91. fejezet: Szokj meg!

Sziasztok!
Nagy sokára, de azért jelentkezek végre az új résszel! A címre szeretnék kicsit kitérni, a most következő fejezetek címei mind hasonló jellegűek lesznek, az első ilyen arra utal, hogy újdonsült párosunk megszokja kapcsolatuk új státuszát. Megjelennek az első apróbb bökkenők is, de nem akarok többet elárulni, remélem tetszeni fog :)
Holnap pedig mindenki szurkoljon a kedvencének - már ha ott lesz a rajtrácson -, és reménykedjünk egy élvezetes és izgalmas uccsó futamban ;)
Jó olvasást! :)

(Kimi)

A szülinapom okán anyám hétvégére hazarendelt Finnországba, én pedig engedelmes fiaként végül nem mondtam neki nemet. Kicsit haragudtam rá, amiért közbeszólt a hétvégi terveimbe, de nem akartam pofátlan lenni. Különben is nyár óta nem toltam haza a képemet, az meg anyám szerint nem ér, hogy míg a bátyámat és a családját elhívtam Belgiumba, őt azóta sem látogattam meg. A szülinapom pedig pont jó ürügy lett arra, hogy bepótoljam az elmaradásomat.
- Kinek hiányoztál ennyire? - érdeklődött Nina. Utánam jött a házba, miután hallotta, hogy a huszadik csörgésre hajlandó vagyok felvenni a telefont. Csak azért a huszadikra, mert eddig jobb dolgom is volt, mint a házban hagyott mobilom után rohanni. Nina udvarában barkácsoltunk téli vackot a blökijének, de a munkánkat zavarta a telefoncsörgés. Ő unszolt, hogy ne idegesítsem tovább a hívót, ha ennyire kitartóan hívogat biztosan fontos. Szerintem igazából csak a csengőhangom idegesítette...
- Anyám. - informáltam, közben leraktam a telefont a konyhapultra. Nina kíváncsian bámult rám, de a világért sem kérdezett volna rá, hogy mi volt a hívás oka, úgyhogy végül válaszoltam a ki nem mondott kérdésére. - Azt akarja, hogy menjek haza.
- Mikor? - pislogott meglepetten.
- Most, hétvégére.
- Ó! - bólintott, de tisztán lehetett látni rajta, hogy elszontyolodik. Ja, hát ő sem erre számított.
- Ja. Mindig a legjobbkor jut eszébe, hogy hiányol - eresztettem meg egy fanyar mosolyt.
- De ő az anyukád, joga van hiányolni! Főleg, ha szinte sosem lát! Úgyhogy jobb lesz, ha meglátogatod - állt hirtelen anyám mellé.
- Úgyis elmegyek, csak...mondjuk holnap - vontam meg a vállamat. Anyám csak kibír még egy napot nélkülem.
- Egyedül is be tudom fejezni a házikót, nem szükséges maradnod. - mosolygott kedvesen.
- Nem is a kutyád háza miatt akarok maradni - vigyorogtam, majd célzatosan hozzátettem - Jobb esti programot is el tudok képzelni a repülésnél.
- Képzelem - vonta fel a szemöldökét mosolyogva. - De még a végén én lennék a hibás, amiért nem jelensz meg a szülői házban.
- Ne hülyéskedj! - nevettem, majd odaléptem hozzá és a vállaira csúsztattam a tenyeremet. - Figyu, anyu nem fog belehalni, ha nem állítok be hozzá most azonnal. Nekünk pedig még van egy kis dolgunk, szóval nem fogok lelécelni.
- De elmész majd ugye? - kérdezte, mire én összevontam a szemöldökömet.
- Ennyire zavarok?
- Dehogyis, úgy örülök, hogy itt vagy! - bújt hozzám kiengesztelésképpen. - Csak nem akarom, hogy anyud bosszankodjon miattam, mert nem engedtelek elmenni.
- Szabad akaratom van: azt teszek, amit akarok és amihez kedvem van. Most éppen ahhoz, hogy befejezzük, amit elkezdtünk. Csak nyugi, nem fogsz meggátolni ebben. - mosolyogtam rá, majd nyomtam a szájára egy puszit, amivel úgy tűnt, megnyugodott a lelki békéje.
- Te, hol van Damon? - kérdezte kétségbeesetten, amikor az udvarra menet nem találta a négylábúját. Körbenéztünk, de sehol sem találtuk a cane corsót, aki eddig türelmesen ücsörgött a közelünkben.
- Az fasza, neki csináljuk ezt a kérót, ő meg lelép? - csóváltam a fejemet. Nina viszont éppen ebben a pillanatban sóhajtott fel, mert a kutyája az utcáról jövet a karjaiba szaladt. Erre muszáj volt elmosolyodnom: emlékszem, Nina mennyire ódzkodott attól, hogy egy házőrző kutya legyen a társa az otthonában, ehhez képest mostanra már tök jól összekovácsolódtak.
- Sziasztok! - hallottam meg egy másik hangot. Amikor elterelődött a tekintetem a kutyáról és a gazdájáról, egy kis srácot láttam közeledni a ház felé. - Ördög beugrott hozzánk, azt hittem elszökött! - közölte, mintha kötelessége lenne egy ürügyet keresni a jelenlétére.
- Ördög? - kérdeztem vissza értetlenül, mire Nina felnézett a kutyasimogatásból.
- Joachim így hívja Damont. - segített ki suttogva. A kis srác pont nem figyelt, mert már azt leste, hogy mi épül az udvarban.
- De baró, mi lesz ebből? - kíváncsiskodott, miközben megszemlélte a fából összeeszkábált házféleséget, amin eddig ügyködtünk Ninával.
- Szerinted minek néz ki? - rötyögtem, mert a kisöcsi arcáról egyértelműen azt tudtam leolvasni, hogy tippelni sem tud, mi lehet ez. - Kutyaodú, vagy mi a szösz. Kell Damonnak...vagy Ördögnek...a kutyának. - mondtam végül.
- De jó, segíthetek? - kért engedélyt tőlem lelkesen. Ninára néztem, aki engedékenyen megvonta a vállát.
- Tőlem... - egyeztem bele végül én is, majd a kezébe adtam a kalapácsot. - Na majd meglátjuk, ha te dolgozol, mennyire néz ki háznak!
- Ne morogj már! - szólt rám nevetve Nina, aki még mindig a kutyuliját szeretgette. Az persze fapofával tűrte a simogatást...hát milyen kankutya ez?
- Hová üssek? - tudakolta izgatottan Joachim már kalapáccsal felszerelkezve.
- Mondjuk a szög tetejére! - javasoltam. - De ha ennyire tanácstalan vagy, püfölhetsz párat a levegőbe is gyakorlásképpen.
- Nem kell, menni fog! - határozta el, majd megcélozta a szöget és lendületesen rá is vágott...a szöget fogó ujjamra.
- Baszki! - rántottam el a kezemet, majd a lüktető ujjamat méregettem. - Rohadt életbe, k*rvára eltaláltad!
- Kimi, ne káromkodj a gyerek előtt! - rivallt rám Nina, aki ekkora már lógva hagyta a kutyáját és odasietett hozzánk.
- Hallottam én már szebbet is! - vigyorgott Joachim. Dicsekedni tud, bocsánatot kérni meg már luxus...
- Én viszont nem hallottam tőled semmit! - fordultam felé, mire rögtön leolvadt a vigyor az arcáról.
- Bocs Kimi, de a te ujjad nagyobb célpont, mint a szög. - tárta szét a karját ártatlanul. Ja, hogy a mai fiatalság így kér bocsánatot...na b*zmeg, ma is tanultam valamit.
- Elárulok valamit, a te ujjad is nagyobb célpont lesz. - ragadtam ki a kezéből a kalapácsot, de mielőtt bármit kezdhettem volna vele, Nina közbeavatkozott.
- Kims, ne gyerekeskedj már! - nevetett. Ő szemmel láthatólag jól szórakozott a szomszédja ügyetlenkedésén.
- Ne morogjak, ne káromkodjak és ne is gyerekeskedjek? - vontam fel a szemöldökömet. - Ez már túl sok kérés egy napra, nem gondolod?
- Esetleg kiengesztelhetlek... - simított végig a karomon mosolyogva.
- Esetleg? - kérdeztem vissza kihívóan.
- Ha még ma befejezzük a barkácsolást, mindenképpen. - biztosított, aztán a kezébe vette az ujjamat és vizsgálgatni kezdte. - De úgy látom, ezzel már nem tudsz semmit kezdeni. Ajjaj...
- Semmi baja. - rázogattam a kezemet, hátha ettől elmúlik a fájdalom. A kiskölyöknek hála lüktet, mint állat, de azért nem vészes.
- Pedig az előbb még annyira fájlaltad, azt hittem csak egy gyógypuszi tud segíteni rajta - incselkedett tovább. Az ujjaival simogatta az én lesérült ujjamat és közben angyalian pislogott rám.
- Most hogy mondod, érzek még valami szúró fájdalmat... - vigyorogtam, de ekkorra Nina már elhúzta a kezét és ahelyett, hogy simogatásra használta volna, inkább rácsapott a vállamra.
- Ismerlek Kimi, meg se próbálj átvágni!
- Ha jól számolom, ez már a negyedik parancs. A következőt én mondom... - húztam kaján mosolyra a számat, miközben szorosan magam mellé rántottam.
Kihívóan méregettük egymást, egészen addig amíg a kínossá váló csöndben észrevettük, hogy valaki figyel minket. Joachim nagy szemekkel bámult ránk, szegénynek gőze sem volt, miről szól ez az adok-kapok köztünk.
- Ööö... - motyogta Nina a szomszédja felé, majd visszanézett rám és úgy döntött, inkább elhúzódik. - Akkor talán folytathatnánk, nem?
- Most akkor nem adsz az ujjára gyógypuszit? - kérdezte értetlenül a kis srác Ninától, aki teljesen megütközött ezen.
- Ezt vártad, öcskös? - röhögtem, részben a kérdésén, részben Nina zavartságán. Szegény teljesen bevörösödött, nem tudott hirtelen mit felelni, úgyhogy nekem kellett mentenem. - Sikerült elbizonytalanítanod, gratulálok!
- Tök gyerekesek vagytok. - fejezte ki nemtetszését. Na erre már nekem is kitágultak a szemeim.
- Mondja ezt egy 10 éves? - élcelődtem.
- 12 vagyok, oké? - vágta rá rögtön, majd Ninához fordult. - Most akkor mi lesz?
- Öcsi, nem akarsz felszívódni? - érdeklődtem, de persze csak poénból mondtam ezt. - Nem elég, hogy rávágtál az ujjamra, még a gyógypuszitól is megfosztottál! Nem szégyelled magad?
- De segíteni akarok! Vagy...menjek? - nézett ránk felváltva. Hoppá, legalább sikerült őt is elbizonytalanítani.
- Kimi csak hülyül... - szólalt meg végre Nina, visszatérve közénk az előbbi sokkból.
- Nem igazán... - mosolyogtam, de a kicsilány erre egy szúrós pillantással ajándékozott meg.
- Szerintem meg de! - erősködött, aztán Joachimhoz beszélt. - Maradj csak, kell a segítség, hogy minél hamarabb végezzünk!
- Minél hamarabb? - ismételtem meg halkan, amikor a kis srác éppen nem figyelt.
- Nem csak barkácsolni akarok ma...főleg, hogy itt is hagysz. - tette hozzá kissé morcosan.
- Fél óra, kutyád boldog a kecójával, elküldöd a kölyköt és utána megtiszteljük a kedvenc kanapémat! - tettem egy egészen vonzó ajánlatot, amibe egyszerűen muszáj volt beleegyeznie.
- A kedvenc kanapédat? - kérdezte kuncogva.
- A nappalidban. - bólintottam. - Ahol aludtam már részegen és dühtől elborultan is, de veled még nem. - vigyorodtam el a végére.
- Nem lesz az kicsi kettőnknek? - aggodalmaskodott mosolyogva.
- Megoldjuk. - biztosítottam vigyorogva, majd odahajoltam hozzá egy futó csókra. A kis srác lopva még mindig figyelt minket, szinte kiguvadt a szeme, és a naiv formája azt hiszi, nem látjuk. De most már leszartam, hogy mit lát. Remélhetőleg ezután inkább arra korlátozódik a figyelme, hogy hova csap, mert ha még egyszer eltalál, véletlenül a buksiját fogom szögnek nézni...

Másnap - miután Nina meggyőzött arról, hogy jobb, ha egyedül menjek és nem viszem őt magammal, mert anyám csak engem kéretett haza és nyilván nem véletlenül-  a változatosság kedvéért ezúttal menetrend szerinti járattal repültem, mert genyóság lett volna egy kör erejéig ugrasztani a pilótámat, akinek kimenőt adtam a következő futamhétvégéig. Így kicsit tovább tartott az utazás, de a megérkezésemkor anyámat csak az érdekelte, hogy ha nagy sokára is, de legalább végre hazatoltam a képemet. Miután jó alaposan megölelgetett, rögtön befogott teríteni a kis híján százfogásos ebédjének felszolgálása előtt. Na ja, neki aztán marhára mindegy, hogy 13, 23 vagy 33 éves vagyok, ha az ő házában ténfergek, az ő szemében visszasüllyedek a gyerek státuszba és néha ugyanúgy képes dirigálni, mint amikor még kölyök voltam. Szerencséjére ő az egyik olyan személy, akitől eltűröm, hogy megmondja mit csináljak, így most sem ellenkeztem vele, de elég nyomasztó volt, hogy közben azon tüsténkedett, hogy lelkifurdalást keltsen bennem, amiért ilyen hű de ritkán látogatom meg. Mire ő befejezte a papolást és meg a segédkezést, a bátyámék is megjelentek - így már érthető, minek ennyi kaja... - anyám pedig szinte becsinált a boldogságtól, hogy elénk tehet egy rakat családi specialitást, és mindezt a komplett család jelenlétében.
- Gyerekek, ne nézzetek így rám! - méltatlankodott.

- De hát anya, egy étteremben nem főznek ennyit egy nap alatt! - nevetett Rami, ahogy végigmutatott a kajasoron.
- Tényleg, Paula, ez kicsit...kicsit nagyon sok. - mondta Kristii is. - Egy egyszerű családi ebédről volt szó a szülinapos tiszteletére, nem egy komplett lakomáról!
- Lefogadom, hogy már korán reggel a konyhában sürgölődtél. - nézett gyanakodva anyánkra a bátyám.
- A fiamnak szülinapja van, csak nem várhatom őt egy zsíros kenyérrel! - mentegetőzött rögtön anya.
- De ez túlzás! - csatlakoztam be a beszélgetésbe. - Tudod, hogy sosem vertem nagy dobra a szülinapomat, felesleges a felhajtás...
- De ezek a kedvenceid! - mutatott végig a kaják egy részén, mintha ez bármilyen mentség lenne. Aztán mintha eszébe jutott volna valami, hunyorogva nézett rám. - Mellesleg emlékszek még azokra az időkre, amikor szó szerint dühös voltál, mert nem a szülinapod reggelén toltuk eléd az új gokartodat...vagy amikor alig vártad, hogy végre felszívódjon a rokonság a családi ebédről, hogy mihamarabb elmehess sörözni a haverjaiddal. Másnap meg tömhettelek a fájdalomcsillapítókkal, mert sörön kívül folyt ott még más is, te meg nyöszörögtél a másnaposságtól egész álló nap! - idézte fel egészen éles emlékképeit.
- Régi szép idők... - mosolyodtam el. Na jó, a felhajtás anyámnak és nekem egészen más jelentett már akkor is.
- Mintha azóta annyit változtál volna... - csóválta a fejét anya.
- Na ja, nehéz elképzelni, hogy most egymagadban ünnepeltél...egy pohár narancslével a kezedben. - gonoszkodott Rami.
- Azt nem hinném! - válaszolt helyettem anyám. - A telefonban is olyan morgós volt a hangja, mint aki ki van ütve a másnaposságtól és utálja, amiért az anyja ilyenkor zaklatja. Ugye így volt, fiam? - várta tőlem a megerősítést.
- Nem másnapos voltam, csak...elfoglalt. - mondtam végül mosolyogva. Erre anyám, a tesóm, de még a sógornőm is furán meredt rám. Klassz, amikor a családod abban a hitben él, hogy a sárga földig leittad magad, és érdekes módon pont azért csalódnak benned, mert ez mégsem így történt.
- Na mesélj fiam, mi jót csináltál akkor a szülinapodon? - érdeklődött kíváncsian anya.
- Hazamentem bulizni. Nina rendezett nálam egy meglepetésbulit, arra állítottam be, hogy a vendégsereg bulizik a házamban. - foglaltam össze röviden a programot.
- Meglepetésbuli? - bólogatott elismerően Kristii. - Ez nagyon aranyos volt Ninától!
- Ó, a kis csapattársnőd, ugye? - azonosította be anyám Ninát. - Na és most miért nem hoztad el? Őt is szívesen láttuk volna, úgysem evett legutóbb a sültjeimből. - Anyámban mélyen megmaradnak az ilyesmik...
- Jó ég, anya! - húztam végig a kezemet az arcomon az utóbbi megjegyzésére. - Egyébként tudott róla, hogy a szülinapom miatt rendeltél haza és pont ezért nem akart bepofátlankodni hozzánk.
- Nagyon udvarias, de azért eljöhetett volna. Bár lehet, hogy egy jól sikerült meglepetésbuli után érthető, ha inkább pihenni szeretett volna a hétvégén. - Igen anyukám, csak nem egyedül, tettem hozzá gondolatban.
- Azért már az is dicséretes, hogy csapattársakként ilyen jóban vagytok, hogy ő szervezi meg a bulidat. - mosolygott a sógornőm.
- Ha csak csapattársak lennének... - kontrázott rá a bátyám vigyorogva.
- Ha egy csepp közöd is lenne hozzá... - vigyorogtam vissza rá hasonló módon.
- Mit akar ez jelenteni, kisfiam? - fordult felém gyanakodva anyám. Klassz, már csak ez hiányzott...
- Semmit, anya. Finom ez a hús. - dicsértem meg a főztjét terelésképpen. De nem csak anya volt résen, hanem az idióta bátyám is.
- Ugyan már Kimi, minél előbb elmondod, annál gyorsabban szabadulsz anya kérdéseitől! - poénkodott rötyögve. Egy pillantással üzentem neki, hogy maradjon kussban, mert ez nem az ő dolga.
- Mit kell elmondanod? - kíváncsiskodott tovább anya, miután látta a tesómmal lejátszott szempárbajunkat.
Bosszúsan sóhajtottam: nem terveztem, hogy most fogok előállni azzal, hogy mi zajlott le az utóbbi napokban köztünk Ninával és mi lett a végeredménye, mert szerintem ez egyelőre csak ránk tartozik, és mivel nem kértem feleségül, nincs is sok jelentősége, hogy a családom mit szól hozzá. De ha már így alakult, felesleges lett volna titkolóznom, semmi értelme nem volt.
- Már egy ideje tényleg nem csak csapattársak vagyunk. - vontam meg a vállamat. Anyámnak ennyi is elég volt ahhoz, hogy felfogja a lényeget.
- De hát...még el sem váltál! - nyögött fel aggodalmaskodva.
- Már folyamatban van. - biztosítottam, de persze nem az anyám lett volna, ha belenyugodott volna ebbe.
- Fiam, ez nem így megy! Te házas ember vagy és amíg nem válsz el, nem helyes más nőt szédíteni!
A szememet forgattam anya régimódi erkölcsi szabályának hallatán, de azért erősen azon voltam, hogy úgy győzzem meg, hogy nincs igaza, hogy közben nem bántom meg.
- Anya, ez már a 21. század, mindenki azt csinál amit akar. Mellesleg Jenni is csak úgy kefélt egyet a lovasedzője öccsével, most meg már együtt élnek, pedig még törvényesen az én feleségem. Csak tudod, mi felnőttek módjára megdumáltuk, hogy nekünk befellegzett, úgyhogy minél hamarabb lépjünk tovább.
- És te akkor fogtad magad és összeálltál a csapattársaddal! - vonta le a számára elfogadhatatlannak tűnő következtetést. - Miféle házasság ez, fiam?
- Semmilyen. Már csak papíron vagyunk házasok, anya... - emlékeztettem erre a nem is olyan apró tényre.
- De ez akkor is felháborító! - csóválta a fejét rosszallóan. - Na és mit jelentsen az, hogy már nem csak csapattársak vagytok azzal a kislánnyal?
- Talán már nem is annyira kislány... - kotyogott közbe Rami vigyorogva.
- Ó, csak azt ne mondd, hogy ágyba bújtál vele! - pislogott rám anyám félve, de meg sem várta a választ, amit gondolom amúgy is leolvasott az arcomról. - Kisfiam, hát nem emlékszel, mit mondtam neked, amikor legutóbb itt jártatok? Ez a lány nem a te súlycsoportod.
- Jennire is ezt mondtad anno... - vontam fel a szemöldökömet. Jól emlékeztem még arra, amikor ugyanezzel az érvvel állt elő Jenni esetében.
- De Jenni legalább nem volt ennyire fiatal és ártatlan! - kontrázott rögtön.
- Most már ez a kifogásod? - kérdeztem unottan.
- Ez a lány még kislány, Kimi. - mondta és közben úgy nézett rám, mint az az anya, aki elmagyarázza a gyerekének, hogy a sárból készült "sütit" nem ajánlatos megenni. - Te pedig felnőtt férfi vagy!
- És? Most arra célzol, hogy van egy kis korkülönbség? Mert ez csak téged zavar, engem marhára nem. - ingattam a fejemet. - A lényeg, hogy jól megvagyunk, tök mindegy, hogy hány év van köztünk.
- Ezzel egyetértek - állt mellém váratlanul Kristii. Mosolyogva biccentettem felé, végre valaki nem csak akadékoskodik. - Paula, nem akarok ellened szólni, de annak idején engem is  ugyanezzel az indokkal akartak távol tartani a szüleim Ramitól - pillantott a bátyámra, majd a két gyerekükre, akik szokatlan jólneveltséggel kajáltak. - De mi elég kitartóak voltunk és nézd mi lett az eredménye!
Anya egy pillanatra mintha megenyhült volna, de aztán megint átfuthatott valami az agyán, mert újabb kérdéssel állt elő:
- És szabad megtudnom, mióta folyik ez a...viszony köztetek?
Nem válaszoltam rögtön, mert azon filóztam, hogy a rövidebb vagy a hosszabb verziót mondjam. Végül a lehető legrövidebb mellett döntöttem.
- Régóta húzódott, de most véglegesítettük.
- Régóta... - ismételte meg bólogatva. - Amikor legutóbb itt voltatok, láttam, hogy tetszik neked ez a lány és ő sem csak úgy nézett rád, mint a csapattársára. De még mindig nem értem, mit akarhatna egy ilyen fiatal lány egy olyan férfitól, mint te és fordítva.
- Most válik, szerinted? - szólt közbe Rami. A változatosság kedvéért még mindig ugyanazzal a vigyorral a képén.
- Jaj fiam, ugye nem csak arra használod szegénykét, hogy kielégíthesd rajta a vágyaidat? - nézett rám rémülten anyám.
- Nem csak a szexre gondoltam, anyukám. - szólalt meg már megint helyettem a bátyám.
- Csak arra akart kilyukadni, hogy válás idején nyilván az embernek több szeretetre van szüksége másoktól, főleg a hozzá közel állóktól. - fejezte be a mondatát Kristii.
Zavartan néztem a sógornőmre és a bátyámra, nem értettem mi ez a nagy egyetértés a védelmemben, főleg, hogy miért ilyen fura érveket hoznak fel mellettem, de elérték a céljukat, mert anyát láthatóan eléggé megérintette, mivel sűrűn pislogva fordult felém.
- Jaj, kisfiam, ennyire megvisel, hogy nincs asszony a háznál?
- Ugyan már! - röhögtem fel. Egyedül az hiányzik a régi életmódból, hogy nem vár mindig főtt kaja, mikor egy-egy futam után hazaérek. De ezt inkább nem mondtam ki hangosan, még a végén anya megsértődne, hogy egész idáig szakácsnőnek használtam Jennit.
- Ne titkolózz! - emelte fel az ujját figyelmeztetésképpen. - Az anyád vagyok, nekem igazán elmondhatod!
- Nem a legjobb egyedül élni abban a bazi nagy házban, ha erre akarsz kilyukadni! - vontam meg a vállamat.
- Azt szeretnéd, ha az a lány odaköltözne hozzád, hogy ne legyél magányos? - faggatott tovább kíméletlenül.
- Egyelőre nincs szó semmilyen költözésről, megnyugodhatsz. - hűtöttem le mosolyogva. - És nem vagyok magányos. Csak van jobb dolog is annál, hogy esténként a tévét bámuljam.
- Ha egy nővel bámulod... - tette hozzá Rami nevetve.
- Mondjuk... - helyeseltem.
- De miért pont az a kislány kell a tévébámuláshoz? - értetlenkedett továbbra is drága anyukám. - Én elhiszem és örülök is neki, hogy ilyen jól megvagytok egymással, de fel nem tudom fogni, miért jó az nektek, ha komolyabbra fordítjátok a kapcsolatotokat.
- Elég, ha mi tudjuk.
- Szereted te egyáltalán ezt a lányt? - hangzott a következő kérdése. Baró, még mibe akar belekötni?
- Nem jöttem volna össze vele, ha csak haverként néznék rá, nem gondolod, anyukám? - nevettem fel.
- Ez legalább valami. - sóhajtott, majd bánatos arccal simított végig a karomon. - De azt azért el kell mondjam, hogy bármennyire is helyes lánynak tartom a te kis csapattársnődet és bármennyire is örülök, ha van kivel vigasztalódnod a válás miatt, nem hiszem, hogy jól fogtok kijönni ebből. Túl nagy különbségek vannak köztetek, kisfiam, így nem lehet hosszú életű egy kapcsolat.
- Kösz a biztatást! - mordultam fel csalódottan. Azért egy anyától nem várja ezt az ember.
- Nem akartalak megbántani, kisfiam! - ölelt át vigasztalóan. - Én csak azt akarom, hogy boldog legyél!
- Tudom, anya, tudom... - szajkóztam, de nem igazán örültem, hogy ezzel próbálja kompenzálni az előbbi "jókívánságait". - De akkor te se vedd bántásnak, ha azt mondom, leszarom, mit gondolsz te vagy bárki más, ha jól megvagyunk Ninával, akkor marhára mindegy, hogy kik mennyi időt jósolnak nekünk. Ennyi.
- Mi azért szurkolunk nektek! - közölte együttérző mosollyal Kristii.
- Kösz. - mosolyodtam el.
- Úgyhogy adunk is egy kis segítséget épülő kis románcotokhoz! - lépett elém Rami, aki egy időre kiugrott az előszobába, és amikor visszatért, már egy kisméretű csomagot nyomott a kezembe. - Boldog szülinapot, öcsi!
- Mi a szar ez? - ráncoltam a homlokomat, miután kibontottam a csomagot, de mihelyst elolvastam a doboz feliratát, elvigyorodtam. - Kösz, bratyó! - öklöztem össze a tesómmal, aki büszkén összemosolygott az asszonyával. Pár nap múlva én is ezt fogom tenni, amikor megmutatom Ninának, mivel lepett meg a bátyám.

(Nina)

- Na és mi jót csináltál nélkülem a hétvégén? - érdeklődött Kimi már Indiában, a csütörtöki pályabejáráson, ahol jó szokásunkhoz híven megint egymással dumáltunk, ahelyett, hogy a számunkra ismeretlen pályát elemeztük volna a mérnökeinkkel. Hiába, pár napig megint nem találkoztunk és túl sok volt a megbeszélnivalónk.
- A szerelmemmel lógtam - vontam vállat, de elmosolyodtam, amikor a finn felém fordult. - Most mi van?
- Szóval ezért unszoltál annyira, hogy lépjek le Espoo-ba. - bólogatott gúnyosan. - Pár napig nem nézek feléd és te rögtön megcsalsz. Mondhatom szép kezdete egy kapcsolatnak.
- Nem gondoltam volna, hogy féltékeny leszel a kutyámra. - pislogtam ártatlanul.
- Igazából már nem is tudom, kire legyek féltékeny. A blökidre vagy a kis hódolódra. - nézett maga elé, miközben zsebre dugta a kezét. - Fogadok, hogy végig ott lebzselt nálad.
- Ő a szomszédom, Kims, nehezen tudjuk elkerülni egymást. - néztem rá "ne hülyéskedj már!" tekintettel.
- Még szerencse, hogy a másik szomszédoddal már nem kerülgetitek egymást.
- Jake-re gondolsz? - kérdeztem, de már attól is elvékonyodott a hangom, hogy kiejtettem annak a szemétnek a nevét. - Hát igen, nagy megkönnyebbülés, hogy elhúzta a csíkot.
- Ha jobban belegondolok, még mindig jobb, ha a kiskölyök legyeskedik körülötted, mint az a pöcs. - mormogta, majd séta közben átkarolta a vállamat. - Azon kívül, hogy kalapáccsal a kezében veszélyes a srác, elég ártalmatlannak tűnik. Tőle azért nem féltelek.
- Ne félts engem semmitől! - nevettem, de persze nagyon jól esett, amit mondott. - Inkább mesélj arról, mi volt anyukádnál? Ott is megünnepeltétek a szülinapodat, amolyan finn módra?
- Ja, mondhatjuk... - felelte kimérten. Nem tudtam mire vélni a gondterhelt arckifejezését, csak arra tudtam tippelni, hogy még mindig Jake jár a fejében. Vagy passz...
- Gondolom anyukád jól megölelgetett, aztán eléd pakolta a fél hűtőt. - mosolyogtam, bár ahogy belegondoltam, hogy milyen jó érzés lehetett Kiminek így hazatérni, kicsit elszomorodtam, hogy nekem sajnos már nem adatik meg ilyesmi. Nem is értettem, hogy miért kellett unszolnom azért, hogy elutazzon Finnországba. Ha nekem lenne még lehetőségem két futam között meglátogatni az anyukámat, biztosan nem hagynám ki az alkalmat...
- Pont így történt. - mosolyodott el végre a finn is. - De nem volt olyan bulihangulat, mint nálam. Csak egy szimpla családi összeröffenés.
- Ott voltak a rosszcsontok is? - érdeklődtem a kis szőkeségek iránt.
- Aha, és egészen addig jól viselkedtek, amíg anyu nem fedte fel a desszertet. - mesélte nevetve. - Onnantól kezdve megőrültek és vége lett a családi békének. Csak a szokásos...
- Kisfiúk és zsiványok, de imádnivalóak. - emlékeztem vissza mosolyogva a kölykökkel együtt töltött percekre. - Irigylem a bátyádékat, amiért ilyen gyerekeik vannak. Biztosan szebbé teszik a napjaikat!
- Rami azért nem az apák büszkesége. - gonoszkodott a tesójával. - Sajnálja a srácokat, nem bünteti meg őket és nem is tudja kellően megfegyelmezni őket. Aztán csodálkozik, ha nem fogadnak szót és darabjaira szedik a házat.
- Ebben egyetértünk. - kuncogtam. - Viszont te nagyon jól tudtál velük bánni. Meg is lepődtem, hogy milyen jól értesz a nyelvükön, egyszer-kétszer elég jól helyreraktad a kis rosszfiúkat. Egyszer biztos jó apa lesz belőled, Kimi. - simítottam meg a vállát, mire elmosolyodott.
- Kis híján majdnem idejekorán az lettem - motyogta közömbösen.
- Lehet, hogy nem szép ezt mondanom, de...én örülök, hogy téves riasztás volt. - vallottam be, mire a finn kíváncsian nézett le rám. - Komolyan. Heiditől nem sajnáltam volna és tőled sem, de...nem tudtalak volna elképzelni titeket...izé, hát együtt...egy gyerkőccel. - nyögtem ki nagy nehezen.
- Naná, hogy én is örülök neki! Hiszen akkor most nem...így alakultak volna a dolgok. - húzta elégedett mosolyra a száját.
Egy pillanatra megálltunk és hosszú pillantást váltottunk, miközben pályabejáráson résztvevő csapattársakhoz nem illően összeölelkeztünk. Mire Kim lehajolt volna egy csókért, kezdtek egyre hangosabbak lenni a hangok elölről a Lotusos társaink felől, sőt már mögöttünk is gyülekezett egy csapat, úgyhogy végül kénytelen-kelletlen elengedtük egymást és úgy folytattuk tovább az utunkat, hogy nem csináltunk semmi félreérthetőt.
Azt hiszem megvan az első bukkanó, amin megakadhatunk: mi lesz velünk, ha mindig van valaki körülöttünk és sosem lehet egy perc nyugtunk sem úgy, hogy ne szúrná ki valaki egy-egy csapattársaktól távol álló megmozdulásunkat?

Pénteken még nem kaptunk választ erre a kérdésre, de arra igen, hogy ezen a hétvégén nem mi fogjuk megváltani a világot. A szabadedzéseken nem nyújtottunk valami meggyőző teljesítményt, így nem is reménykedtem abban, hogy szombaton harcban lehetünk a pole-ért. De arra még én sem számítottam a harmadik szabadedzésen elért 10. helyem után, hogy az időmérőn nem fogok bekerülni a top 10-be. Nem volt meg a kellő tempóm, azt a 11. pozíciót is kínkeservesen tudtam kinyögni a Q2-ben, ahol számomra ezzel véget ért az indiai kvalifikáció, amit Seb nyert meg, Kimi pedig a hetedik helyet szerezte meg.
A mérnökeimmel rögtön összeültünk tanácskozni az időmérőt követően, olyan taktikán törtük a fejünket, amivel előreverekedhetném magamat a pontszerzők közé. Mivel ezer meg egy lehetséges variáció merült fel, estébe nyúlt a meeting, úgyhogy csak későn érkeztem vissza a szállodai szobámba. Kimi SMS-ben elég "kulturáltan" érdeklődött, hogy meddig túlórázok még a pályán, úgyhogy amikor végre ledobhattam magamat az ágyamra, írtam egy rövid és lényegre törő üzenetet, hogy kipurcanva ugyan, de már itt vagyok.
- Azt hittem már sosem lesz vége ennek a napnak. - nyöszörögtem Kiminek, amikor nem sokkal később beállított a szobámba. - Hé, hát az meg? - pislogtam csodálkozva a kezében tartott műanyag dobozra.
- Markkal megnéztük az itteni felhozatalt, gondoltam hozok egy kis szuvenírt. - adta át az indiai kaját tartalmazó csomagot.
- Jaj, köszönöm! - örültem meg a késői vacsorának. Miután átvettem tőle, hálás csókban részesítettem, amit ahogy észrevettem, eléggé díjazott. - Most bármit megtettem volna egy kis harapnivalóért.
- Még törleszthetsz! - húzogatta a szemöldökét kihívóan.
- Fáradt vagyok, Kimi. - néztem rá esedezve. Szerencsére ez eléggé meghatotta.
- Nem arra gondoltam. - vigyorgott. Aha, persze! - Na, gyorsan pusztítsd azt el, aztán átmegyünk hozzám.
- Miért is? - kíváncsiskodtam gusztustalanul teli szájjal. Ez a kaja finomabb, mint gondoltam. Úgy faltam, mintha ez lenne életem utolsó vacsorája.
- Majd meglátod. Na kebelezz már! - sürgetett, mire én még gyorsabban kezdtem lapátolni a rizst.
- De ha kidobom a taccsot, a te lelkeden szárad! - figyelmezettem komoran.
- Van már tapasztalatom a hánytatásodban! - emlékeztetett gonoszkodva.
Nem is óhajtottam tovább feszegetni ezt a témát, eleget tettem a kérésének és gyorsan elfogyasztottam a gyors vacsit. Kimi alig bírta kivárni, hogy végezzek vele, szinte végigrángatott a folyosón, hogy mihamarabb a szobájába érjünk. Én azonban fáradt állapotomtól vezérelve rögtön ledobtam magamat az ágyára és annak rendje és módja szerint kiterültem, mint egy állatszőrből készült szőnyeg a nappali padlóján.
- Hogy merészeled? - röhögött a finn, de közben ledobta magát mellém.
- Annyira kipurcantam. - sóhajtoztam, majd kérlelően ránéztem. - Nem lehetne, hogy inkább alszunk?
- Nem, most játsszunk! - jelentette ki, és már el is húzódott tőlem. Értetlenül pislogva figyeltem, hogy feltápászkodik és a bőröndjéhez megy, valamit keresni kezdett a csomagjai között.
- Mit kutatsz? - kíváncsiskodtam, miután feljebb tornásztam magamat és a nyakamat nyújtogatva próbáltam kideríteni, hogy mi hiányzik neki ennyire.
- Bakker, pedig valahová ide raktam. - morgolódott.
- Micsodát? - ismételtem meg a kérdésemet, de jobb dolga is volt, mint nekem válaszolni. Továbbra is kitartóan kutakodott, már a ruháit is elkezdte kiráncigálni a bőröndjéből.
- Szülinapi ajándék. - árulta el végül nagy kegyesen.
- Anyukádtól kaptad? - érdeklődtem tovább.
- Dehogy! - nevetett fel, mintha valami iszonyatos hülyeséget kérdeztem volna. - Rami tuti ajándéka és most baromi ideges leszek, ha nem hoztam el...
- Ráér holnap is. - nyomtam el egy ásítást. Már elég hosszúakat pislogtam és nem bíztam a türelmemben, hogy ki tudom várni, amíg Kimi rátalál arra a különleges ajándékra.
- Nem, ezt most kipróbáljuk! - erősködött, pont mielőtt diadalmasan felkiáltott volna. - Ember, végre megvan!
- Kártya? - ráncoltam a homlokomat, amikor visszajött mellém és megmutatta a tenyerében fekvő paklit.
- Nem akármilyen kártya... - vigyorgott, miközben elkezdte kevergetni a lapokat.
- Mutasd! - kértem, de hiába nyúltam a paklihoz, elhessegetett.
- Ne kíváncsiskodj, tetszeni fog! - biztosított mosolyogva.
- Legalább annyit árulj el, hogy milyen kártyajáték!- alkudoztam, ahogy kíváncsian közelebb hajoltam, hátha legalább a kártya típusát sikerül kiszúrnom.
- Nem szokványos, de izgalmas. És a legjobb, hogy csak ketten kellünk hozzá! - avatott be, miután hajlandó volt végre a tekintetét elszakítani a kártyáktól.
- Csak akkor játszok veled, ha megtudom, mi a lényege. - adtam ultimátumot, mire végre megenyhült.
- Olyan, mint a felelsz vagy mersz, csak itt nincs választásod, megcsinálod a feladatot. - kezdte el részletezni, miközben a paklit három részre osztotta. - Párban kell játszani, egyszer te húzol lapot, egyszer én, de direkt olyanok a feladatok, hogy köze legyen a másikhoz.
- Ez pároknak szól? - tippeltem, mire Kimi bólintott.
- Ja, ezért izgalmas. A bemelegítőkkel kezdjük. Hölgyeké az elsőbbség! - nyújtotta felém az egyik kisebb paklit mosolyogva. Izgatottan levettem a felső kártyalapot és sietve elolvastam, ami rajta állt. - Na? - kíváncsiskodott, amikor látta, hogy még mindig szemezek a feladattal.
- Nyald meg a szádat a lehető legszexisebben! - olvastam fel hangosan.
- Na hajrá! - biztatott, és jót mulatott azon, hogy csak második próbálkozásra sikerült tökéletesre a feladat. - Megy ez, látod? - hajolt hozzám egy puszira.
- Most te jössz! - kuncogtam, előre várva, hogy ő vajon milyen feladatot fog kapni.
- Ülj az ölembe a következő három kártyáig! - olvasta fel a kártya szövegét. Mosolyogva pillantott fel rám a kártyalap fölött, de mire letette volna, én már odafészkeltem magamat az ölébe. - Az előbb mintha még ásítoztál volna... - szívózott.

- Ez a játék felpörget! - vigyorogtam, de közben már nyúltam is a következő kártyáért. Mielőtt azonban meglestem volna a feladatot, Kimire néztem. - De egy valamit nem értek: hogy lehet ebben a játékban nyerni?
- Ezt meg se hallottam... - forgatta a szemét, amin kuncognom kellett, de hajlandó voltam beleegyezni abba, hogy ezúttal most nem a győzelem jelenti a célt.
- Írd le az ideális csókot! Végre egy kérdés! - lelkesedtem.
- Kérdésre válaszolunk! - sürgetett türelmetlenül.
- Az ideális csók? - tettem fel a kérdést magamnak. Szándékosan eltűnődtem pár percig, mire kimondtam volna a válaszomat. - Hm, hát mindenképpen két ember között történik...két más nemű ember között. - Mikor ezt kimondtam, Kimi felmordult, de csak nevettem rajta. - Az ideális csók lényege szerintem az, hogy két olyan ember csinálja, akik között megvan a kellő vonzalom. Aztán az már részletkérdés, hogy undorító túlzottan nyálas, vagy bevállalós "faljuk egymás száját" típusú. Bár én inkább az utóbbit részesítem előnyben.
- Tényleg? - kérdezett vissza, de nem is várta meg a választ, pont az általam körülírt bevállalós csókba kezdett bele. És nem túl nagy meglepetésre pont úgy csinálta, ahogy én elképzeltem. Olyan...ideálisan. - Valahogy így?
- Pont így. - biccentettem legnagyobb elégedettségére. - Te jössz! - adtam a kezébe a következő kártyát.
- Mondj egy olyan dolgot, amit ha csinálok, szinte azonnal elélvezel! Most akkor ki mondja ezt? - ráncolta a homlokát, miután ismertette a következő feladatot.
- Szerintem te. - vigyorogtam. - Úgyhogy szeretném hallani!
- Hát... - gondolkozott el a kérdésen. - Azt tudom, hogy amikor a szádat harapdálod, az elég izgató.
- Szóval ez? - kérdeztem rá, mert közben gondolatban beharaptam a számat és elképzeltem a reakcióját. Legközelebb tuti bevetem egy óvatlan pillanatban és akkor ellenőrizhetem, hogy tényleg igazat mondott-e.
- Ja. - bólintott mosolyogva, majd ezúttal ő emelte le nekem a következő lapot.
- Tíz másodperced van arra, hogy egy új, szexi becenevet találj ki nekem. A játék végéig szólíts így! - olvastam fel, aztán vigyorogva ránéztem. - Azt hiszem ez is neked szól most!
- Úgy tudom, becenevekben jó vagyok. - húzta önelégült mosolyra a száját. - Hm, nem szívesen cserélem le a kicsit Ninát, de ha muszáj, akkor legyen...Cuki.
- Cuki? - fintorodtam el, aztán hirtelen de ja vú-m lett. - Olyan szenya vagy!
- Tudom, hogy utálod, de attól még szexi. - vigyorgott gonoszan.
- Akkor nekem van egy rossz hírem. Letelt a három kör. - jelentettem ki látszólag sajnálkozva. Fel is keltem az öléből, de mintha csak ekkor kapcsolt volna, visszarántott magához. - Hé, nem szegjük meg a szabályokat! - méltatlankodtam, de persze ezt is csak nevetve tudtam tenni.
- Milyen szabályok? Maradj már...Cuki! - röhögött, majd miután visszapaterolt az előbbi pozíciómba, ő olvasta a következő kártya szövegét. - Írd le három szóval, milyen vagyok az ágyban! Na most megint nem vágom, kinek kell válaszolni. - vakarta a fejét.
- Akkor te is válaszolsz és én is. - vontam meg a vállamat. Én se értettem, hogy hogyan is kéne zajlania ennek.
- Jó, te kezded, Cuki! - "dobta hozzám a labdát".
- Hm, hát olyan...férfias. - nyögtem ki kuncogva. Hirtelen ez a szó jutott eszembe.
- Még két szó...
- Öhm...türelmetlen, de azért figyelmes. - mondtam ki végül a maradék jelzőket is. Kimi nyitotta a száját, mintha ellenkezni akart volna, de végül beletörődött, hogy nem mondtam hülyeséget. - És én?
- Ehh, hát...nehéz kérdés. - vakarta meg a homlokát, de azért csak összeszedett három szót. - Irányítható...belevaló...tapasztalatlan.
- Na kösz, ez jót tett az egómnak - húztam el a számat az utolsó szaván.
- Muszáj, mert a végén elbízod magad. Azt meg nagyon nem szeretném. Mindig van hova fejlődni, én pedig szeretek fejleszteni - vigyorgott, de amikor látta, hogy csak a fejemet csóválom erre a megjegyzésére, kiengesztelésképpen(?) összepréselt a karjaival, valamiféle ölelést imitálva.
- Na jó, inkább haladjunk! - vettem a kezembe a következő kártyát. - Mennyi volt a leghosszabb idő, ami szex nélkül telt? Az utóbbi egy év tavaly nyártól számítva. - válaszoltam meg rögtön a kérdést. Kimi alig bírta visszafogni magát, de mielőtt kiröhöghetett volna, inkább megérdeklődtem tőle, hogy vele mi a helyzet.
- Ez a kemény két hónap augusztustól október 17-ig. - felelte őszintén. - Elég megerőltető volt.
- Oké, az előbb a tapasztalatlanságommal jössz, most meg ezzel...marha jól esik.
- Ez az igazság. - vonta meg a vállát, de azért mosolyogva hozzátette. - Nehezen megkapható vagy, de utólag nézve jó móka volt ez a két hónap. A libidóm ugrándozott, de a kiéheztetés jót tett neki.
- Ez a vigasz? - mosolyodtam el.
- Méghozzá szép csomagolásban. - rötyögött. Oké, feladom.
- Jól van, Räikkönen, csak így tovább! - veregettem meg a mellkasát. - Közel vagy ahhoz, hogy inkább benyomjam a szunyát, ahelyett, hogy a sértegetéseidet hallgassam.
- Ezek fordított bókok, kicsi Ni...azaz Cuki. - És már megint láthatom azt a díjnyertes vigyorát. Hogy én mennyire szeretem ezt! Főleg, amikor direkt cukkolásból villantja ki a fogsorát.
- Utolsó kérdés! - jelentettem ki szigorú tekintettel. Legalábbis próbáltam szigorúan ránézni, bár ez szinte lehetetlen volt, annyira jókedvűen mosolygott rám. - Mi volt az első gondolatod, amikor megláttál meztelenül? Ú, remek kérdés, újabb lehetőség, hogy a sárba tipord az önbizalmamat! - meredtem a plafonra.
- Őszintén? - Kimi inkább a kérdés megválaszolásával volt elfoglalva. - Az volt az első gondolatom, hogy jót tett neked a fogamzásgátló.
- He? - bámultam rá értetlenül. - Ezt hogy érted?
- Erre értem... - bökte meg vigyorogva a mellemet. - Kikerekedtek a cickóid, amióta szeded a bogyókat! Na ez inkább önbizalomnövelő, örülsz...Cuki?
- Nagyon...- ingattam a fejemet mosolyogva. Belül persze tökre odavoltam, hogy végre egy valamire való bókot is kapok Kimitől. A maga módján, de azért megdicsért. - De ha nem hagyod abba ezt a cukizást, nincs több bogyó. És az nem csak azt jelenti, hogy nincs több cickókerekedés se.... - figyelmeztettem célzatosan.
- Szóval ezért bókoltál egyik nap, hogy jó apa lennék... - bólogatott fojtott vigyorral.
- Jaj...mi? Nem...dehogyis! Kimi! - szóltam rá most már felpaprikázva. Miért, istenem, miért kell állandóan zavarba hoznia egyetlen aprócska megjegyzéssel? - Nem arra értettem, te is tudod!
- Nem tehetek róla, egyszerűen imádom, ha szívathatlak! - nevetett. - Régi időkből ez azért megmaradt...
- Régi idők? - hüledeztem. - Kimi, te folyamatosan ezt csinálod! Megállás nélkül csak szívatsz!
- Ha nem tetszik, ha szívatlak, szívhatlak is. - mormogta olyan hangsúllyal, amiből sok mindent ki tudtam következtetni. Például azt, hogy a következő lépése az lesz, hogy a száját már nem beszédre használja.
- Ne...ezt most ne...kérlek! - nyögtem, amikor először csak belecsókolt a nyakamba, de egyre erősebben kezdte szívogatni a bőrömet. - Kimi, meg fog látszani! És ha dobogóra állok holnap, mindenki azt fogja bámulni! - Ez úgy látszik valamennyire meggyőzte, mert befejezte amúgy elég jól végzett tevékenységét.
- De ha nem leszel dobogón... - fenyegetőzött pimasz vigyorral.
- Én is ettől félek - kuncogtam.
- Legközelebb a másik paklival játsszunk. - vette a kezébe a másik kártyacsomagot.
- Akkor már ettől is... - tettem hozzá...és szinte véletlenül, ösztönösen beleharaptam a számba.