61. fejezet: Kétségek közt

Sziasztok!
Mindenek előtt szeretném megköszönni nektek azt a RENGETEG hozzászólást a 60. részhez, ami nekem azért is fontos, mert még SOHA nem kaptam ehhez a történethez meg úgy egyáltalán a blogon ennyi kommentet és pipát egy részhez!!! :))) Csak hogy tudjátok, odáig voltam attól, hogy mindenki leírta amit gondolt és a szavaitok nagyon de nagyon jól estek :) Rettenetesen örülök, hogy ennyire tetszett az előző fejezet, de remélem, hogy a mostanival sem okozok csalódást annak ellenére, hogy valószínűleg megint olyan váratlan dolgok következnek be, amikre egyikőtök sem tippelt volna. A rész eleje mindenesetre ismerős lesz, mert az előző rész végét kéréseteknek köszönhetően Kimi szemszögéből is olvashatjátok :) Kis segítség: a dőlt betűs részek után már a jelen következik.
Ha úgy érzitek, kommenteljetek, remélem megint elárasztotok jópár véleménnyel ;) Köszönöm, hogy vagytok! :*
Jó olvasást!

 (Kimi)

Már előre nevettem, amikor láttam lepottyanni Ninát az Ufo nevű csúszda üregéből a medencébe. A vízben állva figyeltem, ahogy a csobbanás után kiemelkedik a vízből és kuncogva félretűri az arcára tapadt hajtincseit. 
 - A fenébe, de imádom ezt a csúszdát! - kurjantotta vidáman és a hatás kedvéért belebokszolt a vízbe.
- Nemhiába a kedvencünk. - helyeseltem és utánozva Ninát belecsaptam a medence vizébe.
Ettől kedvet kapva egymást kezdtük el fröcskölni, így megint csak nagy nevetések közepette merültünk el vagy bukkantunk fel a vízben, mikor egyszercsak Nina megállt és dideregve maga köré fonta a karját. - Hú, basszus, elég hideg a víz ilyenkor. - szűrte ki a vacogó fogain keresztül.
- Bakker, te szabályosan megfagysz! - kerekedett ki a szemem és közelebb léptem, majd nagy lendülettel körbezártam a karjaimmal. Vele ellentétben én cseppet sem fáztam. Sőt, kb. olyan melegem volt ennyi vízbenlét után is, mint a futamon a 40 fokos autóban. Persze nem kellett találgatnom, hogy vajon mitől termelhetett ennyi meleget a testem, de igyekeztem úrrá lenni magamon és inkább továbbadni a remegő Ninának, aki viszont erősen nehezítette a dolgomat azzal, hogy szorosan hozzámbújt. B*szki, ebből semmi jó nem lesz, már most érzem.
 - Hű, te aztán tudod, hogyan kell magadban tartani a hőt. - dicsért meg. - Hogyhogy még ennyi vízbe csobbanás után is ilyen meleged van? - kérdezte, de nem válaszoltam, csak valamiféle kuncogást hallattam, hogy azért érzékelje, hogy még élek, csak az agyam kapcsolt ki pár másodperce. - Köszi, most már megleszek. - húzódott el tőlem váratlanul, én pedig észrevétlenül lehunytam a szememet egy pillanatra, és aprót sóhajtottam. Nem akartam, hogy bármit észrevegyen a bennem lezajló reakciókból. De mint mindig, most is sikeresen palástoltam előtte az érzéseimet. Mit sem sejtve hálásan nézett rám, én viszont ekkor még nem nyertem vissza az irányítást az agyam felett és csak bámultam ki magamból. - Mi a baj? - érdeklődött aggódóan, de alig hallottam, mert a fejemben korábbi mondatok és tettek keveredtek, észérvek ellene és mellette, képek, hangok, jó és rossz pillanatok, és úgy éreztem, mindjárt felrobbanok. Pár leplezett szuszogással sikerült elsöpörnöm az idegesítő szarságokat magam elől, és így már csak az előttem álló és furcsán rám bámuló Ninát láttam. Oké, itt és most feladom. Szarok az egészbe, de úgy őszintén!
- Nina... - kezdtem bele valamibe rekedtes hangon, de aztán nem fejeztem be. A francba már, én nem vagyok a szavak embere, hogy mondhatnék el bármit is, ha magam sem tudom, mit akarok? Különben is mit agyaljak, nincs időm arra, hogy átgondoljam a dolgokat! Ez nem az én asztalom, helyettem már megtették ezt mások, de ők nem tudhatják azt, amit én. És nem is érezhetik azt, amit én.
Elegem volt a várakozásból, a tépelődésből, cselekedni akartam, de most rögtön és mielőtt még megállíthatott volna valami, hirtelen ismét odaléptem Ninához, de már nem azért, hogy felmelegítsem. A kezeimmel átfogtam a nyakát és mindenféle szarozás nélkül rátapadtam a szájára és ahogy elmélyítettem a csókunkat, úgy vesztettem el mindent. Innen már nem volt visszaút, de minek is az? Ezt akartam, most megléptem, nincs ezen mit tökölni! Nem tudtam már engedelmeskedni semminek és senkinek, csak szerettem volna kiélvezni a pillanatot. 
Úgyhogy közelebb húztam magamhoz a lányt és abba sem hagytam, amit elkezdtem. Minden, ami eddig mélyen megbújt bennem most előtört és úgy vágott fejbe, hogy még én is meglepődtem. Kénytelen voltam elhúzódni Ninától, ha újra vissza akartam nyerni az uralmamat. Miután elléptem, rögtön az arcára meredtem. Nyitott szájjal vett levegőt, szuszogott és üres tekintettel bámult rám. Kezdett megfélemlíteni a reakciójával, így muszáj volt megkérdeznem tőle, ami leginkább érdekelt.
- Mire...mire gondolsz? - szólaltam meg, talán a kelleténél sürgetőbben nézve rá és közben én is kifújtam a levegőt, ami az utóbbi másodpercekben belém szorult.
 - Én...háát...ööö...izé....'asszem'... - motyogta összefüggéstelenül és mivel totálisan látszott rajta, hogy még mindig az az előbbiek hatása alatt áll, nem is akartam megvárni a végét. Most nem tudtam volna fogadni az őszinteségét, mert ismerem magamat; valószínűleg sok minden kibukna belőlem, amit eszem ágában sincs megtenni. Nem is hagytam, hogy befejezze a mondatát, rögtön közbevágtam.
 - Ne, inkább ne mondj semmit! - kértem hadarva és mielőtt még levegőt vehetett volna, már ismét ott voltam előtte és újabb támadást indítottam ellene...és magam ellen. 
De most semmi sem számított, csak a pillanat heve. Ahogy újra ott éreztem Ninát az ölelésemben, vetekedett bennem a jóleső érzés, amit már régóta szerettem volna megtapasztalni és az a gondolat, hogy most tulajdonképpen lerohantam a semmiből és teljesen ki van szolgáltatva nekem. Ez azért megrémített kissé, ezért bármennyire is nehezen ment, lassan elhúzódtam tőle, hogy újra szemügyre vegyem a lányt.
Nina megkövülten állt előttem, és bár az átszellemült arcát jó jelnek vehettem, nem tudtam nem észrevenni, hogy mennyire le van döbbenve. Jó lett volna, ha kicsit távolabb lépek tőle, de fél lépésig sem jutottam.
- Most már felpofozhatsz... - nyögtem ki, amikor erővel hangkiadásra bírtam a számat. Nehezebben ment a dolog, mint gondoltam. De bármennyire is szerettem volna, hogy Nina úgy reagáljon, ahogy szeretném, sajnos már szemtanúja lehettem egy hasonló esetnek, amikor a támadó fél el lett küldve a p*csába. És bár legbelül reménykedtem benne, hogy ez másfajta helyzet és jól kellene végződnie, valami hátsó idegesítő hang azt ordította a fülembe, hogy igenis megérdemlem a pofont. Csak éppenséggel én magamra és nem erre a rohadt hangra hallgatok. Úgyhogy higgadtan - legalábbis kívülről higgadtnak tűnően - vártam a reakciót.
Nina azonban hiába nyitotta szóra a száját, egy hang sem hagyta el a torkát. Nagyokat sóhajtozott és a hullámzó vizet bámulta, majd lehunyta a szemét és összepréselte az ajkait. Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg végül megszólalt.
- Nem...nem. - rázta a fejét és úgy láttam rajta, igyekszik megemészteni az előző másodperceket. - Nem foglak felpofozni. Csak választ szeretnék: miért? - nézett fel rám lassan és összezavarodva. Pont attól féltem, hogy így kell látnom: megzavarva. Lehet, hogy itt vágtam el mindent, ami minket Ninával összekötött.
- A pillanat heve. - feleltem csendesen, remélve, hogy ezzel majd megnyugtatom. Sok esetben működött már ez a taktika, ma is kiderült, hogy ahogyan változik a hangszínem, úgy ingadozik Nina belső békéje.
- A pillanat heve. - ismételte meg maga elé meredve, majd halványan elmosolyodott. - Igen. Mindig történnek hasonlók, amikor bulizunk. De velünk nem. - pillantott fel újra és egyenesen a szemembe nézett, ezzel egyértelműen választ várva tőlem arra, hogy miért tettem azt, amit. Pont ettől féltem: a számonkéréstől. Már a számon volt a felelet, hogy csak azért, mert..., amikor mindketten felkaptuk a fejünket egy hangra.
- Hé, nagyokosok, toljátok már arrébb a seggeteket, nem tudunk miattatok csúszni! - ordított le az Ufo tetejéről az egyik szerelő, aki tökéletesen időzített. Akár le is rángathattam volna onnan, hogy húzzon el a jó édes anyjába, de most mégis hálásan elmosolyodtam. Ezek szerint mégsem kell magyarázkodnom azért, amire tulajdonképpen nincsen magyarázat. - Na, mi lesz? Indítsatok már kifelé a medencéből! - sürgetett a srác.
- Gyere! - nyújtottam oda a kezemet Ninának, akinek az arcán már kevésbé látszódott a meglepettség, inkább szórakozottá vált, miután a szerelősrác türelmetlenül leordított nekünk. Rám mosolyogva rácsapta a tenyerét az enyémre, majd egymás mellett menetelve sétáltunk ki a medencéből.
Egy ideig nem is szóltunk egymáshoz, csak lépkedtünk mezítláb a járdán. Szerettem volna mondani valamit, de még mindig nem állt helyre a rend a búrámban. Ezzel szemben a testem rögtön reagált, amikor észrevettem, hogy Nina ismét reszketve simogatja a karját, ezért átkaroltam és odahúztam magamhoz.
- Kimi...ezt nem fogom elfelejteni. - mondta felnézve rám. Nem figyelmeztetőnek tűnt, ezért megmosolyogtatott.
- Én sem, nyugi. - biccentettem.
- Akkor...most mi lesz? - kérdezte és a hangjából kiéreztem a tehetetlenséget és a döntésképtelenséget. Biztos voltam benne, hogy még mindig nem tudta feldolgozni magában a történteket és most tőlem várja, hogy megmondjam, mi következik. Örömmel vettem a kezembe a stafétabotot.
- Ünneplünk! - mondtam ki a második dolgot, ami elsőre eszembe jutott. Az első opcióba Nina úgysem lett volna benne. És most akár tetszik, akár nem, az önfejű cselekedetem után az ő érdekeit is figyelembe kell vennem. - Annyit akarok inni a nyári szünet előtti utolsó hétvégénken, amennyi belénk fér.
- Ezek után azt hiszem nekem is jól esne valami erős. - vigyorgott kínosan, amit én inkább számomra pozitívumként mint negatívumként értelmeztem. A szaván fogom, az biztos. - Oké, nem bánom. - fújta ki a levegőt. - Annyi minden történt ma, ezzel....ezzel a váratlanul ért dologgal bezárólag. Ma igyuk le magunkat, de holnap ezt meg kell beszélnünk. - nézett a szemembe komolyan. Na igen, az utóbbitól tartottam.
- Érted mindent kicsi Nina. - mosolyogtam élvezetesen és végre úgy engedhetem ki a belém szorult levegőt, hogy megkönnyebbültem közben.
Jobban vette az akadályt, mint ahogy bárhogy is képzeltem volna. Talán élvezte? Vagy csak annak tudta be, hogy a délutáni feszültségünk után most ezzel akartam véget vetni a harcnak? Az egyiknek a bensőm, a másiknak az eszem örült volna jobban. De ez most lényegtelen, csak az a fontos, hogy az eszméletlen egymásnak-esésünket megúsztam pofon nélkül és Nina jobban reagált rá, mint számítottam. Megtörtént, átléptem a határt, amit nem kellett volna, de szarok rá, már régóta vágytam rá. És milyen jól esett!
Ez az este a miénk, a holnap meg várhat. Csak azt sajnálom, hogy én nem várhatok Ninára.

(Nina)


Iszonyú rémes fejfájással ébredtem másnap reggel. Ha már másnap, akkor másnaposság, merthogy ezzel indítottam a mai napot. Arra eszméltem fel a meglehetősen mély alvásból, hogy hánynom kell, így az első utam rögtön a WC-re vezetett. Miután a rókázással végeztem, felegyenesedtem és a tükörbe néztem: egy riasztóan gyűrött képű, vonalszemű és szerteálló szőke hajat viselő lány nézett vissza rám onnan. Baromira másnapos vagyok, állapítottam meg magamról, de ahogy tudatosult bennem, mi is vezetett a mai másnaposságig, eljutottam egy emberig: az egésznek az oka nem más, mint Kimi.
Lesmárolt. Tegnap este lesmárolt. Tegnap este a medencében lesmárolt. Ő, Kimi Räikkönen, aki tudtommal a legjobb barátom...igen, lesmárolt. És utána mintha mi sem történt volna, bulizásra invitált és persze én a kábulattól vezérelve simán belementem, hogy igyuk le magunkat holtrészegre és felejtsük el, hogy éppen olyan dolgot tettünk, ami barátok között csak úgy nem történik meg. Ő nem akart magyarázkodni, én nem akartam gondolkozni ezen. Ez vezetett odáig, hogy most nem tudjuk, hogyan is állunk jelenleg. Merthogy ezek után már nem tudok úgy nézni rá, ahogy eddig, az teljesen biztos. Ez a nagy büdös helyzet.
Vagyis...várjunk csak! Kisiettem a fürdőből, annyira gyorsan, hogy belerúgtam egy fotelbe és ettől fájdalmas ordítás szakadt ki belőlem. De rögtön elhalkult a hangom, amikor észrevettem, hogy egyedül vagyok a szobában. Biztos vagyok benne, hogy láttam még Kimit itt, amikor visszaértünk a szállodába. De az emlékezetem arra már nem terjedt ki, hogy mégis mi okból jelent meg itt hajnalok hajnalán. Rémesen berúgtunk, ezen nincs mit szépíteni. És kezdtem azt hinni, hogy semmi sem történt meg, csak az én képzeletemben, ugyanis Kiminek hűlt helye volt. Zavartan mentem oda az ágyamhoz, ahol viszont találtam egy pezsgősüveget az éjjeli szekrényen. Te jó ég, ez hogy került ide? És mi célból? Mire erre választ találtam volna, már meg is találtam a következő tárgyat, ami emlékezésre adhatna okot. Egy papírcetlit.
,,Bocs a tegnapért!" - ennyi állt azon a fecnin, amire Kimi a zavaros írásával körmölt le egy bocsánatkérést. A lapocskával a kezemben huppantam le az ágyra és csak arra meredve tudtam gondolkodásra bírni a fejemet.
Miért kér bocsánatot? Megbánta? Pedig én...nem ellenkeztem, nem pofoztam fel, nem utasítottam el és ami nagy szó, hogy a francba sem küldtem el! Akaratlanul is az az eset rémlett fel a fejemben, amikor Sebastiannal történt meg ugyanez. Máskor, más időben, máshol és más szituációban. Hülyeség is lenne összehasonlítani. És különben is. Hol a francban van Kimi???
Kicsit félve pillantottam az ágynak arra a részére, ahol én biztosan nem aludtam. De szemmel láthatólag Kimi sem, hiszen nem láttam bármi arra utaló jelet, hogy a finn az ágyamban töltötte volna az éjszakát. Viszont éreztem azt a jellegzetes Kimi-illatot, amit csak rajta lehet érezni. Ez a két tény nagyon ellentmondott egymásnak, így teljesen összezavarodtam. A papírral a kezemben fel-alá járkálva próbáltam visszagondolni az elmúlt estére, de csak az a pillanat játszódott le bennem újra és újra, amikor Kimi odalépett hozzám és megcsókolt. Utána se kép, se hang, már az sem rémlik, mit mondtam ezután, vagy hogy kerültek a kezembe a piás üvegek. De választ szerettem volna kapni mindenre, ami azzal kezdődött, hogy: miért?
A kezembe kaptam a mobiltelefonomat, ami már lemerüléssel fenyegetett, de figyelmen kívül hagytam és rögtön tárcsáztam Kimi számát. Néhány kicsöngés után szembesülnöm kellett azzal, hogy a legjobb barátom, aki eddig csak kivételes alkalmakkor nem fogadta a hívásomat, most egyszerűen kinyomta a telefont.
Nem adtam fel, egy üzenetet kezdtem el bepötyögni és amilyen gyorsan csak tudtam, elküldtem:
Hol vagy? Miért nem veszed fel? Beszélnünk kell!
Nem is számítottam arra, hogy esetleg nem kapok választ. Szerencsére nem kellett csalódnom Kimiben.
Repülőn és nem akarok beszélni. Most nem.
Megrémített a válasza, ugyanis én nagyon is szerettem volna beszélni vele. Mindennél jobban!
Kimi, nem teheted ezt! Mi történt köztünk az este? És mi az, hogy repülőn vagy?!
Teljesen kiakadtam, hogy gyakorlatilag itt hagyott egyedül a kétségeimmel. De a választól még inkább.
Hazamegyek a családomhoz. Nem történt semmi több, megnyugodhatsz.
De miért hagytál itt? - írtam kétségbeesetten, attól félve, hogy kikapcsolja a mobilját és akkor nem fogok választ kapni a kérdésemre.
Most így volt a legjobb. Ha nem találtad meg a papírt, akkor most írom, hogy bocs.- hangzott a válasz, amitől sírni tudtam volna. Hogy gondolhat ilyet ezek után? Mi ütött belé?
Nem, ez nagyon nem jó! Miért kértél bocsánatot? - pötyögtem be elképesztő idegeskedés közben, majd még hozzátettem: Ugye nem történt köztünk több...mármint a szobámban?
Egy örökkévalóságnak tűnt, mire végre választ kaptam utóbbi kérdésemre.
Nem, nyugodt lehetsz. És bocs azért is ami előtte történt. Most már biztos elküldtél a p*csába, nem?
Nem küldtelek el sehova! Miért volt olyan sürgős elmenned? Azt akarom, hogy itt legyél! - válaszoltam már egyszerre dühösen és csalódottan.
Sajnálom, kicsi Nina, de most nem megy. Majd később dumálunk. - érkezett a következő üzenete, és ezután hiába akartam bármit is kihúzni belőle, nem válaszolt semmire sem.
- Utállak, Kimi Räikkönen! - dobtam el a szoba másik végébe a telefonomat és az ágyon ülve a tenyerembe temettem az arcomat.
Hogy tehette ezt velem? Azok után, hogy tegnap este lesokkolt nem egyszer, meg reggel is arra ébredek, hogy nincs itt és elviharzott haza Finnországba, még van pofája és nem ad egy értelmes magyarázatot a történtekre? Csak ennyi kellett neki? Ennyit jelent a barátságunk? Azt hittem ő az az ember, akiben a legjobban megbízhatok, mindent megtudunk beszélni és bármi van, mindig kiállunk egymás mellett, erre amikor pont kettőnkről van szó, egyszerűen lelép és itt hagy az ezernyi kétségeimmel gyötrődve.
Mélyet sóhajtva körbenéztem a szobámban és hirtelen nagyon egyedül éreztem magamat. Jó lett volna ha Kimi itt van és megnyugtat, hogy semmi gáz, majd együtt megoldjuk és ne agyaljak. Egy vérszegény mosoly végigfutott az arcomon, ahogy a pezsgősüvegre bámultam, majd rögtön le is fagyott, amikor a kezemben lévő papirosra vándorolt a tekintetem. Percekig meredtem a cetlire, aztán hirtelen felindulásból egy kézzel összegyűrtem és kidobtam az ablakon. Tudod mit, Kimi? Rohadj meg Finnországban!

 (Heidi)

Már vagy fél órája várakoztam Ninára, hogy végre kitolja a seggét a hotelszobájából, de folyton csak azt hajtogatta, hogy majd jön. Már kezdtem feladni a reményt, hogy elérjük a délelőtti gépünket, amikor végre kinyílt az ajtó és kilépett rajta a barátnőm. Azaz...egy mosott rongy, aki hasonlított a barátnőmre.
- Te jó ég, mégiscsak ott maradtál a bulin? - tudakoltam, mert hiába látszott rajta, hogy megpróbálta magát összeszedni az indulásra, rémesen festett. Azt tudtam, hogy nem volt kedve ünnepelni a kettős dobogót a csapatával, de arra nem számítottam, hogy ilyen rosszul sikerült a közös bulizás.
- Ja. - bólintott erőtlenül és nyúzottan elkezdte maga után húzni a bőröndjeit. - És jól is éreztem magamat, egészen addig, amíg az összes emlékem el nem veszett ma reggelre. Vagyis szinte az összes.
- Na, mesélj! - vigyorodtam el izgatottan. Az én tegnap estém abból állt, hogy Heikkivel elmentünk vacsorázni, majd a szálloda medencéiben áztattuk együtt magunkat késő éjjelig. De Nina arckifejezéséből és a szavaiból éreztem, hogy neki azért jóval eseménydúsabbra sikeredett a futam utáni éjszaka.
- Kimi lesmárolt. - jelentette ki semleges arckifejezéssel, majd hozzátette. - Miután lecsúsztunk a kedvenc csúszdánkon, váratlanul letámadott és megcsókolt. Ennyi maradt meg az egészből. Utána csak a kábultság.
- MI VAN? - képedtem el, de még mielőtt bármit is reagáltam volna, faggatni akartam. - Mégis hogyan történt? Ő kezdeményezett? Csak úgy, a semmiből? - zúdítottam rá a kérdésáradatomat.
- Aha. - bólogatott maga elé meredve és alig hittem el, hogy tényleg ennyire érzelemmentesen beszél erről. Legalábbis látszólag. - Gondolt egyet és lesmárolt. Neki legalábbis szerintem ennyit jelentett, mert ma reggel lelépett egy "bocs" üzenettel, amivel szerinte elintézte a dolgokat. Szép kis történet, mi? - nevetett erőtlenül, bennem pedig megállt az ütő.
Ránéztem a barátnőmre, akinek rohamosan jelentek meg az érzelmei az arcán. Lebiggyesztette a száját, majd összeszorította és mérgesen fújtatott egyet. A következő pillanatban szomorkás arcszínre váltott, utána pedig őszintétlenül nevetgélni kezdett. Szerintem még maga sem tudta, miképpen érte ez a váratlan tett Kiminek köszönhetően, de abban biztos voltam, hogy igenis megviselte, hiszen látszik az arcán, hogy nem tud mit kezdeni azzal, hogy a legjobb fiúbarátja lépte most át azt a bizonyos határt, amit Nina féltve védelmez.
Rémes volt így látni őt, olyan búskomoran követett engem és Heikkit a repülőtérre, mint akit semmi és senki nem érdekel, teljesen magába volt zuhanva. Eddig visszatartottam a bennem feltörekvő dühöt, de mihelyst felszálltunk a gépre, behúzódtam egy olyan sarokba, ahol Nina nem hallhat és rögtön tárcsáztam Kimi számát.
- Na! - szólt bele egy mély és unott hang. - Mondd csak, ami böki a csőrödet... - unszolt beletörődve abba, hogy tudja mi fog következni. Nem is kíméltem, rögtön belevágtam a közepébe.
- Te utolsó állat, hogy képzelted ezt? - förmedtem rá a mobilomra. - Ennyire bunkó hogy tudtál lenni? Van egyáltalán neked szíved? Mert az már kiderült, hogy eszed nincs, akkora egy rohadt barom vagy!
- Kösz a bókokat, akkor ennyi lesz? - kérdezte méla-undorral a hangjában. Még idegesebben markoltam meg a telefonomat. Hát van bőr a képén ezek után? Na akkor most megkapja tőlem a magáét!
- Először is! Drágaság, hát nem megbeszéltük és letisztáztuk, hogy soha semmilyen körülmények között nem vetemedsz ilyesmire? Annyiszor a lelkedre kötöttem, annyiszor megígértettem veled, mi a jó büdös francért nem tudsz egyszer hallgatni rám? Annyira tudtam, hogy ez lesz az egészből. Nina totálisan ki van akadva!
- Mérges? - kérdezett bele a mondandómba. Aha, szóval ez már érdekli. Rásandítottam az ablakon keresztül kibámuló barátnőmre, akiről ordított, hogy dühös, csalódott, megbántott és szomorú egyben.
- Rémesen néz ki, és ezt neked köszönheti! - vágtam hozzá keményen az igazságot. - Megmondtam, hogy meg fogod égetni magadat! Tulajdonképpen azon sem csodálkoznék, ha szóba sem állna többet veled!
- Azért ennyire nem lehet komoly a szitu. - nyugtatta inkább magát, mint engem.
- De igenis komoly, az istenért fogd már fel, hogy mit tettél! - háborodtam fel a nyugodt lelkiállapotán. - Mégis hogy a francba képzelted, hogy azok után, hogy szegény lányt lesmároltad és végigbuliztad vele az éjszakát, ráadásul ha jól értesültem, ott is aludtál vele egy ágyban, képes voltál reggelre felszívódni azzal a béna dumával, hogy elmész a szüleidhez? Komolyan, annyira szánalmas vagy! Ezt azért nem néztem volna ki belőled, Räikkönen!
- Nem kifogás, tényleg haza megyek. Mondtam is neked egyik nap. - válaszolta higgadtan. - Egyébként, ha érdekel, pont azért léptem le ilyen gyorsan, hogy javítsak a helyzeten.
- Javítani??? - nevettem fel hitetlenül. - Ezen már nem tudsz javítani, kisapám! Küldjek egy képet Nináról? Úgy ül a repülőn, mint egy...mint egy fogyatékos, csak bámul ki a fejéből és néha káromkodni kezd magában. És ki tehet erről? Hát te, b*szki, mikor ezerszer beledumáltam a fejedbe, hogy nem teszed meg!
- Most már mindegy, megtettem! - jelentette ki és mintha már egy csepp idegességet is kihallottam volna a hangjából. - És tudod mit? Jól esett! Baromi jól!
- Örülök, hogy ilyen jól esett, remélem most is remekül érzed magad, te tapló! - vágtam hozzá ingerülten.
- Nem, egy cseppet sem vagyok remekül, esz az ideg, mint állat, de mit tehetnék már? - emelte fel a hangját. - Nem értem miért cseszegetsz! Nem érdekel, hogy szerinted ez meg az lett volna a jó. Szerettem volna azt hinni, hogy meg tudtál győzni, de kiderült, hogy szarok az ellenérvekre, ezt meg kellett tennem és meg is akartam.
- És a következményekre miért nem gondoltál, fafej? Gondolkodni már luxus? Neked csak a smárolás megy? - kérdeztem rá gúnyosan, de tulajdonképpen ezzel csak még jobban felpaprikázott.
- Képzeld, gondoskodtam a következményekről. - szúrta közbe hasonlóan gúnyosan. - Kérdezd csak meg Ninát, semmire sem emlékszik az estéből...legalábbis az után. Elég volt két pohár magyar pálinka és úgy szórakozott, mint általában. Az égvilágon senki meg nem mondta volna, hogy mi történt köztünk.
- És azt hitted egy leitatással majd ki tudod törölni az emlékeit? Hát ez elég gyenge próbálkozás volt!
- Nem akartam, hogy elfelejtse! - jelentette ki akaratosan. - Csak azt, hogy ne úgy gondoljon vissza rá, mint egy egetrengető csalódásra, hanem egy jó emlékként.
- És azt is a te jó emlékedhez szántad, hogy lefekteted, ha már úgyis olyan baromira becsípett állapotban volt? Komolyan, nem hiszem el, hogy ezt pont te tetted meg vele, amikor mindig annyira gondoskodtál róla, valahányszor berúgott és képtelen volt irányítani saját magát! - rivalltam rá visszaemlékezve a korábbi esetekre, amikor egy-egy jól sikerült éjszaka után Kimi kísérte/hozta/vonszolta be Ninát a hotelszobájába.
- De nem feküdtünk le! - kiabált a telefonba, és ekkor már megéreztem az ő belső dühét is. - A francba, képtelen lettem volna kihasználni, ne hülyéskedj már! Visszavittem, de ragaszkodott hozzá, hogy igyunk meg még egy pezsgőt, és mivel akkor már én sem voltam teljesen oké, ott maradtam éjszakára. Úgyhogy jobb ha nem képzelsz bele semmi többet, mert nem volt több egy közös alvásnál, világos?
- Szerencséd, hogy csak ennyi történt, bár így is-úgy is kinyírlak! - sziszegtem a telefonba, és éreztem, hogy lassan már itt az ideje letenni, mert Nina már keresett a szemével. A kezemmel intettem Heikkinek, aki szintén velünk utazott, hogy üljön át a barátnőm mellé és dumáljon vele, mert a végén még meghallja, kivel diskurálok.
- Heidi mikor fogod már fel végre, hogy Nina élete nem a tiéd? Ne te akard meghatározni a magánéletét! Fogadd el, hogy ő is felnőtt ember, tudja, hogy mit akar....vagy mit nem. És én nem úgy vettem észre, hogy annyira ellenkezett volna...
- Ezt most fejezd be, Räikkönen, világos? - szóltam közbe mérgesen. - Nina a legjobb barátnőm és nem fogom hagyni, hogy a te kis magánakciód majd felkavarja és megváltoztasson benne mindent. - kötöttem az ebet a karóhoz, majd mivel tudtam, hogy kemény szavakat vágtam a fejéhez, sóhajtva próbálkoztam valami személyesebbel. -  Miért nem érted meg Kimi? Köztetek ez nem működne! A legjobb barátok vagytok, és ha eddig éreztetek volna valamit egymás iránt, akkor már régesrég együtt lennétek.
- Érdekes, Sebbel nem ez a helyzet a felfogásod szerint... - flegmázott, amitől ismét bepipultam.
- Ha jól emlékszek, pont te mondtad, hogy ezek ketten még egymásra fognak találni! - emlékeztettem.
- Az még Seb bulija előtt volt... - utalt arra az ominózus esetre.
- A mostani buli előtt viszont már százmilliószor átrágtuk magunkat a dolgokon. És mindig arra jutottunk, hogy köztetek nem lehet több barátságnál. Akkor most mi a jó édes francnak próbálkoztál be?
- Nem próbálkoztam be, egyszerűen adott volt a lehetőség és lecsaptam rá, mert nem bírtam ellenállni. - vallotta be őszintén, aminek én a legkevésbé sem örültem. Azt hittem elég erős, de kiderült, hogy annyira nem.
- Kimi, miért akarod megnehezíteni? Tudod, hogy ezzel csak magad alatt vágod a fát!
- Ja, azért húztam most el. Legalább lesz egy kis ideje Ninának megemésztenie a dolgokat. Szerintem összezavarodott.
- És pont ettől tartottunk. - sóhajtottam, majd könyörgőre fogtam. - Kimi, kérlek ne gyere haza pár napig, jó? Ha megint találkoznátok, akkor....ki tudja mi történne? Megpróbálom Ninát megakadályozni abban, hogy folyton hívogasson és megpróbáljon felkeresni. Talán lehiggad, mire hazajössz Svájcba.
- Így is úgy is maradok pár napot, úgyhogy örülhetsz. - motyogta, hangsúlyozva az utolsó szavát. - Hívsz, ha van valami komoly? - kérdezett rá és a hangjából úgy éreztem, hogy reménykedett a pozitív válaszomban.
- Nem érdemled meg. - nevettem bele a telefonba. - Egyébként nem lesz semmi komoly, ami miatt szükségünk lenne rád. Most pont az hiányzik, hogy ne legyél a közelben. Maradj anyuéknál jó sokáig!
- Kívánságod számomra parancs. - gúnyolódott mérgesen. - Ígérd meg, hogy ha van valami, szólsz!
- Majd meglátjuk, mennyire haragszok még rád ezek után. - mondtam még végszóra, majd kinyomtam a telefont. Éppen elég volt ez a pár perc ahhoz, hogy Kimi totálisan felhúzzon.
Azt hiszi, ha lelép, majd minden megoldódik magától. Hát jó, ha ebben a hitben él, akkor jól is teszi, ha nem teszi be a lábát a környékünkre jó pár napig. Ninának nem kell Kimi, egyedül is meg tud ezzel birkózni, ha meg nem, hát ott leszek neki én, legjobb barátnője, aki biztos, hogy nem fogja tönkretenni a barátságukat egy nyavalyás öncélú csókkal!
- Hol voltál? - nézett fel rám Nina üres tekintettel, de érdeklődve. Rettenetesen sajnáltam szegényt.
- Csak telefonáltam, sajnálom, hogy elhúzódott. - simogattam meg a fejét, majd Heikkire pillantottam, akinek a tekintete egyértelmű kíváncsiságot sugárzott. Bólintottam, majd Ninához fordultam. - Figyelj, drága, hallgass egy kis zenét, az majd eltereli a figyelmedet, oké?
- Jobb dolgom úgy sincs. - rántotta meg az egyik vállát, előkeresve a fülesét. - Jó romantikázást!
Elmosolyodtam a válaszán, holott pontosan tudtam, hogy nem azt fogjuk csinálni Heikkivel. Hátraültünk Nina mögé és amikor megbizonyosodtunk róla, hogy a barátnőm már üvölteti a zenéjét a fülében, rákezdtünk.
- Na mit mondott? - kérdezett rá rögtön Heikki. Ő természetesen be volt avatva az ügybe, bár nem meséltem el mindent, amit Kimivel nap, mint nap megvitattunk, de tudott arról, hogy a finn mivel áll szemben.
Röviden elhadartam neki, hogy azok után, hogy elküldtem melegebb éghajaltra, megtudakoltam tőle, mit is akart elérni a tegnap esti bepróbálkozásával - amit ő nem így hívott, de így lehetne definiálni. - Szerintem jól tette. - mondta el a véleményét a finnem, mire elkerekedett szemmel bámultam rá.
- Mi van? Te észnél vagy, drágám? - kopogtattam meg a buksiját, mire felnevetett.
- Nézd, Heidi, Kimit úgy ismeri mindenki, hogy senki sem befolyásolhatja. - kezdett bele a nézete magyarázásába. - Mindig a saját feje után megy és...
- De akkor miért kérte ki a tanácsomat? - vágtam közbe érdeklődve. - Mert ő volt az, aki kiöntötte nekem a lelkét, hogy mennyire gázosan érzi magát.
- Te vagy Nina legjobb barátnője, és egyben Kimi csatlósa is az összeboronálási akciótokban is, rémlik? - vonta fel a szemöldökét. Ő nem volt annak a híve, hogy szándékosan össze akarjuk hozni a két szőke németet, mert szerinte úgyis egymásra találnak ha akarnak, nekünk nem kéne belefolynunk. - Jó, hogy beszélt neked arról, hogy ő esetleg már nem támogatná olyan nagyon azt, hogy Sebastiannak segítsetek Ninához közel férkőzni. De erre hivatkozva arra számítottál, hogy majd úgy ugrál, ahogy te csettintesz?
- Tudom milyen ember Kimi, nem kell kioktatni. - néztem rá sértetten. - Csak azért elvártam volna tőle, hogy viselkedjen felnőttként és ne avatkozzon bele abba, amibe nem kell.
- Ha jól tudom, te is éppen azt teszed Nina szerelmi életével. - vigyorgott, szándékosan idegesítve engem.
- Ninának nem lenne szerelmi élete nélkülem, természetes, hogy a legjobb barátnőjeként segítek neki végre egy jó hapsit találni neki. - védekeztem jogosan.
- És te erre Sebastiant jelölted ki. - bólogatott jól szórakozva rajtam.
- Nem én jelöltem ki. - húztam fel az orromat megsértődve. - Seb fülig szerelmes Ninába, csak a kicsilánynak eddig még nem esett le. Kiminek pedig nem magánakcióznia kéne, hanem továbbra is támogatni a haverját, akit nem mellesleg ezzel a hűtlen cselekedetével hátbaszúrt!
- Álljunk csak meg egy percre! - intett csendre Heikki higgadtan. - Nina nem jár senkivel, önálló életet él. Gyakorlatilag Kiminek is annyi köze van hozzá, mint Sebnek. Mindketten a barátai...
- ... akik kicsivel többet képzelnek bele a kapcsolatukba. - fejeztem be a mondatát. Fájdalmas volt ezt így kijelenteni. De helyesbítenem kellett. - De Kimivel nem ugyanaz a helyzet. Seb nyíltan kijelentette, hogy odáig meg vissza van Nináért és bele van zúgva. Mi sem egyértelműbb ennél! De Kimi nem szerelmes Ninába, nekem mindig csak úgy emlegette, hogy "össze van zavarodva, mert néha nem úgy reagál dolgokra, ahogy egy barátként kellene". Ezért nem kéne őket egy kalap alá vonni.
- És honnan tudod, hogy Kimi valójában mit érez? Hiszen az egy dolog, hogy mit mond el neked, de ezek mellett egy csomót el is hallgathatott. Ha jól tudom arról a szándékáról sem számolt be neked, hogy szeretné megtudni, hogyan is áll a dolgaival.
- Ezt meg hogy érted? Mármint amit az előbb mondtál. - néztem rá összevont szemöldökkel.
- Hát Kimi csókos letámadására gondoltam. - magyarázta egyértelműen. - Tiszta sor, Kimi ezzel a tettével akarta tudatni saját magával, hogy valójában mennyire is vonzódik Ninához. Kérdés, hogy mire jutott.
- Jézusom, ti pasik ugyanolyan bonyolultak vagytok mint mi, csajok! - képedtem el a finnem elméletén.
- És furfangosabbak is. - vigyorodott el. - Sőt, élvezzük, hogy sosem láttok át rajtunk, mi viszont igen. - húzott közelebb magához, és puszit nyomott az arcomra, de valahogy nem tudtam örülni neki. Az utolsó mondata szíven ütött. A pasik át tudnak látni rajtunk. Te jó ég, ha tudná, hogy megcsaltam - mert el kell ismernem, tényleg így nevezhetném a zsarolást -, akkor nem bánna velem ilyen édesen. Az a legszörnyűbb, hogy tudom, hogy egymásnak vagyunk teremtve. Most is bebizonyította, hogy kell nekem, és szükségem van rá itt mellettem, mert Heikki olyan okos és megfontolt, hogy képes teljesen máshogy látni a dolgokat, mint én. Gyötör a bűntudat, és lassan már felemészt, hogy nem tudok mit kezdeni vele. Elmondjam neki, vagy még várjam ki a megfelelő pillanatot? Most várólistára kell tennem, mert gubancosabb dolgok is vannak ennél, amik megoldásra várnak.

(Nina)

Alig vártam, hogy hazaérkezzek már. Semmi másra nem vágytam jobban, minthogy beessek a házamba, magamba tömjek egy rakat kaját és a tévét bámuljam. Semmi és senki nem érdekelt ma már, szerettem volna magammal foglalkozni. Miután más úgy döntött, hogy egy kicsit sem érdeklem...

Ha ezerszer nem próbáltam hívni Kimit, akkor egyszer sem. Legalább ennyi üzenetet küldtem neki, hogy legalább küldjön el a búsba, de írjon valamit, de még erre is nagy ívben szart. Ezek után úgy döntöttem, akkor engem sem érdekel, bármennyire is rosszul esett tőle ez a viselkedés. Hozzá vagyok szokva, hogy Kimit bármikor hívhatom, mindig meghallgat és a segítségemre siet, és tudom, hogy bármilyen helyzetben számíthatok rá - ezért is vagyunk a legjobb barátok. Most mégis úgy érzem, becsapott, átvert és hátbaszúrt. Ezek szerint számára semmit sem jelentett ami a medencében és azután történt? Csak szórakozásból játéknak vette, vagy ahogy ő fogalmazott, a pillanat hevében tette és semmi jelentőséget nem tulajdonít neki? Mert nekem nem úgy tűnt, abból ítélve, ahogy az arcát láttam tegnap este, mielőtt még minden összemosódott volna a partizáskor. És mivel eddig bármilyen bulin részt vettünk közösen és önfeledten ünnepeltünk és sosem fordult elő kettőnk között ilyesmi megingás, gyanítottam, hogy nem puszta pillanatnyi ötperc, ami éppen rájött. De azzal semmit sem értem el, hogy a saját szemszögemből állítottam, hogy ez valami más és valami meghatározhatatlan volt, az igazi választ csakis Kimitől kaphattam volna meg.
- Nem érdekel, rohadtul leszarom! - jelentettem ki félhangosan magamnak, amikor megérkezve a házam elé leparkoltam az autómat, és bevágtam az ajtót. A gondolataimba merülve rángattam ki a bőröndjeimet és a cuccaimat a Porsche csomagtartójából, majd nagy zajjal az ajtóhoz ráncigáltam őket.
Ahogy megálltam a lépcsőn, hogy előkeressem a rövidnadrágom zsebéből a lakáskulcsomat, megakadt a szemem egy papíron, ami a bejárati szőnyegen hevert. Hagytam a fenébe a kulcsot és kíváncsian leguggoltam, majd felvettem a papirost, amin szép, kerek betűkkel ez a szöveg állt:

"Üdvözöllek itthon, kislányom!  Igen, kinyomoztam hol laksz és most már nem menekülhetsz előlem! Garantálom, hogy beszélni fogsz velem, akkor is, ha erőszakkal kell kényszerítenem téged erre! Van egy lehetőséged, hívj fel ezen a számon, és akkor megszervezünk egy találkozót, amikor kénytelen leszel végighallgatni. Ha erre nem vagy hajlandó, én fogok kezeskedni rólad! Ha megtaláltad ezt az üzenetemet, akkor készülhetsz, mert hamarosan találkozunk! Alig várom, hogy végre láthassam az arcodat, amikor megtudod, ki is az igazi anyád! Hiszen neked is jogod van tudni az igazságot, nem?"

Mereven bámultam a nekem szánt üzenetet, ami tulajdonképpen egyben fenyegetés is volt. Tátogva olvastam újra és újra a következő sorokat, de mindannyiszor csak azt tudtam leszűrni, hogy: Bakker, az álanyám visszatért és újra támad! Hihetetlen, de teljesen megfeledkeztem erről a problémáról azóta, hogy legutóbb amikor apáékhoz mentem, kikérdeztem az apámat erről a nőről, aki kijelentette, hogy egy régi ismerős és nem kell vele törődnöm, mert hazugságokat beszél. Az valahogy megnyugtatott és azóta nem is gondoltam rá.
Bezzeg most, amikor másnaposan, összezavarva és csalódottan hazaérkezek kéthetes versenyzés után, rögtön pofán vág a gondolat, hogy igenis él még ez a nőszemély, aki az anyámnak adja ki magát és ezek szerint bármire képes, hogy találkozzon velem és rám olvassa a hazug állításait. De nem fogom hagyni!
Elhatározásommal együtt már majdnem összegyűrtem a papírt, de ekkor észrevettem, hogy a hátoldalon egy kép látszódott. Ahogy megfordítottam, elfelejtettem levegőt venni. A kép ugyanis nem más volt, mint egy

gyűrött babakori fotó rólam, amit pontosan felismertem, mert ezt a fényképet a családi albumunk is őrzi.
Ijedtemben eldobtam a papírt és jól rátapostam, majd elrugdostam a tornácról és szinte betörtem az ajtómat, úgy estem be a házba. Beráncigáltam az összes csomagomat, majd apámat próbáltam hívni, aki legnagyobb pechemre nem volt elérhető, így a telefont szorongatva a kezemben tehetetlenül leroskadtam a nappaliba.
Egyet biztosan tudtam: nem fogom felhívni azt a nőt! Ne is álljon elém! Egy olyannal, aki ilyen ádázul képes megfenyegetni, nem vagyok hajlandó szóba állni, és lesheti majd, hogy epekedve keresem fel azért, hogy végre elárulja mi köze van hozzám és a családomhoz. Mert ebben már sajnos biztos lehettem: nem egy elmebeteg rajongóm próbál a közelembe férkőzni, hanem egy olyan személy, akit én még nem ismerek, de talán több köze van hozzám, mint gondolom...

Bármennyire is próbáltam leküzdeni a késztetést, nem tudtam elmenni csak úgy a dolgok mellett. Ami a Kimi-vel való eseményekre és az álanyám fenyegetésére is vonatkozott. Egy napig bírtam a magamban őrlődést, és mivel Heidi és Heikki sem tudták elterelni a figyelmemet a folytonos vidám hangulatú programjaikkal, úgy döntöttem a saját kezembe veszem az irányítást ha el akarom érni a céljaimat. Úgyhogy másnap felkerekedtem és anélkül, hogy értesítettem volna a barátnőmet vagy a finn edzőt arról, hová megyek, délután beszálltam a Porschéba és elszántan megragadva a kormányt, kihajtottam a városból.
Válaszokat akartam, méghozzá minél előbb! Nem érdekeltek a tények, hogy Kimi éppenséggel Finnországban mulattja az időt a családjával, nekem tudnom kellett, hogy miért csinálta azt vasárnap este, amin napok óta csak rágódok és nem tudok napirendre térni felette. Mivel fogalmam sem volt, hogy hol lakik a Räikkönen család Finnországon belül, hülye lettem volna nekivágni a skandináv országnak, célravezetőbb megoldást találtam: elmegyek Kimi otthonába és magát Kimi feleségét fogom kikérdezni, hogy hol tartózkodik a kedves férje, amennyiben a drága nője nem tartott vele a családi kiruccanásra.
Mivel már egyszer jártam Kimsnél, könnyen odataláltam a Walchwiltól nem messze lévő városig és hamar ráakadtam Räikkönenék villájára. Szerencsére nem volt nagy forgalom, csak egy sötétszürke autó tartott velem ezen az útvonalon, de nyugodtan megfértünk egymás mellett, amíg el nem értem a célpontomat. Leparkoltam a felhajtóra, majd miután magabiztosságot és bátorságot tüntettem fel az utóbbi napokban cseppet meggyötört arcomon, becsengettem a kapun. Néhány csengetés után egy energikus, barna hajú, tréningruhában flangáló nő állt velem szemben a kapunál és érdeklődve mért végig, amikor még a kerítés elválasztott minket.
- Helló, Nina vagyok, és ha jól tudom, te meg Kimi felesége. Igazából, örülök, hogy látlak. - vallottam be mosolyogva, miután odanyújtottam neki a kezemet ismerkedésképpen. De nem úgy reagált, ahogy vártam, flegmán rápillantott a kezemre, majd újra visszaterelődött a figyelme az arcomra.
- Igen, Jenni vagyok, Kimi felesége és most éppen nem alkalmas az idő arra, hogy bájcsevegjek a kiscsajával! - csücsörített a szájával gúnyosan, amíg én próbáltam elhinni, hogy Kimi tényleg ezt a nőszemélyt vezette oltár elé. Annyira ironikusnak tűnt, hogy a felesége is olyan flegmán viselkedik, mint a Jégember, de belőle mégis inkább a rosszindulatúság jön ki.
- A barátja vagyok. - helyesbítettem udvarias mosolyt erőltetve magamra. - Nem fogok zavarni, csak szeretném megtudni, hol laknak Kimi szülei. Feltétlenül beszélnem kell vele...öhm....még a múltkori versenyünkön történtekről. - fejeztem ki magam egész hihetően. Jenni gyanúsan vonogatta a szemöldökét.
- Ha már olyan hú de nagy barátok vagytok, miért nem sírod el a bánatodat neki telefonon?
- Nem veszi fel a telefonját. - szűrtem a fogaim között, de nehezemre esett elmenni a bunkó megjegyzése mellett. - Szépen kérlek, add meg a lakcímét, mert tényleg fontos lenne személyesen találkoznom vele. - formáltam a legudvariasabb szavakat, ahogy tényleg csak szükséges alkalmakkor szoktam beszélni.
- Na ide figyelj, kislány! - nézett a szemembe amolyan 'elmondom mi a szitu, te pedig kussban végighallgatsz!' stílusban. - Nem fogom semmit sem elmondani, főleg nem ilyen infót, amihez amúgy közöd sincs, te szőke liba! Úgyhogy jobb, ha most azonnal eltakarodsz innen, mert ha még egyszer meglátlak itt, páros lábbal foglak a következő utcasarkig rúgni, megértetted?
Szinte köpte a szavakat, amitől tátva maradt a szám. Mégis hogy élhet egy ilyen nővel együtt Kimi? Aki ilyen megalázóan képes beszélni most éppen velem és szinte gyűlöl az első pillanattól kezdve, ahogy meglátott.
- Meg kell tudnom a címét! - kiabáltam rá most már türelmetlenül. - Nem megyek addig sehová, amíg ki nem nyögöd végre, hol van most éppen Kimi! És akkor meg is köszönheted, amiért nem rángatom ki az összes hajszáladat a fejbőrödből, amiért szőke libának neveztél és az utcasarkot hozod velem egy mondatban szóba!
- Márpedig egy szót sem fogsz hallani tőlem, te szerencsétlen fruska! - nevetett fel gonoszul, majd ellépett a kerítéstől és utálkozva meredt rám a bejáratra vezető járdán hátrálva. - És szerintem jobb, ha felfogod, hogy semmi keresnivalód itt és úgy egyáltalán Kimi életében! Fogalmad sincs, hogy mennyire átver a Jégembered! - tette hozzá még kegyelemdöfés gyanánt, majd nagy hahotázások közepette becsapta maga után az ajtót.
Döbbenten és dühösen próbáltam megemészteni a szavakat, amiket Jenni hozzám vágott. De még mielőtt egyáltalán felfoghattam volna az imént történteket, valaki hátulról befogta a számat.
- Szép kis jelenet, csajszi! Minden elismerésem! - sutyorogta a fülembe az ismeretlen, akit viszont nem láthattam, de éreztem a jelenlétét, mert hátulról magához rántott. Rémülten próbáltam kiszabadítani magamat az önvédelmi oktatáson tanult mozdulatokkal, de a másik fél jóval erősebb volt nálam, és nem engedett ki már-már fájdalmas szorításából. - Ne mocorogj, édes, még a végén fájdalmat okozol magadnak! - heherészett vidáman, miközben megpróbált elráncigálni egy irányba, egyre távolodva Kimiék villájától és a kocsimtól. A szívem heves dübörgésbe kezdett, amint rájöttem, hogy nem én irányítom az eseményeket.
- Engedj el, te szemét állat! - rántottam ki az egyik karomat sikeresen a szorításából, amivel sikerült letépnem a tenyerét a számról. Már éppen el akartam ugrani tőle, amikor még erősebben magához rántott és hátrahúzta a nyakamat. Tökéletes fogást alkalmazott rajtam, egy porcikám sem tudott megmozdulni.
- Ne nyugtalankodj már, drágaság! Kár, hogy ilyen kis izgága vagy, most így kénytelen leszek megkönnyíteni a dolgunkat. - suttogta a fülembe, amitől kirázott a hideg és az egész testemben borzongás futott végig. - Ne félj, csak egy picikét fog fájni, aztán már semmit sem fogsz érzékelni. Hidd el, könnyebb lesz neked! - magyarázott tovább gonosz hangon, amit alig hallottam a heves szívdobogásomtól. A szavait tettek követték, hirtelen a karomba fúródott egy éles tárgy, ami olyan szúrást éreztetett bennem, amitől szédülni kezdtem, majd amikor valami kellemetlen szétáradt a testemben, minden elhomályosult és elvesztettem a kapcsolatot magammal és a külvilággal is...