79. fejezet: Kétségek

Sziasztok!
El kell mondanom, hogy amilyen szuperül összeállt a fejemben a rész tartalma, olyan nehézkesen sikerült "kiírnom" magamból, úgyhogy ha valahol értelmetlen összefüggéseket találtok, akkor bocsi érte :/  Sebastian és Kimi szemszögéből olvashattok, most ezt tartottam ideálisnak, de próbáltam úgy írni, hogy Nina érzései/gondolatai is érthetőek legyenek. Így hát nem is lett olyan eseménydús fejezet, de mégis fontos megalapozása ez a következő részeknek :)
Örülnék, ha most is olvashatnék pár kommentet, kíváncsi vagyok mit gondoltok a jelenlegi Nina-Seb és Nina-Kimi helyzetről.
Jó olvasást! :)

(Sebastian)

Nincsenek szavak erre a napra. Minden összeesküdött ellenem ezen a futamon, mintha Monza szelleme 2008 és 2011 után most nagyon nem akarta volna, hogy bármit is elérjek ezen a pályán. Pedig szükségem lett volna a pontokra, főleg mivel Spa után megcsillant a reménysugár arra, hogy beérhetem Fernandót. A nyári szünet után megfogadtam, hogy bármi is lesz, nagyon keményen fogok hajtani és nem adom fel. De most, hogy mindent beleadtam és mégis minden ellenem dolgozott, kezdve a rajttól, az áthajtásos büntetésen át, a lassúságon keresztül a generátorig. Minden egyes körrel lassabbnak éreztem magamat és az autómat is, így már meg sem lepődtem, amikor Abbey végül felmondta a szolgálatot. A legfájóbb az az, hogy Valencia után másodjára történik meg ugyanez - pedig biztosítottak arról, hogy megoldották a problémát és nem fordul elő többször. Mégis megtörtént és azt hiszem ezek után már nem is reménykedhetek abban, hogy a maradék pár futamon minden flottul megy majd. Én hiába adok bele mindent, ha Red Bullom nem tart lépést velem, és ha ez így megy majd a következő alkalmakkor is, akkor talán lassan szertefoszlik a reményem a világbajnoki címre.
A mai rohadtul elcseszett futam után csak ilyen pesszimista gondolatok cikáztak a fejemben, teljesen elnyomva a rám jellemző 'soha nem adom fel' felfogást. Már gondolkozni sem volt kedvem, csak bámultam ki a fejemből a hotel bárjának pultjánál, amíg valaki meg nem szólított.
- Szia Seb!
Ha nem hallottam volna a hangját, akkor sem tudtam volna nem észrevenni, mert rátette a kezét a vállamra, ezzel akaratlanul felhívva magára a figyelmet. Lassan oldalra fordítottam a fejemet, és reménykedtem benne, hogy csak félrehallottam azt az ismerős hangot és csak Heikki vagy valamelyik szerelőm próbál affektálva poénkodni. De felesleges volt ámítanom magamat, nem kellett csalódnom a hang tulajdonosában.
- Szia! - nyögtem ki, amikor már kezdett kínossá válni a helyzet. Igazság szerint nem volt se erőm, se hangulatom vele társalogni, de ha már idejött és köszönt, nem leszek akkora tapló, hogy ne köszönjek vissza. De azért éreztettem vele, hogy nincs sok kedvem beszélgetni, úgyhogy lassú mozdulattal a számhoz emeltem a Camparival megtöltött poharamat és ráérősen kortyolgatni kezdtem.
- Ööö...nem zavarlak? - kérdezte bátortalanul Nina. Nyilván ő is érezte, hogy nem éppen vágyok társaságra, de azért tett egy próbát. Udvariasságból inkább nem mondtam semmit, csak megrántottam a vállamat. - Leülhetek? - tudakolta bizonytalankodva.
- Ez egy nyilvános hely...azt csinálsz, amit akarsz. - feleltem, de továbbra is inkább az italommal szemeztem.
Ettől függetlenül érzékeltem, hogy feltornássza magát a mellettem lévő bárszékre és int a pultosnak rendelés céljából: egy limonádét kért jó sok citrommal és jégkockával. A pultos csávó mosolyogva szolgálta ki, még egy autogramot is kért tőle. Nina csak ezután terelte vissza a figyelmét rám.
- Akkor azt csinálok, amit akarok. - jelentette ki valamivel határozottabban, mint ahogy megszólított. - Limonádét inni és beszélgetni veled.
- Képzelem, hogy ez most minden vágyad... - jegyeztem meg kissé szarkasztikusan. Az előbb láttam, ahogy Kimivel a legnagyobb jókedv közepette lépnek be a bejáraton. Tuti az volt Nina terve, hogy idejön és dumál velem...
- Pedig elhiheted, hogy így van. - erősködött. Fél szemmel láttam, ahogy az ujjait a pohara köré fonja, majd a szájához emeli és kortyol néhányat a limonádéból. Amikor visszatette a poharat a pultra, zavartan dobolni kezdett az ujjbegyeivel, látszott, hogy próbál valami társalgást kezdeményezni. - A futam miatt vagy itt?
- Nem, randim lesz. - gúnyolódtam, de bár viccnek szántam, Nina egy pillanatig el is hitte.
- Most komolyan?
- Randim lesz még pár üveg Camparival. - pöcköltem meg a likőrös poharamat. Szerettem ezt a fajtát, mert keserű is és ízletes is egyben, de azért a kellő alkoholtartalom biztosítja, hogy kicsit a fejembe szálljon. Nem terveztem lerészegedni, de tökéletes volt ahhoz, hogy kicsit elterelje a gondolataimat.
- Ne csináld ezt, Seb! - tette rá a tenyerét az alkaromra. Egy pillanatra odanéztem, de ekkor találkozott a pillantásunk és azt láttam a szemeiben, amit nagyon nem akartam: sajnálkozást.
- Azt csinálok, amit akarok! - húztam el a pulton könyöklő karomat a keze alól. Nem mintha nem esett volna jól az érintése. Pont ezért kellett távolabb húzódnom.
- Tudom, milyen egy futam után csalódottnak lenni. Spa óta ebben az állapotban vagyok. - próbált együttérezni velem. Persze igaz volt, amit mondott, de attól még nem voltam kíváncsi arra, ahogy sajnál. Ráadásul pont nem azt láttam rajta, hogy mennyire csalódott, amikor Kimivel nevetgélve jöttek be a hotelbe, de erre inkább nem akartam kitérni.
- Ha nem bánod, nem foglak sajnálni. - mondtam közömbösen. Nem akartam bunkózni, de nem tudtam barátságosan szólni hozzá. Csak annyit sikerült kierőszakolnom magamból, hogy visszatartottam az ingerültségemet és semlegesen beszéltem vele. - És örülnék, ha te se sajnálnál. Baromira zavar.
- Ne haragudj, én csak... - habogott, de mielőtt kétségbe esett volna, egy sóhajtással megállította a magyarázkodását. - Seb, engem érdekel, hogy mi van veled.
- Ez a legnagyobb hülyeség, amit az elmúlt hetekben hallottam bárkitől is. - nevettem fel lenézően.
Nevetségesnek tartottam, hogy pont az ő szájából hangzott el ez a mondat. Akaratlanul is felriasztotta a fejemben azt a vészjelzőt, ami arra figyelmeztetett, hogy pont azzal az illetővel beszélgetek, aki miatt még mindig tüske van bennem. És ez a jelzés ösztönösen felébresztette a bennem forrongó indulatokat, bármennyire is semleges és tartózkodó akartam maradni.
- Ez nem hülyeség! - kérte ki magának, ami ebben az esetben elég buta megnyilvánulás volt. Ezt nyilván ő is észrevehette, mert gyorsan hozzátette. - Oké, elhiszem, hogy haragszol még rám. Meg is van rá az okod, azt is elismerem.
- Akkor hadd tegyek fel egy ártatlan kérdést. - vágtam a szavába, mielőtt mélyebben belemenne, hogy miért is nem vagyunk jelenleg a legjobb haverok. - Mi a büdös francért ücsörögsz itt?
Eddig bírtam, hogy az italomra szegeződjön a tekintetem és ne nézzek a szemébe. Muszáj volt felé fordulnom, hiszen csak így érhettem el a hatást. Ha látja is rajtam, hogy nem repesek az örömtől a társasága miatt, akkor talán végre békén hagy. Bár...nem voltam benne biztos, hogy jól esne-e ha elmenne, mert az egyik felem vágyott arra, hogy maradjon, a másik viszont a sérelmekre hallgatva azt kívánta, bárcsak lelépne már.
- Azért, mert látom, hogy magad alatt vagy! - nézett rám aggódóan. - És én a történtek ellenére is hiszem, hogy még barátok vagyunk. A barátok pedig segítenek a másikon, mert törődnek egymással. Ezért akarok veled beszélni, érted? Nem szeretném, ha ez lenne az egyetlen társaságod. - mutatott a Camparira.
- Kár, hogy ez engem nem hat meg. - fordítottam el a fejemet, mintha nem érdekelne a mondanivalója. Pedig az előző megjegyzései jól estek, mert azt bizonygatta, hogy nem kényszerből jött ide hozzám, hanem azért, mert tényleg érdekli, hogy padlón vagyok. Csak annyi a baj, hogy már nem tudom mit hihetek el neki és mit nem.
- De azt tudom, hogy az alkohol erősen hat rád. - kocogtatta meg a poharamat. - Csakúgy, mint rám. Nem hagyom, hogy leidd magad!
- Na ne, és hogyan akarod megakadályozni? - eresztettem meg egy kényszeredett mosolyt.
- Beszélgetünk...addig sem iszol. - mosolyodott el, velem ellentétben őszintén.
Még mindig haragudtam rá, de magam előtt sem tudtam tagadni, hogy jól esett a törődése. Azok után, hogy minden kiderült arról, Nina mit miért csinált Ibizán, bennem megtört valami vele kapcsolatban. Hatalmasat csalódtam benne, mert én nem ilyen lánynak ismertem meg, de az fájt a legjobban, hogy csak átgázolt rajtam. A legrosszabb az az egészben, hogy én elhittem, hogy velem akarja tölteni az éjszakát és őszintének gondoltam mindent, ami kettőnk között történt. Addig a pontig, amíg le nem lepleződtek a dolgok, azt hittem most vége a várakozásnak, Nina is érzi, amit én és minden szép és jó lesz ezek után. Mivel ekkor én konkrétan már a felhők között jártam, még fájdalmasabb volt a padlóra zuhanás. Ezért sem tudtam neki olyan könnyen megbocsájtani. És bármennyire is jól esett most a társasága, ez még nem elég ahhoz, hogy minden sérelmet elsöpörjek vele kapcsolatban.
- Nem akarom leinni magamat, szóval feleslegesen felügyelsz rám. - motyogtam magam elé, mert még ez is jobban hangzott, mintha gúnyolódnék.
- De akkor nem bánod, ha itt maradok? - fürkészte az arcomat reménykedve. Egy pillanat erejéig felé néztem, de mivel nem tudtam volna elküldeni, válaszként csak megrántottam a vállamat. - Köszi. - mosolygott hálásan.
Én is mosolyogtam volna, de nem ment. Hiába ült mellettem, már nem azt a Ninát láttam, akit megismertem, és akibe anno kicsit belezúgtam. Sok minden megváltozott köztünk és ezt nem tudtam mosollyal kommentálni.
- Hidd el, én tudom, mennyire frusztráló, ha a generátor teszi tönkre a futamodat. - kezdeményezett egy 'én is átéltem már ezt' típusú beszélgetést. - Valenciára egyikünk sem emlékszik szívesen vissza ugyebár...
- Nem akarok a futamról beszélni. - vágtam közbe, mert ahogy megemlítette a generátort, bennem újra felment a pumpa.
- Oké, megértelek. - legyintett, én pedig megkönnyebbültem, hogy visszavonulunk ettől a témától. Bár már ekkor volt egy megérzésem, miszerint még kellemetlenebbre számíthatok, és amikor újra megszólalt, ez a sejtés be is igazolódott. - Seb, én tökéletesen megértem, ha utálsz, tényleg. De fogalmad sincs, hogy ez nekem milyen rosszul esik.
Akaratlanul is ránéztem, így megbizonyosodhattam róla, hogy valószínűleg őszintén beszél, mert az arckifejezése is erről árulkodott. Kicsit szomorúan, kicsit bizonytalanul, kicsit reménykedve meredt rám, ami az ő esetében elég szokatlan, és most akár megható is lehetett volna, de még magam is meglepődtem azon, hogy semennyivel nem befolyásolta a hozzá fűződő megbántottságomat.
- Azt viszont kétlem, hogy éjjel-nappal ezen rágódnál. - tettem hozzá kevés gúnnyal a hangomban. - Az előbb például idáig elhallatszott a nevetésed.
- De azért hagytam abba, mert láttam, hogy itt gubbasztasz. - mentette ki magát gyorsan. - Most meg már nincs kedvem nevetni.
- Nekem meg semmihez sincs kedvem. Mennyivel jobb? - mosolyodtam el nem túl őszintén.
- Ez nem az a Sebastian Vettel, akit én ismerek. - döntötte el egy kicsit a fejét.
- Ezt én is mondhatnám rólad. - bukott ki belőlem, de nem is bántam meg. Végül is ezt gondolom, miért ne mondjam ki? Én legalább őszinte vagyok.
Láttam, hogy kicsit megrendült, de gyorsan bólogatni kezdett.
- Teljesen igaz. Sajnálom is, hogy ezt gondolod. - vallotta be szomorúan. - De azt még jobban, hogy Ibiza óta nem is beszéltünk...mármint úgy, mint régen.
- Szerinted ezek után oda kéne állnom eléd és jópofizni, ugyanúgy, ahogy eddig? - fordultam felé hitetlenkedve. - Hát bocs, de ez nem fog menni.
- De... - próbált közbeszólni, de nem hagytam.
- Nem arról van szó, hogy elvetted a kedvenc játékomat és most örök haragot fogadtam. - ingattam a fejemet, majd figyelmeztetően a szemébe néztem. - Nina, ne várd el, hogy csak úgy túllépjek azon, hogy kihasználtál!
- Nem várok el semmit. - mondta halkan.
- Nem megy olyan könnyen. - ismertem be, majd elgondolkozva kopogtattam az ujjammal a pultot. - Az bánt a legjobban, hogy pontosan tudtad, hogy én bele fogok menni. Mert tisztában voltál vele, hogy...szóval, hogy bejössz nekem. - Nem is számítottam rá, hogy ilyen könnyen kiszalad a számon ez a beismerés, mikor ezidáig hónapok alatt sem voltam képes szemtől szembe megmondani neki, hogy mit érzek iránta. Most már tényleg kezdem azt hinni, hogy sosem volt ez olyan komoly még a részemről sem, ha ilyen lazán kimondtam.
- Megértem. - suttogta, majd ő is inkább a pult fixírozásával foglalta el magát. - Tudom, hogy buta és felelőtlen ötlet volt. Akkor még nem igazán fogtam fel, hogy a te szemszögedből ez milyen lehet, de van fogalmam róla, hogy miért is küldtél el a fenébe. Igazad van, tényleg megérdemeltem, hogy szarj a fejemre.
Nem igazán hatottak meg a szavai, hiszen ez előttem is világos volt. De értékeltem, hogy legalább beismerte a hibáját, mégsem próbálta sajnáltatni magát. Ettől függetlenül viszont még nem láttam rajta, hogy annyira nyomasztaná a kettőnk között kialakult feszültség. Egészen addig, amíg el nem szakította a tekintetét a poharától és teljes testével felém nem fordult a bárszéken.
- De én már nem akarom, hogy haragudj rám! - nézett rám csüggedten. - Hiányzol, nekem, a társaságunknak, mert közénk tartozol és így baromira nem ugyanaz, mint veled. Hiányoznak azok a jó hangulatú összeröffenések, amikor négyesben csináltunk valamit, vagy Heidi nélkül, csak mi hárman veled és Kimivel. Olyan jó lenne, ha megint dumálnánk, röhögnék és hülyülnénk együtt. - szorította össze a száját, miközben reménykedve pislogott rám.
Na ez volt az a pillanat, amikor megkérdeztem magamtól: most komolyan, velem nem ugyanez van? Én ugyanúgy hiányolom azokat, amiket Nina, és ő maga is eléggé hiányzik. Mint barát, de akkor is.
- Mióta lettél ilyen érzelmes? - kérdeztem mégis valamivel elutasítóbban, mert nem akaródzott azzal reagálni, hogy: én is dettó így vagyok mindennel! - Vagy volt valami bunkó beszólás vagy szarkasztikus utalás, ami elkerülte a figyelmemet?
- Nem. - mosolyodott el, mert szórakoztatta, hogy ilyenekkel vádolom meg. - Tényleg így gondolom.
- Ez túl nyálas, magadtól nem beszélnél így. - állapítottam meg a feltűnő változást a beszédstílusában.
- Igen, lehet, hogy igazad van és tényleg érzelmesebb lettem. - értett egyet, visszautalva az előző kérdésemre.
- Na és mégis mitől? - tettem fel a kérdést nevetve, bár igazából nagyon kíváncsi voltam rá.
- Mostanában értek megpróbáltatások, és rájöttem, hogy egyedül nem tudok felülkerekedni rajtuk. - kezdett bele meglehetősen komolyan. Már ez is meglepett, de amiket mondott, az még jobban. - Belgium egy katasztrófa volt. Előtte összevesztem veled, Kimivel és Heidivel is...a legközelebbi barátaimmal. És most már tudom, hogy emiatt mentem tropára lelkileg. Állandóan mérgelődtem magamban és nem tudtam a munkámra koncentrálni. Szenvedés volt a spái hétvége, a hét első napjaitól kezdve a futamig bezárólag. Az volt a csúcspont, ott kerültem végleg padlóra. Aztán Kiminek köszönhetően sikerült visszanyernem az irányítást magam felett és most már úgy érzem, kezdek egyenesbe jönni. Kibékültem Kimivel és Heidivel is, Eric-kel pedig ezen a hétvégén is összeültünk, beszéltünk rólam meg a balesetről, szóval megpróbálok ezek után minden rendbe tenni magam körül, hogy a pályán és azon kívül is jól menjen az életem. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy tegyek valamit azért, hogy újra barátok lehessünk. Ez tényleg sokat számítana. - hangsúlyozta. - És megértem, ha azt mondod, hogy ez nem megy olyan könnyen és gyorsan, de...azért reménykedek benne, hogy végre túllépünk a történteken és minden újra egyenesbe jön köztünk is.
Mosolyra húzta a száját, ebből felfogtam, hogy véget ért a mondanivalója. Ami elég váratlanul ért, annyira, hogy nem is tudtam először mit reagálni rá. Kicsit zavart lettem, mivel olyan a szitu, mintha neki kéne meggyőznie, pedig az a helyzet, hogy nekem kell magamat győzködni, hogy ne bocsássak meg neki, csak mert olyan szépen néz rám és olyan aranyos, ahogy így próbál tenni valamit a barátságunk érdekében. Ez eléggé összekutyult mindent. Annyira, hogy már azt is elfelejtettem, hogy végül is egy kiábrándító futam miatt ücsörgök itt egy likőr társaságában. Most már csak az érdekelt, hogy Nina rendbe akarja hozni a dolgokat köztünk és bár eleinte nem gondoltam, hogy vevő leszek erre, de most már nem sok ellenérvet tudok felhozni. Vagyis inkább egyet sem.
- Attól tartok nem vagyok éppen abban a hangulatban, hogy békülősdit játsszunk. - feleltem végül nagy sokára. Semmi rosszindulatúságot nem akartam sugározni magamból, de tényleg úgy gondoltam, hogy ez nem a megfelelő hely és idő arra, hogy megbeszéljük a dolgot. Oké, hogy Nina kitálalt arról, hogy milyen fontos neki a baráti kapcsolatainak rendezése, de a részemről sokkal személyesebb dolgokkal kellett volna előállnom. Konkrétan el kellene neki magyaráznom, hogy miért is volt kegyelemdöfés az, hogy hamis reménybe ringatott. És ezt nem egy hotel bárjában terveztem elmondani neki.
- Tudom, és nem is követelem, hogy itt és most boruljunk egymás nyakába és sírjunk az elvesztegetett idő miatt, amíg nem voltunk éppen a legjobb barátságban. - mosolygott és mintha megkönnyebbült volna. Ettől az én arcomra is felkúszott egy halvány mosoly, talán már kezd elmúlni a pesszimizmus, amit a verseny okozott. - Nem kell meg nem történtté tenni azt, ami kettőnk között történt és az okát sem kell elfelejteni. Nem is várom el, hiszen én is tudom, hogy ez nem egy piti ügy. Csak olyan jó lenne, ha túl tudnánk tenni magunkat ezen. Ha tényleg barátok vagyunk, akkor szerintem ezt meg is tudjuk lépni.
- Igazad van. - értettem egyet, mert már nem tudtam tovább gorombáskodni. Megpróbáltam, de nem megy ez nekem. A modorom eleve nem olyan, hogy sokáig fújjak az emberekre és az sem vall rám, hogy barátságtalanul beszéljek másokkal. Így, hogy Nina egészen reális dolgokat említett meg, tényleg nem láttam értelmét annak, hogy tovább hadakozzak ellene...bármennyire is bánt még mindig, amit ellenem követett el. De talán nem is fogok túljutni rajta, ha folyton mellőzöm őt magam mellől. Muszáj pontot tenni ennek a végére, különben elhúzódik és esély sem lesz arra, hogy valaha is folytassuk onnan, ahol abbahagytuk. És ahogy látom, nem csak nekem fontos a barátsága, Nina is ugyanígy vélekedik a kapcsolatunkról. Ez pedig, bevallom, elég sokat javít a helyzeten.
- Akkor megegyezünk abban, hogy nincs harag, helyette pedig megpróbáljuk rendbe hozni a dolgokat? - kérdezte felbátorodva, majd felemelte a limonádéját és várta, hogy hozzákoccintsam a poharamat.
- Jobb lesz ez így. - egyeztem bele, majd a koccintás után mosolyogva néztünk egymásra. Ekkor tudatosult bennem, hogy mekkora teher szakadt le a vállamról azzal, hogy ez a probléma most megoldódni látszik.
- Köszönöm, Seb! - ölelt meg váratlanul, miután letette a poharát a pultra.
Annyira hirtelen ért, hogy én az italommal a kezemben csak ügyetlenül tudtam visszaölelni, de ez is épp elég volt ahhoz, hogy rádöbbenjek, mennyire hiányzott. Szokás szerint nyeltem egyet, mint mindig amikor túl közel kerültünk egymáshoz, de még mielőtt egy picikét is élvezhettem volna ezt az ölelősdit, Nina már el is húzódott, és ezután már csak hálásan mosolygott rám. - Ez most tényleg sokat jelent nekem.
- Nekem a nap egyetlen pozitívumát. - húztam el a számat, pedig próbáltam legalább minimális mosolyt kicsikarni magamból.
- A futam miatt ne bánkódj, mindig fordul a kocka. - tette rá a kezét a karomra vigasztalóan. - Fernando kiesett a múltkor és te hoztál rajta pontokat, most meg fordítva. Ki tudja, mi lesz legközelebb? És ha megnyered a futamot, ő pedig dobogóra sem áll, ki fog siránkozni némi alkohol mellett? - kuncogott.
- Ez nem ilyen egyszerű, Nina. - ráztam a fejemet, bár értékeltem, hogy segíteni akar. - Én vagyok a címvédő, és mégis hárman vannak előttem a pontversenyben. Mindegyiküket le kell győznöm, de Fernando előnye orbitális, és ha ilyen veszély fenyeget minden második futamon, mint a mai, akkor nem fogom tudni behozni a lemaradásomat. Így pedig a cím is elúszik...
- Te jó ég, Seb! Ezt komolyan te mondod? - nevetett fel, mert úgy tűnt nem akarta elhinni, amit mondok.
- Ez a nagy büdös helyzet jelenleg. - tártam szét a karomat csalódottan.
- Te egy céltudatos pilóta vagy, nem mellesleg már kétszer megnyerted a világbajnokságot. - lökdöste a karomat, biztatás céljából. - 2010-ben sem adtad fel, most mi a francot képzelsz, hogy már hét futammal az évad vége előtt temeted magadat? Úristen, térj már észhez!
- Jó, igazából nem magamban kételkedek, hanem az autómban, mert ez már nem állapot. Nem akarok többet kiesni a rohadt generátor miatt! - mérgelődtem.
- Nem fogsz. Nálunk is megoldódtak a problémák, nálatok meg szintén meg fog. Ugyan már, a legjobb csapatról beszélünk, ne viccelj! - bokszolt bele a vállamba nevetve. Ezen már muszáj volt nekem is vigyorognom.
- Biztos vagyok benne, hogy fogunk tenni a probléma ellen, de már így is eluralkodott mindenkin a feszültség.
- Annál nagyobb lesz az elégedettség, amikor az év végén a címmel a zsebetekben hagyjátok el Brazíliát. - kacsintott.
- Te most komolyan biztosra veszed, hogy mi nyerünk? - csodálkoztam. Elvégre Kimi is elég jól áll a bajnokságban és a Lotus sem megy rosszul, miért szavaz a csapattársa ellen?
- Fernando egy csíra! Nem örülnék, ha ő lenne a bajnok. - grimaszolt, amin kuncognom kellett.
- Már nincs fegyverszünet Spa után... - állapítottam meg, mire gyorsan bólogatni kezdett.
- Nincs bizony. Egyébként is, már hiányzott ez az ellenségeskedés. - húzta el a száját, de félig azért mosolygott, így azt következtettem ki, hogy nem gondolta teljesen komolyan a kijelentését. - A lényeg, hogy remélem te leszel a befutó. Megérdemelnéd. - tette hozzá kedvesen.
- Kösz a bizalmat. - háláltam meg egy mosollyal, de aztán meggondolatlanul hozzáfűztem valami kevésbé hálás reakciót, ami viszont tökéletesen ide illett. - A világbajnoki címre legalább még van esélyem...
Elsőre nem hittem, hogy veszi a célzást, de amikor láttam, hogy zavartan lesüti a szemét, majd hirtelen a limonádéjába menekül, biztosra vettem, hogy egyre gondolunk. Én szomorúan vettem tudomásul a tényt, őt viszont sikerült zavarba hoznom, mert rápillantott a karórájára és hirtelen türelmetlenül fészkelődni kezdett.
- Seb, ne haragudj, de már kicsit késő van és most lépnem kell. - mondta sietve, miután megitta az itala maradékát.
- Persze, menj csak... - motyogtam, kissé lehangoltabban, mint szerettem volna.
- Azért örülök, hogy sikerült beszélnünk. - mosolygott rám, miután kifizette az italát és lekászálódott a bárszékről. Csalódottan figyeltem, hogy hirtelen mennyire sietős lett a dolga. A karjára dobta a kabátját, majd elvette az aprót a pultostól. Minden mozdulata azt sugallta, hogy minél gyorsabban le akar lépni... - Akkor minden oké? - pillantott rám gyorsan, mert észrevette, hogy azt nézem, ahogy távozni készül.
- Hát persze...minden oké. - bólogattam nem túl lelkesen, de megeresztettem egy mosolyt, amitől Nina azt gondolhatta, hogy tényleg minden rendben, mert megkönnyebbülten bólintott.
- Remélem ez az utolsó, amit megiszol. - bökött az ujjával a poharamra. - Fel a fejjel, honfitárs!
- Igyekszek.
- Na szia! Vébécímes álmokat! - intett vigyorogva, majd amikor látta, hogy mosolyogva rázom a fejemet, elköszönt és kisétált a bárból.
Nem is tudom, melyik volt a rosszabb: az, amikor fény derült a kettőnk estéjének valódi okára, vagy az, hogy most minden hozzá fűződő reményemet elhessegetve egyszerűen faképnél hagyott. Talán még az is jobb volt ennél, amikor nem beszéltünk néhány hétig - akkor legalább még nem kellett azzal szembesülnöm, hogy mostantól felesleges bármiben is hinnem: Ninával ennél több már sosem fog összejönni.

(Kimi)

Már kezdtem kicsit türelmetlenkedni, pedig az, hogy egyre több idő telt el, csak javította annak az esélyeit, hogy Nina és Seb normálisan elbeszélgetnek. Őszintén szólva kicsit tartottam attól, hogy amikor Nina odamegy Sebhez, a haverom elküldi a francba, vagy olyat szól, amitől Ninának eldurran az agya és nem lesz semmi az egészből. Legszívesebben én is részt vettem volna a beszélgetésben, de ez csak rájuk tartozik, így nem is állt szándékomban odatolni a képemet. És mivel ezért diszkréten elvonultam, csak abban bízhattam, hogy egyikük sem fog gyerekesen durcázni, helyette felnőttek módjára megoldják a problémájukat.
A szobámban várakoztam arra, hogy a kicsilány visszatérjen és előálljon azzal, hogy végre minden okés köztük és nem kell többet egyikőjük nyavalygását se hallgatnom. Mivel jobb dolgom nem akadt, felfrissülés céljából lezuhanyoztam, de amikor kijöttem a fürdőből, megakadt a szemem a gyümölcsös üdítőkkel teli szatyron. Kis híján elkapott a röhögés, hogy az én hotelszobában mégis mi a jó fenét keresnek itt ezek a vodka meg más ínyencségek helyett, de aztán eszembe jutott, hogy Nina jóvoltából van ennyi rostos üdítőm, ami viszont már elégedettséggel töltött el, mert ez azt jelenti, hogy a kicsilánnyal lesz egy jó esténk. Úgyhogy törülközővel a derekamon ledobtam magam a kanapéra és elkezdtem vizsgálgatni a gyümölcsleveket. Nagyot néztem, amikor olyan förtelmek nevét láttam rajta, mint marachuja, papaja, mangó, vérnarancs meg gránátalma. Mi a franc? Ennyi édes lötty és semmi alkohol? Ez most komoly?! Gyerekzsúrt fogunk rendezni? És én ebbe belementem? Bele, de még mennyire. De csak Nina kedvéért és ezt majd jobb, ha a tudomására is hozom, különben világgá kürtölné, hogy odavagyok az ilyen szarokért.
Igazából eddig minden úgy alakult, ahogy reméltem. Működik ez a köztes-állapot köztünk, talán még jobban is, mint előzetesen gondoltam. Megmaradt, ami eddig is megvolt köztünk, de mégis valamivel több a réginél. Van egy kis plusz, ami részemről már egy ideje él, de Ninában még csak most kezdi kiforrni magát. Legalábbis nekem úgy tűnik, neki sincs ellenére az, hogy valamennyire közelebb kerültünk egymáshoz, sőt!

Okos lány ő, tudja mit akar, és én is tudom, mit akarok. Egyelőre minden megvan ahhoz, hogy jól érezzük magunkat és csak ez a lényeg. Hogy mi lesz ezután, csak azon múlik, mennyire alakul továbbra is jól, ami most éppenséggel elég frankón halad.
Olyan elmélyülten tanulmányoztam a gyümölcsös löttyöket, hogy csak pár pillanattal később vettem észre, hogy Nina benyitott a szobámba. Nem is kopogott, de ebben az esetben nem is vártam el. Én mondtam neki, hogy jöjjön fel, ő meg teljesítette a kérésemet. És milyen jól tette!
- Öööö...jaj, bocs! - lépett vissza a küszöbről, amikor rám esett a pillantása. Elvigyorodtam, amikor feltűnt, hogy amiatt jött zavarba, hogy egy szál törölközőben lát. Elég vicces volt, hogy totál nem számított erre és ezért gyorsan hadarva kezdett egy helyben lépkedni. - Majd izé...visszajövök, ha....na jó, hagylak, amíg...
- Hé, csigavér! - szakítottam félbe, mert már kezdett nagyon röhejesen viselkedni.
- Én nyugodt vagyok, csak még nyugodtabb lennék, ha most kimehetnék és megvárnám, amíg felöltözöl. - reagált gyorsan, de mire elnevettem magam, már nyitotta is az ajtót.
- Ne merészeld! - szóltam rá figyelmeztetően, amikor fél lábbal már kint volt a folyosón.
- De merészelem! - jelentette ki határozottan. Résnyire nyitott ajtóból nézett már csak vissza, úgyhogy úgy döntöttem, most odamegyek és visszatessékelem, amikor váratlanul felsikkantott. - Nehogy felállj!
- Ez most melyikünknek szólt? - vontam fel a szemöldökömet kihívóan. Azt a riadt tekintetet fényképezni kellett volna!
- Miért, van itt más is? - kukkantott be kívülről. Most már tényleg alig bírtam ki röhögőgörcs nélkül.
- Nem, csak én meg a kistesó. - feleltem nevetgélve.
- Milyen kistesó? - csodálkozott, de amikor egyértelmű jelzéssel lenéztem az ölemre, még jobban zavarba esett. - Jézusom! Na jó, most már tényleg elhúzok. Vissza sem jövök, ha ilyeneket mondasz!
- Nem mered... - vigyorogtam rá magabiztosan.
- Ó, dehogynem! Törölközős pasikkal szóba sem állok! - vágott vissza magabiztosan.
- Nem sokáig lesz rajtam ez a rongy... - alkudoztam, szándékosan kétértelműen célozva a törölközőmre. Nina most már nem is kételkedett abban, hogy gonoszkodni akarok vele.
- Szörnyű vagy, tudod? - csóválta a fejét. - Kapj fel magadra valamit, mert addig nem jövök be!
- Ne csináld már, kicsi Nina! - néztem rá lesajnálóan. - Neked is adok egy ilyet, ha tiszteletedet teszed a küszöbön belül. - mutattam felé a törölközőm sarkát, mire kikerekedett a szeme.
- Felejtsd el! Mondom, vagy felhúzol magadra valamit, vagy egyedül iszom meg a gyümölcsleveket!
- Ó, hát ezt igazán nem hagyhatom! - ingattam a fejemet vigyorogva, majd felemelkedtem a kanapéról. - Akkor ideje felöltözni...
- Addig becsukom az ajtót. Itt várok kint. - hajtotta volna be az ajtót, de odakiáltottam neki.
- Nanana! Így hogy ellenőrzöd, hogy tényleg felöltözök-e?
- Ellenőrizni kell? - nézett vissza meglepve. - Nagyfiú vagy már, Kimi!
- De az is megeshet, hogy megszabadulok a törölközőtől és váratlanul kinyitom az ajtót! - incselkedtem tovább, mert baromira élveztem, hogy minden egyes beszólással zavarba tudom hozni.
- Hát jó, akkor én viszont egy percig sem maradok itt tovább! - határozta el magát.
Először nem is vettem komolyan, hiszen már öt perce távozni készül, de amikor nagy lendülettel becsukta maga mögött az ajtót, kipattant a szemem. Ez a csaj tök hibbant! Most komolyan lelépett, csak mert elsütöttem pár perverz poént?
A szememet forgatva feltápászkodtam a kanapéról, majd gyors léptekkel az ajtóhoz caplattam, de amikor kihajoltam az ajtónyíláson és körbenéztem, Ninának már hűlt helye sem volt. Rosszallóan ráztam a fejemet, alig akartam elhinni, hogy tényleg felszívódott. Úgy beszéltük meg, hogy megmutatja, hogy mitől hányták ki a belüket tegnap este Heidivel, erre megsértődik, mert sikerült zavarba hoznom? Ez nagyon nem okés. Nem fogom hagyni, hogy ennyin múljon az esti program!
Előszedtem a cuccaim közül egy fekete pólót meg egy térdnadrágot, amit türelmetlenül felrángattam magamra, miközben még mindig azon agyaltam, hogy mennyire sikerülhetett rosszul a két német beszélgetése, ha Nina ilyen kiszámíthatatlanul viselkedik. Egy gyors mozdulattal bedobtam a törölközőt a fürdőszobába, aztán az ajtóhoz caplattam, mert azt terveztem, hogy megkeresem ezt a lökött csajt, de amikor kinyitottam az ajtót, kis híján összeütköztünk.
- Jé, felöltöztél? - gúnyolódott, majd elégedetten megcsodálta a pólómat.
- Te egy bestia vagy! - csóváltam a fejemet mosolyogva. Látva a diadalmas képét, elfintorodtam, de amikor megláttam, mi van a kezében, már csak az kötötte le a figyelmemet. - És az micsoda?
- Gondoltam, amíg te öltözködsz, addig elvonulok a szobámba, de eszembe jutott ez az apróság és mivel kettőnké, nem akartam olyan kegyetlen lenni, hogy egyedül pusztítom el. Jól jön majd a gyümölcsmixhez. - emelte fel vigyorogva a bornak kinéző alkoholos üveget.
- Kettőnké? - vontam fel a szemöldökömet, miután elszakítottam a tekintetemet a kezében lévő üvegtől.
- Heidi apjától kaptuk a tegnapi megjelenésünk hálaajándékául. - magyarázta, majd kihívó mosollyal magához szorította a bort. - De úgy látom, te készülsz valahova ilyen fess szerelésben, úgyhogy akkor talán mégis egyedül iszom meg.
Nagyon pimaszul nézett, és ezzel elérte, hogy megbocsássam neki az előbbi kilengését, amit amúgy sem tudtam hová tenni. Egy pillanat alatt rátettem a kezemet az üvegre és határozottan próbáltam kiügyeskedni a markából, de makacsul szorította az ujjaival. Ezután udvariasan lefejtettem a kezemet a borosüvegről és helyette a nyakára simítottam mindkét mancsomat és egy hirtelen mozdulattal közelebb rántottam magamhoz.
- Ha nem adod a piát, te is kellesz vele! - sutyorogtam néhány centire a szájától, de inkább a szemébe néztem. Sikerült kicsit megijesztenem, de azért kitartóan állta a pillantásomat.
- Kihívás elfogadva! - válaszolta, de ahelyett, hogy bármi kedvemre valót tett volna, egyszerűen kikerült és a borral a kezében otthonosan flangálni kezdett a szobámban.
Egy hitetlenkedő szuszogás után becsaptam az ajtót utána, majd követtem a dohányzóasztalig, ahol Nina már

a gyümölcsleveket mustrálta. Csendben figyeltem, ahogy koncentrálva nézegeti a címkéket, majd a bárszekrényből poharakat vesz elő, majd nekiáll összeöntögetni az italokat. Csak akkor szólaltam, meg amikor azt láttam, hogy a borhoz hasonló alkoholt kibontja, azt tervezve, hogy belekeveri a kreált löttyébe.
- Hé, a jó piát nem pocsékoljuk! - figyelmeztettem, majd kapva az alkalmon, hogy leteszi az üveget és helyette egy másik gyümölcslére irányítja a figyelmét, végre megnézhettem magamnak az egyetlen jó italt. - Hm, olaszrizling. Ezt csipázom, nem fogjuk elpazarolni.
Fogtam egy poharat, amiben még nem virított valami éles színű borzalom, és arra készültem, hogy töltök egy kicsit a borból, de ekkor Nina abbahagyta a munkálkodást és szigorú tekintettel rám nézett.
- Ha egyedül benyakalod az összeset és nem hagysz a koktélomba, akkor tényleg elmegyek. - fenyegetőzött. Szegénykém, biztosan el is hitte hogy ettől beijedek és majd jófiúként leteszem a piáját és hagyom, hogy valami ötéveseknek való szörpöt kreáljon nekem. Úgy éreztem itt az ideje kiábrándítani a kicsilányt ebből a téves hitből, úgyhogy úgy tettem, mintha engedelmeskednék neki, de ahelyett, hogy a bort félretettem volna, odasétáltam a bárszekrényhez és két másik pohárba töltöttem valamennyit a piából. Mivel ez láthatóan nem érdekelte, visszatért a kevergetéshez, így lehetőséget teremtett ahhoz, hogy odasettenkedjek mögé. Megrezzent, amikor váratlanul érte, hogy hátulról átkaroltam a derekát. A keze is megállt aktuális tevékenységében és kicsit kiegyenesedett, de nem tanúsított semmiféle tiltakozást. Kihasználtam a pillanatnyi nyugit, így az egyik vállára fektettem az államat, majd kihívóan suttogni kezdtem.
- Ugye nem gondoltad komolyan, hogy pár édes löttyel egyenlíthetsz a törölköző miatt?
Halkan kuncogott, de mielőtt elbízhattam volna magam, már meg is fordult az ölelésemben.
- Ha azt hitted, hogy pár pajzán poéntól majd behúzom fülem-farkam, akkor tévedtél. - vágott vissza vigyorogva. - Letörlöm a vigyort a képedről, és ehhez elég lesz pár korty ebből a mixből.
- Mással is próbálkozhatsz, ha mindenáron ez a célod. - húztam mosolyra a számat.
- Például mivel? - vonta fel a szemöldökét kérdőn.
- Kezdetnek ez is megteszi... - motyogtam, majd mielőtt még tiltakozhatott volna, a kezem közé fogtam az arcát és nyomulósan rátapadtam a szájára.
Nem sok kellett, hogy belemerüljünk a smárolásba, részemről legalábbis megvolt a löket, hogy ne csak egy ártatlan kis szájrapuszi legyen belőle, hanem egy hosszabb, intenzívebb csókolózás, de alig telt el pár másodperc, Nina elhúzódott.
- Mi ez? - kérdezte számonkérően, majd a pólójához nyúlt, ami kissé felcsúszott a derekán. - Szóval ezt akarod csinálni? - háborodott fel, miután nem reagáltam, csak a zavart mozdulatait bámultam, amivel a pólója végét igazította vissza eredeti helyzetébe.
- Most mi bajod van? - kérdeztem vissza, mert nem értettem, miért akadt fenn azon, hogy lesmároltam, hiszen már nem ez volt az első ilyen alkalom.
- Áh, csak annyi, hogy az előbb még itt pucérkodtál, aztán a farkadról dumáltál, most meg három másodperc után meg akarsz szabadítani a pólómtól! - háborgott, majd biztos távolságba merészkedett néhány lépéssel hátrébb.
- Nem volt semmi rossz szándékom. - vontam össze a szemöldökömet, miközben értetlenül figyeltem a kirohanását. Dunsztom sem volt, mitől pörgött be ennyire hirtelen, de semmi jót nem ígért a továbbiakra nézve.
- Persze, nyilván észre sem vetted, hogy időközben a pólóm szára mintegy véletlenül az ujjaid birtokába került és egyre feljebb csúszott a derekamon. - vetette a szememre a szörnyű bűnt. Ebben csak annyi volt a vicces, hogy tényleg nem tűnt fel, hogy már vetkőztetni akartam. Ezen muszáj volt nevetnem, de ez csak még jobban feldühítette. - Ó, mi ezen olyan nevetséges? Azon röhögsz, hogy nekem csak most esett le, mit akartál ezzel a köztes viszonnyal? Üres duma volt minden, amit pénteken mondtál, nincs is szó semmi olyanról, hogy tiszteletben tartjuk a határokat! Neked csak az kell, hogy nappal a haverod, éjjel meg a hálótársad legyek?
Most már nem értetlenül, hanem megrökönyödve nevettem. Ninánál eddig tartott a nyugalmi időszak, úgy néz ki visszatért az a rögeszméje, hogy hamis tévhiteket kreáljon, hogy helyreállítsa -vagy inkább összezavarja- a lelki békéjét. Nem is tudom, hogy ő akadt fenn jobban azért, mert a kezem és a pólója közelebbi kapcsolatba kerültek egymással, vagy én, mert teljesen valótlan ürügyet állított rólam.
- Ezt te sem gondolod komolyan, ugye? - érdeklődtem, mert nem igazán tudtam komolyan venni a hülye kitalációját.
- A jelek arra utalnak, hogy éppen azon ügyködtél, hogy a megbeszélt tervünk helyett a saját vágyaidnak tegyünk eleget. - vágta hozzám összeszűkült szemmel.
- Nehogy már abból csinálj problémát, hogy smároltunk! - röhögtem fel hitetlenkedve. - Úgy teszel, mintha ez most fordult volna elő először!
- Nem azzal van a bajom, hanem a tervezett következménnyel! - villant meg a szeme árulkodóan. Kezdtem rosszat sejteni, de mielőtt rákérdezhettem volna, már ki is mondta a valódi aggodalmát. - Nem fogok veled lefeküdni, Kimi!
Egy cseppet sem volt vicces a szitu, de nem bírtam ki vigyorgás nélkül. Nina szinte fújtatott és elég gyorsan szedte a levegőt előttem, de én csak bárgyún vigyorogtam magam elé. Hiába a sértettség látszata, pontosan tudom, hogy mi nyomja a kicsilány szívét. Egyszerűen parázik, de nagyon. Fél, hogy olyan történik, amit ő nem akar, és attól is fél, hogy mivel én vagyok a pasi és az erősebb, nem lesz elég az ellenállása. Fogalmam sincs, hogy miért ilyen tartózkodó, de azt látom, hogy tele van kétségekkel és ezt úgy próbálja palástolni, hogy mindent a fejemhez vág. Minden olyat, amit eszem ágában sincs megtenni vele.
- Te teljesen begőzöltél? - kérdeztem szórakozottan, mert úgy éreztem, ha ő totál ideges, valakinek enyhítenie kell a feszültséget.
Nem válaszolt, csak tüntetően maga elé kulcsolta a karjait és szándékosan elterelte a figyelmét rólam. A fejemet csóváltam, de nem haragudtam rá, hiszen csak védte magát. Rá jellemző módon védelmezte a korlátait és ezzel tisztázta előttem, hogy mi a pálya. Ennyiből is kikövetkeztettem, hogy nem akarat kérdése a dolog, egyszerűen csak fél beismerni, hogy megijeszti a helyzet, ez pedig megmosolyogtatott.
- Nina, ugye te sem hiszed el ezt a haver-hálótárs dumát? - léptem közelebb hozzá és jó jelnek vettem, hogy nem távolodott el tőlem. Csak próbált tudomást sem venni rólam. - Ne már! Tudod, hogy ennél fontosabb vagy nekem. - próbálkoztam türelmesen a lelkére beszélni, amivel elértem a részcélt, mert végre rám nézett.
- Akkor miért rosszalkodtál a pólómmal? - tudakolta kevésbé ideges hangon. Már csak kicsit morgott.
- Passz. - tártam szét a karomat, majd felnevettem. - Pasiból vagyok, hé!
- Én viszont nem abból a fajtából vagyok, akit csak úgy meg lehet dönteni! - közölte sértetten.
- Miért, szerinted én ezt akarom? - lepődtem meg a kijelentésén.
- Hát... - nézett el mellettem zavartan. - Ismerlek...és vannak perverz gondolataid...meg szükségleteid is.
- Ja, de ezeket próbálom elvonatkoztatni tőled. - magyaráztam könnyedén. - Mert elsősorban a barátom vagy...és csak azután a...hm....beazonosíthatatlan szerepű csaj az életemben.
Nem reagált rögtön, mert látszott rajta, hogy ízlelgeti a megnevezését, de ezt már biztató jelnek vettem. Tudnia kéne, hogy általában őszintén mondom azt, amit, előtte meg abszolút nem szoktam titkolózni, szóval próbálta megemészteni a hallottakat. Elégedetten konstatáltam, hogy kezdett olvadni a jég, mert egy halvány mosoly jelent meg az arcán.
- Most csak azt mondod, amit hallani akarok. - állapította meg. Nem is kérdezte, mert biztos volt az állítása igazában. De bizonyára nem arra számított, hogy válaszolok a kijelentésként értelmezett kérdésére.
- Lehetséges. - villantottam egy ferde vigyort.
Ez kissé elbizonytalanította, tisztán láttam rajta. Most már azt se tudta, hogy komolyan veheti-e az előzőleg elmondott tényt, hogy ő első számú szerepében csak barát, és csak másodlagosan több ennél. De nem hagyta magát zavarba hozni.
- Akkor most győzz meg, hogy komolyan gondoltad és nem beszéltél magad ellen. - szegte fel az állát.
Tetszett az ötlet, nagyon is. Elhitetem vele, hogy minden kitaláció, ami a fejében kialakult, mert csak hatalmas baromságok és semmi közük ahhoz, amit én gondolok vele kapcsolatban. Aztán ki tudja, még lehet, hogy jól is jövök ki ebből a lelki fröccsből.
- Kicsi Nina... - léptem ismét egy lépéssel közelebb hozzá, így megint olyan közel álltunk egymáshoz, mint a kirohanása előtt. Finoman szétszedtem a szorosan összefont karjait, majd arra kényszerítettem, hogy a háta mögé kulcsolja az én kezemmel együtt. Így már nem volt akadály köztünk, és érzékeltettem vele, hogy most jobb, ha visszavonul, amíg én dumálok. - Nagyon csípem, ha velem vagy. Bírom azt, amikor dumálunk, baromkodunk vagy csinálunk valami izgalmasat. Ez a baráti része a dolognak.
- És milyen része van még? - kérdezte halkan, talán mert nem nagyon merte feltenni a kérdést.
- Ilyen... - feleltem tömören, majd kihasználva, hogy egyikünk sem tud mit kezdeni a kezével, mivel Nina hátának takarásában maradtak, gyors és valamivel lazább csókot nyomtam a szájára, mint az előbbi. Jelentős különbség volt a kettő között, mert most nem volt lehetősége a kezemnek, hogy akciózzon, de a smárolást is úgy alakítottam, hogy ne érezze a kényszert, csak egy könnyed és élvezetes pillanatként élje meg. - Kicsit más, de ezt is bírom. - tettem még hozzá, miután az ajkaink elváltak egymástól. - Így már világos voltam?
- Ööö...asszem igen. - motyogta kínjában, de azért engedélyezett magának egy óvatos mosolyt.
- Hála az égnek! - sóhajtottam, mintha hatalmas erőfeszítésbe került volna ez a pár szó. - Akkor béke van? - tudakoltam reménykedve, mert már nem akartam több szót fecsérelni annak a bizonygatására, hogy vele akarok most lenni.
- Ühüm. - bólogatott, de még mindig zavarban volt.
- Klassz. Akkor most már lecsillapodhatsz! - nyomtam egy puszit az arcára, majd hagytam, hogy egy kis levegővételhez jusson, úgyhogy elléptem tőle és a bárszekrényhez csoszogtam. Kitöltöttem valamennyit az olaszrizlingből mindkét pohárba, aztán odavittem a még mindig megkövülten ácsorgó Ninának. - Na, igyunk az újabb alakításodra! Meg az enyémre. - eresztettem meg egy büszke vigyort.
- Meg arra is, hogy mindenre megvannak a megfelelő eszközeid. - vonta fel a szemöldökét, amikor felemelte a poharat.
- Nem én mondtam! - nevettem fel, majd hozzákoccintottam az én poharamat az övéhez
Mindketten benyakaltuk a boradagunkat, és mivel elég jóízű volt a pia, elégedetten tettük le a poharunkat a dohányzóasztalra. Ledobtam magam a kanapéra, majd Ninát is magam mellé invitáltam, akit szerencsére nem kellett meggyőzni. Átkaroltam a vállát és éppen csak annyira vontam magamhoz, hogy ne vegye tolakodásnak az érintkezést, mert baromira nem volt kedvem még egy lehűtési akcióra. Szép sorjában akartam újra felépíteni a testi kontaktust, de nem kellett sietnem. Fontosabb, hogy előtte Nina kinyögje, mi is nyomasztja igazából.
- Elmondod, miért paráztál be ennyire? - puhatolóztam türelmesen.
Nem nézett rám, így sejtettem, hogy nem egy könnyű beszélgetés lesz. Párszor megsimítottam a vállát, hogy biztassam, amivel elérhettem valamit, mert miután kiszakadt egy mély sóhaj belőle, végre megszólalt.
- Nem vagyok biztos benne, hogy ez jó lesz, Kimi. - motyogta, majd felpillantott rám. Nem értettem mire érti ezt, úgyhogy összevontam a szemöldökömet.
- Mármint, mi? - érdeklődtem.
- Ez az egész, kettőnkkel. - hajtotta le a fejét, majd az ölébe ejtette a kezét. - Szerintem neked nem rám van szükséged.
- Igen, és miért? - kíváncsiskodtam tovább, mert őszintén szólva nem ezt vártam.
- Egyszerűen nem vagyunk egy súlycsoportban. - árulta el alig hallhatóan.
- Mi? - értetlenkedtem. - Azért, mert nem akarsz lefeküdni velem? - Volt egy olyan érzésem, hogy ez bújik meg a háttérben. Nem tetszett az a válasz, amit mondott, így azt akartam, hogy magyarázza meg a miértjét.

- Minden tekintetben. - nézett végre rám, így biztosra vehettem, hogy nem csak magának beszél, hanem velem is meg akarja osztani a problémáit. - Figyu, Kims, tudod, hogy te vagy az az ember, akit talán még a családomnál is közelebb érzek magamhoz. És mivel ismerlek, pontosan tudom, hogy bár barátoknak tökéletesek vagyunk, de egy kapcsolat nem működne köztünk.
- De most sem járunk, vagy ilyesmi. - ráztam a fejemet hitetlenül. Most mi a francról beszél?
- De van egy olyan érzésem, hogy részedről már az is elfogadott lenne, ha komolyan összejönnénk. - pillantott rám félénken.
Egy cseppet meglepett a kijelentése. Sosem érzékeltettem vele azt, hogy én komolyabb kapcsolatot képzeltem el köztünk, de őszintén szólva meg sem fordult a fejemben ez a lehetőség. Csak annyit akartam elérni ezzel a köztes megoldással, hogy végre felvállaljuk azt a valamit, ami egy ideje már él köztünk. Ezt ha akarná sem tagadhatná, csak azt nem értem, most miért akar hadakozni ez ellen?
- Egy szóval sem mondtam ilyet. - ábrándítottam ki a hamis tévhitből. Talán kicsit keményebben mondtam ki, mint kellett volna, mert Nina ettől kicsit megrettent, úgyhogy korrigálnom kellett. - Nekem tökéletes az, amit megbeszéltünk és tartom is magam ehhez, ha nem vetted volna észre.
- De, és ezért hálás is vagyok. - mosolygott rám, de valahogy nem tudtam viszonozni. Valahogy azt éreztem, hogy nem bízik meg eléggé bennem és ez felidegesített. Elvettem a karomat a válláról és inkább a gyümölcsleveket kezdtem bámulni, de Nina észrevette a hangulatváltozásomat és azzal lepett meg, hogy az oldalamhoz simult. - Most haragszol rám?
Úgy bújt, mint egy megszeppent kismacska, én pedig képtelen voltam ellenállni neki. Ennyivel is elérte, hogy újra rá figyeljek, főleg amikor akaratosan visszapaterolta a karomat a nyaka köré. Ránéztem és elmosolyodtam, amikor láttam, hogy most nagyon büszke magára. Odahúztam magamhoz egy gyors puszira, hogy legalább ennyivel megdicsérjem.
- Nem. - feleltem az imént feltett kérdésére. - De nem értelek. Miért nem vagyunk egy súlycsoportban?
- Elég ha csak a korkülönbséget nézzük. - mondta, miközben a vállamra döntötte a fejét.
- Nálam sosem jelentett semmit a kor. - világosítottam fel. - Szerintem nem az a fontos, hogy hány év választ el minket, hanem hogy hogy jövünk ki egymással. És nekem ezen a téren nincs hiányérzetem. Neked?
- Nekem sem, ne viccelj! - nevetett fel.
- Akkor meg? A korkülönbség nem játszik. - szögeztem le. - Következő érv?
- Te házas vagy. - jelentette ki, mintha nekem tudomásom sem lenne erről.
- Nem sokáig. - tudattam vele egy fontosabb információt.
- Mi? El akarsz válni? - pislogott meglepve, miután ülőhelyzetbe tornászta fel magát.
- Nem csak akarok, el is fogok. - erősítettem meg a tényt. - Megmondtam, hogy már semmit sem jelent a házasság. Egy nagy kalap szar. Jenni el is költözött a csikós barátjához. - tettem hozzá morgolódva.
Nem valami szépen váltunk el egymástól, de nem is vártam volna tőle többet. Egyik reggel bőröndökkel jelent meg a konyhában, amikor kajáltam, és kijelentette, hogy elhúz innen, legközelebb csak a válási papírokkal tér vissza. A kijelentésére csak megrántottam a vállamat, mire azt kezdte el szajkózni, hogy pont ezért hagy el, mert már jó ideje leszarom őt és nem törődök vele, míg az a csikós mindent megtenne azért, hogy együtt legyenek. Erre gúnyosan gratuláltam neki meg a ficsúrjához, ő pedig berágott és idegesen közölte, hogy kezdjek valamit "azzal a helyes kis szőke csapattársammal", ő majd biztosan gondoskodik arról, hogy kiheverjem az elvesztését. Ez volt az egyetlen jó tanácsa az utóbbi időben, amit meg is fogadtam. Igaz, hogy nem olyan célokból, ahogy azt Jenni felvázolta, de a lényegen nem változtat.
- Sajnálom. - simított végig a karomon együttérzően Nina.
- Én nem. - fordultam felé mosolyogva. - Csak azt, hogy nem vallod be, mi az igazi nagy bajod velem.
- Veled semmi bajom nincs. - rázta meg gyorsan a fejét.
- Akkor miért pánikoltál be, amikor véletlenül rakoncátlankodtam a felsőddel? - húztam fel a szemöldökömet kíváncsian.
Sikerült újra zavarba hoznom, de egy kicsit sem bántam. Most talán végre kinyögi a problémáját.
- Még nem igazán került témába, de... - kereste a szavakat, de mivel magával sem jutott közös nevezőre, egyszerűen elkezdett hadarni. - Jó, én nem vagyok az a típus, aki minden éjszakáját pasival tölti. És tudom, hogy veled tök más a helyzet, úgyhogy ez elég zavaró...
- Jaj, kicsi Nina... - nevettem fel. - Ugye nem hiszed, hogy majd beállsz azoknak a sorába, akiket egy éjszakáig birtokoltam?
- Neeeem, azt azért nem. - csatlakozott ő is a nevetéshez. Bár ő inkább kínjában nevetett.
- Hát akkor mi a probléma? Egy éjszakás kaland a te esetedben szóba sem jöhet, ugye vágod? - szögeztem le, mert sejtettem, hogy ez aggasztja.
- Hát ez nagyon megnyugtató hír! - futott végig egy megkönnyebbült mosoly az arcán. - És a többéjszakással mi a helyzet?
- Az még elválik. - engedélyeztem egy kis bizonytalanságot vigyorogva. Direkt jó volt látni az ijedt képét. - De csigavér, nem kell semmit erőltetni. Nekem az is elég, ami most van. - húztam közelebb magamhoz a karommal, ami még mindig a nyaka köré fonódott. - Tök komolyan mondom, tényleg.
- Díjazom az őszinteségedet, mint mindig. - mosolygott és ebből azt szűrtem le, hogy a teher leesett a válláról.
- Én meg azt, hogy még itt vagy.
- Miért, akarod, hogy elmenjek? - ugrott fel a szemöldöke a meglepettségtől.
- Dehogy, még csak az kéne! - röhögtem, mert az ütközött volna a terveimmel. - Csak azt hittem, nem akarsz tovább itt maradni, miután elsütöttem azokat a poénokat.
- Nem volt szép tőled, ez tény! - emelte fel az ujját figyelmeztetően. - De már csak azért se fogok elhúzni innen.
- Örömmel hallom. - vigyorogtam elégedetten. - Na és mi a terved? Ugye nem akarsz azokkal a löttyökkel tovább kísérletezni? - néztem rá az összekutyult gyümölcslevekre.
- Áh, ez a bor magasan veri az én italkészítési tudományomat. - biggyesztette le a száját csalódottan.
- De elég gyér színe van hozzád képest. - bókoltam, ami láthatóan jobb kedvre derítette a kicsilányt.
- Ez nagyon kedves tőled. - nyávogott hozzá nem méltóan, amin röhögnöm kellett.
- Akkor hálából nem akarnál egy szívességet tenni? - húzogattam a szemöldökömet.
- Na és mi lenne az? - nézett rám kíváncsian.
- Aludj itt! - mondtam ki rögtön, de azért kötekedve hozzátettem. - Ha már másra nem vagy vevő, ennyit igazán megtehetsz.
- Te tényleg javíthatatlan vagy, Kimi! - rázta a fejét rosszallóan, majd amíg én nevetgéltem a dicséretén, váratlanul felállt. - Na jó, akkor én megyek is...
- Mi? De hát...hová? - ugrottam fel én is meglepődve azon, hogy mégis le akar lépni.
- A fürdőbe. - fordult vissza vigyorogva. Diadalmasan nézett rám, mert látta rajtam, hogy sikerült átejtenie. Én már abban a hitben voltam, hogy faképnél hagy, pedig csak a zuhanyozni akar menni...apropó, zuhanyzás!
- Jövök én is, már rám is férne egy frissítő zuhany. - próbálkoztam, de sajnos sikerült felsülnöm.
- Ügyes húzás, Kims, de felejtős az ügy. Várj meg szépen itt kint, úgy ahogy én tettem fél órával ezelőtt. - döntötte oldalra a fejét incselkedve, majd egy gyors szökkenéssel besurrant a fürdőszobába, mielőtt bármit reagálhattam volna.
A fejemet csóválva néztem utána, de úgy döntöttem nem fogom zavarni, ha már lesz olyan kedves és velem tölti az éjszakát. Nina esetében ez akár egy 25 pontot érő győzelemnek ér fel. Ennek tudatában bementem a hálószobába, és mielőtt leheveredtem volna a franciaágyra, ránéztem a mobilomra, ami jelzésszerűen villogott. Csodálkozva meredtem rá a képernyőre, amikor az kijelezte, hogy 35 nem fogadott hívásom van, emellett pedig egy üzenet. A nem fogadottakkal nem törődve rögtön az üzenetre léptem rá, az jobban izgatott, mert a hívások számából ítélve, egyértelművé vált, hogy ki lehetett a hívó. Az üzenet viszont annál jobban felkeltette a kíváncsiságomat, ugyanis nem ugyanaz a személy írta, aki a nem fogadott hívásokkal bombázott.
,,Remélem jól szórakoztok Ninával. Most már biztos nincs rajta semmilyen teher, úgyhogy elengedheti magát. Azért vigyázz rá, oké?"
Egy kicsit elgondolkoztatott Seb SMS-e, de az utolsó mondaton elmosolyodtam. Ha tudná, hogy semmi olyan nem fog történni, amiért vigyáznom kell a lányra, talán nem is írta volna meg ezt az üzenetet. De mire gondolt, amikor azt írta, " már biztos nincs rajta semmilyen teher"? Mindegy, a lényeg, hogy ezek szerint jól alakult a beszélgetés Ninával, és nekem ennyit elég volt tudnom.
Észre sem vettem, mennyire lekötött a mobilom képernyője, mert időközben Nina végzett a zuhanyzással és mire kikapcsoltam a telefonomat, már meg is jelent a hálószobában. Ahhoz képest, hogy nem számítottam semmilyen különlegességre, a kicsilány teljesen meglepett a látványával.
- Baró csomagolásban vagy, ez eddig is tiszta volt, de ez...azta! - füttyentettem egyet, mert tényleg nem volt semmi, ahogy nagy lazán, melltartóban és egy melegítőnadrágban besétált a szobába.
- Csukd be a szád! - nézett rám gúnyolódva.
- Segíts, kérlek! - nevettem fel. - Amúgy honnan szerezted azt a gatyát?
- Gondoltam nem bánod, ha kölcsönveszem. - vonta meg a vállát angyali mosollyal.
- Te most hülyéskedsz, mi? - csóváltam a fejemet még mindig röhögve. Nekünk, férfiaknak elég izgató, ha a hozzánk közel álló csaj vagy fehérneműben vagy a mi cuccainkban feszít, és így, hogy ez egyszerre teljesült, nem is hittem a szememnek.
- Ott hevert a földön, én meg megsajnáltam. - tárta szét a karját.
- És engem nem tudnál megsajnálni? - mutattam magamra, majd egy bizonyos testrészemre. - Ha engem nem is, de legalább a kistesót?
- Hűtsd le magad és a tesódat is! - legyintett, majd egy laza mozdulattal ledobta magát az ágyra.
Egy másodperc alatt odagördültem mellé, bár nagyon úgy csinált, mint akit a legkevésbé sem érdekel, hogy totál felizgatott. Mereven bámulta a szemközti falat és még csak pillantásra sem méltatott.
- Elismerem, hogy ügyes vagy. - engedélyeztem egy kis bókot, hogy felvezessek egy kegyetlen visszavágást.
- De...? - nézett rám kíváncsian. Ó, annyira tudja, hogy itt még nincs vége a történetnek.
- De ahogy az ábra mutatja, rajtam még van póló. - fogtam az ujjaim közé a felsőmet.
- Hát vedd le! - rántotta meg a vállát nemtörődöm stílusban.
- Te jobb vagy ebben a műfajban. - vigyorodtam el gonoszul, főleg azután, hogy láttam, ahogy felszökik a szemöldöke a homloka közepéig. Hogy én mennyire élvezem, amikor zavarba tudom hozni őt!
- Azt mondod jobb vagyok nálad? - érdeklődött.
- Azt. - helyeseltem önelégült vigyorral a képemen. - És nem fogok hisztizni, ha rosszalkodsz vele!
- Mondtam már, hogy egy öntelt tuskó vagy? - kérdezte enyhe gúnnyal a hangjában.
- Tudom, hogy imádsz, de bizonyítsd is! - morogtam türelmetlenül, mert már nem bírtam tovább magammal.
- Bizonyítottam neked eleget. - legyintett. Nem kellett kimondania, hogy a nyaraláson történt önálló akciójára gondolt, mindketten tudtuk. De azt csak én, hogy akkor tudatosult bennem igazán, hogy nem kéne anyámra hallgatni és hagyni a fenébe a lányt, mert kegyetlenül vonzódok hozzá. A jelenlegi pillanat a legjobb bizonyíték erre.
- Akkor most azt bizonyítsd, hogy lehet egy olyan éjszakánk, ami nem a szexről szól, de majdnem. - ajánlottam fel egy alkut, ami elég vonzó mindkettőnk számára. Úgy tűnt, Ninát is meggyőztem vele, mert elmosolyodott, majd szembefordult velem és kihívóan nézett rám.
- Na akkor lássuk azt a pólót... - motyogta, de még mielőtt bármibe belekezdett volna, én már kezdő löketként rástartoltam a szájára.