85. fejezet: Szerepcserés támadás

Sziasztok!
Nagy bocsi, hogy megint ilyen későn jövök, de talán ez a hosszú rész kárpótol titeket :) 
A tartalomról inkább nem szólok semmit, beszélnek helyettem a cím (most úgy érzem sikerült eltalálnom) és az események :) A múltkori beszélgetős fejezet után ez most elég akciós lett, remélem elnyeri a tetszéseteket!
Köszönöm az előző részhez és az előzeteshez(!) kapott véleményeket is, most is számítok rátok! :)
Jó olvasást! :))

(Nina)

Néhány nappal később már megint a világ másik felén találtam magamat. Egészen pontosan a felkelő nap országában, ahol egyesek szerint a legfanatikusabb F1-es szurkolók élik amúgy sem unalmas mindennapjaikat. Japán a világ egyik legsokszínűbb országa, és természetesen a Száguldó Cirkuszban is az egyik legkedveltebb helyszín. Már akkor megcsapott a jó hangulat, amikor megérkeztem a repülőtérre, mert rögtön szembesülhettem a japán szurkolók rajongásával. Annyian rohantak le autogramért és közös fotóért, hogy így is késve érkeztem meg a pályára. Mivel az utazás és a fanatikusok is eléggé lefárasztottak, azonnal az étkezőbe mentem, hogy beiktassak egy késői ebédet a kötelező programjaim előtt. Michaela egyedül kávézgatott néhány doboz társaságában, és integetve jelezte, hogy csatlakozzak hozzá.
- Azokban mik vannak? - szemeztem a székeken helyet foglaló dobozokkal. A tetejük fel volt nyitva, ebből gondoltam, hogy a sajtósom már belekukkantott.
- Rajongói ajándékok. - közölte, majd elmosolyodott, amikor ennek hallatára beletúrtam a hozzám legközelebb eső dobozba. - Hé, azért óvatosan, vannak törékenyek is!

- Apám, ez de jó! - vettem a kezembe egy rém aranyos figurát, ami egy laza Kimit ábrázolt. - Innen jött a Minik ötlete is?
- Igen, azt is egy rajongó tervezte. - informált a sajtósom. - Cserébe ingyenes belépőt biztosítottunk neki. Stephanéknak nagyon megtetszett az ötlet és rögtön szabadalmaztatták. Úgyhogy mostantól hivatalosan is létezik MiniKimi és MiNina.
- MiNina? - ismételtem meg mosolyogva.
- Jól hangzik, nem? - kérdezte lelkesen Michaela. - Ha tudnád mennyi ideig tartott, amíg begyűjtöttük Ericával ezt a sok limlomot.
- Legalább annyi időbe telhetett, amíg én átverekedtem magam a tömegen a repülőtéren.
- Ezek a japán szurkolók tényleg utánozhatatlanok, nem hiába hangoztatja az összes pilóta és az újságírók is. - csóválta a fejét mosolyogva. - De hogy-hogy egyedül jöttél? Heidi már rég itt van...
- Tényleg? - kerekedtek ki a szemeim a hír hallatán. Ez egy kicsit meglepett, hiszen nem is jelezte, hogy hamarabb érkezik, mint én.
- Már ebéd előtt befutott. - mesélte Michaela, miközben néha-néha belekortyolt a kávéjába. - A paddockban láttam, aztán egy időre eltűnt, de amikor újra összefutottunk, megkértem, hogy szerezzen neked valami szép ruhát holnap estére, mert...
- Mi lesz holnap este? - vágtam közbe kíváncsian.
- Éppen azt akarom közölni veled. - vetett rám egy "hadd mondjam már végig!" pillantást - Ugye beszéltük már, hogy itt milyen elképesztő rajongás van a Forma 1 iránt. A szervezők engedélyt kértek az FIA-tól és a csapatoktól is arra, hogy rendezhessenek egy VIP partit a tehetősebb japán szurkolók és a versenyzők körében. Úgyhogy péntek este, a szabadedzések és a csapatmegbeszélés után ott lesz jelenésed.
- Megint jókor szólsz! - hümmögtem. Már nem egyszer fordult elő, hogy a sajtósom későn jelenti be, mikor és hová kell mennem. Nem is értem, miért ilyen feledékeny, mikor mindent annyira katonás rendben tart azokban az átkozott jegyzetfüzeteiben.
- Ne flegmázz,! - pillantott rám figyelmeztetően a kávéscsészéje felett. - Csak elmész, bedobsz pár koktélt és mosolyogsz néhány kitömött zsebű rajongóra. Szingapúrban is olyan jól játszottad a partikirálynőt, itt sem lesz probléma.
- Ne is emlékeztess arra az éjszakára! - ingattam a fejemet. Még mindig élénken éltek bennem azok a gyomorforgató pillanatok, amikor hullafáradtan a klotyó felett görnyedtem. - Azt hiszem mostantól jobb barátságot ápolok majd a mértékletességgel.
- Helyes. - bólintott elismerően a sajtósom. - Ezen a bulin amúgy sem lenne ajánlatos részeg táncokkal elkápráztatod a közönséget. Még a végén valamelyik húzottszemű pasi karjában kötsz ki, aki kíméletlenül kihasználja majd, hogy ilyen közel kerülhet egy körülrajongott bálványhoz.
- Mi ez a gúnyos hangnem, Michaela? - vontam fel a szemöldökömet meglepetten. Nem ezt a modort szoktam meg a sajtósomtól, úgyhogy jogos volt a kérdésem. - És hogy gondoltad azt, hogy húzott szemű? Ha ezt Ayao meghallja...!
- Ugyan már! - legyintett lazán, ami megintcsak szokatlan volt tőle. - Semmi rosszindulatúság nem volt ebben.
- Még a végén kiderül, hogy benned is bujkál egy kisördög. - méregettem gyanakodva.
- Nem tagadom. - somolygott.
- Fogadok, hogy Damien hozza ki belőled! - csóváltam a fejemet vigyorogva. Felrémlettek a kedvenc szerelőm sejtelmes megjegyzései bimbózó kapcsolatuk kedvenc időtöltéséről. - De örülök, hogy minden rendbe jött köztetek. Remélem emlékszel még, hogy miattam vagytok egyáltalán együtt.
- Azért Heidinek is sokat köszönhetek. - hozta szóba a barátnőmet is - Nem semmi volt az a terv, amivel Szingapúrban megleptük Damient. Fogalmam sincs, mi lakozik ebben a nőben, de inkább ő az ördögi, mint én! - tette hozzá nevetve.
- Na ja. - Ehhez csak ennyit tudtam hozzáfűzni, hiszen teljesen igaza volt Michaelának. Heidi egy személyben testesítette meg a női ravaszságot. Sosem tudtam megérteni, hogyan működik az agya ennyire jól a női-férfi kapcsolatok esetében. - De mit is mondtál, hol van most ez az ördögi nőszemély?
- Ruhát szerez neked a VIP partira.
- De minek? Van nekem ruhám! - vágtam értetlen arcot.
- Persze, de sportcipőben meg egy csinosabb rövid ujjú felsőben nem járulhatsz a kiöltözött rajongók elé! - magyarázta, szavaiból pedig sütött a lenézés. - Ismered a japánok öltözési szokásait? Ezek minden létező cuccból ruhát csinálnak! Te egy kis szürke kisegérnek tűnnél a tömegben, ki hinné el, hogy te vagy a Forma 1 női üdvöskéje? - kérdezte gunyorosan.
- Azt nem is vállalom, hogy mindenféle idétlen rózsaszín meg rikító zöld cuccot magamra aggassak, a fodros szoknyáról, a kisiskolás harisnyanadrágról és a hasonló össze nem passzoló rongyokról nem is beszélve... - szögeztem le. Azért valamennyire tisztában voltam azzal, milyen feltűnően öltözködnek Japánban. Heidivel nevettünk is rajtuk, amikor egyszer a tévében ilyen díszpintyeket láttunk, akik kihívó öltözékükben masíroztak fel-alá egy japán nagyvárosban, hogy felhívják a figyelmet valamilyen akcióra.
- Ilyenről nincs is szó. Csak valami csinosabb rucit kell biztosítanunk neked, ezért küldtem el a barátnődet.
- Felesleges volt. - forgattam a szememet. - Képzeld, már kezdek hozzászokni ahhoz, hogy mindig a legutolsó pillanatban közlöd velem, hol kell parádéznom a többi pilótával együtt. A Brit Nagydíj óta mindig hordok magammal koktélruhát, felkészülve az ilyen alkalmakra.
- Komolyan? - Michaela teljesen meglepettnek, sőt akár úgy is mondhatnám megdöbbentnek tűnt. - Hát ezt nem gondoltam volna!
- Mert? - húztam fel a szemöldökömet.
- Magassarkúd is van hozzá? - kérdezett rá a kérdésemre. Szemében még mindig a hitetlenkedést láttam.
- Te mondtad, hogy a sportcipő nem dukál a csinos öltözékhez. - vontam meg a vállamat.
- És fel is húzod, amit magaddal hoztál? - érdeklődött kíváncsian.
- Ha mennem kell, akkor nyilván azt a ruhát fogom felvenni, nem a csapatpólómban jelenek meg. - mosolyodtam el. Michaela tényleg ennyire gyámoltalannak néz? - Mi ez a megrökönyödés, hm?
- Csak...kicsit megleptél. - vallotta be azt, ami már eddig is látszott az arcán. - Azért küldtem el Heidit, mert biztos voltam benne, hogy semmi rendelkezésre álló csinos ruhád nincs a bőröndödben. Mellesleg még azt is biztosra vettem, hogy ha tájékoztatlak, hogy megint egy kiöltözős eseményen van jelenésed, morogni fogsz.
- Kezdek hozzászokni ezekhez a bájvigyorgós estékhez. - legyintettem mosolyogva. - Egyébként meg ahogy mondtam, mindig csomagolok bulisabb ruhát is. Ha kötelező eseményen nem is, a futam utáni bulikon fel tudom venni.
- Holnap remek alkalom lesz arra, hogy bemutathass egyet a kollekciódból. - mosolygott kissé talán túl kedvesen. Valamiért az volt az érzésem, hogy még furcsának találja, hogy nőcis ruhák is vannak a birtokomban. De ez már az ő gondja.
- Helló, kicsi lány! - kopogtatta meg valaki az ujjaival a hátamat. Nem is kellett hátrafordulnom, tudtam, hogy Kimi az. Odafordultam felé, de már csak annyit láttam, hogy távozóban még Michaelának is köszön.
- De sietős a dolga valakinek... - kommentálta az elviharzó finn megjelenését majd felszívódását a sajtósom.
- Biztos siet megnézni a mini mását. - mosolyodtam el. - Pár nappal ezelőtt küldött egy képet, kicsit furán fogadta a Miniket.
- Hogy a fenébe láthatta már hamarabb? - ráncolta a homlokát felháborodottan Michaela. - Nem hiszem el, hogy Erica megmutatta neki! Én direkt azért nem szóltam neked, mert meg akartalak lepni vele! Kimi pedig még tovább is adta? Megaláztak. - fortyogott magában, amin nevetnem kellett. - De az is meglep, hogy egyáltalán siet valahová. Biztosan nem a MiniKimi érdekli. Még téged is lerázott egy semmitmondó köszönéssel.
- Mi az, hogy még engem is? - húztam össze a szemöldökömet. - A köszönése sem volt semmitmondó!
- Dehogynem! - erősködött. - Azt mondta, kicsi lány. Vártam, hogy majd kikéred magadnak ezt a megszólítást!
- Minek? - pislogtam értetlenül. - Szokott így szólítani. Nem bánom, már megszoktam.
- Nekem ez akkor is fura. - hümmögött, de amikor az órára lesett, hirtelen eltátotta a száját. - Hú, azt hiszem kicsit elbeszéltük az időt. Akarod még látni MiNinát a pályabejárás előtt?
- Persze! - feleltem lelkesen. Alig vártam, hogy megcsodálhassam a rólam mintázott kis figurát.
- Akkor gyorsan lapátolj! - mutatott a tányéromra, amiből még alig fogyott valami a szószátyárságom miatt. - Ha sietünk, még sikerül eltöltenünk egy kis időt az alteregóddal, mielőtt a mérnökeid elrabolnak...

(Heidi)

Nem vagyok pilóta, de legalább annyira élvezem Japán pezsgését, mint az itt különös rajongásban részesített versenyzők. Eredetileg azért jöttem korábban az országba, hogy Heikkivel tölthessek egy kis időt - mivel Szingapúr óta nem találkoztunk és csak egyszer beszéltünk telefonon -, de mivel nem találtam a finnemet a Red Bull motorhome-ja környékén, boldogan elvállaltam Michaela felkérését. Imádok shoppingolni, magamnak ugyanúgy, mint másnak, úgyhogy élvezettel jártam körbe a butikokat a belvárosban. Ninának ugyan nehéz az ízléséhez ideális rucit találni, de mivel ő biztosan nem gondoskodott igényesebb ruháról, kénytelen lesz azt viselni, amit én vettem neki. Már alig vártam, hogy ezt a gyönyörűséget összeismertessem a barátnőmmel, de amikor az étkezőben nem találtam a lányt, továbbmentem a "dumasaroknak" titulált társalgóba, ahol általában a VIP vendégeket szolgálják ki a hoszteszlányok, most azonban egy magányosan kávézgató finnt találtam ott.
- De jó dolgod van, Jégember! - köszöntöttem vidáman, amikor a fóliába helyezett ruhával a kezemben helyet foglaltam vele szemben. - Olvadozol a pályabejárás előtt? - böktem az állammal a gőzölgő kávéscsészéje felé.
- Hm, ja. - felelte tömören, majd bele is kortyolt a koffeinbombába.
- És hogy-hogy így egyedül? Ninát nem láttad? Nem találtam az ebédlőben...
- Akkor biztos nem ott van. - jegyezte meg. Hű, de jó kedvében van valaki! Biztos azért iszik kávét, mert totál le van lapulva. Kicsit fel kéne rázni...
- Csak azért keresem, mert vettem neki valamit. - közöltem, majd mosolyogva rámutattam a fóliától alig látszó ruhadarabra. - Akarod tudni, mi ez itt?
- Gondolom úgyis megtudom. - vonta meg a vállát, de azért érdeklődve méregette a csomagomat.
- Nina holnap esti ruhája. - jelentettem ki ünnepélyesen, majd óvatosan kiszedtem a védőfóliából a kényes anyagú koktélruhát és a fáradt finn felé mutattam. - Nem az ő stílusa, de csodaszépen állna rajta. Szerinted felveszi majd?
- Honnan tudjam? - rázta a fejét értetlenül. - Mi közöm nekem ehhez?
- Jajj már! - néztem rá rosszallóan. - Csak gondoltam felturbózom a hangulatodat, de te csak morogsz!
- Mit kezdjek egy ruhával? - tágultak ki a szemei. - Rohadtul nem értek hozzá. Ninának vetted nem? Majd ő megmondja tetszik-e neki vagy sem.
- Nyilván őt is megkérdezem. - horkantam fel sértetten. Most komolyan, az ember próbál társalogni, és már ezért is csúnyán néznek rá. - Csak kíváncsi voltam a véleményedre.
- Mert ha elmondom, tényleg jobb kedvem lesz... - motyogta gúnyosan.
- Azt gondoltam, ha beleképzeled a szőke barátnőnket ebbe a szexis ruciba, legalább mosolyogni látlak. Az a kávé láthatóan nem javít semmit a hangulatodon. - mutattam rá a csészére.
- Akkor miért nem azt mondtad? - vonta fel a szemöldökét. Fél sikernek vettem, hogy erre legalább elmosolyodott.
- Nem gondoltam volna, hogy egy pasinak fel kell hívni a figyelmét az ilyesmire. - szúrtam oda egy kicsit, majd még egyszer felemeltem a ruhát. - Most nézz rá erre a szépségre! Ugye, hogy jól állna Ninának?
- Biztos. - felelte, miután a szemei nagy kegyesen körbejárták a ruhát. - Nekem aztán mindegy mit húz fel....
- Persze, tőled akár pucér is lehetne, nem? - forgattam a szememet, de amikor meghallottam, hogy kuncogásféle morranás jött ki belőle, összeszűkült a szemem. - Fogadjunk, hogy azt tervezed, hogy amilyen gyorsan csak tehetitek, leléptek a buliról, mert nyilván van izgisebb elfoglaltság is, amit csinálhattok. Ahhoz pedig nemhogy ilyen káprázatos ruci, de egyáltalán semmilyen anyag nem kell.
A gyanakodásomra nem azt reakciót kaptam, amit vártam. Ahelyett, hogy Kiminek kaján mosoly jelent volna meg az arcán, mélán elhúzta a száját. Utána rögtön belekortyolt a kávéjába, de engem nem hagyott nyugodni ez a fura arckifejezés. Amint letette a csészéjét, lecsaptam rá.
- Még mindig nem feküdtetek le? - kérdeztem mindenféle kertelés nélkül. Ha egyértelmű választ nem is kaptam, az arcáról mindent le tudtam olvasni, amikor az állkapcsa megfeszült. - Hogy a francba?
- Mi van Heikkivel? - tért ki a téma elől egy éles fordulattal. Ó, Räikkönen, ennyivel nem intézel el!
- Köszöni szépen, remekül van, és értékeli, hogy mint a honfitársad, érdeklődsz iránta, de most ő is ugyanarra lenne kíváncsi, mint én. - rendeztem le gyorsan a kérdését. - Szóval?
- Ha nekem semmi közöm a te magánügyedhez, akkor neked se az enyémhez. - nézett rám elutasítóan.
- Kimi... - sóhajtottam. Tudtam, mire megy ki a játék. Felemeltem a kezemet, mint aki esküt tesz. - Puszta érdeklődésből kérdezem. Nem fogok semmilyen megjegyzést tenni rátok, nyugodtan beszélhetünk róla.
Kimi távolságtartó pillantása szkeptikussá változott, amiben egy kis enyhülést láttam. Nyilván végiggondolta, hogy mennyi személyes beszélgetésünk volt már, így semmi értelme titkolóznia. Mellesleg az érintett nekem is ugyanolyan fontos, mint számára, tehát tényleg nem kell ilyen zárkózottan viselkednie.
- Most mit akarsz? - kérdezte, amikor még mindig várakozóan pislogtam rá. - Mit mondjak?
- Azt, hogy mi a bajod! - adtam egy ötletet. - Rád nézek és az ábrázatod mindent elárul. Mi a probléma?
- Baromira türelmes vagyok, de most már kezd kínossá válni ez a szitu. - nyögte ki nagy nehezen. Úgy csinált, mintha semmiségről beszélne, de láttam rajta, hogy nagyon is mélyen érinti ez a téma.
- Tehát tényleg nem feküdtetek le? - ismételtem meg a kérdést.
- Nem mintha rajtam múlna... - felelte, miután alig láthatóan megrázta a fejét.
Teljesen meg tudom érteni őt. Egy vérbeli pasi, akinek nyilván megvannak a vágyai és igényei, de mégis hiába tesz meg mindent a cél érdekében, mégsem kaphatja meg. Én sosem várakoztattam ennyi ideig egy olyan pasit sem, aki iránt bármilyen érzelmet is mutattam. Jó, itt nem pont Kimire gondolok, vele teljesen más szituban kerültünk olyan közelségbe, amibe normális esetben biztosan nem ugrunk fejest. De már csak ezért is én voltam a megfelelő ember az ezzel kapcsolatos beszélgetésre a finn számára, hiszen egyrészt a barátnőmről van szó, másrészt tapasztalatból tudom, hogy milyen az ha valaki Kimi Räikkönennel tölt el egy éjszakát. Hát igen, elég cikis helyzet, de minden rosszban van valami jó. Ebben éppen az, hogy egy barátom segítségére lehetek.
- Jöhetnék olyan dumával, hogy értsd meg Ninát és legyél vele türelmes, de ennek már nem nagyon lenne értelme. - tűnődtem el, mire Kimi egyetértően bólogatott. - Szerintem így is túllépted már a határaidat.
- Ehh...hát enyhén szólva. - húzta félmosolyra a száját.
- Dicséretes a kitartásod! - dicsértem meg mosolyogva. - De ezzel már tényleg nem érsz el semmit.
- Ja, erre már én is rájöttem. - dörmögte mély hangján. - De ha meg erőltetem, azzal mindent elcseszek. Baromi jók a kilátásaim... - fordította el a tekintetét fintorogva.
Húha, tényleg eléggé nyomaszthatja szegénykémet, ha ennyire szívén viseli ezt a hiányosságot a kapcsolatukban. Jó lenne Ninával is elbeszélgetnem erről, de most Kimivel dumálunk és mivel beavatott a témába, csaknem rázhatom le valami sajnálommal, hogy aztán a barátnőmhöz rohanjak a kérdéseimmel. Annak ellenére, hogy a finn megint a bizalmába fogadott, nem úgy tűnt, mint aki segítséget várna tőlem. Ugyanolyan kedvetlenül szürcsölte a maradék kávéját, mint eddig. Már csak ezért is muszáj volt beindítanom az agytekervényeimet, hogy valami jó tanáccsal szolgáljak.
- Szerintem tudod mi a te legnagyobb bajod, Kimi? - hívtam fel a figyelmét, mert pár perce mintha kikapcsolt volna, mivel hol az asztalt, hol a helyiségen átsétáló csapattagokat figyelte. - Az, hogy túl sokat törődsz a lánnyal.
- He? - állapodott meg a tekintete rajtam. A szemei kikerekedtek, így biztos lehettem abban, hogy hallotta, amit az előbb mondtam és figyel is rám.
- Ahogy mondom. - bólogattam, megerősítve az előbbi szavaimat. - Túl sokat vagy körülötte.
- Nehéz lenne elkerülnöm, amikor egy csapatban vagyunk. - vonta fel a szemöldökét. A mosolya is arra utalt, hogy nem igazán veszi komolyan az észrevételemet.
- Ettől függetlenül túl sokat lógtok együtt. Nem ez a baj, hanem az, hogy Ninának már-már természetessé válik, hogy mindig ott legyeskedsz körülötte és bármiben számíthat rád. - fejtettem ki bővebben a véleményemet.
- És ez m'ér' baj? - tudakolta érdeklődő tekintettel.
- Mindig engedsz neki, rá hagyod a dolgokat és emiatt belekényelmesedik ebbe a kapcsolatba, ami jelenleg van köztetek. Nem ezt vártad ettől a köztes viszonytól, ugye? - kíváncsiskodtam, és azzal meg is kaptam a választ, hogy a finn határozottan ingatta a fejét. - Tudtam én!
- De mégis mit kéne csinálnom? - mutatta fel a tenyereit tanácstalanul. - Amikor rám jön a szexelhetnék, cipeljem be a szobába, dobjam rá az ágyra és parancsoljak rá, hogy márpedig most lefekszünk, ha tetszik, ha nem?
- Azért kinyírnálak! - fenyegettem meg összeszűkült szemmel. Ennek ellenére ő jót derült a figyelmeztetésemen. - Nem, az erőszak nem megoldás. Egy életre elásnád magad a lány előtt.
- Gondolom van jobb ötleted... - dőlt hátra a székén, miközben gyanakvó tekintettel fürkészte az arcomat.
- Ami azt illeti igen. - mosolyodtam el, de sietve hozzátettem. - De ez csak egy tanács. Nem akarok rátok akaszkodni, főleg nem olyan témába beleszólni, ami csak kettőtökre tartozik, de...
- Most már úgyis benne vagy. - vetette közbe mosolyogva. - És élvezed...
- Nem! - jelentettem ki gyorsan. - Megígértem, hogy nem ütöm bele az orromat abba, ami nem tartozik rám. De szívesen adok tanácsot, aztán vagy megfogadod, vagy nem...jó, így? - kérdeztem rá a biztonság kedvéért.
- Mondd... - utasított, mire óvatosan elmosolyodtam. Éreztem én, hogy szüksége van a jó tanácsaimra.
- Hanyagold egy kicsit Ninát! - kezdtem bele, de rögtön közbeszólhatnékja támadt.
- Ehh, ez meg milyen tanács? - nevette el magát.
- Komoly szándékú. Úgyhogy örülnék, ha komolyan vennél! - kértem, mire nagy kegyesen bólintott egyet. - Annyit kéne tenned, hogy több teret engedsz magatok közé. Nem kell állandóan sülve-főve együtt lennetek. Nina már így is megszokta a közelségedet minden téren, és látod...nem értél el vele semmit. Te vagy a férfi, neked kell irányítanod! Ha mindent ráhagysz, ez nem sikerülhet.
- És mégis hogyan kéne hanyagolnom? - érdeklődött. Na ezt már szeretem!
- Például nem dumálsz vele....
- Na jó, ez esélytelen! - röhögött fel
- ...annyit. - fejeztem be a félbeszakított mondatomat. Mivel Kimi csak fintorogni tudott, folytattam - Nem kell, hogy mindennemű társalgást megszüntess, elég az, ha például csak az autótokról diskuráltok, vagy az esélyeitekről, vagy ha nem szakmai dolgokról, akkor is csak teljesen semleges témákról.
- Ez mire jó? - akadékoskodott. A mosolyából kikövetkeztettem, hogy egyáltalán nem hisz abban, hogy a javaslatomnak lenne értelme.
- Hidd el, Ninának fel fog tűnni, ha közömbös vagy vele. - állítottam határozottan. Ismertem a barátnőmet, bármilyen megnyilvánulást ki tudott szúrni.
- De nem akarok közömbös lenni. - morogta ellenségesen. - Milyen hülye tanács ez?
- Nem is azt kérem, hogy nézz rá úgy, mint egy tök semleges személyre, csak viselkedj vele közömbösebben, mint amit megszokott veled kapcsolatban. Mintha csak csapattársak lennétek, semmi több - magyaráztam tovább, de még mindig csak elégedetlenkedett.
- Ez nem az én stílusom. - rázta a fejét komor tekintettel az arcán. - Nem vagyok manipulatív ember.
Te jó ég, ez nehezebb eset, mint gondoltam. Valahogy az volt az érzésem, hogy hiába győzködném tovább azzal, miért érdemes kicsit kilépnie az imidzse bűvköréből azért, hogy elérje a célját, úgysem tudnám befolyásolni az akaratát. Úgyhogy inkább egy sóhajjal visszafogtam a még kikívánkozó szavaimat. Igaz, hogy ez a sóhaj inkább egy fújtatásra hasonlított, de ez is kifejezte, mennyire könnyen felidegesíthető vagyok Kimi birkatürelméhez és határtalan nyugodtságához képest.
- Meg akarod kapni a lányt, vagy sem? - kérdeztem rá határozottan, amivel egy kicsit megleptem, mert alig láthatóan megvillantak a szemei.
- Jó'van. - morogta egy kis agyjártatás után.
Nem is csodálkoztam azon, hogy rögtön ezután mehetnékje támadt és egyszerűen lerázott. Biztosan nem akarta látni az elégedett és győztes mosolyomat.

(Nina)

- Elképesztően aranyosak ezek a Minik! - újságoltam el Kiminek, hogy én is láttam már a miniatűr másolatunkat, amikor az interjúkra igyekeztünk.
Most volt alkalmunk normálisan beszélgetni, mert ugyan az ebédnél köszöntünk egymásnak, de hiába kerestem fel később, lerázott annyival, hogy nem ér rá dumálni, mert Mark megmasszírozza, mielőtt "teljesen kikészül". Ezt gondolom a most következő borzalmakra értette, értsd: interjúk és pályabejárás, majd az azt követő dögunalmas csapatmegbeszélés. Ezúttal azonban végre válthattunk pár szót, mielőtt nyilatkozunk a sajtónak, így rögtön meg is ragadtam az alkalmat, hogy elmeséljem, élőben is láttam a két figurát.
- Egy ötévesnek biztos jó játék. - jegyezte meg. Egyáltalán nem lelkesedett a Minikért, nem úgy, mint én.
- Hé, nekem tetszik! - löktem meg a vállát nevetve.
- Nem lepődtem meg rajta.
- Ezek szerint ötéves vagyok, csak mert bejönnek ezek a cukipofák? - hecceltem, de ő komolyan vette a kérdésemet.
- Őszinte legyek vagy udvarias? - fordult felém egy pillanatra.
- Még jó, hogy őszinte! - vágtam rá.
- Inkább hagyjuk. - legyintett, majd felgyorsította a lépteit. Mögöttünk Michaeláék már így is le voltak maradva, nem értettem, miért sietünk ennyire.
- Na és átgyúrattad magadat? - érdeklődtem.
- Aha. - biccentett maga elé.
- Mark biztosan nem kímélt. - kuncogtam. - Ő már csak tudja, milyen borzalomként éled át az olyan megrázkódtatásokat, mint az interjú, meg hasonló szörnyűségek.
- Ja, hát mert azok is. - felelte tömören.
Elég kedvetlennek tűnt, de ez betudtam annak, hogy nem nagyon fűlik a foga a most következő programokhoz. Mark mesélte, hogy alig akarták elengedni a japán rajongói a reptérről, még biztonsági őröket is bevetettek a védelmére, úgyhogy biztos ez idegesítette fel.
- Biztos kérdezni fognak arról, hogy mit szólunk ehhez a VIP partihoz. - vetettem fel egy újabb témát. Ez is kicsit furcsán érintett, hiszen sosem kellett azon gondolkoznom, mit mondjak, ha Kimivel beszéltem. Annak ellenére, hogy nem egy szószátyár típus, belőle is dőlt ám a szó, ha dumáltunk, most viszont meglepően hallgatag volt.
- Egy kérdés a sok közül. - rántotta meg a vállát.
- Szerinted jó ötlet a rajongókkal bulizni? - kérdeztem kíváncsian. - Őszintén szólva én tartok attól, hogy nem lesz akkora rend, mint amit ígérnek a védelmünkben.
- Ez is csak egy buli. - mormogta, de a hangsúlya alapján legalább úgy mondta ezt, mintha erőltetnie kéne a beszédet.
- Na jó, de a rajongóink látják, hogy mit és mennyit iszunk, hogyan táncolunk meg ilyesmik. - húztam tovább a témát. - Emiatt egy kicsit aggódok. Talán holnap csak egy pohárral iszok, nehogy előforduljon az, ami Szingapúrban...
Erre már egy félmosoly megjelent az arcán, úgyhogy el is oszlattam azokat a kétségeket, hogy valójában nincs is kedve beszélgetni.
- Na meg az is érdekes lenne, ha valamelyik részeg rajongó rám akaszkodna...
- Lesznek biztonsági őrök. - nyugtatott meg. Hát nem egészen ezt a választ vártam, de legalább nem csak hümmögött.
Ennél többet nem is tudtunk beszélni, mert a sajtó várt ránk. Mialatt nyilatkoztam oda-oda néztem Kimire, mert biztosra vettem, hogy ha ennyire nincs kedve egyáltalán megszólalni, akkor bizonyára a riportereket sem fogja maradéktalanul kiszolgálni. De érdekes módon nem ez történt, ugyanúgy válaszolgatott minden kérdésükre, mint általában.
- Rákérdeztek valami izgalmasra is? - kíváncsiskodtam már a pályán sétálgatva. Szokás szerint mi hátulról követtük a mérnökeinket és szokás szerint rohadtul nem a pályáról diskuráltunk, de ez már teljesen megszokottá vált a csütörtöki pályabejárások alkalmával.
- Csak a szokásos. - rázta meg a fejét.
- Néha már azon gondolkozok, hogy csütörtökre betegnek nyilvánítom magam. - árultam el nevetve. Azt vártam, hogy velem együtt jót derül majd ezen, de csak egy halvány mosolyra futotta a reakciója.
- Majd szombaton, amikor megint telehányod a klotyót. - gonoszkodott.
- Az egy egyszeri alkalom volt! - jelentettem ki tettetett sértődöttséggel a hangomban. - Csak, hogy tudd, egyáltalán nem tervezem, hogy a holnapi bulin is ugyanúgy elengedem magam, mint a szingapúri afterpartin.
- Miért? Seb bírja Japánt, most majd előre megünnepli veled a győzelmét. - mondta kicsit gúnyos hangnemben.
- Kétlem, hogy olyan módon buliznánk. - ingattam a fejemet, majd elmosolyodtam. - Amúgy neki is mondtam, hogy a múltkori utóhatások után nem nagyon lesz kedvem legközelebb is alkoholizálni.
- Biztos értékelte a hányós-sztoridat. - piszkálódott tovább.
- Azt nem részleteztem, mert éppen azelőtt tömtük tele magunkat mályvacukorral. - emlékeztem vissza kuncogva. Ekkor jutott eszembe, hogy még nem is meséltem Kiminek a kirándulásról. - Képzeld, hétvégén a két szomszédgyerekkel kiegészülve sátraztunk az erdőben.
- Seb is ott volt? - csodálkozott.
- Aha. Mi vigyáztunk a skacokra, mert az apjuk nem ért rá kirándulni. De nem is bántam, hogy így jött ki, mert tök jól elszórakoztunk az erdőben.
- Biztos egy élmény volt... - fűzte hozzá a véleményét.
- Az. - helyeseltem, figyelmen kívül hagyva, hogy nem díjazta a lelkesedésemet. - De még mindig nem vagyok a hálózsákok híve. Hiányoltam az ágyamat, amikor az érdes földtől csak egy kevés anyag választott el. - árultam el nevetve.
- Úgy kell neked. - kommentálta a finn egy nevetésre hasonlító horkanással.
- Naaa! - löktem oldalba sértödötten. - Jó oké, tény, hogy hogy az ágy kényelmesebb.
- Ennyi. - bólintott egyetértően.
- Apropó, ha már ágyról beszélünk...Ma melyikünk szobájában fogunk nyugovóra térni? - érdeklődtem mosolyogva.
- Te a tiédben, én meg az enyémben. - felelte egy vállrántás kíséretében. A mosoly rögtön lefagyott az arcomról.
- Valami rosszat mondtam az előbb? Vagy mi bajod van? - kerestem meg a tekintetét, bár így, hogy egymás mellett lépkedtünk, és elvileg az aszfaltot kellett volna figyelnünk, elég nehéznek bizonyult a szemkontaktus.
- Nekem nincs semmi bajom. - mosolyodott el halványan, de továbbra is inkább a lépteit figyelte.
- Dehogynem! Egész nap olyan furcsán viselkedsz. - jegyeztem meg, ami mostanáig bezárólag egész nap szúrta a szememet. - Bal lábbal keltél fel, vagy mi?
- Mondom, hogy semmi gáz. - rázott le ismét. Nem is az zavart a leginkább, hogy láthatóan kertelt előttem, inkább az, hogy teljesen érdektelenné vált. Nem ezt szoktam meg tőle, legalábbis amikor kettesben voltunk.
- Ne próbálj megvezetni! - mérgesedtem be. - Látom, ha valami nem oké veled, és most pont ez a helyzet. Csak nem tudom, hogy miért vagy ilyen...nem is tudom...közömbös.
Érdekes módon, amikor ezt a szót nagy nehezen megfogalmaztam még a mondandóm végére, felemelte a fejét és elmosolyodott. De még most sem nézett rám, az előttünk végigvonuló 130R kanyart sasolta a szemeivel.
- Most meg mit mosolyogsz? - ráncoltam a homlokomat. Teljesen megzavarta az eddigi semleges látszatát.
- Közömbös? - ismételte meg, amit az előbb mondtam neki. - Én sosem voltam közömbös.
- És ezt pont a Jégember mondja! Tényleg hihető. - forgattam a szememet.
- Te mindent elhiszel, úgyhogy ezt is lenyeled. - legyintett nevetve. Tanácstalanul néztem rá, de mintha semmi érdekfeszítőt nem mondott volna, továbbsétált.
- Hé, ez már nem normális! - löktem meg a karját, amikor beértem őt. Ekkor végre megtisztelt a figyelmével azzal, hogy rám nézve felvonta a szemöldökét.
- Na ebben egyetértünk. - biccentett.
- Miben? - értetlenkedtem már-már idegesen. Teljesen felkaptam a vizet azon, hogy tőszavakban beszél. Mintha nem is velem társalogna, hanem egy idegennel. Mi a franc ütött belé? - Tényleg nem értelek!
- Ez nem normális! - mondta lassan, minden egyes szót hangsúlyozva, mintha legalábbis egy óvodásnak magyarázná. - Miért vagy ilyen? - tudakolta értetlen ábrázattal az arcán.
- Te miért vagy ilyen? - kérdeztem vissza már-már nevetve. Kezdett egyre nevetségesebbé válni ez a beszélgetés. - Egész nap úgy szólsz hozzám, mintha...nem is tudom....a szerelőd lennék, akivel csak akkor beszélsz, ha muszáj.
- A szerelőmet nem vinném ágyba... - eresztett meg egy fanyar mosolyt. - Rossz hasonlat...
- De engem sem! Az előbb mondtad, hogy nem akarsz együtt aludni. Pedig eddig te ragaszkodtál ahhoz, hogy töltsük együtt az éjszakáinkat. - mutattam rá hitetlenkedve. Most már sikerült teljesen összezavarnia.
- De ma nem lehet. - ingatta a fejét, majd ahogy tovább sétáltunk, megjelent a szája sarkában egy apró sejtelmes mosoly. - Holnapra kell az energia. Meg aztán két egymás utáni éjszaka nem akarok két különböző nővel egy ágyban lenni. Abból már kinőttem...
- Mi van? - dülledt ki a szemem, amikor meghallottam az utolsó szavait. Lecövekeltem és tátogva bámultam rá. - Milyen másik nőt terveztél be péntekre?
- Ha már bulizunk, kell valami tuning másnapra is. Úgyis másnapos leszek a kvalira... - tűnődött, majd vigyorogva zsebre dugta a kezét. - Ha már miattunk jön el egy csomó pénzes rajongó, csak nem mondanak nemet nekem.
- Egy rajongót akarsz ágyba vinni? - döbbentem le. Az állam rendesen koppant az aszfalton. - Ezt most komolyan mondod, Kimi?
- Ha nőkről van szó, nem szoktam viccelni. - villantott felém egy bárgyú vigyort. Mivel én még mindig csak pislogni tudtam az előző kijelentése után, nevetve maga után húzott a kezével. - Na gyere már! Ha nem végzünk itt még ma, hogy pihenek rá a holnapi bulira?
Ezután ha akartam volna se tudtam volna koncentrálni a suzukai pályára, hiába követelték az utolsó métereknél a mérnökök az eddig el-el kalandozó figyelmünket. Kimit mintha jobban érdekelte volna az aszfalt tanulmányozása, mint eddig valaha. Még mosolygott is, amikor Slade magyarázta neki, hogy melyik rázókőnél kell vigyáznia. Ha eddig nem tűnt volna fel Kimi furcsa viselkedése, akkor most már biztosan gyanakodnék rá.

Pénteken még mindig szkeptikus voltam vele szemben. Csütörtök este együtt mentünk ugyan vissza a szállodába, de még akkor is olyan egykedvűen szólt hozzám, mint akinek az az egyetlen vágya, hogy elvonuljon mindenki elől és végre benyomhassa a szunyát. Persze ahhoz is tartotta magát, hogy a mai bulira rápihenve inkább egyedül alszik, hogy ma este legyen energiája magához csábítania egy jött-ment nőt a VIP partiról. Amikor tegnap erről beszélgettünk, hol nevetett, hol elkomolyodott, szóval fogalmam sem volt róla, hogy viccelt, vagy -ahogy utána kijelentette- tényleg komolyan gondolta, hogy egy helybéli rajongót fog az ágyába vinni. Igazság szerint elég nagyot csalódnék benne, ha tényleg egy olyan csajt akar felvinni magához, akit akkor ismert meg, hiszen sokszor mondja, hogy már kinőtt a korábbi szertelen és szabályozatlan életstílusából. Úgyhogy én azért reménykedek benne, hogy csak viccelt tegnap délután...
Az első szabadedzés után kedvetlenül szálltam ki az autóból, mert csak a 14. helyen végeztem, és a hátrányunk az élen végző McLarenekhez képest majdnem 1,3 másodpercre rúgott. Emiatt még az első próba után nem kéne aggódnom, de mivel az egykörös tempónkat próbálgattuk végig a másfél óra alatt, elég csüggedten vettem tudomásul, hogy nagy valószínűséggel megint nem fogok az első helyekért küzdeni. Ráadásul az autómmal sem voltam teljesen elégedett, ami további idegeskedést váltott ki belőlem. Szerettem volna Kimit megkérdezni, hogy az övé jól viselkedett-e, de amikor az ebédlőbe értem, a csapattársam jókedvűen társalgott Markkal ebéd közben. Mivel nem lett volna pofám odatolakodni és elrontani a finn - most már különös módon - jókedvét a panaszkodásommal, inkább Heidihez csatlakoztam.
- Jajj, olyan izgatott vagyok! - rázta az öklét, mint a babák, amikor örülnek valaminek. - Úgy várom, hogy lássalak abban a bombaruhában! Elképesztő leszel, csajszi!
- Heidi mondtam már, hogy hoztam ruhát magammal! - emlékeztettem.
- De ha meglátod ezt a csodát, biztosan nem akarsz másba bújni! - kacsintott. - A pihenődben hagytam, mert meg akartam mutatni. Ide is hozom, jó?
Mielőtt válaszolhattam volna, már el is viharzott. Mosolyogva néztem utána, még mindig imád öltöztetni. De bármennyire is szépséges az a ruha, amit kinézett nekem, biztosan nem azt fogom felhúzni. Elvégre van nekem ruhám, az tökéletesen megfelel erre az alkalomra. Amíg Heidi a ruhámat kutatta, odanéztem Kimiék asztalához, ahol még mindig jó hangulatú eszmecsere folyt. Úgy tűnt az edzőjével sokkal beszédesebb, mint velem...
- Most nézz rá! - Mire visszafordultam, Heidi már a ruhával pózolt előttem. - Hát nem gyönyörű?
- De, tényleg az. - dicsértem meg, miután szemügyre vettem az egészen halvány rózsaszín, testre simuló ruhát, aminek hátul a kivágott részét pánt keresztezte nyaktájékon. - De ez inkább a te stílusod.
- Lehet, de a te szőke hajadhoz jobban megy a színe!
- Szerintem neked is jól állna. - mosolyogtam. - Tartsd meg, Heikkinek biztosan tetszeni fogsz benne.
Heidinek felcsillant a szeme, de most már érthetően nem a ruha babonázta meg annyira a kedvét.
- Ó, hát ha mi is mehetnénk erre a partira, biztosan felhúznám ezt a gyönyörűséget. - méregette a ruhát. - De felesleges ezen problémázni, mert nekem amúgy is egy mérettel nagyobb kellene. Melltájékon még van hová fejlődnöd, drágám. - fűzte hozzá gúnyosan.
- Szabd át, és tiéd a ruha. - vontam meg a vállamat. A sértő megjegyzésére inkább nem reagáltam.
- Mi bajod van, szívem? - enyhült meg, amikor azt látta, hogy csigalassan veszem a számba a falatokat. - Nem ízlik a kaja?
- Dehogy! - legyintettem. - Nem vagyok elégedett az autómmal.
- Ó, emiatt ne aggódj, csak péntek van! - simított végig a karomon vigasztalóan. - Kiminek is gondjai vannak?
- Honnan tudjam? - kérdeztem enyhe éllel a hangomban. - Ő jól láthatóan nem aggódik emiatt. - mutattam az ebédlő másik sarkába.
Heidi érthetetlen okokból elmosolyodott, de nem volt kedvem megkérdezni, hogy miért. Jobbnak láttam másfelé terelni a témát.
- Na és mi van Heikkivel?
- Ó, hát azt hiszem minden szépen alakul. - kezdett el csacsogni. A végeláthatatlan sztorimesélés végén kilyukadt oda, hogy nem feküdtek le a szingapúri buli után.
- Mi? - hökkentem meg, mert eszembe jutott a Kimivel és Sebbel kötött fogadásunk. Ezek szerint a honfitársammal elbuktuk a tétet, és az esélytelennek kikiáltott finn barátunk nyerte el a 150 eurót. Francba!
- Hát az úgy volt, hogy jó úton jártunk ahhoz, hogy megtörténjen a dolog. - árulta el huncut mosollyal. - De jobbnak láttam előtte beavatni a nyaraláson történt eseményekbe.
- Elmondtad neki, hogy lefeküdtél Kimivel? - tágultak ki a szemeim. Ez enyhén szólva meglepett.
- Ühüm. - bólintott. - Azt gondoltam, jobb tisztázni a dolgokat, mielőtt komolyra fordulna bármi is.
- Jól tetted. - helyeseltem. Igazán értékeltem Heidi tettét, mert nekem nem biztos, hogy a helyében eszembe jutott volna őszinteségi rohamot kapni. - De...ugye nem fogja bántatni Kimit?
- Dehogy, miért bántaná? - rázta a fejét határozottan a barátnőm. - A helyzethez képest jól fogadta a hírt. Szerintem egyáltalán nincsenek tervei Kimivel. - mosolyodott el végül.
Nem úgy, mint neki más nőkkel. - tettem hozzá gondolatban. Ezt inkább nem akartam felhozni Heidinek, hiszen nem is biztos, hogy Kimi tényleg ilyen tervekkel vág neki az estének. Lehet, hogy csak ugratni akart, és tényleg semmi valóságalapja nincs. Mindenesetre inkább hagytam, hogy Heidi Heikkiről csacsogjon. A másik finn legalább elterelte a gondolataimat a képzelgéseimről.

A második szabadedzés sem sikerült fényesen, de legalább sikerült javítanom a pozíciómon, hatodik helyen végeztem a listán. A versenytempónk biztatóbbnak tűnt, mint az egykörös etapjaink, így kicsit jobb kedvem lett, amikor végeztünk a csapatmegbeszéléssel is.
- Úgy hallottam jönnek a barátnők meg a feleségek is. - mondtam Kiminek, amikor a feladataink végeztével a szállodánk felé tartottunk. - Ilyenkor egy kicsit bánom, hogy szingli vagyok.
- No para, lesznek jelentkezők arra, hogy legalább ma ne érezd magad annak. - nézett rám mosolyogva.
- Kösz, ezzel most nem nyugtattál meg. - motyogtam. - Amúgy sem bízok annyira a biztonsági őrökben...
- Akkor végre bevetheted az önvédelmi rúgásaidat. - nevetett fel.
- Lehet, hogy a te golyóid lesznek az első célpontom. - szaladt ki a számon.
- Most nagyon megrémisztettél! - vágott ijedős képet. Morogva oldalba löktem, de ezzel sem sikerült kihoznom a sodrából. Szuszogva mulatott rajtam.
- Gondolod, hogy elviselnél magad mellett, amíg megérkezünk a partira? - váltottam témát.
- Merthogy? - vonta fel a szemöldökét kérdőn.
- Csak, mert mehetnénk ketten, ha már nincs párunk. - vontam meg a vállamat. - Megígérem, hogy utána nem foglak megzavarni a csajozásban.
- Elfogadható ajánlat. - mosolyodott el féloldalasan.
- Akkor lent találkozzunk fél óra múlva, jó?
- Tökéletes. - biccentett, de a mosolya még mindig az arcán virított.
Megint nem tudtam hová tenni a felemás viselkedését. Egyszer érthetetlenül mosolyog, másszor pedig tőmondatokban hajlandó beszélni. Teljesen megkergült?!

Mivel az ebédnél sikerült meggyőznöm Heidit, hogy ne erőltesse rám az általa agyondicsért rózsaszín ruhát, a sajátomat vettem fel. Nem volt túl kihívó, de az alkalomhoz tökéletesen megfelel. A hajamat kiegyenesítettem, az arcomat pedig halvány sminkkel csinosítottam ki. Magamhoz képest így is sok időt töltöttem a készülődéssel, de amikor indulás előtt belenéztem a tükörbe, muszáj volt elmosolyodnom magamon. Jé, a farmer és póló nélkül is egész tűrhetően nézek ki!
Persze a magunkról alkotott vélemény nem mindig mutatja a valóságot. De amikor lesétáltam a hotel bejáratához, ahol a "partnerem" már ingben, alkalomhoz illő zakóban és farmerben várt, elégedetten söpörtem be az elismerő pillantást.
- Jó ez a ruha. Jobb, mint amit Heidi akart rád erőszakolni. - dicsérte meg inkább a ruhámat, mint a külsőmet Kimi.
- Kösz, szerintem is. - bólintottam mosolyogva.
- Kicsit olyan, mintha pucér lennél.- tette hozzá, miután még egy darabig elidőzött rajtam a tekintete.
- És ez jót vagy rosszat jelent? - kérdeztem kuncogva, miközben már elindultunk.
- Hát...attól függ, ki nézi. - felelte ferde mosollyal az arcán.
- Akkor majd mindenkinek kikérem a véleményét, aki megnézi. - mondtam, amikor beszálltunk a taxiba.
- Hm...nem biztos, hogy jó ötlet. - csóválta a fejét. A szemei hol a ruhámon, hol az arcomon jártak.
- Mert? - fordultam felé kihívó vigyorral.
- Túl sok pozitív visszajelzést kapnál. - mondta kis gondolkozás után, mire széles mosoly futott végig az arcomon. Azt hiszem ez egy bók akart lenni. Vagy ha nem is, én annak vettem.
A taxiban nem váltottunk több szót, mert mindketten elcsendesültünk. Érdekes, hogy amíg a ruhám volt a téma, mosolyogva beszélgettünk, de mihelyst túltárgyaltuk a témát, egyikünknek sem volt kedve dumálni.
Amikor kiszálltunk a taxiból, kicsit meglepődtem, mennyien állnak az előtt az épület előtt, ahová megszervezték a VIP partit. Rengeteg húzott szemű keringett errefelé, hirtelen azt sem tudtam merre kell menni. A taxik mögöttünk sorban leparkoltak, ekkor már gondoltam, hogy nem kevesen fizettek be erre a nem mindennapi alkalomra. Ez egy kicsit lesokkolt, de Kimi nem akart sokáig egy helyben ácsorogni.
- Asszem itt máshogy nem tudunk túljutni. - csóválta a fejét, de mielőtt megkérdezhettem volna, mégis mit takar nála a máshogy, maga elé terelt és a hátam mögül tolt előre a sokaságban.
- Hééé! - méltatlankodtam, de Kimit nem igazán izgatta, hogy engem használ fel faltörő kosnak.
Ez elég szarul esett, de legalább Kiminek köszönhetően nem nyomtak össze az emberek, amíg beértünk az épületbe. Ott beszálltunk egy liftbe, bár addigra ott is annyian gyűltek össze, hogy csak szorosan egymáshoz préselődve fértünk be a kis helyiségbe.
- Most elkélne pár biztonsági őr, nem? - nézett le rám Kimi mosolyogva.
- Egész estére fogadnék magam mellé valakit, ha ilyen lesz a felhozatal. - motyogtam. Kicsit tömegiszonyom lett, bár ezt a világért sem vallottam volna be neki.
- Ne parázz! - nyugtatott, miközben felemelte a kezét. Először azt hittem, hogy megnyugtatásképpen megsimítja a vállamat vagy ilyesmi, de végül csak rátenyerelt a lift oldalára. Ettől egy kicsit csalódott lettem.
Miután felértünk arra az emeletre, ahol a parti helyszínét találtuk, már nem kellett nyomakodnunk, tényleg akadt pár biztonsági őr, akik a segítségünkre siettek. Ahhoz képest, hogy az épület halljában mekkora fejetlenség uralkodott, idefent már lenyugodtak a kedélyek. Néhány rajongó rögtön autogramot és közös fotót kért, és mire kiszolgáltam őket, elvesztettem Kimit magam mellől, aki szintén egy nagyobb csoportnak szignózott. Miután ezekkel végeztünk, csatlakoztunk a pilótatársainkhoz, akik ezek szerint már túl voltak a kötelező körökön, mert a barátnőkkel és feleségekkel kiegészülve egy csoportban beszélgettek.
- Wow, de jól nézel ki! - dicsérte meg Sebastian a külsőmet. - Jól áll ez a szín!
- Köszi. - fogadtam el a bókot, de kb. ezt hajtogattam még legalább tízszer, mert a többi srác is udvariasan elhalmozott dicséretekkel. Kivéve persze egyetlen versenytársamat.
- Ja, hogy te vagy az? - mért végig Fernando. - Azt hittem valamelyik hosztesz hozza végre az italomat! Nem is gondoltam, hogy van olyan cuccod, amiben úgy nézel ki, mint egy nőnemű.
Bár azt hiszem a maga módján ez is egy bók akart lenni. Inkább nem reagáltam rá, a figyelmemet a körénk gyűlő rajongóknak szenteltem, akik beszélgetni akartak, vagy csak meghívni egy-egy italra. Azon kaptam magam, hogy még élvezem is ezt a közvetlen találkozást a szurkolóinkkal, hiszen így nem tülekednek és türelmetlenkednek miattunk, hanem szép nyugiban tudnak velünk pár szót váltani. Ez a kellemes légkör feledtette velem az előbbi tömegiszonyomat, sőt azt is, hogy tulajdonképpen senki mással nem társalogtam. Egy idő után kimentettem magamat a fanatikusok bűvköréből és csatlakoztam néhány pilótához, akik annyira nem rajongtak a szurkolókkal való jópofizásért és inkább magukban iszogattak. Egész jól elcseverésztünk Japánról, az őrült drukkerekről, magáról a partiról, a fesztelen hangulat miatt pedig jól megfeledkeztem arról, hogy Kimi nem is bulizott velünk. A figyelmem akkor irányult rá újra, amikor Lewis a hátam mögé nézett.
- Azta, hát Kimit úgy látszik magával ragadta egy szőkeség. - nevetett, mire mindenki követte a tekintetét.
Nem volt nehéz kiszúrni a már amúgy sem népes tömegben a finnt, de amikor megláttam, mit művel, eltátottam a számat. Egy hosszú, szőke hajú, csinos ruhában parádézó nőt csókolt, aki annyira élvezte a Kimitől kapott figyelmet, hogy mindkét karjával átkarolta a finn nyakát. Teljesen megfeledkezve a körülöttük álló emberekről smároltak, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne az, hogy egy F1-es világbajnok és egy alig pár perce ismert rajongója ilyen intim közelségbe kerülnek egymással. Hitetlenkedve ráztam a fejemet, de nem tudtam levenni róluk a szememet. Nem tudtam elhinni, hogy az ott tényleg Kimi Räikkönen.
- Nem semmi! - csóválta a fejét Seb, bár ő inkább elismerően tette ezt, nem úgy, mint én.
- Ja, kifogta az egyetlen európai nőt! - irigykedett Nico.
- Talán még sosem került ennyire közeli kapcsolatba egy rajongójával sem. - szuszogott a nevetéstől Lewis.
- Úgy látom, van aki meg akarja örökíteni ezt a pillanatot! - nézett egy másik irányba Mark.
Mindannyian oda kaptuk a fejünket, és persze totál leesett az állunk, amikor azt láttuk, hogy egy japán pasi éppen le akarja kapni Kimit és az ismeretlen nőt a fényképezőgépével.
- Hééé, azonnal tegye le! - kiabáltam át a termen, de mivel nem hallotta, cselekednem kellett.
Ha valaki, akkor én tudom, milyen gáz az, ha egy olyan pillanatban akarnak lencsevégre kapni, amikor a legkevésbé sem kívánnánk. Főleg, hogy nyilván amikor másnap az újságban vagy a neten látjuk viszont magunkat a képen, legszívesebben a pokolba küldenénk magunkat és a fotóst is.
- Felejtse el! - tapasztottam rá a fényképező objektívére a kezemet. A férfi meglepetten nézett fel a gépe mögül.
- Parancsol?
- Kérem ne fotózzon! - morogtam, bár próbáltam udvarias maradni. - Örüljön, hogy egyáltalán részese lehet ennek a felettébb csodálatos pillanatnak! Tegye el azt a gépet, vagy szólok a biztonságiaknak! - figyelmeztettem, mire a japó sűrűn bólogatni kezdett, majd engedelmesen elrakta a fényképezőjét. - Köszönöm! - biccentettem, bár egy cseppet sem voltam hálás neki. Legszívesebben én készítettem volna el azt a rohadt képet, hogy majd másnap Kimi pofájába toljam. De ennél azért több eszem volt.
Visszamasíroztam a társaim közé, akik döbbenten néztek rám. Nem is foglalkoztam velük, visszafordultam abba az irányba, ahol az előbb Kimiéket láttam. Még mindig mindentől teljesen elhatárolva nyalták-falták egymást, egyszerűen undorító volt, ahogy a nő minden egyes pillanatát kiélvezi Kimi kivételes figyelmének. Én pedig még mindig megsemmisülve bámultam őket. Képtelen voltam felfogni, hogy Kimi tényleg nem viccelt, amikor arról beszéltünk, mik a tervei a mai éjszakára. Legszívesebben rögtön faképnél hagytam volna az egész társaságot, de ha kicsörtetek innen, az több, mint gyerekes lenne. Elvégre mit mondanék, mi okom van rá? Csak, mert nem bírom végignézni, ahogy a csapattársam könyörtelenül kihasznál egy naiv nőt? Ugyan már, kiröhögnének! Inkább visszafordultam a többiekhez, majd a poharamat szorongatva próbáltam újra bekapcsolódni a beszélgetésbe. Egészen addig, amíg valaki hátulról át nem karolta a vállamat.
- Hé, üres a poharad! - nevetett valaki a fülembe. Nem akartam elhinni, hogy még van képe idejönni és jópofizni! És mi a fenének fogja a vállamat? Fogdossa inkább azt a macát, akit ágyba akar vinni!
- Megmondtam, hogy nem iszok sokat. - motyogtam, bár arra nem volt erőm, hogy fel is nézzek rá.
- Helyes. - ütögette meg a vállamat. Istenem, vegye már le a kezét rólam! - Akkor ma nem kell szolgálatot teljesítenem a klozeten, ugye? - kérdezte röhögve.
- Máshol van most küldetésed. - feleltem bosszúsan. Észrevettem, hogy egyre jobban szorongatom az üvegpoharat. Még a végén eltörik itt a kezemben, jobb lesz vigyázni.
- Ja, azér' kérdeztem. - nevetett. De jó kedve van itt valakinek! - Amúgy láttam, leszerelted azt a fotóst. Kösz, jövök neked eggyel!
- Semmiség. - szorítottam össze a számat. Nem akar még elmenni? Nehogy megvárakoztassa a nőcskéjét!
- Na jó, lépek, csak a piámért jöttem. - nyúlt előre a fejem mellett a kezével a pohara után. A másik tenyere még mindig a vállamon nyugodott. - Jó dumálást!
- Cseszd meg! - szűrtem a fogaim közül, de még mielőtt Kimi leléphetett volna, felálltam és hagytam, hogy lecsússzon a keze a vállamról. - Kimegyek a mosdóba. - mondtam a srácoknak, de rám se bagóztak.
Beletelt egy kis időbe, mire eljutottam a mellékhelyiségig, de amikor zárt ajtók mögé kerültem, legalább káromkodhattam egyet. Mikor ezt megtettem, kifújtam a levegőt és belenéztem a mosdókagyló feletti tükörbe. Az arcomon mélységes meggyötörtség és bosszankodás látszott, mégis inkább dühösen néztem farkasszemet magammal. Pár percig tenyereltem a pulton, aztán eldöntöttem, hogy én inkább lelépek. Most már kezd laposodni a hangulat - már akinek... -, senki sem fogja mellre szívni, ha itt hagyom a rajongókat.
Elment a kedvem az egész bulitól, meg az emberektől. Szerettem volna egyedül és nyugiban lenni, ahol nincsenek húzott szemű japánok, tuskó finnek és ide nem való európai szőkeségek.
Amikor kiléptem a mosdóból, a lift felé vettem az irányt, ahol megpillantottam Jensont egymagában ácsorogni.
- Hová, hová? - érdeklődött kedvesen.
- Vissza a hotelbe. Elfáradtam. - sóhajtottam, mint akit már nagyon húz az ágy. Ja, inkább az agyamat húzták.
- Jessie is, úgyhogy mi is megyünk. Még a mosdóban van... - nézelődött az emberek felé, hátha meglátja a barátnőjét.
- Nem gond, ha veletek tartok? - kérdeztem rá gyorsan. - Nem szívesen mennék vissza egyedül...
- Persze, gyere csak! - mosolygott rám, én pedig hálásan visszamosolyogtam.
- Mehetünk! - jelent meg előttünk Jessica, akinek szintén nem volt ellenére, hogy csatlakozok hozzájuk.
Ekkor már jóval kevesebben mozogtak az épületben, simán befértünk a liftbe és gond nélkül kijutottunk az utcára. Jenson rögtön taxiért kiáltott, míg Jessica a retiküljében kutakodott készpénz után. Én is nézelődtem, hátha hamarabb le tudok inteni egy taxit, de a figyelmem egészen más irányba terelődött, amikor az épület fala mellett Kimit és azt a vigyorgó szőkét láttam beszélgetni. Valószínűleg ők is taxira várhattak, de ahelyett, hogy a fekete autók után néztek volna, inkább egymással dumcsiztak. Hitetlenkedve ráztam a fejemet, ez már komolyan elképesztő! Nem volt elég neki a smárolás, tényleg meg akarja fektetni! Felviszi a szobájába és jól elszórakoznak hajnalig. Kimi másnaposan és kielégülten fog holnap vezetni az időmérőn. Ha megszerzi a pole-pozíciót, én leszek az első, aki ezek után gratulálni fog neki!
Nem csak az eredmény miatt, hanem mert megint tanultam tőle valamit. Azt hiszem ezentúl komolyabban kéne vennem minden egyes kijelentését. Megint kiderült, hogy ha Kimi Räikkönen megfogad valamit, akkor nem viccel...