77. fejezet: Intermediate

Sziasztok!
Nem szeretnék semmit hozzáfűzni ehhez a részhez, tényleg :) Nagyon sietősen írtam, de remélem azért elnyeri a tetszéseteket, akkor is ha találtok benne néhány hibácskát :D A címre felhívnám a figyelmeteket, de mint F1-kedvelő olvasóközönség, nem magyarázom el a szó jelentését. A lényeg, hogy ez a szócska elég nagy hangsúlyt kap ebben a részben, ahogy majd alább olvashatjátok :) Nagyon érdekelne a véleményetek a fejezetről, remélem megint számíthatok rátok! :))
Jó olvasást!

(Nina)

Vagány cucc? Kimi alaposan feladta a leckét ezzel az apró óhajjal! Fogalmam sincs, nála miből áll a vagány cucc, de biztos vagyok benne, hogy amúgy teljesen mindegy lenne neki, hogy milyen ruhában vagyok, ha ez a szerelés nem lenne összefüggésben azzal, amit tervez. De mihez kellene nekem vagány cuccban lennem? És egyáltalán miféle vagány cuccra gondolt? Egyáltalán Kimi Räikkönennek mit jelent a vagány cucc?
Teljesen tanácstalan lettem. Ahelyett, hogy végre összeszedtem volna pár ruhadarabot, azon gondolkoztam, vajon mi a fenét akar csinálni Kimi? Már teljesen felspanolt és ő ezt pontosan tudta, ezért hagyott egy icipici infót hátra, amiből következtethettem volna a mai tervére. Vagány cucc. Tök egyértelmű volt, hogy nem valami puccos bálra akar vinni, vagy kirándulni a monzai Királyi Parkba, bár ezek nem is vallanának Kimire. Sajnos semmire sem jutottam, se a tippelésben, se a ruhaválasztásban. Nem is az idegesített, hogy nem találok magamnak megfelelő ruhát, hanem az, hogy egyáltalán gondolkoznom kell azon, mit húzok fel, hiszen mindig spontán kapok fel magamra valamit, sosem vacillálok ilyen felesleges dolgon. Mivel sikerült felidegesednem ezen a problémán, csak találomra beletúrtam az így is felforgatott bőröndömbe és előrángattam két cuccot, amik még véletlenül passzoltak is egymáshoz: egy világosszürke koptatott farmer és egy szürke-fekete ejtett vállú  felső. Mivel ezek eléggé laza stílust eredményeztek, a lábbelik közül egyből a fekete magasszárú sportcipőmre esett a választásom, amihez még hozzácsaptam a fekete bőrdzsekimet. Már majdnem teljesen harci díszben álltam, amikor ráesett a pillantásom a fekete napszemüvegemre. 'Ez még jól jöhet' alapon azt is feltettem, így már kellően vagánynak éreztem magam. Még táskát sem vittem magammal, zsebre dugtam a mobilomat és már rohantam is a lifthez. Mialatt leértem a földszintre, végignéztem magamon a liftben található tükörben. Hát ha ez nem vagány cucc, akkor Kimi fogalommeghatározásával vannak gondok...de biztos nem az én ízlésemmel.
Izgatottan léptem ki a liftből és nem fogtam vissza magam a gyors léptektől, hiszen úgy éreztem, mintha késésben lennék. Ez nem is lett volna meglepetés, tekintve, hogy kisebb időtartomány alatt vacakoltam az öltözködéssel. Ekkor jutott eszembe, hogy a hajam tulajdonképpen azóta kócosan lóg, amióta reggel egyszer átmentem rajta a fésűvel, ami pedig elég régen volt már. Mindegy, ez érdekel most a legkevésbé.
Kicsit tartottam attól, hogy ha Kimi nem lesz a hotel előtt, akkor nekem kell rá várnom, és mivel a város utcáit már tegnap is ellepték a rajongók, nem szerettem volna autogramosztással húzni az időt. Kimi tegnap délelőtt óta várakoztat ezzel a gigantikus tervével, most már minden porcikámat feszíti a kíváncsiság, hogy végre megtudjam, mit is talált ki.
Sajnos beigazolódott a megérzésem, mert hiába néztem erre-arra, sehol nem szúrtam ki a finn barátomat. Hogy legalább ne legyek annyira feltűnő, az oldalamat nekitámasztottam egy oszlopnak a járda szélén és a napszemüvegemen keresztül sasszemmel figyeltem, mikor jelenik meg a közelben. Annyira koncentráltam a sétáló emberek pásztázására, hogy kis híján szívbajt kaptam, amikor valaki hátulról rátette a két kezét a vállaimra. Reflexből megfordultam a tengelyem körül és már készen álltam arra, hogy lecsapjak, de a kezem ösztönösen megállt a levegőben, az állam pedig a betonig esett, amikor a lesből támadómról kiderült, hogy Kimi az. Viszont az állam nem tőle esett le, hanem attól, amin támaszkodott.
- Ez...a tiéd? - tátogtam a járgányra mutogatva. Csak nagy nehezen sikerült levennem a tekintetemet róla, és átirányítani Kimire, aki mosolyogva figyelte a reakciómat.
- Most igen. Vagyis a miénk. Tetszik, mi? - paskolta meg a Harley Davidson ülését büszkén.
- Annyira állat! - bukott ki belőlem a lehető legőszintébb véleményem. - Elképesztően vagány!
- Pont, mint te. - nézett végig rajtam, majd elégedetten bólogatott. - Nem volt gond a vagány cucc értelmezésével. Mintha összeöltöztünk volna... - pillantott a saját bőrdzsekijére, aminek a nyakában egy sötét napszemüveg fityegett.
- Úgy látszik, a vagány neked meg nekem is egy és ugyanaz. - csekkoltam le a ruháink közti hasonlóságot mosolyogva.
- Húzhatunk egy újabb strigulát a közös vonásokhoz. - rajzolt a levegőbe egy függőleges vonalat viccelődve.
- Főleg, hogy ezek szerint te is legalább annyira odavagy ezekért a szörnyetegekért, mint én. - csodáltam meg újra a fekete-ezüst színezésű motort.
- Ja, mondhatjuk. - terelődött vissza az ő figyelme is a gépére. - Csak úgy kérdezem, hogy meddig akarod még csorgatni a nyáladat?
- Bocsánat, de annyira barón néz ki, hogy nem lehet betelni vele. - szabadkoztam, de persze nem gondoltam komolyan a bocsánatkérést, hiszen tényleg nagyon megnyerő volt a Harley Davidson kinézete. Közelebb léptem és végighúztam a kezemet a kormányon, majd az oldalborításon.
- Ha így folytatod, nagyon át fogsz nedvesedni. - jegyezte meg Kimi gonoszkodva. Rögtön el is vettem a kezemet a motorról és a lehető legcsúnyábban néztem a finnre.
- Nem megyek veled sehová! - jelentettem ki, hátha elnézést kér, de egyszerűen csak kiröhögött.
- Most, hogy találkoztál ezzel az állattal, képtelen lennél visszacaplatni a hotelbe azzal a tudattal, hogy én ezzel száguldozok a városban. - vigyorgott, majd ráérősen felült a motorra és onnan várta a reakciómat.
- Imádnám, ha egyszer nem olvasnál a gondolataimban. - morogtam komolytalanul, de azért odaléptem a járgány mellé és átdobva az egyik lábamat az ülésen, elhelyezkedtem Kimi mögött.
- Én viszont pont ezt imádom. - hallottam a finn mosolygós hangját elölről, majd átadta a másik bukósisakot, amit felügyeskedtem a fejemre. - Na, add a mancsod! - nyújtotta hátra a tenyerét, én meg engedelmeskedve hagytam, hogy maga elé húzza a kezemet. - Öveket becsatolni! - utánozta a hangosbemondók géphangját, majd szétfeszítette az ujjaimat és mintha egy biztonsági övet csatolna be, összefűzte a két kezemet, így gyakorlatilag körbezárta magát a karommal.
- Hát te hülye vagy! - röhögtem fel.
- Kérjük ne zavarja a sofőrt vezetés közben! - affektált ismét, én pedig arra kényszerültem, hogy befogjam a számat, de a kuncogást csak akkor tudtam abbahagyni, amikor a Harley Davidson mély motorhangja felbőgött és miután Kimi körbenézett, kilódultunk az útra.
Valami eszméletlen érzés volt, ahogy ezzel a száguldó csodával megtettük az első métereket, még akkor is, ha a nagy forgalom miatt kissé lassabban haladtunk, mint amekkora sebességet ez a járgány megérdemelt volna. Már az indulás pillanatában beállt a szám vigyorgó üzemmódba és így is maradt végig, miközben sorra sorra előzgettük a tőlünk lassabb autókat. Kimi volt olyan pofátlan, hogy piros lámpánál is bevágott az autósok mellett, az olaszok pedig voltak annyira vehemensek, hogy mindenféle szitokszót kiabáltak felénk. Bár a bőrdzsekis-bukósisakos szerelés nem láttatta, hogy valójában ki a sofőr, kíváncsi lettem volna, hogy ha tudják, ki vezeti ezt a motort, ugyanígy beszólogattak volna, vagy még meg is tapsolják Kimit, amiért az utcákon motorral is olyan jól előzget, mint a versenypályákon autóval.
Mivel a közlekedés nem éppen kedvezett a száguldozási vágyunknak, meg kellett várnunk, hogy kiérjünk egy mellékútra, ahol már kisebb volt a forgalom, és nyugodtan lehetett gyorsabban is repeszteni. Kimi nem is húzta tovább a csigatempót, de annyira hirtelen adott gázt, hogy kénytelen voltam teljesen belekapaszkodni, mert a fejemet kis híján levitte a menetszél, hiába volt rajtam bukósisak. Szerencsénkre egy hosszú egyenes úton motoroztunk éppen, így egyre jobban felgyorsultunk és még kerülgetni sem kellett az autókat, csak mentünk előre a fenébe. Kimi nem sajnálta a gázt, a Harley Davidson teljesítménye pedig magáért beszélt. A sisak alatt tejbetök módjára vigyorogtam, és önkéntelenül is csukott szemmel élveztem a sebesség adta adrenalint az ereimben. Teljesen a hatása alá kerültem, és ettől azt kívántam, bárcsak végtelen lenne ez az országút, mert akkor sose kéne lelassítani és megállni. De amíg én lehunyt szemmel fürödtem a száguldás páratlan élvezeteiben, Kimi elkanyarodott valamerre, mert amikor kíváncsian kinyitottam a szememet a hirtelen megcsappant kilométer/óra szám érzékelésekor, feltűnt, hogy már közel sem az országúton repesztünk, hanem egy lejtős úton haladunk felfelé, ami még ráadásul élesen kanyargott is. Egyre furcsábban mértem fel a terepet, mindenhol fák és bokrok nőttek, mégis érződött a városi hangulat, mert errefelé is akadtak még házak, így arra tippeltem, talán valamilyen lakóövezetbe érkeztünk. De ami a legizgalmasabb volt, hogy egy sziklás dombság kacskaringós útjain másztunk felfelé, amíg el nem értünk egy sziklákkal övezett tisztást, ahol Kimi lelassított. Körbenéztem, hogy vajon miért éppen itt akar megállni, mert ugyan csodaszép a környezet, de a házak száma már egyre csökkent. Egy totálisan békés, de annál különlegesebb helyen parkoltunk le a motorral.
- Ön megérkezett a célhoz. Öveket kicsatolni. - jelentette be az ismét bejelentkező GPS-hang a finn szájából. Csodálkozva figyeltem, hogy miután lefejtettem a kezem róla, levette a bukósisakját és a válla felett hátranézett rám.
- Ide jöttünk? - hökkentem meg és mivel alig tudtam elhinni, hogy tényleg ez a hely volt a cél, még egyszer körbesasoltam a környéken. Én abban a hitben éltem, hogy az élmény kedvéért felmászunk ide a motorral, aztán megfordulunk és visszaszáguldunk az egyenes útra. Nagyon meglepett, hogy Kimi le is állította a motort.
- Aha. Miért, nem tetszik? - vonta össze a szemöldökét, mintha meglepődne.
- Dehogynem, nagyon tetszetős ez a placc. - mentegetőztem gyorsan. Még a végén azt hiszi, hogy nem értékelem a tájat. Bár tény és való, hogy furcsálltam, hogy Kimit az érdekli, mi a véleményem a környezetről.
- Persze, látom én, hogy azt se tudod, mi a szart keresünk itt. - röhögött rajtam, miközben leszállt a motorról és a sisakot ráakasztotta a Harley Davidson kormányára.
- Nem tagadom, tényleg nem értem. - vallottam be nevetve, majd követtem a példáját és én is leügyeskedtem magamról a bukósisakot, amit a finn a kormány másik végére akasztott.
- Majd megérted. - villantott egy ferde mosolyt.
Beletörődően megvontam a vállamat, aztán én is leugrottam az ülésről és követtem Kimit, aki odasétált egy sziklához és rátámasztotta az egyik lábát. Vártam, hogy végre előálljon azzal, hogy miért is jöttünk ide, a temérdek szikla közé, de nem nagyon akart semmit mondani, úgyhogy inkább nekiálltam hálálkodni.
- Jobbat ki sem találhattál volna. Imádtam ezt a motorozást. - mosolyogtam rá őszintén. Erre már felém fordult és viszonozta a mosolyomat.
- Örülök neki. - nyugtázta, de nem úgy tűnt, mintha eddig azon idegeskedett volna, vajon tetszett-e nekem a kitalált terve. Tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a lehető legjobb programmal állt elő és azzal is, hogy már akkor elnyerte a tetszésemet a dolog, amikor megpillantottam ezt a csodajárgányt. Hiába, elég durván kiismert már. - Volt bennem egy kis kétség, hogy apádék miatt nem lelkesedsz majd a mocizásért, de azért egy Harley-nak nehéz ellenállni. - tette hozzá vigyorogva. - Most már totálisan átnedvesedtél, mi?
- Na először is, egy Harley Davidsonnak tényleg nem lehet ellenállni, pláne, ha valaki ki is aknázza a lehetőségeit. - emeltem fel a mutatóujjamat. Határozott arckifejezéssel szónokoltam, de Kimi kiszúrta a bókomat, mert széles mosoly futott végig az arcán. - Másodszor, tényleg imádtam, hogy száguldoztunk, a sebesség meg az adrenalin a lételemem, úgyhogy ebbe is nagyon beletaláltál. De ennyitől még nem vizelek be, főleg, ha nem árulod el, hogy miért ez a hely volt a végcél! - tártam szét a karomat a sziklák meg a bokrok felé. - Hol vagyunk egyáltalán?
- Olyan helyen, ahol nem ugrál minden utcasarkon egy csapat ferraris majom. - válaszolt a kérdésemre, mire belőlem kitört a nevetés. Az oka tényleg nem volt alaptalan, már én is kezdtem unni, hogy a monzai lakosság pirosba öltözött erre a hétvégére és a Ferrari ruházatait nem csak a pályára menet hordják, hanem éjjel-nappal, akár a kisboltba mennek, akár a buszmegállóba, akár csak az utcára, hogy hangoztassák: ők a tifosik!
- Na jó, de miért pont ide? Voltál már itt? - faggatóztam tovább, mert abból, hogy Kimi egyáltalán nem csodálta meg a tájat és jóformán úgy dobta le magát a sziklára, mintha hazajönne, azt következtettem ki, hogy nem első alkalommal jár ezen a terepen.
- Ja, még a legutolsó évemben. - bólintott közömbösen. - A Harley-t sem most vezetem először.
- Hogyhogy? - lepődtem meg.
- Még a Ferraris éveim egyikében forgattunk itt egy reklámfilmet. - nézett végig a lejtős tisztáson. - Ahhoz kellettek ezek a böhömök. - bökött a fejével a motorra.
- És miért akartál visszajönni ide? - tudakoltam. Hihetetlen, hogy úgy kell kiszedni belőle a válaszokat!
- Megtetszett a hely. Finnországra emlékeztet. - árulta el, és ettől én is megvilágosodtam. A dombos-sziklás-hegyi levegős környezet tényleg egy északi helyre hajazott, így kezdtem megérteni, hogy miért is itt kötöttünk ki. De mire biztos lehettem volna ebben a hitben, Kimi vigyorogva kiábrándított. - Nem a tájtól vagyok oda! Ott egy kocsma, ahol elég jó a hangulat és ütős piákat adnak.
Most még inkább meglepődtem, főleg amikor a finn az egyetlen házra bökött, ami a tisztáshoz a legközelebb esett. Kívülről egy tök átlagos háznak tűnt, nem is gondoltam volna róla, hogy egy kocsma üzemel benne.
- De most nem ihatunk... - emlékeztettem a motorra pillantva.
- Nem is inni akarok. - közölte határozottan.
Újból elérte, hogy a kíváncsiságom az egekbe szökjön, úgyhogy türelmetlenül ültem le a mellette lévő sziklára.
- Hanem? - kérdeztem tőlem nem megszokott magas hangon. Ez is a türelmem végpontját jelentette. - Kimi, kérlek ne köntörfalazz már, veszettül kíváncsi vagyok, hogy miért jöttünk ide. Feltéve, ha nem csak a motorozás juttatta eszedbe ezt a helyet, és egyszerűen csak be akartál nézni ide.
- Mondhatnám, hogy ez hozott ide, de nem egészen... - mosolyodott el féloldalasan, majd kis szünetet tartva elkezdte nézegetni a bőrdzsekimet. - Igazi motorosnak nézel ki ebben a szerkóban.
- Kösz! Igyekeztem megfelelni annak az óhajodnak, hogy vagány cuccot húzzak fel. - emlékeztettem a kikötésére, mire még magasabbra szökött a mosolya.
- Ja, hát ez sikerült. Tényleg jól nézel ki. Annyira te vagy! - dicsérte meg a kinézetemet.
Ez még jól is esett, csak akkor kezdtem kicsit zavarba jönni, amikor a kijelentése után még mindig a kabátomat fixírozta.
- Kéred? - kérdeztem nevetve, majd megfogtam a dzsekim gallérját, felkészülve arra, hogy esetleg leveszem.
- Kösz, de az enyém izmos karra van tervezve. - piszkálódott, mire elfintorodtam. - A tiéd valószínűleg szétrepedne rajtam.
- Ne szemtelenkedj velem, jó? - löktem meg a karját, miközben ő jót mulatott a morgolódásomon. - Inkább legyél hálás, hogy nem pusztultam bele a kíváncsiságba, és így el tudtam veled jönni.
- Sosem tudom ezt meghálálni neked. - tette a mellkasára a tenyerét, és a hatás kedvéért színpadiasan felsóhajtott. Nevetnem kellett a poénkodásán, pedig már tényleg meg akartam tudni, hogy mi is volt a célja ezzel a délutáni programmal.
- De azért adok egy esélyt... - mosolyodtam el, mikor alábbhagyott a nevetésem. - Elárulod végre, miért ücsörgünk itt ezeken az amúgy nagyon kényelmetlen sziklákon?
- Csak nem fáj a hátsód? - pillantott le szórakozottan, de inkább a seggkímélőbb törökülésbe ültem, hogy ne ez legyen az újabb kitérő téma.
- A veszély elhárult. - jelentettem be ünnepélyesen. - Most már előállhatsz a válasszal!
- Nagyon türelmetlen valaki. - csóválta a fejét.
- Tegnap reggel óta ígérgetted ezt a délutánt, és most is kétségeket hagysz afelől, hogy mi a francot keresünk itt. És nem... - emeltem fel figyelmeztetően az ujjamat, ezzel belefojtva a szót Kimibe. - ...az nem ok, hogy itt ez a jó kis kocsma, ahonnan nem fogunk piát venni. Mondd meg őszintén, miért ide hoztál...légy oly szíves! - tettem hozzá esedezve, mert már leplezni sem tudtam, mennyire kíváncsi vagyok.
Kimi mosolyogva ingatta a fejét, de azért volt olyan kegyes, hogy végre elárulta, miért ülünk itt a sziklákon.
- Az volt a célom, hogy legyen egy kis száguldási élményed, ha már nem vezethettél ma. Legalábbis, ez volt az elsődleges indok a motorozásra...
- És a sziklákra? - vágtam közbe, mert nem akartam, hogy elkanyarodjon a témától.
- Meg kéne beszélnünk valamit. - bökte ki. Az arca komolyságról árulkodott és ahogy a szemembe nézett, éreztem, hogy tényleg nem fog viccelődni.
- A khm...nyaraláson történtek miatt? - kérdeztem halkan, mert nem voltam benne teljesen biztos, csak ez volt az első ötletem.
- Ja. - bólintott, ezzel megerősítve a tippemet. - Már nem kéne tovább húzni és nem is akarom.
- Igazad van. - fújtam ki a levegőt. Fura, de most, hogy Kimi végre kinyögte, miért szervezte ezt a programot, kezdtem elbizonytalanodni abban, hogy felkészültem-e már erre a tisztázásra.
Nem szívesen emlékszek vissza arra a patáliára, amit négyen összehoztunk...velem az élen. Szörnyű dolgokat vágtunk egymás fejéhez, olyanokat is, amiket csak a düh hozott ki belőlünk. Mindannyian benne voltunk a csetepatéban, de most már tudom, hogy elsősorban miattam tört ki a csata, hiszen én akartam kínos helyzetbe hozni Kimit azzal, hogy Sebbel szórakozok, és lényegében ez volt a kiindulópontja annak az eszement veszekedésnek, amit a jachton műveltünk. Azért sem jó visszagondolni erre, mert tudom, hogy nagyban befolyásolta a lelki állapotomat a belgiumi hétvégére, és ezért is csak magamat hibáztattam. Összességében csak rossz dolgok jutottak az eszembe és emiatt rögtön idegeskedni kezdtem.
- Amiket a hajón mondtál... - szólalt meg egy kis idő múlva, mire befejeztem a gondolatban történő önsanyargatásomat. - Arról, hogy azért csináltad az egész hacacárét a bulikban meg Sebbel, hogy nekem feltűnjön, hogy már nem vagyunk ugyanolyanok, mint előtte...mármint azelőtt, hogy anyuéknál voltunk...szóval azt tényleg úgy gondoltad?
- Igen. - mondtam ki őszintén. - Ott is megmondtam, mert szerintem ez a helyzet. Sok minden változott Kimi...öhm...az aquaparkra gondolok. - mosolyodtam el, miközben éreztem, hogy elpirulok. Ó, a francba, miért kell ezt?
- Tudom, én is. - mosolygott vissza, és bár rajta nem látszott, azért feltételeztem, hogy neki sem olyan egyszerű erről beszélni, mint pl. a szemközti kocsmáról. - Én el is hittem...komolyan....tök komolyan. - bizonygatta, isten tudja miért. - És pont ezért akadtam ki azon, hogy te meg egyáltalán nem bízol bennem annyira, hogy elhidd, amit neked mondok!
- Most mire gondolsz? - fészkelődtem a sziklán gubbasztva. Női megérzéseim azt súgták, be kell húznom fülem-farkam, mert egyre mélyebbre süllyed ez a beszélgetés.
- Elmondtam, hogy nálam mi a helyzet...veled kapcsolatban. - nézett a szemembe. -  Azt hittem már ismersz annyira, hogy tudd, hogy mindig azt mondom ki, amit gondolok...őszintén. Akkor nem vágom, hogy miért kételkedtél egyáltalán a szavamban?
A hangsúlya már inkább szemrehányó volt, mint érdeklődő, ezért elhatalmasodott rajtam a lelkiismeret furdalás. Szerettem volna kicsire összehúzni magamat, mert úgy éreztem, Kimi most számonkér a baráti bizalmunkat illetően, amiben én csúfosan megbuktam. Nagyon nehéz volt megszólalni ilyen nyomasztó gondolatok gyűrűjében.
- Sajnálom, Kims. Tényleg. - pillantottam fel rá, mert eddig csak a cipőfűzőmet birizgáltam. - Képzelem, milyen szarul esett, hogy nem hittem neked.
- Nem sírtam tele a párnámat, de azért nem jártam a felhők között. - tisztázta a helyzetet.
- De biztos csalódtál bennem...és ez nekem is rosszul esik. - ismertem be. - De már rájöttem, milyen hülyeséggel vádoltalak. És ráadásul nem is hagytam, hogy észhez téríts... - emlékeztem vissza azokra az esetekre, amikor megpróbált beszélni velem erről, de mindig elküldtem a fenébe. - Tudom, hogy hibáztam, nem kell hegyi beszédet mondanod erről...magamtól is rájöttem. - néztem rá bűntudatosan.
- És mint minden más a te esetedben, ez is jó sokáig tartott. - jegyezte meg epésen.
- Jó, sajnálom! - tártam szét a karomat sértődötten. - Ennyi lassúságot engedélyezhetek magamnak, ha már minden másban gyors vagyok.
- Hát persze. - mosolyodott el kegyesen. - Azzal sem vacilláltál túl sokat, hogy ágyba csábítsd Sebast!
- Te sem tekeróriáztál Heidivel! - vágtam vissza és ráadásul jogosan. - Még mindig képtelen vagyok felfogni, hogy lefektetted a barátnőmet! - ráztam a fejemet hitetlenkedve.
- Ki voltam rád akadva. - tájékoztatott, majd elhúzta a száját. - Nem kellett volna egy szívbajossal lefeküdnöm, de egyikünknek sem jelentett semmit. Én levezettem a feszültséget, ő meg asszisztált hozzá. Ennyi volt az egész.
- Ennyi? - nevettem fel. Hihetetlen, hogy Kimi egy semmiségnek tekinti azt, hogy kihasználta Heidit! - Én legalább bűntudatos vagyok, amiért kijátszottam Sebet! Most rám se bír nézni, és ez baromira megvisel!
- Azért van egy kis különbség... - ráncolta össze a homlokát. - Te kitervelted, hogy ágyba viszed Sebet, velem viszont tök spontán történt ez Heidivel.
- Spontán, mi? És mit keresett ott egyáltalán a kabinodban? - tudakoltam roppant kíváncsian.
- Lekezelte a kezemet. - mondta, majd egy óvatlan pillantást vetett a bal tenyerére. Amikor észrevette, hogy én is követem a tekintetét, nagy kegyesen felmutatta felém. Nem láttam semmi különlegeset rajta, de a finn elmagyarázta, hogy miért fontos látnom. - Eltörtem egy poharat.
- De miért? - pattant ki a szemem a ledöbbenéstől.
- Mert ideges lettem, amikor azt láttam, hogy Sebbel smárolsz. - árulta el, anélkül, hogy egy másodpercre is megremegett volna a hangja, vagy zavarba jött volna. Én legalábbis biztos nem tudtam volna ezt így kimondani ilyen könnyedén. De úgy tűnt, Kiminek ez nem akkora strapa. Díjaztam a nyílt őszinteségét.
- Úristen! Normális vagy?! - vinnyogtam elszörnyedve. Kényszerítést éreztem arra, hogy megvizsgáljam a kezét, úgyhogy lecsaptam rá és magam elé húzva elkezdtem nézegetni a tenyerét. - Jézusom, itt vágott meg az üveg? - mutattam rá egy vékony csíkra, ami a tenyere közepén húzódott.
- Dehogyis, az a bőröm, te hülye! - húzta vissza a kezét, rajtam röhögve. - Nem látszik belőle már semmi.
Hirtelen nagyon ostobának éreztem magam, úgyhogy ahelyett, hogy Kimivel együtt nevettem volna az alaptalan aggodalmamon, tüntetően elfordultam és direkt másfelé néztem, csak hogy ne kelljen a csúfolódó vigyorát bámulnom. Kimi viszont abbahagyta a nevetést és megpróbálta visszaterelni a figyelmemet felé.
- Ezt csak azért mondtam, hogy most már higgy nekem! - mondta mosolyogva. Nagyon igyekezett, hogy elfojtsa a nevetését, de így is komoly tudott maradni. Engedélyeztem egy pillantást felé, de ott is ragadt a tekintetem, mert idióta grimaszt vágott. - Na jó, nem fogok könyörögni, csak finoman utalok rá, hogy selejtes vagy, ha ezek után sem vagy hajlandó elhinni, hogy komolyan gondoltam minden egyes szót, amit aznap éjjel mondtam neked, amikor nálunk voltál Finnországban. Most már felfogtad?
Kicsit kábultan néztem rá, miközben gondolatban visszapörgettem az időt és megpróbáltam visszaidézni azokat, amiket Kimi elmondott nekem. Most emlékeztem a mondataira és arra is, hogy komoly arccal közölte mindezt, bezzeg amikor azt vágtam a fejéhez a jachton, hogy biztos csak színlelte, eszembe sem jutottak ezek az apróságok. Most tudatosult csak bennem igazán, hogy mekkora szemétség volt tőlem úgy beállítani őt, mint aki végig csak vetített nekem.
- Aha, azt hiszem. - nyögtem ki nagy nehezen, mire Kimi arcán egy megkönnyebbült mosoly jelent meg.
- Most repesek az örömtől, hogy nem kell tovább nyaggatni. - ironizált, de legalább őszintén.
- Irigyellek, amiért még ilyenkor is képes vagy poénkodni. - eresztettem meg egy kényszeres mosolyt felé. Azonnal abba is hagyta a mosolygást, és egy hosszú sóhajt követően kicsit közelebb ült hozzám.
- Nem poénkodni akarok, hanem megdumálni a dolgokat. - mondta a szemembe nézve.
- Milyen dolgokat? - értetlenkedtem. Annyira összezavarodtam, hogy most már végképp nem tudtam, hol tartunk ebben a beszélgetésben.
- Azt, ami velünk van...vagy köztünk. Mit t'om én? A lényeg, hogy előttem is tiszta, hogy nem ugyanúgy állunk, mint régen és már kezd baromira idegesíteni ez az állapot. - mormogta.
- Kár, hogy csak most esett le. Akkor nem kellett volna tönkretennem a barátságomat Sebbel. - húztam el a számat elkeseredetten.
- Miatta ne parázz, úgy is meg fog bocsátani. Nem tud rád haragudni. - vigasztalt kedvesen.
- Honnan tudod? - kérdeztem szomorúan. - Te is kiakadtál rám, neki meg aztán bőven van miért haragudni!
- De nem húzza sokáig. - mondott ellent a finn. - Szerintem már csak a férfias büszkesége tartja vissza.
- Remélem igazad van. - sóhajtottam.
- Engem viszont pont a férfias büszkeségem késztet arra, hogy öntsünk tiszta vizet a pohárba! - váltott témát hirtelen. Azaz, nem is váltott, csak visszakanyarodott az előzőhöz. - Szerintem már felesleges bemagyarázni, hogy csak barátok vagyunk...vagy te hogy vagy vele? - tette hozzá érdeklődve.
- Nem tudom, Kimi. - ejtettem az ölembe a kezemet tanácstalanul. Éreztem, hogy elérkezett az a pont, amikor nem tusolhatjuk el a gondolatainkat egy-egy jó poénnal vagy beszólással. Ha kimondatlanul is, de úgy döntöttünk, hogy tiszta lapokkal játszunk, akkor nem takargathatom el az enyéimet. Erre alapozva megpróbáltam összeszedni, amit ezzel kapcsolatban gondoltam. - Szerintem te is tudod, hogy többet jelentesz nekem, mint egy barát...mármint többet, mint a többi fiú haverom....érted. - makogtam és már ekkor vörösödni kezdtem. Hú, nem is számítottam rá, hogy ilyen összefüggéstelenül tudok csak beszélni, ha komoly dolgokról van szó!
- Ezt jó hallani. - kommentálta az előbbi megjegyzésemet. - De nem lep meg. Velem kábé ugyanez a helyzet...bár nekem sosem voltak nőnemű barátaim. Nem bízok meg bennük és ha van egy nő előttem, arra úgy nézek, mint egy nő, és nem, mint barát. Meg sem fordult a fejemben, hogy pont a csapattársammal történik majd ez meg. - rázta a fejét mosolyogva.
- De az előbb... - szólaltam meg bátortalanul. - ...az előbb azt mondtad...meg korábban is, hogy...izé...már nem csak barátságnak érzed a kapcsolatunkat.
- Mert szerintem ez a helyzet. - nézett rám, majd a teljes testével felém fordult. - De ezt már megmondtam egy hónappal ezelőtt is. Akkor talán még el is hitted. - húzta el a száját egy erőltetett vigyorra. - A lényeg, hogy nem szellőztettem a számat. Ha mondok valamit, azt úgy is gondolom. És ha azt mondtam, hogy fontosabb vagy, mint egy barát, akkor az úgy is van!
Nagyon meglepett, ahogy Kimi kitárulkozott, főleg mert mi alapesetben nem szeretünk túlságosan érzelmeskedni, de a finn most elhatározta, hogy kitálal és nem is rejtette véka alá a véleményét. Nem is tudtam hová tenni ezt a váratlan őszinteségi rohamot, így eleinte csak próbáltam kinyögni egy értelmes mondatot.
- Most is ugyanúgy megdöbbenek ezen, mint anno. - árultam el kínos vigyorgással egybekötve és megkönnyebbülten láttam, hogy Kimit is megmosolyogtattam ezzel. - Pedig nem kéne. Én is úgy gondolom, hogy van valami fura a barátságunkban, ami nem illik bele a képbe.
- Például az, hogy nem egyszer smároltunk már? - kérdezte szórakozottan. Annyira irigylem, hogy ilyen könnyedén veszi ezt az egészet, miközben én mindjárt felrobbanok kínomban!
- Például az! - erősítettem meg hangsúlyosan. - Én őszintén szólva ezeket nem tudom hová tenni. De azt azért elismerem, hogy valamilyen szinten kötődök hozzád... - Ahogy kimondtam, annyira romantikusnak és túlfacsartnak éreztem, hogy rögtön korrigálnom kellett. - Mármint....ne érts félre...csak...na! Arra gondolok, hogy Belgiumban is elég volt az, hogy mellettem voltál a történtek után és máris nem akartam kiugrani az ablakon!
Elnevettem magam, bár semmi vicces nem volt abban, amit elmondtam. Egyszerűen csak ezzel tudtam levezetni a frusztrációmat. Nevetségesnek éreztem magam és attól tartottam, hogy emiatt Kimi majd nem vesz őszintén. De szerencsére pont az ellenkező hatást értem el vele.
- Még magadnak sem akarod bevallani, hogy egyedül nem mész semmire. Kellenek a barátok, hogy meglegyen a komfortzónád. Igazam van, vagy igazam van? - tette fel a jogos kérdést. A válasz egyértelmű volt.
- De még mennyire, hogy igazad van! - bólintottam mélyet. - Heidit elképesztően hiányoltam. Nekem ő nem csak az edzőm, de a legjobb barátnőm is, és ezzel együtt nagyon fontos szerepet tölt be az életemben. De nélküled sem mennék semmire. - vallottam be kicsit feszengve. - Sokszor az jut eszembe, hogy azért más veled beszélgetni, mert pasi vagy és ennek ellenére is vannak közös tulajdonságaink. Na meg persze ugyanaz a helyzetünk versenyzőként és emiatt szerintem veled sokkal könnyebben megértetem magam, mint Heidivel. Ezért is jelent sokat nekem a barátságunk, érted? - néztem rá. - És ezért ragaszkodok annyira ahhoz, hogy ne legyen semmi olyan zavaró tényező, ami ezt képes lenne tönkretenni.
Kimi kicsit szkeptikusan bámult rám, én pedig ebből azt vontam le, hogy biztos tök hülyének néz, hogy ilyen nyálas dolgokkal hozakodok elő, mikor ő csak a kérdésére akart választ kapni. Ettől totálisan zavarba estem és el is fordítottam a fejemet, hogy ne kelljen állnom a pillantását. Túlságosan kitárulkoztam és ettől sebezhető lettem, akár egy rossz megjegyzéstől is képes lettem volna felállni és elrohanni innen. Ez az érzés elborzasztott, mert ez nem én vagyok. Nekem nincsenek kétségeim magammal kapcsolatban, most mégis kételkedek abban, hogy okos dolog volt-e ennyi mindent kiteregetni a finn elé. Ismerem őt és tudom, hogy pont az ilyen szitukra nem vevő. Ha eddig kínosan éreztem magam, akkor most gigamegaüberkínosan.
- Imádom, amikor magaddal vitatkozol. - mormogta, majd rekedtes hangon felnevetett. Ösztönösen odakaptam a fejemet, de ekkor jókedvűen átkarolta a vállamat. - Ne feszengj már, előttem nem kell!
- De annyira...húúú....ez nekem nem pálya. - temettem az arcomba a tenyeremet, hátha így ki tudok bújni a további megpróbáltatások alól. De Kiminél a téma még nem fuccsolt be.
- Pálya...hmm... - gondolkodott el, majd kis idő múlva újra megszólalt. - Figyu...elmondom én mit akarok.
- Hálás köszönet, hogy én most a hallgató lehetek. - pislogtam rá hálásan, mire elmosolyodott.
- De akkor kuss és hallgass végig! - rázta meg a vállamat a kezével, amivel még mindig átkarolt. A legnagyobb örömmel fogtam be a számat, és ahelyett, hogy elbújtam volna a tenyerembe, felcsigázva néztem a finnre, aki megköszörülte a torkát és elkezdte kifejteni, hogy "ő mit akar". - Te mondtad, hogy az az egyik közös bennünk, hogy versenyzünk. Na figyu...Monzában vagyunk, az a kedvenc pályád, nem? - nézett rám megerősítésképpen, mire én bólintottam. Most hogy jön ide Monza? Miről beszél ez? - Na, tudtam én. Szóval versenyzünk a pályán. Az egyik részén esik, de a másik fele száraz. Szárazon nagyon szeretsz vezetni rajta, mert izgalmas és fekszik neked. Egyszóval bírod, hogy nyomhatod, amíg a csövön kifér. De ott van a pálya másik része, ahol vizes az aszfalt. Azt is szereted, mert egy kihívás ilyen körülmények között vezetni. Igaz, hogy kockázatos, de élvezetesebb, mint szárazon, mert ugyanúgy a határon autózol, de bármikor megcsúszhatsz és elvesztheted az irányítást, amit majd később száraz pályán visszaszerezhetsz...mert az az alap és ott nagyobb biztonságban érzed magad. De azért a nedves aszfalt meg csábít...mert az több izgalmat meg élvezetet kínál. Csak kockáztatnod kell...és vagy jól mész esőben, vagy nem.
Mivel ezután már nem tett semmit hozzá a meglehetősen fura összegzéséhez, feltételeztem, hogy ennyit akart mondani. Először próbáltam nem bután nézni rá, bár nem igazán értettem, miért mesélt most ilyeneket. Oké, tök igaz, amit elmondott, én is ezen az állásponton vagyok az esős és száraz körülményekkel kapcsolatban. De hogy jött most ez ide? Pechemre Kimi nem akart magyarázatot hozzáfűzni az elmondottakhoz, türelmesen kivárta, amíg lassan, de biztosan kiokoskodom, hogy miért is hozakodott elő ezzel a vizes pálya-nem vizes pálya összehasonlítással.
- Ó! - Leesett és puffant. Legalább akkora erővel, mint az a szikla, amin ücsörgök. Totál zavarban, lassan már paprikavörös arccal. De legalább leesett, hogy mit akart elmondani Kimi. Azaz, hogy mit akar Kimi.
- Tudtam, hogy így hamarabb célba jutunk. - vonta le a következtetést somolyogva.
- Azon hezitálsz, hogy...
- Nem hezitálok semmin. - vágott a szavamba. - Most már nem. Na jó, igazából már rég nem. Vélemény?
- Egy büdös szóra nem vagyok képes.... - habogtam, mire a finn nevetni kezdett.
- Akkor ne beszélj, nekem úgy is jó.
Mielőtt viszont még megkönnyebbülhettem volna, hogy ó de jó, ezt megúsztam, Kimi az arcomhoz nyúlt a kezével, majd közelebb hajolt, néhány centire tőlem. Lélegzetvisszafojtva vártam, hogy mi következik, pedig nem kellett nagy géniusznak lennem ahhoz, hogy tudjam mi a terve. Nem is emiatt nyeltem nagyokat, hanem a késleltetéstől. Már eltelt egy perc, majd kettő, de még mindig nem lépett többet, csak farkasszemet nézett velem és mosolygott. Fura ez a csókolózás dolog...azt hiszed, az első alkalom jön a legnehezebben, az utána következők pedig már úgy, mint a karikacsapás. Bezzeg velünk mi a helyzet? Először néhány másodperc alatt túlestünk rajta, most meg csak bámulunk egymásra a legnagyobb kussban és nem történik semmi.
Őrjítő percek után, amikor már azt hittem, csak meg akar félemlíteni, Kimi könnyedén minimumra csökkentette köztünk a távolságot és már nem is tudom, hogy hányadjára...de megcsókolt. Nem visszakoztam, ő pedig ettől felbátorodott és nem egy egyszerű szájrapuszit alkalmazott, hanem egy ráérős és laza csókot. Legalábbis kívülről így tűnhetett, de én kiéreztem belőle azt a sok vívódást, ami az elmúlt hetekben lejátszódott köztünk...konkrétan azóta, hogy Finnországban úgy váltunk el egymástól, hogy nem tisztáztuk a dolgainkat. Talán ez lehetett az oka annak, hogy eddig várt a következő lépésre.
Egyszer csak észrevettem, hogy Kimi már dől hozzám, hanem az arcomat fürkészve próbálja megfejteni a reakciómat. Ebből annyi lett, hogy eltátottam a számat, habár egy hang sem jött ki rajta. Ugyanúgy ledöbbentem, mint az első alkalommal, a medencében. Teljes sokk.
- Kihagytam valamit... - szólalt meg, miután látta, hogy én nem fogok. Ettől függetlenül nagyon derűs volt az arca. Magabiztosság...ez a szó jutott most eszembe róla. - Mit csinálsz, amikor a pálya egyik fele vizes, a másik pedig száraz?
- Intermediate gumikkal megyek ki. - válaszoltam ösztönösen. Kimi elégedetten bólogatott.
- Intermediate...köztes gumi. Mi is kipróbálhatnánk.
Innentől kezdve már pontosan értettem mit akar. Egy olyan köztes állapotot, ami valahol a barátság és a szerelmi kapcsolat között van félúton.
- Kimi...te házas vagy. - emlékeztettem, mert úgy tűnt, erről az infóról megfeledkezett.
- Az egy zátonyra futott házasság...semmit sem jelent már. Nem is élünk már együtt, ha ez zavar. - avatott be a problémáiba, de úgy tűnt, ő ezt félvállról veszi. - Kicsi Nina, nem akarlak feleségül venni. - mosolyodott el. - És arra sem kérlek, hogy legyél a barátnőm. Csak annyit, hogy lépjünk már valamit, mert ez a se-se dolog elég szar.
- Miért, szerinted ez a köztes állapot majd megoldást ad erre a se-se dologra? - vontam fel a szemöldökömet kérdően. Nekem ez a kettő egy és ugyanazt jelentette, de mint kiderült, neki nem.
- Ja. Így legalább felvállaljuk. Nem kell semmi nyálas megnevezés...az amúgy se a mi stílusunk. De azzal nem teszünk semmi rosszat, ha néha kilépünk a barátok szerepből és ilyen dolgokat csinálunk. - utalt az előbbi incidensünkre. - Legalábbis nekem nem lenne ellenemre. - tette hozzá kaján vigyorral.
- Kiakadtál azon, amikor megtudtad, hogy Jake-kel megegyeztünk egy barátság extrákkal viszonyban. - emlékeztettem egy újabb olyan tényre, ami miatt fura, hogy ilyeneket képzel el köztünk.
- Azzal a féreggel nem voltatok barátok! - sötétült el a tekintete. - Velünk más a helyzet...szerintem.
- Igen, ebben igazad van. - helyeseltem, de ezután rögtön bizonytalankodni kezdtem. - De nem tudom, hogy érdemes-e ebbe belevágni.
- Egy próbát megér. - vonta meg a vállát mosolyogva.
Nem próbált meg meggyőzni, vagy befolyásolni, hagyta, hogy végiggondoljam a dolgot, és ezért hálás voltam neki. Egy kis ideig csak harapdáltam a számat és agyaltam, de aztán rápillantottam Kimi féloldalasan mosolygó arcára, és ettől nevetni támadt kedvem. Most tulajdonképpen miért is agyalok? Ő a legjobb barátom és teljesen megbízok benne. Az is tény, hogy sosem volt ellenemre, amikor lesmárolt vagy együtt aludtunk, mégha zavarba is jöttem tőle. Ráadásul elég vonzó a dolog, hiszen nem házassági ajánlatot tett és nem is szeretőként akar megtartani magának. Csak beismerte, hogy szeretné, ha nem csak lappangna köztünk ez a több, mint barátság, kevesebb, mint szerelem érzés, hanem fel is vállalnánk. Ebben igazán nincs semmi rossz, felesleges félnem tőle.
- Próba szerencse. - egyeztem bele nevetve, majd belecsaptam a finn feltartott tenyerébe.
- Király. - nevetett ő is, majd felállt a szikláról és kinyújtotta a kezét, hogy engem is felhúzzon. Miután felsegített, magához vont és közel az arcomhoz, pimaszul vigyorogni kezdett. - Most kiérdemelted, hogy vezethesd ezt a szörnyeteget visszafelé!
- Tényleg? - csillant fel a szemem. De csak egy pillanatig. - Basszus. Nekem nincs jogsim motorra!
- Komoly? - döbbent le. - Nem gondoltam volna, ha már az apád meg a bratyód...
- Áh, versenymotorokat vezettem már. - legyintettem vihorászva. - Igaz, hogy illegálisan, de...
- Akkor most mi a különbség? - rötyögött ő is. - Ez egy Harley Davidson, Kicsi Nina! Ne viccelj már!
- És ha elkapnak a rendőrök?
- Mi úgy is megússzuk. - rántotta meg a vállát lazán. - Egy kis szabálysértés belefér. Majd fizetek, ha kell.
- Jó, nem bánom! - adtam be a derekam, majd felnevettem. - Apa büszke lenne most rám! Mindent a motorozásért!
- Imádom, hogy ilyen tökös vagy! - dörmögte, miközben én már leakasztottam a bukósisakomat, és felvettem a fejemre.
- Ilyennek születni kell. - jelentettem ki nem kis egoizmussal.
- És milyen jó, hogy megszülettél! - paskolta meg a vállamat röhögve, amikor már ő is bukósisakkal a fején beült mögém a motorra.
- Na milyen ott hátul? - fordultam hátra gonoszkodva.
- Jobb, mint gondoltam! - húzta végig a tenyerét a hátamon, amíg meg nem állapodott a derekamnál, amibe belekapaszkodott. - Na taposs bele, kicsi Nina! Bizonyítsd be, hogy motoros vér folyik az ereidben!
- Szíves örömest! - rikkantottam felbuzdulva, hogy egy Harley Davidson kormányát markolom.
Ha az idefelé vezető utat élveztem, akkor erre a vérpezsdítő érzése nincs megfelelő szó. Megint csak kiderült, hogy vezetni ezerszer jobb bármilyen járművet, mint kiszolgáltatott utasként ücsörögni hátul! A visszafelé út alatt már meg sem fordult a fejemben, hogy az olasz rendőrök esetleg megállítanak és számon kérik rajtam, hogy csak azért, mert F1-es versenyző vagyok, mit képzelek magamról, hogy jogsi nélkül száguldozok Monza utcáin, egyszerűen csak szívtam magamba a száguldás adrenalinduzzasztó izgalmát, egészen addig, amíg -sajnos elképesztően hamar- meg nem érkeztünk a hotelünk elé.
- Jaj, ne már! - szomorkodtam, amikor leparkoltunk és kénytelen voltam leszállni a motorról. Vágyakozva néztem a Harley-ra, annyira szívesen vezettem volna még! De sajnos nem lehetett, és ez elkeserített.
- Nem is vezethetnél többet, már így is túlpörögtél! - állapította meg Kimi vigyorogva. Ő bezzeg még mindig ott feszített a motoron, ugyanis valakinek vissza kellett szállítania onnan, ahonnan elhozta.
- És most csak úgy itt hagysz, ha már felpörögtem? - fontam össze a karomat, tettetett sértődöttséggel.
- Elhiheted, hogy jobb ötletem is lenne a visszaszolgáltatás helyett. - Függőben hagyta a mondatot, így nagyon többértelművé tette számomra a szándékait. Egy pimasz fintorral reagáltam le a gonoszkodását. - De azért szerettük őt, ugye? - paskolta meg a motort.
- Imádtam. Az egészet! Nagyon köszönöm! - háláltam meg őszintén az előre kitervelt motorozási ötletét.
- Nincs mit. Én is élveztem. - mosolyodott el, bár a bukósisak miatt csak kevésbé láthattam. - De már tuti, hogy hiányolja a gazdája. Még a végén felszámol egy kis esti jutalékot!
- Akkor siess, nehogy kifuss az időből! - mentem bele a poénkodásba.
- Sietek. Te meg menj vacsorázni, mert még 180 km/h-nál is hallottam a gyomrod korgását! - jegyezte meg vigyorogva.
- Mi a....? - rökönyödtem meg.
- Ha elfogadsz egy jó tanácsot, inkább szobaszervizzel rendelj valamit. Akkor legalább nem kell Heidi faggatózását kibírnod. - gonoszkodott, mire rácsaptam a bőrdzsekijére.
- Én is ki tudom cselezni, ha akarom! És megnyugodhatsz, nem fogok semmit az orrára kötni!
- Szövetkezhetnénk ellene. - vetette fel az ötletet.
- Benne vagyok. - csaptam bele a tenyerébe. Ez a felvállalt viszony csak ránk vonatkozik, Heidi előtt pedig okos dolog lenne titokban tartani, vagy legalábbis semlegesnek tekinteni, nehogy újra összekutyulja a dolgokat. - De most már menj, mert soha többet nem adja majd kölcsönbe az a csávó ezt a szépséget, ha nem viszed vissza! - siettettem.
- Már megyek is. Csak még valami. - Megfogta a karomat és odarántott magához. Botladozva ugyan, de megálltam előtte és várakozóan néztem rá a bukósisakján keresztül. - Eszedbe ne jusson lestoppolni egy másik motorost, ha elhúzok!
- Azta, pedig pont erre készültem! - játszottam meg a csalódott lányt. - Na jó, megteszem ezt a szívességet neked, hálából az egész délutánért...estéért. - javítottam ki magam. Már jócskán vacsoraidő lett a délutáni motorozgatásból. És nem mellesleg tényleg szörnyen megéheztem.
- Én is így gondoltam. Na gyere ide! - húzott oda magához, majd búcsúzóul megölelt. Másra nem is számíthatott, mert az indulásra készülve még a fején volt a sisakja.
Amikor elköszöntem tőle, furcsa érzések keringtek bennem. Egyrészt tele vagyok kétségekkel, hogy mi lesz velünk ezután, másrészt viszont biztonságban érzem magam, mert bízok annyira Kimiben, hogy tudjam, nem fogjuk átlépni azt a határt, ami esetleg veszélyeztetné a barátságunkat. Márpedig ahogy az ma is kiderült, ez a kapcsolat mindkettőnknek fontosabb annál, hogy valami olyat kövessünk el, amiből rosszul jöhetnénk ki. Úgyhogy úgy döntöttem nincs mitől félnem. És ilyen megnyugvással, mosolyogva rendelhettem meg az izgalomtól kiéhezett gyomromnak a vacsorámat.

(Kimi)

Mire visszaértem a kereskedésbe, ahonnan a Harley Davidsont kölcsönöztem, a tulaj Marcello már tűkön ülve várt rám és a kiskedvencére, mert mihelyst meglátott betrappolni a szentélyébe, kiugrott az asztala mögül.
- Kimi! - Az olasz akcentusa kifejezetten irritált, de csak azért nem vetettem a szemére, mert baromi jól jött a motorja a mai tervemhez. - Rendben van a kicsike?
- Csak lezúztam pár helyen, de amúgy kutya baja. - legyintettem, és jót röhögtem, amikor Marcello szeme kétszer akkorára kerekedett ki. - No para, csak hülyültem. Tökéletes állapotban van, ahogy elhoztam.
- Mamma mia, ne ijesztgess! - nézett rám csúnyán, majd kinyújtotta a tenyerét, hogy átadjam a slusszkulcsot. Eleget tettem a kérésének, mire látványosan megkönnyebbült. - Tudod, haver, bízok a képességeidben, de az én egyetlenemről van szó és ezzel nem viccelek!
- Úristen, szerezz be egy nőt! - fanyalogtam a motorához fűződő aggodalmán.
- Egy harmadik már nem férne bele a kapcsolatunkba... - pislogott szemérmesen, mire megint elnevettem magam. - De neked azért jó szolgálatot tett az én Harley-m?
- Mindent vitt. - mosolyodtam el.
- Ez csak természetes! - tárta szét a karját büszkén. - Na de részleteket akarok. Meglett a csaj?
- A motorod hozzásegített, de nem neki köszönhető, hogy elértem a célomat. - ábrándítottam ki.
- De fogadjunk, hogy a csaj is odavolt a szépségemért! - erősködött kitartóan.
- Odavolt. - engedtem, mert addig nem is volt hajlandó túllépni a szerelmén, míg ezt el nem ismerem. - De egy motor mit sem ér, ha nem egy hozzáértő vezeti. Igazam van, mi? - vontam fel a szemöldökömet.
- Bravissimo! A legjobbtól tanultad. - veregetett vállon. Ezt tőle idéztem, még az első alkalommal mondta nekem, amikor anno a Ferrari PR-programjának keretén belül üzleteltünk a motorokról.
- A legjobb kezekben volt a drágaságod. Még a lány is vezette...úgy, hogy jogsija sincs, de brutál jól érzi a motort is.
- Te felfogtad, hogy ezzel nem csak a csajt, de az én egyetlenemet is veszélybe sodortad? - esett kétségbe, nekem pedig már most elegem lett a károgásából, úgyhogy amíg ő tovább vészmadárkodott, én előkotortam a dzsekim zsebéből azt az összeget, amiben megállapodtunk.
- Kösz mindent, Marcello! Hálám üldözni fog! - tettem le a lóvét az asztalára, mire befogta a csőrét.
- Mamma mia, én köszönöm! - tátotta el a száját a zsozsótól és már nem is foglalkozott velem tovább, hanem összekotorta a pénzt és gondosan elrakta a széfjébe.
Köszönés nélkül távoztam a kereskedéséből, hiszen őt egyedül a pénz meg a Harley-ja hazakerülése kötötte le, így nem is volt tovább maradásom. Azért hálás lehetek ennek a hülye olasznak, nem kevéssel hozzájárult a mai sikeremhez. Nem csak a motorozást élveztem, hanem az egész körítést, még akkor is, ha rohadtul nehezen indult. A lényeg, hogy elértük a célt, ami már egy ideje ott lebegett a szemünk előtt, csak nem voltunk biztosak benne, hogy el akarunk-e jutni odáig. Most elégedett vagyok, végre pontot tettünk ennek a hercehurcának a végére. Nina talán még kételkedik abban, hogy ez az "intermediate-viszony" működhet köztünk, de majd teszek róla, hogy ez ne legyen így. Nekem is szükségem van rá, és neki is rám. Egyszerű a képlet, az egyenlet pedig már megoldódott. Már nincsenek kérdőjelek.

(Heidi)

Tegnap alig bírtam magammal, annyira kíváncsi voltam, hogy Kimi hová viszi Ninát és egyáltalán mit terveznek csinálni. Nagyon hajtott a vágy, hogy este felkeressem Ninát a hotelben és kifaggassam, de tartottam magam az ígéretemhez, miszerint nem ütöm bele az orromat az életébe és a vele történt dolgokba, így otthon maradtam és helyette apa szokatlan izgatottságát próbáltam kezelni, hiszen úgy be volt sózva a mai gokarteseményei miatt, hogy tegnap madarat is lehetett volna fogatni vele. Én örültem a boldogságának, ő pedig örült annak, hogy vele örülök. Ilyen hangulatban telt otthon az este, immár Nina nélkül, aki most már a szállodában tölti az éjszakáit...és csak reménykedni tudok benne, hogy a tegnapit egyedül töltötte.
Minden erőmre szükségem volt ahhoz, hogy ne legyek túl tolakodó vagy udvariatlan, pedig elképesztően nehéz volt megállni, hogy ne kérdezgessem a barátnőmet, amikor reggel kiértünk a pályára és a paddockban sétálva a Lotus-motorhome felé tartottunk.
- Milyen friss vagy ma reggel! - jegyeztem meg derűsen.
- Köszi! - mosolyodott el. - Végre volt egy pihentető éjszakám.
- Szóval nem zavart semmi az alvásban. És persze senki sem. - köszörültem meg a torkomat.
- Nem, tényleg jól aludtam. - trillázta és ebből levontam a következtetést, hogy nem értette a célzásomat.
- Jó, elhiszem. Tudod, mit feladom! - sóhajtottam. - Repesek a kíváncsiságtól, hogy hol voltatok tegnap Kimivel!
- Tényleg? Hm, nem lepődtem meg! - vigyorgott rám. He? Mi ez? Én azt hittem most majd meglepem!
- Jaj, ne már! - tettettem csalódottságot. Valójában az is voltam, csak nem akartam mutatni. - Na, akkor mesélsz?
- Mit meséljek? - rántotta meg a vállát.
- Bármit! - kérleltem. - Mit csináltatok? Hol voltatok? Hogy érezted magad?
- Remekül éreztem magam. - bólogatott. Klassz, kiválasztotta a legkönnyebben és legrövidebben megválaszolható kérdést.
- Nina, ne csináld már! Szétvet a kíváncsiság! - nyafogtam most már tényleg csalódottan. Nem szokott ennyire tiltakozó lenni! Legkésőbb öt perc nyavalygás után beadja a derekát és töviről-hegyire elmeséli, milyen élményben volt része, most meg csak félmondatokban hajlandó válaszolni. Grrr, mi a fene folyik itt?
- Igazán sajnálom! - vágott bánkódó arcot.
- Te lány, nagyon szemtelen vagy velem! - mutogattam rá sértetten.
- Igazi rosszkislány lett belőlem! - vigyorgott csibészesen.
- Remélem ehhez nem Kiminek van köze, csak úgy szimplán előbújt belőled a kisördög. - néztem rá szkeptikusan, mert őszintén szólva valami azt súgta belülről, hogy az előbbire nagyobb esély van.
- Kisördögnek lenni jó! - felelte mégis, bár szerintem csak ki akart térni az utalás elől.
- De te inkább angyalnak vagy jó a szöszi hajaddal és a kislányos pofiddal.
- Igen, és te vagy az ördög a vörös hajkoronáddal, aki piszkálja az ártatlan angyalkát! - csúfolódott.
- Én nem vagyok ördög! - vinnyogtam most már tényleg megsértve.
- De igen, mert ki akarod belőlem szedni, hogy mit csináltunk tegnap, akkor is, ha én nem akarom elmondani! Nagyon rossz ördög vagy! - pimaszkodott tovább. A legrosszabb az volt, hogy ő szemtelenül évezte a helyzetet és könyörtelenül ki is használta, hogy most az ő kezében van az aduász.
- Te meg nagyon szemtelen angyalka. - morogtam csalódottan.
Nem kicsit esett rosszul, hogy Nina nem avatott be a dolgaiba, mert ilyen nem nagyon fordult még elő velünk. Mindent megosztottunk egymással és most nem értettem, miért akarja titkolni, hogy mi történt tegnap.
Viszont rögtön eszembe jutott a másik játékos, aki csak hajlandó némi infóval szolgálni, ha szépen nézek rá. Úgyhogy amikor Nina lekanyarodott a csapatfőnök irodájánál, mert Eric egy személyes megbeszélésre hívta még a Spában történtek miatt, besprinteltem az ebédlőbe, azaz a motorhome szíve-lelkébe, ahol általában az összes csapattag rostokolt, amíg nem kezdődött el a meló ideje. Nem is ért meglepetés, amikor megláttam Kimit a pultnál támaszkodni, miközben az egyik hoszteszcsajnak magyarázta, hogy miért jobb a Magnum az összes többi jégkrémnél. Nagy lendülettel odapattantam mellé és bármilyen felvezetés nélkül, rögtön a köszönés után rátértem kíváncsiságom középpontjára.
- Na, és hogy sikerült a tegnapi kiruccanásotok? - tudakoltam. Igyekeztem leplezni a kíváncsiságomat, de ez aligha sikerült. Kimit legalábbis nem tudtam megtéveszteni.
- Jól. - felelte tömören, de a halvány mosolya mindent elárult. Rögtön le is csaptam az iciripiciri jelre.
- Bővebben? - vontam fel a szemöldökömet várakozóan. - Ugye te sem gondolod, hogy ennyivel beérem?
- Azt gondolom, hogy Nina már beszámolt arról, hogy mit csináltunk. - nézett fel evés közben. Incselkedünk, incselkedünk? Na majd én megmutatom, hogy ki elől próbálja takargatni a nyilvánvalót!
- Az egy dolog, hogy Nina mit mondott el! - rántottam meg a vállamat. - Ugyanolyan tőszavakban beszél, mint te. De azért tőled elvárom, hogy fejtsd ki a történteket, mert Nina enyhén szólva zavarosan avatott be a dolgokba.
- Én meg azt várnám el tőled, hogy ne üsd bele az orrodat a dolgokba, ha egyszer...ó, dehogy már vagy százszor megígérted, hogy nem szólsz bele a kis barátnőd életébe! - vigyorgott kioktatóan.
- Kimi, ne szórakozz velem! - néztem rá sötéten. - Ez csak egy kellemes baráti beszélgetés, semmi több.
- Nem is azzal van a baj, hogy beszélgetünk. Csak ne akarj belefolyni a dolgunkba!
- Istenem, mindketten olyan zárkózottak vagytok előttem! - keseregtem látványosan. Szomorúan rápillantottam a finnre, hátha ezzel meghatom, de csak mosolyogva rázta a fejét. - Kimi, kérlek! Csak egy picikét avass be!
- A-a. - ellenkezett szemtelenül. Baromira élvezte, hogy szívathat. Én már kevésbé, hogy megint hoppon maradok.
- Nagyon szépen kérlek! - pislogtam bájosan. - Csak annyit árulj el, hogy döntöttetek-e már valamit?
- Igen. - bólogatott, mire felderült az arcom, egészen addig, amíg nem folytatta a válaszát. - Azt döntöttük el, hogy nem osztunk meg veled semmi olyat, ami csak ránk tartozik!
- KIMI! - rimánkodtam, miközben a Jégember szórakozottan rötyögni kezdett. - Kérhetsz tőlem valamit, ha kinyögöd nekem, mire jutottatok! - ajánlottam fel, mert nem láttam más esélyt.
- Bármit? - hajolt közelebb, kihívó vigyorral az arcán.
- Igen, bármit! - bólogattam lelkesen.
- Vigyázz, mert ki fogom használni a lehetőséget! - húzogatta a szemöldökét incselkedve.
- Állok elébe! De előbb az infót! - könyököltem én is közelebb. - Ki vele, Kimi! Mondd el, hogy miért viselkedett Nina olyan furán ma reggel! Tudni akarom!
- Tudod te azt, csak nem akarod felfogni. - villantott felém egy féloldalas vigyort.
- Esküszöm, hogy felfogom, ha végre kinyögöd! - Már nem bírtam tovább idegekkel ezt a huza-vonát.
- Motoroztunk, aztán megdumáltuk, hogy mi legyen. - vonta meg a vállát, mintha semmiségről lenne szó.
- Mármint mivel mi legyen? - Ezt a lüke finnt se tanították meg rendesen beszélni. Nyelvtanból biztosan megbukott, mert egy értelmes összetett mondatot nem tud összehozni. Reménytelen eset.
- Na, szerinted? - nevetett fel.
- Nem mondod, hogy arról beszéltetek, mi legyen veletek? - pislogtam meglepetten. Oké, számítottam rá, hiszen sejthető volt...na de atyaég! WOW! - És akkor most...mi a nagy helyzet? Jutottatok valamire?
- Egyről a kettőre. - felelte ismét tömören, de vigyorogva, ami már sokat elárult.
- Csak ámulok... - tátogtam.
- De nem bámulsz! - fejezte be nevetve, majd ellökte magát a pulttól. - Szívesen trécselnék még veled, de úgy látom már mindenféle hülyeséget összeraktál a fejedben, ehhez meg nincs kedvem.
- Mi? - tértem vissza az elmélkedésemből. Ahogy a finn mondta, már éppen azon agyaltam, vajon hogyan történhetett az a bizonyos eszmecsere, amikor észrevettem, hogy távozni készül. - HÉ! Kimi, van pofád most itthagyni? - háborodtam fel.
- Pofám az van és lábam is, amin most kisétálok innen. Csáó! - búcsúzott el gonosz vigyorral az arcán.
Esküszöm hátast dobok. Se Nina, se Kimi nem hajlandó egyetlen icipici részletet sem elárulni. Tudom, hogy megígértem, hogy nem szólok bele a kisasszony életébe...na de arról nem volt szó, hogy nem is tudok semmit az életéről? Hát mi lesz így velem?!

(Nina)

Hosszú és nyomasztó beszélgetésen estünk át Eric-kel, akinek viszont csakis hálával tartozok. A világ legjobb csapatfőnöke, ezt megint bebizonyította. Türelmesen és higgadtan kérdezett ki a spái balesetemhez vezető okokról és miután kielemeztük újra a karambol felvételeit, tisztázta velem, hogy miért és mit hibáztam. Így már sokkal könnyebb volt feldolgozni a történteket, sőt már akkor megkönnyebbültem, amikor kiléptem az irodájából. Nagyon jól esett a főnök törődése és úgy éreztem, hogy a beszélgetésünk után most már én is képes leszek nem katasztrófaként, hanem tapasztalatként visszagondolni a Spában történt csapáson.
De nem csak Ericnek lehettem hálás, a komplett gárdának. Soha nem éreztem még, hogy ilyen összetartó csapatunk van, de most szembesültem ezzel, persze pozitív értelemben.
- Itt vagy a legjobb helyen! - karolta át a vállamat Ayao, aki ugyan már tegnap is nagyon szomorkodott, hogy nem velem dolgozik ezen a hétvégén, hanem a számára kevésbé szimpatikus Jerome-mal, de most nagyon mosolygós kedvében volt, amikor leültem mellé a pitwallra. Meglepett, hogy odahívtak a nagykutyák, mert tegnap még a boxból nézhettem végig a szabadedzéseket, de a mai délelőtti tréningre már magukhoz vettek, mert állításuk szerint nem bírják tovább nézni, hogy ott kesergek a box sarkában.
- Elég furcsa itt ülni. - jegyeztem meg, pedig izgatott lettem attól, hogy ilyen szokatlan helyen ülök.
- Tudom, de hidd el, innen is nagyon izgalmas követni az eseményeket. - vigasztalt a versenymérnököm.
- És pontosan miért is ülök most itt? - kérdeztem rá, bár Eric már az irodájában utalt erre.
- Tapasztalatokat gyűjtesz. Vagyis nézed Kimit és megfigyeled minden egyes mozdulatát, hátha tanulsz belőle.
- Egy világbajnoktól hogy a fenébe ne tanulhatnék! - nevettem fel.
- Na ez az! Úgyhogy parancsolom, hogy le se vedd a szemed a 9-es számú Lotusról! - adta ki az utasítást, mire kuncogni kezdtem.
- És mi esz a 10-essel? - kérdeztem suttogva.
- Nem vagyok egy pletykálkodós típus, de megsúgom, hogy Jerome-ot nézni kicsit sem olyan élmény, mint téged. - bókolt a japán mérnököm mosolyogva. Teljesen meghatódtam tőle.
- Köszönöm, Ayao, ez igazán jól esik. - hálálkodtam. - Főleg most, hogy itt kell ülnöm, ahelyett, hogy vezetnék.
- Nincs mitől tartanod, Jerome feleannyira sem ügyes, mint te.
- Tudom. - néztem össze vele cinkosan.
- De mivel te vagy az én kis kedvencem, elvárom, hogy engedelmeskedj nekem! - szegte fel az állát, hogy egy kis komolyságot erőltessen magára. Ez elég nehéz volt, mivel ugye előtte jót mosolyogtunk egymásra.
- Állok elébe...szóval?
- Mindkét szemed Kimi Räikkönenen! - mutatott a közvetítőre.
- Parancsára, uram! - szalutáltam jókedvűen.
A harmadik szabadedzés során tehát Kimit figyeltem és minél jobban koncentráltam, hogy a legkisebb apróságot is ellessem tőle, annál jobban meglepődtem, hogy míg magánemberként egy csomó hasonlóság van köztünk, addig versenyzői szempontból ég és föld, ahogy vezetünk. Már csak ezért is érdemes volt az ő mozdulatait figyelnem, mert ahogy Ayao mondta, sokat tanulhatok tőle.
Így hát az időmérőre is ezt a célt tűztük ki magunk elé. A versenymérnököm hivatalosan Jerome-nak adta az infókat, de időközben odaszólt nekem és tájékoztatott, ha épp a szerelőket figyeltem és nem Kimit a képernyőn. Nem volt kellemes a kvalit a pitwallról követni, főleg, hogy a csapattársaim nem éppen álompozícióban végeztek. Jerome legnagyobb csalódásunkra csak a 16. helyet tudta megszerezni, Kimi azért a Q3-ig eljutva 8. lett, de így sem volt nagy az elégedettség a boxunkban.
- De azt legalább elmondhatod, hogy brutál jól vezetsz! - vigasztaltam Kimit, akinek nem igazán tetszett, hogy ilyen hátulról indul.
- Kösz, de ezzel eddig is tisztában voltam. - mosolyodott el. - Szóval engem figyeltél egészen idáig.
- Jerome vezetése annyira nem kötötte le a figyelmemet. - vontam meg a vállamat.
- Ezt biztosra vettem. - nevetett.
- Hiába, lehetetlen összehasonlítani titeket! - túloztam egy kicsit a hatás kedvéért.
- Örülök, hogy ezt mondod. - karolta át a vállamat jókedvűen. - De kicsit felvidíthatnál, nagyon elkenődtem a nyolcadik hely miatt. - biggyesztette le a száját, amin elnevettem magamat.
- Na persze! Sajnos nem megy, Heidi apjának a gokartversenyére megyek! - informáltam.
- Oké, akkor kénytelen leszek veled menni. - vonta meg a vállát. Mosolyogva ráztam a fejemet, de ő mosolyogva bólogatott. Oké, akkor azt hiszem ez a meccs el van döntve.