65. fejezet: Finn löket

Sziasztok!
Egy nap eseménye ez a gigahosszú rész, ami amúgy elég sorsfordító fejezet a történetben. Egyet szeretnék leszögezni: az események ellenére még nem ne vegyetek semmit készpénznek ;)
A kutya-ügyben köszönöm Bömbi ajánlását, megfogadtam a tanácsodat. Arra gondoltam, segíthetnétek Ninának kitalálni a kutya nevét, úgyhogy várom az ötleteket :))
Meg persze a véleményeket is, mert úgy érzem, ennek a résznek olyan lett a vége, amit néhányan talán nem hagytok szó nélkül :)
Még annyit, ha már a múltkor elmaradt a kis élménybeszámoló a Hungaroringről. Javaslom, hogy aki teheti, mindenképpen jusson ki egyszer a Magyar Nagydíjra, mert élőben utánozhatatlan élmény! Ha csak vasárnapra is, de mindenképpen érdemes elmenni, szerintem minden pénzt megér egy ilyen álomszerű kaland. Számomra az volt a csúcspont, amikor a célegyenesből felnézve láttam Sebet és Kimit élőben a dobogón. Ott nem csak a forróságtól olvadoztam :P
Na ennyit rólam, jó olvasást! :)

(Nina)

- Még mindig nem látom értelmét annak, hogy egészen Finnországig kellett jönnünk egy nyamvadt kutyáért. - csóváltam a fejemet értetlenül.
- Most már késő nyafogni, kicsi Nina, úgyhogy jobb ha nem agyalsz már ezen. - jegyezte meg Kimi.
Már Helsinkiben voltunk, túl egy nehezen induló reggelen, amikor is Heidit újra rá kellett beszélnünk arra, hogy jobb lesz neki Milánóban összeszedni magát, mert elbizonytalanodott és reggeli után beszélni akart Heikkivel. Kimivel végül sikerült betuszkolnunk az autóba és elfuvarozni Zürichbe velünk együtt, ahol feltettük a délelőtti milánói járatra, mi pedig Helsinki felé vettük az irányt. Nálam azután jelentkeztek a bizonytalankodások, miután az egész repülőutat végigdumáltuk a Heidi-Heikki témával kapcsolatban.
Örültem annak, hogy Kimi elárulta, ő kicsivel korábban tudta meg ezt az ügyet Heidi és Jake között, de miközben erről mondtuk el a véleményünket, eszembe jutott, hogy egyre közeledik az idő, amikor majd nem a barátaink magánügyét kell megvitatnunk, hanem...a sajátunkat. És ahhoz képest, hogy azon a bizonyos reggelen még mihamarabb választ akartam kapni az előző esti bakira, most már legszívesebben elfelejtettem volna az egészet. Finoman szólva is tartottam az őszinteségtől, amit Kimitől egyértelműen elvárható.
- Szia, te szépség! Rég találkoztunk! - simítottam végig a fekete Maserati motorháztetőjén a repülőtér parkolójában. Egy kicsit csodálkoztam, hogy itt találom Kimi egyik menő darabját, de végül nem kérdeztem rá, miért van itt, hiszen az én kicsikém is a reptér parkolójában szokott rám várni egy-egy futam után.
- Rossz felé evezel, kicsilány. - tolt arrébb jókedvűen a finn, amikor megálltam a vezető ülés előtti ajtónál és belestem. - Ez már nem a te fehér szamurájod.
- Miféle szamuráj? - nevettem el magam. - Hadd vezessem már! Ez a minimum, ha már ilyen kegyes voltam, és egy kutyáért eljöttem veled óhazádba!
- Na jó, de ha összetöröd, akkor megnyúzlak! - emelte fel az ujját figyelmeztetőleg.
- Előre sajnálhatod, hogy nem fog sor kerülni rá. - vigyorogtam rá elégedetten, látva, hogy ennyivel is képes voltam meggyőzni. Beletörődően helyet foglalt az anyósülésen, amíg én beültem a volánhoz. - A múltkor úgy is csak felhajtottam vele a kocsifeljárómra, most végre élesben is kipróbálhatom. - indítottam be a motort izgatottan.
- Ami azt illeti, én is vezettem a Porschédat. - fordult felém huncut vigyorral és direkt élvezte, hogy tágra nyílt a szemem.
- Hogy a fenébe? Engedélyt kérni manapság luxus? - húztam össze a szemöldökömet.
- A "Hadd vezessek má'" sem egy udvarias engedélykérés. - utalt az én kérésemre nevetve.
- Lábat csókolni csak nem fogok. - fintorogtam, majd kitolattam a parkolóhelyről. - De mikor kötötted el a drágámat?
- Amikor megjöttem Svájcba. - magyarázta, és észrevettem, hogy kicsit elkomorult az arca. - Odaértem a házunk elé, megláttam az autódat és mivel benne hagytad a kulcsot, azzal száguldottam el hozzád.
- Basszus, még jó, hogy nem maradt ott az út szélén! - sóhajtottam fel megkönnyebbülten. Pont az autóm nem jutott eszembe, amikor Jake elrabolt az utcán. - Az a szemétláda megfizetett volna, ha eltűnik a kocsi!
- Igazából miért is jártál nálam? - kérdezte váratlanul Kimi és bár én az utat figyeltem, magamon éreztem a fürkésző tekintetét. Na erre nem voltam még felkészülve. Kelletlenül morogtam egyet magam elé.
- Meg akartam tudni a feleségedtől, hogy hol vagy pontosan, de az a nő olyan bunkó és karótnyelt volt, hogy...
- Te beszéltél Jennivel?! - szakított félbe megdöbbenve.
- Kénytelen voltam, mert téged elnyelt a finnországi föld. - célozgattam.
- A fenébe! És mi mondott? - faggatózott továbbra is sürgetően.
- A lényeg annyi volt, hogy nem mondta el a családod címét. Végül is csak ezért mentem oda. - vontam meg a vállamat, de legszívesebben szemberöhögtem volna magamat. Annyira hülye voltam, komolyan azt hittem, hogy a felesége majd csak úgy kiadja a címet, én meg elturbózok Finnországba, hogy számonkérjem Kimit? Röhejes, hogy így gondolkodtam. Ha jobban belegondolok, ezért tudott elrabolni Jake a házuk előtt. Minden ennek a hülye döntésnek köszönhető!
- Hé, te komolyan azért mentél el Jennihez, hogy megtudd, hol vagyok és utánam gyere? - érdeklődött most már mosolygós hangon, amit én megpróbáltam az útra meredő fapofával kompenzálni.
- Valami ilyesmi volt a célom, hála neked és annak, hogy... - próbáltam szitkozódni, de ekkor Kimi közbevágott.
- Választ akartál, mi?
- Ez nem is kérdés. - helyeseltem és amikor egy pillanatra ránéztem, láttam, hogy széles mosoly virít az arcán. - De már nem vagyok benne biztos, hogy akarom tudni.
- Mert? - kérdezte meglepve.
- Talán jobb, ha úgy fogjuk fel, hogy egyszer megtörtént a pillanat hevében...ahogy te mondtad. Akkor nem kell semmit túlbonyolítani és olyasmin rágódni, hogy ez most tönkretesz mindent ami kettőnk között van. - hadartam gyorsan az őszinteségemet, hogy minél hamarabb túl legyek rajta. Közben igyekeztem az útra és nem Kimire figyelni.
- Ezt most komolyan mondod? - szólalt meg kisvártatva a finn és már nem mosolygott.
- Nem tudom. - ingattam a fejemet bizonytalanul. - Az lenne a legjobb, ha...
- ...ha te is tudnád, hogy mit akarsz. - fejezte be a mondatomat, amit egyáltalán nem is így gondoltam.
- Én tudom mit akarok. Azt, hogy ne álljon közénk egy ilyen semmiség. - mondtam ki határozottan.
- Semmiség? - nevetett fel rekedten. - Az előbb még azt mondtad, ezért a semmiségért akartál megkeresni és ezért képes voltál elmenni Jennihez.
- De azóta rájöttem, hogy hülye voltam! - csaptam rá a kormányra. - És a legrosszabb, hogy te semmi olyat nem mondtál, amiből következtethettem volna arra, hogy mégis mit gondoltál, amikor a medencében hipp-hopp lerohantál? Hiányod volt? Fejedbe szállt az az egyetlen koktél, amit ittunk? Felhergelődtél, amikor veszekedtünk? Vagy szimplán jókedved volt? Vagy mi a jóistent képzeltél, amikor....
- Vigyázz már! - hajolt oda a kormányhoz és még időben elrántotta, mielőtt lesodródtunk volna a sávról. Hatalmasat fékeztem, a kerekek csikorogva álltak meg az út szélén, ahová Kimi kormányozta az autót. Amikor lenyugodtak a kedélyek, pár másodpercig csak nagy szemekkel néztem hol előre, hol hátra, ahol hosszú fekete féknyomot hagytunk az út közepén. Aztán Kimire meredtem, aki lassan elengedte a kormányt, tudva, hogy most már elhárult az életveszély.
- Nem tudsz nyomás alatt biztonságosan vezetni. - jegyezte meg fojtott hangon.
- Ha nem lennék nyomásnak kitéve, akkor koncentrálhatnék a vezetésre. - néztem rá szúrósan.
- Akkor legjobb lesz, ha elhárítjuk a nyomást. - húzódott féloldalas mosolyra a szája.
- Tudom, tudom, helycserés támadás, mielőtt tényleg az árokban kötünk ki, ugye? - kérdeztem fintorogva, mert kicsit sem tetszett a szitu, hogy leszerepeltem Kimi autójának volánjánál.
A finn azonban nemigazán erre gondolhatott, mert közelebb hajolt és mielőtt még meglepődhettem volna, már magához is rántott és szemtelenül elhessegette a fintort az arcomról, amikor mosolyogva rátapadt a számra. Esélyem sem volt védekezni ellene, mert mire észbe kaptam, már a két ülés között akciózott, és bár félig még az ülésemen ültem, már inkább az anyósülés felé húzódtam el, hála az erős karoknak, amik kíméletlenül vontak Kimihez. Ha a szitu eddig nem volt kínos, akkor rögtön azzá vált, amikor belenyögtem a finn szájába.
- Aúúú, b*szki! - káromkodtam el magam ellökve magam Kimitől, erősen tapogatva a gyomorszájamat, amibe tökéletes célzással belefúródott a sebességváltó. Még a számat is összeszorítottam, olyan élesen nyilallt belém a hirtelen jött fájdalom. Eltorzult arccal tornáztam vissza magam a saját helyemre, de a figyelmemet rögtön az utazótársam felé fordítottam, akiből hangos nevetés tört ki. - Mi olyan...ajjj...hű de vicces? - kérdeztem morogva, miközben még mindig a hasamat fogtam.
- Ez már tényleg hihetetlen! - fogta a fejét a finn, amit hátradöntött az üléstámlának. - Annyira röhejes, hogy ilyen nincs! Egyben vagy még? - pillantott rám, mikor alábbhagyott a féktelen nevetgélése.
- Ha rajtad múlna, már darabokra lennék törve. - néztem rá csúnyán. - Ajánlom, hogy nézesd meg a sebváltódat, iszonyú éles a teteje!
- Szegény kicsi Nina, mindjárt megsajnállak! - játszotta meg a sajnálkozását, de közben baromi jól szórakozott azon, hogy a gyomromat masszírozom a lassan elmúló, szúró érzéstől.
- Inkább magyarázkodhatnál sajnálkozás helyett! - célozgattam egyértelműen, de még ekkor sem fagyott le a vigyor az arcáról. - Elárulnád, mi volt ez megint?
- Elhárítottuk a nyomást, ennyi az egész. Most már fesztelenül mehetünk tovább.
- Fesztelenül, mi? - horkantam fel a fejemet ingatva. - Miért csináltad? - kérdeztem rá őszinte választ várva.
- A pillanat heve? - vonta fel a szemöldökét pajkosan.
- Nem foghatod megint erre! - ráncoltam a homlokomat, aztán amikor észrevettem, hogy a pillantása kicsit lejjebb vándorol az arcomról, végignéztem magamon és feszengve igazítottam meg a kissé félrecsúszott trikómat. Kimi díjnyertes mosollyal jutalmazta a mozdulatomat.
- Miért nem? Az előbb még te is ezzel az indokkal akartad elsemmizni a múltkorit. - emlékeztetett a néhány perccel ezelőtti megjegyzésemre.
- De akkor még abban a tudatban voltam, hogy egyszer történt meg. - néztem rá komolyan, majd felsóhajtottam. - Kims, mi történik velünk?
- Jól érezzük magunkat. - vonta meg a vállát ártatlan mosollyal. - Vagy neked nem esett jól?
- Nem ez a lényeg. - vágtam rá a fejemet rázva, amin megint jót derült. - Hol van most az a fene nagy komolyság, amit mostanában mutatsz magadból? Úgy viselkedtél amióta megjelentél, mint egy nagyfőnök, aki mindent kézben tart! Most meg...
- ...megpróbáltam következtetést adni, amit annyira hiányoltál múltkor. - fejezte be a mondatomat, ezzel teljesen belém fojtva a szót. Meglepve pislogtam rá, semmi értelmes nem jutott eszembe, amit mondhattam volna erre a kijelentésére. Következtetést? Ez most jelenteni akar valamit? - Ne nézz már ilyen döbbenten, nem hiszem el, hogy nem gondolkodtál még el azon, hogy miért is csináltam azt a múltkorit! - vonta fel a szemöldökét szórakozottan.
- Volt pár elméletem, de egyiket sem akartam elhinni. - vallottam be feszengve. Nem tudtam mit kezdeni ezekkel a feltételezésekkel, és Kimi magabiztos higgadtsága sem javított a helyzeten. Ahhoz képest, hogy Magyarországon még láttam rajta, hogy őt is legalább annyira váratlanul érte az egymásnak esésünk, mint engem, most egyáltalán nem tűnt bizonytalannak. Mintha nagyon is tudná, hogy mit akart elérni ezzel.
- Akkor most jöhet az újratervezés! - jelentette ki nevetve.
Nagyon zavart, hogy ilyen jókedvvel és könnyedén mondja ki a szavait, amíg én őrlődök a kérdéseimen. Az egyik és legfontosabb kérdés már a nyelvem hegyén volt, de mégsem akaródzott kimondani. Féltem a választól, vagy ki tudja, de amikor kinyitottam a számat, hogy rákérdezzek, egy hang sem jött ki a torkomon. Úgyhogy inkább lenyeltem, félresöpörtem az összes kétségemet és megpróbáltam lazábbnak tűnni, ha már ő is így fogja fel az imént történteket.
- Mire gondolsz?
- Letelt a próbaidő, kicsi Nina, innentől már én vezetek. - villantott felém egy győzedelmes vigyort, amitől valahogy mégis megkönnyebbültem. Tehát a vezetésre utalt az újratervezéssel. Szinte puffant a megkönnyebbülés köve, ami a szívemről esett le.
- Örömmel adom át ezt az életveszélyes állatot! - ugrottam ki rögtön az autóból.
- Én itt egyedül egy állatot látok, és az nem a kocsim. - pöckölte meg az államat poénkodva, amikor megtörtént a helycserés támadás. Csúnyán néztem rá, és tettetett sértettséggel ültem be az anyósülésre.
- Mennyi idő, mire odaérünk? Jó lenne már túl lenni ezen az autókázáson. - fontam össze magam előtt a karomat.
- Nyugi, se-perc alatt ott leszünk, ha én vezetek. - bokszolt bele a vállamba rajtam röhögve.
- Micsoda poéngyáros kedvedben vagy ma. - forgattam a szememet, aztán a pillantásom a sebességváltóra esett, és hirtelen felindulásból bosszúból ütögetni kezdtem a tetejét. - Nesze neked, te dilinyós váltó, mindjárt kitéplek a helyedről! Tudjad már, hogy kibe fúródsz bele!
- Hééé, csigavér! - kapta el a kezemet nevetve Kimi, majd amikor sikerült megfékeznie, letette a két ülést elválasztó könyöklőre a kézfejemet. - Itt marad, jó?
- És ha nem és újra megtámadom? - kérdeztem vissza cukkolva.
- Akkor kénytelen leszek így lefogni. - csúsztatta rá a tenyerét a kezemre és szorosan hozzányomta a könyöklőhöz.
- Hé, ez nem ér! - húztam ki a kezemet az övé alól és a biztonság kedvéért az ölembe ejtettem.
- Akkor nyugi van, oké? - fordult felém mosolyogva. Megadóan bólintottam, mire már vigyorrá minősült a mosolya. - Látod, ha fele ilyen jól bánsz az újdonsült kutyáddal, mint én veled, akkor nagyon jól meglesztek egymással!
- Kuss és vezess! - csaptam rá a tetovált karjára, belőle pedig megint gonoszkodó nevetés tört fel. Már előre felkészült arra, hogy ez így fog menni, amíg oda nem érünk a célponthoz, amiről akkor még nem tudtam, hogy nem a kutyatenyésztő otthona lesz az.

A körülbelül egy órás autóút alatt Kimi megpróbált több lelkesedést belém pumpálni a kutyás ügyet illetően. Én ugyanis még mindig nem voltam biztos abban, hogy megéri egy kutyát alig egy hónapra "leszerződtetni" mellém az őrző-védő szerepre. Nem is igazán ezért jöttem el Finnországba, hanem mert kellett egy kis levegőváltozás a sok veszekedés, feszültség és sírás-rívás után. De finn barátom hajthatatlan volt, állította, hogy mihelyst meglátom a németjuhászokat az ismerőse telepén, rögtön beleszeretek valamelyikbe és nem lesz bennem több kérdés.

Mivel annyit magyarázott a megbízható kutyatenyésztőről, már biztosra vettem, hogy oda tartunk. Így én lepődtem meg a legjobban, amikor nem sokkal dél után Kimi leparkolt Espoo kertvárosának egyik nyugalmasabb kerületében, egy szép nagy családi ház előtt. Amikor kiszálltunk az autóból, kíváncsian kukkoltam be, de egy kennelt sem láttam, és kutyaugatást sem hallottam.
- Hol a fenében vagyunk? - tudakoltam Kimitől, aki ravasz mosollyal kitért a válaszadás elől és egészen addig meg nem szólalt, amíg végig nem sétáltunk a ház felé vezető járdán és meg nem álltunk a bejárati ajtó előtt. - Mik ezek a hangok? - kérdeztem rémülten, amikor valami iszonyatos ricsajt hallottam a házból.
- Annyit mondok, nem mindenki olyan nyugodt ebben a házban, mint én. - informált békésen mosolyogva, amitől csak még jobban kíváncsi lettem a bentről érkező zajokra.
Kimi lovagiasan kinyitotta előttem az ajtót, de még mielőtt ráléphettem volna a lábtörlőre, valaki teljes erejéből belém rohant. Kicsit meg is szédültem a nem várt támadástól, Kiminek újra függőlegesbe állítania.
- Bocs, aszittem Kimi az! - szólalt megesedezve nehezen érthető angollal, és látva a zavaros arcát, szélesen elmosolyodtam.
- Nálatok ez így szokás, mi? Jó, semmi probléma! Amúgy Nina vagyok. - nyújtottam az ökölbe szorított kezemet ismerkedésképpen. A kissrác viszont nem bokszolt bele az öklömbe, ahogy vártam, hanem Kimihez kezdett el finnül beszélni, amiből egy szót sem értettem, de amikor kihallottam a nevemet, arra tippeltem, hogy Kims bemutat a kisfiúnak és elmagyarázza, mit keresek itt. Amire amúgy még én sem tudtam a választ.
- Bocs, még nem nagyon tudnak angolul, csak a suliban tanulják. - fordult felém a finn. - Azt mondd meg, hogy miért hoztál ide! - hajoltam oda hozzá, mert közben megláttam a szőke kisgyerek klónját, és ahogy beljebb mentünk, több ember hangjára is figyelmes lettem. - Úgy volt, hogy kutyanézőbe megyünk!
- Így is lesz, csak előbb kajálunk egyet a családommal. - suttogta a fülembe, miközben már otthonosan vezetett körbe a házban.
- Mi van? - vékonyodott el a hangom döbbenetemben. - Kimi! Nekem erről miért nem szóltál? Tiszta zavarban leszek! Még a végén azt hiszik, hogy együtt vagyunk, vagy mi.
- A zavartság nem a te reszortod, különben meg tudják, hogy a csapattársam vagy, nem lesz semmi gáz. És ne pirulj! - pöckölte meg az arcomat szórakozottan, amire már nem volt esélyem reagálni, mert beértünk egy tágas helyiségbe, ahol csupa tejfölbőrű, szőke finnek ültek egy nagy asztalnál. Rögtön lecövekeltem a küszöbnél, fogalmam sem volt, mit kéne csinálnom vagy mondanom. És annak sem örültem egy cseppet sem, hogy Kimi jókedvűen odament a családja tagjaihoz, akik ölelésekkel meg puszikkal üdvözölték őt. A legjobban az feszélyezett, hogy mindenki finnül hadovált, így nem elég, hogy engem bámultak, de még nem is értettem, miről beszélnek. Erőt vettem magamon és mielőtt teljesen hülyét csinálnék magamból, odaléptem az asztalhoz és mosolyogva köszöntem az egész társaságnak. Meglepetésemre mindenki angolul köszönt vissza.
- Rossz fiú! - szólt rá a finn a kis lurkóra, akinek a szeme kétszer tágabbra nyílt, amikor meglátta, hogy kit nézett ki céltáblának. Szinte rémülten nézett rám a kék szemeivel, amivel elérte, hogy képtelen voltam rá haragudni. Kimi finnre váltva megdorgálta a szőke fiút, aki két lépéssel hátrált egyet, még mindig engem fixírozva.
- Nina, jó, hogy látunk! - állt meg előttem egy férfi, aki rettenetesen hasonlított Kimire. - Rami vagyok, ennek a lükének a bátyja.
- Oh, hát akkor örülök, hogy megismerhetlek. - ráztam vele kezet. - Nagyon jól beszélsz angolul.
- Rallyversenyzőként muszáj volt megtanulnom. - vonta meg a vállát mosolyogva. - A fiaim is tudnak valamennyire, elég jó itt az nyelvoktatás nálunk. Ez a két kis rosszcsont Titus és Justuu. - karolta át a két lurkót, akik jó erősen megrángatták a kézfejemet üdvözlésképpen. Mit ne mondjak, erős gyerekek! - Ő meg a feleségem, Kristii, de ő csak néhány szót tud angolul - mutatta be a párját, aki elmondott pár szót finnül, Rami pedig lefordította nekem. Ezután következett a Räikkönen-tesók anyja, aki úgy megölelgetett üdvözlésül, hogy kis híján kiszorította belőlem a szuszt. Már első látásra megállapítottam az összes Räikkönenről, hogy azonkívül, hogy mind szőke, fehérbőrű, szürkéskék szemű és nagyon rokonszenves, még furcsán erősek is. A sok nyomorgatás után hálás voltam, amikor Kimi odainvitált maga mellé az asztalhoz.
- Na, túlélted? - kérdezte nevetgélve, amikor odahajolt, kihasználva, hogy a családtagok az ebéd tálalásával voltak elfoglalva.
- Ezt még nagyon megkeserülöd, hallod? - mutattam felé egy vicsorgó mosolyt, amin jót derült.
- Annyira azért nem voltak rémesek!
- A családoddal semmi probléma, legfeljebb megrepedt pár bordám, de te... - böktem meg a mellkasán. - Ezért még fizetni fogsz! Tudod, hogy utálom az ilyen meglepetéseket! Szólnod kellett volna! Remélem megmondtad nekik, hogy teljesen váratlanul ért ez a látogatás, és azért viselkedek ilyen hülyén!
- Csak egy kicsit égetsz le, ne parázz már! - heccelt továbbra is, mire ösztönösen és meggondolatlanul vállba bokszoltam. A család kicsit furcsán nézett rám, rögtön bocsánatot kértem és inkább az elém rakott ételre figyeltem, és megpróbáltam nem meghallani finn barátom idegesítő kuncogását mellőlem.
Az ebéd egész jól indult, Rami kérdezgetett arról, hogy hogy érzem magam a Forma 1-ben és milyen az öccse, mint csapattárs, mert felettébb érdekelte, ha már pl. Montoyát meg Massát nem láthatták vendégül. Amíg én elmeséltem, hogy szinte már az első perctől fogva egész jól kijöttünk Kimivel, Rami végig fordított a feleségének és az anyjának, aki hébe-hóba megértette pár mondatomat, de ha nem is, hát akkor lelkesen szólt közbe az anyanyelvén. Egészen addig élveztem a társalgást, amíg Kristii kérésére Rami rá nem kérdezett arra, hogy hogyan értem el Kiminél azt, hogy idehozzon.
- Csak kutyát keresünk. - válaszoltam gyorsan. - Kimi ismer itt valakit, aki elvileg jó sok házőrző kutyát tart és ad el, úgyhogy igazából ezért jöttem Finnországba. Fogalmam sem volt róla, hogy ilyen tervei is vannak. - néztem rá az említettre, aki viszont élvezte, hogy bosszanthat.
- Csak éhes voltam, és ki nem hagytam volna anyu rénszarvasraguját! - felelte kitérően angyali mosollyal az arcán.
- Hát persze, nyilván azért csődítetted ide az egész családot. - forgattam a szememet.
- Nincs itt szó semmiféle idecsődítésről! - ellenkezett a finn rajtam mulatva.
- Akkor miért hívtál fel tegnap este, hogy visszajössz és legyen közös családi ebéd? - kérdezett közbe Rami, mire én "hah, lelepleződtél!" vigyorral grimaszoltam Kimire. Őt azonban ez sem hozta zavarba.
- Gondoltam kárpótollak titeket, amiért olyan hirtelen meglógtam. - vonta meg lazán a vállát
- Tényleg, azóta jobban vagy? - érdeklődött Rami aggódóan. - Éppen hokiztunk, amikor Kimi fejvesztve rohant, miután hívott a barátnőd, hogy valami történt veled.
Rémült pillantást vetettem a finnre, aki egy bólintással jelezte, hogy köztünk marad, ami Svájcban történt.
- Persze, most már jól vagyok. Igazából csak a barátnőm fújta fel egy kissé a dolgot. - legyintettem, mintha semmiségről lenne szó.
- Befejezzük még azt a meccset? - nyafogott az egyik kissrác, talán Titus. Nem igazán tudtam melyik-melyik, pedig nem is voltak ikrek. - Nem ér, hogy úgy leléptél, Kimi bá'. - nézett mogorván a nagybátyjára.
- Majd bepótoljuk, öcskös, ha nem lesz gáz, most már maradok egy darabig. - borzolta össze a kiscsávó haját, aki ezt nagyon élvezte. Öröm volt nézni a hiperaktív kiskrapekokat, akikkel Kimi remekül elbánt.
- Akkor jobb lesz, ha minél előbb lerendezzük ezt a kutya-ügyet. - szóltam közbe kínosan, amikor kicsit alábbhagyott a két testvér kuncogása, amit Kimi csiklandozással váltott ki belőlük. - Most megvan a kellő lelkiismeret-furdalásom, hogy miattam itthagytad az unokaöcséidet.
- Ne feszülj be ezért, mondtam már. - paskolta meg a combomat az asztal alatt, amin úgy meglepődtem, hogy válaszolni is elfelejtettem.
- Ha egy csapatban vagytok, mindent meg kell tenni a másikért, nem? - vonta fel a szemöldökét mosolyogva Rami, amitől azonnal zavarba jöttem. Méghogy ez nem az én reszortom! Hát ha ilyen célozgató kijelentésekkel dobálóznak, igenis zavarba tudnak hozni! Úristen, még a végén teljesen félreértik a helyzetet!
Ahogy sejtettem, Paula és Kristii rögtön faggatózni kezdett, és a legrosszabb, hogy fogalmam sem volt, hogy Kimi miket válaszol a záporozó kérdéseikre, mert már egy mukkot nem mondott senki angolul, csak az anyanyelvük furcsa zsongása töltötte be a nappalit. Közben Justuu és Titus azzal voltak elfoglalva, hogy apró húsdarabokat torpedóztak mások tányérjára a villáikkal, és amikor az én tányéromba érkezett az egyik rénszarvasfalatka, nevetve összecsapták a tenyerüket.
- Na jól van, kis gazemberek! - pillantottam rájuk kihívóan, miközben már én is támadásra készítettem fel a villámat. - Szóval ha harc, hát legyen harc! - céloztam meg az egyik lurkót, ők pedig árgus szemekkel figyelték, hogy betalálok-e a tányérba. Mikor sikeresen célbaért a husi, egyszerre kezdtek el ujjongani, nagyon tetszett nekik, hogy valaki beszállt a játékukba. - Szép lövés, mi? Na ezt csináljátok utánam! - keménykedtem magabiztos vigyorral, mire ők ismét tüzelni készültek, de bánatukra az anyjuk szigorúan leállította őket. Meglepetésemre a család többi tagja tágra nyílt szemekkel bámult rám.
- Bocsánat, csak elfoglaltam magam, amíg ti önhibátokon kívül kizártok a beszélgetésből. - fordultam bocsánatkérően Kimi felé, aki mosolyogva átkarolt és a fülemhez hajolva odasúgta.
- Semmi gáz, örülök, hogy ilyen jól kijössz a srácokkal. Látod? Megmondtam, hogy nem vagy te olyan zavarba-jövős típus!
- Ha értettem volna miről beszéltek, talán már vörös lenne a fejem. - sziszegtem, hogy az angoltudású Rami ne hallja, a két nőtől ugyanis nem kellett tartanom. Ők kíváncsian próbálták kideríteni, miről diskurálunk.
- Anyu megkérdezte, hogy Jenni mit szólt ahhoz, hogy velem jöttél Espoo-ba. - árulta el a finn.
- A feleséged szívből utál, és remélni tudom, hogy nem azért, mert meséltél neki a medencés dolgunkról. - pillantottam rá figyelmeztetően.
- Arról nem... - vigyorodott el.
- Kimi!
- Csak arról, hogy van egy überklassz csaj barátom, és rögtön féltékeny lett. De hát erről nem tehetek. - tárta szét a karját ártatlanul.
- Überklassz? - vontam fel a szemöldökömet.
- Überklassz. - ismételte meg, és megjutalmazott egy ferde mosollyal.
- Ne túlozz! - ráncoltam össze a homlokomat.
- Nem túlzok. - felelte és ezúttal ő vonta fel a szemöldökét. - Nem szokásom. Csak az igazat mondom.
- Akkor ne bókolj!
- Miért ne? - nevetett fel. - Ez amúgy sem bók volt, hanem a véleményem.
- Akkor ne a családod előtt mondj ilyeneket, mert teljesen félreértik a szitut. - suttogtam, ami már kezdett kínossá válni, mert a nagy családi ebédnél egyedül mi beszélgettünk ilyen halkan. - Fogadok, hogy Jenni is azért lett féltékeny, mert úgy kétértelműen állítottál be előtte!
- Miért tettem volna ezt? - kérdezte szórakozottan.
- Mert imádod bosszantani az embereket és most az én agyamat is eléggé húzod már! - adtam a tudtára és jelzésképpen a fejemmel a minket figyelő anyuka és sógornő felé böktem.
- Csigavér, nem gondolnak semmi többre, mint ami van. - kacsintott, majd odafordult Paulához, aki kérdezett tőle valamit, természetesen - és legnagyobb bosszúságomra - finnül.
Egy kicsit sem lettem nyugodtabb a következő percekben sem, bár amikor a Räikkönen-gyerekek beinvitáltak az apjuk régi gyerekszobájába, ahol most az ő játékaik sorakoztak, kicsit felengedtem és hagytam, hogy bevonjanak a játékba. Addig se kellett égnem Kimi rokonai előtt, miközben ő ki tudja, miket mond rólam. Amúgy is kezdett már nagyon érdekelni, hogy mitől változott meg ennyire a viselkedése, mert amióta visszatért Svájcba azon az éjszakán, valami nagyon fura benne. Minél előbb ki akartam deríteni, hogy ennek mennyi köze lehet ahhoz, hogy idefelé jövet is nekem esett a kocsiban. Amit amúgy azóta sem tudtam feldolgozni, de ha már itt tartunk...
- Dadus néni, ideje kutyázni menni. - jelent meg az ajtóban gondolataim főszereplője. A szőnyegről néztem fel rá, kezemben egy matchbox autóval, amivel én "versenyeztem" Justuu és Titus ellen.
- Na végre, akkor elmesélhetnéd, hogy miről konzultáltatok egészen idáig az anyuká....
- Ne mááá', mos' mér' mész el? - háborodott fel Titus, amikor felálltam, éppen a rajt előtt.
- Kutyanézőbe megyünk. - felelte Kimi diadalmasan vigyorogva. Na már megint minek örül ennyire?
- Jöhetünk mi is? - állt a nagybátyja elé Justuu és kérlelő szemekkel nézett rá.
- Jöhettek, de apátok mintha valami kalandparkot emlegetett volna az előbb...
- Okéééééé! - sprintelt ki mindkét szőke kiskrapek a szobából. Azt hiszem már nem akartak annyira jönni.
- Akkor mehetünk? - kérdezte Kimi angyali mosollyal.
- Erre vártam, amióta leszálltunk a géppel. - pislogtam rá bájologva, mire végre elindulhattunk az áhított kutyatanyára.

Amikor megérkeztünk a terebélyes telepre, ahol kutyák sokasága ugatott versenyt, máris elment a kedvem ettől az egésztől. Sosem rajongtam annyira az állatokért, és most kicsit idegenül éreztem magam ennyi négylábú által védett területen. Kimi viszont már otthonosan kereste meg a tenyésztőt, akivel nagy hanggal köszöntötték egymást, majd egy kis finn trécselés után elmagyarázta, hogy ki vagyok és miért is jöttünk.
- Azt mondja, hátul vannak a németjuhászok, úgyhogy gyere. - indult meg egy irányba én meg más lehetőséget nem látva követtem.
Mire elértünk a hátsó kenelekig, már jó pár kutyacsoport mellett elhaladtunk. Tényleg rengeteg jószágot tart ez a pali, szép kis gyűjteményt rakott össze a hátsó udvarában. Németjuhászokból kész tömeg gyűlt össze.
- Na, nézz rá valamelyikre és amelyik tetszik, azt visszük. - bízta rám a döntést finn barátom, én meg ezen kapva rögtön pásztázni kezdtem a tekintetemmel a sok-sok kutyust. Valahogy egyik sem tűnt barátságosnak, és már épp kezdtem lemondani arról, hogy megtalálom a nekem valót, amikor kiszúrtam egy teljesen feketét az egyik kenel sarkában.
- Az nem is németjuhász! - mondtam Kiminek, aki csak lazán legyintett a kutyára nézve.
- Azzal ne foglalkozz, nem volt máshol hely és odakerült.
- Milyen fajtájú? - érdeklődtem, mert sokkal érdekesebbnek tűnt, mint a németjuhászok valamelyike.
- Cane corso, azt hiszem. De nem igazán értem hozzá. - ismerte el.
- Nekem az kell! - mutattam a fekete ebre mosolyogva.
- Mi? De hát...
- Tetszik az a kutyus! - erősködtem. - Sajnálom, hogy egyedül van. Nálam jobb helye lesz.
- Hát oké, te tudod. - vonta meg a vállát a finn beleegyezően. - Szólok Pirkkunak.
Amíg Kims elment a tenyésztő ismerőséért, én közelebb léptem a kiválaszott kutyám keneléhez és kíváncsian néztem be hozzá. Ábrándos tekintetét rám emelte, majd ő is közeledett a minket elválasztó rácshoz. Érdeklődve szimatolta meg az odanyújtott kezemet és bár egy kicsit tartottam tőle, hogy a kis lukon átráncigálja a kézfejemet, csak ismerkedésképpen megszaglászta a tenyeremet.
- Hé, már meg is ismerkedtetek? - lépett mellém nevetve Kimi, oldalán a gazdával, aki vidáman magyarázott, amíg kiszabadította a helyéről a kutyust. - Pirkku azt mondja, ez egy profi őrző-védő kutya, elég energikus és mozgékony, bármi áron képes megvédeni a területét és a gazdáját. Szóval szerintem rendben lesz.
- Akkor megnyugodtál? - böktem oldalba mosolyogva.
- Meg. - biccentett felém fordulva, majd együtt néztük, ahogy Pirkku -vagy ki az isten- ráköt egy pórázt az újdonsült kutyámra. - És találtál már ki valami nevet neki?
- Nincs sok fantáziám ehhez. - csóváltam a fejemet tanácstalanul.
- Nem gáz, majd hazafelé kitalálod. - nyugtatott meg, majd a kezembe adta a pórázt a kutyával együtt, amíg ők lerendezték a papírokat meg miegymást.
- Szia te kis ördög. - hajoltam le a kutyushoz, aki erre leül és kihúzva magát nézett fel rám. - Azta, te aztán be vagy idomítva! - csodálkoztam a fegyelmezettségén. Próbaképpen csettintettem egyet, a cane corso meg rögtön lábra ugrott. Szemem-szám elállt a látottaktól. A lehető legjobban választottam. - Kims, ez a kutya egy főnyeremény! - ujjongtam, amikor elhagytuk a tenyésztelepet, és már az utcán sétáltattuk a négylábúmat.
- Akkor megérte ezt a kakukktojást elhozni. - mosolygott Kimi a kutyát nézve.
- Az én kakukktojásom! És fogadok, hogy az összes németjuhásznál is okosabb! - hecceltem.
- Na majd összemérjük az én Ajaxommal a tudását! - ment bele a játékba.
- Legalább lesz társasága, szegénykémnek. - figyeltem a kutyus lépéseit. Kicsit szomorúnak tűnt az arca, és a mozgása is, önkéntelenül is szánalmat ébresztett bennem. Talán ezért is választottam őt a többi közül.
Kicsit ironikus volt, hogy amikor a szánalomra méltó lépdelésén filóztam, egyszeriben felkapta a fejét és megtorpant. Egy igazi vadászkutya benyomását keltette az a kihúzott testtartás, amivel megállt előttünk.
- Kimsteeer, hát csak úgy elnézel a haverod mellett? Há' hogy képzeled ezt, te nagyképű seggfej? - hallottunk magunk mögül egy üvöltő hangot. Én leginkább arra figyeltem fel, hogy valaki Espoo-ban angolul ordibál az utca közepén, Kimi viszont nagyon is ismerhette a tagot, mert elröhögte magát, amikor meglátta, hogy egy félmeztelen srác rohan felénk kifulladva. Odaérve hozzánk nagy pacsit meg őrjöngő ölelést adtak egymásnak a finnek, és nagy nevetések közepette az ismeretlen elregélte, hogy azért kiabált angolul, mert finnül Kimi nem figyelt fel rá. Rögtön ezután rám terelődött a figyelme és látványosan végigmért a szemével.
- Ki ez a kis csinibaba? - kérdezte nyájasan, de közben már nyújtotta a mancsát. - Ne szégyenlősködj, ennek a nagyfejűnek a jó cimborája vagyok. A nagy Joonas személyesen. - mutatta be magát ünnepélyes mosollyal, amit viszonoztam, mert bármilyen önelégült fejet is vágott, szimpatikusnak tűnt.
- Nina, a csapattársa. - mutatkoztam be én is visszafogottan, majd ferde mosollyal hozzátettem. - És kösz a vizuális masszázst, egészen bizsergető érzés volt.
- Neked bármikor, cukorfalatom! - puszilt bele a levegőbe felém, amin felnevettem. - Na és mi szél hozott téged errefelé, ahol a méltóságos Kimi Räikkönen csak néhanapján jár? - érdeklődött Kimitől.
- Nemrég voltam itt pár napot, de eddig nem futottunk össze. De biztos lemaradtam valamiről, mert nincs rajtad póló, haver. - bökte meg Joonas meztelen mellkasát rötyögve.
- Ember, te az égvilágon mindenről lemaradtál, ami mostanában történik a legkirályságosabb városban! - támaszkodott rá a finn barátja vállára, majd rám nézett. - Gyengébbek kedvéért ez természetesen Espoo.
- Mindjárt gondoltam. - nevettem.
- Hé, meddig maradsz itt kiscsajszi? Szívesen táncba vinnélek. - kacsintott rám kajánul.
- Hízelgő ajánlat, de itt ez a négylábú és haza kell vinnem. Gyengébbek kedvéért Svájcba. - billentettem oldalra a fejemet egy kedves mosoly kíséretében. Nagyon tetszett neki a tőle lopott beszólásom.
- És ha nem engedünk haza? Biztos, hogy Kimster sem hagy elmenni, ha rábeszélem! - veregette vállon a haverját, aki csak mosolygott maga elé. - Na, kicsilány, ha már itt vagy, nem mehetsz el anélkül, hogy szét nem buliztad a fejedet egy igazi finn bulin. Ne add be nekem, hogy egy blökiért húztad el magad idáig!
- Pedig ez az igazság! - tártam szét a karomat őszintén. - Illetve Kimi rángatott el ide, nem is...
- Nagyszerűűű! - kiáltott fel elégedetten Joonas. - Akkor most közös erővel elráncigálunk a legmenőbb törzshelyünkre! Egy ember nem halhat meg úgy, hogy nem bulizta agyon magát a partikirály finnekkel! Pff, ezzel az élménnyel szegényebben akarsz meghalni? Ugyan mááár!
- De a kutyával mi lesz? - emeltem fel a pórázt. A cane corso még mindig feszült figyelemmel leste Joonas mozdulatait. Már most nagyon tetszett a védelmező szerepe.
- Ha akarod, anyuéknál maradhat. - ajánlotta fel Kimi.
- De akkor mikor kerülök haza?
- Ha szerencséd van, jövő héten kijózanodsz és eljutsz Svájcig. - hülyéskedett röhögcsélve a lüke Joonas.
- Itt alhatunk anyuéknál, ne aggodalmaskodj! - oldotta meg Kims a problémámat.
- De nincs semmi váltóruhám! Nem számítottam ilyen meghívásra. - folytattam a problémázást újra.
- Cukorfalat, ha rajtam múlik, nem lesz szükséged ruhákra. - vigyorgott kajánul újdonsült ismerősöm.
- Még jó, hogy nem kell, hogy rajtad múljon. - vágtam vissza komolytalanul.
- Jó vagy így is, nem kell kiöltözni. - nézte végig a szerelésemet Kimi. - Akkor benne vagy?
- Van más választásom? - vontam fel mindkét vállamat.
- Nem nagyon. - vágta rá egyszerre a két finn. Akkor ezen már nincs is mit megbeszélni.

Visszaérve a Räikkönen-házba, Kimivel az udvarban ismerkedtünk egy kicsit a kutyával. Hiába cukkolt, semmi találó név nem jutott eszembe az újdonsült házőrzőmnek, a végén már a leglehetetlenebb elnevezésekkel álltunk elő, mint pl. Kopaszfejű vagy Morcosképű, mert a kutyus elég szigorú arcot vágott és nem igazán próbált meg barátkozni velem. De nem estem kétségbe, finn barátom szerint majd kialakul köztünk egy gazdi-kapcsolat, és ezek után úgy fogja őrizni a házamat, mint egy szuperszónikus riasztórendszer. Egyelőre azzal is elégedett voltam, hogy figyeltem a cane corso technikáját: feltérképezte a családi ház udvarát és körbeszaglászott mindent, ahová elért az orra. Tudtam, hogy jó választás lesz!
- Kutyaaaaaaa! - ordította el magát egy gyerekhang, és amikor felkaptuk a fejünket, megláttuk a Justuu-torpedót. Már másodjára volt részem abban, hogy kis híján elütött, de mivel most a fűben ültem, nem jelentett nagy veszélyt az egyensúlyomra. Azt értékeltem, hogy legalább angolul ordibált a jelenlétem kedvéért.
- De jóóó! - ujjongott a testvére is. - Kimi bá', ez előszülinapi ajándék? - nézett a nagybátyára csillogó szemekkel.
- Nem, kölyök, ez Nináé. - mosolygott békésen a finn. - De hol van apátok? Nem úgy volt, hogy a kalandparkba mentek?
- De zárva volt! - tárta szét a kezét felháborodva Titus. - Ja, amúgy apa meg anya megálltak beszélgetni a szomszéddal. Tudod, mikor várjuk meg, mire Eemeli néni elmondja, mit fog főzni a jövő héten!
Jót derültem a kisfiún, olyan laza és talpraesett, akárcsak a többi Räikkönen-családtag. Le se tagadhatták volna, hogy egy rokonságból származnak, és nem csak külsőre, belsőleg is rettenetesen hasonlítottak egymásra. A két testvért alig tudtam megkülönböztetni, csodálkoztam is, hogy Kimi milyen könnyedén szól rá egyikre és másikra, amikor randalíroztak az udvarban. A kutyám szerencsére nem bánta, meglepődtem, hogy milyen barátságosan viselkedik a gyerekekkel, akik valósággal körberajongták a fekete négylábút. Először alaposan körbeszimatolta őket, de aztán megkergette őket, amit a fiúk nagy zsibongással fogadtak.
- Nagyon aranyosak! - mondtam Kiminek a szaladgálásukat követve a szememmel.
- Ja, elég eleven kölykök. - bólintott mosolyogva a büszke nagybácsi. - Jönnek Belgiumba.
- A hétvégénkre? - fordultam felé csodálkozva.
- Aha. Már korábban megígértem nekik. 3 éve még kicsik voltak a cirkuszhoz, de most már bírni fogják a zsongást. És mivel Spa a kedvenc pályám, gondoltam oda hívom el őket. - magyarázta.
- Ez tök jó ötlet! - derült fel az arcom. Nem is számítottam rá, hogy egy nagydíjra Kimi is elhívja a családját. - Anyukád is jön majd?
- Nem, ő nem. - hajtotta le a fejét komoran. - Korábban apámmal együtt jöttek mindig megnézni, de amióta...szóval apám már nem tud jönni, a régi hagyományokra tekintettel ő sem tart velem.
- Ó, ezt...nem is tudtam. - ráztam meg a fejemet. Szomorúan fordultam Kims felé. Nagyon is együttéreztem vele, hiszen ha valaki, én pontosan tudom, hogy milyen, amikor az egyik szülő idő előtt elhagyja a gyerekét. - Nekem az anyukám halt meg. - osztottam meg vele az infót, amiről eddig sosem esett szó köztünk.
- Tudom. Seb elmondta. Kicsit furcsállottam, hogy ő tud erről. Mi sosem beszéltünk ilyen témáról. - nézett rám komolyan és mintha kicsit szemrehányóan is.
- Seb tiszta véletlen volt ott, amikor anyu szóba került. - emlékeztem vissza először a nála töltött éjszakára, aztán a telefonhívással félbeszakított tollasmeccsünkre, majd a múltkori éjjelre, amikor vigasztalás közben kibukott belőlem minden sérelem. - Egyébként meg te sem voltál soha hajlandó beszélni a családodról. Még a feleségedről sem tudtam semmit!
- Én se tudtam Jake-ről, amíg ki nem derült utólag a viszonyotok. - emlékeztetett sértetten.
- Nem láttam értelmét, hogy tudnod kéne róla, mikor nem jelentett semmit. - vontam meg a vállamat. - És különben is, nem akarok arról a féregről beszélni. Azért jöttem, hogy kikapcsolódjak, nem hiányzik, hogy újra felzaklassam magam ezen. - csuktam be a szememet, hogy visszanyerjem a nyugalmamat.
- Persze, bocs, nem akartam... - szabadkozott, aztán gyorsan más irányba terelte a beszélgetést. - Egyébként tényleg nem gond, hogy Joonas bulizni hívott?
- Dehogyis! - mosolyodtam el végre. - Nagyon szimpatikus a haverod. Kicsit lökött, de bírom a srácot. Gondolom itt minden haverod ilyen karakter.
- Van belőlük egy pár. - vakarta meg a fejét vigyorogva. - Előre szólok, hogy elég nagy becsben tartják a származásukat. Nálunk adni kell a finnségre, különben kitagadnak.
- Ne aggódj, majd beépülök. - kuncogtam. - Kinézetre passzolok a finn képbe, nem?
- De, nagyon is. - horkant fel szórakozottan.
- És szerintem már azt is bebizonyítottam, hogy nem ijedek meg egy kis piától.
- Pont ettől félek. - nevetett fel.
- Te csak ne félts engem, jó? - löktem meg a karját, amin támaszkodott, ezért egy pillanatra megrogyott a tartása. Természetesen csúnyán nézett rám. - Szeretném megismerni a finn haverjaidat, és ha az összes ilyen jófej, mint Joonas, akkor szerintem jó esténk lesz. Rám fér egy kis szórakozás. - fújtam ki a levegőt.
- Akkor mindent el kell követnünk, hogy jól érezd magad! - mosolygott féloldalasan.
- Ezt el is várom egy ilyen partiarc népségtől. - adtam ki az utasítást, bízva abban, hogy tényleg nem fogok csalódni a finnekben. Ekkor viszont még nem is sejtettem, mennyire hosszúra nyúlik ez az éjszaka.

Késő este, miután Paula megtömött minket egy alapos vacsorával, elindultunk az espoo-i éjszakába. Ahogy sorban elhaladtunk a szórakozóhelyek mellett, Kiminek mindig akadt valami emlékeznivalója az adott helyről, így mire elértünk a törzshelyükhöz, már legalább tíz sztorit hallottam a közös bulizásokról. Ez azért kellőképpen felspanolt az estére, epekedve vártam már, hogy találkozhassak a többi finnel, akik persze már türelmetlenül vártak ránk a bárpultnál. Nagyon bejött a nagybetűs törzshelynek kikiáltott pub, hangulatos kis hely volt, tele alkoholizáló fiatalokkal és idősekkel. Nem volt nehéz kiszúrni azt a csapatot, akihez Kimi is tartozott, ők voltak a legnagyobb hanggal az egész pubban. Már vigyorogva telepedtünk le hozzájuk.

- Nézzétek ki van itt! - örült meg nekünk a nagyfőnök, azaz Joonas. - Kimster végre hazaért és magával hozta a bomba csapattársát is! Mondtam, hogy nem semmi a kiscsaj, srácok! - nézett diadalmas mosollyal végig a társain, akik szemtelenül végiglegeltették a szemüket rajtam, miközben helyeslően bólogattak.
- Hali, fiúk, Nina vagyok. - nyújtottam az öklömet, ha már a laza ismerkedést választottam. Meglepetésemre azonban, nemhogy visszaöklöztek volna, de úriemberek módjára kezet csókoltak. Nem tudtam mire vélni ezt az udvariasságot, úgyhogy ezt annak a számlájára írtam, hogy már nem az első kör whisky-jüket vedelték. De voltak olyan kedvesek, hogy elárulták a nevüket: Kalle, Mikko, Raimo, és Antti alkották Joonas mellett a csapatot. - Csajok nincsenek is? Barátnők, feleségek, valaki? - kérdezősködtem a pasiktól, akikből hatalmas röhögés tört ki.
- Nem vagyunk olyan könyörtelenek, hogy egyetlen nőnek adjuk el magunkat, kiscsillag. - avatott be Kalle.
- Itt egyedül Kimster adta a fejét házasságra! Már a legénybúcsún megmondtam, hogy bele fogsz bukni haver! - veregette hátba a barátját Antti. Kimi csak a szemét forgatta.
- Hé, és Eevivel mi van? - hőbölgött Mikko. - Az én nőmre nem emlékeztek? Kemény fél évig voltunk házasok!
- És azalatt mindannyian átmentünk rajta! - röhögte el magát Raimo. - Egyébként ott volt Jaana is, aki meg majdnem rávett, hogy vegyem feleségül, rémlik? Bakker, olyan részeg voltam akkor, hogy majdnem meg is gyűrűztem!
- Annak a csajnak még a szeme se állt jól, de ha nem az arcára koncentráltál, akkor el lehetett vele szórakozni. - emlékezett vissza nevetgélve Kalle, mire a társai hahotázva mesélték el az említett csajszival átélt kalandjaikat.
Eközben én lopva Kimire néztem, aki féloldalas mosolyát felvillantva megvonta a vállát, aztán megkérdezte, mit rendeljünk. A finn srácok rögtön rám akartak erőszakolni egy ütős hazait, végül egy citromos vodka mellett döntöttem. Mihelyst kortyoltam belőle párat, szembetalálkoztam a sok férfiszempárral.
- Mi olyan érdekes, hm? - vontam fel a szemöldökömet kérdően.
- Te, cukorfalat! - vigyorodott el Joonas, majd lazán átdobta a karját a vállamon. - Figyelj csak, nem lehet, hogy igazából te is közénkvaló vagy csak németnek hazudod magad?
- Vérbeli német vagyok, kikérem magamnak! - nevettem fel.
- Ó, pedig van egy olyan szabályunk, hogy a hazaiak kapják meg a teljes csomagot! - sajnálkozott Raimo.
- Az egy ősrégi szabály, ideje már megszegni. - legyintett Joonas és ismét rám emelte huncut szemeit. A vak is láthatta, hogy be akar fűzni, de egy perce sem vettem komolyan.
- És olyan szabályotok nincs véletlenül, hogy a csajoknak hagyjatok légteret? - érdeklődtem, mert Joonas már lassan a nyakamban lihegett. Egy mozdulattal eltoltam magamtól, és rögtön ittam pár kortyot, hogy meg se próbáljon ismét közelíteni.
- Sajnos ilyen szabályt még nem hoztunk, de nem is áll szándékunkban. - vigyorgott Mikko. - Pont ez a lényeg, hogy nincsenek kötöttségek. Buli van, emberek! - kiáltott fel, amikor megszólalt egy ütős sláger, és a pub hangos morajlásban tört ki. A csoportunk egyszerre emelte fel a poharát a magasba, úgy koccintottunk.
- Üdv itthon, Kimster! Látod, hogy hiányoltunk? - dörgölőzött hozzá poénkodva Raimo. Kimi viszonozta a nevetséges mozdulatot, jól vállba lökte a srácot, aki kishíján lefordult a bárszékről.
Erre a többi finn is lökdösődni kezdett, végül totális káosz alakult ki. Egy csoportos ölelkezésbe fulladt a baromkodás, és mivel én egyszem lányként bekerültem a körükbe, engem fogtak közre. Ha a Räikkönen-családnál elszenvedett nyomorgás szokatlan és meglepő volt, akkor ez a brusztolás már életveszélyesen érintette a csontjaimat. Nagy nevetések közepette végül sikerült kierőszakolnom, hogy engedjenek már el, mert nem kapok levegőt. A készséges Kalle már emelte is a poharamat a számhoz, és megöntözött egy kis frissítővel. Persze a fele ráömlött a fehér felsőmre, aminek a társaságból egyedül én nem örültem.
- Élvezitek a szitut, ti lököttek, mi? - néztem rájuk összeszűkült szemmel. Egytől-egyig az összes rajtam röhögött.
- Ne is haragudj, te csodás a látvány! - bókolt Antti a felsőmet fixírozva.
- Nem látszik át annyira, nyugi, csak heccelnek! - sutyorogta Kimi a fülembe, amikor már én is a trikómat nézegettem.
- Hé, mi ez a susmus ott? - szúrta ki az előbbi pillanatot Joonas. - Kims, ne sajátítsd ki magadnak a csajszit!
- Te meg ne másszál a képébe! - vágott vissza a haverjának finn barátom.
- Hohó, mi van veled Kimster? Hogy véded a kiscsillagot! - cukkolta Raimo.
- Nem kell engem megvédeni. - nevetgéltem. - Elázott a pólóm, de azért tökre fel vagyok pörögve. Iszunk még egy kört srácok? - néztem körbe a fiúkon, akik most már ragaszkodtak ahhoz, hogy ők rendeljenek nekem. Végül egy jó erős rum mellett tettük le a voksunkat, és miután koccintottunk, majd meghúztuk a poharat, mindenkiből kiszakadt egy hatalmas sóhaj.
- Jól bírod a piát, kicsilány! - dicsért meg Kalle mosolyogva.
- Nekem nincs benne a véremben a ti finn alkoholista hajlamotok, de azért van egy jó mesterem. - pillantottam Kimire, aki büszkén bólogatott.
- Ha gondolod, én szívesen teszek róla, hogy legyen egy kis finnség benned. - vigyorgott rám Joonas kihívóan, mire tágra nyílt a szemem. Az biztos, hogy ezek nem gondolják meg kétszer, rögtön kimondják, amit akarnak!
- Azt próbáld meg, haver! - könyökölt az oldalába Kims.
- Most mé', olyan jól elvagyunk, végződhet jobban is az este, ugye cukorfalat? - lökdöste meg a karomat Joonas.
- Ne is álmodj róla! - hűtöttem le a srácot. A többiek nagyot nevettek a kikosarazott Joonas-on.
- Hallottad? - vonta fel a szemöldökét Kimi.
- Fiatal még az este, és van még pár pia, amit legurítunk addig. Minden simán fog menni. - feszítette szét vízszintesen a levegőbe a tenyerét. Nagyon elszántnak tűnt, úgyhogy ideje volt letörni a harci kedvét.
- Nagyon hízelgő az ajánlat, de meghagylak a többi kuncsorgó csajnak, akiknek kifolyik a szemük, ha rád néznek. - böktem a fejemmel a mögöttünk illegő-billegő csajokra, akik egyfolytában a srácokat stírölték.
- Oh, kösz, hogy szóltál kislány, le is csapok az egyikre. - ugrott le a bárszékről Raimo, és rögtön be is vetette magát Mikko-val együtt. Joonas csak fitymálva húzta fel az orrát.
- Azok már unalmasak. Te viszont még ismeretlen terep vagy nekem. - tette az ujját az állam aljára.
- És az is maradok. - mosolyodtam el könyörtelenül. Nem vettem rossz néven a hízelgését, inkább poénként fogtam fel.- Dobok egy sárgát, okés? - ugrottam le a bárszékről. Kimi a fejével mutatta a mosdó irányát.
Szép kis tömegen kellett keresztülvágtáznom, de végül elértem a wc-t, ahol finn nők szépítkeztek. Ők is olyan lazának és nagyhangúnak tűntek, mint a férfiak, azzal a különbséggel, hogy ők inkább fintorogva, mint kuncsorogva mértek végig. Nem is foglalkoztam velük, rögtön benyitottam az egyik fülkébe és gyorsan elvégeztem a dolgomat. A kézmosás után a kézszárítóval sikerült eltüntetnem a piafoltot a felsőmről, úgyhogy a kinézetemmel megelégedve léptem ki a mosdóból. Váratlanul éppen Joonasba ütköztem bele.
- Megleptelek, cukorfalat? - vonta fel a szemöldökét. Az ajtófélfát támasztotta, a karjait összefonva maga előtt. És el ne felejtsem, hogy nagyon kihívóan méregetett.
- Elég fura, hogy még a mosdóba is követsz.
- Akkor ez nem lehet véletlen, ugye? - mosolyodott el. - Figyelj, akarsz kicsit dumálni? Van egy cigim, elszívhatnánk ketten, na?
- Kösz, de nem mérgezhetem magam ilyennel. - hárítottam el a felajánlást.
- Akkor csak gyere, megmutatom, hogy kell füstkarikákat fújni. - kuncogott, és mielőtt még ellenkezhettem volna, már karon is ragadott és kivezetett a pub teraszára. - Pöpec ez a hely, mi?
- Ja, elég jó a felhozatal. - dicsértem meg a törzshelyüket. Láthatóan tetszett neki a benyomásom.
- Főleg, hogy te is megjelentél. - bókolt egy lehengerlő mosollyal. - Mondtam már, hogy egész jó kis csaj vagy?
- Ezt mintha kihagytad volna a többi közül. - heccelődtem, aminek meg is kaptam az árát. Az egyik kezét finoman a derekamra csúsztatta. A szememmel követtem a mozdulatát, aztán felnéztem rá. - Tényleg nincs barátnőd? - kérdeztem rá gyanakvóan. Kicsit nehéz volt elhinni, hogy egy ilyen nyomulós pasinak nem volt még egy normális kapcsolata sem.
- Nem, hacsak te nem akarod felvállalni a szerepet. - vigyorgott pimaszul.
- Mintha azt mondtátok volna, hogy nem egy lánynak tartogatjátok magatokat... - emlékeztettem a számukra fontos szabályra.
- Már mondtam, hogy miattad felrúgnám azt a rohadt szabályt. - karolt át a derekamat most már mindkét karjával. - Tényleg bejössz nekem, cukorfalat.
- Repesek az örömtől. - forgattam a szememet, majd finoman lefejtettem a karját magamról. - Ezt úgy hány lánynak mondod el naponta?
- Nem hiszel nekem, mi? - kérdezte kajánul. - Akarod, hogy megmutassam?
- Kösz, inkább nem. - nevettem és védekezően magam elé tettem a kezemet, mert már közelített felém az arca. - Hallod, Joonas? Menjünk vissza, a többiek már biztos várnak.
- Ne siess annyira, cukorfalat, ráérünk még. - suttogta, miközben ismét megpróbált magához húzni. Már éppen azon voltam, hogy egyszerűen faképnél hagyom, amikor megérkezett Kimi.
- Hallod, haver, megmondtam, hogy a lány tabu! - rivallt rá ingerülten Joonasra, akinek a karjait lefejtette rólam, aztán arrébb lökte pár lépéssel.
- Most mit izélsz, azt mondtad, nem a csajod! - háborgott a finn haver.
- És ez nem ok arra, hogy rámássz! - kiabált Kims. - Nézz már rá, ő nem a te súlycsoportod!
- Kimi, nem történt semmi, csak dumáltunk! - vettem a védelmembe Joonast, ki tudja miért.
- A duma Joonasnál az előjáték. - kapta rám a tekintetét hirtelen Kimi. Elég frusztráltnak tűnt.
- És akkor mi van? Mér' nem mozdulhatok rá, ha bejön nekem? - értetlenkedett továbbra is Joonas.
- Mert megmondtam, hogy ne csináld! Mit nem lehet ezen érteni? - fortyogott a finn barátom.
- Most mondd meg, kicsilány, olyat tettem, amit te nem akartál? - nézett rám segítséget kérve a hódítóm.
- Tényleg nem történt semmi komoly. - emeltem fel a tenyereimet ártatlanul.
- A te fejecskédben biztos nem, de az övében már pucéran vonaglottál. - motyogta Kimi, mire Joonasból kitört a nevetés.
- Jaj, Kimster, hogy te milyen vicces kedvedben vagy ma! - ütögette meg a barátja hátát. - Szép alakítás volt, de most nem hagynál már inkább magunkra Ninával? Épp kezdtünk bemelegedni.
- Az alsógatyád kezdett bemelegedni, te csajhuszár! Gyere! - fogta meg a karomat Kims, én viszont tágra nyílt szemekkel néztem rá, amikor elkezdett vonszolni.
- Mit csinálsz?
- Ideje lépnünk, mielőtt te megint pisiszünetet tartasz, Joonas meg utánad megy a wc-be! - mormogott, miközben a karomnál fogva végighúzott a tömegen.
Futólag intettem a finn haveroknak, sajnálkozva köszöntek el. Mire kiértünk a pubból a hűvös éjszakába, kirántottam a karomat Kimi szorításából
- Elárulnád, mit csinálsz? Mi volt ez a cirkusz? - háborodtam fel lecövekelve a járdán.

- Te nem ismered Joonast. - közölte nyugodtan. - Nem bírtál volna el vele.
- De nem kell megvédeni, már éppen azon voltam, hogy lehámozzam magamról! - akadtam ki, majd úgy folytattam, hogy követtem az előttem lépdelő finnt. - Nem kellett volna közbeavatkoznod, mondtam már, hogy semmi olyat nem csinált, amiért közbe kellett volna lépned!
- Mert még csak az akció elején tartott. - magyarázta ki magát.
- Ura voltam a helyzetnek, tudd meg! - szorítottam össze a számat mérgesen. - Kezd kicsit sok lenni, hogy állandóan meg akarsz védeni! Tudok bánni az ilyenekkel!
- Persze, úgy mint a kocsmában Németországban. - emlékeztetett a korábbi hasonló esetre.
- Az más volt! Joonas nem egy mocskos, részeg állat!
- Hanem egy olyan tenyérbemászó srác, aki félóránként más csajt csábít a teraszra! - nézett rám okoskodva. - Ne legyél már ilyen naiv! Különben is most miért rám vagy kiakadva, mikor Joonas molesztált?
- Nem is volt szó molesztálásról! - csattantam fel élesen. - Tényleg csak dumáltunk, a tapizást meg tudtam kezelni. Egyébként meg azért vagyok rád dühös, mert egy jelentéktelen és elveszett kamasznak nézel!
- Dehogyis! - nevetett fel. - Honnan veszed ezt?
- Nem bízol bennem! Pedig leráztam volna Joonast, ha túllépte volna azt a bizonyos határt! - bizonygattam. - És tudod mit? Benne legalább becsülöm, hogy határozottan jelezte a szándékait felém, nem úgy, mint egyesek!
Ahogy vártam, Kimi megtorpant a menetelésben. Megfordult, mire én is megálltam, így farkasszemet néztünk egymással.
- Mit akarsz? - kérdezte fojtott hangon.
- Választ! - jelentettem ki durcásan. - Ugyanis nem tudom meddig kell még várnom arra, hogy végre...
- Gyere! - szakított félbe, mikor megfogta a kezemet és újra útnak indított.
Nem is szólt többet hozzám, amíg vissza nem értünk a családi házhoz. Felkísért az emeleti vendégszobába, ahol elszállásoltak erre az egy éjszakára, majd amikor becsukta az ajtót, egyenesen nekidöntött. Meglepetésemben levegőt is elfelejtettem venni, csak bámultam a szemeibe, amiből viszont semmit nem tudtam kiolvasni. Csak vártam a következő lépését, amire nem is kellett sokat várnom.
- Igen, tényleg megérdemled már a választ. - motyogta centiméterekkel az arcomtól, és nem is teketóriázott sokáig, rögtön lecsapott a számra és olyan csókban részesített, amiből elvileg ki kellett volna vennem a választ, de gyakorlatilag csak az kattogott az agyamban, hogy: úristen, ez most komoly?
- Most jó? - kérdezte rekedtes hangon, amikor kicsit elhúzódtunk egymástól. Az állam még mindig a padlón volt valahol, és a szám is teljesen kiszáradt. Képtelen voltam gondolkodni.
- Nem tudom. Fogalmam sincs. Mi ez? - kérdeztem összezavarodottan. Nyilván Kims is láthatta a reakciómat, mert a karomnál fogva leültetett az ágyra, és miután nagyon hosszan sóhajtott, rám nézett.
- Ezt már nem tudom kimagyarázni a pillanat hevével, ugye? - húzódott mosolyra a szája.
- Nem hiszem, hogy beérném ezzel. - pislogtam még mindig az előbbiek hatása alatt. - Kérdeznem kell valamit. Már...a magyar afterparti után is megfogalmazódott bennem ez a kérdés.
- Ki vele! - hunyta le a szemét egy hosszú pillanatra, majd ismét rám figyelt.
- Ez olyan ciki. - túrtam bele a hajamba kínosan.
- Mondd ki, ne kímélj! - húzta végig a tenyerét az arcán. Az volt az érzésem, hogy neki még nehezebb ezt feldolgozni, mint nekem. Ami viszont teljes képtelenség!
- Többet érzel irántam, mint barátságot, ugye? - böktem ki nagy nehezen. - És ne...ne tagadj, jó?
- Őszinte leszek. Fogalmam sincs. - vonta meg a vállát.
- Ezt hogy érted? - kerekedett ki a szemem. - Nem vagy...khm...belém zúgva?
- Nem. - rázta a fejét egyértelműen.
- De bejövök neked, vagy ilyesmi? - jöttem bele a kérdezősködésbe.
- Nem igazán tudom. - vakarta meg a tarkóját.
- Akkor mit tudsz? - emeltem fel a hangomat kétségbeesetten. Annyira frusztráló volt a helyzet, hogy szinte már levegőt sem kaptam.
- Gőzöm sincs, ez nem olyan egyszerű! - állt fel, majd a fejét fogva járkálni kezdett a sötét szobában.
- Mi olyan bonyolult ebben? - faggatóztam remegő hangon.
- Az, hogy bizonyos helyzetekben már képtelen vagyok úgy nézni rád, mint egy barát! - nyögte ki zavartan. - Nem tudom, miért változott meg ez bennem. Az egyik percben még úgy viszonyulok hozzád, mint barát. Röhögünk, poénkodunk, baromkodunk, és ez így oké. De aztán a következő percben történik valami és minden megváltozik körülötted, barátból nő leszel és tudom, hogy nem helyes, de nem tudok nem férfi módjára gondolkodni és cselekedni ilyenkor. - fejezte be az érzelemkinyilvánítást, ami jobban sokkolt, mint bármi amit ismeretségünk során hallottam tőle. Vagy amikor először megláttam a gyárban. Vagy amikor először megdicsérte a vezetési stílusomat a szimulátorozáskor. Vagy amikor először odaült ebédelni hozzám.
- Mióta van ez? - szedtem össze a hangomat valahonnan a kislábujjam környékéről.
- Az a vicc, hogy fogalmam sincs! - nevetett fel erőltetetten. - Amikor Montrealban...
- Montreal??? - szakítottam félbe megrökönyödve. - De hát az már mikor volt!
- Szóval amikor holtrészegre ittad magad és nekem kellett felvinnem téged a karomban a hotelszobába, akkor éreztem ilyesmit először. - fejezte be, nemtörődve a közbeszólásommal.
- Te jó ég. - temettem a tenyerembe az arcomat.
- Egy darabig nem volt semmi. - folytatta még mindig idegesen téblábolva. - Aztán amikor az a nyápic színész megemlítette, hogy jól néznénk ki együtt, megint furcsa érzésem lett. Az az eljegyzéses dolog meg csak ráadás volt.
- Édes istenem. - ingattam a fejemet. - Viccelődtünk, de azért elgondolkoztál rajta, mi?
- A házasságon nem, de azon igen, hogy illenénk-e egymáshoz. De arra jutottam, hogy ez hülyeség.
- És ezek után hogyan jutottál el ahhoz, hogy megcsókolj a medencében? - tudakoltam kíváncsian.
- Hirtelen jött. - magyarázta rekedtes hangon. - Előtte is voltak olyan pillanatok, amikor azon kaptam magam, hogy már nemcsak barátként vagy előttem. Aztán ezek egyre sűrűbben jelentkeztek.
- Jaj, Kims, nem akarom, hogy megint megtörténjen! - siránkoztam magamba zuhanva.
- Miről beszélsz? - ült le végre az ágyra. Már amúgy is kezdtem szédülni a folytonos ide-oda járkálásától.
- Volt egy nagyon jó barátom. - kezdtem bele a mesélésbe. Úgy gondoltam, most el kell mondanom ezt. - A motoros haverjaim egyike. Nagyon szoros barátságban voltunk. Nem annyira, mint veled, de megközelítőleg. Egyszer lefeküdtünk, az egyik győzelme után. - emlékeztem vissza a pihenőszobás felfordulásra, amit okoztunk. - Reggel mindketten elszörnyedtünk magunkon. Fiatalok voltunk, nem tudtunk igazán továbblépni a tettünkön. Azok után nem tudtunk kínok nélkül egymás szemébe nézni. Meg is szakadt a barátságunk.
- De mi nem is feküdtünk le, miért hasonlítasz össze vele? - ráncolta a homlokát értetlenül.
- Mert te is olyan fontos vagy nekem, mint ő volt anno. - töröltem meg a szememet. Mostanában hajlamos vagyok a könnyezésre, miért vagyok ilyen érzékeny?
- De te is ennyit jelentesz nekem. - fonta körém a karjait vigasztalóan, miközben elmosolyodtam. Nem voltam hozzászokva, hogy ilyen érzelemkinyilvánításnak lehetek a tanúja.
- Megfogadtam, hogy nem keveredek bele több ilyen kalamajkába! Nagyon rosszul érintett, hogy elvesztettem a barátomat. Ezért is az a legfőbb elvem, hogy versenytársakkal nem kezdek ki.
- Nem is akartalak feleségül kérni. - jelentette ki mosolygós hangon.
- De te rosszabb vagy, hiszen a csapattársam vagy!
- A munkában igen, de azon kívül meg a barátod. - helyesbített. - Attól félsz, hogy akarok tőled, valamit?
- Miért, hát nem? - néztem fel rá homályosan.
- Ha arra gondolsz, nem gondoltam arra, hogy....járjunk vagy...érted, ilyesmi. - vallotta be zavarba esve.
- Akkor ez olyan...több, mint barát, kevesebb mint szerelmes szitu? - próbáltam definiálni a helyzetet.
- Ja, ez egész hihető. - mérlegelte a dolgot. - Szerintem csak arról van szó, hogy valamilyen szinten vonzódok hozzád.

- Lehet, hogy én is? - tettem fel magamnak a kérdést. Kimit alaposan megleptem ezzel a hangos gondolkodással.
- Miért gondolod ezt? - érdeklődött.
- Egyszer sem utasítottalak el, amikor lesmároltál... - emlékeztem vissza az eddigi esetekre. - Gondolod, hogy ez jelent valamit? - néztem rá kétkedve. Mosolyogva megrázta a fejét.
- Gőzöm sincs, de ha akarod, kipróbálhatjuk... - húzódott közelebb.
Nem voltam benne biztos, hogy akarom. De ha a bensőm nem is, a testem biztosan vágyakozott valami után, mert amikor Kimi az arcomhoz nyúlt és közrefogva a tenyerével megkereste a sötétben a számat és gyengéd csókot kezdeményezett, megint képtelen voltam ellenállni. Amikor a keze végigcsúszott a karomon, egészen le a derekamig, már tehetetlen voltam, úgy simultam hozzá, mintha kötelező lenne. A tenyere közben irányt változtatva végigjárta a hátamat, majd egészen felkúszott a nyakamhoz, ahol megállapodott és még közelebb húzott magához. Már éppen kezdtem teljesen magatehetetlenné válni, amikor a számat elengedve a homlokát az enyémnek döntötte és kutatóan fürkészni kezdte az arcomat.
- Jól vagy? - suttogta pár centire a számtól. Sűrűn szedve a levegőt szuszogtam a történtek hatására.
- Aha, igen, minden oké. - hadartam átszellemülten, és még éppen láttam Kims halovány mosolyát, amikor újra rátapasztotta az ajkát az enyémre.
A kezével folytatta a testem bebarangolását, már szinte a teljes felsőtestemet körbejárta, miközben teljesen magához vont. Lassan az én kezem is megindult legnagyobb meglepetésemre, önálló életre kelve állapodott meg az izmos mellkasán, miközben az ő keze a hajamba túrt. Elvesztettem a kapcsolatot a külvilággal, a sötétben nem láttam semmit, csak azt érzékeltem, hogy hirtelen háttal lepuffanok az ágyra. Pechemre a fejemet sikerült beütnöm az ágytámlába, így kizökkentem a hatás alól, kapkodva kezdtem szedni a levegőt, amikor meghallottam a fojtott kuncogást.
- Nem hiszem el, hogy mindig te járod meg. - mormogta Kimi, amikor mellettem landolt az ágyon.
- Látod, mit művelsz velem? Remélem nem vérzik. - sziszegtem a pillanatnyi fájdalomtól. Rögtön megéreztem a kezét a fejem hátulján tapogatózva.
- Nyugi, nincs gáz. - nyugtatott meg. Ha már a keze a fejemre simult, maga felé fordított, így egymás felé fordulva feküdtünk a sötétben. - Minden oké? - kérdezett azért rá, bár tudtam, hogy nem a fejem sajgására gondolt.
- Persze. - nyugtattam meg most én, majd lehunytam a szemem. - De nem szabadna...
- Akarod, hogy kimenjek? - kérdezte rekedten.
- Nem kell. - sóhajtottam még mindig csukott szemmel. Megint megéreztem az arcomon a kezét, ahogy nyugtatóan végigsimít rajta.
- Kösz. - felelte és bár nem láttam, tudtam, hogy mosolyog. Amikor a szája újra megkereste az enyémet, és a karjával is a lehető legközelebb húzott magához, már tudtam és éreztem, hogy innen már nincs visszaút...