81/2. fejezet: Türelem rózsát terem

Sziasztok!
Ismét csak elnézést kell kérnem, hogy ilyen későn hozom a folytatást, de sajnos a héten egyáltalán nem úgy jött ki a lépés, ahogy szerettem volna. Úgy döntöttem nem fogok határidőt szabni, mert így csak idegeskedek, ha nem készülök el időben. Remélem most már vége ezeknek a húzós napoknak, és több időm lesz a részekkel foglalkozni :)
A mostani fejezethez csak annyit fűznék hozzá, hogy kicsit rövidebb az átlagnál, és talán nem a legjobb, amit valaha írtam, de azért örülnék, ha néhányan írnátok pár biztató sort, hogy tetszett-e vagy sem :)
Jó olvasást!

(Nina)

Nem is olyan hosszú időn belül másodjára ébredtem fel Kimi mellett, ami egy kissé frusztrálóan hatott rám. De most éppen azért, mert nem rémlett már, hogy hogyan kerültünk megint egy ágyba. Így amikor sikerült kipislognom az álmosságot a szememből, felültem és a szobában körülnézve próbáltam emlékeztető jeleket találni. Amikor körbenézve a szobában kiszúrtam a ledobott farmersortomat és Kimi padlón heverő pólóját, egy kicsit megijedtem, de aztán kezdett derengeni, hogy mi is történt azelőtt, hogy ágyba kerültem és ettől megnyugodva figyeltem a még alvó finnt.
Kellemes volt belegondolni, hogy sehová sem kell sietnem, hiszen legközelebb késő délután kezdődik el a programunk a szabadedzésekkel. Nem is kapkodtam az elkészüléssel, ráérősen lezuhanyoztam és elvégeztem minden olyan hasznos tevékenységet, amivel sikerült egy naprakész külsőt varázsolni magamnak. Már azon gondolkoztam, hogy mire használjam ki ezt a pár szabad órát, amikor ráeszméltem, hogy mielőtt bármit is tennék, fel kéne ébresztenem Kimit. Addig ugyanis nem mehetek el a szobámból, amíg ő itt horpaszt. Visszamentem a hálószobába, ahol a finn még mindig a hasán fekve, nyitott szájjal szuszogott. Ezt látva valahogy mégsem akaródzott felkeltenem, olyan békésen aludt. Eszembe jutott, hogy amikor tegnap elfáradtam, szolgálatkészen becipelt az ágyba, így nem lett volna szép tőlem, ha most kizökkentem az álmából. Sokkal jobb ötletem támadt, ami éppen ütközött az előzetes terveimmel, de nem bántam. Gyorsan előkerestem a pénztárcámat, aztán a plasztikkártyámmal bezárva az ajtót, kicsörtettem a szobából.
Szingapúr elképesztő város, napfelkeltétől napnyugtáig zajlik az élet, ezt már tegnap is megtapasztalhattuk. Most is rengeteg ember rótta az utcákat, de ezt részben nem is bántam, hiszen így el tudtam vegyülni a tömegben. Az utam egyenesen találomra egy kínai étteremhez vezetett, amiből bőven akadt errefelé, de a hotelhez legközelebb esőt választottam. Már akkor megcsapta az orromat a különböző ételillatok keveréke, amikor átléptem a küszöböt. Ekkor már ebédidő lehetett, mert elég nagy nyüzsgés volt az étteremben. Hiába nyomakodtam előre rögtön a pulthoz, beletelt egy kis időbe, amíg egy ferdeszemű pincér óhajtott kiszolgálni.
- Miben segíthetek? - kérdezte udvariasan, de ahhoz képest, hogy mennyit vártam erre, most nem is tudtam mit válaszolni rá.
- Öhm...ételt szeretnék rendelni elvitelre. - közöltem, miközben a pulton fekvő étlapot kezdtem fellapozni. Szerencsére angolul voltak feltüntetve az árak és az ételek nevei is, így el tudtam igazodni rajta, a választás viszont már ment ilyen könnyen. - Esetleg tudna nekem ajánlani valamit? Nem vagyok otthonos a kínai konyhában...
- Hagyományos kínai ételt szeretne? - érdeklődött, majd egy fényképes albumot tolt elém, amiben illusztrált ételeket mutogatott.
- Mit jelent a hagyományos? - nevettem fel, hiszen fogalmam sem volt róla. Az előbb informáltam, hogy egyáltalán nem ismerem a kínai kajákat! - Azt, hogy fel van turbózva az édestől a keserűig az összes ízkavalkáddal?
- Természetesen nem. - mosolygott türelmesen. - Hagyományosnak számít pl. a pekingi kacsa, az édes savanyú csirke, a cukkinis kínai tészta, vagy a wok zöldégek.
- Ja, értem. - bólogattam, pedig nem nagyon vágtam, hogy miért pont ezeket tartja hagyományosnak. Mivel egyiket sem találtam elég gusztának, úgy döntöttem, valami izgalmasabbat szeretnék. - Akkor inkább a nem hagyományos ételekből választanék. Csípős ízesítésűekből milyenek vannak?
- Tudom ajánlani a csípős savanyú levest, a pikáns garnélalevest, a csípős sertést tojásos rizzsel vagy a csípős csirkemellet párolt zöldségekkel. - sorolt fel kapásból párat.
- Ööö...és ezek mennyire csípősek? - kíváncsiskodtam, de ahogy megláttam a pincér arcát, éreztem, hogy ez valószínűleg egy olyan kérdés lehetett, amit nem sűrűn tesznek fel errefelé.
- Ételtől függ. - segített ki udvariasan. - De ha a vendég kéri, különleges fűszerezést is vállalunk.
- Csodás! - mosolyodtam el. - Akkor csípős csirkemellet kérnék édes-savanyú ízű zöldségekkel.
- Ööö...rendben. - jegyezte fel kissé meglepve. Ez a formáció nem szerepelt az étlapon, biztos azért nézett ilyen furán. - Még valamit?
- Valami könnyűt szeretnék még, mondjuk... - pillantottam rá újra az étlapra. - Legyen a lazac újhagyma szósszal. Desszertnek pedig viszek sült banánt. - döntöttem gyorsan egy tipikus kínai finomság mellett.
A pincér szorgosan felírta a kívánságaimat, de nem tudtam elkerülni a furcsa pillantásait. Nyilván nem ilyen összeállításban szoktak rendelni errefelé az emberek, nem mintha érdekelne. Ha már szabad a napom, nem a saját konyhánkból ebédelek, és ha van lehetőségem rá, akkor most ki is használom, hogy úgy válogatom össze az ebédemet, ahogy szeretném. Ez egy újfajta kihívás, mert sosem rajongtam különösebben a kínaiért, de most teszek egy próbát.
Miután megkaptam a rendelésemet, sietősen távoztam az étteremből, majd visszasétáltam a hotelbe. Szabadnaposnak éreztem magam, pedig közel sem ez volt a helyzet. De jól esett úgy sétálgatni a nagyvárosban, mintha csak egy átlagos dolgozó ember lennék, aki már tűkön ülve várja a péntek estét, hogy végre szórakozni mehessen. Velem éppenséggel fordítva történik mindez, napközben lazítok, este dolgozok. Van még egy fél délutánom arra, hogy felkészüljek a munkára...és van is egy-két ötletem, hogy hogyan.
Már előre vigyorogtam, amikor lehúztam a plasztikkártyát az érzékelőnél. Benyitottam a hotelszobámba, ahol már rég nem az a csend és nyugalom fogadott, mint reggel. Kimi fel-alá téblábolt a helyiségben, éppen rajtakaptam, amikor a fürdőszobaajtón dugta be a fejét. Halkan mögé settenkedtem és rápaskoltam a hátára, mire ő egy másodperc alatt megfordult és meglepve bámult rám.
- Hallod....hol voltál eddig?
- Szívtam egy kis friss levegőt. - mosolyogtam derűsen. Valójában a kínai étteremben minden volt, csak friss levegő nem, viszont elég akkor megtudnia, hogy hol jártam, amikor elé rakom a neki szánt ínyencséget.
- Szólhatnál máskor, ha friss levegőre vágysz. - ráncolta a homlokát a finn. - Egyrészt legalább tudnám, hogy miért szívódtál fel, másrészt kinyitnám az ablakot.
- Hű, de morgós ma valaki! - ütögettem meg a vállát. Vele ellentétben nekem különösen jó kedvem támadt.
- Csodálkozol? - ugrott fel mindkét szemöldöke a homloka közepéig. - Éjjel még nekem kellett becipelni téged, mert a lábaid nem bírták a strapát, ma meg már szó nélkül lelépsz! Legalább nyomós okod volt rá?
- Hm, de még mennyire! - nevettem, majd a nappaliba vezettem, ahová letettem az ételcsomagot. - Hoztam ebédet!

- Komoly? - csodálkozott, de már rá is vetette magát a szatyorra, amiben a finomságok lapultak. - Nekem is hoztál?
- Persze. - mosolyogtam. Ezek szerint már elég kajás lehet. - Hálából a hőstettedért.
- Azt hittem az volt a hála, hogy itt aludhattam. - pillantottam fel rám kajánul. - Vagy tartogatsz még valami mást is?
- Ismersz. - szűkült össze a szemem, de nem is várakoztattam tovább, elkezdtem kibontogatni az ételes dobozokat. Rögtön az akadt a kezembe, amelyikben a leggusztusosabb fogás pihent. - Ez a tiéd, Kims!
- Ez meg mi? - vonta fel a szemöldökét, miután leült a kanapéra és az ebédjével szemezgetett. Még meg is szagolta a doboz tartalmát, nekem pedig nevetnem kellett azon, hogy grimaszba torzult az arca.
- Ne finnyáskodj, ezt direkt neked választottam! A becses neve csípős csirkemell, a köret pedig édes savanyú zöldség. Imádni fogod! - vigyorogtam rá, amikor faarccal rám meredt. Annyira nem volt oda a neki szánt kajáért, mint reméltem. Tulajdonképpen örültem is ennek a reakciónak, mert valami ilyesmire számítottam.
- Jól sejtem, hogy ilyen mixet nem is kínálnak az étlapon? - tudakolta. - Most komolyan: csípős és édes-savanyú egytálétel? Vagy esetleg van még valami keserű cucc is benne? Csak mert már azon se lepődnék meg...
- Lelőtted a poént, most boldog vagy? - sóhajtottam kicsit bosszankodva. Nem ér, hogy rögtön ráérzett arra, hogy az én különleges kérésem szerint állították ilyen módon össze a kajáját. De ha ez már nem poén, az legalább legyen az, ahogy megemészti a csak neki szánt ebédet!
- Korábban kell felkelned, hogy átverj, kicsi Nina. - vigyorgott diadalmasan. - Még ennél is korábban!
- Letelt a 12 óra, a biológiai órám jelezte, hogy fel kell ébrednem. - rántottam meg a vállamat, majd izgatottan ledobtam magam mellé. - Na, kóstold már meg ezt a finom ebédet! Csak neked rendeltem!
- Úgy volt, hogy én foglak csípőssel tömni. - emlékezett vissza a tegnapi ígéretére.
- Fordult a kocka! - jelentettem ki jókedvűen, majd elővettem az én ebédemet is, ami a lazacot jelentette. - Én ilyen kevésbé tipikus kínait fogok enni.
- Ettől egy dekát nem fogsz hízni. - csóválta a fejét, amikor meglátta az én kajámat.
- Miattam ne aggódj, nekem ez is tökéletes késői ebédnek. - legyintettem mosolyogva, majd a szájába dugtam egy műanyagvillát. - Te meg eheted a csípős csirkédet, az édes savanyú zöldségekkel együtt, ha már tegnap erre vágytál! Jó étvágyat!
Én már tömtem is a számba az újhagyma szószos lazacot, Kimi viszont egy darabig még ismerkedett a csirkéjével, mielőtt az első falatot megkóstolta volna. Már előre örültem, amikor láttam a fintort az arcán, mihelyst lenyelte az első adagot, de a mosolyom az arcomra fagyott, amikor lesajnálóan nevetni kezdett.
- Ezt nevezed te csípősnek? - fordult felém jókedvűen.
- Mi? Ne mondd, hogy egy kicsit sem csípős?! - tágultak ki a szemeim. El nem tudtam képzelni, hogy az az étel, aminek a nevében szerepel a csípős szó, ne adná azt az ízt, amit képvisel! Főleg azért lenne fura, ha nem így lenne, mivel direkt rákérdeztem a pincértől, hogy csípős-e, és határozott igennel felelt. Akkor most mi van?
- Édesebb, mint ez a...répa, vagy mi. - bökdösött a villával egy répának kinéző zöldséget.
- Nem hiszem el! - ráncoltam a homlokomat csalódottan. Ilyen könnyen átvert az a pincér, vagy csak simán elcserélték a rendeléseket és véletlenül egy édes csirkemellet hoztam el a csípős helyett?
- Akkor kóstold meg! - szúrt fel a villájára egy darab húst és mosolyogva felém nyújtotta.
Kicsit szkeptikusan szemeztem a falatra, valahogy nem akaródzott beleharapni, de ha Kimi azt állítja, egy cseppet sem csípős, sőt mi több, édes, akkor muszáj megbizonyosodnom róla, hogy elnézték a rendelésemet, különben nem mehetek vissza reklamálni. Úgyhogy nagy nehezen, de rávettem magam, hogy megkóstoljam a nem túl gusztusos húsdarabot. De közel sem azzal a hatással szembesültem, amire számítottam. Ugyanis amint a számba ejtettem a falatkát, lángolni kezdett a szám a fűszerektől. A szemem
kiguvadt, az összes nyálam özönvízként kezdett el terjedni a szájüregemben, a könnycsatornám pedig aktivizálta magát, így teljesen kiütött a hús íze. Miközben én a váratlan hatástól fuldoklottam, Kimi a nevetéstől, de mielőtt felpofozhattam volna az ócska tréfájáért, muszáj volt eloltanom a számban lobogó tüzet, úgyhogy fejvesztve botladoztam be a fürdőszobába, ahol a mosdó csapja alá hajoltam és teljes sugárban engedtem a számba a hűsítő vizet. Már kis híján megfulladtam a mennyiségétől, de annyira égetett a csípős íz, hogy mégis keveselltem a folyadékot, úgyhogy nyitott szájjal kezdtem el rohangálni a fürdőszobában két adag között, hogy eredményesebben járjak el. Kimi eközben leküzdötte hirtelen feltörő röhögőgörcsén és benézett a fürdőbe, de amikor meglátta, hogy egyik faltól a másikig szaladgálok, újból rekedtes nevetés bukott ki belőle, így az is beletelt egy kis időbe, mire meg tudott szólalni.
- Hé, jól vagy? - érdeklődött, amikor már legalább tizedjére csavartam teljes fokozatra a csapot.
- Persze, minden a legnagyobb rendben. - mérgelődtem, amikor már elég hűsnek éreztem a számat ahhoz, hogy beszélésre használhassam. Lihegve dőltem neki a mosdókagylónak, miközben sértődötten néztem Kimire. - Nagyon aljas húzás volt...
- Mindent megért. - lépett elém, majd a derekamra simította mindkét tenyerét. - Ha láttad volna magadat, ugyanígy röhögtél volna!
- Én nem csesztem volna át magamat! - csücsörítettem sértetten. - Ez a hála, amiért hoztam neked ebédet?
- Te, a kis angyalka, aki semmit nem akar ártani nekem azzal, hogy extra csípős kajával lep meg... - vonta fel a szemöldökét. Aha, szóval ez a visszavágás akart lenni. Pontosan tudta, hogy meg akarom viccelni, de ehelyett inkább ő ültetett be a hintába. Francba, én miért nem tudom kiismerni ilyen jól a szándékait?
- De én nem tudtam, hogy szereted a kínait, főleg nem a csípőset! - ellenkeztem. - Te viszont tisztában voltál azzal, hogy nem bírom az erőset! Annyira gonosz vagy!
- Tévedsz, nem tudtam, hogy nem bírod. - mosolyodott el pimaszul. - Csak sejtettem... De nem hagyhattam ki. Imádlak átejteni, az a nagy helyzet. Főleg a reakcióidat bírom, az embert elönti a büszkeség, ha látja a morcos arcodat!
- Örülök, hogy jól szórakoztál! - dobtam fel egy bájvigyort, majd elléptem volna a mosdótól, de visszatartott.
- Akkor lenne teljes az elégedettség, ha most te is ugyanilyen jót nevetnél rajta!
- Nevetni? - kérdeztem meglepve. - Ugye most csak hülyéskedsz? Az előbb égetted le az összes ízlelőbimbómat, és te ezek után azt várod, hogy nevessek rajta?
- Aha. - bólogatott. - Most őszintén: ne mondd, hogy nem volt vicces, hogy úgy rohangáltál körbe-körbe a fürdőben, mint egy veszett kutya, akinek most éppen a víztől habzott a szája!
- De, baromi vicces volt. - forgattam a szememet, de muszáj volt elmosolyodnom rajta. Ha kívülről figyeltem volna magamat, biztos szórakoztató lett volna. Fordított esetben ugyanúgy reagáltam volna, mint Kimi, tehát valamelyest igaza van. De akkor sem esett túl jól, hogy direkt becsapott és még rajtam is röhögött.
- Akkor szent a béke? - tudakolta mosolyogva.
- Nem volt szép húzás, de én is kijátszottalak volna. - ismertem be, majd megvontam a vállamat. - Úgyhogy nincs miért haragudnom.
- Én is így gondoltam. - nyugtázta egy elégedett mosollyal, majd megajándékozott egy laza csókkal.
Már én is mosolyogtam, mert most ő sétált bele az én csapdámba. Szándékosan tovább húztam ezt a csókot, nem csak azért, mert meglepően jól esett ez a fajta békülésnek nevezhető gesztus, hanem azért is, mert nem is ő, inkább én ajándékoztam meg egy kis aprósággal. Hagytam, hogy elmélyülten smároljunk, és türelmesen vártam, amíg Kiminek fel nem tűnik, hogy nem minden olyan csodás, ahogy az elején hitte. Nem is tartott sokáig a nagy felismerés, mert ő húzódott el hamarabb és a homlokát ráncolva harapdálta a száját.
- Te...itt valami bűzlik... - nézett rám gyanakvóan. Nem vette jó jelnek, hogy úgy vigyorgok, mint a vadalma.
- A szám? - tettem csípőre a kezemet kacérkodva. - Meglehet. Tudod, mielőtt leégett volna a szám, újhagymás szószt ettem.

- Basszus, ez az. - döbbent rá a finn a "bűz" okára.
- 1-1, Räikkönen! - kacsintottam rá diadalittasan.
- Seb egyszer azt mondta, hogy magához a Versengéshez kell feleségül menned. Rohadtul igaza volt. - csóválta a fejét mosolyogva.
- Még keresem a megtestesítőjét. De egyszer csak megtalálom. - csacsogtam az elégedettségtől jókedvűen, miközben már visszasétáltam a nappaliba.
- Az első akarok lenni, akinek bemutatod. - közölte fenyegető hangon, miután követett és leült mellém a kanapéra.
- Megbeszéltük. - bólogattam, majd az ölembe vettem a lazacos dobozomat és újra nekiestem. - De előbb az újhagymának szentelem a figyelmemet. Kérsz esetleg? - nyújtottam felé egy falat szószos lazacot szórakozottan.
- Kölcsönfalat visszajár? - kérdezte teli szájjal, mert természetesen elfogadta a felajánlott húsdarabot.
- A kölcsönt mindig vissza kell adni. - mondtam bölcsen.
- Akkor ezt jobb ha megjegyzed. - húzta gonosz vigyorra a száját. - Mert most én vagyok soron a visszavágásban...és nem fogod ilyen könnyen megúszni.
- Résen leszek! - ígértem magabiztosan.
- Jobb is. - folytatta tovább a nyílt fenyegetőzést.
Csak egy mosollyal reagáltam rá. Nem volt már mitől félnem. Ha túléltem ezt a tüzes ebédet, minden máson felül tudok kerekedni.

Késő délután végre elérkezett a várva várt pillanatom, amikor ismét autóba ülhettem. Annyira vágytam már arra, hogy ne csak bámészkodhassak a bokszomban, hanem ténylegesen azt a munkát végezzem, ami a feladatom, hogy nem is tudtam leplezni a feltörő örömömet, amikor beöltözve megjelentem a garázsban. Hozzám hasonlóan a szerelőcsapatom is jókedvűen állt munkába, állításuk szerint azért, mert ők is legalább annyira örülnek, hogy visszatértem, mint én. Hát...talán nem sikerült olyan jól együttműködni Jerome-mal.
- Újra itt, kislány! - köszöntött Ayao a rádióban, amikor már beszíjazva vártam a zöld lámpára. Hogy én mennyire hiányoltam már ezt a kedves, japán akcentusos hangot! - Na milyen érzés?
- Fúúúú, elképesztő! - sóhajtottam, mert képtelen voltam szavakba foglalni, hogy mennyire jól érzem most magamat. - Tudom, hogy ez még csak edzés, de baromira izgatott vagyok! Jó újra hallani téged!
- Nem akarok kivételezni, de én is örülök, hogy újra te vagy az autóban! - közölte bizalmasan, amin jót kuncogtam.
- Ayao, azért fizetünk, hogy adatokat közvetíts. - hallottam meg Eric szigorú hangját a rádióvonalban. - Úgyhogy kérlek ne udvarolj Ninának, hanem informáld, mert két perc és kezdünk!
- Ó-ó, azt hiszem lebuktunk. - nevetgélt a versenymérnököm velem együtt. Kellett egy kis idő, mire felvette a posztja szerepét, és csak néhány köhécselés után tudta csak közölni velem a legfontosabb infókat. - Tehát....szóval...nemrég esett az eső, úgyhogy még nedves a pálya. Interekkel fogunk kezdeni, két bemelegítő kör után gyere vissza!
- Értettem. - motyogtam kissé csalódottan. Nem két körre számítottam, szívem szerint akár egy versenytávot is kiautóztam volna rögtön az első edzésen, de erre maximum később lesz lehetőségem.
Így is felemelő érzés volt végre a dolgomat végezni - azt, amiért szerződtettek és, ha már itt tartunk, azért, amiért fizetnek. Egy cseppet sem volt félelemérzet vagy bizonytalanság a mozdulataimban, úgy vezettem, mintha nem történt volna az a csúnya baleset Spában. Egy valami változott: a megfontoltság. Próbáltam sokkal jobban odafigyelni a vezetési stílusomra, mert Eric-kel megegyeztünk abban, hogy finomítok az agresszivitásomon. Talán kicsit túl óvatos is voltam, mert csak 15. lettem az első tréningen, amitől azért többet vártam.
Délután azért valamelyest sikerült előrébb lépnem, a tizedik pozícióban végeztem a listán, de legalább annak örülhettem, hogy a kívánságom teljesült, és egy fél versenytávot végigvezethettem, hála annak, hogy kicsit megpuhítottam Ayao-t és Eric-et is meggyőztem arról, hogy csak így gyakorolhatok némi finomítást magamon. Igaz, hogy a tempó nem volt valami biztató, de én már azért is mosolyogtam, hogy egyáltalán én ülhettem a saját autómban, és nem idegen kezek fogdosták azt a kormányt, ami az én ujjaimra lettek tervezve.
- Ha a személyes jókedvhez eredmények párosulnának, magasan vernéd a mezőnyt. - jegyezte meg Kimi, amikor a pihenőink felé tartva és izzadságtól tajtékozva az edzésekről beszélgettünk.
- Tök igaz. - mosolyodtam el. - De hát ez van. Nem fog rögtön minden az ölembe hullani, attól, hogy visszaültem a kocsiba és újra én vezetek.
- De más még hullhat az öledbe... - húzogatta a szemöldökét pimaszkodva.
- Mire gondolsz? - fordultam felé gyanakvóan.
- Semmi különösre. - legyintett, de nagyon sejtelmes mosolya mindent elárult. - Jut eszembe...ma nálam alszunk?
- Miért is kéne nálad aludnunk? - kérdeztem vissza értetlenül. Egyrészt nem értettem, hogyan jött most ez ide, másrészt azt sem vágtam, hogy miért kérdez ilyesmit.
- Tegnap a te szobádban éjszakáztunk, ma jöhetne az enyém...csak azért, hogy ne fizesse a csapat feleslegesen a szobámat. - állt elő egy ócska kifogással. Ő sem gondolhatta ezt komolyan, mert végig vigyorgott. Persze, a megtestesült szent, aki a csapat anyagi dolgait is a szíven viseli. Hagyjuk már!
- Látod, ez egy jó meglátás. - veregettem meg a vállát nevetve. - Az lesz a legjobb, ha egyik szobát sem hagyjuk üresen ma éjjel.
- Hm, tetszik. - fontolta meg az ajánlatomat. De mint kiderült, teljesen félreértelmezte. - Tehát akkor fél éjszaka az enyémben, fél a tiédben. De meg kell mondanom, hogy az én ágyam kényelmesebb, szóval...
- Kimi, én úgy értettem, hogy mindenki alszik a saját ágyában. - magyaráztam türelmesen mosolyogva.
- He? - torzult el az arca. Azt hiszem nem erre a válaszra számított. - Most miért? Nem fértél el vagy mi?
- De elfértem és ezúttal nem is fojtottál meg a karoddal, úgyhogy köszönöm. - hálálkodtam kissé eltúlozva a szándékomat.
- Akkor mi a bajod? - húzta össze a szemöldökét.
- Szerintem jobb ha ma külön alszunk. - feleltem könnyedén.
- Áh, értem én. - vigyorodott el, mint aki most világosodott meg. - Beszartál, mert azt hiszed, olyan módon akarom megbosszulni a hagymaízű smárolást, amihez neked nem fűlik a fogad...
- Dehogyis! Nem erről van szó!- nevettem fel. - Egyszerűen csak úgy gondolom, hogy nem szükséges minden éjszakát együtt töltenünk.
- Na jó. - fagyott le a magabiztos mosoly az arcáról. - Azt még elfogadom, ha szerinted most még nem játszik a szex ebben a köztes kapcsolatban, de azt nem vágom, miért ne aludhatnánk együtt. Mi ebben a rossz?
- Semmi. - pislogtam értetlenül. - Nincs bajom azzal, ha együtt alszunk...
- Akkor meg min problémázol? - faggatott és látszott rajta, hogy egyáltalán nem érti, miért ellenkezek.
- Kimi, én szeretek veled lenni, és tényleg nem bánom, ha néha együtt alszunk. - kezdtem el kifejteni a saját álláspontomat, bár a finn már ekkor morcosan nézett vissza rám. - De mivel nem vagyunk együtt...mármint nem járunk és nem is vagyunk házasok, így nem hiszem, hogy úgy is kéne viselkednünk.
- Mert az, hogy valakivel egy ágyban alszol úgy, hogy semmi több nem történik köztetek, nálad tényleg felér egy házasélettel? - kérte számon most már totálisan értetlenül.
- Nem, félreértesz. - ráztam hevesen a fejemet. - Mondtam, hogy nem probléma, ha együtt alszunk...
- Akkor miről beszélünk? - nevetett fel.
- Arról, hogy szerintem egészen mást gondolunk erről a köztes viszonyról. - kulcsoltam össze a karomat, miközben a szemébe néztem. - Szerintem túl nagy lépésekben haladunk...
- Túl nagy lépések?! - ismételte meg nevetgélve az előző szavaimat. - Nina, tudod mi lenne a túl nagy lépés? Ha rögtön a motorozás után lefeküdtünk volna! Bevallom, nekem nem is lett volna ellenemre, de mint látod, még mindig képes vagyok várni, pedig elhiheted, hogy nem könnyű!
- Ha ennyire kanos vagy, miért nem fektetsz meg egy hoszteszcsajt, vagy egy ismeretlen lányt valamelyik szórakozóhelyről? - kérdeztem kissé élesen.
- Te komolyan vennél mindent, amit mondtam rólad, ha minden hétvégén lefeküdnék valakivel? - kérdezett vissza ugyanolyan éllel a hangjában, mint ahogy én tettem fel a kérdésemet.
- Ezt magyarázom, Kimi! Nem vagyunk együtt, nem tartozol semmilyen elszámolással nekem! Azt csinálsz, amit akarsz, én nem gátollak meg semmiben!

- Te a helyemben komolyan lefeküdnél mással, ha egy csajnak azt mondod, bejön és többet akarsz vele annál, ami eddig volt köztetek? - reagált ismét kérdéssel, ami már kezdett kicsit nyomasztó lenni.
- Igaz, hogy sokban hasonlítunk, de te pasiból vagy, és mint ilyen, nyilván vannak bizonyos igényeid. - okoskodtam, mert azt gondoltam, ezzel majd sikerült meggyőznöm. - Te többek között a függetlenségedről vagy híres, és pontosan tudom, hogy a feleségedhez sem voltál mindig teljes mértékben hű. Hozzám még annyira sem kéne, hiszen nem vagyunk egy pár. Nem akarom, hogy önmegtartóztatásban legyél, csak, mert én nem akarok belebonyolódni a kapcsolatunkba.
- Üres duma. - ingatta a fejét. - Csak nem tudsz kiigazodni magadon és rám akarod kenni!
- Nem kenek én semmit rád! - emeltem fel a hangomat. Még jó, hogy nem engem hibáztat, csak mert van véleményem! - Egyszerűen csak azt mondom, ami...
- Nem. - vágott a szavamba idegesen. - Az a baj, hogy nem mondasz el valamit. És az a büdös helyzet, hogy ez a valami gátol meg abban, hogy működjön ez a kapcsolat köztünk.
- Nem tudom miről beszélsz. - pislogtam értetlenül. Honnan szed ilyen baromságokat?
- Csak azt nem értem, miért nem vagy őszinte. - folytatta a gondolatmenetét, miközben elég morcos képet vágott. - Én olyan dolgokat is elmondtam neked, amikről nem szívesen dumálok, úgyhogy nem vágom, te miért nem akarod elmondani, mi zavar. Így nem csoda, hogy nem lépünk egyről a kettőre...
- Most, hogy mondod, tudod mi zavar, Kimi? - tettem csípőre a kezemet. - Az, hogy neked állandóan csak a szex körül forog az agyad! Mindig lesed az alkalmat, hogy mikor tudsz rávenni egy kis légyottra, és félreérthetetlen jelzésekkel akarsz az ágyadba csalogatni!
- És ha igen? Mi a baj ezzel? - tárta szét a karját.
- Semmi. - mosolyodtam el, nem túl őszintén. - Pasiból vagy, végül is mit vártam...
- Most komolyan az a bazi nagy problémád, hogy le akarok veled feküdni? - kerekedtek ki a szemei az idegességtől. - Kérjek elnézést, mert azt akarom, hogy ne csak lelkileg, fizikailag is együtt legyünk? Vagy azért, hogy nem valamelyik hoszteszcsajra vágyok, hanem rád?
- Ne mondj ilyeneket... - fordultam el, mert a hangnemén kívül az is megijesztett, amit mondott.
- Mindig sikerül ráébresztened, hogy gyakorlatilag a korod ellenére még nem vagy elég felnőtt. - vetette a szememre, amire már felkaptam a fejemet. De ahogy láttam, hogy néz a szemembe, nem volt merszem ellenkezni vele.
- Igazából mindig érzékelteted velem, hogy hozzád képest egy kislány vagyok. Csodálkozol, hogy vannak kétségeim kettőnkkel kapcsolatban? - kérdeztem valamivel halkabban, mint ahogy az előbb vitatkoztunk.
- Igen, csodálkozok. - bólogatott helyeslően. - De valamin még jobban. Azt bezzeg nem veszed észre, hogy azt is érzékeltetem, hogy szeretnék lefeküdni veled, mégse erőszakoskodok, mert többre tartalak annál, hogy csak úgy rád vessem magam. De látom, ez sem érdekel, mert már agyalsz is az újabb kifogásodon...
- Ne legyél igazságtalan! - szóltam rá, mert nem tetszett, ahogy beszél rólam.
- Te vagy az, Nina! - lépett közelebb, annyira, hogy majdnem összeért az orrunk. - Majd légy oly szíves, értesíts, ha eldöntötted, hogy maradsz kislány, vagy felnősz végre. Mert egy kislánnyal nem lehet kapcsolatba lenni...
- Ezt akarod? - suttogtam, mert a fenyegető közelsége kissé megfélemlített.
- Szerinted? - húzta mosolyra a száját, majd ellépett tőlem és egy szó nélkül besétált a pihenőjébe. Még az ajtót se csukta be, így láthattam, ahogy ledöglik a kis kanapéra és a fejét törölgeti egy törölközővel. Amikor észrevette, hogy még mindig egy helyben állok, kérdően felvonta a szemöldökét. - Most mire vársz?
- Nem tudom. - vallottam be kínosan mosolyogva. - Talán arra, hogy becsukd az ajtót...
- Ez hiányzik? - tápászkodott fel, hogy az ajtóhoz menjen. Megfogta a kilincset, de még várakozóan nézett rám.
- Nem. Nem tudom. - ráztam a fejemet. Tök hülyén ácsorgok itt, tulajdonképpen mire is várok? Baromi kínos ez az egész. Jobb lesz minél gyorsabban elhúzni a csíkot, hogy végig tudjam gondolni, min is rúgtuk össze a port. - Hagylak öltözni. Ezek után jobb, ha külön éjszakázunk.
- Szerintem is. - felelte tömören, majd megvárta, hogy átmenjek az én pihenőmbe és becsukta az ajtót.

A pályáról visszafelé menet még mindig azon tanakodtam, vajon miért kellett ilyen semmiségek összekapnunk. Most komolyan az volt a vitatkozásunk fő oka, hogy nem akartam vele aludni? Azt hiszi, félek pedig nem. Vagyis igen, de nem olyan okból, amire Kimi gondol. Viszont kitartok az álláspontom mellett: meg kell értenie, hogy nem viselkedhetünk úgy, mintha együtt járnánk, hiszen nem ilyen feltételekben egyeztünk meg. Szeretem az időmet Kimivel tölteni, de továbbra is inkább barátinak tekintem a
viszonyunkat, ami megnehezíti, hogy többet gondoljak bele a kapcsolatunkba. Amit nem értek az az, hogy miért veszem mégis olyan természetesnek, ha Kimi hozzám ér, vagy megcsókol. Mintha ez is része lenne a kapcsolatunknak, pedig ez nyilvánvalóan nem fér bele a barátságba. Azt is tudom, hogy vonzódok hozzá, mert ha nem így lenne, nyilván nem csodálkoznék el mindig a kidolgozott felsőtestén, akárhányszor csak alkalmam adódik póló nélkül látni. De mégis van egy akadály, amit egyelőre nem tudok leküzdeni. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy Kiminél ezek szerint nincsenek ilyen buckák, ő egyszerűen felvázolta, hogy mit akar, én viszont korántsem vagyok ilyen biztos a dolgomban. És fogalmam sincs, merre tovább...
- Hé, figyelsz te rám? - legyezett a szemem előtt Heidi, aki éppen csacsogott valamiről, de egy szava sem jutott el az agyamig, annyira lefoglaltak a saját gondolataim.
- Hm? Miről beszéltél? - fordultam felé ezúttal érdeklődőbben.
- Ajj, Nina! - mérgelődött. - Éppen azt ecsetelem neked, hogy holnap reggel benézünk egy-két helyre edzés után, be kell szereznem valamit estére.
- Mi? Milyen helyre? És mi lesz este? - soroltam el a kérdéseimet egyhuzamban. Hirtelen túl sok infót közölt és nem tudtam mindegyiket azonosítani. Hiába, ezek az esti szabadedzések kimerítettek, így már a hotel felé haladva nehezemre esett nem elbambulni.
- Azt meséltem, hogy Heikkivel megbeszéltük, hogy holnap este beülünk valahová és beszélgetünk egy kicsit. - tájékoztatott a számára nagyon fontos eseményről.
- Tényleg? Ez jó hír. - mosolyogtam udvariasan. Őszintén szólva elég nyúzottnak éreztem már magam így a nap végére, de nem akartam nemtörődömnek látszani, hiszen a barátnőm szemmel láthatólag jókedvében volt.
- Az ám! - helyeselt vigyorogva. - De igyekszem nem beleélni magamat. Ez még nem jelent semmit. Csak elbeszélgetünk az elmúlt hetekről. Baráti találkozóra van kilátás, úgyhogy nem fűzök hozzá vérmes reményeket.
- És miért is kell délelőtt benéznünk egy-két helyre? - tértem vissza a másik témára.
- Mondtam már, hogy ruhát akarok venni. - ismételte meg.
- Ruhát? Ó, király. - húztam el a számat nem túl lelkesen.
- Mi van veled, te lány? - fürkészte az arcomat, mikor már a liftben utaztunk fel az emeletemre.
- Kicsit összekaptunk Kimivel. - avattam be aktuális problémámba.
- Ó, hallottam! - jelentette be váratlanul.
- Komolyan? - meredtem rá csodálkozva. - Mégis hogyan?
- Éppen arra jártam, amikor leszedted a fejét. De nem hallgatóztam, úgyhogy csak pár szót értettem. Eskü! - tette fel a kezét védekezően. Erre csak sóhajtottam egyet, úgyhogy tovább kérdezősködött. - Annyira komoly volt, hogy még mindig ezen rágódsz? Vagy miért vágsz ilyen siralmas képet?
- Kifárasztott ez a mai nap.- vontam meg a vállamat. Lényegében igaz volt, jobban leterhelt a két szabadedzés így az esti órákban, mint gondoltam.
- Figyelmeztetlek, hogy reggel sem fogunk unatkozni. Az időmérőre duplán formába kell majd hoznom téged! - figyelmeztetett szigorúan.
- Az ember élvezné, hogy nappal semmi dolga, csak este kell melózni, de ha ez mással meg is történhet, Ninával nem. - sóhajtottam fáradtan.
- Ez van kislány, legközelebb vigyázol a rajtnál és nem kell kihagynod egy egész hétvégét. - tárta szét a karját "ez van, fogadd el!" stílusban. - Ráadásul eléggé eltunyultál az utóbbi időben.
- Nem is igaz, otthon edzettem egy csomót! - védtem meg magam. Még a végén tényleg azt hiszi, hogy csak a kutyámmal nyaltuk-faltuk egymást egész héten.
- Aha, persze. Majd holnap meglátjuk, amikor a tizedik kör futás után lihegve fogsz könyörögni egy kis pihenőért. - kulcsolta össze a karját, miközben gonoszkodva pislogott rám.
- Én inkább Heikkinek fogok könyörögni, hogy legyen férfi és hódítson meg újra, mert amióta nem vele töltöd az összes éjszakádat, állandóan ilyenekkel fenyegetsz alvás előtt. - vontam párhuzamot a két tény között, amivel egyértelművé tettem, hogy baromira szeretném, ha esténként nem velem foglalkozna, hanem a finnjével.
- Nem rajtam múlik. - konyult le a szája széle az előbbi vigyor után. - Szerintem bizonyítottam neki, hogy mennyire helyre akarom hozni a dolgokat. Az ő döntése, hogy akarja-e újrakezdeni vagy sem.
- Szerintem még mindig szeret. - simítottam végig a karján együttérzően. - Minden rendben lesz.
A barátnőm most még inkább reménykedett a finn bocsánatában, mert eléggé felspanolta, hogy sikerült az edzőt lenyűgöznie. Én is azt szerettem volna, ha helyrejönnek köztük a dolgok, nem csak Heidi boldogsága de az én nyugalmam érdekében is. Tudom, önző vagyok, de hát ez van.
- Majd meglátjuk. - sóhajtott, majd egy hirtelen hangulatváltozást bemutatva rám mosolygott. - Viszont te is beírhatsz egy piros pontot magadnak. Nem semmi, ahogy helyreraktad Kimit! Ha csak egy kicsit is azt hitte, hogy a kezében tartja a kapcsolatotokat, akkor most koppant egy picikét. Ez az a Nina, akit én ismerek!
- Azért annyira nem voltam durva. - ráztam a fejemet a túlzott dicséret hallatán. Persze Heidi örült, hogy frankón megmondtam a véleményemet Kiminek, de ettől még nem történt semmi drámai.
- Én azért büszke vagyok rád! - bólogatott elismerően a barátnőm. - De őszintén szólva nagyon kíváncsi leszek arra, hogy mi lesz, ha egyszer sikerül lekenyereznie. Direkt húzod az agyát?
- Dehogyis! - nevettem fel, mert még a feltételezés is sértő volt. - Csak azt teszem, ami jó nekem.
- Szerintem mindketten ezt teszitek. - mosolyodott el.
- Mielőtt átesnénk a csöpögésbe, most inkább megyek aludni! - léptem az ajtóhoz. - Jóéjt!
- Reggel jövök ébreszteni! Csodás napunk lesz! - vigyorgott, talán azért, mert már tudja mivel fog kínozni.
- Mondom jóéjt! - búcsúztam el még egyszer nevetve, aztán egyszerűen rácsuktam az ajtót.
Zuhanyozni akartam menni, de alig tettem be a lábamat a fürdőbe, már megint kopogtattak a bejáratnál. Szitkozódva caplattam vissza az ajtóhoz, ahol kisebb meglepetésben részesültem, amikor előzetes várakozásommal ellentétben nem a barátnőm haja vöröslött az arcomba, hanem egy hatalmas csokor rózsa.
- Ez micsoda? - kérdeztem tágra nyílt szemmel a sráctól, aki a virágokat a képembe nyomta.
- Nina Bradl részére jött. - jelentette be hivatalosan. - Ugye jó helyen járok?
- A rózsa tévedés, biztosan nem nekem küldték. - ellenkeztem. Rózsák? Ugyan már!
- De, ez az  1476-os szoba, és ezt a csokrot egyértelműen ide címezték. Elfogadod? - nyújtotta át a küldeményt mosolyogva.
- Hát...ha nem veszed vissza, akkor kénytelen vagyok. - vontam vállat, majd átvettem a csokrot. - Ki a feladó?
- Ezt sajnos nem árulhatom el. - közölte titokzatosan. - Egy aláírást kérnék és már itt sem vagyok. - nyújtott egy papírt meg egy tollat elém, majd miután gyorsan aláfirkantottam a nevemet, el is lépett az ajtótól. - További szép estét!

Pislogva bámultam a rózsákra, amiket úgy tartottam a kezemben, mint egy időzített bombát. Kinyújtottam a karomat, hogy kicsit távolabbról is megszemlélhessem a dús csokrot, de még így is nagy szemekkel bámultam a vörös rózsafejekre. Ha már messziről nem ment, közelebbről próbáltam meg alaposabban megnézni, és ösztönösen kutakodtam valami cetli vagy kártya után, de hiába igazgattam arrébb a szirmokat, nem találtam semmi árulkodó jelet a küldőről. Túlságosan idegesítő volt, hogy nem elég, hogy ok nélkül kaptam ezt a váratlan ajándékot, a feladója még arra sem vette a fáradtságot, hogy ha legalább az ürügyét nem tüntette fel, legalább a nevével kisegíthetett volna. Morogva dobtam az asztalra a csokrot, de olyan ügyetlenül sikerült ez a laza mozdulat, hogy az egyik rózsaszál tüskéjének sikerült belevájódnia az ujjamba. Fájdalmas sziszegéssel kezdtem rázni a kézfejemet, de az ujjamból már a vér is kiserkent. Ez annyira feldühített, hogy képtelen voltam tovább nézni a csokrot az asztalon, ismét megkíséreltem közelebbi kapcsolatba kerülni vele, és nem törődve a további szúrásokkal, egyszerűen bevágtam a sarokba.

Reggelre már volt egy tippem, hogy ki lehetett a küldő. Bár nem tudtam elképzelni róla, hogy képes rózsát küldeni problémamegoldásra, de azért szép gesztus volt tőle. Tegnap este eléggé felhúztam magam rajta, de ma már képes voltam józanul végiggondolni, hogy kinek és mi oka lehetett arra, hogy ilyen nem mindennapi ajándékkal lepjen meg.
Nem is haboztam, amikor egy fárasztó edzéssel és egy Heidivel közös ruhavásárlás után megjelentem a pályán. A barátnőmnek nem akartam elmondani a rózsa-ügyet, őt amúgy is jobban izgatta az, hogy Heikki ízlésének megfelelő ruhát vegyen magának. Addig nem akartam megosztani vele, amíg meg nem bizonyosodok róla, hogy tényleg az küldte-e a csokrot, akire gondoltam. Először én akartam választ kapni a kérdésemre, és rögtön meg is tettem az első lépést.
- Jó étvágyat! - ültem le az asztalhoz, ahol Kimi mohón falatozott.
- Kösz. Te nem kajálsz? - érdeklődött. Klassz, ezek szerint nincs feszkó a tegnapi miatt.
- Most nem. - könyököltem rá az asztalra. Kimi azonnal megérezte, hogy nem csak csevegni akarok, mert olyan "beszélni akarok veled" pillantással néztem rá.
- Mi a baj? - kíváncsiskodott.
Úgy döntöttem, hogy mielőtt rákérdezek, kielemzem az arcát. Ha az nem árulkodik valamiről, akkor talán jobb is, ha nem teszek fel kínos kérdéseket. Próbáltam találni valami árulkodó jelet rajta, de az arckifejezése inkább megmosolyogtatott: evés közben egy rágcsáló módjára teli pofazacskóval kérődzött az aktuális falaton, miközben még mindig várakozóan bámult rám. Abszolút nem tudtam kiigazodni rajta.
- Én nem haragszok rád, Kimi. - szólaltam meg kisvártatva.
- Az jó, mert én se rád. - mosolyodott el. - Csak kicsit felhúztad az agyamat.
- Jó, megértelek. - bólintottam. - De nem kellett volna kiengesztelni. Tényleg nem neheztelek rád.
- Elhiszem. De most miért is bizonygatod ezt? - vonta fel a szemét kíváncsiskodva.
- Azért, mert nem kellett volna azt a csokrot küldened. - nevettem kínomban. Elég furán jött ki, hogy nekem kell szóba hoznom a tegnapi meglepetést, de ha már így alakult, rávezettem.
- Mit? - kérdezett vissza értetlenül.
- A rózsát...vagyis a csokor rózsát, amit tegnap küldtek fel a szobámba. - magyaráztam. - Rendes tőled, de...

- Hé, miért kellett volna rózsát küldenem? - nevetett fel szórakozottan. - Annyira azért nem sértődtem meg. És szerintem te sem.
- Jó, de akkor mi okból lettél hirtelen ilyen romantikus? Vagy...nem is te küldted a rózsákat? - kerekedtek ki a szemeim, mert nagyon úgy tűnt, hogy nem csak áltatja az értetlenséget.
- Nem. - rázta a fejét nevetve. - Úgy tudom, utálod ezeket a gazokat...
- Így is van! - helyeseltem, és örültem, hogy ennyire ismer. - De...ha nem te küldted, akkor mégis ki a fene?
- Nem tudom... - ráncolta a homlokát, miközben nagyokat nyammogott evés közben. - De ha megtalálod, értesíts! Informálom, hogy rózsával nem lehet lekenyerezni.
- Ne poénkodj! - legyintettem, mert tisztán látszott rajta, hogy nem is vesz komolyan. - Inkább segíts kitalálni, ki téveszthette el a házszámot!
- Neked címezték? A te szobádba küldték?
- Igen. - bólogattam, mert emlékeztem, hogy a futár srác határozottan az én nevemet mondta címzettként.
- Akkor nem tévedésről van szó. Egyértelműen neked szánták a rózsákat. - komolyodott el az arca. - És aki ilyenre vetemedett..azzal asszem el kéne egy kissé beszélgetnem...