén, maguk jobban örültek volna, ha Nina előttem végez a második helyen?
Nem csak én, az egész sajtóközönség kerek szemekkel bámult a finnre, aki viszont komolyan nézett velük farkasszemet. Lewis értetlenül rám nézett, de csak a vállamat tudtam vonogatni. Mit csinálsz, Kimi?
- Most én kérdeztem valamit, maguk miért nem válaszolnak? - kérdezte újra a csapattársam emelt hanggal. - Tegye fel a kezét az, aki szívesebben látta volna Ninát a második helyen, mint engem! Most!

A teremben jelenlévők közül néhányan bizonytalankodva feltették a kezüket, majd még sorban csatlakoztak hozzájuk páran. A végén már a riporterek felének keze a magasba emelkedett.
- Oké, csak ennyit akartam. - dőlt vissza Kimi a székébe, majd odaszólt még nekem. - Látod? Nem mindig úgy történnek a dolgok, ahogy azt az emberek akarják.
Magamba fordulva rágódtam Kimi bölcsességén, amiben tényleg volt némi igazság, de egyszerűen nem tudtam felülkerekedni a mérhetetlen csalódottságomon. Azt még megemésztettem volna, hogy elbuktam egy helyet, de hogy ezt pont a csapattársamtól kellett elszenvednem, az még jobban felcseszte az agyamat.
A sajtótájékoztató után nem vártam meg Kimit, rögtön visszamentem a motorhome-ba, ahol a csapatunk már azt tervezte, miképpen ünnepeljék meg a kettős dobogót a nyári szünet előtti utolsó vasárnapunkon.
- Nina neked van tipped? - kérdezte Damien, aki szokás szerint már most beleélte magát a bulizásba.
- Nem jövök sehová. - közöltem velük nemes egyszerűséggel.
- Mi? Az lehetetlen! De miért? - érdeklődtek a fiúk, mire megvontam a vállamat.
- Nincs miért ünnepelnem. - adtam meg a megfelelő választ.
- Miről beszélsz? - lépett mellém Eric csapatfőnök. - A harmadik hely ünneplésre ad okot.
- Én most nem tudok ennek az eredménynek örülni. - próbáltam udvariasan kifejezni magamat.
- Ugyan már, Nina! - fogta meg a vállamat. - Kellemetlen helyzet volt, de ennek így kellett történnie. Kiminek szüksége vannak a pontokra, ha életben akarjuk tartani a világbajnoki reményeinket.
- De miért mindig az én káromon kell pontokat gyűjtenie? - fakadtam ki csalódottan.
- Ezt Hamiltonnal nem tudtuk volna megtenni. Te vagy a csapattársa. - magyarázta a főnök.
- Elegem van már, hogy mindig én vagyok a második ebben a csapatban! - toppantottam dühösen. A csapattagok lélegzetvisszafojtva várták a csapatfőnök válaszát, aki csak higgadtan a szemembe nézett.
- Nézd Nina. Meg kell értened, hogy van a csapaton belül egy sorrend, és ez pont ilyen esetekben kerül alkalmazásra. Kimi még versenyben van a világbajnoki címért, és ez a pontkülönbség a 2. és a 3. hely között igenis sokat számít, főleg, hogy Alonso és Vettel is mögöttünk végzett. Ezt el kell fogadnod!
Tudtam, hogy igaza van. Mélységesen igaza. De akkor is! Mégiscsak háttérbe lettem szorítva.
- Oké, elfogadom. - jelentettem ki félig-meddig őszintén. - De akkor ti meg értsétek meg, hogy ezek után nincs kedvem bulizni. Inkább visszamegyek a hotelbe és reggel rögtön hazarepülök.
- Azt nem engedhetem. - állított meg Eric és barátságosan rám mosolygott. - Hallottam, hogy milyen jól szórakoztatok az aquaparkban, úgyhogy lefoglaltam estétől az egész placcot, ott fogunk ünnepelni és ezt te sem hagyhatod ki!
Eric bejelentésére a fiúk harsogva ugráltak és hálálkodtak, teljesen körülrajongták a főnököt. Még én is elmosolyodtam a srácok lelkesedésén.
- Eric, te vagy a legjobb csapatfőnök a világon, tényleg! - ismertem el ezúttal őszintén.
- Akkor megtisztelnél, mint a világ legjobb női autóversenyzője, hogy együtt ünnepelsz velünk. - invitált mosolyogva és a hatás kedvéért megsimította a karomat. - Különben ki lesz a mi partilányunk ma este?
- Oké, nem bánom, talán maradok egy-két italra. - döntöttem el végül, mire a csapatfiúk lerohantak és össze-vissza ölelgettek örömükben. Hát lehet nekik nemet mondani? Én is úgy gondoltam.

Pár órával később laza nyári szerelésben iszogattam együtt a szerelőcsapatokkal az Aquarena nyitott bárjában, miközben néhány vállalkozó szellemű csapattagot figyeltünk, akik már belevetették magukat az esti csúszdázásba. Már most jó hangulat uralkodott, mi lesz még itt később? Még én is egész mosolygósra vettem a figurát, ahogy újabb és újabb kört rendeltünk a srácokkal.
- Szóval mégiscsak eljöttél? - kérdezte mellettem egy ismerős hang és amikor odafordultam, nem lepődtem meg.
- Eric és a srácok meggyőztek. Amúgy már rég úton lennék hazafelé. - tettem hozzá epésen.
- Örülök, hogy maradtál. - ült le mellém Kimi és jókedvűen rám mosolygott. Rendelt egy koktélt és nagyon úgy fordult felém, mint aki egy mély beszélgetést akar kezdeményezni. A szerelők diszkréten elfordultak.
- Csak ne gyere valami szépítő dumával, jó? - kértem sóhajtva.
- Nem bírom, amikor így nézel rám. - pillantott rám komoran.
- Hogyan? - vontam fel a szemöldökömet.
- Ilyen...ellenségesen. Nem vagyok hozzászokva ehhez. - mormogta, és őszintén úgy láttam rajta, hogy bántja a köztünk kialakult feszkó. Már majdnem megsajnáltam, csak aztán rájöttem, ki is a szenvedő fél.
- Ha nem szorítottál volna le a fűre, akkor nem kéne ezt elviselned. - mutattam rá és jókorát kortyoltam az italomból. Minél kevesebbet beszélek, annál kevésbé szalad ki a számon megbántó mondat. Márpedig nem akartam megbántani Kimit.
- Máshogy nem tudtam volna bekanyarodni, hacsak nem ütközünk! - emelte fel a hangját.
- Tudod mit, jobb lett volna ha ütközünk! - néztem rá szikrázó szemekkel. Sikerült elérnie, hogy megint felhúzzam magamat. Újra lejátszódott előttem a futamon történt esetünk és ismét megteltem haraggal.
- Azt nehezebb lett volna elviselni, ha a gumifalban kötsz ki. - halkult el a hangja, és nem tudom hogy csinálta, de ezzel együtt én is lehiggadtam. Attól függ az idegességi szintem, amilyen az ő hangszíne? Érdekes.
- Legalább akkor nem kellett volna jópofiznom meg vigyorognom mindenki előtt, mikor legszívesebben....legszívesebben.... - kerestem a megfelelő szavakat, de nem tudtam kimondani.
- ....megpofoztál volna a közönség előtt? - fejezte be a mondatomat, tökéletesen eltalálva a gondolatomat. Rémes, hogy ennyire ismer és tudja, mire gondolok. Miért a csapattársam a legjobb barátom is egyben?
- Jól esett volna, tudod? - néztem rá szúrósan, de ő csak félmosolyra húzta a száját. - De úgy sem tudtam volna megtenni. Annál azért jobban...tisztellek. - ismertem el őszintén.
- Azt azért nem mondom, hogy megérdemeltem volna. Csak azt tettem, amit tennem kellett. Mondtam, hogy nincs barátság a pályán. - emlékeztetett a futam utáni mondatára.
- De kíméletesség sem! - csattantam fel újra. Már megint képes volt egyetlen mondattal felhergelni. - Felőled akár Maldonado is lehettem volna, akkor is ugyanúgy kiterelsz a pályára, mi? Ilyenkor bezzeg szart sem számít, hogy csapattársak vagyunk! Csak akkor, ha el kell engednem téged, csak azért, mert kellenek azok a rohadt pontjaid a világbajnokságban. Szerinted nekem nem számolnak pontokat?
- Én azért eddig kicsit többet tettem le az asztalra. - mondta egyáltalán nem lenézően, csak reálisan nézve.
- Én is letennék többet, ha nem kéne folyton arrébb paterolnom a seggemet, csak mert a nagyságos Kimi Räikkönen érkezik és el akarja venni tőlem a pontjaimat! - keltem ki magamból, és ekkor már a többiek is engem figyeltek, bármennyire is tettették a süketet. - Mégis hogy bizonyítsam, hogy jó vagyok, ha sosem hagyják? Pedig én mindent megteszek! Mindent, amit tudok! Beleadok apait-anyait, de ha te mögöttem vagy, nem futhatom a saját versenyemet, alád vagyok rendelve, úgy kell ugrálnom, hogy neked jó legyen! - soroltam el őszintén a sérelmeimet, amik már régóta nyomasztottak, de most kibuktak belőlem. - És tudod mi a legrosszabb? Hogy így sosem fog elismerni senki!
- Ez nem igaz. - szólt közbe Kimi nyugodt hangon.
- De igen! - csaptam mérgesen a pultra, és ennek hatására a poharak megremegtek. - Lewisnak igaza van! Ha sokkal bevállalósabb és agresszívabb lennék, eredményesebb is lennék! És ha csak egy kicsivel is jobban akarom azt a pozíciót, nem tudtál volna megelőzni!
- Ennél keményebb már nem lehetsz, Nina. Az már túlmenne a határon. - csóválta a fejét bölcselkedve.
- De akkor talán nem lennék besorolva második számú versenyzőnek. - húztam el a számat gúnyosan mosolyogva. Kimi értetlenül nézett vissza rám, és nem válaszolt. Bólintottam, majd felálltam.
- Kösz a bulit srácok, nekem 'asszem' ennyi elég volt. - ittam ki a maradék italomat és indulásra készen elléptem a pulttól. Kimi viszont visszarántott a karomnál fogva.
- Nem mész el! - közölte egyenesen a szemembe nézve. - Addig nem, amíg nem csúszol le velem a csúszdákon! - vigyorodott el és erre én is hasonlóan reagáltam, bár szerettem volna továbbra is dühösnek mutatkozni. De olyan meggyőzően nézett rám, hogy nem tudtam ellenállni neki. Ledobtam a felsőmet.
- Legyen! - bólintottam, és már együtt váltunk meg a ruháinktól, amik nélkül kicsit hűvösnek éreztem a levegőt egy szál bikiniben, de Kimi homlokán mégis izzadtságcseppeket véltem felfedezni. Ilyen időben melege van? Te jó ég, micsoda ő, egy kazán?
- Akkor hajrá! - fogta meg a karomat és nem ellenkeztem, egymás mellett futólépésben másztunk fel a csúszdák szintjére.
Már egészen besötétedett, de néhány lámpának köszönhetően még láttuk, melyik csúszdára tartunk. Ugyanúgy kezdtük a sort, mint csütörtök délután, először a családin csúsztunk le, majd sorban meghódítottuk a kanyargós, sötét és hipergyors egyenes csúszdákat. A vadvízit közös megegyezéssel kihagytuk, mert úgy gondoltuk elég mára ennyi civakodás, és a legutóbbi alkalomból kiindulva, már vér folyna köztünk, mire leérkeznénk a medence vizébe. Szándékosan hagytuk a végére a közös kedvencünket, az Ufo nevű csúszdát, ami egy repülő csészealjra emlékeztetett és vicces emlékeket ébresztett bennünk, ha csak a néger pasira és a feleségére gondoltunk, akik előttünk csúsztak le pár nappal ezelőtt.
- Na? Te akarsz előbb forogni a WC-ben? - húzogatta a szemöldökét Kimi, amikor a csúszda tetején álltunk és néztük a keringő vizet a kerek üregben.
- Neeeem, menj előbb te! - lökdöstem a karját, de csak nem akart elindulni.
- Én azt akarom, hogy te menj! - tolt maga elé, de én is erőszakosan ellenkeztem.
- Ha azt akarod, hogy még valaha szóba álljak veled a mai nap után, akkor tüstént lehúzatod magadat, világos? - adtam ultimátumot, amivel máris megnyertem a finnt. Beleegyezően bólintott és elrugaszkodott.
- Lent találkozunk, kicsi Nina! - kiabált még útközben, amitől kuncogni támadt kedvem. Hol van már az a borús hangulat, ami fél órával ezelőtt majdnem hazaküldött? Hová tűnt az a dühös csalódottság, aminek hatására elküldtem volna Kimit a búsba? Azt hiszem a válasz maga Kimi, aki új lapot osztott mára.
Gondolataimból egy nagy csobbanás zökkentett ki, amiből tudtam, hogy a finn a vízben landolt. Egy nagy kiáltás is a tudtomra adta, hogy most én következek. Nagy vigyorral az arcomon megragadtam a kapaszkodót, majd nekirugaszkodtam a csúszdának. A csőből úgy siklottam ki, mintha a Lotusomban ülnék, de a következő pillanatban már körbe-körbe keveregtem a gömb alakú térben, amíg egy utolsó vízlöket a csúszda "végbelén" keresztül a vízbe nem dobott. Ahogy felbukkantam a vízből, nevetve tűrtem el a csuromvizes hajamat az arcomból, majd amikor végre láttam, Kimi nevető arcával találtam szembe magamat.
- A fenébe, de imádom ezt a csúszdát! - kurjantottam vidáman és a hatás kedvéért belebokszoltam a vízbe.
- Nemhiába a kedvencünk. - helyeselt és utánozva engem belecsapott a medence vizébe.
Ettől kedvet kapva egymást kezdtük el fröcskölni, így megint csak nagy nevetések közepette merültünk el vagy bukkantunk fel a vízben, mikor egyszercsak megálltam és dideregve magam köré fontam a karomat.
- Hú, basszus, elég hideg a víz ilyenkor. - szűrtem ki a vacogó fogaimon keresztül.
- Bakker, te szabályosan megfagysz! - kerekedett ki a szeme és közelebb lépett, majd nagy lendülettel körbezárt a karjaival. Meglepetten tapasztaltam, hogy velem ellentétben Kims egyáltalán nem érzékeli a hideget, Jégember létére úgy tüzelt, mint egy kazán. Megörülve közelebb bújtam hozzá, hogy átvegyek tőle egy kis hőséget, ha már neki úgyis annyi van, hogy ha tehetné, talán pezsgőfürdőt is csinálna a medencéből.
- Hű, te aztán tudod, hogyan kell magadban tartani a hőt. - dicsértem meg. - Hogyhogy még ennyi vízbe csobbanás után is ilyen meleged van? - kérdeztem, de nem válaszolt, csak valamiféle kuncogást hallatott.
- Köszi, most már megleszek. - húzódtam el tőle és tényleg úgy éreztem, hogy sikerült ellopnom tőle egy kis melegséget. Hálásan néztem rá, ő viszont elég frusztráltan meredt rám. - Mi a baj? - érdeklődtem aggódóan.
- Nina... - kezdett bele valamibe rekedtes hangon, de aztán nem fejezte be, hanem hirtelen ismét odalépett hozzám, átfogta a nyakamat és hirtelen megcsókolt. Megdöbbenni sem volt időm, másodpercek leforgása alatt Kims valósággal rám tapadt, és miközben az ajkaink összeértek, a kezével szorosan magához húzott.
Nem is tudtam, mire gondoljak, az első, ami átfutott az agyamon az volt: MI TÖRTÉNIK, TE JÓ ISTEN?
Azt éreztem, hogy a testem egyszerre feszül meg és lágyul el, tehetetlenül hozzápréselődve Kimi forró, vízcseppes testéhez, aki továbbra is olyan akaratosan csókolt, hogy szinte már kábán engedelmeskedtem az irányításának. Fogalmam sincs, hány másodpercig csináltuk ezt, de egyszerre arra lettem figyelmes, hogy újra hideg fuvallat éri a testemet, és Kims már ellépett tőlem. Amikor felocsúdtam valamelyest a döbbenettől és a tehetetlenségből, megláttam az egyszerre átszellemült, frusztrált és rémült arcát.
- Mire...mire gondolsz? - szólalt meg, sürgetően nézve rám, de mivel még mindig az előbbi hatása alatt voltam, képtelen voltam értelmes szavakat kinyögni.
- Én...háát...ööö...izé....'asszem'. - motyogtam összefüggéstelenül, de esélyem sem volt befejezni, mert Kimi ismét cselekedett.
- Ne, inkább ne mondj semmit! - kérte hadarva és mielőtt még levegőt vehettem volna, már újra lecsapott.
A testünk újra egymáshoz tapadt, ezzel egyszerre járt át a hideg és a meleg. Az ajkaink ismét egymáshoz préselődtek és Kimi szabályosan befogta a számat, mert olyan intenzitással kezdeményezte a smárolást, hogy esélyem sem volt védekezni. Ugyanúgy kénytelen voltam szembesülni azzal, hogy tehetetlen vagyok, mint az előbb. A váratlanul ért támadást egyedül Kimi irányította.