80. fejezet: Szemléletváltás

Sziasztok!
Bocsánat, hogy eddig várakoztattalak titeket, főleg amiért kisebb feszültséget keltettem a tegnapi előzetessel :D Nagyon mosolyogtam a kommenteken, mert kb. ezt a reakciót vártam :)
A nagy kérdésre ebben a részben választ kapnak a szereplők és ti is, szóval annyira nem voltam gonosz, hogy tovább húzzam az agyatokat :D De tartsuk be a játékszabályokat, vagyis nem ér legörgetni a végére!
Kerek fejezet, tehát fontos dolgok történnek benne és nem csak egy részről. Mindegyik főszereplőben megváltoznak bizonyos dolgok, de ezek csak mostantól válnak láthatóvá. Remélem számíthatok a véleményeitekre, akár örültök az "eredménynek", akár nem :)
Ha már chatben fejtegettük a Lotust, akkor írok valamit a futamról is. Nekem ez a dobogó a kedvencem, az a három srác állt ott, akiket a legjobban szeretek, úgyhogy én nagyon élveztem ezt a kicsit fura, kicsit kaotikus koreai versenyt. (Innen is üdvözlöm a magát Safety Carnak képzelő monstrum sofőrjét :D)
Jó olvasást!

(Nina)

Ahhoz képest, hogy mennyire tartottam ettől a szitutól, elég lazán belesodortam magamat egy intenzív adok-kapokba. Legalábbis én így tudtam értelmezni azt a dulakodást, amibe belekezdtünk Kimivel. Fura, mert előtte pont azt ecseteltem neki, hogy eszem ágában sincs intimebb kapcsolatba kerülni vele, most meg éppen csak a határokat súroljuk azzal, hogy egyelőre csak kihasználjuk az ágy és a testünk összes négyzetcentiméterét.
Amikor elmentem zuhanyozni, időt akartam nyerni. Egy minimális szabad lélegzet kellett ahhoz, hogy végiggondoljam, mi is zajlik le köztünk. Azon már csak röhögni tudnánk, hogy egyszerű csapattársak vagyunk és azt sem tudjuk már bemagyarázni, hogy ez a barátság egy picivel több a kelleténél. Megállapodtunk egy köztes viszonyban, ami viszont alig lépett életbe, máris ide jutottunk. És hogy ez kinek köszönhető? Szerintem egyértelműen Kiminek, aki nem csak kitalálta ezt a megoldást, de magabiztosan irányítja is, nekem pedig most jött el az a pont, hogy ha nem avatkozok közbe, még a végén teljesen eluralkodik rajta a férfi ösztön és esetleg megfeledkezik arról, hogy vannak bizonyos különbségek a szükségleteink terén. Tudom, hogy egy vérbeli pasi, akinek lételeme a testi kapcsolat, amiből mostanában nem jutott túl sok neki. A felesége felszívódott, és legutoljára éppen a barátnőmmel bújt ágyba, amit volt szerencsém a két szememmel látni. Talán ez az, ami most elriaszt attól, hogy ne csak lássam, hanem át is éljem. Szemtanúja voltam annak, hogy a rendkívül tapasztalt Heidi és a szintén rendkívül tapasztalt Kimi egymással hancúroznak...és nem a meghitt romantikus változatban, hanem olyan módon, ami tökéletesen jellemzi a sajátos temperamentumukat. Heidi is egy elég érett nő, Kimi pedig már túl van egy házasságon, ahol nyilván mindennapos dolognak számított az, hogy az éjszakákat sem csupán alvással töltik. Hozzájuk képest én hol vagyok? Csak azt tudom elmondani magamról, hogy már nem vagyok szűz, de az is igaz, hogy amióta az a szerencsétlen eset történt az addigi legjobb motoros haverommal, azóta inkább mellőzöm ezt az éjszakai elfoglaltságot. Még mindig bennem van a félsz, hogy ugyanez megtörténhet Kimivel is, amit végképp nem szeretnék.
Bezzeg a finnről tudom, hogy nem egy önmegtartóztató típus, és nyíltan a tudtomra is adta, hogy felém is hasonló szándéka van. Persze próbált uralkodni magán, de amikor visszatértem a zuhanyzásból, láttam rajta, hogy ha rajta múlik, nem biztos, hogy tartani tudja majd magát a megbeszéltekhez. Így nekem kellett kezelésbe vennem a dolgot, ez azonban kicsit túl merész elhatározás volt tőlem, mert mihelyst odakerültem Kimi közelébe, láttam, hogy felcsillan a szeme és innentől már esélytelenné vált minden előzetes elképzelésem.
- Hallod... - szólalt meg Kimi némi akció után. A könyökén támaszkodva nézett le rám, amíg én próbáltam visszanyerni a lélegzetemet egy intenzívebb smárolás után. Elképesztő, hogy milyen csóktechnikája van, bár kétség kívül volt egy pár páciense, akin gyakorolhatott. De ezúttal nem a szájával voltam elfoglalva, hanem felnéztem a szemébe, ami még mindig pajkosságtól csillogott. - Én baromira igyekszek, de...
- Megbeszéltük. - pislogtam rá egy kissé riadtan. Attól féltem, hogy már nem óhajtja figyelembe venni a kérésemet, miszerint még nem kéne bonyolítani a kialakult viszonyunkat egy ilyen komoly lépéssel. Nekem ez egyértelműen korai lett volna, sőt nem is az idővel van a problémám, hanem egyáltalán azzal, hogy Kimi lenne a társ hozzá, akivel ezidáig sosem képzeltem el ennyire intim kapcsolatot.
- Akkor miért csinálod ezt? - kérdezte rekedtes hangon. Először nem értettem, mire gondol, de amikor a szeme végigjárta a felsőtestemet és csak ezután tért vissza az arcomra, már kezdtem kapisgálni.
- Nem akarom, hogy kidobj! - kuncogtam komolytalanul, majd egy kissé összébb húztam magam, mint aki nagyon fél attól, hogy mindjárt kirepítik a szobából.
- Kidobni? - nevetett fel, majd fölém támaszkodott úgy, hogy két könyöke szorosan az oldalam mellett fúródott a lepedőbe. - Nem adom meg másoknak azt az örömöt, hogy így lássanak... - mosolyodott el pimaszul, amikor ismét elsiklott a tekintete a becsesebb testrészeimen. - Úgyhogy nem mész sehová! - jelentette ki, aztán lassan lehajolt és egy rövid csókot nyomott a számra.
Ha már az előbb furcsálltam azt, hogy belesodródtam az eseménybe, azon is meglepődtem, hogy milyen jól esik bizonyos értelemben az, hogy hagyom ellazulni magamat és van, aki segít ebben. Nem vagyok egy nőies nő, de most teljes mértékben annak érzem magam, mert ebben a játékban egy nő és egy férfi vesz részt és mivel a hímnemű szerep már foglalt, így csak én lehetek a "gyengébbik" nem. De mégis volt valami bizarr abban, hogy pont Kimivel történik meg ez a ritkaság. Bár úgy láttam, ez egyedül engem zavar.
- Kimi... - sikkantottam fel, amikor a finn ujjai végigsiklottak a hasamon és ez ficánkolásra késztetett.
- Na neked, hogy esik ez? - incselkedett, amikor észrevette, mennyire szenvedek a csikizéstől. Ide-oda forgolódtam, de csak nem hagyta abba, hiába kérleltem.
- Ez kínzás! - vetettem a szemére nevetgélve. Meg is lepett, hogy pont ennek hallatára hagyott nyugtot nekem.
- Nekem is. - mormogta a szemembe nézve, amikor kicsit feljebb tornászta magát.
Láttam rajta, hogy nehéz tartania magát, amin kicsit le is döbbentem, mert sosem gondoltam volna, hogy ennyire szeretné velem csinálni. Finnországban már volt szerencsénk egy közös éjszakához, de az össze sem hasonlítható a mostanival. Akkor még annyi tisztázatlan dolog libegett a fejünk felett, hogy nem mertük belesodorni magunkat valami hülyeségbe, mostanra viszont teljesen átrendeződött a helyzet és úgy nézem, Kimi már elérkezettnek látja az időt, hogy ez meg is nyilvánuljon valamiben. Én annyira nem voltam oda a módjáért, de amikor láttam az elgyötört arcát, kicsit megsajnáltam. Igazából meghatott, hogy ilyen közel akar kerülni hozzám, de egyben meg is ijesztett. Tudom magamról, hogy én még nem készültem fel erre, de gőzöm sem volt, hogy ezt hogyan adagoljam be neki.
- Sajnálom... - suttogtam, amikor érzékeltem, hogy az előbbi intenzivitás alábbhagyott és most mindketten csak várakozóan néztünk egymásra.
- Nem akarod? - érdeklődött fojtott hangon.
Válaszolni nem is tudtam, mert annyira frusztrált a tekintete. Azt sugallta, hogy nagyon szeretné, ha belemennék, de azért számít az is, hogy én mit akarok. Úgyhogy végül épphogy megráztam a fejemet, de ez is elég volt ahhoz, hogy a csalódottság eluralkodjon rajta. Hirtelen nagyon kényelmetlenül éreztem magam, amikor legördült rólam és a hátára fekve a homlokára fektette mindkét kezét. Hibásnak gondoltam magam, úgyhogy muszáj volt valamit cselekednem, mert aggasztott, hogy nem szólt semmit és csak bambán feküdt mellettem.
- Kimi, ne haragudj... - esedeztem, de mivel még erre sem válaszolt, most én könyököltem fel, hogy láthassam az arcát. - Nekem ez nem megy most...
- Csak az érdekelne, hogy miért? - nézett rám kutatóan. Nem esett jól, hogy ilyen sürgető, de részben megértettem, hiszen köztudott tény, hogy a pasik nem viselik olyan jól a megszakítást.
- Nem akarok elrontani semmit. - próbáltam mentegetőzni, de még én is éreztem, hogy ez nagyon gyatra kifogás. Az igazság valahogy mégsem akaródzott kijönni belőlem, látva, hogy a finnt már az is frusztrálja, hogy az ő akarata ütközik az enyémmel.
- Ez nem ok. - ingatta a fejét elutasítóan. - Miért nem akarod?
- Már elmondtam mindent... - védekeztem tovább, de megintcsak felsültem.
- Nina... - szólalt meg extra mély hangon. - Valamit elhallgattál, látom rajtad. És tudni akarom, ha ez az, ami közénk áll. Nyugodtan elmondhatod. - tette hozzá valamivel gyengédebben, de amikor látta, hogy ezzel még nem győzött meg eléggé, végigsimított az arcomon.
- Félek... - vallottam be egy kis gondolkozás után. Mielőtt folytattam volna, rápillantottam Kimire, akinek az arcán durva megdöbbenést láttam.
- Tőlem?! - hüledezett.
- Nem. - nevettem kínomban, miközben hevesen ráztam a fejemet.
- Akkor mitől? - emelkedett fel a finn is a könyökére támaszkodva, így már egy vonalba került a szemkontaktusunk.
- Nem tudom...sok mindentől. - néztem el más irányba, mert baromira cikis hangulat telepedett ránk.
- Például? - faggatott tovább kíváncsian.
- Például attól, hogy ha lefekszünk, akkor teljesen megváltozik közöttünk minden és attól tartok, ez csak rossz irányt jelenthet. - mondtam ki gyorsan az első okot a sok közül.
- Miért? - rázta a fejét értetlenül.
- Egy barátomat így vesztettem el Kimi, úgyhogy pontosan tudom, miről beszélek. - tudattam vele nyomatékosan. - Nem akarom, hogy ez még egyszer előforduljon. Főleg nem veled.
- Engem ne félts! - mosolyodott el. - Biztos, hogy nem romolna el köztünk semmi attól, ha kicsit jobban kiélveznénk egymás társaságát.
- Te tulajdonképpen miért is akarod ezt ennyire? - tudakoltam számonkérően.
- Azért, mert már baromira az egekben van a libidóm, hála annak, hogy totál felizgattál! - mutatott rám, amivel kissé zavarba hozott. - Nem egy éjszakára kellesz, Nina, ne parázz már emiatt!
- Nem egy éjszakára? - ismételtem meg egy oktávval magasabb hangon. - Ha ezt megnyugtatásnak szántad, akkor jelzem, hogy pont az ellenkezőjét sikerült elérned. - közöltem remegő hangon, hiába próbáltam palástolni, hogy ezzel a kijelentéssel megint elbizonytalanított.
- Rohadtul sajnálom, de inkább nézz magadra és állapítsd meg te is, hogy túl dögös vagy ahhoz, hogy beérjem kevesebbel is! - mondta ki határozottan, de nem bírta ki és a végére pimaszul elvigyorodott. - A sötétben nem látom, de most tuti, hogy lángvörös az arcod. - jelentette szórakozottan, de amikor erre sem reagáltam, megelégelte a hatásszünetet és inkább lerántott magára, így már ő feküdt alul, én meg a meztelen mellkasán. - Még mindig nem tudok kiigazodni rajtad, az a nagy büdös helyzet. Érzem, hogy félsz, de szerintem ennek semmi köze az előző zagyvaságodhoz a volt barátodról. Kettőnkkel van a bajod, nem?
- Nem... - válaszoltam sietősen. - Inkább én vagyok a bajom. Vagy az, hogy van képi emlékem az ágyban nyújtott teljesítményedről. - tettem hozzá és észre sem vettem, hogy ezt tényleg be is vallottam nagy sokára.
- Szóval inkább én vagyok a probléma. - vonta fel a szemöldökét vigyorogva. Aztán azt is megtudtam, mitől örült meg ennyire. - Azt hiszed, nem vagy elég jó nekem?
- Így is mondhatjuk. - ismertem be vonakodva.

- Akkor kénytelen vagyok téged egy buta szőkének nyilvánítani. - vigyorgott gonoszkodva, de nem várta meg, hogy reagáljak, a kezébe fogta az arcomat és magához húzott egy újabb csókra...amiről kiderült, hogy csak a kezdő löket volt, mert utána már egy szó sem hangzott el, onnan folytattunk mindent, ahonnan elkezdtük.
Illetve csak majdnem. Erre a szóra tettük a hangsúlyt, ahogy még az este elején megbeszéltük. Mivel Kimit már megszabadítottam a pólójától, most rajta volt a sor, hogy leügyeskedje rólam a melegítőjét, amit örömmel dobott el a szoba másik sarkába. Nem kellett sok idő, hogy ismét én találjam magamat hanyatt fekve, mert a finn elhatározta, hogy ha már nem érhet el maximális teljesítményt, azt a 99% százalékot
kipréseli, ami belefér a mai éjszakába. És be kell vallanom, tökéletesen csinálta: a határon egyensúlyoztunk, de a korlátok között maradva is csodálatos élményben lett részünk. Természetesen Kimi irányított, és gondosan ügyelt rá, hogy a stafétabotot egy pillanatra se adja át nekem, bár rá kellett döbbennem, hogy az alárendelt szerep annyira nem is rossz, mert van benne valami különlegesség, amitől az ember ráhagyja magát a társára. Úgyis mondhatnám, hogy rábíztam magam Kimire, és nem csalódtam benne, mert miután felfedeztük egymás testének minden egyes centiméterét és már a szüntelen smárolás is alaposan kifullasztott minket, leküzdötte a vágyát és ahelyett, hogy továbblépett volna, hagyta, hogy pihegve mellé dőljek.
- De ha most azt mered mondani, hogy egy állat vagyok és csak fel ki akarlak használni, akkor én...
- Nem! - szakítottam félbe mosolyogva. - Inkább csak köszönöm, hogy ilyen türelmes vagy velem.
- Ez van, egyelőre. - fordult felém árulkodó mosollyal. - Remélem, hogy a türelem nem rózsát terem a mi esetünkben...
- Pedig a rózsa nagyon romantikus. - kerültem ki az egyértelmű célzást poénkodva.
- Te is az vagy, ha az akarsz lenni. - közölte, majd diadalmas arckifejezést öltött. - Egy élmény volt ezt megtapasztalni. Egy majdnem teljes élmény. - tette hozzá piszkálódva, amit már kicsit sértőnek éreztem, de szerencsére tudatta velem, hogy nem akart megbántani. - De egyelőre tökéletes...
- Tényleg hálás vagyok most neked. - néztem rá komolyan.
- Tudom. - biccentett, majd felém nyúlt a karjával és úgy húzott magához, hogy a fejemet rá tudjam fektetni a bicepszére. Mit ne mondjak, elég kényelmes párna! - Kifárasztottalak?
- Egy kicsit. - kuncogtam, de ezzel nem sikerült meggyőznöm.
- Mondanám, hogy akkor jó éjszakát, de már megvolt. - mormogta elégedetten. - Akkor aludjunk?
- Ühüm. - motyogtam már félálomban. Túlságosan kényelmes pozícióban feküdtem ahhoz, hogy egy percnél tovább is ébren maradjak. - Perverz álmokat, Kimi! - néztem fel rá vigyorogva.
- Hmm...meglesz. - mosolyodott el, majd miután adott a homlokomra egy puszit, magunkra húzta a takarót és hagyta, hogy elnyomjon minket az álom.


Elég szokatlan volt Kimi mellett, meg úgy egyébként nem egyedül ébredni, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy ellenemre lett volna az, hogy amíg én az oldalamon fekve nyitogattam a szememet, érzékeltem egy test közelségét mögöttem. Amikor óvatosan hátrafordítottam a fejemet, megbizonyosodhattam róla, hogy Kimi még a legmélyebb álmát alussza, de az egyik karjával átölelt, így teljes mértékben ugyanabban a pozícióban feküdtünk, ezért érezhettem olyan közel a hátamhoz. Elmosolyodtam azon, hogy még így reggelre sem alakult ki közöttünk legalább néhány centiméternyi távolság. Mivel én azonban már kellően felébredtem, nem akartam tovább az ágyban maradni, így nagyon finoman lefejtettem magamról a tetovált kart és kikászálódtam a finn mellől. Szerencsére nem keltettem fel, ugyanúgy szuszogott, mint az előbb, így nyugodtan elindulhattam a fürdőszobába.
Amikor belenéztem a tükörbe, láttam a pírt az arcomon és azon filóztam, ez vajon mitől lehet. Ennyire kínosan érintett volna Kimi közelsége így reggeltájt? Inkább csak nem tudtam eligazodni azon, hogy az elmúlt napokban a finn milyen mértékben csökkentette köztünk a távolságot. Nem tudom mit vár el tőlem vagy egyáltalán ettől a rólunk szóló megállapodásról, de én biztos vagyok abban, hogy még egyikünknek sem tenne jót, ha ilyen gyorsan ugrabugrálnánk a lépcsőfokokon. Nekem már az is elég egetrengető haladás, hogy idáig eljutottunk, mert anno, amikor megismertem Kimit, egyáltalán nem szerepelt az elképzeléseimben, hogy egy nap majd együtt fogunk ébredni egy minden értelemben izzasztó éjszaka után.
Miután felöltöztem és kicsit rendbe szedtem a hajamat is, a hálószoba felé vettem az irányt, de végül a nappaliban található dohányzóasztalnál kötöttem ki, ahol megláttam a különböző gyümölcsleveket, természetesne összekutyulva. A fejemet rázva kuncogtam, amikor felrémlett, hogy eredetileg azt tűztük ki esti programként, hogy ilyen saját kreálmányú koktélokat fogok itatni Kimivel, ehhez képest pedig milyen gyorsan ejtve lett az ötlet. Már ebben is megmutatkozott, hogy neki is és nekem is egészen más elképzeléseink vannak és ezek nem kicsit ütköznek egymással. Nem tudhatom, hogy ez fog-e valamikor is változni, egyelőre annak örülök, hogy tudtunk kompromisszumot kötni...szerencsére az én javamra.
- Kezdem azt hinni, hogy azokat a szarokat jobban csíped nálam. - jegyezte meg egy álmos hangú finn, aki ebben a minutumban támolygott ki a hálójából, pont elkapva azt a pillanatot, ahogy sorban megkóstolom az összes gyümölcslevet.
- Neked is jó reggelt, Kimi! - üdvözöltem nagy mosollyal, majd az irányába emeltem egy poharat. - Narancslé?
- Felejtős. - ingatta a fejét, majd az egyik vállával nekitámaszkodott az ajtófélfának. - Beléd meg mi ütött, hogy hajnalok hajnalán már itt élősködsz?
- El is mehetek... - vontam fel a szemöldökömet.
- Pont az a bajom, hogy elmentél. - árulta el ferde vigyorral az arcán, majd ellökte magát a faltól és odasomfordált mellém a kanapéra. - Mikor keltél fel? - érdeklődött, miközben a papajalével szemezett.
- Nemrég. Nem akartalak felébreszteni. - közöltem, majd felé nyújtottam azt a poharat, amit méregetett. - Na, kóstold meg! Nem halsz bele, ha egyszer alkoholmenteset iszol!
- Na jó. - egyezett bele nehézkesen, majd meghúzta a pohár tartalmát. Egy darabig ízlelgette, aztán olyan fintorba torzult az arca, hogy nem bírtam visszafojtani a röhögésemet. - Ez mi a jó franc? - adta a kezembe finnyáskodva a papajalevet. - Bakker, az ilyen löttyöket be kéne tiltani. Mérgezőek!
- Csak mert nem marja ki a torkodat és a kíméli a májadat? - gúnyolódtam. - Hát igen, ez tényleg szörnyű?
- Te most komolyan beszólogatsz nekem? - fordult felém számonkérően.
- Ne is haragudj, de egy ilyen ártalmatlan innivaló miatt húzni a szádat elég ciki. - nevettem fel, hogy tovább húzzam az agyát.
- Szóval ciki vagyok? - hajolt közelebb fenyegető pillantással. - Akkor te mit szólsz a cukihoz?
- Cuki?! - grimaszoltam meglepetten. - Fúj, nem! Nem leszek cuki!
- Akkor kénytelen leszel visszavonni a cikit. - alkudozott. - Vagy elfogadod a cukit!
- A te szádból förtelmesen hangzik a cuki! - fintorodtam el. Annyira nem illett Kimihez ez a szó, meg maga a hangsúly, ahogy kimondta, hogy csak na! - És nem vonok vissza semmit! - emeltem fel az ujjamat figyelmeztetően.
- Jól van, Cukilány, ezt megjegyeztem! - szegte fel az állát határozottan.
- Mi? - hökkentem meg, amikor meghallottam ezt a förmedvényt. - Ez undorító! Hogy hívhatsz így? Egy kicsit sem illik rám! Nem vagyok cuki! - zsörtölődtem sértetten.
- Most éppen úgy viselkedsz, mint egy cuki hatéves kislány, akit csúfolnak a suliban. - pöccintette meg az orromat viccelődve. - Lehet, hogy még tényleg növésben vagy érned kell. - tette hozzá türelmes hangsúllyal.
- Hát ez klassz, most már nem csak cuki vagyok, de kicsi és éretlen is. - forgattam a szememet. Kicsit helytelennek éreztem, hogy ilyen jelzőkkel illet, de még mielőtt tényleg megsértődhettem volna, az kezdett el motoszkálni a fejemben, mintha ezek is apró utalások lennének arra, ami az éjszaka történt - vagyis nem történt. - Hé várjunk csak? Azért mondod ezeket, mert még mindig benned van a tüske?
- Nem tagadok semmit. - tárta szét a karját mosolyogva, amivel tisztán elárulta magát. Reménykedtem benne, hogy nem reagál ilyen egyértelműen, így most megint lelkiismeret furdalásom lett, amit ő is észrevett, mert közelebb ült hozzám és átkarolta a vállamat. - De nyugi, nem csak miattad nem feküdtünk le.
- Tényleg? - meresztettem csodálkozó szemeket. Ez most egy váratlan kijelentés volt a részéről.
- Ja. Amikor már egészen bemelegedtünk, eszembe jutott, hogy nincs nálam gumi. - vallotta be széles vigyorral az arcán.
- Tudhattam volna... - csóváltam a fejemet mosolyogva. - Na és mióta nem hordasz magadnál minimum 10 óvszert? - tudakoltam kíváncsian. Azért ismerve Kimi Räikkönent és főként a korábbi életvitelét, feltételeztem, hogy amúgy szokott ilyen eszközökből tartalékolni.
- Kb. mióta elmentem rallizni. - válaszolt őszintén, majd egy angyali mosollyal hozzátette. - Mondtam, hogy már kinőttem abból a korszakomból.
- Jó, elhiszem. De azt már nehezen, hogy mindennek a közepén pont az ugrott be, hogy nincs óvszered. - néztem rá szkeptikusan. Hiszen túlságosan el volt szállva, kétlem, hogy ilyeneken járt volna az agyad.
- Figyu, a védekezés a férfi dolga. - magyarázta komolyan. - És tuti, hogy nem kockáztattam volna, főleg nem veled.
- Ezt jó hallani. - mosolyodtam el, mert tényleg jól esett, amint mondott. De ekkor váratlanul beugrott valami és rögtön lefagyott a mosoly az arcomról. - De várj...ugye Heidivel sem tennéd meg ezt?
- Vele? Dehogy! Közöm nincs hozzá! - nevetett ki.
- Huhh, már felrémlett bennem, hogy esetleg nem védekeztetek... - simítottam végig a homlokomon megkönnyebbülten. Amikor viszont ránéztem Kimire, az én arcomból is kifutott a vér. - Kimi...mondd, hogy akkor volt nálad gumi! - könyörögtem remegő hangon.
- Fogalmam sincs. - szorította össze az állkapcsát. Az arca teljesen elkomorult, mereven bámult maga elé.
- Mi az, hogy fogalmad sincs? - estem kétségbe. - Kimi, nem emlékszel, hogy volt-e nálad gumi?
- Arra nem emlékszem, hogy használatba vettük-e. A jachton van egy pár darab, a haverjaimé. - ecsetelte, de nem is nézett rám, inkább felállt és egyenesen a hálószobába vette az irányt.
- Most meg hová mész? - szóltam utána, mert egy szó nélkül berongyolt a másik helyiségbe.
- Asszem vissza kéne hívnom a vöröst. - hallottam már bentről a mély hangját.
Idegesen követtem a hálóba, ahol türelmetlenül próbálkozott a telefonja bekapcsolásával. Nem mintha hallgatózni akartam volna, de engem is felzaklatott a hirtelen felismerés, hogy esetleg nagyobb baj történt azon az ominózus éjszakán, mint eredetileg hittük.

(Kimi)

Nina olyan tényre világított rá, ami az én fejemben még csak meg sem fordult. Azt az éjszakát teljes egészében el akartam felejteni, erre most kiderül, hogy esetleg mégis lesz okom emlékezni rá. A gyomrom felfordult, amikor belegondoltam, hogy tulajdonképpen akkor minden más fontosabb volt, mint az, hogy "szabályosan" járjunk el Heidivel. Épp magamnak mondtam ellent azzal, hogy ,,a védekezés a férfi dolga", hiszen akkor és ott pont nem ilyeneken járt az agyam. Csak ne most igyam meg a levét! Csak ne most!
Idegesen kerestem ki Heidi nevét a telefonomban, majd amikor a csörgésre vártam, dobolni kezdtem a lábammal. Mérgelődve megjegyeztem magamban, hogy amikor ő keres, legalább félszázszor hív, ha nem ér el elsőre, bezzeg ha én egyszer az életben felhívom, nem képes rögtön ugrani. Nők...jellemző.
- Jé, ez valami tévedés, ugye? - hallottam meg az ötödik csengetés után az enyhén szarkasztikus hangot.
- He? - szóltam bele értetlenül.
- Kimi Räikkönen nem hívhat fel, hogyha még a mobilját sem képes felvenni! - jegyezte meg gúnyolódva.
- Jó, erre nem vagyok kíváncsi. - morgolódtam. Rühellem, ha ezt csinálja, az idegeimre tud menni a hülyeségeivel.
- Akkor minek köszönhetem a megtisztelő hívásodat? - érdeklődött valamivel emberibb hangon.
- Visszahívtalak. - közöltem a nyilvánvaló tényt. - Miért zaklattál tegnap este?
- Csak tudatni akartam veled, hogy elintéztem a kisherceget. - informált.
- Te küldted a bárba?
- Csak finoman utaltam rá, hogy ha megiszik egy Camparit, nem is érzi majd a csalódottságot. - mondta mosolygós hangon. - Hiába, az olaszok értenek a búfelejtéshez.
- Leszarom az olaszokat. - tereltem el a témát. - Ez azt jelenti, hogy dumáltál a szívszerelmeddel? - Ez ugyanis sokkal jobban érdekelt. Nehogy azt higgye, hogy csak azért hívom, mert megfordult a fejemben, hogy esetleg szégyenletes bakiba sodortam.
- Képzeld, nem! - nevetett bele a telefonba, amit kicsit el kellett tartanom a fülemtől, mert az ördögi kacaj elég élesen visszhangzott a vonalban.
- Nem ezt beszéltük meg. - világítottam rá, de ez a legkevésbé sem érdekelte, csak még jobban nevetett.
- Kifogtam rajtad, Jégember! - büszkélkedett. - Már éppen azon voltam, hogy minden erőmet összeszedve megközelítem az Energy Stationt, amikor a paddockban összefutottam Sebbel. Az isten küldte az utamba!
- Óriási. - motyogtam bosszankodva. Jó, végül is a feladatát teljesítette, Nina és Seba rendezték valamelyest a dolgaikat, engem pedig a legkevésbé sem érdekel Heidi nyálas szerelmi élete. Vagyis csak annyira, hogy visszatereljem a saját háza tájára. - Akkor ezentúl már sosem fogsz odamerészkedni a közelébe?
- Ez már az én dolgom, Kimi. - szögezte le határozottan. - Megtettem, amit kértél, úgyhogy nem vonhatsz felelősségre.
- Te is tudod, hogy attól még nem oldódik meg a problémád, ha nem veszel tudomást róla. - bölcselkedtem, hátha ezzel hatást tudok gyakorolni rá. - Azt meg ne várd, hogy majd ő jön kuncsorogni hozzád.
- Nem várok én semmire! - csattant fel. - Ha meg úgy döntök, hogy beszélek vele, akkor az a saját akaratomból lesz, nem tiédből.
- Nekem mindegy, ha a végeredmény ugyanaz.
- Kedves, hogy érdekelnek a szerelmi bajaim. - mondta túlságosan is nyájasan. - De ki vele, mi szállt meg, hogy ennyire együttérző vagy?
- Fenéket vagyok együttérző! - nevettem fel, mert eszem ágában sem jutott ilyesmihez folyamodni. - Csak nem volt kedvem ahhoz, hogy ma is ötven nem fogadott hívás miatt pittyegjen a telóm.
- Gyanús vagy te nekem, Kimi Räikkönen... - sutyorogta, mint aki szagot fogott. Bakker, akkor asszem eljött az ideje, hogy előálljak a valódi okkal, amiért arra vetemedtem, hogy felhívjam.
- Csak tudni akarok valamit. - vezettem fel kissé sejtelmesen. - És nagyon ajánlom, hogy igennel válaszolj rá!
- Arra vagy kíváncsi, hogy Nina is annyira beléd zúgott-e már, mint te belé? Mert arra sajnos határozott nemmel kell válaszolnom! - csacsogta szórakozottan. Legszívesebben megfojtottam volna az ilyen kijelentéseitől, de most nem pazarolhattam a szót a lehordására.
- Nem, Ninának köze sincs ehhez. Egészen másról van szó.
- És még ma kinyögöd? - türelmetlenkedett. - Csak mert éppen főzök és mindjárt kifut a...
- Mondd, hogy szedsz valami bogyót! - vágtam a szavába, mert minél gyorsabban fel akartam tenni a kérdésemet.
- Milyen bogyót? - hökkent meg. - Nem vagyok drogos, ha erre gyanakodsz!
- Nem olyat! - morogtam idegesen. - Fogamzásgátlót...
- Miért? Ninának szüksége van egy gyors esemény utáni pirulára? - tudakolta gúnyos hangsúllyal.
- A kérdésemre válaszolj és ne kérdezz baromságokat! - szóltam rá ingerülten. A türelmem kezdett fogytán lenni és már kellőképpen felidegelt, hogy ezzel a nővel nem lehet értelmesen beszélgetni. Eleve hülyeségeket kérdez, és inkább gúnyolódik, minthogy választ adjon!
- Te kérdezel baromságokat! - szólt vissza szemrehányóan. - CSAK MOST jut eszedbe megkérdezni, hogy szedek-e fogamzásgátlót? Felelőtlen vagy és még bunkó is?
Ekkor éreztem, hogy Heidi legalább annyira fel van paprikázva, mint én. Ez nem jelentett semmi jót, úgyhogy még jobban eluralkodott rajtam a feszültség. Ha így reagál a kérdésemre, akkor baj lehet...
- B*meg, mondd már meg, hogy igen vagy nem! - Nem akartam így rávenni, hogy válaszoljon végre, de már teljesen kiakasztott és csak szerettem volna tudni, hogy mi az ábra.
- Tudod mit, te egy tuskó vagy! - felelte sértetten, majd mire reagáltam volna, már ki is nyomta.
Nem akartam elhinni, hogy csak úgy letette a telefont, amikor egy ilyen kegyetlenül fontos kérdés merült fel kettőnkkel kapcsolatban. Amikor a telóm jelezte a beszélgetés végét egy pittyegő hanggal, mérgemben összepréseltem a markomban, miközben elmormoltam pár cifra káromkodást. B*szki, ez hihetetlen!
- Mit mondott? - érdeklődött Nina, aki leült mellém az ágyra és aggodalmaskodva fürkészte az arcomat.
- Kinyomta, érted? Egyszerűen kinyomta! - eresztettem ki a hangomat idegességemben.
- Hát akkor mire vársz? Hívd már vissza! - sürgetett.
Annyira kiakadtam a vörösön, hogy eszembe sem jutott újra tárcsázni a számát. Totál hülyének éreztem magam, de megfogadtam Nina tanácsát és ahelyett, hogy apró darabokra nyomorgattam volna a mobilomat, inkább újrahívtam Heidit, aki azonban háromszor sem vette fel, hiába csörgettem. Már kezdtem nagyon bosszús lenni, de ekkor Nina kivette a kezemből a telót és elkezdett pötyögni egy üzenetet a barátnőjének, ami arra hívta fel a dilis nő figyelmét, hogy nagyon ajánlatos lenne visszahívnia, mert életbevágóan fontos erről beszélnünk. Heidi végül csak Ninával volt hajlandó beszélni, úgyhogy a kicsilány egy 'nyugi, majd én intézkedek' pillantással kivonult a szobából és hosszas csevejt folytatott az edzőjével. Én addig kis híján megőrültem a hálóban, de mivel tudtam, hogy úgysem bírnám ki, hogy ne vegyem el a mobilt és ne üvöltsem le ennek a hibbant tyúknak a fejét, inkább maradtam a seggemen, és megpróbáltam felidézni egy miatyánkot.
- Azt üzeni, ez nem telefontéma. - jelent meg Nina a szobámban, majd a kezembe ejtette a telefonomat.
- MI?! - hüledeztem kitágult szemekkel. - Engem kib*szottul nem érdekel, hogy ezt telefonon beszéljük-e meg vagy sem, de nem csinálhatja ezt! Mi a jó büdös francot képzel ez a nő magáról?
- A barátnőmről beszélsz, Kimi! - szólt rám sértődötten a kicsilány. - És azt hiszem nagyon is jogos az ő kiakadása is.
- M'ér, az enyém talán nem? - meredtem rá hitetlenül. Rohadt jó, még ő is ki tud akasztani.
- Neki nagyobb veszítenivalója van... - utalt a legrosszabbra, amitől nekem már most felfordult a gyomrom.
- Nincs az az isten! - ráztam hevesen a fejemet. - Az nem fog megtörténni!
- Csak akkor tudhatod meg, ha beszélsz vele. - közölte higgadtan Nina. Ez már csak azért is fura, mert általában én vagyok az, aki az ő szélsőséges hangulatát kezelni tudja, erre most pont ő próbál nyugtatni.
- Képzeld, azért hívtam fel! Nem én gúnyolódok meg sértődök meg minden másodpercben! Nem képes normálisan dumálni az emberrel! - bosszankodtam már teljesen felidegesedve.
- Kimi, abban igaza van, hogy ezt nem telefonon kell megbeszélnetek. - okoskodott. - Heidi sem hülye, ő is sejti, hogy nem csak véletlenségből jutott eszedbe ez a kérdés.
- Ja, erre hajazott az a kérdése, hogy neked kell-e esemény utáni cucc. Még ilyenkor is veled van elfoglalva!
- Azért, mert a barátnőm! - védte a vöröst kitartóan. - És most én is aggódok érte. Nem tudom, mi lesz, ha...
- Nem lesz semmi, Nina! - vágtam a szavába, mert nem akartam, hogy kimondja. - Vágod? Semmi sem lesz! Nem lehetünk ekkora pechesek!
- Semmi sem biztos. - kezdett vészmadárkodni, amivel sikerült még jobban felhúzni.
- A tököm tele van veletek! Miért kell rögtön a legrosszabbra gondolni? - kiabáltam mérgesen.
- Nyugodj már le! - tette rá a kezét az ökölbe szoruló kezemre.
Ahhoz képest, hogy én már lassan az üvöltés határán álltam, ő meglepően nyugodtan szólt hozzám. Ezt azért díjaztam, mert így legalább észrevettem a hangsúlyomat. Nem rajta kell kitöltenem a mérgemet, ezt észben kéne tartanom.
- Jó, de mit csináljak? - fordultam felé segélykérően.
- Például menj el hozzá! - javasolta, amin kicsit megdöbbentem. - Heidi nem akar telefonon ilyenről tárgyalni, de szerintem örülne neki, ha személyesen beszélnétek meg. És ami a legfontosabb, higgadt, értelmes felnőttek módjára, nem úgy üvöltözve, mint a vadonból kiszabadult állatok. Ezzel nem mész semmire, Kimi!
- Jó, majd megpróbálok normálisan hozzá szólni, ha hajlandó végre komolyan venni. - morogtam. Leginkább az idegesített fel, hogy Heidi képtelen volt arra koncentrálni, amit mondok neki, mert helyette csak bunkózni tudott. Ettől veszítettem el teljesen a türelmemet. - Szóval akkor tiplizzek el hozzá?
- Határozott igen a válaszom. - mosolyodott el Nina, majd rátette a kezét a vállamra, és együttérzően megpaskolta a tenyerével. - De szerintem nincs miért aggódnod.
- Ezt honnan veszed? - néztem rá kérdően. Nem tudtam eldönteni, hogy csak nyugtatni próbál, vagy esetleg tud is valamit.
- Heidi elég elővigyázatos, mindig ügyelt ilyen apróságokra. - magyarázta, ami kezdett optimistává tenni. Egészen addig, amíg nem folytatta. - De tény, hogy nagyon hirtelen estetek egymásnak és ezt biztosan nem tervezte be előre...főleg, mivel akkor már szingli lett.
- Kösz, most aztán nagyon megnyugtattál...
- Csak akkor tudsz meg biztosat, ha Heidivel beszélsz. Úgyhogy én a helyedben már most elindulnék. Hacsak nem csábít az a lehetőség, hogy...
- Kuss! - nyomtam rá az ujjamat a szájára. - Ki ne mondd! Ez ki van zárva! De azért ezt tőle is hallani akarom. - döntöttem el, hogy elmegyek hozzá. Felálltam és a szememmel már azt próbáltam felmérni, mennyi időbe telik mire a cuccaimat összerámolom, de megakadt a szemem az ágyon ülő és maga elé meredő Ninán. - Mi van? Te is ezt akartad, nem?
- De, és örülök is, ha elmész. - bólogatott, de nem tűnt annyira őszintének. - Ígérd meg, hogy nem fogsz vele ilyen keményen beszélni!
- Úgy szólok hozzá, ahogy ő hozzám. - rántottam meg a vállamat. Én csak nem fogok nyájaskodni vele, ha a vörös egy rohadt szót nem tud kimondani gúnyolódás meg irónia nélkül!
- Kérlek! Legalább a kedvemért! - próbált meg kompromisszumot kötni.
- Jó, majd igyekszek. - mondtam és részemről ennyiben is hagytam ezt. Sietősen pakolászni kezdtem, de Nina még mindig ugyanolyan ábrázattal ücsörgött az ágyamon. - Hé, van még valami, amit meg kéne tennem a kedvedért? - kérdeztem elmosolyodva, mert láttam, hogy még mindig nyomasztja valami.
- Nem. - ingatta a fejét nemlegesen. - Csak azon gondolkoztam, hogy ha egyszer felelőtlen voltál, akkor máskor is az leszel-e.
- Most ezzel mire célzol? - ráncoltam össze a homlokomat kérdőn.
- Tegyük fel, hogy Heidivel megúsztátok. - kezdett bele, de a feltételezés ellenére rossz előérzetem támadt. - Aztán azt is tegyük fel, hogy éjjel nem állítalak le, és minden ugyanúgy alakult volna, mint köztetek a jachton. Én nem szedek fogamzásgátlót, Kimi. - nézett rám jelentőségteljesen.
- Azért kellett volna a gumi. De most éppen nem akadt.
- És most gondolj bele, hogy ha lefeküdtünk volna gumi nélkül, baromi nagy pech lett volna, mert ilyen felelőtlenek vagyunk! - magyarázta hangsúlyosan. - Azt mondtad, a védekezés a férfi dolga. De ha tegnap megtettük volna, azt amit nem akartam, akkor néhány héttel később már azon kéne gondolkoznunk, hogy melyikünk házában rendezzük be a babaszobát! Fel tudod ezt fogni? - vinnyogta vékony hangon.
- Szerencse, hogy legalább miattad nem kell paráznom. - mormogtam.
- Egy újabb érv az én álláspontom mellett. - szegte fel az állát elégedetten.
- De azért nem kell ilyen teátrálisnak lenned. - ráztam a fejemet mosolyogva. - Vagy már azon is elkezdtél agyalni, hogy két futam között hány napot töltenék babaruha vásárlással?
- Nem vagy vicces. - fintorgott összeszűkült szemmel.
- Nem is vagyok vicces kedvemben. - helyesbítettem. Mivel láttam, hogy a kicsilányba eléggé belefészkelte magát az előbbi gondolatmenete, egy pillanatra abbahagytam a ruháim bőröndbe dobálását és a kezénél fogva felhúztam az ágyról. - Van kedved megint tiszteletedet tenni a dilis barátnődnél?
- Nem, hazamegyek. - lépett el tőlem. - Ez csak rátok tartozik, nekem nincs közöm hozzá.
- Dehogynem. Te borítottál ki annyira, hogy összefeküdtem Heidivel. - emlékeztettem az ominózus esetre.
- De a következmények engem már nem érintenek. - válaszolt ugyanolyan semleges arccal.
- Nem lesznek következmények. - bizonygattam, mert nagyon reménykedtem ebben.
- Majd kiderül. Én nem fogok részt venni ebben a beszélgetésben. Csak annyit kérek, hogy legyél tekintettel Heidire. Ha komoly a dolog, őt is meg fogja viselni, nem csak te leszel a vesztes fél. - mondta jelentőségteljesen.
- Nem fogjuk kinyírni egymást, feltéve ha nyugton marad és válaszol a kérdésemre. - ígértem meg, majd kihasználva, hogy Nina egy kicsit megenyhült, odaléptem hozzá és magamhoz húztam. - Nem repesek az örömtől, hogy hazamész, de talán jobb is, ha kimaradsz ebből. Már így is távképzeteid vannak.
- Majd igyekszek megszabadulni tőlük, mire Szingapúrba jövök. - kacsintott poénkodva.
- Szóval legközelebb Szingapúrban futunk össze? - érdeklődtem, mert ez jött le az előző mondatából.
- Igen. - bólogatott határozottan, majd kicsit félénken hozzátette. - Most jobb lesz kicsit külön lenni.
- Ha tudom, hogy már most eleged lesz belőlem, tuti nem marasztallak éjszakára! - viccelődtem.
- Te hülye vagy! - csapott rá a mellkasomra nevetve. - Nem erről van szó. Már két hete nem voltam otthon, és szeretnék egy kis időt eltölteni a saját házamban. Na és persze Damon is hiányzik már. - mosolyodott el.
- Jó, tök igazad van. - értettem egyet. - De ha már múltkor én segítettem összepakolni a cuccaidat, most visszaadhatnád a kölcsönt. - kértem fel mosolyogva.
- Na jó, annyira még nem sietek haza. - sóhajtott beleegyezően és máris felvett egy nadrágot a padlóról. Pontosabban azt a melegítőt, amit ő viselt éjjel...úgy tíz percig.
- Azt odaadom, neked úgy is jobban áll! - ajánlottam fel vigyorogva.
- Hülyeség, rajtad szebben mutat. - dobta egyenesen az arcomba a nadrágot. Annyira váratlanul ért a támadás, hogy fel sem tudtam készülni rá. Hitetlenkedve fogtam a kezembe a melegítőt, de amikor megláttam, hogy gonoszkodva vigyorog, eldobtam a fenébe és odarántottam magamhoz. - Rosszalkodás helyett inkább nyugtass meg, hogy nem fogok rém idegesen kirontani a barátnődtől.
- És gondolom már arra is van tipped, hogy hogyan tegyek eleget e nemes felkérésnek. - kuncogott.
- Okos kislány. - helyeseltem, majd egy könnyed csókban olvasztottam össze a mosolyunkat.
- De ha nem pakolunk, sosem érsz el Heidihez. - lépett hátra kicsivel később. - Úgyhogy szerintem álljunk neki, amíg ilyen beszámítható állapotban vagy! - figyelmeztetett, miközben már a ruháimmal foglalatoskodott.
- Ha ilyen házias vagy, megengedem, hogy nálad legyen a gyerekszoba. - dobtam fel újra a legnagyobb aggodalmát poénkodva.
Nina abbahagyta a pakolászást és unott képpel fordult felém, majd amikor látta, hogy önelégülten vigyorgok, ismét hozzám vágott egy ruhadarabot.

Miután elhagytuk a hotelt, együtt mentünk el Milánóba. Nina a repülőtér felé vette az irányt, én pedig az általa megadott címet ütöttem be a GPS-be, ami Heidiék házát jelöli. Mivel a közös ruhapakolás kicsit lenyugtatott, már egészen higgadt állapotban érkeztem meg a célponthoz. Miután becsengettem a külső kapunál, kis időbe telt, mire valaki végre megjelent. Kicsit tartottam tőle, hogy az apja akar majd behívni, mert nem lett volna ínyemre megmagyarázni, hogy miért is kerestem fel személyesen a lányát...bár legalább javasolhattam volna neki, hogy alkalmazzon egy pszichológust Heidinek, mert a beszédstílusa mostanában arra utal, hogy komoly lelki bajai vannak. Amikor ez eszembe jutott, rögtön rémképek jelentek meg a fejemben. Hát rohadtul remélem, hogy nem azért ilyen ellenséges velem az utóbbi időben, mert haragszik rám az a bizonyos éjszaka miatt, ami esetleg többet eredményezett, mint amit elképzeltünk. Bakker...csak nem.
Szerencsére megkíméltem a fatert az aggodalmas kérdésektől, mert nem ő, hanem Heidi lépkedett végig a kapubejárón. Meglehetősen feszült volt az arca, úgyhogy sikerült még jobban beparáznom.
- Nem gondoltam volna, hogy tiszteletedet teszed itt nálunk. - köszöntött a maga stílusában.
- Neked is szép napot, Heidi! - üdvözöltem udvariasan. Muszáj volt megerőltetnem magam, mert nem akartam már most elveszíteni az önkontrollt. - Mi újság veled tegnap óta?
- Nem megy ez neked, Räikkönen, ne is erőltessük. - nevetett fel ezúttal őszintén, majd be is invitált az udvarukba. - Na gyere be! Apa nincs itthon, úgyhogy senki sem fog zavarni.
- Király. - örültem meg a hírnek.
Csendben követtem, és csak tétova ide-oda pillantgatásokkal mértem fel a terepet. Elég kihívó és elegáns házuk van, bár Heiditől nem is várhat mást az ember. Ami viszont meglepett, hogy nem tűnt túl zaklatottnak, mint reggel a telefonban, úgyhogy egy kicsit reménykedni kezdtem. Amikor beértünk a tágas ebédlőbe, és rákérdezett, hogy mit kérek inni, nem ajánlott semmiféle töményet, már csak ezért is nőtt bennem az optimizmus. Hiába, a pia sok mindent elárul az emberről. És mivel Heidi -tekintettel arra, hogy még vezetnem kell- csak egy alkoholmentes sörrel kínált meg, megint csak bizakodtam.
- Ne raboljuk egymás idejét, jó? - kezdtem bele a komolyabb beszélgetésbe. - Megígérem, hogy nem leszek bunkó állat, ha hajlandó vagy komolyan venni és normálisan tudsz válaszolni.
- Csak felháborodtam! - védekezett rögtön hevesen. - Nem hiszem, hogy ennek a beszélgetésnek most kell megtörténnie!
- Miért? - kérdeztem meglepve. Én már annak is örülök, hogy egyáltalán ide eljutottunk.
- Szörnyű, hogy csak most jutott eszedbe, hogy nem is védekeztünk! - rázta a fejét hitetlenkedve. - Bár van tippem, hogy miért pont most lett aktuális a kérdésed...
- Ne tereljük a témát. - szakítottam félbe, mert most nem akartam mást, csak minél gyorsabban kikötni az igennél vagy a nemnél. - Szóval szedsz bármilyen fogamzásgátlót?
- Most már nem. - felelte, mire bennem megállt az ütő.
- Egészen pontosan mióta nem? - érdeklődtem kissé éles hangsúllyal.
- Amióta Heikki szakított velem. - árulta el halkan.
- Mi? - bukott ki belőlem hitetlenkedve. A fejemet fogva hátradőltem a széken és a fejemet árzva meredtem a szemben ülő vörösre.- Neeee! Ezt nem mondhatod komolyan!
- Várj! - emelte fel a kezét, hogy szót kérjen. - Igazság szerint mindig is fogamzásgátlóztam. Elég sok egy éjszakás kalandom volt a múltban. Amikor még nem vettem komolyan a munkámat, többet jártam bulizni és nem akartam minden kalandból egy gyereket, úgyhogy kénytelen voltam ráállni a bogyókra.
- Tartod még ezt a jó szokásodat? - vágtam közbe reménykedve.

- Hadd fejezzem be! - nézett rám szigorúan, mire kegyesen bólintottam. - Szóval mindig be voltam biztosítva, sosem kellett aggódnom. Aztán egy időre leálltam vele, mert amikor Ninával jártunk a GP2-be meg a WSR-be, nem akartam a pilótákkal összeszűrni a levet...meg onnan egyáltalán senkivel. De amikor megismertem Heikkit...
- Most jön a nyálas rész? - szóltam megint közbe, mert erre baromira nem voltam kíváncsi, de Heidi ismét lehurrogott.
- Kuss már!
- Jó, folytasd. - forgattam a szememet. Időközben rálestem a faliórára és megsaccoltam, hogy ha ilyen tempóban haladunk, mikorra érek el a repülőtérre. De Heidi kitartóan dumált tovább magáról.
- Tehát amikor megismertem Heikkit, éreztem, hogy ez más lesz. - mesélte csillogó szemmel. - Nem akartam, hogy csak egy éjszakáig legyünk együtt, mert azonkívül, hogy nagyon sármos, a személyisége is tetszik.
- Aha, aha... - motyogtam kicsit sürgetően, hogy haladjunk már. Pont nem érdekelt a mese ezen része.
- És amikor összejöttünk, minden megváltozott. - csacsogta mosolyogva. - Én is, meg az életem is. Az első alkalommal használtunk óvszert, de aztán újra elkezdtem fogamzásgátlót szedni...mert mi mindig biztosra mentünk. - nézett rám jelentőségteljesen.
- Elérkeztünk már ahhoz, hogy lefeküdtünk? - tudakoltam kíváncsian.
- Nem. - fintorgott sértetten. - Szóval minden szép és jó volt, imádtam vele lenni...minden értelemben. - tette hozzá árulkodó mosollyal. - Ezért is volt akkora trauma, hogy szétmentünk. Nem akartam megcsalni, de csak így állíthattam le Jake-et. Legalábbis azt hittem, ez megoldás lesz, de ugye nem így alakult. Heikki lotyónak nevezett. - pillantott rám bánatosan. - Ez fáj a legjobban. Hogy az hiszi, félreismert. Pedig nem igaz.
- Ezt majd neki mondd el, jó? Én most nem ezért vagyok itt. - emlékeztettem, mire kihúzta magát.
- De a szakításunk óta nem szedtem be semmit! Képtelen vagyok azóta más pasira ránézni.
- Most is éppen azt teszed. - vontam fel a szemöldökömet.
- Tudod, hogy nem úgy értem. - döntötte el a fejét. - Ami köztünk történt...az is egy fatális hiba volt.
- Ebben legalább egyetértünk. - bólogattam majd komolyan a szemébe néztem. - De...van következménye ennek a hibának?
- Nincs. - mondta ki, mire belőlem egy hatalmas megkönnyebbült sóhaj szakadt ki.
- Van isten! - tettem össze a tenyeremet nevetve.
- Legalábbis azt hiszem, nincs. - motyogta.
- Mi? - tágultak ki a szemeim.
- Mostanában folyamatosan késik. Azóta egyszer jött meg. Ilyen nem szokott előfordulni. - nézett rám jelentőségteljesen.
- Most mi van? - értetlenkedtem. - Nem az előbb mondtad, hogy nincs gáz?
- Nem lehet gáz, mert nem sokkal a szakításunk előtt még együtt töltöttük az éjszakát Heikkivel. És akkor még szedtem a bogyót. A rendszeresség miatt pedig lehetetlen, hogy a nyaralásra elmúlt volna a hatása. - magyarázta a kétkedését.
- Ne már! Akkor nem nyugodhatunk meg? - tért vissza az előbbi aggodalmam.
- A héten elmegyek a nőgyógyászomhoz. - jelentette be. - A múlt hétre volt időpontom, de Nina miatt nem mentem el. Csak ott kapok biztos választ. De én bizakodó vagyok. - mosolyodott el.
- Egy pillanatra én is az voltam. - masszíroztam a homlokomat idegesen.
- Előbb kellett volna gondolkodnunk. - világított rá az igazságra. Csak helyeselni tudtam.
- Nagyrészt az én hibám. Bocs, hogy csak most kérdeztem rá. - húztam el a számat, amikor ránéztem.
- Bocsánatkérés elfogadva, ha elmondod, mi juttatta eszedbe ezt a fontos kérdést. - mosolyodott el. Ördögi ez a nő, mindig is tudtam. - Na, mondd már el! - noszogatott, amikor még mindig nem óhajtottam megszólalni.
- Majdnem megismétlődött a szitu. - informáltam, mire kikerekedett a szeme.
- Ninával? - kérdezte meglepve, amire bólintással válaszoltam. - Aztamindenit! Ti aztán nem teketóriáztok!
- Mondom majdnem...
- Nina nem akarta, ugye? - billentette oldalra a fejét mosolyogva, mire én megint csak bólintottam. - Ne haragudj rá! Nincs még erre felkészülve.
- Tiszteletben tartom. - tudattam vele.
- Akkor miért vágsz ilyen csalódott pofát? - vonta fel a szemöldökét nevetve. - Azt hitted te le tudod kenyerezni?
- Nem, csak az zavar, hogy buta ürügyeket hoz fel ellene. - ismertem be.
- Talán azért, mert erőlteted.
- Szó sincs erről. . állítottam határozottan. - Eddig is baromi türelmes voltam, nem fogok ráuszítani semmit.
- Te, most pontosan mit is akarsz ráuszítani? - könyökölt rá az asztalra, miközben kíváncsian faggatott.
- Az előbb mondtam, hogy semmit.
- Jó, akkor úgy kérdezem, mennyire komolyak a szándékaid? - forgatta a szemét, mert nem tetszett neki, hogy nem vágtam le elsőre, mit akar megtudni.
- Nincsenek szándékaim. - vontam meg a vállamat.
- Nekem nem úgy tűnik. - húzogatta a szemöldökét pimaszul.
- Jól érzem magam vele, de nem vagyok belezúgva, mint ahogy azt egyesek gondolják. - néztem rá egyértelműsítve azt a bizonyos személyt.
- Bezzeg Seb... - biggyesztette le a száját.
- Mi van vele? - vontam össze a szemöldökömet.
- Nagyon próbálja túltenni magát Ninán, de láttam rajta, hogy nem megy neki. Nem tudom, mi lesz velük, ha megint barátkozni kezdenek. - csóválta a fejét aggodalmaskodva.
Nem jött jól, hogy Heidi felhozta Sebet, mert rögtön az jutott eszembe, hogy amíg mi Ninával jelenleg "jól elvagyunk", addig a kölyök pont attól szenved, hogy teljesen elveszti a reményt a kicsilánynál. Ő tényleg belehabarodott a lányba, amit én nem mondanék el magamról. Persze rohadtul vonzódok Ninához, nem is tudom pontosan megmondani, hogy miért. Bírom, ahogy most állunk egymással és ez az éjszaka is fantasztikus volt vele annak ellenére, hogy végül nem egészen úgy alakultak a dolgok, ahogy elképzeltem. De az biztos, hogy egyelőre közel sem érzem azt, hogy tovább tudnánk lépni. Az is lehet, hogy sosem fogunk, de közben állandóan azt kell látnunk, hogy Seb meg még mindig odavan a lányért és bármennyire is bizonygatta, hogy nem zavarná, ha az én esetemben összejönnének a dolgok Ninával, tuti, hogy nem így lenne. Francba, most miért ilyeneken jár az agyam? Nem is azért jöttem, hogy Sebasról dumáljunk...
- Melyik nap mész a nőgyógyászhoz? - kérdeztem Heiditől.
- Szerdán.
- Akkor majd hívj fel utána! - kértem, bár ez elvárható lett volna.
- Olyan vizsgálatra fog küldeni, amihez az eredményeket csak később kapom meg. - közölte.
- Óriási. - néztem fel a plafonra bosszankodva. - Akkor mikor tudjuk meg, hogy mi az ábra?
- Szingapúrba elviszem a papírokat. - ígérte. Mivel felesleges lett volna megkérdeznem, hogy miért olyan későn kapja csak kézhez az eredményeket, inkább csak bólintottam. De feltűnt, hogy aggódó képet vág.
- Parázol? - kérdeztem rá, mert ezt szűrtem le a látványból.
- Nem. - ingatta a fejét. - Szinte biztos vagyok benne, hogy nem lesz baj.
- Legyen igazad. - emeltem fel a hüvelykujjamat optimistán.
- De...ha mégsem... - pislogott rám kissé rémülten. - Akkor mihez fogunk kezdeni?
- Nina szerint ebben az esetben az az első kérdés, hogy melyikünk házában legyen a gyerekszoba. - emlékeztem vissza mosolyogva. Nem akartam elviccelni a kérdését, de rögtön a kicsilány mondata ugrott be.
- Nina nem ért ezekhez. - legyintett, de azért elmosolyodott ő is.
- Figyu, ha tényleg szarul jövünk ki ebből... - vettem komolyabbra a figurát - Akkor nem gyepálhatjuk többé egymást! - vigyorodtam el mégis a végére.
- Már csak ezért is át kell mennünk a vizsgán! - nevetett fel.
- Na ja. - értettem egyet. - Fura is lenne, ha nem gúnyolódnál többet.
- Az is, ha nem bunkóznál többet.
- Nem akarom, hogy bármi is megváltozzon. - vallottam be egy féloldalas mosoly kíséretében.
- Én sem. - helyeselt, és mint az előbbiekben is, ebben is sikerült egy véleményre kerülnünk.

(Nina)

Szingapúrba egy kellemes, pihenéssel töltött hét után utaztam el. Szükségem volt a feltöltődésre, sokkal jobban, mint hittem eleinte. Szerencsére sikerült kihasználnom a nyugodt napokat, mert a városkám nyugalma teljesen átragadt rám is, így semmi sem zavarhatta meg a regenerálódásomat. Sok időt töltöttem a kutyámmal - aki már inkább az Ördög névre hallgat Joachim jóvoltából, aki távollétem alatt rendesen hozzászoktatta ehhez a becenévhez a cane corsómat -, a szomszéd gyerekekkel, akik alig várták, hogy újra teniszezzek velük és saját magamra is sikerült némi figyelmet fordítanom, így amikor tehettem, eljártam a városi edzőterembe és kicsit formába hoztam magam a következő megmérettetésre, hiszen Szingapúrban már végre valahára újra vezethetek és ehhez már előzetesen mindent meg akartam tenni.
- Süt rólad az izgatottság. - állapította meg Kimi, amikor csütörtökön ezúttal én is velük tarthattam a pályabejárásra.
Magamhoz nem méltóan ugrándozva tettem meg minden egyes métert a pályán, hiszen már most felturbózott az az tudat, hogy nem csak sétálgathatok rajta, hanem egy autóval a seggem alatt is körözhetek majd holnap. És mivel nagyon izgatott lettem, és különben is ismertem már a szingapúri aszfaltcsíkot, nem nagyon tudott lekötni a mérnökök magyarázata az egyes kanyarokról, inkább Kimivel cseverésztünk jó szokásunkhoz híven Telefonon ugyan beszéltünk az elmúlt egy hétben, de mint mindig, most is rengeteg megbeszélnivalónk akadt.
- Hiába, már teljesen fel vagyok pörögve! - vigyorogtam, mint a tejbetök. - Annyira várom már a holnapot!
- Sosem akartál még ennyire szabadedzeni, mi? - lökött oldalba nevetve.
- Eltaláltad! - helyeseltem. - De most minden vágyam az lesz, hogy másfél órán keresztül élvezkedhessek az autómban. Nem győzök már várakozni. Idegölő volt ez az egy hét...
- Nekem mondod? - nevetgélt, de pontosan tudtam, hogy nem azért, mert olyan nevetséges lenne az oka.
- Nyugi, ma tisztázódik minden. - vettem lejjebb a vigyorgási fokozatot, hogy lássa, komolyan érdekel a jelenlegi legnagyobb dilemmája.
- Ja, én is erre várok. Apropó, hol a barátnőd? - érdeklődött Heidi felől.
- A hotel felé menet kiszúrt egy menő butikot és mihelyst lepakoltunk a szobáinkban, elrohant shoppingolni. - tájékoztattam.
- Remélem nem azért, mert rájött, hogy nagy méretekből hiány van otthon. - motyogta.
- Egyszerűen ruhamániás. - rántottam meg a vállamat mosolyogva. - Azt mondta, kell vennie valami "csinit", mert szüksége lesz rá a hétvégén. Kíváncsi vagyok, mire készül. Nagyon titokzatosan mondta.
- Ez semmi jót nem jelent. - csóválta a fejét. - Amúgy neked sem mondta el, hogy mi a helyzet az eredményekkel?
- Nem. - ráztam a fejemet nemlegesen. - Érdeklődtem, de azt mondta, ez csak rátok tartozik, úgyhogy neked mutatja majd meg a papírjait.
- Korrekt. - bólintott.
- Egyébként nem játszottál el a gondolattal, hogy esetleg egy család lesztek? - fordultam felé kíváncsiskodva.
- Elég nehéz volt kibírni, de azon voltam, hogy ne gyötörjem magam ilyen rémálmokkal. - árulta el meggyötört arccal.
- Pedig biztos vagyok benne, hogy Heidi szuper anya lenne! - védtem meg egy kicsit a barátnőmet. Kimi néha túlságosan is szörnyű nőszemélyként könyvelte el szegényt, és ez olykor nem esett jól nekem sem.
- Ja, mert imádja mások életét irányítani. Ha lenne egy kölyke, legalább kiélhetné a vágyait.
- Ne legyél ilyen gonosz! - csaptam rá a karjára. - Egyébként meg a kölyke a te kölyköd is lenne...
- Nem hiszek benne, hogy ekkora pech létezik. - dugta zsebre a kezét, ahogy meneteltünk előre a pályán.
- Előfordulhat...
- De nem akarom. Egyikünk sem. - nyomatékosította. - Nekünk ez nem menne. Ég és föld vagyunk, szinte sosem értünk egyet és Heidi baromira nem az esetem. Az lesz a legjobb, ha kiderül, hogy felesleges volt minden para, és éljük tovább a saját életünket.
- A ti érdeketekben én is ebben reménykedek. - bólogattam. - Elég nekem az unokaöcsém, nem akarnék még keresztanyu is lenni.
- Na jó, ezt fejezzük be! - állt meg egy pillanatra. - Nem kéne festenünk az ördögöt arra a bizonyos falra.
- Jó, értettem, főnök! - szalutáltam viccelődve.
- Kösz, Cukilány! - mosolyodott el, mire én elborzadtam.
- Ne már, még nem felejtetted el? - emeltem égnek a tekintetemet.
- Én nem felejtek. - szótagolta lassan, majd vigyorogni kezdett. - Bírom, amikor ilyen fejet vágsz.
- Milyet? - néztem rá kíváncsian.
- Ilyen "jaj, Kimi már megint gonoszkodik velem és ez nekem nem tetszik" fejet. - nevetett.
- Ezt most sértésnek veszem. - szorítottam össze a számat durcásan, majd nagy léptekkel előreloholtam.
- Hé, csak vicceltem! - jött utánam röhögve, majd nagy jókedvében átkarolta a vállamat. - De a Cukilány azért megmaradhat, ugye?
- A Kicsi Nina sem volt a kedvencem, de mivel csak te hívtál így, ezért eltűrtem. - vallottam be.
- Nem is tudtam, hogy tetszik a beceneved. - lepődött meg.
- Maradjunk annyiban, hogy elviselhetőbb, mint a Cukilány.
- Igazság szerint ez nem is áll annyira a számra, mint a Kicsi Nina...az már tök természetesen jön. - közölte nagy mosollyal.
- Marhára örülök neki, hogy még mindig kicsinek titulálsz. - fintorodtam el. - De tudod mit? Akkor te megmaradsz cikinek. A neved pedig...CiKimi lesz. - nevettem fel, amikor egy jól összevont jelzős nevet találtam ki a finnek, aki láthatóan nem repesett az örömtől, amikor meghallotta brilliáns névötletemet.
- Hallod, ne akard kihúzni a gyufát! - emelte fel figyelmeztetően a mutatóujját.
- CiKimi, CiKimi... - ismételgettem, mint az óvodások, ha csúfolják a társaikat.
- Hé, ott hátul! - kiáltott hátra Simon, a vezető versenymérnökünk. - Milyen rohadt jó kedvetek van!
- Köszönjünk, Simon, tényleg szomorkodunk! - kiáltottam vissza.
- Az klassz, csak nehogy vasárnap sírás legyen a vége, mert elmérj egy féktávot! - vonta fel a szemöldökét jelzésértékűen, miután bevárt minket a többiekkel. - Úgyhogy száj becsuk, szemed a pályán kicsi Nina.
- Most már mindenki így hív? - hökkentem meg. Kimire néztem, aki viszont nemhogy rászólt volna Simonra, még röhögött is azon, hogy a mérnök is így nevezett.
- Látod, kicsi Nina, az én névötleteim nyerőbbek...és maradandóbbak! - veregette meg a vállamat gúnyolódva, mielőtt komolyra vettük volna a figurát és hajlandóan lettünk végre együttműködni a csapattársainkkal.

A pályabejárás után még az sem szegte kicsattanóan jó kedvemet, hogy hivatalos voltam a sajtótájékoztatóra. Mosolyogva követtem Michaelát, mosolyogva bólogattam, amikor javaslatokat tett a sablonkérdések válaszaira, mosolyogva mentem be a médiaépületbe és mosolyogva ültem be az első sorba a fiúk közé, akik mind örültek annak, hogy újra köztük vagyok. A kérdéseket is mosolyogva válaszoltam meg, pedig rengeteget kaptam és köztük számos olyat, amit alapesetben morogva reagáltam volna le, de most türelmesen és jókedvűen adtam választ minden zavarba hozni kívánó faggatózásra. Michaela nem győzött agyba-főbe dicsérni, amikor kijöttünk a sajtótájékoztatóról.
- Bármitől is vagy így feldobva, kérlek tartsd meg ezt a jókedvet a hétvége további részére is! - kérlelt, amin ismét csak mosolyogni tudtam.
- Szíves örömest, drága sajtósom!
- Mit hallok? - pislogott meglepetten.
- Megérdemled ezt a jelzőt. - néztem rá angyalian. - Sőt, akár még a barátnőmnek is neveznélek, ha nem lennél annyira munkatársközpontú.
- A barátnő-státusztól azért még távol állunk. - állapította meg.
- Miért? Már lelkiztél is velem! - emlékeztettem a spái esténkre.
- Én azt inkább helyrepofozásnak nevezném. - köszörülte meg a torkát.
- Jaj, Michaela, ne butáskodj, szerintem már tök jó haverok lettünk! - löktem oldalba, mert tudtam, hogy ezzel piszkálhatom.
- Haverok... - húzta fel az orrát, amivel kifejezte nemtetszését. - Az előbb még barátnőségről beszéltél...
- De az nem akarsz lenni. - mutattam rá. - Bár nem értem, miért ódzkodsz tőle...
- Nem ódzkodok, csak én próbálom tiszteletben tartani a munkakapcsolataimat. - védekezett hevesen.
- Ja, főleg Damiennel... - vigyorogtam. - A szerelőkkel fontos a jó munkakapcsolat fenntartása.
- Csak annyira, mint a csapattárssal. - vágott vissza, ami egy kicsit meglepett. El is felejtettem, hogy beszámoltam neki Kimiről. - Tulajdonképpen mi is van most köztetek? Mert én semmi változást nem látok a korábbihoz képest. Csak annyit, hogy nagyon jól elvagytok egymással.
- Ennyi a lényeg. - vontam meg a vállamat mosolyogva.
- Ó, tényleg? - húzta fel a szemöldökét kíváncsiskodva.
- Figyu, a sajtósomnak nem kell beszámolnom ilyesmikről. - néztem rá gonoszkodva. - Más lenne a helyzet, ha a barátnőm lennél. De persze az nem fűlik a fogadhoz.
- Lehetetlen nőszemély vagy te, Nina. - csóválta a fejét, pedig tudom, hogy lenyűgöztem.
- Akkor mit mondasz? - vigyorogtam rá.
- Na jó, ha vége a mai napnak, elmegyünk valami kellemes hangulatú bárba, és kitárgyaljuk egymás szerelmi életét. Ez elég barátnős szokás? - tudakolta, de nem tudtam válaszolni, mert annyira kellett nevetnem.
- És még én vagyok a lehetetlen? Michaela, a munkádban profi vagy, de emberi kapcsolatokról még van mit tanulnod. Csodálkozok, hogy Damien egyáltalán beéri veled.
- Hát pont ez aggaszt mostanában. - változott meg arckifejezése.
- Gáz van veletek? - érdeklődtem, amikor befejeztem a nevetgélést. - Megruházom a srácot!
- Majd elmondom. - eresztett meg egy mosolyt. - Akkor áll az esti találkozó?
- Holnap szabadedzés lesz, nem baj? - kérdeztem, mert tudom, hogy a munkanap előtti kiruccanásra allergiás.
- Nem maradunk sokáig. Vállalom a felelősséget. - nyugtatott meg mosolyogva.
- Klassz! - örültem meg a lehetőségnek.
Már beértünk a motorhome-ba, amikor hirtelen eszeveszett nevetgélés csapta meg a fülemet. Követtem a hangot, mert nem akartam elhinni, hogy tényleg az az illető őrjöng ilyen tőle nem megszokott módon, akire gondolok. Amikor azonban megláttam, hogy a pihenőink előtt Kimi és Heidi egymást ölelgetik, kipattantak a szemeim.
- Hahó, mi ez a hahotázás? - érdeklődtem, mert hiába álltam ott már egy ideje, annyira el voltak foglalva magukkal, hogy észre sem vettek. Erre azonban egyszerre fordultak felém, még mindig hangosan nevetve.
- NEM LESZEK APA! - jött oda hozzám Kimi, aki őszinte boldogsággal az arcán adott egy hatalmas puszit, majd úgy megölelt, hogy kis híján kinyomta belőlem a szuszt.
- Ez igaz? - kérdeztem Heiditől, aki rögtön ezután a nyakamba ugrott.
- Teljesen! Úgy örülök! - vinnyogta megkönnyebülten.
- De, úristen! - néztem hitetlenkedve Kimire, akit még sosem láttam ennyire önkívületben. - Ki vagy te, és hol van az igazi Kimi Räikkönen!
- Ki*szottul , sőt k*va jól érzem most magam! - röhögött, miközben a tenyerét végighúzta az arcán. - Bakker, tényleg van isten. Kösz, bármi is az igazi neved! - nézett fel az égre -pontosabban a plafonra-, mintha az istennel kommunikálna. Heidivel felnevettünk a finn viselkedésén, ami baromira szokatlan volt tőle, de nagyon jó volt így látni őt.
- Hallod, ez azért fura. - mondtam a lassan csillapodó csapattársamnak. - Nem gondoltam volna, hogy ennyire kicsattansz majd az örömtől.
- Már teljesen abban voltam, hogy úgyse jön be az, amit én akarok és most, hogy mégis így lett, cseszettül élvezem! - vallotta be még mindig vigyorogva.
- Én is nagyon beparáztam, főleg amikor a doki közölte, hogy van valami gond. - árulta el Heidi is. - De kiderült, hogy a megritkult menzeszemnek az a forrása, hogy túlságosan sokat stresszeltem az utóbbi időben. Úgyhogy azt javasolta, hogy ha nem akarom magamat beijeszteni többet, ne éljek ilyen feszült életet!
- Ez ellen tennünk kell! Méghozzá közösen! - határoztam el.
- Este elmegyünk valahová! - dobta fel az ötletet Kimi. - Ezt a jó hírt muszáj megünnepelnünk!
- De...én már megbeszéltem Michaelával, hogy... - jutott eszembe szegény sajtósom, akivel szerettem volna találkozni este, de Kimit és Heidit sem akartam cserben hagyni.
- Ő is jön! - vágott közbe a finn. - Még azt az lökött szerelőjét is hozhatja, mit bánom én! Szólok Sebasnak is, ma este belecsapunk a lecsóba, minden más le van szarva! Ugye benne vagytok? - kérdezte, amikor egyik karjával engem, a másikkal a barátnőmet karolta át.
- Naná! - helyeseltünk egyszerre. Azt hiszem szép estének -vagy inkább éjszakának?- nézünk elébe...