88. fejezet: Lepődj meg!

Sziasztok!
Hű, azt hiszem nem éri meg magyarázkodni, de örülök, hogy túl vagyok ezen a hétvégén és végre tudtam hozni a részt :) Nézzétek el nekem, hogy mostanában mindent ígérgetek és mégse jön össze, ez csak azért van, mert nagyon akarok, csak közben minden ellenem dolgozik :D
Ismét egy teljes rész, szokásos terjedelemmel és sok eseménnyel, remélem kárpótollak Titeket az elmúlt napokért! :) A címet nektek is ajánlom figyelmetekbe: Lepődjetek meg! :))
Jó olvasást! :)


(Nina)

- Tényleg feltétlenül szükségem van ezekre? - néztem végig magamon, miután a velem szemben álló Kimi hátrálni kezdett tőlem, hogy megszemlélhesse munkája gyümölcsét.
- Teljes mértékben. - bólintott, amikor ellenőrizte a végeredményt.
- De mégis...nem túlzás ez egy kicsit? - szemléltem meg a külsőmet a tükörben.
A hajamat szinte teljes mértékben elrejtő fullcap egyáltalán nem passzolt a stílusomhoz, Kimi kapucnis pulcsija pedig szintén nem állt a legtökéletesebben rajtam. A farmerom és a cipőm legalább a sajátom volt, de az összhatás annyira elütött a megszokott kinézetemtől, hogy alig ismertem fel magamat. Normális esetben biztos nem öltöznék fel így, de ez most nyilván nem egy normális eset, tehát kénytelen leszek elfogadni, hogy Kimi gyakorlatilag rám erőltette azt a túlzottan laza stílust, amit ő képvisel. Velem ellentétben ő bezzeg önelégülten veregette vállon saját magát.
- Kicsi Nina, ez volt a cél. A lényeg, hogy beazonosíthatatlan legyél. - oktatott ki mindenttudóan.
- Mi hasznom származik abból, hogy a "randipartnerem" nem fog felismerni? - kérdeztem értetlenül.
- Neked kell kideríteni, kicsoda ő, nem fordítva. - magyarázta, mintha ezt egyből vágnom kellett volna. - Ő pontosan tudja, ki vagy és hogy nézel ki. Nyilván késni fogsz, szóval ő fog nézelődni utánad. Azzal csak időt nyersz, ha nem ismer fel rögtön.
- Akkor ha jól értem, ezzel a szokatlan megjelenéssel azt fogom elérni, hogy ahelyett, hogy ő szúrna ki messziről, én hamarabb felismerhetem, mivel a megtévesztő külsőm alapján nem tud rögtön beazonosítani - értelmeztem a szavait. Kicsit kacifántos, de el kellett ismernem, hogy remekül kisakkozta, hogyan kerülhetek már a találkozó legelején lépéselőnybe. - Jó, így már érthető, miért kell ilyen ocsmányul kinéznem...
- Hé, a cuccaimban vagy, hogy néznél már ki ocsmányul? - kérte ki magának nevetve, de mivel látta, hogy ezzel nem győzött meg, mosolyogva megnyugtatott. - Csigavér, pont olyan a szerkód, amilyet ez a mocsok megérdemel. Garantálom, hogy nemhogy felismerni nem fog, de még azt se hiszi el, hogy tényleg te vagy az.
- És még a nők gondolkodnak bonyolultan... - hümmögtem, de a finn csak nevetett a megjegyzésemen.
- A férfiak is okosak a maguk módján. Ahogy a mellékelt ábra mutatja, sikerült rendesen kicsesznie veled. Most rajtad a sor, hogy törlessz. Ehhez pedig az kell, hogy ne úgy állíts oda, mint aki rögtön felkínálja magát. - Ezzel megint sikerült rám hoznia a frászt, de zavartanul folytatta tovább. - Mire rájön, hogy te vagy az, akit keres, lelepleződik, de ha látja, hogy ilyen keményen állsz elé, talán leesik neki, hogy veszélyes játékba kezdett...
Biztos volt abban, hogy ezzel a külsővel és a magamra erőltetett magabiztossággal képes leszek elbizonytalanítani azt a szemetet. Utolsó lépésként az orromra helyezte a sötét napszemüvegét, így szerinte most már tökéletesen készen álltam arra, hogy szembenézzek a titokzatos zaklatómmal.
Én bezzeg egyáltalán nem bíztam magamban annyira, mint ő. Sőt, azok után, hogy mérgében felvázolta, hogyan sülhet el a találkozó, teljesen inamba szállt a bátorságom. Egyedül Kimi magabiztossága nyugtatott meg valamelyest és persze az, hogy tudtam, hogy velem tart és ott lesz a közelemben, bármi történjék is.
- Fogalmam sincs, ki lehet ez a féreg, akinek nincs jobb elfoglaltsága, mint engem zaklatni. De ma nem menekül, ideje végre elém állnia, már ha tényleg ennyire bátor csávó. - rögtönöztem egy kis önbátorítást, mialatt utoljára vetettem egy pillantást a tükörképemre.
- Így van. - mosolyodott el a finn, majd az ajtó felé nézett. - Na lépjünk, minél hamarabb látni akarom ennek a senkiházi pöcsnek a fejét.
Nagy nehezen, de elhagytuk Kimi szobáját, és amíg végigértünk a folyosón, figyeltem az emberek reakcióját a külsőmre. Kiminek igaza volt, a szembejövők figyelme egyáltalán nem akadt meg rajtam, bár az is igaz, hogy alig egy-két ember lézengett a hotelben, hála a nagy koreai népszerűségnek. Ennek köszönhetően legalább a liftben ketten utazhattunk, így nyugodtan tördelhettem az ujjaimat. Az idegesség teljesen eluralkodott rajtam, mivel csak ekkor kezdtem el felfogni igazán, hogy mire is készülök: találkozni azzal az idegennel, akinek kilétéről fogalmam sincs, ő viszont nagyon is jól ismer. Azzal a rejtélyes illetővel, aki folyamatosan bombáz a furcsa ajándékaival és a sejtelmes üzeneteivel, ráadásul tökéletesen tisztában van vele, hogy az idegeimmel játszik hétről hétre...hát nem éppen a legideálisabb péntek esti program. Az sem segített, hogy Kimi rendesen beparáztatott azzal, hogy nem bízta a fantáziámra, milyen tervei lehetnek a titokzatos rajongómnak. Akaratlanul is átfutott az agyamon néhány kép azzal kapcsolatban, hogy milyen kimenetele lehet ennek a találkozónak. Csak akkor tűnt fel, hogy a képzelgéseim hatására pirosra gyurmáztam a kezeimet, amikor a mellettem álló finn közbeavatkozott és az egyik kezével megfogta az enyémet.
- Nyugi. - mondta mély, higgadt hangján.
- Kicsit félek. - vallottam be a nyilvánvalót.
- Nem kell. - rázta a fejét, hogy nyomatékosítson. - Nem fog hozzád érni egy ujjal sem. Amíg dumálásra játszik, nem kell féltenie a képét. Csak ha erőszakoskodni kezd...
- Kösz, hogy ott leszel. - pillantottam rá hálásan. - Ez most tényleg sokat jelent. Komolyan, talán már itt visszafordultam volna, ha egyedül vágok bele. Így azért sokkal jobb.
- Persze, hogy jobb. - horkant fel egyetértően. - Figyelj, tudom én, hogy tökös csaj vagy, de...ilyen mocskokkal nem lehet játszani.
- Igen, tudom, éppen ezért...
- Saját bőrödön tapasztaltad, hogy bármennyire is kemény fából faragtak, azért nem tudsz elbánni a nálad erősebbekkel. - folytatta egy rossz emlék felidézésével. Mindketten tudtuk, hogy a Jake-kel történtekre gondol, nem is kellett kimondania.
- Nem is akarom, hogy hasonló megismétlődjön... - harapdáltam idegességemben a számat.
- Nem is foglak még egyszer úgy látni. - jelentette ki velem párhuzamosan.
Ezután a tekintetünk találkozott, mindketten ugyanolyan frusztráltan néztünk egymásra. A feszült pillanatot a lift csengője szakította félbe. Mielőtt kiléptünk volna a fülkéből, elengedtük egymás kezét, ami számomra egyet jelentett a biztonságot sugárzó háttér megszűnésével. Ha lehet, még idegesebben sétáltam át a hotel hallján, a finn is ugyanolyan lassú létekben ballagott mellettem, egészen addig, amíg a kijáraton kilépve megcsapott minket a hűvös levegő. A hotel előtti fedett csarnokban volt néhány asztal, ahol a szállóvendégeket italokkal szolgálták ki, de péntek este az embereknek itt ahhoz se volt kedve, hogy kiüljenek ide kávézgatni. Nem is csodálkoztam ezen, de most akár fizettem volna mindenkinek egy kör piát, csakhogy ne legyen ekkora pangás idekint, amikor a zaklatómmal találkozok. Kezdtem úgy érezni, hogy hiába minden előkészület és önbiztatás, az előjelek azt sugallják, hogy rossz vége lesz ennek a találkozónak.

- Látod? - kérdezte halkan Kimi, miután egy darabig csendben feltérképeztük a terepet. Néhány szállóvendég tért vissza a hotelbe, egy-két ember pedig az előudvarban lézengett, de egyikük sem tűnt gyanúsnak.
- Áh. - ráztam a fejemet nemlegesen. Nem is tudtam eldönteni, hogy örülök-e annak, hogy az idegen esetleg meggondolta magát és mégsem jött el, vagy nem, hiszen így továbbra is agyalhatok azon, vajon ki és miért akar idegesíteni a hülye meglepetéseivel. Előhúztam a telefonomat a zsebemből, és leolvastam az időt. - Negyed kilenc. Talán csak késik...
- Várhatunk egy darabig. - döntött Kimi, majd a fejével egy üres asztal felé bökött a kivilágított, fedett épületrészben. - Ott leszek. Úgyis csak akkor bújik elő ez a szarházi, ha egyedül lát.
- Aha, igen. Jó, menj csak! - bólogattam, de közben már előre befostam attól, hogy egyedül kell várnom az idegen férfira.
- Ne parázz! - húzott magához bátorítóan. - Jól látható helyen legyél, hogy ne tévesszelek szem elől.
- Mindenképpen. - ígértem, majd megerőltettem magamat és elhúzódtam tőle. - Na jó, tényleg lépj le, mert addig nem történik semmi.
Egyre feszültebb lettem, mert annak ellenére, hogy arra számítottunk, az illető pontban nyolckor már itt fog várni rám, nem tudtam biztosan, hogy itt tartózkodik-e már a közelben, vagy esetleg még nem érkezett meg. Miután Kimi biztos távolságba vonult vissza, levettem az álcául használt napszemüveget és kiguvadt szemekkel lestem minden egyes élőlényt, aki élt és mozgott. Már kezdtem beleőrülni abba, hogy hiába izgultam és idegeskedtem egész este, továbbra sem fog véget érni ez a rejtély, amikor valaki hátulról megkocogtatta a vállamat. Villámgyorsan tettem egy 180 fokos fordulatot, de nem azzal találkoztam, akire számítottam. Nem értettem, hogy mit akar tőlem, de amikor megszólalt, teljesen megrendültem.
- Már azt hittem, el sem jössz. - mosolygott rám negédesen. Ekkor fogtam fel csak igazán, hogy miért akar velem szóba állni. Mert eddig ilyenre alig volt példa. Nevetni akartam, de a döbbenettől egy mukk sem jött ki a torkomon. Ezt ő is észrevette, úgyhogy elfintorodott. - Na mi van, drága, szóhoz sem jutsz?
Igaza volt a drágának. Szóhoz sem jutottam, csak tátott szájjal bámulni tudtam rá: DASHA? Fernando Alonso pálcikavékony, cincogó hangú barátnője zaklatott egész idő alatt? A rózsa, a fénykép és a muffin is tőle származik? Ő írta mindkét fenyegető üzenetet? Ez a kész átverés show?!
- Ez...ez most komoly? - röhögtem el magamat, amikor előhúzott a retiküljéből egy muffint. Azzal akarta igazolni, hogy nem csalás, nem ámítás: tényleg ő állt minden mögött!
- Ide figyelj, édesem! - A muffint a szememmel egy vonalba emelte fel, és fenyegetően nézett rám mögüle. - Ez a süti a legkedvesebb dolog, amit tőlem kapsz. Úgyhogy ajánlom, hogy vegyél komolyan és ne vihogj, mint egy tinilány, különben a csinos kis pofidba nyomom.
Alig bírtam visszafojtani a vigyoromat: komolyan ez a legnagyobb fenyegetése? Egyszerre öntött el a megkönnyebbülés, hogy az az illető, aki miatt hetek óta feszült perceket éltem át minden egyes meglepetése után, tulajdonképpen csak egy bosszantó kis fruska. Megpróbáltam komoly képet vágni, de nem bírtam abbahagyni a vigyorgást. Dashát ezt szemmel láthatólag idegesítette, de még mielőtt nyivákolni kezdett volna, közbeszóltam.

- Árulj el nekem valamit, kedves Dasha... - pislogtam rá túlzottan barátságosan. - Mégis mi a jó büdös francért küldözgettél nekem mindenféle szart egy megszállott pasi rajongóm nevében? Nem lett volna jobb elfoglaltság valamelyik modellügynökségnél pózolnod a kamerák előtt, ahelyett, hogy ilyen baromságokkal töltöd szabad perceidet?
- Megérdemelted. - sziszegte a modellányka. - Te egy átkozott kis tyúk vagy, azt hiszed neked mindent lehet!
- Mit ártottam én neked, drága? - bámultam rá értetlenül. Tudtommal sosem tettem neki keresztbe...kivéve talán akkor, amikor Monte-Carlóban Lewisszal rányitottunk Fernando-val töltött legszerelmesebb pillanataiban. De arra ki emlékszik már?
- Kilökted a pasimat! - közölte durcásan. - Ő a világbajnoki címért küzd foggal körömmel, te meg csak úgy brahiból tönkreteszed a versenyét! Hogy a csapattársadról már ne is beszéljek! Fogadjunk, hogy direkt csináljátok! - gyanúsított meg, mire belőlem kitört a nevetés.
- Jesszusom, Dasha, ugye ezt te sem hiszed el? - kérdeztem, bár tök felesleges volt, mert csak még jobban felmérgesítettem.
- Tudom, hogy nem csíped Fer-t, és amilyen rosszindulatú csitri vagy, el tudom képzelni, hogy direkt keresztbe akarsz tenni neki! De nem fogom hagyni, hogy máskor is kiüssétek!
- Hé, álljunk csak meg egy percre! - szakítottam félbe, a nevetéssel küszködve. Még fel sem fogtam igazán, hogy az egész zaklatósdi Dasha nevéhez fűződik, de máris szembesülök azzal, hogy mire ment ki a játék. - Dasha, nem volt szándékos, hogy a drágalátos pasidat találtam el Spában. És Kimi sem direkt ütközött vele! Ha jobban értenél a F1-hez és magához a versenyzéshez, te is beismernéd, hogy versenybaleset volt, egyikük sem tehetett arról, hogy Fernando kiesett. Mégis, hogy jössz te ahhoz, hogy ilyen piti okok miatt játszd el, hogy egy megkattant rajongóm zaklat hétről-hétre? Mi értelme volt ennek? - kérdőjeleztem meg a tettének okát...és egyben az agya épségét is.
- Tapasztalatból tudom, drágám, hogy milyen az, amikor tehetetlenül állsz a meglepik előtt és olvasod a fenyegető üzeneteket. - szűkült össze a szeme egy pillanatra. - Pontosan tudom, mi kell ahhoz, hogy egy nő először cuki közeledésnek gondolja egy ismeretlen ajándékait, végül belebetegedjen abba, hogy valaki figyeli és nyomon követi. - Úgy beszélt, mint akivel megtörtént mindez, ezért érezhette át olyan jól azt, ami kevésbé drámaian bennem is lejátszódott az elmúlt hetekben. - Egy élmény volt átállni a másik oldalra. Fárasztó volt a lehetőségek után kutakodni, de ha belegondoltam, milyen arcot vághatsz, amikor megkapod a rózsát az ismeretlentől, vagy az üzenetet a fényképed hátoldalán...hát megérte! - húzta gonosz mosolyra a száját.
Még mindig bambám meredtem az orosz csajra. Azon filóztam, vajon leesett-e neki, hogy gyakorlatilag semmit sem ért el az értelmetlen próbálkozásaival. Úgy döntöttem inkább felvilágosítom.
- Abban igazad van, hogy kissé idegesítettek a sorozatos ajándékaid....
- Ez volt a célom! - dobta hátra a haját diadalmasan.
- De még mindig nem vágom, mire volt jó, hogy eddig húztad az agyamat! - ráztam a fejemet mosolyogva.
- Ha nem akarod, hogy bármi baja essék a pofidnak, itt és most megígéred, hogy soha többet nem szerencsétlenkedsz Fer közelében a pályán! - próbált ígéretre bírni. Nagyot sóhajtottam, mire a győztes mosoly már megjelent az arcán. Egy fél másodpercig tartott az öröme.
- Sajnálom, Dasha, de attól, hogy egy muffinnal próbálsz fenyegetni, még nem fogok félreállni az útból, valahányszor a spanyol csődöröd közelébe kerülök. Ez nem az ovi, könyörgök! - ábrándítottam ki kuncogva.
- Pedig jobban teszed, ha azt teszed, amit mondok. - nézett a szemembe fenyegetően. - Vannak olyan ismerőseim, akik ki vannak éhezve a hozzád hasonló csitrikre, akiket móresre kéne tanítani. Ne akard, hogy összeismertesselek titeket!
- Ajjaj, azt hiszem bajban vagyok. - csaptam rá az arcomra ijedtséget színlelve.
- Jól hiszed. - erősítette meg vigyorogva. Most már tényleg nehéz elhinni, hogy ez a buta lány írta azokat a hatásosan megfogalmazott üzeneteket. Pedig minden mellette szól, most már nem kételkedhetek benne...
- El kell ismernem, hogy profin csináltad. Tényleg beparáztam a hülye fenyegető leveleidtől, és tényleg arra számítottam, hogy egy aljas vadállat hív találkozóra. Engedd meg, hogy gratuláljak ehhez! - nyújtottam ki a kezemet, de a lány most már értette a szándékaimat, ezért nem fogadta el a gratulációt, helyette összefonta maga előtt a karját. Pedig ezt tényleg elismerésnek szántam. - Ha nem, hát nem... - vontam meg a vállamat, látva, hogy nincs kedve jópofizni velem. - De mostantól jó lesz, ha végre leakadsz rólam! Nem akarok semmi rosszat Fernandónak és neked sem! Úgyhogy mi lenne, ha most elfeleznénk azt a muffint, és békességben visszatérne mindenki a saját térfelére? Te felhúzol valami szexi hacukát, amiben holnap és vasárnap szurkolhatsz a szívszerelmednek, én pedig úgy versenyzek, ahogy akarok. Áll az alku? - kérdeztem bájosan mosolyogva.

 - A tiéd lehet az egész - adta át szívélyesen a muffint.
- Ó, ez igazán rendes tőled! - vettem el tőle hálásan. Ez a túlzott jópofizás túl szépnek tűnt ahhoz, hogy igaz legyen, és ezt az orosz csaj be is bizonyította.
- Szívesen. - nyávogta, majd egy díjnyertes mosoly kíséretében ismét fenyegetőzni kezdett. - De ha még egyszer Fer közelébe kerülsz, betartom az ígéretemet. És abban nem lesz köszönet, nekem elhiheted.
- Jó, majd észben tartom. - forgattam a szememet. Nem unja még ezt a szöveget?
- Én már megjártam, szóval tudom, miről beszélek. Vigyázz magadra, nehogy valami kár történjen az angyali arcodban! Már tudod, hogy szeretem, ha ártatlan jó kislány vagy, akkor semmi baj nem történhet veled...vagy bárkivel körülötted. - billentette oldalra a fejét, mintha csak társalognánk. De a szavai túlságosan ismerősen hangoztak. Nem sok időbe telt, mire rájöttem, hogy ezek a szavak köszöntek vissza az üzeneteiben is. Ha eddig nem voltam biztos benne, hogy Dasha írta őket, most bizonyítékot kaptam rá. - Úgyhogy ajánlom, hogy vigyázz a szerelmemre, különben kénytelen leszek végignézni, hogy ugyanazt megcsinálják veled, amit anno velem. Előre szólok, hogy nem valami kellemes. Szóval a helyedben nagyon meghúznám magamat! - súgta a fülembe vészjóslóan.
- Kösz a jó tanácsot, drága! - mosolyogtam rá gúnyosan. Most már végképp nem tudtam eldönteni, hogy higgyek-e neki vagy sem. Az, hogy az ő esetében kegyetlen véget ért a fenyegetőzés -legalábbis ezt sugallja felém-, elbizonytalanított abban, hogy nem lenne képes elintézni, hogy velem is megtörténjen ugyanez. De nem akartam, hogy lássa a megingásomat. - Akkor megehetem ezt a muffint, ha már voltál olyan kedves, hogy nekem sütötted?
- Ó, hát persze! Csak neked csináltam! - pislogott rám angyalian, de ezután átnézett a vállam felett, és a színlelt jókedv valóságossá változott, amikor a pasija nyakába ugrott. - Feeer!
- Mit csinálsz itt, cica? Azt mondtad, felhívod Mirandát! - ráncolt a homlokát Fernando. Ezután vette észre, hogy a barátnője nem egyedül ácsorog itt. - He? Ez...valami helyi rajongód, kicsim?
- Nagyon vicces! - morogtam, miközben levettem a fejemről a fullcap-et. A spanyolnak döbbenetében hatalmasra tágultak a szemei.
- Bakker, mi ez a cucc rajtad, Nina? Tényleg te vagy az? - összpontosított rám, mivel kételkedett a látási képességeiben.
- Heló, pajti! - üdvözöltem "kedvesen". - Hogy s mint?
- Szebbé tetted az estémet! - röhögött, aztán leesett neki, hogy egészen idáig a barátnője társaságában voltam. - Ti mióta vagytok ilyen jó "barinők"?
- A csajod őrült! - mutattam rá Dashára. - Többet kéne foglalkoznod vele, mert túl sok felesleges szabadideje van! - Az orosz lány csúnyán nézett rám, Fernando pedig értetlenül. Hm, gyanús. - Ó, te nem is tudsz róla, hogy mivel üti el azokat a perceket, amikor te dolgozol? A hotelben intézkedik, hogy virágot küldjön más csajnak, a buliban ahelyett, hogy téged smárolna, más csajt fotózgat, kétértelmű levelekkel bombáz más csajt, muffint süt más csajnak, és végül de nem utolsósorban, más csajjal randizik péntek este, ahol többek között arról esik szó, hogy szívesen végignézné, ahogy mások erőszakoskodnak vele. Én a helyedben kicsit elbeszélgetnék vele - avattam be szándékosan kétértelmű megjegyzésekkel. Most talán a spanyol azt hiszi, hogy egy biszex csajjal állt össze. A lényeg, hogy el is értem a célomat, mert Fernandónak minden kedve elment a nevetgéléstől, hol a csajára nézett, hol rám. Ezután Dasha felé fordultam. - Te pedig, drágám, sokkal többet segítenél a szerelmednek a vb-címért való küzdelemben, ha nem más csajokra fordítanád a figyelmedet, hanem  minden szombat éjjel az adottságaidat kihasználva felkészítenéd a lovagodat a másnapi futamra. Hidd el, többet érsz vele! - kacsintottam rá mosolyogva, majd indulásra készülve visszatettem a sapkát a fejemre. - Kösz még egyszer a muffint, barinőm! Te pedig, drága barátom, becsüld meg a csajodat! Van esze, csak nem mutatja. Na jó éjszakát! - köszöntem el udvariasan.
Hallottam, hogy Fernando Dashától vár választ az iménti szónoklatomra, de a lány ugyanolyan felháborodottan pattogni kezdett. Mosolyogva hagytam őket magukra, innentől kezdve már csak rajtuk múlik, hogyan végződik a péntek estéjük...
A sors fintora, de amilyen feszülten vágtam neki ennek a találkozónak, olyan megkönnyebbülten távoztam. Ahhoz képest, hogy mennyit idegeskedtem és paráztam, inkább nevetséges, mint félelemkeltő volt találkozni a "zaklatómmal". Még mindig képtelen voltam felfogni, hogy Dasha tartott rettegésben, csak azért, mert kezd elúszni a vb-cím Fernando számára, és ő abban látja a pálfordulást, hogy Spában miattam esett ki a lovagja. Őrület, hogy mire nem képes egy nő a szerelméért!
Annyira hihetetlen ez az egész, hogy még akkor is csak a fejemet ráztam, amikor Kiminek beszámoltam a Dashával való beszélgetésről. Ő sem volt kevésbé ledöbbenve.
- Amikor láttam, hogy közelít feléd...hát, baromira nem gondoltam volna, hogy ő lesz az. - árulta el a fejét csóválva. - Az a lány tipikusan az, akiről azt gondolod első látásra, hogy a légynek sem tud ártani....
- Elhiheted, hogy azok után, hogy olyan sok mocskos dolgot vetítettél előre nekem, én is valami brutális fickóra számítottam. De hát végül is orosz vér folyik benne... - vontam meg a vállamat.
- Nála még az orosz maffia is nagyobb eséllyel indult... - poénkodott a finn.
- Ja , és hála neked, emiatt tök fölöslegesen pazaroltam el egy csomó adrenalint. - vetettem a szemére mosolyogva.
- Nemhogy örülnél, hogy ennyi volt az összes veszteséged...
- Tulajdonképpen hálásnak kéne lennem a sorsnak, hogy ép bőrrel megúsztam ezt az egészet. - tűnődtem, majd a finnre mosolyogtam. - De inkább neked leszek hálás. Igaz, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy hittük, de az sokat számított, hogy itt voltál. Tényleg kösz, majd meghálálom!
- Kezd betelni a lista... - vonta fel a szemöldökét mosolyogva. - Lassan törlesztened kéne, nem gondolod?
- Most, hogy ennek a cirkusznak vége, másra is tudok koncentrálni. - somolyogtam. - Úgyhogy, miért is ne?
- Na azér'! - bólogatott elégedetten. - Ennyi jár a testőrnek, mi?
- Testőr? Ugyan már, több, mint testőr! - nevettem fel.
Kiminek eléggé tetszett ez a kifejezés. Azt hiszem, nekem is.

Szombaton minden tehertől mentesen ültem autóba. Megoldódott a titkos ajándékküldő rejtélye, az E20-asom pedig harca készen várt a garázsban. A szerelőcsapatom késő éjjelig munkálkodott azon, hogy minden apró probléma megoldódjon és a délelőtti edzésen már az időmérőre készülve teljes erőbedobással tudjak körözni. Azok után, hogy negyedikként végeztem az egy órás tréning alatt és az autó is remekül ment, úgy döntöttem velük töltöm az ebédszünetet. Még reggel megkértem a konyhán dolgozó segédeket, hogy a nevemben süssenek egy adag muffint, mivel tegnap este annyira ráugrottak a nekem szánt sütire, hogy egészen megsajnáltam őket, amiért csak egyiküknek jutott belőle. Ráadásul még az utolsó simításokat végezték el az autómon, így nem is az ebédlőben fogyasztották el az ebédjüket, hanem a boxban. Úgyhogy igencsak meglepődtek, amikor egy tálca ínycsiklandó muffinnal állítottam be a garázsba.
- Hé fiúk, ebédidő! - kiáltottam el magam, mire a szerelők egy emberként kapták fel a fejüket.
- Mekkora de ja vú! - nevetett fel Damien, aki persze elsőként hagyta ott a melót egy kis harapnivalóért. - Bár a tegnapi szendvicsnél ez ezerszer jobb! - jelentette ki, miután jókorát harapott a muffinból.
- Nem is tudtam, hogy tudsz ilyet sütni. - csodálkozott Lee. Mindenkinek ízlett a muffin és meg voltak győződve róla, hogy az én kezeim közül került ki. Sajnos ki kellett ábrándítanom őket ebből a tévhitből.
- Én nem vagyok ilyen profi, de kösz a bizalmat! Ezt a csajoknak köszönhetitek, az edzés alatt két tepsivel gyártottak nektek!
- Megháláljuk, ugye srácok? - lesett körbe cinkos mosollyal Damien a társain, akik idétlenül vigyorogtak vissza rá.
- Khm, miről beszélsz, drágám? - jelent meg Michaela, mint derült égből villámcsapás. Damien fülét-farkát behúzta, ártatlanul pislogott a barátnőjére, aki elégedetten bólintott a reakcióra. - Én is így gondoltam.
- Hát téged mi szél hozott ide? - kíváncsiskodtam. A sajtósom ha teheti, a garázs közelébe sem megy normál esetben. Ez alól kivétel, ha hiányolja a pasiját, de ez igen ritkán fordult elő eddigi kapcsolatuk során.
- Passzát. - felelte tömören. A szerelőim felnevettek a humorán, nekem viszont nem volt újdonság ez a poén.
- Az év vicce, kár, hogy Kimitől loptad!
- Igazad van, tőle hallottam ezt a felettébb vicces szófordulatot. - bólogatott, de még így is olyan felsőbbrendűen beszélt. Hamar kiderült, mi is az oka ennek. - Akkor sütötte el ezt a poént, amikor megállítottam a hotel liftjében, miután tőled elköszöntem.
- Áh, szóval akkor találkoztatok... - következtettem ki. Kimi ugyanis tegnap említette, hogy Michaela értesítette arról, hogy találkozóra hívott az akkor még ismeretlen zaklatóm.
- Bocsi, de biztosra kellett mennem. Mint kiderült, jól tettem, hogy ugrasztottam. - mosolyodott el. - Látod Nina, háromnegyed év alatt még mindig olyan kiszámíthatatlan, hogy mi lesz a következő lépésed, hogy képtelen vagyok megbízni benned ilyen téren.
- Kösz, én is szeretlek! - fintorodtam el, bár magamban elismertem, hogy valamilyen szinten igaza van.
- Na! - szólt rám Damien, aki az utolsó mondatom hallatán kapcsolódott be a beszélgetésünkbe. - Ha csak nem akarsz beszállni harmadiknak, ne szeresd a barátnőmet!
- Nyugi, nem csapom le a kezedről! - biztosítottam, miközben azon nevettem, hogy Michaela milyen pofát vág a barátja megjegyzésére.
- Várom azt a napot, amikor komolyan felfogod, hogy párkapcsolatban élsz! - sóhajtott fáradtan. - Tudod, drágám, mint ilyenben, párok élnek. A pár pedig nem két embert foglal magában, nem pedig hármat.
- Várom azt a napot, amikor felhagysz az ilyen kioktató dumáiddal! - sóhajtott Damien is hasonlóképpen.
Én és a szerelők jót nevettünk a párocska civakodásán. Mindkettőjüket szeretem, és büszke vagyok rá, hogy nekem köszönhetik, hogy ma már többek, mint szimpla munkatársak, de még mindig nem kaptam választ arra a kérdésre, hogy mitől működhet két ilyen ellentétes ember kapcsolata, amikor látszólag mindenben különböznek egymástól? Még érdekesebb kérdés az, hogy mi lenne, ha mindkettőjük ugyanolyan beállítottságú és temperamentumú személyiség lenne? Ugyanolyan zökkenőmentes kapcsolatuk lenne, vagy egyáltalán nem is működne ilyesmi köztük? Én azt a napot várom, amikor ezt valaki megválaszolja nekem...
Az ebédszünet fennmaradó részében Michaelának beszámoltam a tegnap este eseményeiről, mivel annyira ragaszkodott hozzá. Amikor számára is kellő megdöbbenést okozott az, hogy Dasha állt minden kis ajándék és levélke mögött, teljesen kikelt magából. Felsorolta az egyén jogait és mivel szerinte a személyes szférám megsértésével az orosz lány ezek ellen vétett, felelnie kell tettei következményeiért.
- Azt hiszem elbeszélgetek ezzel a kis tyúkkal. - döntötte el határozottan.
- Michaela, erre semmi szükség, én már megtettem. - próbáltam visszafogni, de ő már azon is kiakadt, hogy a védelmembe vettem Dashát.
- Nina, ez nem egy szépségverseny, ott szoktak ilyen kicsinyes módszerekkel elvágni mások útját! - oktatott ki.
- Csak azt ne mondd, hogy egy rangos szépségverseny győztesével beszélgetek éppen!
- Inkább úgy fogalmaznék, hogy tapasztalatból tudom, mi folyik a csili-vili hátterében. - helyesbített.
- Sosem gondoltam volna, hogy vettél már részt ilyen hűhóban! - pislogtam meglepetten. Még a végén kiderül, hogy a vasszigorral rendelkező sajtósom korábban egy szépségversenyekre járó cicababa volt.
- Túlzás ilyesmit állítani, de volt már részem benne, azt elismerem. - mosolyodott el halványan.
- Hű! - Csak ennyit tudtam kinyögni a hitetlenkedés hatására.
- Úgyhogy azt hiszem, szót tudnék érteni ezzel a kishölggyel - tért vissza az eredeti témánkra. - Én értek az ő nyelvén, de te nem, ahogy ő se a tiéden.
- Ezért állított olyan sok marhaságot arról, hogy szándékosan teszek keresztbe a lovagjának! - forgattam a szememet. - Szegény Fernando talán mit sem sejtett arról, miben mesterkedik a csaja.
- Ilyenek ezek a libák. - tett egy epés megjegyzést a sajtósom. Hm, talán Dasha az ő kárára nyert meg egy szépségversenyt? Nem is mertem feltenni neki ezt a kérdést. Még szükségem volt a fejemre, ahhoz, hogy teljesíteni tudjak egy időmérőt.

A sors fintora másodszor tisztelt meg, amikor egy egész jól sikerült kvali után a mérlegelésre indultam. Hetedik lettem, ami mindenképpen egy erős eredménynek számított annak fényében, hogy tegnap még darabokban állt az autóm, és délelőtt is egy másodperces hátrányom volt a legjobbakhoz képest. Kimihez képest sem rúgott nagyra a lemaradásom, szóval tényleg nem volt okom keseregni. Amikor az időeredményeket figyeltem az FIA garázsában, egy piros overallt szúrtam ki a szemem sarkából. Fernando ugyanúgy az eredményjelzőt leste, de ő valamivel elégedettebb volt a negyedik helyével. Ennek ellenére nem bírtam ki, hogy ne szúrjak oda neki.
- Úgy látom, a barátnőd megfogadta a tanácsomat...
- Hozzám beszélsz? - fordult felém meglepve. Jó, talán jogos a kérdése, mivel normál esetben nem sok mondanivalóm van neki. De nem tűnt ellenségesnek, úgyhogy tovább csacsogtam.
- Igen, hozzád! Éppen megdicsértem a barátnőd értelmi képességeit! Úgy látszik, felfogta, hogy ha rád gyakorol hatást és nem másra, többet segít rajtad. - böktem az eredményjelző monitorra.
Fernando először értetlenül bámult rám, aztán kezdte kapiskálni, hogy a tegnap esti beszélgetésünket kötöttem össze az időmérő eredményével. Meglepve figyeltem, hogy a fejével a fal felé bök, mintha félre akarna hívni a pilótatársaink köréből. Elég komolynak tűnt, úgyhogy engedelmeskedtem, de továbbra is kíváncsian vártam, mit akar.
- Egy boszorka vagy, azt eddig is tudtam. - piszkálódott, de a mosolya meglepetésre nem is tűnt gúnyosnak. - Egy fél percig elhittem, hogy rá akarod fogni Dashára, hogy megcsal, de aztán beszéltem vele és elmondta, miről folyt a szó köztetek.
- Na, ez már fejlődés! - csettintettem elismerősen. - Azt is mondta, hogy megdicsértem, amiért képes volt több héten át hülyére venni és megrémiszteni a fenyegető üzeneteivel? Lenyűgöző munka volt, én sem csináltam volna jobban!
- Bezzeg amikor megkaptad ezeket az üzeneteket, biztosan nem vágtál fel ennyire! - gúnyolódott. Na ez az a Fernando, akit én ismerek!
- Persze, hogy nem! - vettem komolyra a szót. - Totálisan felcseszte az agyamat! Tudod te mit éltem át, amikor Szingapúrban megkaptam azt a rohadt rózsát, Japánban a bulin készült fotómat, tegnap pedig azt a muffint a gumitárolónkban? Tudod, hogy milyen volt abban a tudatban közlekedni a paddockban és a hotelben, hogy valaki minden hétvégén ott lebzsel a közelemben és tudatja magáról, hogy figyel engem? Tudod, hogy milyen cseszett érzés volt az, hogy tegnap este már lélekben arra is fel kellett készülnöm, hogy valami vadállat akar rám vetemedni? Nem, persze, hogy nem! Hiszen fogalmad sem volt róla, hogy mit művel a hátad mögött az unatkozó csajod! - vetettem a szemére, miután egy rakás részben eltúlzott részletet elhadartam neki az egész mizériáról.
- Tényleg nem tudtam róla. - erősítette meg komolyan.
- Pedig a belga futam után simán kinéztem volna belőled, hogy te zaklatsz ilyen baromságokkal! Hiszen te akartál bosszút állni azért, mert kiütöttelek, vagy rosszul emlékszem?
- Fordított helyzetben te is ezt mondtad volna, nem? - kérdezett vissza. - Elcseszted az egész versenyemet, miattad dobtam el rengeteg pontot, ami a vb-re kellett volna, mégis mit vártál? Csókoljam meg a lábadat, amiért szétbombáztad a Ferrarimat? Na ne röhögtess!
- Joggal voltál dühös rám, ezt elismerem. - biccentettem. - De nem hiszem, hogy ezt érdemeltem volna bosszúként...
- Ehhez nekem semmi közöm! - szögezte le másodjára. - Különben is gondolhattad volna, hogy nem foglalkoznék olyan kicsinyes dolgokkal, mint bosszút állni rajtad, csak mert ügyetlen vagy és bénán vezetsz.
- Kösz, ez igazán megtisztelő. - húztam el a számat.
- Vannak fontosabb dolgok is, mint a bosszú. Például a vb cím. És én inkább arra hajtok, mint rád. - tette hozzá kegyes mosollyal.
- Ennek igazán örülök! - tüntettem fel az arcomon egy bájvigyort. - Leköteleznél, ha ezt a barátnőddel is megértetnéd.
- Megtörtént. Neki is megmondtam, hogy hülyeséget csinált. Bár így legalább tudom, hogy mi mindent képes megtenni értem. És ez eléggé tetszik. - tűnődött el vigyorogva.
- Milyen szép dolog a szerelem, nemigaz?
- Mondja ezt egy 19 éves kislány...nem is tudom, elhiggyem-e neki. - töprengett, mire én csak a szememet forgattam. - Na jó, nem érek rá arra, hogy felvilágosítsalak az élet nagy dolgairól. Van jobb dolgom is, mint egy töketlennel cseverészni.
- Akkor mégis miért hívtál félre? - vontam fel a szemöldökömet kérdőn.
- Csak meg akartalak nyugtatni, hogy nem kell már több meglepetésre számítanod. A szépségem átáll arra a taktikára, amit javasoltál neki. Egész jól beválik, ahogy a mellékelt ábra mutatja. - mutatott büszkén az eredményjelzőre.
- Igazán jó hír, hogy a csajod megtért. De ebből még nem lesz vb cím! - színleltem sajnálkozást.
- Jóskarrier sem! - bökte meg a vállamat vigyorogva. - Annyit tehetséged van a jósláshoz, mint a versenyzéshez. Gyengébbek kedvéért - ez te lennél -, nulla, azaz semennyi. Hagyd meg ezt a profiknak - ez lennék én. - paskolta meg a mellkasát.
A fejemet csóváltam, amikor Fernando a színpadias végszó után egy önelégült vigyor kíséretében lelécelt. De valamiért mégis mosolyognom kellett. Tisztában vagyok vele, hogy Fernandóval sosem leszünk a legjobb barátok, de azért mégis hálásnak kell lennem neki, hogy kezeskedik a barátnőjéről. Nem tudni, hogy az ő kapcsolatukban melyikük a domináns fél, de most az egyszer megbízok Fernando Alonsóban. Remélem nem fogom megbánni.

Vasárnap sem virradt fényes nap ránk Koreában, és már ekkor elhatároztam, hogy én bizony, ha törik, ha szakad, ma elhúzom ebből az országból a csíkot. Ez a hely akkor sem kedveltette volna meg magát velem, ha kinyalja a seggemet. Nem elég, hogy miután reggel a pályára menet kétszer is vissza kellett fordulnom egy-egy szobában hagyott cuccért, még a verseny előtti órákban is kínzott a fejetlenség.
- Nem mehetsz ki sapka nélkül! - sipákolt Michaela, amikor tőle kértem számon, hol hagyhattam a Lotus-os sapkámat. A pilótaparádéra kellett fekete-arany harci díszbe öltöznöm, de a sapi hiányzott.
- Akkor adj egy másikat! - kértem, mivel belefáradtam a keresésbe.
- Nincs másik! - közölte.
- Mi az, hogy nincs? - kerekedtek ki a szemeim. - Ne hülyíts már, ezer sapkánk van, miért kéne pont azt húznom, amit elhagytam?
- Azért, mert elhagytad! - adta meg a választ. - Ha ilyen hanyag vagy, vess magadra!
- Akkor kérek Ericától! - fenyegetőztem Kimi sajtósával.
- Nem kérsz senkitől! Szépen megkeresed a sajátodat, és abban vonulsz ki a parádéra! - utasított, de közben halál nyugodtan szignózta az összes papírt, ami az asztalán hevert.
- Jó, akkor elárulnád, hol keressem? - kérdeztem durcásan. - Csak, mert már mindent felforgattam érte.
- Talán keresd a privát szobádban! - javasolta hetykén a pihenőmet. Ő elegánsan privát szobának nevezte.
- Kösz a segítséget... - hálálkodtam, majd kicsörtettem az irodájából.
- Hé, te kis fúria! - szólt utánam egy ismerős hang. Megálltam és mosolyogva bevártam a pár lépéssel mögöttem slattyogó Kimit. - Hová ilyen sietősen?
- Nincs meg a sapkám, és Michaela nem hajlandó másikat kölcsönözni nekem. - panaszoltam el a problémámat.
- Én minden hétvégén elvesztek egyet... - közölte a vállát vonogatva.
- De a te sajtósod legalább elnézi. Az enyém megőrül ilyen extrém és szokatlan esetekben. - hasonlítottam össze a munkatársainkat. - Különben is, te megteheted, mert te vagy a nagy Kimi Räikkönen. - tettem hozzá félszeg mosollyal.
- És mit szólnál hozzá, ha a nagy Kimi Räikkönen segítene felkutatni azt az elveszett sapkát? - karolta át a vállamat szórakozottan.
- Visszautasíthatatlan ajánlat! - vigyorogtam rá hálásan.
Felmentünk a pihenőmbe, ahol beosztottuk, hogy melyikünk melyik térfélen áll neki a keresésnek, aztán neki is fogtunk. Szorított már az idő, kevesebb, mint fél óránk volt a parádéig, úgyhogy sietnünk kellett. Azt hittem, mindketten azon vagyunk, hogy minél hamarabb előkerüljön az a fránya sapka, de mint kiderült, amíg én felforgattam az összes mozgatható dolgot, ami a szobában hevert, ő ezalatt kutakodni kezdett a kis polcos szekrényen, ahol a fontosabb személyes cuccaimat tartottam. Észre sem vettem, hogy egy ideje már csak én űzöm a kutató-expedíciót, annyira belemerültem a keresésbe, hogy csak akkor tűnt fel Kimi lazsálása, amikor megláttam a kezében a kis fehér dobozt.

- Ez meg mi a szar? - méregette összeráncolt homlokkal.
- Semmi, add ide! - nyúltam érte túlzott sietséggel.
Persze esze ágában sem volt csak úgy visszaszolgáltatni a dobozkát, sőt az, hogy azonnal odaugrottam és el akartam venni tőle, még nagyobb érdeklődést váltott ki belőle.
- Mi ez? - ismételte meg a kérdését, de erre ugyanúgy feleltem, mint az előbb: megpróbáltam kivenni a kezéből a dobozt, amit ő kitűnően kivédett azzal, hogy elrántotta a kezét. - Nina, kérdeztem valamit!
- Tényleg semmi! - erősködtem, majd úgy döntöttem, türelmesen veszem rá, hogy adja át azt, ami az enyém, úgyhogy nagyon higgadtan felé nyújtottam a kezemet. - Kérlek, add ide!
- Addig nem, amíg meg nem mondod, mi ez! - kötött kompromisszumot, majd megrázta a dobozkát. - Gyógyszer van benne? - tippelte, amikor belülről meghallotta a bogyók zörgését .
Nem válaszoltam rögtön, mert nem tudtam, hogy legyek-e vele őszinte, vagy csak részben mondjak igazat. Végül úgy döntöttem, kitérek a nyílt válaszadás elöl, úgyhogy csak bólintottam, majd mosolyogva kunyerálni kezdtem a dobozom után.
- Doppingolsz? - kerekedett ki a szeme a döbbenettől.
- Úristen, dehogyis! - vágtam rá azonnal. Te jó ég, talán rossz ötlet volt rábólintani a gyógyszer-tippre. - Sosem tennék ilyet, te is tudhatnád!
- Jó, de akkor mi a fészkes fenéért van itt egy adag gyógyszered? - kíváncsiskodott tovább. - Ugye nem vagy beteg?
- Úgy nézek én ki, mint aki beteg? - mutattam az arcomra nevetve. - Jaj Kims, add ide és keressük inkább a...
- Nem! Mondd meg, miért szedsz gyógyszereket! - utasított, miközben nagyon komolyan a szemembe nézett.
Jesszusom, most mégis, hogy hallgassam el előle, hogy tulajdonképpen miatta vetemedtem arra, hogy ilyesmiket szedjek? Egyszerűbb lett volna azt felelnem, hogy ez csak étrend-kiegészítő, most biztos azon tanakodik, vajon melyik halálos betegséget hordozom magamban. Már kezdem megbánni, hogy beengedtem a pihenőm falai közé...
- Jót tesz az egészségemnek. - feleltem végül, de amikor Kimi ugyanolyan parancsoló tekintettel méregetett, megmakacsoltam magamat. - Miért érdekel annyira? Azt hiszed közöd van hozzá?
- Miért, igen? - húzta fel a szemöldökét gyanakodva. Ó, bakker, saját magam alatt vágom a fát!
- Részben. - engedélyeztem magamnak egy kis őszinteséget. Jó lett volna kitalálni valami baromságot, de nem tudtam volna a szemébe hazudni. - De elsősorban magam miatt szedem. Most már ideadnád, kérlek?
- Ha elárulod, mi ez pontosan! - húzta el a kezét vigyorogva, amikor ismét megkíséreltem elcsórni tőle a dobozt. Láttam a szemén, hogy sejti, milyen bogyók lapulnak benne, de csak azért is megvárja, hogy az én számból hallhassa a választ.
- Fogamzásgátló. - böktem ki végül. Nem lett volna értelme titkolózni, mikor annyira nyilvánvaló tényeket közöltem eddig is. Mégis muszáj volt hozzátennem valami mást. - Azért kell, hogy ne menstruáljak minden második futamhétvégén! - Ez részben igaz volt, hiszen tényleg volt egy pirulám, ami fogamzásgátlóhoz hasonló hatással bírt, és elsősorban a menzeszem rendszerezését szolgálta, de az nem az volt, amit Kimi a kezében tartott. Ő sem hitte el.
- Na persze! - nevetett ki gúnyosan. Annak ellenére, hogy lebuktam és totál hülyének éreztem magam, nekem is mosolyognom kellett. Főleg, amikor a finn közelebb lépett hozzám és a kezembe nyomta a dobozt. - Nem hiszek neked, de díjazom az őszinteségedet!
- Lekötelezel...
- Te is engem... - húzta félmosolyra a száját. - Szóval csak részben...
- Nem elég? - pimaszkodtam.
- Több, mint elég. - mormogta, majd olyan mosolyt villantott rám, amitől a legtöbb lánynak leolvadna a bugyija.
Meglepve tapasztaltam, hogy rám is hasonló hatást gyakorolt. Szinte már könyörögtem a szemeimmel, hogy hajoljon le és smároljon már le, de hiába üzente ezt a szándékot a tekintete, csak vigyorgott fél centire az arcomtól.
- Szóval így akarsz törleszteni? - érdeklődött. Gondoltam, hogy a tegnap esti beszélgetésünkre céloz.
- Ha nincs akadálya... - mosolyogtam kislányosan.
- Már hogy a viharba lenne? - röhögött fel, de azt már nem várta meg, hogy én is nevessek, átölelt a karjaival és a száját az enyémre nyomta.
Nem tudom, miben volt ez csók más, mint az eddigiek, de valamiért mégis különbözött a korábbiaktól. Most azt éreztem, hogy legszívesebben hagynám azt a rohadt sapkát a büdös francba, nem érdekel a pilótaparádé sem, csak élvezzük ki ezt a kis kettesben töltött időt. Mert ahogy Kimi lecsúsztatta a derekamra a kezét,

majd elkezdte babrálni a csapatfelsőmet, úgy feledkeztem bele én is a csókba. Mindig meglep, hogy mennyire megvisel, ha mosolyszünet áll be köztünk, de nem gondoltam volna, hogy az intim érintkezések hiánya is ekkora űrt hagyott bennem azóta, hogy Japánban összerúgtuk a port. Be kellett ismernem, hogy eléggé fájt, hogy Kimi szándékosan hanyagolt és ráadásul más nővel smárolt. Most értékeltem igazán, hogy nem feküdt le azzal a nővel. Nem tudom, végül miért nem tette meg, de valahol legbelül reménykedtem, hogy én, valamint a kettőnk közti beazonosíthatatlan kapcsolat is közrejátszott benne. Miközben egyre jobban belemelegedtünk a csókcsatározásba és már a kis kanapémat is megtiszteltük a társaságunkkal, éreztem, hogy nem fogok tudni többet nemet mondani, mert már képtelen vagyok ellenkezni.
- Nina, megtaláltad már azt a szerencsétlen sapkát? Mert ha nem, van még fél percünk arra, hogy nem csak sapka hiányában, de fej nélkül menj ki a közönség elé! - hallottuk meg a kintről érkező tompa hangot, ami szinte biztosan a dilis sajtósomhoz tartozott.
- Ööö...asszem indulnunk kéne. - mosolyogtam rá Kimire, aki morogva ült fel velem szemben.
- Ennek a nőnek kijárna már egy alapos dugás... - utalt Michaelára.
- Majd intézkedek Damiennél. - ígértem meg kuncogva, miközben visszahúztam a pólómat. Tényleg nem sok hiányzott...
- Mi lenne, ha kihagynánk ezt a cirkuszt? - kérdezte, miközben leplezetlenül végignézte, hogy hogyan rendezem vissza magam szalonképes állapotba. - Ezt a folyamatot inkább fordítva szeretném látni...
- Nem lehet. - mosolyogtam. Éreztem, hogy az arcom teljesen elpirul, ahogy ránézek, úgyhogy inkább azzal foglalatoskodtam, hogy eltüntessem minden nyomát annak, hogy nem éppen a sapkakereséssel foglalkoztam. - Viszont égető szükségem lenne egy másik sapira!
- Úgy érted, erre? - húzott elő a háta mögül egy pontosan ugyanolyan sapkát, amire vágytam.
- Hát ez meg...? - pislogtam meglepetten.
- Nem tudom, hogy került hozzám... - mosolygott ártatlanul. - Mintha a gyógyszeres dobozkád mellett láttam volna...
- Jaj, Kimi! - nevettem el magamat, majd a fejemre húztam a sapkát
- Ezt legközelebb akkor akarom hallani, amikor orgazmusod lesz. - közölte csibészes vigyorral az arcán.
Nem is tudtam válaszolni, annyira zavarba hozott ezzel a kendőzetlenül kijelentett megjegyzésével. Még az előbbiek hatása alatt állva, sietősen szedelőzködtem, rá se mertem nézni, nehogy megint megkattanjon bennem valami így a parádé és a verseny előtt. De amikor rátettem a kezemet a kilincsre, mielőtt kiléptünk volna a pihenőmből, éreztem, hogy hátulról átölel. Egy pillanatra megdermedtem, főleg amikor sutyorogni kezdett a fülembe.
- Akár jó futamunk lesz, akár nem, én ma már győztem!
Megint nem tudtam erre mit felelni. Egyszerűen letaglózott amit hallottam. Tényleg igaz az a mondás, hogy aki keres, az talál. Kimi Räikkönen keresett és nem csak talált...betalált.

A pilótaparádén még mindig nem tértem teljesen magamhoz, így hát az elkerülő taktikát alkalmaztam, amikor már a pályán körözve integettünk a rajongóknak. Kimi szemmel láthatólag remekül leplezte önmagát, nekem viszont nem volt ennyire egyszerű egyik pillanatról a másikra visszatérni az alapállásba. Csak az segített rajtam, hogy csatlakoztam a honfitársaimhoz, akik közül leginkább Sebastiannal akartam szóba elegyedni.
- Gondolom ma úgyis nyersz, szóval este megint Red Bull-partitól lesz hangos a boxutca... - jegyeztem meg kicsit irigykedve.
- Jók az esélyeink, de ne kiabáljunk el semmit, oké? - nevetett fel. - Mi ez a borúlátás?
- Azt hiszem, Korea nem szeret engem. - közöltem vele a megállapításomat.
- Az első itteni versenyemen én is ezt gondoltam. - árulta el nevetve. - Igaz, én akkor a futam után éreztem így. Szerencsére, most nincs olyan ítéletidő.
- Győzelemre alkalmas időjárás van. - pillantottam fel az égre. Csak a szürkeség, milyen meglepő...
- Mire akarsz kilyukadni? - kérdezte gyanakodva.
- Én ma este hazarepülök, de neked nyilván nem szerepel ilyesmi a terveidben, mivel úgyis nyerni fogsz...
- Azért ezt még mindig ne vegyük ennyire biztosra, jó? - ismételte meg majdnem ugyanazt, amit az imént mondott. - Miért olyan sietős már ma hazamenned?
- Nem fekszik nekem ez a légkör. És talán ideje lenni nekiállni a készülődésnek, ha tényleg rendhagyó szülinapi bulit akarunk szervezni Kiminek. - emlékeztettem a csütörtöki vacsorán felvetett ötletünkre.
- Tényleg, beszéltünk ilyesmiről! - bólogatott mosolyogva. - Na de mit szervezkedjünk addig, amíg nincs házkulcsunk a buli helyszínéhez?
- Hát azt még meg kell szerezni... - értettem egyet.
- De az a te feladatod, megbeszéltük.
- Tudom, tudom... - bólogattam gyorsan, majd hirtelen elmosolyodtam.
- Na mitől lett hirtelen ilyen jó kedved? - kíváncsiskodott.
- Azt hiszem, már tudom, hogyan szerzem meg tőle a kulcsot. - jelentettem be vigyorogva.

Viszonylag eseménytelen futamom volt, de kb. ilyesmire számítottam a koreai pályától. Minden egyes előzésemért meg kellett küzdenem, és ha valakin nagy nehezen átrágtam magamat, akkor jó pár körbe telt, mire utolértem a következő áldozatot. Az autóban ülve úgy éreztem, mintha az egész mezőnyön átrágtam volna magamat, pedig valójában egy helyet sem javítottam, vagy vesztettem, ugyanazon a hetedik helyen értem célba, ahonnan indultam. A mérnököm megdicsért, szerinte ettől többet nem várhattam volna magamtól az első itteni versenyemen, de engem azért eléggé idegesített, hogy az Nico Hülkenberg futott be előttem, akit a verseny utolsó harmadában reménytelenül üldöztem. Azonban mire kiszálltam az autóból, elmúlt minden frusztrációm, és mosolyogva gratuláltam a honfitársamnak, aki viszont engem dicsért, mert nem is nézte volna ki belőlem, hogy ilyen keményen tudok támadni. Hát, így szeressük felebarátainkat!
- Kicsi Nina, hallom elég tökösen nyomultál előre... - jelent meg mellettem Kimi, amikor végeztünk az interjúkkal.
- Látod, mit sem ért... - legyintettem.
- Tudod, kicsit sajnállak. - karolta át a vállamat, mintha tényleg megesett volna rajtam a szíve. - Nem lehet könnyű, ha alulmaradsz valakivel szemben. De én leszek olyan gáláns, hogy adok egy lehetőséget, hogy felülmúljál.
- A következő futamon csak úgy elengedsz? - fordultam felé kérdőn. Biztosra vettem, hogy nem ilyen tervei vannak, de jól esett játszani vele.
- Ehh, azt nem! - nevetett ki. - Egészen más terepre gondoltam... - vigyorgott rám egyértelmű célzással. Visszamosolyogtam rá, de egészen más szándékból. Eljött az idő, hogy teljesítsem a feladatomat.
- Például az otthonodra. - ejtettem meg egy ártatlan kis megjegyzést. Ez láthatóan váratlanul érintette.
- Hát, nem egészen ez jutott először eszembe. - vallotta be, de amikor látta, hogy fölényesen vigyorgok rá, gyanakodni kezdett. - Mi a bajod?
- Semmi kivetnivalót nem találok a lovagiasságodban, csak az hibádzik az egészben, hogy az én gépem sajnos ma indul. - színleltem sajnálkozást.
- He? M'ér? - ráncolta össze a homlokát. Nem erre a válaszra számított.
- Van egy kis...dolgom otthon. - vontam meg a vállamat, mintha semmiségről lenne szó.
- Nem díjazom... - fejezte ki nemtetszését.
- De esetleg beugorhatnék hétfő reggel...vagy akár ma este. Kár, hogy te nem leszel már ma otthon. - húztam el a számat.
- Még megoldható. - morfondírozott az ajánlatomon.
- Az is megoldható, hogy megvárlak nálad. - vetettem fel még egy lehetőséget. - Sanszos, hogy hamarabb megérkezek Svájcba, mint te.
- Honnan veszed ezt olyan biztosra? - húzta fel a szemöldökét.
- Mire te ugrasztod a pilótádat, én már messze járok. - mosolyogtam rá meggyőzően. - Viszont elég gáz lesz, ha várnom kell majd rád. Amikor legutóbb ott álldogáltam a villád előtt...hát nem szívesen élném át újra. - mondtam azon igyekezve, hogy ne lehessen kihallani a hangomból, hogy még visszagondolva is megrémiszt ez a gondolat.
- Tényleg ott akarsz szobrozni, amíg hazaérek? - nevetett. Nem igazán akarta elhinni, hogy ezt állítom. Amikor határozottan bólogattam, talán ráeszmélt, hogy ez milyen lehetőséget rejt magában. - Akkor legalább bent várakozzál! - javasolta, mire az ártatlan kis mosolyom diadalmas vigyorrá szélesedett.
Amikor visszaértünk a hotelbe, előadtam, hogy sietnem kell a gépemhez, úgyhogy rögtön Kimi szobája felé vettük az irányt, ahol a finn készségesen rászolgált a bizalmamra.
- Nem adom ám ezt mindenkinek, remélem fölfogtad! - figyelmeztetett, amikor a tenyerembe ejtette a lakáskulcsát. Egy pillanatra elragadott a győzelem mámora, de ahelyett, hogy örömködni kezdtem volna, elfojtottam a diadalittas mosolyomat. - És ha már ilyen jófej vagyok, elvárom, hogy te is az legyél!
- Mire gondolsz? - kérdeztem, miközben a markomba zártam a kulcsot.
- Csak lepj meg! - mosolygott jellegzetesen féloldalasan.
- Ígérem, meg fogsz lepődni! - ígértem meg, majd gondolatban hozzátettem: csak nem úgy, ahogy reméled!