92/1. fejezet: Taníts!

Sziasztok!
Na jó, most már tényleg leállok az ígérgetéssel! Kicsit hosszabb lesz teljes egészében ez a fejezet, így történt meg, hogy az előzetesben olvasott jelenet sincs benne, viszont jó hír, hogy holnap fel tudom tenni a második felét a résznek, remélem azzal kárpótollak titeket! :)
Jó olvasást!

(Nina)

 - Hát ez a verseny sem kerül be a történelem könyvünkbe... - közöltem kissé csalódottan a versenymérnökömmel az indiai futamot követő csapatértekezlet után. Érthetően nem voltam túl boldog azzal a két pontocskát érő kilencedik hellyel.
- Pontok Nina, az a lényeg - mosolygott rám vigasztalásképpen Ayao, majd összerázta a dossziéjába szánt papírokat. - Vége a meetingnek, erről a futamról ennyit. Most felkapjuk a cókmókot és megyünk az Egyesült Arab Emírségekbe, hátha ott majd nekünk terem egy kis babér.
- Meg kell törnünk Sebastiant! - bólogattam határozottan. Nem ér, hogy a honfitársam már egy huzamban négy futamot behúzott, és még az is hagyján, hogy nekem nem jöhetett eddig össze az első győzelem, de hogy még Kiminek sem sikerült egyszer sem a dobogó legtetején végezni...hát az már kezd kínos lenni a csapat számára.
- Reméljük összejön! - bizakodott a mérnököm. - De biztos vagyok benne, hogy te jól fogsz szerepelni, tavaly is olyan jól mentél a fiatalok között.
- De azóta öregedtem - poénkodtam. Annyira mégsem szegte kedvemet a szerény eredmény a futamon.
- Ó, hát persze - ment bele a játékba. Mindig is vevő volt a komolytalan megjegyzéseimre - Idősebb és bölcsebb lettél, aztán nemsokára jön a "hát igen, a rutin meg az évek" szöveg.
- Az már foglalt - kapcsolódott be a beszélgetésünkbe Kimi.
- Szóval te is várod, Abu Dhabit? - tudakolta a mérnököm a finntől, aki csak megrántotta a vállát, aztán felém fordult. - Még masszíroztatok egyet Markkal, megvárod?
- Ne már! - húztam el a számat. Abban bíztam, hogy a meeting után bedobunk valami vacsit és folytatjuk a tegnapi kártyázást, amivel elég jól szórakoztunk. - Tudod mit? Majd én megmasszírozlak! - ajánlottam fel előzékenyen. Már kezdtem megörülni, amikor megjelent a jellegzetes vigyor a szája sarkában, de ezek szerint sikerült megtévesztenie.
- Ezekkel? - emelte fel az egyik kézfejemet, majd gúnyosan méricskélni kezdte - Poénnak elmegy.
- Nem poénnak szántam! - nevettem fel. - Különben tudd meg, hogy mások értékelték a masszírozó képességeimet!
- És kik azok a mások? - vonta fel a szemöldökét érdeklődve.
- Akik nem néznek le csak, mert kisebb kezem van - mosolyogtam.
- Az csak egy ok, hogy kicsi - pillantott le ismét a kezemre - De kb. az összes ujjad beletörne a hátamba.
- Ha egy F1-es autó kormányát tudom vele tekergetni, a te hátad sem lehet kihívás! - győzködtem tovább.
- Majd ha a te ujjaid bökdösésére lesz szükségem, akkor gondolhatod, hogy nem kérdezem meg kétszer, van-e kedved hozzá... - vigyorodott el.
- Szóval? Visszautasítod az ajánlatomat? - fontam össze a karomat magam előtt. Válasz helyett csak mosolygott, úgyhogy én is ennyiben hagytam. - Soha vissza nem térő alkalmat hagytál ki, csak úgy mondom.
- Nem hiszem én azt! - mormogta pimaszul, mire én akarva-akaratlanul is kuncogni kezdtem.
- Ööö..oké, akkor jó szórakozást! - motyogta Ayao, akinek a jelenlétéről kissé megfeledkeztünk. Láthatóan nem értette a beszélgetésünk lényegét, de ezen is csak mosolyogni tudtunk.
- A hotelben leszel. - mondta Kimi, miután a versenymérnököm magunkra hagyott. Bár kérdésnek tűnhetett, igazából kijelentés volt. Nyilván meg akart bizonyosodni arról, hogy ha végez a masszázzsal, a hotelszobámban fog találni. De nem akartam, hogy ennyire biztosra menjen.
- Igen, talán - billegtettem a fejemet tétován. A finnek persze nem igazán volt ínyére ez a bizonytalan megjegyzés, úgyhogy várta, mit teszek hozzá. Csakhogy hiába várta, mert addigra Mark is megjelent és várakozóan nézett ránk. - Nyomorgasd meg helyettem is, jó? - kértem az edzőt, aki értetlenül fordult Kimi felé, ő viszont csak mosolyogva csóválta a fejét.
Kimentem a home-ból és ekkor tűnt fel, hogy lassan beesteledik Új-Delhiben. A paddockban már csak a csapattagok lézengtek, sehol egy riporter vagy fotós, hírességekre pedig nem is nagyon volt példa ezen a hétvégén. Azt hittem semmi meglepetés nem érhet ilyen tájban az egyhangú betonösvényen sétálva, de ekkor meghallottam egy ismerős hangot.
- Mindjárt elkésünk!
- Én mondtam, hogy ne trécselj annyit az edződdel! - válaszolt neki a mellette sétáló személy, aki feltehetőleg nő lehetett a hangja alapján. Nem messze előttem sétáltak, de a félhomályban nem tudtam felismerni az alakokat, csak a beszélgetésüket hallottam, igaz azt is tompán.
- El kellett navigálnom abba az étterembe. - mondta ismét az ismerős hang.
- És ha ugyanott fogunk vacsorázni? Akár jöhetett volna velünk is...
Egyre kíváncsibb lettem, úgyhogy észrevétlenül felgyorsítottam a lépteimet. Már majdnem teljesen mögöttük baktattam, amikor felismertem az ismerős hang tulajdonosát. Ha a megszokott öltözékét viselte volna, talán már messzebbről is kiszúrtam volna, ebben az elegáns ing-sötét farmer kombóban viszont nem tűnt rögtön fel, hogy ki is lehet ő. Inkább a mellette sétáló személyt nem tudtam hová tenni, de mire észbe kaptam, már szorosan a nyomukban voltam. Eszem ágában sem volt hallgatózni vagy ilyesmi, úgyhogy egy jól irányzott gyors mozdulattal megpróbáltam elkerülni őket, de nem voltam elég ügyes, mert Sebastian észrevett.
- Hé, szia Nina! - kiáltott oda nekem, pontosabban a hátamnak, mert eddigre már igyekeztem feltűnésmentesen elsomfordálni tőlük. Ezek szerint nem sikerült.
Nem akartam bunkó lenni, úgyhogy lelassítottam és mosolyogva odasétáltam hozzájuk, mintha csak úgy összefutottunk volna.
- Ó, sziasztok! - köszöntem Sebnek és a mellette álló lánynak, akinek a feje fölé még mindig egy kérdőjelet képzeltem oda, ő viszont közömbösen nézett vissza rám. Valami késztetést éreztem, hogy ne viszonozzam a pillantását, úgyhogy inkább Seb felé fordultam. - Gratulálok, te győzelemfüggő! Élvezed, hogy rommá versz mindenkit, ugye?
- Ami azt illeti, kellemes érzés - mosolygott szokásához híven.
- És gondolom most megünneplitek ezt a sikert is.
- Nem igazán - felelte, majd gyors pillantást vetett Hannára, aki türelmesen ácsorgott mellette és csendben hallgatta a beszélgetésünket, ami számomra elég kínos volt. - Bernie vacsorára hívott, úgyhogy csak a srácok ünnepelnek, bár nem sok idejük lesz rá, mert...
- Ami azt illeti, nekünk sincs túl sok időnk, Seb - szakította félbe a lány. - Nem szívesen késnék el, ha már voltak olyan kedvesek és meghívtak.
- Persze, mindjárt megyünk - bólogatott gyorsan Seb, de Hanna láthatóan nem érte be ezzel a válasszal.
- A kocsinál megvárlak - mondta, majd egy pillanatra rám nézett, sőt halványan el is mosolyodott - Ne tartsd fel sokáig, jó? Már így késésben vagyunk, hála az edzőjének. Szia! - köszönt el végül, majd gyors léptekkel indult a parkoló felé. Miután én is visszaköszöntem, egy ideig még hosszasan néztem utána, aztán érdeklődve visszafordultam Sebhez.
- Újra együtt? - kérdeztem, mire a német barátom mosolyogva megvonta a vállát.
- Olyasmi, bár én hiszek benne, hogy nem lesz probléma. - A mosolya kissé alábbhagyott, már valamivel komolyabban folytatta. - Tudom, mire gondolsz. Hogy újramelegítve már semmi sem az igazi, de rájöttem, hogy szükségem van rá.

- Ebben nincs semmi rossz. - nyugtattam meg. - Ha engem kérdezel, ő sem érezhet másképp, különben nem aggódna ennyire azért, hogy elkéstek a vacsoráról. Egy olyan vacsoráról, ahová, mint pár vagytok meghívva...
- Na igen, én is így látom...szerencsére. - tette hozzá mosolyogva.
- Nem akarlak feltartani, de azt meg szabad kérdezni, hogy mióta alakult vissza minden a régi kerékvágásba? - kíváncsiskodtam a lehető legtapintatosabban. Mint jó barát, szerettem volna érdeklődni felőle, de nem akartam, hogy tolakodásnak vegye a kérdezősködésemet. Szerencsére nagyon nyitott volt a válaszra.
- Persze, hiszen te voltál a szemtanúja annak, amikor úgymond szakítottunk. - emlékeztetett arra a bizonyos szülinapi bulira, amikor részese lehettem a kettejük kálváriájának. Az emlék felidézésére mindketten kissé zavarba jöttünk, de Seb még így is lazán tudta folytatni. - Emlékszel arra, amikor tőled kértem tanácsot, hogy mit tegyek a kapcsolatunkkal?
- Sajnos igen - bámultam le a cipőmre zavartan. - Azt javasoltam, vagy szakíts vele, vagy engeszteld ki valami romantikussal. Azóta rájöttem, hogy tanácsokban nem vagyok valami nagy ász.
- Most már én is belátom - nevette el magát, amivel sikerült oldania a kínos feszengést bennem - De nyugi, már semmi jelentősége annak, hogy anno mit mondtál. Én is hülye voltam, hogy egyáltalán megfordult a fejemben az, hogy pontot tegyünk a kapcsolatunk végére. Hanna nemcsak a barátnőm, hanem az élettársam már hosszú idő óta, nem szakíthatunk egyik pillanatról a másikra. Kár, hogy ezt sikeresen elfelejtettem egy időre - húzta el a száját bűntudatosan.
- Igazság szerint én is felelősnek érzem magam azért, hogy szétmentetek - vallottam be őszintén. - Ha kicsit határozottabb vagyok, talán már a bulidon megmondhattam volna neki, hogy nincs köztünk semmi és felesleges összetörnie, mert te őt szereted...még ha erről egy kicsit meg is feledkeztél.
- Nem baj, így legalább tudom, hogy még mindig így van - jelent meg egy újabb mosoly az arcán. Ez már egy elégedett és magabiztos Sebastian mosolya volt. - Azt viszont sajnálom, hogy belekevertelek. Annyi mindentől megkímélhettük volna egymást, nem?
- De - bólintottam. Mélységesen egyetértettem vele, akkor is ha konkrétan nem hoztuk fel az okokat. - Viszont tényleg nem akarlak feltartani, úgyhogy még annyit, hogy örülök nektek! Tényleg - igazoltam magamat egy őszinte mosollyal. - Te, a győzelmeid és Hanna megint vb címet fogtok érni, ha így folytatjátok.
- Oh, de jó ezt hallani - nevetett meglepetten. - Kösz, ez rendes tőled, Nina!
- Szívesen, de most már menj! - hessegettem előre. - Nem örülnék, ha a barátnőd még egy okot talál arra, hogy ne keresse a társaságomat.
- Ettől nem kell tartanod, Hanna nem neheztel rád semmiért - nyugtatott meg, majd érzékelve az idő gyors múlását, sietősen megölelt. - De rám fog, ha nem iparkodok. Majd máskor beszélgetünk, jó?
- Oké, csak menj már! - lökdöstem nevetve.
Egy gyors integetés és elköszönés után futólépésben közelítette meg a parkolót, én viszont ráérősen lépkedtem tovább és közben azon gondolkoztam, mitől lehet annyira erős és biztos Sebastian és Hanna kapcsolata, hogy még mindig képesek kitartani egymás mellett...

Abu Dhabi teljes ellentéte volt Újdelhinek. Míg Indiában minden olyan hétköznapi és szürke volt, itt csillogás, fényűzés és pompa lengte be az egész szigetet, ahová a száguldó cirkusz beköltözött erre a hétvégére.
Monte-Carlóra emlékeztetett ez a feeling, kivéve persze azt a részét, amikor megejtettük a csütörtöki pályabejárást: itt azért jóval több mozgásterünk lesz, mint a monacói luxusvárosban. Az viszont izgalmas lesz, hogy itt hasonlóan Szingapúrhoz, nagyrészt estefelé fogunk dolgozni, főleg a futamon, amit még nappal kezdünk, de estébe nyúlóan fejezünk be.
A délutáni kötelező programok ugyanúgy szürkületig elhúzódtak, mint minden más itt Abu Dhabiban. Én még így is hamarabb szabadulhattam a kötelezettségeimtől, mint Kimi, akinek pechére valami személyre szabott PR programban kellett részt vennie, mivel néhány arab főmufti meghívta egy autóbemutatóra, persze szép kis summáért cserébe. Mivel azonban a sziget egyik luxushoteljében szálltunk meg, úgy döntöttem nem sietek vissza, inkább eltöltök pár üdítő percet a barátnőmmel.
- Ó, de ez annyira édes! - áradozott Heidi. Most éppen azon, hogy itt ülök és arra várok, hogy Kimi visszajöjjön az autóbemutatóról. Nem tudom, mi ezen olyan édes, de az edzőm nagyon odavolt ettől. - Csak azt sajnálom, hogy én még nem lehettem szemtanúja semmi romantikus pillanatotoknak! - vetette rám szemrehányóan, miután nem reagáltam az előző kijelentésére.
- Hát ne is haragudj, de én sem vagyok kíváncsi a nyáladzásotokra, amit Heikkivel műveltek! - vágtam vissza nevetve.
- Azért megoszthatnánk a tapasztalatinkat... - könyökölt rá előre az üvegből készült dohányzóasztalra. - Legalább megtudjuk, hogy mennyire jók a finnek a nőknél.
- Most, hogy mondod...tényleg elég abszurd, hogy mindketten finnek. - tűnődtem mosolyogva.
- Egyáltalán nem az - ellenkezett a fejét rázva. - Köztudott, hogy a finn pasik jó pasik. Az már csak hab a tortán, ha a nem csak a külsőjük miatt olvadunk el tőlük. Mert feltétezem, hogy te is éreztél már így Kimi közelében. - Ez inkább hatott kérdésnek, mint kijelentésnek, főleg mivel kérdőn felvonta a szemöldökét.
- Sajnos nem számoltam hányszor - vigyorodtam el, közben végigpörgettem magamban néhány emlékfoszlányt, amik valamiért megmaradtak az emlékezetemben.
Sok ilyen pillanat volt, csak anno nem akartam róluk tudomást venni, vagy inkább csak szemet hunytam felettük. Ha arra gondoltam, hogy milyen fura volt az, amikor képletesen jegyességre adtuk a fejünket, vagy amikor együtt altattuk el az unokaöcsémet aztán a padlón egymáson ébredtünk, vagy ott van az az ominózus aquaparkban történt csók, később a finnországi kalandunk. Ezek annyira régen történtek, de mégis élénken élnek bennem. Ahogy a kevésbé szép szituációk is, mint az elrablásom utáni éjszaka, amikor eláztattam a töménytelen mennyiségű könnyeimmel a pólóját, a nyaraláson történt kifakadásom felé arról, hogy nem vagyunk már közömbösek egymás iránt, miért viselkedünk mégis úgy, vagy az, amikor a belga futam után a pályakórházból kijövet megláttam és csak arra voltam képes, hogy a karjaiba omoljak. És a poén az, hogy ezek csak a töredékei annak, amik eddigi ismeretségünk során történtek velünk! A fenébe is, ezek után nem is lehet csodálkozni azon, hogy komolyabbra fordult a kapcsolatunk. Ami azt illeti, így visszagondolva csak azt bánom, hogy ennyi időnek kellett eltelnie hozzá.
- Ha látnád most magadat! - térített vissza a gondolataimból Heidi vidám hangja. Az arcomat fürkészte a szokásos vizslató szemeivel és közben sejtelmesen mosolygott.
- Miért? Nyúzott vagyok? - simítottam végig az arcomon. Pedig most nem is érzem magamat fáradtnak.
- Nem nyúzott, te butus! Szerelmes vagy, az a nagy helyzet! - árulta el, miután kegyesen kinevetett.
Már nyitottam a számat, hogy visszaszóljak, de sikeresen belém fagyasztotta a szót. Egyszerűen semmi sem jutott eszembe, amivel visszavághatnék. Mert nem is volt miért visszavágni.
- Lehetséges? - kérdeztem végül és magamat is megleptem azzal, hogy mennyire elvékonyítottam a hangomat. A barátnőm viszont türelmesen mosolygott tovább.
- Persze, hogy lehetséges...beszélsz butaságokat! Az lenne a gáz, ha nem így éreznél.
- Miért? - kerekedtek ki a szemeim a kíváncsiságtól.
- Mert akkor az azt jelentené, hogy hiba volt összejönnötök. - adta meg a korrekt választ. Elgondolkoztam rajta és tényleg van ebben valami. - De szerencsére nektek nem kell ilyenen gondolkoznotok.
- Azt ne mondd, hogy te gondolkoztál azon, hogy érdemes-e folytatnotok Heikkivel a kapcsolatotokat!
- Pedig így volt - bólintott. - Nálunk nem volt ilyen pofonegyszerű a helyzet, te is tudod...
- Mintha nekünk egyenes út vezetett volna a mostani állapotunkhoz! - ráncoltam a homlokomat.
- Pedig így volt! - ismételte meg az előző mondatát, de ezt már vigyorogva mondta. - Volt egy nyílegyenes út, amin apró lépésekben lépegettetek, csak jöttem én és eltérítettelek egy szerpentinre! - Ezen muszáj volt felnevetnem, de szerencsére Heidi nem vette bántásnak, így ő is velem nevetett.
- Hát ha nehézkes is volt visszakanyarodni az egyenesre, de örülök, hogy ezek szerint annyira nem rosszak a tájékozódási képességeim, mint a nők nagy részének - jegyeztem meg elégedetten.
- Azért ez nem a te érdemes, kisanyám! - ábrándított ki azonnal. - Kiminek sokkal nagyobb szerepe van abban, hogy most itt tartotok.
- Tudom. - ismertem el.
- Akkor becsüld is meg, mert ilyen pasiból nincs még egy! - emelte fel figyelmeztetően az ujját. Elmosolyodtam, de ő még ezek után is folytatta a kampányolást Kimi mellett. - Figyelj, bennem annyira megmaradt az a kép, amikor a jachton voltunk és konkrétan dühöngött miattad. Emlékszem, hogy megkérdeztem tőle, tulajdonképpen mit akar veled, és amikor azt mertem feltételezni, hogy csak azért, mert csábítja a lehetőség, hogy megfektetheti a csapattársát, leüvöltötte a fejemet. Onnantól kezdve nem tudtam haragudni rá, amiért nem hallgatott rám. Persze én már akkor is megmondtam neki, hogy beléd van zúgva, de ő hevesen tagadta. Most már biztosan nem ez lenne a helyzet. - vigyorgott vidáman.
Nem is tudtam reagálni Heidi szavaira. Oké, hogy most jól megvagyunk Kimivel és minden feltétele megvan annak, hogy ez egy egészséges kapcsolat legyen, de egyelőre csak tettekben mutattuk ki egymásnak, hogy mi is valójában a helyzet. Valahogy nem tudtam elképzelni, hogy egy adott pillanatban csak úgy kinyögöm, hogy: jaj, Kimi, amúgy szeretlek, és ez egy kicsit megijesztett. Ahogy abban sem voltam biztos, hogy a finn nyíltan kimondaná ugyanígy ezt nekem. De ennek ellenére nem kételkedtem abban, hogy valószínűleg mindkettőnk részéről így lehet, hiszen ezt a bulija éjszakáján elég szépen bebizonyítottuk. És őszintén szólva nekem az is elég, ha nem szavakban, hanem érintkezésekben nyilvánul meg az, hogy mit érzünk, mert azokkal elég nehezen hazudhatunk egymásnak.
- Helló, csajok! - üdvözölt minket egy mély hang, mire automatikusan összerezzentem. A következő pillanatban megéreztem két kezet a vállaimon, de mielőtt hátranézhettem volna, igyekeztem gyorsan kitörölni mindent az előbbi gondolataim közül. - Mi folyik itt? - cikázott Kimi tekintete köztünk, mivel hirtelen nagyon elhallgattunk. Talán már az is leesett neki, hogy róla diskuráltunk és pont emiatt fagyott be a beszélgetésünk.
- Női dumcsizás, semmi extra! - legyintett lazán Heidi, de közben zavarba hozott azzal, hogy úgy meredt rám, mint aki azt várja, hogy én azért tisztességesebb választ adjak.
Pechére annyira meglepett Kimi hirtelen feltűnése, hogy teljesen megbénultam, éreztem, hogy elvörösödök, főleg az iménti futó gondolataim miatt. Kellett pár másodperc, hogy visszatérjek a valóságba, úgyhogy csak akkor szólaltam meg, miután rendesen megköszörültem a torkomat.
- Na és milyen volt az autóbemutató? Voltak jó verdák? - érdeklődtem a finntől, aki elhúzta a száját, de valójában mintha mosolygott volna.
- Majd útközben elmondom - biccentett, aztán Heidire emelte a pillantását. - Rémesen sajnálom, hogy félbeszakítottam a női dumcsizást, főleg hogy most be is rekesztem.
- Vidd csak a nődet, én tudok élni nélküle! - intett a barátnőm vigyorogva.
Kimi is elvigyorodott, aztán felém fordult, de én még mindig szúrós pillantásokkal bombáztam Heidit.
- Azt hiszem Heikkinek el kéne fenekelnie, nagyon szemtelen vagy! - jelentettem ki, miközben felálltam.
- Ez rád is vonatkozik, kisasszony! Szerencsére ezt Kimi is látja, ugye? - pislogott bájosan a finnre.
- Te boszorka! - fújtattam a barátnőmre látszólag sértetten, valójában csak poénból. Úgy döntöttem nem is érdemes tovább rá pazarolni a drága időmet, inkább rámosolyogtam Kimire: - Szóval milyen volt a programod?

(Kimi)

Nina néha túlságosan kíváncsi, de már megszoktam. Mindent tudni akar olyan dolgokról is, amihez vagy nincs köze, vagy semmi érdekes nincs benne. Amíg megérkeztünk a szállodába, végig kíváncsiskodott az autóbemutatóról és nem meglepő módon minden érdekelte. Bezzeg amikor felajánlottam neki, hogy mi lenne ha a közös szófosás helyett inkább folytatnánk a múltkor megkezdett játékunkat, tökre beindult. A kártyázás már nekem is pálya, és őszintén szólva azoknak a kérdéseknek a megválaszolása is jobban fekszik nekem.
- Nem lehetne, hogy megint a bemelegítőkkel kezdjünk? - tudakolta, miután törökülésben elhelyezkedett az ágyamon.
Olyan helyes volt, ahogy szolgálatkészen megkeverte a kártyákat és felsorakoztatta egymás mellé a paklikat, majd kivette belőle azokat a lapokat, amiket már felhasználtunk, nekem már csak annyi volt a dolgom, hogy ledobjam magam mellé.
- Mit melegítsünk be? - kérdeztem nevetve.
- Hát belelestem pár kártyába és van még pár izgi, amit jó lenne kihúzni. - közölte vigyorogva. Ja, hogy ez áll a háttérben?
- Egy kérdést kapsz. - döntöttem, mire Nina összevonta a szemöldökét.
- És te?
- Én már mester vagyok! - jelentettem ki büszkén.
- Oh, hát akkor taníts, mester! - dörgölőzött hozzám, ami éppenséggel nem volt ellenemre, sőt.
- Első lecke: passzoljuk a bemelegítést! - toltam félre a narancsszínű kártyapaklit. Nem nagyon volt ellenvetése, úgyhogy jöhetett a következő instrukció. - Második: mindig a mester kezd!
- Akkor húzz, mesterem! - tálalta fel a haladó szintű paklit, ahonnan mosolyogva levettem az első kártyát.
- Kérek egy érzéki masszázst! A talpamtól kezdd! - hangzott a feladat.
- Ó, testhezálló feladat, ugye mester? - húzogatta a szemöldökét kihívóan. - Most nem menekülsz az ujjaimtól! - emelte fel fenyegetően a kezét.
Úgy döntöttem, nem szólok bele, mit hogyan csináljon, amúgy is kíváncsi voltam, hogy hogyan oldja meg ezt a feladatot: tényleg csak megmasszíroz vagy csempész bele egy kis huncutságot is. Az első lépés máris tetszett.
- Ez nem kell ide! - dobta le az ágyról a pólómat, miután lerángatta rólam. Ha így kezd, akkor a folytatás sem lehet rossz... - Most pedig lazulj el, mester, bízd csak rám magad!
- A talpamnál kezd, hé! - szóltam rá nevetve, amikor már rásimította kisméretű tenyerét a vállaimra.
- Ó, kiment a fejemből! - kuncogott, de gyorsan cselekedett. Megkerült és már velem szemben leguggolt a lábamhoz, ami lustán lelógott az ágyról. - Ez azért nem egy hálás feladat. - panaszkodott, de azért készségesen elkezdte kényeztetni a talpamat. - Jól csinálom, mester? - pillantott fel rám mosolyogva.
- Nem rossz... - húztam félmosolyra a számat. - De azért haladhatnál!
Kis tanítványom rögtön lépett a szavamra, már a vádlimat masszírozta, és pár másodperccel később továbbjutott a combomra. Ekkor felnézett, pajkos mosoly bújt meg a szája sarkában, amit eszméletlen helyesnek tartottam. Direkt nem szóltam bele, mit csináljon, kivártam, amíg lassan de biztosan elér az ágyékomig. Ott egy kicsit tétovázott, de amikor felnézett és látta, hogy nagyon is tetszik, amit eddig művel, bátrabban folytatta tovább az útját. A kezei két oldalról támadtak, majd megérkeztek a kritikus ponthoz. Persze ügyesen kicselezte a legizgalmasabb pillanatot, az ujjai csak futólag érintették a gatyámat a tökömnél, de érdekes módon pont ezzel sikerült felizgatnia. Amikor ezt megérezte, vigyorogva felnézett rám.
- Haladok... - jegyezte meg, de a megerősítést azért elvárta. Csak egy bólintást engedélyeztem, nem kell, hogy az önbizalma rögtön az egekbe szökjön, hiszen bőven van még mit tanulnia.
Az ujjai gyorsan bejárták a hasamat, olykor sikerült megremegtetnie a gyomromat, amin jót kuncogott. Ezután a hátam mögé osont és ott folytatta tovább a masszírozást. Alig bírtam magamba fojtani a mosolyomat, mert az ő kezei édeskevesek voltak ahhoz képest, amit Mark kezei tudnak nyújtani. De még ebben is volt valami kellemes, mert a nőies kéz valahogy mégis izgatóbb volt, mint az edzőmé. Igaz, hogy ettől nem oldódnak fel a görcsök a hátban, de annyi baj legyen.
- Van még hová fejlődnöd. - értékeltem.
- A kistesód is így gondolja? - bökött le a tökömre. Na jó, ez erős volt. - Ismerd el a képességeimet, mester! - pislogott angyalian.
- Akkor hadd lássam mit kezdesz...ezzel. - húztam fel a következő lapot és megfeledkezve arról, hogy most rajta van a sor, hogy felolvassa, én mondtak ki a feladatot: - Mi a véleményed az autós szexről? Csináltad már?
- Nem csináltam még, de miért ne? - rántotta meg a vállát szórakozottan. - Imádom az autókat.
- Megjegyeztem - figyelmeztettem vigyorogva, de ő ekkor már a következő kártyalapnak szentelte a figyelmét.
- Melyik testrészem indít be a leginkább? Írd le, hogy mi olyan vadító benne! Na, most te válaszolsz, mester! - "dobta nekem a labdát" mosolyogva.
Szándékosan végigjárattam rajta a tekintetemet és ráérősen értékeltem magamban minden egyes testrészét. Most melyiket kéne mondanom? Az tény, hogy nem semmi virgácsai vannak, de ott vannak a fogamzásgátlótól kinőiesedett cickói is, ráadásul a hajába is egy élmény beletúrni. Ha nem akarok perverz lenni, akkor már csak egy olyan testrésze van, ami tényleg be tud indítani.
- A szád. - feleltem végül, amivel láthatóan megleptem.
- A szám? - kérdezett vissza csodálkozva. - Miért?
- Nem t'om pontosan. De ha ránézek, az az első ami eszembe jut, hogy régen smároltunk. - dobtam felé egy kihívó vigyort, amivel láthatóan bearanyoztam a válaszomat.
- Ha jól emlékszek, van pár smárolással kapcsolatos feladat... - kezdett kutakodni a pakliban.
- Hé, csalni akarsz? - fogtam le a kezét röhögve.
- Miért, talán vannak szabályok? - kérdezett vissza pimaszul. Oké, ő nyert. - Áh, meg is van! Ez jól hangzik, nem? - mutatta fel vigyorogva a lapot, majd el is olvasta a szövegét. - Szenvedélyesen csókold végig az arcomat...de a számhoz nem érhetsz!
- Ehh, hát pont a szádnak kell kimaradni? - fintorogtam, és mielőtt a kicsilány tiltakozhatott volna, kiválasztottam egy másik kártyát. - Na ez már jobb! Szoríts a falhoz és csókolj meg szenvedélyesen!
- De ebben mi a kihívás? Inkább próbáljuk ki ezt: Tedd a szádat közel az enyémhez amennyire csak lehet, de ne érintkezzenek! Maradj így legalább két percig és közben képzeld el, ahogyan forrón csókolózunk. Ha valamelyikünk megcsókolja a másikat, újraindul a két perc!
- Ha neked kihívás kell... - vontam meg a vállamat, aztán látva a lelkesedését közelebb ültem hozzá és a feladat kérésének eleget tettem azzal, hogy a minimumra csökkentettem a távolságot a szánk között.
- Két perc. - emlékeztetett, majd jelzést adott, ami a feladat kezdetét jelentette.
Lefagytunk és tartottuk a pozíciónkat, de közben farkasszemet néztünk. Az első pár másodperc könnyen eltelt, megpróbáltam nem a szájára koncentrálni, csakhogy ez egy cseppet nehéz volt, mivel minden létező módon megnehezítette a dolgomat. Hol lassan megnyalta, hol beharapta az ajkát, pont azért, mert a múltkor a tudtára adtam, hogy ezt mennyire bírom. Már olyan egy perc körül járhatott, amikor kezdett gyengülni az ellenállásom, mivel sikeresen elképzeltem, hogy a fal mágikus módon Nina mögé préselődik én pedig nekinyomom a fejét és azt tehetek vele, amit akarok. A fantáziám ettől annyira beindult, hogy nem sokkal félidő után már kezdett nagyon szakadni az a cérna. Pont ezért döbbentem le azon, hogy Nina adta fel hamarabb. Pajkos mosollyal rátapadt a számra, én meg hülye lettem volna reklamálni emiatt. Nem izgatott különösebben, hogy elbuktuk a feladatot, a siker így is megvolt. A szöveg azt utasította, hogy csak képzeljem el a forró csókolózást - pech, hogy az írója ezek szerint képzeletben jobban élvezi, mint a valóságban, csak sajnálni tudom.
- Újra két perc? - kérdezte nevetve Nina az akció után.
- Elsőre sem bírtad! - ráztam a fejemet vigyorogva. - Nincs benned elég kitartás, kislány!
- Láttam rajtad, hogy te sem bírod már! - vágott vissza azonnal. - Vagy tudod mit, taníts kivárni!
Elfogadtam a kihívást, de barom lettem volna, ha be is tartom az ígéretemet. Újra felvettük az önmegtartóztató pozíciót és csak bámultunk egymásra, de most szándékosan csak a másik szájára. Mikor úgy gondoltam, hogy lefutott egy perc, elvigyorodtam és most én kezdeményeztem a smárolást, amit a kicsilány szívélyesen viszonzott is, de ennyivel még nem értem be.
- Ha már szabályt szegünk, kárpótoljuk valahogy ezeket a kártyákat! - javasoltam, miközben már a csókolózás hevében az ölembe húztam a lányt.
- Mire gondolsz? - érdeklődött izgatottan.
- Három feladatot gyűrünk le egyszerre. Na benne vagy?
- Csináljuk! - egyezett bele lelkesen.
Nem kellett emlékeztető a feladatokra, mindegyik a smárolással volt kapcsolatban. Nina összekulcsolta a lábait a hátamon, én pedig először annak a feladatnak tettem eleget, hogy körbecsókoltam az arcát. Kuncogva viselte el a gyors és futó puszikat, míg végül elérkeztem a szájához, ahol az előző befuccsolt kísérlet szabályai szerint kivártam egy kicsit, hogy végre rendesen megcsókolhassam. Amikor harmadjára érintkezett a szánk, már eléggé lebilincseltem a lányt ahhoz, hogy helyet változtassunk. Egy mozdulattal a feneke alá nyúltam, amivel kicsit megleptem, de ezt csak abból a kis nyögésből szűrtem le, amit belecsempészett a csókunkba. Nem valami nagydarab, szóval nem okozott gondot elcipelnem a szoba faláig, ahol viszont lefejtette rólam a lábait és saját maga állt rá, miközben én kíméletlenül nekinyomtam a falnak. Élvezte a tripla feladatteljesítést és annak részleteit, ezt a mosolyából is kikövetkeztettem, meg abból is, ahogy teljesen átadta magát. Amikor hosszas csókcsatánk után végül lihegve levegőt vett, izgatottan nézett a szemembe.
- Volt még egy...egy egész jó...feladat.
- Ki vele!
- Súgj valamit a fülembe idegen nyelven olyan erotikusan, amennyire csak lehet!
- Megcsinálod? - kérdeztem mosolyogva, de válaszként már odahajolt a fülemhez és a megfelelő doromboló hangsúllyal belesusogott valamit, ami valószínűleg németül lehetett, mert nagyon jó volt a kiejtése. Az bezzeg húzta az agyamat, hogy gőzöm sem volt, mit motyoghatott, csak két-három szót és a nevemet hallottam ki belőle. - Oké, mit jelent? - tudakoltam, de pechemre csak elmosolyodott majd a vállamba temette az arcát. - Hé, mondd már el! - unszoltam, de inkább átölelte a nyakamat és az arcát az enyémhez préselte, hogy ne kelljen a szemembe néznie.
- Nem lehet. - kuncogta - Tiltják a szabályok!
- Szarok a szabályokra! Mondd el! - kértem finoman, de csak nem volt hajlandó rá. - Jó tudod, mit? Mégis érdekelnek a szabályok. Kimondják, hogy ha a társ nem elégíti ki teljesen a feladatot, büntetésben kell részesülnie. Ezek után pedig ne várd, hogy könyörületes legyek veled! - figyelmeztettem, amikor nagy nehezen ismét szembekerültem vele. Szigorúnak akartam tűnni, de teljesen letaglózott a tekintete, annyira...más volt. Csillogtak a szemei és kipirulva mosolygott, miközben zavartan rágcsálta az ajkait, de így is valami fura érzés áradt belőle. - Mi ütött beléd? - tudakoltam és azt se tudtam nevessek-e vagy mi, mert nem tudtam hová tenni az arcát.
- Semmi. - motyogta, de közben lesütötte a szemét és zavartan eltűrt egy tincset a füle mögé.
- Ha így nézel nem tudlak megbüntetni! - ráncoltam a homlokomat. Utálom az angyali imidzsét.
- És ha szeretném? - kérdezte kihívóan, majd ismét a nyakam köré kulcsolta a karjait.
- Az más - húztam vigyorra a számat. - Jöhet a harmadik lecke?
- Taníts, mester! - ismételte meg vigyorogva.