81/1. fejezet: Szingapúri szeszélyek

Sziasztok!
Bocsánatért esedezek, hogy így egy napos késéssel sem teljes mértékben azt kapjátok, amire vártatok. Ugyanis a héten alig jutott időm írni, főleg a mai meg a tegnapi napon, így nehézkesen tudtam elkészülni ezzel a fejezettel...vagyis a felével. Mivel túl sok került volna bele ebbe a részbe, inkább kétfelé bontottam és így a további történések a 81/2-ben lesznek. Azt valószínűleg vagy szombaton vagy vasárnap hozom, de mivel az előzetes tartalma csak abban a részben fog megtörténni, ezért nem lesz külön előzetes a második felére. Elnézést, de csak így tudtam megoldani, semmiképpen nem akartam, hogy ma olvasnivaló nélkül maradjatok, már csak azért is, mert elképesztő mennyien kattintottatok tegnap a rész reményében a blogra! Köszönöm :)
Jó olvasást a fejezet első feléhez, a hétvégén jön a párja! :)

(Heidi)

- Igyunk a függetlenségre! - emelte a magasba a vodkáját Kimi, mire mindenki más követte a mozdulatát és az ünnepélyes jelmondat elhangzása után összekoccintottuk a poharainkat, így hangos csörömpölés és nevetés közepette ittunk a finn kérésére.
Szingapúr egyik káprázatos külsőteres szórakozóhelyén, a Riverside Pointnál eresztettük ki az elmúlt napok gőzét, egy olyan helyszínen, ami rendesen megadta az alaphangulatot. Az öböl partján csoportosultunk össze egy tetővel fedett asztalnál, ahol csak a mi kis csapatunk iszogatott és beszélgetett, így tökéletes környezetet találtunk a ma esti traccspartira. Már akkor megragadott valami ebben a vízközeli bárban, amikor délelőtt városnézés és shoppingolás közben véletlenül erre tévedtem. Amikor pedig ezt a helyet javasoltam a többieknek az ünneplésre, senki sem ellenkezett. Voltunk páran, de nem mindegyikük tudta, mit ért Kimi a függetlenség alatt. A közös kalandunkról egyedül Nina és Seb tudott, akik a mosolyukkal elárulták, hogy bennfentesként tudják, hogy ez a vezényszó nem csak Kimi életstílusára utalt. A többiek csak kihasználták az alkalmat egy közös koccintásra, de az eredményen nem változtatott, mert már mindannyian jó hangulatban voltunk.
- Nem értem hogy ihatsz vodkát, mikor annyi egzotikus koktélt kínálnak! - ciccegtem a velem szemben ülő finn felé, aki ugyebár megmaradt a számára hagyományos italnál, miközben mi mindannyian valami fincsi és jól kinéző koktélokat vedeltünk.
- Szeretem a megszokott dolgokat. - felelte tömören, de őszintén Kimi. - Ez igaz a kedvenc piámra, a kedvenc időtöltéseimre, a barátaimra és az életemre is. Meg persze arra, hogy eltűröm, ahogy oltogatsz.
- Nem is oltogatlak. - húztam fel az orromat sértetten. - Csak szimplán kifejeztem, hogy nem értelek.
- Én meg téged nem értelek. - kontrázott rögtön. - Úgy a komplett személyiséged egy érthetetlen cucc.
- Köszönöm a személyleírást, mást nem is vártam tőled. - fintorodtam el a megjegyzése hallatán.
- Szerencsére gyereket sem. - sutyorogta valamivel halkabban, hogy a többiek ne értsék. A szófordulatán muszáj volt elmosolyodnom, de mivel ezt a témát nem akartam fennhangon pedzegetni mindenki előtt, csak egy helyeslő bólintással válaszoltam.
- Ilyenkor tökéletesen látszik, hogy nem működött volna a családosdi veletek. - kuncogott Nina a szóváltásunkon.
A kicsilány - már mondhatni, természetesen - Kimi mellett feszített és jót szórakozott azon, hogy az elmúlt napok idegeskedései után is ugyanolyan stílusban szólunk egymáshoz a finnel, ahogy eddig. Kár lett volna tagadni, hogy mindkettőnkről hatalmas teher esett le, amikor kiderült, hogy nem vagyok terhes és nem kell fájnia a fejünknek egy baba miatt. Most már szerencsére Kimi és én is felszabadultan tudtunk beszélgetni.
- Nekem most per pillanat ti vagytok a családom. - néztem körbe a társaságunkon mosolyogva.
Oké, a Lotusos szerelőket annyira nem soroltam ide, de Nina, Kimi, Seb egyértelműen a szívemhez nőttek az idáig együtt eltöltött idő alatt. Már-már elérzékenyülve pillantottam a két fiúra és a barátnőmre, mert túl szépnek tűnt ez a pillanat ahhoz, hogy igaz legyen. Nemrég még annyi sérelmünk volt, hogy csak kiabálni meg gorombáskodni tudtunk egymással, most meg egy asztalnál ülünk és iszogatunk. Imádnivalóak vagyunk!
- Szegény Antonio! Pedig úgy imád téged! - nevetett Nina.
- Téged még jobban! - néztem rá összeszűkült szemmel, mintha féltékenyekednék. - Néha már rászólnék, hogy hé, apa, véletlenül nem én vagyok a lányod? Tök igazságtalan...
- Azért ennyire nem súlyos a helyzet. - pislogott a barátnőm ártatlanul.
- Már az idősebb pasikat is vonzod, az a helyzet. - jegyezte meg Kimi Ninára nézve, aki egy "hagyj már!" pillantással és némi szemforgatással elintézte, hogy a Jégember orrhangon röhögjön magában.

Kicsit szkeptikusan néztem őket, mert még mindig nehezen emésztettem meg, hogy ők így együtt. Persze nem a szó szoros értelmében, de az a láthatatlan kötelék, ami eddig is összekötötte őket, most valahogy szorosabb lett, ez egy olyan sasszemű külső megfigyelő számára, mint nekem, nyilvánvalóan látható. Nem csináltak semmi romantikusat, de már az is sokat elárult, hogy amikor megérkeztünk és kinéztük magunknak ezt a helyet, automatikusan egymás mellé dobták le magunkat minden előzetes megbeszélés nélkül. És mi tagadás, egyáltalán nem volt rossz rájuk nézni. Per pillanat mindketten vidámak és felszabadultak voltak, de az a szokásos csipkelődésük most is érvénybe lépett, mivel Nina nem hagyta annyiban Kimi előző megjegyzését, a finn pedig nem engedte, hogy a barátnőmnek legyen igaza. Látva ezt az összhangot közöttük, azt hiszem itt az ideje megbékélnem a helyzettel, hogy Nina saját maga is tudja alakítani a szerelmi életét -már ha ezt annak lehet nevezni, mert ezt erősen csalóka kifejezés Nina esetében-, és ha ebben mégis segítségre lenne szüksége, nem nekem kell egyengetni az útját, hanem annak, akivel együtt akar lenni.
Ahogy ezt így végiggondoltam magamban -mivel a két tökkelütött adok-kapokjába nem tudtam és nem is akartam beleszólni-, akaratlanul is Sebastianra tévedt a tekintetem, aki mellettem ücsörgött és feltűnően csendes volt. Először az a gyanúm támadt, hogy nem viseli jól Nina és Kimi együttes látványát, ami érthető is lett volna, hiszen ő tulajdonképpen most azon van, hogy visszaillessze Ninát a barátai közé. Nagy törés volt neki az az éjszaka, amit együtt töltöttek a barátnőmmel, és az elvesztett remény totálisan lelombozta. Ezen az estén azonban nem szomorkodott, csak szimplán szótlannak tűnt. Amikor felé fordultam, akkor vettem észre, hogy azért nem társalog senkivel, mert a telefonját nyomkodja.
- Hé, kisherceg, azt nagyon gyorsan tedd el! - nyúltam a mobilja után, amit az ölében tartva kezelt. Fene azokat a jó pilótareflexeit, rögtön elrántotta a kezét, és nevetve hárította el a támadásomat.
- A-a, nem lehet. - mosolygott titokzatosan, majd visszabújt a képernyő mögé.
- Ha Horner az, akkor üzenem neki, hogy ne most bombázzon a hülye utasításaival! Hagyjon szórakozni, elvégre azért vagy itt!
- Christian még a pályán van és fontosabb dolga is van, mint velem foglalkozni. - informált, de csak nem árulta el, mi köti le ennyire a figyelmét a telefonján.
- Akkor mi a francért nem teszed le azt a szart? Komolyan, mint a kisgyerekek a számítógép előtt, úgy bújod a képernyőt! - fejeztem ki határozott nemtetszésemet.
- Nyugi, anyu, mindjárt beszélhetünk. - vigyorgott, de kiszúrtam, hogy ezután sokkal gyorsabb tempóban pötyögött a telefonján.
Sértetten felhorkantottam, de nem szapultam tovább, inkább a társaság másik részére fordítottam a figyelmemet. A Lotus-os szerelők néhány képviselője tulajdonképpen nem is lett meghívva, sejtésem szerint csak Damien nem bírt megint a vérével és miután Nina őt is rávette, hogy tartson velünk, szólt a többi társának, akik meg hülyék lettek volna visszamenni a szállodába munka után, inkább velünk tartottak. De szerencsére ők el voltak foglalva magukkal, hangosan röhögtek és disznó vicceket meséltek egymásnak, ha éppen nem valamelyik hoszteszlánnyal átélt kalandjaikat hozták nyilvánosságra. Egyedül a Damien mellett síri csendben üldögélő Michaelát sajnáltam, aki bár próbált a fiúkra koncentrálni, tisztán látszott, hogy nem köti le őt az ordenáré stílusban történő témázás. Így csak maga elé meredt, és kortyolgatta a koktélját.
- Miért nézel ilyen üveges szemmel, te nő? - lökdöstem meg a sajtóslány karját, aki erre megrezzent és értetlenül pislogva fordult felém.
- Hogy én? Mi? - habogott.
- Igen, drágám, neked szóltam. - mosolyogtam rá. Szórakoztatott, hogy most egyáltalán nem az a kőszikla, aki "szolgálatban" van. - Miért bambulsz ennyire? - ismételtem meg a kérdésemet.
- Ó, hát csak csodálom a fényeket. - vágott rá rögtön egy ócska kifogást, majd hogy be is bizonyítsa, az öböl menti színkavalkádot kezdte el figyelni. De kis naiv, azt hiszi át tud ejteni?
- Aha, persze, én meg Michelle Obama vagyok. - forgattam a szememet. - Szóval ki vele, miért próbálod miért akarsz lesüllyedni ezeknek a barmoknak a szintjére? - böktem a fejemmel az éppen röhögőgörcsöt kapott szerelőcsapat felé. Michaelát hirtelen már egy cseppet sem érdekelték a fények.
- Ha már eljöttem, igyekszem kihasználni a pihenőidőt. - jelentette ki olyan hangsúllyal, ami a délutáni sajtótájékoztatón még elment volna, de itt már nagyon cikinek hatott.
- Süt rólad, hogy mennyire jól érzed magad. - néztem rá úgy, hogy lássa, engem nem tud megtéveszteni. Ő is észrevette, hogy felesleges tovább áltatni magát és engem is, úgyhogy végre megadta magát.
- Egy kicsit unatkozok. De a fények tényleg csodásak. - tette hozzá mosolyogva.
- Szóval unatkozol? - kérdeztem vissza kissé hangosabban és még a nyakamat is a fiúk felé nyújtogattam, hátha az az őrült Damien is meghallja, hogy a barátnője mennyire unja magát, de ekkor azzal kellett szembesülnöm, hogy a srác nemhogy nem vette észre a mellette ülő csaja unott képét, de még a társai felé fordulva konkrétan rá se hederített Michaelára. Amikor nagy szemekkel vettem tudomásul, hogy Damien egyszerűen egy tuskó, visszanéztem a sajtóslányra, aki szomorúan megvonta a vállát. - Ez nem fair. - bosszankodtam, de a következő pillanatban már elvigyorodtam. Zseniális ötletem támadt. - Gyere, drágám, ha a pasid nem hajlandó foglalkozni veled, majd én kezelésbe veszlek!
- Mi? - hökkent meg, amikor megfogtam a karját és miután felálltam, őt is felhúztam a helyéről. - Hé!
- Kisasszony! - szóltam az asztal túlsó felén nevetgélő Ninának, aki még mindig Kimivel ökörködött. - Nina!
- He? - nézett végre rám nagy kegyesen.
- Emeld meg a seggedet, megnézzük, mi vár ránk odabent. - Úgy gondoltam, ha őt is elrángatom, a fiúk csak észre veszik, hogy a csajok felszívódtak a társaságból. Akkor talán egyesek is észhez térnek.
- Jól vagyok én itt! - ellenkezett Nina. Csúnyán néztem rá, hiszen ez most nem akarat kérdése, jönnie kell!
- Ne kéresd már magad kislány, hanem gyere! - türelmetlenkedtem, látva, hogy nem nagyon akar mozdulni.
- De most miért? - nézett rám kérdően. - Éppen beszélgetek!
- Az engem nem érdekel! - emeltem égnek a tekintetemet. - Gyere szépen, körülnézünk bent és ha nincs semmi érdekes, visszajövünk.
- Mi ez, kémcsajokat játszotok? - viccelődött Kimi. - A három grácia besétál és mindent feltérképez?
- Pontosan ezt akarjuk. - mosolyogtam rá nyájasan. - Na gyere már, te vagy a harmadik grácia! - hívtam a barátnőmet, aki erre nyafogva, de feltápászkodott a helyéről.
- Ha megint összeszedsz egy nyakbalihegőt, addig éltél! - nézett figyelmeztetően a lányra Kimi.
- Hú, ez egy halálos fenyegetés akart lenni? - fintorgott vissza Nina. - Most aztán nagyon félek...
- Nem is neked kell félni. - közölte semleges arccal a finn, mire a barátnőm a szemét forgatva elmosolyodott.
- Akkor bemegyünk, jó? - tájékoztattam az asztaltársaságot, pontosabban annak azon részét, akik a saját öklendező röhögésüktől hallottak is valamit. A Lotus-os szerelők konkrétan ránk se bagóztak.
- Ennek semmi értelme, Heidi. - szólalt meg Michaela csüggedten.
- Dehogynem! Gyertek csajok, hátha ezen a klassz helyen klassz pasik is vannak, nem csak ilyen ütődöttek, mint egyesek. - játszottam tovább a sértődött nő szerepét, de persze megint nem azok reagáltak, akiktől vártam volna. Csak Seb és Kimi kérte számon az ütődött jelzőt, akik kulturáltan viselkedtek. A többi barom éppen azzal volt elfoglalva, hogy egyikük telefonján valami übervicces képet röhögjenek ki. Hát jó, ha harc, hát legyen harc! Ezt akkor sem hagyhatjuk annyiban!
- Elárulod, mit keresünk itt bent? - kérdezte Nina, miután becipeltem mindkettejüket a bárba.
- Kicsit hagyjuk a mi fiúinkat és inkább megszemléljük, milyen itt a felhozatal. - pásztáztam körbe a tömött placcot. Ez ugyan csak egy ürügy volt, hogy bent maradjunk, és így ahelyett, hogy a szingapúri pasikat néztem volna, csak ülőhelyet kerestem magunknak.
- Itt az összes húzott szemű. - jegyezte meg kuncogva Nina. - Közülük akarsz pasit fogni magadnak? Most erősen csalódtam benned, Heidi!
- Jaj, de poénos valaki! - forgattam a szememet. Eszem ágában sem volt bármilyen pasival is flörtölni.
- Elmagyarázná nekem valaki, miért ácsorgunk a legnagyobb tömeg közepén? - tudakolta a türelmetlen Michaela.
- Drágám, miattad vagyunk most itt! - adtam okot az előbbi kérdésére. - Gyertek, ott letelepedünk! - mutattam egy boxra, ahol csak egy lány és egy fiú ült és nem foglalták el az összes helyet. - Helóka! Nem zavarunk meg semmit, ha ide ülünk, ugye? - kérdeztem meg a párocskát, akik meglepve bámultak ránk, de nem ellenkeztek, amikor csak úgy ledobtuk magunkat.
- Ezt a kört te fizeted, barátném! - vigyorodott el Nina. - Ha már így berángattál, ez a minimum...
- Én azzal is megelégszek, ha elárulod, miért kellett bejönnünk. - érdeklődött Michaela.
- Egy pillanat! - intettem türelemre a csajokat, egészen addig, amíg meg nem érkezett a három koktélunk. - Most pedig... - fordultam a sajtóslány felé. - Mondd el, mi bántja a szerelmes kis szívedet!
- Nekem nincs szerelmes szívem! - hőkölt hátra fintorogva Michaela.
- De még mennyire, hogy van! - bizonygattam jókedvűen. - Most éppen vérzik, mert a szívszerelmed nem hajlandó veled foglalkozni.
- Ez már nem újdonság. - sütötte le a szemét zavartan. Hoppá, akkor azt hiszem el is érkeztünk a témához.
- Ennyivel nem elégszünk meg! - hajoltam közelebb kíváncsian, majd oldalba löktem Ninát, aki ahelyett, hogy a sajtósára figyelt volna, a velünk szemben ülő és szemérmetlenül romantikázó fiatal párt stírölte.
- Ó, igen, hát persze! - terelődött felénk a figyelme. - Mondd csak Michaela, hallgatunk!
- Nem akarok panaszkodni. Az nem az én stílusom. - motyogta tiltakozóan.
- Bezzeg rám mindig van valami panaszod! - horkant fel a szőke barátnőm.
- Nina! - sziszegtem, miután jó erősen belekönyököltem.
- Ez az igazság! Ajj, jól van már! - dörzsölte meg az oldalát, miután ismét "helyreraktam".
- Értékelem az érdeklődéseteket, de nem akarlak untatni titeket. - mosolyodott el Michaela, akit úgy néz ki még jobban meg kell győzni, hogy végre kipakolja a problémáit.
- Ide figyelj, te nő! - néztem rá amolyan "most megmondom a tutit" stílusban. - Látom én, hogy mi az ábra, de ahhoz, hogy segíteni tudjunk, részletek kellenek. Bennfentes részletek, amikről mi nem tudhatunk.
- De Nina talán igen. - pillantott a barátnőmre. - Ti tök jól kijöttök Damiennel, biztos panaszkodott rólam.
- Rólad? - pislogott meglepetten Nina. - Dehogyis! Egy rossz szava nincs rád soha!
- Tényleg? És bármi jót mond rólam? - kíváncsiskodott Michaela.
- Hát...igazából nem nagyon szokott rólad beszélni. - vallotta be kínosan Nina. - Nem szoktál témába kerülni. De én azt hittem minden rendben veletek, azért nem pletykálkodik a kapcsolatotokról.
- Ha legalább pletykálkodna, látnám, hogy érdekli valamennyire, hogy együtt vagyunk. - komorult el a sajtós arca. - Konkrétan semmibe vesz. Inkább a hülye társaival ökörködik, amivel nem is lenne baj, de állandóan velük tölti az összes szabadidejét! Amint befejezik a munkát az autókkal, rögtön mennek kocsmázni, vagy a szálloda bárjába és baromkodnak, az én fejemet pedig még csak le sem tojja.
- Ez a Damien egy szarházi! - csóváltam a fejemet bosszúsan. - Nem veszi észre, milyen jó nővel hozta össze a sors? - sóhajtottam színpadiasan, mire Michaela elmosolyodott.
- Biztos nem felelek meg eléggé az elvárásainak. - vonta meg a vállát. - Csak akkor nem értem, miért nem szakít velem. Még az is jobb lenne, mint most, hogy rám se hederít.
- Már június óta együtt vagytok, ha nem lennél elég jó neki, már rég tudatta volna veled. - magyaráztam bölcsen. - Szerintem az a helyzet, hogy ez a kölyök egyszerűen csak éretlen még a kapcsolatra egy olyan érett nővel, mint te. Ja és nem tud elhatárolódni a gyerekes viselkedéstől a komolyság kedvéért. Összességében egy reménytelen eset ez a srác. Igazán sajnálom! - tettem együttérzően a lány vállára a kezemet.
- Te normális vagy? - hüledezett Nina. - Ennyivel elintézed Michaela problémáját? Hogy "reménytelen eset ez a srác"? Heidi, rád sem ismerek!
- Ezen mi nem tudunk segíteni. - ráztam a fejemet. - Meg kell várni, míg Damien beérik és végre észreveszi, hogy a szerelőhaverjaival nem tud összeházasodni.
- Nekem sem voltak ilyen terveim. - szólt közbe kuncogva Michaela. - Én csak azt szeretném, hogy ha már együtt vagyunk, tegyünk is úgy, mint....mint ők. - bökött a fejével a szemben ülő srácra és a barátnőjére.
Mindhárman kicsit elmélázva figyeltük a két fiatalt, akik szemmel láthatólag teljesen oda voltak egymásért. Halkan beszélgettek, néha pedig elcsattan köztük egy-két szájrapuszi vagy egy hosszabb csók, amit simulós ölelkezés tett még szerelmesebbé. Én már attól is olvadoztam, ahogyan a pasi nézett a lányra, Michaela pedig ahogy észrevettem, csak szimplán az őket körüllengő meghittséget irigyelte. Nina meg...hát az ő szemei egészen mást szúrtak ki.
- Ti is látjátok? - sutyorogta közelebb hajolva. - McLarenes póló van a kabátja alatt! Hogy képzeli?
Michaelával csak kuncogtunk a barátnőnk tragédiáján, de míg ő azon problémázott, hogy ha már a csávó F1-rajongó, miért pont a McLarenért van oda, nekem brilliáns ötletem támadt. Nem akartam elárulni a csajoknak, hogy mire készülök, inkább rögtön nekiugrottam a feladatnak.
- Hé, bocsi! - szólítottam meg az előttünk éppen mosolyogva smároló párocskát. Miután meglepve felém fordultak, egy díjnyertes mosollyal próbáltam meggyőzni őket, hogy hallgassanak végig. - Nagyon szépek vagytok így együtt! Tényleg, jól álltok egymásnak, jó rátok nézni! - bókoltam a lehető legaranyosabban.
- Ööö...hát köszönjük szépen! - mosolyogtak kissé feszengve.
- Mi jár abban a romantikus fejedben? - kérdezte a fülemhez hajolva Nina, de nem foglalkoztam a kíváncsiságával.
- Látom a Forma 1-et is szeretitek. - néztem a srác pólójára, aki egyetértően bólogatott.
- Igen, ott leszünk a futamon is. - közölte izgatott mosollyal az arcán.
- Nagyszerű, mi is. - mutattam végig magunkon. Örömmel figyeltem, hogy a csávó tekintete megállapodott Ninán, majd a szemei kétszer akkorára tágultak ki.
- Ez most komoly? - csodálkozott, amikor végre felismerte a barátnőmet. - Kaphatunk egy autogramot? - kutakodott rögtön a zsebében papírért, miközben a barátnője már a telefonját készítette elő egy közös fotóra. - Basszus, nem is vettem észre, hogy kik ülnek velünk szemben. Jézusom, ne haragudj!
- Ugyan! - legyintett Nina lazán, majd odafirkantotta a nevét a papírra és mosolyogva pózolt a párossal közös fénykép kedvéért.
- Viszont ha már így összehozott minket a sors ezen a zsúfolt szórakozóhelyen... - kértem ismét figyelmet, miután Nina és a neki bemutatkozó Jackson nevű pasi meg a Miranda nevű barátnője befejezték a trécselést. - Lenne kedvetek Sebastian Vettellel és Kimi Räikkönennel is fotózkodni?
- Micsoda kérdés, persze! - vágta rá rögtön Jackson.
- Király! - vigyorodtam el. - Kint vannak, egy társaságként jöttünk. Garantálom, hogy teljesítik rajongói vágyatokat, ha cserébe segítetek ennek a lánynak egy kicsit. - karoltam át a mellettem ülő, és ezen a kijelentésemen igazán megdöbbenő Michaelát. - Csak egy kis apróságban kérnénk a segítségeteket! Benne vagytok? - pillantottam hol az egyikre, hol a másikra. Nagyon reméltem, hogy sikerült meggyőznöm őket Sebbel és Kimivel, de attól tartottam, ha majd megtudják mit is kellene tenniük értünk, visszakozni fognak.
- Én szívesen segítek. - felelte Jackson, majd ránézett a barátnőjére. - Mir?
- Mindent megadnék egy képért Sebastiannal! - nyávogta, majd kihasználva, hogy a pasija elfintorodott, édes kuncogással hozzábújt. Komolyan mondom, ezeknek minden egyes mozdulata egy bazi nagy szerelmes habcsókra hajaz! Irigykedek, de most nem erre kéne koncentrálnom...
- Remek! - dörzsöltem össze a tenyeremet vigyorogva, amikor számomra kedvező válaszokat zsebeltem be. - Elmondom, mi lenne a teendő...

(Sebastian)

"Még egy betű és holnap kíméletlenül kicseszek veled!"
"Ez most egy igent jelent?"
"Francba már! Jó."
- Na végre! Wow, el se hiszem, hogy sikerült! - nevettem fel boldogan, majd a magasba emeltem a mobilomat. - Ezt csinálja valaki utánam!
- Jön? - kérdezte Kimi, valamivel kevesebb lelkesedéssel.
- De még mennyire hogy jön! - bólogattam, majd hagytam, hogy az elégedettség egy széles mosolyban nyilvánuljon meg. - Csak 33 SMS-be került, de sikerült rávennem! Ez lehetetlen küldetés volt a javából!
- Azért el ne olvadj a szuper képességeidtől! - forgatta a szemét a haverom. - Lényeg, hogy tiszteletét teszi nálunk. Hát ez baró. Már kezdtem sajnálni, hogy én is finn vagyok. Szégyent hoz a fajtánkra ez a nyámnyila!
Kivételesen egyet kellett értenem Kimivel, ugyanis amióta megérkeztünk, arra próbáltam rávenni a meghülyült edzőmet, hogy jelenjen már meg ő is, hiszen a csapatunk része és a távolmaradásra nem ok az, hogy már nincsenek együtt Heidivel. Ugyan nem mondta ki nyíltan, hogy a volt barátnője miatt nem akar velünk tartani, de a megérzésem és a józan eszem is ezt súgta. Tennem kellett valamit és mivel tudtam, hogy a telefonja az egyik olyan dolga, ami nagyon fel tudja húzni, kíméletlenül bombáztam az üzeneteimmel. Az első néhányra még válaszolt, egyaránt elutasítva a kérésemet, de az sem szegte kedvemet, hogy a továbbiakra már nem reagált, így is tudom, hogy mindet elolvasta. Végül két perce megkaptam azt a bizonyos igent sugalló választ, ami a győzelmemet jelentette. Sikerült rávennem ezt a tunyát, hogy a szobában kuksolás helyett inkább jöjjön velünk szórakozni!
- Komolyan mondom, ezek megérdemlik egymást. - csóválta a fejét Kimi. - Egyikük sem akar lépni, de másra rá sem bírnak nézni. Ez normális?
- Remek alkalom lesz, hogy újra egymásra találjanak. - mosolyogtam, hiszen már előre vártam, mi lesz, ha Heidi és Heikki újra egy légtérbe kerülnek. Az utóbbi időben szándékosan kerülték egymást, most viszont kénytelenek lesznek szóba elegyedni egymással, ha nem akarják elrontani a hangulatot.
- Megtörténhetne végre. - értett egyet a finn is. - Kezdem unni, hogy Heidi folyton cseszeget. Nagyon hiánya van már a nőnek...
- Pedig te voltál neki az utolsó. - vigyorodtam el, miután felidéztem azt a reggelt, amikor kiderült, hogy ezeket egymásnak estek az éjjel. - Mégse nyújtottál olyan maradandó teljesítményt?
- Ezzel ne poénkodj, baromira nem vicces. - nézett rám szúrós szemekkel. - Kis híja volt, hogy tönkretettük az életünket.
- Hála az égieknek, akik látták, hogy egy cseppet sem lennétek jó szülők! - nevettem. Őszintén szólva el sem tudtam volna képzelni Heidit és Kimit társakként, főleg nem egy véletlenül becsúszott gyerek szüleiként.
- Hát ja, úgy néz ki, tényleg van isten. Már megköszöntem neki. - mosolyodott el. - Nagy kicseszés lett volna ebből.
- Én azért el tudnálak képzelni apaként. - gondolkoztam el, de persze egy percig sem tudtam komoly maradni. - A cumisüvegben vodkát kínálnál a gyereknek, és addig itatnád, amíg abba nem hagyja a bőgést. Heidi meg ordítozna, hogy megmérgezed a kölyköt!
- Barom! - röhögött fel. Ezek szerint ő is elképzelte ezt az élethelyzetet. - Mondom, hogy jobb így mindenkinek. Senki sem járt volna jól. Fú, ezzel a nővel egy napot nem bírnék ki!
- Biztos vagy benne, hogy ez nem kölcsönös? - kérdeztem nevetve.
- Biztos vagyok benne, hogy nagyon is kölcsönös. - bólogatott mosolyogva. - Nem is konkrétan a gyerekkel lett volna bajom, hanem az, hogy egy olyan nő lenne az anyja, mint Heidi.
- Egy belevaló, érett, minden téren tapasztalt nő? - tettem fel a kérdést. - Persze, az ilyen nem való anyának!
Természetesen csak ironizáltam, hiszen szerintem Heidi simán elment volna anyaként, egyszerűen megvan benne minden, ami egy felelősségteljes szülőhöz kell. Kimi esetében voltak azért kétségeim...
- Lehet, hogy jó anya lenne, de nem mellettem. - rázta a fejét tiltakozóan. - Én biztos nem játszanám a férfi szerepét egy házi sárkány mellett. Mert Heidiből az válik majd egy idő után, figyeld meg!
- Szegény lány, jól tette, hogy elment. - néztem mosolyogva a bár felé. - Ha hallaná ezeket a sértegetéseket...
- Nem nagyon tud érdekelni. - rántotta meg Kimi a vállát. - Annak viszont örülnék, ha nem bent flangálnának, ha már együtt iszogatunk. Mi a francért kellett lelépniük ilyen sürgősen?
- Heidi erősködött, biztos nyomós oka volt rá.
Alighogy ezt kimondtam, a két barátnő kilibegett a bár kapuján, de mielőtt elkezdtem volna találgatni, hogy hol hagyták a harmadik társukat, már ki is szúrtam a barna barátnőjüket, aki kisebb meglepetésünkre egy sráccal az oldalán sétált ki a szórakozóhelyről. Mosolyogva nézett fel a párjára, aki átkarolva a derekát terelgette a befelé vonuló emberek forgatagában, majd a sétányon kéz a kézben indultak tovább.
- Ezt sasoljátok, fiúk! - lépkedett felénk Heidi vigyorogva. Kimivel csodálkozva néztünk a lányt és a számunkra ismeretlen férfit, akik nagyon romantikusan távoztak a bár közeléből.
- Mi a szar? - ráncolta a homlokát Kimi. - Michaela bepasizott?
- De be ám! - helyeselt Nina nevetve. - Álmai pasija karjába botlott, aki álmai nőjét találta meg benne.
- Hát nem tökéletes az összhang? Nézzetek rájuk, olyan édesek! - olvadozott Heidi a szerelmesek láttán.
- De...ő nem vele van? - böktem a fejemmel az egyik Lotus-os szerelő felé, aki ugyan nem figyelt fel a beszélgetésünkre, de biztos voltam benne, hogy nem ok nélkül ültek egymás mellett a lánnyal egészen idáig.
- Mármint Damiennel? - kérdezett vissza Heidi túlságosan is harsányan. Már ekkor kezdett gyanús lenni a szitu, de amikor még jobban rázendített, már alig bírtam nevetés nélkül. - Ó, ki is az a Damien? Ezt kérdezte Michaela odabent? Ő már nem is emlékezett olyanra, akit így hívnak.
- He? - fordult végre felénk a neve hallatára a célszemély. - Nekem szóltál?
- Ó, dehogyis! - legyintett Heidi színpadiasan. - Ugyan már, miért is beszélne bárki rólad? Michaela is túllépett rajtad, nézz csak oda!
- Mi a f*sz? - terelődött Damien figyelme a szerelmesen andalgó pár felé. A szeme majd kiguvadt, annyira meglepődött. De a döbbeneten kívül hamarosan az idegesség is tért nyert. - Bakker! Lopja a csajomat!
- Egy jelentéktelen senki vagy, öcsi! Azt üzente, hogy további jó flörtölést a munkatársaiddal! - veregette hátba gonoszkodva Heidi.
- Mi? - hüledezett a srác. - Hogy került egyáltalán annak a ficsúrnak a közelébe?
- Amíg te a szerelmeiddel csacsogtál, ő fogta magát és keresett magának új pasit. - magyarázta Nina, hasonlóan nyájasan, mint Heidi. Ahogy a két barátnő összenézett, már tudtam, hogy ez egy ádáz cselszövés.
- Milyen új pasit? - őrjöngött a szerelő, akinek egyre jobban kezdte szúrni a szemét, hogy a barátnőjét egy másik pasi oldalán látja. - Velem jár, b*meg! Meg akar csalni?!
- Damien, ha te még látsz reményt a kapcsolatotokban, akkor tegyél is érte valamit! - ajánlotta Nina a szerelőjének. - Michaelát szemmel láthatólag szemernyit se foglalkoztatja, hogy papíron kapcsolatban van!
- Megőrjít ez a nő, esküszöm! - sziszegett dühösen Damien, majd felpattant és ordítozva a barátnője után rohant. - Azonnal állj meg, hallod? Te meg mit bámulsz, tesó, kéne a csajom? Akkor szólok, hogy felejtős az ügy! Na k*va gyorsan vedd le a mancsod róla, mert nem csak papíron foglalt!
Ennyit hallottunk a viaskodásból, mert ezt követően már az egész társaságunk az őrült szerelőn röhögött, aki magából kikelve kiabált a nyílt utcán, csakis azért, hogy a csávó leakadjon Michaeláról.
- Imádom, ha egy pasi ennyit teper egy nő kegyeiért. - küszködött a könnyeivel Heidi, aki személyes sikereként élte meg, hogy ennek a szép pillanatnak a részese lehet.
- Ti aztán nem vagytok semmik! - csóválta elismerően a fejét Kimi. - Ha a srác megtudja, hogy átvertétek...
- Hálás lesz nekünk! - fejezte be a mondatát Nina, akinek szintén elégedett mosoly virított az arcán.
- Hiába, a nőknek különös érzékük van a pasik átverésére. - ismertem el, és büszkén vettem tudomásul, hogy nem célozgatásként könyvelték el a csajok.
- Én hoztam össze őket, az a minimum, hogy egy vonalban is tartom őket. Damien elfelejtette, hogy Michaela létezik, de most már garantáltan mindig rajta fogja tartani a szemét. - kuncogott Nina.
- Micsoda dráma... - kommentálta a látottakat és a hallottakat egyaránt Kimi.
- Ez a fej mindent megér! - kezdtem el nevetni, amikor láttuk, hogy Damien Michaela kezét nyomorgatva visszatér közénk. A lány nevetéssel küszködött, de nagyon elégedettnek tűnt, míg mögötte az előbbi párja téblábolt, de ő is hasonlóan szórakozottnak tűnt. Egyedül szegény srác forrt a dühtől, de mi persze ezt élveztük a legjobban.
- Tökéletes alakítás volt, Jackson! - ugrott fel ujjongva Heidi a helyéről, és rögtön az ismeretlen hódoló nyakába ugrott.
Az asztaltársaságunk hol a hálálkodó Heidit, hol a kerek szemekkel őket bámuló Damient figyelte, akinek halvány gőze sem volt róla, mi folyik éppen körülötte. Akkor koppant csak igazán, amikor a bárból kicsoszogott egy nagyon jókedvű helyes lány, aki a Jackson nevezetű srác mellé szegődött, így mindenkinek leesett, hogy valószínűleg együtt vannak. Még az eddig elég bambának tűnő Damiennek is.
- Mi a jó édes franc van? - cikázott a tekintete az egyszerre két csajt ölelgető riválisán és Michaelán, aki diadalmasan vigyorgott rá. - Ez....ez csak valami vicc ugye?
- Kész átverésnek is hívhatod! - vonta meg a vállát Heidi.
- Szóval ti...együtt vagytok? - kérdezte Jacksontól, aki éppen ekkor adott egy puszit a barátnőjének. Miután a srác bólogatva helyeselt, Michaela felé fordult. - És te...nem is akartál összejönni vele?
- Annyira fafejű vagy, Damien! - emelte égnek a tekintetét a sajtóslány. - Esküszöm, fogalmam sincs miért akarok még veled járni, mikor annyi eszed sincs, mint három csirkének együttvéve!
- Te átvertél? - kerekedett ki a szerelő szeme. Na igen, ő még mindig itt tartott.
- Csak kíváncsi voltam hogy reagálsz. - ismerte be Michaela a bűnösségét.
- És minden úgy alakult, ahogy reméltük. - büszkélkedett Heidi még mindig Jackson mellett feszítve.
- Ti nők, az agyamra mentek! - bosszankodott Damien, amikor rájött, hogy milyen álnok terv áldozata lett. - Te meg normális vagy? - karolta át Michaelát, majd egy sármos mosollyal ajándékozta meg őt. - Most örülsz magadnak?
- Azt hiszem, igen. - felelte a lány halványan mosolyogva. - Most legalább tapasztaltam, hogy valamennyire azért érdekellek.
- Hülye vagy? - lepődött meg a barátja. - Ha nem érdekelnél, szerinted miért bírom még mindig melletted?
- Ja, szóval csak kibírod, hogy együtt járunk... - rágott be a megjegyzésén Michaela.
- Szivi, azért vagyok veled, mert bírlak!
- Bírsz? - akadékoskodott tovább a barátnője. - Őket bírhatod! - mutatott a többi szerelő felé, akiknek hatalmas erőfeszítésükbe került, hogy ezúttal ne röhögjék szembe a kikészített társukat. - Engem nem!
- Akkor szeretlek! - sóhajtott Damien, miután kimondta a Michaela által elvárt bűvös szót. - Most boldog vagy?
- Igen, boldog vagyok! - vágta rá a lány keményen, de minden szigorúság eltűnt az arcáról, amikor egy sokatmondó csókot kezdeményezett a szerelővel, aki persze mohón viszonozta a váratlan meglepetést.
A társaságunk egy emberként kezdett el tapsolni, hiszen erre a befejezésre vártunk. Még a két külsős is éljenzett, mindannyian az újra egymásra találó Lotus-osokat ünnepeltük. Éppen a legjobb pillanatban jelent meg Heikki...és a szerelőcsapatom fele.
- Héééé emberek, milyen buli van itt? - kiáltotta el magát Stu, a legnagyobb partiarc a srácok közül.
- Ti meg mit kerestek itt? - nevettem meglepve.
- Ez milyen fogadtatás, Seb? - ráncolta a homlokát Ed, aki rögtön le is dobta magát közénk, a többiek pedig szintén követték a példáját. - Heikkitől jött az infó, hogy bandáztok, ki nem hagytuk volna!
- Christian elengedett titeket? - érdeklődtem, miután lepacsiztam a munkatársaimmal. Örültem, hogy elkísérték az edzőmet, mert velük egyszerűen lehetetlen unatkozni, de kissé meglepődtem, hogy a főnök kimenőt adott nekik, mert elég sok meló van most az autónkkal.
- Szerinted törődnek vele? - motyogta Heikki, aki a srácokkal ellentétben nem ült le közénk, hanem zsebre dugott kézzel ácsorgott a placcunk mellett. Nekem rögtön feltűnt, hogy nem kerülte el az, hogy Heidi egy másik pasi oldalán vigyorog, biztos összekombinált magának egy szép kis összeesküvés-elméletet. Már előre vártam, hogy mi lesz ebből, főleg amikor megláttam Heidi arcát. Mindkettejükön ugyanaz a zavartság uralkodott, egyikük sem tudott mit kezdeni a másik jelenlétével.

(Heidi)

Kisebb szívinfarktus ért, amikor megláttam Heikkit. Abszolút nem számítottam rá, és így, hogy teljesen váratlanul csöppent bele a társaságunkba, csak még inkább fokozódott a zavartságom. Nem tudtam felkészülni rá, hogy így fogunk összefutni és még semmilyen használható tervem nem volt arra, miként viszonyuljak hozzá. El is feledkeztem a mellettem álló párocskáról egy pillanatra, akkora kínba kerültem. De amikor Jackson finoman rákérdezett, hogy kérhet-e autogramot és képet Sebtől és Kimitől, hirtelen észbe kaptam.
- Fiúk, szolgáljátok ki a bajtársaimat! - toltam oda őket a világbajnokok elé, akik annyira nem voltak elragadtatva a kívülállókból hirtelen rajongókká váló ismeretlenektől, de azért készségesen kiszolgálták őket.
Amíg újdonsült ismerőseink rajongósdit játszottak, a Red Bullos szerelők pedig elvegyültek a Lotus-osokkal, a számat harapdálva próbáltam kiötölni valami okosat. Csak néhány másodperc lélegzetvételnyi szünetet kaptam a gondolkodásra, de szerencsére az agytekervényeim elég gyorsan dolgoztak ahhoz, hogy egy fél pillanat alatt kiokoskodjam, mit kellene most csinálnom.
Futó pillantást vetettem a velem szemben álló Heikkire, aki rajtam kívül még állt a társaságban. A többiek mostanra már mind helyet foglaltak, igaz, hogy egymás hegyén-hátán, vagy egymás ölében - Damien már el sem engedte Michaelát, sőt szegény Jacksonra is úgy nézett, mint az ősellenségére - így egyedül mi ácsorogtunk még az asztal mellett. Bár csak futólag akartam ránézni, végül muszáj volt tüzetesebben megvizsgálnom az arcát. Olyan régen nem láttam már, főleg nem közvetlen közelről. Mosoly futott végig az arcomon, amikor kiszúrtam, hogy ő is lopva engem néz. Talán ez volt az utolsó megerősítés abban, hogy ideje végre hozzászólnom.
- Szia, Heikki! - léptem hozzá közelebb.
- Szia! - köszönt és mintha egy kissé elmosolyodott volna. - Minek örül itt mindenki? - nézett a többiekre, akik egyre hangosabb ricsajba kezdtek. Hiába, ahogy nőtt a létszám, annyival nagyobb lett az alapzaj.
- Lássuk csak! - kezdtem el számolni az ujjaimon. - Kimi a függetlenségének örül, Nina a visszatérésének, Seb annak, hogy kibékültek Ninával, Michaela a visszakapott kapcsolatának, Damien a visszakapott csajának, ez a két McLaren-rajongó a rögtönzött pilótaparádénak, a mi szerelőink annak, hogy velünk buliznak, a ti szerelőitek meg...talán ugyanezen okból. - nevettem, amikor végignéztem a Red Bullosokon, akik legalább olyan gyerekesen viselkedtek, mint a Lotusosok.
- És te? - érdeklődött Heikki. - Te minek örülsz?
- Hogy én? - kérdeztem vissza. Az elsődleges okot nem akartam az orrára kötni, úgyhogy ehelyett felsoroltam az összes többit. - Örülök a barátaimnak, ennek az estének, annak, hogy Nina és Seb újra jóban vannak, hogy Michaelának visszaadtuk a boldogságát, és tulajdonképpen annak, hogy összejött ez a vidám hangulatú társaság...de a legjobban most annak, hogy te is itt vagy. - tettem hozzá halkabban.
- Sebnek köszönd. - bökött a fejével a társa felé. - Ha nem bombáz annyi SMS-sel, nem vagyok itt.
- Ezt még meghálálom a kishercegnek! De azért ugye nem bánod, hogy benéztél? - kérdeztem rá kicsit félve.
- Remélem nem. - mosolygott, aztán az asztal felé nézett. - Úgy látom itt nem akad már hely.
- Majd találunk másikat! Gyere! - fogtam meg a kezét kisebb meglepetésére, majd magam után húzva elindultunk az öböl menti sétányon.
- Hová viszel? - kérdezte kissé zavartan.
- Sétálsz velem egy kicsit? - pillantottam fel rá reménykedve. Kis idő múlva bólintott, és örömmel vettem, hogy amikor valamivel lassabban sétálni kezdtünk, nem engedte el a kezemet. - Nézd, Heikki...
- Tudom mit akarsz mondani... - vágott közbe halk, de határozott hangján. Imádtam, ahogy csendesen mormog, annyira szexin tudott hozzám szólni. A szavaitól is képes lettem volna elolvadni, de ez a romantikus andalgás csak még jobban fokozta bennem a vágyat, hogy végre tisztázzuk a köztünk lévő feszültséget. - De szerintem nem ez a megfelelő hely és idő arra, hogy komolyan beszéljünk. - nézett a szemembe komolyan.
- Igazad van. - ráztam meg a fejemet, de miután egy kis csend telepedett ránk, feljajdultam. - Na jó, nem érdekel! Rohadtul nem érdekel, hogy Szingapúr belvárosának kellős közepén vagyunk, nekem egyszerűen muszáj kimondanom, amit szeretnék!
Oldalra pillantottam, de csak a meghökkenést véltem felfedezni az arcán. Mielőtt még megszólalhatott volna, belevágtam a közepébe. Gyorsan túl akartam lenni rajta, de főképpen az volt a célom, hogy legalább amíg rövid ideig kettesben lehetünk, hallgasson végig.
- Heikki, szerintem kár lenne tagadni, hogy én még mindig szeretlek. Nagyon! - hangsúlyoztam, és hogy még inkább nyomatékosítsam a kijelentésemet, megszorítottam a kezét. - Most is úgy dobog a szívem, mint az őrülteknek, de megpróbálom összeszedni a gondolataimat. Amiből most van elég éppenséggel. Hol is kezdjem? - fújtam ki a levegőt egy pillanatra, mert annyira kavargott minden a fejemben, hogy azt se tudtam, mivel indítsak. - Először is, nem tudok elégszer bocsánatot kérni, amiért elhallgattam előled azt, ami köztem és Jake között történt. Szörnyű bűn volt, és elismerem, hogy önszántamból tettem, tehát felelős is vagyok érte. De nem azért feküdtem le vele, mert nem szerettelek téged! Az okokat tudod, nem is bolygatnám fel többet a múltat, mert még mindig fáj, hogy emiatt szakítottunk. Heikki, én azóta konkrétan nem találom a helyemet! - néztem a szemébe, hogy lássa, őszintén mondom ezt. - Borzalmas, hogy annyi együtt töltött hónap után minden nap egyedül kelek fel és egyedül fekszek, magányosan élem a napjaimat. És éppen ez a legrosszabb! Magányos vagyok, mikor rengeteg ember van körülöttem. Csak éppen az az egy nem, akit teljes szívemből szeretek! Nem úgy, mint a testvéremet, nem úgy, mint az apámat...úgy, mint azt a férfit, akivel teljesnek érzem magam! Hidd el, Heikki, megpróbáltam. Megpróbáltam túltenni magamat a rajtad, de így visszagondolva ehelyett azt értem el, hogy teljesen szétestem. Olyan hibákat követtem el, amiket amúgy sosem. Szükségem van rád. - szorítottam meg a kezét, miután megálltunk és szembefordultam vele. - Tudom, hogy nem várhatom el, hogy ezek után ugyanonnan folytassuk. Én csak annyit kérek, hogy ne kerüljük el többet egymást! Szeretnék beszélgetni veled, és ha mások nem is, legalább barátok legyünk! Nagyon szépen kérlek! - pislogtam rá már-már könnyes szemmel.
Nevetnem kellett volna, hogy mennyire más dolgok buktak ki belőlem, mint amikkel elő akartam állni, de nem bántam meg. Így legalább végre tudomására jut, hogy mit jelent nekem és remélhetőleg nem fog csalódást okozni. Egyedül "legyünk barátok!" kérést nem gondoltam komolyan, mert számomra egy hosszan tartó kapcsolat után nem létezik barátság. Egy volt pasimmal se tartottam később a kapcsolatot, de most Heikkiért talán erre is képes lennék. Azon pedig majd túlteszem magamat, hogy még mindig szeretem.

- Heidi... - fogta a tenyerébe az arcomat, majd halványan rám mosolygott. - Te is fontos vagy nekem. És sajnálom, hogy eddig kerültük egymást. De be kell vallanom, hogy nagyon csalódtam benned, amikor megtudtam, hogy megcsaltál. Így vagy úgy, de megtörtént. És ezt nem tudom csak úgy kitörölni az emlékezetemből.
- Tudom...nagyon sajnálom. - motyogtam szomorkodva.
- De nem tudom kijelenteni, hogy már minden érzésem elmúlt irántad. - jelentette ki váratlanul, amitől a szívem még hevesebben kezdett dobogni. Van még remény? - Csak...most nem tudom mi legyen. Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne fejest ugrani bármibe is. Ezt végig kell gondolnom.
Gondolni? Mit kell még végiggondolni? Eddig nem tudott ezen gondolkodni? Jesszus, kikészülök!
- Jó. Megértelek. - feleltem mégis, majd magamra erőltettem egy mosolyt. - Nekem már ez is sokat jelent.
- Örülök. - mondta, majd megpuszilta az arcomat. Huh...asszem még mindig fülig szerelmes vagyok belé!
- Menjünk vissza? - kérdeztem, amikor sikerült visszatérnem a valóságba. Kisebb sokk ért ettől a pici kis puszikától. Óóó istenem, meddig fogom bírni, hogy ne teperjem le? Maradj erős, nagylány!
- Aha. Még meg kell köszönnöm Sebnek, hogy gondoskodott az esti nyugalmamról. - mosolygott.
De ettől én is mosolyogtam. Ha ő örül, akkor én is. Nekem csak az a lényeg, hogy a feszkó elszállt és most úgy tűnik, rendben leszünk. Nem vagyunk együtt, de már összetört szívű szakítótársak sem. És ki tudja? Talán ez a puszi sem a kibékülés jele volt...

(Nina)

- És még az én szerelőim a hibbantnak! - horkantottam fel Sebastian rosszalló megjegyzésén. - Há' nézz már oda, mit művelnek a tieid! - mutogattam a Red Bullos srácokra, akik most éppen azon szórakoztak, hogy egy koktélospohárból először ketten, majd hárman, végül négyen ittak egyszerre. A móka egészen addig tartott, amíg a négy orr össze nem ütközött, és így a pohár tartalma ki nem ömlött az egyik szerelő ölébe. Amíg az áldozat próbálta elviccelni azt, hogy konkrétan a tökére borult ki a pia, és minden kívülállónak úgy tűnhetett, hogy bevizelt, a társai Michaelát fűzték azzal a szándékkal, hogy itassa fel szegény srác nadrágjáról az italt, aki meg szokásához híven keményen elmondta a véleményét arról, hogy mihez van köze és mihez nincs. Elég mulatságos jelenet volt, de a következtetés továbbra is az én állításomat igazolta. A Red Bullos szerelők állatságban lekörözik a mieinket, pedig ők sem piskóták ám!
- Ja és az elkerülte a figyelmedet, hogy Damien az előbb gurgulázva nyelte le a piáját? Csak mert "ő így jobban meg tudja emészteni az alkoholt" - idézte a kedvenc szerelőm felkiáltását, aki erre hivatkozva disznólkodott az italával.
- Egy a négy ellen! Nálatok több barom van! - számoltam ki ügyesen.
- Mark szerelői kisangyalok! De fogadok, hogy Kimié legalább akkora idióták, mint a tieid. - nevetett fel Seb. - Most számolj utána!
- Mi a garancia arra, hogy Mark csapata nem akkora őrült bagázs, mint a tiéd? - vontam fel a szemöldökömet kérdően.
- És arra, hogy nálatok nincs több szerelő, mint nálunk? Akkor egészen más eredmény jönne ki. - húzta a száját pimasz vigyorra.
- Na jó, akkor népszámlálást végzünk a hétvége egyik napján! - döntöttem el, majd kinyújtottam a kezemet a mellettem ülő honfitársam felé.
- De előre szólok, hogy sosem voltam jó matekból! - csapott bele nevetve a tenyerembe.
- Német létemre sajnos én sem mondhatom el, hogy olyan precízen tudok összeadni. - vigyorogtam.
- Jé, van bennünk valami közös is! - csodálkozott Seb. - De fogadok, hogy te megbuktál!
- Mi? Hogy mersz ilyet állítani rólam? - néztem rá csúnyán. - Jobb ha tudod, hogy....
- Fogjátok már be! - masszírozta a homlokát Kimi, aki a másik oldalamon ült és eddig tök csöndben hallgatta az igencsak értelmes beszélgetésünket. - Komolyan, szétmegy a fejem tőletek!
Én egy kicsit sem sajnáltam, hogy ilyen jól elpoénkodtunk Sebbel. Annyira jó, hogy újra minden sérelem és feszültség nélkül tudunk egymással kommunikálni, ráadásul meglepő módon ugyanolyan jól, mint a történtek előtt. Nagyon hiányzott már, nem csak ő, a beszélgetéseink és a viccelődéseink is. Örültem, hogy itt van és jó hangulatban cseverészünk, és ebben az esetben az sem zavart, hogy a szerelőinket ócsároljuk és Kimit is idegesítjük.
- Bocsánatért esedezek! - tettem össze mindkét tenyeremet poénkodva. - De úgy látom nem csak én tettem így! Oda sasoljatok! - böktem a fejemmel a visszatérő Heidi és Heikki felé, akik mosolyogva csatlakoztak a társaságunkhoz. Amíg ők rendeltek maguknak innivalót, Seb vigyorogva odahajolt hozzám.
- Hallod Nina... - sutyorogta a fülembe. - Ki kell faggatnunk őket, hogy mire jutottak.
- Miért? - kíváncsiskodtam.
- Muszáj, hogy összehozzuk őket megint! Nem tudom, te hogy vagy vele, de én a szakításuk óta kétszer tovább szenvedek az edzéseimen. Heikki egy hajcsár lett, amióta nincs nővel! - közölte nevetve.
- Heidi meg pont fordítva! - hökkentem meg. - Tiszta tunya lett! Miatta az én fizikai állapotom is ellaposodott. Otthon edzettem és már az első napon izomlázam lett, ami nem szokott előfordulni.
- Akkor mindenképpen tennünk kell azért, hogy újra összejöjjenek! - lelkesedett be. - Miattuk is meg miattunk is. Mármint azért, hogy én ne fáradjak annyit, te meg, hogy megint formába legyél? Na, szerinted?
- Hm, okos ötlet! - bólogattam egyetértően.
- Most komolyan...hová gondoltok? - szólt közbe Kimi. - Ti még gyerekek vagytok hozzájuk képest. Meg tudják oldani egyedül is a problémáikat.
- Van itt egyáltalán probléma? - tettem fel a költői kérdést, mivel annak lehettünk szemtanúi, hogy Heidi és Heikki egymás mellé nyomorgatták be magukat a többiek mellé és egy-egy ital társaságában azonnal becsatlakoztak a beszélgetésbe. Látszólag semmi feszültség nem volt köztük, jól megfértek egymás mellett.
- Fogadjunk! - indította el a kihívást a finn. - Szerintem már holnap éjjel egymás alatt lihegnek majd!
- Szép is lenne! - nevetett Seb. - Na jó, akkor én megteszem a szombat éjjelt! Szerintem kivárnak még egy napot!
- 50 euróba, hogy csak a futam után fognak lefeküdni! - csaptam az asztalra, hogy lássák, én biztos vagyok a dolgomban. Erre mindketten felröhögtek.
- Gondolhattam volna, hogy te húzod a legtovább. - mosolyodott el Kimi sokatmondóan. Volt egy kis mögöttes tartalma ennek a féloldalas mosolynak, de szándékosan figyelmen kívül hagytam.
- Inkább add a tétet! - kopogtattam meg az asztallapot.
Mindhárman előkotortunk 50 eurót a zsebünkből, aztán egy kézfogással megerősítettük a fogadásunkat. Én már előre örültem, hiszem tudtam, hogy én fogok nyerni. Nem kell ide tippérzék, csak és kizárólag egy pici női rafinéria. Meg természetesen egy segítőkész és befolyásolható barátnő...hm, nekem mintha akadna mindkettőből!

(Kimi)

- Azért nem számítottam arra, hogy nem csak a kamugyerekünket fogjuk ünnepelni. - jegyeztem meg már a szálloda felé.
Jócskán éjszaka volt már, lassan hajnalodott, de nem siettünk sehová. Miután mindenki eloszolt a bárból, Ninával ketten gyalogoltunk vissza a hotelbe. Ezt is megtehettük, hiszen ilyen órákban nem volt akkora tömeg az utcákon, és feltűnés nélkül masírozhattunk a járdán. Személy szerint örültem ennek, mert olyan témákról esett szó, amiket egy taxiban nem nagyon ecseteltem volna. De most, hogy kicsit kettesben maradtunk, és ilyenekről tudtunk dumálni, ki is használtam az alkalmat.
- Ja, igazából már azt is ünnepeltük, hogy megszülettünk! - nevetett fel Nina. Tényleg nem állított valótlanságot, konkrétan ok nélkül iszogattunk és szórakoztunk. Nem volt igazi bulizás, de mindenki tökéletes hangulatban távozott, szóval egész sikeres estének könyveltük el ezt a mait.
- Ilyen is kell néha. Pont jól jön ez így a hétvége előtt.
- Már az első adandó alkalommal kirúgunk a hámból! Mi lesz még itt később? - kuncogott.
- A tetőmedencében még nem jártunk. - jutott eszembe az egyik legbaróbb hely Szingapúrban. - Pedig azt ki kell próbálnod! Az első szingapúri hétvégén ott bandáztunk szombaton. Még a nagy botrány előtt...
- Hű, jó lenne idén is egy ilyen közös medencézés! - lelkesedett be a kicsilány. - Mikor is volt utoljára pilótabuli?
- Nem t'om. Talán a hokizás volt az uccsó. - emlékeztem vissza a kanadai programunkra.
- Neeeem, Valenciában wakeboardoztunk! - javított ki. - De az is már az ókorban volt! Össze kéne megint jönnünk!
- Jó, majd megdumáljuk a többiekkel. - hagytam rá. Én annyira nem akartam a pilótatársainkkal tölteni az egyik estémet, de ha buli lesz, akkor én sem maradhatok ki belőle.
- De ma már csak egy programot tűzök ki magam elé. - jelentette ki, majd egy hatalmasat ásított. - 12 órás alváson leszek bevetésen! Holnap délig ne is keress!
- Kicsi Nina, már elmúlt éjfél, úgyhogy nem aludhatsz 12 órát délig. - okoskodtam, de aztán nevetve átkaroltam a vállát. - Bizonyítottad páratlan matematikai képességeidet!
- Vagy inkább azt, hogy hulla fáradt vagyok! - pislogott hosszan. Tényleg álmosnak tűnt, de ennek csak örülni tudtam. Már volt egy kész tervem arra vonatkozólag, hogy hogyan használjam ki ezt a kis előnyt.
- Milyen szerencse, hogy már itt vagyunk! Hölgyeké az elsőbbség! - tessékeltem be magam előtt a hotelünk bejáratán.
- Jé, még van energiád udvariaskodni is? - csodálkozott Nina.
- Nem is hinnéd, mennyi energiám van még... - vigyorodtam el, és mivel ügyeltem arra, hogy a hangsúlyomból következtessen valamire, nem is lepődtem meg, amikor felém fordult.
- Felejtsd el! - rázta a fejét. Közben odacammogott a lifthez és beszállt. Én megnyomtam a megfelelő gombot, és megvártam amíg becsukódik az ajtó.
- Azt mondod felejtsem el? - kérdeztem vissza nevetve. - Kár. Pedig felajánlottam volna, hogy beviszlek a szobádba, ha már ilyen fáradt vagy.
- Tényleg? Nem ez volt az első tippem. - vonta fel a szemöldökét. Ó, mintha én nem arra gondoltam volna... - De ha már így felajánlottad...
- Még nem tettem semmilyen ajánlatot. - fontam össze magam előtt a karomat, csak, hogy tovább fárasszam.
- Pedig most kihasználtam volna a ritka alkalmat. - nyomott el még egy ásítást., majd lustán nekidőlt a lift falának. - Ajj, lefárasztott a sok pia, a srácok, meg úgy az egész este. Fogalmam sincs, hogy vonszolom el magam a szobámig... - sajnáltatta magát szándékosan. - Kár, hogy nem akad errefelé egy izmos, erős, és segítőkész fiatalember, aki segítene egy ilyen fáradt és rongybabaként viselkedő lányon. Hm...
- Az az egy mázlid, hogy csípem a rongybabákat! - enyhültem meg kissé. Persze ennek a fele sem volt igaz. Csak megszántam szegényt, ahogy a falnak támasztotta a fejét. Tényleg elég kótyagosnak tűnt.
Amikor a lift kinyílt, Nina automatikusan kinyújtotta a karját, de felesleges volt, mert a térdhajlatánál és a hátánál fogva emeltem fel. Szerencsére nem nehezítette meg a dolgomat, mert mindkét karjával átkarolva a nyakamat megkapaszkodott, és behajlította a lábát, hogy kiférjünk a liftből.
- Hallod...te koplalsz mostanában? - kérdeztem rá, mert meglepett, hogy milyen könnyű tartani. - Holnap az én reggelimet is beléd tömöm.
- Persze, még csak az kéne! - nevetett fel. - Hogy bele se férjek az autóba?
- Ezen kár aggódni. - mosolyogtam. - Te akkor is beleszuszakolnád magadat a gépedbe, ha le kéne vágni mindkét karodat, hogy beférjél. Ki nem hagynád a holnapot, igaz?
- De még mennyire! Jaj, Kims, nem is hiszed, mennyire vágyok már a Lotusomba! - sóhajtott mélyet.
- De csak azután, hogy aludtál 12 órát és megettél három tál sült szalonnát rántottával!
- Sütnek nálunk egyáltalán szalonnát? - kérdezte kuncogva.
- Akkor majd benézek valami kínai ételbárba. A csípős-savanyútól lángolni fogsz! - vigyorogtam.
- A torkomat akarod kiégetni, vagy a gyomromat megtölteni? - nevetgélt.
- Is-is. - vallottam be mosolyogva, miközben már elérkeztünk ahhoz a szobához, ahol Nina szállt meg. - Hol a kártyád?
- Itt...valahol. - kezdett el turkálni a farmersortja zsebében, de nem nagyon járt sikerrel, úgyhogy kisegítettem és helyette én csúsztattam be a kezemet a zsebbe. De mielőtt kihalásztam volna a kártyát, ráérősen simítottam rá a tenyeremet Nina combjára, aki viszont rögtön megérezte, hogy csalok. - Hé, gyerünk már!
- Ünneprontó. - fintorodtam el, de azért kihúztam a kezemet a kártyával együtt és lehúztam az érzékelőn.
Alighogy belöktem az ajtót, a kicsilány már fészkelődni kezdett. Tudtam én, hogy mire készül, de nem adtam meg neki az örömöt és egészen az ágyáig elcipeltem. Ott már annyira le akart szállni, hogy mihelyst leért a hátsója az ágyra, elengedtem.
- Kösz a fuvart! - hálálkodott, de időközben már le is húzta magáról a sortját. Naná, hogy egy lépést sem mozdultam az ágy mellől. - Mondom, köszönöm! - nézett fel rám, amikor látta, hogy még nem kívánok lelépni.
- Ennyivel nem engesztelsz ki. - húztam vigyorra a számat.
- Jó, akkor ha már ilyen rendes és segítőkész voltál, itt maradhatsz! - paskolta meg maga mellett a paplant, majd ismét ásítozva kezdett. - Feltéve, ha megelégszel azzal, hogy két perc és benyomom a szunyát.
- Megteszi. - mosolyodtam el, mert láttam, hogy tényleg fáradt és szemernyi ereje sincs. Persze nem akartam semmi mást most, csak megmozgattam egy kicsit a fantáziáját. Most annyival is beértem, hogy a pólómat ledobva befeküdtem mellé. - Akkor időzítő indul? 12 óránál előbb fel sem kelsz? - érdeklődtem, miközben az ujjaim köré csavartam néhány szőke hajtincsét. Háttal feküdt hozzám képest, és rögtön be is burkolózott a takaróba. Úgy tűnt, másodperceken belül elalszik...
- A számból vetted ki a szót. - motyogta egy hosszabb ásítás közben. - Egy perc már le is telt.
- Nagyon fogom bírni ezt a reggelt... - ábrándoztam. - 12 óra alvás, nincs munka és ilyen körülmények között kell péntekre ébredni...hát ez elég jól hangzik, nem?
Választ azonban nem kaptam, vagyis de...csak szuszogás formájában. Nina tényleg nem teketóriázott, bevackolta magát és mihelyst kényelmes pozíciót talált magának, rögtön el is aludt. Ez megmosolyogtatott, hiszen ezek szerint tényleg ennyire lemerültek az elemei a nap végére. Közelebb húzódtam hozzá, és az egyik karommal magamhoz öleltem. Szerencsére nem kelt fel, bár szerintem már rég álomvilágban van. De ezt akár én is mondhatnám...az biztos, hogy jókor, jó helyen.