62. fejezet: Svájci krimi

Sziasztok!
Ha még egyszer valamit időzítőre akarok beállítani, szóljatok, hogy felesleges :) Sajnálom, hogy azért nem olvashattátok tegnap este a részt, mert a bloggernek nem volt kedve közzétenni, amíg nem voltam itthon. Reggel amikor felnéztem, "meg is dicsértem" érte rendesen >.<
Ahogy a címből is láthatjátok, elég akciódús rész lett, nekem személy szerint az egyik kedvencem. Sok minden napfényre derül és nincs sok köszönet a részben. Gyenge idegzetűeknek előre szólok, hogy készüljenek fel egy megrázó olvasásra. Ha felébredtetek a sokkból, hagyhattok nekem pár kommentet, örülnék neki, mint amúgy mindig :))
Jó olvasást (rémesen sajnálom, hogy csak most -.-)! 


(Nina)

Nem tudom mennyi idő telt el, de amikor újra magamhoz tértem és nagy nehezen kinyitottam a szememet, teljes sötétség borult rám. Hiába pislogtam, nem tudtam felfedezni hol vagyok, mert egy aprócska fény sem került a szemem elé. A pulzusom már az egekben járt, a levegőt is sietve vettem, amikor végre újra tudatomnál voltam. Fogalmam sem volt, mi történik velem és hol vagyok, idegesen lestem körbe a sötétségben, aztán rá két másodpercre kiugrott a szívem a helyéről, amikor valami lekerült a fejemről, aminek a hollétéről eddig tudomást sem vettem.
Így azonban már tisztább képet kaptam a jelenlegi helyzetemről, mert a lemenő nap fénye besütött az egyetlen messzi ablakból, ami megvilágította a barátságtalan és sötét helyiséget, amit nem ismertem. Megpróbáltam megmozdulni, de döbbenten tapasztaltam, hogy a kezeim és a lábaim is hozzá vannak kötve egy székhez, amin ültem. Riadtan vettem tudomásul, hogy csapdában vagyok és nem tudom kimenteni magamat ebből a veszélyből.
 - Ezt nem hiszem el.... - suttogtam, amikor végre újra láttam. A támadóm állt előttem, miután lerángatta magáról a maszkját. Döbbenetemre nem volt szó, amikor megismertem a fekete maskarás emberben Jake-et. Azt az illetőt láttam meg, akit nagyon, de nagyon nem szerettem volna. Még magamhoz sem tértem a kellemetlen meglepetésből, de a szomszédom máris peckesen rákönyökölt a székem karfájára, szemkontaktust kezdeményezve velem.
- Meglepetés! Nem számítottál rám, mi? - vigyorgott Jake öntelt ember módjára. Undorító alak! - Mit akarsz? - sziszegtem, de ezzel úgy tűnt, csak még jobban pumpálom benne a gonosz hajlamot. 
- Téged. - vigyorgott továbbra is vérszomjasan. Rémisztő volt látni. Kezdett szétterjedni bennem a félelem, pedig nagyon igyekeztem erősnek és bátornak tűnni. Egyre nehezebben ment, mert a többi testrészemet még mindig nem tudtam mozgatni, egyedül a zacskótól szabadultam meg, ami a fejemet takarta el eddig.
- Nem hiszem el, hogy idáig süllyedtél! - suttogtam dühösen. 
- Én mindig elérem a céljaimat, kislány. És ha kitűztem magam elé, hogy te kellesz nekem, akkor be is fogom váltani. És lám, most itt ülsz előttem és tehetetlen vagy. Nem tudsz elmenekülni, legnagyobb örömömre!
- Egy alávaló féreg vagy! - köptem szembe hirtelen felindulásból, mert megőrjített, hogy nem tudom megvédeni magamat. Mert ahogy mondta, magatehetetlen vagyok jelen helyzetben. 
- Ez nagyon rossz döntés volt, kislány. - törölte meg az arcát, aztán villogó szemekkel nézett a szemembe. - De tudod mi a legjobb? Hogy most nincs itt a szőke lovagod, hogy megmentsen. Csak te vagy itt és én. - húzta idegesítő mosolyra a száját, aztán valami hangra félrekapta a fejét. - Illetve nem. Van még valaki. Aki miatt most egyáltalán itt kell lenned. - helyesbített és amikor én is arrafelé fordítottam a fejemet, megállt bennem minden életműködés...
A még mindig elég sötét terembe egy csinosan felöltözött nő libegett be kárörvendő mosollyal az arcán. Ahogy rám nézett, rögtön megfagyott a vér az ereimben. Elég volt egy pillantást vetnem az arcára, máris a csontjaimban éreztem, hogy ő lehet az a nőszemély, aki az anyámnak adja ki magát! Hihetetlen, de tényleg beváltotta az ígéretét! Nem kerestem, ő pedig elraboltatott! Méghozzá Jake-kel! Mi a franc folyik itt?!

- Szervusz, Nina. - köszönt túlságosan is kedvesen a nő, ahogy hátul összekulcsolt karokkal felém sétált. - Örülök, hogy végre láthatlak! Annyi év után egy picikét már hiányoztál... - jegyezte meg negédes mosollyal.
- Maga ki a jó büdös franc? - förmedtem rá türelmetlenül, mire a nő egyértelmű pillantással Jake-re sandított, aki legnagyobb meglepetésemre felpofozott. Tátott szájjal és kerek szemekkel bámultam hol a szomszédomra, hol a nőre. 
Kezdtem egyre jobban félni: nem elég, hogy ismeretlen helyen, sötétben vagyok, ráadásul jó szorosan megkötözve, de itt van két 'ellenségem' is, akik ellenem még össze is dolgoznak! Iszonyú pácban vagyok és szinte rettegek már a következményektől.
- Remélem ez a pofon elég volt ahhoz, hogy visszavegyél a pofádból, kicsilány! - biccentette oldalra a fejét, majd szemmel láthatóan végigmért. - Hol is kezdjem? Egyáltalán emlékszel még a nevemre? Katrin vagyok, az anyád, akit valószínűleg eltitkolt előled az egész családod, te pedig naivan azt hitted, hogy az az anyád, aki felnevelt. Hogy is hívták azt a semmirekellő macát? Hm, már teljesen kiment a fejemből... - tűnődött el színpadiasan.
- Ne merjen így beszélni az anyámról, maga undorító némber! - ordítottam rá, megfeledkezve arról, hogy az előbb figyelmeztetett a visszapofázásra. Rögtön meg is kaptam a magamét, Jake parancsra ismét adott egy taslit, amitől égni kezdett az arcom bal oldala. Odakaptam volna, de a kezem még mindig tehetetlenül hozzá volt kötözve a székhez, így csak egy gyűlöletes pillantást küldtem a korábbi haverom felé, aki gonoszul vigyorgott vissza rám.
- Megmondtam, kislányom, ha nagy a szád az anyáddal szemben, akkor jár a pofon! - csücsörített a szájával sajnálkozva. Legszívesebben pofán köptem volna, de a mellettem álló Jake a vállamra szorította a tenyerét, így még levegőt is alig mertem venni. - Talán kicsit elkéstem a neveléssel, de ha már az apád és a nője nem tudott belőled egy tisztelettudó lányt faragni, hát most kénytelen leszek én jól rád olvasni, hogy mi az elvárható, ha az anyádról van szó, megértetted? - lépett közel hozzám és szigorúan a szemembe nézett.
Megrémisztett a határozott tekintete, így megadóan bólintottam és aprót nyeltem a félelmem jeléül.
- Micsoda kezesbárány tudsz te lenni, ha akarsz! - nevetett fel kárörvendve Jake és megpaskolta a vállamat. - Az anyád nagyobb hatással van rád, mint gondoltam. Bárcsak nekem is engedelmeskedtél volna már az első perctől kezdve...akkor most nem tartanánk itt. - suttogta a végét a fülembe, mire hirtelen elfordítottam a fejemet és lefejeltem az ő fejét. Meglepetten hátrahőkölt és a fejét fogva szitkozódni kezdett.
- Mindig így bánsz a pasikkal, kicsilány? - fordította érdeklődve felém a fejét Katrin és a fájdalmasan sziszegő Jake-re pillantott. - Pedig egy ilyen helyes szomszédfiút biztosan nem hagynék futni utánam túl sokáig. - kacsintott rá a srácra, aki már kezdett magához térni a kábulatból és nehézkesen mosolyra húzta a száját.
- Ez a szomszédfiú megkeseríti az életemet. - avattam be a részletekbe és még mindig utálkozva meredtem az ugyanígy engem méregető Jake-re. Még sosem éreztem ilyen gyűlöletet valaki iránt, de most rájöhettem, hogy milyen kegyetlen dolog. Soha nem gondoltam volna, hogy idáig képes eljutni csak azért, mert nem mentem bele az általa elképzelt közös kapcsolatunkba. Már nincs szó ennek az embernek a rögeszméjére.
- Az enyémet viszont megkönnyítette. - szólalt meg Katrin és keresztbefonva a karját mesélni kezdte csodálatos tervét, ami az elrablásomról szólt. - Ha ez a jóvágású fiú nem segít nekem, most nem lennél itt előttem. Ő adta meg a címed és azt is, hogy mikor térsz vissza. És miután láttuk, hogy eszed ágában sincs felkeresni engem, kénytelen voltam megkérni, hogy juttasson el hozzám. Tökéletes munkát végzett, és ezért hálás is vagyok neki. - pillantott Jake-re büszkén, aki viszonozta a cinkos mosolyt. - Látod? Nem csak az autóversenyzőknek lehet csapattársa!
Ahogy felvázolta, hogy hogyan dolgoztak össze a hátam mögött, dühösen fújtatni kezdtem, de amikor gúnyosan kimondta az autóversenyzés és a csapattárs szót, elkeseredtem. Ekkor tudatosult bennem, hogy totálisan egyedül és védtelen vagyok, míg ők ketten erősítik egymást és ami még rosszabb ellenem! Persze az én csapattársam most nagy ívben leszar és fogalma sem lehet, hogy elrabolva ücsörgök egy ismeretlen sötét zugban, ahol egy gonosz boszorka és az alattomos szomszédom bosszút forral ellenem. Neki nyilván fontosabb, hogy az anyja házi sütijét majszolja meg a tesójával bratyizzon. Ha nem lennék ilyen kutyaszorítóban még meg is érteném...de a fenébe, égető szükségem lenne most rá! Vagy valakire! Hahó!
- Na most miért kámpicsorodtál úgy el? - pislogott látszólag aggódón a nő, majd felnevetett. - Ó, csak nem hiányzik a csapattársad? Vagy bárki a barátaid közül? Csak nem magányosnak érzed magad? Pedig mi itt vagyunk neked, nem kell szomorkodnod. - simított végig a hajamon, de elrántottam a fejemet, annyira, hogy még ki is roppant egy-két csontom. Fájdalmasan felszisszentem a mozdulatra.
- Hiányzik most a szőke megmentőd, mi? - hajolt közel az arcomhoz Jake és gúnyosan vigyorogni kezdett.
- Nincs semmiféle szőke megmentőm! - csattantam fel, a hangomból pedig mérhetetlen csalódottság érződött ki. Ez persze egyikük fülét sem kerülte el.
- Ó, milyen aranyos! - ironizált Jake. - Pont a napokban láttam azokat az izgató képeket rólad és Vettelről. Ezek után meg se próbáld beadni nekem, hogy miatta nem akartál kikezdeni velem!
- De hát sosem voltunk együtt, mikor fogod már fel végre? - ordítottam az arcába, de mikor folytatni készültem a kiabálást, erőszakkal befogta a számat.
- Kussolj, úgysem hiszem már el neked! - nézett rám villogó szemekkel, majd a komoly arcát ismét gonosz vigyor lepte el. - Egyébként is már mindegy. Ezentúl közöd sem lesz hozzá, én leszek a pasid, akár tetszik akár nem!
- Majd ha piros hó esik! - haraptam bele az ujjaiba, amitől őrjöngeni kezdett és a vérző kezére meredt.
- Hé, hé mi ez a hevesség? - sietett a nő Jake segítségére, aki még mindig fájdalmasan sziszegett és ide-oda járkált, hogy leküzdje a fájdalmat. Katrin odadobott egy zsebkendőt a srácnak, aki a kezére szorította a papírt és megpróbálta elállítani az ujjaiból szivárgó vérzést. Diadalittasan mosolyodtam el a szenvedését látva.
- Ha maga lenne az anyám, tudhatná, hogy nem vagyok egy nyugodt természet! - válaszoltam a nőnek.
- Pontosan tudom, hogy milyen fából faragtak, hiszen belőlem jöttél ki, te szerencsétlen! - vetett rám egy lesajnáló pillantást, majd közelebb lépett és nem törődve a szenvedő társával velem kezdett el foglalkozni. - Nézd meg a hajadat és hasonlítsd össze az enyémmel. - fogott az ujjai közé egy hajtincset, mire ellenkezve rángatni kezdtem a fejemet, egészen addig amíg meg nem rántotta a tincset és kis híján ki nem szakította a fejbőrömből. Rögtön abbahagytam a fejrázást és igyekeztem jól viselkedni, aminek Katrin felettébb örült. - Az anyádnak véletlenül nem barna haja volt? Vajon kitől örökölted ezt a szőke loboncot, elgondolkoztál már rajta, kislány? - kérdezte gúnyosan, amire sajnos semmi jóval nem tudtam reagálni. Az édesanyám világéletében világosbarna hajjal rendelkezett, és amikor megszülettem, már apámnak is sötétült a haja, mostanság pedig inkább őszes. De a rokonságomban sok szőke embert találni, így sosem kételkedtem abban, hogy ahhoz a családhoz tartozom. Figyelve a nő pontosan ugyanolyan hajszínét, mint az enyém, mégis elbizonytalanodtam. Ezt viszont nem szabadott felé is mutatnom.
- Az apámnak fiatalkorában szőke haja volt! - szolgáltam bizonyítékul, amin meglepetésemre felnevetett.
- Kislány, ha valaki jól ismeri apádat fiatalkorából, az én vagyok. Még jóképűbb pasi volt akkoriban, mint a te bátyád most. És pontosan tudom, hogy nem volt ilyen világos haja, mint neked és nekem.
- Ez még nem bizonyítja, hogy maga lenne az anyám! - szűkült össze a szemem.
- Pedig a szemed színe is ugyanolyan árnyalatú, mint az enyém. - fürkészte az arcomat mosolyogva. - És ez a heves természet is rám hajaz. Amikor megszültelek, még egyetlen pici egyezést sem láttam bennünk, többek között ez is vezetett oda, hogy elhagytalak. Ehhez jött még, hogy 17 évesen az ember inkább játszik pasikkal, mint gyerekekkel. Meg persze azok a fránya anyagiak! Szépen belerondítottál az életembe! - panaszkodott fájdalmas arckifejezéssel, miközben a leszorított kezem ökölbe szorult. Minden egyes szavával belém rúgott, még akkor is, ha tudtam, hogy a fele sem lehet igaz, amiről beszél. Hiszen az én anyám 23 évesen szült meg három évvel a bátyám után és apám karrierjéből bőven jutott pénz a nevelésünkre. Amit ez a nő összehord az egy orbitális baromság!
- Nekem semmi közöm a nyavalyás életéhez! - sziszegtem ingerülten. - És örülnék, ha végre elengedne, mert úgysem hiszek magának! A béna érvei nem fognak meggyőzni!
- Kis naiv, dehogy foglak elengedni! - nevetett fel gonoszul. - Hónapok óta szenvedek azzal, hogy végre találkozhassak veled, gondolod, hogy egy kis hiszti után majd pápá-val elköszönünk egymástól? Ugyan már! Még sok dolgunk van egymással, Nina! - nézett rám jelentőségteljesen. Idegesen markolászni kezdtem a szék szélét. Egyre jobban megijesztett a nő erőszakossága. Lehetetlen, hogy ez a némber a rokonom, vagy esetleg az anyám?!

(Heidi) 

- Ez jellemző, mindig késésben van, na de ennyire? - sóhajtottam fel. Heikkinél ücsörögtünk a nappaliban, és amíg a finnem és Sebastian a londoni olimpiát nézték, idegesen meredtem az órára. Nina már csaknem két órája késik. Megbeszéltük, hogy ma este felavatjuk Heikki frissen elkészült udvari medencéjét egy kis koktélozással egybekötve, de a barátnőm még mindig sehol. Már reggel elhívtam volna ide, hogy közösen főzzünk ebédet, de lerázott azzal, hogy van egy fontos dolga, amit nem akar későbbre halasztani. Hiába faggatóztam, nem árulta el mire készül, de feltételezem, hogy valami apróságot kellett elintéznie. Megdumáltuk, hogy estére azért eljön, de már lassan beesteledik és még mindig se híre se hamva.
- Nem lehet igaz! - csapott rá a kanapé szélére Heikki egy versenyszám végénél. Ha jó a sejtésem, a finn versenyző veszített a német versenyzővel szemben. És a sejtésem be is igazolódott, amikor Seb felkiáltott.
- Igen, igen, igen! - bokszolt bele a levegőbe. - Háh, megmondtam, hogy a németekkel szemben esélytelen bármilyen nemzet! Még a finnek sem érnek ellenünk semmit! - dörgölte az edzője orra alá gúnyos mosollyal.
- Majd a téli olimpián orrba-szájba verni fogunk titeket. - zsörtölődött Heikki.
- Hé, srácok, van fogalmatok róla, hogy hol lehet Nina? - kérdeztem közbe és mivel máshogy nem figyeltek rám, beálltam a tévé elé.
- Azt mondta, estére jön, nem? - nézett fel rám Seb.
- És már mindjárt este lesz, de még nincs itt! Két órája itt kéne lennie! - mutattam a digitális órára.
- Ne aggódj már miatta, biztos csak most eszi fel az összes raktáron lévő csokiját, amiről te nem tudsz. - jegyezte meg kuncogva Heikki, mire csúnyán néztem rá.
- Ne viccelődj ilyen baromságokkal! Hol a telefonom? Felhívom, hátha végzett már! - néztem körbe a nappaliban, aztán a kezembe kapva a mobilomat, tárcsáztam a barátnőm számát. De hiába csengett ki századszor is, nem vette fel. Még ötször megpróbáltam, de nem volt elérhető. - Nem veszi fel! - panaszkodtam.
- Küldj neki üzenetet! - javasolta Heikki.
Be is pötyögtem egy rövid, de felhívó szöveget, hogy legyen szíves már idetolni a képét, de erre sem érkezett válasz. Kezdtem egyre idegesebbé válni.
- Fiúk, nem tudom Ninát elérni! - kiáltottam fel, mert ismét belemerültek az olimpiai közvetítésbe.
- Megpróbálom én is. - húzta elő a zsebéből a mobilját Seb, de ő sem járt sikerrel. - Nincs nála a telefonja?
- Kétlem, mindig magánál hordja! Próbáld meg te is szívem! - utasítottam Heikkit, aki beleegyezően tárcsázta Ninát, de nem tudta elérni. - Francba, akkor elmegyek hozzá. - döntöttem el.
- Elmegyek veled. - állt fel Seb, de leintettem.
- Hagyd, majd iderángatom ezt a lányt, miután jól megmostam a fejét! - morogtam az orrom alatt, majd kicsörtettem a házból.
Nem akartam, hogy Seb velem jöjjön, mert volt egy olyan sanda gyanúm, hogy Nina még mindig azért siránkozik, ami Magyarországon történt. Ez ugyan normál esetben nem jellemző rá, de láttam, mennyire érzékenyen érintette Kimi felelőtlen cselekedete. Remélem semmi köze a kettejük között történteknek a felszívódásának.
- Hé! - lepődtem meg, amikor a zárt ajtó megakadályozott abban, hogy szokásom szerint kopogás és csengetés nélkül belépjek a házba. - Nina! Tudom, hogy itthon vagy! - dörömböltem be az ajtón, de hiába hallgatóztam, nem hallottam választ. Újból megpróbáltam megcsörgetni, de felesleges próbálkozás volt. Éppen elindultam hátra az udvarba, reménykedve benne, hogy ott találom, amikor ráléptem egy papírdarabra. A gyűrött galacsin arra engedett következtetni, hogy Nina gyömöszölte össze kis darabbá, mert jellegzetes szokása volt így feledtetni a papír szövegét. Kíváncsian kézbe vettem és elolvastam a sorokat, majd megfordítottam a lapot, amin a barátnőm gyerekkori képe volt látható. Megrémültem a fenyegető levél összhatásától. Te jó ég! Ez az álanyuka kezd egyre elmebetegebb módon Nina közelébe férkőzni! Lehet...lehet, hogy már meg is tette ezt a bizonyos lépést? Összerezzentem, ha arra gondoltam, hogy bajban van, ráadásul ez a nő miatt. Már kezdtem nagyon rosszra gondolni, amikor eszembe jutott egy másik lehetőség. Nem láttam a barátnőm szeretett Porschéját a feljárón, talán elment valahová? Remegő kézzel vettem elő a telefonomat és tárcsáztam annak az embernek a számát, aki esetleg tudhatott erről.
- Újabb lecseszés? - szólt bele öt kicsengés után egy érdeklődő hang. Morogva adtam a tudomására, hogy most nem vagyok vevő a poénjaira.
- Kimi, nyugtass meg, hogy Nina ott van nálad! - kértem szinte már könyörögve. Abban bíztam, hogy esetleg Nina nem bírt magával és felkereste Kimit. Még ezt is megbocsátottam volna neki, ha tudom, hogy nem esett baja és Kimi ott van vele.
- Nina? Miért lenne nálam? - értetlenkedett a finn, mire fájdalmasan belesóhajtottam a vonalba.
- Kimi, nyugodtan elmondhatod, ha ott van, nem szedem le a fejedet! Csak kérlek szépen, mondd, hogy ott van melletted és csibészesen összenézve nevettek az aggodalmaskodásomon! Kérlek!
- Heidi, miről beszélsz? - vált idegesebbé a hangja és ettől én is berezeltem. - Nina nincs itt és nem is volt! Történt valami?
- Ninának nyoma sincs! - kiabáltam bele a telefonba kétségbeesetten. - Nincs itthon és nem jött el Heikkihez, pedig megbeszéltük!
- Nem kell mindjárt parázni, lehet, hogy ellógott a boltba. - próbált nyugtatni Kimi. - Hívtátok már?
- Persze, hogy hívtuk! - csattantam fel mérgesen. Hogy gondolja, hogy ez nem jutott eszünkbe? - De egyikünk sem éri el! Kicseng de nem válaszol, pedig már egy millió SMS-t is hagytunk neki. Fogalmunk sincs, hol lehet, de azt tudom, hogy nincs itt az autója, és...és találtam egy levelet a járdán attól a nőtől, aki az anyasággal fenyegetőzik.
- És most azt hiszed, hogy köze lehet Nina eltűnéséhez? - kérdezett vissza fojtott hangon.
- Bíztam benne, hogy nálad lóg, de akkor nincs más tippem. - keseredtem el. Kezdett nagyon rossz érzés körbejárni és ahogy az egyik kezemmel újra átfutottam a fenyegető üzenetet, egyre biztosabb lettem abban, hogy a nő keze van Nina eltűnésében. - Nina szólt volna, ha ennyit késik és az, hogy nem veszi fel a telefont és nem tudjuk elérni, nem ad túl sok biztató okot arra, hogy jól van és éppen autókázik! Most mégis mit csináljak?
- Odamegyek. - vágta rá Kimi, amin igencsak meglepődtem.
- Tényleg? - kérdeztem vissza.
- Ja, de ez eltart egy darabig. Ha bármit tudtok, szóljatok, rögtön indulok! - ígérte, majd még gyorsan hozzátette. - Heidi! Ne ess kétségbe! Megtaláljuk Ninát, nyugodj meg, jó?
- Nem tudom, hogy menni fog-e. - küszködtem a könnyeimmel.
- Csigavér, nemsokára ott leszek. De addig maradj erős jó? Meg fogjuk találni. - próbált meg lenyugtatni, és érdekes módon a higgadt hangjával könnyedén meg tudott győzni.
- Oké, igyekszek. De nagyon siess, jó? - markoltam meg idegesen a mobilt.
- Sietek, de addig szólj a srácoknak, ne kezdj bele semmibe egyedül! - figyelmeztetett.
- Rendben. Majd hívj, ha megérkeztél! - kértem még elköszönés előtt. 
- Mindenképpen. - ígérte meg, aztán gyorsan bontottuk is a vonalat. Ideje volt értesíteni a fiúkat is a harci helyzetről!

(Nina)

- Mindketten akarunk tőled valamit. - folytatta Katrin és úgy járt-kelt előttem, mint egy diadalmas főgonosz.
- Ezt már sikerült kiagyalnom, kösz szépen! - fortyogtam félhangosan, de tudomást sem vett rólam.
Jake időközben kiment egy ajtón, mert a keze még mindig sajgott a harapásomtól. Tényleg megérte kiskoromban minden reggel és este fogat mosnom. Most roppant büszke vagyok magamra, amiért kifizetődött a sok hiszti utáni kötelező fogmosás.
- És tudod mi a legszebb az egészben? Hogy ugyanazt akarjuk! - nevetett és közben a mutatóujjával rám bökött. - Egy részt belőled és az életedből! Úgy gondolom jár nekem azért valami, hogy adtam egy ilyen tehetséget az autós világodnak, mivel a sikereid egyáltalán annak köszönhetőek, hogy a világon vagy. Vagyis mint az anyád, igenis megillet valami azért, hogy egyáltalán létezhetsz.
- Még mindig nem hiszem el, hogy maga az anyám! - emlékeztettem dühösen. - És addig ne is merjen így beszélni rólam és a karrieremről, amíg észérvekkel nem tudja bizonyítani az igazát! Addig csak egy mocskos hazudozó, akinek nincs jobb dolga, minthogy engem üldözzön! Fogadok, hogy elvesztette a gyerekét és most velem akar vigasztalódni! - szúrtam oda neki, mire bedühödött.
- Téged vesztettelek el, aranyoskám, mert az apád elvett tőlem! - kiabált és ettől ismét összerezzentem. - Aljas módon megfosztott a jogomtól, hogy egyáltalán lássalak! Nem pesztrálni akartalak, nem hiányzott egy újabb gond az életemből! Most tulajdonképpen hálás is lehetnék, amiért apád meggyőzött arról, hogy nyomjalak ki magamból ahelyett, hogy abortusz segítségével megszabaduljak tőled. Most legalább megkapom, ami jár nekem a fájdalmas szülésért, amibe majdnem belehaltam. -  tudatta velem összeszűkült szemmel a terveit.
- Ezekkel az undorító hazugságokkal hiába is jön, ha nem én vagyok a nyavalyás kölke!
- Kár, hogy még ezek után sem hiszel nekem. Most kénytelen leszek az orrod alá dörgölni, hogy igenis belőlem származol, te kis senkiházi! - fintorgott rám, majd a sarokban heverő táskájához ment és kiszedett belőle pár papírt, amit az orrom elé dugott. - Akkor tessék, nézegesd ezeket és ájulj el, ha felismered magadat!
Parancsára ránéztem a kezében tartott képekre, amikre elég volt egy pillantást vetnem, máris meghűlt az ereimben a vér. Az első fotón rögtön felismertem apát, aki a huszas éveinek közepén járhatott, amikor a legjobban ment neki a motorversenyzés. Motoros bőrdzsekit viselt és kedvesen mosolygott, ahogy átkarolt egy fiatal lányt, aki tökéletesen hasonlított az előttem csípőre tett kézzel álló nőszemély fiatalabbik mására. Rémülten futottam át a következő képeket. Mindegyiken apa ezzel a csajjal pózolt, hol az egyik versenypályán, hol civilben. Kezdtem egyre szaporábban venni a levegőt, ahogy a nő gyors egymásutánban váltogatta a rémisztő képeket előttem, de amint megláttam az első olyan képet, ami bizonyítékaként szolgálhat, még lélegezni is elfelejtettem. A fotón saját magammal találkoztam, ami a legelső kórházi képem volt. Apa csomószor mesélte, hogy az egyik nővér kapott le, mikor végre hajlandó voltam nem egyfolytában bőgni és ráncolni a homlokomat. Aztán egy újabb képen már nem egyedül, hanem a fiatal lánnyal fotóztak le, aki szörnyen hasonlított erre az aljas boszorkára, főleg, hogy a fotózás pillanatában is ugyanolyan fájdalmas és szörnyülködő arckifejezéssel meredt a kezében tartott babára, mint most rám. Minden kétségem elszállt, ez a Katrin tényleg igazat mond. Lesújtva hajtottam le a fejemet és becsuktam a szememet, hogy nehogy elbőgjem magam. A 'sátán asszonya' viszont jóízű nevetésbe kezdett.
- Milyen megható, hogy végre belátod, végig nekem volt igazam! Fájdalmas az igazság, mi? Az állítólagos anyád és az apád egész életedben hazudtak neked arról, honnan is származol valójában. Nem is olyan tökéletes szülők, mi? - emelte fel az államat kíváncsiskodva, de elfordítottam a fejemet.
Ahogy tudatosult bennem, hogy az anyám, akit legalábbis végig annak hittem, majd elveszettem, sosem volt az édesanyám, nem bírtam tovább a nyomást, és kicsordultak a könnyeim. Hihetetlen, hogy sosem került elő, ki is valójában az anyukám! És apám? Képes volt elhallgatni előlem mindvégig, hogy igazából egyedül neki van köze hozzám? Hiszen még legutóbb a német versenyhétvége előtt is rákérdeztem, és nem vallott be semmit! Egész életemben úgy éltem eddig, hogy nem is voltam tisztában, kitől származom. És ez a tény annyira ledöbbentett, hogy nem tudtam uralkodni a viselkedésemen.

 - Nem! Ez nem lehet igaz! - kiabáltam zokogva. - Az anyám szült engem, és fel is nevelt, úgy ahogy egy szerető anya tenné! Ha maga hozott volna a világra, anyaként lett volna szíve felelősséget vállalni értem és felnevelni! De maga erre képtelen volt, mert egy ribanc volt!
- Fogadd már el, hogy a halott anyád sosem volt az, akinek gondoltad! - oktatott ki dühösen. - Én szültelek legnagyobb fájdalmaim közepette, pedig elhiheted, hogy kicsit sem vágytam egy kölyökre, aki megkeseríti az életemet! De apád kedvéért megszültelek, mert ő volt a nagy szerelmem, egészen addig, amíg el nem küldött a fenébe azzal, hogy ha megszületett a gyerek, soha többé ne keressem! Szerinted annyi együtt töltött idő után nekem ez jól esett? - kérdezte és ekkor vettem észre, hogy az ő szeme is könnybe lábadt. - Ígérgetett, hogy majd ezt meg azt megad nekem, de csak a szórakoztatására voltam elég! Meg a gyerekcsinálásra!
- Ne beszéljen így az apámról! - követeltem még mindig sírva.
Ahogy apát mocskolta, kezdett előttem is elsötétülni a róla kialakult képem. Tulajdonképpen most ismerem meg a sötét oldalát? Hogy korábban egy ribanccal találkozgatott a versenyei során, amikor anya kb. ebben az időben a 3 éves bátyámmal éldegélt otthon? És hogy véletlenül pont ettől a ribanctól születtem meg én, akit 19 évig azzal hitegetett, hogy a legnagyobb meglepetés voltam számukra Stefan után? Minden hazugság volt? És csak azért hazudott a születésemről, mert aki tehet a világrajövetelemről, egy harmadik volt a házasságában? Jesszusom, ez annyira szörnyű! Nem lehet igaz, hogy apám ilyet tett volna velem! Képtelenség! Egyszerűen lehetetlen!
- Ne pityeregj, kislány! - nevetett ki gúnyosan a nő. - Az egész apád hibája, hogy sosem mesélt neked rólam. De most már lényegtelen, még örülök is neki, hogy tőlem tudtad meg. Így aztán visszadobtam apádnak a labdát! Ezek után remélem, hogy te leszel az, aki megadja neki a kegyelemdöfést! - mutatott rám hegyes körmével.
- Mit akar ezzel mondani? - pillantottam fel rá a könnyeimtől telt szememmel. Már nem dühös, inkább elkeseredett voltam és hirtelen minden lelkierőm elszállt. Úgy ültem a székhez kötözve, mint aki rögtön összeesik a nyomás és a csalódás hatására.
- Meghagyom a lehetőséget az apádnak, hogy ő mesélje el neked, hogy kerültél a földre! - árulta el őrülten kegyetlen gondolatát. - Ha már 19 évig hitegetett téged, most kénytelen lesz elmondani az igazságot! Fogadok, hogy tűkön ülsz, mert fogalmad sincs, hogyan kerültem az apád látókörébe! - nevetett gonoszul.
- Megérdemelnék annyit, hogy megtudjam! - hördültem fel keseregve. Már erőm sem volt kiabálni, a mellkasom rázkódott a visszatartott zokogástól.
- Majd ha apád kegyes lesz hozzád ezek után, akkor megtudod!
- És ezek után mit akar tőlem? Hol akar még belém rúgni? - néztem rá összetörve. Elképzelésem sem volt, hogy mire pályázik még, amihez még Jake-nek is köze lehet. A srác éppen most tért vissza a sötét helyiségbe, bekötözött kézzel és vérben forgó szemekkel. Úgy nézett rám, miközben közeledett felém, mint aki rögtön előránt egy kést és belémdöfi. De Katrin folytatta a szónoklatát.
- Én próbálkoztam szépen és finoman megközelíteni téged, de olyan makacs és körülhatárolt vagy, hogy esélyt sem adtál arra, hogy beszéljek veled. Így hát kénytelen vagyok most erőszakosan kiszuszakolni belőled azt, ami nekem jár! - nézett a szemembe villanó tekintettel, majd álszent mosolyt vetett rám.
- Mit akar? - kérdeztem halkan. Már nem volt se erőm, se esélyem hadakozni. Teljesen megadtam magam.
- Részesedést a sikeredből. - árulta el vigyorogva. - Ami azt illeti, még azóta sem sikerült talpra állnom. A szüleim szélnek eresztettek, mihelyst rájöttek, hogy apáddal töltöttem az időt a suli helyett és még gyereket is szültem 17 évesen. És azóta sem állok túl jól anyagilag. Te fogsz nekem ebben segíteni!
- Pénzt akar? - kérdeztem rá lehangoltan. - Tudja mit, megadom, ha erre vágyik! Csak engedjen már el!
- Nem holmi 10 eurót akarok, édesem! - biccentette oldalra a fejét lenézően. - A sikereidből összegyűjtött vagyonod felét! Gondolom már sikerült szép summát kigürizned ezzel a kocsivezetgetéssel. És ha már ilyen szép kis rabul ejtési akciót szerveztünk, akkor akár váltságdíjat is kérhetnénk érted. Nem gondolod, Jake?
- De csak miután nekem is megadta, ami jár! - sziszegte a szemembe nézve a szomszédom, amitől ismét nyelnem kellett. A közelségétől kirázott a hideg, és attól tartottam, hogy bármelyik percben rám veti magát és megerőszakol a székhez kötözve. Még sosem féltem ennyire, és ettől görcsbe rándult a gyomrom.
- Megkeseríted az életemet, ennyi nem elég? - kérdeztem hisztérikus hangon, Jake pedig megrázta a fejét.
- Hiába volt minden, amit eddig miattad tettem, sosem lettél az enyém! És ezt nem bocsátom meg neked!
- Te is a pénzemet akarod? - préseltem össze a számat. - Hát akkor vigyed, úgyis erre vágytál nem?
- Nem zsozsó kell nekem, hanem te, kis buta! - fogta a két kezébe az arcomat és jó erősen megszorongatta. Félelmemben hevesen szuszogni kezdtem és rendszertelenül kapkodni kezdtem a levegőt. Ezt Jake is megérezte, mert kárörvendő vigyor terült el az arcán. - Ez az, féljél csak tőlem! Végre lekerült rólad az álarc! Ezek után nem játszhatod a szerepedet. Ha a barátnőm leszel, az én szabályaim szerint fogsz játszani!
- Nem leszek a barátnőd, te mocsok! - sziszegtem, de rögtön meg is bántam hirtelen jött őszinteségemet, mert a szomszédom az arcomhoz nyúlt és a szemem alatt csordogáló könnycseppeket elsimítva, szinte ártatlanul felsértette a bőrömet, ami kellemetlen fájdalmat okozva vérezni kezdette egy vonalban. Elfordítottam volna a fejemet, de Jake erős tenyereivel kényszerített, hogy az arcunk egy vonalba kerüljön. Nem tudtam ellene védekezni akkor sem, amikor erőszakosan rátapasztotta a száját az enyémre és követelőzően smárolni kezdett. Hiába rángattam a fejemet, egyre erősebben fogta közre az arcomat és a folytonos harapdálásaival még az ajkamat is felsértette. Addig hadakoztam, míg végül én is beleharaptam az

ő szájába, amitől hirtelen ellökte magát tőlem és felszisszent. Egy gyors mozdulattal letörölte a szájából bugyogó vért, majd dühösen fújtatva méregetett tisztes távolságból. Hasonló tekintettel meredtem rá én is.
- Micsoda szenvedély! - tapsolt Katrin nevetve. Felettébb élvezte a cseppet sem kellemes jelenetet. - Azért remélem a nyilvánosság előtt, majd visszafogod magad kislány, mert a jövőbeli Chelsea-edző barátnőjeként nem harapdálhatod őt ilyen vérszomjasan!
- Sosem leszek ennek az átkozott baromnak a barátnője! - suttogtam ingerülten. - Tehetnek velem bármit, de én biztosan nem fogok ennek a szarházinak nyalni! Soha, soha, soha! - ordítottam el magamat.
Katrin és Jake egymásra néztek, majd egyszerre hallattak egy sátánista nevetést.
- Szerintem most már eleget kínoztuk a kis szerencsétlent, ideje a tettek mezejére lépni. - határozott a boszorka és intett a társának, aki ismét elhagyta a helyiséget. Katrinnal farkasszemet néztünk egymással.
- Ha már így kiderül, hogy a lánya vagyok...miért teszi ezt velem? - kérdeztem elkeseredetten. Még mindig nehezemre esett megemészteni, hogy ez a kegyetlen nőszemély az, aki világra hozott.
- Te kényszerítettél! - mutatott rám, mintha én lennék a hibás. - Én csak pénzt akartam tőled! Egészen addig fel sem tűnt, hogy híres sportoló lettél, amíg nem lettél dobogós idén a Forma 1-ben. Akkor olyan hűhót csaptak miattad, hogy eljutott a fülembe, hogy a lányomról van szó. Miből lesz a cserebogár, mi? - nevetett fel keserűen. - Egy egyéjszakás kalandból lett az első női autóversenyző. Poén, mi? Na hát ezek után próbáltam veled felvenni a kapcsolatot, hogy ideje lenned a temérdek pénzedből meghálálni nekem, hogy egyáltalán élhetsz, de te túl elutasító voltál. Így hát kénytelen voltam agresszívebben közelíteni feléd. - Undorodó fejcsóválásomat látva vigyorogva hozzátette. - Miért, talán azt hitted majd könnyek között bevallom, hogy én vagyok az anyád, és annyira hiányoztál, mint egyetlen kicsi lányom? Ugyan! Alig vártam, hogy végre megszülhesselek és eltegyelek láb alól. Már a születésed utáni éjszakán bulizni mentem. - vallotta be nevetve, amitől nekem csak még jobban leesett az állam. Bár már nem igazán tudom, min lepődhetnék meg. - Nem szerettelek, ha erre vagy kíváncsi. És most sem érzek bűntudatot, amiért így bánunk veled. Te egy senki vagy nekem! Csak a pénzed kell, utána felőlem el is temetheted magad élve, bár Jake ezt biztosan nem díjazná. Neki is tervei vannak veled, hosszútávúbbak, mint nekem. Úgyhogy készülj fel, hogy ezek után nem lesz olyan csillogó és boldog életed, mint eddig...kislányom. - biggyesztette oda gúnyosan a monológja végén, amitől teljesen magamba roskadtam. Megalázva és feleslegesnek éreztem magamat, így elfordítottam a fejemet és igyekeztem összeszorítani mindenemet, hogy ne törjön ki belőlem a sírás, ami már a torkomat fojtogatta.

(Heidi)

 - FIÚK! - téptem fel Heikki házának az ajtaját. A finnem és Sebastian még mindig az olimpiai közvetítést nézték, és bár ez nem lett volna akkora probléma normál esetben, de most kiborított, hogy ők nyugodtan tévézgetnek, amíg Nina taán annak az alattomos nőszemélynek a karmaiban raboskodik. Felhívva magamra a figyelmet felsikítottam, mire a srácok összerezzentek a kanapén.
- Szívem, eszednél vagy? - hökkent meg Heikki a hirtelen érzelemkinyilvánításomon. - Mi a baj?
- Ninát elrabolták! - fakadtam ki már a sírással küszködve. Iszonyatosan aggódtam a barátnőmért és tehetetlennek éreztem magam. A fiúk szeme elkerekedett, mire hozzátettem. - Vagyis azt gyanítjuk Kimivel.
- Kimivel? - ráncolta össze a homlokát Heikki. - Felhívtad Kimit?
- Muszáj volt, azt hittem Nina nála van! - magyaráztam kétségbeesetten és visszagondolva a finn értetlen hangjára újra elfutotta a szememet a könny. - De nincs ott! És fogalmunk sincs, hol lehet!
- Kimi nem Finnországban van? - értetlenkedett Seb. - Miért ment volna oda Nina?
Heikki és én bizalmas pillantást váltottunk egymással. Ezt a problémát nem most akartuk megosztani szegény fiúval.
- Meg kell találnunk Ninát! - tereltem vissza a szót a legfontosabb dologra. - A Porschéja sincs a feljáróján, úgyhogy kocsival ment valahová. Először attól féltem, hogy esetleg balesetet szenvedett, de...
- Nina jobb sofőr annál. - szólt közbe Seb.
- De találtam egy levelet az állítólagos anyjától, aki már hónapok óta zaklatja! - folytattam zaklatottan. - És most úgy tűnik ő van benne a dologban, mert megfenyegette, hogy ha NIna nem hívja őt fel, akkor erőszakkal fogja találkozásra bírni. Attól tartok, hogy már célhoz is ért.
- Őrizzük meg a hidegvérünket. - karolt át a finnem, és a mondatán el is mosolyodtam, annyira közhelyesnek hangzott ebben a helyzetben. De aztán rögtön le is fagyott az arcomról a mosoly.
- Meg kell találnunk őt! Mi lesz, ha valami baja esik? - temettem a tenyerembe az arcomat.
- El kell indulnunk valahonnan... - törte a fejét Seb maga elé meredve. - Ha Nina kocsival ment, kétlem, hogy a városban van...
- És ha nem jutott ki a városból, máris elkapták? - szakította félbe Heikki.
- Ez is igaz. - bólintott. - Akkor fel kell térképeznünk a várost, hátha feltűnik valahol a Porschéja.
- Ez jó ötlet! - helyeseltem, végre egy reményt látva arra, hogy elindulhatunk egy nyomon. - Mindkettőtök kocsija kelleni fog! Slusszkulcsokat elő, fiúk, sietnünk kell!

(Nina)

- Akkor kezdődhet a móka! - hallottam meg a visszatérő Jake nevetését. - Képzeld, cukorfalat, a barátaid annyira hiányolnak, hogy már ezermilliószor kerestek. - lóbálta meg előttem a mobilomat, mire felkaptam a fejemet.
- Mit akarsz a telefonommal?
- Csak értesíteni valakit, hogy hozzon pénzt, ha viszont akarnak látni. - tudatta velem a tervét Jake, majd szándékosan előttem felnyitotta a billentyűzárat a telefonomon és kutakodni kezdett a híváslistámban. - Nocsak, nocsak...tényleg mennyire hiányolnak!
- Add csak ide! - lépett mellé Katrin és kivette a kezéből a mobilomat. - Hm...mennyi név! Ki az a Kims? Csak nem a csapattársad, az a jóképű Räikkönen? Nini, érdekes, hogy te is őt kerested utoljára és ő is hívott legutóbb. Biztosan nagyon hiányoztok egymásnak! - pillantott fel rám és elégedett mosolyra húzta a száját, amikor látta, hogy újra könnyezni kezdek és lehajtom a fejemet.
Már csak az hiányzott, hogy Kimit megemlítse! Nem elég, hogy elraboltak, Jake bántalmaz kihasználva azt, hogy összekötve ücsörgök tehetetlenül, kiderül, hogy az eddig anyámnak hitt nőhöz valójában semmilyen rokoni szál nem fűz, helyette ez a szánalmas dög a születésem okozója! Nem, még belém akart rúgni egyet és el kell ismernem, a lehető legjobban tette; el is felejtettem már, hogy miért is indultam el otthonról, de most, hogy kiejtette a száján Kimi nevét, rögtön magamba zuhantam. Mekkora fatális hülyeséget csináltam! Ha nincs ez a zűr Kimi és köztem, most nem tartanánk itt! Nem indultam volna el, nem vitatkoztam volna a feleségével, nem raboltak volna el, és nem tudtam volna meg az igazságot az anyám kilétéről. De ha már úgyis ilyen szép ez a nap, még kellett valami, amivel végső csapást mérhetnek rám. Remekül választottak...
- Istenem, milyen szomorú ez a lány! - esett meg rajtam látszólag Katrin szíve, de rögtön hahotázni kezdett, ahogy sötéten felpillantottam rá. - Ha most látnád magad! Olyan szinten látszik rajtad, hogy mit érzel és gondolsz belülről, hogy az már nekem fáj! Azaz fájna, mert roppant szórakoztató, ahogy próbálsz erősnek tűnni, de gyakorlatilag már egy kölyökkutyánál is gyengébb vagy! - csücsörítette össze a száját gúnyosan, én meg lehunyt szemmel küldtem el a túlvilágra. Hihetetlen, hogy az anyám ilyeneket képes rólam mondani! Ennek a nőnek nemhogy szíve sincs, de lelke se nagyon! Talán még az eszét is a bolhapiacon vette áron alul.
- Én Vettellel akarok beszélni! - állt Katrin mellé Jake és gonosz vigyorát felém mutatta. Na ez is! Sosem gondoltam volna, hogy az eleinte kedves és segítőkész srácból ilyen kegyetlen fenevad válik fél év alatt! Tényleg én váltottam ki belőle ezt az agresszivitást? Lassan már magamat hibáztatom a pálfordulásáért...mire nem képes az ember, ha lelki nyomás alatt tartják. Erre a felismerésre újra megsemmisültem a széken ülve.
- Nem, azt hiszem ez a Kims lesz a legjobb választás. - rendezte le a boszorka a kotnyeleskedő Jake-et, aki morogva vette tudomásul, hogy nem ő a főnök. - Nézz rá a lányra! - bökött felém a fejével, mire én lesütöttem a szememet és erőszakosan próbáltam megakadályozni a testemet háborgató zokogást. - Elég volt felhoznunk a csávót, máris gyámoltalanabb lett. Biztosan közel áll hozzá.
- De Vettellel jár! - akadékoskodott Jake, én meg már annyira erőtlen voltam, hogy nem is tudtam tiltakozni az állítása ellen. - Ha a pasija meghallja, hogy csapdában van, fejvesztve rohan majd érte!
- Nem hiszem, hogy tényleg ő lenne a pasija. - nézett fel a telefonból rám a nő és hogy ne fürkészhesse az arcomat, lehajtottam a fejemet. - Räikkönent hívjuk. - döntötte el, és ahogy felnéztem, láttam, hogy már tárcsázza a számot. - Tudod, mit szívem? - kérdezte tőlem, amikor egy pillanatra felém mutatta a mobilomat, ami már kicsörgése várt. - Kihangosítom neked, hogy téged se hagyjunk ki a beszélgetésből!
- Maga átkozott tyúk! - fújtattam mérgesen, de a nő ezt csak még jobban élvezte, mert felnevetett.
- Nina? Nina, mi van veled? Hol vagy? Jól vagy? - hallottam meg Kimi hadaró és ideges hangját a telefonból. Elég volt meghallanom az aggódását, máris kitört belőlem a kétségbeesett zokogás. Szorosan becsuktam a szememet és igyekeztem úrrá lenni magamon, de csak sírástól hörgő hangokat tudtam kiadni magamból. Katrin és Jake együttesen kezdtek kárörvendő hahotázásba, mielőtt beleszóltak volna a telefonba.
- Jó estét, Räikkönen, hogy van? - szólt bele ártatlanul szelíd hangon a nő.
- Maga kicsoda? - kérdezte a meglepett finn. - És hol van Nina?
- Én kérlek, a lány anyja vagyok. - felelte Katrin kedvesen tájékoztatva Kimit, aki erre nem is tudott reagálni. - Lehet, hogy megleptelek, de ő is csak most tudta meg.
- Mi van Ninával? - vágott közbe a telefonból szóló hang.
- Itt van velem, és ahogy látom, nagyon szeretne beszélni veled. - pillantott rám a nő álszenten vigyorogva. Még mindig könnyektől áztatva hallgattam a beszélgetésüket. - De ezt most nem tehetem meg...
- Miért? - kérdezte Kimi idegeses. - Jól van? Mit keres ott magával? Hol vannak egyáltalán?
- Biztonságban vagyunk. És Nina jól van, legalábbis egyelőre. Magán múlik, hogy mi lesz vele egy óra múlva.
- Mit jelentsen ez? - dörgött a finn hangja most már meglehetősen ingerülten. - Mi a jó franc történik ott? Nina, hallasz?
- Kimiiiiiiii! - sikítottam jó hangosan, ahogy a torkomon kifért, a nő pedig volt olyan kegyes, hogy odanyújtotta a telefont, hogy biztosan hallhassa a segélykiáltásomat. - Kimi, segíts! Ezek tönkretesznek!
- Nina! - kiáltott fel Kimi a vonal túloldaláról. El tudtam képzelni, hogy mennyire megdöbbent a hangomtól. - Mit művelnek veled? Ugye nincs semmi bajod?
- Mint már említettem, most még nincs. - vette át a szót Katrin és mosolyogva folytatta a beszélgetését a csapattársammal. - De ha nem teljesíted a kérésemet, még akármi megtörténhet.
- Mit akar? Váltságdíjat? Vagy mi a lóf*szt?
- Eltaláltad! - nevetett bele a telefonba a nő. - Még pedig jó sokat kérünk érte! Egy órád van, hogy ideszolgáltass nekem annyi lóvét, amennyit előírok! Ha kifutsz az időből, vagy nem teljesíted a kérést, akkor lehet, hogy kárt teszek a lányomban. Vagy inkább rábízom a jóvágású szomszédjára.
- Jake? - ordított bele a finn önkívületben. - Az a rohadt szemétláda is ott van? Üzenem neki, ha egy ujjal is hozzá mer érni Ninához, akkor csontonként fogom eltörni minden testrészét, megértette?
- Attól tartok, ez a fenyegetőzés most már túl késő. - szólt bele a telefonba nevetve Jake, aztán felém fordult teli vigyorral. - Hagytam pár nyomot a kis barátnőtökön, de ennél azért többet tervezek vele!
- A mocskos p*csába bele, esküszöm péppé verlek, te f*szfej! - dörögte Kimi, de Jake röhögése elnyomta a hangját. Egyre jobban zokogtam a nyomástól, és az sem segített, hogy éreztem, Kimi sem tud segíteni rajtam.
- Csak nyugi, Räikkönen, addig nem engedem bántani a lányomat, amíg meg tudunk állapodni. - vette el a telefont Jake-től Katrin, majd folytatta a negédes társalgást. - SMS-ben elküldöm a címet, ahová menned kell! Ha nem vagy itt a pénzzel, Ninácska nem ússza meg szárazon. És csak egyedül jöhetsz! Értettük egymást?
- Én nem tudok még ott lenni. Nem vagyok Svájcban! - halkult el a hangja komoran. - De el tudom intézni, hogy más menjen! Meglesz a mocskos pénzük!
- Ó, nem, akkor nem áll az alku! - nevetgélt Katrin, nekem pedig összeszorult a gyomrom. Most már tényleg semmi esély, hogy innen kiszabaduljak élve. Kimi Finnországban van, és lehetetlen, hogy egy óra alatt ideérkezzen. Ha eddig nem voltam dühös rá, amiért elhúzott a családjához, akkor most igazán ki voltam rá akadva. Olyan kétségbeesett sírás tört rám, amit már nem tudtam elnyomni magamban. Végem van...
- Rendben! - vágta rá ekkor a finn a vonal másik végéről. - Ott leszek egy óra múlva! Küldjék a címet!
- Ezt már szeretem! - húzta gonosz mosolyra a száját Katrin.

(Heidi)

- Nincs sehol! - siránkoztam, amikor már vagy száz kört tettünk az egyre sötétedő városban. Hiába tettük tűvé az összes utcát Nina szeretett kocsija után, sehol sem találtuk meg a fehér Porschét.
- Akkor mégsincs a városban. - sóhajtott Seb a telefonba. Heikki mobilján keresztül tartottuk vele a kapcsolatot, miközben köröztünk Walchwilben. - De akkor merre keressük?

Éppen találgatni készültem, amikor megcsörrent a zsebemben a mobilom. Meglepve vettem észre, hogy Kimi a hívó.
- Mondd! - szóltam bele sietve, mire a vonal túlsó végén egy roppant ideges Kimi szólalt meg.
- Ninát tényleg elrabolták! - közölte velem a lesújtó hírt. - Az anyja meg az a mocskos állat tartják sakkban, viszont a címet sikerült megszereznem tőlük.
- Hogy érted el őket? - csodálkoztam, de persze nagyon örültem, hogy ilyen információkkal tud szolgálni.
- Engem hívtak fel a váltságdíjért. - morogta.
- Váltságdíj? - sikítottam fel kétségbeesetten. - Mi a fenét csinálnak ezek Ninával? És ki az a mocsok?
- Jake, szerinted? - hördült fel rémesen ingerülten, amitől a torkom teljesen elszorult. Hihetetlen, hogy Jake átvert! Hiszen megállapodtunk abban, hogy miután beáldoztam magam Nina helyett, békén hagyja a lányt. Akkora hiba volt megbíznom benne! Most Nina szenvedi el a bakimat! Te jó isten! Mit tettem?
- Jézusom! - hunytam le a szememet, miközben már csak suttogni tudtam a telefonba. Egy hang is alig jött ki a torkomon. - De Nina jól van? Beszéltél vele?
- Csak egy kiáltást hallottam tőle. Nagyon zaklatottan hangzott. - motyogta a telefonba és úgy vettem ki a hangjából, hogy ő is rettenetesen aggódik Nináért. - De a nő és ez a seggfej kikészíti, ha nem kapják meg a pénzüket!
- Mennyit akarnak? Bármennyit előkerítek nekik! - túloztam, de ebben a lelkiállapotban nem tudtam reálisan gondolkodni. - Hová kell vinnünk?
- Rengeteget akarnak, ennyit nem tudunk előteremteni egy óra alatt.
- Egy óra? - vékonyodott el a hangom. Te jó ég, milyen maffiák ezek, hogy ilyen feltételeket szabnak?
- Ráadásul azt akarják, hogy én vigyem oda nekik. De ez lehetetlen, mégcsak most tudtam előkeríteni Akkát és legalább két óra, mire odaérek Svájcba. Nektek kell odamenni. - tájékoztatott.
- De...nem lesz baj, ha nem téged látnak meg a pénzzel? - aggodalmaskodtam.
- Se engem, se a pénzt nem fogják látni. - közölte megkeményedett hangon. - Megadom a címet, ti fogtok odamenni. De nem visztek semmit, hanem kerestek valami fegyvernek valót és három irányból betörtök oda. A biztonság kedvéért Heikki menjen be egy töltött zsákkal...ő legalább hasonlít valamennyire rám. - vázolta fel a tervét. - Ti meg Sebbel álljatok készenlétben, és mire azok a seggfejek rájönnek, hogy nincs pénz, addigra már letámadhatjátok őket.
- Ez nagyon...veszélyes. - harapdáltam a számat kétkedve. - És veled mi lesz?
- Megszegem az összes repülős szabályt és ha Akka nem vezet elég gyorsan, akkor átveszem a kormányt és fénysebességgel érkezek. - nevetett fel erőtlenül. Most a poénkodás sem ment neki annyira. - Sietni fogok, ahogy tudok. De nektek most kell elindulnotok! Mondd el a tervet a srácoknak!
- Megcsináljuk! - ígértem meg, aztán kis idő múlva hozzátettem. - Kimi, mondanám, hogy ne legyél ideges, de én sem tudok lenyugodni.
- Akkor te még szerencsés vagy, mert nem hallottad Ninát...meg azt az alattomos p*csát. - motyogta keserűen, és ekkor nagyon megsajnáltam. Biztosan nem lehetett kellemes az a telefonbeszélgetés.
- Ne aggódj, mindent megteszünk! Kösz az infókat! És siess! - kértem még a végére.
- Ti is! - sürgetett ő is. - Mielőtt még kifuttok az időből!
- Máris intézkedünk! - ígértem meg, aztán ki is nyomtam a telefont, hogy a srácokkal is ismertessem a teendőnket. Most össze kell fognunk!

(Nina)

Idegtépő volt a várakozás a Kimivel való telefonbeszélgetés után. Jake azt tervezgette, hogy mihelyst felavat a barátnőjeként, első dolga lesz elköltöztetni innen, ahol megtalálnak a barátaim és esetleg elvesznek tőle. Undorodva hallgattam az elképzeléseit, és valahányszor közel jött hozzám, igyekeztem megrúgni vagy fejbevágni, így hát nem is közelített olyan sokszor, inkább távolról mesélte, hogy milyen jó életünk lesz közösen. Katrin közben a mobilomban böngészett és hangosan felolvasta az összes SMS-emet, beleértve a Kimivel váltott üzengetésünket. Minden egyes szóval tovább keserített, és már nem is próbálkoztam azzal, hogy leplezzem a kétségbeesésemet, megállás nélkül zokogtam magam elé meredve. Nem tudom mivel érdemeltem ki ezt a kegyetlenséget, de az életem során összes eddig elkövetett hibámat megbántam. Azon filóztam, miért büntet a sors? Olyan rossz ember vagyok? Nem érdemlek meg semmit és senkit? Miért kell ezt a szörnyűséget átélnem?

- Van miért sírnod, kicsilány, már alig 20 perce van a lovagodnak ideérni. - gúnyolódott a gyengeségemen az a rohadt szajha. Minden egyes másodperccel kevesebb esélyem maradt arra, hogy túléljem ezt a borzalmat. Én tudtam, hogy Kimi úgysem fog ideérni. Van neki fontosabb dolga is annál, hogy a segítségemre siessen. Finnországban biztosan jól elüti az idejét, miért is repülne ide egy ilyen apróság miatt? Végül is csak egy barátja bajban van. Iszonyú bajban, hogy komolyan beszéljek.
- Itt lesz. - mondtam ki mégis, bár a hangom olyan vékony volt, hogy egy egért is megszégyeníthettem volna a cincogásommal. A sírástól fojtogatva nem is tudtam másképp megszólalni. - Itt lesz. - ismételtem meg, mintegy magamat nyugtatva.
- Másban úgysem bízhatsz. - vigyorgott. - Hiányzik most mi?
- Igen. - mondtam alig hallhatóan, és lehajtva a fejemet szipogni kezdtem.
- Szegény kicsi Nina!- tettetett sajnálkozást és odaguggolt mellém, majd simogatni kezdte a fejemet. Amikor kimondta a nevemet, összerezzentem. Így csak Kimi hívott, és bár sosem voltam oda a 'kicsi' jelzőért, tőle elviseltem. Azonban ahogy ez a nő a szájára vette ezt az elnevezést, iszonyú méreg töltött el. Nem is gondolkoztam, felemeltem a lábamat és fejberúgtam, hála annak, hogy ott guggolt mellettem. Katrint meglepetésként érte a rúgás, mert szédelegve eldőlt és szorosan a fejére szorította a kezét. - Te átkozott liba! - sivította, miközben Jake a segítségére sietett. Kicsit azért elégedett voltam magammal, hogy már ennyi kárt sikerült tennem bennük. Azért valami mégis maradt belőlem ezekben a lelkierőhiányos percekben. - Kötözd meg a lábait! Most! - utasította Jake-et, aki készségesen odalépett a lábamhoz és erőszakosan lefogta, majd hozzákötözte a szék lábához. Most már egy porcikám sem volt szabadon, de még ezt is tetőzték. Egy papírgalacsint tömtek a számba.
- Most már kussolsz, te szarházi! - tápászkodott fel a földről Katrin és gyűlölködő pillantásokat vetve rám egyre hátrált tőlem. - Most megkapod a magadét! Ha 5 percen belül nem ér ide a szőke herceg, neked véged, érted? Kicsinállak! - sziszegte vérszomjasan, mire újra átjárta a testemet a rettegés.
Talán mégsem kellett volna ennyire kihúzni a gyufát. Még a végén beköveznek a betonpadlóba!
- Jön valaki! - kapta félre a fejét Jake és ellépett a székemtől. Mivel megszólalni nem tudtam, csak a fejemmel követve tudtam figyelni, ahogy a srác odalép egy bejáratnak kinéző falrészhez.
- Micsoda mázlid van! - gúnyolódott a boszorkány, és közben ő is Jake-et követte a szemével.
- Meghoztam a pénzt. - szólt egy ismerős hang, ami viszont biztosan nem Kimié volt. A sötétből viszont nem láttam az illetőt, ahogy Jake-et sem.
A beszélgetésükből sem hallottam sokkal többet, csak egy fájdalmas őrjöngést, majd verekedés hangjait. Katrin döbbenten futott oda az incidens helyére, de valaki megakadályozta. Döbbenten ismertem fel a nőre támadó lányt, aki nem más volt, mint a barátnőm! Heidi erőszakosan megragadta a boszorkány szőke loboncát és rángatni kezdte, miközben a nő esélytelenül védekezve sipítozott a fájdalomtól. Közben ahogy visszafordultam a sötétség irányába, megláttam Heikki szőke fejét, aki Jake-kel vívott közelharcot. De onnan is el kellett kapnom a fejemet, amikor megéreztem egy kezet a vállamon.
- Seb! - lepődtem meg a barátomon és hirtelen megkönnyebbült öröm ült ki az arcomra.
- Nina... - nézett a szemembe, amiből rengeteg érzelmet ki tudtam venni. Többek között rengeteg aggodalmat. - Jézusom....te jó ég! Mit csináltak veled? - nyúlt oda az arcomhoz, ahol még Jake sebesített meg.
- Nem tudok mozogni. - panaszoltam sírástól gyenge hangon. - Segíts kiszabadulni innen!
- Oké, persze máris csinálom... - hadarta és a szeme össze-vissza cikázott rajtam és a széken. Végül megtalálta hátul a kötél csomóját és sietve kioldozta. Amikor a kezem végre szabaddá vált, megkönnyebbült sóhaj szakadt ki belőlem. Ahogy magam elé emeltem a kézfejeimet, döbbenten tapasztaltam, hogy vörös csíkok mélyedtek bele a bőrömbe a kötél szorításától. Seb eközben már a lábammal bajlódott. - Kész, megvagy! - jelentette ki sóhajtva, én pedig rögtön megpróbáltam felállni, de meglepetésemre azzal a lendülettel orra is buktam. Nem éreztem a lábamat és amikor ránéztem a bokámra, hasonlóan elszorítva láttam, mint a kezemet. Nemhiába fájt annyira a kötél szorítása, szinte már a húsomba vájódott!
- Nem tudok...lábra állni. - sírtam el magam újra, ami már szinte ösztönösen jött belőlem. Annyira gyengének és erőtlennek éreztem magam, ahogy Seb felsegített ülőhelyzetbe és a falhoz támasztott, mint még soha.
- Nyugodj meg.... - próbált csitítani remegő hangon, majd amikor látta, hogy zokogva nézem a véraláfutásos lábamat, levette a pólóját és rácsavarta a bokámra. - Jobb lesz, ha nem nézed...így is...rémesen nézel ki.
- Seb, nem bírom már.... - temettem a tenyerembe az arcomat és újra keserves sírás tört fel belőlem. Seb szomorú és aggódó arccal odatelepedett mellém és szorosan átölelt, én pedig menedéket és biztonságot keresve szorosan hozzábújtam. A fejemet nekidöntöttem a vállának és próbáltam halkabbra venni a sírásomat, de úgy folytak a könnyeim, mint a vízesés. Seb körém fonta a karjait és ráhajtotta a fejét az enyémre, így lassan, de biztosan kezdett lenyugodni a szívverésem, miközben még mindig úgy kapaszkodtam belé, mintha az életem múlna rajta. Végre itt van valaki, akitől nem félek és tudom, hogy nem bánt! Még mindig hallottam a női és férfi hangokat és tulajdonosaik csatározását, de most már végre úgy éreztem biztonságban vagyok. Talán még sosem örültem ennyire Sebnek, de most hálás lehetek neki a feltűnéséért.

(Heidi)

 - Kérsz még egyet, te vén ribanc? - rángattam meg újból a gonosz boszorkány haját, amitől ismét fájdalmasan felsikított. Áldom az izmaimat és az önvédelmi oktatáson tanultakat, hogy most így el tudok bánni ezzel a riherongy nőszeméllyel.
- Heidi, elég lesz már! - hallottam meg magam mögött Heikki hangját, aki már egy sarokba tuszkolta a fejbeveréstől szédülő ellenfelét. Elengedtem a nőt és felé fordultam, de ahogy megláttam Jake-et, újra felcsillant a szememben a bosszúvágy. - Ne, mit csinálsz? - kiabált utánam a finnem, de már megállíthatatlan voltam.

- Az anyádat, te alattomos féreg! - rúgtam bele a földön gubbasztó srácba, aki erre csukott szemmel elvigyorodott. - Még van bőr a pofádon vigyorogni? Akkor tessék, ezen is van vigyorognivaló! - céloztam meg a férfiasságát, és amikor eltaláltam, Jake ismét felnyögött, de közben erőtlenül nevetéssel próbálkozott.
- Te szégyenteljes ribanc! - nézett fel rám a padlóról. - Azt hitted egy numera után lemondok Nináról?
- Megállapodtunk és te nem tartottad be a szabályokat! - hajoltam le, hogy megragadjam a pólóját. Gyűlölködve néztem rá, ő viszont átkozottul vigyorgott rajtam. - Úgyhogy most megkapod a magadét, te szarházi! - pofoztam fel teljes erőmből, amitől félredőlt a feje, de még mindig ott ragadt a vigyor az arcán. - Már akkor hagynom kellett volna, hogy Kimi ellássa a bajodat, de volt annyi emberség bennem, hogy nem akartam erőszakkal megoldani a dolgot.
- Akkor most miért vagy ilyen rossz kislány? - kérdezte nevetve. - Az ágyban sem voltál ilyen vadmacska!
- Fogd be! - szóltam rá sikítva. Nem akartam hallani! Ennek a mocsoknak minden szava köpésként jön ki a szájából! Undorító! - Életem legmocskosabb hibája volt, hogy alkut kötöttem veled! Tudhattam volna, hogy nem állsz le, te rohadék! De ezért most lakolni fogsz, seggfej! Duplán kapod vissza, amit elvettél! - kezdtem sírva püfölni az arcát, ő meg már legyengülve hagyta, hogy ott üssek vagy rúgjak bele, ahol érem.
- Heidi, elég legyen most már! - ragadta meg a karomat felülről valaki, de nem is törődtem vele, ugyanúgy vertem azt a gyalázatos vigyorgóképűt, amíg el nem rángatott tőle. - Mi a fene ütött beléd, az istenért? - kérdezte Heikki döbbenten, de én még mindig kapálózva és dühösen fújtatva akartam kikaparni Jake szemét.
- Engedj el, Heikki! - ütögettem a karját, amivel magához szorított, hogy ne férjek hozzá a már lassan mindenhol vérző Jake-hez. - Azt mondtam engedj el!
- Fogd csak a ribancodat... - hörgött fel Jake a földön fekve, majd lassan felénk emelte a fejét. - Fogadok, hogy fogalmad sincs, miért akar a földbe döngölni a csajod!
- Fogd be te szemét állat! FOGD BE! - üvöltöttem kikelve magamból, még mindig Heikki szorításában küzdve. A finnem zavartan nézett rám, de nem tudtam a szemébe nézni, csak próbáltam elszabadulni.
- Tudtam, hogy erről nem számoltál be neki, te szentszűz. - röhögcsélt Jake továbbra is, és nagy nehezen felnyitotta monoklitól duzzadt szemét és Heikkire nézett. - De ha már így alakult, cserélhetnénk véleményt az ágyban nyújtott teljesítményéről.
- Fogd be a pofádat, te...te...te... - próbáltam elhallgattatni, de amikor megéreztem, hogy Heikki szorítása enyhül körülöttem, meghűlt az ereimben a vér és úgy tört rám a kétségbeesett zokogás, hogy már nem tudtam beszélni sem. A finnem felé fordítottam a fejemet, aki Jake mondatát dolgozta fel magában.
- Lefeküdtél vele? - kérdezte halkan egy nagy nyelés után. A szívem akkorát dobbant félelmemben, hogy azt hittem kidurran a helyéről. Ahogy megláttam Heikki arcát, megéreztem a bűntudat mardosását a torkomban.
- Még jó, hogy! - kezdett újra csacsogni Jake. - Megállapodásként szánta rá magát, de 2 perc után azt se tudta volna megmondani, mi a neve, olyan jót mulattunk az ágyban. Azt reméltem vagy olyan jó préda, mint a barátnőd, de nem éreztem azt a különlegességet, bármennyire is akartam. Így hát mégiscsak muszáj volt becserkésznem Ninát. Úúúúgy sajnálom, hogy csalódnod kellett bennem. - biggyesztette le a száját álszenten, majd kitört belőle egy sátánista nevetés. Heikki közben már teljesen lefejtette a karját rólam.
- Igaz ez? - fordult felém, a szemében mélységes döbbenet és düh vetekedett. - Kérdeztem valamit. - sürgetett, amikor a mellkasára borultam, de képtelen voltam megszólalni a rám törő zokogástól. - Jó, ezt majd később megbeszéljük. - döntötte el magában, aztán összeszedte a két huligánt és egy kötéllel hozzákötözte egyiket a másikhoz. Már mindketten eleget kaptak ahhoz, hogy ne tudjanak ellenkezni.
- És most mi lesz? - nyögtem ki nagy nehezen, amikor végre kaptam levegőt a sírástól.
- Visszaviszitek Ninát Sebbel, addig én hívom a rendőrséget és itt maradok ezekkel a szerencsétlenekkel. - határozott komoly hangon, ideges arckifejezéssel. Még sosem láttam ennyire dühösnek.
- Nem akarom, hogy....hogy itt maradj...egyedül. - kapaszkodtam bele, de eltolt magától.
- Valakinek itt kell maradni. Menjetek, Ninának szüksége lesz rátok. - mondta felülkerekedve az ingerültségén higgadtan, majd a nővel és Jake-kel kezdett foglalatoskodni.
Még mindig könnyárban úszva odalépegettem Sebhez, aki már felsegítette állóhelyzetbe Ninát, de szorosan körbefogta a karjaival, mert a barátnőm úgy reszketett, mint a kocsonya és úgy tűnt, bármelyik percben összeeshet. Ahogy megláttam a szőke lányt, rögtön odamentem hozzá és szorosan átöleltem a nyakát.
- Jaj, Nina! Istenem.... - sírtam bele a nyakába, amikor ő is magához szorított, amennyire az erejéből telt.
- Heidi! - motyogta síri hangon, és ettől csak még jobban elérzékenyültem.
- Menjünk! - karolt át mindkettőnket Seb, aki hármunk közül egyedüliként megőrizte a lélekjelenlétét, és minket, lelkileg és testileg is gyámoltalan lányokat kikísért innen, a sötét és riasztó helyről, ezzel együtt pedig végre magunk mögött hagyhattuk ezt a megrázó és borzasztó krimi-kalamajkát.