94. fejezet: Tarts ki mellettem!

Sziasztok!
Egy nagyon, nagyon hosszú résszel jelentkezek, úgyhogy bocsánat, hogy eddig tartott összehozni, de nem kis mennyiséget kellett begépelnem és semmiképpen sem szerettem volna ketté törni. Lehet, hogy kicsit egyhangú fejezet lett, de úgy gondoltam, hogy a sok lazább után jöhet egy ilyen komolyabb is :) Aztán csak remélem, hogy ez is tetszeni fog :)
U.i.: képeket később pótolok, még egyelőre nem találtam meg a megfelelőket.
Jó olvasást és kitartást még péntekre! ;)

(Nina)

- Mondj egy színt!
- Fekete.
Belepillantottam a magyarázatba: a fekete azt jelenti: gyűlöllek. Gyűlöllek? A francba. Úgy tettem, mintha nem hallottam volna.
- Micsoda?
- Mondom fekete - ismételte meg annak ellenére, hogy egyáltalán nem a kérdésem kötötte le a figyelmét.
Miért pont a feketét? Most komolyan gyűlöl? Vagy ez a hülye teszt hazudik? Úristen, mióta hiszek én ezekben? De azért egy próbát megér...
- Akkor mondj egy másikat! Kérlek... - tettem hozzá kérlelően, amikor egy értetlen pillantással a tudtomra adta, hogy nem vágja, miért kérdezek ilyen -látszólag!- hülyeségeket.
- Fehér - mondta néhány másodperc után.
Ismét belebújtam a színmagyarázatba: a fehér jelentése: bírlak. Na, azért ez már jobban hangzik. De ahogy látom, vannak itt sokkal, de sokkal előnyösebb választások is. Hátha rá tudom venni, hogy válassza például...hm, például a narancsot...vagy a rózsaszínt.
- És ha nem feketét és nem fehéret kellene mondanod, mit mondanál? - próbálkoztam be ismét, de erre már nem úgy reagált, ahogy szerettem volna.
- Azt, hogy ha nem fogod be, én fogom befogni! - fenyegetőzött. Felvont szemöldökkel néztem fel rá, mire ő somolyogva felém fordult.
- Csábító ajánlat, de szeretném, ha válaszolnál! - pislogtam rá reménykedve abban, hogy ezzel meggyőzöm.
- Előbb mondd el, miért kérdezed! - Hát akkor a pislogás nem jött be...
- Előbb mondj egy színt! - erősködtem. Az úgy nem érdekes, ha megtudja, hogy milyen jelentésekkel bírnak a színei. Különben is úgy a legőszintébb és legigazságosabb a teszt, ha a kérdezett fél mit sem sejt arról, mire megy ki a játék.
- Jó, akkor...szürke, mit t'om én?! - vágta rá, miután ötletet kapott a tévében korizó hokijátékosok mezét látva.
Fél percig megint nem zaklattam, amíg meglestem, hogy a szürke mire asszociál. Micsoda?! Eltűnhetnél?
- Áhh, elegem van! - dobtam el az ölemből az újságot. Morcosan összefontam magam előtt a karomat, miközben továbbra is a
- Most meg mi bajod van? - kért számon az előbbi akciómon meglepődve - Menstruálsz, bakker?
- Majdnem. Igazából ez is csak egy női rigolya... - dohogtam és ezzel kicsit magamat is ostoroztam. Tök fölösleges volt rápillantani erre az értelmetlen tesztre, baromság az egész! Magamnak köszönhetem, hogy arra vetemedtem, hogy kipróbáljam. Csak hát ugye az a fránya kíváncsiság...
Fura pillantást vetett rám, mire elmosolyodtam. Tisztán láttam rajta, hogy legszívesebben megkérdőjelezné elmeállapotom épségét, csak mivel őt udvariasságból faragták, inkább kihagyta.
Egy darabig csendben maradtunk. Ő ismét a hokimeccsnek szentelte a figyelmét, én meg csak próbálkoztam ezzel. Néha-néha odapillantottam az újságra, és ekkor elkapott a kísértés, hogy megnézzem, a többi színhez milyen jelentés párosul. De ilyenkor inkább visszafordítottam a tekintetemet a tévé felé. Mit számít, hogy mit ír az az értelmetlen teszt, ha az akit kérdeznem kéne, mellettem, a kanapémon fekszik és miközben a hokimeccsét nézi a tévében, a hajamat birizgálja? De egyszerűen nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy éppen a negatív színek jutottak először eszébe. Muszáj volt valamivel kompenzálnom ezt.
- Esetleg kék? Az is sötét szín!
- Nina, mi a jó büdös francért kérdezel ilyeneket? - kérdezte most már türelmetlenül. Bocsánatkérően néztem rá, de ezzel még nem hatottam meg - Na, tényleg, mire jó az, ha mondok egy színt?
- Csak egy kérdés volt - vontam meg a vállamat.
- Amire se a fekete, se a fehér, se a szürke nem volt jó válasz - egészítette ki, és ezzel el is mondta a bosszankodásom okát.
- Akkor talán mondhatnál egy negyediket, hátha az beválik! - javasoltam lelkesen. Hátha lesz akkora mázlim, hogy egy meleg színt mond, ami sokkal pozitívabb jelentéssel bír a teszt szerint.
- Piros - Igen, igen, igen! - De az az utolsó, oké?
- Oké, oké! - ugrottam fel a kanapéról. Gyorsan a kezeim közé kaparintottam az elhajított újságot és visszalapoztam a teszthez. Kikerestem a piroshoz tartozó jelentést, ami már valamivel kellemesebb volt, mint az előzőek.
- Aha, szóval szerinted nagyon cuki vagyok - olvastam fel neki az eredményt. Kíváncsian vártam a reakcióját és hála az égnek, nem csalódtam benne.
- Ha meleg lennék, biztos azt mondanám, hogy "cuki" vagy, de így...na, hát nem ez a szó jut először eszembe rólad - vigyorgott kajánul. Érdeklődve vártam a folytatást, de csak ennyit tett hozzá - Tudod te, ne nézz így!
- Az egyetlen jó megoldást is elrontod. Kösz szépen, rendes vagy! - játszottam el a sértődöttet.
- Most már elárulhatnád, hogy mi a szent szar ez a színes baromság! - ráncolta a homlokát a reakcióm láttán.
- Teszteld le, melyik szín jut először eszébe rólad és kiderül, hogy érez irántad! - olvastam fel a teszt lényegét - És te olyan szívmelengető válaszokat adtál, mint gyűlöllek, bírlak és eltűnhetnél.
- Ja, mondjuk ezek tök igazak - bólogatott helyeslően, mire kitágultak a szemeim a döbbenettől - Gyűlöllek, amiért hiszel ezekben a baromságokban. Bírlak, amiért ilyen naiv vagy. És eltűnhetnél a képernyő elöl, mert eddig jobb helyed volt itt - paskolta meg maga mellett a kanapét mosolyogva.
Hogy is szól a mondás? Minden rosszban van valami jó? Imádom, hogy ez a finn minden - legalábbis számomra- rosszból ki tudja hozni a legjobbat. Ezek után nem csoda, hogy örömmel fészkeltem vissza magamat az előbbi pozíciómba, vissza mellé a kanapéra. Igaza van, jobb nekem itt, mint a tévé előtt ácsorogni.
- Amúgy meg azért is gyűlölhetnélek, mert csalsz - mondta, miután ledobtam magam mellé és így beleleshetett az újságba - Egy rohadt szóval nem mondtad, hogy rólad kell, hogy eszembe jusson a szín.
- Miért, akkor nem feketét mondtál volna? - érdeklődtem kíváncsian. Ez azért adott némi esélyt arra, hogy ha rám vonatkoztatta volna a színeit, nem rögtön feketével indított volna.
- Persze, hogy nem - bizonygatta nevetve, majd lopva belelesett a teszt eredményeibe - Hanem mondjuk...rózsaszínt?
- Rózsaszínt?! Imponáló, hogy a rózsaszín jut rólam eszedbe! - forgattam a szememet.
- Hát ha olyan opció van hozzá, hogy megpuszilnálak, akkor tuti - tette hozzá vigyorogva - Bár ezek elég enyhe lehetőségek...
- A perverz formádat, Kimi! - csóváltam a fejemet mosolyogva. Nem ellenkezett, úgyhogy a ferde mosolyával beismerte, hogy tényleg erotikus dolgok körül forogtak a gondolatai.
- Szóval akkor rózsaszín! Meg izé...narancs...ha már csak ilyen dedósok vannak - döntött, miután kiválasztotta a megölelnélek opciót is.
- Akkor én kéket mondok - határoztam el magam a járnék veled lehetőség mellett.
- Csapjuk hozzá még a vöröset is - ajánlotta fel rötyögve.
- De hát olyan nincs is! - nevettem fel a tesztben nem létező szín párosításon.
- Csak arra vár, hogy kitaláljuk! - válaszolta lelkesen. Az a széles vigyor minden elárult a fantáziadús szándékairól. Meg az is, hogy amikor kuncogva reagáltam a javaslatára, magához húzott és egy ráérős csókban részesített. Igaz, hogy közben beiktatott egy kis tapizást is, de ezek szerint lényegében erről szól a vörös szín...vagy annak rövidített változata.
- Lemaradsz a meccsről... - figyelmeztettem mosolyogva, de persze eszem ágában sem volt a hokisok érdekében elhúzódni tőle. Szerencsémre őt sem kötötte le annyira a meccs vége, hogy továbbra is a tévét bámulja.
Teljesen vízszintes helyzetben nyúlt el a kanapén, míg én az öléből hajoltam le hozzá az újabb csókokért. Ahhoz képest, hogy milyen nyugisan töltöttük el eddig a délutánt, meglepő volt, hogy hirtelen ennyire vágytunk egymás közelségére. Bár ha azt vesszük, hogy az elmúlt napokban nem is láttuk egymást, akkor teljesen érthető, ha most akarjuk bepótolni, amit eddig hanyagoltunk.
Abu Dhabi után kellőképpen másnaposan még együtt jöttünk haza Svájcba, de a friss futamgyőztest még aznap délután zaklatni kezdték a haverok. Miután Kimi megunta a véget nem érő hívásokat, engedett a csábításnak és átugrott óhazájába, hogy a teljes finn delegációjával is megünnepelje visszatérése első győzelmét. Persze mindenki előtt tiszta volt, hogy a srácok csak ürügyet kerestek arra, hogy régi cimborájukkal bulizhassanak, de Kimit sem kellett félteni, másnaposan is bevállalta a harmad- és negyednapozást. Abba viszont már nem ment bele, hogy engem is magával vigyen, sőt már akkor kijelentette, hogy szó sem lehet arról, hogy én is csatlakozzak, mielőtt egyáltalán rákérdezhettem volna. Az én változatom szerint végül azért nem tartottam vele, mert úgy gondoltam nem vagyunk összenőve és jár neki a szórakozás a haverokkal is, ő viszont kitartott annál a verziónál, hogy azért nem mehettem, mert ,,nem vihet el egy olyan tipikus finn kanbulira, ahol olyan seggrészegre issza magát, hogy talán még engem sem ismerne meg, arról nem is beszélve, hogy az alkoholmennyiségtől kiütve nem tud annyira figyelni rám, hogy a csajozós cimborái -azaz Joonas- ne másszanak rám". Annyira nem is volt nehéz megegyeznünk abban, hogy én inkább itthon maradok a kutyámmal, aki szintén díjazta a véleményünket. Amíg Kimi Finnországban vedelt, én minden szabad percemet kihasználtam arra, hogy Damont nyaggassam, szegény tisztára fel volt dobva, hogy a gazdija egyszer egy hónapban otthon van, úgyhogy volt mit bepótolnunk. De mint kiderült, nem csak a kutya hiányolt az utóbbi időben...
- Hát ez meg? - kaptam fel a fejemet egy sípoló hangra.
- Mmm...mi bajod van? - mormogta a finn, miközben azon igyekezett, hogy a fészkelődésem helyett inkább folytassuk azt, amit elkezdtünk - Hé, bakker, beletérdelsz a tökömbe?! - szisszent fel, amikor véletlenül eltaláltam az ágyékát.
- Bocsi - kuncogtam, majd bocsánatkérő pillantással próbáltam kiengesztelni. Mivel már nem figyeltem fel több zavaró hangra, hagytam,hogy újra belefeledkezzünk a smárolásba. De ekkor megint meghallottam - Ez a csengő! - eszméltem fel hirtelen.
- Óóó b*zdmeg, ki az? - morogta Kimi, miután kikászálódtam az öléből és az ablakhoz mentem, hogy meglessem, ki zavarja meg idilli pillanatainkat.
Nem is akartam hinni a szememnek, amikor kinyitva az ajtót azokat láttam meg, akikre egyáltalán nem is számítottam volna. Elsőként Joachimra tippeltem, mert az utóbbi napokban is sűrűn megfordult nálam, második lehetőségként pedig az eltévedt pizzafutárra -aki most kezdett nemrég a helyi pizzériában és szegény még eléggé zavarban a házszámokat illetően-, így érthetően meglepődtem, amikor a küszöb másik oldalán apám és a bátyám állt, akinek a kezében még a jól bebugyolált kis unokaöcsém is felém pislogott.
- Nahát! - Ennyire voltam képes, miután ajtót nyitottam nekik.
- Neked is szia, húgi - üdvözölt jókedvűen Stefan, majd odahajolt és egy puszit nyomott az arcomra -
- Ööö...sziasztok! Micsoda meglepetés! - nevetgéltem, miközben a hajamba túrtam, mert hirtelen szükségét éreztem annak, hogy a zilált külsőmet észrevétlenné tegyem a családtagjaim számára. Túlzás azt állítani, hogy a legjobbkor jöttek...
- Azért egy puszi kaphatok a kislányomtól? - nyújtotta felém a karját mosolyogva apa. Odabújtam hozzá, és hagytam, hogy apásan átöleljen és megsimogassa a fejemet - Nahát, mintha kicsit megerősödtél volna!
Először azt hittem, úgy érti meghíztam, de amikor láttam, hogy a tekintete alapján a mellkasomra utal, leesett, hogy az ölelkezés közben kissé akadályozó melleimre célzott. Nem hoztam magamat zavarba azzal, hogy elmondom a mellnövekedésem okát, de sajnos a kínos szitut így sem kerülhettem el.
- Látom nem számítottál az érkezésünkre - jegyezte meg a bátyám, aki szemmel láthatóan mulatott azon, hogy váratlan időpontban törtek ránk. - Elég lengén vagy öltözve így tél közeledtével, nem?
Mellesleg ekkor tűnt fel nekem is, hogy bugyi-rövid ujjú kombóban fogadtam őket az ajtóban. Igazán előnyös, ha az ember apja érkezik látogatóba. Pechemre az ő figyelmét sem kerülte el a hiányos öltözékem.
- Pedig alig egy hete beszéltük meg, hogy meglátogatunk - emlékeztetett. Igen apa, csak éppen az elmúlt egy hét alatt annyi minden történt, hogy pont kiment a fejemből ez a találkozó. De ezt nyilván ő is észrevette rajtam, sőt még gyanakodni is kezdett, hogy mi okból felejtettem el - Kislányom, csak nem vendéged van?
- Hát ööö...figyelj, apa, ha már itt tartunk... - kezdtem el hablatyolni. Fura, de hirtelen azt sem tudtam, hogyan adjam be neki, hogy az a bizonyos vendég már elég járatos a házamban. De elég volt rápillantanom az eddig csendben kuksoló Bennie babára, máris eltereltem a témát - ...hol van anyu? - érdeklődtem a bátyámtól, a sógornőm ugyanis nem volt velük.
- Anyu egy barátnőjével wellnesszel és sajnálja, hogy nem tudott jönni, mert már nagyon szeretne látni. Üzeni, hogy puszil. Viszont ha nem probléma, bemehetnénk. A fiam fázik - mosolygott rá a kezében tartott lurkóra, akit ugyan teljesen ellepett a mindenféle babapaplan meg egyebek, de az arcocskája tényleg kipirult a hidegtől. Igazság szerint már az én lábszáram is kezdett fázni.
- Persze, gyertek! - invitáltam be őket túlságosan is előzékenyen. Kimi éppen ekkor akarta megtudni, hogy kivel dumálok az ajtóban. Nem csoda, hogy a vendégeim váratlanul fordultak felé.
- Szevasz Kimi! - Stefan nagyon laza volt, a gyerekkel a kezében odasétált a nappali azon kanapéjához, ahol Kimi tunyult és miután a finn felállt, férfiasan kezet fogtak. Nem voltak már ismeretlenek egymásnak -ugyanis a hazai futamhétvégén bemutattam őket egymásnak-, de mégis meglepett, hogy milyen közvetlenül üdvözölték egymást.
- Szia, kisöreg, mi a hézag? - mosolygott rá Bennie babára is, aki nagy kék szemeivel bámult vissza rá. Nagyon megmosolyogtató jelenet volt, egy pillanatra meg is feledkeztem apáról, aki viszont köhécseléssel jelezte, hogy ő is köztünk van. Erre Kimi is abbahagyta a szemezést az unokaöcsémmel és udvariasan biccentett apám felé - Motorral érkeztek, hogy ennyire vörös az arca?
Akaratlanul is felnevettem a kissé illetlen érdeklődésén. Apa bezzeg nem díjazta ennyire a poénkodást.
- Motorozni ilyen csípős hidegben nem ajánlatos, fiam. Főleg nem egy fél éves gyerekkel, de ebben nyilván nincs tapasztalatod, úgyhogy ezt elnézem neked.
- Lekötelez - bólintott udvarias mosollyal a finn.
Hol az egyikükre néztem, hol a másikra és eközben megláttam azt a kis feszültséget, ami leginkább apa irányából érződött. Rögtön kényelmetlenebbül éreztem magam, de a többiek érdekében ezt inkább nem mutattam ki. Ehelyett igyekeztem a rokonaim kedvére tenni, ha már idáig eljöttek, hogy láthassanak.
- Nem kértek egy kis pizzát? Ebédre rendeltük, de maradt még belőle, ha esetleg éhesek vagytok!
- Kösz, én most nem kérek, de helyette megdobhatnál egy kis tálkával, amiben össze tudom dobni Bennie kajáját. Anyu a lelkemre kötötte, hogy ne hagyjuk ki az uzsonnát, úgyhogy... - Stefan igazi apafigura. Maga helyett is a gyerekére gondol elsőként. Ilyenkor olyan büszke vagyok, hogy ilyen bátyám van!
Ez annyira meghatott, hogy rögtön ugrottam is a konyhába, ahol viszont apa előszeretettel kötött belém, mihelyst meglátta a konyhapulton heverő pizzásdobozokat.
- Na de kislányom! Felnőtt nő vagy, az isten szerelmére! A nőnek pedig a konyhában a helye, ha nem dolgozik! - Persze mindezt viccesen vetette a szememre, de Kiminek erre is akadt egy frappáns válasza.
- Már bocsánat, de az a férfi, aki szerint a nő helye a konyhában, az valószínűleg nem tudja, mit kell vele csinálni a hálószobában - jegyezte meg társalgási hangnemben, amikor csatlakozott hozzánk a konyhában. Közben félreérthetetlenül rám mosolygott, én meg ennek hatására hirtelen nem tudtam, hogy én is vigyorogjak-e vagy essek kétségbe amiatt, hogy a finn megint apám orra alá töri a borsot. Kissé félve néztem apára, akinek a homloka ráncba is szaladt, mihelyst meghallotta Kimi bölcsességét.
- Ezt aláírom! - törte meg a pillanatnyi csendet a bátyám, majd a kezembe adta Bennie-t. - Megfognád egy kicsit az unokaöcsédet? Aki mellesleg pont annak köszönhető, hogy nem hagytam a nőmet a konyhában akciózni - mondta vigyorogva Kiminek, aki természetesen díjazta a saját tapasztalatot.
- Hála neked, bratyókám, a hálószobai akciózás egy ilyen édes csöppséget ért - mondtam teljesen elmerülve Bennie csodaszép babaszemeiben. Nagyon jól esett a karomban tartani, hiszen olyan régen láttam már. Totál elolvadtam tőle, nem is hiszem, hogy van nála édesebb baba a világon.
- Ez a kis csöppség mindjárt meggyullad - állapította meg Kimi, amikor csatlakozott hozzám Bennie csodálásában.
- Jaj, tényleg! Addig levennétek róla azt a sok hacukát? - kérte Stefan, miközben apró bébirépákat szeletelt egy kis tálkába. Micsoda házias apuka az én bátyám! - Mire megszabadítjátok attól a sok rétegtől, pont kész leszek.
- Hm, vetkőztetés az menni fog, ugye? - lökött oldalba Kimi, miközben lopva sejtelmes vigyort küldött felém.
- Babázásban profik vagyunk, az biztos! - értettem vele egyet, bár természetesen tudtam, hogy egyáltalán nem ezt a választ várta. A szemrehányó pillantásával ezt éreztette is velem, de a többiekre való tekintettel inkább csendben segédkezett Bennie baba ruháinak lehámozásában.
- Anyu még ilyet is adott rád? Szegénykém... - biggyesztettem le a számat sajnálkozóan, amikor megláttam, hogy alul egy vastag overallszerűséget viselt, ami szemmel láthatólag eléggé fűtötte a gyereket - Fogd meg, én majd lehúzom róla! - nyújtottam át Kiminek az unokaöcsimet. Már meg sem lepődtem azon, hogy pontosan tudta, hogyan kell rendesen megfogni a gyereket, hiszen már volt szerencsém tapasztalni, hogy ért az ilyenekhez. Bár apa ezt sem nézte jó szemmel.
- Fiam, hát hogy tartod a kisunokámat? - kérte számon a finnt, aki erre jogosan értetlenül nézett fel rá.
- Van két unokaöcsém, szóval tudom mi a dörgés ilyenkor - felelte totál lazán. Bár a helyében én is ezt tettem volna, hiszen apa indokolatlanul kötött bele. Bennie úgy ücsörgött a karjaiban, mint az imént az apjáéban és látszólag semmi kifogása nem volt a pozíciója ellen. Csupán az hibádzott az egészben, hogy szinte teljesen kifordult a nyaka, mert nagyon érdekelte az őt tartó ismeretlen arca. Ennivalóan édes volt! - Húzd már le szegényről azt a gatyót! - sürgetett Kimi, mivel pár másodperce csak élvezkedtem a látványban. Ekkor magamhoz tértem és leügyeskedtem az overallt a gyerekről, most viszont felcsúszott a kis nadrágja, ami látni engedte a husos lábacskáit - De jó húsban vagy, kisember! Hogy szedted fel ezeket? - dicsérte meg Kims, miközben Bennie még mindig az arcát sasolta kicsavarodott nyakkal. Egy ideig méregették egymást, én meg ezalatt mélán bambultam rajtuk.
- Ha tudtam volna, hogy ilyen lassan fog menni, nem minősítem le a saját tempómat! - nevetett fel Stefan, aki ekkorra végzett a bébikaja összekészítésével. Kimi éppen át akarta adni a babát az apjának, de Bennie ekkor ok nélkül elmosolyodott. Mindannyian letaglózva figyeltük a reakcióját, még a bátyám is meglepve figyelte a fiát - Hű, ilyet nem gyakran csinálunk, főleg nem anyu nélkül. Azt hiszem bír téged, Kimi!
- Ja, én azt hittem a kajára csorgatja a nyálát - vonta meg a vállát a finn ártatlanul mosolyogva. Stefan és én jót rötyögtünk a szerény megnyilvánulásán, apa viszont még mindig zavartnak tűnt.
- Végtére is, mi járatban vagy errefelé? - tudakolta Kimitől - Ha jól tudom csak Sebastian lakik még Ninán kívül ebben a városban közületek.
- Jól tudja - bólintott, majd halványan elmosolyodott - Csak látogatóba jöttem, úgy mint maguk.
- Valamiért az az érzésem, hogy a te érkezésed annyira nem volt váratlan, mint a miénk - folytatta apa kimérten - Ha már előttünk értél ide, van valami tudomásod arról, hogy a lányom miért van ilyen lengén öltözve?
- Passz - rántotta meg a vállát Kimi, majd sejtelmesen hozzátette - Talán jó a fűtőteste...
- Jaj de jóóóó, hogy felhívtad rá a figyelmemet, apa! - avatkoztam bele a párbeszédbe hirtelen lelkesedéssel. Kezdett ciki lenni, hogy a finnem minden egyes megnyilvánulásából süt a kettőnk közötti szitu - Tudod mit? Ne ez legyen a téma, megyek és felkapok magamra valamit!
- A melegítőd ott van a fotelben - mutatta segítőkészen Kimi. Figyelmeztető pillantásommal tudattam vele, hogy ne nehezítse meg a dolgunkat, apa így is eléggé résen van, de ő csak szórakozottan figyelte, ahogy magamra kapom a nadrágomat.
- Egy pillanat, hozok egy pulcsit is fentről - jelentettem be, majd felcsattogtam az emeletre.
A pulcsi persze csak egy béna ürügy. Szükségem volt pár percre, hogy kitaláljam, hogyan adagoljam be az apámnak, hogy Kimi már nem abban az értelemben a barátom, ahogyan azt ő gondolja...

(Kimi)

Nina szépen kimentette a seggét, amikor az apja kíváncsiskodni kezdett. De annyira nem volt okos, hogy mielőtt felszökdécsel a lépcsőn, felvegye a melegítőjét...így premier plánból követhettem végig, ahogy egy szál bugyiban ugrál a lépcsőfokokon. Az apjának persze már az is szemet szúrt, hogy a lánya hátsóját stírölöm, mert mihelyst Nina felért az emeletre, szigorú tekintettel nézett rám:
- Szóval mi járatban vagy itt?
- Apa, ezt elég ha Nina tudja - válaszolt helyettem Stefan. Nem tudom, hogy miért szólt be az apjának, de ezzel megmentette őt attól, hogy valami nem túl udvarias választ halljon tőlem.
Az öregen már akkor láttam, hogy nem tetszik neki a jelenlétem, amikor üdvözöltem őket. Eleinte azt hittem azért, mert tud arról, hogy a lányával közelebbi kapcsolatban vagyunk, mint azt ő szeretné, de Nina reakcióiból leesett, hogy valószínűleg még fingja sincs arról, hogy mi a szitu. De szemmel láthatólag nem hülye, hiszen megállás nélkül úgy mered rám, mintha valami veszélyes faszi lennék. Szinte lesben áll, hogy résen legyen, ha véletlenül hozzáérek a lányához. Tipikus apa-reakció, de akkor is bosszantó, elvégre semmivel sem szolgáltam rá arra, hogy ilyen ellenségesen méregessen. Na jó, a kétes megjegyzéseimet leszámítva, de hát könyörgöm...
- Furcsának találom, hogy így összefutottunk - folytatta tovább a szövegelést - Nina tudott arról, hogy meglátogatjuk, te nem értesültél róla? - Nem is hagyta, hogy feleljek erre, talán tartott attól, hogy nemet fogok válaszolni és akkor kiderül, hogy a lánya kicsit sem tartotta észben, hogy a családi delegációt kell majd vendégül látnia. Az meg tuti sértette volna az egóját... - Mindenesetre nem számítottunk arra, hogy egy baráti találkozóra fogunk betoppanni. Csak nem a vasárnapi győzelmedet ünneplitek?
- Azt már megünnepeltük - mosolyodtam el pár másodperc erejéig. Ha visszagondoltam a vasárnapra...hát a karomat adom rá, hogy Bradl-papa nem úgy értelmezi az ,,ünneplés" szót, ahogy a mi szótárunkban szerepel.
- Apa, kihallgatás helyett akár segíthetnél megkeresni egy pelust - szólt közbe Stefan, aki a gyerekkel a kezében egyensúlyozva kutakodott egy bazi nagy táskában. Gondolom a kölyök cuccai voltak benne, ha már cumisüveget keresett - Mielőtt nekiállunk kajálni, tisztába kéne tenni. Unatkozott a hosszú út alatt...
Na a fiatalabb Bradl már teljesen rendben volt. Normális és szimpatikus srác, aki látszólag már kinőtt ebből a családból és már inkább a sajátjának él. Ahhoz képest, hogy csak fél éves a fia, olyan mintha évek óta csinálná apáskodna, még a gyerek anyja jelenléte nélkül is teljesen otthonosan mozog ebben a szerepben. Ráadásul látszik, hogy neki is feltűnt az apja viselkedése és most próbálja visszafogni. Hogy a húgáért csinálja ezt vagy azért, mert ő is átélt hasonlót a sógorával, fogalmam sincs, de rendes volt tőle.
- Fiam, én itt nem találok egy pelenkát sem - közölte az öreg, amikor egy ideig feladva a szemmel tartásomat, a babatáskának szentelte a figyelmét - Talán otthon hagytad...
- Az lehetetlen, Janine háromszor is ellenőrizte, hogy minden megvan-e - vakarta a fejét gondterhelten a fiatalabb apuka. Már szinte az egész cuccost feltúrták, de még mindig nem találtak semmit.
Gondoltam erre a nagy izgalomra kéne valami nyugtató, úgyhogy átsétáltam a konyhán, egyenesen a hűtőhöz.
- Hé, mit csinálsz, fiam? - kapta rám a tekintetét Nina apja a nagy pelenkakeresés közepette.
- Kinyitom a hűtőajtót - kommentáltam az aktuális tevékenységemet.
- Azt látom, de Nina megengedte, hogy a hűtőjében turkálj? - tudakolta elég bunkó stílusban - Vendégeknek nem illik csak úgy benyúlni a magántulajdonba.
- Máshová is szoktam nyúlkálni, ne aggódjon! - mondtam és hogy éreztessem vele, hogy teljesen hidegen hagy a vendégekre vonatkozó etikett, benyúltam a hűtőbe, hogy valami piát keressek.
- Ezt meg hogy értsem? - kérdezett vissza fennhangon.
- Csak úgy mondtam. Egy sört, apuka? - fordultam felé érdeklődve. Ha iszik, legalább nem arra használja a száját, hogy engem kóstolgasson.
- Majd ha kérek, kiveszem én a hűtőből, köszönöm szépen! - vágta rá nem túl hálásan - Ami pedig az apukát illeti...szerencse, hogy nem én vagyok az apósod.
Ahogy vesszük, apuka...- gondoltam magamban. De inkább nem égettem be, helyette csak megrántottam a vállamat. Hát akkor nem kér a békesörből...még jó, mert mint olyan, nem volt készleten.
- Sör sincs - jelentettem be, pont amikor Nina megjelent a konyhában. Legnagyobb sajnálatomra már egy melegítőszerelésben. Annyi mentsége volt, hogy mind az együttes alsó, mind a felső része követte a vonalait, úgyhogy mégsem nézett ki siralmasan. Az apjának persze már megint nem volt ínyére, hogy a lányt bámulom, de most legalább csak a figyelmeztető pillantásával jelezte ezt felém.
- Ó, a fenébe! - siránkozott Nina, miután ő is megbizonyosodott róla, hogy sör nuku - Pedig volt egy egész rekesszel! Most mivel kínáljalak meg titeket?
- Fogadok, hogy a rekeszből is úgy tűnt el az a sok üveg, ahogy most benyúltál a hűtőbe - gyanúsítgatott Nina apja. Na erre már muszáj volt felszólalnom.
- Hé, azért elmondanám, hogy a lánya kínálgat literszámra a söreivel, amekkora német!
- Az alkoholista híredet ismerve te pedig köszönted szépen és felittad a lányom sörkészletét! - folytatta a vádaskodást egyre nagyobb magabiztossággal.
- Már bocs, de nem vagyok alkoholista! Csak elég felnőtt ahhoz, hogy tudjam, mit csinálok - szögeztem le az öreghez képest higgadtan.
- És ha ennyire felnőtt vagy, miért töltöd a szabadidődet egy fiatal lánynál? A feleségeddel kéne ünnepelned, nem a lányomat zaklatni! - gorombáskodott tovább. És nagyon jó úton járt ahhoz, hogy én is keményebben reagáljak a rágalmaira. De szerencsére Nina se tűrte szó nélkül az apja viselkedését.
- Apa, fejezd ezt be! Kimi azért van itt, mert azt szeretném, hogy itt legyen! És igen, én kínáltam meg a sörrel, de ketten ittuk meg őket! Pár sörtől még senki sem lesz alkoholista!
- Már az sem tetszik, hogy egyáltalán iszol, kislányom - folytatta a hadjáratot Bradl-papa ezúttal már a lányával - Csak azért sörözöl, hogy a kedvére tegyél a csapattársadnak? Mert ha igen, ideje lenne tisztázni, hogy mennyit engedhetnek maguknak a munkatársak a munkájukon kívül...
- Miről beszélsz, apa? - akadt fenn a kicsilány a faterja baromságain - Elmúltam 18, hadd döntsem már el, hogy mit csinálok a szabadidőmben és kivel! Nem értem, mire fel háborodsz most fel?!
- Bocs, hogy közbeszólok, de nincs pelenka... - szakította félbe az éppen visszavágni készülő papát Stefan. Még mosolygott is, ahogy kínos csendet teremtett a paprikás hangulat közepette. Vagy inkább azért, mert ő volt kínban pelenka hiányában - Van itt a közelben egy bolt? Sürgős lenne, vészhelyzet van...
- Érzem... - fintorította el az orrát Nina. Az ajkát rágcsálva felém nézett - Kims, nincs kedved elugrani a boltba?
- Felesleges, ha elnavigáltok a bolt irányába, eltalálok! Addig is kiszellőztetjük a kis úrfit - ajánlotta fel mosolyogva a bátyja. Ez a szellőztetés nem is rossz ötlet, tényleg szaglik az a kölyök...de más is, amiből talán jobb, ha most kimaradok.
- Hagyd, megyek én is - döntöttem el - Legalább hozok sört.
- Kösz - pillantott rám hálásan Nina, még egy biztató mosollyal is megajándékozott. Érdekes, mert szerintem neki lett volna szüksége bátorításra, tekintve azt, hogy az apja úgy nézett ránk, mintha a nézésével közénk tudna robbantani egy bombát. Valahogy ellensúlyoznom kellett az ellenszenvét...de a szítása valahogy csábítóbbnak tűnt.
- Ne parázz tőle! - motyogtam a kicsilánynak, miközben az oldalamhoz húztam és nyomtam egy gyors puszit a feje búbjára. Lopva a faterra pillantottam és elégedetten figyeltem, hogy kis híján felrobban. Baró! Bár Nina sem volt kevésbé vörös. Ő viszont inkább zavarában pirult el, míg az apja...hát ha finoman akarok fogalmazni, akkor a döbbenettől - Szegény kisember, már megint bedobozoltak, mi? - néztem együttérzően a kisgyerekre, aki már megint a téli hacukájában feszített, miután az apja az indulásra készülve becsomagolta.
- Akkor mindjárt jövünk! - köszönt el Stefan az apjától és a húgától. Ő is menekülni akart az apa-lánya vitától, úgy spurizott ki az ajtón, mintha kötelező lenne a házon kívül lennie. Én valamivel nyugodtabban követtem.
- Nem sietünk - közöltem, miközben elővettem a kocsikulcsomat és feloldottam a verdám riasztóját. Stefan beült az anyósülésre, kezében a kölykével.
- Ismerem a húgomat, nem egy visszafogott típus - bólogatott egyetértően - Apámról nem is beszélve.
- Legutóbb tévé tört a veszekedésükkor. Remélem Nináé megússza, mert ma még lesz egy hokimeccs.
- Látom be vagy rendezkedve a húgomhoz - nevetett fel az előző megszólalásomon - Nagyon össze vagytok melegedve...
- Honnan veszed? - fordultam felé szórakozottan. Mondjon valami újat is...
- Nem véletlenül kóstolgat apám. Elég nyilvánvaló, hogy nem egy szimpla csapattársi meetingre toppantunk be.
- Ja, ez eléggé kiakasztja a faterodat.
- Meg amúgy is totál egyértelmű, hogy mi van köztetek. Ugyan már, én is pont így szoktam stírölni a barátnőmet, főleg ha enyhén alulöltözve flangál a lakásban! - osztotta meg a személyes tapasztalatát.
- Apád elég régimódi, ha már ezt is rossz szemmel nézi - jegyeztem meg, visszagondolva az öreg rosszalló pillantására.
- Csak nem számított erre és most nem tudja hová tenni... - vette védelmébe az apját teljesen érthetően.
- Nem gondoltam, hogy nem tud róla - vallottam be.
- Ami azt illeti, Nina tényleg nem számolt be rólatok - árulta el kicsit sajnálkozva - Bár a napokban pont láttunk egy cikket a neten rólatok. Volt egy kép, amit rólatok lőttek, de már nem is rémlik, milyen volt...a lényeg, hogy a szöveg is totál azt sugallta, hogy talán többek vagytok csapattársaknál. Szóval engem már annyira nem lepett meg, hogy itt vagy, pedig alapjáraton nem hiszek ezeknek a túlzó szalagcímeknek.
- Akkor a vérmérsékletednek köszönhetem, hogy tőled nem kaptam az oltásokat? - kérdeztem mosolyogva.
- Tény, hogy én vagyok a legnyugodtabb tag a családban, de nem! - mentegetőzött nevetve - Inkább csak annyi az egész, hogy nekem tök mindegy, ki van a húgommal. Annak is örülök, hogy egyáltalán van valaki mellette.
- Tipikus báty reakció? - érdeklődtem, bár igazából tök jónak tartottam, hogy így gondol Ninára.
- Ha ér, akkor igen! - bólogatott jókedvűen. Észrevettem, hogy közben a lábán lovagoltatja a fiát, aki már megint engem nézett. Komolyan, nem tudom, mi olyan érdekes rajtam, de az már gáz, ha nem tudja levenni a szemét rólam. Kicsit túlfűtött ez a kölyök, én az apja helyében paráznék, nehogy idősebb korára is nagyon "melege" legyen...
- Tök rendben van - nyugtattam meg az faterját.
- Te is rendben vagy. Legalábbis én nem látok semmi kivetnivalót abban, hogy együtt vagy a húgommal.
- Kösz! - vigyorogtam, sőt még hálám jeléül felé is fordultam egy férfias öklözésre.
- De figyelmeztetlek, hogy ha kicseszel vele, már nem leszünk ilyen jóban - mutatta felém a mutatóujját.
- Megdumáltuk - bólintottam engedelmesen.
- Komolyan mondom - nyomatékosított - Ha csak pár éjszakára kell neked, akkor felejtsd el! A húgom nem játékszer, főleg nem kalandra való nőcske. Csak azért kötöm a lelkedre, mert feltűnt, hogy már mennyire magadhoz édesgetted.
- Nyugi van, bátyó. Nem kell paráznod - mosolyodtam el. Nem gondoltam volna, hogy Ninával ilyen nagy tesók, de azért érdekes volt tapasztalni, hogy a bátyja mennyire aggódik a húgocskájáért ilyen téren. Nem mintha bármi oka lett volna aggodalmaskodni. Amúgy, meg milyen szöveg már ez a "magadhoz édesgetted"?
- Nem parázok, mert valamiért bízok benned - jelentette ki, amivel kicsit meglepett. De amikor felé néztem, láttam, hogy nem viccel - De ettől függetlenül érvényes az, amit kértem.
- Felfogtam - biccentettem - Már csak a faterodnak kéne jobb belátásra térnie. Ő annyira nem csíp, ahogy észrevettem.
- Ha már én bízok benned, te bízhatnál Ninában! - javasolta mosolyogva.
- Benne bízok, csak apátokban nem...
- Nem hiszem, hogy gond lesz. Ha Nina elég felnőtt már ahhoz, hogy kiálljon magáért, érted és kapcsolatotokért, akkor apa csak annyit tehet, hogy elfogadja a szitut - mondta, én meg kénytelen voltam egyetérteni vele, hiszen mégiscsak az ő családjáról van szó, ő ismeri igazán mindkettőjüket.
- A kérdés az, hogy hogyan adja be apátoknak. Attól függ, hogy az öregetek hogyan fogadja.
- Nem, a kérdés inkább az, hogy Nina mennyire tart ki melletted. Attól függ, hogy mennyire szeret - javított ki, mire felé fordultam, de inkább nem válaszoltam. Ez így tök nyálas, de elég hihető. Talán még igaz is.

(Nina)


Összefontam a karjaimat és dühösen méregettem apámat. Ő is pontosan ugyanígy tett, így ha valaki kívülről látott volna minket, tuti megállapította volna, hogy egy vérből származunk. Még a vérmérsékletünk is egyezett, mindketten ugyanolyan hevesen tudtunk egymás fejéhez vágni dolgokat.
- Nem értem, milyen alapon utasítod el Kimit?! - ismételtem meg - Nem tett semmi olyat, amitől jogod lenne felháborodni a viselkedésén, vagy magán rajta.
- Igazán? - kérdezett vissza élesen - Eleve olyan stílusban jár-kel itt, mintha ez az egész ház az ő tulajdona lenne, beleértve téged is!
- Miről beszélsz? - nevettem fel hitetlenkedve - Hogy gondolhatsz ilyet?
- Nem csak gondolom, látom is!
- Akkor jelzem, hogy nagyon rosszul látod a dolgokat!
- Valóban? - vonta fel a szemöldökét kérdően - Akkor kérlek szépen, kislányom, magyarázd meg, hogy mit keres nálad az a férfi, aki elvileg a csapattársad, gyakorlatilag meg úgy packázik veled, mintha a kis nőcskéje lennél?
Teljesen kiakadtam azon, hogy így beszélt mind rólam, mind Kimiről. Legszívesebben kiosztottam volna emiatt, de aztán úgy döntöttem, az az okosabb megoldás, ha végre szembesítem azzal, amire amúgy is gyanakszik.
- Apa, Kimi a barátom! - mondtam ki határozottan. Azt hittem ez majd tisztáz mindent apa számára, de csak felnevetett.
- Kislányom, egy barát nem bánik veled úgy, mint.... - kezdte volna ismét szapulni a finnt (bár oka még mindig nem volt rá), de jobbnak láttam közbevetni egy fontos tényt.
- Apa, úgy látom félreértesz. Ő nem egy barátom, hanem A barátom. Igen, együtt vagyunk - tettem még hozzá, amikor a döbbent arcát láttam. Ennél aligha fogalmazhattam volna egyértelműbben.
- Ez csak egy rossz vicc, ugye? - rázta a fejét hitetlenkedve. Akkor ezek szerint mégsem voltam elég egyértelmű.
- Nem viccelek ilyesmivel - közöltem a lehető legkomolyabban. Úgy tűnt, ekkor már elhitte, hogy igazat mondok.
- Kislányom, ne haragudj, hogy megkérdezem, de...te észnél vagy, drágám? - lépett elém. Aggódó pillantásokkal méregetett, de nem akartam, hogy hülyének nézzen, úgyhogy én továbbra is komoly arccal néztem rá.
- Teljes mértékben, apa. Sőt, ha tudni akarod, most kifejezetten jól érzem magam a bőrömben. És ez elég nagy részben annak köszönhető, hogy sok időt töltök Kimivel.
- Én ezt nem akarom elhinni! - fogta a homlokát kétségbeesetten - Nem hiszem el, hogy képes vagy összeállni egy nálad jóval idősebb férfivel, aki ráadásul a munkatársad! Hiszen megbeszéltük, hogy nem kezdesz ki egy versenytársaddal sem, pont azért, mert ebből csak vesztesen kerülhetsz ki!
- Tudom apa, de azt akkor gondoltam, most meg máshogy gondolom!
- És mégis mitől gondolod máshogy? - érdeklődött, de szerintem legszívesebben kinevetett volna, ha nem lenne ilyen komoly a téma - Amikor lefeküdtél Luisszal, azt mondtad: soha többet!
- Nagyon jól rátapintottál a lényegre! - bólogattam mosolyogva.
- Mégis miért?
- Pont ez volt a lényeg: hogy Kimivel teljesen más volt a szitu. Amikor lefeküdtem vele, arra gondoltam: még! - nevettem, mert bár tényleg ez volt az igazság, kimondva elég érdekesen hangzott. Apa számára viszont nem érdekes, hanem kiakasztó infót árultam el.
- Te...te lefeküdtél vele? Vele? A csapattársaddal? Nina, normális vagy?
- Ha megkérdőjeleznéd az értelmi képességeimet, akkor magadra vess, mert belőled származom - pislogtam rá türelmesen. Engem is meglepett, hogy milyen higgadtan sikerült megnyilvánulnom. Kimi mellett edződik az ember lánya...
- Fejezd be a feleselést! - mutatta fel az ujját figyelmeztetően. Hú, a szigorú apa-effektus következik?
- Csak akkor fejezem be, ha abbahagyod ezt a cirkuszt! - adtam ultimátumot. Nem mintha megfogadta volna.
- Az apád vagyok, szóval itt egyedül én utasíthatok!
- Az én házamban vagy, szóval kénytelen leszel betartani a szabályaimat! - közöltem vele határozottan.
- Te csak ne parancsolgass nekem, kislányom! - nézett rám szigorúan - Azért jöttem, hogy meglátogassalak, de kiborítasz egy ilyen rémhírrel, és még neked áll feljebb?!
- Nekem? Apa, amióta megjelentél, Kimit piszkálod, mint egy irigykedő kisgyerek!
- Ez nevetséges! - nevetett ki, majd ismét belekezdett a kiosztásba - Ahogy az is, hogy együtt vagytok. Nem is vagytok egymáshoz valók! Az ég szerelmére, hiszen teljesen más súlycsoportban vagytok! Hány évvel is idősebb nálad? Te jó isten, egyáltalán nem kéne, hogy közötök legyen egymáshoz!
Mély levegőt vettem, miközben rám zúdította a rám nézve is sértő kijelentéseit. Nagy önerő kellett ahhoz, hogy bármilyen bunkó megnyilvánulás nélkül tudjak megszólalni, de uralkodtam magamon.
- Igazságtalan vagy! - jelentettem ki - Hogy mondhatsz ilyeneket? Rólam, a saját lányodról?!
- Ha a lányom ilyen eszement, mi mást tehetnék?!
- Eszement? - ismételtem meg halkan. Annyira megsértett, hogy most már képtelen voltam visszafogni magamat. Eddig tartott a higgadt-időszak - Tudod mit, apa? Te vagy az eszement! Az a legnagyobb bajod, hogy sajnálod tőlem a boldogságot!
- Mi a fene? Ne beszélj hülyeségeket! - nevetett a fejét rázva.
- Azok a hülyeségek, amiket a fejemhez vágtál! - javítottam ki mérgesen - Nem illünk egymáshoz? Nem érdekel. Más súlycsoportban vagyunk? Csak azért, mert idősebb nálam? Azt hiszem pont emiatt lehetünk együtt. Mert nem úgy nézek rá, mint a kortársamra, akik csak a barátaim. Nem kéne, hogy közünk legyen egymáshoz? Ezért csak a főnökünket hibáztathatod! Azóta közünk van egymáshoz, hogy egy csapathoz szerződtünk és a főnök bemutatott minket egymásnak. És tudod mit? Hálás vagyok neki, hogy kettőnket igazolt le, mert akkor sosem történtek volna meg azok velem, amiket együtt átéltünk eddig. És csak hogy tudd, nem bánom, hogy most itt tartunk, mert csak, hogy a közhelyt idézzem: minden okkal történik apukám. Te tudhatnád a legjobban!
- Most mire célzol? - kérdezte értetlenül. Nem szándékosan hagytam egy kis hatásszünetet. Mielőtt belekezdtem volna egy fájdalmas témába, muszáj volt párszor beszívnom a levegőt.
- Lehet, hogy csak egy véletlen volt, hogy anno összefeküdtél egy tizenakárhányéves csitrivel, de abból a kis afférból születtem meg én...a gyereked, a lányod, akit elvileg szeretsz. Azt mondtad, ebből a szempontból nem bántad meg, hogy megtörtént köztetek az ami, mert különben nem lehetnék nektek én, akit elvileg ugyanúgy a család tagjának tekintetek, noha mondhatni, zabigyerek vagyok.
- Kicsim, azt hittem ezt már lezártuk... - szólt közbe csendesen. Végre magába nézett egy kicsit. De még nem fejeztem be.
- Te lehet, hogy lezártad, apa, de nekem nem ilyen egyszerű - mondtam, miközben komolyan néztem a szemébe - Bennem egy világ dőlt össze, amikor kiderült ez az egész. Lehet, hogy most te is ezt érzed, mármint, hogy csalódtál bennem, de ha én is meg tudtam bocsátani neked, akkor te is igazán megérthetnél engem és elfogadhatnád a helyzetemet.
Ezután egy darabig csendben figyeltem a reakcióját és vártam a válaszát. Nem nagyon akaródzott neki megszólalni, egy kicsit magába is fordult. Gondolom a múltjával eléggé belerúgtam, de így éreztem igazságosnak. Ő is belém rúgott azzal, hogy megkérdőjelezte az álláspontomat Kimivel kapcsolatban, úgyhogy ez így fair.
- Kislányom, én ezt nem tudom elfogadni - felelte végül, mire meglepetten pislogni kezdtem. Egyáltalán nem erre számítottam és ez váratlanul ért - Kimi egyszerűen nem hozzád való.
- Adnál egyetlen értelmes okot arra, hogy miért gondolod ezt? - tudakoltam, palástolva a csalódottságomat.
- Ha jól tudom, házas...
- Válófélben vannak! - szúrtam közbe mentegetőzésképpen. Bár egyáltalán nem akartam, hogy így hangozzon.
- Te pedig naiv vagy, Nina! Egy naiv, sérülékeny lány, bármennyire is nem ezt mutatod magadból! - bizonygatta határozottan - Elhiszed, hogy azért van veled, mert tetszel neki, szereti veled tölteni a szabadidejét, esetleg szeret is.
- Nem csak elhiszem, tudom, hogy így van - állítottam magabiztosan. Legalábbis reméltem, hogy így van...
- Pedig nincs így, kicsim és ezt te csak azért nem akarod bevallani magadnak, mert a dolog napos oldalát akarod látni. Csak kihasznál!
- MI? - nevettem fel megrökönyödve. Na ne! Kiderül, hogy még mindig vehet újabb fordulatot ez a veszekedés!
- Igen, kihasznál! Válik a feleségétől, az asszony nem kell neki, de micsoda mázli, pont kapóra jön neki a csapattársa, aki történetesen egy csinos és fiatal lány, akit olyan könnyen az ujja köré csavarhat, hogy még erőlködnie sem kell. Kényelmes és kézenfekvő megoldás, ha néha lefeküdhet veled, mert ott vagy a közelében és bármikor kapható vagy egy kis légyottra.
- Marhaság! - ráztam a fejemet. Már szinte nevetnem kellett a felvetésein, ekkora ökörségeket is csak egy apa hordhat össze! - Nem is ismered őt, hogy állíthatsz róla ekkora zagyvaságokat?
- Minden férfiben megvan az ösztön, kislányom...
- Persze, te már csak tudod! - nevettem fel gúnyosan - Hiszen te kihasználtál egy kamaszlányt arra, hogy a családod távollétében szórakozhass egy kicsit! Tapasztalatból mondod, értem én...csak attól még nem hiszek neked!
- Nem rólam van szó, Nina! Rólad! - keményedett meg a hangja - De ha már állandóan összehasonlítod a tiédet az én esetemmel...ezért is aggódhatnék miattad! Hogy olyan felelőtlenül használ ki, hogy...
- ...hogy terhes leszek? - fejeztem be helyette a mondatot. Úgyis tudtam, hogy ezt akarja kinyögni, csak valahogy nem ment neki - Ettől nem kell félned, fogamzásgátlót szedek és...
- Fogamzásgátlót? - szakított félbe döbbenten - Már pirulákat is képes vagy szedni azért, hogy ő jól szórakozhasson? Nina, elment a józan eszed?
- Nem, apa, pont, hogy van eszem! - ellenkeztem - Van eszem, mert gondolok magamra és a karrieremre. Te nem voltál ennyire előrelátó, amikor azzal a ribanccal hetyegtél, pedig jóval idősebb voltál nálam akkor! Hogy vetheted így a szememre, hogy nem vagyok felelősségteljes?
- Nem a felelősségről van szó, édes lányom! - akadt ki ismét - Hanem arról, hogy nem veszed észre, hogy csak egy eszköz vagy neki. Nem tudom felfogni, hogy...
- Na jó, elég! - ordítottam el magam, mire apám nagy kegyesen végre valahára befogta.
Itt jött el az a pont, amikor betelt a pohár. Elfogyott az a maradék türelmem is, ami eddig még csak-csak megbújt valahol. Elegem lett.
- Apa, te semmit sem tudsz Kimiről, hiszen nem ismered. És ezek szerint engem sem ismersz! A saját lányodat nem ismered...kicsit gáz, nem? Hogy nem ismered fel, ha jól érzem magamat és boldog vagyok. Te ilyenkor is csak azt tudod a szememre vetni, hogy milyen csapdába csaltam magamat meg miért hagyom, hogy kihasználjanak. Ez is milyen feltételezés? Nem vagyok annyira gyámoltalan, hogy ne tudjam, mi a jó nekem! Senki sem használ ki, főleg nem Kimi. Nem is értem, miért szapulod ennyire, mikor fikarcnyira sem tudod, hogy milyen ember ő!
- Eleget láttam abból, ahogy most viselkedett! - vetette közbe ingerülten - Arról nem is kell beszélnem, hogy milyen híre van ebben a világban...
- Az már rég rossz, ha valakit ez alapján ítélsz meg! - háborodtam fel - Fogalmad sincs, milyen valójában mégis úgy ítélkezel felette, mintha bármi jogod lenne erre.
- Az apádként igenis van jogom rá, hogy megítéljem, hogy az az ember megfelelő-e neked vagy sem! - kérte ki magának. Ez volt az utolsó olyan kijelentése, amitől teljesen elborult az agyam.

- Na figyelj, apa! Ebből elég volt! Hogy képzeled, hogy csak úgy beállítasz ide és miután egyfolytában beszólogatsz Kiminek, a szememre veted, hogy nem vagyok épelméjű, amiért vele vagyok? És azt hiszed mindezt nyugodtan megteheted, hiszen "az apám vagy". Akkor most mondok valamit neked, apám! Kérdem én, milyen apa az, aki háromhavonta szagol csak a lánya felé? Sőt, még akkor is az az első kérdése, hogy hányadik lett a legutóbbi futamán?! Milyen apa az, aki képes volt évekig úgy a lánya szemébe nézni, hogy egy súlyos hazugságra építette az életét és közben elhitette vele, hogy minden oké? Néha úgy éreztem, hogy nincs is apám, tudod? Pont ezért: mert arra neveltél, hogy mihamarabb álljak a saját lábamra és önállóan éljem az életemet, mert csak így lehetek sikeres, önerőből. Csak tudod mi hiányzott? A jelenléted, a közelséged, a támogatásod, a biztatásod, a bizalmad felém és a tudat, hogy rád mindig, bármilyen körülmények között számíthatok. És kérdezed, hogy Kimi miért van itt...pont azért, mert tőle mindezt megkaptam...nem most, nem tegnap, eddigi ismeretségünk során mindig. Ott volt, amikor megtettem az első lépéseimet a cirkuszban, ott volt, amikor az első dobogós helyemet ünnepeltem, amikor ki kellett állnia mellettem egy másik versenytársammal szemben, amikor kiskanállal kellett összeszedni egy-egy rosszul sikerült futam után... Akkor is ott volt, amikor egyedül kellett vigyáznom Bennie-re és nem igazán találtam fel magamat, akkor is, amikor egy vadbarom belém kötött egy kocsmában, sőt olyankor is, amikor a legnagyobb szükségem volt rá: a foglyul ejtésem után és a spái karambolom után is. Ezek alapján tulajdonképpen ki is jelenthetem, hogy ő sokkal fontosabb és meghatározóbb része az életemnek jelenleg, mint te...az apám. Ezek után van kérdésed azzal kapcsolatban, hogy miért akarok vele lenni? - tettem fel a költői kérdést a mondanivalóm végén. Egy pillanat is elég volt ahhoz, hogy kiderüljön, sikerült belefojtanom a szót - Én is így gondoltam. Akkor most légy oly szíves és viselkedj úgy, mint egy családszerető apa, aki meglátogatja szeretett lányát és csak jó szándékkal szól hozzá a nap végéig. csak próbáld meg a kedvemért, jó? - mosolyogtam rá, persze nem valami őszintén.
Ezek után nem is akartam mosolyogni rá. Inkább hagytam, hogy csendben feldolgozza magában azt, amit mondtam. Talán most már végre képes lesz felfogni, hogy mondhat akármit, rám már nincs se hatással, se befolyással.

(Kimi)

- Szóval ebből áll egy apa élete? Sör és pelenka? Csábító... - fintorogtam egy giga csomag pelenkával a kezemben. Az egyik rekesz sört is bevállaltam, a másikat Stefannak kellett cipelnie, akinek amúgy is volt egy pakkja a fiával.
- Foghatod a gyereket is - ajánlotta fel mosolyogva, majd fél kézzel lendületesen becsukta az kocsiajtót.
- Az asszony seggét is így szoktad csapkodni? - érdeklődtem a fejemet csóválva. Nem igaz, hogy ekkora hévvel kell bevágni a verdám ajtaját.
- Hé, bocs! - mentegetőzött nevetve - Tudom, hogy az autósok allergiásak az ilyenekre. Úgyis lógok már neked egy illatosítóval, az hátha kárpótol érte.
- Hát hallod, arra szükség is lesz! A fiad tud ám termelni - röhögtem fel és közben ránéztem az mózeskosárban fekvő kisemberre - Most mit bámulsz? Ne akard rám fogni, kisöreg! Hiába nézel úgy, mint egy kisangyal, a srácok nem lehetnek azok, jobb ha ezt már most megjegyzed.
- Miféle tanítóleckék ezek? - kérdezte nevetve az apja.
- Sose lehet elég korán kezdeni, fater! - mosolyogtam, majd még egyszer összenéztem a kis szarossal - Igazam van, kölyök?
- Esküszöm, ha megtanul beszélni, eléd állítom, hogy vágjon vissza mindenért - ígérte jókedvűen Stefan.
- Megdumáltuk - bólintottam. Már épp felmentünk a tornácra vezető lépcsőn, amikor fülelni kezdtem - Hé. Most én vagyok a süket, vagy tényleg baromira kuss van odabent?
- Egy árva hangot sem hallok - rázta a fejét. Egy pillanatra összenéztünk és elmosolyodtunk. Volt egy olyan érzésem, hogy egyre gondolunk - Áh, csak nem nyírták ki egymást.
- Nem most akarom megnézni a családon belüli erőszak epizódot - motyogtam - Na, törjünk be a csendbe!
Én nyitottam be először a házba, így szembesülhettem azzal, hogy tényleg nem vagyok süket. Síri csend volt, pedig Nina és a faterja is egy légtérben tartózkodtak. A kicsilány a széles, egybenyíló helyiség egyik sarkában, az apja meg a másikban különült el, de a hallgatásuk ellenére is baromira lehetett érezni a feszkót. Ahogy beléptünk a Bradl család másik két tagjával, olyan volt, mint az éjszakában a tücsökciripelés. Stefannal összenéztünk de úgy döntöttünk, hogy nem szólunk semmit, egyelőre úgy csinálunk, mintha nem tűnne fel a kialakult helyzet. Ő a kölykével a nappaliba ment, ahol az öreg ült a kanapén és valami sportújságot olvasott, gondolom tisztába akarja tenni a gyereket, ami nem is rossz ötlet. Én inkább a konyha felé vettem az irányt, ahol Nina háttal mindenkinek görnyedt a pult fölé. Mivel teljesen el volt merülve valamiben, direkt úgy settenkedtem mögé, hogy meglepjem. Még akkor sem tűnt fel neki a jelenlétem, amikor már csak pár centire álltam mögötte. Hirtelen mozdulattal két oldalról betámadtam az oldalát, mire ijedtében felugrott.
- Jézusom! - visította, de nem nézett hátra. Sokkal inkább az kötötte le a figyelmét, hogy az ujja vérezni kezdett, amivel sikeresen megvágta magát hála a meglepetésnek.
- Basszus - morogtam, amikor megláttam a vérző ujját - Bocs.
Nem szólt semmit, csak sziszegett párat, amíg bekötözte az ujját egy zsebkendővel. Még mindig nem nézett rám, zavartalanul folytatta tovább a répa szeletelését. Már maga a tevékenység fura volt tőle, de ez a nemtörődöm viselkedés főleg. Nem értettem, mi a szar van vele.
- Mit csinálsz? - érdeklődtem, pedig a napnál is világosabb volt, hogy valószínűleg főzéshez hasonló dologra készül.
- Vacsorát - felelte monoton hangon.
- Összebalhéztatok? - kérdeztem és hogy tényleg értse mire gondolok, a nappali felé böktem a fejemmel.
- Ja - bólintott, majd sóhajtva hozzátette - Várható volt...
Erről és meggyötört arcáról egyből az ugrott be, hogy én is kicsit összekaptam anyámmal azon, amikor bejelentettem, hogy Nina már nem csak úgy a barátnőm, ahogy eddig. De mi a vitánk után közösen ebédeltünk, ezek ketten meg a ház egyik és másik végébe száműzték magunkat, úgyhogy itt tuti nem ez volt a forgatókönyv. Az pedig csak gáz lehet.
- Nem is csuklottam - jegyeztem meg látszólag meglepve. Igazából csak meg akartam mosolyogtatni, de nem nagyon használt. Sőt, azt vettem észre, hogy még durvábban vágja hozzá a kést a vágódeszkához.
- Még ez is?! - siránkozott, miután a heves mozdulatai hatására letekeredett a véres ujjáról a zsebkendő és így sikerült összemaszatolnia a répát.
- Hé, nyugi már! - karoltam át vigasztalóan, de erre csak becsukta a szemét és hosszan kifújta a levegőjét. Szinte pont ugyanekkor valaki rosszallóan köhécselni kezdett a ház másik feléből. Hátranéztem és nem lepődtem meg, hogy Nina örege sasszemmel figyeli, hogy mit művelünk a konyhában. Na jó papa, ha műsor akar látni, akkor most figyeljen!
- Ezt most hagyd abba, jó? - mondtam Ninának, miközben kivettem a kezéből a kést és félresöpörtem a répadarabkákat is - Hé, figyelnél rám egy kicsit? - kérdeztem, mert még mindig mereven bámulta a konyhapultot.
- Mit szeretnél? - kérdezett vissza halkan, de továbbra is nekem háttal támaszkodott.
- Mi bajod van? Mondott valami rosszat? Mondjuk mást nem is tudok elképzelni...
- Nem számít. Nem érdekel - motyogta maga elé. Hát a viselkedéséből mondjuk pont nem ez jött le, de sebaj.
Úgy gondoltam, ha kommunikálással nem megy, akkor máshogy kell próbálkoznom. Most már nem olyan hirtelen mozdulattal mögé álltam és átöleltem. Erre teljesen lemerevedett, úgyhogy ezek szerint mégis sikerült meglepnem. Engem viszont nem ért váratlanul, hogy a hátamba lassan lyukat égetett apuka szúrós pillantása. De csak azért se mozdultam, sőt még jobban magamhoz szorítottam a lányt. Nina még nyögött is egyet, amikor a hátsójához nyomódott az ágyékom, úgyhogy tényleg elég félreérthető volt a szitu, de hát ha ez kell, akkor miért ne?
- Hát ez elképesztő! - mordult fel a háttérben valaki. Nem kellett nagyokosnak lennem, hogy tudjam nem a pelenkacserére váró kiskölyök az - Vedd le a lányomról a kezedet! - parancsolta az öreg, amikor odatrappolt hozzánk. Nina ijedten fordult ki az ölelésemből, de nem kellett féltenem, rögtön szembeszállt az apjával.
- Úristen, szállj már le róla! Azt hiszem világosan a tudomásodra adtam, hogy nem vagyok hajlandó figyelembe venni a vádaskodásaidat, főleg úgy, hogy még mindig nincs jogod arra, hogy közbeavatkozz!
- Kislányom, hát nem veszed észre? - förmedt rá a papa, de mielőtt a lánya reagálhatott volna, már felém fordult - Nem szégyelled magad? Hogy használhatod ki a csapattársadat?
- Mi van? - értetlenkedtem. Ez mégis mi a jó büdös francról hadovál? Ninára néztem, aki viszont pont úgy nézett ki, mint egy kitörni készülő vulkán. Már pont meg akartam szólni helyette, amikor a vállamra tette a kezét, hogy ne tegyem.
- Hogy mi van? - kérdezett vissza felháborodva a faterja - Szerinted nem láttam, hogy mi a fenét művelsz? Ezt csináljátok már egy ideje? Megjelensz és a farkad rögtön követeli a lányt? Ezt mégis, hogy merészeled?
Húha, a papa berágott az előbbi megmozdulásomra. Valamit jól csináltam, vagy mégse. Tökre félreértette. Persze megint reagálni akartam, de Nina megint csendre intett. Nem vágtam, miért csinálja ezt, de ha ő akarja lerendezni az apjával, akkor nem fogok az útjába állni.
- Apa, most fejezd ezt be, jó? - kérte a kicsilány magához képest higgadtan - Nem akarom újra elkezdeni.
- De ezt nem nézhetem tétlenül! - háborgott tovább az öreg, de még mindig nekem dumált - Van fogalmad róla, hogy a lányom teljesen beléd van zúgva? Annyira naiv, azt hiszi, hogy azért vagy vele, mert te is így érzel, közben meg csak szexre kellesz neki. Mint férfi, valld már be, legyen ennyi tökösség benned!
- Maga nagy humorista, apuka... - jegyeztem meg nevetve. Egy percig sem vettem komolyan a hőbörgését. Amekkora marhaságokat állított, olyan szinten lehet most ideges. De attól még nem adom meg neki azt az örömöt, hogy engem is berágni lásson.
- Ez már mindennek a teteje! - lépett közelebb fenyegetően. Rendesen elpattant, már kezdett vörösödni a feje. Legalább tudom, hogy Nina honnan örökölte ezt a képességét.
- Na jó, elég ebből! - toppantott a kicsilány, akinek szintén felment az agyvize - Apa, nem fogom tovább jártatni a számat, egyszer már elmondtam és azóta nem változott semmit a véleményem! Mint a ház ura, nagyon szépen megkérlek, hogy most vonulj be a vendégszobába és maradj ott reggelig!
- De ez nem így megy...
- Az én házamban vagy és itt így meg. Pont. Jó éjszakát! - intett be az apjának, aki csak kamillázott a lánya makacsságán és szemtelenségén. Összeszorította a száját, de bólintott és miután megajándékozott pár fenyegető pillantással, visszavonult.
- Ezt Bradl-éknál így csinálják? - fordultam szórakozottan Nina felé, de rögtön lefagyott a mosoly az arcomról, amikor ugyanolyan dühösen meredt rám is, mint az apjára.
- Most ezt miért kellett? - förmedt rám. Derült égből villámcsapás, de jó. Ne má', hogy most engem ugat le?!
- Mit? - vágtam ártatlan képet. Azt se tudtam, miről beszél...
- Annyira tudtad, hogy ki fogja szúrni, ha bármi gyanúsat csinálsz, de csak azért is rájátszottál!
- És ha igen, akkor most miért vagy kiakadva? - Felesleges lett volna letagadnom a nyilvánvalót. Meg aztán minek hazudjak neki?
- Miért vagyok kiakadva? - nevetett fel - Nem tudom, talán azért, mert már egyszer átestem egy elég csúnya veszekedésen, és épphogy végre viszonylag nyugodtan tudunk meglenni egymás mellett, te közbeavatkozol és megint áll a bál! Mit vársz, köszönjem meg?
- Akár meg is köszönheted - vontam meg a vállamat - Ezek szerint a magyarázataid nem értek annyit, mint ez. Így már csak felfogja az öreged, amitől annyira irtózik.
- Tudod mit, akkor köszönöm szépen! - jelentette ki gúnyosan - Nem elég, hogy apám éppen eléggé felcseszte az idegeimet, most még te is kikészítesz!
- Ja, én kérek bocsánatot! - nevettem. Hihetetlen, hogy engem hibáztat azért, mert az apja életében egyszer kioktatja és nem tudja meggyőzni az igazáról.
- Nem bocsánat kellett volna, hanem az, hogy ne apa előtt csináld ezt! - folytatta a hisztériázást.
- Mit? Ha apád sasol, akkor nem is érhetek hozzád, nehogy megharagudjon, amiért molesztálom a pici lányát? Na ne röhögtess!
- Annyira nehéz lett volna kibírnod? - rimánkodott.
- Igen, képzeld... - bólintottam - De figyu, ha ennyire kikészítelek, akkor inkább elhúzok.
- Mi? Most inkább itt hagysz a szarban? - kérdezte hitetlenkedve. Mintha kissé kétségbeesett volna.
- Nem bírom ezt a hisztit. Vagy apádnak akarj tetszeni, vagy magadnak és nekem! A kettő együtt baromira nem megy, ahogy a mellékelt ábra mutatja...
- Most ne már! Komolyan elmész? - hökkent meg, amikor már otthagytam a konyhában.
- Figyu, dönts el, hogy mit akarsz és előbb apáddal rendezd le. A családi drámátok nem rám tartozik, főleg akkor, ha nem is hagysz megszólalni. De előbb még elköszönök apádtól!
- Kimi, meg ne merd! - szólt utánam, de addigra már a vendégszoba felé vettem az irányt.
- Helló - nyitottam be az ajtón. Bradl papa szeme hirtelen megvillant, ahogy rám nézett.
- Mit akarsz?
- Maga mit akar? - kérdeztem vissza most már kevésbé higgadtan - Mit vár tőlem? Mit mondjak, hogy elhiggye, hogy nem használom ki?
- Semmilyen hihető magyarázattal nem tudsz meggyőzni - mosolyodott el fölényesen.
Egy másodperc alatt kétszáz nem túl szalonképes szó jutott eszembe erre, de inkább megtartottam magamnak. Rájöttem, hogy ennél a tagnál csak egyféleképpen lehet bevágódni.
- Szeretem a lányát. Tök komolyan mondom. Ezt akarta hallani?
- Ahogy mondtam, semmit sem tudok elhin... - akart volna akadékoskodni, de kb. itt untam meg a jópofizást.
- Jó éjszakát! - csaptam be magam után az ajtót - Nyugi, még egyben van - mondtam az éppen ideérkező Ninának, akinek már inkább a rémület, mintsem a düh látszott az arcán.
- Mit mondtál neki? - kérdezte követelőzően - Kimi, mondd meg!
- A faterod k*rvára nem ért a szóból. De ez nem az én problémám - rántottam meg a vállamat. Ki akartam kerülni, de Nina megint az utamat állta - Mit szeretnél?
- Ne menj el! Semmit sem segítesz, ha itt hagysz! - vetette a szememre sértetten.
- Figyu, baromira nem bírom ezt a feszkót, szóval inkább lelépek és majd ha lenyugodtak a kedélyek köztetek, akkor megdumáljuk. Jó?
- Nem, nem jó! - tiltakozott továbbra is.
- Hé, csigavér! - öleltem magamhoz. Szegény lány totál felzaklatta magát, már szinte reszketett dühében. Úgy bújt hozzám, hogy még a szíve dobogását is éreztem. Kellett pár lélegzetvétel, hogy el tudjam tolni magamtól - Na, nyugodj le! Nem lesz semmi gáz!
- Ha nem mész el, akkor nem lesz.
- Nem nyitok vitát - szögeztem le. Most már talán kezdte felfogni, hogy jobb is, ha én nem veszek részt ebben a családi perpatvarban.

(Nina)

Ahhoz képest, hogy milyen jól indult a nap, olyan rémesen lett vége. Nem tudom, miért kellett, hogy ennyire összecsapjanak a hullámok felettem, de így legalább szembesülhettem azzal, hogy ha az ember túlságosan boldog, akkor még egy kisebb zűrzavar is megviseli. Pocsék érzés.
- Hallod, nem semmi, amit műveltek - jegyezte meg a bátyám, amikor a vacsora befejezése után leroskadtam mellé a nappali kanapéjára. Ahol pár órával ezelőtt még békésen sziesztáztunk Kimivel...paff.
- Nem segítesz a mosolygásoddal! - közöltem morcosan. Ő premier plánból végignézhette az összes veszekedést, miközben a fiacskáját etette.
- Ne legyél már ennyire letörve, húgi - simított végig vigasztalóan a karomon.
- Utálok veszekedni! - temettem a tenyerembe az arcomat. Rég éreztem ilyen szarul magamat.
- Nem tudom eldönteni, hogy az apával vagy a Kimivel való veszekedés visel meg jobban...
- Akkor gondolhatod, hogy a kettő együtt kiidegel...
- Eeeeee - nyafogott Bennie baba a bátyám ölében. Erre mindketten felfigyeltünk.
- Örülj neki, hogy még ilyen picike vagy, nem kell ilyen hülyeségekkel foglalkoznod - mosolyogtam rá az unokaöcsémre. Bármilyen rosszul éreztem magam, elég volt ránéznem és máris jobb kedvre derültem.
- Fogd csak meg! - nyomta a kezembe a bátyám - Ha jól emlékszem, legutóbb is felvidított, amikor rossz kedved volt.
- Jók az emlékeid, apu - helyeseltem mosolyogva. Közben Bennie-vel szemeztem, aki olyan édesen nézett vissza rám, hogy odáig meg vissza voltam tőle. Szeretetteljesen hozzá bújtam, olyan jó volt érezni azt a jellegzetes baba-illatot. Főleg úgy, hogy már tisztába tette az apja...
- És ha tényleg nem csal az emlékezetem, akkor legutóbb is pont akkor babázhattál, amikor Kimivel fasírtban voltatok... - folytatta a múltidézést - És másnap reggel arra nyitottunk be, hogy egymáson fekve alszotok a padlón...
- Most ezzel mit akarsz mondani? - kérdeztem, bár szinte oda se figyeltem, annyira lekötött az, hogy Bennie kezecskéjét vizsgálgattam. Eszméletlen, hogy milyen apró kezük van. És ezek a husis ujjak! Egek, ha belegondolok, hogy anno nekem is ilyenek voltak...de öreg vagyok...
- Azt, hogy már akkor sejtettem, hogy itt valami bűzlik.
- Hát meglehet, mert annyira nem voltunk ügyesek, hogy tisztába is tegyük a kisfiadat - kuncogtam.
- Nem Bennie pelusára gondoltam, hanem rátok - pontosított, mire érdeklődve felé fordultam - Figyelj, én dumáltam egy kicsit vele, szerintem teljesen rendben van, hogy te meg ő...
- Ennek örülök! - mosolyogtam rá őszintén. Hihetetlenül jól estek a szavai a viták után.
- Én meg annak, hogy már nem vagy szingli - vigyorgott - Mindig mondtam, hogy jobb ketten, mint egyedül, de sose akartál rám hallgatni. Kimi meg nem olyannak tűnik, aki csak játszana veled, úgyhogy meg is mondtam neki, hogy amíg nem küld padlóra, tőlem azt csináltok, amit akartok.
- Köszönöm az áldást, bratyókám! - öleltem át fél karral. A másikban ugyanis még mindig Bennie baba csücsült - Bárcsak apa is így gondolná...
- Figyu, én ezek után már nem is tudnék kételkedni - mondta, majd előrehajolt, hogy levegyen valamit a dohányzóasztalról. Legnagyobb meglepetésemre azt az újságot adta a kezembe, amit délután olvasgattam - Lehet, hogy nem kellett volna beleolvasnom, úgyhogy bocs, de tudod a kíváncsiság...szóval jót mosolyogtam azon, hogy össze-vissza karikáztál meg áthúztál mindent. Aztán feltűnt, hogy ezt nem te csináltad...
- Mit? - ráncoltam a homlokomat értetlenül. Stefan rábökött arra a tesztre, amit Kimivel töltöttünk ki.
- Ugye, hogy nem te írtad? - kérdezte diadalmasan, amikor pár percig meglepetten próbáltam kiolvasni azt, amire mutatott.

lila: utállak - ki szereti a lilát? 

zöld: barátként kedvelek - ez mi ez?

kék: járnék veled - most akkor ez ér?

fekete: gyűlöllek - ennek a tesztnek semmi értelme

fehér: bírlak - tudom...de ez enyhe.

piros: nagyon cuki vagy - Hahaha! de csak mert utálod!

narancs: megölelnélek - kevéééés....

rózsaszín: megpuszilnálak - ugyanmár...

szürke: eltűnhetnél - Ez a teszt egy szar! befejeztem.

 sárga: szeretlek

Mi van a sárgával?

Nem, a bátyám tényleg nem tévedett. A teszt alatti kérdést Kimi írta.

- Jaj! - sóhajtottam.

- Jaj, bizony! - bólintott egyetértően - Hogy akarsz válaszolni?

- Kösz, bratyókám! Tényleg, csak köszönöm! - öleltem át szorosan. Ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy nagyon jó, hogy van egy testvérem. És ez olyan jól esett - Átadom a gyereket!

- Ó, a saját fiamat? Igazán rendes vagy! - nevetett fel, amikor a kezébe adtam Bennie-t. Szegény biztos unja már, hogy ide-oda adogatjuk, mint egy labdát. De senki sem tud betelni vele, viszont sokáig tartogatni sem áll módunkban. Nekem most biztosan nem - Aztán ügyes legyél, húgi!

- Mondtam már, hogy szeretlek? - küldtem neki egy puszit, miközben magamra húztam a dzsekimet.

- Majd hamarosan fogod... - mosolygott sejtelmesen. Ó, oké.

Miután a lelkére kötöttem, hogy nyugodtan érezzék otthon magukat nélkülem is, fogtam a slusszkulcsomat és becsuktam magam után az ajtót. Bevágódtam a Porschémba és meg sem álltam Kimi házáig.

Sok mindenen gondolkoztam útközben, de rájöttem, hogy felesleges bármilyen szónoklaton törnöm a fejemet, mert úgysem tudnám szóról szóról elmondani azt, amit jelenleg érzek. Majd ahogy esik, úgy puffan.

Becsengettem a külső kapun, de egy örökkévalóságig tartott, mire a házigazda hajlandó volt ide kicaplatni. Nem tűnt túlságosan meglepettnek, mintha számított volna arra, hogy én csengetek ilyen esti órákban.

- Ez gyors volt! - mosolygott, amikor kinyitotta a kaput - Be is jössz, vagy ott akarsz megfagyni? - tudakolta, miután egy lépést sem tettem beljebb.

Mi van a sárgával? Csak ez lebegett a szemem előtt. Annyi gondolat járt a fejemben, hogy képtelen voltam kiválasztani egyet, ami úgy kb. helytálló lett volna ebben a helyzetben. Sok mindent szerettem volna mondani, de végül feladtam, és miután a finn még mindig értetlenül ácsorgott, inkább csak odaléptem hozzá és a karjaiba vetettem magam, mint valami ócska romantikus filmben. Ha az érkezésemmel nem is, azzal alaposan megleptem, hogy egy szó nélkül lesmároltam, de nem nagyon volt ellenére ez a hirtelen támadás, mert már ösztönösen magához húzott és viszonozta a csókomat. Nem különösebben érdekelt, hogy az esti mínusz fokokban állunk, valami oknál fogva így is melegebb lett. De nem is ez volt a legjobb ebben a pillanatban.

- Hatásos belépő - jegyezte meg mosolyogva, miután valamennyire sikerült elválnunk egymástól.

- Nem így akartam - vallottam be kuncogva - De legalább olyan hatásosra sikeredett, amilyenre a hülye kis firkád. 

- Szóval mi van a sárgával? - kérdezte szórakozottan. Persze rögtön leesett neki, hogy miről beszélek, ezen már nem volt semmi meglepő.

- Most mondjam azt, hogy sárga,sárga,sárga,sárga? - nevettem fel, de aztán hirtelen megrohamoztak az érzelmek és már nem volt kedvem poénkodni - Igen, tudom, problémás vagyok és ezt most megint nem kell magyaráznom a mai után, de...ajj, mit is mondhatnék, fogadok, hogy megint csak hallgatod a szövegemet, de közben már úgyis tudod, mit fogok mondani - néztem rá gyanakodva, mire ő sejtelmesen elvigyorodott - Látod, erről beszélek? Kiszámítható vagyok, de nem érdekel. Ha te meg tudsz fejteni, az bőven elég. Nem várom el apától se, hogy megértse, miért akarok veled lenni, mert egy kívülállónak talán tényleg érthetetlen, hogy mit akarunk egymástól, de az a lényeg, hogy én azt érzem, hogy most már nem akarok semerre eltáncolni, mert szükségem van rád. Amióta együtt vagyunk, összeszedettebb, kiegyensúlyozottabb...és boldog is vagyok, szóval...szóval csak azt akarom mondani, hogy...pont ezért tudom azt mondani, hogy szeretlek!

Lélegzetvisszafojtva vártam a reakcióját, de csak mosolygott. Aztán indokolatlanul elkezdte rázni a fejét, amitől azonnal megrémültem.

- Szerintem is ez van a sárgával - bólintott aztán, amitől viszont halálosan megkönnyebbültem.

- Akkor te is szeretsz? - csúszott ki a számon. Micsoda hülye kérdés, jesszus...

- Szeretlek hát! - vágta rá vigyorogva - Lazán, faszán, de igazán. Ez eddig nem volt egyértelmű?

- Hogy lett volna az? - nyögtem ki, miközben azzal küszködtem, hogy felfogjam, amit az előbb mondott.

- Annyira hülye vagy, kicsi Nina! - forgatta a szemét, de aztán megkönyörült rajtam és inkább lehajolt, hogy valami hatásosabb módszerrel igazolja az igazát.