73. fejezet: Gyülekező viharfelhők

Sziasztok!
Itt is vagyok a teljes résszel és számomra részsiker, hogy ezúttal betartottam az időhatárt :)
Nem akarok sokat rizsázni, mert már rég nem a gép előtt kéne ülnöm, úgyhogy rövid leszek.
A részhez csak annyit fűznék hozzá, hogy a cím mindent elárul. Először a felhők, aztán a vihar, és ugyebár tudjuk, hogy bár Belgiumban tavaly nem esett az eső, de annál nagyobb katasztrófa történt vasárnap. Ennek az előkészülete a mai fejezet, ami remélem, hogy a továbbra is nyomasztó hangulat miatt azért tetszeni fog nektek :) Várom most is a véleményeket!
Jó olvasást! :)

(Nina)

- Még egy korty...még egyetlen kortyocska, és folyékony halmazállapotúvá válok! - mutogattam az ujjammal figyelmeztetőleg, de közben már megint csuklottam és ezen nem csak én, hanem az összes szerelőfiú nevetett. Hiába, a legurított sörök és egyéb helyi finomságok megtették a hatásukat; már egyikünk sem volt szomjas, éppen az illuminált állapot legkellemesebb részét élveztük ki és ez a kedvünkre is kihatott, ami annyit jelentett, hogy semmiségeken röhögcséltünk.
Nehéz volt rájönni, hogy hogyan jutottunk el idáig. Arra még tisztán emlékszem, hogy megfogadtam Damiennek, hogy bár velük tartok a bandázásban, de nem fogom túlzásba vinni az iszogatást. A srácok viszont ügyesen kijátszották a fáradt és lestrapált agyamat, mindannyian akartak inni velem egyet, és mire észbekaptam, már a sokadik pohárnál tartottam. Ilyenkor bosszankodhatok azon, hogy miért alkalmaz a Lotus ennyi szerelőt egy versenyzőre...
- De velem még nem is ittál! - méltatlankodott az egyikőjük, Sam, akinek már csak a nevetgéléséből is levágtam, hogy hazudik. Amikor ezt a szemére is vetettem, tovább nyafogott. - Na jó, de ezzel még nem koccintottunk! - emelt fel egy belga rumot, amit Damien erőltetett rá az egész csapatra, mert állítása szerint ez hazája legütősebb itala.
- Már így is többet ittam a kelleténél! - siránkoztam, és hogy szemléltessem, mennyire lelkiismeret-furdalásom van emiatt, lefejeltem az asztalt, ahol ücsörögtünk a kocsma egyik végében.
- Megmondtam, hogy felesleges fogadalmat tenned! - oktatott ki Damien, tettetett rosszallással csóválva a fejét. - Sosem fogadsz szót nekem? Pedig én vagyok a nem hivatalos edződ a hétvégén!
- Mi van? - hökkentek meg a fiúk, mire a kedvenc szerelőm büszkén jelentette be a másodállását előttük.
- Képzeljétek csak el, hogy a vöröske nyugdíjba ment, és én vettem át a helyét!
- Ne már! - csapott az asztalra elkeseredve Glynn, egy másik szerelő. - Akkor nem látom többet azt a csodás dekoltázst?
- Hééé! - szóltam rá a srácra, de a fiúk olyan hangos röhögésben törtek ki, hogy alig hallatszott a hangom.
- És még randira sem hívtad, öreg! - piszkálódott Neil.
- Mekkora pech! - rimánkodott Lee is. - Pedig már nem is jár Vettel finn edzőjével Nina szerint.
- Damien? - néztem rá gyanakodva drága szerelőmre, aki ezek szerint elkotyogta az infót a társainak.
- Tehetek róla, hogy folyton felizgul, ha megjelenik a barátnőd? - tárta szét a kezét ártatlan arckifejezéssel, de az én tekintetem már Glynnre vándorolt, akinek a feje lángba borult zavarában.
- Há' most mi van? Jó nő és kész! - vágta rá, hogy lezárja a témát, de a fiúk és én is kinevettük. Bár azért én elgondolkoztam azon, vajon hogy tudta visszafogni magát, mert fél év alatt nem szúrtam ki, hogy tetszik neki a barátnőm. Viszont elnézve a kissé pocakos alakját és a nagy sörivó igényét, kétlem, hogy Heidi viszonozná az érzéseit.
- Egyébként láthatod még, mert nem ment nyugdíjba! - tisztáztam a helyzetet, mire hirtelen nagy csend támadt. Legalább fél percig. - Csak...most nincs itt. Mert mondtam neki, hogy ne jöjjön.
- Húúú...csak nem összebalhéztatok? - csodálkozott Marco.
- Jaj tuti, hogy azért, mert egyik nap nem müzliszeletet reggeliztél, hanem szalonnás rántottát! - gúnyolódott Alen.
- Dehogyis! - védtem meg magam, de mivel elég reális lett volna az a lehetőség is, muszáj volt nevetnem rajta.
- Amióta én vagyok az edzője, a müzli tiltólistán van! - bólogatott szigorúan Damien.
- Aha, és csokival töm a szabadedzés kezdetén, ebédre meg sült csirkét meg sült krumplit ad! - soroltam el az edzőként elkövetett bűneit, a szerelőtársak pedig rögtön elkezdték cikizni.
- Hallod, te hülye vagy!
- És még edzőnek nevezed magad?!
- Akkor ezennel megbuktál egészségtanból!
- Most miért? - Damien láthatóan nem értette, miért kap ennyi gúnyos megjegyzést a "munkájára".
- Azt hallottam, hogy versenyzőknek nem jó bármiféle kaját adni rögtön autóba ülés előtt, mert simán belerókázhat a a sisakba. - osztotta meg velünk a pletykát Lee.
- Ja, Webber egyszer verseny közben dobta ki a taccsot! - mesélte röhögés közepette Sam. - Még a csapatrádióban is hallani lehetett az öklendezést!
- Tényleg, te hogy bírtad ki hányás nélkül? - fordult felém kíváncsian Pete. - Főleg az Eau Rouge-on felfelé menet?!
- Kis híja volt, de megúsztam! - ismertem be elégedett mosollyal. - Bírja a gyomrom a strapát!
- A piát is egyelőre! - veregetett vállba Damien. - Na látod, megmondtam, hogy nem kell parázni.
- Fogadjunk, hogy Kimi tanított meg jó részegként viselkedni! - tippelt Neil nevetve, de mielőtt válaszolhattam volna, megint hangzavar támadt.
- Tényleg, Icemant nem hoztuk! - jutott eszébe Michaelnak.
- Én szóltam a többieknek, azt hittem majd értesítik Kimit is!
- De gáz! Csak nem szedi le a fejünket, hogy kihagyjuk a buliból!
- Pedig milyen ciki már, hogy Spa királya nem jött velünk kocsmázni!
- Hát én most nem is bánom. - szóltam hozzá a témához, mire a fiúk egy emberként bámultak rám.
- Tényleg, mi van már veletek? - érdeklődött Pete.
- Ja, mi történt? Vele is összebalhéztál? - vonta fel a szemöldökét kérdőn Lee is.
- Valahogy úgy. - mondtam, miközben a mutatóujjammal az asztalon körözgettem. Reméltem, hogy témát váltunk, mert nem akarok itt kikötni.
- Tök gáz, nem? - szörnyülködött Damien. - Látjátok, mennyi baja van szegény lánynak? Heidivel is szarban van, Kimivel is megorroltak egymásra, totál ki van purcanva....
- Ráadásul olyan vörös a fejed, mint az előbb Glynnek. - állapította meg Michael, félbeszakítva Damient.
- Tényleg, mitől forr így a fejed? - csodálkozott Lee, ahogy az arcomba tolta a képét.
- Tuti, hogy ez a pia ütötte ki ennyire. - bizonygatta Sam a belga rum üvegét kopogtatva.
- Hagyjatok már! - ripakodtam rá mindegyikre. - Attól, hogy már pirosat láttok mindenhol, még nehogy rám fogjátok a részegséget!
- Pedig már lassan ott tartunk! - nevettek a srácok.
- Mellesleg már a szemed is csillog. - fürkészte ismét az arcomat Lee.
- Húzz már a magánszférámból! Belemerülsz az aurámba! - toltam el a fejét röhögcsélve.
- Ez a lány már be van csiccsentve! - csettintett büszkén Damien. - Igazam van, vagy igazam van?
- Ne igyál előre a medve bőrére, te belga! - néztem rá gúnyolódva.
- Akkor a te kedvedre iszok, kicsilány! - emelte fel a poharát, majd miután a szerelőtársai utánozták a mozdulatát, színpadiasan felkiáltott. - Hát akkor innentől már egy értelmes mondat se hagyja el a szánkat! Megegyeztünk?
- Értettük, főnök! - szalutáltak egyszerre a srácok nevetve, majd miután én is hozzákoccintottam a poharamat az övékéhez, lehúzták a következő adag rumot.
A parancs az parancs, és a szerelőimnek eszük ágában sem volt megszegni a helyi hangulatfelelős utasítását, miszerint ezek után csak összefüggéstelen szavakat és öblös nevetéseket akar csak hallani. Sorjában hörpintette fel mindenki az újabb kör italt, és ez alól sajnos én sem lettem kivétel. Hiába tiltakoztam, annyira nem éreztem már az irányítást magam felett, hogy bármire rávehettek volna.
Tudtam, hogy nem szabadott volna, de teljesen lestrapált a mai nap, így a rum által elért kellemes állapotot kihasználva legalább mosolyogtam egy kicsit. Bár a fáradtságomon ez sem segített, egy bő órával később már az egyik szerelőm vállára dőlve hallgattam a fiúkat, és csak kevés kellett, hogy ott helyben elaludjak, amikor egyszer csak rikácsoló hangra lettem figyelmes.
- NORMÁLISAK VAGYTOK? - üvöltött egy női hang és mivel alig éltem már ezekben a pillanatokban, nem is volt erőm kinyitni a szememet, hogy megnézzem, ki a tulajdonosa.
- Szia, sziviiiiiii! - kiáltott fel Damien, mert az ő hangja volt a leghangosabb a részeg szerelőim közül. - Jaj, de jó, hogy te is itt jöttél, olyan jóóóóóó a hangulat!
- Te egy címeres ökör vagy, Damien! - rivallt rá a nő, aki kétségkívül csak Michaela lehetett. Ahogy Damien szivinek hívta, és amilyen hangon háborgott, csak rá tudtam tippelni.
- Mos' mér'? - értetlenkedett a kedvenc szerelőm. - Gyere má', igyá' velünk te is....csajszim!
- Még mindig rühellem, ha ezt a szót rám használod! - mutogatott rá dühösen a barátjára, aki cuppogva odatolta a fejét egy puszi reményében, de Michaela kis híján lepofozta. Ezt csak azért láttam, mert a nagy ricsajra felnyitottam a szemeimet. Sajnos, mert ekkor egy kétszer akkorára tágult szempárral találkoztam.
- Szióka! - mosolyodtam el a sajtósomra pislogva. - Hát téged mi szél hozott ide?
- Mennyit ivott? - kapta el a tekintetét Damienre.
- Éppen annyit, amennyit mi. - nevetett fel a kedvenc szerelőm a többiek meg egyetértően csatlakoztak hozzá. Én is kuncogni kezdtem, de rögtön ezután tüsszentettem egyet, pont annak a szerelőnek a pólójára, akinek a vállán pihentettem az ólomsúlyúnak érzett fejemet. - Na látod! Igaz! - csapkodta meg a hátamat Damien.
- Bakker! - nevetett Lee, a leprüszkölt áldozat a pólóját vizsgálgatva.
- Hihi, bocsika! - szabadkoztam, de rögtön ezután ismét tüsszentettem egyet, igaz ekkor már csak a levegőbe. - Francba! Jaj, mindjárt letörlöm! - fogtam meg jobb híján egy poháralátétet , és azzal kezdtem törölgetni Lee pólóját. A szerelőim hahotázásba kezdtek, Michaela viszont még mindig szikrázó pillantásokkal méregette a pasiját.
- Mondd neked van eszed? Konkrétan félholtan téblábolt egész nap, és akkor még elhozzátok inni?
Mivel alighanem rám célzott, felegyenesedtem és nagy erőfeszítés után fel tudtam nézni rá.
- Most legalább jól érzem magam! - bizonygattam, de mire kimondtam ezt a rövid mondatot, elfáradt a szám, úgyhogy a fejemet megtámasztva rákönyököltem az asztalra. - Hú, de kivagyok!
- Na ebből elég! - jelentette ki Michaela ellentmondást nem tűrően, majd megragadta a karomat, amivel azt érte el, hogy elvesztettem az egyensúlyomat és rádőltem az asztallapra.
- Hééé, ez fájt! - nyafogtam az arcomat masszírozva, miközben a sajtósom már erőteljes mozdulatokkal kiráncigált a szerelőim melllől. - Mi' csinálsz?
- Nincs több önsajnálat, se rosszullétfokozás. Így is szörnyen nézel ki! - állapította meg gorombán. - Mégis hogy akarsz holnap így autóba ülni? Olyan meggondolatlan vagy, mint egy gyerek!
- Nem vagyok gyerek! - toppantottam sértődötten, majd ismét tüsszentettem egy nagyot. - Van valakinek zsebkendője?
- Ti meg szégyellhetnétek magatokat! - mutogatott egyesével az összes szerelőre Michaela, tovább folytatva a szidást. - Az a ti problémátok, ha másnaposan akartok dolgozni, de Ninának vezetnie kell! Ennyire gyengeelméjűek vagytok? Szerintetek hogy lesz képes formába lendülni holnap?
- De hát csak feltuningoltuk! - védekezett Damien, bár a nevetéséből ítélve egy percre sem vette komolyan a barátnője felháborodottságát.
- Olyan hülye vagy, Damien, hogy néha magamra sem ismerek, miért jöttem össze veled! - rázta a fejét szégyenkezve a lány, mire a szerelők hangús húúú-zásba kezdtek, Damien meg csak nevetett ezen.
- Ne mondj már ilyet, szivi! Te így szeretsz, igazam van, vagy igazam van?
- Részeg vagy, fel sem fogod, amit mondok! - bosszankodott Michaela, majd erősebben megfogta a karomat, mert én a beszélgetésüket hallgatva már szép lassan nekidőltem, mivel alig tudtam már állni a lábamon a kimerültségtől. - Most nézzétek meg! Mindjárt kinyúlik!
- Jól vagyok... - sóhajtottam, de már én se hittem el. Egyre jobban csukódtak le a szemeim és ha a sajtósom nem tart meg, már rég elterültem volna a padlón.
- Most szépen velem jössz, hercegnő! - közölte Michaela, nem törődve a fiúk hangos méltatlankodásával. Én már reagálni sem tudtam, fáradtan intettem egyet a csapatomnak, aztán követtem Michaelát kifelé a kocsmából.
- Miért jöttél ide? - kérdeztem minden hangomat összeszedve, amikor elterültem az autó hátsó ülésén. Michaela ugyan beült a vezető ülésbe és el is indította a Renault-t, de egy szót sem szólt hozzám.
- Én sem tudom. - morogta vezetés közben.
- De honnan tudtad, hogy itt vagyunk? - faggatóztam tovább, mert nagyon kíváncsi lettem.
- Az egyik hosztesz tájékoztatott, hogy Damien inni akar ma este a társaival. Nem volt nehéz kitalálnom, hová jönnek. És amikor téged is hiába kerestelek, sejtettem, hogy belevitt téged is a zűrbe. - sziszegte még mindig ingerülten.
- Csak segíteni akart... - vettem a védelmembe ideiglenes edzőmet. Bár ha tehettem volna, legszívesebben visszamondtam volna az ajánlatát. Kegyetlenül rosszul ás fáradtnak éreztem magam.
- Meg kéne válogatni az eszközeit! - jegyezte meg bosszúsan.
Nem is szólt hozzám többet, elvezetett a hotelig, majd kisegített a kocsiból. Elfogadtam a segítséget, mert alig álltam a lábamon. Nem is az elfogyasztott alkoholmennyiség miatt, hanem inkább a végső kimerüléstől. Úgy éreztem, ha nem kerülök öt percen belül ágyba, eldőlök a folyosón. De Michaela, az őrangyalom szerencsére mellettem állt, és becibált, majd kirángatott a liftből, mielőtt még a falnak nekidőlve szunyókálni kezdtem volna. Alighogy beértünk a hotelszobámba, ruhástul lehasaltam az ágyra, és az sem érdekelt, hogy rátüsszentettem az ágyneműre, csak hozzásimultam a párnához és csukott szemmel begubóztam. Már el is felejtettem, hogy Michaela is jelen van, de tett róla, hogy ezután eszembe jusson.
- Remélem tanulsz ebből az esetből. - mondta sokkal nyugodtabban, de azért szigorú hangon.
- Nagyon gáz vagyok. Tudom. - motyogtam, bár legszívesebben aludtam volna. Viszont ismét hapciztam egyet és ekkorra már annyira taknyos lett az orrom, hogy fel kellett tápászkodnom zsebkendőt keresve. Épphogy körbenéztem, már a szemem előtt lebegett egy darab, amit Michaela nyújtott felém. - Köszönöm. - hálálkodtam orrhangon.
- Nagy hülyeséget csináltál, most már legalább tudod. - folytatta a szidalmazást kevésbé kioktató hangon. - Kezdve azzal, hogy kint ácsorogtál rövidnadrágban és rövid ujjúban az esőben. Most szépen megfáztál.
- Egy nátha ide vagy oda, már úgy is mindegy. - töröltem meg az orromat az orrfújás végén. Törökülésbe helyeztem a lábamat, majd szomorúan rápillantottam a sajtósomra. - Nagyon pocsékul vagyok.
- Észrevettem. - sóhajtott a lány, aztán egy rövid hezitálás után leült velem szemben az ágyamra. - Mintha nem találnád a helyedet. Nem is ismerek rád, Nina.
Azt terveztem, hogy rávágom, hogy "Az a baj, hogy én sem.", de ekkor váratlanul elkezdett folyni a könnyem. Igyekeztem gyorsan letörölni, de annyira égett a szemem, hogy nem tudtam megállítani a könnyáradatot. Emiatt megpróbáltam eltakarni az arcomat, de Michaela lefejtette a kézfejemet az arcomról és együttérzően átkarolt.
- Mi a baj? Totálisan össze vagy zuhanva.
- Tudom. - szipogtam, részben az előbbi tüsszögések miatt, részben a kezdődő hüppögésem miatt.
- Nézd, Nina. - fújta ki a levegőt egy mély sóhaj után. - Tudom, hogy nem vagyok egy barátnős típus. És elég szigorúan bánok veled, hiszen elsősorban munkatársak vagyunk, én pedig valamilyen szinten a felettesed vagyok. De most Heidi hiányában megoszthatod velem, ha úgy gondolod, hogy helyrejössz egy kis lelkizéstől.
- De rendes vagy! - mosolyodtam el, és nem rejtettem véka alá a csodálkozásomat. - De nem vagyok az a lelkizős típus.
- Miért, én annak nézek ki? - ráncolta össze a homlokát. Kuncognom kellett azon, hogy a munkamániás és vasszigorral rendelkező sajtósomról pont nem tudom elképzelni ezt a fajta beszélgetést. - Na, ki vele, hátha tudok segíteni.
Mivel ilyen lelki- és testi állapotban aligha tudtam volna mérlegelni, hogy mondjam-e el neki ezt meg azt, vagy sem, gondolkozás nélkül belevágtam a mesélésbe. Igaz, hogy közben elfeküdtem, mert már ülni se nagyon volt erőm, de Michaela nem bánta, sőt, türelmesen végighallgatta, ahogy sorra vettem a hungaroringi medencés bulitól kezdve egészen a mai kocsmázáshoz vezető okokat. A sajtósom már a mondandóm kezdetén elképedt, amikor azt ecseteltem, mik történtek köztünk Kimivel, elszörnyedt, amikor a foglyul ejtésem került szóba, de akkor már leesett az álla, amikor a nyaraláson történtek kerültek terítékre. Mire végül befejeztem a szövegelést, eljutottam odáig, hogy teljesen padlón vagyok, minden értelemben. Michaela eleinte csak pislogott, de amikor már jó néhány csendes perc eltelt, nagy nehezen megszólalt.
- Te...jóóó...ég! - ejtette ki a szavakat egyesével. - Ez kész!
Nem válaszoltam, csak bágyadtan ki-be csuktam a szememet. Már nagyon vágytam egy kis alvásra, főleg mivel ez a kibeszélő-show az utolsó energiáimat is felemésztette.
- Na jó. - sóhajtotta nagy nehezen. - Figyelj. Előbb fel kell fognom, hogy miről is esett szó az előbb. Neked pedig úgyis aludnod kell, ha nem akarsz holnap is zombiként megjelenni. A biztonság kedvéért majd felkeltelek. Most viszont lelépek, mert a végén engem is megfertőzöl. - pattant fel az ágyamról, mert kis híján letüsszentettem őt is, ahogy a kocsmában a szerelőmet.
- Bocsi. - húztam be a nyakamat esedezve.
- Aludd ki magad, mert reggel nem foglak kímélni. Másnaposság-űző akcióban lesz részed. - mutatott rám parancsolóan, amire én megadóan bólintottam. - Reggel jövök ébreszteni, te szerencsétlen!
- Kösz az együttérzést, drága sajtósom! - nyöszörögtem még utána, amivel sikerült egy szánakozó mosolyt kicsikarnom a távozó Michaelából. Alighogy becsukta az ajtót, a testem automatikusan ráomlott az ágyra és abban a pozícióban, ahogy elterültem, merültem álomba egy hosszú és kíméletlen nap után.

Még alig hunytam le a szememet, máris ricsajra ébredtem. Ólomsúlyú szemhéjaimat olyan kihívás volt felnyitni, mintha alvás nélkül kellett volna nekikezdenem a napnak. Valójában így is éreztem magam, de sajnos már esélyem sem volt tovább szunyálni, mert Michaela, ahogy ígérte, bejött ébreszteni és olyan hangosan kiabálta egymás után az "ÉBRESZTŐ!"-t, hogy a legmélyebb álmomból is felriadtam volna.
- Jól van már! - nyöszörögtem, majd a fejemre húztam a párnát. Arra a fejemre, ami úgy zúgott, mintha egy méhkas tanyázna az agyam helyén.
- Egy-kettő, nem érünk rá! - tapsolt sürgetően, majd a mozdulatlanságomat látva bekeményített és leráncigálta rólam a takarót. - Csipkedd már magad! Reggel van!
- Mégis hány óra? Hajnali kettő? - hunyorogtam az ablakra, mert egy halvány napsugár sem merészkedett be a szobám terebélyes ablakán, amiből arra következtettem, hogy még éjszaka van.
- Hét óra van, és neked ideje felkelni! - parancsolta Michaela éles hangon, amitől csak még jobban fájt a fejem.
- És mégis mi a francért kell nekem hajnali hétkor kelnem, amikor totál kialvatlan vagyok? - siránkoztam a takaróm után könyörögve, de a sajtósan vasmarokkal tartotta távol tőlem.
- Aki éjjel legény, legyen nappal is az! - emlékeztetett a hírhedt mondásra.
- Ez annyiban sántít, hogy nem vagyok legény. - kötözködtem, miközben morogva feltápászkodtam ülőhelyzetben.
- Részletkérdés. - rántotta meg a vállát. - Attól még ugyanúgy vonatkozik rád. Úgyhogy most már tényleg ébresztő! Póló, nadrág, pulóver, gyorsan kapkodd fel magadra! - dobálta elém a Lotus-os csapatruhákat, amiket kelletlenül felrángattam magamra.
- És mégis mit fogunk csinálni hajnalok hajnalán? - érdeklődtem, amikor már a hajamat fésültem. - Csak mert alig látok és iszonyúan fáj a fejem, nem beszélve arról, hogy taknyos vagyok.
- Kellett neked az esőben ácsorogni! - szidott le gorombán, de azért segítőkészen nyújtott nekem egy zsepit. - Most majd szépen felöltözöl és futsz pár kört a hidegben. Attól majd elmúlik a másnaposságod, nekem elhiheted?
- Nocsak, csak nem tapasztalatból tudod? - vontam fel a szemöldökömet gonoszkodva.
- Nem tudom, miből következtettél erre. - szegte fel az állát, mintha fogalma sem lenne, mire utalok.
- Éppenséggel a kanadai afterpartira gondoltam, amikor is...
- Megvannak a praktikáim ahhoz, hogy a részegségből sportot űző barátomat kijózanítsam. Maradjunk ennyiben! - zárta le a témát, de amikor egy halvány mosoly jelent meg az arcát, elárulta magát.
- Ne szidd le nagyon Damient! És ne is mártsd be a főnöknél! - kérleltem, már a pálya felé menet. Az utcák olyan kihaltak voltak ebben az időben, hogy tényleg úgy éreztem, az éjszaka közepén indulunk útnak.
- Nem állt szándékomban. Téged sem foglak elárulni. - ígérte, amivel mosolyt csalt az arcomra.
- Tényleg? Köszönöm, igazán hálás vagyok érte. - rebegtettem a szempilláimat hálálkodva. - De azért furcsállom, hogy ilyen elnéző vagy. Azok után, hogy úgy leugattad a fejemet csütörtökön, ez meglepő.
- Akkor még nem voltam tisztában azzal, hogy mi is van veled. - magyarázta, és a hangjából mintha némi együttérzést hallottam volna ki, ami megint csak meglepett. - Azt hittem, hogy egyszerűen nem akarsz visszatérni a munkádhoz a nyári lazítás után, és tudod, hogy erre allergiás vagyok.
- Bárcsak ennyi bajom lenne. - sóhajtottam, aztán eszembe jutott, hogy éjjel tulajdonképpen kitálaltam a sajtósomnak a magánéleti gondjaimat, amire így visszanézve nem igazán tudtam okot adni. - Ööö...figyu...nem bánod, hogy kiteregettem mindent? - kérdeztem zavartan. - Nem tudom, miért mondtam el, de tény, hogy utána valahogy könnyebben aludtam el.
- Ez volt a cél, végülis. - mosolyodott el kedvesen. Jé, mi a fene? Ezt tényleg Michaela mondta?
- És...mit gondolsz? - puhatolóztam azzal kapcsolatban, hogy mennyire hisz zűrös csajnak.
- Enyhén szólva ledöbbentettél. - ismerte be rögtön. - Leginkább az taglózott le, amit Kimiről meséltél.
- Hát tudom, hogy ez kínos. - húztam el a számat totális zavarban.
- Kínos? - ismételte meg pár oktávval magasabb hangon. - Nina, ez finoman szólva is döbbenetes!
- Megértem, hogy elítélsz meg ilyesmik, de... - szabadkoztam volna, de Michaela folytatta a tátogását.
- Az a döbbenetes, hogy nem vettem észre! Se én, se senki más a csapatból! Mégis mióta tart köztetek ez a...valami? - fordult felém kíváncsian, amikor megálltunk egy piros lámpánál az autóval.
- Ahogy mondtam, Magyarországon történt az a bizonyos eset. - emlékeztettem a tegnapi őszinteségi rohamom első felvonásával. - És hát...legközelebb Finnországban, amikor a családjánál voltunk, akkor mondta el, hogy szerinte már egy ideje többet érez, mint barátságot, amivel nem tud mit kezdeni.
- Alig hiszem el! - csóválta a fejét hitetlenül. - Ezt tényleg az a Kimi Räikkönen mondta, akit én ismerek? Elképesztő!
- Inkább az az elképesztő, hogy mint utólag kiderült, csak hazugság volt az egész. - komorultam el.
- Az igaz, hogy már ezt se nagyon tudom elképzelni Kimiről, de azt végképp nem, hogy megjátszotta magát és hazudott neked. Elvégre azért eddig is nagyon közel álltatok egymáshoz, legalábbis ahogy a versenyhétvégéken látlak titeket, így gondolom. - fejtegette a sajtósom elgondolkodva. - Ez már tényleg nem az ő stílusa.
- De minden jel arra mutat, hogy ez csak színjáték volt! - erősködtem az igazamat bizonygatva. - Heidi elég jól tudja befolyásolni az embereket és az utóbbi versenyhétvégéken furcsálltam is, hogy olyan sokat susmognak kettesben. Így már nem nehéz kitalálni, hogy ezt a tervet szövögették ellenem. Csak tudod mi a pláne ebben? Hogy ők a legjobb barátaim! - keseredtem el.
- Ez azért túlzás, Nina. - rázta a fejét hevesen. - Lehet, hogy én feleannyira sem ismerem Kimit, mint te, de biztos vagyok benne, hogy ő nem az az ember, aki megjátszaná magát és hazudna az olyan számára fontos embereknek, mint te. Mert ezek szerint az vagy neki, nem?
- Már én sem tudom. - hajtottam le a fejemet sóhajtva. - De most már biztosan nem. Hadat üzentem ellene, bár az az igazság, hogy én is kezdek egyre jobban kételkedni az elméletemben. Most meg aztán főleg, hogy kijelentetted, szerinted sem hozzá illő ez a viselkedés.
- Nem minden az, aminek elsőre látszik. - bölcselkedett mosolyogva. - Lehet, hogy tévedsz, nem?
- De ha tévedek, akkor miért nem világít rá? - emeltem fel mindkét kezemet a levegőbe értetlenül.
- Meg sem próbált beszélni veled erről? - érdeklődött, ezt hallva pedig beugrott az az este, amikor apáék nálam vendégeskedtem, de Kimi megjelent a házam előtt.
- De, csak éppen nem hallgattam meg. - fújtam ki hosszan a levegőt.
- Akkor talán éppen itt az ideje, nem? - fordult felém biztató mosollyal, amit nagy nehezen viszonoztam. - Már csak azért is, mert én is kíváncsi vagyok a végeredményre. - tette hozzá kuncogva.
- Jé, még a végén felfeded a kedves és romantikus énedet! - mutogattam rá nevetve.
- Az a minimum, hogy ha már te szerezted az én pasimat, akkor én is lökdösselek a jó irányba. - kacsintott, amit már tényleg meghökkenve vettem észre rajta.
Nem is nagyon tudtam kiigazodni Michaelán. Az egyik napon még kis híján leordítja a hajamat a fejemről, csak mert fél órával lekéstem az interjúkat, másnap kihúz a csávából és megment a részeg szerelőimtől, ma meg jó tanácsokat osztogat. Azt hiszem, mindenkinek két oldala van, viszont a gyengébbiket csak az arra érdemes embereknek mutatjuk meg. És én most egy ilyen kivételes személynek éreztem magamat.

Bármennyire is kedves és együttérző volt velem, a pályán visszatért az a Michaela, akit több, mint fél éve ismerek. Miután fél nyolcra a paddockba érkeztünk és még pont összefutottunk a reggeli autóvizsgálaton szolgálatot teljesítő szerelőinkkel -azokkal, akik tegnap nem játszottak részegesdit, hanem kötelességtudóan munkába álltak a vizitre-, az a feladat várt rám, hogy kifussam az életemet. Megelégedtem volna azzal, hogy néhányszor körbekocogjam a motorhome-unkat, de a talpraesett sajtósom elintézte, hogy a reggeli felkészülésre hivatkozva beengedjenek a pályára, ahol durván két órán keresztül futkorásztam, mire a közeledő halálomat felismerve Michaela megenyhült és hagyta, hogy bevonuljak a motorhome-ba.
Itt sem hagyott nyugtot nekem, amíg el nem fogyasztottam az általa előírt reggelimet, ami ugyan hasonlított a szokásos étrendemre, de mivel fájdalomcsillapítót a doppingvizsgálat miatt nem vehettem be, pluszba kellett egy gyógynövényekből főzött italt is, amit ugyan abban a másodpercben kihánytam, mihelyst eljutott a gyomromig, de az új edző-helyettesem szerint jobban leszek tőle. Ezzel a biztató üzenettel engedett el egy edzés előtti pihenésre a saját kis pihenőszobámba, ahol rögtön rávetettem magam a kis kanapéra. A gyógynövényes löttytől kevergett a gyomrom, a fejem még mindig fájt valamennyire, hiába szellőztettem ki és fáradtabb voltam, mint az ébredéskor. Nem is telt bele két perc sem, mire újra elszunyókáltam, és ezután csak arra eszméltem fel, hogy valaki az ujjaival matat a karomon. Lassan kinyitottam az álmos szemeimet, amik első látásra egy komor arccal találkoztak össze. De érdekes módon, miután pislogtam párat, már egy mosoly is megjelent előttem.
- Mi a fészkes fenét csinálsz itt? - kérdezte Kimi, miközben nagyon igyekezett, hogy ne nevesse el magát. - Csak mert negyed óra és kezdünk.
- Már ennyi az idő? - csodálkoztam, de közben már a karórámat kerestem, ami pontosan háromnegyed tizenegyet mutatott. Kimi a legjobbkor időzített, nemsokára kezdődik a harmadik szabadedzés, én meg javában ejtőzök a szobámban. - Úristen! Már megint késésben vagyok! - kezdtem el kapkodni, bár egy pillanatra el is szédültem, annyira gyorsan akartam felkelni. Kicsit kótyagos fejjel dülöngéltem egy darabig ülőhelyzetben, de a csillagok alig akartak eltűnni előlem, úgyhogy nekidőltem a háttámlának és úgy próbáltam összeszedni magamat.
- Senki sem tudta, merre vagy. - tájékoztatott a finn mosolygós hangon. - Ericnek már fő a feje, hogy megint nem talál.
- Istenem, bármennyire türelmes, ki fog rúgni! - temettem a tenyerembe az arcomat.
- Miért kéne kirúgnia? - értetlenkedett.
- Bár Michaela azt ígérte, nem beszél a tegnap estéről. Akkor nem is kell tudnia róla. - könyveltem el magamban, majd feltápászkodtam és a szekrényben kutakodva elővettem az overallomat.
- Mi volt tegnap este? - tudakolta kíváncsian, mire egy pillanatra megálltam az öltözködésben.
Hoppá, ezek szerint hangosan is kimondtam az előbbi gondolatmenetemet? Ahh, francba! Hülye, hülye, hülye! Miért kell nekem mindent elkotyogni? Még csak az hiányzik, hogy Kimi megsértődjön, amiért nélküle mentünk kocsmázni. Tuti, hogy vérig lenne sértve, amiért őt nem hívta senki. Ami amúgy egyébként egészen meglepő, de ha úgy nézem, hogy a szerelőim nekem akartak jót a tegnap estével, akkor mégiscsak jól jött ki, hogy a finn nem csatlakozott hozzánk. Ki tudja, mi lett volna, ha ott kezdünk el vitatkozni?
- Nina...kérdeztem valamit! - sürgetett, mert időközben ismét a felöltözéssel kezdtem foglalkozni, és csak magamban válaszoltam gondolatban. Továbbra sem állt szándékomban beszámolni a tegnap estéről.
- Ja bocs, véletlenül elfoglaltak a saját problémáim, biztos ezért nem figyeltem rád. - feleltem kicsit gorombán, bár tény, hogy inkább siettem elkészülni az edzésre, minthogy Kiminek ecseteljem, hogy milyen gázul alakultak a dolgok tegnap éjszaka. Ha tudná, hogy elmondtam Michaelának a kettőnk ügyét, talán meg is fojtana. És ehhez még pillanatnyilag túl fáradt vagyok.
- Ez a hála, amiért felébresztettelek? - csóválta a fejét bosszúsan. - Ha már itt tartunk, miért is aludtál itt?
- Éjszaka nem volt elég időm rá. - vágtam rá, mikor már a kesztyűkkel bajlódtam.
- Pedig nem is volt vihar. - jegyezte meg gonoszkodva.
- Elavult poén. - reagáltam, majd miután vetettem egy pillantást magamra a tükörben, megállapítottam, hogy a kissé álmos fejemet leszámítva készen állok a vezetésre. - És ha most megbocsátasz... - férkőztem volna ki mellette a szűk szobából, de megállított az ajtóban.
- Bekokóztál? - tudakolta furcsa hangsúllyal. Meghökkenve meredtem rá, annyira meglepett, hogy ha nem lettem volna túl fáradt hozzá, talán még nevetek is rajta.
- Dehogy, miért? - kérdeztem vissza bután.
- Egyfolytában szipogsz. - vonta fel a szemöldökét gyanakodva. Ekkor már tényleg közel jártam ahhoz, hogy a képébe röhögjek. - És olyan rendellenesen mély a hangod. - tette még hozzá.
- Csak náthás vagyok. - rántottam meg a vállamat, amikor leesett, hogy a megfázásomat azonosította a szipózással.
Kimi a fejét csóválva elmosolyodott, nyilván most jött rá, milyen hülyeséget hitt először. Aztán valamiért megváltozott az arckifejezése, elgondolkodva összevonta a szemöldökét.
- Az esőben lettél taknyos. - Nem kérdés volt, kijelentés. Amivel éppenséggel nem vitatkozhattam, úgyhogy bólintottam. - Nagyszerű, akkor most már ezért is hibáztathatsz. - jegyezte meg keserűen.
Jobbnak láttam nem belemenni ebbe a témába, úgyhogy csak megvontam a vállamat.
- Kösz, hogy felébresztettél. - zártam le a beszélgetést közömbösen, majd a munka hívószavára hivatkozva elhagytam a magánöltözőmet.

Egyetlen pozitívumot tudtam kiemelni a délelőttben, ez pedig csak az az aprócska öröm, hogy végre valahára elállt a napok óta zuhogó eső. Ettől függetlenül nem uralkodott túl örömteli hangulat a Lotus boxának azon felén, ahol az én teamem tartózkodott. A szerelőim totál másnaposan álltak munkába, bár a nagykutyák előtt szépen tartották magukat, hiába sejtette mind Eric, mind James Allison és társai, hogy nem tiszták. A munka összecsiszolt mindenkit, bár sok babér nem termett ezen a délelőtti szabadedzésen. Az időmérő előtti utolsó gyakorláson csak a 8. helyen végeztem, ami a hungaroringi harmadik pozícióimhoz képest jelentős visszahanyatlás. Persze Spa teljesen más kategória, mint a Hungaroring, de én is totálisan más ligában vezettem ezen a napon, mint anno, két hónappal ezelőtt Magyarországon.
Így hát nem csoda, hogy az eredményemhez az is hozzájárult, hogy képtelen voltam koncentrálni Spa lendületes kanyarjaira és padlógázas egyeneseire. Elvesztem a sebességben, ahol olyan otthonosan éreztem magam, hogy többször is csúnyán elfékeztem a gumikat, amikor a hosszú egyenes végén egyszer csak vissza kellett terelnem a gondolataimat a pálya vonalára, hiszen kanyar következett. Testileg ott ültem az autómat, amit és terelgettem az aszfalton, de a kevés alvás, a korai futóedzés és a másnaposság lassan múló nyomai még annyira lefárasztottak, hogy egyáltalán nem éreztem formában magamat. És ha ez nem lett volna elég, a Michaela által javasolt gyógynövényes cucc még mindig szorongatta a gyomromat.
- Nem is rossz egy másnapos pilótához képest. - veregette meg a hátamat Damien, amikor kiszálltam az E20-ból és leügyeskedtem magamról a bukósisakot. Teljesen leizzadtam és kimerültem.
- Igyekszek. - fújtam ki a levegőt, majd zsebkendőért nyúltam, mert már nagyon kikívánkozott az orrom tartalma, amit már fél órája nem ürítettem ki. Hát igen, ez undorító.
- Benáthultál? - nevetett ki, azt figyelve, ahogy alaposan kifújom az orromat. - Másnapos vagy és még meg is fáztál? Most már tényleg sajnállak!
- Sőt, ha rá akarunk tenni még egy lapáttal, a drága barátnőd is kellőképpen lefárasztott.
- Én is kaptam fejmosást. - vigyorgott. - Nem is értem, miért kiabált velem, én csak egy aszpirint kértem tőle. Iszonyatosan zúg a fejem.
- Akkor vegyél tőle futóleckét! - tanácsoltam. - Engem már megedzett és mivel nem az a kímélős típus, már egész jól elmúltak a fájdalmaim.
- Lecseréltél? - háborodott fel. - Én vagyok az edző-helyettesed!
- Michaela módszerei hatásosabbak. Az edzések és az étkezés terén is. - mosolyodtam el, főleg mivel láttam rajta, milyen érzékenyen érintette, amiért a barátnője átvette a rá bízott feladatot.
- Ma meg kell büntetnem. - határozta el. - Nagyon csúnyán meg fogja bánni, hogy kijátszott.
- Én a helyedben inkább tartanék tőle. - figyelmeztettem a flúgos sajtósom szigorára, mire Damien egyetértően bólintott.
- Elmesélhetnéd, mit művelt veled, amíg megetetlek!
- Kösz, de legalább az időmérőt meg akarom úszni gyomorémelygés nélkül. - eresztettem meg egy udvarias mosolyt, mire a belga srác csalódottan összeráncolta a homlokát. - De azért ha a profi személyi tréner posztra nem is, de a kedvenc szerelőm címre azért elég jó vagy. - veregettem hátba, ami Damient büszkeséggel töltött el. Így már nem is tartott vissza a magányos ebédemtől.
Ugyan kísértésbe estem, hogy az ebédidőt kihasználjam egy újabb szunyókálásra, de győzött a józan eszem és inkább bevonultam az ebédlőbe, hogy megtöltsem valami értelmessel is a gyomromat, ha már a gyógynövényekkel nem tudta megértetni magát. Amikor viszont megálltam a kiszolgálópult előtt, tanácstalanul vizsgálgattam az ételeket. Többfajta menüt is kínáltak, hiszen ez nem iskolai menza, ahol csak egy adott kosztot ehet az ember, viszont ez esetben örültem volna, ha nem nekem kéne eldönteni, melyik ebédet válasszam, hiszen már annyira hozzászoktam, hogy mindig Heidi teszi elém a kaját, hogy most számomra kicsit furcsa helyzetben találtam magam.
- Nem ajánlom a sült krumplit. - mosolygott rám a hoszteszlány, aki éppen a pult mögött tartózkodott. Kiszúrta, hogy a krumplit sasolom, és nyilván azt hitte, azt akarom enni. Válaszul megráztam a fejemet.
- Dehogyis! Azt hiszem az én gyomromat nem az ilyen olajos kajákra képezték ki.
A lány ismét elmosolyodott, majd látva a tanácstalanságomat, összedobott egy lazacot, tésztát és néhány zöldséget tartalmazó ebédnek valót. Mellé tett még egy proteines italt is, plusz egy müzliszeletet. Elmosolyodva vettem át a tálcát, majd hálásan néztem rá.
- Hú, köszi. Életmentő vagy!
- Semmiség! Ez a dolgom. - legyintett szerényen, de utána kissé zavartan beharapta a száját. - Kérdezhetek valamit?
- Ha már normális ételt adtál elém, akkor simán! - vágtam rá, miközben már az ebédemmel szemeztem.
- Az edződ...izé, Heidi...történt vele valami? - bökte ki nagy nehezen, erre pedig én is felkaptam a fejemet. - Ööö...bocsi, nem akartam udvariatlan lenni, csak...úgy értem...ugye nem rúgtad ki?
- Nem. - feleltem kurtán, bár ahogy eszembe juttatta a barátnőmet, kellemetlen érzés lett rajtam úrrá. - Csak most nem kísért el.
- Értem. - bólintott a hoszteszlány megelégedve a válasszal. - Ha gondolod, addig szívesen gondoskodok a menüidről. Ha Heidi nincs itt, és nem kéri ki előre neked...segíthetek, ha szeretnéd.
- Megköszönném. - mosolyogtam rá hálásan, amit ő is viszonzott. Talán örült, hogy a segítségemre lehet, ami meg nekem esett jól.
Bár Heidit úgy sem helyettesítheti, gondoltam magamban, amikor leültem a szokásos asztalhoz. Mivel rögtön a szabadedzés után jöttem enni, még csak néhány munkatárs állt neki ebédelni, a többiek még a boxban tevékenykedtek. Kiélveztem a nyugodt légkört, hogy kicsit összeszedjem magamat.
A hoszteszlány újabb megerősítést adott abban, hogy Heidi elengedhetetlen része a versenyhétvégéimnek és most, hogy nincs itt, nagyon erősen érzékelem a hiányát. Nem csak arról van szó, hogy elkísér a futamokra és így nem kell egyedül a helyszínre aztán hazautaznom. Személyi edzőként fontos munkakört tölt be, és mivel se menedzsert, se más személyem körüli munkatársat nem igénylek, ő az egyetlen, aki csak miattam van itt a Forma 1 közelében. Ellátja az edzőként vállalt feladatait, közben pedig barátnőként is ugyanolyan jól helytáll, amit eddig talán nem háláltam meg neki eléggé. Valójában csak most döbbenek rá, hogy milyen fontos a jelenléte a hétvégéken. Hiányzik, mint tréner, hiányzik, mint barátnő, és most rohadtul érzem magam, amiért elűztem magam mellől. De mihelyst belegondoltam, hogy miért is haragudtam meg rá, leszállt a piros köd és a fejemet csóválva feledkeztem el az előbbi gondolataimról. Letettem a villámat, mert egyszerűen elment az étvágyam. Alig ettem még valamit, de máris nem kívántam az ebédemet. Rosszkedvűen felálltam az asztaltól és az öltözőmbe masíroztam. Ha már ilyen pocsék hangulatban vagyok, az a legkevesebb, hogy ne akasszam rá az összes jókedvű csapattagra a pesszimizmust. Elég lesz nekik az, ha látják, hogy milyen siralmasan szerepelek az időmérőn.

- Nina! Ugye nem alszol már megint? - szólt rá a fülemre Ayao, nem sokkal azelőtt, hogy kiküldött volna a pályára a kvalifikáció első szakaszában.
Már teljes készültségben vártam a számomra is felvillanó zöld lámpát, bér őszintén szólva inkább maradtam volna a garázs egyik sarkában, csakhogy ne kelljen stresszelnem amiatt, hogy minden bizonnyal el fogom cseszni ezt a délutánt. De a versenymérnököm optimistán várta az első köreimet, úgyhogy meg kellett nyugtatnom, hogy minden a legnagyobb rendben.
- Nem, kész vagyok. - erősítettem meg a harci kedvemet, ami amúgy a nullával volt egyenlő, de elég, ha ezt csak én tudom.
Ayao jelzett, engem pedig kiengedtek a boxból. Lassan araszoltam a bemelegítő körömben, és arra is a mérnökömnek kellett figyelmeztetni, hogy jól teszem, ha felmelegítem a gumikat, mielőtt nekikezdenék a gyors körömnek. Sajnos ilyen alapvető dolgokra kellett felhívni a figyelmemet, ami nem nagyon akart a pályára korlátozódni, hiába igyekeztem. Az első szakaszból tizenhetedikként jutottam tovább, ami eléggé megijesztett. A rövid szünetben próbáltam felhergelni magamat, de ez csak annyira volt elég, hogy a Q2-ben a nyolcadik helyre feltornáztam magamat az idő lejárta előtt, így bejutottam a hajrába. Furcsa, hogy a szezon első felében, olyankor is a pole megszerzésével viccelődtem, amikor esélyem sem volt rá, most viszont egyáltalán nem reménykedtem semmiben. Semmi nem hajtott előre, csak nem akartam túl nagy csalódást okozni magamnak és a csapatnak sem. Amikor a kilencedik időt futottam meg, keserű szájízzel szálltam ki az autómból, és ez főleg akkor érte el a legkínosabb hatást, amikor a mérlegeléskor egy kósza pillantást vetve az eredményjelzőre kiszúrtam Kimi körét, ami a negyedik helyre volt elég. Ráadásul olyan pilóták kerültek elé Jensont leszámítva, mint Kobayashi és Maldonado, akiket simán le fog nyomni a versenyen. Egy biztos második hely mindenképpen megvan Spa királyának, és még a győzelemért is harcolhat, miközben a csapattársa fényévekkel van tőle három sorral hátrébb. Ez aztán szép teljesítmény!
Annyira frusztráltak a tények, hogy inkább gyorsan átestem a kötelező egészségügyi vizsgálaton, majd hívtam Michaelát, hogy sürgesse meg a sajtót, mert ha ezt a kötelességemet letudom, szeretném átaludni a nap további részét az éjszakával együtt. A sajtósom elégedett mosollyal nyugtázta a kötelességtudatomat, így a rendelkezésemre állt, amikor besétáltam a ketrecbe és odaálltam a nyilatkozó riporterek elé.
- Nina, ez a pálya nem kedvez a Lotusnak? - tudakolta egy férfi, a szám elé tolva a mikrofonját.
- Inkább nekem nem kedvez. - feleltem csalódottan, de azért megeresztettem egy bizakodó mosolyt. - De a pontokat holnap osztják és mivel előzési lehetőség is akad bőven, szeretnék mindent megtenni, hogy egy szép eredményt érjek el.
Így folytattam tovább a mai teljesítményemet firtató kérdések megválaszolását, amíg egyszer csak meghallottam a nevemet nem sokkal mellettem. Nem törődve az engem faggató újságíróval elfordítottam a fejemet és így pont megláttam, ahogy egy kíváncsi nő éppen Sebastiant kérdezgeti. Erősen füleltem, hogy hallgatózzak, így hamarosan rájöttem, hogy az én kifakadásomról kérdezik a véleményét. Seb zavartan összeráncolt a homlokát, majd válaszolt valamit, amit sajnos nem értettem.
Mivel teljesen átjárt a kíváncsiság, észrevétlenül közelebb férkőztem a Seb köré csoportosuló sajtóhoz, így már szem- és fültanúja lehettem az eseményeknek.
- Ezek szerint mégsem igaz az, amit Nina nyilatkozott csütörtökön? - érkezett a következő kérdés, amit meghallva már összeszorult a gyomrom.
Nem akarom még egyszer elismételni, főleg nem ilyen nyilvánosság előtt! Ráadásul a jelenlétében? Ne már! Ez hatalmas leégés lesz!
- Hallottam valami badarságot arról, hogy mi haragban vagyunk meg ilyesmik. - közölte, majd elkezdte rázni a fejét. - De ebből egy szó sem igaz!
- Mi? - csúszott ki a számon megdöbbenésem első szava. Kerek szemekkel bámultam rá, fogalmam sem volt, miről beszél. Hiszen mi nagyon is haragban vagyunk!
- Kifejtenéd bővebben? - tolta elé a mikrofont az egyik újságíró, mire újra beszélni kezdett.
- Nina és köztem nincs semmiféle feszültség. - jelentette ki anélkül, hogy egyszer is megrándult volna az arca a hazugságtól. Vagy nincs is semmiféle hazugság? Komolyan így gondolja? - Régóta jóban vagyunk, és semmi olyan nem történt, ami miatt ez a jó viszony megromlott volna.
Jelentéktelennek éreztem magam, ahogy ott álltam megsemmisülve. Nem is tudtam eldönteni, hogy örüljek-e ennek, vagy sem, mert csak pislogni tudtam rá. Ekkor viszont észrevett és rám mosolygott, amiben mostanában nem részesülhettem. Intett, hogy menjek oda hozzá, én meg a döbbenet hatása alatt odabotorkáltam, mire a riporterek hada rám is ugyanúgy lecsapott.
- Nina, miért nyilatkoztad azt, hogy már nem is beszéltek egymással?
- Csütörtökön még azt állítottad, hogy összevesztetek!
- Mi okod volt elhallgatni az igazságot? Szándékosan akartad megtéveszteni a sajtót?
- Hé, nyugalom! - emelte fel a kezét Seb, mivel én képtelen voltam megszólalni. Úgy álltam ott mellette, mint egy betonoszlop. Nagy szemekkel és értetlen arckifejezéssel.
- Mit csinálsz? - sziszegtem közelebb hajolva hozzá, de ő válaszként csak elmosolyodott és átkarolta a vállamat.
-  Látják? - szólt az újságírókhoz. - Nincs semmi probléma köztünk. Nem vesztünk össze és nem is haragszunk egymásra, mivel okunk sincs erre. Ugyanolyan jóban vagyunk, mint a nyári szünet előtt.
Annak ellenére, hogy gyakorlatilag mindenre választ adott, újabb kérdésekkel találtuk szembe magunkat.
- És akkor mi történt a közös nyaralásotokon?
- Ezek szerint még nem vagytok együtt?
- Szeretném leszögezni, hogy továbbra sem vagyunk egy pár, hiába lehetne erről egy szép cikket írni. - mosolygott kényszeredetten, amivel helyre is tette a riportereket, akik kissé csalódottan húzták el a szájukat. - Jóban vagyunk, de nincs és nem is lesz köztünk semmi több. Ezt jó, ha végre megjegyzik. - szúrt oda még egy kicsit, bár olyan angyali arccal tálalta a tényt, hogy a sajtósok csak bólogattak. - Ennyit szerettem volna, és nagyon örülnék, ha ezt szó szerint közölnék. Köszönöm!
Amikor a nép megértette és felfogta az infókat, hálásan fordultam Seb felé, aki viszont mihelyst lerendezte a dolgát, továbbindult, egy szó nélkül otthagyva engem a tovább faggatózó sajtó előtt. Most mi volt ez? Ezek szerint megbocsájtott? Vagy mi van már?
Mivel a kérdések csak úgy zsongtak a fejemben, úgy döntöttem otthagyom a riportereket, és inkább megköszönöm Sebnek, hogy kihúzott a csávából. Már öt méterrel előttem járt, de utánafutottam és megérintettem a hátát, hogy felfigyeljen rám. Ez meg is történt, amikor viszont összetalálkozott a tekintetünk, teljesen más hangulat tükröződött az arcán, mint amilyet az interjú alatt láttam rajta.
- Mit akarsz? - kérdezte gorombán, ami meglepett. Hiszen az előbb még kedvesen átkarolt a vállamat és minden jót nyilatkozott rólunk. Mi a fene ütött belé?
- Kösz, hogy nem erősítetted meg, amire gyanakodtak. - hálálkodtam, mivel úgy döntöttem, kedvesen állok hozzá, hátha az előbbi hangsúlya csak kisiklás volt. De amikor újra megszólalt, már én sem hittem ebben.
- Ha már te olyan meggondolatlan voltál, hogy csak úgy kiteregetted a magánéletünket, kénytelen voltam megvédeni, ami talán még maradt belőle. - sziszegte ingerülten.
- Ne haragudj, nem állt szándékomban kiborulni. - hajtottam le a fejemet bűnbánóan. - Egyszerűen csak olyat kérdeztek, ami feldühített és...
- Hát engem meg te dühítesz fel! - bökött felém hirtelen, amikor megtorpant a menetelésben. A szeme villámokat szórt felém, bár próbálta türtőztetni magát. Ezt abból láttam, hogy lassan kifújta a levegőt, miközben próbált másfelé nézni.
- Sajnálom, Seb, nem is hinnéd mennyire! - esedeztem, mivel tényleg hibásnak éreztem magam a kialakult helyzet miatt.
- Nem megyek semmire a sajnálatoddal! - közölte fojtott dühvel a hangjában.
- De akkor mit tegyek, hogy megbocsáss? - kérdeztem már előre félve a választól.
- Kihasználtál, érted? - lépett közelebb, annyira, hogy csak én halljam, mit suttog. - És ezt nem tudom neked megbocsájtani Nina! Belőlem még senki nem csinált ekkora hülyét!
- Tudom, hogy fatális baromság volt, és hidd el, én sem érzem jól magam attól, hogy haragszol rám. - vallottam be őszintén. Már meg sem lepett, hogy kétségbeesetten próbálom elnyerni a bocsánatát, hiszen azóta mardosott a bűntudat, amióta elváltunk Valenciában.
- Engem nem érdekel, hogy érzed magad. - morogta barátságtalanul. - Téged sem érdekelt szemernyit sem, hogy én mit érzek. Akkor most legalább megtudod, milyen az, ha leszarnak.
- Én sosem szartalak le, Seb! - emeltem fel a hangomat hitetlenül. Alig akartam elhinni, hogy veszekszünk, mivel sosem fordult még elő ilyen köztünk. - A barátom vagy, és....
- Nem vagyok a barátod. - szakított félbe, lassan kiejtve a szavait. Ezzel elérte, hogy még jobban szorongassa a torkomat az a bizonyos gombóc. De itt még nem ért véget a mondandója. - És ezek után ne is várd el tőlem, hogy hipp-hopp megbocsássak és legyen minden úgy, mintha meg sem történt volna. Hatalmasat csalódtam benned és ezért nem tudok túllépni azon, hogy becsaptál.
Ahogy érzékeltem, hogy a düh mellett a csalódottság is bőven helyet kap a hangjában, már tényleg rosszul éreztem magam a jelenlétében. Sütött róla, hogy legszívesebben elrugdosna maga mellől, és ez nagyon feszélyezett engem is, és őt is.
- Nem tudom, mivel tehetnék valami jót is, hogy... - próbálkoztam ismét, de nem hagyta, hogy végigmondjam.
- Ne tegyél semmit! - Olyan élesen csattant a hangja, hogy megrémisztett az indulata. - Ennyi is elég volt abból, amit tettél! Kösz, már így is elcsesztél mindent, nem kell még fokozni.
- De Seb...
- Hagyjuk békén egymást, jó? Torkig vagyok veled. - közölte kíméletlenül a véleményét rólam, mire nagyot nyeltem. - És ha legközelebb a sajtónak rólam akarnál fecsegni, hülyítsd őket is úgy, ahogy engem. Hiszen az megy neked a legjobban! - mosolyodott el gúnyosan, majd sarkon fordult és ismét otthagyott egymagamban.
Nem hibáztattam, amiért kiosztott, hiszen igaza volt. Mindenben. Megérdemlem a haragját, hiszen szemét voltam vele. De akkor is piszok rosszul esik, hogy ennyire ki nem állhat és konkrétan irtózik attól, hogy beszéljen hozzám. Mit tehetnék, hogy ez megváltozzon? Talán már semmit és tényleg ennyi volt a barátságunk. Egy újabb "remek" eredmény, amit elkönyvelhetek a mai napra.

Már azt hittem, vége a napi pofonoknak, de tévedtem. Hiába zárkóztam be a hotelszobámba a mérnökökkel folytatott megbeszélések után abban bízva, hogy egy végre kipihenhetem magamat és lesz időm azon stresszelni, hogy milyen lelki állapotban fogok felállni holnap a rajtrácsra, de a tervem meghiúsult, amikor kopogtattak a szobám ajtaján. Semmi kedvem nem volt Damienékkel egy újabb kocsmázásra adni a fejemet, se Michaelával okoskodni, hogy az én részemről mivel tusoljuk majd el a Sebastianos ügyet, úgyhogy úgy döntöttem, nem nyitom ki az ajtót, akármelyikük is az.
Az ágyban feküdtem, temérdek zsebkendővel körbevéve magamat és csak arra vágytam, hogy alhassak legalább 5 órácskát egyhuzamban. De csak nem maradt abba a kopogás, úgyhogy nyöszörögve kénytelen voltam felkelni és az ajtóhoz masírozni. Mihelyst megláttam, hogy ki, azaz kik állnak a küszöbön, kipattant a szemem.
- Hát ti? - csodálkoztam rá Kimire, akinek az egyik oldalán Titus, a másikon Justuu vigyorgott rám.
- Ígértél egy matchbox-futamot a srácoknak. - közölte a legnagyobb finn félmosollyal, mire a lurkók hevesen bólogattak. Pislogva próbáltam visszaemlékezni, de nem jutott eszembe, mikor ígértem én ilyet a szőkéknek.
- Nem rémlik, hogy beszéltünk volna ilyenről. - ráncoltam össze a homlokomat. - És ami azt illeti, most éppen... - próbáltam elküldeni őket udvariasan, de ekkor a gyerekek megérezték az elutasítást és mintha rakétának képzelték volna magukat, nekiiramodtak és mellettem beszáguldottak a szobába.
Meglepve figyeltem, ahogy leülnek a szoba közepére és kirángatják a sok kis matchboxot a zsebükből, majd szép sorba rendezik őket. Nagyon biztosak voltak a dolgukban.
- Semmi mással nem lehet lehűteni őket. - mondta Kimi mosolygós hangon. Visszafordultam felé, de ahelyett, hogy ő is a fiúk után indult volna, várakozóan nézett rám. - Bejöhetek? - kérdezte udvariasan.
- Van más választásom? - vontam meg a vállamat.
- Nem hagytunk. - mosolyodott el diadalmasan, ahogy besétált mellettem a szobába. Sóhajtva csuktam be mögötte az ajtót.
Justuu és Titus ekkor már hangos ricsajba kezdett, mert nem tudták eldönteni, melyiküké a narancssárga Lamborghini, mivel mint kiderült, mindkettejük birtokoltak egyet-egyet, de valamelyikőjük elhagyta valahol, azt viszont nem tudták, melyikük. Ebből éles vita kerekedett, de hiába vártam, hogy Kimi szétcsap köztük, a legnagyobb higgadtsággal lehuppant a srácok mellé és csak várta a végeredményt. Én is így tettem volna, ha nem fájdult volna meg a fejem a gyerekzsivajtól. Így hát amikor elfogyott a türelmem, megálltam felettük és erélyesen rájuk szóltam.
- Elég már ebből, fiúk! Nem mindegy kié az a Lambo, ha úgysem fog győzni? A nyertes csakis az ezüst Porsche lehet, azzal pedig én leszek!
Mivel nem bírtam viccelődés nélkül csendre inteni őket, a kezdeti megilletődöttségüket hamar felváltotta a széles mosoly. Összenéztek és ekkor már láttam, hogy nyert ügyem van. A narancsszínű Lamborghini ment a levesbe -azaz eldobták a sarokba-, míg az ezüst Porschét odatolták elém.
- De ha te ezzel leszel, akkor te fogsz nyerni? - vonta össze a szemöldökét Justuu. Nem tetszett neki, hogy az én kezembe került a szuperautó, ahogy a testvérének sem.
- Ja, ez nagyon nem ér! - méltatlankodott Titus is. - Akkor nekünk esélyünk sem lesz!
- Azért nekem van egy ötletem, mivel győzhetnétek le Ninát. - szólt közbe Kimi, mire három kíváncsiskodó fejjel találta szembe magát. Mosolyogva előhúzott a zsebéből két autót, amik kissé nagyobbak voltak, mint a kis srácok matchboxai, de nem is ez volt a legmeglepőbb, hanem a típusa. A két járgány ugyanis a mi Lotus E20-unk kicsinyített makettje volt, gördülő kerekekkel és bukósisakos fejekkel a pilótafülkében. Még én is rácsodálkoztam a két F1-es autóra, főleg arra, aminek a sofőrje piros színű bukót viselt. A kezembe vettem és alaposabban szemügyre vettem.
- Ez én vagyok? - pillantottam fel csodálkozva Kimire, aki lassan bólintott.
- Az meg a te géped, Kimi bá'! - állapította meg Titus.
- Honnan vannak? - érdeklődtem, mivel én még sosem láttam ezeket a maketteket.
- Eric ajándékozta a fiúknak. - válaszolta mosolyogva.
- Ez a miénk? - örült meg Justuu. - Wow, de jó! Add ide magadat, Nina! - parancsolt rám, de nem várta meg, hogy átadjam neki az autót, már ki is ragadta a kezemből.
- Én meg veled leszek Kimi bá'! - nézett csillogó szemmel a nagybátyjára Titus.
- Na akkor egyértelmű, hogy te nyersz, öcskös! - paskolta meg a hátát vigyorogva Kimi.
- Hé! - háborodtam fel, de a finn gúnyos arcát látva odafordultam Justuu-hoz. - Majd meglátjuk! Add a kocsimat, öcsi!
- Nem! - rántotta el a kezét, szorosan a markában tartva az E20-omat. - Ez az enyém!
- De hát... - tátogtam, de ekkorra a két Räikkönen-gyerek már fel is sorakoztatta a két Lotust a többi mellé a kijelölt rajtvonalra. Az én kezemben még ott árválkodott az ezüst színű Porsche. Felnéztem Kimire, aki alig bírta visszatartani a nevetését.
- Na most mutasd meg, mire mész a szánalmas Porschéddal! - gúnyolódott tovább.
- Hát ha harc, hát legyen harc! - szegtem fel az államat, majd odaguggoltam a két rosszcsont mellé, akik már türelmetlenül várták, hogy felkészüljek a rajtra, majd elgurítsam az autómat.
Mivel azonban az első versenyeket elvesztettem, mert rendre utolsóként ért célba a Porschém, Justuu és Titus "örökös vesztes" okra hivatkozva kizártak a meccsből. Meg is sértődtem, amiért kettejük -illetve a makkettautóink- között akarták eldönteni, melyikőjük a jobb, főleg, amikor kijelentették, hogy útban vagyok, úgyhogy menjek el a pálya közeléből. Így hát odakényszerültem Kimi mellé a nézőtérnek kijelölt ágyra, amit nem is büntetésként könyveltem el végül, hanem ajándéknak. Letettem a fejemet a párnára és csukott szemmel próbáltam regenerálódni, mert a gyerkőcök enyhén szólva is tovább merítették az így is gyenge elemeimet, így hát jól esett belesüppedni az ágyba.
- Azért ennyire ne kenődj el!- pöckölte meg az orromat Kimi. Fél szemmel ránéztem, így láthattam, hogy az ágytámlának dőlve rám mosolyog. - Vérprofik, nem könnyű legyőzni őket.
- Már azzal is a földbe döngöltek, hogy győztesen őrjöngni kezdtek. - motyogtam, miután ismét lecsuktam a szemeimet. - Annyira kivagyok.
- Bocs. Rami kicsit Kristiivel is akart foglalkozni, ezért elmentek vacsorázni. Rám bízták a kölyköket, ők meg hozzád akartak jönni. - szabadkozott, bár nem úgy tűnt, hogy annyira sajnálja, hogy megzavartak.
- Legalább felderítettek egy kicsit. Nem sok okom volt ma a mosolygásra.
Fogalmam sem volt, miért kezdek el ilyenekről hablatyolni, mikor igazából nem is vagyunk most olyan nagy haverok. Sőt, elvileg haragszok rá, hiszen ugyanúgy megtévesztett, mint én Sebet. És ha Seb jelenleg gyűlöl, akkor nekem meg Kimit kell gyűlölnöm. De annyira fáradt voltam már ahhoz, hogy kitessékeljem és elküldjem a francba, hogy inkább elástam a csatabárdot erre az estére.
- Nagyon furcsa vagy. - jegyezte meg a finn. - Korán reggel már kint vagy a pályán, edzés előtt alszol, mert éjjel állítólag nem volt időd rá, nem jössz ebédelni...
- Ebédeltem... - közöltem a tévedését. - Csak kicsit korábban, mint mindenki más.
- Ja, mert már az sem érdekel, hogy általában együtt ebédelünk, mi? - kérte számon.
- Ha az ebédelésen van a hangsúly, akkor tényleg nem nagyon izgat. - mormogtam félig a párnámba.
- Inkább az együtt-ön. - helyesbített.
Vette a fáradtságot, hogy felnyissam az egyik szememet, így láthattam, hogy már cseppet sem mosolyogva, hanem gondterhelten figyel engem. Sóhajtással fejeztem ki, hogy semmi kedvem elterelni a közömbös beszélgetést más irányba. Mintha Kimi ezzel vette volna a jeleket, nem erőltette a dolgot, helyette másról érdeklődött.
- Mit csináltál tegnap éjjel?
- Többnyire aludtam. - füllentettem. Éppenséggel ehhez a dologhoz sem fűlött a fogam.
- És még én hazudok neked, mi? - nevetett fel váratlanul. Erre már muszáj volt kinyitni a szememet.
- Miért hazudnék? - kérdeztem vissza. Nagyon rossz előérzetem támadt, amikor láttam rajta, hogy tartóztatja magát. Nem lehet, hogy tud a péntek estéről!
- Az a poén, hogy te vádolsz meg azzal, hogy így meg úgy átvertelek meg becsaptalak, miközben szemrebbenés nélkül hazudsz nekem. - csóválta a fejét, miközben egy nem túl őszinte mosollyal ajándékozott meg.
- Miből gondolod, hogy hazudok? Az igazat mondom. - próbáltam menteni a menthetőt. Végül is, tényleg aludtam az éjszaka egy részében. - De egyébként nem hiszem, hogy elszámolással tartozok neked arról, mikor mit csinálok.
- Azt hiszed nem tudom, hogy egy kocsmában ittatok a májatokra az idióta szerelőiddel? Egy csapatban gyorsan terjednek a hírek, Nina. - világított rá arra, hogy pontosan tudja, miért vagyok ilyen állapotban egész nap.
- És ha ittunk? - kérdeztem vissza önvédelembe kezdve. - Talán az sérti az egódat, hogy téged nem hívtunk?
- Nem, inkább az, hogy képes voltál a szemembe hazudni, mikor tudod jól, hogy nem csípem ezt! - emelte fel a hangját felháborodottan. - Ráadásul az a durva, hogy még mindig abban a hitben élsz, hogy én vagyok az, aki kihasználta a bizalmadat, közben te ilyen semmiségeket is eltusolsz egy hazugsággal!
- Most így akarsz revansot venni? - álltam a tekintetét határozottan.
- Nem, így akarom bebizonyítani, hogy amíg te piti ügyekben is képes vagy hazudni, addig én jóval fontosabb dologban nem csináltam ezt! - magyarázta kioktatóan.
- Ó, tényleg? - nevettem fel őszintétlenül. - Hát bocs, de ezt nem tudom elhinni!
- Én meg azt nem, hogy még ezek után is én vagyok a rossz a szemedben. - csóválta a fejét, miközben elfordult és mivel én nem válaszoltam, egy ideig csak bámulta a falakat. - De tudod mit? - nézett vissza rám. - Nekem nincs mit bizonyítani! Ha nem hiszed el, akkor csak sajnálni tudlak.
- Nem szorulok a sajnálatodra. - közöltem vele gorombán, majd a szememmel követtem, ahogy lekászálódik az ágyról.
- Nem érdekel. - jelentette ki nemtörődömségét kifejezve. Ránézett a még mindig játszó fiúkra, de egy pillanat erejéig még visszafordult felém egy enyhén szólva sem őszinte mosollyal. - Majd szólj, ha leszálltál a földre, jó?
- Nagyon vicces vagy. - gúnyolódtam morogva.
Kimi megrántotta a vállát, majd motyogott valamit az unokaöccseinek finnül, akik erre egy szó nélkül összepakolták az autóikat és engedelmeskedve búcsút intettek nekem. Csalódottan figyeltem, ahogy kimennek a szobámból Kimi után, aki vissza sem nézve eltűnt az ajtóban. Még csak el sem köszönt.