66. fejezet: Szokatlan szerep

Sziasztok!
Igen, tudom, hogy igazságtalan vagyok. Egy olyan befejezés után, mint a múltkori, egyszerűen bunkóság, hogy kis híján egy hét múlva hozom a folytatást, de sajnos így alakult. Azt is tudom, hogy már megköszöntem a rengeteg kommentet az előző fejezethez, de itt is hatalmas köszönetet mondok nektek, mert újraolvasva a hozzászólásokat merítettem erőt a mostani rész megírásához. Mert elég nehéz volt összehozni és bevallom, hogy Nina és Kimi párbeszédét legalább háromszor újraírtam, sőt az éjszaka részleteit inkább ki is hagytam, mert nem éreztem sehogy se jónak (remélem azért nem nyakaztok le emiatt :D). Ráadásul a képfeltöltés sem akar működni, szóval nézzétek el, hogy csak két képet és egy animációt sikerült beleerőszakolnom a részbe :)
Lesz még pár sorom a fejezet legalján, aminek biztos, hogy nem fogtok örülni, de addig nem rontom el a kedveteket, úgyhogy jó olvasást! :)


(Nina)

Valami megváltozott. Ez volt az első gondolatom, amikor másnap reggel kinyitottam a szememet.
Még mindig olyan lehetetlennek tűnt az egész. Kimi éjjel tulajdonképpen bevallotta, hogy többet érez irántam, mint gondoltam, sőt mi több: vonzódik hozzám. És ha ez nem lett volna elég csapás nekem, egészen összemelegedtünk, amivel tulajdonképpen magamat is megleptem, viszont nem fáradtam azzal, hogy kitaláljam, miért nem küldtem el a francba, amikor a szobába érve lekapott. Talán azért, mert egyszerűen megbíztam benne, és tudtam, hogy semmi olyat nem fog csinálni, amivel nekem rosszat tenne.
Ennek ellenére, ami engem illet, biztos voltam abban, hogy még sosem néztem másképp Kimire...a medencés afférunk óta. Azóta viszont minden rezdülésén éreztem valami megmagyarázhatatlant, amire végül most kaptam meg a választ. Csak nem tudtam eldönteni, hogy örülök-e ennek, vagy sem.
- Min agyalsz? - hallottam meg a hangját magam mellől, mire kicsit összerezzentem.
Fogalmam sem volt róla, hogy ébren van. Egy ideje csukott szemmel merengtem magamban, aztán a plafont bámultam, de -talán szándékosan- egy pillantást sem vetetettem rá. Elég volt az is, hogy a kinyújtott karján pihentettem a fejemet, a másik keze pedig éppen hozzáért a combomhoz, máris totálisan zavarba jöttem. Nem tudtam hová tenni ezt a hirtelen pálfordulást: igaz, hogy a Hungaroring óta valamiképpen megváltoztunk, de még a tegnapot is csak barátokként töltöttük el, most meg itt fekszünk egymás mellett ezen a keskeny vendégszobai ágyon. Te jó ég...csak nem? Az nem lehet! Az képtelenség! Villámgyors mozdulattal benéztem a takaró alá, és amikor láttam, hogy nem vagyok pucér, akkora sóhaj szakadt ki belőlem, hogy Kimi elég furcsán nézett rám.
- Mi bajod van?
- Berezeltem. - makogtam totál hülyét csinálva magamból. Szégyenkezésemben még a tenyeremet is rátapasztottam az arcomra.
- Azt hitted, lefeküdtünk, mi? - kérdezte érezhetően jókedvűen. Meglepve fordítottam felé az arcomat. Tényleg jól szórakozott rajtam.
- Honnan tudtad? - kíváncsiskodtam.
- Ismerlek. - mosolygott rám, a fejem alatt fekvő kezével pedig belesimított a hajamba. Elég szokatlan mozdulat. - De megnyugodhatsz, odáig nem jutottunk el.
- Hála az égnek! - néztem fel ismét a plafonra. Valahogy jobban esett a fehér falat bámulni, mint Kims arcát. Olyan sok mindenről árulkodott, amivel én még nem akartam szembesülni. Már az is zavarba hozott, hogy birizgálni kezdte a hajamat.
- Már ennyitől is sokkot kaptál, mi lett volna, ha tovább folytatjuk? - tette fel a jogos kérdést nevetgélve.
- Már így is elég jól benne vagyunk a szarban. - siránkoztam.
- Túldramatizálod. - sóhajtott, és ezúttal már békén hagyta a hajamat. Ő is inkább a plafon-nézésre szavazott.
- Nem, Kims, egyszerűen csak...féltem a kapcsolatunkat. - vallottam be feszengve. - Lehet, hogy ez nagyon nyálasan fog hangzani, de nekem nagyon sokat jelent a barátságunk. Tudod, hogy milyen sok fiúhaverom van, de senkihez sem érzem magam ilyen közel. Nem fizikailag, mielőtt félreértenéd! - emeltem fel az ujjamat figyelmeztetőleg, mert az előző kijelentésemre elégedett morajlást hallatott.
- Pedig most nem is lehetnénk közelebb egymáshoz. - huncutkodott, miközben a karjával konkrétan magához préselt. Köhécselve felültem, mert más menekülési utat nem láttam. Ekkor tűnt fel, hogy a pólója -az enyémmel ellentétben- hiányzik róla.
- Mondd, hogy te vetted le! - böktem meg a mellkasát. Legnagyobb pechemre vigyorogva megrázta a fejét. - Ó, anyám! Tiszta dilis vagyok!
- Szeretem a dilidet. - nyújtotta ki a karját, amivel visszahúzott maga mellé. Ezúttal már az oldalamon támaszkodva egymással szemben feküdtünk, és szempárbajt vívtunk. - Most veszem csak észre, hogy tévedtem. Te tényleg képes vagy hülyeségek miatt zavarba jönni.
- Hülyéség?! - ugrott fel a szemöldököm. - Nekem az nem hülyeség, hogy a legjobb barátommal kishíján lefeküdtünk, mikor ezelőtt semmi ilyesmi nem történt köztünk!
- Azért ezt így nem mondanám... - pöckölte meg az arcomat pimaszkodva.
- De egy baráti csók más...annak nem tulajdonítok akkora jelentőséget, mint...
- Akkor miért csináltál akkora patáliát, amikor Seb smárolt le? - vágott közbe, hirtelen másfelé evezve. Nagyon meglepett a témaváltás, kellett pár másodperc, mire reagálni tudtam.
- Hát mert....mert...úgy jött, mint a hidegzuhany. - magyaráztam zavartan. - Abszolút nem számítottam rá. De ne tereld a témát, most rólad van szó.
- Rólunk... - helyesbített mosolyogva. - Nézd, ha annyira akartam volna, már a magyar afterparti után megtehettem volna. Együtt aludtunk akkor is, rémlik?
- Nem, semmi sem rémlik abból az éjszakából! - ráncoltam össze a homlokomat.
- Pont ezért simán kihasználhattam volna a lehetőséget, hogy megfektesselek. Most is simán hagytad, hogy én irányítsak, könnyedén megtörténhetett volna. - magyarázta őszintén. - De nekem nem ez kell, érted?
- Hanem? - néztem a szemébe kíváncsian. Nem érdekelt, hogy baromira féltem a válaszától, nagyon szerettem volna tudni, hogy mit gondol.
- Nem tudom. - fújta ki a levegőt, némi gondolkozás után. Valami azt súgta, hogy csak nem akarja kimondani az igazságot. Ez kicsit megbántott, mert mindig őszinték vagyunk egymással, most pedig világos, hogy elhallgat valamit előlem.
- Miért nem mentél tovább ma éjjel? - kérdeztem halkan, ráhagyva az előző függőben lévő kérdésemet.
- Nem akarom, hogy azt hidd, kihasznállak. - mosolyodott el, az ujjaival végigszántva a hajamon.
- Egyáltalán nem hiszem ezt! - biztosítottam határozottan.
- De azt se hidd, hogy nem akartam. - húzódott kaján vigyorra a szája széle.
- Efelől nincs is kétségem. Bár még mindig érthetetlen, hogy mit akarsz tőlem. - fordítottam el a tekintetemet másfelé, de Kimi kezei rögtön megfogták az arcomat és visszaterelték az ő irányába.
- Csak azt, hogy ne utálj meg azért, hogy...elmondtam....hm...hogy állok veled. - mondta halkan, minden szavából az őszinteség sugárzott.
- Nem tudnálak ezért megutálni. - ingattam a fejemet lassan.
- Tudom, hogy most elég instabil lelkiállapotban vagy. Nem akarom, hogy most ezen is rágódj! Az előbb is azon agyaltál ugye? Hogy mi a francot keresel itt velem egy ágyban?
- Néha azt kívánom, ne legyek nyitott könyv előtted. - morogtam sértetten, ami őt nagyon feldobta, mert nyomott egy puszit a homlokomra, amikor átölelt a nyakamnál fogva. - De egyébként igen, pontosan ezen járt az agyam. Meg azon, hogy most mi lesz...
- Mi lenne? Minden megy tovább úgy, ahogy eddig. - közölte könnyedén.

- Kimi! Te is tudod, hogy ez nem olyan egyszerű! Főleg ezek után! - mutattam a kezére, ami megint rajtam portyázott. Finoman lefogtam és odatettem a mellkasa mellé. - Tartóztasd magad!
- Éjjel még nem ellenkeztél ennyire! - ugratott pimaszul.
- Éjjel még ködös volt az elmém. - vágtam vissza vigyorogva. - Most ezek után te mit vársz el tőlem?
- Azt, hogy ne hisztizz, mert azt nem csípem. - vonta fel a szemöldökét figyelmeztetőleg.
- Ha akartam volna, már éjjel kiordíthattam volna az ablakon, hogy megerőszakolsz! - gorombáskodtam poénból. Szemmel láthatólag tetszett neki a visszaszólásom.
- Éppen ezért vagyok büszke magamra, hogy megadtam a módját annak, hogy befogd a szádat! - vigyorgott diadalmasan.
- Te csak ne bízd el magad, mert igenis... - próbáltam visszavágni, de ekkor váratlanul alkalmazta a szájbefogó technikáját, amivel belém fojtotta a szót. Amikor elhúzódva ismét lett öt centi távolság köztünk, győzedelmes mosolyt villantott rám. Fintorogva belebokszoltam a mellkasába. - Ne csináld ezt, amíg nem beszéltük meg.
- Én már elmondtam, amit akartam. - emlékeztetett az éjszakai őszinteségi rohamára.
- De nincs ez így jól. - Megint fel akartam ülni, mert nem segített, hogy olyan közel feküdtünk egymáshoz, de Kimi nem hagyta. Átdobta a karját felettem és a hátamat kezdte birizgálni.
- Mi feszélyez ennyire, hm? - érdeklődött. - Látom, hogy valami nem okés...
- Örülnék, ha ezt abbahagynád, hogy tudjak gondolkodni. - pateroltam vissza a karját maga elé.
- Bocs, de most nem tudok betelni ezzel a kivételes alkalommal. - szabadkozott, de azért önmegtartóztatóan visszafogta a tapogatózó kezeit. - Mit szeretnél megbeszélni?
- Hogy mi lesz ezután! - ültem fel törökülésbe. Valamivel jobb volt, hogy láthattam az arcát és kicsit távolabb kerültem tőle. Ez az intim közelség rettenetesen szokatlan, pláne Kimi esetében. Miről beszélek, én egyáltalán nem vagyok hozzászokva az intim helyzetekhez! - Mi lesz velünk? A barátságunkkal? Ezek után már nem csinálhatunk úgy, mintha mi sem történt volna!
- De hát nem kell, hogy változzon valami! - értetlenkedett. - Minden úgy megy, ahogy eddig. Mire számítottál?
- Nem is tudom...talán arra, hogy...oké, ez nyilván fatális baromság lenne... - legyintettem totális zavarban.
- Az, hogy több is legyen ennél? - mondta ki, amit én nem mertem. Kínosan bólintottam, mire rásimította a tenyerét a combomra. - Nem foglak olyanba belesodorni, amit nem akarsz.
- Milyen figyelmes vagy! - fintorodtam el mosolyogva.
- Látod? Még a végén teljesen elmosódik a Jégember imidzsem. - grimaszolt ezúttal ő, mire felnevettem.
- Tudom, hogy nem vagy egy érzéketlen jégszobor. - tettem rá a tenyerem hirtelen felindulásból a combomon pihenő kezére. - Ezt éjjel is elég szépen bebizonyítottad. Előttem már régóta nem vagy Jégember.
- De te sem egy Jéghercegnő. - mosolygott. - Vagy ha igen, szép lassan elolvadtál és már nem vagy az.
- De ne áruld el senkinek! - suttogtam titokzatosan, mire egyszerre nevettünk fel. - Na de viccet félretéve...Kims, miután az éjszaka közepén kiadtad magadból, amit érzel, mire számítasz most? Szeretném tudni. - komolyodtam el, de őt nem igazán hatotta meg a szigorú arckifejezésem, mert könnyedén megrántotta a vállát.
- Már megmondtam, hogy nem kell túlbonyolítani. - nyújtózkodott a két karját a levegőbe emelve.
- Jó, de mégis...na! - vágtam hozzá egy párnát, mert a kérdésem elől kitérve éppen vissza akart aludni.
- Arra vagy kíváncsi, hogy ezentúl majd lépten nyomom lekaplak és ha úgy tartja kedvem, berángatlak egy szobába? - vonta fel a szemöldökét kihívóan. Összeszorítva a számat bólintottam. - Nyugi, ettől nem kell tartanod.
- Tényleg? - szaladt fel a szemöldököm a homlokomig. Nem is tudom, hogy a váratlan kijelentése vagy a megkönnyebbülés miatt.
- Ja. - biccentett, miközben feltornászta magát ülőhelyzetbe és a pólója után kezdett kutakodni. Amikor megtalálta a padlón összegyűrve, vigyorogva felkapta magára, majd rám nézett. - Figyu, semmi sem változik, oké? Nem kell semmit erőltetnünk, ha így jól érezzük magunkat, akkor csináljuk, de ettől még nem megy tönkre az, ami eddig is megvoltunk köztünk. Én speciel ugyanúgy foglak szívatni, mint eddig, úgyhogy ne is reménykedj másban! - lökte meg a vállával az enyémet. Mosolyogva megdörzsöltem a karomat.
- Ezt most azért mondod, mert ezt akarom hallani, vagy mert te is ezt gondolod? - kérdeztem kicsit félve. Volt egy olyan érzésem, hogy nem teljes mértékben őszinte és ez zavart, mert nem nagyon vannak titkaink egymás előtt.
- Van pár közös bennünk, ebben miért különbözne a véleményünk? - kérdezett vissza.
- Mert te pasi vagy én meg bármennyire is hihetetlen, de nem. - közöltem vele sűrűn pislogva és vigyorogva.
- Azért annyira nem hihetetlen. - vándorolt a tekintete az arcomról lejjebb lévő szintekre, én meg ahogy követtem a szeme útját, láttam, hogy megakad a felsőtestemen. Ahogy kajánul elvigyorodott, késztetést éreztem arra, hogy megigazítsam cseppet szétzilált fehér trikómat, amit továbbra is kitartóan fixírozott, sőt meg is fogta az alját és figyelmesen elolvasta a feliratot rajta. - Csinálj, amit akarsz! Hmm...ez volt a Jolly Joker tegnapra, nem? - nevetett szórakozottan. Nem volt nehéz rájönni, mire értette. - Megtarthatnád ezt a felsődet, nekem nagyon bejön. - bökött rá a fejével, amikor feltápászkodott az ágyról.
- Most hová mész? - érdeklődtem, lenyelve a visszavágó beszólásomat. Kimi ugyanis eltávozóban volt.
- Kajás vagyok. Kicsit kimerültek a tartalékaim éjjel. - fordult vissza vigyorogva. Hasba dobtam egy kispárnával, de jó reakcióképességének hála, sikerült elhárítania a lövést. - Most úgy teszek, mintha a saját szobámból mennék le reggelizni. Te is szedd össze magad, ha nem akarod, hogy anyám lássa rajtad az éjszaka nyomait. - nevetgélt, mire ösztönösen végignéztem magamon. Tényleg nem voltam egy szép látvány.
- Mindjárt előkotrom valahonnan a "két lábon járó szépség" kinézetemet. - ígértem fintorogva.
- Ha nem találod, ne lepődj meg, te nem is biztos, hogy látod. - mondta sejtelmesen, majd kislisszolt az ajtón.
Furán néztem utána. Még mindig nem tudom felfogni, hogy Kiminek bejövök, mint nő. Milyen nő, hiszen én még finoman szólva sem vagyok nő! Pont ettől hihetetlen az egész! Azt hiszem ehhez is idő kell, hogy megemésszem...

(Kimi)

Fogadok, hogy Nina rögtön kérdésekkel bombázta magát, mihelyst kiléptem a vendégszobából. Láttam rajta, mennyire össze van zavarodva, de azért simogatta az önbecsülésemet, hogy kicsit sem viselkedett olyan hisztisen, mint ahogy Sebbel anno.
Ahogy ismerem Ninát, vele nem lehet úgy bánni, mint az átlagos csajok többségével. Nem fogja hagyni, hogy irányítsák, ezért szép sorban kell adagolni neki a dolgokat. És mivel most rádobtam a vizes lepedőt, jobb ha hagyom, amíg megszokja. Ez lehetett a baj Seb esetében: lerohanta és nem hagyott időt neki, hogy felfogja mi történt, rögtön a tudtára adta, hogy miatta hagyta el a barátnőjét. Nina nem az a típus, aki az ilyet könnyen viseli, éppen ezért én nem fogok erőszakoskodni vele. Hadd agyaljon, úgy is rájön, hogy baromi jól esett neki ez a baráti extra.
- Jó reggelt, anyu! - köszöntem anyámnak, aki már az asztalnál reggelizett a konyhában. Mosolyogva felnézett rám, de nem tudtam elkerülni a gyanakodó tekintetét. Csak azt remélem, hogy nem kezd el faggatózni Nináról. Tuti, hogy kioktatna, és egy ilyen király éjszaka után nem nagyon esne jól.
- Neked is, fiam, bár úgy látom, nagyon ki vagy virulva. - állapította meg félszemmel, mert közben kenyérszeleteket vágott, és szokás szerint sürgölődött a konyhában.
- Jó megint itthon lenni. - válaszoltam, majd ledobtam magam a szokásos helyemre.
- Én is örülök, hogy itt vagy. A kis barátnőd még alszik? - érdeklődött, bár a kíváncsiságát nem tudta leplezni.
- Gondolom igen... - vontam vállat, a reggelim elkészítésével foglalatoskodva.
- Gondolod, mi? - kuncogott anya, aztán végre leült elém és rákönyökölt az asztalra. - Kisfiam, szerinted nem tudom, hogy együtt háltál vele?
- Együtt háltam...hát ez jó! - nevettem anyukám fura megfogalmazásán. - Miért gondolod, hogy együtt háltam vele, hm?
- Csak sejtem, hogy van valami köze ennek a kislánynak ahhoz, hogy amióta másodszor is eljöttél, sokkal vidámabb vagy. - pislogott, mint aki tökéletesen tisztában van a helyzettel.
Nagyon jól tudtam rejtegetni az érzéseimet és a gondolataimat, de anyám előtt sosem tudtam bezárkózni, ő egyszerűen mindent lát, ami az arcomra van írva, sőt még azt is, ami éppen csak megfordul a fejemben. Nem is láttam értelmét annak, hogy titkolózzak előtte. Elvégre ő az anyám, minek ködösítsem azt, ami teljesen nyilvánvaló?
- És ha van köze hozzá? - vontam fel a szemöldökömet.
- Akkor a kedves kis feleséged biztosan a haját tépi otthon. - kent meg mosolyogva egy kenyérszeletet.
- Jenni a legkevésbé sem érdekel... - jelentettem ki egykedvűen.
- A csapattársad annál inkább, ugye? - nézett fel rám sejtelmesen mosolyogva.
- Mire akarsz kilyukadni, anya? - kérdeztem rá. Minél hamarabb túlesünk rajta, annál jobb.
- Tetszik neked ez a lány. - állapította meg folyamatosan engem figyelve.
- Mondj olyat, amit nem tudok! - haraptam bele mosolyogva a szendvicsembe.
- Most tulajdonképpen megszentségteleníted a házasságodat.
- Anya, a házasságom már rég kimúlt. - mordultam fel hirtelen. - Úgy élünk egymás mellett Jennivel, mint az idegenek. Legutóbb bevallotta, hogy megcsalt a lovasedzője öccsével, én meg seggrészegre ittam magam...
- Azt hittem már felhagytál a durva alkoholizálással, kisfiam. - aggodalmaskodott anyu.
- Te mit tettél volna a helyemben, ha a Jenni faarccal bejelenti, hogy összefeküdt egy nyápic csikóssal, ráadásul cseppnyi bűntudata sincs? Ilyen nővel éljek együtt, mikor már kicsit sem érzek iránta semmit?
- Nemrég még a családalapításon gondolkoztatok... - lepődött meg a kifakadásomon.
- Az a nemrég másfél évvel ezelőtt volt. Már akkor is a házasságunk megmentéséért ötleteltünk. - közöltem rosszallóan. - De már nincs mit megmenteni és nem is akarom. Nem vagyunk már boldogok, akkor minek?
- Az nem a legjobb megoldás, hogy bosszúból megcsalod ezzel a helyes kislánnyal. - csóválta a fejét.
- Nem feküdtünk le Ninával, ha erre célzol. - helyesbítettem. - Neki köze sincs ehhez az egészhez.
- De hozzád annál inkább van köze, ahogy látom. - vonta fel a szemöldökét. Megadóan sóhajtottam, mire átnyúlt az asztal felett és megfogta a kezemet. - Kisfiam, ez a lány nem neked való. Túl fiatal hozzád.
- Nem is akarom feleségül venni. - vettem el a kezemet sértetten. - Soha többet házasság!
- Akkor minek szédíted szegényt?
- Nem szédítem! - forgattam a szememet mosolyogva.
- Akkor minek töltötted vele az éjszakát? Remélem nem kötözted oda az ágyhoz! - tette mindkét tenyerét az arcához rémülten.
- Anya, hogy gondolhatsz ilyet? - nevettem fel. - Nem vagyok ilyen kegyetlen. Különben meg nem csináltunk semmi rosszat, csak jól éreztük magunkat.
- Kisfiam, én úgy vettem észre, hogy ez egy nagyon helyes kislány és nem szeretném, ha bolondítanád. - figyelmeztetett, ahogy egy fiús anyukához illik.
- Nina felnőtt, ne beszélj úgy róla, mint egy tíz évesről! Ő is tudja mit akar! Mellesleg nem csak csapattársak, hanem barátok is vagyunk, szóval semmi rosszat nem teszek ellene. Ne aggódj már miatta! Komolyan félted tőlem? - mosolyodtam el értetlenül.
- Én csak azt szeretném, ha nem szórakoznál vele. Nagyon szimpatikus lány, nem érdemelné meg, hogy játszadozzál vele, azért, hogy bosszantsd a feleségedet. - húzta össze a szemöldökét rosszallóan.
- Nem akarom bosszantani Jennit, ne aggódj! - háborodtam fel. - Anya, mintha nem is ismernél! Semmi rossz szándék nincs bennem. És nem fogom palira venni Ninát, megnyugodhatsz. Amúgy sem kell féltened, elég talpraesett csaj, tudja mit akar. - nyugtattam meg anyát, aki ezek után már hitt nekem.
- Tudod kisfiam, én csak azt szeretném, ha boldog lennél. - nyújtotta felém ismét a kezét, amit szívélyesen meg is fogtam. - Amikor a bátyádra nézek, meg a családjára, látom, hogy ő rendben van, miattad meg mindig aggódok. A visszatérésed miatt is, a házasságodért is, most meg itt van ez a lány. Ígérd meg, hogy nem csinálsz több hülyeséget, jó? Azt reméltem, hogy már megkomolyodtál és nem szeretném, ha visszatérnél ahhoz a szertelen életedhez, amit régen úgy szerettél.
- Most már nem vagyok olyan, anyu. - forgattam a szememet. - Benőtt a fejem lágya, nyugi.
- Ajánlom is, mert már nem vagy kamasz! - dorgált meg anyásan, aztán visszatért a reggelijéhez.
Éppen jókor, mert ebben a pillanatban Nina libegett le a lépcsőn. Már eléggé rendbe szedte magát ahhoz, hogy ne látszódjanak rajta az éjszaka nyomai. Kipihentnek és frissnek tűnt, és bár megpróbált lazán csatlakozni hozzánk, amikor elkapta a pillantásomat, zavarában kínosan mosolyogni kezdett.
- Jó reggelt! - köszönt anyámnak angolul, aki megismételte ezt neki. Nem sokat tudott angolul, csak néhány alap szöveget, de a kiejtése nem volt rossz. Nina tétovázva, de leült mellém és az unszolásomra fogott egy kenyérszeletet. - Köszi, az evéssel legalább ki vagyok segítve. - mormogta diszkréten, mire kuncogni kezdtem.
- Mit terveztek mára? - kérdezte anya finnül. Bocsánatkérően néztem Ninára, aki vállat vont és inkább az evéssel foglalkozott.
- Nina hazamegy, igazából a kutyáért jött el ide. - feleltem kicsit sajnálkozva. Olyan jól telt a tegnapi nap, nem is gondoltam arra, hogy Nina ma visszarepül Svájcba. De hát a kutya megvan, most már nincs miért maradnia.
- Mi van velem? - kérdezett közbe az említett. - Bocs, csak hallottam a nevemet.
- Arról van szó, hogy ma hazarepülsz. - avattam be a beszélgetésbe.
- És a kutyát hogy akarjátok elvinni? - tudakolta anyu.
- És mi lesz a kutyámmal? - kíváncsiskodott ugyanekkor Nina.
- Egyszerre egy, jó? - emeltem fel a kezeimet nevetve. Mindketten kuncogni kezdtek. - A kutyádat majd a magángépemmel elszállíttatom veled együtt.
- Ó, te nem jössz vissza? - lepődött meg. Nem tudtam mosoly nélkül válaszolni.
- A múltkor itt hagytam csapot-papot miattad, pedig azért jöttem, hogy a családommal legyek.
- Kösz, most már bűntudatom is van. - konyult le a szája széle. - De persze megértem, a család az fontos...
- A magyar futam után mindig töltöttem itt egy kis időt, régi hagyomány meg nem vész el. - próbáltam kicsit vidámabban megmagyarázni, mert Nina láthatóan elkomorodott a család szóbahozására.
- Jó, persze, nem kell mentegetőznöd. Mikor mehetek haza? - kérdezte váratlanul.
- Anyu biztos itt akar tartani ebédre, de utána...
- Nem, ha lehet inkább még délelőtt mennék. - szólt közbe, miután nagyokat harapott a szendvicsébe. - Nem akarok tovább zavarni, már így is miattam töltöttek veled a rokonaid kevesebb időt.
- Hát azért nekem is volt ebbe némi beleszólásom... - vigyorogtam, de nem reagált rá. Anya viszont értetlenül figyelte a kettőnk közötti kommunikációt, szóval tolmácsoltam neki, hogy az annyira védelmezett "helyes lányka" még délelőtt elhagy minket.
- De hát ma sülteket csinálok! - háborodott fel anya, mire elfojtottam egy nevetést. - Mondd meg neki, ezt nem utasíthatja vissza!
- Nem hiszem, hogy az edzője örülne, ha ilyenekkel tömnéd, anyu. De egyébként is, már elhatározta és ahogy látod, elég makacs ahhoz, hogy ne tudjam meggyőzni. - böktem Nina felé a fejemmel, aki keményen küzdött egy hagyományos finn sajtkrémmel, aminek a kupakját egy trükkös mozdulattal lehetett letekerni. Nagy nehezen, de rájött a megoldásra, és amikor ki tudta nyomni a krémet, győzedelmes vigyorral méregette az "ellenfelét". Anya egy bólintással jelezte, hogy már érti. De a pillantásában benne volt egy figyelmeztetés is, amiről meg én tudtam tökéletesen, hogy mire érti. És mélyen legbelül sejtettem, hogy igaza van.

- Nevenincs és én akkor most elköszönünk! - jelentette be Nina a repülőtéren Helsinkiben. Büszkén fogta az újdonsült kutyájának pórázát, akivel a felszállásra készültek.
A pilótám, Akka a magángépem felkészítésével foglalatoskodott. Szolgálatkészen elvállalta a mostani reptetést is, cserébe olyan önzetlen és hálás voltam, hogy befizettem egy nyaralást neki és a családjának, amiért állandóan ugráltatom. Ennyit megérdemel azok után, hogy kétnaponta hívom, ráadásul még Ninát meg egy kutyát (ami amúgy szabálytalan lenne) utaztatok vele. Fogadok, hogy már most utálja Svájcot...
- Azért ha legközelebb látom, örülnék ha lenne már neve. - néztem le a fekete ördögre, aki szigorúan nézett maga elé. Egyelőre nehéz volt elképzelni, hogy ezek ketten össze fognak haverkodni. Biztos voltam benne, ha Nina németjuhász mellett döntött volna, sokkal jobban járt volna, de hát ő tudja..

- Lesz időm gondolkodni rajta. - simogatta meg a blöki fejét, aki viszont még a farkát sem csóválta meg a mozdulatára. Elég barátságtalan jószág... - Szeretnék egy kicsit kikapcsolódni. Lustulni biztos nem fogok, max edzek, de az biztos, hogy nem akarok gondolkozni semmin. Csak pihenni és lazulni.
- Jól teszed. - bólintottam helyeslően. - Én ezt teszem az év minden napján.
- Volt szerencsém látni, de kösz, hogy azért beavattál. - mosolygott nyájasan, aztán egész más színt vett fel az arca. - Egyébként mikor tervezel visszajönni Svájcba?
- Miért? - vontam fel a szemöldökömet kíváncsian. - Hiányzok majd?
- Pff, dehogy. - húzta fel az orrát nevetve. - Csak gondoltam segíthetnél beidomítani a kutyát, ha már olyan profi gazda hírében állsz!
- Ha így hízelegsz, majd benézek egyszer. Csak nehogy éppen akkor, amikor szétszaggat ez a fekete özvegy az udvarod közepén. - piszkálódtam röhögcsélve, mire belebokszolt a karomba.
- Hát tudd meg, hogy nem kell a segítséged! - közölte magabiztosan. - Hidd csak el, nagyon jól fogok bánni vele, cserébe viszont elvárom, hogy megvédjen.
- Azt én is szeretném. - néztem szigorúan a kutya szemébe. Úgy nézett vissza rám, mintha azt üzente volna: 'Mit bámulsz, haver?' Ezen jót mosolyogtam.
- Akkor gondolom majd Belgiumban találkozunk. - vonta meg a vállát és nagyon úgy tűnt, hogy már menni akar, ezért sietve megfogtam az egyik karját. - Most meg mi van? - vonta össze a szemöldökét.
- Ugye nem gáz?
- Mi? - kerekedett ki a szeme a kíváncsiságtól.
- Hogy nem megyek vissza veled.
- Dehogyis! - nevetett fel és mivel látszott, hogy őszintén ezt gondolja, megnyugodtam. - Nem vagyunk összekötve, vagy mi, neked most itt van dolgod, nekem meg...hát gondolom Svájcban.
- Ha meghallom, hogy letörten sírsz egész nap a párnádba, letagadom, hogy ismerlek! - fenyegettem meg az ujjammal jelezve. Mivel komolytalanul elnevette magát, nyomatékosítottam egy kicsit. - Nem viccelek! Ne merj kamaszhoz méltóan bezárkózni és vagdosni magadat nagy bánatodban, mert akkor kinyírlak, értetted?
- Hát persze, apu! - mosolyodott el vidáman. - De most már ideje mennünk, a pilótád sosem ér oda a luxusnyaralására, ha nem indulunk el most.
Láttam rajta, hogy azon hezitál, hogyan köszönjünk el egymástól. Oké, kicsit fordult velünk a világ, de még mielőtt azt hiszi, ez komoly, lehűtöttem a kedélyeket.
- Nyugi, csak lazán! - öleltem át barátságosan, amivel kellőképpen megleptem. Kicsit ügyetlenkedve viszonozta az ölelést, majd amikor elhúzódtunk egymástól, furcsán méregetett. - Mondtam, hogy csak te kombináltad túl, nem kell semmit erőltetni.
- Jó, de akkor...most ez így....nem értelek. - rázta meg a fejét zavartan.
- Nem is kell. Majd kialakul. - mosolyogtam rá, majd a zavartságán mulatva hirtelen felindulásból egy könnyed puszit nyomtam a homlokára. Na erre még jobban összezavarodott, de ekkor megjelent Akka és várakozóan megállt a gép mellett. - Majd hívlak.
- Tényleg? - kérdezte meglepve.
- Miért, nem szabad? - vontam fel a szemöldökömet kérdőn. - Mostanában úgyis te vagy az első a listáimon.
- Milyen listáidon? - faggatózott.
- Az üzenetküldő és a híváslistámon. - magyaráztam, de amikor megláttam az arckifejezését, vigyorogva megkérdeztem. - Miért, nem erre gondoltál?
- Természetesen erre. - mosolygott.
- Akkor jó utat! - köszöntem el.
- Neked meg gyomrot az ebédhez! - viccelődött. Mikor elmondtam neki, mi mindent süt majd anya a családnak, nem akarta elhinni, hogy ennyit esznek a Räikkönenek.
Amikor a komor képű cane corsóval együtt felmasíroztak a gépre, zsebre dugtam a kezemet és végignéztem, ahogy lassan felszáll a gép és elrepül Helsinki felett.
Jót fog tenni ez a kis távolság. - gondoltam magamban, amikor visszaültem a kocsimba és Espoo-ba vezettem. - Lesz ideje megemészteni a dolgokat. Én pedig eldönthetem végre, hogy magamnak akarjak jót, vagy neki. Mert a kettő együtt úgy néz ki, nem igazán fog menni.

(Nina)

Miközben elrepültünk Helsinki, majd Finnország felett, az ablakon kibámulva azon gondolkoztam, hogy ha reggel még úgy hittem, valami megváltozott, akkor most helyesbítenem kell: sok minden változott meg. Eddig sem volt könnyű kiismerni Kimi Räikkönent, de most úgy érzem, teljesen kiszámíthatatlanul viselkedik, legalábbis velem szemben. Kezdtem örülni, hogy végre tudom mi zajlott le benne, amikor először megcsókolt a medencében, elvégre bevallotta, hogy kicsit többet érez irántam, mint csapattársánál és barátjánál. Az éjjel azt is bebizonyította, hogy van valami vonzalom köztünk, mint férfi és nő (helyesbítek, férfi és lány) között, és bár még nem vagyok tisztában vele, hogy nálam is hasonló-e a helyzet, az elköszönésünk után ugyanolyan értetlenül és összezavarodottan állok a történtek előtt, mint néhány nappal ezelőtt, amikor éppen Finnországba akartam jönni, hogy válaszokat kapjak Kimitől. És a sors fintora, hogy most Finnországból tartok hazafelé és ha lehet, még kevésbé van fogalmam arról, hogy mi ez az egész Kimi és köztem.
Biztos, hogy egyikünk sem szerelmes a másikba. Ezt ő ki is jelentette, én pedig tudom magamról, hogy nem érzek semmi gyengédséget iránta. Hogy külsőleg tetszik-e, azt sem tudom, mivel még sosem néztem rá úgy, mint pasira. Nekem ő eleinte Kimi Räikkönen, a példakép volt, majd csapattárs, hamarosan barát, idővel pedig legközelebbi barát lett. Akivel kezdetben mindent elkövettünk a csapatunk, majd a saját magunk sikeréért, közben rengeteget élcelődtünk és baromkodtunk egymással, egy idő után pedig már szinte mindent megosztottunk egymással. Most viszont hatalmas fordulatot vett a barátságunk, aminek nem tudom eldönteni, hogy örülök-e vagy sem. Mert nagyon nem szeretném, hogy erre az éjszakára rámenjen az eddig olyan jól működő baráti kapcsolatunk, viszont nem tagadhatom le, hogy mint nőnemű lénynek nem kicsit esett jól ez a bánásmód, amit furcsamód tőle kaptam. Talán egyelőre elég ezt megemésztenem, a többiért meg ráérek aggódni. Vagy Kimi szerint agyalni.
Most a legfontosabb, hogy regenerálódjak, ha már nyári szünet van. Elég megdöbbentő és megrázó esemény történt az elmúlt napokban és az lesz a legjobb, ha ezeket félresöpröm és önző módon csak magammal foglalkozok. Meg ezzel a melákkal, aki úgy ül mellettem, mint egy szobor és gyanakodva néz mindent körülötte. Az biztos, hogy mellette nem fogok unatkozni a szabadságom alatt sem.
Amikor végre megérkeztünk a zürichi repülőtérre, hálásan megköszöntem Akkának a fáradozásait, aki mosolyogva ugyan, de gyanítom nagyon is megkönnyebbülten felelte, hogy ez a dolga, majd hozzátette, hogy alig várja, hogy végre ő is pihenőidőt vehessen ki, amit a családjával tölthet. Család...na nekem pont ők nem hiányoznak most a szünetben.
- Hát ez lenne az új otthonod. - álltam meg a kutyámmal a ház előtt, aki rögtön felvette a szimatszatyor szerepet és körbeszaglászta a kerítést. Amíg ő így elfoglalta magát, kioldottam a pórázát. Kicsit morgott, hogy megzavartam, de úgy tűnt, így neki is kényelmesebb. - Na hagylak ismerkedni, fedezd fel a terepet, nagyfiú! - engedtem be az udvarba, majd amikor mosolyogva láttam, hogy felfedezőútra indul, bementem a házamba.
Fura volt visszatérni oda, ahonnan ugyan tegnapelőtt indultam el Finnországba, de mégis érződött az a feszült légkör, amit magam mögött hagytam. Ha költő lennék, biztosan úgy fogalmaznék, hogy még érződött a sírás, az aggodalom és a félelem az összes szobában. Azért is volt fura, mert az utóbbi napokkal ellentétben most egyedül voltam. Egyes-egyedül. Se Kimi, se Seb, se Heidi nem volt körülöttem, és ezért nagyon magányosnak éreztem magam. Úgy érzem a történtek még jobban összekovácsoltak minket és bebizonyítottunk, hogy jóban-rosszban kiállunk egymás mellett. Viszont tudva, hogy Kimi és Heidi is szülőhazájában szünetel, csak Sebre számíthattam. És ahogy körbenéztem a síri csendbe borult házamban, eldöntöttem, hogy fel is fogom keresni a német barátomat, hogy ne haljak bele a magányos farkas életmódba.
Mihelyst kezdtem hozzászokni a nagy csendhez, egy sípoló hang zavarta meg a nyugalmat. Mire rájöttem, hogy konyhapulton villogó mobilom az, az illető azóta letette, majd még egyszer megcsörgetett, amire már tudtam reagálni.
- Jééé, ezek szerint mégis működik a telefonod! - hallottam egy gúnyos női hangot a vonal túloldaláról.
- Neked is szép napot, drága Heidi! - üdvözöltem valamivel kedvesebben. - Mi újság?
- Mi újság?! - ismételte meg egy oktávval magasabb hangon. - Nina, amióta leszálltam Milánóban, azóta próbállak hívni! Mi az isten történt a mobiloddal vagy veled, hogy egyszer sem voltál hajlandó felvenni? Csak mert úgy négyezerszer hívtalak, és egyikre sem érkezett válasz, hogy a millió felkiáltójellel tűzdelt üzeneteimről ne is beszéljek! 

- Azt hiszem itthon hagytam. - tűnődtem el a konyhapultnak dőlve. Rémlett valami, hogy a reggeli nagy sietségben -ami azért fordulhatott elő, mert éppen Heidit kellett újra rávenni arra, hogy igenis haza kell utaznia, és ne nyivákoljon, mert lekési a gépét- itt felejtettem a telefonomat a konyhában.
- Oh, sejtettem. - gúnyolódott. - Főleg azok után, hogy értesültem arról, hogy mi volt olyan sietős, miután feltuszkoltál a milánói járatra! - Már éppen reagálni készültem, amikor felvette a sértődött hangszínét. - Drágaságom, miért az internetről kell megtudnom, hogy te Finnországban lófrálsz Kimivel?
- Nem lófráltam! - morogtam. - Ha ennyire izgat, kutya-vadászatra mentem vele.
- Persze, egy kutya miatt kellett Finnországig repülnöd? - kérdezte leereszkedően. - Ugyan már! Lehet, hogy ezzel az ürüggyel cipelt el magához, de ha az újságíróknak adtátok volna be ezt az alibit, biztos, hogy ők is telibe röhögtek volna titeket.
- Milyen újságírók? - ráncoltam össze a homlokomat. Nem lehet igaz, hogy már a holtszezonban sem hagynak békén! Miért nem akadnak már le rólam? Nem vagyok én olyan érdekes személy, hogy a magánéletem nyilvános legyen! - Komolyan az internetről tudod, hogy Finnországban voltunk?
- Képzeld, kicsikém, hogy a lesifotósok lekaptak titeket Helsinkiben a repülőtéren, majd egy szemtanú nyilatkozott is, hogy együtt látott titeket Kimi szülővárosában, ráadásul elég vidám hangulatban sétáltatok az utcán egy nagyméretű kutyával. Egy egész cikk van erről a neten és ha a sajtósod nem lépett volna, biztos, hogy már Kimivel boronálnának össze téged!
- Michaela közbelépett? - csodálkoztam. Ez a nő nem semmi! Még a nyári szünetben is dolgozik?!
- Kénytelen volt, mert felkeresték a központot ezek a hírre éhes kutyák. A Lotus nevében kiadott egy nyilatkozatot, hogy a hungaroringi esetetek után -amit amúgy is elég szépen kikezdett a sajtó, főleg a 'csodás' sajtótájékoztatódat követően- kicsit összezördültetek és egy kis közös időtöltéssel oldjátok meg a problémát. Azt is hozzátette, hogy szerencsére nincs semmilyen feszültség köztetek, én viszont tudom, hogy ha feszültség nincs is, más bizonyára van, mert engem nem tudsz becsapni, kislány! - közölte fennhangon.
Több dolgon is meglepődtem, kezdve azon, hogy szerepelünk a neten, és folytatva azzal, hogy Michaela elsimította az ügyet, de a leginkább Heidi energikus hangvétele lepett meg. Azok után, hogy láttam, mennyire megviselte az elrablásom, majd a szakítása is, egyáltalán nem számítottam arra, hogy máris a régi önmagát fogja idézni. Biztos az otthon melege teszi, főleg ha esetleg leugrott Genovába egy kicsit süttetni a hasát a tengerparton.
- Először is majd veszek valami hálaajándékot Michaelának a fáradozásaiért. - határoztam el, majd más témára váltottam. - Másodszor. Ugye most nem gyanakodsz, Heidi?
- Van mire gyanakodnom? - kérdezett vissza elmésen.
Kutyaszorítóba kerültem. Egyrészt ódzkodtam attól, hogy elmondjam neki, mi történt köztünk Kimivel, másrészt az elrablásom óta úgy érzem, még jobban megerősödött a barátságunk. Ez főleg akkor tudatosult bennem, amikor tegnapelőtt itt hevert a konyhámban teljesen szétesve. Mindketten segítettük a másikat,és ugyanúgy aggódtunk egymásért, a bizalmunk pedig eddig is töretlen volt. De valahogy mégis...ez olyan kínos.
- Tényleg a kutya miatt mentem vele. - kezdtem bele semlegesebb tényekkel indítva. - Az ismerőse, akitől vettük a kutyámat, tényleg elég szép számú tenyészetet tart fenn, bár én nem németjuhászt vettem, ahogy Kimi szerette volna, hanem egy cane corsót, ami amúgy ugyanolyan védelmező, mint a...
- Nem erre vagyok kíváncsi, csajszi, te is tudod... - vágott közbe türelmetlenül. Direkt belesóhajtottam a telefonba. - Nyugodtan mondd el, megígérem, hogy nem foglak bírálni. - tette hozzá megértőbben.
- Kimi elmagyarázott pár dolgot. - mondtam, miután összeszedtem a bátorságomat. - Többek között elmondta, miért smárolt le az aquaparkos afterpartin, és bevallotta, hogy vonzódik hozzám.
- Édesistenem... - sóhajtott drámaian. - Megint nem gondolkozott, de ez már nem is újdonság.
- Most miért bántod? - kérdeztem értetlenkedve. - Én speciel örültem, hogy végre őszintén elmondta, amit gondol és nem hagyja a levegőben lógni a történteket. Egyébként meg megígérted, hogy nem fogsz bírálni.
- Igen, megígértem. És be is tartom a szavam. - motyogta hirtelen szomorkás hangulatban. - Nina, figyelj...sajnálom, ha néha úgy viselkedtem, mintha én lennék a legfelsőbb irányító szerved.
- Hülyéskedsz?! - nevettem el magam.
- Egyáltalán nem. Tegnap sok mindent végiggondoltam és rájöttem, hogy elég sokszor élősködtem rajtad, pedig el kéne már ismernem, hogy kinőttél a kamaszkorból és a döntéseid csak rád tartoznak. Nem szólhatok bele, hiába van több tapasztalatom nálad a versenyzésen kívül szinte mindenben.
- Jézusom, te rosszabb passzban vagy, mint gondoltam. - vontam le a következtetést nevetgélve. - Mi a fene járta át az agyadat, hogy ilyeneken filózgatsz?
- Éppen most ért véget az eddigi legkomolyabb kapcsolatom, Nina! - emelte fel a hangját inkább csalódottan, mint felháborodottan. Rögtön bűntudatom lett az előbbi nevetésem miatt. - Emlékszel még arra, amikor május környékén örömködtem neked, hogy Heikkivel már túl vagyunk a három hónapon, ami mindig is a kritikus pontot jelentette a kapcsolataimban?
- Persze... - sóhajtottam visszaemlékezve.
- Akkor annyira biztos voltam benne, hogy ha idáig eljutottunk, akkor már semmi sem állhat az utunkba és lesz végre egy olyan kapcsolatom, ami nem két hónapot és jó sok közös éjszakát ért meg, hanem valami több, valami komolyabb, amire a sok futó viszonyom után már szükségem van. És olyan boldog voltam, hogy olyan jól alakult minden. Erre mi történik? Pont én vagyok az, aki ezt a csodát elbarmolja... - csuklott el a hangja.
- Jaj, Heidi, ne kezdd megint! - siettem megvigasztalni. - Ne keseregj ezen, már nem érdemes.
- Könnyű ezt mondania annak, akinek még egy normális kapcsolata nem volt, hogy a szakítást és a szerelmi bánatot ne is említsem. - szúrt oda gorombán, ami bevallom kicsit szíven ütött, de tudtam, hogy nem szabad ezért haragudnom rá, mert most nincs beszámítható állapotban. Ahogy vártam, rögtön szabadkozni kezdett. - Jaj, ne haragudj, igazságtalan voltam! Nem úgy gondoltam! Látod, mekkora önző dög vagyok?
- Nem vettem komolyan. - nyugtattam meg, bár a lelkem mélyén azért rosszul esett a megjegyzése. - De nem vagy önző és dög sem. Elkövettél egy hatalmas baromságot, de az én érdekemben tetted és ezt nem tudom eléggé megköszönni neked, még ha meggondolatlanul is mentél bele ebbe az alkuba. De akkor is az én legjobb barátnőm vagy és mint ilyen, most arra kell, hogy utasítsalak, hogy próbáld meg nem magadat hibáztatni és nem gondolkodni ilyen nagy dolgokon, helyette lazíts és élvezd az olasz nyarat, jó?
- Ezt nem olyan könnyű megtenni, mint javasolni. - szomorkodott elkeseredetten. - De igyekszem. Apa nagyon türelmes velem, képes volt végighallgatni az egész love sztorimat ebéd közben és egy kicsit sem szúrt le. Egyébként üdvözöl és puszil. - tette hozzá mosolygós hangon.
- Én is őt. - mosolyodtam el. Amióta először versenyeztem Antonio Ravini gokartpályáján és megismertem a lányát, azóta ugyanúgy kedvelem őt, mint Heidit. Mindig is tiszteltem benne, hogy a rengeteg elfoglaltsága ellenére is a legfontosabb számára mindig a lánya maradt, főleg azok után, hogy a felesége meghalt és egyedül maradt az akkor 8 éves Heidivel. Irigyeltem a kapcsolatukat, ami nekem és az apámnak nem adatott meg. - Remélem Monzában majd összefutunk, már jó régen találkoztunk.
- Lejöhetnél pár napra most is. - mondta reménykedve. - Nem nagyon van kedvem bemenni az edzőterembe, de már nincs mit kisírnom és elég szörnyen festek. Jót tenne egy kis csajos program.
- Tényleg jó lenne, de most sajnos nem mehetek. - sajnálkoztam őszintén. - Tudod, itt van az új kutya, be kell szoktatnom meg ilyesmik. Ráadásul most azt terveztem, hogy átadom magam a szabadságomnak és feltöltöm a rég kimerült elemeimet. Ugye nem haragszol?
- Dehogy, örülök, ha elfoglalod magad! Miattad is aggódtam, hogy a történtek után mihez kezdesz magaddal. - utalt a 'drámai csapásokra', amik mostanában értek engem.
- Nem terveztem kipróbálni a depressziósok életét, sokkal jobban vonz a feltöltődés. - nevettem.
- Kérhetek valamit azért? - kérdezte aggodalmaskodva. - Beszélnél Sebastiannal?
- Miért? - lepődtem meg.
- Szeretném tudni, hogy mire ment Heikkivel. - bökte ki nagy nehezen. - Tudom, hogy nem kéne kíváncsiskodnom, meg lehet, hogy jobb ha nem veszek róla tudomást, de egyszerűen tudnom kell, hogy mit gondol ezek után rólam, Nina! Megértesz, ugye?
- Persze. Beszélek vele, ígérem, jó?
- Hálás köszönetem! Tudod, hogy szeretlek, de ilyenkor aztán hű! - nevetett, amit nagyon jól esett hallani. Megígértettem vele még tízszer, hogy mihamarabb kifaggatom Sebet, majd minden szépet és jót kívánva egymásnak bontottunk a vonalat. Amikor végignéztem a nem fogadott hívásaim listáját, a második legtöbbet keresett személy neve pont megegyezett azzal, akivel találkoznom kellett. Meg is találtam a délutánra való programot.

Ebéd és a kutya biztonságos elhelyezése után indultam el Sebhez, de mihelyst elhagytam a házamat, szembetalálkoztam Jake házával a szomszédságomban. Egy pillanatra elfogott a félelem, de amikor láttam, hogy a ház minden bizonnyal kong az ürességtől, elfordítottam a tekintetemet és folytattam az utamat. Ezúttal gyalog sétáltam el Seb házáig. A kopogásom után jó néhány perc eltelt, mire a tulaj megjelent az ajtóban. Alaposan meglepődött, hogy lát, de én se kevésbé, mert egy még félig vizes felsőtesttel találtam szembe magamat. Karbatett kézzel nekidőlt az ajtófélfának és várakozóan nézett rám.

- Jé, téged is lehet látni errefelé? Ahol még a kutya sem jár? - vonta fel a szemöldökét árulkodóan.
- Gondolom te is olvastad azt a cikket a neten... - húztam el a számat.
- Ami ezt illeti, igen, erre éppen rátaláltam. És tudod mi jutott eszembe először? Hogy hülyét csináltam magamból! - árulta el nevetve. Értetlenül meredtem rá, mire folytatta. - Én hülye, azt hittem, majd kihúzzuk Heidit a csávából, és rohantam is Heikkihez, hogy dumáljak vele. Ti meg elhitettétek velem, hogy megvigasztaljátok és helyrerázzátok a barátnődet, közben meg csak feltoltátok az első gépre, ami Olaszországba indult, hogy ti leléphessetek Finnországba. Mondhatom, szép kis összjáték, de engem is beavathattatok volna.
- Miről beszélsz? - húztam össze a szemöldökömet. - Egyáltalán nem erről volt szó!
- Azért kutyát sikerült találni? Mert akkor legalább volt értelme lerázni engem és Heidit. - folytatta a zsörtölődést álmosollyal.
- Seb, nem értem, miért csinálod most ezt! - ráztam a fejemet értetlenül. - Bocs, hogy nem vettem fel a telefont, láttam, hogy csomószor hívtál, csak otthon maradt és...
- Miért jöttél most ide? - kérdezte közbevágva.
- Szerettem volna beszélni veled...Heikkiről. - informáltam.
- Ó, remek. Pont most zuhanyoztam, de akkor jöhet a második hideg zuhany. - emelte égnek a tekintetét.
- Mi a franc bajod van?! - kérdeztem rá felemelt hangon. - Baromira nem értem, miért játszod a sértődöttet, mikor semmi okod sincs rá!
- Hát persze, az ég világon semmi... - mosolygott és szándékosan elnézett mellettem.
- Akkor elárulnád, hogy mi az?
- Ahogy mondtad: semmi. - nézett vissza ismét rám egy felszínes mosollyal. - Egyébként Heikki sem mondott sokkal többet a semminél.
- Ezt meg hogy érted? Veled sem volt hajlandó beszélni? - csodálkoztam. Úgy tudtam, ők elég jó viszonyban vannak, és nem csak a munkájuk miatt vannak jóban.
- Kijelentette, hogy ez csak rá és Heidire tartozik. - közölte Seb elkomolyodva. - Annyit azért kihúztam belőle, hogy nagyon becsapva érzi magát. Főleg, hogy egy ilyen genyóval képes volt Heidi lefeküdni, aztán pár nap múlva ugyanúgy szeretkezett vele, mármint Heikkivel, mintha mi sem történt volna. Undorítónak találja ezt az egészet, Heidiben meg hatalmasat csalódott. Nem gondolta volna, hogy ilyen naiv és meggondolatlan. Most azt hiszi, hogy korábban is ilyesmi megoldással hidalta át a problémáit.
- De hát ez baromság! - háborodtam fel, majd hirtelen elhatározásból kijelentettem. - Most azonnal elmegyek hozzá és beolvasok neki! Ne ítélkezzen Heidiről, ha nem is ismeri a múltját!
- Nem mész sehová! - ragadta meg a karomat, amikor már elindultam lefelé a tornáclépcsőről. - Heikki elment Finnországba a családjához meg a barátaihoz és azt üzente, onnan jön egyenesen Belgiumba.
- Hát ez szép! - emeltem fel a levegőbe mindkét kezemet. - Egy gyáva nyúl!
- Ezt majd megmondhatod neki Spában. Még valami? - kérdezte, amikor elengedte a karomat.
- Miért viselkedsz velem ilyen hűvösen? - tudakoltam, és legnagyobb csodálkozásomra egy pillanatra átfutott az arcán az a bizonyos Seb-féle mosolygós tekintet. De megmakacsolta magát és újra felvette az előbbi faarcát.
- Nem érzem fairnek, hogy úgy faképnél hagytál Kimi és a kutya miatt, mikor nem csak rajtad, de a barátnődön is próbáltam segíteni, sőt végig ott voltam, amikor segítség kellett! - vallotta be sértetten.
- Oké, igazad van, szólhattam volna. - néztem le a földre. - De akkor most megköszönöm, hogy mellettem álltál. Igazából még sosem örültem annyira neked, mint amikor megjelentél abban a koszos porfészekben. - pillantottam fel rá, hátha ezzel meg tudom puhítani. Ahogy vártam, rögtön felderült az arca és minden fagyosság eltűnt róla.
- Erre valók a barátok, nem? - kérdezte már a szokásos mosolyával. - Gyere ide! - invitált a kinyújtott karjaiba, és amikor előreléptem, szorosan megölelt. - Örülök, hogy már jól vagy.
- Annak én is. - motyogtam a vállaiba.
- Remélem Jake nem kavar be többet az életedbe. - mondta, amikor elhúzódtunk egymástól.
- Ettől nem kell tartanom, mert most van egy vadállatom, aki akármikor képes elharapni a torkát! - meséltem boldogan. - Mostantól egy cane corso büszke tulajdonosa vagyok.
- Na, ez jó hír! És mi a neve? - érdeklődött kíváncsian.
- Hááát...izé...az még nincs. - vigyorogtam kínosan. Kerek szemekkel meredt rám.
- Mi az, hogy nincs? Te örültél volna, ha pl. 1 éves korodig csak 'kisbabának' hívtak volna? Szerinted, hogy érezheti magát, ha állandóan 'kutyának' szólítod őt? - torkollt le.
- Jól van, nagyokos, ha ilyen bölcs vagy, akár segíthetnél kitalálni neki egy hozzáillő nevet!
- Örömmel, de előbb látnom kéne ezt a kutyát. - ajánlkozott fel segítőkészen.
- Ha eljössz és segítesz megvenni a cuccait, akkor egye fene, megengedem, hogy vess rá egy pillantást! - mentem bele furfangosan. Azt terveztem ugyanis, hogy szétnézek az állatboltokban és beszerzek néhány dolgot, ami a kutyatartáshoz kell. Kezdve a kutyaházzal, meg a táppal. De semmi kedvem nem volt egyedül menni és mivel Seben kívül nem nagyon akadt más kedves ismerősöm errefelé, meg is invitáltam a vásárlásra.
Szerencsére a honfitársam levetkőzte a hűvös viselkedését és miután felkapott egy pólót magára, együtt indultunk el a városba meghódítani az állatboltokat. Sorra jártunk néhányat, mire sikerült ráakadnunk a megfelelő méretű kutyaházra és az olyan fontos kellékekre, mint a kutyatáp, etetőtál, vizestál, és nyakörv, illetve Seb rávett, hogy engedjek meg magamnak néhány játékot, mint a sípoló gumicsirkét vagy a hatalmas rágócsontot. Úgyhogy mire hazaértünk a kutyához, már több cucca volt, mint nekem az egész házban.
- Szia nagyfiú! - üdvözölte Seb a vérebemet, aki elkényelmesedett az árnyékban. Először mogorván méregette német haveromat, de amikor én is leguggoltam hozzá, már csak kötelességből végigszimatolta Seb kezét és lábát. Nagyon büszke lettem rá, ezek szerint már most hatásos a jelenlétem! - Szóval te lennél az első számú pasi Nina életében! - beszélgetett tovább a kutyámmal, mire kuncogni kezdtem.
- Megnézted, hogy fiú-e vagy csak tippeltél? - kíváncsiskodtam, miközben simogatni kezdtem a kutyát.
- Nem tudtam volna elképzelni, hogy szukát akarsz magad mellé. - pillantott rám Seb mosolyogva.
- Ez tényleg igaz. Lány kutyanevekből amúgy sem tudnék válogatni. - gondolkoztam el.
- Szerintem rá nem illenek olyan hagyományos nevek, mint a Buksi meg a Foltos. - simogatta meg a cane corso fejét.

- Főleg mivel nem elég aranyos a Buksihoz és nem elég színes a Foltoshoz. - állapítottam meg nevetve.
- Valami komoly név kell neki. - ráncolta össze a homlokát elmélkedésében. - Megköveteli a méltóságot. Elég ha ránézel, fegyelmezettség és erő árad belőle. Mit szólsz mondjuk a Néróhoz? Vagy a Rexhez?
- Ajj, ezek legalább annyira divatnevek, mint a Beethoven. - legyintettem nemtetszésem jeléül.
- Beethoven! - nevette el magát. Mindkettőnknek a köpcös, szomorkás arcú bernáthegyi jutott eszébe.
- Igazad van, valami komoly nevet kell kitalálnunk. Lehetne köze a fekete színéhez. - ötleteltem, ahogy végigsimítottam a fénylő rövid szőrén. - Olyan mint az E20-asom, egy fekete ördög.
- Ha ennyire szereted az autódat, nevezheted Lotusnak is a kutyát. - viccelődött, bár azért elgondolkoztam a lehetőségen.
- Az én Lotusomból csak egy van. De maradjunk ezen a vonalon, hogy legalább hasonlítsanak egymásra!
- Akkor miért nem lesz Ördög? - jutott eszébe az előbbi hasonlatomon.
- Oké, hogy elég durva a tekintete, de szegény nem olyan gonosz, mint az ördög. Ez nem nyerő. - csóváltam a fejemet.
- És a Démon? - állt elő az újabb ötletével. - Az majdnem olyan, mint az ördög, viszont jobban illik rá.
- Démon, hm... - ízlelgettem a nevet, de erről akaratlanul is eszembe jutott egy élő személy, és ettől elnevettem magam. - Mint Damon Hill?
- Hogy jutott eszedbe az öreg Damon? - nevetett Seb is.
- Damon... - ismételtem meg a kutyára nézve. - Ez az! Damon lesz a neve! Így legalább lesz valami köze az F1-hez! Ráadásul egy világbajnokról kapja a nevét! És még méltóságteljesen is hangzik! Seb, te egy zseni vagy! - öleltem meg hirtelen felindulásból, ő meg meglepve fogadta az örömömet.
- Hát...még mindig meg tudsz lepni. - vonta le a következtetést szavakat keresve. - Damon, ez tényleg ütős név! Úgy látom tetszik neki. - nézte a kutyusom komor arcát, ami már nem is tűnt annyira komolynak, mert ahogy lihegett a hőségtől, úgy tűnt, mintha nevetne velünk együtt.
- Ez egy rajt-cél győzelem! - bokszoltam bele a levegőbe. - Fú, most nagyon büszke vagyok magamra!
- Nem is tudom, ki kezdett el Démonról beszélni... - mormolta Seb. - Én biztos, hogy Lotusnak neveztem volna, olyan gyorsan mozog, mint az autótok.
- Jó, de végső soron az én kutyám, csak nem tőled kapja majd a nevét! - csaptam vállba brahiból.
- Persze, nekem csak ennyi jár? - játszotta a sértettet. - Hát jó, akkor most magatokra hagylak, úgy is olimpia-nézést terveztem a délutánra, amíg bele nem rondítottál a terveimbe.
- Olimpia? - csodálkoztam. - Hm, én még egy versenyt sem néztem végig.
- Akkor jobb ha sietsz, mert most jön az úszó-blokk és honfitársaink is versenyeznek. - figyelmeztetett, amikor felállt a kutya mellől és indulni készült.
- Várj már! - álltam fel én is. - Ha már ilyen illetlenül közbeavatkoztam, meghívlak egy sörözős szurkolásra, na mit szólsz?
- Komoly? - vonta fel a szemöldökét.
- Van tévém, ha erre gondolsz, sőt elég nagy felbontású! És még múltkor vettem hideg sört is az ilyen forró napokra. Ráadásul bekapcsoltam a légkondit. Mi tart vissza? - tártam szét a karomat mosolyogva.
- Hm...hát szerintem semmi. - egyezett bele jókedvűen.
Amikor a szinte fagyos sörrel a kezünkben leültünk a nappaliba és vártuk a különböző úszószámokat, még nem sejtettem, hogy mi vár ránk néhány perccel később, amikor az úszók elkezdenek hajrázni. Úgy üvöltöztünk a honfitársainknak, mint az elmebetegek, és amikor a németek mégsem remekeltek, hozzávágtuk az összes díszpárnámat a tévéhez. A következő számnál, amikor már egy honfitársunk sem versengett, úgy döntöttünk másnak szánjuk a heves drukkolásunkat.
- Na ki lesz a kiválasztottad? - fordultam felé, amikor sorban vonultak be a versenyzők.
- Biztosra megyek, Phelpsre voksolok. - dőlt hátra elégedetten, amikor a többszörös amerikai bajnok megjelent az úszócsarnokban.
- Miért pont ő? - firtattam, miközben már a következő versenyzőt stíröltem a képernyőn keresztül.
- Szinte legyőzhetetlen, általában senki sem tudja megverni. - magyarázta mindenttudóan. - És ha jól tudom, ez az utolsó olimpiája, utána befejezi a versenyszerű úszást. Ráadásul Michael, már csak ezért is neki drukkolok.
- Ó, akkor Phelps is bekerül a Schumi-Jordan-Jackson vonatba? - fintorogtam. Köztudott, hogy Sebnek ez a három Michael voltak a nagy hősei gyerekkorában. - Nem értem, mire jó ez, de ha nem akarod megszakítani a hagyományt, akkor csak tessék! Remélem csak azért is elbukja a futamot.
- Mondj egy ellenfelet! - bökött a fejével a tévé felé.
- Oké. Itt, ez a srác. - mutattam az éppen besétáló úszóra. - Nézd már, mégis csak van egy németünk! De mi a francnak tettek oda amerikai zászlót?
- Lochte nem német, Nina! - oktatott ki nevetve. - Az amerikai zászló sincs ott véletlenül, tényleg az USA-ból jött. Phelps egyik legnagyobb ellenfele.
- Mióta vagy te ilyen tájékozott az olimpiában? - kérdeztem csodálkozva.
- Heikkivel követtük az eseményeket. Még az elrablásod előtt is ezt néztük. - árulta el bűntudatos mosollyal.
Megráztam a fejemet, hogy ne kelljen visszaemlékeznem arra az estére, inkább a kiválasztottamra koncentráltam. Amikor mind a 8 versenyző felállt az ugrókőre, ökölbe szorított kézzel vártuk a rajtot. Volt valami bizarr abban, hogy másokat nézünk startolni, de amikor mindegyik úszó egyszerre ugrott a vízbe, már nem is gondoltunk erre, csak hadonásztunk a kezünkkel, ezzel biztatva az úszóinkat. Hol az egyik amerikait, hol a másikat figyeltem, és amikor néhány ezredmásodperccel Lochte vezetett Phelps előtt, már kezdett nőni a vigyor az arcomon. Mikor a srácok már az utolsó szakaszt úszták, egyértelműen látszott a kiválasztottam fölénye, ellenfelei sorban maradoztak le tőle, így Ryan magabiztosan megnyerte a 400 méteres vegyes számot.
- Hah, hol van most a nagy Michael Phelps? - örömködtem, miközben oldalba löktem Sebet, aki még mindig nem fogta fel, hogy az ő választottja vesztett.
- Hát ez hihetetlen! Hogy maradhatott ennyire le? - értetlenkedett, miután Phelps a negyedik helyen futott be.
- Úgy látszik ez nem az ő napja volt. - vigyorogtam rá a győztes Ryan Lochte-ra, akit a vízből mutatott a kamera. - Látod, én tudom kire kell fogadni!
- Ez úgy lenne teljes, ha nem németnek nézted volna, amikor megjelent. - gúnyolódott.
- A lényeg, hogy lealázta a te Phelpsedet! - emeltem fel a sörösdobozt a tévé irányába, ahol még mindig a 400 méteres bajnokot láttuk. - Egészségedre Ryan, jól nyomtad!
Mint utólag kiderült, ez a futam volt az utolsó olimpiai szereplése Michael Phelspnek, ahogy a svájci közvető riportertől megtudtuk. Már csak ezért is Seb orra alá dörgöltem, hogy rossz emberre fogadott, mert Phelps már lejárt lemez, mostantól Lochte lesz az úr az úszás világában.
- Gondolj arra, hogy Phelps Schumi, Lochte meg te. - vontam párhuzamot a két amerikai és a két honfitársam között. - Az öreg kivonul, mert agyonnyerte magát, és ezzel átadja a terepet a fiatalnak, aki majd learatja utána a babérokat. Tök ugyanaz a szitu, nem? Persze Ryan fényévekkel jobb pasi, mint te?
- Mi van? - hördült fel Seb sértetten. - Mivel jobb ő nálam?
- Nézd azokat a szemeket! - játszottam meg az olvadózó lányt, aki nem tud betelni az aranyérmes külsejével.
- Nekem is kék szemem van. - értetlenkedett a 'riválisa' vigyorgó arcát nézegetve.
- De látod azokat a gödröcskéket az arcán? - folytattam kuncogva. Ryan tényleg jól nézett ki, de egyértelműen csak ugratni akartam Sebastiant, aki véresen komolyan is vette az összehasonlítást.
- Ti nők olyan bonyolultak vagytok... - morgott és már éppen a távirányítóhoz nyúlt, hogy elkapcsolja az olimpiai közvetítést, amikor még éppen elhalásztam előle a kapcsolót. - Meddig akarod még bámulni ezt a selyemfiút? - dőlt vissza a háttámlához sértődötten, amit én kifejezetten élveztem.
- Amíg mutatják az izmos mellkasát és a kockáit. - motyogtam átszellemülten, és úgy tettem, mintha le sem tudnám venni a szemem a képernyőről.
- Szörnyű... - forgatta a szemét, mire megadtam magam, mert kitört belőlem a nevetés. - Nagyon vicces...
- Ha látnád magad! - lökdöstem meg a karját, amit végül összefont maga előtt. - Na ne durcáskodj, inkább sétáltassuk meg Damont!
- Vagyis Lotust. - állt fel Seb.
- Nem, Damon a neve! - emlékeztettem. A név még mindig mosolyt csal az arcomra. Annyira illik rá, tökéletes választás! Már most imádom kimondani a nevét, mi lesz ha még rá is szokok és ő is hallgatni fog majd rá? Talán a Hill-t is hozzátehetem idővel, akkor lesz igazi poén!
- A Lotus még mindig jobban illik rá. - erősködött, amikor kivonultunk az udvarba a pórázzal.
- Ne szórakozz már a csapatom nevével, úgysem győzöl meg! Damon! - kiáltottam, mert sehol sem láttam a kutyát. A hangomra viszont felfigyelhetett, mert előbújt az egyik bokorból, ahol ki tudja mit csinált, de az arckifejezéséből úgy tűnt, nagyon benne volt valamiben és most morcos pofát vágott, mert megzavartuk. - Na látod? Ezt a nevet szereti, jobb ha felhagysz a te verzióddal - mosolyogtam, amikor a cane corso odajött hozzám és hagyta, hogy megsimítsam a fejét.
- Pedig akkor becézhetnéd Lótinak. - folytatta poénkodva, mire elröhögtem magam.
- Na jó, ha még egy idióta kutyanevet ráaggatsz Damonra, akkor rád uszítom! - fenyegettem meg komolytalanul.
- Isten ments, ez egy fenevad! - emelte fel védekezően a kezeit.
- Akkor pofa be és gyere! - utasítottam, miközben büszkén megindultam a kutyámmal, aki ugyan úgy húzott előre, hogy kis híján orra buktam minden egyes lépésnél, de nem tudtam rá haragudni, mert amikor vele az oldalamon elsétáltunk Jake háza előtt, átjárt a teljes biztonság érzése. Biztos vagyok benne, hogy a legjobban választottam és ha Damonon múlik, ez a senkiházi barom nem fog még egyszer a közelembe jönni. Mert bár a kutya még tartózkodóan viselkedik és inkább terepszemlét tart a környéken, mintsem azt figyeli, hogy nem támad-e rám valaki, én már most megelőlegezem neki a bizalmamat. Mert érzem, hogy ez a véreb igazi házőrző lesz.
Azt hiszem Kiminek igaza volt. Tényleg szükségem van rá, mármint a kutyára. Számított rá, hogy nem fogok elmenekülni az otthonomból csak azért, mert egy vadbarom lakik a szomszédságomban, viszont jól tudta, hogy nem maradhat minden a régiben, mert amíg Jake nem kapja meg méltó büntetését, addig nem érezhetem magam biztonságban. Damon viszont kézenfekvő megoldás volt, akkor is, ha Finnországig kellett menni érte.
Magamban hálát adtam Kiminek, hogy rábeszélt a kutyatartásra azon az estén, amikor tulajdonképpen hozzá se akartam szólni. Még akkor is törődött velem, amikor én ügyet sem vetettem rá, és erre csak most jöttem rá! Nem tudom, hogy használhatom-e még rá a legjobb barát kifejezést, mert ez talán már túlmutat ezen. Azt sem tudom, hogy ennek örülnöm kellene-e vagy sem. De ahogy ezen filóztam eszembe jutott, hogy amíg én rajta gondolkozok, Kimi vajon mit csinál?

Néhány nap múlva megkaptam a választ, amikor váratlanul felhívott. Éppen a konyhában próbáltam saját kezűleg jégkrémet készíteni lefagyasztott turmixból Heidi receptje alapján, így maszatos kézzel sikerült a kezem közé kaparintani a mobilomat a századik csörgés után.
- Igen? - szóltam bele, miközben elnyomtam egy szisszenést. Nagy sietségemben ugyanis belerúgtam a sámliba, amiről felágaskodva előkotortam a turmixgépet az egyik konyhaszekrényből.
- Azt hittem már sosem veszed fel. - üdvözölt Kimi a túloldalról. - Már megint milyen kárt tettél magadban?
- Ó, hallottad? - kuncogtam, amikor leültem a sámlira a konyha közepén. - Csak eltaláltam a sípcsontommal egy kis széket, de semmi gáz, talán megúszom egy lila folttal. Már meg sem kottyan a sebváltós és az ágytámlás incidens után.
- Ez valami átok rajtad! - nevetett a szerencsétlenségemen.
- Aha, úgy tűnik, főleg, hogy mindegyiket azért szenvedem el, mert meglepsz. - célozgattam, mire a vonal másik végéről egy morgást hallottam. - Amúgy hogy-hogy felhívtál?
- Mondtam, hogy majd kereslek. Hogy haladsz a gazda szereppel? - érdeklődött. Sejthettem volna, hogy a kutya miatt hív.
- Ó, minden király, már egész jól belejöttem! - újságoltam el vidáman. - Damon egy főnyeremény, olyan könnyű bánni vele!
- Szóval Damon? - tért ki a kutyám nevére. - Hm, egész jó, bár én Apollónak hívtam volna.
- Apollo? - ismételtem meg ízlelgetve a nevet. - Hát Kims, ebben úgy tűnik nem egyezik az ízlésünk. Én nem vagyok oda a görög hősökért. Bár az érdekes lett volna, ha összefutnának a kutyáink és felváltva ordítoznánk nekik, hogy: "Ajax! Apollo"! - képzeltem el a jelenetet nevetve.
- Pedig illene rá az Apollo, mert olyan masszív és kemény, de te tudod. - hagyta rám engedékenyen.
- Seb szerint Lotusnak kellene hívnom őt, mert olyan gyorsan siklik, mint az autóm.
- Seb is látta már? - csodálkozott.
- Aha, segített megvenni a cuccokat Damonnak, meg elvittük sétálni a parkba. Láttad volna Damont, ha nem vagyok ott, simán ráugrott volna Sebre! Olyan büszke vagyok rá, hogy máris a védelmébe vett. - ujjongtam.
- Hát ennek én is. - közölte mosolygós hangon. - De honnan jött a Damon név?
- Nem fogod elhinni, de Damon Hillről kapta a nevét. - informáltam előre nevetve a reakcióján.
- Úristen... - mormogta. - Annyira jellemző. Semmi fantáziád nincs a nevekhez. Ha gyerekeid lesznek, azokat is világbajnokokról nevezed majd el?
- Meglehet. - kuncogtam, majd rögtön bele is képzeltem magam a helyzetbe. - Akkor lennének szép számmal! Képzeld csak el, lehetne egy Michael, egy Ayrton, egy Alain, egy Jim, egy Niki, egy Michael, meg...
- Fernandót is beveszed azért a kalapba, ugye? - vágott közbe a felsorolásomba.
- Viccelsz, ő lesz az első szülöttem. - viccelődtem, de rögtön eszembe jutott valami. - És az is lehet, hogy egy kis Kimi is lenne a sorban.
- Milyen megtisztelő. - ironizált röhögve. - Már csak teperned kéne, hogy egy kis Nina is boldogítson a srácok mellett.
- Na igen, nem ártana. - értettem egyet vele, de ahogy elmúlt a képzelet varázsa, visszatértem a valóság talajára. - Egyébként miért is hívtál? Kicsit elmerültünk ebben a témában. Meg sem kérdeztem, hogy érzed magad most, hogy otthon pihensz.
- Ja, hát minden szép és jó. Elvagyok, mint a befőtt. - zárta le a témát röviden. Én azért nem hagytam ennyiben.
- Azóta szétzúztatok pár éjszakát a cimboráiddal, ugye?
- Nem hazudok, volt már egy képszakadásos reggelem. - vallotta be nevetgélve. - De nem viszem túlzásba.
- Oh, hát persze... - gúnyolódtam.
- Tényleg nem. - erősködött. - Tegnap például teljesítettem példás nagybácsi kötelességemet és elvittem vidámparkba a kölyköket. Rohadtul élvezték. A legtöbb forgó izére én is felültem, marha jó volt.
- A vidámpark klassz, a gyerekek mennyországa. - mosolyogtam, ahogy visszaemlékeztem az én élményeimre.
- Hát ja, ezt most megtapasztaltam. De ha már mennyországnál tartunk...nem csak élménybeszámoló miatt hívtalak fel. - jelentette be sejtelmesen.
- Na akkor ki vele! - kértem, miközben szétrobbantam a kíváncsiságtól. Már-már görcsösen szorítottam a telefont.
- Arra gondoltam, ha már nyár van, meg szünet és lazulás, elmehetnénk közösen nyaralni. - árulta el a tervét, aminek hallatára felszaladt a szemöldököm és az arcom is felderült.
- Ez klassz ötlet! De...izé...kettesben? - kérdeztem rá zavartan. A vonal túlsó végéről elégedett morajlást hallottam.
- Nem egészen...azaz te is jönnél meg én is, de hívhatnánk a többieket is, Heidit meg Sebet. - magyarázta.
- Aha, értem...És hogy jutott eszedbe ez az ötlet? - tudakoltam érdeklődve.
- Most mindenkire ráférne egy kis szórakozás a történtek után, nem? - fejtette ki a lehető legrövidebben. Viszont ez is elég volt ahhoz, hogy végiggondoljam, mik történtek azóta, hogy elhagytuk Magyarországot és nekiveselkedtünk a nyári szünetnek, aminek az igazi szabadságát az utóbbi napokban kezdtem csak kiélvezni, mihelyst túltettem magam valamennyire Jake-en, a gonosz anyámon, apán, Heidi és Heikki szakításán, és félig-meddig a Kimivel történt dolgokon is.
- Igazad van, tényleg jöhetne egy kis lazulás. Mire gondoltál?
- A jachtom Valenciában van még a futam óta. Elhajózhatnánk Ibizára és Mallorcára. Tavaly ott voltunk a haverokkal és elég jól sikerültek azok a napok, ha érted mire gondolok. - mesélte rötyögve.
- Akkor mondhatok erre nemet? - nevettem fel. Igazság szerint nagyon is bejött az ötlet és eszem ágában sem volt kihagyni egy Kimi által szervezett nyaralást, de csak nem adhattam be olyan könnyen a derekamat.
- Meg ne próbáld, ha jót akarsz magadnak! - fenyegetett meg, mire ismét nevetni kezdtem.
- Rám számíthatsz!
- Szólsz akkor Sebnek? Én felhívom Heidit, ha még van ideje felvenni a mobilját két önsajnáló bőgés között.
- Kimi! - szóltam rá nevetve, bár próbáltam szemrehányónak tűnni.
- Ne kimizz, hanem pakolj be előre, mert egyszer csak megjelenek nálad és ha nem leszel kész, én gondoskodok a ruháidról. - közölte nevetgélve, de a hangjából kiéreztem némi kajánságot is.
- Repülök pakolni, főnök! - ígértem meg kuncogva, majd amikor kis csend telepedett a vonalra, hozzátettem. - Kimi, figyu...kösz mindent!
- Mi mindent? - kérdezte meglepve.
- Elsősorban azt, hogy a barátom vagy. Hogy képes voltál eljönni a családodtól, mikor meghallottad, hogy bajban vagyok. Hogy az éjszaka közepén a legpocsékabb állapotomban sem hagytál egyedül. Hogy akkor sem hagytál faképnél, amikor egy hálátlan bunkóként viselkedtem veled. Hogy gondoltál a biztonságomra, amikor én hallani sem akartam a segítségedről! És akárhogy is reagáltam, azt is, hogy őszintén elmondtad, hogy már nem egészen úgy nézel rám, mint eddig gondoltam. És tudom, hogy ez rohadtul nem telefontéma, de most muszáj volt elmondanom, akkor is, ha baromira érzelgős és nem az én stílusom! - fejeztem be a monológomat, aminek a végére már nem csak kifulladtam a hadarástól, de őrülten röhejesnek éreztem magam. Lélegzetvisszafojtva vártam, hogy mit válaszol.
- Nincs mit megköszönnöd. - mondta végül fojtott hangon, majd kis szünet után nevetni kezdett. - Bár ez tényleg nem a te stílusod!
- Tudom. - visítottam kínomban.
- Én kösz, hogy ezt kibökted. Jól esett. - nevetett, amiből nem tudtam kikövetkeztetni, hogy szórakozik rajtam, vagy komolyan gondolja-e. - Akkor én meg azt köszönném meg, ha összerámolnád a cuccodat jó pár napra, ha akarsz jönni nyaralni, mert esküszöm itt hagylak, ha nem állsz készen.
- Máris rohanok! - ígértem meg már másodjára.
- Oké, akkor nemsokára látlak. Jó kutyázást addig is!
- Köszi, szerintem meglesz. - mosolyogtam kinézve az ablakon és bár nem láttam Damont, tudtam, hogy valahol az udvarban rejtőzik egy árnyékos helyen. - Akkor majd találkozunk! - köszöntem el, majd bontottunk a vonalat.
Amikor letettem a telefont a pultra, belebokszoltam a levegőbe örömöm jeléül. Végre történik valami jó is ebben a nyári szünetben! Most nem érdekel, hogy még mindig rettegek attól, hogy Jake újra kiveti rám a hálóját. Azért sem stresszelhetek most, hogy az a szerencsétlen nő megint felkeres a pénzéhségétől hajtva. Azt is figyelmen kívül hagyom, hogy az apám azóta nem is keresett meg, hogy higgadtan megbeszéljük a múltban történteket, ráadásul a bátyám sem érzi úgy, hogy rám férne egy testvéri lelkizés. Azon sem aggódhatok, hogy a legjobb barátnőm és a pasija talán már soha nem jutnak túl ezen a szakításon és nem jönnek össze újra. Sőt, azon sem akarok parázni, hogy milyen lesz újra találkozni Kimivel azok után, hogy vallomást tett, majd kis híján lefeküdtünk egymással, de a mostani telefonbeszélgetésünk mégis inkább barátira hajazott. Csak arra akarok gondolni, hogy talán már holnap vagy azután a barátaimmal közösen egy jachton utazva járjuk be a Földközi-tenger egy részét és elfeledve a magánéleti gondjainkat megpróbáljuk közösen kiélvezni a nyár és egyben a szabadságunk utolsó heteinek napjait.

Akkor sziasztok ismét! :)
Először is általában hosszú részeket szoktam hozni, de ez már egy kibővített verzió lett, mert most sajnos egy hétre biztosan elköszönök tőletek, ezért is akartam egy nagy adagot közzé tenni, mielőtt eltűnnék. Ennek elsősorban az az oka, hogy nyaralni fogok a jövő héten, így esélyem sem lenne a bloggal foglalkozni, de egyébként is rám fér egy kis pihenés, ami az írást illeti. Nem fáradtam bele, max egy kicsit stresszes lettem miatta. 
Egyrészt nagyon zavaró, hogy hiába van itt a nyár temérdek szabadidővel, nekem valahogy mégse jut időm minden internetes tevékenységemre. El vagyok maradva más blogok olvasásával, kommenteléssel, válaszolással az emailekre, amiket néhányotoktól kapok, és ehhez még hozzácsapódnak a megkésett részek, amiket sajnos már nem 2-3 naponta, hanem 4-5 naponta tudok hozni mostanság. Ez részben az én hibám, mert a melegtől valahogy nehezebben megy a számítógép előtt ülni és agyalni, részben viszont a technika fog ki rajtam, mert hol nincs internet, hol a blogkezelő nem mükszik, hol nem jutok a gép elé, szóval lassan úgy érzem, már minden összeesküszik ellenem :D
Ráadásul úgy érzem, most a történeten belül is van mit javítanom. Talán most bizonytalanodtam el először a cselekmény vezetésében, én sem tudom biztosan, hogy melyik lenne a helyes irány és emiatt mostanában sokszor újraírtam a részek bizonyos jeleneteit, ezért úgy gondolom emiatt is szükségem van egy kis pihenésre, hogy át tudjam gondolni, mit is szeretnék Nináékkal a folytatásban.
Ahogy a szereplőim is, most én is átadom magam kicsit jobban a nyárnak, de megígérem, hogy újult erővel térek vissza, hogy Ninát és társait "nyaraltassam" :)
Addig is legyetek türelemmel, és élvezzétek ki ezeket a kevésbé megterhelő forró napokat! ;)
Puszi mindenkinek, hamarosan visszatérek!
Alexa