93. fejezet: Vállalj fel!

Sziasztok!
Megint egy nappal később, mint ígértem, sajnálom. Azt hiszem az lesz a legjobb megoldás, ha csak a rész megjelenése napján hozom az előzetest, így elkerülhetőek a problémák. Nem szeretném, ha csalódnátok bennem az utolsó pár részig, ezért igyekezni fogok. Most már letudtam pár fontos dolgot, úgyhogy valószínűleg jövő héten már több időm lesz a részekkel foglalkozni. Folytatást azért egyelőre nem ígérek időre, remélem megértitek :) Előre is köszönöm a türelmeteket!
Utólagosan boldog Mikulás napot, remélem mindenki csak édességet kapott :P
Jó olvasást! :)

(Nina)

Szombaton még fogalmam sem volt arról, mi vár ránk egy nappal később. Nem számítottunk semmi meglepőre, nemhogy akkora drámára, amivel végül zárult az egész hétvégénk.
Este az időmérő elég szorosra sikerült, néhány századon múlott az, hogy nem a 7. hanem csak a 10. helyen végeztem. Csalódott voltam, mert többet vártam magamtól, hiszen ahogy a versenymérnököm és a főnök is mondta: ezen a pályán jól mentem eddig, most is jól kellett volna szerepelnem. Bezzeg Kimi, csak egy versennyel több tapasztalattal rendelkezik erről a pályáról és állítása szerint nem az volt élete legsikeresebb futama, az ötödik rajtpozíciót szerezte meg, ami éppen az az eredmény, amit nekem is simán hoznom kellett volna. Emiatt jól elkenődtem, de mint utólag kiderült, volt akinek több oka volt a mérgelődésre.
- Megbüntették! - jelentette be a nagy hírt Paul, a csapatmenedzser, aki éppen szélsebességgel rongyolt be a home-ba. Teljesen fel volt dobva, nem úgy, mint a Red Bullos kollégák, akik a fejüket csóválva meneteltek tovább a saját motorhome-jukba. Ekkor már sejtettük, hogy miről lehet szó, de Paul úgy érezte, akkor az igazi, ha fennhangon tájékoztat minket: - Emberek, Vettel kizárva az időmérőről!
- Nem tudták kimagyarázni magukat? Pech!
- Newey talán a harmincharmadik kifogásnál azt hitte, hogy kiütéssel győznek a stewardok ellen, de még ő is édeskevés volt ehhez!
- Akkor mi lesz vele, ha Karthikeyan mellől kell rajtolnia?
- Nem is az a poén, hogy Vettelt megbüntették, hanem hogy eredetileg Webber autóját csekkolták volna le! És ha Vettel nem áll le a pálya szélén, simán megúszhatta volna a büntit! Ez a szívás, gyerekek!
Furán néztem végig az egymás szavába vágó és közben hangosan röhögő munkatársaimon. A legszebb öröm a káröröm, tudom...de nem túlzás ez egy kicsit? Oké, a Red Bull az etaloncsapat és a fennmaradó 11 másik alakulat egyfolytában abban reménykedik, hogy valami okból kifolyólag hagynak egy kis esélyt másoknak is a versenyeken, de tényleg ez a megfelelő reakció a rivális banda bakijára? Engem például teljesen hidegen hagyott, hogy mit cseszett el a Red Bull, úgy voltam vele, hogy nem az én dolgom, nem az én problémám, minek foglalkozzak vele? De a többi Lotus-os tag úgy viselkedett, mint a rosszindulatú gyerekek, akik csak röhögnek azon a szerencsétlen társukon, ha az megbotlott és orra esett. Éppen ezért elég gyerekesnek tartottam, hogy az időmérő után az a csapatunk "programja", hogy a legnagyobb riválisunkon kárörvendünk.
- Hé, mi folyik itt? - érdeklődött a homlokát ráncolva Eric, miután ő is megtisztelt minket a jelenlétével.
- Főnök, hallottad? - rohanta le azonnal Paul - Most jövök az FIA-tól, megszívatták a Red Bullt, Vettelt kizárták az időmérőről!
- Tudok róla, Paul - mondta türelmesen a csapatfőnökünk - De nem látom okát annak, hogy nekünk miért kell kiugranunk a bőrünkből.
- Hát nyerünk fejenként 1 pozíciót! - adta meg a választ az egyik mérnök.
- Valóban - bólogatott Eric, mintha ez az infó számára teljesen új lett volna - És mi lenne, ha örömködés helyett inkább a dolgotokat végeznétek?
- De hát csak szórakozunk, főnök! - hangzott a védekezés - Gondolj bele, a nagy világbajnok csapat ilyen amatőr hibát vét! Hát mikor fordult elő ilyen?
- Tényleg lenyűgöző, viszont tudtommal minket nem Red Bullnak, hanem Lotusnak hívnak. És ennek következtében minket ne a Red Bull ügyei érdekeljenek, hanem a saját dolgunkkal foglalkozzunk! - mondta határozottan, mint egy igazi csapatfőnök, majd kiadta az utasítást a szkeptikus szerelők és mérnökök számára - Gyerünk fiúk, végezzük el még a mai melót, aztán aludja ki magát mindenki!
- Egyetértek - helyeseltem és amekkora mákom volt, pont beleásítottam ebbe az egy szóba. Hiába, már én is elálmosodtam az estébe nyúló kvali után.
- Hát te...ti? Mit kerestek még itt? - kapta rám és Kimire a tekintetét a főnök. Mintha eddig észre sem vette volna, hogy a kanapén lazítunk, olyan meglepetten nézett ránk.
- Paul ragaszkodott hozzá, hogy várjuk meg az eredményt. Úgyhogy itt kajáltunk és vártuk, hogy visszatérjen - tájékoztattam, de már nem is velem foglalkozott, hanem a mellettem ülő és a mobilján Angry Birds-öt játszó finnel.
- És te, Kimi?
- Most mondta... - bökött a fejével felém, de egy pillanatra sem nézett fel a játékból.
- Paul szavára itt maradtál? - tágultak ki Eric szemei. Eléggé ledöbbent azon, hogy Kimi nem rongyolt rögtön vissza a szállodába, miután kiszállt az autójából a Q3 után.
- Ehh...fogjuk rá! - felelte kis töprengés után. A főnök ezután még jobban ráncolta a homlokát, én viszont csak mosolyogtam Kimi válaszán, mivel pontosan tudtam, mire érti ezt a "fogjuk rá!"-t. Biztosan nem arra, hogy hajlandó volt engedelmeskedni egy nagykutya szavainak. Pechjére éppen azért maradt, mert én tettem eleget a felsőbb utasításnak.
- Hm, hát rendben - hümmögött Eric. Fogadok, hogy a fejében már azt fontolgatta, hogy ha a menedzserünknek sikerült maradásra bírni Kimit, akkor ő is bizakodhat-e egy szófogadó finnben, ha olyanra kerülne sor - De most már nyugodtan mehettek, holnap futam és ahogy értesültetek róla, eggyel nagyobb esélyetek van egy jó eredményt elérni. Úgyhogy örülnék, ha inkább kipihennétek magatokat holnapra!
- A szívemből beszélsz, főnök! - bólogattam ismét egyetértően, majd rálestem Kimi mobiljára - Meddig játszol még?
- Ezt még átviszem - motyogta, miközben ezerrel koncentrált az aktuális pálya megdöntésére. Elpöckölt egy pufók sárga madarat, mire az nagy ívben közelített egy pufók zöld szörnyecskéhez, de végül nem találta el, úgyhogy Kimi mérgelődni kezdett - Francba, ez a kis rohadék mindig kicsesz velem!
- Ööö...ha ilyen ütemben haladsz, akár itt is éjszakázhatunk - fújtattam fáradtan.
- Csak két perc! - ígérte, de már lőtte is az újabb madárkát, aki megint a zöld szőrmók előtt robbant fel - Csessze meg, hát nem igaz!
- Hé, nyugi ez csak egy játék! - csillapítottam nevetve. Vicces volt nézni, hogy mennyire komolyan veszi.
- De bakker, már fél órája nem tudom lelőni ezt a... - És innentől kezdve egy kukkot sem értettem a morgolódásából, mivel a bosszúsága miatt ösztönösen átváltott finnre. Azért azt a hangsúlyából sejtettem, hogy nem a legszebb szavakat használta a célszemélyre.
- Az klassz, viszont én mindjárt kidőlök - közöltem álmos hangon, majd rádőltem a vállára és úgy figyeltem a szerencsétlenkedését a játékban - Sosem adod fel?
- Az nem az én stílusom - vágta rá rögtön - Figyu, egyszer csak nyerek. Előbb vagy utóbb, de legyőzöm ezt a kis szarost.
- Engem lassan a fáradtság győz le - ásítottam ismét, majd lecsuktam a szememet és kicsit élvezkedtem ebben a nyugodt pillanatban.
- Mindjárt... - mondta türelmetlenül, de amikor egy morgással közöltem vele, hogy már nem hiszek neki, ráfektette a combomra a tenyerét, amikor éppen várta, hogy a lövése ezúttal célt ér-e - Nyugi, ha ez betalál, akkor megyü....áhh, b*zdmeg, ez már hihetetlen! - háborodott fel, amikor a kis zöld manó megint túlélte a támadást.
- Csodálkozol, hogy nem megy éjnek idején?
- Ez nem kizáró ok, minden körülmények között mennie kell! - erősködött, de mivel túlságosan felidegesítette az újabb elvesztett kör, most csak fenyegetően méregette a képernyőt - Na jó, még egyszer. Most kinyiffantom ezt a taknyot!
- És ha nem? - kérdeztem rá reménykedve abban, hogy hajlandó lesz megszabadulni a játéktól.
- Nincs nem - felelte ellentmondást nem tűrően. Teljesen beleélte magát az újabb próbálkozásba.
- Hát akkor sok sikert! - paskoltam meg a vállát, miután nagy nehezen felemeltem róla a fejemet és feltápászkodtam a kanapéról.
- Hé, hova-hova? - érdeklődött, de fel sem nézett a telefonjából.
- A hotelbe, fáradt vagyok - közöltem hosszan pislogva. Már eléggé vágyakoztam egy pihentető alvás után.
- Nem tudsz két percet várni? - kérdezte türelmetlenül. Nem nagyon tetszett neki, hogy le akarok lépni, mikor ő még nem végzett a "dolgával". De csak nem fogom kivárni, amíg átküzdi magát ezen a pályán!
- Újabb két percet? Kösz, nem.
- De most ne má'! - morgott, amikor látta, hogy a rosszallása ellenére is szedelőzködni kezdek - Hallod...jó, akkor menj! Pizsamaosztás van, sietni kell! - tette hozzá gúnyosan.
- Kockulás van, pötyögni kell?! - vágtam vissza hasonló hangnemben. Erre már felnézett, de álltam a tekintetét  - Akkor játsszál, én elhúztam!
- Há' menjél, ki tart vissza? - vetette oda flegmán, majd visszaterelte a figyelmét az Angry Birdsre.
Csak az elcsigázottságomnak köszönhetően nem vettem komolyan a bunkó megnyilvánulását. Elköszöntem a home-ban maradó munkatársaimtól - akik közül páran még mindig Sebastian büntetéséről és a Red Bull szívásáról pletykálkodtak -, aztán sétálva megtettem a pálya közepén álló hotelig az utat. Szinte betámolyogtam az ajtón, alig álltam a lábamon fáradtságnak köszönhetően. Egyből a fürdőszoba felé vettem az irányt, ahol ledobáltam a ruháimat és bedőltem a zuhanyfülkébe. Jó hosszan folyattam magamra a langyos vizet, észre sem vettem, hogy elrepült az idő. Mire kiléptem a fürdőszobából, Kimi ott gubbasztott az ágyamon. A változatosság kedvéért még mindig a kezében volt a mobilja, de amikor meghallotta, hogy kitotyogok és lekapcsolom magam után a villanyt, felpillantott. Már egyáltalán nem tűnt bosszúsnak.
- Ejha...mire készülsz? - vonta fel a szemöldökét, miután alaposan megnézett magának. Mivel alváshoz készülődtem, csak fehérnemű volt rajtam. Odaslattyogtam az ágyhoz és lazán ledobtam rá fáradt testemet.
- Szerinted minek tűnik ez a pozíció? - kérdeztem, miközben az oldalamra fordultam és magamra húztam a takarót.
- De itt vagyok! - kérte ki magának, én pedig akaratlanul is elmosolyodtam. Szerencsére nem láthatta, mert háttal feküdtem neki, de gondoskodott róla, hogy így is feltűnjön a közelsége. Elsöpörte a hajamat a nyakamról és nyomott rá egy puszit, majd elégedetten felmorrant, miután érzékelte, hogy milyen reakciót váltott ki belőlem - Na, én is így gondoltam.
- Fél órával ezelőtt még úgy gondoltad, hogy megcsinálod azt a szaros pályát abban a hülye játékban! - morogtam és közben tüntetően ugyanabban a pozícióban maradtam, háttal a finnek.
- Az fél órája volt, most meg most van. Most mi van, besértődtél?
- Nem Kimi, csak éppen aludni szeretnék - közöltem ismét a szándékomat. Kicsit lassú a felfogása.
- Akkor velem aludj, ne a takaró csücskével! - nevetett, majd maga felé fordított. Mosolyogva vizslatott én meg természetesen visszamosolyogtam, tekintve, hogy totál hülyét csináltam magamból azzal, hogy úgy szorítottam magamhoz a paplan szélét, mint egy beszari kisgyerek - Na ezt már szeretem! - mondta elégedetten, amikor ráfektettem a fejemet a mellkasára és az egyik karommal átkaroltam. Igaza volt, ő valahogy kényelmesebb és komfortosabb megoldás az alvásra, mint a takaró széle.
- Nem tennéd el a telefonodat? - kérleltem. Már csak az volt az egyetlen zavaró tényező.
- Figyu, az a helyzet, hogy úgy jöttem el, hogy még mindig nincs meg az a rohadt pálya...
- Ne már! - háborodtam fel - Kimi, mióta lettél ekkora Angry Birds fan? Nem unod még?
- Nem régóta játszok, de pofás kis játék. Ez az egy pálya, tök komolyan... - próbált megfűzni.
- Miért nem adod fel? Ha eddig nem ment, most sem fog - Én érthetően nem voltam ennyire lelkes az újdonsült játékszenvedélye miatt.
- Nem szokásom feladni a dolgokat. És cseszettül idegesít, hogy nem tudok túllépni ezen a pályán!
- Nem tudsz veszíteni - állapítottam meg komoran.
- Na ja. Úgyhogy vagy felrobbantom ezeket a szarosokat, vagy nem hagylak aludni. Választhatsz! - adta ki az ultimátumot vigyorogva.
- Hm... - Bevallom, kicsit elgondolkoztam a lehetőségen, főleg a nyakra-puszi után - Jó, akkor nyírd ki a kis zöldet!
- Nem biztos, hogy ennek örülök jobban... - jegyezte meg kissé csalódottan.
- Nekem teljesen biztos. Csak azért nem hagylak titeket kettesben, mert túlságosan jól érzem így magam - mondtam őszintén, miközben már egyre jobban csukódtak le a szemeim.
- Ez így most nekem is fekszik - közölte, miután átkarolta a nyakamat és belepuszilt a hajamba. Amikor csak egy szusszanással válaszoltam, maga felé fordította a fejemet és kérdően rám nézett - Most komoly, hogy ilyen tropa vagy, vagy csak húzod a szádat, mert hármasban vagyunk?
- Mindkettő - vallottam be, mikor kinyitottam a szemeimet és egy mosolygó arccal találtam szembe magamat.
- Szóval ezért bújsz ennyire...
- Talán van jogom rá... - vontam fel a szemöldökömet. Nem akartam nagyképűnek tűnni, de úgy gondoltam, ha Kimi megtehet velem olyanokat, mint a tegnap esti kínzás, akkor én is kihasználhatom a közelségét. Ez így fair, ha már együtt vagyunk.
- Talán - felelte bólogatva. Hát nem éppen erre számítottam, de legnagyobb örömömre a következő másodpercben már egy fokkal biztosabb választ kaptam egy rövidre tervezett, de kissé elnyújtott csók formájában.
- Mi lenne, ha inkább hagynád a fenébe az Angry Birds-öt? - nyúltam a kezében tartott mobil után. Legnagyobb meglepetésemre hagyta, hogy kicsavarjam a kezéből és letegyem az éjjeli szekrényre - Nagyon szarul fog esni, ha azt mondod, a madarak jobb társaság, mint én.
- Végül is nincs akkora különbség köztetek. Velük is játszanék és veled is - vigyorgott kajánul.
- Csak én már nem vagyok akkora kihívás - bólogattam, belül persze kissé keserűen éreztem magam.
- Viccelsz - röhögött fel - Hallod, te baromira nehéz eset vagy. Totál olyan, mintha újra meg újra meg kéne hódítani, mert nem adod be könnyen magad. Pont ez tud felizgatni.
Eléggé meglepett, hogy ezt sugallom Kimi felé, hiszen bennem pont az ellentéte zajlott le. Egyáltalán nem akartam bizonytalanságot mutatni, hiszen így, ebben a helyzetben pont úgy éreztem magamat, ahogy jól esik. Egyszerre energetizált fel és nyugtatott meg a közelsége és élveztem, hogy már szinte teljesen természetesnek vesszük, hogy egy ágyban fekszünk egymás mellett. Erre kijelenti, hogy nehéz eset vagyok és úgy adom ki magamat, mint aki nem elégedett?
- Ezt csak beképzeled! - ábrándítottam ki a téves elméletéből - Nem vágyok semmiféle meghódításra, hacsak... - mosolyodtam el ártatlanul - Ha érted, mire gondolok...
- Nagyon rossz kislány lett belőled, kicsi Nina! - nevetett fel. - Nem volt elég a tegnapi a videóval együtt?!
- És ezzel? - mutattam a nyakamon található foltra, ami ékes bizonyítéka volt a tegnap este történteknek. Kimi úgy bámult rá, mintha sosem látta volna, mintha nem is ő lenne érte a felelős - Eric szó szerint nekem esett, amikor kiszúrta!
- Beindult rád a főnök? - csodálkozott rötyögve. Majd elsüllyedtem a zavarba hozó poénjának hatására.
- Úgy értem, teljesen elképedt rajta! - helyesbítettem, amire már érdeklődőbben figyelt - Meg volt róla győződve, hogy bántottak és ez a folt egy bántalmazás miatt keletkezett sérülés.
- Ha úgy vesszük... - vigyorgott pajkosan.
- Ha úgy vesszük, majdnem lebuktunk - pontosítottam - Kétlem, hogy bevette a "csak egy baki" dumát.
- Kit érdekel? - kérdezte lazán - Semmi köze hozzá, hogy mit csinálunk munkaidőn kívül.
- De ő a főnökünk, Kimi - néztem a szemébe komolyan - Nem gondolod, hogy tudnia kéne rólunk?
- Nem gondolom, hogy sok köze lenne hozzá - ismételte meg nyomatékosabban. Kénytelen voltam igazat adni neki. Megint.
- Jó, van ennél nagyobb problémám is. Például, hogy perceken belül bealszok - ásítottam ismét, ma este legalább tizedjére. Hogy érzékeltessem, mennyire aludhatnékom van, visszafektettem a fejemet Kimi mellkasára és ismét átöleltem. Miközben lehunytam a szememet, jóleső érzés futott rajtam végig. Részben hasonlított a tegnap estire, de tudtam, hogy ez azért mégis más. Mosolyognom kellett azon, hogy tök mindegy, hogy izgalmas vagy nyugodt körülmények között vagyok Kimi közelében, ugyanazt a hatást váltja ki belőlem. Szeretek vele lenni és egyre jobban érzem, hogy nagyon meg tudnám ezt szokni.
Motyogott még valamit, de félálomban már csak a hangját hallottam. Azt még érzékeltem, hogy ő is átkarol, valamint, hogy elhelyezkedik, de ezután lassan elnyomott az álom. Nem tudom, mennyi idő telhetett el ezután, de teljesen felriadtam, amikor a fejem alatt rázkódni kezdett valami és mintha nevetést hallottam volna.
- Ezt neked, kis szarházi! - Ezeket a szavak már nem csak a fülemig, az agyamig is eljutottak. Ekkor ébredtem fel teljesen.
- Kims... - szólaltam meg álmos hangon, majd lassan nyitogatni kezdtem a szememet. Kár volt: nem akartam elhinni, hogy tényleg azt látom, amit látok. - Kimi! Te normális vagy?
- Megvertem! - vigyorgott a képembe diadalmasan, majd felém mutatta a sötét szobában extrém erősen fénylő mobilja képernyőjét - Győztem, látod?
- Istenem... - nyögtem fel. Gyorsan becsuktam a szememet, mert enyhén szólva kiégtek az erős fénytől - Te megszállott lettél, vágod?
- Figyelj, kicsi Nina! Ha egyszer belekezdünk valamibe, nem hagyjuk félbe. Kellett ez a kis adrenalin, ki kellett nyírnom, belső késztetésre - magyarázta ki magát, szerinte teljesen elfogadható érvekkel.
- Nagyszerű, akkor most már lennél szíves kikapcsolni ezt a szaros telefont? - kérdeztem gorombán, de meg sem vártam, hogy ő tegye meg, akaratosan elloptam tőle a mobilt és egyszerűen kinyomtam.
- Csipkerózsika morcos... - jegyezte meg rötyögve.
- Csipkerózsika álmos és szeretné, ha a meséhez hűen a herceg nem egy kocka lenne az éjszaka közepén! - vágtam vissza, de mivel sajnos a telefon fényének hiányában most teljes sötétség borult ránk, így nem láthattam a reakcióját. Szerencsére nem is látni kellett, hanem érezni. Érezni a száját az enyémen, ahogy lassan, de annál hatásosabban a birtokba veszi az ajkaimat. Hirtelen már nem tudtam törődni az álmossággal...de ezt talán megbocsájtják nekem a Csipkerózsika-rajongók.

Vasárnap délelőtt persze mindketten pótoltuk az éjszakai alváshiányt, így a verseny kezdetére már teljesen kipihenten álltunk fel a rajtrácsra. Kicsit fura helyzet volt, mivel itt a Yas Marinán épphogy esteledett, de mindenki fitten várta a futam kezdetét.
- Egy erős pontszerző helyet várunk tőled, Nina - közölte Ayao a rádión keresztül.
- Meglesz - mondtam bizakodva. Azok után, hogy Seb büntetésének hála előreléptem egy helyet és láttam az előttem álló ellenfeleket, mint pl. Massát és Rosberget, úgy számítottam, simán kinéz nekem egy ötödik hely.
Persze, mint Spa óta mindenhol, most is a rajttól tartottam a legjobban. Nehéz egyszerre visszafogni a lendületemet és közben hajtani az autót, hogy jobban tudjak helyezkedni és ezt sajnos most sem sikerült maradéktalanul véghezvinnem. Nicóval sikeresen összekoccantunk és persze ki húzta a rövidebbet? Rögtön az első kör végén caplathattam a boxba, ahonnan csak a mezőny végére érkeztem vissza - pont Seb elé.
- Safety Car! Rosberg és Karthikeyan ütközött, törmelékek a pályán! - informált a mérnököm.
Az araszolás alatt megúsztam a támadásokat a mögöttem loholó Red Bulltól, de mihelyst megindultunk előre, rögtön bepróbálkozott az első adandó féktávon.
- Elhagyta a pályát! - panaszkodtam a rádión, amikor végignéztem, hogy Seb négy kerékkel pályán kívül előzött meg. Mire Ayao visszaüzent, hogy értesítik Charlie-ékat, német barátom gálánsan visszaengedett maga elé - Hm, manapság mégis létezik a sportszerűség? - tettem fel a költő kérdést, mire azt a választ kaptam a mérnökömtől, hogy filozofálgatás helyett inkább figyeljek magamra.
Tulajdonképpen nem a koncentrációm hiányának volt köszönhető az, hogy Seb két kör múlva -ezúttal már szabályosan- faképnél hagyott. Egyszerűen gyorsabb volt nálam, pedig Ayao szerint sérült autóval is megy. Akaratlanul is eszembe jutottak azok a becsmérlő megjegyzések, amiket a munkatársaim szájából hallottam tegnap éjszaka, és hirtelen kényelmetlenül éreztem magam. Ha a Red Bull ilyenkor szív, akkor szeretném, ha minket is többször sújtanának valami hasonlóval...
Féltávnál azért nem panaszkodtam, mivel izgalmas kis előzésekkel sikerült felverekedni magamat a top tízbe, egészen pontosan a hetedik helyig. Fogalmam sem volt, hogy Kimi mennyivel lehet előttem, mert hiába parancsoltam rá a versenymérnökömre, hogy tájékoztasson már róla, egyszerűen figyelmen kívül hagyta a kéréseimet. Ettől kicsit feszültté váltam, hiszen eddig mindig tudtam, hogy a finn hányadik helyen halad, most miért vonják meg tőlem a jogot, hogy a csapattársamról informálódhassak? Baljós érzés uralkodott el rajtam, attól tartottam, hogy esetleg azért nem mondják el, hogy merre tanyázik Kimi, mert már rég nincs versenyben, csak nem akarják, hogy kiessek a ritmusból, ami valljuk be, simán megtörténhetett volna. Az ő nézőpontjukból azért, mert ha a sorozatban pontszerző finn nullázik, akkor rám hárul a nyomás, hogy pontokat szerezzek a csapatnak, ami nem könnyű feladat a szoros mezőnyben. Az én nézőpontomból viszont azért, mert aggódtam volna érte, hogy ha ütközés miatt adta volna fel a küzdelmet, vajon nem esett-e baja és hasonlók.
Talán ezek a gondolatok foglalták le annyira az agyamat, hogy sikerült belekeverednem a 39. körben adódott tömeges ütközésbe. Az egész láncreakció azzal kezdődött, hogy Sergio megpróbált elmenni mellettem, de beleakadt az első szárnyam bal szélébe, amitől a Sauber megpörgött és keresztben átcsúszott az aszfalton. Megpróbáltam kikerülni, de ekkor meg Mark jött belém hátulról, így hiába úsztam meg a Pérezzel való ütközést, összeakadtam a Red Bullal.
- Francba már! Nem hiszem el! - őrjöngtem a rádión keresztül.
Ayao próbált nyugtatni, de felesleges volt. Nem mérges lettem, hanem csalódott. Egy újabb kiábrándító futam, egy újabb katasztrofális eredmény. Azon a pályán, ahol elvileg jól vezetek és ahol biztosan többet vártak tőlem, mint a mai teljesítményem.
Csüggedten sétáltam vissza a boxba, szinte szégyelltem magamat, hogy hamarabb kötök itt ki, mint kellene. Szinte előre tudtam, hogy mihelyst odaérek a pitwallhoz, szánakozó pillantások és sajnálkozó ölelések várnak rám. De amikor odaléptem a munkatársaimhoz, őszintén meglepődtem, amikor csak Ayao volt hajlandó felém fordulni a székével.
- Sajnálom, nem így akartam - kezdtem el mentegetőzni, de egyik csapattag sem mutatott semmi érdeklődést, úgyhogy jogos volt a kérdésem: - Ennyire megharagudtatok rám, vagy mi?
- Nina, Kimi vezeti a futamot! - tájékoztatott Ayao, mire kitágultak a szemeim.
- Ez...ez most komoly? - pislogtam rá csodálkozva. Nem igazán tudtam elhinni, hogy azért nem informáltak a finn pozíciójáról, mert éppen az élen áll! De mihelyst ránéztem a közvetítő monitorra, szerencsére pont azt láthattam, hogy Kimi Lotusa áthúz a célegyenesen, a képernyő alján pedig megjelenik a lila leggyorsabb kör felirat - Ezt nem hiszem el! - tátogtam még mindig a meglepetés hatása alatt.
Végignéztem a pitwallon ülő főnökökön és mérnökökön, mind árgus szemekkel tapadtak a monitorokra. Egyedül Mark Slade, Kimi versenymérnöke beszélt, méghozzá magához Kimihez, folyamatosan tájékoztatta őt minden apróságról. A többiek viszont hallgatagon vizsgálgatták az adatokat, teljesen Kimi versenyére összpontosult a figyelmük és mivel én már nem vezettem, csak a finnre fókuszáltak. Átéreztem a ritka pillanat hatását és ezek után már a kutya sem foglalkozott azzal, hogy én megint csúfosan elbuktam. Amikor Ayao felajánlotta a mellette lévő forgós széket, rögtön felültem rá és már fülessel a fejemen mosolyogni kezdtem.
- Hajrá Kimi! - biztattam a csapattársamat innen a boxból. Mivel erősen kételkedtem abban, hogy ezt meghallotta, keresztbetett ujjakkal és lábakkal drukkoltam tovább. Nem akartam, hogy elveszítse ezt a győzelmet!

(Kimi)

Hála Sebas tegnap büntetésének, ma eggyel kevesebb ellenfél rajtolt előlem a futamon. Ebből a kevésből Webbert rögtön el is hullott, mert az ausztrál szokásához híven pocsék startot vett. Maldonado a jobb felemen meg úgy szerencsétlenkedett, mint valami bakkecske, aki azt se tudja, hirtelen jött hiperaktivitásában melyik oldalra ugorjon, úgyhogy őt sem volt nehéz lehagyni. Persze Hamilton azért nem adta magát ilyen könnyen, őt nem tudtam megelőzni, de azért tisztes távolságból követtem. Eleinte elhúzott tőlem, amitől még nem fostam össze magamat és mint később kiderült, jó is, hogy nem tettem, mert a McLaren pár körrel később egyszerűen bedöglött. Lelassult, én meg köszöntem szépen és átvettem tőle a vezető helyet.
- Hamilton elszállt! - közölte szinte önkívületben Mark.

- Látom... - reagáltam rezignáltan. Fél körrel hamarabb észrevettem, hogy valami nem okés azzal a kocsival, most miért lepődjek meg?
- Csak úgy szólok, hogy te vezeted a versenyt, Kimi... - jegyezte meg mellékesen, miután nem kapott az övéhez hasonló "jajezaz!" reakciót.
- Feltűnt - szóltam vissza. Már nem volt előttem senki a pályán, szóval simán lejött, hogy én vagyok az első.
- Szeretném, ha megtartanád a helyedet - kérte, ezúttal már visszafogva előbbi lelkesedését.
- Akkor megtennéd, hogy nem dumálsz, amíg vezetek? - közöltem vele én is a kérésemet.
- Vettem, tartsd a tempót és a pozíciót! - Csak nem bírta ki, hogy ne adjon ki még egy utasítást...
Tettem a dolgomat, ugyanúgy körözgettem, mint az előző 20-ban. Most, hogy Hamilton eltűnt előlem, senki sem volt a közelemben, úgyhogy nem volt miért nyomnom. Pont annyira hajtottam meg az autót, amennyire kellett, de hiába voltak még tűrhetőek a gumik, Mark nyugtalan lett.
- Kimi, két kör múlva box!
Kiálltam, a srácok egész jó idő alatt új gumikat dobtak fel, aztán ismét visszakerültem az élre. Azért azt el kellett ismernem, hogy nem volt ellenemre ez a pozíció, elég régen szagoltam már a levegőt errefelé...
- Vettel mit keres mögöttem? - kérdeztem, amikor a visszapillantóban fura módon Sebet szúrtam ki. Na nehogy már ő rondítson bele ebbe a képbe az örökös győzelemhajszolásával. Tetszik, nem tetszik, ma nem ő fogja a legfelső dobogón inni a pezsgőt.
- Átmenetileg - fogta rövidre, majd a változatosság kedvéért megint utasításokat szabott ki - Magadra figyelj! Most nyomhatod pár körig, hogy legyen egy kis előnyünk, utána meglátjuk, mi a helyzet. Jól néz ki, de ne dőljünk hátra!
A következő körben tájékoztatott, hogy megfutottam a leggyorsabb kört. A rákövetkező körben informált, hogy már közel 4 másodperces az előnyöm. Már épp akartam szólni neki, hogy hagyja abba a pofázást, amikor újabb infót közölt:
- Oké, Kimi...Alonso van mögötted...Alonso 5 másodperccel van mögötted....tartsd a távolságot...tartsd a pozíciót!
- ,,Hagyj békén, tudom mit csinálok!" - szóltam vissza most már kissé idegesen. Szent szar! Hülyére vesz, de komolyan? Attól, hogy az élen vagyok, még nem kell, hogy egy agyilag roggyant baromnak nézzen, aki nem képes irányítani saját magát meg a kocsiját! Csessze meg, ezek után csak nem pofázik többet...
Érdekes módon befogta. Békén hagyott, mert talán felfogta, hogy tudom, mit csinálok. Ez azért nem semmi attól a mérnöktől, akivel több évet lehúztam és elvileg a tenyeremtől a talpamig ismeri a versenyzői képességeimet. Na bakker, ennyire bízhat meg az ember a legközelebbi munkatársaiban...
- Safety Car! - hallottam meg pár kör után Slade hangját. Annyira mégsem hatották meg a szavaim... - Koncentrálj, szükség lesz a jó reakcióra az újraindításnál! És figyelmeztetnélek, hogy ezúttal mind a négy gumit rendesen melegítsd be, hogy ne legyenek elfékezések, mint az előzőnél...

- ,,Igen, igen, igen, folyamatosan ezt csinálom, nem kell, hogy minden másodpercben emlékeztess!" - Nehogy már arról is osztogassa a tanácsait, hogy hogyan vezessem a mezőnyt SC szakasz alatt! K*rva idegesítő ez az állandó parancsolgatás. Az agyvizem már túl van a forrásponton, hála az idióta mérnökömnek meg az agyzsibbasztó benyögéseinek!
- Oké... - Legalább tudomásul vette, hogy nem kérek többet belőle... - A sorrend mögötted Alonso, Button, Vettel. Mindannyian gyorsak, figyelnünk kell rájuk!
Már nem vettem a fáradtságot, hogy ismét visszaszóljak. Pontosan tudom, hogy milyen kaliberűek ezek a srácok és mivel a visszapillantóbban éppenséggel pont látom, hogy mit művelnek, csak meg tudom állapítani, hogy veszélyesek-e vagy sem. De persze a mérnök mindent jobban tud, ő az agy én meg csak tegyem, amit mond. Inkább a "ha én nem pofázok, talán ő sem pofázik" taktikát követtem. És legnagyobb meglepetésemre be is vált.
Sima újraindítás, rögtön megléptem, megfutottam a leggyorsabb kört, és egy kör múlva már kaptam az üzenetet Slade-től, hogy megvan a 3 másodperc. Fasza, akkor mégsem hagy békén...
Csak álom volt: három kör erejéig élvezhettem a rádió kussolását. Viszont Mark mutatott azért némi haladást, mert csak a legfontosabb infókkal látott el és nem jött a tök felesleges, újoncoknak szóló tanácsaival. Marha nagy szerencséje van, mert unalmas élen töltött perceimben már azon agyaltam, hogy ha behúzom ezt a futamot, követelem Erictől, hogy szereltessen egy "rádió-kuss" gombot a műszerfalamra.
Hiába próbált nyomást gyakorolni rám, egyszerűen figyelmen kívül hagytam Slade riogatását Alonso közeledésével kapcsolatban. Hol érdekel engem, hogy hány leggyorsabb kört fut és mennyire közeledik hozzám, ha még mindig ugyanott toporog a második helyen? Amíg én diktálom a tempót és én vagyok elöl, nincs para. Majd ha egy másodpercen belülre kerül, eldöntöm, hogy van-e miért izgulni.
- Kimi, Alonso használhatja a DRS-t! Figyelj! - szólt a fülemre egy körrel később Mark. Fasza, akkor most jött el ez a pont. Utolsó előtti kör? Akkor még mindig nincs para. És már nem is lesz. Ennyi, simán behúzom!
- Kimi, megnyerted az Abu Dhabi Nagydíjat! - kiabálta a rádióba Eric örömteljes hangon. - Fantasztikus futam, remek munka! Le a kalappal előtted, megcsináltad!
- Megvan a győzelem, Kimi! - gratulált rögtön utána Slade is - Nagyon jó tempónk volt, te kihoztad a maximumot, 100 % teljesítmény! Elképesztő verseny volt, megérdemled a sikert!
- Kösz, fiúk, kösz mindenkinek! - hálálkodtam valamivel visszafogottabban, mint a munkatársaim, de azért őszintén - Jó volt az autónk, jó volt a futamunk. Szép munka. Ezt ma megünnepeljük!
A levezető kör alatt a levegőben lóbáltam a kezemet, tényleg örültem ennek a győzelemnek. Már kezdtem azt hinni, hogy nem fog összejönni az első hely a szezonban, de kellemes meglepetés, hogy most sikerült. Abu Dhabit nem csíptem eddig, az egyetlen versenyem itt egy nagy kalap szarral volt egyenlő, úgyhogy nem is vártam sokat a maitól sem. Ahhoz képest nem is rossz ez a győzelem, sőt...

(Nina)

- Megcsinálta! - ugrottam fel a székemről. Hirtelen azt sem tudtam kihez forduljak, csak ordítottam a levegőbe - Megcsinálta! Megnyerte!
Elmondhatatlanul örültünk Kimi győzelmének! A pitwallon és a boxban egyaránt égbekiáltó üvöltések hangzottak fel, senki sem bírta magában tartani az örömöt. Össze-vissza kiabáltunk és ölelkeztünk egymással, mialatt Mark és Eric Kimit dicsérték a csapatrádióban. A finn nem hazudtolta meg magát, amikor röviden, tömören, de elégedetten mondott köszönetet a csapatnak. Hozzá képest a versenymérnöke -aki szintén nem egy érzelemdús ember- teljesen kifordult magából, amikor önkívületben hadonászott a kezével, a főnök pedig nem győzte ölelgetni az éljenző munkatársakat. A szerelők sem vártak tapsra, eldobták a szerszámaikat és kirohantak a garázsokból, majd csatlakoztak hozzánk, akik szintén a dobogóhoz
igyekeztünk. Mint a győztes csapat, úgy nyomorogtunk a kordonoknál, mint a heringek. Amikor Kimi kiszállt a Lotusából, mindenki üdvrivalgásba kezdett, a finn pedig úgy hálálta meg mindezt, hogy felállt az autójára és integetett és tapsolt felénk, majd győzteshez méltóan mutogatott a levegőbe. Még mielőtt kezet ráztak volna Fernandóval és Sebbel, a kordonok felé vette az irányt és velünk örömködött először. Természetesen elsőként Eric-kel ölelkeztek össze, de Mark sem hagyta hátbaveregetés nélkül a pilótáját, sőt a szerelők is mind úgy érezték, hogy meg kell szorongatniuk őt. Addig-addig húzódott mindez, hogy egy pillanatra megrémültem, hogy én nem is fogok sorra kerülni, mert Kimit már elkezdte cibálni az FIA-s tag, akinek az a dolga, hogy a dobogósokat a megfelelő helyre terelje. Nem akartam kimaradni az ölelkezésekből, hiszen én is legalább annyira úsztam az örömmámorban, mint minden más Lotus-os csapattag és jelen pillanatban minden vágyam az volt, hogy én is gratulálhassak Kiminek. Szerencsére a finn az FIA-s hívószavára ellenére nem hagyta magát és engem sem hagyott ki a sorból. Amikor áthajolt a kordonon, kinyújtottam a karomat felé és olyan szorosan átöleltem a nyakát, amennyire csak bírtam. Az túl snassz lett volna, ha a többiekhez hasonlóan csak megütögetem a hátát, úgyhogy ehelyett egy cuppanós puszit nyomtam a bukósisakja rostélyára, ami persze csodaszép nyomott hagyott maga után, de ez érdekelt most a legkevésbé.
- Megérdemled! Büszke vagyok rád! - kiabáltam az arcába, de erősen kétlem, hogy a bukón keresztül hallotta a szavaimat. Én sem értettem semmit abból, amit onnan bentről mondott, de talán nem is volt szükség rá. Sokkal többet jelentett, hogy egy pillanat erejéig vele együtt örülhettem, mielőtt elszakították volna tőlünk.
Már az a pár perc is soknak tűnt, amíg újra láthattuk, de ezúttal már a dobogó legfelső fokán állva. Izzadtságban úszott és teljesen kipirult az arca, de a közömbös arckifejezés látszata ellenére tudtam, hogy belül ugyanúgy örül a győzelmének, mint mi itt lent. Mindhárom fiú elfáradt, talán ennek tudható be, hogy eleinte még a mosolygás is megterhelőnek bizonyult számukra. De nem kellett sokat várnunk azokra a bizonyos vigyorokra, főleg amikor a kupák átadása után -amit természetesen mi, Lotusosok torokhangon üvöltve asszisztáltunk végig- David Coulthard odament a srácokhoz és sorban mindegyiket meginterjúvolta. Amikor Kimi elég dugta a mikrofonját, elsőként gratulált a győzelméhez, majd megemlítette, hogy ez az első sikere a 2009-es Belga Nagydíj óta, végül pedig megkérdezte, hogy milyen érzések játszódnak le benne ebben a pillanatban.

- ,,Nem nagyon vannak" - hangzott fel a mikrofonból Kimi tömör és pimasz válasza. Erre nem csak a közönség kezdett őrjöngő nevetésbe, de mindenki más vidáman fogadta a győztes első szavait az interjúból. Akkor tört ki az igazi jó hangulat, amikor az újabb firtató kérdésre válaszolva a finn egy mondatában elejtett egy káromkodást:
- ,,Hát...múltkor még azért csesztetek le, mert nem mosolyogtam annyit, szóval..."
Majd később Sebastian száján is kicsúszott egy kisípolandó szó.
- ,,Meg volt rá az esély, hogy elb*sszuk ezt a mait...de nem b*sztuk el!"
Szegény DC azt se tudta, hogyan mentse ki a fiúkat, mi pedig a nézőkkel együtt már nem csak a becsúszott bakikon, de a zavartban lévő skóton is jót mulattunk. A következő megmosolyogtató pillanat az volt, amikor Seb nyakon locsolta David-et, amikor az ismét Kimivel akart pár szót váltani. Az interjúzás így kissé elhúzódott, de amikor a srácok visszavonultak, a pályán lévő összes élőlény egy emberként tapsolta meg a ma este sztárjait, legfőképpen a mi győztesünket.

Egy örökkévalóságnak tűnt, mire visszakaptuk Kimit. Az írott sajtós interjúk nagyon nehezen akartak véget érni, az újságíróknak ezer meg ezer kérdése volt mindhárom dobogóshoz, de előszeretettel faggatták a győztest. Mivel mi nem tartózkodhattunk bent, ezért a boxokban készültünk az ünneplésre. Mivel nem számítottunk arra, hogy számunkra ilyen sikerrel zárul a verseny, egyelőre nem volt alapunk a bulihoz, de hála a leleményes szerelőinknek, nemsokára előkerültek a pezsgők és a poharak, így amíg Kimi a kötelező körökön vett részt, minden csapattag koccintott és ivott az egészségére. Legközelebb csak akkor láttuk a finnt, amikor csapatfelsőben, farmer térdnadrágban, sapkában és sörrel a kezében jelent meg a csapatfotózáson. Szegénynek megint túl kellett esnie a gratuláló öleléseken, a gumikért felelős mérnöktől kezdve, az edzőjén át a csapattulajdonosig mindenki váltott vele néhány szót. Én már megint az utolsók között tudtam odanyomakodni hozzá, két percünk volt arra, hogy eldaráljunk egy-egy mondatot.
- Elképesztő vagy! - ugrottam a nyakába önfeledten - Fantasztikusan mentél, teljesen megérdemled a sikert! Nagyon büszke vagyok rád!
- Sajnálom, hogy kiestél... - mondta, miután elmosolyodott az érzelemkitörésemen.
- Kit érdekel? - rántottam meg a vállamat nevetve - Boldog vagyok, hogy láthattalak győzni. És boldog leszek, ha meg is ünnepelhetem veled!
- Szavadon foglak, kislány! - figyelmeztetett mosolyogva, majd átkarolt, így csatlakoztunk a többiekhez, akik már a garázsaink előtt pózoltak.
Végül kismillió kamera előtt elkészültek a csapatfotók, kis híján megvakultunk a sok vakufénytől, de amikor a fotósok megunták a kattintgatást, végre visszavonulhattunk oda, ahová csak fekete-arany ruházatú emberek bejáratosak. Újabb pezsgők durrantak, újabb poharakat töltöttünk meg a győzelmi nedűvel, és újabb gratulációk sora kezdődött meg. Egy végeláthatatlan estének néztünk elébe.

Persze hol máshol rendezhettünk volna győzelmi partit, ha nem a Yas Marina csillogó villogó luxushoteljében? Éjszaka még pazarabb látvány nyújtott az egész komplexum, tuti, hogy az űrből is látják ezeket a vakító színes fényeket...
De nem ez volt a fő ok amiatt ide telepítettük át az egész ünneplő bagázst. Mivel ez egy arab ország, elvileg tilos alkoholt fogyasztani, főleg nyilvános helyen, de mivel mi nem narancslével akarjuk leöblíteni ezt a fantasztikus napot, így bármilyen klub vagy bár helyett a hotelt választottuk, ahol vállalták, hogy annyi alkoholmennyiséget adnak a szolgálatunkra, amennyi csak jólesik. Így már semmi akadálya nem volt annak, hogy megadjuk a módját a győzelem megünneplésének.
Heidivel még a parti kezdete előtt meglógtunk, hiszen le kellett cserélnünk a verseny alatt viselt ruhánkat valami bulisabb szerkóra. Nem szépítkezhettünk sokáig, hiszen vártak vissza a többiek. Legalábbis azt hittük, amíg vissza nem értünk a buli helyszínének kiválasztott kupolás terembe, ahol a Lotusos nép már kellőképpen belerázódott a partihangulatba. Szólt a zene, villództak a fények, megjöttek a VIP vendégek is, teljes zsongás töltötte be a teret.

- Itt ma senki sem marad szárazon - jósolta meg a barátnőm, amikor végignéztünk a tömegen. Ekkor megakadt a szeme valakin - Hé, te! Az nem egy Red Bull-os szerelő?

- Azt nem tudom, hogy szerelő-e, de Red Bull-os pólója van, úgyhogy...mi a franc van itt?

- Azt hiszem a bikák is inni akarnak ma! - kuncogott Heidi - Nyilván nem találtak más helyet az ünneplésre.

- Dupla csapatbuli? Akkor ez tényleg durva este lesz! - nevettem fel. Halvány emlékek derengtek fel előttem a legutóbbi Lotus-Red Bull közös buliról még Bahreinben, ahol szintén érdekesen alakultak a dolgok az éjszaka folyamán.

- Csajok! - lepett meg minket hátulról egy ismerős hang. Megfordulva egy boldog Sebastiannal találkoztunk szembe, aki üdvözlésképpen egyszerre ölelt meg mindkettőnket - Hű, csinosak vagytok, mint mindig.

- Te pedig vigyorogsz, mint általában! - állapítottam meg mosolyogva - Gratulálok, nagyot alakítottál a futamon!

- Hát igyekeztem! - szegte fel az állát büszkén, majd miután Heiditől is besöpört egy dicséretet, hozzá beszélt: - Egyébként nem tudom sikerült-e már kisakkoznod, de ha mi itt ünneplünk, a lovagod is itt van a közelben...

- Itt sem vagyok! Jó bulizást, mosolyhuszár! Neked is csajszi! - dobott felém egy puszit már eltávozóban. Azta, elég volt szóba hozni Heikkit, máris faképnél hagy!

- Na és hogy képzelitek, hogy ti is itt őrjöngtök? - kérdeztem mindenféle rosszindulat nélkül. Még mindig nagyon mosolygós kedvemben voltam és ez aligha fog változni az éjszaka folyamán.

- Nézd, erre a napra inni kell! - emelte felém a poharát nevetve. Koccintani szeretett volna velem, de csak ekkor tűnt fel neki, hogy az én kezemben nincsen semmilyen innivaló - A fenébe, te meg hogy képzeled, hogy üres kézzel járkálsz? A főnökötök meg fog büntetni!

- Igazad van, már repülök is a bárhoz! Jó ünneplést neked, Seb! Még koccintunk, jó? - böktem meg a mellkasán, mielőtt még elrabolták volna tőlem a munkatársai. Nem igazán tetszett nekik, hogy velem társalog, amikor velük kellene iszogatnia. Szegény honfitársamnak csak egy bólintásra futotta, aztán elnyelte őt a bikás közeg.

- Nézzünk csak oda, már megint itt tartunk? - kérdeztem kuncogva a sajtósomtól, amikor megérkezve a bárpulthoz ott találtam őt Damiennel.

- Eléggé Montreal-feelingem van! - vallotta be Michaela, majd jó nagyot kortyolt az italából. Mihelyst elvált a szája a pohártól, Damien is befejezte az ivást és rögtön lecsapott rá. Tényleg hasonló volt a szitu, mint Kanadában az én tiszteletemre rendezett afterpartin, amikor ugyebár először találtak egymásra.

- De most győztünk, szóval kirúgjuk ennek a luxusplaccnak az oldalát! - rikkantotta a kedvenc szerelőm, majd a magasba emelte a poharát és a saját maga által komponált "Lotus győzelmi himnuszt" kezdte el énekelni. Az sem zavarta különösebben, hogy esélye sem volt túlüvölteni a zenét, sőt az egész nóta három sorból állt, ami egyben a refrént is jelentette. De ő szemmel láthatólag élvezte, úgyhogy ráhagytuk.

- Na és te már gratuláltál a győztesünknek? - tudakolta Michaela. Ahogy felvonta a szemöldökét, láttam rajta, hogy nem csak úgy általánosan kérdezi.

- Egyelőre alig tudtunk három szót beszélni anélkül, hogy nem kellett valahová elrohannia - sóhajtottam, majd a kezembe vettem a frissen rendelt italomat és kortyoltam belőle párat.

- Hát ez szomorú! Miért nem rongyolsz oda hozzá most rögtön? - kérdezte tőle szokatlanul lazán.

- Nem is tudom, hol van - néztem szét a rengeteg emberen. Persze, hogy szerettem volna odamenni hozzá, de még a csapattársaimat is alig ismertem fel, annyian öltöztek civil ruhába a buli kedvéért.

- Biztos a nagyarcoktól fogadja a gratulációkat, mint az elmúlt egy órában. Biztos örülne egy kis változatosságnak, már ami a gratulációkat illeti - eresztett meg felém egy pajkos mosolyt.

- Michaela, ezt pont te mondod? - pislogtam meglepetten - Most azt várod, hogy lépjek oda hozzá és csókoljam meg mindenki szeme láttára?

- Miért ne? - vonta meg a vállát könnyedén - Nina, előbb-utóbb úgyis kiderül majd. De ha ennyire meg akarjátok tartani magatoknak, akkor majd utólag ráfogjátok a hirtelen jött boldogságra és az illuminált állapototokra...

- Biztos, hogy nem! - utasítottam el a lehetőséget nevetve - Ez egyikünknek sem jönne be. Nem, akkor már tudja meg mindenki, de én nem fogok semmit letagadni. Se őt, se a kapcsolatunkat.

- Ejj, de szerelmes a kislány! - kuncogott. Az előbbi határozott arckifejezés rögtön leolvadt az arcomról, éreztem, hogy elpirulok, de rájöttem, hogy tök felesleges ezen paráznom. Ha egyszer igaza van, akkor miért tegyek úgy, mintha nem így lenne?

- Akkor most bizonyára nagyon féltékeny vagy.

Rémülten fordultam a másik oldalamra, amikor egy Michaelaénál mélyebb hangot hallottam magam mellett. Legnagyobb meglepetésemre Heikki ült a másik bárszéken, éppen rendelt két italt, de közben mosolyogva nézett rám.

- Neked is szép estét, Heikki! - üdvözöltem, miután megbarátkoztam a hirtelen jelenlétével - Mit mondtál az előbb?

- Mondom, akkor biztos féltékeny vagy - ismételte meg, majd az értetlen arckifejezésemet látva a fejével egy csoport felé bökött, ahol végre felfedeztem Kimit. Tényleg ő állt ott néhány csaj társaságában, sejtésem szerint az összes egy-egy arab sejk vagy más VIP vendég párja lehetett, de tény, hogy az összes úgy nézett ki, mint egy topmodell. Szemmel láthatóan jól érezték magukat, mosolyogva beszélgettek a finnel.

- Tévedsz, egy cseppet sem vagyok féltékeny - válaszoltam mosolyogva. Így is volt, valahogy nem tudtam mérgelődni azon, hogy Kimit ennyi szép nővel látom. Biztos voltam benne, hogy nincs okom féltékenykedni.

- Na persze! - legyintett ez a finn. Most hogy így ránéztem, hirtelen de ja vú érzésem lett, és eszembe jutott valami.

- Tudod, Heikki...egyszer egy nálam tapasztaltabb ember azt mondta, hogy nem az a lényeg, hogy kivel van öt percig. Hanem az, hogy kihez megy vissza az öt perc után. És nem utolsósorban, hogy végül kivel tölti az éjszakát... - tettem hozzá magabiztosan, majd a hatás kedvéért kacsintottam is egyet.

- Hm, csak dicsérni tudom ezt az okos embert! - bólogatott vigyorogva. Úgy tűnik, magára ismert.

- Okosnak azért nem nevezném - kekeckedtem. Ha már kicsit fényeztem, muszáj volt egy kis borsot is az orra alá törni - Akkor valószínűleg nem az én lelkiismeretemet akarná befolyásolni, hanem a nőjével szórakozni. Úgyhogy tipli Heidihez, téged keres, te szerencsétlen!

- Ha már te is megfogadtad a tanácsomat, én is megfogadom a tiédet! - mosolygott Heikki, majd szófogadóan továbbállt. Mikor eltűnt, visszafordultam Michaelához, aki viszont ismét Damien szájában volt, úgyhogy elérkezettnek láttam az időt arra, hogy magukra hagyjam őket és ahhoz menjek, akivel valójában szeretném eltölteni az estét.

Ahogy telt az idő, egyre többen jelentek meg a kupolateremben. Lotusosok, Red Bullosok, külsősök, fizetős szállodavendégek, egy-két bulizni vágyó pilóta töltötte be a helyet, így nem kis tömeg gyűlt össze. Nem is lehetett könnyen közlekedni. Mire odaértem arra a placcra, ahol az előbb még Kimit láttam a hölgyekkel, már csak néhány arab csávó beszélgetett, úgyhogy keresgélhettem tovább a finnt. Már kezdtem feszültté válni, mert akárhányszor elindultam valamelyik irányba, mindig másnál kötöttem ki. Néhány arab faszi meginvitált egy kis iszogatásra, az egyik Red Bull-os csapattag pedig mindenáron táncolni akart velem, de mindegyiküket leráztam, egyszerűen azért, mert nem akartam mással lenni. Hol vagy már Kimi?!

- Hé, hé, állj csak meg! Igen, te ott! - kiabált utánam valaki. Sóhajtva fújtam ki a levegőt, végre megtalált!

- Kimi, az istenért! - kiabáltam vissza, de úgy három lépés alatt letudtam a köztünk lévő távolságot. Nevetve odasimultam hozzá, így tisztán éreztem rajta az alkhoholszagot. Gyanakvóan felnéztem rá - Kims, te már kissé becsíptél, jól érzem?

- Nem tudom, miről beszélsz... - vigyorodott el, ahogy lenézett rám.

- Fogadok, hogy azok a csodálatos nőszemélyek is lelkesedtek az ártatlan képedért! - kuncogtam a piamennyiségtől csillogó szemét nézve.

- Mi ez a többesszám? Én csak egyet látok...vagy kettőt, de az tök ugyanaz - tette hozzá kissé összezavarodva. Az sem érdekelt, hogy kissé spicces állapotban beszélt, mert a mondanivalójától teljesen elolvadtam. Nemhiába éreztem úgy, hogy teljesen felesleges féltékenykednem. De azért a megerősítés nem volt ellenemre!

- Már azt hittem, sosem akadok rád! - panaszoltam - Az est sztárjának mindenkivel innia kell, de ha rólam van szó, már csak annyira futja, hogy kettőt lát belőlem...mondhatom szép.

- Bocs, de veled nem inni akarok, mint minden más fazonnal - kontrázott, majd felvonta a szemöldökét és egy kaján mosoly jelent meg az arcán. 

Tudtam, mire gondol. De én már előrébb jártam. Miközben felnéztem rá, felemeltem a karomat, majd átkulcsoltam a nyaka körül. Mosolyogva fogadtam az ő karjait, amik a mozdulatom hatására a derekamra fonódtak. Azonnal megéreztem az apró kis hullámokat, amik közöttünk vibráltak.

- Legyen a tiéd ez az este! Mindenestül - mondtam mosolyogva, mire ő alkoholmámorosan visszamosolygott.

A következő pillanatban összekoccant az orrunk. Mindketten kezdeményezni akartunk és ezzel alaposan megleptük egymást. Nevetnünk kellett, de így sem bírtuk sokáig, hagytuk, hogy beteljesüljön az, amire vállalkoztunk. Amikor összeértek az ajkaink, lehunytam a szememet és erősen arra koncentráltam, hogy kizárjam a külvilágot. Nem számít, ki fújjol vagy ki ujjong, magasan letojok mindenkit. Nem akarom letagadni őt, magunkat és a kapcsolatunkat. Csak az számít, hogy vele akarok lenni. A többi már csak részletkérdés.

*az idézőjeles, dőlt betűs mondatok szó szerinti Kimi-idézetek :)