72. fejezet: Erőpróba

Sziasztok!
Elég hosszú és fárasztó napokon vagyok túl, eléggé lestrapált az első hét a suliban, ezért is lettem kész ilyen későn az új résszel, amiért elnézéseteket kérem. Akárcsak Ninának a történetben, nekem is nehéz volt visszarázódni a szünet után a megszokott mindennapokba, bár szerencsére korántsem vagyok olyan reménytelen helyzetben, mint drága főhősnőm. A cím elég jól tükrözi, hogy Nina min megy keresztül, kemény napoknak néz elébe, emiatt a rész hangulata is elég melankolikus, de remélem azért tetszeni fog :)
Abban is reménykedek, hogy a későn érkezett folytatás ellenére megírjátok a véleményeteket, mert erős lelkifurdalás ellen ez a legjobb gyógyszer :D Úgyhogy számítok rátok ;)
Még egyszer bocsánat, ezután megpróbálok valami rendszert kiépíteni magamnak, ígérem! Nemsokára a laptopom is visszakerül hozzám, úgyhogy felturbózom a részeket képekkel, szóval lassacskán talán helyreáll a világ rendje :)
Jó olvasást!

(Nina)

Még életemben nem éreztem ilyen rövidnek a nyarat, ezzel együtt pedig a szünetemet. Amíg a GP2-ben versenyeztem, ugyanennyi szabadságot kaptunk, és többnyire feltöltődve érkeztem vissza a munkába. Most viszont minden idők leghosszabb -5 hetes-  F1-es nyári szünideje úgy repült el előttem, mintha csak tegnap utaztam volna haza Magyarországról. És természetesen még egyáltalán nem éreztem magamat kipihenve és felfrissülve ahhoz, hogy visszatérjek a pályára. Sőt, ha őszinte akarok lenni, már előre aggasztott, hogy ilyen lelkiállapotban kell elutaznom, de nem volt mit tenni. Spa várt rám és én nem mondhattam nemet neki.

Már az utazás is rendhagyóan kezdődött, ugyanis egymagamban szálltam fel Zürichben és ugyanúgy egymagamban szálltam le egy Liége nevű városban, ami nem messze található Spától. Nagyon szokatlan, hogy egyedül utaztam, hiszen Sebastiannal a kanadai alkalom óta többnyire együtt repültünk el a futamok helyszíneire, de ha ő éppen a lakóautójára szavazott, Heidi mindig velem tartott. Most viszont
mindkettejükkel hadban állok és emiatt nem is remélhetem, hogy ezen a héten akármikor is összefutok még velük. Heidi gondolom el sem jön Belgiumba, miután cseppet sem finoman a tudtára adtam, hogy nem kívánatos személy körülöttem, Seb pedig kétlem, hogy a történtek után szóba állna velem, amit sajnos meg is értek. Ráadásul ha ez nem lenne elég, Kimivel is fasírtban vagyunk, amiért feltételezésem szerint áltatott a kettőnk között történtekkel. És hiába akarja megbeszélni a dolgot, én inkább elfelejteni szeretném és minél gyorsabban túllépni ezen, hogy ha már tropára ment a mentális felkészültségem a nyári szünet katasztrófái után, legalább most tudjak koncentrálni a dolgomra, ami csak és kizárólag a versenyzés.
Mivel megfogadtam magamnak és egyúttal az értem aggódó apámnak és bátyámnak is, hogy otthon hagyom a problémákat, próbáltam jó képet vágni a repülőtéren körém sereglő rajongók felé, akik papírokat, újságokat, telefonokat és fényképezőket nyújtogattak felém az aláírásomért, illetve egy közös fotóért rimánkodva. Készségesen kiszolgáltam valamennyiüket, majd úgy fél órával később fáradt sóhajjal megkerestem a számomra kiállított Renault-t, ami a privát parkolók egyikében várt rám. Amíg Spába vezettem, volt időm arra, hogy összeszedjem magamat, mielőtt a csapat elé járulok. Próbáltam sokáig húzni a pakolást a szállodai szobámban, de mivel nem vagyok egy aprólékos és rendszerető típus, ezért annyiban kimerült a rendezkedés, hogy a bőröndjeimet bevágtam az ágy mellé, majd miután átöltöztem Lotus-os pólóba és egy hozzá passzoló bézs színű rövidnadrágba, indultam is a pályára.

Csütörtökön mindig kellemes a paddockban járkálni, mert ugyan érezhető a sürgés-forgás, de még sincs akkora tömeg, leszámítva a délutáni órákban idesereglő újságírókat és riportereket. Most, amikor végigsétáltam a végtelennek tűnő betonúton, kellemes levegő járta át a pálya ezen részét és nagyobb nyugi volt, mint amire számítottam. Még a versenyzőtársaimat sem láttam mászkálni, amit azért tényleg furának tartottam. Mire beértem a motorhome-unkba, már értettem, hogy miért van kint akkora pangás: minden csapattag az épületben tevékenykedett és olyan nagy zűrzavart észleltem, hogy gyanakodva megállítottam az első embert, akit megláttam.
- Hé, mi ez a nyüzsgés? Jön valami híresség, vagy mi?
- A híres spái eső jön nemsokára! - nevetett a rohanásban lévő csapattag, aki csak futtában tájékoztatott, mert már el is tűnt a szemem elől.
A nagy forgatagban próbáltam beljebb nyomakodni, hogy legalább az ebédlőig eljussak egy kis harapnivalóért, de ahogy beértem az ajtón, felém rohant egy kisméretű szőke rakéta.
- Ninaaaaa! - ordította csodálkozva, ahogy felnézett rám, miután belém ütközött.
- Titus? - pislogtam meglepetten a kisfiú láttán. - Vagy te a másik vagy?
- Én vagyok Titus! - kérte ki magának a testvére, aki szintén nekem rontott, és látszólag úgy örült nekem, mint a másik kis ámokfutó. - Háhá, megtaláltunk!
- Mi a fene...? - néztem le a két kis szőke kobakra, akik valamin nagyon jót röhögcséltek. Amikor felnéztem, megláttam a felém közeledő, gondterhelt arcú apukát. - Rami? Hát te?
- Szia, Nina! - köszönt mosolyogva, majd amikor odaért hozzám, egy futó öleléssel köszöntött. - Kösz, hogy megállítottad őket! A boxutca óta próbálom utolérni ezeket a kis csibészeket! - borzolta össze a fiai haját, akik ezután egymásra vetették magukat, hogy ők is szerteszét cibálják a másik hajkoronáját. Rami sóhajtva próbálta szétválasztani őket.
- De...hogy-hogy....miért vagytok itt? - próbáltam túltenni magamat a váratlan meglepetésen.
- Már akkor is beszéltünk róla, hogy jövünk Belgiumba, amikor nálunk jártál. - tájékoztatott mosolyogva, amikor egy pillanatra rám és nem a rosszcsontokra tudott koncentrálni, akik most hanyatt vágták magukat a padlón, feltartva ezzel sok ki-be járó Lotus-os embert.
- Jé, tényleg? - tágultak ki a szemeim. Egy picikét sem rémlett, hogy említették volna.
- Tényleg. - erősítette meg. - Kristii is itt van, de ő elég migrénes típus, és mivel a versenyt szeretné megnézni, ezért előre rápihen a vasárnapra. De a szállodában elég jól elszórakozik, amíg mi a srácokkal figyeljük Kimit.
- Aha. Hát ez klassz. - bólogattam, de közben lesújtott, hogy Ramiéknak talán fogalma sincs róla, hogy most nem éppen vagyunk a legjobb haverok Kimivel és ezért elég nyomasztó jópofizni velük.
- Egyébként hogy-hogy csak ilyen későn érkeztél? Kimi már dolgozik.
- Komolyan? - lepődtem meg. - Kicsit sok rajongóm akadt a repülőtéren, meg belekeveredtem egy dugóba is idefelé jövet, de...mégis min dolgozik már?
- A pályán van. - vont vállat Rami. - Elvileg nemsokára jön egy nagy zuhé és emiatt mindenki most megy körbe a pályán. Azért csodálkozok, hogy te még itt vagy.
- Előrébb hozták a pályabejárást? - kaptam a fejemhez kétségbeesetten, majd a zsebembe nyúltam a telefonomért, mert az hirtelen rezegni kezdett. Érdeklődve olvastam el Kimi SMS-ét.
"Pályabejárunk, hol vagy?"
- Pontos időzítés. - mondtam ki elismerően. - Bocs, srácok, de mennem kell. - néztem végig a Räikköneneken, miközben visszacsúsztattam a zsebembe a mobilomat.
- De hé! - ripakodott rám az egyik kiskrapek. - Te is elmész?
- Ja, már Kimi bá' is lelépett, mi meg unjuk a fejünket! - mérgelődött a tesója.
- Azért, fiam, mert ők nem játszanak, hanem dolgoznak. - oktatta ki őket az apjuk mosolyogva.
- És máris késésben vagyok. De később összefuthatunk még. - sóhajtottam, mert a gyerkőcök eléggé csalódott pofát vágtak. Igazából csak ezért mentem bele, mert amúgy legszívesebben elkerültem volna őket, olyan lelkiismeret-furdalás járta át a bensőmet a közelükben. De Rami nagyon hálás volt a felajánlásért, úgyhogy már nem mondhattam vissza.
Kirohantam a home-ból, majd a boxból ki a célegyenesre, ahol már felfedeztem a Williams mérnökeit és pilótáit, ahogy a rajtrácsot méregetik, úgyhogy választ kaptam arra a kérdésemre, hogy miért is hiányoztak a paddockból a társaim. Pechemre viszont előbb fel kellett futnom az Eau Rouge-on, mire a Raidillon kanyarnál kiszúrtam a fekete-arany pólós csapatot. Kifulladva érkeztem meg melléjük, és az sem segített a helyzeten, hogy a mérnökök -legfőképpen a versenymérnököm- rosszalló pillantásokkal méregettek.
- Elnézést a késésért. - szabadkoztam és hirtelen déja vú érzésem lett, mert ez a mondat visszaidézte a suliban oly sokszor mondogatott bocsánatkérésemet. - Ez a belga közlekedés meg a rajongók...
- Jó, jó, elég a dumából. - legyintett Ayao, majd átkarolta a vállamat, mert a többiek már közben folytatták az útjukat. Kimi érdekes módon mihelyst megbizonyosodott róla, hogy megérkeztem, visszafordult a mérnökei felé és a pályának szentelte figyelmét. Hm, hát oké.
- Ez nagyon ciki. - sziszegtem kínosan. - Tényleg sajnálom. Kimi előbb is írhatott volna.
- Mit csinált? - érdeklődött a japán mérnököm. Ja, hogy nem szúrták ki, hogy a finn pályabejárás közben SMS-ezget?
- Mindegy, a lényeg, hogy értesültem a harci helyzetről. - néztem fel az égre, ahol tényleg sűrű felhők gyülekeztek. Ó, mintha engem és a hangulatomat mintázna az időjárás!
Ezután már nem fecsegtünk többet, a versenymérnököm utólag tájékoztatott azokról az infókról, amikről lemaradtam eddig, majd becsatlakoztam a többiek mondókájának hallgatásába. Kimi a saját mérnökével elöl baktatott, én meg hátul kullogtam. Nagyon nem azokat az időket éljük meg, amikor a csapattagok elöl azt magyarázhattak, amit akartak, Kimi adott pár tanácsot a tapasztalt fejéből és utána már arról dumálhattunk, amihez kedvünk volt. Spában viszont mint minden más, a pályabejárás is rendkívüliként kezdődött.
- Ezt a rázókövet megemelték? - guggoltam le a Bus Stop kanyarnál, ahol egy kicsit megmagasított rázókővel néztem farkasszemet. Biztosan állítottam, hogy ez tavaly még nem így állt a helyén.
- Már évek óta ilyen. - érkezett a válasz egy mély hang tulajdonosától. Felnéztem és nem csalódtam, amikor Kimit láttam mögöttem állni. Meglehetősen komor képpel bámult le rám.
- Elnézést, Spa királya, nem akartalak zavarni a fárasztó kérdéseimmel. - reagáltam flegmán, majd feltápászkodtam és tovább lépkedtem a sikán felé. Azaz csak lépkedtem volna, mert amíg a Lotus-mérnökök továbbálltak, Kimi megragadta az alkalmat...és ezzel együtt a karomat is.
- Nem unod még? - kérdezte unottan. Szóval ő már igen, unja. Célozgatva rápillantottam a karomba kapaszkodó mancsára, mire sóhajtva elengedett.
- A pályabejárást? Spában még gyalog sem lehet unni a köröket, szóval nem. - mosolyodtam el. - Ráadásul az Eau Rouge-on keresztülvágni futva is elég élvezetes. Úgyhogy nem unom. És nem is fogom megunni.
- Pontosan tudod, hogy nem erre értettem. - fonta össze maga előtt a karját.
- Feltételezem, hogy másra gondoltál. - helyesbítettem, de amikor láttam a türelmetlenségét, hosszat sóhajtottam. - Figyelj Kimi. Tudom, hogy ez gáz. És ez még csak a pályabejárás.
- Te most miről dumálsz? - vonta össze a szemöldökét értetlenül.
- Arról, hogy a csapat nyilván nem tud semmit arról, hogy most összerúgtuk a port.
- De nem rúgtuk össze! - nevetett fel meglepetten.
- Érted a lényeget. - legyintettem, hogy lépjünk már tovább. Komoly és lényegre törő akartam lenni, nem goromba vagy bunkó. Nekem sem tetszett ez a feszült helyzet. - Figyu. Ez nekem sem fekszik. Minden olyan szétszórtan indul ezen a hétvégén és ez még csak a kezdet. Nem akarom tetőzni még azzal is, hogy bunkózunk egymással.
- Helyes. - mosolyodott el elégedetten. - Akkor végre helyreáll a rend?
- Milyen rend? - vontam fel a szemöldökömet. Olyan előérzetem volt, miszerint nem ugyanarra gondolunk. És ez a sejtés be is igazolódott, amikor Kimi megkönnyebbülten megszólalt.
- Nincs para meg feszkó, és elfelejtjük, ami Ibizán történt múlt héten. Én is erre próbáltalak rávenni, de te...
- Ácsi! - emeltem fel a kezemet szót kérve. - Te most nagyon félreértesz.
- Ne má'. - emelte égnek a tekintetét.
- Én nem felejtek. És jobb ha tudod, hogy baromira elvesztetted a bizalmamat, amiért végig vetítettél nekem! - böktem meg a mellkasán, hogy tudja, mi az ábra. Lefagyott a mosoly róla, az arca pedig ismét gondterheltté vált.
- Nem hiszem el, hogy ezt mondod. - csóválta a fejét rosszallóan. - Most komolyan...szerinted tényleg hazudtam neked? Mindenről? - emelkedett meg a hangja az utolsó szónál, amivel egyértelmű célzást tett, ha nem is mondta ki pontosan, mire gondolt.
- Az egyik felem valamiért nem tudja elképzelni. - ismertem be. - De másrészről meg annyira valósághű a kép, hogy ha Heidi unszolására is, de megtetted.
- Higgy az első felednek. Mindig az első megérzés a helyes. - reagálta le az elképzelésemet viszonylag higgadtan. - Nem is értem, miért filózol ezen? Hazudtam neked valaha is? Bármiben? Akármiben?
- Lehet, hogy igen, csak én nem jöttem rá, mert megbíztam benned. - néztem a szemébe, hogy lássa, komolyan beszélek. - De most már nem tudom, mit gondoljak! Szeretném azt hinni, hogy nem tetted meg, de közben...
- Ember, akkor mit agyalsz még ezen? - vágott a szavamba idegesen. Úgy tűnt most telik be nála a pohár.
- Nem egy semmiségről beszélünk, Kimi! - háborodtam fel. - Gyakorlatilag eljátszottad a bizalmamat, mert én mindent bekajáltam, amit mondtál nekem. Csak közben napokkal később kiderül, hogy az egész csak egy színjáték volt.
- Annyira gyerekes vagy, hogy így gondolkodsz. - nevetett maga elé.
- Nem kötelező beszélni velem. - rántottam meg a vállamat sértetten, majd továbbindultam, de Kimi persze nem hagyta annyiban, mert követett.
- Most megsértődtél? Ne má'! - Mivel nem válaszoltam, hanem a következő sikánt méregettem, nagyot sóhajtott a szótlanságom miatt. - Nina, nem gondolod, hogy ez már sok?
- Mi sok? - fordultam felé hirtelen. - Az, hogy nem ájulok el, amiért lelkiismeret-furdalásod van?
- Nekem? - mutatott magára meglepetten. - Nekem ugyan nincs lelkiismeret-furdalásom.
- Akkor egészségedre! - hagytam faképnél. Fárasztott már az, hogy tulajdonképpen egymás agyát húzzuk, és nem a poén értelmében, hanem idegességünkben. Nekem ez nem hiányzott.
- Ez kész! - nevetett mögöttem. Visszafordultam, hogy min kell így röhögcsélni, de ekkor pont megéreztem a fejemen az esőcseppeket, amelyek egyre gyorsabb ütemben elárasztották a pályát.
- Remek időzítés, kedves ardenneki időjárás. - mormogtam magam elé, ahogy megérkeztem a célegyenesbe. Már kezdett sötétedni, de semmi kedvem nem volt még visszatérni a boxba, úgyhogy hagytam magam áztatni. Megálltam az utolsó rajtkockába, ami még éppen a kanyarban kapott helyet és a fejemet csukott szemmel az ég felé fordítottam.
- Most meditálsz?
Hát nem igaz, mit akar még? Miért nem hagy már lógva?
- Ja, hogy most süketnek tetteted magad?
És még mindig itt van. Elképesztő.
- Szerintem ez azért gáz. - jegyezte meg, kicsit sem érdekelve, hogy csak élvezni akarom az esőt.
- Meg fogsz ázni. - figyelmeztettem, hátha ezt figyelembe véve majd odébbáll. Tévedtem.
- Nekem van dzsekim. Neked van aggódnivalód. - Kinyitva a szememet felé fordultam, szóval szemtanúja lehettem annak, ahogy magára aggatja a kapucniját és diadalmasan rám mosolyog.
- Nem érdekel, ha elázok. - vontam meg a vállamat. Annyira passzolt a hangulatomhoz az egyre hevesebben csöpögő eső, hogy túlságosan együttéreztem vele ahhoz, hogy valami menedéket keressek. - Leszarom. Jól esik.
- Csak úgy kérdem, hogy meddig fogunk itt álldogálni? - érdeklődött.
- Menj be a home-ba, ha cukorból vagy! - flegmáskodtam, majd ismét az eget kezdtem kémlelni.
- Mindjárt elolvadok ettől a szövegtől. - poénkodott, amit egy mosolygást leplező morranással díjaztam.
- De most komolyan...hagyj már békén!
- Ha neked is jó itt, akkor nekem is. - kulcsolta össze a karját. Jaj de kitartó valaki...
- Rajtunk kívül egy lélek sincs már a pályán. - néztem szét. Egyre erősödött az eső és mindenki bevonult a boxba vagy a paddockbeli motorhome-okba.
- Nekik nem jó. - vonta meg a vállát jókedvű mosollyal az arcán. - Tudod mi jutott eszembe?
- Hogy végre magamra hagysz? Most nagyon hálás lennék érte...
- Nem. Az, hogy ebből ma még vihar lehet... - közölte vészjósló hangon, de gonoszkás vigyorral.
- És? Ez még nem befolyásolja az időmérőt, a futamot meg pláne nem. - értetlenkedtem. Most komolyan időjóst játszik? Úgy tudtam, a legkevésbé sem érdekli, milyen körülmények között versenyzünk az adott hétvégén, hiszen mindig ugyanaz a cél.
- Azokat tényleg nem. De a te éjszakádat annál inkább. - húzogatta a szemöldökét gonoszkodva.
- Menj a fenébe, Kimi! - támadtam rá, mire ő nevetve kivédte a hadonászó karom támadásait. - Tudd meg, hogy nem fosok egy kis vihartól! Ezt már Budapesten is bebizonyítottam!
- Azért majd ellenőrzöm. - nevetett azon mulatva, hogy a mellkasát próbálom minél erősebben püfölni.
- Tudod mikor! - morogtam ellenezve az ötletet.
Egy utolsó támadásra készülve megpróbáltam levenni a fejéről a kapucnit, hogy hadd ázzon ugyanúgy a feje, mint az enyém, de ekkor megelégelte az ütlegelést és először lefogta a mancsaimat, majd a szemembe nézett.
- Ígérd meg, hogy nem fogsz sikítani meg elrohanni. - követelte sejtelmesen, de mire válaszolhattam volna, ő nyilván elkönyvelte magában, hogy megígérem, mert levette a kabátját és mielőtt még hadakozhattam volna, fölénk teregette ki a Lotus-os dzsekit és ha ez nem lett volna elég, még a fejünkre is húzta, így kb. úgy éreztem magam, mintha belebújtunk volna a belsejébe.
- Ez mire volt jó? - tudakoltam és bármennyire is próbáltam, muszáj volt kuncognom a helyzeten.
- Így egyikünk sem ázik és nem kell tudomást vennünk az esőről. - válaszolta könnyedén.
- Ennek így semmi értelme. Én ázni akarok. - jelentettem ki és éppen arra készültem, hogy lebontsam a dzsekiből készült "sátrat", amikor Kimi közbeszólt.
- Én meg azt akarom, hogy befejezd végre ezt a "hú de sajnáltatom magam, amiért beképzelem magamnak, hogy átvágtak" viselkedést. - nézett rám komoly tekintettel.
- Nem sajnáltatom magam! - kértem ki magamnak megsértődve.
- De, azt csinálod! - erősködött. - És már kezd k*rvára elegem lenni belőle!
- Akkor miért nem hagysz már békén? Nem kell a közelembe jönni és akkor nincs probléma! - csettintettem az ujjammal, azt szemléltetve, hogy milyen egyszerű megoldás lenne.
- Ezt te sem gondolod komolyan. - ingatta a fejét. - Egy csapatban vagyunk, hogy tudnálak elkerülni? Meg amúgy is...
- Meg tudod oldani, ha akarok. - vontam vállat lazán. - Mellesleg mi az az "amúgy is...?
- Az, hogy nem akarlak kerülni. Nem akarlak levegőnek nézni és nem akarok szarban lenni veled! - sorolta el egyhuzamban, majd egy levegővétel után még kijelentette. - És nem fogom hagyni, hogy egy blama miatt elcsesződjön minden, felfogtad? Úgyhogy felőlem hitegetheted magad azzal, hogy ilyen meg olyan hazug disznó vagyok, de be fogod látni, hogy baromságokat képzelsz be magadnak.
- Ó, tényleg? És mégis mivel fogod elérni, hogy belássam? - vontam fel a szemöldökömet kérdőn.
Erre közelebb hajolt annyira, hogy talán két centi választotta el egymástól az arcunkat. Magabiztosan a szemembe nézett, de álltam a tekintetét, hiába éreztem úgy, hogy hátrányban vagyok hozzá képest.
- Van pár ötletem. - motyogta olyan közel a számhoz, hogy levegővételkor beszippantottam a rágójának mentolos illatát is. Mivel eddig nem tűnt fel, hogy rágózik, megpróbáltam megbizonyosodni róla, hogy az orrom tényleg rágóillatot érez-e, de amikor belelestem a szájába, féloldalas mosolyt villantott. - Kéne? - Szemléltetve szétnyitotta a száját, ahol a nyelvén egy rágógumicsomó csücsült. Mégiscsak jók a szagérzékelőim.
Visszazökkentem a realitásokba, úgyhogy gyorsan átirányítottam a figyelmemet a szemére.
- Nem. - jelentettem ki határozottan. Egy percre sem ingatott meg, pedig nagyon jó próbálkozás volt.
- Se szavak, se tettek. Kemény dió vagy, ez eddig is tiszta volt. - bosszankodott, de nem vettem komolyan a hangszínét, mivel még mindig vigyorgott. - Mivel tudnálak meggyőzni?
- Nem kell meggyőzni. - közöltem tőlem nem várható higgadtsággal.
- De igen. - erősködött és látványosan megforgatta a rágót a szájában. - Kéred?
- Undorító vagy! - háborodtam fel a kihívó pillantásán. - Komolyan azt hiszed, hogy ha lesmárolsz, akkor minden megoldódik?
- Honnan veszed, hogy ezt akarom? - vonta fel a szemöldökét, és sütött róla, hogy szórakozik rajtam.
- Ne nézz hülyének, Kimi. - szűkült össze a szemem. - Megmondtam, hogy nem érdekel a szövegelés meg a bizonygatás. Csak azért nem oltalak le, mert semmi kedvem az újságokba kerülni, amiért elküldöm a búsba Spa királyát! És most ha megbocsátasz...
Kibújtam volna a Lotus-os esőkabát alól, de Kimi erősen tartotta felettünk és nem akarta, hogy lebontsam az esernyőként használt dzsekit.
- Jó, legyen. - morogta elkedvetlenedve. - De ne húzd fel magad, ha majd az arcodba kiabálom, hogy "Én megmondtam!".
- Mit mondasz meg? - néztem rá várakozóan.
- Azt, hogy az önfejűséged miatt beképzeltél minden baromságot rólam, de be fogod látni, mekkora hülye voltál! - mosolyodott el ismét, és úgy tűnt, nagyon biztos a dolgában. A magabiztosságát látva bennem viszont ismét felment a pumpa, és sok energiámba került tartóztatni magam.
- Na ide figyelj! - böktem meg a mellkasát. - Egy: nagyon szánalmasan próbálod beadni, hogy amit hiszek rólad, az hazugság. Kettő: ha békén hagyjuk egymást, akkor sokkal egyszerűbb lenne. Három: kövesd a kettes pont utasításait! És most helló!
Egy gyors mozdulattal kibújtam a kabát alól, amit Kimi is sietősen lehámozott magáról.
- Majd rájössz... - mondta, miután sarkon fordultam és a pitwallok kerítésén keresztül átmásztam a boxba.
- Nem érdekel. - kiabáltam vissza, de a lépteiből hallottam, hogy követ.
- Bakker, miért vagy ilyen csökönyös? Tisztára, mint egy óvodás.
- Még mindig nem érdekel. - közöltem fortyogva.
- NINA BRADL, KIMI RAIKKÖNEN! MI AZ ISTEN MŰVELTEK ITT? - szakította félbe az oda-vissza kiabálásunkat egy éles női hang.
Megtorpantam és visszafordultam a boxunk felé. Ekkor tűnt fel, hogy már a McLaren garázsainál jártam, míg Kimi már rég bekanyarodott a sajátjainknál. Ja hoppá, kicsit eltévesztettem az irányt.
Michaela toporgott esernyővel a feje fölött és olyan dühösen méregetett minket, ahogy még sosem láttam. Szabályosan főtt a búrája az idegtől.
- A pályabejárásnak vége! - sziszegte. - És ezek után csak annyi kérdésem van, hogy mi a jó büdős fenét képzeltek magatokról, hogy a legnagyobb esőben, kabáttal a fejetek felett trécseltek a célegyenesben, amikor már RÉGESRÉG INTERJÚZNOTOK KELLENE?
Úgy üvöltött, hogy még az Ardennekben is visszhangzott a hangja. Kimi csak rötyögött maga elé, de engem lesújtott, hogy nem csak a pályabejárásról, de az interjúkról is lekéstem. Jól kezdődik a hétvége.
- Te! - mutatott Kimire a sajtósom. - Röhögés helyett akár oda is tolhatnád a képedet ericához, mert már a haját tépi és kis híján elbőgi magát, amit nehezen viselnék. Úgyhogy tiplizz gyorsan, különben pilótacserét végzünk egymás között és ha én leszek a sajtósod, nagyon meg fogod járni.
- Megyek, főnök! - szalutált poénkodva a finn, aztán még mindig az orra alatt nevetgélve elmasírozott, magamra hagyva egy flúgos sajtófőnökkel, aki most nagyon mérgesen meredt rám.
- Ugye nem gondoltad komolyan ezt a helycserés támadást? - kérdeztem óvatosan, de rögtön leugatott.
- Csak azért nem, mert veled is legalább olyan nehéz bírni, mint a nagyságos Jégemberrel! Komolyan, mintha egy jégcsapból vájtak volna mindkettőtöket! - bosszankodott, de azután komolyan leteremtett. - Nem tudom, mit hittél, hogy a késve érkezésed után még az interjúk kihagyását is elnézi a csapat? Mert akkor jelentem, hogy mihelyst elvégezted a dolgodat, mehetsz Erichez!
- Mi? - riadtam meg a főnök neve hallatán. - De most miért? Csak azért, mert volt egy kis...khhm...nézeteltérésünk Kimivel?
- Ezt az ordítozást mindennek nevezném, csak enyhe nézeteltérésnek nem. De erről majd később beszélünk. Most a riporterekkel cseveghetsz. - fogta meg a karomat azzal a céllal, hogy elráncigál a motorhome-unkba, de amikor végignézett rajtam, megtorpant. - Miután átöltöztél. Úgy festesz, mint egy ázott kutyagumi.
- Na kösz. - horkantam fel sértetten.
- Pofa be és gyere! - tolt előre maga előtt, én pedig sorsomba beletörődve követtem az utasításait.

Egy ruhacserével és hajszárítással később az interjúszobában ücsörögtem egy sereg riporter előtt és a feszült figyelem hatására úgy éreztem elnyel a fotel, amiben helyet foglaltam. A szokásos "Mit vársz ettől a hétvégétől?", "Mennyire kedveled ezt a pályát?", "Mi a véleményed erről a nagydíjról?" kérdések után ugyanis a nyári szünidőmmel kapcsolatos faggatózások kerültek a középpontba, amitől egyre cikisebbé vált a helyzetem.
- Mi kellett ahhoz, hogy olyan jó kapcsolatot építs ki Räikkönennel és Vettellel, hogy együtt nyaralj velük?
- Mint nő, hogyan viszonyulsz a két pilótatársadhoz?
- A trénered hogy-hogy nem Sebastian Vettel személyi edzőjével nyaralt?
- Igazak a híresztelések, miszerint te és Sebastian már egy párként utaztatok el nyaralni?
Az utolsó kérdésig bírtam a küzdelmet. Addig próbáltam finoman fogalmazni és kitérni a konkrét válaszok elől, de amikor egy kíváncsi riporternő feltette az előbbi kérdést, egyszerűen betelt a pohár.
- Nem, nem, nem és nem! - borultam ki és reméltem, hogy Michaela pár percig megsüketül, mert hétszentség, hogy a pokolra küld a kifakadásomért. - Sebastiannal nem is voltunk, nem is vagyunk és nem is leszünk együtt! Egyik pletyka sem igaz, semmi nincs köztünk! Ha tudni akarják, talán már barátok sem vagyunk, mert már nem is kíváncsi rám és rohadtul meg is érdemlem, mert kicsesztem vele és most jogosan van bűntudatom! Értik? Haragszik rám és konkrétan egy szót sem beszéltünk a közös, baráti nyaralásunk óta! Úgyhogy most már ideje lenne felfogniuk, hogy az ég világon nincs semmi romantikus köztünk! Megköszönném, ha békén hagynának az ilyen zagyvaságokkal!
Kerek szemek meredtek rám úgy két percig, aztán mindenki egyszerre tolta oda a mikrofonját vagy diktafonját, hogy részleteket csikarjanak ki belőlem, nekem viszont elborult az agyam és fújtatva felpattantam, majd kitrappoltam az ajtón. Hangzavar támadt, de már nem érdekelt, csak vissza akartam jutni a hotelszobámba, mert annyira szétesve éreztem magam, hogy legszívesebben bezárkóztam volna valahová. De alig kanyarodtam be a következő folyosóra, egyenesen beleütköztem a csapatfőnökbe.
- Hé, Nina! - lepődött meg Eric. - Hová ilyen sietősen?
- Bocsánat, nem volt szándékos. - mormogtam szégyenemben és a szemébe sem nézve ki akartam kerülni, de megállított.
- Hahó, minden rendben? - méregette az arcomat. Megtorpantam ugyan, de csak a cipőm orrát bámultam. - Oké, ezek szerint nincs. Mi a baj?
- Ez egy elcseszett nap. Semmi más. - vontam vállat. Még ahhoz sem volt kedvem, hogy elszégyelljem magam, amiért a nem túl finom megfogalmazásomat a főnököm jelenlétében használtam.
- Gyere, beszélgessünk egy kicsit. - karolta át a vállamat barátságosan.
- Ne haragudj, de most szeretném inkább egyedül helyrerázni magamat. - utasítottam el a felajánlást. Bár kétségkívül imponált, hogy a csapatfőnök meginvitált egy beszélgetésre. - Holnapra szeretnék sokkal jobb formában lenni. Ma mindent elrontok, és ez másnap már nem fordulhat elő.
- Értékelem az elhivatottságodat, mint mindig. - mosolygott büszkén Eric. - De én azért is felelek, hogy a pilótáim egyben legyenek. Ha már itt tartunk...hol a barátnőd?
- Heidi nincs itt és nem is lesz. - informáltam, miközben észrevétlenül megfeszült az állkapcsom.
- Összevesztetek? - csodálkozott a főnök.
- Az nem kifejezés. - Nem sajnáltam előtte az őszinteséget, hiszen tényleg úgy tűnt, hogy érdekli a lelki állapotom. A törődés jól is esett, de nem segített rajtam.
- És most nincs személyi edződ a helyszínen? Bárki, aki pótolja?
- Nem is kell. - ráztam a fejemet nemlegesen. - Egymagam is boldogulok.
- Én azért örülnék, ha lenne melletted mindig valaki. - aggodalmaskodott, mintha az apám lenne.
- De nincs szükség rá. - mondtam valamivel halkabban, de mire végére értem a mondatnak, már hallottam is a kiabálást mögöttem.
- NINA! Esküszöm feldarabollak! - őrjöngött Michaela, amikor nagy léptekkel odaért mellénk.
- Na de Michaela! - tágultak ki a csapatfőnök szemei a sajtóslány fenyegetésén meghökkenve.
- Bocs, főnök, de ezt a lány mára hivatalosan is idegbetegnek nevezem ki! - bökte meg a vállamat, miközben szikrázó pillantásokat lövellt felém. Szégyenkezve a tenyerembe temettem az arcomat.
- Mi történt? - tudakolta Eric, látva Michaela idegösszeomlásának első jeleit.
- Először is, később érkezett meg a paddockba! - kezdte sorolni lesújtó bűneimet a sajtósom. - Másodszor, elkésett a pályabejárásról, és ha ez nem lenne elég, inkább Kimivel veszekedett a célegyenesben a vihar kezdetén, minthogy interjúzni jöjjön rögtön a kanyarméricskélés után! Ráadásul annyi esze volt, hogy pólóban és rövidgatyában ácsorgott a legnagyobb esőben, így nem is csodálkoznék, ha holnapra alaposan megfázna! De ha mindez nem lett volna elég, az imént olyan magánceremóniát adott elő a nyaralásáról, hogy nem csodálkoznék, ha Vettel sajtósa égig érő hajjal keresne fel azt tudakolva, hogy miért aggattál Sebastian nyakába még egy problémát!
- Micsoda? Hogy jön ide Vettel? - értetlenkedett a főnökünk.
- De hát ez az igazság! - tártam szét a karomat Michaela felé. Ahhoz nem volt erőm, hogy felvilágosítsam Eric-et a hadi helyzetről. - És tudod mi a legjobb? Hogy nem csak vele rúgtam össze a port, de Heidivel is iszonyatos vitán vagyunk túl és ez mind semmi, mert Kimivel ugyancsak szarban vagyunk!
- Engem nem érdekel, hogy kivel hogy állsz, csak az, hogy... - idegeskedett volna tovább a sajtósom, de Eric erélyesen közbeszólt.
- Na ebből elég! - intett csendre mindkettőnket. - Nézd, Nina, a magánéleted csakis rád tartozik és a te jogod eldönteni, hogy ebből mennyit teregetsz ki a sajtónak! De arra magyarázatot kérek, hogy mi az, ami miatt ezek szerint vitatkoztatok Kimivel. Mert ez enyhén szólva hihetetlen!
- Miért? - csodálkoztam értetlenül. - Ugyanúgy lehet konfliktusunk, mint pl. most Michaela és köztem!
- Meg is kapod a magadét, kislány! - sziszegte mellettem a sajtósom. Figyelembe sem vettem a fenyegető megjegyzését.
- De eddig egy rossz szót nem hallottam, amit egymásra mondtatok volna. - magyarázta a csapatfőnök. - És olyan büszke vagyok rátok, amiért ilyen jó csapatot alkottok. Remélem, hogy nem is komoly az ügy, mert az nem fordulhat elő, hogy feszültség legyen köztetek.
- Ezzel már elkéstél, főnök. - mormogtam elszontyolodva.
- Micsoda?
- Mindegy. - rántottam meg a vállamat, majd Michaela felé fordultam. - Bocsánat az interjún történtekért, de túl feszült vagyok. Nem bírtam már ezt a faggatózást.
- Ez még nem mentség! Kötelezettségeid vannak Nina, és most baromira elszúrtad! - vetette a szememre azt, amit pontosan tudtam magamról.
- Jó, akkor dühöngj, leszarom. Most visszamegyek a hotelbe. - közöltem elindulva.
- Ezzel még nem oldod meg a problémákat, kicsi lány! - kiabált utánam Michaela fortyogva.
- Tudom, de legalább egy éjszaka erejéig elfelejtem őket. - válaszoltam, de a reakciójával mit sem törődve már kifelé baktattam a motorhome-ból.
Szakadt az eső, de ezúttal már tudtam védekezni ellene, mert én is beújítottam egy csapatdzsekit, úgyhogy amíg a nekem kirendelt autóhoz értem, csak részben áztam el. Bár még mindig nem bántam, hogy rám zúdul az a tengernyi víz, mert legalább olyan borongós volt a hangulatom, amilyen a mai időjárás. Annyira tükrözte a lelkiállapotomat, hogy beletörődtem az ázott veréb szerepbe. Mire visszaértem a hotelbe, olyan elcsigázottan nyitottam be a szobámba, hogy csak arra volt erőm, hogy ledőljek az ágyra és tárcsázzam a szobaszervizt. Már délután óta evésre készültem, de még mindig korgott a gyomrom, bár az éhségérzet eltörpült a gyomorgörcs mellett, ami már lassan kikészített a nap végére.
Kegyetlenül rosszul éreztem magam, testileg és lelkileg egyaránt. Annyira egyedül éreztem magam, hogy már azt is bántam, hogy Heidi nem jött el Spába. Fura volt, hogy nincs mellettem és az is, hogy a nap folyamán se Kimivel, se Sebbel nem tudtam régi szokásunkhoz híve eltölteni egy kis időt. ost kezdtem csak érezni igazán a nyaralásunk óta bekövetkező űrt köztem és a barátaim között. A nyomás csak akkor kezdett el jobban fojtogatni, amikor arra a következtetésre jutottam, hogy nekem is köszönhető ez a kalamajka. Sőt...ha én nem kezdek magánakcióba, most semmi sem lenne így, ahogy most. És ahogy ez a bűntudat elhatalmasodott felettem, már el is ment az étvágyam.

Pénteken reggel sem lettem jobban. Sőt, talán még nyúzottabbnak éreztem magam, mivel az éjszaka megérkezett az a vihar, amit Kimi jósolt, viszont ő maga ezúttal nem állított be hozzám. Nem is tudom, hogy ennek örültem-e, vagy sem. De annak biztosan nem, hogy mihelyst megérkeztem a pályára, szembetalálkoztam a komplett Räikkönen-csapattal, akik az ebédlőben egy reggeli mellett készültek fel a mai nap első programjára, vagyis a délelőtti szabadedzésre.
- Jó reggelt! - köszöntem oda mind a négyüknek, de igyekeztem minél gyorsabban elhúzni a csíkot.
- Neked is! Nem jössz ide egy kicsit? - invitált meg Rami az asztalukhoz, ahol a gyerekeivel és Kimivel ücsörögtek.
- Kösz, de csak gyorsan bekapok valamit és megyek a sajtósomhoz. - hárítottam el az ajánlatot a lehető legkedvesebben. Miután kikértem a szendvicsemet, magamra erőltettem egy mosolyt, ahogy feléjük néztem. De a terveim, miszerint gyorsan eltűzök mellettük, rögtön bebukott, amikor Kimi megszólalt szokásos rekedtes hangján.
- Hallottam a tegnapi magánprodukciódról.
Felszínesen bólogattam és megálltam egy pillanatra. A többi rokon kedvéért nem akartam látványosan figyelembe se venni Kimit.
- Megelégeltem a kérdéseket. - vontam meg a vállamat lazán. A finn erre elmosolyodott.
- Már nem bízol senkiben és semmiben. Mindent úgy csinálsz, ahogy kedved tartja.
- Pontosan. - feleltem és én is meglepődtem azon, milyen nyugodtan mondtam ezt ki.
- Hát ez király. - fordult vissza Kimi a reggelijéhez és úgy tűnt, már nincs több mondanivalója.
- Mi van itt? - szólalt meg Rami is, akinek a tekintete közte és az öccse között cikázott. Én is Kimire néztem, de az arckifejezésével tudatta, hogy nem kell beszélnünk erről, úgyhogy megnyugodtam.
- Bocs, most mennem kell. - intettem Ramiéknak, és szerencsém volt, hogy ezúttal a lurkók nem akartak visszatartani, mert éppen nagyon lefoglalta őket az, hogy szőlőszemeket pöcköljenek bele egymás poharába. Még elmosolyodtam, mielőtt elsétáltam volna mellettük.

(Kimi)

Nyugodtnak és közömbösnek lenni nem mindig egyszerű, de a rutin és az évek együttesen mindenre képes. Kivéve, ha egy olyan ember előtt próbálod palástolni magad, aki legalább annyira ismer téged, mint saját magad. Így nem is ért váratlanul, amikor Rami érdeklődni kezdett, mihelyst Nina elhúzta a csíkot, én meg ugyanúgy folytattam a reggelizést, mint a megjelenése előtt.
- Ez bűzlik. - fintorodott el.
- Pedig nem romlott. - böktem rá a tojásrántottájára, amit a kölykök előszeretettel kapkodtak el az apjuk elől, ha éppen nem a szőlőlevüket itták.
- Fanyar poén volt. - reagálta le az előbbi kitérő válaszomat a bátyám. Oké, akkor ez nem jött be.
- Ne is kérdezd... - figyelmeztettem, mert felvette a "most mindent kiszedek belőled" arcát.
- Hiszti? - vonta fel a szemöldökét.
- Olyasmi. - válaszoltam röviden.
- Az klassz. - húzta el a száját.
- Ja, én is élvezem.
Igazából baromira idegesített a szitu. Ninát nem olyannak ismertem meg, aki egy ilyen orbitális zagyvaság miatt képes felrúgni minden kapcsolatát. Már azon is nem kicsit döbbentem le, hogy Sebet konkrétan kihasználta, de az is váratlanul ért, hogy Heidit elküldte a francba. A legszebb az egészben, hogy engem is ugyanúgy hibáztat és egyszerűen nem hagyja, hogy felvilágosítsam. Teljesen kifordult magából, ez egyáltalán nem az a lány, akit én ismerek.
- Fura, hogy így viselkedik. - folytatta Rami elmélázva. A rosszcsontok már lassan kajacsatáztak mellettünk, de egyikünket sem zavarta igazán.
- Nem önmaga. - értettem egyet vele.
- Azért ez gáz. - vélekedett.
- Nem mondasz újat. - mosolyodtam el egy fél pillanatra, de aztán összenéztünk és kicsit tovább húzódott a mosolygás. Na igen, nem volt egy tartalmas eszmecsere az előbbi, de a lényeget megbeszéltük.
- Mit akarsz tenni? - kérdezte, miután kiszórakoztuk magunkat a szűkszavúságunkon.
- Passz. - rántottam meg a vállamat. - Én már próbáltam megbeszélni vele, de nem veszi az adást.
- Olyan, mint te. - mosolygott. - Nem könnyű meggyőzni, de ha ráhagyod, előbb-utóbb úgyis belátja, hogy mi a jó neki és mi nem.
- Most ugye róla és nem rólam beszélsz? - ráncoltam össze a homlokomat, mert nagyon gyanúsan csengett a hangja. De a feltételezésemre persze csak legyintett.
- Pontosan tudod miről beszélek.
- Tévedsz, gőzöm sincs. - ráztam a fejemet. Tényleg fogalmam sem volt, mire célozgat.
- A lényeg, hogy szerintem lépj hátra és figyeld a végeredményt. - dőlt hátra a székében. - Ha ráakaszkodsz, attól nem fog jobban komálni. Hagyd főni a levében, ha már kifőzte magának, akkor egy ideig élvezkedjen benne, aztán úgyis kimászik a gödörből. Ilyen egyszerű.
- Mondtam, hogy a rali helyett a pszichológiát válaszd. - csóváltam a fejemet rosszallóan.
- Értek az emberekhez, öcsi. - vigyorgott büszkén, amit egy sötét pillantással díjaztam. Rühelltem, ha öcsinek hív.
- De a saját kölykeidet nem tudod megfékezni, bratyó. - mutattam a két ördögfiókára, akik marakodni kezdtek az utolsó szőlőszemen.
Rami odafordult a fiaihoz, és rémülten figyelte, ahogy Titus és Justuu egymásnak ugranak, majd a padlón kikötve tovább nyúzzák egymást a szőlőért. Megpróbálta szétválasztani őket, de amikor azok nem hallgattak rá, erélyesen rájuk szólt.
- Srácok, ha rosszak vagytok, nem szólok Ninának!
- Miért kéne szólnod? - érdeklődtem, mert nem értettem, mi köze Ninának a fiúkhoz.
- Visszavágót akarnak az otthoni matchbox-futamból. - sóhajtott a bátyám, mint egy megfáradt apa. - Nem hagynak békén ezzel. Amióta tegnap találkoztunk Ninával, azóta rágják a fülemet.
- Hát ez szörnyű. - ironizáltam, de ekkor bevillant egy jó ötlet.
Oké, akkor tartom magam. De nem vonulok teljesen vissza, és ebben a srácok fognak segíteni. Ők is megkapják amit akarnak és én is, szigorúan a határokon belül.

(Nina)

Mivel Räikkönenék nem álltak annak útjába, hogy otthagyjam őket, a szendvicsemet csócsálva benyitottam Michaela irodájába. A munkamániás munkatársam már benne volt a papírjai sűrűjében, amin már így fél év után nem különösebben lepődtem meg. És azon sem, hogy mihelyst leültem vele szemben az egyik székre, szúrósan nézett rám a papírok felett.
- Kopogni luxus? - intézte hozzám első kérdését nem túl udvariasan.
- Micsoda kellemes fogadtatás. - fintorogtam. Igazából már az is meglepett, hogy egy ilyen gúnyos megjegyzés elhagyta a számat. Tegnap e tekintetben sem voltam formában.
- Nem foglak semmilyen fogadtatásban részesíteni, mert a tegnapi baklövésedet kell helyrehoznom. - közölte gorombán, most már fel sem pillantva a munkájából. Látva a papírok tömkelegét és Michaela billentyűzeten ugráló ujjait, elfogott a lelkiismeret-furdalás.
- Szörnyen sajnálom a tegnapit. Tényleg. - esedeztem őszintén. Megkíséreltem egy szomorkás mosolyt is, de ezzel nem hatottam meg.
- Fogalmad sincs, mennyi energiámat fektetem be abba, hogy utánad takarítsak!
- Nagyon is értékelem a munkádat!
- Éjfélig maradtam itt, hogy finomítsak a tegnap elhangzott szavaidon! - nézett fel rám egy pillanat erejéig. - Így is kárpótlásdíjat kellett fizetnem néhány drágalátos újságnak és hírportálnak, hogy ne szóról-szóra közöljék le a kiborulásodat. Valamint Vettel sajtósával is egyeztettem, aki hajlandó volt reggel 6-kor tanácskozni velem azzal kapcsolatban, hogy hogyan kímélhetnénk meg titeket a ma délutáni sajtótájékoztatón elhangzó esetleges kérdésektől. Úgyhogy az a minimum, hogy megbecsülöd, amit érted teszek!
- Most mit vársz, vegyek neked valami hálaajándékot? - nevettem fel.
- Kezdetnek megteszi. - mosolyodott el.
- És mire vágysz? Egy új tollra? Ahogy látom, ez már kezd kifogyni. - böktem az éppen használatos íróeszközére, ami már az utolsókat rúgta. Michaela azonban nem díjazta a poént.
- Most arra vágyok, hogy magamra hagyj, mert még rengeteg a dolgom, és mivel pont te vagy ennek az oka, felettébb boldoggá tennél, ha inkább máshol rontanád a levegőt.
- Ahogy akarod. - sóhajtottam, miközben felálltam. - Csak bocsánatot akartam kérni.
- Milyen kár, hogy a sajnálatoddal semmire sem megyek.
- De úgyis csak a munkád tesz boldoggá! - tettem rá egy gúnyos megjegyzést, ami nem volt szép tőlem, de nekem is ugyanolyan rosszul esett az ő kijelentése. Mivel a sajtósom csak felhorkant, szükségét éreztem annak, hogy stílusosan távozzak az irodájából. - Akkor inkább megyek és boldogítom a pasidat, a garázsban legalább nem rontom a levegőt!
Éreztem, hogy hatásos volt a beszólásom, mert mihelyst becsuktam az ajtót, koppant valami rajta. De fura módon ez sem derített jobb kedvre, morgós hangulatban indultam el a boxunkba.
- Szép jó reggelt, kicsi Nina! - csicseregte Damien jókedvűen. Elmosolyodtam volna a reggeli derűjén, de a megszólításomra összeráncoltam a homlokomat.
- Így Kimi szokott becézni. - jegyeztem meg.
- De tudtommal most nem jópofizol vele, szóval átveszem ha nem gond. - karolta át a vállamat. Csak elhúztam a számat, aminek hatására lekonyult a szája széle. - Na mi az ábra? Hallom, tegnap kicsit kifordultál magadból.
- Szörnyen indul ez a hétvége, az a nagy büdös helyzet. - haraptam bele kelletlenül a szendvicsembe, amit még mindig csak rágcsáltam.
- Ez a töméntelen eső lelombozza a harci kedvet. - bólogatott megértően a szerelőm. - De hol van a vigyori barátnőd? Már megint a bikáknál nyalják-falják egymást a szőke herceggel?
Se a kérdés, se a válasz nem volt kedvemre. De örültem Damien társaságának, szóval amikor sóhajtva felültem az egyik tárolódobozra, úgy döntöttem beavatom a dolgokba.
- Heidi és Heikki már nincsenek együtt. És Heidi nincs és ne is lesz itt Spában.
- MI? - hüledezett és a nevetéséből ítélve, nem igazán hitt nekem. - Poénkodsz, mi?
- Nem. - ráztam a fejemet. - Nagyon csúnyán összevesztünk. Úgyhogy nincs edzőm a hétvégére.
- Ó, hát az nem kóser. - ingatta a fejét elszontyolodva, de két másodperc után felderült az arca. - Hé, tudod mit? Leszek a helyettese!
- Mi? - kérdeztem nevetve. - Úgy érted, Heidit akarok helyettesíteni?
- Naná! - vigyorgott. - Figyu, ha igényled az élethűséget, akkor beszerzek egy vörös parókát is. Tök buli, nem?
- Nagyon vicces... - csóváltam a fejemet mosolyogva. - Jó poén, de ne éld bele magad!
- Mos' mér'? - tárta szét a karját. - Leszek a személyi edződ és így nem kell hiányt szenvedned sem a futásban, sem a mentális felkészítésben, sem az étkeztetésben. Szemmel láthatóan nem boldogulsz egyedül. - vonta össze a szemöldökét, ahogy az arcomat fixírozta.
- Oké, felőlem! Ha ennyire akarod... - mentem bele könnyedén. Nekem ugyan édes mindegy, attól még úgy sem tud Heidi helyébe lépni.
- De még mennyire, hogy akarom! - jelentette ki, majd megdörzsölte a tenyerét. - Az első parancsom az lesz, hogy lefuttatom veled ötször oda-vissza a boxutcát!
- Rám is férne. - ismertem be. A nyár alatt kicsit elhanyagoltam az edzéseket.
- A második követelésem pedig az lesz, hogy ezeket az unalmas biozabokat kitiltom a szádból. - vette ki a kezemből a barna zsemlét, amit már félig elpusztítottam, de igényt tartottam a másik felére is.
- Hé! - méltatlankodtam.
- Figyu, ha valakinek ilyen ratyi kedve van, az nem ehet ilyeneket! Belga csokira van szükséged!
- És olyat honnan szerzek? - nevettem fel kétkedve. - Ugorjak ki a kisboltba?
- Ebédszünetre szerzek neked! - kacsintott.
- Szavadon foglak, edzőkém! - veregettem meg a vállát mosolyogva.

Az éjszaka ébren töltött órák hatása akkor csapott igazán fejbe, amikor beültem az autóba. A bukósisak legalább egy 10 kg-s súlyként nehezedett rám és emiatt megesett, hogy félrebillent a fejem a cockpitre. Az első szabadedzés épphogy elkezdődött, én viszont olyan hullának éreztem magam, mintha már a nap végi meetingről tartanék vissza a hotelbe.
- Ébresztő, Csipkerózsika! - kocogtatta meg valaki a sisakomat, mire feleszméltem a gondolkozásból és elfordítottam a fejemet. Damien vigyorgott rám, egy táblacsokit lóbálva a kezében. - Nézd csak mit hozott neked az edzőhelyettesed!
- De én nem ehetek ilyet! - közöltem, de annyira meg voltam lepve, hogy alig egy óra leforgása alatt ideszolgáltatott elém egy csokit, hogy nem tudtam túl meggyőzően elutasítani a nem várt ajándékot.
- Miért is nem? - érdeklődött olyan arckifejezéssel, amiből azt vettem ki, hogy ez amolyan költői kérdés volt.
- Heidi sosem adna ilyesmit a számba! Főleg nem versenyhétvégén! - tájékoztattam még mindig hitetlenkedve. de közben már nagyon ismerkedtem az epres finomsággal.
- Heidi nincs itt, vagy...? - ugrott fel mindkét szemöldöke kérdőn. Nemlegesen ráztam a fejemet, mire elégedetten folytatta. - Na látod! Én most úgy látom, rád fér egy kis plusz energia! Úgyhogy majszold csak el ezt a hazai édességet, úgy fogsz spurizni a pályán, hogy megdöntöd a körrekordot, bízd csak ide!
- Azért ne rugaszkodjunk el ennyire. - nevettem, de közben már kibontottam a csokit és miután levettem a bukómat, meg is kóstoltam egy kockát. - Wow, ez nagyon finom!
- Belga... - tárta szét a karját büszkén. Valaki nagyon hazafias!
- Nemhiába vagy a kedvenc szerelőm. - suttogtam úgy, hogy csak ő hallja.
- Nem lehet nem szeretni. - nyugtázta diadalmas vigyorral a bókomat.
- De akkor még jobban szeretnélek, ha tájékoztatnál a jelenlegi állásról!
- Ott kint ömlik az eső. - mutatott ki a garázsból.
- Nem mondtál újat. - ciccegtem, de már az is csoda volt, hogy megszólaltam, mert ez az epres álom teljesen megbolondította a nyelvemet.
- De elvileg 10 percen belül eláll. - folytatta Damien a helyzetjelentést ezúttal már komolyabban. - Kimentek egy-egy ellenőrző körre, aztán majd a mérnököd megmondja, hogy érdemes-e még körözgetni esőgumikon. Mert ez még az intereknek is sok. És délután még rosszabb lesz a helyzet.
- Akkor ideje kimenni körülnézni. - határoztam el magam, amikor az utolsó kockákat is betömtem a számba. - Damien, ez isteni volt.
- Tudom én mi kell a nőknek! - kacsintott, majd sok szerencsét kívánva ment a dolgára a társaihoz.
Sajnos nem sokat ért a jókívánsága, mert már az első körben kis híján a pálya szélén végeztem. Az eső hol elállt, hol rázendített, így lehetetlen volt kiszámítani, mikor lehet egy-két tiszta kört futni. Ráadásul az sem kedvezett, hogy a gyorsan befalt csoki úgy járt ide-oda a gyomromban, főleg az Eau Rouge-on felfelémenet, hogy néha már biztos voltam benne, hogy elhányom magam. Végül sikerült kihúznom a tréning végéig, ami elég megerőltető volt annak ellenére, hogy mindössze 9 kört tettem meg és mivel nem erőltettem meg magam, ezért csak a 23. helyen végeztem, közvetlenül Kimi mögött. Bár az eredmény nem adott okot örömre, boldog voltam, hogy kiszállhattam az autóból. Az öltözőmbe tartottam, amikor összefutottunk drága csapattársammal, aki szintén nem csattant ki a boldogságtól.
- Helyzet? - kérdezett rá. Először azt gondoltam, nem veszek róla tudomást, de nem volt erőm felszegett állal elvonulni,úgyhogy egy pillanatra nekitámaszkodtam a falnak.
- Pocsék ez az idő. - válaszoltam közömbösen. Jó,igazából a hányinger kerülgetett, de tartottam magam.
- Ja, de ez van. Túlélted a vihart? - vigyorodott el, mjad követve a példámat, lazán nekidőlt a falnak.
- Amint látod itt vagyok, és még szerencsére egyben. - gúnyolódtam, és közben azon agyaltam, hogy mivel hagyhatnám faképnél, mert ha nem teszek így, előtte fogom kidobni a taccsot.
- Ja, szerencsére. Viszont fehér vagy. - állapította meg az arcomat fürkészve.
- Kicsit frusztrált vagyok. - Valójában baromira émelygek, de a frusztráció jobban hangzik.
- Nem vagy jól. - méregetett továbbra is gyanakvóan.
- De jól vagyok! - erősködtem emeltebb hangon. - Semmi bajom!
- Fogadok, hogy alig aludtál az éjjel! - mosolyodott el.
- Akkor fogadj magaddal, engem nem izgat. - vontam meg a vállamat, majd úgy döntöttem, ideje lelépni, mert a csoki perceken belül távozhat. - Viszont baromi éhes vagyok, úgyhogy megyek ebédelni. De ne parázz, nem zavarom a családi légkört. - biggyesztettem még oda a végére, amire csak egy fejcsóválással reagált.
Nehéz szívvel nyitottam be a pihenőmbe, de legalább az ajtó elválasztott minket egymástól. Hiába akarom elkerülni Kimit, ez egyszerűen lehetetlen! Így is, úgy is belefutok valamikor, vagy a garázsban, vagy a motorhome-ban, a pályán meg egyértelmű! És pont emiatt nehéz annyira ez a helyzet. A távolságtartás nem megy, a "nem vagyok rád kíváncsi" dumát pedig még magamnak sem hiszem el. De nem tudok olyan könnyen túllépni azon, hogy hazudott, hiszen ez fáj a legjobban. Viszont talán jobb is így: minden a régi kerékvágásban. Csak csapattársak, csak haverok...és semmi para.

Szerencsére a belga csoki jól viselkedett és minden tünet ellenére bent maradt a gyomromban. Damien tovább feszítette a húrt, amikor ebéd közben odatolta a képét az asztalomhoz és egyszerűen elsöpörte előlem az ebédemet, helyette pedig egy aranybarnára sült csirkeszárnnyal és sült krumplival lepett meg.
- Ez meg mi? - kerekedtek ki a szemeim.
- Normális ebéd! - vágta rá kioktatva engem. - Nem ilyen nyulaknak való saláta kell neked, hanem energia!
- Heidi kinyírna, ha ezt látná! - kuncogtam, de azért rávetettem magam a csirkére. Mennyei volt!
- A vörös fejű most nincs itt, neked pedig erőre van szükséged. - jelentette ki határozottan, aztán végre leült velem szembe az asztalhoz. - Úgy nézel ki, mintha másnapos lennél.
- Nem vagyok formában. - mondtam ki a fájdalmas igazságot.
- Akkor majd formába hozunk a srácokkal! - vigyorodott el. A szeme huncutságról árulkodott, úgyhogy gyanakodva felvontam a szemöldökömet.
- Valami azt súgja, hogy már van is ötleted erre.
- Talált, süllyedt! - helyeselt jókedvűen.
- De nem nem fog tetszeni.
- Mi? Dehogynem! - bizonygatta határozottan.
- Akkor ki vele! Már nagyon kíváncsivá tettél! - hajoltam előrébb érdeklődve.
- Ha ügyes leszel a szabadedzésen, akkor megosztom veled a terveimet. - közölte fennhangon, mintha legalábbis a főnököm lenne.
- És ha nem megyek jól? Ami elég esélyes a kavargó gyomromra és a megállás nélkül zuhogó esőre gondolva.
- Akkor meglepetés lesz. - dörzsölte össze a tenyerét. - De mindenek előtt futtatlak pár kör erejéig az edzés előtt.
- Nem vagyok még így is kinyúlva. - húztam el a számat. Cseppet sem éreztem magam képesnek arra, hogy a másfél órás tréning előtt még futkározzak bemelegítésképpen. - Kemény lesz a program az edzésen?
- Ha engem kérdezel, ebből ma nem lesz semmi. - csóválta a fejét. - Túl vizes ez a mai nap.
- Mi lesz a dupla DRS-ünkkel? - tudakolóztam. - Ma nem is tudjuk tesztelni?
- Passz. - vonta meg a vállát. - Ilyen időben biztos, hogy nem.
- Ebből nem lesz semmi. Vagy ha igen, úgyis Kimi kapja meg. - fintorodtam el. Elég volt csak arra gondolnom, hogy gyakorlatilag Kimi mindenben elsőbbséget élvez ilyen téren a csapatban, máris megéreztem a rossz szájízt a szám sarkában.
- Hallod, nagyon be vagy rá rágva! - csodálkozott. Ahh remek, már csak ez hiányzott. - Ennyire komoly a dolog? Már a srácokkal is gyanakodtunk, hogy valami nem okés köztetek, de ha így fintorogsz, akkor biztos jól összekaptatok.
- Ebbe ne menjünk bele, jó? - sóhajtottam fel. Se kedvem, se erőm nem akadt arra, hogy kifejtsem a témát. És őszintén szólva bármennyire csíptem Damient, ezt az ügyet nem akartam megosztani vele.
- De most ne má'! - szörnyülködött a vonakodásomat látva. - Iceman csinált valamit?
- Nem lényeg. - tereltem el a témát, de a szerelő megállíthatatlan volt.
- Szóval igen. - vonta le az egyáltalán nem bebizonyított következtetést. Már a szememet forgattam, de ezt figyelembe sem véve találgatni kezdett. - Vagy elsütött egy olyan poént, amit te sértésnek vettél és megorroltál rá...vagy pedig csinált valamit, ami neked nem tetszett és emiatt haragszol rá.
- Nem arról van szó, hogy nem tetszett! - bukott ki belőlem, pedig nem állt szándékomban reagálni rá. De már késő volt, és ahogy kimondtam, Damien lecsapott a nyitva hagyott kiskapura.
- Áhá, szóval igazam volt! A második lehetőség célhoz ért!
- Hagyjuk a fenébe! - álltam fel az asztaltól. Az ebédem fele még érintetlenül állt a tányéron, de már elment az étvágyam. - Edd meg te, jó étvágyat hozzá! - morogtam már távozóban.
- Úgyis kiszedem még belőled! - kiabált utánam, mikor már a kijárat felé meneteltem.
- Arra várhatsz! - szóltam vissza, de mihelyst elhagytam az étkező részleget, ütlegelni kezdtem a homlokomat.
Ha nem rázom helyre magamat, teljesen felemészt ez az egész. Heidi nincs itt, Kimivel szinte már úgy viselkedünk egymással, mint a szimpla csapattársak, és még saját magamat is kikészítem ezzel az örökös idegeskedéssel. Kezdek attól félni, hogy lassan összezuhanok, pedig nem engedhetem meg magamnak, hiszen versenyhétvégén vagyunk, és a munka nagy része még hátravan. Ha nem szedem össze magamat, abból komoly bajok lehetnek.

Nem gondoltam volna, de a második szabadedzés idején nemhogy nem voltam csalódott az időjárás miatt, még hálát is rebegtem az esőnek. Mégpedig azért, mert ahogy délután ismét beültettek az autómba, belesüppedtem a pilótafülkébe és moccanni sem tudtam, annyira elhagyott minden erőm. A bukósisakommal a fejemen rádőltem a cockpitre és próbáltam energiát gyűjteni, de ehelyett kétpercenként azzal szembesültem, hogy kis híján elbóbiskoltam. Ekkor jöttem rá, hogy nemcsak lelkileg, de testileg is komolyan megvisel ez a hétvégekezdet, ami cseppet sem volt jó előjel a folytatásra nézve.
Mivel a szerelőim is látták, hogy alig élek, békén hagytak, és inkább kimentek a boxutcába, hogy az esőt figyeljék. A versenymérnököm viszont odaguggolt mellém az autóhoz és nem hagyta, hogy elaludjak a pilótafülkében, mert folyamatosan tervekkel, időjárás-előrejelzéssel és az időmérőre szánt taktikával traktált. Alig hallottam ki egy-két szót a mondanivalójából, mégsem szóltam közbe egészen addig, amíg szokatlan bizsergést nem tapasztaltam az overallba bújtatott testemen.
- Hé, Ayao, a srácok babráltak valamit az oldaldobozzal? - kérdeztem, félbeszakítva ezzel a japán mérnököm beszédét. Kicsit furcsállta is, hogy oda nem illő kérdéssel vágok közbe, de azért készségesen válaszolt.
- Igen, de már említettem, hogy fejlesztésként keskenyítettünk a karosszéria alján, hogy...
- Azért van ilyen hideg itt lent? - tettem fel az újabb kérdésemet, meg sem várva a teljes választ.
- Hideg? - kérdezett vissza értetlenül. - Hol van hideg?
- Hát itt bent. - mutattam körbe apró kuckómban.
- Ott nem lehet hideg. - rázta a fejét még mindig szkeptikus arcot vágva. - Kint éppen 12 fok van, de kétlem, hogy oda is beférkőzne a hűvös levegő.
- De már libabőrös vagyok! - bizonygattam.
- Nem vagy te lázas? - tette rá a tenyerét a homlokomra, de nevetve elhárítottam az aggodalmát.
- Ugyan már, dehogy!
- Azért örülnék, ha benéznél az orvosunkhoz. - húzta vissza a kezét, de azért még mindig aggódóan méregetett. - Nina, remélem tudod, hogy az egészséggel nem lehet játszani. Az a versenyzés rovására is mehet.
- Jól vagyok, Ayao, tényleg! - mosolyogtam, hátha ezzel bebizonyítom, hogy tényleg kutya bajom.
- Már délelőtt is fáradtnak tűntél. - fürkészte az arcomat összevont szemöldökkel.
- Nem aludtam jól az éjjel. - vallottam be. - Ha vihar van, általában nem tudom jól kipihenni magamat.
- Akkor lehet, hogy csak egy hosszú alvásra van szükséged! - nyugodott meg végre. - Ha gondolod, fél órára leszűkíthetjük a nap végi meetinget és akkor hamar ágyba kerülhetsz.
- Soha jobb ötletet egy versenymérnöktől! - derült fel az arcom, mire Ayao a szemét forgatta.
Hálásan megköszöntem neki a felajánlást, mert én is erősen éreztem már magamon, hogy nagyon kéne egy kis üdítő pihenés. Ezt az autómban szerencsére ki is használtam, mert egyetlen körre sem küldtek ki a mérnökök, mivel annyira tocsogott a víztől a pálya, hogy csak a mezőny kétharmada hajtott ki néhány ellenőrző körre, és csupán a fele teljesített mért kört. Én ismét csak az eredménylista legalján szerepeltem, ismételten közvetlenül Kimi mögött. Szomorkodni viszont nem volt lehetőségem, mert mihelyst véget ért az edzésértékelő összejövetel a mérnökökkel, Damien megtalált és ragyogó arccal közölte, hogy ma este nem fogok korán ágyba bújni.
- Bulizni? - vontam fel a szemöldökömet. Pillanatnyilag semmi hangulatom nem volt szórakozni, amin én is meglepődtem. Két héttel ezelőtt még vigyorogva vetettem bele magam az éjszakába, legalábbis amíg rémálommá nem vált a nyaralásunk. Az viszont, mint tudjuk, már egy másik történet.
- Aha! Most miért? Legalább felrázunk egy kicsit és holnap lemosol mindenkit a pályáról! - próbált meg rávenni a kedvenc szerelőm az esti kiruccanásra, mert nem nagyon akaródzott elfogadni az ajánlatát.
- Maximum engem fog elmosni az eső. - motyogtam magam elé. Már csak ilyen mondatokra voltam képes, olyan üres fejjel jártam-keltem.
- Ne gyerekeskedj már! - lökte meg a vállamat. - Figyu! Én elvállaltam, hogy edződ helyett edződ leszek!
- Tudom, és ezért hatalmas köszönet, de...
- Belga vérem lévén vettem neked belga csokit és sült krumplit is szereztem neked! - folytatta a szemrehányást, nem törődve a hálálkodásommal.
- Finom volt mindkettő, kár, hogy majdnem ki is jöttek belőlem a nap végére....
- És azon igyekszek, hogy olyan állapotba kerülj, amiben már kiállhatsz vasárnap a rajtrácsra! - mutatott rám szigorú tekintettel. - Márpedig én úgy látom, hogy neked most jókedvre és egy jó társaságra van szükséged. És hol találsz errefelé jobb társaságot, mint a drága, és oly nagyon szeretett szerelőcsapatodat?
- Jó lenne lógni veletek, de... - sóhajtottam, de persze ezúttal sem fejezhettem be a véleményemet.
- Nincs de! - szögezte le határozottan, majd velem szemben állva, rátette mindkét tenyerét a vállamra. - Figyu! Még csak péntek van, holnap később kezdünk, az én hazai pályámon vagyunk, a srácok kocsmázni akarnak és te úgy festesz, mint valami félholt zombi. Mi a megoldás?
- Bulizni? - tettem fel az általa elvárt kérdést megadóan.
- Okos vagy te, látod? - veregette meg a vállamat elismerően. - Szóval? Benne vagy?
Egy ideig ízlelgettem az ötletet, mert egyrészről hulla fáradtnak és erőtlennek éreztem magam a nap végére, másrészt viszont Damien annyi mindent tett értem ma, muszáj meghálálnom neki, hogy helyettesíteni próbálja Heidit. És ha már az ő hazájában vagyunk, csak nem hagyhatom ki a szerelőgárda közös buliját. Így hát nagy nehezen, sóhajtásokkal egybekötve, de rábólintottam.
- Jó, legyen! De előre szólok, nem akarok berúgni! - kötöttem ki az egyetlen feltételemet.
- Ember tervez, isten végez. - kacsintott pajkosan, amit már kevésbé jó előjelnek vettem. És az este még csak most kezdődik...