92./2. fejezet: Tartozz hozzám!

Sziasztok!
Nem untatnálak titeket semmilyen előszöveggel, a rész alján van egy kis mondanivalóm, így elöljáróban csak annyit, hogy köszönöm azoknak, akik türelmesen várták ezt a fejezetet :)
Jó olvasást!

(Nina)

- Na hogy tetszik? - kérdezte Michaela és izgatott mosollyal az arcán felém mutatta az egyszerű fehér pólót, amin a mini alteregóm figurája köszönt vissza. - Szerintem fantasztikusan néz ki, a rajongók is imádni fogják! - lelkendezett egy pillanatra megfeledkezve arról, hogy az előbb még az én véleményemre volt kíváncsi.
Igazság szerint nem különösebben érdekelt, hogy milyen ötlete támadt újfent arra, hogy az egyre népesebb rajongótáborunkat örvendeztessük meg, főleg így lassan karácsony közeledtével, de igyekeztem kihasználni a sajtósom pillanatnyi jó hangulatát, amíg úgy lehet vele társalogni, hogy nem kezd el oltogatni.
- He? - pislogtam rá, miután párszor legyezett a kezével a szemem előtt. Talán mondott is valamit, de ezek szerint elkerülte a figyelmemet.
- Kérdeztem valamit! - közölte tágra nyílt szemekkel, ami mellesleg a megfélemlítő tekintete. - Mi az isten bajod van?
- Semmi! - ráztam értetlenül a fejemet.
- Akkor miért nem figyelsz rám? Hiába dumálok hozzád, te csak bambulsz magad elé és csak azért tudom, hogy még élsz, mert néha hümmögsz egyet-kettőt.
- Bocs... - néztem rá bocsánatkérően. - Szóval miről is beszéltünk?
- Beszéltünk? - ismételte meg enyhe éllel a hangjában. - Egyedül én beszéltem, kisasszony! És azt kérdeztem, hajlandó lennél-e felvenni ezt a pólót, amíg a vendégeink ellébecolják az időt nálunk és jópofiznak veled.
- És nekem ebből mi hasznom származik?
- Ha a saját kis mini-figurádat reklámozod azzal, hogy a hírességekkel fényképezkedsz, ők pedig felteszik a képet mindenféle közösségi oldalra, hogy felvágjanak az ittlétükkel, végeredményben a rajongóid is megveszik majd a pólót, amit rajtad látnak. Egyszerű marketing - magyarázta bölcsen, majd a kezembe nyomta a felsőt.
Se kedvem, se okom nem volt ellenkezni, úgyhogy egy gyors mozdulattal lekaptam magamról a csapatpólót és kicseréltem a másikra. Éppen ezt a remek pillanatot választotta a drága csapattársam arra, hogy teljes erővel belém fusson a folyosó sarkáról befordulva.
- Hé! - kiáltottam fel, félig az ijedtségtől, félig pedig azért, mert kis híján elsodort.
- Jaj, bocs. - szabadkozott, aztán kicsit sem feltűnően összeszedett a karomat fogva. - Na, azér' csak egyben vagy... - rötyögött, amikor szúrósan néztem rá a segítségnyújtása után.
- Ha rajtad múlna... - csóváltam a fejemet mosolyogva, de amikor megláttam a pimasz mosolyt a szája sarkában, inkább lógva hagytam a mondat végét. - Szóval hová ilyen sietősen?
Még magamat is szemberöhögtem volna, hogy mennyire próbáltam könnyedén és lazán rákérdezni. Azért az gáz, ha az ember a nap bizonyos szakaszában ölelkezik, csókolózik és egy ágyban tölti az éjszakát egy másik személlyel, a másik szakaszban viszont ugyanezek az emberek kénytelenek úgy kommunikálni egymással, mintha az ég világon semmi több nem lenne köztük egy szimpla jó kapcsolatnál. Azt hiszem pont ez volt az egyik oka annak, hogy mindig is tartottam attól, hogy versenytárssal keveredjek össze. Most viszont ez a helyzet és megerőltetőbb, mint gondoltam.
- Már megint zaklat az az arab góré - panaszkodott, miközben lazán nekidöntötte a vállát a folyosó falának.
- És most előle menekülsz ilyen nagy iramban? - kérdeztem kuncogva.
- Ja. Már itt se lehet nyugta az embernek. - forgatta a szemét, majd hirtelen elmosolyodott. - Főleg, ha ilyen akadályokba ütközik menekülés közben.
- Főleg, ha szó szerint beleesik. - bólogattam egyetértően, de azonnal az arcomra fagyott a vigyor: Óóó istenem, csak az én füleimnek hangzott ez ennyire kétértelműen? Nagyon remélem.
- Milyen fasza pólód van! - bókolt a felsőmnek. Ha nem ismerném, azt gondolnám, hogy csak gúnyolódik, de volt egy olyan érzésem, hogy ha Michaela nem állna még mindig mellettünk, nem ilyen hangsúllyal mondta volna.
- Ne aggódj, neked nem lesz ilyened! - vágott vissza rögtön a sajtósom. Ő persze csúfolódásnak vette Kimi megjegyzését, és kissé bepipult rajta. - Nem próbálkozunk a lehetetlennel. Nina annyival könnyebb eset nálad, hogy még befolyásolható.
- Tudom - somolygott a finn és közben félreértelmezhetetlen pillantást küldött felém. Én már azt sem tudtam, hová rejtsem a vigyoromat, úgyhogy inkább a pólóm mintáját kezdtem el vizsgálgatni, mintha annyira érdekes lenne. - Na ja, pont olyan vagy, mint ez a kis muksó - mondta röhögve, majd úgy heccből rábökött a felsőmön található minialteregómra, ami éppen a mellkason közepén feszített. Célzóképességei rendben.
- Kis muksó? Hát kösz! - kulcsoltam össze a karomat fintorogva. Én persze ezt is poénként vettem fel, de a mániákus sajtósom sértésként könyvelte el a beszólást, úgyhogy azonnal elkezdett pörölni Kimivel, hogy amíg ő nem viseli magán a saját "muksóját", addig ne pofázzon bele abba, hogy én milyen pólót hordok satöbbi, satöbbi.
- Jó'van, erre nem érek rá! - legyintett a finn, félbeszakítva a hozzá intézett monológot. - Ha kérdezi az arab csávó, hogy hol vagyok, nehogy beköpjetek!
- Különben? - kekeckedett Michaela.
- Hm...talán a pénzeszsákok nem csodálhatják meg ezt a pólót rajta - fogta az ujjai közé a felsőmet. - Kár lenne érte, ugye? - nézett a sajtósomra, aki nem is válaszul, hanem csak azért rázta a fejét, mert egyáltalán nem értette az összefüggést. Pedig ha csak egy pillantást is vetett volna a lángvörös arcomra, könnyen rájöhetett volna. - Akkor kíméld meg őt azzal, hogy nem uszítod rám azt a bajszosképűt! Kösz - biccentett Michaela felé, aki füstölögve nézte végig, ahogy Kimi egy magabiztos mosollyal beintett neki, aztán eltiplizett.
- Megértem Ericát...ez az ember egy förtelem - mormogta, mivel elkönyvelte, hogy ezt a csatát elveszítette.
- Dehogyis! - ellenkeztem. Michaelával ellentétben engem teljesen letaglózott, hogy a finn milyen könnyedén, lazán és gyorsan kivágta magát, még akkor is, ha megint tökéletesen sikerült zavarba hoznia mások előtt. Bár már kezdem megszokni
- Miért csodálkozok azon, hogy te meg véded? - fordult felém hirtelen. - Gyanúsak vagytok ti ketten...
- Miről beszélsz? - nevetgéltem zavaromban.
- Gyanús - ismételte meg nyomatékosan, majd az ujjain számolva elkezdett hadarni. - Teljesen véletlenül pont benned botlik meg a nagy rohanásban. Teljesen véletlenül végigtaperolja az egész testedet, amikor segít visszaállítani a talpadra. Teljesen véletlenül megdicséri a pólódat, mikor tökre leszarja az ilyen dolgokat. Teljesen véletlenül pont a mellednél bök rá a mintára, és te teljesen véletlenül annyira elpirulsz, hogy akár tükörtojást is lehetne sütni az arcodon. Ja és majdnem elfelejtettem a perverz fenyegetését, amit aközben közöl velem, hogy a pólódat fogdossa, te pedig ismételten felgyulladsz, mint egy régi köhögős kazán. Tényleg nem tudom, miről beszélek! - fonta össze a karját maga előtt gúnyosan.
Jó, akkor ezek szerint Michaela jobb megfigyelő, mint gondoltam. A reakció és a válaszai alapján teljesen biztos voltam benne, hogy nem szúrja ki ezeket az apróságokat, erre mihelyst Kimi lelép, rám sózza az összeset. Sikeresen megtévesztett és ez kicsit sem fair. Most is csak várt a válaszra, a kisebb csendszünetemnek köszönhetően pedig nyilván lejött neki, hogy mi az ábra. De ha akartam volna se tudtam volna magyarázkodni, mert megzavarta a beszélgetésünket egy lepedőt megszégyenítő fehér maskarában az a bizonyos arab úr, aki elől Kimi menekült.
- Jó napot a hölgyeknek! - köszönt udvariasan, kicsit furcsa angol kiejtéssel.
- Jó napot, Mr. Kazalah! - biccentett Michaela, majd gyorsan kivillantotta fogsorát és hirtelen már egy kicsit sem érdekeltem, csak a vendégünkre szánta a figyelmét - Hogy érzi magát nálunk?
- Ó, remekül, köszönöm a kérdését! - mosolygott barátságosan a szakállas - Viszont már vártam, hogy veled is találkozhassak, kedves Nina! Remélem nem bánod, hogy tegezlek, de még olyan kislány vagy.
- Ööö, dehogyis. Üdvözlöm - nyújtottam a kezemet illedelmesen, pedig legszívesebben sarkon fordultam volna. Annyira irritáló volt az a mézes-mázos hang, amivel megtisztelt, hogy normál esetben faképnél hagytam volna, csakhogy Michaela figyelmeztető pillantásai jó hatással voltak rám. Akkor viszont látványosan kirázott a hideg, amikor Mr. Kazalah kézfogás helyett a szájához emelte a kezemet és hosszasan megcsókolta. - Maguknál így ismerkednek? - csúszott ki a számon a meglepetés hatása alatt. Michaela felettébb örült az idióta kérdésemnek.
- Persze, hiszen mi tiszteljük a gyengébbik nemet - magyarázta, ugyanolyan undorító vigyorral a képén. - Főleg az ilyen csinos és sikeres hölgyeket. Igazán jól mintáz téged ez a kis rajz - tévedt a tekintete a pólómra. Nem is ez volt a legnagyobb baj, hanem hogy nem tartotta észben a "mindent a szemnek, semmit a kéznek" elvet és a kezével is meg akarta szemlélni a mintázatot. Pechére a reakciókészségem nem hagyott cserben, rögtön hátráltam két lépést, mire az arab úr eléggé megdöbbent.
- És hogy alakult a tegnapi autóbemutató? - Michaela a legjobbkor avatkozott be a mentőkérdésével.
- Fantasztikus sikert értünk el, persze ebben a sztárvendégünknek is nagy szerepe volt. - kezdett el áriázni a programjukról, én pedig gondolatban hálát rebegtem a sajtósomnak, hogy lefoglalja ezt a tenyérbemászó pasit. - Nem tudja esetleg, hogy hol találom Kimi Räikkönent? Egy visszautasíthatatlan ajánlatot tennék neki - közölte, miután befejezte az élménybeszámolót.
- Jelenleg elfoglalt, de ha megosztja velem az ajánlatát, garantáltan megemlítem neki - vette elő formális énjét a sajtósom, amivel sikeresen meggyőzte Mr. Kazalah-ot.
- Egy tesztvezetésre hívnánk. Szokásunk, hogy minden új modellt egy híresség tesztel le, most pedig éppen az Aston Martin Vantage GT4 van soron, amit Kimi vezethetne pár kör erejéig. Mivel tegnap láthattuk, hogy nem igazán lelkesedik az ilyen programokért, felajánlanánk egy szabad körutat a kötelező promo videó elkészítése után. Ez mindkét fél számára előnyös lenne, nem gondolja?
- De, teljes mértékben - helyeselt Michaela, bár az arca gondterheltté vált. - Viszont attól tartok, Mr. Kazalah, hogy mivel ez nem került bele előzetesen Kimi e hétvégi programtervébe...
- Én szívesen vállalom! - szóltam közbe.
- Valóban? - lepődtek meg mindketten.
- Persze - bólintottam lelkesen - Szeretem az autókat, vezetni meg pláne. Persze tudom, hogy Kimi hírnevével nem versenyezhetek, szóval nem biztos, hogy olyan nyerő reklámarc lennék, mint ő.
- De még mennyire, hogy nyerő leszel! - cáfolt rám az arab úr és közben simán túltett az én lelkesedésemen - Biztos vagyok benne, hogy így még nagyobb sikere lesz a promónak!
Nem tetszett a nézése, de megpróbáltam figyelmen kívül hagyni és csak arra koncentrálni, hogy a mai program után vezethetek egy csúcs autót, mivel Michaela és Mr. Kazalah azonnal intézkedni kezdtek az ügy érdekében.

Egyelőre azonban nem egy civil kocsiban, hanem a saját versenyautómban kellett volán mögé ülnöm. Eleinte hozzá kellett szoknom ahhoz, hogy a lemenő nap fényviszonyai szerint cserélgessem a sisakfóliákat, ami nem volt egyszerű feladat, főleg mivel még sosem voltam rákényszerítve ilyesmire. Eddig csak egyszer vezettem itt a Yas Marinán, az is fényes nappal és a fiatalok tesztje során történt, ami ugye teljesen más lapra tartozik. Hiába segédkeztek a szerelőim a fóliák kiválasztásánál, előfordult, hogy egyet-egyet felcseréltem és egy kör után vissza kellett jönnöm a boxba cserélni, ami eléggé lassította a munkatervünket a mai napra nézve. Az első szabadedzésen bénaságait estére leküzdöttem és elégedetten szálltam ki a kocsimból, amikor az eredménytáblán Kimi előtt, ötödik leggyorsabbként végeztem.
- 32 ezredre vered magad? Egészségedre! - piszkálódott a finn az edzés végén. Mindketten a pihenőinkben öltözködtünk, de mivel egymással szemben álltak a szobák, a nyitott ajtón keresztül tudtunk kommunikálni egymással, miközben levedlettük az overallt és visszahúztuk a civil ruhánkat.
- Nyugi, lesz ez még több is! - szóltam vissza vigyorogva.

- Hirtelen mekkora egója lett valakinek! Csak nem az önfényező pólód az oka? - nevetett csúfolódva.
- Hát mit ne mondjak, elég sok bókot kaptam a VIP vendégektől. Mindenkinek tetszettem benne. - vágtam vissza egy bájos mosollyal.
- Ja, most csodálkoznom kéne? Inkább kihagyom.
- Akkor azon se csodálkozz, hogy felpumpálták az egómat! - javasoltam.
- Aha, ami már amúgy is az egekben van. - bólogatott, aztán gonoszkás vigyorra húzta a száját. - Túlságosan is. Valakinek le kéne törni ezt az egoizmust. Éppen akad egy ötletem, hogy hogyan...
- Kimi! - szóltam rá kissé komolytalanul. Kuncogva próbáltam kiszorítani a pihenőm küszöbéről, de ugye mit ér egy magamfajta lány egy testedzett pasi ellen...
- Ha nem csal az emlékezetem, valamit lógva hagytunk itt nemrégen... - mormogta és minden visszatartási próbálkozásom ellenére nem hagyta, hogy kituszkoljam a szobámból.
- Ne, ne érj hozzám! - figyelmeztettem, amikor már éppen támadásba lendült volna. Erre azért már felkapta a fejét!
- Te most szórakozol velem? - kérdezte megrökönyödve.
- Nem kockáztathatok, különben sosem jutok el a randimra - mosolyogtam angyalian.
- Ezzel még nem töröd le a harcikedvemet! - nevetett ki.
- Nem viccelek, Kimi! Ha most egy ujjal is hozzám nyúlsz, tuti nem jutok el a tesztvezetésre! - jelentettem ki határozottan. El tudtam képzelni, ha most belesodródunk valamibe, nem fogok tudni elszakadni egy kocsikázás kedvéért.
- Milyen tesztvezetés? - ráncolta a homlokát.
- Az esti programom hála annak, hogy te gyáván megfutamodtál szegény arab bácsi elől - böktem meg a mellkasát piszkálódva.
- Az a faszi intézte ezt a vezetést? - hökkent meg.
- Önkéntesként jelentkeztem, őt ne hibáztasd. Téged akart, csak hát te allergiás vagy az ilyenekre, szóval velem fogja beérni - vázoltam fel nagyjából, hogy miért is köszönhető neki ez a helyzet.
- Na várj... - emelte fel a tenyerét, aztán pár másodpercig csendben maradt. Feltételeztem, hogy csak most emészti meg azt, amit az előbb mondtam - Tehát képes vagy itthagyni egy arab vénség kedvéért?
- Az az arab vénség felajánlotta, hogy vezessek egy Aston Martint - egészítettem ki - Ráadásul azt mondta, hogy velem nagyobb sikere lesz az egész promotálásnak, mintha te csináltad volna.
- Aha, jó. - bólogatott gépesen. Aztán tömören odabiggyesztette a véleménye végére: - De nem.
- Mi nem?
- Akkor már inkább én mutogatom magam - mondta, amivel nem éppen adott választ a kérdésemre.
- Mi az, hogy akkor inkább te? - értetlenkedtem - Kimi, már elvállaltam, le van beszélve és...
- Aha és ha hiszed, ha nem, már az a falatnyi ruha is ki van készítve, amiben vezetned kell. - Pislogva bámultam rá, úgyhogy lesajnálóan ciccegni kezdett. - Jaj, nehogy már azt hitted, hogy a két szép szemedért ültetnek be az autóba! Ezek az arab f*szkalapok imádják a nőket, főleg a fehéreket. Szerinted mégis mivel akarják reklámozni a kocsijukat? Az egész ország nézi majd a gigantikus méretű reklámplakátokon, hogy megéri megvenni az autót, mert ilyen csaj jár hozzá. Nem kell majd csodálkozni a nagy érdeklődésen, minden vevőt a farka fogja az autószalonba vezetni. Nőkkel mindent el lehet adni... - fintorodott el.
- Kösz a biztatást! - húztam el a számat. Legszívesebben az arcába vágtam volna, hogy ne mondjon ilyen hülyeségeket, de miközben beszélt, felrémlett előttem Kazalah undorító vigyora, a kézcsókolása a megjegyzése az arabok nők iránti szeretetéről és a túlzott kedvessége felém. Bennem is hasonló kép alakult ki az arabokról, de hála Kimi elrettentő szövegének, most még inkább fenntartásaim akadtak velük kapcsolatban.
- Nem biztatni akarlak, hanem visszatartani. Nem tetszik ez az egész szarság - morgolódott. Annyira megható volt, hogy így próbál marasztalni. Ezek szerint nagyon nem akarja, hogy szerepeljek azokon a gigantikus méretű reklámplakátokon. És nyilván nem azért, mert elloptam tőle a főszerepet.
- Hagyd már, felesleges parázni! - bújtam hozzá mosolyogva. - Michaela is velem lesz és ismered őt: nem fogja hagyni, hogy bármi olyanba nyúljanak, ami rám nézve nem kedvező. Arról nem is beszélve, hogy nekem is van beleszólásom a dolgokba, ha már én fogom vezetni azt a kocsit.
- Inkább a sajtósodban bízok - döntötte el.
- Klassz. - motyogtam elkedvetlenedve. Azért az tök jó, hogy a bizalma ilyen meginghatatlan felém...egy tökéletes kapcsolat alapja.
- Ez most nem arról szól - mondta, mintha csak olvasott volna a gondolataimban. Bár már az se lenne meglepő. - Az van, hogy ha ő is ott lesz, akkor majd őt ismerve kiáll a nők személyes jogaiért blablabla és nem történik semmi olyan, amitől lenne okom még jobban rühellni ezt az országot - magyarázta és közben elmosolyodott.
- Pedig már kezdtem azt hinni, hogy olyan lovagias leszel, hogy átveszed tőlem a feladatot - színleltem csalódottságot.
- Megfordult a fejemben, de igazából szarok rá, hagyjanak lógva a tegnapi után. Nem az én asztalom a jópofizás - rántotta meg a vállát.
- Jópofizok én helyetted - mosolyogtam.
- Csak nem nekem, hanem az arab tatáknak - fejezte ki nemtetszését a célszemélyekkel kapcsolatban.
- Olyan imponáló, amikor féltékeny vagy - vigyorogtam a reakcióján. Ilyenkor kicsit nehéz elhinni, vagy inkább felfogni, hogy érdeklek egy olyan pasit, mint Kimi, mert annyira abszurd. De mi mást tehetnék azon kívül, hogy vigyorgok ezen örömöm jeléül?
- Olyan imponáló, amikor kekeckedsz velem - reflektált azonnal, majd fenyegető közelségbe lehajolt. Szigorúan a szemembe nézett, mintha figyelmeztetni akarna - De ne csináld, legyél jókislány! Most az egyszer...
- Mindig az vagyok - tártam szét a karomat nevetve.
- A 'majdnem'-et kihagytad - tette hozzá gonoszkodva.
- Szándékosan. Azt ritka alkalmakra tartogatom - pislogtam angyalian.
- Csak nem a mai programodra.
- De még mennyire, hogy de! Sziporkázni fogok, és ha ehhez az kell, hogy átmenjek rosszkislányba, akkor meg is fog történni - vonogattam a vállaimat, Kimi pedig csak mosolygott ezen. Talán ő már ekkor tudott valamit?

Két órával később, amikor farkasszemet néztem az ideiglenes járgányommal, elállt a szavam, hiszen gyönyörű autót raktak elém. Volt egy kis Porsche beütése, de persze ettől még szó sincs arról, hogy annyira elnyerte a tetszésemet, hogy jobbnak kiáltsam ki a saját otthoni autómnál. Bár tény, hogy amikor beültem a vezető ülésbe, rögtön otthonosan éreztem magam, a komfortos belső tér pedig azonnal izgalmat váltott ki belőlem: alig vártam, hogy végre vezethessem.
Persze túl szép lett volna, ha csak fogom magam, bepattanok a kormány mögé és elhúzom a csíkot, erről a cég fejeseinek is más volt a véleménye. A vállalatot reklámozó pólóban kellett pózolnom az autó mellett és közben mikrofonok előtt kifejteni az első benyomásomat erről a szépségről. Bár próbáltam nagyon udvariasan válaszolgatni és úgy mosolyogni, mintha semmi gyanús nem tűnne fel, azért nem tudta elkerülni a tekintetem, hogy a dúsgazdag arab vendégek szeme majd kiesett. Elég borzasztó, hogy ennyire nincsenek megelégedve a saját nőneműikkel, és csak a fehérekre csorgatják a nyálukat. De szerencsére nem csak én éreztem kissé feszélyezve magamat, láttam, hogy több dekoratívabb európai riporternő is szokatlanul feltűnően ragaszkodott a kamerás férfi közelségéhez.
A kérdezősködést és magamutogatást követően az autószalon saját tesztpályáján próbálhattam ki az autót. Legnagyobb örömömre pont akadt egy hosszú egyenes, ahol tövig nyomhattam a gázt, élvezet volt kihasználni a kocsi veleszületett adottságait, ráadásul elsőként! Jól éreztem magam benne és vezetés közben is, így tényleg nem játszottam meg a lelkesedést, amikor a próbateszt után ismét a mikrofonok előtt kellett beszámolnom a tapasztalataimról. Közben az autó utasterébe rejtett belsőkamera rögzítette a körözgetésemet, majd egy operatőr felvette a nyilatkozataimat, és miután nagyjából összevágta őket egy videóban, megmutatta nekünk. Michaela -aki teljesen odáig volt attól, hogy az ingyen reflektorfénnyel növelhetem a spái eset miatt eléggé megcsappant népszerűségemet- természetesen minden apró részletre odafigyelt, így elő sem fordulhatott az, hogy egy olyan videó lásson napvilágot, amiben leszerepelek. Ugyanez igaz volt a fotókra is, amiket készítettek rólam a reklámkampányhoz: ha túl kihívónak találta, kikötötte, hogy azt nem használhatják fel stb. Kimi jogosan bízott meg benne, tényleg kézben tudja tartani a dolgokat.
- Megdicsérlek Nina, szép munka volt! - mosolygott rám elégedetten, amikor végeztünk a melóval.
- Már csak az hiányzik a sorból, hogy büszke vagy rám! - pislogtam rá reménykedve.
- Mondhatnám azt is, mert tényleg odatetted magad. Ez már fejlődés a szezon elejéhez képest, de ha jövőre is velünk akarsz maradni, akkor konstansan kéne hozni ezt a formádat! - figyelmeztetett. Mi mást vártam, de komolyan?
- Minden dicséret mellé jár egy kis fegyelmezés is, ugye? - sóhajtottam.
- Csak hogy ne bízd el magad! - mondta kedvesen.
- Áh, Nina! Remek, remek volt! - jelent meg előttem Mr. Kazalah, aki megtartotta jó szokását és kézcsókkal gratulált a sikeres szerepléshez - Ezerszer jobban jártunk veled, mint Kimivel. Garantált siker lesz az autó, kapkodni fognak érte, ha meglátják, ki reklámozza!
- Ó, hát ez aztán tényleg klassz! - bólogattam mosolyogva, bár ezt inkább az udvariasságra való hajlam hozta ki belőlem.
- Cserébe természetesen neked is jár az a kiváltság, hogy elviheted egy kis sétakocsikázásra, ahogy Kiminek is felajánlottuk volna.
- Szíves örömest! - mosolyodtam el ezúttal már őszintén. Legalább én is profitálhatok valamit abból, hogy itt töltöm az estémet.
- Csak egy kör Nina, világos? - kötötte ki a sajtósom az ablakon behajolva, amikor már ismét az autóban ültem - Így is baromi késő van, és nem nyaralsz, hanem dolgozol a hétvégén. Úgyhogy ne képzeld magad hosszútávú versenyzőnek, oké?
- Na jó, nem unod még a parancsolgatást? - kérdeztem rá egyáltalán nem haragosan.
- Jó, végül is megérdemelsz egy kis szabad száguldást - sóhajtott egyetértően. Fel kell jegyeznem, hogy egyszer igazat ad nekem valamiben! - De ne maradj sokáig!
- Rendben anyu, mehetek? - mosolyogtam rá, miközben már rátettem az ujjamat az ablakkezelő gombra.
- Mehetsz! - bólintott, de mikor éppen felhúztam volna az ablakot, lendületesen integetni és kopogni kezdett az üvegen. Valami tátogott és mutogatott az autó hátsó része felé, de csak nevettem rajta. Biztosan azt akarta, hogy a hátsó ülésen őt is fuvarozzam el, de pechjére ebben a sportautóban nincs hátsó ülés.
Kikanyarodtam az autószalon tesztpályájáról és elindultam jól megérdemelt szabad kocsikázásomra. Abu Dhabi Yas szigetén ekkor már jócskán éjszaka volt, de a városnak ez a része jobban pezsgett, mint nappal. A színes fényekkel kivilágított utakon élvezet volt végighajtani, de persze közel sem olyan gyorsan, amennyire szerettem volna. Amikor megálltam az egyik kereszteződésnél, rezegni kezdett a telefonom a nadrágzsebemben: üzenet jött Kimitől.
,,Kábé meddig parádézol még? Kezdek unatkozni..."
Automatikusan elmosolyodtam, amikor elolvastam. Szóval unatkozik? Ennyire azért csak nem hiányolhat?!
,, Ha annyira súlyos a helyzet, ugorj le a hotel elé!" - írtam vissza izgatottan, miután eszembe jutott egy remek ötlet.
Az utamat ezután ahhoz a Yas Viceroy nevezetű hotel felé irányítottam, ahol a Forma 1 teljes mezőnye, így mi is itt vagyunk elszállásolva. Mivel a luxusszálloda ugye a pálya közepén található és a versenyünk miatt most nem lehet ráhajtani a pálya részét képező utakra, van egy kis bekötőút, amin lehet közlekedni ezen a hétvégén, így azon keresztül közelítettem meg az épületet. Leparkoltam a parkoló szélére és egy ideig csak figyeltem a hotel felé szállingózó embereket. Biztosan nincs panasz a vendégseregre, hiszen erre a hétvégére is tömegek foglaltak le szobákat és lakosztályokat és az, hogy csupa öltönyös pasi és divatos öltözetű nő járkált a szálloda körül, egyértelművé tette, hogy ezeket csak a tömött pénztárcájú emberek tudják megfizetni. Feltűnő volt, hogy ők is általában párban jártnak, egymás kezét fogó vagy egymásba karoló párokat láttam sétálgatni. Elmosolyodtam amikor kiszúrtam, hogy közülük az egyik  éppen Heidi és Heikki volt, akik ha jól tudom az edzéseink után vacsorázni mentek valamelyik menő szigeti étterembe. Ők ugyan nem vettek észre, de az ablakon keresztül végignéztem, ahogy leülnek egy padra és már-már gyomorforgatóan nyálasan romantikáznak mindenki szeme láttára. Persze tudom, hogy odáig meg vissza vannak egymásért, na de ennyire nyilvánvalóvá tenni ezt minden idegen járókelő számára...
- Na végre! - Kiminek sikerült megijesztenie azzal, hogy amíg én ábrándoztam Heidiéket bámulva, szinte betört az az autó ajtaján és ledobta magát a másik ülésre - Bakker, legalább azt megmondhattad volna, hogy milyen kocsit keressek! - méltatlankodott, de miután odahajoltam hozzá és egy szájrapuszival üdvözöltem, már megenyhült - Hm, azért gondolhattam volna, hogy ebben vagy.
- Miért?
- Jó verdában csak jó csaj ülhet - állapította meg bölcsen. Hát azt hiszem most derült ki, hogy miért is volt érdemes lehívnom. Egy ilyen bókot hallani jobb, mint egy csúcs autóval száguldozni.
- Szóval unatkoztál nélkülem? - vontam fel a szemöldökömet mosolyogva. Lehet, hogy nem így értette az unalmat, amit az SMS-ben írt, de nekem már az is jól esett, hogy ezért képes volt nekem üzenni.
- Már rég ágyban lenne a helyed! - tért ki az egyértelmű válasz elől. Ez a kijelentés úgy hangzott, mintha egy szülő oktatta volna a gyerekét, de a pimasz mosoly teljesen más megvilágításba helyezte a jelentését.
- Akkor ezért jöttél le? Hogy leszúrj, amiért nem vagyok ott? - folytattam a kérdezősködést.
- Pontosan. - felelte egy bólintás kíséretében.
- Igazán sajnálom, hogy eddig nélkülöznöd kellett, de tudod, másnak is szüksége volt rám - húztam tovább mosolyogva.
- Ja, például azoknak a tenyérbemászó seggfejeknek...
- Például ennek a szépségnek! - paskoltam meg az autó kormányát - Meg se kérdezed, hogyan szerepeltünk?
- Nem izgat - rántotta meg a vállát - Inkább azt mondd meg, miért hívtál le és miért nem jöttél inkább te fel?
- Elvileg most a promotálás ajándékaként van egy szabad köröm vele és elvileg most nem veled kéne dumálnom, hanem vezetnem fel-alá a szigeten. De nagyon megesett rajtad a szívem, amikor írtad, hogy unatkozol. Úgyhogy arra gondoltam, lehet egy-két percem üresjáratban is - mosolyodtam el a végén.
- Úgy érted, használjuk ki ezt a pár percet - fordította le érthetőbb verzióra.
- Akár... - pislogtam kihívóan.
- Hm...tegnap mintha épp az került volna témába, hogy még sosem csináltad kocsiban - emlékezett vissza.
Már nem is próbáltam megfejteni, miért van az, hogy állandóan egy rugóra jár az agyunk. Az sem lepett meg, hogy ezután szó nélkül lenyomtuk az ajtók zároló gombjait és letekertük az üléstámlát, mivel hátsó ülések hiányában amúgy is szűk volt az utastér az autóban.
- Hát..most a málnás helyett ez is megteszi - vigyorogtam, mire Kimi felnevetett és jókedvének hatására úgy döntött, ideje kihasználnunk a felszabadított teret, úgyhogy azon nyomban magához húzott.
- Nem nagyon bírom a meglepetéseket, de te vagy a kivétel - mormogta, és még mielőtt válaszolhattam volna, a száját az enyémre tapasztotta.

Ezek után pont úgy éreztem magam, ahogy Michaela délelőtt jellemzett: egy régi, köhögős kazánnak, ami nehezen indul be, de ha egyszer begyullad, akkor teljes intenzitással lángol. Volt valami izgi abban, hogy igazából egy PR program keretein belül és egy autóban történik mindez és ez elég olaj volt a tűzre.
Kimi az ölébe vett, én pedig a hátát és a nyakát átkarolva viszonoztam a csókjait. Biztos van valami titka arra, hogy hogyan tud ennyire beindítani, mert az számomra hihetetlen, hogy míg az egyik percben úgy mosolygok, mint egy földre szállt angyal, a másikban már teljesen megőrülök és szinte kifordulok magamból. Alig melegedtünk bele a smárolásba, már azon kaptam magamat, hogy miután a finn szinte lerángatta a pulcsim cipzárját, én magam szabadultam meg a pólómtól és már a melltartóm csattjával babráltam, amikor Kimi hirtelen lenyomott vízszintes helyzetbe és fölém támaszkodva vigyorogni kezdett.
- Mi ez a nagy sietség?
- Nincs sok időnk, használjuk ki! - vágtam rá, majd sürgetően magamhoz akartam húzni, de erősen ellenállt - Mi van már?
- Okosan használjuk ki, nem ész nélkül - határozta el önkényesen. Mivel nem tudhattam pontosan, hogy mit ért ezen, hagytam, hogy ő irányítson, elvégre eddig egyszer sem jártam vele rosszul.
- Most mit csinálsz? - kérdeztem rá mégis, amikor lefogta a kezeimet és ahelyett, hogy hagyta volna, hogy levegyem a melltartómat, a plafonon található kapaszkodóra kulcsolta az ujjaimat.
- Maradj így! - utasított azzal a lefegyverző tekintetével, amire a bensőm automatikusan megadóan reagált - Helyes. És most legyél nagyon kitartó!
- Miért? - tudakoltam, de többre aligha futotta volna, ugyanis Kimi nem szavakkal adott választ a kérdésemre.
Amíg én engedelmesen fogódzkodtam a kapaszkodóba, ő lehajolt, de már egyáltalán nem a számmal próbált közelebbi kapcsolatot kialakítani. Sőt, egészen eltávolodott tőlem, miközben leügyeskedte rólam a farmeromat. Az ujjai bizsergető érzést hagytak maguk után a lábamon, és amikor látta ezt a reakciót, könyörtelenül kihasználta, hogy már erre a jelentéktelen érintésekre is ilyen feltűnően reagálok. Végigsimított a combomon, mintha masszírozná, de mire elkezdhettem volna élvezni, már a medencecsontomat kényeztette.
- Meddig...fogod még...ezt csinálni? - kérdeztem kissé nehézkesen.
- Ameddig jól esik - közölte vigyorogva, mire azt hittem agybajt kapok.
- De...nem érünk rá! - emlékeztettem, bár úgy tűnt, még mindig teljesen hidegen hagyja.
- Csss... - nyomta rá az ujját a számra. Finom célzás arra, hogy fogjam be. Oké, értettem.
Én tényleg megpróbáltam csendesen és türelmesen tűrni, hogy milyen alattomos játékot folytat ellenem, de nem én tehetek róla, hogy nem ment. Azt még csak-csak elviseltem, hogy a hasam folyamatosan beleremegett a csókolgatásába és hogy a mellkasom is rendesen agyon lett tapogatva a melltartó ellenére, de az egyszerűen nem ment át a tűréshatáromon, hogy miután nagy sokára lekerült rólam a bugyi, Kimi nem volt hajlandó megadni azt, amire vártam.
- Nem volt még elég? - sziszegtem, mikor már mindketten félpucéran feszültünk egymásnak, de még mindig nem történt semmi.
- Ne legyél türelmetlen! - figyelmeztetett mosolyogva.
- De..én ezt...nem bírom már! - panaszkodtam fojtott hangon. Most éppen azzal ment az idegeimre, hogy minden erogén zónámat bejárta a mancsával, közben ördögi vigyorral figyelte, hogy szenvedek alatta.
- Ne add fel! - mormogta, de mivel látta, hogy ezzel aligha tud meggyőzni, az arcomhoz hajolt és végigsúrolta az ajkával a bőrömet. Azt hittem ez az apró gyengédség majd hatásos lesz majd, de a következő pillanatban kiderült, hogy baromira tévedtem.
- Uhh, Kimi... - nyögtem fel, amikor szó szerint beleharapott a nyakamba, miközben azt csókolgatta.
- Mondjad... - Ő persze remekül mulatott rajtam.
- Kérlek...könyörgök... - pislogtam fel rá esdekelve - Ne kínozz már!
- Türelem, kicsi Nina, türelem! - ismételgette, pedig tudhatta volna, hogy abból már nincs több a tarsolyomban.
Valahogy mégis megsajnálhatott, mert miután kiaknázta a nyakamat, végre alul is akcióba lendült. Már nem ért meglepetésként, hogy csigát megszégyenítő tempóban hatolt belém, majd kíméletlenül lassan kezdett mozogni bennem. Az ujjaim már biztosan elfehéredtek a kapaszkodóra kulcsolva, még a számat is össze kellett szorítanom, hogy ne sikoltsak fel a kínzástól. Amikor azt hittem, hogy elég kitartó vagyok, kiderült, hogy mégsem, mert mihelyst rendesen belém döfte a férfiasságát, kiszakadt belőlem egy ordenáré kiáltás:
- Áááá, Kimi! - visítottam, mint egy kismalac.
- Hééé, ccss! - tapasztotta rá a tenyerét a számra. Így már csak a kezébe motyoghattam azt, hogy bár végre sikerült feljuttatnia a csúcsra, de ez nagyon fájt. Könnyezni kezdett a szemem, részben az előbbi fájdalomtól, de inkább a lassan feltörekvő mennyországi érzéstől - Na, jól vagy? - pofozgatta meg az arcomat, hátha ettől életre kelek.
- Olyan...olyan... - próbáltam kinyögni valamit, de a szám még mindig nem érezte késznek magát a beszédre, így csak sóhajtoztam.
- Olyan milyen? - kíváncsiskodott, de továbbra sem hagyott magamra ott lent. Azért az tök jó, hogy amíg én hol a poklot, hol a mennyországot élem meg, ő még dumálni is ráér szex közben. Ezt azért adom!
- Olyan könyörtelen vagy! - mondtam ki végül nagy nehezen. Már arra is képes voltam, hogy szemrehányóan ránézzek. De pechemre úgy bámult vissza rám, hogy a pillanatnyi keménységem villámgyorsan elolvadt. - De én...
- Igen, te? - sürgetett nevetve.
- Kimi, én...uhh, én azt hiszem, hogy komolyan... - motyogtam átszellemülten. El akartam mondani neki, hogy nemhiába suttogtam tegnap is a fülébe azt, amit, mert ha csak egy percig is kételkednék benne, tuti mond vagy tesz valamit, amitől megerősödik bennem ez az érzés.
- Várj, még le vagy blokkolva! - mondta, majd miután befejezte alul az akciózást, fölém hajolt. - Na, szóval mi az ábra?
Persze túl szép lett volna, ha ezúttal sikerül végre kinyögnöm, amit szeretnék. A szívbaj jött rám, amikor a fejem fölött kopogtatni kezdtek a kocsi ablakán. Ijedtemben megdermedtem, csak a szívem dobogott őrülten. Kimi ennyire nem vesztette el a lélekjelenlétét, sőt volt olyan pofátlan, hogy visszakopogott az illetőnek.
- Ki az? - suttogtam, mert felnézni már nem volt merszem.
- Legalább a kamerát kapcsoljátok ki, nagyokosok! - hallottam meg tompán a női hangot, ami kívülről jött.
- Már elment - motyogta Kimi, majd miután a szemével végigkövette azt a bizonyos illetőt, ismét lenézett rám - Milyen kameráról beszélt?
- Te jó isten! - ültem fel lesokkolódva - Ne!
Feltápászkodtam és hátranéztem a kalaptartóra. Bizony, a promo-vezetésemet rögzítő kamera még mindig pirosan villogott, ami azt jelentette, hogy végig be volt kapcsolva, amíg...a rohadt életbe!
- Jesszus! - sóhajtottam, amikor a kezembe véve a rejtett kamerát láthattam, hogy tényleg mindent rögzített.
- Meg van örökítve a szenvedésed! - nevetett Kimi. Ő bezzeg ezt is piszkosul élvezte.
- Kimi, felfogtad, hogy ez mit jelent? - meredtem rá tágra nyílt szemekkel.
- Hogy megvan az első szexvideónk? - tippelt, mire még jobban kikerekedtek a szemeim.
- Nem, egyáltalán nem! - tátogtam, majd gyanakodva megkérdeztem: - Mellesleg mi az, hogy az első?
- Csak szívatlak! - pöckölte meg az arcomat mosolyogva - Na és mit csináljunk ezzel? Mutassuk meg a kocsi gazdáinak?
- MI? - ütköztem meg az ötletén - Te nem vagy normális! Azt akarod, hogy kicsináljanak?
- Nem, ez arra lenne jó, hogy látják, hogy te sem vagy gazdátlan - ajándékozott meg egy bugyiolvasztó mosollyal. Ilyenkor nagyon tudom szeretni. Sőt, úgy gondolom, hogy az ilyen megjegyzésekért érdemes volt feladni a szingliéletet, ez biztos.
- Értem én, hogy nem bírod őket, de most nagyon nagy szarban vagyunk! - tértem vissza a problémára.
- Azért, mert nem úgy avattuk fel a verdát, ahogy elképzelték? - kérdezte lazán.
- Ha csak ennyiről lenne szó...de a teljes felavatást dokumentálja ez a kis szar! - mutogattam hisztérikusan a kezemben lévő kis kamerára. - Most mégis mi a francot csináljunk? Ráadásul már vissza kéne szolgáltatnom a kocsit, de itt ücsörgök totál pucéran és...
- ...és totál kielégülten. - vágott közbe vigyorogva.
- Olyan szemét vagy! - csóváltam a fejemet nevetve.
- Könyörtelen és szemét is - hümmögött az eddigi "bókjaimat" összesítve - Semmi pozitív?
- Csak a kistesódat dicsérem. Ő most is 100%-os volt - mosolyogtam, mire a finn önelégült fejet vágott.
- Remélem a közönség is 10 pontot ad neki!
- Jaj istenem! - Egy pillanatra elfeledtette velem, hogy gáz van, de most megint eluralkodott rajtam a para - Nem, nem láthatja senki!
- Most mit csinálsz? - röhögött, amikor azt látta, hogy fénysebességgel kezdem magamra kapkodni a ruháimat, sőt utána feloldom az ajtózárat és kiszállok a kocsiból - Hé, hová mész?
- Ennyi! - jelentettem ki diadalmasan, miután ledobtam a betonra a kis kamerát és páros lábbal ráugrottam. Kimi szakadt a röhögéstől az autóban.
- Szóval eltünteted a bizonyítékot? Nagyon rossz kislány vagy!
- Én vagyok a rossz? Mégis ki rosszalkodott velem olyan sokáig, hogy kis híján felrobbantam a kínzástól? - vágtam vissza.
- Figyu, ilyen is kell - vonta meg a vállát mosolyogva. Pislogva meredtem rá, mire ő is idiótán pislogni kezdett. Kuncogva másztam vissza a kocsiba hozzá - Na mi van, lehiggadtál?
- Most, hogy nem látja viszont senki ezt a felvételt...igen, le - bólintottam. - De ki kopogtatott az ablakon?
- Nem érdekes. Nem láttam jól, sötét volt, de elhúzott, ez a lényeg.
- De mégis, ki lehetett az? - töprengtem - Ha volt olyan kedves és felhívta a figyelmünket a kamerára, akkor csak nem egy idegen volt. És a hangja is ismerősen hangzott. Lehet, hogy Heidi volt? - jutott eszembe a barátnőm, akit nemrég még a hapsijával láttam az egyik szálloda előtti padon romantikázni.
- Mondom, hogy nem láttam. Akárki lehetett - motyogta a finn.
- Jajj, mi jöhet még? - húztam végig a tenyeremet az arcomon - Jesszus, még a kocsit is vissza kell vinnem.
- Veled megyek, ha ennyire félsz, hogy kinyírnak! - ajánlotta fel vigyorogva. Jót mulatott az aggodalmaskodásomon.
- Inkább ne! - utasítottam vissza nevetve - Szerintem mindketten jobban járunk, ha egyedül intézem el.
- Oké, de siess vissza! - parancsolta, de a határozott hangnemet ellensúlyozta, hogy egy rövid csókkal búcsúzott el. Most komolyan, ki az aki egy ilyen kérésnek képes ellenszegülni?

Szerencsére az eddig ismeretlen színészi képességeimnek köszönhetően sikerült kivágnom magam ebből a cikis szituból. Sajnálkozva előadtam, hogy egy durva fékezés miatt a kamera leesett a padlóra, és amikor ismét gázt adtam, a lábam alá gurult, ahol sikeresen ráléptem, emiatt ment tönkre. Szerencsére az arab góré elhitte a mesét és nem is haragudott rám, mivel a promóhoz szükséges felvétel már el volt raktározva, sőt eltekintett attól is, hogy kártérítést fizessek a darabokban álló kameráért, úgyhogy minden flottul el lett rendezve. Pont ezért csodálkoztam, amikor szombaton a harmadik szabadedzés után Eric megállított, mert beszélgetni akart velem. A komoly arca pedig nem sok jóról árulkodott.
- Valami baj van? - kérdeztem rémülten. Lelki szemeim előtt már lejátszódott az a jelenet, amikor a főnök arról tájékoztat, hogy olyasmit látott, amit nem kellett volna...
- Baj? Mi baj lenne? - nevetett. Na, ha ilyen jó a kedve, csak nem lehet akkora katasztrófa. - Csak szerettem volna két szót váltani veled.
- Mondd csak főnök, még ráérek. - mosolyodtam el megkönnyebbülve. Ezek szerint semmi komoly, hála az égnek!
- Semmi fontos, csak még nem volt időnk beszélgetni eddig, amiben nyilván az is közrejátszik, hogy most a munka után már este van, sőt neked akadt ez a beugró program is tegnap...szóval csak érdeklődnék, hogy hogy érzed magadat? - tett fel egy laza kérdést. Hogy én mennyire örültem ennek a könnyed társalgásnak.
- Remekül, de tényleg... - feleltem mosolyogva. A tegnapi este izgalmai után hogyan lehetnék?
- Ennek örülök - bólintott mosolyogva Eric - Nem tűnsz idegesnek, bár nincs is okod rá, hiszen szereted ezt a pályát, nem?
- De, tavaly nagyon élveztem a tesztvezetést. Remélem most is jól fogok szerepelni - mondtam bizakodva, majd gondolatban hozzátettem: ha csak feleannyira jól, mint tegnap este az arabok előtt, akkor simán learatom a babérokat.
- Szeretem az optimizmusodat. Már csak ezért is szeretnélek megtartani jövőre is.
- Ööö...jövőre? - Ez a kérdés most váratlanul ért. Eddig nem is gondolkoztam azon, hogy mi lesz jövőre...
- Igen. Én ragaszkodok hozzád és Kimihez, nagyon jó csapat vagytok együtt!
- Én is így gondolom - bólintottam és igyekeztem nem túl feltűnően vigyorogni.
- De tudod, nem csak én döntök arról, hogy kit szerződtetünk a következő szezonra - tette hozzá az előző megjegyzéséhez elkomolyodva - És most nem akarok semmiféle nyomást rád akasztani, de gondolom te is tudod, hogy most nagyon szükséged lenne a jó eredményekre.
- Igen, igazad van - ismertem be, de közben átkoztam a főnököt, amiért most hozakodik elő ezzel.
- Én kitartok melletted, mert tudom és látom, hogy tehetséges vagy, csak fejlődnöd kell. Szeretném, ha nálunk teljesednél ki, úgyhogy nem szívesen engednélek el. De ehhez az kell, hogy a többi nagykutyát is meggyőzd!
- Tiszta sor, de ezt miért most közlöd velem? - csúszott ki a számon.
- Mert tudom, hogy itt jól fogsz szerepelni, hiszen tavaly is itt nyűgöztél le minket - mosolygott rám biztatóan, majd rátette a kezét a vállamra. - Úgyhogy mindent bele, oké?
Jól esett Eric támogatása és a töretlen bizalma felém, de csapatfőnökként tudhatná, hogy nem egy időmérő előtt kellene ilyen szöveggel előállnia. Ennek ellenére örültem, hogy váltottunk pár szót, viszont eredetileg azt terveztem, hogy az ebédszünetben megkeresem Heidit és kifaggatom arról, hogy pontosan merre járt, miután egy darabig smároltak Heikkivel a szálloda előtt. Ahogy eszembe jutott ez a fontos elintéznivaló, ránéztem a folyosó falán függő órára - a home-ban szinte tömegesen vannak elhelyezve az órák, hiszen rendkívül fontos, hogy számon tartsuk az időt - és ekkor láttam, hogy már nincs sok vissza az időmérő kezdetéig.
Sürgetett az idő és tartottam attól, hogy ha tovább szaporítjuk a szót, nem lesz lehetőségem megtudakolni a barátnőmtől, hogy őt láttuk-e tegnap este, márpedig ez a kérdés azóta sem hagyott nyugodni. Jó lenne megtudni, hogy kell-e aggódnom vagy sem, mert ha igen...akkor könnyen lehet, hogy bajban vagyunk. Kénytelen voltam gyorsan lezárni a beszélgetést.
- Figyu, főnök, nekem még van egy kis elintéznivalóm. - mutattam a hátam mögé, mintha ott lenne sürgős dolgom.
- Például felkészülni az időmérőre - mosolyodott el. Ó, hát persze, mi más...
- Igen, például - helyeseltem mosolyogva. - Most, hogy eszembe juttattad a jövő évet, jó lenne összekaparni egy jó helyet. Úgyhogy akkor megyek is! - mondtam már hátramenetben, aztán Eric bólintása után sarkon is fordultam. Már éppen el akartam indulni, amikor még visszaszólt.
- Hé, Nina! - Megfordultam, és érdeklődve vártam, hogy mit akar. Gyanúsan méregetett, nem tudtam hova tenni a pillantását, hiszen az előbb még tök normálisan nézett rám.
- Igen?
- Bántott valaki? - kérdezte és közben az arcára kiült az aggodalom.
- Hogy engem? - mutattam magamra csodálkozva. Nem is értettem, miért hunyorog rám annyira, meg ez a kérdés is... - Nem, miből gondolod?
- Megsérültél - jelentette ki, majd közelíteni kezdett felém. Kicsit megijedtem az arckifejezésétől, nagyon szigorúan meredt rám, úgyhogy ösztönösen hátraléptem. - Jesszusom, történt veled valami? - ütközött meg a reakciómon. Biztosan azt hitte, hogy megijedtem tőle és ezért hátráltam.
- Eric, miről beszélsz? - csattantam fel kissé udvariatlanul.
- Mi ez a vöröses folt itt? Te jó ég, ez elég csúnya! - torzult el az arca, de már nem is az arcomat figyelte. Követtem a pillantását és akkor tűnt fel, hogy mi szúrja ennyire a szemét. Automatikusan elvörösödtem, de hogy leplezzem a nyilvánvalót, gyorsan előresöpörtem a hajamat a vállam túloldalára, miközben kínos mosolygással próbáltam oldani a helyzetet.
- Ó, ez csak egy kis...baki eredménye. Semmi komoly, ügyetlen voltam. - feleltem végül jobb híján. Azt csak nem mondhattam neki, hogy áh, no para, csak kissé bedurvultak a dolgok egy kellemes kis kocsikázás alatt!
Ha Eric tudná, hogy igazából nem is rajtam múlott, hogy ilyen nyom keletkezett a nyakam oldalán, talán szirénázni kezdene, mert a pilótáját molesztálják. Bár szerencsére nem volt tudomása a valódi okról, most már még gyanakvóbbá vált, viszont mentségére legyen mondva, hogy nem firtatta a bakit, inkább főnökös hozzáállást tanúsított.
- Nina, ugye nincs semmi baj a háttérben? Tudod, hogy nekem szólhatsz, ha valami problémád van. A fiúk mesélték a leveleket meg a sütit...nem akarom, hogy hasonló előforduljon a csapatunk akármelyik tagjával!
- Ne aggódj, tényleg semmi gond. - legyintettem könnyedén, de mivel nem bírtam tovább állni a szigorú, de egyben sajnálkozó tekintetét, inkább eloldalogtam.
Nem tudom, meddig maradhat titokban a kapcsolatunk Kimivel a csapatunk számára, de kezd egyre kínosabbá válni a helyzet. Főleg ha ennyire nyilvánvaló jeleket közvetítünk a csapattagok és jelen esetben -legnagyobb pechemre- a csapatfőnökünk felé.
Már azt hittem nem kell több akadállyal szembenéznem, de alighogy leráztam Eric-et, összefutottam a drága sajtósommal, miközben az étkező felé tartottam.
- Áh, végre megvagy! Már jó ideje kereslek!
- Ne most, Michaela, sürgősen beszélnem kell Heidivel! - Megpróbáltam kikerülni, de a karomat megfogva megakadályozta.
- Várj egy percet, kisasszony! Előbb nyugtass meg, hogy hallgattatok rám!
- Mi? - néztem rá értetlenül.
- Pontosan tudod, hogy miről beszélek, ne add itt az ártatlant! - emelte égnek a tekintetét - Szóval sikerült kikapcsolni azt a rohadt kamerát?
- Na ne! - tátogtam döbbenten. Lehetetlen, hogy Michaela és nem Heidi kapott rajta minket Kimivel az Aston Martinban.
- Na de! Megkíméllek a kérdéseimtől -amikre már amúgy is választ kaptam-, ha megnyugtatsz, hogy nem kell semmiféle botránytól tartanom, mert volt annyi eszetek, hogy likvidáltátok azt a felvételt.
- Az elég, hogy páros lábbal tapostam agyon a kamerát? - kérdeztem kuncogva, bár belül kicsit tartottam attól, hogy hogyan fog reagálni. Előzetes elképzeléseim alapján paprikavörös fejjel oltott le, a valóságban viszont meglepő módon nem ez történt.
- Ha tegnap hiányoltad a "büszke vagyok rád!" kijelentésemet, akkor most megkapod. Szép húzás volt! - dicsért meg mosolyogva.
- Csak ámulok... - pislogtam még mindig meglepetten.
- Én meg bámultam tegnap este - közölte, mire én rögtön elpirultam, ő viszont teljesen közömbös maradt - Most miért nézel így, már a műsorotok előtt tudtam róla. Tegnap délelőtt is megmondtam, hogy gyanúsak vagytok nekem, és tudod az én megérzéseim sosem csalnak. Most tegyek úgy, mint aki meg van lepve?
- Ööö...nem tudom. Én csak le vagyok döbbenve azon, hogy ennyi hozzáfűznivalód van a dologhoz.
- Figyelj, drágám! - nézett a szemembe leereszkedően - Nem én voltam véletlenül az, akinek kisírtad a bánatodat a kocsmázásotok után és jócskán ittas állapotban annyira megeredt a nyelved, hogy mindent elmeséltél arról, hogy mi folyik közted és Kimi között? Dehogynem. Akkor ezek után miért is lepne meg az, hogy intim szituációban talállak titeket egy autóban?
- Mondjuk mert egy autóban láttad mindezt...

- Ugyan már! - nevetett fel - Én is tapasztaltam már, hogy milyen autóban szeretkezni, úgyhogy...
- Nézzünk oda! - csaptam le az elejtett megjegyzésére - Nocsak, most már értem, miért nem találod meglepőnek!
- Figyelj, én nem tagadok semmit - vonta meg a vállát mosolyogva - A kérdés csak az, hogy ti meddig akarjátok tagadni mindenki előtt, hogy együtt vagytok?
- Ugye most nem arra akarsz célozni, hogy szeretnéd szétkürtölni? - kérdeztem riadtan.
- Eszemben sincs! - nyugtatott meg gyorsan - Nézd Nina, én csak a sajtósod vagyok, a magánéletedhez addig nincs közöm, amíg nem tartozik a sajtóra.
- Nemhogy a sajtóra, senki másra nem tartozik, hogy mi van velünk - állítottam makacsul.
- Azért te is tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű - mosolygott türelmesen Michaela - Egy csapatban vagytok, és akár két autóba ülés között is történhet valami apróság, amitől mindenki gyanakodni kezd. Mindketten híresek vagytok, szóval a sajtó is bármit kombinálhat rólatok, ha egy véletlen folytán okot adtok rá. Persze nem mindenki ilyen szemfüles, mint én, de akármi megtörténhet...
- Ha már itt tartunk... - vágtam közbe hirtelen - Mit kerestél ott a parkolóban tegnap?
- Utánad mentem, mert figyelmeztetni akartalak a kamerára.
- Előre tudtad, hogy mi fog történni? - kerekedtek ki a szemeim. Az lenne még szép, ha kiderülne Michaeláról, hogy valójában egy jós.
- Nem, csak volt egy olyan megérzésem, hogy beszélni fogsz magadban és ha közben káromkodsz is valamennyit, az nem vetne túl jó fényt rád - magyarázta.
- Ó, hogy te milyen figyelmes és gondoskodó vagy velem!
- Ez a dolgom, legalábbis munkakörön belül. Munkán kívül van egy alkalmasabb személy erre a posztra, jól gondolom? - vonta fel a szemöldökét mosolyogva.
- Ne kímélj, mondd ki! - Volt egy olyan sejtésem, hogy mindjárt a szememre veti, hogy milyen buta ötlet volt kikezdenünk egymással, mert ez milyen hatással lesz a csapatra blablabla...de megintcsak sikerült meglepnie.
- Csak azt akarom mondani, hogy nem látok semmi kivetnivalót abban, hogy már komolyan együtt vagytok. De tapasztalatból mondom, hogy ha nem ti gondoskodtok arról, hogy fény derüljön a kapcsolatotokra, akkor valaki más fog leleplezni titeket és könnyen lehet, hogy az kellemetlenebb lesz - figyelmeztetett.
- Most arra célzol, hogy ha nem számolok be erről Ericnek, te fogod elmondani neki? - kérdeztem aggódóan. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy már most szólni kellene-e a főnöknek, vagy várjunk-e még. Bár azok után, hogy látta a piros foltos nyakamat, nem tudom, mennyire hiszi még azt, hogy nem külső beavatkozástól "sérültem meg".
- Megmondtam, hogy én nem fogok belefolyni ebbe - ismételte meg - De kíváncsi leszek, meddig sikerül még titkolnotok ezt a...khm...szemmel láthatólag izgalmas kis románcot - fogalmazta meg a kérdését, ami alighanem a tegnap este látott "produkció" hatására jutott eszébe. Ahogy ez az érdekes titulus is a kapcsolatunkra.
Sajnos egyet kellett értenem Michaelával: én sem tudtam erre a kérdésre a választ. Viszont most, hogy már nem csak mi és egy-két közeli barátunk tud rólunk, hanem egy munkatársam is, eléggé elgondolkodtatott az, hogy vajon a többi csapattag számára mikor válik nyilvánvalóvá. Nem is hittem volna, hogy ez a pillanat hamarabb eljön, mint amire számítani lehetett volna.