76. fejezet: Háttérbe szorítva

Sziasztok!
A mai részhez nem sokat fűznék hozzá, csak annyit, hogy...utólag pótoltam a képeket és gifeket :)
És akkor a mai verseny...hát nem bővelkedett izgalmakban, de a végeredménynek azért örültem :) Akkor lett volna teljes a dobogó, ha Gro-nak sikerült volna felkapaszkodnia oda, annyira sajnáltam szegényt, tiszta peches. Kimi pedig fájós háttal is milyet ment már :D
Remélem a mostani fejezetnél is számíthatok néhány véleményre. A rész alján feltettem egy kérdést, nagyon kíváncsi lennék a válaszotokra ;)
Jó olvasást!


(Heidi)

Nina mindig is az egyik legerősebb lány volt az ismeretségi körömben, de még mindig rá tudok csodálkozni, hogy milyen akarattal tudja túltenni magát az őt ért csapásokon. Hihetetlen lelki ereje van, amit akkor is elő tud húzni a legmélyebb bugyraiból, ha az utóbbi időben alaposan megtépázódott. Ezt becsülöm benne talán a legjobban: mindig képes felülkerekedni a rossz dolgokon, még akkor is, ha nehéz és akkor is, ha fájdalmas.
Ezt a képességét most is kamatoztatta, és nekem megadatott az a lehetőség, hogy premier plánból nézhettem végig, ahogy a legjobb barátnőm néhány nap leforgása alatt újjászületik. Persze ez nem úgy történt, hogy hipp-hopp elfelejtette a hétvége eseményeit, egyszerűen csak megpróbálta maga mögött hagyni a dolgokat és helyette regenerálódni. Nem tett semmi különlegeset, csak olyan hétköznapi tevékenységekkel foglalkozott, amelyekkel újra rendbe hozhatja magát lelkileg és testileg is.
- Még a végén megtanulok főzni. - csodálkozott, amikor sikerült egy ízléses gnocchit elkészítenie. A legnagyobb meglepetést az okozta neki, hogy nem égette oda. Ilyen eredménnyel sosem zárt egy főzési kísérletet és ez most megijesztette.
- Gyakorlat teszi a mestert, bambina! - könyököltem rá a vállára mosolyogva. Valójában büszke voltam rá, hogy végre sikerült együtt elérnünk, hogy egy ehető ételt tegyen az asztalra, de a legnagyobb elégedettségemet az okozta, hogy minden visszaállt köztünk a régi kerékvágásba és jó hangulatban tölthettünk el pár napot.
- Annyira jó vagyok! - lelkendezett, majd a köténnyel a nyakában odasomfordált a konyhapulthoz, hogy feltálalja az általa főzött ebédet.
Már mindketten farkaséhesek voltunk, és mivel délután már Monzában kell lennünk, meg kellett sürgetni az ebédelést, hála Nina kezdeti csetlés-botlásának a konyhában. Otthonosan mozgott a konyhánkban, rengetegszer megfordult már nálunk. Tényleg örültem, hogy most itt tölti a hétvége előtti napjait, nagyon hiányzott már az őrültségeivel együtt, és jó volt végre mosolygósnak látni. Tudtam, hogy még mélyen benne vannak a sebek, amiket Spában szerzett, de ügyesen felülkerekedett rajtuk. Most például sugárzott az örömtől, miközben két tányérba szedte a gnocchit, majd elégedetten vette a szájába az első falatot.
- Hmmm... - ízlelgette a főztjét. Széles mosoly terült el az arcán, miután lenyelte. - Nem tudom ki készítette ezt, de megemelem a kalapom előtte.
- De bolond vagy! - nevettem fel a fejemet csóválva. Ninát nem különösebben zavarta, hogy lebolondoztam, jóízűen eszegette az általa készített olasz finomságot.
- Ha tudnád, hogy miket ettem Belgiumban... - gondolt vissza csibészes vigyorral. - Damien a sült krumplijával meg a sült csirkéjével próbált tuningolni, aztán szabadedzés előtt azt állította, a belga csokitól felpörgök és lezúzok mindenkit a pályán. Ehhez képest majdnem kidobtam a taccsot!
- Megfojtom ezt az őrült fenegyereket! - füstölögtem. - Hogy lehet ennyire hülye? Még akkor is ha szerelő?
- Ne szidd, csak jót akart nekem. - vette védelmébe a köztudottan kedvencét a szerelőcsapatból.
- Na de kérem szépen...csokival??? - kerekedtek ki a szemeim értetlenül. - Fel nem tudom fogni, milyen tévképzetei lehetnek még, ha a csoki erejében hisz. Szegény Michaela, mit kell elviselnie Damientől?
- Szerintem ők nagyon is passzolnak egymáshoz. - bólogatott, miközben újabb falatokat dobált a szájába. - Nem sok közös van bennük, de azt mindkettejükről tudom, hogy számíthatok rájuk, ezt Spában is bizonyították.
- Még jó, hogy volt kire támaszkodnod. Bár nem örülök, hogy megpróbáltak helyettesíteni, de erről már kár panaszkodni. - vontam meg a vállamat. Nem akartam belemenni a témába, hiszen Ninával már lezártuk ezt. Inkább arra gondoltam, vajon ha Michaela és Damien együtt próbálták volna segíteni a lányt, mi alakult volna ki belőle. - De arra azért büszke vagyok, hogy mi hoztuk össze őket! - kacsintottam a barátnőmre.
- Ki gondolta volna, hogy abból az egyéjszakás kalandból kisül valami? - rázta a fejét Nina. Igaza volt, akkor még egyikünk sem hitt benne igazán, hogy összejön Michaela vágya és végre lehorgonyoz egy pasi mellett.
- Őszintén? Szerintem még ők maguk sem. - nevettem, a megjegyzésemre pedig a szőkeség is röhögni kezdett. - De most komolyan...annyira ég és föld mindkettő!

- Lehet, hogy pont ezért érzik jól magukat egymással. - tűnődött, amikor csillapodott a nevetése és újra az evéssel foglalkozott.
- Én azért tudok erre egy jó ellenpéldát. - vontam fel a szemöldökömet sokat sejtetően. Nina először nem is szúrta ki a leplezett jelzésemet, csak akkor esett le neki a mondatom értelme, amikor megállt a villa a szája előtt.
- Jaj, Heidi... - forgatta a szemét, de azért csak bekapta azt a falatot. Komótosan rágcsálta a tésztát, nagyon vicces volt, hogy minél lassabban akar végezni vele. Már előre örültem, hogy rátérhetek a témára.
- Azt hiszed nem hallottam, hogy tegnap este is vele dumáltál? Te hívtad őt, vagy ő téged? - kíváncsiskodtam és direkt élveztem, ahogy Nina arcocskája szép lassan rózsaszínűvé válik.
- Mi abban az érdekes, hogy beszéltünk? - akadékoskodott, abban a hitben reménykedve, hogy elhárítja a támadtást. - Azért van a telefon, hogy elérjük a másikat, ha nem vagyunk egy légtérben, nem?
- Nina, te is tudod, hogy nem általánosságban kérdezem. - rebegtettem a szempillámat, hogy lássa, nem vehet palira. - Pontosan tudom, hogy egymillió percet szoktatok beszélgetni.

- Akkor meg? - szökött fel a hangszíne. Nagyon édes volt, ahogy tovább próbálta elsemmizni a dolgot.
- Nincs semmi abban, ha felhívtátok egymást... - adtam be a derekamat, mert rájöttem, hogy ha másként puhatolózok, kicselezhetem őt. - Csak egy kérdés, ő volt a hívó, vagy te?
- Ő. - árulta el, majd megvonta a vállát. - Az egész család kíváncsi volt, hogy mi van velem, azért hívott fel. Nem hiába cseng a fülem még ma is...Titus ordított bele a telefonba, mihelyst felvettem.
- Micsoda csirkefogó lehet ez a kiskölyök! - nevettem fel. - Na és miért ő szólt bele először?
- Csak el akarta mesélni, hogy milyen jó napjuk volt. - mosolyodott el a barátnőm. - Átmentek Németországba egy vidámparkba, és ott szórakoztak egész nap. Az élménybeszámolója után megkaptam a kérdést, hogy minden rendben van-e velem, de szerintem nem ő volt az, akit ez izgatott. - nevetett.
- Hanem? - vigyorodtam el kíváncsiskodva.
- Azok, akik nem voltak elájulva a vizes hullámvasúttól. - kuncogott. - Kimi mesélte, hogy ő beült az egyik büfébe és jégkrémet evett, de a kölykök felrángatták arra a hullámvasútra, amire a szüleik nem voltak hajlandóak felszállni, de kellett a felnőtt kíséret. Azt mondta, majdnem kiokádta a jégrémet!
- Egy hullámvasút kifogott Kimi Räikkönenen? Nocsak, micsoda titkokat oszt meg veled. - csücsörítettem a számmal eltűnődve.
- Ja, én is csodálkoztam, hogy miért nem neked mondta ezt. - billentette félre a fejét. - Csak mert te vagy a bizalmas beszélgetőpartnere...ugyebár.
- De nem én vagyok az, akiért jelen helyzetben aggódik. - vontam fel a szemöldökömet.
- Honnan veszed, hogy aggódik? - tudakolta fintorogva.
- Szerinted azért hívott fel, hogy közölje, majdnem elhányta magát egy hullámvasúton? Ugyan már! - legyintettem mosolyogva. - A vak is látja, hogy érdekli, hogy vagy meg mi van veled. Maximum te vagy az egyedüli kivétel.
- Tévedsz. - közölte és úgy tűnt, kicsit megsértődött az előbbi szurkálódásomon. - Tudom, hogy érdeklem őt, és örülök is neki. Csak lelkiismeret furdalásom van, hogy eddig eléggé leszartam ezt. - vallotta be elszontyolodva.
- Szerintem őt ez most már teljesen hidegen hagyja. - nyugtattam meg, mire értetlenül nézett rám.
- Honnan veszed?
- Onnan, hogy ismerem őt, ahogy te is. Nem az a haragtartó típus, rád pedig kétlem, hogy egyáltalán haragudott volna. - mosolyodtam el. Valójában biztos forrásból tudtam, hogy Kimi egy percig sem volt dühös Ninára, csak csalódott, amiért a lány fatális hülyeségeket képzelt róla. De talán majd ezt ő is elmondja Ninának szemtől-szemben. Vagy Nina húzza ki belőle. Tulajdonképpen egyikükben sem bízok ilyen téren.
- Az a lényeg, hogy most már rendeződtek a dolgok és ettől megkönnyebbültem. - mosolygott derűsen.
- Tehát akkor most mi van veletek? - kérdeztem rá, mert már nem tudtam tovább tartóztatni magam. Amióta Ninával kicsit összerúgtuk a port, nem tudtam figyelemmel követni a körülötte zajló eseményeket és epekedve vártam, hogy végre kinyögje, mi történt, amíg én nem voltam ott a terepen.
- Mi lenne? - vágott értetlen arcot. - Elmúlt a feszkó és minden a legnagyobb rendben.
- Istenem... - hunytam le a szememet a hír hallatán. Nina furcsán nézett rám, úgyhogy gondoltam éreztetem a
hatást és ennek köszönhetően látványosan lefejeltem az asztalt, mire ő nevetni kezdett. - Nina, esküszöm, most már seggbe billentelek!
- De miért? - kérdezte még mindig rötyögve.
- Olyan értetlenek vagytok, hogy el sem hiszem. - csóváltam a fejemet. - De tudod mit? Most már innentől kezdve hagyom, hogy úgy rendezd a dolgaidat, ahogy szeretnéd!
- Micsoda kiváltság! - tapsikolt megjátszott lelkesedéssel.
- Nagyon vicces vagy... - grimaszoltam.
- Csak élvezem, hogy anyai áldást adtál a saját döntéseim meghozatalára! - csettintett elégedetten.
- Élvezed mi? - ingattam a fejemet mosolyogva.
- Jobban, mint gondolnád. - dőlt hátra a székben egy diadalmas mosollyal.
- Én csak szeretném, ha a fejecskédben helyreállnának a dolgok, de talán nem én vagyok az, aki majd segít neked ebben. - eresztettem meg egy sejtelmes mosolyt a mondandóm végére, ami elérte a kellő hatást.
- Kire célzol? - vonta össze a szemöldökét.
- Tudod te azt jól. - meredtem rá összeszűkült szemmel. - Jobban, mint gondolnád.
- Az király. - bólintott, szerintem csak azért, hogy lezárja a témát. - Akkor köszönd meg szépen az ebédet a mesterszakácsnak! - bökött a fejével az üres tányéromra.
- Köszönöm az ebédet, kuktakisasszony! - vigyorogtam rá. Előre sejtettem, hogy ez nem fog tetszeni neki.
- Szégyelld magad! - állt fel sértetten az asztaltól. Szórakozottan figyeltem, ahogy visszamasírozik a konyhába.
- Hát ne is haragudj, de nem ismerek olyan mesterszakácsot, aki a kötényében ül le ebédelni! - folytattam a piszkálódást. - Úgyhogy maximum kuktakisasszony lehetsz!
- Menj a fenébe! - vágta hozzám a magáról levetett kötényt, de a következő pillanatban már velem együtt nevetett, amikor visszadobtam a "kuktaruháját".

(Nina)

Monza számomra akkor is a legjobb hely a Forma 1-es versenynaptárban, ha nem vörös overallban érkezek meg a helyszínre. Mindig is ezt a pályát tekintettem a kedvencemnek, mert tökéletesen passzol a vonalvezetése a vezetési stílusomhoz és saját magamhoz is. Mindig felszabadultan vezettem rajta és minden egyes pályán töltött kilométerre jóízűen emlékszek vissza, így nem is csoda, hogy amióta először jártam itt, azóta szerelmes vagyok a monzai aszfaltcsíkba. Egészen addig nem is sejtettem, hogy milyen fájdalmas lesz azzal a tudattal idejönni, hogy ezúttal egy métert sem tehetek meg rajta, amíg meg nem érkeztünk Heidivel az Autodromo Nazionale Monza elnevezésű pálya főkapujához.
- Ez egyszerűen....katasztrófa. - suttogtam magam elé, mielőtt még becsekkoltunk volna a bejáratnál.
- Ne drámázz már, inkább haladjunk! - noszogatott a barátnőm előrefelé, de egy tapodtat sem tudtam továbblépni.
- Most olyan, mintha hasba döftek volna egy bazi nagy henteskéssel. - motyogtam és közben üres tekintettel meredtem a kapun beözönlő csapattagok és vendégek felé.
- Elhiszem, de attól nem lesz jobb, ha itt bámészkodunk. Jobb, ha minél előbb túlesünk a nehezén. Háló, figyelsz te rám? - legyezett a szemem előtt, miután nem reagáltam a kijelentéseire.
- Őszintén szólva nem. - mondtam ki az igazságot. Még mindig letargikusan bámultam a büntetlen embereket. Nem akaródzott bemenni, tartottam attól, hogy mit szólnak az emberek, ha meglátnak a paddockban.
- Pedig már azt hittem, eléggé felkészítettünk a helyzetre. - sóhajtotta Heidi, de azért nem adta fel és karon ragadott. - Gyerünk kislány, most bemegyünk és megmutatjuk, hogy milyen fából faragtak.
- Jó. - mondtam beletörődően, de a szemem ide-oda járt az út alatt, amíg bejutottunk a paddockba.
Úgy éreztem, mintha mindenki engem nézne. Szinte átdöfték a testemet a pillantások és már-már hallottam, ahogy az emberek azt sutyorogják a hátam mögött: Mit keres ez itt? Hogy gondolta, hogy idejön? Ha eltiltották, miért tolta ide a képét? Van mersze a többi pilóta közelébe menni? Nagyon kényelmetlen volt ilyen körülmények között sétálgatni, úgyhogy inkább futólépésben tettem meg a távot a Lotus motorhome-jáig. Heidi éppen az apjával telefonált közben és csak utólag tűnt fel neki, hogy elrohantam mellőle. Amikor utolért, idegesen állított meg, mielőtt beléphettem volna a home-unk bejáratán.
- Nina, miért kell ezt csinálnod?
- De hát utálnak! - mutogattam azokra a külsős csapattagokra, akik errefelé járkáltak és gyanúsan tekingettek felénk. - Nézz rájuk, lerí róluk, hogy azon morfondíroznak, vajon mi a büdös francot keresek itt!
- És akkor mi van? - emelte égnek mindkét kezét a barátnőm. - Ne foglalkozz már velük!
- De annyira zavaró, hogy le lehet olvasni az arcukról, hogy hová kívánnának legszívesebben!
- Akkor ne bámuld az arcukat! - tanácsolta.
- De nem lehet nem észrevenni! - vágtam vissza, mire Heidi megelégelte a nyafogásomat és inkább letipegett a magassarkújában a home lépcsőjéről és megállt a paddock aszfaltjának közepén. Csodálkozva figyeltem, hogy csípőre tett kézzel körülnéz a terepen, és miután megállapította, hogy a legtöbb szem rászegeződik, elordította magát:
- Hé, emberek? Mi a hézag, hm? Talán csodálkoznak valamin? Szákat becsukni, ő tényleg Nina Bradl! És nem azért van itt, hogy a maguk utálkozó pillantásával találkozzon, hanem, hogy megmutassa, nagyon is leszarja a büntetését! Ő a saját dolgával foglalkozik, és maguk? Ha nincs ötletük, akkor javaslom, hogy törődjenek Önök is magukkal és ne stíröljék a lányt, csak akkor, ha randira akarják hívni!
Néhányan döbbenten meredtek a kissé őrült barátnőmre, aki viszont szigorúan nézett szét a bámészkodókon, mintha ellenőrizni akarná, hogy mindenki vette-e az adást. Az én reakcióm csak annyi volt, hogy az arcomra csaptam a tenyeremet és megpróbáltam visszafogni a kikívánkozó röhögésemet.
- Probléma megoldva. - jelent meg előttem hősies védelmezőm. Színpadiasan leporolta a tenyerét, mint aki jól végezte dolgát.
- Hogy te mennyire hiányoztál a múlt hétvégén! - csóváltam a fejemet nevetve.
- Pótolhatatlan vagyok számodra, valld be drágám! - karolta át a vállamat diadalmas vigyorral az arcán.
- Azt tudom, hogy ha három nem is, de egy testőröm biztosan akad. - préseltem az arcomat az övéhez.
- Több, mint testőr! - puszilta meg az arcomat, majd összenéztünk. Mihelyst végiggondoltuk, hogy ez a kijelentés milyen kétértelmű jelentéssel bír, kitört belőlünk a nevetés.
- Nézzenek oda, betévedt ide két vihorászó tinilány! Miért nem lepődök meg?
Miután nagy nehezen levakartuk egymást magunkról Heidivel, szembenézhettünk a méltatlankodó ünneprontóval, aki ez esetben egy fejét csóváló Jégember volt.

- No és engem miért nem lep meg, hogy Kimi Räikkönen itt támasztja a falat, ahelyett, hogy megkínálna valami üdítővel, mikor lóg a nyelvünk a szomjúságtól? - kötekedett Heidi a finnel, aki csak egy fáradt mosollyal nyugtázta a gúnyolódást.
- Hogy te mennyire hiányoztál nekem! - sóhajtott fel színpadiasan.
- Akkor már ketten vagytok! - dobott egy széles vigyort a barátnőm Kimi felé, aki most meg csak a szemét forgatta. - Nina is pont ezt mondta az előbb.
- Kiérdemelted. - ajándékoztam meg egy dicsérettel a barátnőmet, aki büszkén kihúzta magát.
- Ja, hallottam a magánprodukciódat. - fonta össze maga előtt a karját Kimi. - Nem vagy semmi, hallod.
- Nagy a szám, de jó célra használom. - csücsörített Heidi az említett szájával.
- Büszke vagyok rád! - dobta át a karját poénból a barátnőm vállán, de Heidi persze kihasználta a ritka pillanatot és jól megszorongatta ölelkezőtársát, akinek kiguvadt a szeme a váratlan támadástól. - Oké, elég lesz... - tolta el magától a lányt, akinek viszont diadalittas vigyor ült ki az arcára.
Csendes megfigyelőként azon morfondíroztam, vajon egy kicsikét sem zavarja őket, hogy nem is olyan régen még egészen máshogy közeledtek egymáshoz? Csak azért, mert éppenséggel lefeküdtek egymással, most meg úgy ölelkeztek össze, mint a régi jó cimborák. Most akkor mi is van?
- Máris agyalsz, kicsi Nina? - térített vissza Kimi mosolygós hangja a gondolataim világából.
- Már azt hittem láthatatlan vagyok. - mosolyodtam el azon, hogy eddig Heidivel tökéletesen elvoltak egymással, én meg jóformán kimaradtam a beszélgetésükből és az ölelkezésből is.
- Jó vicc volt. - húzta féloldalas mosolyra a száját a finn. - Ha láthatatlan lennél, nem tudnának stírölni az emberek, a nagysasszony meg pont ez ellen kampányol. - bökött a fejével Heidi felé, aki helyeselve bólintott.
- Akkor már inkább lennék láthatatlan. - húztam el a számat. - Már most kezd idegesíteni az emberek fintora rám.
- Na és mi van azzal a szöveggel, hogy csak az stírölhet, aki randira akar hívni? - dobta fel a kérdést Heidi szavait idézve.
- Csak nem randira akarsz hívni? - vontam fel a szemöldökömet szórakozottan.
- Ha azt nem is, de van egy baró ötletem arra, hogy hogyan fordíts hátat a stírölőknek. - közölte sejtelmes mosollyal.
- Ez király ötlet, Kimi! - veregette hátba Heidi a finnt, aki értetlenül fordult felé.
- Még nem mondtam semmi konkrétat...
- Pont azért! - lelkendezett a barátnőm.
- Engem viszont pont a konkrétum érdekelne. - kíváncsiskodtam Kimire nézve.
- Majd délután meglátod. - somolygott titokzatosan. Fintorgásommal fejeztem ki, hogy milyen igazságtalan ez tőle, de nem igazán izgatta, mert nem árult el semmi többet.

Mivel Kimi még csak állt neki ebédelni, vele tartottam az ebédlőbe, közben pedig kifaggattam a családjával töltött napjairól, és nagyokat nevettem, amikor arról mesélt, milyen őrültségekkel idegelték ki a kicsi finnek a szüleiket. Kristii állítólag nem is a futamtól, hanem a fiúk viselkedésétől kapott migrénes fejfájást, így az egyik napon Rami a feleségével kettesben sétálni ment, ezalatt pedig Kimire várt a feladat, hogy elüsse az időt Titusszal és Justuuval.
- Eléggé hiányoltak. - közölte, miközben egy-egy csirkefalatot tüntetett el a szájában. Elég kajás lehetett már, mert az sem zavarta, hogy teli szájjal beszél. Hiába, ha az embernek egyszer sok a mondanivalója de közben baromi éhes is, nincs más választás.
- Képzelem... - forgattam a szememet viccelődve. - Szerintem direkt örültek, hogy nem látják már a búval bélelt képemet. Meg aztán Titusnak nem nagyon tetszett, hogy kiosztottam, amiért csúfolta az öccsét.
- Rád legalább hallgatott. - mosolyodott el. - Sőt, ő kérdezte, hogy te miért nem maradtál velünk.
- Igen? - csodálkoztam. Nem is sejtettem, hogy a családi programban engem is szívesen láttak volna.
- Ja. - erősítette meg bólogatva. - De nem is fura, hogy bírnak. Az összes gyerekkel jól kijössz a környezetedben.
- Mint például? - Kicsit meglepett a kijelentése, mert én mindig azt tartottam magamról, hogy nincs elég türelmem a gyerekekhez.
- Ott az a szomszéd kölyök, akit Silverstone-ba hoztál. Meg az a csávó, aki állítólag a legnagyobb rajongód. Aztán Eric lánya....mi is a neve? - morfondírozott, de amikor rájött, hogy úgy sem emlékszik, nevetve folytatta tovább a sort. - Na és persze az unokaöcskösök. Az enyéim meg a tied...a bátyád fia. Ennyi példa elég így hirtelenjében?
- Jé, ez még sosem jutott eszembe. - tűnődtem el. - Lehet, hogy pályát tévesztettem és inkább óvónőnek kellett volna mennem. Ott legalább nem tiltanak el azért, mert vakmerő vagyok... - húztam el a számat, mert ismét megjelentek előttem azok az igencsak érdekes arckifejezések, amikkel találkoztam a pályára jövet.
- Mit törődsz velük? Szard már le, ki mit gondol! - tanácsolta szokásos lazaságával.
- Azért ez nem ilyen egyszerű, Kims. - ingattam a fejemet. Oké, értékeltem a javaslatát, de ő sem gondolhatta komolyan, hogy egy vállrántással elintézem az utálkozókat.
- Már miért ne lenne az? - ugrott fel mindkét szemöldökét, mintha teljesen elképedne az álláspontomon. - Kik voltak azok, akik miatt Heidi patáliát csapott?
- Vendégek, más csapatok tagjai meg néhány FIA-s is csúnyán nézett rám.
- Azoknak pont nem kéne grimaszolniuk... - morogta, miközben a villáját a levegőbe emelve mutogatni kezdett. - Már mióta nem tiltottak el senkit...erre pont egy újoncot, ráadásul egy lányt kell letörni. Tiszta barmok.
Jól esett, hogy Kimi az én oldalamon áll, de sajnos a realitást figyelembe véve valamilyen szinten jogos volt a büntetésem, úgyhogy igyekeztem nem sajnáltatni magam.
- Legalább kiderült, hogy nem kivételeznek velem, csak mert nőnemű vagyok. - láttam meg a halvány pozitívumot a dologban. Kimi erre egy fásult mosollyal reagált, nyilván nem hitte el, hogy be is veszem azt, amivel saját magamat vigasztalom. Nem is volt értelme tovább játszani a semleges szerepet, mikor én vagyok az érintett. - Jó, baromira idegesít, hogy megbüntettek, de az még jobban, hogy most az emberek úgy néznek rám, mintha otthon kéne ácsorognom a sarokban és meggyónni a bűneimet, nem pedig erősíteni a csapatot itt, Monzában. Szerinted ez hogy esik pont most, amikor próbálom visszatornászni magamat mentálisan a 100 %-ra? - Már a kezeimmel is dobálóztam a levegőben, annyira próbáltam kifejezni a csalódottságomat.
- Csigavér. - nyomta le az asztallapra a kapálózó kezemet. Füstölögve, de hagytam, hogy úgy egyen, hogy nem kell szembenéznie a csapkodó mancsaimmal. - Ki fogod bírni, én tudom. - biztatott egy kedves mosollyal.
- Az a baj, hogy én nem tudom magamról. - mutogattam magamra.
- Dehogynem. - erősködött. - Van az a képlet, hogy amilyen arcodat mutatod a világnak, az úgy néz vissza rád. Vagyis ha le se szarod, hogy mi történik körülötted, akkor téged is leszarnak az emberek.
- Hát ez biztató. - támasztottam a tenyerembe az államat. - Így majd nem maradnak szurkolóim.
- Kiforgatod a szavaimat... - sóhajtott a plafon felé meredve. - Az a lényeg, hogy ha pókerarcot veszel fel és nem foglalkozol azzal, hogy ki mit mond rád, meg hogyan fintorog, akkor békén fognak hagyni. Csak próbáld ki, azzal nem veszíthetsz semmit.
- Jobb ötletem úgy sincs... - vontam meg a vállamat beletörődve, ezzel pedig lezártam az ügyet. Sokkal inkább érdekelt egy másik téma. - De azzal többet segítenél, ha elárulnád, mi a terved arra, hogy megfeledkezzek erről a problémáról...
- Ügyes próbálkozás... - vigyorodott el féloldalasan.
- Díjazhatnád azzal, hogy elmondod, mi ez a baró ötleted... - kíváncsiskodtam tovább...eredménytelenül.
- Ne legyél kíváncsi, kicsi Nina! - emelte fel a mutatóujját figyelmeztetően. - Majd délután megtudod...
- Ma délután? - csillant fel a szemem izgatottan.
- Ja, mihelyst végeztem a mai borzalmakkal.
- Úgy érted pályabejárás és sajtótájékoztató? - fordítottam át F1-es nyelvre a mondatát jókedvűen.
- Igen, úgy. - bólintott mosolyogva.
- Alig várom... - jelentettem ki, egy kicsit sem leplezve a kíváncsiságomat.
Kimi szemlátomást örült a lelkesedésemnek, de sajnos annyira nem hatotta meg, hogy sikerüljön kihúznom belőle a bazi nagy tervét. A sejtelmes mosolya csak még inkább feszítette az érdeklődésemet, így nem is csoda, hogy az evészet után már tűkön ülve vártam, hogy véget érjenek a hivatalos programok és segítőkész csapattársam végre előálljon azzal a hiper szuper ötlettel.

Persze a délután közel sem haladt olyan tempóban, ahogy én szerettem volna. A pályabejárást ugyan nehéz szívvel kibekkeltem, de Michaela biztosított arról, hogy az interjúk alól nem vehetem ki magam. A jelentése a harci helyzetről -miszerint félszáz újságíró várja a választ a kérdése, hogy mégis mit keresek itt, ha egyszer el vagyok tiltva- enyhén szólva elborzasztott és a jó tanácsok, amikkel Kimi látott el ebéd közben, kezdtek elveszni a süllyesztőben, amikor kiálltam a Lotus motorhome-ja elé, ahol egy kisebb tömeg várakozott rám mikrofonokkal és kamerákkal felfegyverkezve. Riadtan néztem végig a kutató arcokon, és az sem nyugtatott meg igazán, hogy a balomon Michaela, a jobbomon pedig Heidi próbált erősíteni a lélekjelenlétemen. Nagyot nyelve bólintottam, ezzel utasítást adtam arra, hogy megkezdhetik a riporterek a kérdés-özönt.
- Nina, jogosnak érzed a büntetésedet? - hangzott el az első. - Egyesek szerint a stewardok túllőttek a célon, és a csapatfőnököd is azt nyilatkozta, hogy enyhébb büntetést érdemeltél volna. Mi a véleményed erről?
Rögtön bedobnak a mélyvízbe, miért nem lepődök meg? Most azonnal kezdhetek magyarázkodni, mikor tulajdonképpen nincs is magyarázatom. Most mihez kezdjek? Pókerarc és szarjam le, ahogy Kimi javasolta? Michaelára pillantottam, aki bólintással jelezte, hogy erre kötelező válaszolnom. Kifújtam a levegőt és belekezdtem.

- Az a véleményem, hogy a stewardoknak mindig igaza van...akkor is, ha nem. - próbálkoztam poénnal indítani a mondandómat, ami a riporterek többségét mosolyra derítette. Remek, legalább már nem úgy néznek rám, mint valami számkivetettre, aki nem volt hajlandó egy lakatlan szigeten siránkozni magán. - Ami engem illet, természetesen nem örülök az eltiltásnak, de minden következményekkel jár, nekem pedig felelősséget kell vállalnom a tetteimért. Úgyhogy ha rossz szájízzel is, de el kell fogadnom a döntést.
Mivel úgy gondoltam, ez egy elég korrekt nyilatkozat volt, kérdőn oldalra néztem a sajtósomra, aki mosolyogva erősített meg abban, hogy jól csinálom a dolgomat.
- Úgy tudjuk, komoly fájdalmakkal járt a baleseted. - toltak elém egy újabb mikrofont. - A pályakórházból viszont egyenesen az FIA döntéshozótermébe mentél, tehát mégsem volt olyan súlyos?
- Nagyobb volt az ijedtség, mint a fájdalom, bár a karom tényleg megsérült. - Felhúztam a pólóm ujját, így mindenki láthatta, hogy még mindig rajta van a kötés a vállam alatt. - De nem komoly és már nem is fáj, csak a látvány nem túl szép, ezért tartom bekötve.
- Az eddig is köztudott volt, hogy nem ápolsz felettébb jó viszonyt Fernando Alonsóval, ezek után úgy érzed, még jobban magadra haragítottad a Ferrari világbajnokát? - érdeklődött egy újabb újságíró.
- Fernando nyilván csalódott volt, hogy áldozata lett a balesetnek. - Minden jóindulatomat össze kellett szednem, hogy szalonképesen fogalmazzak, de ez nem volt olyan könnyű, mint ahogy az kívülről látszott. - Az sem lehetett kellemes neki, hogy az autóink találkoztak, de abban én is annyira vétlen voltam, mint ő. Nem gondolom, hogy emiatt kitépi az összes hajamat, de attól sem tartok, hogy ezután majd jó barátok leszünk. - tettem hozzá műmosollyal. Magamat is meghazudtoltam ezzel a gyönyörű szépítéssel.
- Mi vett rá arra, hogy itt legyél Monzában? Nem tartasz attól, hogy a versenytársaid majd másként néznek rád a Spában történtek után? - érkezett egy még kevésbé kellemes kérdés, aminek hallatán picit megingott a magabiztosságom.
- Először is meg sem fordult a fejemben, hogy ne látogassak ide Monzába. - szögeztem le rögtön az elején. - Imádom ezt a pályát és fáj a szívem érte, hogy nem versenyezhetek a hétvégén. De a Lotus tagja vagyok és mint ilyen, erősítenem kell a csapatot akkor is, ha nem az autóban, hanem csak a pitwallon. Másrészt egy cseppet sem érdekel, hogy a versenytársaim ezek után hogyan viszonyulnak majd hozzám. Úgy gondolom teljesen más kategória az, ahogy a pályán és ahogy azon kívül viselkedek. Kétlem, hogy azok, akik nem voltak érdekeltek a spái esetben, emiatt megorrolnának rám, ha mégis, akkor pedig hidegen hagy, mert én magamért versenyzek, nem mások szimpátiájáért. Köszönöm!
Mivel úgy gondoltam, hogy ezzel mindent elmondtam, hátrébb is léptem, de mint a farkasfalka, a sajtó csak ekkor kezdett el igazán megőrülni. Előrenyomakodtak és próbáltak még egy és még egy választ kicsikarni belőlem az újabb kérdéseikre, de szerencsére Michaela kimentett és így visszavonulhattam a home-ba.
- Szépen csináltad! - dicsért meg Heidi, aki persze velem tartott. Átslattyogtunk a büfébe, hogy egy-egy energiaitallal szolgáljuk ki magunkat.
- Kösz, de nem volt egyszerű. - legyintettem kedvetlenül.
- Ügyesen kicselezted őket és ez a lényeg. - veregetett hátba elismerően. - Őszinte voltál és korrekt. Ennél többet nem kívánhat senki sem.
- Csak az zavar, hogy minden egyes kérdéssel lelkiismeret furdalást okoznak nekem.
- Azzal, hogy Fernando nevét és a tiédet egy mondatban közlik veled? Hát igen, ez tényleg szörnyű megrázkódtatás lehet számodra. - gúnyolódott, de elérte a hatást, mert felnevettem.
A jókedvünket ekkor egy morcos finn zavarta meg, aki morogva jelent meg az energiaitalos hűtőszekrénynél, aminek oldalát mi támasztottuk a legnagyobb lazasággal.
- Na mi van Jégember, vége a napnak? - érdeklődött könnyed hangnemben a barátnőm.
- Fenéket! - mordult fel Kimi. Értetlenül néztünk össze Heidivel, fogalmunk sem volt, mi baja lehet.

- Persze, hogy nincs vége, még hátravan a nagy programod, amit kitaláltál! - próbáltam jobb kedvre deríteni, de erre még jobban húzta a száját.
- Nem fog összejönni. - közölte rosszkedvűen.
- Mi? De hát miért nem? - Annyira vártam már, hogy megtudjam mit tervez, hogy most totálisan letaglózott a kijelentésével.

- Most tudtam meg, hogy még a sajtótájékoztatóra is mennem kell. . - mérgelődött, hiszen szemmel láthatóan idegesítette, hogy még oda is hivatalos.
- Jaj, Kimi, olyan felelőtlen vagy! - emelte égnek a tekintetét Heidi. - Nincs olyan, hogy csak most tudod meg...ezt már előre jelezni szokták, tudhattál volna róla.
- Nem kértem kommentárt, tyúkanyó. - állította le a finn a barátnőmet, aki fintorogva vette tudomásul, hogy Kimi nem kíváncsi a véleményére. - Nem is az a baj, hogy ott kell lennem...bár azt is rühellem éppen eléggé.
- Akkor miért vagy mérges? - tudakoltam.
- Kib*szottul átcseszték a terveimet. - motyogta, majd előkotorta a zsebéből a mobilját és amíg fél kezével az energiaitalt kortyolta, azt nyomogatta. - Na lépek is, mert Erica visítani fog, ha nem lát a teremben öt percen belül. Az meg most végképp nem hiányzik.
Gyorsan elköszönt, de még láttuk, hogy valakit felhív és idegesen mormol az illetőnek valamit a telefonba. Sajnos nem volt lehetőségem kihallgatni a beszélgetést, mert Kimi sietve kiment a home-ból. Kérdőn néztünk egymásra Heidivel, mihelyst magunkra maradtunk.
- Szerinted kivel beszélt? - kérdeztem, mert jelenleg ez érdekelt a legjobban.
- Engem inkább az foglalkoztat, hogy vajon miféle terveit cseszték át azok a csúnya újságírók. - morfondírozott Heidi ironizálva. Kuncognom kellett, ahogy kifigurázta Kimit.
- Arra én is kíváncsi vagyok. - értettem egyet vele. - Egy árva apróságot nem tudtam kihúzni belőle.
- Nagyon titkol valamit. - húzta résnyire a szemét a barátnőm.
- Azt hiszem, holnapig várhatunk arra, hogy kiderüljön. - vontam le a következtetést abból, hogy Kiminek valószínűleg akkor nem lesz ideje arra, amit megtervezett.
- Valami azt súgja, hogy csak neked kell várnod erre. - mosolygott rám sejtelmesen Heidi.
- Mert? - vontam fel a szemöldökömet kérdőn.
- Úgy érzem, ez a bizonyos terv csak téged és Kimit foglal magába. - fejtette ki bővebben, mire mosolyognom kellett, látva a gyanakvó és egyben kicsit csalódott tekintetét.
- Nyugi, ha megtudom, miről szól a dolog, beavatlak, megígérem. - tettem rá a kezemet a vállára bizalmasan.
- Ezt magától értetődőnek vettem. - bólogatott, majd mindketten elnevettük magunkat.

A péntek valamivel több izgalmat ígért, ezt már reggel megérezhettem. Már csak megszokásból is korán kimentünk a pályára Heidivel, az utunk pedig szokás szerint a garázsba vezetett, hiszen hamarosan kezdődnek a szabadedzések. Éppen arról diskuráltunk, hogy ezen a hétvégén lazábbra vehetjük az erőnléti edzéseket, hiszen nem kell vezetnem, amikor egy sokkoló látványtól lecövekeltem a boxba érve.
- Szép jó reggelt, Nina! - üdvözölt Jerome, a tesztpilótánk a lehető legszélesebb mosollyal az arcán.
Már teljes harci díszben, bukósisakkal a kezében támaszkodott a tárolóknál, miközben a szerelőim az autón dolgoztak. Annyira szívbemarkoló érzés volt látni, hogy az én E20-asom és az én szerelőcsapatom ezen a hétvégén nem velem, hanem Jerome-mal fognak dolgozni. Azt hiszem csak ekkor fogtam fel igazán annak a súlyát, hogy ebben a három napban még csak autóba sem ülhetek, nemhogy kimehetnék a pályára.

- Neked is, Jerome. - köszöntem néhány fokkal alacsonyabb lelkesedéssel a helyettesemnek. Helyettes. Te jó ég, ez nekem már most sok!
- Remélem nincs harag. Tudod, én csak a munkámat végzem. - tárta szét a karját ártatlanul.
- Egy bazi nagy vigyorral az arcodon! - tettem hozzá, mire még jobban vigyorogni kezdett.
- Nem sokszor adódik ilyen lehetőség, minden percét szeretném kiélvezni. - árulta el jókedvének okát.
- De figyelmeztetlek, ha szégyent hozol rám, neked annyi! - böktem meg a mellkasán figyelmeztetően.
- A nyomodba sem fogok érni. - viccelődött, de láttam rajta, hogy kicsit sem gondolja komolyan.
- A pályán bizonyíts, ne a szád járjon, belga barátom! - csapkodtam meg a vállát.
- Hé, az nem én vagyok? - szólt közbe váratlanul egy másik belga, akinek a bal első felfüggesztéssel kellett volna foglalkoznia, de ehelyett a mi beszélgetésünket fülelte le. Ezen persze Jerome-mal mindketten felnevettünk.
- Te meg az autóra koncentrálj, Damien! - sétáltam oda a guggoló szerelőmhöz.
- Nehéz ezt úgy csinálni, hogy nem te fogsz ülni a volánnál. - motyogta úgy, hogy Jerome ne hallhassa. Persze nekem jól esett, hogy ragaszkodik hozzám, de nem akartam, hogy a pilótatársam hiányt szenvedjen, csak mert őt még nem csípik annyira a szerelők.
- Viselkedj a titulusodhoz hűen, jó?
- Miféle titulus? - nézett fel rám kíváncsian.
- A kedvenc szerelőnek az a dolga, hogy továbbra is bizonyítsa, miért ő a kedvencem. - sutyorogtam a fülébe. Direkt élveztem, ahogy elterült egy büszke mosoly az arcán.
- Értettem, főnök! - állt fel szalutálva. - Ja és örülök, hogy egyben vagy. Kimivel totál idegroncsok lettünk a pályakórházban, amikor rád vártunk.
- Te is ott voltál? - csodálkoztam. Hogy-hogy nem vettem észre?
- Ja, csak után a behívtak a pakolásra. - magyarázta láthatóan csalódottan. - Tök gáz volt. Te még aludva is megvártál Barcelonában, mikor füstmérgezést kaptam, engem meg elrángattak melóra.
- A szándék a fontos. - mosolyodtam el, mert nagyon jól esett látni, hogy frusztrálta az, hogy nem várhatott meg a pályakórházban.
- Bezony. - vágta rá felderülve, majd hirtelen megölelt és közben jól megszorongatott. Annyira váratlanul ért, hogy vihorászni kezdtem a támadástól. - A lényeg meg az, hogy kutyabajod. Csak ellenőriztem. - mosolygott ártatlanul, amikor sikerült kiszabadulnom az izmos karjai közül.
- Legközelebb kicsit fájdalommentesebben, jó? - masszíroztam meg a még kissé sajgó karomat, de Damien csak kinevetett, majd visszatért a munkájához.

Az első szabadedzést a saját boxomból követtem végig és bár próbáltam leplezni, kifejezetten élveztem nézni, ahogy Jerome szenved a Lotusommal. Fényévekre volt Kimihez képest, ami persze érthető, hiszen közel sem vezetett annyi kilométert vele, mint mi ketten, de nem álltam meg mosolygás nélkül, amikor újra és újra elfékezte magát. Ettől függetlenül persze nem volt kellemes, amikor a közvetítésben az E20-asom

körözgetésekor az enyém helyett Jerome nevét írták ki, és ilyenkor lefagyott az arcomról a kárörvendő vigyor. Amikor leintették az edzést, az én Lotusom a belga tesztpilótánkkal a volánnál a 15. lett, amitől a boxom tagjai nem voltak túlságosan feldobva, és őszintén szólva én sem annyira, de mivel ez most nem az én problémám, megpróbáltam figyelmen kívül hagyni.
A második szabadedzés kezdetén mégis inkább Kimi garázsába merészkedtem, mert nem volt kedvem Jerome szerencsétlenkedését és a szerelőim csalódott képét bámulni. Kicsit furcsán vette ki magát, hogy a box túlsó felében töltöttem a másfél órát, de az ottani szerelők egy percig sem próbáltak kirugdosni maguk közül, hagyták, hogy figyeljem Kimit, akinek a vezetése sokkal inkább lekötött, mint a helyettesemé, aki délután is csak a 12. helyre volt képes, míg a finn hatodiknak kapaszkodott fel a listára.
Miután véget ért a szabadedzés, a paddockon keresztül visszaindultam a motorhome-ba, de útközben összefutottam Lewisszal, aki érdekes módon megállított, amikor észrevett.
- Hé, most akkor mi is háborúzzunk, mint ti Fernandóval? - kérdezte szórakozottan, miután odaköszönt és beért. Nem tudtam hova tenni a hozzám való viszonyulását, úgyhogy furán meredtem rá.
- Én még ott tartok, hogy leordítod a fejemet Spában. - pislogtam meglepetten.
- Akkor szerintem lapozzunk. - ajánlotta fel, mire nekem kétszer akkorára kerekedett a szemem.
- Mi a....? - tátogtam totális döbbenetem hatására, Lewis viszont jót derült rajtam.
- Figyu... - tette a kezét a vállamra. - Okkal ordítottam le a fejedet Spában, mert nagyon feldühített, hogy ilyen csúnya baleset miatt szálltam ki a versenyből. Rengeteg pontot hagytam a pályán és ez eléggé ütött. De te még rosszabbul jártál. - tévedt a pillantása a karomra. - És tulajdonképpen tökre át tudom érezni a helyzetedet.
- Komoly? - Annyira meglepett a kijelentése, hogy még mindig kerestem a beszélőkémet.
- Teljesen. - bólintott mosolyogva. - Én is voltam újonc, nem kevesebb hibával. Utáltak is egyesek, amiért letorpedóztam az ellenfeleket, de mégis világbajnok lettem. Vagy ott van Seb, akit még az első világbajnoksága évében is crash kidnek neveztek. De ő is felért a csúcsra. Egyszer mindenkinek végig kell járni ezt az utat, hogy tanuljon a hibákból, mert csak azután lehet világbajnok. Most már te is jól haladsz. - kacsintott, ezzel párhuzamosan pedig kétszer akkorára nőtt a mosolyom.
- El se hiszem, hogy ezt mondod, Lewis. - ráztam hitetlenkedve a fejemet. - Valami olyasmi hegyi beszédre számítottam, mint Fernandótól.
- Elküldött a fenébe, mi? - röhögött fel, előre sejtve a választ.
- A legfinomabban szólva. - helyeseltem én is nevetve.
- De meg lehet érteni, hogy ki van akadva, ő vezeti a vébét és egy csomó pontot bukott miattad.
- Ezt tiszteletben is tartom. Csak nem hiszem, hogy fenyegetéssel kéne megbüntetni, mikor már így is eléggé megjárom ezzel az eltiltással. - húztam el a számat kelletlenül.
- Megfenyegetett? - ugrott fel a szemöldöke meglepetten.
- Ja, olyan üres dumával, mint: megemlegetem ezt a napot, meg majd úgyis visszakapom a sorstól blablabla... - próbáltam elbagatellizálni a dolgot, kicsit finomítva Fernando szavain. Nem akartam kiteregetni Lewis előtt mindent, hiszen van esély rá, hogy elbeszélgessen az ügyről Alonsóval. Nem akartam kockáztatni.
- Látom, nem sikerült megijesztenie. - állapította meg mosolyogva.
- Nem nagyon. - füllentettem, majd gyorsan témát váltottam. - De örülök, hogy veled nem ez a helyzet. Tök jófej vagy, hogy ilyen lazán megbocsátottál!
- Nincs miért haragudnom. Legalábbis most már előre kell tekinteni, nem vissza. - vonta meg a vállát könnyedén. - De azért legközelebb nézd meg, hová teszed be az autód orrát!
- Azon leszek! - ígértem meg mosolyogva.
Lewis ezután továbbment, mert állítólag valami fontos szponzorral kell bájcsevegnie, úgyhogy útjára engedtem. Megkönnyebbülten néztem utána, igazán jól esett, hogy ilyen könnyen túllépett a baleseten.
- Megvolt a nagy összeborulás? - hallottam meg magam mögött egy hangot, mire összerezzentem. Kimi állt meg mellettem, és jót szórakozott azon, hogy sikerült megijesztenie.
- Ha az nem is, de sikerült tisztáznunk a spái ügyünket. - avattam be, de mivel feltűnt, hogy tegnaphoz képest ma különösen jó kedvében van, gyanakodva fürkésztem az arcát. - És minek köszönhetően vagy így feldobva?
- Ma nincs sajtótájékoztató. - közölte széles mosollyal.
- És ez mit jelent? - tettem úgy, mintha egy kicsit sem sejteném.
- Végre nem húzza keresztül senki a terveimet. - árulta el elégedetten.
- Akkor végre én is megtudom, mire készülsz? - Hihetetlen, hogy harapófogóval kell kihúzni belőle mindent.
- De még mennyire! - nevetett fel, látva a leplezetlen kíváncsiságomat.
- És hová megyünk? És mennyi ideig? Csak mert előbb megvárnom Heidit és...
- A hotelünk bejáratánál legyél egy óra múlva. - szakított félbe, és mivel információkat közölt, befogtam a számat. - Nekem még van egy kis dolgom, de majd ott találkozunk, jó?
- Értettem. Egyéb óhaj, sóhaj? - húztam fel a szemöldökömet izgatottan. Egy darabig gondolkozott, majd nagy kegyesen megszólalt.
- Valami vagány cuccba legyél. Csak ennyi. - rántotta meg a vállát. Pontosan tudta, hogy ezzel éri el a leginkább, hogy tűkön ülve várjam ki a terv végét.

Szerintetek mire készül Kimi? Várom a tippeket! :)